Necces pontokat szereztek a nagyok a 24. fordulóban, a Milan és a Juventus a győzelemért, az Inter az egy pontjáért szült hármas ikreket a hétvégén. A Roma feltartóztathatatlan, a Fiorentina menthetetlen, a tabella alján pedig olyan eredmények születtek, amiket elég nehéz a véletlen, vagy a csodaszerű formajavulás számlájára írni. Komanék kikaptak Cagliariban, de a magyar középpályás a mezőny egyik legjobbja volt, ami kifejezetten jó hír, mert hamarosan nagy szüksége lesz rá az U21-es válogatottnak. Ennél a fordulónál sokkal fontosabb dolgok következnek az előttünk álló napokban, Európába kirándul az olasz futball színe-java, így kicsit már ebből a szempontból is nézzük a mögöttünk hagyott játéknapot. Vesszen a totonero!

Lecsúsztunk a Milan-Udinese jóslatáról, de véleményünk az persze van róla. Először is, nagyon kellett a győzelem, és ezt – ha a vártnál kicsit nehezebben is, de – hozta a Milan. Másodszor Ronaldinho, aki inkább küzdött, mint játszott az utóbbi hetekben, most újra csodaszép dolgokat mutatott: előbb két védő közül rajzolta Huntelaar fejére a labdát, majd Pato elé tett 35 méteres, hajszálpontos passzt. És akkor harmadszor Pato, aki kis szerencsével ugyan, de góllal tért vissza, ami egyben valószínűleg azt is jelenti, hogy Bekcham nem kezd (vagy nem játssza végig) a MU ellen. Thiago Silva sérülése nem komoly, Nestával az oldalán egy Rooney-alakú babán élezik a stoplijaikat, a szélsőhátvédeknél viszont nyugtalanító a helyzet, ott fogható a Milan. Jól jött az Udinese leverése nagyon. (Milan-Udinese 3-2)

Az Inter sokkal inkább nyert egy, mint vesztett két pontot Nápolyban, ahol a kapu elé kerülő játékosok vagy néhány centit tévedtek, vagy gyenge képességűek (Denis, nem kommersz módon), így maradt a 0-0. Mazzari egy igazi tökös csávó, úgy nekiment a teljes fegyverzetben érkező Inter torkának, hogy fel sem merült, hogy nem győzelemre játszik. Az Inter ereje viszont többek között abban is rejlik, hogy legyőzni le lehet, megverni viszont gyakorlatilag lehetetlen.

Meg abban, hogy ha igazolnak valakit, annak értelme, célja van, és a látványos bukások (Quaresma, Mancini) mellett a fontos igazolások bejönnek. Itt van például Pandev, aki egy nem várt, de igen komoly gond forrása lehet. Mourinhónak van egy Militója, aki 14 góljával 2. a góllövőlistán, van egy Eto’ója, aki nemcsak az ára, de a mutatott játéka miatt is kihagyhatatlan (8 gólnál tart egy kis sérüléssel, és az Afrika-kupával súlyosbítva), és hozzájuk csatlakozott a bombaformában futballozó Pandev. Három ennyire hasonló csatár nem fér meg a pályán, a támadószekció mögött Sneijder kirobbanthatatlan, és még ott van Balotelli is, aki két jaguárhiszti között csak beterelt 6 gólt, meg még néhányat a kupákban. Ennél nagyobb baja sose legyen edzőnek. (Napoli-Inter 0-0)

Már a Juventus közepesnél néhol sokkal, de általában csak szolidan erősebb játéka után is megszólalhatnak a fanfárok, kivált, hogy győzelmet ért a Genoa elleni teljesítmény. Del Piero szolgáltatott bőven témát, nem is őt kell igazából kiemelni, hanem Diegót, aki látványosan nyújtja egyre hosszabbra az egy meccsre jutó elfogadható játékpercek számát. A sarokkal Del Piero elé tett gólpassza az első látványosan zseniális megmozdulása volt rabruhában. Buffont ritkán látjuk ekkora potyát beszedni, sajnos rá sincs jó hatással a kialakult helyzet, gyermekkori csapata ellen még mázlija is volt, mert Rossi a kapufát lőtte szét még 0-0-nál. Az viszont továbbra is épületes marhaságnak tűnik, hogy Chiellini balhátvédet játsszon, Zebinát már régen el kellett volna felejteni, De Cegliét meg nem régen, de dettó.

Egy érdekes meglátás hangzott el a Genoában játszó nagy számú Juvés különítményről, miszerint Palladino, Sculli és Palladino Criscito mennyivel jobban játszanak, mint azok, akik a Juventusban a helyükön kezdenek. Ezt csak azért szerettük volna kiemelni, mert egyrészt egyetértünk vele, másrészt ez nem más, mint a tökéletes példája annak, hogy mekkora különbség van egy sztárcsapat, és egy feltörekvő kiscsapat között. Az is jogos, hogy Grossót nem véletlenül engedte el bagóért a Lyon, mert egyelőre nem látunk csapatot a Serie A-ban, amelyen segíteni tudna. Közben a viareggói tornán a Juventus megvédte bajnoki címét, Ciro Immobile gólkirály és legjobb játékos lett. (Juventus-Genoa 3-2)

A Roma egy kicsit nehezebben, mint a 4-1-ből következne, de leverte a Palermót. Egy öngóllal és egy kabaréba illő Baptista-találattal kezdtek, de a győzelem jogosságához nem férhet kétség még így sem.   A brazil úgy tűnik, újabb lehetőséget kap a sorstól, Tottira újra hosszabb kihagyás várhat, és ebben az esetben újra a csapatban találhatja magát Baptista. Egy sör annak, aki megmondja, igazából mi az ő posztja. (Roma-Palermo 4-1) A Fiorentinát egykori játékosai, Pazzini és Semioli nyírták ki Genovában, szegény firenzeiek elég komoly pofonok súlyával mennek Münchenbe. A Roma ellen mutatott játékkal lehet esélyük, a Samp ellenivel semmi (Sampdoria-Fiorentina 2-0)

Koman végigjátszotta a Bari meccsét, és nem is rajta múlt, hogy kikaptak Cagliariban. A magyart több lap is kiemelte, kár, hogy Alvarez nem fejelte be igen pontos beadását még a meccs elején (Cagliari-Bari 3-1) A Lazio eltotyogott a kiesők közül, miután Parmában tudott botrányos játékvezetést hozó meccsen nyerni (0-2), de a többi kiesőjelölt is jól teljesített. Hasonlóan hihetetlen győzelmet aratott (0-1) a Siena Veronában, ahol a Chievót nem szokás megverni, az Atalanta pontszerzése a Catania otthonában is meglepetés, ahogy a Bologna livornói győzelme (0-1) is.

Risultati e classifiche