Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Hétvégi jóslatok - Premier League 22.

2010.01.16. 13:04 pote

Két dolog akadozott eddig az új évben: a havazás miatt a meccsek lebonyolítása, és a pocsék forma miatt a bigfour játéka. Az előbbi probléma megoldódni a látszik, és ezúttal a nagyok is kellemes ellenfelekkel találkoznak.
A figyelem középpontjában - minden bizonnyal - a keservesen vergődő Liverpool lesz. Benitezék hetek óta nem vezettek egy értelmes támadást sem, most meg még a legjobbjaik is sérültek. A Chelsea és a MU otthon találkozik a tabálla második felében tanyázó ellenféllel, míg Wengerék Boltonba utaznak a három pontért.
Lapozás után ezekről is, meg a maradék hatról is.

Chelsea - Sunderland 1-0 (sz, 16:00, DigiSport)
Hiába a Kékek gyengébb formája, óriási meglepetés lenne, ha a Fülöpék pont a listavezető ellen szakítanák meg hétmeccses nyeretlenségi sorozatukat.
A Chelsea-nél nagy mozgás nincs, bár Sturridge-ért még pár penny-t ki kell csengetniük, és Agüero nevét is több helyen emlegetik velük kapcsolatban.

Everton - Man City 1-2 (sz, 18:30, ES2)
A City lendületben van, és az elmaradt kupaelődöntőjük miatt, még pihenni is tudtak. A sok sérült és hiányzó ellenére, a Goodisonban is ők az esélyesebbek a három pont megszerzésére. Ezt azóta hisszük igazán, amióta láttuk, hogy Tevez nem csak egyenesen rúg bele a labdába, hanem megtanulta csavarni is azt.

Man Utd - Burnley 4-0 (sz, 16:00)
Még mindig egy komplett védősor fog hiányozni a Unitednél. A probléma mégis az mostanság, hogy az előrejáték akadozik. Ezen kényelmesen javíthatnak szombaton, hiszen az utóbbi hetekben belassító (kilenc meccs győzelem nélkül) Burnley látogat az Old Traffordra.

Portsmouth - Birmingham 1-1 (sz, 16:00)
Nem fog megszakadni a birminghamiek veretlenségi sorozata, de a csapat sem fog megszakadni a Fratton Parkban. BRÉKING! A mérkőzést elhalasztják!

Stoke - Liverpool 1-1 (sz, 13:45, ES2)
A Pool jelenlegi keretében három olyan játékos van, aki komolyabb ellenfelek ellen is képes egy váratlan cselre. Most mindhárman sérültek, és nem fognak játszani a Stoke ellen. Baromira kíváncsiak vagyunk, hogy mostanság a sztárjaival sem éppen eredményes focit produkáló Benitez legénység, mire lesz képes a Britanniában a Gerrard-Torres-Benayoun trió nélkül. Mi több, még az egyetlen agyatlan romboló középpályásuk (Mascherano) is eltiltott. Talán a legnagyobb kritika a Vörösök szurkolóinak, hogy ha sima hazai sikert tippelnénk, akkor sem zúdítanák ránk haragjukat.
A Stoke sincs nagy formában, de még így is simán ellubickolnak a középmezőnyben. Egy érdekes hír, hogy meg akarják szerezni David Jamest a Pompey-tól. A hazaiaknak csak eggyel több vereségük van a szombati ellenfelüknél, de ez a különbség - szerintünk - jövő hétig meg is marad.

Tottenham - Hull 2-0 (sz, 16:00, ES2)
A Spurs ezeket a meccseket mostanság hozni szokta. A Hull meg Halmosi nélkül félkarú óriás. Sima hazai a tippünk.

Wolverhampton - Wigan 1-2  (sz, 15:00)
Nem csak az ábécében, hanem a tabellán is közel találhatóak egymáshoz. Többet erről nem is írnánk.

Aston Villa - West Ham 1-1 (v, 14:30, ES2)
A jól sikerült ligakupa-elődöntő után egy kínkeserves hazai döntetlennel örvendeztetik meg a Villa Park közönségét Milnerék.

Blackburn - Fulham 0-1 (v, 16:00)
A Rovers kikapott a Villától hazai pályán a kupában, így a hangulat mellett még a frissességgel is lesznek problémák. A Fulham nem sokszor nyer idegenben, de ezt is meg kell tapasztalniuk újra.

Bolton - Arsenal 1-3 (v, 17:00, ES2)
Owen Coyle bemutatkozása a Reebokban. A boltoniak újdonsült menedzsere már többször is tört borsot az Ágyúsok orra, most is erre készül. Nem lesz könnyű feladata benn tartani csapatát a PL-ben, mert első lépcsőként, az egyik legjobb formában lévő nagyot kellene elkapniuk.
Az Arsenal nyugodtan várhatja a vasárnapot, hiszen Fabregas és Clichy is felépült, leigazolták a tinédzser Campbellt, és nagyon úgy tűnik, hogy vesznek egy csatárt is még januárban.
A menedzserváltás ellenére tükörsima vendéggyőzelmet várunk.

Várunk ismét vendégtippelőt, a héten pedig megpróbáljuk az eddigi eredmények összesíteni. Érzésünk szerint nem csak a bajnokság lesz idén kiélezett, hanem a tippverseny is; a múlt heti, 270 perces (+ until they score) fordulóban mindenesetre Fergusonéknak köszönhetően 4-1-re diadalmaskodtunk Esti Kornél ellen, akinek ezúton is köszönjük a részvételt. Eheti ellenfelünk, spangol tipposzlopa: 

Chelsea - Sunderland 0-0
Everton - Man City 2-2
Man Utd - Burnley 2-0
Portsmouth - Birmingham 2-1
Stoke - Liverpool 1-2
Tottenham - Hull 2-0
Wolverhampton - Wigan 1-2
Aston Villa - West Ham 1-0
Blackburn - Fulham 2-3
Bolton - Arsenal 1-2

579 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr531676337

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rizla 2010.01.18. 14:07:35

@Iustizmord: viszont van három katalán mr barca, egy spanyol mr barca, két katalán mr barca junior, ésatöbbi.

rizla 2010.01.18. 14:08:48

@Orvenyhivo: értem, de ezek kissé túl régimódi elveknek tűnnek a mai világban, nemde?

