Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

La Liga 34. forduló - ez a harc lesz a végső

2009.05.02. 17:00 pancho_sanza

Nem sok hiányzott ahhoz, hogy egy év elteltével ismét egy díszsorfallal kezdődjön a világ legnagyobb érdeklődést kiváltó rangadója. A Valencia, az Atlético és az Espanyol - szerepükből kilépve – elfelejtettek felnégyelődni, így a Barcelona játékosai a bajnoki cím ünneplése helyett azért megdolgozni és izzadni utaznak Madridba. Röviden erről szól a La Liga 34. fordulója, mert hiába rendeznek másik kilenc mérkőzést, közte bronzéremért és a kiesés elkerüléséért vívott rangadókkal, azok úgysem érdekelnek majd senkit, amikor a Real Madrid még, ha minimális eséllyel is harcban áll a bajnoki címért. Az utóbbi pár évben minden macskát meghazudtolóan esik talpra a fehér mezes csapat, amikor a bajnoki címről van szó, ráadásul ezúttal arról van szó, hogy ezúttal saját erőből kalapozták négy pontosra a hátrányukat annak ellenére, hogy legalább 100 millió eurójuk állandóan kórházban fekszik. Amennyiben az eltiltásokat is hozzászámoljuk, akkor ez a tény önmagában tiszteletet kíván. Persze más nem is nagyon.

Egy év alatt mennyből a pokolba kerültek a Real Madrid játékosai. Persze valójában nem így történt, mert bár a BL-ből való szégyenteljes kiesést egy sima bajnoki címvédés követte, az eredmény okozta eufória annyira megzavarta még a csapatkapitányt is, hogy mindössze a keret egyben tartását kérte a klubelnöktől. Nem mondhatjuk, hogy Raúl biztos csapattagságát szem előtt tartva fogalmazta meg elvárásait, de egy kicsit furcsa szavak voltak egy olyan játékos szájából, aki az elmúlt tizenöt év minden világklasszisa ellen (vagy éppen mellette) pályára lépett már. Ősszel aztán viszonylag gyorsan kipukkadt a lufi, amelynek következményeként edzőt és elnököt is váltott, valamint télen kényszerigazolt a klub. December óta a játékosokon kívül nem sok mindenkit érdekelt az idei csapat sorsa. Juande Ramos kihozta a legtöbbet a keretből, ami jelenleg négy pont hátrányt jelent és némi esélyt a bajnoki címre. Ehhez minimálisan nyerniük kellene ma este.

A Barcelona tavaly díszsorfalat állt. Köszönhetően a széteső csapategységnek, valamint az ebből kifolyólag bekövetkező megalázó vereségeknek.  A bajnoki címet már decemberben elbukták, a kupát a kiesés elől menekülő Valencia lopta el tőlük, míg a BL-ből a Manchester United ütötte ki őket. A közönség folyamatosan edzőváltást, új játékrendszert, újabb játékosokat követelt a gyakorlatilag megbukott elnöktől. A nyári mikulás aztán teljesítette a kívánságokat és lett új edző, Daniel Alvés egy személyben felfrissítette a keretet és a játékrendszer is változott némileg a brazil hátvéd beépülésével. Három hónap alatt el is döntötték a bajnoki cím sorsát, bejutottak a kupa döntőjébe és az angol csapatokkal egyedül tartják a lépést a BL-ben. Mindemellett rengeteg gólt lőttek. Nem csupán a bajnokságban, hanem az európai futball elitjének olyan képviselői ellen is, mint az örökös német és az utóbbi időkben örökös francia bajnokká avanzsált Lyon. Nem is csoda, hogy a rekorddöntögetés évét írják Barcelonában és bár a mezőny minősége hagy némi kivetnivalót maga után, hiba lenne azt mondani, hogy az idei bajnoki cím nem ér annyit, mint az öt vagy a tíz évvel ezelőtti. Mert a wikipedia adatlapja sem tesz majd különbséget komoly és nem komoly bajnoki címek között. A Barcelona úton van a győzelem felé és ehhez ma este még nem is kell feltétlenül nyernie a stadionban, ahova a Liverpool feltöltődni jár.

Az őszi mérkőzésüket a Barcelona nyerte. A játék képe alapján megérdemelten, bár a vártnál sokkal nehezebben. Abból a mérkőzésből nem érdemes kiindulni akkor sem, ha a vendégek csapata semmit nem változott az azóta eltelt időben. A legfontosabb érv a stadion lehetne, ha nem a pont most pályára lépő hazai játékosok csináltak volna köpőcsészét belőle. A spanyol kupában még egy negyedosztályú ellenféllel szemben, csak hogy ne a jól ismert BL kudarcokat kelljen itt sorolnunk. A hazai pálya előnyében tehát nem nagyon bízhatnak a címvédő játékosai, viszont december óta jelentősen megerősödtek szinte minden csapatrészben. Legalábbis papíron. A védelemben nem lesz Michel Salgado, lesz viszont Heinze, a középpályán Drenthe, Palanca és Guti helyett Marcelo, Lassana Diarra és Robben kap lehetőséget, míg elől ismét a Raúl, Higuaín páros próbál labdába érni. Miután Juande Ramos is megötvenszerezte a kerettel együtt töltött idejét, a csapat szurkolói bízhatnak a győzelemben és reménykedhetnek a bajnoki címben. Nem kérdés, hogy a játékosok valójában az életükért küzdenek, mert még egy újabb bajnoki címmel a tarsolyukban is csak páran maradhatnak. Nélküle meg roppant nehéz lesz tárgyalóasztalhoz ülni az új elnökséggel. Felesleges is. A Barcelona készül a Chelsea ellen és a számunkra nehéz elhinni, hogy komplett csapattal állnak fel, mert a tartalékok védőmunkája is elég lehet az egy ponthoz. Vagyis a bajnoki címhez.
 

487 komment

Címkék: összefoglaló el la liga clásico

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr211098960

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sath 2009.05.05. 09:43:23

Valaki Reál szurkoló és Raúlt bántja??...szép, gratula.
Ha van igazi ikon még a labdarúgásban, akkor az pont az olyan hűséges, jóban-rosszban, szarban-bajban egy csapatért kiálló ember, mint pl Raúl. Kevés ilyen van már, pár példa:
Xavi ilyen, Del Piero ilyen, Totti a maga bunkóságával együtt, ilyen. A többiek hímprostik, műanyag sztárok, akikből jön új, akik nem tartoznak sehova.

barca szurkolóként 2 ember volt a Real madridból akit sajnáltam szombaton, aki ezt nem érdemli meg hogy átélje, raúl és casillas. De tavaly ugyanezt mondtam magamban Xavira is, mikor sorfalat kellett állnia, meg Puyolra is. Ilyen az élet, ilyen a football is, vannak looser hősök is.

