Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Jornada 18 - A forduló beharangozója

2010.01.16. 16:00 Garcia bőrmester

Három presztízs, és egyben európai porondos rangadó, valamint három kiesési teszi érdekessé a La Liga 18. fordulóját, amelyben több januári szerzemény is bemutatkozhat. Guardiola és Pellegrini is komoly kihívás előtt áll, az ellenfél erejét leszámítva egy-egy olyan tényező okán is, ami jelentősen befolyásolhatja csapataik teljesítményét. Sajnos súlyos betegségek – Sergió Sánchez vártnál súlyosabb diagnózisa és De la Red pályafutásának az orvosok szerint végét jelentő betegsége - és egy szomorú haláleset is beárnyékolja a fordulót.


Túl az első meg nem nyert trófea élményén Pep Guardiola talán minden eddiginél jobban a fókuszban van. Igen, az az ember érzése, hogy jelenleg háttérben van maga a csapat hozzá képest. Most akad egy-két olyan dolog, ami miatt jobban előtérbe kerül a szurkolók lélektana, a játékosok motivációja, a célok tisztázása és a taktika megvalósítása. Videókat nem kell beszereznie a Sevilla játékáról, az biztos, de nagyon jót tenne a Barcelonának egy magabiztos győzelem, és ezért mindent meg is fognak tenni. Kíváncsian várjuk, hogy melyik fiatal, Bojan vagy Pedro tudja végérvényesen kiszorítani Henryt, illetve, hogy a középpályán beszűkült választék eredményezhet-e olyan mérkőzéshelyzetet, amelyben a Sevilla fogást talál a katalánokon. A vendégek gondjait már sokszor ecseteltük, jelen helyzetükben a lehetőségeik alapján nem sokkal hivatottabbak többre, mint egy középcsapat, ennek ellenére érezhető a nyomás mind az edzőn, mind a csapaton, hogy a bajnokságban is kezdjenek el újra meccseket nyerni. Objektív szempontok alapján simának tűnik, de ez mégiscsak a Sevilla és mégiscsak az a csapat, amelyet nagyon enyhe kifejezéssel illetnénk, ha azt mondanánk, hogy ellenállt a Barcának. (tippünk: Barcelona-Sevilla 2-1)

A Real az egyik olyan idegenbeli meccse elé néz, amelyet általában a legnehezebbek között szoktak emlegetni. A San Mames idén nem annyira rettentő otthona azonban a Bilbaonak, mint amilyenre a szurkolók joggal számítanak. Nyolc hazai meccsből csak négyet nyertek meg a baszkok, így a mutatott forma alapján most a fővárosiak az esélyesebbek. Az objektív szempont persze itt meg vendég győzelmet ígér, de mégsem tennénk a erre nagyobb összeget, mert a bajnokság egyik kuriózuma a baszkok spanyol kirakatcsapat elleni állhatatos hadakozása, amiben remélhetőleg most is lesz részünk. Higuain helyett valószínűleg Benzema kezd, akinek Pellegrini szerint nem kell semmit bizonyítania, de azért feltételezzük, hogy nem dőlne a kardjába, ha a francia lőne egy pár gólt, amíg az argentin hiányzik. Csak zárójelben jegyezzük meg egyelőre, hogy Garayt már nem csak a családja ismeri fel Madridban, amióta elfelejtettek gólt kapni idén. Mindenesetre most az idei legnagyobb erőpróba előtt állnak és tényleg eljutottunk odáig, hogy a kérdés, az hogy a Madridban most érezhető húzást, Higuain nélkül is tapasztaljuk-e. (Bilbao-Real Madrid 1-2)

A Valencia ismét kénytelen elviselni a hazai pálya hátrányát és most egy olyan ellenféllel szemben, akik elvileg rajta vannak az íven, csak rúgott gól nélkül akartak továbbjutni a Celta ellen, ezért egy kicsit megbicsaklottak. A Villarreal szinte teljes alap védelme kiesett a hétvégére, Marcano, Gonzalo és Javi Venta sem lesz, ha valamit, akkor ezt most igazán kihasználhatja a Villa vezette alakulat. (Valencia-Villarreal 3-2).

A Mallorca-Depor főleg ebben a leosztásban a forduló egyik rangadójának számít. Mindketten továbbjutottak a kupából és mindketten erősen tartanak Európa felé. A kupameccsen némiképp választ kaptunk arra, hogy mi lesz a Deporral Guardado kiesését követően: Felipe pótolja, aki ezek szerint valóban brazil, és képes oda-vissza rohangálni viszonylag eredményesen. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy nem kívánjuk a Mallorca hazai 100%-os teljesítményének megszakadását, de a Depor az eddigi aktuális forduló előtt legmagasabban jegyzett vendégük, így egy lépéssel közelebb kerülnénk a Mallorca-rejtély megoldásához, ha a vendégek elvinnének egy pontot. (Mallorca-Depor 1-1)

17 forduló után még mindig döntetlen nélkül áll a Getafe, és most ahhoz a Málagához látogat, akikkel már unhatják egymás képét a kupacsörték után. A Málaga ellenben már-már sakkozókat megszégyenítő módon tud döntetlent kihozni minden meccsből. Most azonban alapos verést kaptak Michel embereitől, ami benne marad a fejekben, és hétvégén is kénytelenek lesznek megelégedni, a kevésnek tűnő nulla ponttal. A hazaiak új igazolásának egyelőre csak füstje van. Ő is a nagy reményekkel érkező dél-amerikai csatárok egyike, az ecuadori Felipe Caicedo, aki a Citytől jött kölcsönbe a szezon végéig. (Málaga-Getafe 1-2)

Nehogy már a Maxi-Tiago váltás legyen a megoldás az Atlético Madrid gondjaira, ezt nem akarjuk elhinni, de nem a Sporting Gijón ellen fog kiderülni, hogy most akkor mit is művelnek a matracosok. A Sporting eddig egyetlenegy győzelmet aratott idegenben, és most mindenki arra számít, hogy gyalázatos verésben lesz részük. Hazai oldalon minden fontos ember a fedélzeten, és a szezon során most először nem lenne meglepő, ha bejönne a tippünk egy nagyobb arányú Atlético sikerre (Atlético Madrid-Sporting Gijón 3-0).