Iustizmord 2010.01.18. 14:16:18

@vadkutya: az avatarod. vagy te a fotóra gondoltál? classic darab, az igaz.

vadkutya 2010.01.18. 14:26:56

@rizla: S Messi maradt. Pedig, ha vkiben még fel lehetett ismerni azt a 60-100 milliót, ha vkit még biztos,h megkörnyékeztek, akkor az ő volt. Tehát a kérdés:

Valóban megtett MINDENT a Barca azért,h Cesc is maradjon? Elhangzott minden érv azokból, amik alapján Messi úgy döntött,h marad?

Wenger semmi egyebet nem csinált, mint más klubok teszik azt a fiataloknál: bepróbálkozott. "Dugni addig nem fogsz, amíg oda nem mész a csajhoz."

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.01.18. 14:27:59

Egy élmény volt ezt az egészet végigolvasni, komolyan.

Tudjátok mit, én csak örülök hogy Cesc nálunk van.

ui: A Barca is el akarta vinni Afobet a profi szerződésének aláírása előtt, szóval nem teljesen egyoldalú ez a dolog.

rizla 2010.01.18. 14:32:56

@vadkutya: "Elhangzott minden érv azokból, amik alapján Messi úgy döntött,h marad?"

igen, én biztos vagyok benne. de nem vagyok biztos benne, hogy messi hasonló döntéshelyzetbe került volna akár csak egyszer is, mint cesc. nem érdekelte más csapat egyszerűen, de nem az elhangzott érvek miatt, hanem mert őt a barcelona karolta fel. ha nincs a barca, ki tudja még mennyi ideig sínylődött volna argentinában a hormonbajaival, ami miatt problémásnak találta őt leigazolni a boca vagy a river. lehet, hogy nem is lett volna belőle focista. ezzel a gesztussal a barca megnyerte magának messit, és simán lekötelezte 18 éves koráig. addigra meg már az első csapat teljes jogú tagja volt..

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.01.18. 14:33:07

@rizla: Wilsheret nem adjuk! :) Most vesszen kárba a nevével vett mezem? Inkább vegyétek vissza Cescet két zacskó szotyiért. :)

vadkutya 2010.01.18. 14:40:00

@Iustizmord: Elsősorban a linkelt fotóra, de nem mondom,h nem jutott eszembe - ha már avatar -,h mindezt egy bárddal a kezedben tetted közzé. ;)

@peter135: Pontosan, én is örülök,h Cesc nálunk rúgja. De ezt nem kötöm össze azzal,h úgy kell neked Barca, + spanyol törvények, + fészekrabló Wenger, + milyen csúnya emberkereskedelem ez a futballizé...

rizla 2010.01.18. 14:43:08

@vadkutya: ezzel nem kell összekötnöd, de azon elgondolkodhatnál, hogy miért épp egy olyan ember a frontember, akit azért sokan mások viszont összekötnek ezekkel.. nincs alkalmasabb személy nála erre, és ez a szomorú. az arsenal szempontjából.

@peter135: wilshere nagy játékos lesz. majdnem fele akkora, mint iniesta.

rizla 2010.01.18. 14:46:34

@peter135: csak viccelek, kurva jó az a gyerek. ráadásul brit.

nils_h 2010.01.18. 14:51:47

@rizla: persze, de meglátszik rajta, hogy mindent a Luton Town-ban tanult, elvégre ott játszott 16 éves koráig...
:)

bakító 2010.01.18. 14:52:40

Mint rendszeres olvasó, és Arsenal szurkoló szeretnék hozzászólni a Fabregas témához.

Az hogy ez a kis fickó ilyen indulatokat tud kiváltani számomra igazán meglepő, különösen a barca szurkeszek részéről.
Természetesen el kell fogadni, hogy Cesc identitása katalán, és gyermekkorát, korai fejlődését meghatározták a Barcelonánál töltött évek. Ezt ha jól tudom maga sem tagadja...
Bizonyára nem lett volna az aki, ha nem fedezi fel a kiskölyök Cesc-t valamelyik ügyes barca ifi edző/figyelő akárki. Mindenki tisztában van vele, hogy a katalánok utánpótlás képzése az egyik legjobb a világon, és ennek az egyik terméke a 16 éves Fabregas.

Ami az után történt, ahhoz már semmi köze a Barcelonának, az kizárólag az Arsenal érdeme. Egy 16 éves tehetséges (vagy szupertehetséges) srácból még nem feltétlenül lesz világklasszis játékos, ahhoz még nagyon sok mindennek kell történnie. A profi felnőtt irányító, és a mutáló kiskamasz közt óriási különbség van. Hozzá kell tenni, hogy egy ilyen fantasztikus karrierhez szerencse is kell (pl. egy kiöregedő Viera és Parlour és hektikus Edu stb.), és az is hogy ő maga élni tudjon a szerencséjével.
És akkor itt jön a képbe Wenger, akinek hihetetlenül jó szeme van a tehetségek kiválasztásához, és világelső ezek menedzselésében és pedagógiájában. Nem véletlen, hogy olyan sok játékos szinte csak miatta jön az Arsenalhoz, vagy marad a klubnál. Tisztán látszik, hogy amíg Wenger meg akarja tartani Fabregast, addig Ő nem is akar menni sehova. Még Barcelonába sem. Ez szerintem elég sokat elmond arról, hogy kinek mit köszönhet. Fabregas nem hülye, és nem hálátlan.

Szóval Fabregas egy katalán, aki (talán már kijelenthető) life long Arsenal supporter. Nincs itt semmi ellentmondás, a két dolog jól megfér egymás mellett. Ez a modern foci.