"Amúgy meg eddig a Barca semmit nem tudott komoly ellenfél ellen, és spanyolországban is csak a realnak volt esélye ellene" ezt lehetett hallani folyton. Asszem ezt lezárhatjuk, és szerdán jön az igazság pillanata! (második felvonás) :)

kroos 2009.05.05. 09:54:02

Nem tudom tudjátok -e de hétvégén a Barca meglázta a reált.
Ehhez képest a reakciók hogy raul a legnagyobb kapitány,ramos meg a legjobb védö.

Neil Blender 2009.05.05. 10:21:49

@kroos: tudjuk tudjuk.

En igyekszem/igyekeztem kihangsulyozni hogy Rault nem mint jatekos vedem most elsosorban hanem mint kapitanyt es vezert.

Ramos meg a golja + golpassza ellenere is minimum pocsek volt szombaton.

Tegnap a spanyol osszefoglalo alatt megint sirtam ezen a Henry elol ollozva mentek dolgon. Legutobb ilyen Roberto Carlostol emlekszem aki Brian Laudrup elol probalt ollozva menteni sikertelenul.

Sath 2009.05.05. 10:27:06

@Neil Blender: Nem azon múlt, hogy azzal az ollózásssal sikerül-e felszabadítani vagy nem :)

Neked sajnos, tudom, de ez a 2-6 a jelenlegi Barca és a jelenlegi Real közti "Realis" különbség, illetve a +34 rúgott gól... nem a 7pont....

Neil Blender 2009.05.05. 10:44:52

@Sath: Ramos jatekanak megiteleseben sok mult azon az ollozos felszabaditason.

Egy szoval sem mondtam soha hogy tulzo a 2-6 vagy nem ez volt a realis kulonbseg. ha mondjuk kapuscsere lett volna es VV all a Real kapujaban akkor mondjuk 9et kaptunk volna ;)

krysal 2009.05.05. 10:47:47

@kroos: Igen, megalázta.
De nem, nem Ramos a legjobb védő, mert urambocsá épp a dolgát nem végezte el sehogysem (hopp, ilyeneken utoljára Roberto Carlosnál vitáztunk sokakkal... Azért ez valahol pozitív), sőt, mondjuk ki, atomhulladéknak sem lett volna jó a védőteljesítménye.

És nem Raul teljesítményét védjük, mert az is pocsék volt. Bár neked kell ezt magyarázni, aki mindíg mögélát valamit a dolgoknak? (bár általában rosszat, pláne, ha a Madridról van szó:D)

Ugyanakkor azt mondom, még mindíg, nekem nem reális ez a 2-6, érthetetlen volt, hogy épp azok a tulajdonságai (küzdeni tudás, akarás, hajtás) szállt el, mint a lepkefing a csapatból, ami oly sok fordulón át jellemezte.

Egy tökéletes este Barca részről (kivéve a védelmet, ami hulladék volt, de nem annyira, mint a Madridi), és egy tökéletesen tökéletlen Madridban. kb. 20 percig partiban éreztem a két csapatot, az meg, hogy a meccs mészárlásba ment át (bár hatalmas dícséret jár érte a Barcának), nagyban a Real fogalmatlan, inkompetens játékának tudható be.

(Indok is kell, ne dumáljunk a levegőbe: Ki látta ennyit hibázni Ramost vagy Lasst eddig? Még a pool ellen is elfogadhatóan küzdöttek - bár ott is beégett a csapat egésze)

Sath 2009.05.05. 10:48:28

@Neil Blender: ja, meg ha Messinek szól valaki hogy ér 5 méternél messzebről is gól lőni... : )

krysal 2009.05.05. 10:49:04

Pontosítsuk: a mutatott játék miatt teljesen reális (akár több kapott gól is) - de ebben nincs benne az a mentalitás, amit eddig megmutattak, most meg hamvaiban sem.

Tika_ 2009.05.05. 10:56:37

@shinigami: ezt azért számold újra ;)
(tudom, fárasztó minden kommentet végigolvasni; egy ilyen komment leírása előtt mégis célszerű megtenned, különben hülyeséget írsz - már bocs)

kroos 2009.05.05. 10:58:28

@krysal: én csak arra céloztam hogy nem biztos hogy ez a megfelelö pillanat ramost kinevezni legjobbvédönek,meg rault szopni hogy mekkora nagy ember.Habár lehet mindkettö igaz.

Viszlat 2009.05.05. 11:01:01

Olvasva a topikot, mar egyaltalan nem csodalkozom, hogy Csoncson olyan amilyen, itt szaz rohangal belole... :))

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.05.05. 11:01:38

@kroos: Ramos katasztrófa védőmunkát végzett, de nélküle igencsak 0-6 lett volna ez a mérkőzés.

krysal 2009.05.05. 11:07:58

@kroos: nem is mondtam róla soha ilyet, bár igaz, kiemelkedik a mostani mezőnyből még így is.

@pancho_sanza: ez tökigaz.

kroos 2009.05.05. 11:20:58

Semmi bajom Raullal.Söt!! Szeretném ha még sokáig játszana a reálban.
(szmájli)

shinigami 2009.05.05. 12:01:58

@Tika_:
hat nemtudom sztem eleg szar 2-3 eve azt olvasni h szar a real ha nyer ha nem ha jol jaccik ha nem
vegignezed a tavalyi szezon kommentjeit ottis a real szidasa volt a fo tema pedig a barca megszarabb volt de ezt a kommentelok nagyresze elnezte nekik

igen iden lofaszt sem erdemel a real ez eddig sem volt kerdes

Tika_ 2009.05.05. 12:13:46

@shinigami: most akkor mi van? :) én is innen indultam (@Tika_:), ebben teljesen egyetértünk! Tököm kivan a sírással.
Csak te az előbb azt mondtad, hogy 90% a Barca-polírra megy - erre reagáltam, hogy ez nem így van.
Pl. most is, nézd meg, már gyülekeznek is a hiénák ;): @Viszlat: @Everred:

sporttárs 2009.05.05. 12:24:26

Tika,
én nem tudom, hogyan lehet többféle képpen értelmezni, amikor azt írod, nem kellenének Real-szurkolók ide, hogy vannak, az a baj a bloggal.

Nekem ez egy arrogáns beszólás valakitől, aki nem nagyon akar mást olvasni, mint a Barca fényezését. Szerintem bőven van fórum, ahol megteheted, nem kellene másokat minősíteni, ha más témát találnak.

Amúgy pedig, bármilyen hihetetlen, a Barcelona tündöklésének is sok aspektusa van, nemcsak az, hogy ők milyen überbrutál jók - és ha az ellenfelekről esik szó, miét ne lehetne kitérni azok válságára? Ez semmit nem von le Katalónia büszkeségéből. De egy spanyolfoci-posztban hadd ne kelljen már csak egyetlen alakulatról beszélni.