Eheti ajánlásunk egy baráti sörözéshez, amit ellenségeink barátai tartanak, az Osasuna-Espanyol találkozó, ahol a hazai csapat arról híres egy gólnál többet egy meccsen elvétve szerez, míg a vendégcsapat eddig egyetlen egyszer szerzett gólt idegenben. A hazaiaknál Nekounamot a múltkor kiállították, míg Vadócz édesapja sajnálatos halála miatt nem lesz ott a keretben. (Osasuna-Espanyol 0-0).

Három alsóházi rangadóval zárul a forduló, melyek közül a Racing Santandert Canales – jó az, ha pusztán egy játékos miatt leülne megnézni egy ember egy meccset - újabb parádéit várva helyezzük a Valladolid főlé (Racing-Valladolid 3-1), míg a Zaragoza-Xerez meccsen azzal bíztatjuk a Nayim gólja óta Zaragoza-fanokat, hogy nevek és előzetesek alapján elég jól erősítettek a hazaiak. Bemutatkozhat a messiásként várt Suazo, a Laziótól érkező Eliseu és a szintén ismerős Jarosik is. (Zaragoza-Xerez 2-0). Az Almería-Tenerife meccsen szívünk szerint megszavaznánk egy sikert a vendégeknek, látva a Barcelona elleni félórás ellenállásukat, de a már többször előkerült objektív szempont mégis a hazaiak sikerét ígéri. (Almería-Tenerife 1-0)

129 komment

Címkék: spanyol üveggömb la liga

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr951675425

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rizla 2010.01.16. 23:07:30

beállt marquez, esély a sevilla előtt

...

luqe 2010.01.16. 23:16:01

azért van bőr a kékruhás képén, miatta nem tud szerelni a sevillai, után meg egy semmit befúj :)

rizla 2010.01.16. 23:52:40

abidal a legnagyobb tanár

rizla 2010.01.16. 23:53:57

@rizla: és még egy gólpasszt is ad

gotanfun 2010.01.16. 23:58:34

Hiányolom az 5 meg nem adott tizenegyest.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.01.17. 00:00:22

Ez a négyes csak gyógyír volt a sajgó sebre, de köszönjük, jól esett...

gotanfun 2010.01.17. 00:02:28

@csizsikpizsik: Hát egy Cselszkíj ellen jellen pillanatban megnézném ezt a Barcat. Idegenben.

rizla 2010.01.17. 00:04:29

@gotanfun: én is megnézném úgy ezt a meccset, hogy nem találnak a semmiből egy gólt a ruszkik az elején..

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.01.17. 00:06:21

Te jó isten, most láttam a real meccs összefoglalóját, Casillasnak mi baja? Régen az ilyet kisujjával...

hakapesz imi 2010.01.17. 00:11:50

Hát, ha most nem Abidal lesz a MOM, akkor soha, mekkorát játszott már! Megint beszartam... Busquets kezd magára találni; a szedett-vedett, vagy hiányos, vagy mit is írt a Bőrmester nem is áll meg talán. És Marquez sem volt akkora gázer. A Sevilla megint rendesen odatette megát, de harmadszorra már el sem akarták hinni, hogy meglehet, persze azért geca keményen pörögtek.

Messi88 2010.01.17. 00:12:45

hát még mindig nem nagyon akar összeállni a játékunk sajnos...Abidal és Ini viszont szenzációs volt, különösen az előbbit illeti elismerés.
A Realnak nagy balszerencséje volt (hál Istennek :) ), viszont a játékuk egyre jobb, nem lesz sok ilyen botlásuk sztem a későbbiekben, úgyhogy nekünk is össze kéne szednünk magunkat, különösen a meccsek első fél órájára.
Azt meg néha hanyagolhatnánk, hogy VV mindenáron csak középhátvédnek gurítja ki a labdát, simán meg lehetne próbálni Ibrára felívelni, ha erős az ellenfél letámadása.

hakapesz imi 2010.01.17. 00:13:38

Ja, és alighanem Pedrito lesz a kövi fix balszélső a Barcában. Hihetetlenül érzi a helyzeteket...

rizla 2010.01.17. 00:14:26

@hakapesz imi: nem tudom, az első félidőt leadta a sevilla, aztán a sors iróniája, hogy mégis a másodikban szoptak be négyet.

gotanfun 2010.01.17. 00:14:29

@rizla: ... szegény Koné, másfél éve talált be utoljára és most sem igazán csatárt játszott. Ezt a négyes viszont az Underlandtől is benyelnénk. Most jön 2x a Depor és egy Valencia. Kapjuk.

hakapesz imi 2010.01.17. 00:15:31

@Messi88: Persze, meg lehet próbálni, de az ilyen felívelgetés mindig 2 esélyes, a Barca labdakihozatala meg nem, szóval inkább tartson 10 mp-cel tovább, de maradjon saját lábon a labda.

rizla 2010.01.17. 00:16:42

@Messi88: nem tudom te melyik meccset nézted, de ma abszolút a tavalyi barca volt a pályán, leszámítva annyit, hogy nem tud annyira éles lenni a kapu előtt. az első félórában nem tudom mit kellett volna összeszedni, a sevillának lövése sem volt (szó szerint).