Az Arsenal pedig fog saját nevelésű sztárokat is kinevelni, effelől kétségem sincs, csak kicsit hosszú az út amíg be lehet hozni a Barcelonát, hiszen 6 éves kortól kell kezdeni a menedzselést. Amíg megvan ez a hátrány, addig nincs mese, középről kell beszállni a versenybe, úgy13-17 éves srácok levadászásával. Ez van...

ps: Mr. Arsenal pedig egy ember volt, van és lesz. Az a cím már foglalt. Fabregas a Captain Fantastic címre nyújtotta be az igényét.
Cruyff pedig Mr. Barcelona vagy Mr. Ajax, vagy mindekttő?

nils_h 2010.01.18. 14:55:58

@bakító: hogy lehet, egy 23 éves srácról kijelenteni, hogy "life long" akármi?

vadkutya 2010.01.18. 14:56:36

@rizla: Értsd meg, nem fogok ezen elgondolkozni, én nem vagyok Barca drukker. Frontember pedig azért lett, mert egy olyan ember keze alá került, aki ezt ki tudta hozni belőle. Senki sem mondja,h ez a Barcelonában nem történt volna így, de a volna az a semmi rokona. Ő Londonba költözött és azóta is ott van, s az Arsenal-t képviseli. Jelen esetben minden más feltételezés, illetve meddő vita.

Messi maradt, vele talán jobban is jártatok, s van mellette még Xavi, Iniesta ésatöbbi. 6 kupa után most tényleg az kell még,h Cesc padozzon nálatok?? Komolyan nem értem, amikor a Fabregas kérdésbe belekezdtek, annyira lefutott dolog már ez...

Amúgy sztem akkortájt Wenger épp Fabregas anyjával hált egy kis ideig, s így született meg az az egyezség, amit azóta csak "A nagy francia át(meg)baszás"-nak hívnak katalán földön... Mást nem tudok. :D

bakító 2010.01.18. 15:00:47

@nils_h: Ebben a korban alakulnak ki a life long akármik.
Szőke-barna, nagymellű-filigrán, sör-bor, Honda-BMW, Arsenal-Barcelona stb...

nils_h 2010.01.18. 15:02:06

belegondoltam, igazad van.

pote · http://nst.blog.hu/ 2010.01.18. 15:05:45

@nils_h:
értem a célzást, de éjjelnél előbb nem lesz új pl-poszt
(de reggel már várható)

rizla 2010.01.18. 15:31:25

@vadkutya: "Értsd meg, nem fogok ezen elgondolkozni, én nem vagyok Barca drukker."

értsd meg, nem barca drukkerként mondom..

Orvenyhivo 2010.01.18. 15:34:35

@Iustizmord: :) Középkori jogban jobb vagyok, és abban sem vagyok jó. Kiskorúság miatt korlátozottan cselekvőképes, így megfelel? :)

nils_h 2010.01.18. 15:36:05

@pote: van arra statisztikátok, hogy mely posztok érték el az 500-as álomhatárt (biztos begyűjtöttem belőle vagy féltucatot)? az ezreseket nem kell megnézned, arra emlékszem a csöcsöscsajok fényképeid miatt :)

Ui: reggel azt néztem, hogy kb 420-420 komment volt az olasz meg az angol posztnál is. Hihetetlen, hogy ezzel a Fabregasos szarakodással vertünk rájuk vagy 70-et :(

pote · http://nst.blog.hu/ 2010.01.18. 15:37:52

@nils_h:
voltam 2x is a héten a majorkában
a minőség még mindig a plafonon van!
igyekszem egy masinát vinni legközelebb...

Iustizmord 2010.01.18. 15:54:06

@Orvenyhivo: inkább.

ius primae noctis rulez.

továbbá ugye, még a középkorban is a minor sosem volt sui iuris, míg a felnőtt nem feltétlenül volt sui iuris persona.

Iustizmord 2010.01.18. 16:00:47

@Iustizmord: a minor lehetett sui iuris. az impuberes nem

nils_h 2010.01.18. 16:02:17

@Iustizmord: na, igen. a primea noctis már sokkal izgalmasabb téma :)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.18. 16:03:04

@nils_h: @Iustizmord: Nem gondoltam, hogy a római jog visszatér kísérteni az NST-n is engem. :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.01.18. 16:03:36

nso:

Afrika-kupa: Essien legalább egy hónapig nem játszhat

A Chelsea és a ghánai válogatott középpályása, Michael Essien elhagyta az Afrikai Nemzetek Kupáját, mert sérülése miatt a további meccseken már nem játszhat. A csapat orvosa szerint a kitűnő játékos legkorábban egy hónap múlva léphet pályára.

Ahogy arról már beszámoltunk, Essien egy esés következtében a bal térdében részleges szalagszakadást szenvedett.

„Essien sérülése nagy érvágás a csapatnak, mert meghatározó játékosról van szó" – nyilatkozta Matthew Amoah, a ghánai csapat támadója a BBC-nek.

lexx 2010.01.18. 16:58:27

@anonim222 [semleges néző]: @rizla:
az angol iskolarendaszerben sincs vege a iskolaknak 16 eves korban, ahogy a magyarban sincs, pedig az iskolakoteles kor ott is 16 ev(volt amikor en meg iskolaba jartam) a kulonbseg annyi hogy kapsz egy alapveto vegzettseget amivel mar el lehet helyezkedni es tudsz dolgozni ha akarsz(gcse a neve(meg meg egy par ehhez hasonlo mivel hulye modon minden tipusu iskola mas vegzettseget ad,de egyenertekuek hulye angolok,angol hulyek) alatalaban ha van egy kozepesed angolbol,matekbol es sciencebol (ez fizika,kemia,biologia vegyes) akkor jo eselllyel kapsz munkat) eppen ezert munkavallaloi szerzodest is(a profi futball is egy munka) innetol lehet veled kotni
az unios jogzabalyok meg ha jol emlekszem nagy reszben csak iranyelvek amik menten az orszagok laviroznak, de van itt jogasz eleg majd ok kijavitanak

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.01.18. 17:25:57

@imici77: Magyarul az Arsenal elleni rangadót tuti kihagyja, sajnos. :(

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.01.18. 17:26:46

@Zsoca87: nasri-ramsey, 3-3 hét... csak, h igazságos legyen ez is :)

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.01.18. 17:31:44

@Zsoca87: @imici77:

A Chelsea még így is sokkal jobban áll majd. Aztán még ki tudja kik sérülnek meg nálunk addigra.