(Te nem azt írtad, hogy miért kell állandóan a Reallal kapcsolatban relativizálni még a győzelmeket is, shinigami erre céloz, hanem, hogy ki a faszt érdekel a Real meg az ő baja. Van némi különbség.)

Sath 2009.05.05. 12:58:12

Most jutott eszembe, hogy úgy várok egy spanyol összefoglalót erről a fordulóról, miközben pancho már szinte mindent leírt erről a mecsről, amit szeretett volna....érdekes....

Tényleg, lesz spanyol összefoglaló? Vagy angol? vagy olasz? Lassan meg már BL beharangozót is lehetne írni :) gonosz vagyok?

Tika_ 2009.05.05. 13:43:18

Pedig lehet :). Itt azért 2 dolog összekeveredik.
A bloggal – ebben a témában – szerintem az a baj, hogy vagy nincs spanyol poszt, vagy ha van, akkor merő világfájdalom.
Teljesen egyetértek: mondjuk egy 6-2-es meccsen nyilván az egyik csapat nagyon jó volt, a másik meg nagyon rossz, mindkét megállapítás igaz (vagy legalább igaz lehet), és mindkettőről lehet kommentelni. Az a problémám, hogy ha végignézed ezt a kb. 400 kommentet, akkor még mindig több szól arról, hogy milyen fos a Real, mint, hogy milyen überfasza a Barca.
Azt állítottam még, hogy túlzottan sok komment azért sincs utóbbi kiemelésére, mert @csizsikpizsik: kommentelőtárs találóan megfogalmazta, hogy akkor jön a gloryenglishfoci különítmény. Kiegészítettem, hogy meg a Real fanyalgók. Erre írtam, hogy erre nincs szükség.
Ahogy olvashattad, az eredetileg egy BL-posztba ment, konkrétan egy Barca-meccsről szóló posztba, ahol tehát sem a Real, sem az MU nem játszott, és írtam is, hogy "lassan itt is igaz lesz".
Egyébként, hogy megnyugtassalak: pl. ebből a posztból igen is hiányzik számomra a többi spanyol csapat – és ez tőlem nagyon nagy szó! (mert egyébként szerintem a blognak a neve alapján nagyjából ilyen posztokból kellene állnia)
Még egyszer: nem azt írtam, hogy ki a f*szt érdekel a Real, meg az ő baja, hanem, hogy engem nem érdekel ilyen mélységig, ennyi posztban és kommentben. Néhány bekezdésben feljebb most leírtam, hogy úgy általában miért nem kéne ezen ennyit pörögni.
Azt mondta nekem egy parasztember, hogy örül neki, ha esik az eső. Mert ha nem örül, akkor is esik - úh akkor már inkább örül neki :). Hát mi itten rohadtul nem tudjuk befolyásolni a spanyol focit :D. Akkor inkább örüljünk neki :P. Tudom, ebben én megint nem vagyok igazzy szurkoló: ugyanis a BL-nyerős korszakban nézegettem a meccseket, most gyak. mindet megnézem - tavaly meg tavalyelőtt meg csak egy fintorgással megcsóváltam a fejem, mikor elolvastam a hírt, hogy megint ki ellen égett a Barca (de mezt meg sportszárat akkor is vettem :D). De ugyan nem akartam rajta hosszan pörögni. Majd lesz jobb. Ilyen a sport :vállatvon:. És a szórakoztatás a célja, nem az, hogy felidegesítsen meg elkedvetlenítsen ;). Ha még egy személyes megjegyzést szabad: ezt szeretem a Barcában. Hogy Pepp nem azt mondta, hogy jó meccs volt, mert felmostuk a saját stadionját az ősi riválissal. Hanem, hogy jó volt, mert sok embernek örömet szereztünk vele.
:peace:

Mérgező Hulladék 2009.05.05. 13:50:56

"de én úgy érzem nem a klub érdekeit, hanem a csapatét és a csapattársakét tartotta szem előtt" - lehet rajta polemizálni, én mondjuk ezt tartom a csapatkapitány feladatának. A többivel foglalkozzon más, azért van ott klubigazgató, elnök meg ki tudja még, ki.

shinigami 2009.05.05. 13:57:44

nekem a legfobb bajom h ameg a real galaktikus volt es nem nyert semmit mindenki oket szidta, amikor nem volt galaktikus de nyert akkoris oket szidta mindenki es amikor most nemis galaktikus es meg ki is kapnak akkoris oket szidja mindenki (nyilvan nem alaptalanul)
ellenben ameg pl a barca (es a tobbiek) szerencsetlenkednek gyorsan leirjuk h 'jo oke, kikaptak szarok voltak' es folytatjuk a real szidasat
ezt azert hosszu tavon szanalmasnak es ertelmetlennek tartom

(az meg h real szurkolok nem kellenek ide egyenesen nc kategoria)

@Sath:
nem vagy gonosz, uj posztokat akarunk (ha mar itt tartunk a regi idok focijanak mikor lesz folytatasa?)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2009.05.05. 14:29:38

@Sath: BL beharangzót én is akarok! Hol máshol tudnám 1111 kommentben elolvasni milyen fasza az ángol foci! És hogy mekkora a Cselszi meg a Mencseszter! :DDDD

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.05.05. 14:29:46

@Tika_: Én nem akartam már írni arról, hogy milyen szar ez a Real. Írtam róla már eleget, aztán kaptam érte jó sok hideget meg meleget, emlegették anyukámat meg számolgatták Higuaín góljait és Gago labdaszerzéseit. Meg végső érvként azt olvastam sokszor, hogy mert hát ugye spanyol bajnokok. "kéccer is".

De basszus amikor megnézem egy forduló öt mérkőzését és olyan dolgokat látok, amitől égnek áll a hajam, akkor nem írhatom azt, hogy vazzeg ez igen, ez a foci. Nem hagyhatom figyelmen kívül, hogy a Valenciából hirtelen olyan csapat lett, amelyik a Rosenborg mögött végez a BL-ben és a Dinamo Kijev kiveri az UEFA kupából. A két éve még győztes Sevilla meg negyedikként esik ki egy UEFA csoportból. Én szégyellem magam, hogy az egyik leggyengébb UEFA csoportban több erősebb csapat végez a Sevilla előtt, mint a komplett spanyol bajnoki mezőnyben.

Persze konkrét esetekről lehetne beszélni, hogy motiváció hiánya, meg sérülések, de itt két éve az történik, hogy mindenki fennakad az első akadályon a Zaragozától kezdve a Deportivoig. Ezek a nemzetközi eredmények. Amitől akár el is tekinthetünk, amikor a liga belső viszonyairól van szó, de nem az történik, hogy ezek a csapatok egymás ellen jobbak lennének. Sőt.