@hakapesz imi: attól, hogy a kapu előtt gyilkos, még nem biztos, hogy neki kellene a fix balszélsőnek lennie. szerintem ő jó ilyen jolly joker szupercserének, ő a titkos fegyver. játékban továbbra is állati sokat kell még fejlődnie, hogy barca-szintű balszélső legyen. és ma henry is jó volt.

rizla 2010.01.17. 00:17:47

@hakapesz imi: így van, nem is értem ezt, hogy hogy lehet az előrevagdosást hiányolni pont ettől a csapattól.

hakapesz imi 2010.01.17. 00:18:51

@rizla: Erre mondtam a kupameccsek után, hogy nem történt igazából semmi különös, csak ami addig 98%-ban működött, az pont akkor nem jött be. Van ilyen. Ez meg egy ilyen meccs volt, ezzel persze nem kisebbítem Pedro, Messi és Abidal érdemeit. Ibra nagyot hajtott, de még mindig nincs egyenesben a karmája. talán legközelebb...

rizla 2010.01.17. 00:19:35

@hakapesz imi: nagyot hajtott ibra, de nagyon szarul játszott sajnos.

_Maverick · http://newdeal.blog.hu 2010.01.17. 00:19:46

Ismet gratula a Barcanak, ez tanari volt. A Real meg botranyosat nyujtott:( Mondjuk valahol szamitottam ra, hogy nem 3 pont lesz Bilbaoban. Ce botranyos. Arra van ereje, hogy a szurkoloknak visszaszoljon, de amugy meg... minden heten alul tudja mulni magat. Teljesen igaz, hogy jobban fuggunk Higanytol mint Cetol. Kakanak most volt par jo dolga, Diarranak viszont ez volt a leggyengebb madridi napja...

A Barcelona erdemeit nem csokkentendo, a Sevilla most mar egyszer megtehetne azt a szivesseget, hogy ne adj isten nem feltett kezzel mennek ki a Nou Camp gyepere. Tavaly is kiakadtam, de jovore mar talan az edzo sem megy veluk. Pedig kifejezetten kedvelem azt a csapatot.

hakapesz imi 2010.01.17. 00:21:38

@rizla: igen, ma Henry is jó volt. Emlékszel Porillora, ő volt ilyen tuti csere, aki kapott 5 percet a végén, és lőtt 1 baszom gólt. Aztán hová lett, remélem, Pedro nem fog így elkallódni, ha tartósan is "csak" csereként számolnak majd vele.

gotanfun 2010.01.17. 00:22:22

@_Maverick: Szó sincs feltett kézről. Qrva nagy szarban vagyunk. Némi (nem sok) rálátással ez adja magát.

hakapesz imi 2010.01.17. 00:23:30

@_Maverick: mint pl a legutóbb, feltett kéz, 1-2, nem rossz. :)
@hakapesz imi: Portillo

_Maverick · http://newdeal.blog.hu 2010.01.17. 00:24:43

@gotanfun: Tudom, tudom, no offense, csak valahogy megint pont rosszul jott ki. Megertem, hogy a Barca lehengerlo jateka meg a csapat helyzete nem tul felemelo moralisan, csak Madrid fankent az ember megiscsak remenykedik egy Barca - Sevilla elott:)

gotanfun 2010.01.17. 00:28:00

@hakapesz imi: 2 ifista bele a lecsóba, + egy újonc, csatár nélkül, azért mert nincs más. Negredot (akinek mellesleg nem megy a játék) meg pihentetni kellett a Depor miatt. Drago 35 éves és szerintem ez az utolsó éve. Meg azért héjj, 3x találkozni veletek ilyen állapotban nem egyszerű meló. Én nem esem letargiába. be kell nyelni, hogy a gép (a sérültek és az afrika kupa miatt) ezt dobta.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.01.17. 00:29:40

@_Maverick: Madrid fanként a Barca-Osasuna előtt reménykedj, ott vannak az iráni csodafegyverek :D

gotanfun 2010.01.17. 00:29:54

@_Maverick: olvasd el amit hakapeszi iminek írtam és néz utána Koné mikor rúgott utoljára gólt.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.01.17. 00:31:56

@gotanfun: 3x talizni velünk 2 hét alatt, na ja. De ha mi megyünk tovább a királykupában nem biztos hogy ez az eredmény meglett volna. Messi arca nekem elég beszédes volt ha a kaput meglátta.

gotanfun 2010.01.17. 00:37:00

@csizsikpizsik: én nem kritizáloma játékotokat. Mi jelen pillanatban nem vagyunk erősebbek egy Depornál. Sőt. Iszonyatos teher volt a sevillai játékosokon az utóbbi időben és még nincs vége: kétszer a Depor + a Valencia. Most őszintén, mit kellene csinálnunk? Edzőt elzavarni? Egy másik edző mihez kezdene a sérültekkel, az afrika kupával meg amiket már írtam? Ha ebből kimászunk, az számomra már sikerélmény lesz.

Tika_ 2010.01.17. 00:38:02

na, helyre állt a világ rendre, becsületbeli ügy pipa :D

a Sport tv q*va idegesítő zenét tesz a reakció nevű összefoglalói alá, remélem ezzel leállnak hamar

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.01.17. 00:43:26

@gotanfun: Nem, én arra gondoltam hogy ha mi megyünk tovább a kupában ti ma nem négyet kaptok, max. kettőt.

rizla 2010.01.17. 00:47:02

@gotanfun: a sevillával sem egy élmény másfél hét alatt háromszor játszani, akármilyen állapotban is vannak jelenleg. egy kupa el is ment rá.

gotanfun 2010.01.17. 00:52:34

@csizsikpizsik: Hát ezt így nem lehet megítélni. Mondom, ha valaki kicsit bele ássa magát a csapatom helyzetébe, az belátja, hogy amit nyújtunk, az egy középszerű teljesítményhez is kevés. Ennek oka van. Nekünk nincs Pedrónk, Bojanunk stb. klasszis kispadosok. Ezzel nem sajnáltatni akarom magunkat, mert én nagyon is büszke vagyok a fiúkra, hiszen megpróbálnak úgy ahogy helytálni. Ennyire elég. Sajnos.

gotanfun 2010.01.17. 00:56:08

@rizla: Szerintem ne bánjátok azt a kupát. Nekünk, az Atletinek meg a Depornak lesz fontos. Másban ugyanis nem nagyon reménykedhetünk. Nektek ott van a BL címvédés lehetősége és a bajnoki cím, amihez lassan a Valenciának lesz még talán 1-2 szava. Amit sajnálok, hogy jó lett volna egy szorosabb bajnokság.