Ja, Imi. Pénz átutalva.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.01.18. 17:34:25

@peter135: nem is tudom, van-e 11 normális játékosunk már... de majd Wenger egy pár fiatalnak lehetőséget ad a cselszkij otthonában, csak bele ne szaladjunk a késbe...

kösz!

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2010.01.18. 17:53:55

@rizla: ...Ez biztos? Szerintem akinek nincs a fejében a barca, annak ez kevésbé jut egyből eszébe. Ahogy a külföldi csapatban játszó magyar játékosokról is csak nekünk, magyaroknak jut minden említésnél eszébe, hogy igen, ő magyar. Ez olyan, minthogy ha beleülsz egy autóba, vagy veszel egy bőrkabátot, hirtelen sokkal több lesz abból az autóból, vagy bőrkabátból: ami előrébb van a fejedben, azt könnyenbben veszed észre, hamarabb eszedbe jut.

Szóval szerintem nem olyan súlyos a helyzet, mint te beállítod.

Azt pedig, hogy egy futball ügyi részvénytársaságnak szükséges-e 4-6 évesen leigazolt, saját nevelésű címerjátékos, igazából az a vita, amit sosem lehet eldönteni. Ahol aktuálisan van ilyen játékos, mint a barca, a mu, a pool, azok azt fogják mondani, fontos ez, ahol nincs, azok azt, nem olyan lényeges. De abban mindkét tábor egyetért, szerintem, hogy ez nem érdem, ez nem teljesítmény: az a fontos, amit a pályán és a pályán kívül a csapatért tesz az adott játékos. Azt pedig nehéz tagadni, hogy Cesc ízig-vérig Gunner: bár van neki szülőhazája, amihez nyílvánvalóan kötődik, amit a pályán tesz, ahogy teszi, amit a pályán kívül tesz, ahogy teszi, szerintem Arsenal játékossá teszi őt.

És nekem még egyszer sem jutott eszembe róla, hogy hát igen, azért az a Barca iskola. Már csak azért sem, mert voltak nálunk hasonlóan nagy, vagy mégnagyobb mágusok, akik máshonnan jöttek, mégis ugyanezt, az Arsenal játékot és futball-érzést nyomták.

Amit ma Cesc az Arsenalért tesz, a legnagyobb hálátlanság volna a részünről, ha azt mondanánk, köszi Barca, vagy azt mondanánk, szép volt Cesc, de nem lehetsz a példaképünk, mert van egy kis bibi a múltadban. Amit Cesc az Arsenalért tesz, arra csak egy helyes válasz létezik, te vagy az isten, köszönjük, hogy velünk örülsz, köszönjük, hogy nálunk szenteled meg a gyepet. Azt mondod, nincs bajod az Arsenallal. Tudnál rá másképp gondolni?

Köszönöm, hogy meghallgattál.

rizla 2010.01.18. 18:11:39

@morphine: "Ez biztos? Szerintem akinek nincs a fejében a barca, annak ez kevésbé jut egyből eszébe."

biztos.

"Ahogy a külföldi csapatban játszó magyar játékosokról is csak nekünk, magyaroknak jut minden említésnél eszébe, hogy igen, ő magyar."

nem igaz. a chelsea-ben is érezni, hogy mennyire fontos terry és lampard, vagy a manchesterben giggs. a liverpoolban gerrard. az arsenalnak nincs olyan embere jelenleg, akit egyértelműen az arsenallal lehetne azonosítani, aki egyenlő lenne az arsenallal. és ezért nagy kár.

"Szóval szerintem nem olyan súlyos a helyzet, mint te beállítod. "

nem mondtam, hogy olyan súlyos, én magam mondtam nem is olyan rég, hogy az arsenal nagyon bele fog szólni a bajnokságért folytatott harcba. egyszerűen csak nekem tetszik, ha egy klubnak márkáns identitása van, amit képviselnek játékosok. nem csak a játékukkal, vagy az elhivatottságukkal, hanem a múltjukkal is, pusztán a létezésükkel.

"amit a pályán tesz, ahogy teszi, amit a pályán kívül tesz, ahogy teszi, szerintem Arsenal játékossá teszi őt."

igen. és ugyanezt elmondhatjuk róla, csak barcelonával a mondatban, hidd el. ha ránézek, xavit látom. csak egy jobban lövő, gyorsabb xavit.

"Már csak azért sem, mert voltak nálunk hasonlóan nagy, vagy mégnagyobb mágusok, akik máshonnan jöttek, mégis ugyanezt, az Arsenal játékot és futball-érzést nyomták."

az arsenal szimbóluma, arca, egyértelműen wenger. de úgy érzem, hogy csak ő. fabregasnak még évekig az arsenalban kellene lennie, hogy úgy felérjen hozzá, mint giggs fergusonhoz.

"Amit ma Cesc az Arsenalért tesz, a legnagyobb hálátlanság volna a részünről, ha azt mondanánk, köszi Barca, vagy azt mondanánk, szép volt Cesc, de nem lehetsz a példaképünk, mert van egy kis bibi a múltadban."