A kommentek főleg vitáról szólnak, ha következetesen azt írtam volna, hogy ez a Higuaín gyerek a világ legnagyobb tehetsége, akkor most kapnám vissza, hogy "hol volt szombaton a világ legnagyobb tehetsége". Nem azt írtam, így más meccseken kapom vissza a kommenteket.

Ha pozitívan akarnék fogalmazni, akkor azt is mondhatnám, hogy a Real Madrid kapott hat gólt, de ez szinte várható is volt, azonban a fejlődés egyértelműen felfedezhető a csapaton, mivel a Liverpool kapujának irányát még be sem tudták azonosítani, most meg lőnek kettőt. Ez jobb lenne?

shinigami 2009.05.05. 14:33:35

@pancho_sanza:
'Ha pozitívan akarnék fogalmazni, akkor azt is mondhatnám, hogy a Real Madrid kapott hat gólt, de ez szinte várható is volt, azonban a fejlődés egyértelműen felfedezhető a csapaton, mivel a Liverpool kapujának irányát még be sem tudták azonosítani, most meg lőnek kettőt. Ez jobb lenne?'

poszt formajaban igen egyreszt mert mindenki ertene h mirol van szo masreszt pedig lehetne olvasnni a tobbi cspatrol is

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.05.05. 14:33:59

@Mérgező Hulladék: azért a csapattársak iránti felelősségvállalás szempontjából paradoxon, hogy végül a legrosszabb dolog történik: a csapat nyolcvan százalékát megalázva elküldik a picsába.

Mérgező Hulladék 2009.05.05. 14:44:47

@pancho_sanza: várjunk még azzal.
Amúgy meg olyan jól összefogja a csapatot, hogy még egyszerre is küldik el őket :)

Neil Blender 2009.05.05. 15:08:21

@pancho_sanza: "Én nem akartam már írni arról, hogy milyen szar ez a Real. Írtam róla már eleget, aztán kaptam érte jó sok hideget meg meleget, emlegették anyukámat meg számolgatták Higuaín góljait és Gago labdaszerzéseit. Meg végső érvként azt olvastam sokszor, hogy mert hát ugye spanyol bajnokok. "kéccer is"."

pancho, ez egy blog, te szerzed a posztokat arrol irsz ahogy te latod a dolgokat a kommentelok, akiken nyilvan sokkal kevesebb a feleloseg pedig velemenyt nyilvanitanak. Ergo jogos hogy ha leirod azt amit gondolsz de ne lepodj meg ha mas nem igy latja... mindenkinek nem lehet megfelelni, nemde?

"A kommentek főleg vitáról szólnak, ha következetesen azt írtam volna, hogy ez a Higuaín gyerek a világ legnagyobb tehetsége, akkor most kapnám vissza, hogy "hol volt szombaton a világ legnagyobb tehetsége". Nem azt írtam, így más meccseken kapom vissza a kommenteket."

mar megint ezek a vegletek. Nem kell leirni hogy Higuain a vilag legnagyobb tehetsege, mert egyszeruen nem az. De ha lo ket golt a "kedvenc" csapatodban es te akkor is csak szidni tudod... nos hat az elegge szanalmas, vergodsz hogy megtalald az onigazolasod. Allitom ha azt irtad volna hogy a "Real legeredmenyesebb jatekosa lott 2 golt szep teljesitmeny", a kutya nem kot beled, anyad sem csuklik. Szvsz egy kicsit vegyel vissza a vegletekbol. Higu, Gago nem a vilag legjobb jatekosai, de nem is a vilag kutyautoi.

Sath 2009.05.05. 15:11:26

@csizsikpizsik: Hát igen. de BL poszt kommentjeit egy dolog fogja meghatározni, részemről legalábbis: cselszki-barca-n ki megy tovább
Ha továbbmegy a Cselszki, akkor nem hiszem hogy irogatok ide, szomorú leszek, de büszke arra, hogy, a csapat, akinek szurkolok olyan értékeket képvisel, amit magaménak hiszek. Plusz olyan focit játszik, amit én élvezek nézni, és a szerdai eredménytől függetlenül bőven elég örömet szereztek nekem idén.

Ha továbbjutnak, az más kérdés....de akkor úgyis látni fogjátok a nevem a commentelők között :D

De egy biztos, a szerda este maga az igazság pillanata, a mindenről döntő mecs, mert ott fog idén először megmérettetni a Barca, ez kétségtelen.

vigvik 2009.05.05. 15:28:43

@pancho_sanza: na ezt nem fogom megérteni a Realnál soha. 80%?? Ebben a keretben márpedig van potenciál. Állítom, hogy 6 jól sikerült igazolással egy brutál erős Madridot lehetne összerakni. Nincs nagyobb válságban a Real most, mint tavaly volt a Barca, sőt. Az egyetlen gondot abban látom, hogy nincs a keretben igazi világklasszis, csak Casillas. Egy-két igazi húzóember kellene, akik mellett ha Higu meglövi a 20 gólját, akkor dupla adag vállapogatás lesz a jussa, nem útilapu.

Sath 2009.05.05. 15:37:46

@vigvik: Tényleg nem bántani akarom a reált tovább, vagy Veled összeveszni, de abban nem értek egyet hogy "Nincs nagyobb válságban a Real most, mint tavaly volt a Barca, sőt. "

A Barca tavaly senkitől nem kapott otthon 5öt,se a BL-ben sem a La Ligában de nem is ez számít főleg, hanem inkább a tény, hogy tavaly is ők voltak az egyetlen nem angol csapat a 4 között a BL-ben, sőt, továbbmegyek, a későbbi győztes Man U is csak egy 0-0;1-0 után lépte le őket, szrintem nem túl meggyőző játékkal....

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2009.05.05. 16:00:02

@Sath: "sőt, továbbmegyek, a későbbi győztes Man U is csak egy 0-0;1-0 után lépte le őket, szrintem nem túl meggyőző játékkal...."
Ember, hogy ezért mit fogsz kapni a glory-különítménytől!!! :DDD

Neil Blender 2009.05.05. 16:01:06

szerintem a valsag nem feltetlenul a legjobb szo arra amiben a Real van. Persze meg szamomra is egy kicsit a bizonyitvany magyarazata hogy a bajnoksagban a 2. hely teljesen biztos, valamennyire tudtunk presszionalni egy olyan Barcat iden akinek a csodajara jar a vilag es egy teljes osztallyal van felul jatekban europatol (az hogy taktikailag mennyire erettek az szerdan kiderul). A BLben kiestunk ez mar hagyomany nem lenne oszinte reakcio ezen meglepodni.

vigvikkel annyiban egyetertek, hogy a keret nem rossz de hianyzik par gyilkos osztonu, nemzetkozileg is beerett jatekos, a.k.a. sztar. Ha tenyleg erkezik Perez es hoz magaval par minosegi jatekost akkor akkor azert nem latom olyan soteten a jovot, de teny rengeteget kell dolgozni azon hogy akar csak megkozelitsunk egy onbizalomtol duzzado bajnok ill BL gyoztes (?) Barcelonat jovore.