Messi88 2010.01.17. 00:57:18

@rizla: biztosan megszépíti az emlékeket az utolsó fél óra, de az első félidő bizony gyenge volt ( mármint a Barca szintjéhez képest) Egyeltalán nem igaz, hogy olyan lett volna a csapat, mint tavaly. Tavaly egy ilyen vérszegény lézengő csapatot az első 15 perc alatt kitömtünk volna, aztán jöhetett volna a laza gurigázás. Mostanában ez nincs meg, a játékosok több energiát ölnek a meccsekbe, szellemileg fáradtabbak-ez látszi Xavin vagy éppen Messin is. Nincs meg az a gyilkos ösztön a csapatban, mint tavaly...egyelőre

gotanfun 2010.01.17. 01:02:05

@Messi88: Igen. Valami ilyesmire gondoltam én is, amikor a dinamót emlegettem. Érted, minket egy Getafe meg egy Racing otthon ver. Mi több, szinte oktatat. Egy Getafe meg egy Racing! :-P

Messi88 2010.01.17. 01:13:22

@gotanfun: lesz ez még jobb, ne aggódj :)
azért ez egy gyengén motivált B csapat volt, a vérszegény lézengő csapatot csak mára értettem, nem általánosságban természetesen
@csizsikpizsik:
hát igen, pont ez a baj!

rizla 2010.01.17. 01:14:02

@Messi88: nem szépít meg semmit a második félidő. a gólok hiányoztak az elsőben, a támadójáték nem megy olyan flottul a 16os környékén, de ennyire még kevésszer domináltunk idén, mint most az első félidőben. a góllövés csak egy dolog.

rizla 2010.01.17. 01:14:55

@Messi88: jaj, igen, kurva nagy a baj, 5 ponttal megyünk a madrid előtt úgy, hogy még nem kaptunk ki, kis híján 50 gólt lőttünk, és még van egy meccs a szezon első feléből..
túl magasan van a léc, ez a baj. legalábbis a te bajod.

Messi88 2010.01.17. 01:20:23

@rizla: hát akkor máshogy láttuk az első félidőt, van ilyen :)
nyilván domináltunk az egész meccsen, csak azt akarom kihozni az egészből, hogy ugyan verjük a Xerezt 5-tel, verjük a Sevillát 4-el tavalyhoz hasonlóan, de tavaly az első fél órában elintéztük az ilyen meccseket, idén ez valahogy nem megy, megnehezítjük a saját dolgunkat.

rizla 2010.01.17. 01:21:48

@Messi88: nézd meg a tenerife elleni meccset. ha kicsit szerencsésebbek, 2-0ra vezethettek volna. az egy leadott első félóra volt.
aztán nézd meg ezt az első félórát. a sevillának köze nem volt a labdához sem, nemhogy a góllövéshez. csak te azt hiszed, hogy ez az alap, meg az elvárható minimum. hát nem.

Messi88 2010.01.17. 01:22:29

@rizla: lehet hogy magasan van, ők tették oda, ez nem jajveszékelés akart lenni, csak egy észrevétel, nincsen nagyobb gond a csapattal, jó lesz ez, ma is jó volt, csak lehetett volna sokkal könnyebb is.

rizla 2010.01.17. 01:24:28

@Messi88: "lehetett volna sokkal könnyebb is"
igen. pl játszhatnának robotok. bocs, de ezek tényleg irreális elvárások. én is látom, hogy nem olyan jó a csapat, mint tavaly, de ezt felesleges felróni, olyan tökéletes szezon nem lesz már a mi életünkben.

egy ilyen meccsen nincs mit felróni. a tenerife ellenin pl volt.

Messi88 2010.01.17. 01:27:30

@rizla: jó, hagyjuk, nem érted.
ha abban a pillanatban kérdezlek, amikor 1-0-nál, egy addigra könnyedén lezárható meccsen Koné Marquez kicselezése után azon gondolkodott, hogy ugyan melyik csapattársának passzoljon az ötösön belül a 3 delikvens közül, akkor lehet másképp válaszolsz.
de a ha nem játszik természetesen :)

Messi88 2010.01.17. 01:29:34

@rizla: értem, lehet, hogy igazad van... megpróbálok aludni rá egyet

rizla 2010.01.17. 01:30:12

@Messi88: nem válaszolok másképp, meg is mutatom. ezeket írtam a barca topicba az indexen félidőben:

"most pl a sevillának esélye sincs, egy kis kakaót kéne csak rátolni. de szerintem érthető, épphogy eltelt 3 nap a kupameccs óta, és ugyanaz a csapat játszik, van némi fáradtság. de így is meglesz."

"nagyon kicsi hiányzik csak a halálos passzokhoz. alulértékelitek most a csapatot szerintem. mindenesetre henry legalább ibránál jobb, nem hiszem el, hogy csak én látom így.
13/3 - 2/0
74 - 26
nincs kérdés, ezt a meccset nem lehet elbukni. nem is fogjuk."

az első gól után:

"na most széttépjük a sevillát"

rizla 2010.01.17. 01:31:45

akkor van gond, amikor a csapat nem tudja a saját játékát játszani. amikor nem tartja percekig a labdát, és ha elveszíti, nem szerzi vissza azonnal. ha nem a barca diktálja a tempót, hanem ráerőltetnek valamit.
na, ez tipikusan NEM az a meccs volt.
engem is zavar persze, hogy kevésbé hatékony a támadósor.

rizla 2010.01.17. 01:34:25

messi félévéről azért érdemes megemlékezni a bajnokságban. 14 gól és 6 gólpassz 15 meccsen, 82 percenként rúg gólt.
pedig most nem is játszott jól.