én ilyet kurvára nem írtam. megérdemli cesc. de nem jó, hogy rajta kívül nincs más, aki jobban megérdemelné. nézd, messi az utóbbi évek legjobb játékosa barcelonában, már a 6. szezonját tolja. megdöntött minden rekordot, aranylabdás, a hűsége megkérdőjelezhetetlen. mégsem akarnám őt csapatkapitánynak, még nem. mert vannak veteránok, mert vannak előtte a ranglétrán. ahol egy 22 éves srác van legfelül, ott nekem valami nem stimmel. akár bajnok is lehet az arsenal, de most nincs olyan erős arculata, mint volt mondjuk 2004-ben.

rizla 2010.01.18. 18:18:51

és arról is lehetne vitatkozni, hogy jót tesz-e cescnek, hogy ekkora felelősség szakadt a nyakába ezzel a CSK-sággal, meg egyébbel. fantasztikusan játszik idén, szóval részben nagyon bejött. de senki sem szeretné, ha túl hamar kiégne.

amúgy az arsenal-fociról annyit, hogy nincs arsenal-foci. majd ha wenger után is ÍGY fognak játszani, akkor lesz arsenal foci. ha majd több generáción, évtizeden át ezt látjuk tőlük, akkor lesz csak igazán identitása a klubnak. egyelőre ez nem arsenal-foci, hanem wenger-foci, ő az őrült professzor, és az arsenal az ő laboratóriuma.

nem is olyan rég még boring, boring arsenal voltak. de wenger lehet olyan az arsenalnak, mint cruyff volt a barcának, meghonosíthat valamit.

rizla 2010.01.18. 18:25:40

mindenesetre attól, hogy a barcelonának szurkolok, neked kellene függetleníteni magad, és úgy elolvasni, amit írtam.

Slice 2010.01.18. 18:38:43

@rizla: Tehát szerinted egy idősebb embernek kellene viselni az Arsenalban a csapatkapitányi szalagot? Az Arsenalban köztudottan "gyerekek" játszanak többnyire, a nagy része csupa fiatal játékos, Cesc már a rutinosak között van ebben a csapatban. Ez Wenger csapata, ami köztudottan főleg a fiatalokra épül, mégis miért lenne egy idősebb a csk? Szerinted, jelenleg az Arsenalban van olyan rutinos tapasztalt ember aki csk lehetne Cesc helyett? Gallas besült a dologgal, Almuniára rábízni ostobaság lenne. Kb ennyit az idősebb játékosokról akik szóbajöhetnek.

rizla 2010.01.18. 18:42:08

@Slice: nem az a lényeg, hogy idősebb legyen, de mondjuk olyan, aki már győzelemre vezette a klubot valamiben. tudom, hogy cesc rutinosnak számít ebben a csapatban, mondom, nem a választás helyességét kérdőjelezem meg, hanem a választék minőségét (és nem a játéktudásról beszélek).
nem igaz, hogy nem értitek.

gallas persze hogy besült, egy évet töltött az arsenalban, és máris hozzávágták a CSK-szalagot. nevetséges volt.

Slice 2010.01.18. 18:57:51

@rizla: Értem én miről beszélsz. Gallas viszont nem azért sült be, mert egy év után vágták hozzá a szalagot, hanem azért mert egyszerűen egy paraszt. A viselkedése sem volt megfelelő, csk legyen az aki példakép lehet a csapat számára és követendő példa. Gallas épp ezért nem volt erre alkalmas. A jelenlegi csapatban, viszont nem igazán van olyan játékos aki győzelemre vezette a klubot bárhol is, úgyhogy igencsak szűkült a választás lehetősége.

Strigo 2010.01.18. 19:00:18

Jajj, szegény Barcát lerabolták, mert egy másik országban jobbak voltak a lehetőségek. Bezzeg az őskatalán mexikói meg argentín csodagyerekek, ők nem számítanak.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.18. 19:04:43

@Strigo a divatdrukker: Most miről beszélünk? A nevelésről. Mind az argentin, mind a mexikói Barca nevelés.

rizla 2010.01.18. 19:06:03

@Slice: szerintem minden mindennel összefügg. gallas talán nem lett volna ennyire faszfej, ha a csapat elfogadja őt CSK-nak. de mindenki tudta, hogy a szalag inkább illetné tourét, esetleg gilberto silvát. nem állítom, hogy ez vezetett a problémákhoz, de vegyük figyelembe ezt is.

amúgy szerintem van persie-n jobban mutatna a karszalag, mint cescen. csak cescet jobban marasztalná wenger..

@Strigo a divatdrukker: jaj kurvára nem sajnáltatta senki a barcelonát. mindenesetre több katalán van a keretben, mint ahány angol, sőt, brit akármelyik PL topcsapatban.

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.01.18. 19:08:13

@rizla: Gallas faszfejségéhez semmi köze a csapatkapitányságához. Ő egy pöcs, egy köcsög. Egy igazi zsoldos, egy bunkó. Ő az egyetlen Arsenal játékos akivel nem pozitív volt az első személyes élményem. Az az egy szerencséje van, hogy kurvajó focista.

Slice 2010.01.18. 19:09:10

@rizla: RvP még egy lehetséges megoldás lenne, viszont tegyük fel RvP lenne a CSK Cesc a helyettes. Cesc többet viselné így is a szalagot, mint a holland. Túl sokat sérült és szerintem ezért nem lehetne rá számítani ilyen téren.

Strigo 2010.01.18. 19:10:37

@rizla: Hány katalán volt a Barcelona kezdőjében a hétvégén? Több, mint 6? Mert akkor igazad van, ugyanis ennyi brit volt a United kezdőjében a hétvégén.

értelmetlen_nevű 2010.01.18. 19:14:04

@Slice: Épp ez az. Nem az a baj, hogy Fabregas a csapatkapitány, hanem az, hogy nincs senki aki jobban megérdemelné. Wenger zsenialitása mellett nem lehet szó nélkül elmenni, de idegesítő a játékospolitikája. Sajnos a mai Arsenal elég arctalan csapat, pláne a Bergkamp, Pires, Henry, Cole... csapathoz képest.

Wenger tonnaszámra veszi a 15-18 éves tehetséges srácokat (most is igazolt valami brazilt), aztán eladja őket. Hleb, Flamini, ManCity delegáció. Hiányoznak a "nagy öregek" a csapatból, kevés a saját nevelésű játékos. A jelenlegi keretből ki van legrégebben a csapatnál? RvP 5 és fél éve, Clichy hat és fél éve érkezett. Óriási a fluktuáció, így nagyon nehéz eredményeket elérni.

Persze ebben szerepet játszanak a körülmények is, de engem már a frász kerülget, amikor egy újabb óriási tehetségként aposztrofált, 16 éves srác kerül a csapathoz.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.18. 19:17:55

@peter135: Zárójelben, vele milyen volt a személyes élmény? Tényleg érdekel.