Az egyetlen baromsagot Ancelotti alllitolagos idehozatalaban latom egyelore remeljuk hogy ez egy nagy kacsa, szerintem a megfelelo embert nem kell keresni, sirasra allo szajjal allt a kispadnal szombaton. Ra, ra biznam a csapatot jovore is.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.05.05. 16:03:17

@vigvik: Ebben nagyon egyet értünk,
hat jól sikerült igazolás egyértelműen a kezdőbe
+Ramos és Casillas
+a télen érkezett Lassana Diarra
+a tavaly vásárolt Garay.
=Ez eddig tíz játékos. Lehet, hogy inkább hetet kellene igazolni, mert a mostani kezdők csapategységét megbontaná az egy helyért való hatalmas küzdelem:)

vigvik 2009.05.05. 16:04:13

@Sath: Ebben van valami. Én is Barcás vagyok, talán ezért látom a tavaly tavaszi produkcióinkat olyan borzasztónak. Engem nagyon megviselt mindenesetre :-/
Mondjuk úgy, hogy mi másként voltunk borzasztóak...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2009.05.05. 16:08:51

@Sath: "De egy biztos, a szerda este maga az igazság pillanata, a mindenről döntő mecs, mert ott fog idén először megmérettetni a Barca, ez kétségtelen."
Ettől megyek a falnak. Mi az hogy megmérettetés? Meg hogy az első? Mi van ha a Barca egy brutál szar napot kifog és a robotcselszkij begyötör egyet? Akkor a Barca könnyűnek találtatott? És ha nyer? Önigazoltunk? Ugyan, akkor jön majd a duma, a döntő az igazi, eddig szemét, rongy ellenfelekkel találkozott a csapat. Aztán a döntő után amit 51-0-ra nyernek érkezik a kontra, ez kevés, nem volt igazi ellenfél, na majd a szuperkupa! Ha ott is győznek, ez fos csapat volt, majd a világkupán jön az erőpróba! És ha ott is nyernek legyintés, gáz volt minden ellenfél akik éppen válságban voltak, a Barca csak mákos volt és nem volt igazi kihivójuk...

Sath 2009.05.05. 16:09:05

@csizsikpizsik: Már volt velük nem egy clash, fel vagyok készülve :D

Sath 2009.05.05. 16:11:23

@csizsikpizsik: Én ezzel csak arra gondoltam, hogy ez a Barca vajon elég lesz-e arra is hogy továbbjusson valamelyik nagy angol ellen. Mert azt én legalábbis elismerem, hogy ilyen ellenféllel nem nagyon találkozott eddig ebben a szezonban.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2009.05.05. 16:11:41

@Sath: Irigyellek. Engem szimplán lerobbantanak minden alkalommal :DDD

Henke 2009.05.05. 16:14:26

@csizsikpizsik: "glory-különítmény" -hát ezért az egyért megérte elolvasni ezt a sok kommentet :D megamuhaha!!! :D:D

Sath 2009.05.05. 16:18:18

nem igazán érdekelnek egyébként. akinek van képe úgy footballozni, mint a Cselszkinek Barcelonában, az 1 dolog, ők valóban eredményre mennek, komoly a tét, a pénz stb. De ilyenkor csak azt nem értem hogy akik neki drukkol, az büszke magára, és a csapatára?

Hogy 3at nem paszolnak előre az ellenfél térfelén kb.98 alatt, és kurva keményen és valóban jól védekeznek az egy dolog, de ebben mi a jó a szurkolónak?Vagy vannak olyanok akik a pályán soha nem tudtak megcsinálni egy jó paszt vagy cselt, és akkor düből elkezdenek az ilyen csapatoknak szurkolni?

És a ezen a mecsen bebizonyították nekem azt is, hogy az idei liverpool elleni mecsek csak a véletlen "művei" voltak, és a korábbi két év 0-0, 1-0 dömpingjei az igazi arcuk.

Fúúúú ez teljesen offtopic, meg tuti néhányan vért köpnek tőle, de kikivánkozott

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2009.05.05. 16:20:21

@Sath: Milyennel? Akiknél még a szertáros is védekezik?

Sath 2009.05.05. 16:21:12

@csizsikpizsik: nem volt elég nyilvánvaló a kommentemből? :D

vigvik 2009.05.05. 16:21:30

@pancho_sanza: +Pepe+Robben+ szerintem Sneijder (le kell szoktatni a teniszező csajsziról... nem könnyű, értem én:), és akkor csak 4 kell kezdőbe. Szerintem egy világklasszis centerhalf (Vidic elvágyódik) és egy világklasszis támadó (Villa, Zlatan) mellett egy jó balbekk, meg egy masszív bal lábas középpályás lenne optimális. Ezeken kívül egy szélsővédőt, és egy kreatív középpályást hoznék. Ja, meg hagynám az edzőt dolgozni.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2009.05.05. 16:23:47

@Sath: Emlékezz vissza, a görög válogatottnak hány ember szurkolt - ezt persze a mai napig csodálom. Hogy tudtak ébren maradni azokon a meccseken? Vagy hogy tudtak józanok maradni??? Én annyit nem ittam mint azokon a dögunalmas és szar meccseken...(Ez nem teljesen igaz. A Milan-Juve/Chelsea-ManU döntőn is fájdalomcsillapítottam derekasan:)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2009.05.05. 16:24:53

@Sath: Ja és nyilvánvaló volt, csak fáziskésében volt a kommentem :)))))

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.05.05. 16:25:37

@vigvik: ez a három csávó nem játszott 5 meccset zsinórban még sohasem. Vicces lenne rájuk akármit építeni, amikor tudod, hogy úgyis lesérülnek rövid időn belül.