Messi88 2010.01.17. 01:36:14

@rizla: igen, azt én is éreztem, hogy itt egy gól kell a felszabadultabb játékhoz, ezért voltam bosszús az 1. félidő után, mert egy kis erőfeszítéssel meg lehetett volna hamarabb az a fránya gól, és jöhetett volna az örömfoci.
Valahogy nem értettem a meccs dinamikáját. Alves miért a 60. perctől kezdett el őrült módjára futkosni?

rizla 2010.01.17. 01:38:30

@Messi88: nem tudom, hogy te egy rangadótól miért vársz örömfocit, akármennyire szar is a sevilla formája.. a meccs dinamikája azért volt ilyen, mert amíg a sevilla nem nyílt ki, addig sokkal kimértebben, megfontoltabban kellett adogatni. a gól után már kinyíltak, illetve a második félidőre eleve úgy jöttek ki, hogy mégiscsak megpróbálnak valamit.

Messi88 2010.01.17. 01:38:31

@rizla: a 2. gólja az nagyon rá vall, finoman elküldi a kapust, nem izomból... asszem meg van a 100. gólja is , grat. neki

rizla 2010.01.17. 01:40:01

@Messi88: ez volt a 100. és a 101.

Messi88 2010.01.17. 01:42:04

@rizla: jó, ahogy megláttam a Sev. kezdőjét, tudtam hogy ez csak rajtunk áll. A meccs lefolyásában azt nem értettem, hogy miért nem mentünk nekik az elején? netán fáradtak vagyunk? aztán kiderült, hogy nem, legalábbis az utolsó fél órában frissnek tűntünk, több hely is volt nyilván, de több is volt a labda nélküli mozgás.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.01.17. 03:18:35

Szintén gratulálok Leo Messi százados úrnak. Remélem, hogy a vébén az isteni Diegoból is edzót csinál a társaival!

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.01.17. 10:16:12

@Messi88: @gotanfun: @rizla:

Azért vegyük figyelembe, hogy szerda este mindkét csapat egy hihetetlen iramú, brutálisan kemény meccset játszott egymással, ahol az utolsó leheletükig küzdöttek. Valahol várható volt, hogy ma kicsit fásultabb lesz mindkét csapat. Én ebben nem látok tendenciát.

korxi 2010.01.17. 10:22:56

@rizla: Valami gond van a dolog matekjával. Ha 15 meccsen volt 14 gólja, nem rúghat gólt 82 percenként.

@Messi88: "A meccs lefolyásában azt nem értettem, hogy miért nem mentünk nekik az elején? "

De nekik mentek, pont nem ezzel volt a baj, hanem a befejező csatárjáték nem passzolt a mezőnyjátékhoz.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.01.17. 10:25:46

@korxi:

De rúghat, feltételezve, hogy nem minden meccset játszott végig.

Keelhaul 2010.01.17. 10:29:07

@korxi: Miért ne rúghatna?

Max 1350 percet töltött a pályán (15 meccs), de nem, mert 14*82 = 1148 percet töltött. Ez hogy lehetséges? Például úgy, hogy többször csere volt.

A különbség 202 perc, ami azt jelenti, hogy Messi meccsenként átlag 77 percet játszik. Mondjuk 8szor kezdő, 7 szer 60. perc táján cserélik, stb stb stb

korxi 2010.01.17. 10:46:41

@Csöncsön: @Keelhaul: OK erre én is gondoltam, de ha így számoljuk, akkor pl. Pedro (a góllövés terén) biztosan jobb mint Messi, anélkül, hogy végigszámoltam volna.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.01.17. 10:58:12

@korxi:

Pedro a PD-ben 168 percente lő gólt (eddig 5-nél jár).

Az egész Ligában talán Higany az egyedüli, aki megközelíti Messit. Ő 86 percente talál be.

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.01.17. 11:33:10

@popp: max. győztes 'csinálhat' belőle, edzőt nem.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.01.17. 11:37:43

@heinrich: Ideje már Argentínának vébét nyernie, így gondoltam én is.

nasteey 2010.01.17. 11:38:56

Eléggé felemás érzéseket kelt bennem ez a tegnapi meccs. Egyrészről nyilván a szerdai tempó látszott meg rajtuk, és talán kicsivel görcsösebben akartak bizonyítani a Sevilla ellen. Másrészről nekem nem tetszik, hogy Guardiola szerint elég jó a keret, mégsem tud bedobni valakit, hogy ne ugyanaz a 11 játszon. A Sevilla ellen egyszer megpróbálta, egy kupa ment el rajta.
Aztán ott van a Tridente, amely borzalmasat játszott tegnap. Ibrának most nem megy, reméljük hamar túljut ezen a rossz formán. Henry már nagyon kevés ide, mégha néha mutat is valamit. Messi meg hálistennek úgy is vert 2 gólt, hogy nem ez volt élete meccse. Eléggé ijesztő, hogy mennyi helyzet kellett (ma is) a gólhoz. Pedronak meg volt egy helyzete, ami kicsit alá jött, az ment is Palopba, majd egy mesteri Xavi passzt úgy fejezett be, ahogy azt kell.

Kíváncsi lettem volna, mi történik ha, 1., Ibra már a hatodik percben vezetést szerez 2., Jimenez nem rajzol célkeresztet a szívükre, hogy ide lőjetek.

Mellesleg azt sem értem, miért nem jöhetett hamarabb Bojan, amikor Ibrának talán a legrosszabb meccse volt. Ennyit ő is tudott volna nyújtani...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.01.17. 12:03:48

@nasteey:

Az én fejemben az forgott, hogy Henry helyett most már többször lehetne kezdetni Bojant. Ibra helyett meg néha Pedrot. :-) Ez a két "gyerek" folyamatosan fejlődik, egyre izmosabbak és egyre jobban fölveszik a csapat ritmusát.