Slice 2010.01.18. 19:20:07

@értelmetlen_nevű: Ez így van, de ez a játékospolitika egész egyszerűen Wengerrel jár. Ha nem így igazolna Wenger akkor nem is önmaga lenne. Ez jellemzi őt és ennyi. Henryékat sem kész sztárként hozta a csapathoz, hanem látott bennük lehetőséget és ő faragott belőlük klasszist. Akkor sem úgy indult az egész, hogy klasszisokat vett. Évek kellettek amíg beértek. Kitudja, lehet pár év múlva ez a csapat is lesz olyan mint a 2004-es..Persze nagyon unalmas minden Arsenal szurkernek a majd jövőre szöveg, de ez van. Wenger nem fog változtatni az igazolásain csak, mert nem tetszik nekünk. Az utóbbi években viszont ilyen téren szerintem mutat fejlődést a Mester. Gondolok itt arra, hogy érkeznek Arhasvinok,Nasrik akik már mondhatni kész játékosként jöttek ide. Annyival tudnám leírni ezt az egészet, hogy ez az Arsenal Wenger keze alatt..

rizla 2010.01.18. 19:28:22

@Strigo a divatdrukker: számoljunk. valdes, piqué, puyol, busquets, xavi. ez 5. de mivel te britet számolsz, számoljunk mi is egy spanyolt bele, iniesta, megvan a 6. ja, és ez mind saját nevelés. üdv!

rizla 2010.01.18. 19:29:37

@peter135: de miért kellett egy zsoldosra adni a CSK-szalagot?

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.01.18. 19:30:02

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:

A nyári edzőtáborban, mondhatni a szokásosat mutatta meg önmagából (azoknak a beszámolója alapján, akik már évek óta kinn vannak minden nyáron, nem csak rossz napjai voltak, tényleg ekkora segg). Le se bassza a szurkolókat. Járkál a mobiltelefonjával, ezzel jelezvén azt hogy őt márpedig hagyják békén. Csak példaként, a legtöbb játékos szinte MINDENKINEK megállt hogy adjon egy autogrammot vagy készítsenek vele a szurkolók egy közös fotót. Gallas az alatt a 4 nap alatt, amíg én is ott voltam ha 5 autogramot adott összesen. Én szinte kivételesnek érzem magam, hogy kaptam tőle, de akkor is szinte sugárzott a szeméből az az undorító felsőbbrendűségi érzet.
Egyébként a szurkolók között nem túl nagy népszerűségnek örvendő Silvestre viszont egy nagyon közvetlen, szimpatikus figura.

Gallast egyébként elég megnézni a pályán is. Valami iszonyú rossz pedagógus, márpedig egy ilyen fiatal csapatban egy tapasztalt játékos azért igazán megemberelhetné magát és pár rossz megoldás után nem fél órát kéne veszekednie a csapattársával, akit ezzel csak még jobban összezavar.

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.01.18. 19:31:16

@rizla: Fogalmam sincs. Ez egy borzalmas döntés volt Wenger részéről, aki mást mond, az hazudik.

rizla 2010.01.18. 19:31:36

@Slice: "Kitudja, lehet pár év múlva ez a csapat is lesz olyan mint a 2004-es."

gondolod, hogy nem kapkodják szét, ha nem nyernek valamit? egy játékosnak csak egy karriere van.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.18. 19:32:19

@peter135: Köszönöm! Mondjuk az a pályán is látszik, hogy nem az a kedves, szimpatikus figura, nem egy öröm egy ilyen játékost az ember csapatában látni.

rizla 2010.01.18. 19:33:33

@peter135: én úgy érzem, hogy wengerből hiányzik egyfajta alázat bizonyos egyetemes futballtörvények iránt. vagy az utóbbi években veszett ki belőle. iszonyatosan makacs, és arrogáns.
csakazértsem adta tourénak a szalagot. nem tudom, nem értem.

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.01.18. 19:37:10

@rizla: Henry távozása után én is egyértelműen neki adtam volna, ez nem is kérdéses. Voltak olyan híresztelések hogy Gallas el akart menni, és Wenger ezzel a felelősségteljes megbízatással akarta maradásra bírni, ami persze abszolút kitolás volt Toureval szemben. Mikor elvette Gallastól a szalagot, akkor már szinte kizárt volt hogy Toure kapja a szalagot, hiszen akkor már átadólistára is kérte magát, más kérdés hogy ezt visszavonta/eltolta nyárig.

Slice 2010.01.18. 19:37:54

@rizla: De valószínűleg. Viszont, ha idén nyernének egy kisebb kupát,gondolok itt az FA-re akkor ez egy felfelé vezető út lehetne, és mindenki elhinnék, hogy ez a csapat többre hivatott, amiből aztán akár bajnokság is lehet jövőre, talán idén.

Strigo 2010.01.18. 19:38:57

@rizla: Én tényleg nem szeretnék veled vitatkozni (főleg ilyen témában), mert az arroganciád az avatárodon látható fickóéval vetekszik. Na meg megyőzni sem szeretnélek semmiről, csak rávilágítottam arra, hogy amit mondtál, "mindenesetre több katalán van a keretben, mint ahány angol, sőt, brit akármelyik PL topcsapatban", az nem igaz. Vedd ki ebből a Unitedet, mert Ferguson ki tudna állítani egy színtiszta brit 11-et.
A Chelsea-Arsenal-Liverpool trióra persze igaz, akár összesítve is :)

vadkutya 2010.01.18. 19:39:47

@rizla: "amúgy az arsenal-fociról annyit, hogy nincs arsenal-foci"

Ezt még Te sem gondolhatod komolyan. Nyilván, Wenger előtt egy jelentéktelen kis csapat volt az Arsenal, soha, senki és semmit sem tett le az asztalra, nincsenek hagyományok, sőt, a WM-rendszer sem az Arsenal-hoz köthető. Beszarok bammeg. :S

Kiszálltam.

rizla 2010.01.18. 19:41:52

@vadkutya: teljesen komolyan gondolom. ez a játék nem a KLUB sajátja, hanem WENGER sajátja. lehet a klubé is, majd meglátjuk wenger után.