ChapMan (törölt) 2009.05.05. 16:26:23

@vigvik: "Vidic elvágyódik"

info,cikk,bizonyíték ?

komolyan érdekel

Sath 2009.05.05. 16:27:37

a tavaly chelsea-man u döntő nem volt olyan vészesen rossz nekem, de egyébként ugyanaz.
Ja, a Milan-juvét elvből nem néztem meg, a haverjaim kiröhögtek, mecs után viszont én röhögtem :D

A milan-liverpool döntő esetében viszont ezzel a taktikával kicsit ráfaragtam :)

a görögökhöz meg annyit, hogy aki ott lakik, vagy az apja is már arra a mecsre vitte ki 4évesen, azt megértem. De valaki Magyarországról hogyan választja ki a chelsea-t, na az nekem rejtély.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2009.05.05. 16:33:50

@Sath: Magyarországon szurkolt nekik rengeteg ember, a mai napig nem tudom miért (talán az óccsó nyaralások miatt?).
A Milan-Poolt pedig nézni kezdtem, és három-nulla után majdnem elkapcsoltam. Meccsoda mázli volt hogy nem tettük! :DDD

vigvik 2009.05.05. 16:35:03

@pancho_sanza: ok, még akkor is Pepe helyett Garay bőven nem rossz, Sneijder helyét amúgy sem gondoltam totál biztosnak. Akkor Robben helyére még esetleg kell igazolni, akkor is csak 7. Meg aztán Palancaról nem is beszéltünk:)

ChapMan (törölt) 2009.05.05. 16:44:25

@vigvik:

nincs ok aggodalomra:)

Ferguson hamarabb adja el Vidic feleségét Dubai-ba kurvának,mint Vidic-t a Barca-nak:D

persze van rá esély,ha Vidic kicsit hisztizne és osztogatná Ferguson-t,mint Beckham,de ő nem olyan

Glory 2009.05.05. 19:31:03

vidics nem hinnem hogy elmenne. most vettek meg 2 fiatal szerb sracot akiket o ajanlott a klubbnak. ez azt jelenti szamomra hogy o jol erzi magat. meg kulonben is: ha a margit 100 millio eurot adott volna ronaldoert hol volna a barcanak 150 vidicsert?? ;)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2009.05.05. 19:45:03

És 150 Vidic-ért. Miért pont 150? Nagyobb szám nincs vagy mi? :)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2009.05.05. 19:59:33

@Glory: Ember, több tartást, nagyobb számot! Mégiscsak a világ legjobb csapatának legjobb Vidic-éről beszélünk aki a világon a legjobban érzi magát a világ legjobb edzője varázskeze alatt! Nehogy már megtanuljátok mi az a szerénység! :DDD

Tika_ 2009.05.06. 09:57:22

@csizsikpizsik: nagy volt ez a 3 hsz! (B)

Messi88 2009.05.06. 11:15:31

Zinedine Zidane: "A galaktikusnak nevezett érában az egyik Real Madrid sem érte el azt a szintet, amelyet Guardiola játékosai képviselnek. Xavi, Iniesta vagy Messi olyan dolgokat csinálnak a labdával, hogy Play Stationben tudod megállítani őket."

gibson 2009.05.06. 12:51:55

Egyébként a madridistán hozták le rövid hírben, a helyesírási hibák legalábbis erre utalnak. De forrásmegjelölés nuku.

Messi88 2009.05.06. 17:09:10

@Sath: madridista honlap, de már NSO-n is fenn van.

halareaal 2009.05.06. 18:06:57

@pancho_sanza:

hogyne vette volna ki a részét. de ez nem ugyanaz, mintha őt teszed felelőssé a bukásért.
egyébként tudom, sokszor megtetted már, de egyszer azért részletesebben is kifejthetnéd, hogy Higuainnal mi a bajod azon kivül, hogy nem hivják be az argentin keretbe, és hogy nem ejtette ki az egyébként csúcsformában levő Liverpoolt. a tavalyi Roma elleni kiesés alkalmával nemis nagyon játszott ugyanis. azóta folyamatosan egyre jobb, lőtt már gólt a Barcának, az Atletinek, a Valenciának, a Sevillának, talán egyedül a Villarrealnak nem a komolyabb csapatok közül. házi gólkirály, és ezeknek a góloknak nagy százaléka bizony klasszis gól volt. lehet szörnyű ezt hallani, de még ha Ibrahimovic avgy Villa játszott volna helyette, akkorsem vertük volna meg a Barcát. abban megkövetlek, hogy Gago egy fos, sokáig biztam benne mert volt egy időszak amikor jonak tünt, de amit idén nyujt az elképesztő. a sors fintora h ő olimpiai bajnok, és nemis lógott ki a csapatból. azt nemtom elhinni h az argentin felnőtt válogatottban is lassan kezdő, bár azt hiszem jóban van Maradonával. mindenesetre kettejüket nem lehet együtt emlegetni már, Higuain 19 gólja formájában ugyanis már letett vmit az asztalra, amellett h h folyamatos fejlődést várunk tőle.

aztán kicsit fura, hogy a spanyol kupameccseket, mint vizválasztó próbatételt mutatod be, miküzben az utcahosszal megnyert bajnokság szart sem ér. a teljesség kedvéért egyébként az általad sokat emlegetett Mallorca elleni visszavágón full b csapat játszott. a másik érdekes kérdés, hogy a Sevilla UEFA csoportja az egyik leggyengébb szted. emellett szégyen volt a Dinamo Kijevvel szembeni kiesés (UEFA elődöntősök). az olasz csapatok még a spanyoloknál is szarabbak a nemzetközi porondon, meghát tavaly se volt tényező szted az alig második Roma. ajánlom figyelmedbe amugy a Milan keretét, van pár klasszisuk, jók is voltak ők is a Bréma ellen. a Barca meccs után kifejtetted a véleményed a Bayernről is. akárhogy nézem, az angol top4en és a Barcán kivül nem találok olyan csapatot a világon, amelyik szted megütné a szintet. tavaly ugye még ők sem tartozhattak ebbe a körbe. nem gondolod h egy csöppet végletesen gondolkodsz?

Messi88 2009.05.06. 18:09:51

korrekt ember ez a Zidane

BK 2009.05.06. 18:20:00

@Messi88: a madridista és az NSO még csak annyit jelentene, hogy szorozd meg e-vel, oszd le pível és vonj belőle gyököt. a goal.com-os forrás már viszont valami. : )

Messi88 2009.05.06. 18:28:53

@BK: igaz, de madridistán nem hiszem hogy ilyet közölnének, ha nem lenne igaz

BK 2009.05.06. 18:32:33

@halareaal: szerintem Higuain játéka rohadtul esetleges. úgy megtörtént vele az elmúlt két szezon, meg a góljai is. azt én még valahogy sose láttam a srácon, hogy neki most lenne arra ötlete, hogy hogy kell szétrojtozni a hálót. de ez szubjektív. hogy pancho mit nem bír benne, azt ő tudja. : )

halareaal 2009.05.06. 18:34:43

nem csoda, hogy Zidane szerint a Real igazoláspolitikáját a Barcához kéne igazitani, és az utánpótlásra nagyobb hangsulyt fektetni. hiszem már a fia útját egyengeti ;)

halareaal 2009.05.06. 18:40:37

@BK: jó, elfogadom, bár nem tudok mit kezdeni vele. pl a Getafénak vagy a Valenciának lőtt gólja sztem nem csak úgy "megtörtént", hanem 1xüen irgalmatlanul bevágta őket. ezeken kivül is volt, hogy véletlen szétrojtoza hálót.de egyébként akivel ilyen 19 gólok történnek meg, azzal nemtom mi baj van. mi lesz ha támad vmi ötlete a focit illetően?

