A legutóbbi körösszegző idején még lazán lehetett inni egy kocka sört a teraszon, most meg széldzsekiben jelentjük az aktuális történéseket, például azt, hogy a címvédő és legfőbb üldözője kéz a kézben szenvedtek vereséget. Kérdés továbbá, hogy mi fogy el előbb: az energia Montpellier-ben, a türelem Grenoble-ban vagy a ligát kommentelők száma itt nálunk. Bemutatjuk a pillanatnyilag legjobb gólszerzőt, szembesítjük magunkat a tippekkel (két napot késtek a hősugárzóval, így majdnem befagyott az üveggömb) és kidoboltatik a játék eredménye is, minden a tovább után.
Teljesen váratlanul esett pofára a Lyon saját hívei előtt, ráadásul pont a Davies sérülésével megrövidített - és beharangozónkban bukásra ítélt - Sochaux vitte be az első idei mattot Pueléknek. Igaz, a Faty gólja és a csereként beálló Privat kontrája közti cirka 80 perc alatt a végtelennek látszó türelem hektikus, de piszok veszélyes focivá szépen transzformálódott. Lisandro, Pjanic, Bastos mind közel jártak, de nem tudták lepipálni Gomist, aki ordas ziccerben bizonyult rövidebbnek. Ezt látva a díszvendég Clint Eastwood barázdált arcán minden bizonnyal megjelent Harry Callahan bosszútól átszellemült tekintete, de a vérengzés elmaradt, a sárgák így győzelemmel kívántak jobbulást az otthon lábadozó Charlie pajtásnak. [Lyon-Sochaux 0-2]
Szinte eltörpül a Lyon veresége mellett, hogy a címvédő is üres zsebbel távozott az Auxerre otthonából, pedig ők legalább úgy égtek, mint a többiek a Gerland-ban. A bajnok tábora valószínűleg elfogadja, hogy a hétközi BL-meccs (most épp Bayern) miatt Blanc távlati gondolkodásra kényszerül és olykor be-beáldozza a bajnokit, sőt, azt se erőlteti, hogy az Aranylabda-listára nevezett Gourcuff ne kezdjen, ha nem teljesen egészséges, az viszont tutira csípi a drukkerek szemét, ha az eddig stabilnak gondolt védelmükön úgy rohannak át két érintésből az auxerre-iek, mintha valami ókori csatajelenetet játszanának újra. Persze minden másképp alakul, ha Cavenaghi nem csusszan meg tizilövés közben (így védett a remek Sorin), ez a fordulat viszont felpiszkálta a hazaiak támadókedvét, Jelen és Niculae megindulásait a hervatag müncheniek azóta nézik a videón, remélve, hogy be is visznek belőlük egyet-kettőt, ha úgy adódik. Ciani - aki a legjobb vendégjátékos volt annak ellenére is, hogy róla fújták be a döntő tizit - nem lehet kárhoztatni, kulcsfontosságú belépőkkel szerelte le az épp meginduló ellentámadásokat. [Auxerre-Bordeaux 1-0]
Apropó hazai győzelmek: a Valenciennes félgőzzel hozta a hétvégét, Samassa simította be az elsőt, Ben Khalfallah ragasztotta be a másodikat, húsz perc után vége is volt a meccs érdemi részének, bár még egy kapufa és egy elbarmolt büntető benne maradt a játékban. A Grenoble értékelhetetlen, még az MLS-ből is kiesne... [Valenciennes-Grenoble 2-0] Előttük dekkol a Nizza is, ahol hiába kelthetett reményt a legutóbbi bajnoki, a produkció jottányit se különbözött az egyébként megszokottól. Szép gólok (különösen az első, Mvuembáé) sorával ütötte ki vendégét így a Gourcuff-csapat, tartósítva az otthoni remeklést. [Lorient-Nice 4-1] Kiesőhelyen didereg a Lens is, köszönhetően egyrészt annak, hogy másfél hónapja nyeretlen a csapat, másrészt meg annak, hogy a Monaco prímán összeállt. Wallemme ezúttal Roudet-t kezdette, de a beállításával elvárt lendület csak nem vezetett gólhelyzetekhez. Nené duplájával újra brazil vezeti a góllövőlistát - erre az elmúlt nyolc-tíz évben volt példa bőven -, karrierjéről lentebb a portrészekcióban emlékezünk meg. [Monaco-Lens 2-0]