Tika_ 2010.01.17. 12:16:43

@csizsikpizsik: :))) egyre jobban bírom a humorodat! respect (B)(B)(B)
@heinrich: ez is jó volt :)
@rizla: jobban meggondolva egyetértek, azzal a kiegészítéssel, hogy: Pedro kezdőként még lehet, hogy súlytalan lenne. Viszont Henry bár már n messze van a legjobbjától, de legalább akar, és próbálkozik - szépen lefárasztja a védőket. Akik ellen így már Pedro eredményes tud lenni. Mondjuk 60. perc körül ideális csere.
@Csöncsön: Ibra viszont tényleg nem jött még formába karácsonyi szünet óta; nem szoktam, de a 70. perctől már könyörögtem Bojanért (mit kell még tennie? előző bajnokin elég jó volt)

Mondjuk azért Alvesnek emlékszik valaki jó beadására ebben a naptári évben?..

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.01.17. 12:22:32

Félve kérdezem megint, mert már többször kurvára le lettem ugatva: Ibra tényleg olyan kibaszott jó, hogy Etoo kirúgása meg egy talicska ájró símán megérte, erősebbek lettünk és a svéd istentől mindenki ezt várta? (aki stattal jön annak a blogjára a melóhelyemmel szemközt lévő gimi kiscsajait ráuszítom, hogy cérinya alsógatyás képeit ott cserélgessék:)

_benito · www.nst.blog.hu 2010.01.17. 12:25:44

@Tika_: tegnap elég szépen rátette ibra fejére, csak lesen volt. meg a kupameccsen is volt egy óriási zsugája, de azt meg asszem anri hagyta ki.

CaBeL 2010.01.17. 12:46:23

Alvesnek nehogymár 2 beadást lehessen felemlegetni 1 hónap alatt (az 50ből kb). Kevés, amit csinál...

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.17. 12:57:07

Talán nem meglepő, de Eliseura nagyon kíváncsi leszek. Nagy reményekkel érkezett, bár nem túl drágán, és szinte alig tudott bizonyítani, jobbára csak az EL-ben, mondjuk ott nem ment valami jól neki. Remélem azt fogja mutatni, amiért a Lazióhoz került. Már csak azért sem lenne rossz, mert csak erre a fél évre a Zaragozáé, no meg Carrizo is szintúgy kölcsönben van, igaz ő nem is nagyon fog visszatérni.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.01.17. 13:00:17

@nasteey: Egyem a felemás érzéseidet! Szerintem áldhatnád az eget, hogy ilyen csapatod van. Megnyertek egy rangadót 4-0-ra és elmentetek öt ponttal a csiliárdokért megerősített nagy rivális elől és megy a saját csapat fikázása. Ez meg miféle szurkolói attitűd?

Olyan szezon mint tavaly sem nektek, sem másnak nem volt korábban és nem is lesz egy darabig. Az irrealitás Chimborassoja még egy olyat várni. Idén is hozzátok megtokat, ehhez képest miket olvasok itt. Jaj oda kupa, jaj hol a tavalyi játéki jaj miért nem vezetünk 3-0-ra a tizenötödik percben. Hát komolyan mondom brühühü.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.17. 13:13:12

@popp: Hogy én most mennyire egyetértek veled. Összetenném a kezem tizedannyi sikeresség miatt. Persze, kell a szurkolói kritika, de a Barca pont az a csapat, ami mindig a legkevésbé szolgál rá. Ahogy @rizla: mondja jól, lehetne robotokkal is játszani, de tökéletesen mindig emberekkel nem lehet.

nasteey 2010.01.17. 13:21:24

@popp: Szerintem félreérted. Nincs nekem sok bajom, csak nem szabad struccként a homokba dugni a fejeket, és mutogatni a 4-0-ra, meg a veretlenségre, mert az mindenhova vezet, csak előre nem. Persze így sem rossz a csapat, tény.

És hogy legyen még egy kis brühühü: Marquez olyan szinten kevés, hogy szerintem a B-be is csak protekcióval férne be, védekező feladatait nem tudja megoldani, támadásépítésben szintén kevés. Van egy pár olyan hosszú labdája, ami élményszámba megy, de legtöbbször rosszul passzol, amiből durván tudnak kontrázni.

A tegnap játszó egyik "nullkilométeres", Valinte meg szerintem az lesz, aki a Barca B-től ment át anno a Sevilla B-be, és Pep kezei alatt játszott egy évet. Csak mintha HF ezt nem említette volna.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.01.17. 13:29:15

@nasteey: Marqueza Rijkaard -érában mind védekező középpályásként, mint középhátvédként klasszis teljesítményt nyújtott. A mexikói válogatottban meg támadó középpályásként játszott pazarul a 2006-os vébén. Focizni biztos nem felejtett el, volt egy hosszú-hosszú súlyos sérülése, amióta nem találja önmagát. Ha folyamatosan játszhatna hómapon belül formába lendülna. Hej, de elfogadenám Romába, mégha az ő posztjain nekünk is olyan klasszisaink vannak, mint Juan vagy De Rossi.

Aztán szerintem nem a fejek homokba dugása elfogadni azt, hogy nem csúszhat minden olyan zsír módra, mint egy utánozhatatlanul tökéletes szezonban.

nasteey 2010.01.17. 13:48:43

@popp: :)

Én anno megengedtem magamnak azt a luxust, hogy Marquezt jobb védőnek neveztem, mint a Capitano-t. Főleg a 2005-06-os szezonban tolta nagyon jól. Aztán jött egy (két) gyengébb szezon, tavaly viszont megint jó volt év elején. Idén viszont nagy csalódás, és azt hiszem egy ilyen kaliberű csapatban, egy ennyit hibázó középhátvéd nem kaphat hónapokat, hogy majd egyszer magára talál.