BK 2009.05.06. 18:44:50

@halareaal: a szeptemberi Real-ból van egy oylan érzésem, hogy nem tudjuk meg, mert lesznek helyette olyanok, akiknek lesznek ötleteik is. : )

halareaal 2009.05.06. 19:12:25

@BK: hát remélem őt nem teszik ki, igazából nincs is nagyon ok arra, hogy kirúgják. én arra vok kiváncsi, mit tud ha mondjuk min egy Diego kaliberű játékostól kap labdákat, mintha Gutitól vagy Gagotol (nem) kap. mindenesetre legalább 10-12 ember van, akit hamarabb elküldenek sztem.

BK 2009.05.06. 19:24:28

@halareaal: nem a csapatból kell kitenni, csak üljön le a padra és nézze meg, miylen az, amikor valaki tudja is, mit akar. : ) nem mondom, hogy reménytelen.

halareaal 2009.05.06. 19:42:22

hát jo, bár sztem nincsenek ilyen jellegű problémái, ált elég célirányosan megy a kapu felé. mindenesetre ha más nem Nistelrooytól már eddig is tanulhatott, jövő szezonbann is tud majd (merthogy Higuain egyébként befejező, a kreativ támadójátékosok hiánya és Robben sérülései, meg az előretolt Raul miatt kell neki helyzeteket csinálni)

halareaal 2009.05.09. 21:54:16

pancho nem válaszolsz

brassmonkey24 2009.05.10. 09:08:10

tény hogy mióta raúl a kapitány a real szar de ebből levonni azt a következtetést hogy miatta az hülyeség,ha utóbbi évek Madridjának a küzdőszelleméből a fele meglett volna 2003/2004 Madridnak akkor triplázott volna a csapat akkor,sokkal inkább beckham és Makélélé transzferbe bukott bele a galaktikus csapat,nekem egyáltalán nem hiányzik a galaktikus korszak mert akkor is volt hogy megalázták öket(2003,RM 1-5 Mallorca vagy 2006 Zaragoza 6-1 RM),az szomorít el amikor tegnap a valencia elsö golját lötte,olyasmit tili-toli támadást nem láttam egy real madridtól egy jó 4 éve

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.05.10. 10:04:42

nekem nem az bajom, Higuaínnal, hogy nem argentin válogatott. Azt csak azért emlegettem, hogy rajtam kívül például a szövetségi kapitánya sem tarja olyan nagyra.
Többször elmondtam, Higuaín centernek nem eléggé eredményes és abszolút nem hatékony, esze meg nagyjából annyi, mint Dombi Tibinek. Az hogy házi gólkirály, semmit nem jelent, hiszen vakok között félszeműt játszik és sok esetben ez is gondot okoz neki. Én szívem szerint eladnám, mert nagyobb eséllyel lesz belőle Portillo, mint Batistuta.
Negredot többre tartom, s nem feltétlenül gólszám alapján, hanem ész alapján.
Persze a Madrid esetében elég egyszerű a dolog, hiszen maximum vesznek 10 játékost meg egy edzőt nyáron, aztán meg is van az előrelépés.

gotanfun 2009.05.10. 13:33:10


@pancho_sanza: Magával az argentín válogatottal is baj van. A Bocas Maradonáról nem is beszélve. Agüero néha meccsekre eltűnik. Tevez az MU érdekei miatt meg hajlamos kiállítattni magát. A védelemre ne is pazaroljunk szót. A középpálya megítélése is felemás. Mascheranot Benítez nem is játszatta a 6:1-es fiaskó után. Túlságosan szigorú vagy Higuáínnal. Én láttam a Riverben játszani és nem ahsonlítanám Dombi Tibihez. Kicsit erős ez a párhuzam egy 21 éves srác teljesítményére nézve nem gondolod?! Tény viszont, hogy egy jó erős közép-csapatban kellett volna kezdjen, jó szélsőjátékkal megtámogatva. Aztán Negredo hajlamosabb elveszíteni a fejét, ami Higuaínra nem jellemző. Ő inkáb szimulál. ;-)

nasteey 2009.05.10. 21:19:56

Pedig de vártam, hogy valaki megjegyzi, hogy visszakaptuk a bíráskodást. :D (Holott köze nem volt hozzá). Csak azért sajnálom, mert min. 98000 ember készült rá, és Abidalt ismét jogtalanul szórták ki a meg nem adott gól és tizi... na mindegy, sza-ge a bíró. :)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.05.10. 23:54:07

@nasteey:

Én meg azért sajnáltam, mert szemlátomást Guardiola sokat tett arra, hogy meglegyen már most a bajnokság; felteszem, már megvan a rotációs koncepció a BL-döntőre való felkészülésre, és ebbe ez a 93. percben kapott gól bezavart. Egyre fáradtabbak a kulcsemberek, ez most már ordít, és a szerdai kupadöntő minden lesz, csak nem kisasszonyfutball...

A nézők meg csak hozzanak teltházat az Osasuna ellen is.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.10. 23:57:32

Igen, úgy lehetett vele Guardiola, hogy fölrakja legjobb csapatot, behúzzák vele bajnokságot, oszt kupa döntő után akár az ifik is játszhattak volna.

Tika_ 2009.05.11. 00:02:47

Megnéztem tegnap a Valencia meccsét, mert ők a legszimpibbek a Barca után, és a Reallal játszottak. Számomra szórakoztató 90 perc volt, komolyan! Ha valakinek nem ez tetszik, hanem mondjuk angol foci, hát különbözőek vagyunk, nekem ez bejött. Kifejezetten szép dolgokat csináltak a fiúk a labdával (mindkét csapat tagjai), és voltak gólok rendesen. Az kétségtelen, hogy vicces volt, taktikailag valóban kevéssé fegyelmezett, az első 20 percben arra gondoltam, kb. így nézhet ki, mikor mi a haverokkal játszunk :D. De azért aztán a Valencián látszott a terv.
A Realon tényleg nem. Igaza volt az oldschool kommentátornak (kivételesen tv-ben néztem), nem csak Robben próbálja egymaga megoldani, hanem pl. Marcelo is, és valahogy a csatárok sem érzik egymást. 11 ember, akik nem együtt akarnak meccset nyerni, hanem külön-külön. És ebben szerintem az edző felelőssége nagy, mert neki kéne kitalálnia, hogy kinek hol a helye, és mit csinál.