"Nyilván, Wenger előtt egy jelentéktelen kis csapat volt az Arsenal, soha, senki és semmit sem tett le az asztalra"

jaj istenem, micsoda egy hisztérika vagy te, hihetetlen. ki a fasz mondta, hogy jelentéktelen kis csapat volt az arsenal? egyszerűen csak NEM ILYEN STÍLUSBAN játszott. érted?

rizla 2010.01.18. 19:45:13

@Strigo a divatdrukker: jó, oké. mondjuk enélkül is úgy gondolom, hogy messze nekik a legfontosabbak a tradíciók az élcsapatok közül, ami ugye egyértelmű miért van: ferguson, és a folytonosság, amit a csapatnak ad. szerintem ennek van valami köze ahhoz, hogy pont az MU nyerte a legtöbbet az elmúlt évtizedben..

vadkutya 2010.01.18. 19:52:29

@rizla: Akkor a javaslatom álmatlan éjszakákra: 1-2 régebbi Arsenal meccs lekövetése, de elég csak a Wenger előtti évtizedből. Látni fogod,h Wenger volt a tökéletes ember arra feladatra,h a megkezdett munkát és fixaideát vki tökéletesítse. Szóval igencsak túlzó azt állítani,h nincs Arsenal foci, csak Wenger foci...

Kisvárosi Fojtogató 2010.01.18. 20:11:10

OFF, de holnapután Pool meccs. A sors kegyes volt hozzánk, még mindig megvan az esély a negyedik helyre. Azt hiszem, ez most TÉNYLEG SORSDÖNTŐ meccs lesz (nem Benítez, BL szempontból).

rizla 2010.01.18. 20:12:30

@vadkutya: jó, igyekszem majd megragadni a művelődési lehetőségeket az arsenalról.

Strigo 2010.01.18. 20:13:00

@vadkutya: én valami George Graham irányította védekező csapatra emlékszem, tizedik helyre, meg legkevesebb rúgott gólra. A szép foci Wengerrel érkezett, ő az Arsenal Fergusonja :)

bakító 2010.01.18. 20:17:49

@rizla: Ha arra gondolsz, hogy "boring-boring Arsenal" amit már Hornby is megénekelt akkor érthető amit mondani akarsz a klub "saját" játékával kapcsolatban. Érthető, de téves. 14 év még olyan régi klub életében is hosszú idő mint az Arsenal.
A 30-as években Londonba járt tanulni a világ, és szakmányba ontotta a gólokat a csapat. Szó volt itt a WM rendszerről, ami teljes innováció volt az akkori labdarúgásban. Aztán jött a keserves 50-es 60-as évek, és ráragadt az unalmas jelző az Arsenalra. Aztán jött Wenger, és újabb korszakváltás. Most minden kezdő sportriporter azzal kezdi a közvetítést, hogy biztos jó meccset fogunk látni, mert itt van kérem az Arsenal. Most ez az Arsenal saját játéka. Remélhetőleg sokáig így marad, de nincs semmi sem kőbe vésve.
Nem tudom, hogy Herrera előtt is bunkerfocit játszott -e az Inter, de azért erősen kétlem. Minden csapat életében vannak korszakváltások, és Wenger érkezése teljes korszakváltás az Arsenalnál.

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2010.01.18. 20:42:15

@rizla: azért lássuk be, a jelentős edzők mind a saját képükre formálják a gárdát. a manu is ferguson stílusban játszik, nem sok köze van ahhoz, ahogy a sir érkezése előtt mentek a dolgok..... szóval ezzel hiába alázod az arsenalt.

A barcelona egy kicsit más. de talán éppen ezért nem is volt cruyf óta olyan szinten korszakos edzőjük, ha jól tudom, mint ferguson és wenger a saját csapataik életében.

rizla 2010.01.18. 20:56:00

oké, oké, oké. most nem mondom, hogy én a barcához mértem (ahol lehet bárki az edző, a játékstílus, vagy az arra való törekvés azonos), mert akkor megint megkapom az arrogáns jelzőt.
de az tuti, hogy nem "aláztam" az arsenalt.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.18. 21:00:44

@Iustizmord: Őszintén remélem, hogy nem valamelyik tanárom rejtőzik személyedben. :)

YNWA · http://majmedence.blog.hu/ 2010.01.18. 21:29:23

@Kisvárosi Fojtogató: a 4. hely nekem most reálisan nézve teljes fantazmagóriának tűnik.... ilyen "játékkal" ami lassan hónapok óta van.

persze pont a Liverpool nem volt soha reális, meglátjuk :D

csak nehogy azlegyen mint a magyar fociban, hogy innen nincs lejjebb, aztán mégis van.. de bízok benne, hogy nem hagyják!

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.01.18. 21:47:29

amúgy amikor Gallas megkapta a csk karszalagot, egy fél évig igen jól teljesített játékban is, igazi vezér volt, gólokat lőtt. fél évig tartott.

Wengernek döntenie kellett Touré és Gallas között, a franciát választotta. Gondolom, nem véletlen.

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: eszembe jutott vmi. rizlától nem merem elkérni , de Te felsorolnád mondjuk az utolsó 5 év barca játékosmozgását? Árakkal együtt érdekelne. Mert ebből megtudhatnánk, hogy milyen vonalat képviseltek. Pusztán kíváncsi vagyok. Kit igazol a barca, mennyiért, ki távozott onnan, mennyiért. Megköszönném.

A foci stílushoz meg annyit, hogy volt egy stílusa az Arsenalnak, ami megváltozott... mert a foci is változik.

Üdv, ymy - és köszi

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.18. 22:17:24

@imici77: Én is ezt akartam javasolni, jómagam nem vagyok Barca szurkoló, úgyhogy ilyenkor a transfermart ami segít.

@rizla: Keirrison mikor tér vissza Barcelonába és miben tűnik ki? Elég borsos ára volt, ezt én sem tudtam.

vadkutya 2010.01.18. 22:18:30

@rizla: Lekötelezel.