A végével viszont nem fogok egyetérteni, már csak azért sem, mert túlzottan nem hinném, hogy siránkozás lenne. Nem tetszik, hogy van 11 játékos akire lehet építeni, ha be kell dobni valakit, akkor nincs kihez nyúlni, pedig Pep állította, neki elég ez a keret. Plusz nem értettem, mire fel kell játszania Ibrának, mikor láthatóan szenved, és a padon ott ül egy Bojan. Talán a tridentével való elégedettlenség támadható, de akkor sem hiszem, hogy ez olyan szintű siránkozás lenne, ami felháborodást váltana ki. Bár ahogy érzed.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.01.17. 14:20:46

@nasteey: Felháborodásról szó sincs, legfeljebb értetlenkedésről.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.01.17. 14:56:47

@Tika_:

Engem Henry jobban idegesít, mint Ibra. Utóbbiról tudom, hogy előbb-utóbb úgyis kinyitja a gólzsákot, csak idő kérdése. Henry játéka viszont egyre kiismerhetőbb és lassúbb. Azt érzem nála, hogy "rutinból" játszik, ami amúgy nem jellemző a mostani Barca játékosaira.

hakapesz imi 2010.01.17. 15:40:54

@nasteey: már az előzőkommentedben sem értettem, miért írtad, nincs csereként kit bedobni, ha nem megy a szekér. Most épp nincs Toure és Keita, de a középpálya egészen rendben volt, hátul Maxwel persze nem olyan jó, mint Abidal, de tűrhető, és Milito is rendben van szerintem, aztán a fentebb említett tinik, Bojan és Pedro előre.
Ez min.hét közel hasonló minőségi csere. Hozzászámolva, hogy Puyol remekül mozog jobbhátvédként és Yaya is tud játszani középsővédőt, valamint Iniesta is játszott már (nem is rosszul) jobbszélsőt, szerintem igenis van lehetősége Pepnek variálni és egy baromi ütős csapatott játszatni.
A Sevilla elleni odavágón rekordmennyiségű BarcaAtletic-es játszott, és soha nem látott kezdősor kezdte a meccset. Ezen ment el a kupa, nem a keret gyengeségén en bloc. Szerintem.

rizla 2010.01.17. 17:36:35

@Tika_: "Mondjuk azért Alvesnek emlékszik valaki jó beadására ebben a naptári évben?.. "

szerinted messi első gólja miből született?

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.01.17. 17:49:45

@popp: ideje lenne? Volt már katonai diktatúrás összecsalt vb, isten keze összecsalt vb, most mire kell készülni?

popp · http://koncertblog.com/ 2010.01.17. 17:55:20

@heinrich: Isten keze nélkül is verték volna az angolokat (legalábbis sokal reálisabb ezt feltételezni ezt, mint az egész menetelést a kézre fogni ;-). Egyébként épp az isteni Diego, váltotta meg az argentin futballt korábbi bűneitől.

nasteey 2010.01.17. 17:58:53

@hakapesz imi: Természetesen van abban igazság, amit mondasz, de én azon a véleményen vagyok, hogy a kezdő erősségéhez képest a pad nagyon sekélyes.
A védelem félig meddig rendben, bár lassan kezdem azt gondolni, Alvesnek nem ártana egy kis konkurencia / pihenés, Abidalnál ez kurva jól bevállt. Mert jó, hogy Puyol kihúzódik, de idén nem sokszor volt rá példa, mert Pep is látja, ha nem a Puyol - Piqué duó játszik középen, akkor tuti, hogy gól lesz belőle. Középre tehát még mindig nincs megnyugtató alternatíva. Maxwell rendben.
A kp. megint csak lyukas. Xavi és Iniesta a lelke ennek a Barcának, és nincs alternatívájuk. Nincs olyan középpályás rajtuk kívül, aki szervezni tudna. Vízhordó emberekből viszont jó a helyzet.
A támadósor megint csak vékony. Egyrészt már Henry is kevés, plusz cseréje sem igazán van. Aztán ott van a poszt nélküli Bojan akiről szerintem senki nem tudja biztosra megmondani, hogy hol jó és hol nem. Egyedül a jobbszél az, ahol Pedro valamilyen minőséget jelent, ha mezőnyben tudna fejlődni, simán lehet később meghatározó ember.

Tehát én úgy látom, hogy ahhoz, hogy egy igazán erős kerete legyen Pepnek, igazolnia kell egy balszélsőt a kezdőcsapatba, egy kreatív középpályást cserének, esetleg egy jobbhátvédet, és egy középhátvédet, ha a 3-ból (ami Henrique-vel és Caceressel 5) 1 sem tud megbízhatóan játszani.

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.01.17. 17:59:54

@popp: "Isten keze nélkül is verték volna az angolokat" - meglehet, de ettől még pont azzal verték.

"Egyébként épp az isteni Diego, váltotta meg az argentin futballt korábbi bűneitől" - ??? Mivel? Befalta a többiek elöl a kokót meg az ephedrint, hogy csak ő legyen bűnös? :)

CaBeL 2010.01.17. 18:07:05

Hadd kokainozzon szabadidejében! :)

Sath 2010.01.17. 18:49:03

@Tika_: vagy pl az ibrának adott nem kicsi gólpasszára is emlékszem a Real Madrid ellen.
A lényeg h képben vagy :)

rizla 2010.01.17. 18:54:44

@Csöncsön: tökmindegy, alves beadásai gyakran nagyon szarok, viszont szintén gyakran zseniálisak. vagy kilövi a büfébe, vagy gólpasszt ad. rendszeresen előveszik őt amúgy ezért, mert egy meccsen tényleg van 4-5 semmibe tartó labdája, de szerintem felesleges, mivel már 7 gólpassznál jár.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.01.17. 19:00:11

@rizla:

Egyetértek. Csak fölhívtam Sath figyelmét, hogy nem olvasott valami alaposan.