Szintén tartósítja alsóházi jelenlétét a Le Mans, miután a belga Lamah által megszerzett, némi kapusbakival megtámogatott előnyt nem tudta megtartani, az utánpótlás Robert a hajrában megcsípett egy pontot a Boulogne-nak. [Le Mans-Boulogne 1-1] A forduló másik döntetlenjéről nem is beszélhetnénk, ha a spori megadja a Lille érvényesnek tűnő gólját. Illetőleg: a forduló sokadik szép hazai sikeréről szólnánk, ha a Lille hozza a lehetőségeit. [Lille-Rennes 0-0]
Bár a Monaco- és a Valenciennes-meccs kimeneteléről is sikerült akkurátus jóslatot adni, a Toulouse is hozta az elképzelt győzelmet (ezúttal Ebondo góljával) egy hullámzó, de irtózatos mennyiségű hibával tarkított találkozón. Makelelét és Erdinget nélkülözve nem festett jól a párizsiak focija, Hoaraunak meg már csak a hazai vezetés után halálraítélt utolsó percek jutottak. A Machado-Sissoko-Gignac trió elég könnyedén, és főleg gyorsan tette-vette a labdát a vendégvédők társaságában, kisebb csoda, hogy csak egyszer sikerült kellően pontosan célozni. [Toulouse-PSG 1-0] Ahogy a liláknál a hajrá, a Montpellier játékában a második félidő egésze jelenti a kritikus időszakot: Costáék ekkor kezdik el a focit, de akkor nagyon. Ezúttal a féltávnál megfogyatkozó zöldeknek sem volt sok keresnivalójuk, Ait-Fana és Camara gólja után is bevihettek volna pár ütést a felpörgő hazaiak. A gólkülönbsége miatt második Montpellier csodája - most már kijelenthető egyértelműen - a változatlanság és a fiatalos, lendületes támadójáték: ez a feladat, úgy látszik, a liga védelmeit rendesen megedzi. [Montpellier-St-Étienne 2-1]
A Marseille már-már bravúrba hajló sikerével végezzük be a fordulót. Niang brutális szólójával és Valbuena első idei góljával sikerült alapot adni a magabiztos foci mellett a boruló tippnek is, aztán Brandao is beindult, bár a fejében benne maradt két gól. Hadjiék szinte semmi veszélyesre nem vállalkoztak, a több kulcsjátékosát is tehermentesítő OM pedig élt a sansszal: az eddig kevesebb szerepet kapó játékosok - a bepampucolt lábú Koné, a hasonló termetű Abriel, illetve a Diawara-Heinze bekkpárost helyettesítő Mbia és Hilton - intézték el végleg a kirándulás sportszakmai részét, így jó néhány borúsan alakuló meccs után újra örülhettek a marseille-i fiatalok. [Nancy-OM 0-3]
***
A Primerából ismerhetjük inkább azt a brazil fiatalembert, aki hét góllal vezeti a Ligue 1 góllövőlistáját: heti portréalanyunk, Nené ugyanis legutóbb az Espanyolban szerepelt kölcsönben, de első monacói időszakát megelőzően is játszott a spanyol klubokban (Mallorca után kiesett az Alavés-szel, majd a Celtával is, innen vitték el a franciák 5 millió font ellenében). Miután az opcióval nem éltek Barcelonában, visszatért a hercegségbe és 28 évesen nemcsak húzóembere lett a számtalan fiatalból összerakott Monacónak, a liga meghatározó arcai közé emelkedett. Hiába övé a bajnokság egyik legjobb balosa, törékeny termete szinte kizárja az Angliába szerződést - ettől függetlenül akadt már PL-ajánlata. Minden klubjában tisztes meccs/gól mutatókat tud felmutatni - a sok előkészítésről nem is beszélve -, idén valószínűleg újra 10 fölé jut. Hatalmas piros pont a Monacónak, hogy nem engedték el.
***
Eredményhirdetés!
Ketten küldtek helyes megfejtést, zsakfos gyorsan, de picit hanyagul dolgozott (lévén csak a közös oszlopban rejtőző nevet postázta el), integető hajbókoló lufiember kolléga viszont egy teljesen korrekt megoldáslistát adott le - a pionyír becsület úgy kívánja, hogy mindketten lepasszolhatják tippsorukat, lehetőleg péntek estig. Gratula!
A megoldások egyébiránt:
1. Brandao 2. Gabon 3. Lamptey 4. Sete 5. Vannes 6. Pauleta 7. Lescure 8. Tahiti.
Közös mezők: Domenech.
Utolsó kommentek