@Strigo a divatdrukker: A 92/93-as év valóban nem volt a legjobb, ahogy a 94/95-ös sem, ekkor ráadásul 2 hellyel hátrébb, a 12. helyen végeztünk. Ezeken kívül a Wenger előtti 10 évben csak 1. és 4. helyezések vannak, egy 6. helytől eltekintve. Az eredményesség és a valóban szemet gyönyörködtető futball Wenger hozománya. De azt állítani,h Arsenal foci nincs, az legalább akkora baromság, mint az mondani,h SAF előtt se íze, se bűze nem volt a United-nek. Erről pedig mindketten tudjuk,h nem igaz...

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.01.18. 22:28:21

@rizla: köszi.

a sok saját nevelés mellett azért szép számmal, elég nagy beruházásokkal, mások által kinevelt, kész játékosokkal operáltok. Saját bajnokságon belüli is van mozgás, gyengítve az ellenfelet.

minden tiszteletem a mutatott játék és eredmény iránt.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.18. 23:31:15

@imici77: Kíváncsi vagyok, hogy vajon mindig ő a csapat "nehézlánya" ? :)

Iustizmord 2010.01.18. 23:39:06

jól látom h a barca 100m eurot költött,

ócska zsoldosvevők

abzug.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.01.18. 23:59:13

fehér 7-eske azonnal, most, de rögtön; piros 15-öske kedvenc. ebből a videjóból sajnos kimaradt ahogy 7-eske mutogat 15-öskének a táblára felfele, már a pofonok után, bár nem tudom, hogy szerkesztették öszve. szóval, priceless cathegory. egyébként amolyan cicás az egész (mézbirkózás, na).

rizla 2010.01.19. 11:02:19

@imici77: természetesen vannak drága igazolások, ez mégiscsak a világ egyik legnagyobb, és leggazdagabb klubja. ugyanakkor azt is láthatod, hogy évi 60 milliónál több kiadás általában nincs, legutóbb is csak zlatan miatt volt. szerintem ez átlagos egy ilyen szintű csapatnál, nincs kiemelkedő szintű költekezés. az egyes csapatrészek legjobbjai, a csapat gerince, a húzóemberek mind saját nevelésű játékosok (puyol, xavi, iniesta, messi - a négy legfontosabb játékos)

@Iustizmord: igen, ez most egy kiemelkedően költséges nyár volt, aminek egyetlen játékos az oka, zlatan. viszont volt olyan év a laporta-éra alatt, amikor a klub alig költött játékosokra, miközben szezonról szezonra erősödött gazdaságilag is. szóval ennyi belefért most simán, nem kellett hitelt felvenni vagy ilyesmi. ugye nem mindegy, hogy összespórolsz egy ferrarira kemény melóval, vagy aput pumpolod (és legyen apu bank, vagy orosz milliárdos)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.01.19. 11:05:27

nso

West Ham: a Birmingham volt tulajdonosai megvették a klubot

A West Ham United labdarúgócsapata hivatalosan bejelentette: David Gold és Daniel Sullivan, a Birmingham City volt tulajdonosai vették át a WHU irányítását.

Az izlandi Straumur bank 50 százalékos részesedését adta el Goldéknak, akik feltehetően 105 millió fontért a másik 50 százalékot is hamarosan átveszik, ha találnak még vállalkozó kedvű befektetőket.

Az új tulajdonosok bejelentették: Gianfranco Zola marad menedzseri pozíciójában. Gold és Sullivan szeretnék elérni, hogy a WHU a jövőben a vadonatúj londoni Olimpiai Stadionban játszhassa mérkőzéseit.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.01.19. 11:08:11

@rizla: nem kell megmagyarázni, ott vannak a számok, nevek...

papercut 2010.01.19. 11:35:36

@rizla: Évi 60 milliónál több kiadás nincs.. ezért ez elég nagy LOL, hány klubbot tudsz mondani a világon, aminél kijött mondjuk az utóbbi 5 évben mindig 50 millió körüli igazolás? Nem azért de ez irtó nagy pénz, még a mai fociban is.

Lezuzius 2010.01.19. 12:28:30

Ez milyen vicces mar, az Arsenal leendo (?) igazolasa:

Bolivian TV network El Deportivo TV have published exclusive documents which suggest potential Arsenal signing Samuel Galindo is an ‘age cheat’. They say the Bolivia youth team captain is 20-years-old, not 17 as previously touted.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.01.19. 12:33:39

@Lezuzius: :DDDDDDD

sztem már kölcsön is adtuk vkinek...

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.01.19. 13:34:16

@vadkutya: Azért 92/93-ban összejött egy FA és egy Ligakupa. :)

@Lezuzius: Ja, már meg is van a srác. Wenger le is nyilatkozta hogy megy kölcsönbe. Mondjuk hogy ez minek kellett azt nem tudom. brazil, argentin meg most már bolíviai is.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.01.19. 13:40:27

@peter135: kellett, mert pénzt keresünk rajta.

Engem az bosszant, h ilyenekkel Wenger foglalkozik. 17 éves bolíviai... legalja... az agyam eldobom.

A másik, most csak arról szólnak a hírek, h kiket nem igazolunk... Ennyi sérülés mellett nem igazolni, a tűzzel játszik az Öreg...

halihalo 2010.01.19. 14:51:49

Az igazi szexi focit ezután a West Ham fogja játszani! :)
"A szexiparban egyaránt érdekelt David Gold és David Sullivan vette meg a klub ötven százalékát."

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2010.01.19. 15:07:30

@imici77: @halihalo: viccesek egyébként az öreg mágnásék, azt nyilatkozták, hogy ők most megvették a felét 50tekercs értékben, de ha valakinek van még kedve beszállni, övék a másik 50% opciója is, szóval csak tegye le a 10 vagy 15 tekercset, és máris megkap10 vagy 15%-ot a klubból :-)))))

természetesen mindez fontban, és a csapat pénzes szurkolóira apellálva :-)