Messi88 2010.01.17. 19:06:30

Alvessel kapcsolatban inkább az a baj, hogy mivel Messi gyakrabban húzódik be, nincs akivel megcsinálja a finom kényszerítőket, nincs segítsége a támadásépítéshez olyan szinten mint tavaly, egyébként nincs vele baj, a beadásai is jók összességében, még ha van is 1-2 labdája minden meccsen a közönségnek.

nasteey 2010.01.17. 19:18:50

@rizla: Szép teljesítmény a 7 gólpassz, de valamelyik múltkori meccsén számoltam, és 8-szor volt lehetősége beadni, aminek a fele rossz helyre ment, a másik fele meg még a védőben elakadt. Ezt azért kicsit luxusnak érzem, még akkor is, ha tényleg szinte kétmeccsenként ad egy gólpasszt. Bár biztos van összefüggés, hogy ki hányszor ad be, de érdemes megnézni milyenek Xavi és Pedro középre tekert labdái.
Viszont ma tényleg nagyon megy a sírás. :D

popp · http://koncertblog.com/ 2010.01.17. 20:03:19

@heinrich: Tán csak nem irigyled tőle .-), mellesleg nyilván vágod, hogy mindennek semmi köze a focitudásához. Amit meg '86 forró nyarán fakított, ahhoz foghatót azóta se mutatott senki a focipályán és előtte se nagyon, isten keze ide, vagy oda. Na ezzel váltotta meg az argentin foci bűneit, számomra mindenképp. Mellesleg a halálszéléről visszatáncolva szépen lejött a cuccról.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.01.17. 20:27:56

Lehet hogy az a gond Diego bával hogy lejött a cuccról? Kicsit ha nyomna talán lennének ötletei és nem kapnának Messiék hatot ettől-attól :)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.01.18. 21:05:57

@nasteey:

Láttad Villát a hétvégén? Őrület, hogy mennyi lehetőségnél lábában maradt a gól, tulajdonképpen lehet azt mondani több esetben is, hogy rossz megoldást választott. DE: lőtt két gólt, és kiharcolt egy piros lapot meg egy 11-est.

Kicsit hasonló Alves is a Barcában (nem olyan: kicsit hasonló). Vannak rossz beadásai, szép számmal, de még élete legrosszabb meccsén is (a Stamford Bridge-i BL-elődöntőn) nagyban hozzájárult az egyenlítő gólhoz. Miért nagyon jó játékos? Mert a lehetőségeket nagyrészt ő alakítja ki saját magának elképesztő gyorsaságával és cselezőkészségével, rúgótechnikájával. Nagyon értékes játékos ő.

nasteey 2010.01.19. 10:51:05

@Csöncsön: Majd bánkódhat Villa is amikor ezek a kimaradt gólok kellenének a Pichichihez. :D

Nem is vitatkozok én azzal, hogy értékes, meg hogy legtöbbször akkor is hozzátesz, amikor amúgy halványabb, de ezek a lélektelen beadások, akkor is labdaelszórások maradnak, amit nem hiszem, hogy Pep annyira díjazna. Ugye hasonló okból távolról sem nagyon lő senki, inkább a passzt választják, hogy náluk maradjon a labda... Alves felfutásaiból meg egyre többször, csak annyi a hasznon, hogy az ellenfél megszerzi a labdát.

És ezzel is inkább az a probléma, hogy nyáron nem kellett egy ember mögé, hogy neadjisten ha látszik rajta, hogy egy kicsit gyengébb formát mutat, akkor leüljön egy-egy meccsen a padra, hogy aztán megint a legjobbját tudja hozni...

rizla 2010.01.19. 10:54:39

alvest én igazán rosszul még nem is láttam játszani, szóval ő támadhatatlan. a csapat egyik legfontosabb játékosa. de tényleg kellett volna egy jobbhátvéd nyáron, bár tegyük hozzá, hogy puyol elég jól tud ott teljesíteni, középre meg van elég ember. más kérdés, hogy szarabbak, mint a kapitány.

nasteey 2010.01.19. 11:57:15

@rizla: Már csak az a remény marad, hogy előbb utóbb Milito belelendül, mert eddig ő tűnt a legmagabiztosabbnak. Ráadásul nem is lenne neki ismeretlen Piquével párban játszani, és akkor Puyol is játszhatna szélen. Egyszer-egyszer.

Tika_ 2010.01.19. 12:07:30

@csizsikpizsik: félve válaszolok, mert nem akarok flame-et indítani :); 1, nem tudhatjuk Pepp miért zavarta el Samut, 2, azt már korábban megmutatta, hogy q jó – hogy a Barca-ba mennyire illik, azzal még várjunk, nyilván idő kell neki, míg megszokja
@popp: szerintem ideáig nasteey még nem irreális elvárásokat fogalmazott meg, csak nem akar elszállni az eredménytől – egyébként Guardiola is ezt mondja… (Márquezről asszem már a BL döntőn is azt mondta a kommentátor, hogy Pepp visszaadta a világfutballnak – jó lenne, ha megint, de nem nagyon hiszek benne (focizni biztos nem felejtett el, de kiöregedhetett…), bár a bajnokin most majd megmutathatja)
@nasteey: na, ez már inkább. Olyat csak a Real csinál, hogy Aranylabdások ülnek a padon is ;) – vagy Peppnek sokat kell még tanulnia (+idő kell neki), hogy úgy tudjon csapatot, mint SAF. Xavinak és Ininek persze, hogy nincs alternatívája (H)
@Csöncsön: ezzel egyetértek
@Sath: igen, az a gólpassz „ebben a naptári évben” volt – a lényeg h képben vagy ;)
@rizla: Alves szerintem idén jól védekezik, de a támadásokhoz nem nagyon tesz hozzá. Persze ez csak néhány meccs. Félreértés ne essék, nem az a bajom, hogy nem ad 2 meccsenként vagy 5 lövésenként gólpasszokat, hanem, hogy a labdái jelentős része teljesen reménytelen