A Barca-meccs még szórakoztatóbb volt :).
@nasteey: ja, én is erre gondoltam, és mondom is: visszakaptuk. Xavi gólja szabályos volt, és Abidal világrekordot döntött szerintem, mert nincs még egy profi futballista, akit 5 napon belül 2-szer állítottak ki nem jogosan tétmeccsen :).
A végén az ellenfél beleszart a levesbe, de hát ez van, ilyen a sport. Én is csak ezt sajnálom, hogy nem jött össze az otthoni fiesta :(.
És így végképp fölösleges volt Pepptől, hogy megint kiküldte az összes kezdőt, mert szerdán kupadöntő. Bár gondolom jövő hétvégén be akarja húzni, és onnantól pihenő nekik, mert különben az MU összeroppantja őket, mint a perecet.

Ja, azt bántam, hogy pont a mezőny legszimpibbje, David Silva megsérült :(. Amiatt meg ideges lettem, hogy jövő héten nem játszhat :@. Mert akkor meg az Atleticoval meccselnek, akik mindig fun meccseket játszanak :). 2-esével nyelik és 4-esével lövik a gólokat - vagy fordítva :). Most ehhez jó partnert kapnak, remélem az is jó meccs lesz.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.11. 00:06:13

Jajaja, meg kell emlékezni az Atleti csodás fordításáról is 0-2-ről 3-2 az Espanyol ellen, már csak egy pontra Bl-hely. Diego Forlan pediglen 27 gólnál jár, még végén elorrozza Eto elől a Pizzit és az aranycipőt.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.05.11. 00:13:36

@Tika_:

Úgy van! Úgy van! Nekem is "második kedvencem" a Ligában a Valencia, és fantasztikusak voltak. Egyben megint megfájdult a szívem arra gondolva, hogy hol lenne ez a csapat, ha nem lett volna az anyagi csőd közvetlen közel február-márciusban. No de, ha sikerülne egyben tartani a keretet, és stabilizálódnának anyagilag, akkor visszatérhetnének talán oda, ahová valók.

Az első és a harmadik góljuk valami gyönyörű volt. És lehetett volna ez is hat a végén.

@popp:

Ez már a harmadik hatalmas fordítása idén az Atletinek: a Barca és a Villarreal ellen is 0-2-ről jöttek vissza.

Brutál nagy meccs lesz jövő vasárnap az Atlético-Valencia!

Lencse. 2009.05.11. 00:29:39

Ez az Abdial olyan lesz lassan, mint Kenny a South Parkban. :)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.11. 00:38:37

@Csöncsön: Na igen! Azt azért nem mondom, hogy ott dől el a Bl-hely, mert roppant súrú az része a tabellának. Négy csapat (Valencia, Atleti, Depor Villarreal), sőt ha nem figyel a Sevilla, akkor öt áll úgy, hogy lehet Bl indulás is, de még az Eurokupaligát is beszophatják. Ha bajnoki címért nincs is izgalmas harc, de nemzetközi szereplésért és azon belül a csilogóbb vagy a kevvésbé csilogóbb helyekért őriási harc lesz.

Ez például olyan téma, melyet hosszú posztokon keresztül lehetne rágni. Ráadásul olyan izgalmas a szitu, hogy innen nézve még az is irreleváns mit érnek ezek a csapatok mondjuk a big fourral összehasonlítva.

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.05.11. 02:30:08

Ajjaj, Iniesta elég szarul fest, kiújult a novemberi sérülése. Guardiola ugyan nem mondta, hogy nem fog játszani a BL döntőn, csak hogy 'rossz érzése van ezzel kapcsolatban'.

Henry kérdéses, Marquez biztos nem játszik, Abidal és Dani Alves eltiltott.

Abidal ráadásul a spanyol kupa döntőjét is kihagyja, pedig mindkét kiállítása szánalmas volt.

Sath 2009.05.11. 09:39:54

vagy akármit, de egyszerűen ez a kiállítás még a Chelsea elleninél is nevetségesebb volt.

szmrmszrzt 2009.05.11. 10:11:59

"Ez már a harmadik hatalmas fordítása idén az Atletinek: a Barca és a Villarreal ellen is 0-2-ről jöttek vissza."

ráadásul úgy, hogy már az espanyol góljai előtt emberhátrányba kerültek.

Tika_ 2009.05.11. 10:19:32

Egyébként Abidal miért nem játszhat a _kupában_, ha kiállították a _bajnokságban_? Vagy akkor a Barca a BL tuti esélyese, mert, ha döntetlen lesz Rómában, akkor a bajnokságban elért gólkülönbség dönt? ;)
Viszont Abidal akkor a köv. bajnokin játszhat, igaz?

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.11. 10:33:00

@heinrich: Azért az vicces, hogy az UEFA, a FIFA meg a nemzeti szövetségek madár gyorsan eltiltanak bíró által észre nem vett súlyos szabálytalanságért. De ha jogtalan ítéletekért történő eltiltásokat kell törölni, akkor nem ilyen gyorsak a fegyelmi bizottságok.

Lencse. 2009.05.11. 12:24:40

@Tika_: "Viszont Abidal akkor a köv. bajnokin játszhat, igaz?" - úgyis kiszórják.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.05.11. 12:45:49

@heinrich:

Na ne! :-((

Ez tényleg B csapat lesz akkor. Iniesta az utóbbi időben (miközben mindenki olyan fáradt, mintha tízkilós zsákokat hordozna magán) a csapat legjobbja volt. Négy védőből három hiányzik.

Tényleg érik a '94-es döntő reloaded. :-(

@popp:

Így van, a spanyol bajnokság még óriási izgalmakat tartogat. A kiesés elleni horror-harcról nem is szólva. És a hétvége is azt bizonyította, hogy egyáltalán nincs akkora szakadék az első kettő és az üldözőboly között, mint a pontszámok sugallják.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.05.12. 11:14:46

"egyáltalán nincs akkora szakadék az első kettő és az üldözőboly között, mint a pontszámok sugallják."

Ezzel kapcsolatban összeszámoltam, hogy a hat élcsapat (mert szerintem hat van; a Deport nem számolnám ide) hogyan teljesített egymás ellen a szezonban. Néhány meccs még hátra van, de már így is érdekesek az adatok.

1. Barcelona 10 7-2-1 35:13 23 pont

2. Sevilla 10 5-1-4 12:17 16 pont

3. Real Madrid 9 4-1-4 14:21 13 pont

4. Valencia 8 3-3-2 14:12 12 pont

5. Atlético 9 2-2-5 15:23 8 pont

6. Villarreal 8 0-3-5 13:19 3 pont


Lejátsszák még a Villarreal-Real, Atlético-Valencia és Villarreal-Valencia meccseket. Vagyis a Real még "utolérheti" a Sevillát, a Valencia pedig megelőzheti mindkettőt.

Mindebből számomra az "jön le", hogy a Real Madrid a második helyét annak köszönheti, hogy a tabella második fele ellen (sokszor hatalmas szerencsével vagy játékvezetői segítséggel) jóval hatékonyabb volt, mint az élboly többi tagja.

(Érdemes figyelni a gólkülönbségeket is!)
süti beállítások módosítása