Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Serie A, 25. forduló - már a BL-re figyelve

2009.02.23. 12:00 _benito

A 25. fordulóban mindenki kidomborította erősségeit a Serie A-ban: az Inter addig fojtogatta a harcos Bolognát, míg az meg nem adta magát, a Juventus is eredményesen ugrált 90 percig a Palermo ádámcsutkáján, a Milan győzelme illetve veresége pedig mostanában kizárólag azon múlik, hogy az ellenfél éppen milyen napot fog ki. A Cagliarinak nem volt szerencséje, simán hozhatták volna a milánói meccset, annál nagyobb disznója volt viszont a Fiorentinának, mely mostanában kizárólag a hosszabbításban fordítgatja meg a meccseit. A Roma egy időre már teljes testével kiemelkedett a vízből, de a legnagyobb gondjuk most nekik sem az, hogy a Genoa visszaelőzött a 4. helyen, hanem ugyanaz, mint a többi olasz nagynak: jön a BL, és nem biztos, hogy mindenki készen áll.

Az Inter vezetőgólja előtt két kezezés is történt, de sem Adrianóé, sem a gólvonalon ügyeskedő védőé nem érdemel annyi szót, amennyit szombat óta a kommentek között pazarolt rá a lövészárok két oldala. Tudtuk eddig is, hogy Julio Cesar milyen fontos része az Internek, a bolognai győzelmet is jórészt neki köszönheti Mourinho, a brazil kapus megint fogott néhány komolyat, de az Inter pont attól az, ami, hogy az ilyen meccseken csak nagyon ritkán esik pofára – de legalábbis sokkal ritkábban, mint a vetélytársak. Kicsit furcsa volt az Inter kezdője a szezon legfontosabb meccse előtt pár nappal, Mourinho ugyanis senkit nem pihentetett, Bolognában a legerősebb csapat kezdett. Na, fáradtnak aztán végképp nem tűnt senki, Ibrahimovic izgágán reklamálta, hogy miért nem engedték kapura törni a 93. percben. A meglepetést inkább a Bologna jelentette, mert emberül nekimentek az Internek, és nem is hiányzott sok ahhoz, hogy elérjék a Mihajlovics-era legjellemzőbb eredményét. Nem mintha egy ilyen vereség ne férne bele nekik, csak közben illene a puhányok között mészárlást rendezni, mert aki ennyi helyzetet tud kialakítani a milánóiak ellen, annak nem lenne szabad a kiesés ellen harcolnia. (Bologna-Inter 1-2)

Az összes olasz kuparésztvevő győzött (a Samp-Udinese miatt ugye ez nem lehet igaz, viszont jól hangzik), közülük egyértelműen a Milan érdemelt a legkevésbé három pontot. A Cagliari pont úgy lefocizta őket, mint korábban más nagycsapatokat is, és ha Acquafresca hajlandó előbb háromról bepasszolni, aztán ötről bebólintani a ziccert, még döntetlent sem ér el a Milan. Ehhez képest elég volt, hogy a mezőny második leggyengébbje, Seedorf  (na, vajon kit előzött meg?) bepasszoljon egy elékerülő kipattanót, ezzel a Milan úgy nyerte meg  a meccset, hogy szinte semmit nem tett érte. Érdekes összeállítást lehetne ugyanakkor készíteni azokból a mondatokból és gesztusokból, amiket Pippo Inzaghi pályafutása során a partjelzőknek mondott. Viszont meg kell jegyeznünk, hogy az óriási kandisznó, amivel a milánóiak megnyerték a meccset, nem fog kitartani sokáig, mert ez a középpálya a nevek alapján a világ egyik legjobbja, a formák alapján viszont a Serie A-ban is csak a középmezőny tagja. Függetlenül attól, Beckham megy, vagy marad. (Milan-Cagliari 1-0)

Az, hogy Mommo ilyen cselsorozatra vállalkozik – és a végén a léc alá suhintja – valamint az, hogy Treze híg fos lövéséből is gólt szerzett a Juventus, annyit jelent, hogy megfordultak a dolgok. Nem véletlenül, hanem azért, mert sokat tett érte Ranieri csapata, ilyenkor pedig a szerencse sem kerüli el azokat, akik megérdemlik, a Juventus pedig megérdemelte a palermói győzelmet. Kicsit visszautalva a korábbiakra, mi pontosan ezt hiányoltuk, amit most csinál a Juve. Nincs szó parádézásról, van bőven védenivalója Buffonnak is, sőt, néha kifejezetten beszorulnak, de az egész meccset olyan magabiztosan vezénylik végig, hogy igazából az ellenfélnek esélye sincs. Ez a Juventus játéka, most már nincs is más dolga Ranierinek, csak ezt állandósítani, mert ha így játszanak a torinóiak, lehet ez akár egy nagyon szép tavasz is. (Palermo-Juventus 0-2)

A Romának megvan a mentsége erre a sziszifuszi 1-0-ra, amit a Siena ellen produkáltak, hiszen Perrotta és De Rossi eltiltásukat töltötték, Aquilani sérült volt, Juan és Cicinho pedig a meccsen dőltek ki, úgyhogy most inkább Sienában foghatják a fejüket, hogy nem mentek neki jobban a farkasoknak. A Roma így a brazil származását teljesen váratlanul, de annál szebb mozdulattal bizonyító Taddei góljával megnyerte a meccset, és átmenetileg befoglalta a negyedik helyet. A Genoa aztán visszaelőzött, de még nagyon sok van hátra ahhoz, hogy ez most bármit is számítson, jobban is teszik Rómában, ha már inkább a BL-el foglalkoznak, mert ha valamikor, hát most meg lehet csípni az Arsenalt. Még talán úgy is, hogy a Roma egyébként is tragikus védelme csak foszlányaiban fog hasonlítani arra, amit egy olasz csapat hátsó alakzatáról gondolna az egyszeri szurkoló. (Roma-Siena 1-0)

Ha van csapata a Serie A-ban, amelyiknek nagyon fut a szekér, az biztosan a Fiorentina. Egymás után kétszer lőttek gólt (mindkétszer Mutu) a meccs utolsó pillanatában, és az elmúlt hetekben egyébként is mindig kiadta a cseresznyéket a gép. Volt, hogy egy félidő alatt agyonverték őket, de aztán egy emberelőny húzta ki őket a guanóból, máskor az ellenfél kapusára jött rövid lefolyású idegbaj, és valahogy mindig odakeveredett egy lila játékos. Pedig a Chievo megszerezte a vezetést a sóbálvánnyá merevedő firenzei védők között, és Gilardino egyenlítése is jó későn jött, aztán emberelőnybe kerültek, és szegény veronaiak a legutolsó pillanatban omlottak össze. A végén még egy kis pofozkodásra azért futotta az erejükből, természetesen az őstulok Yepes vezetésével. (Fiorentina-Chievo 2-1)
A vicces védelmi hibáktól hemzsegő Napoli-Genoa meccset nem úgy nyerték meg a vendégek, ahogy azt vártuk, de a lefújás után látható örömük teljesen jogos volt még úgy is, hogy inkább ikszes volt a meccs. Egyszerűen semmi nem megy a Napolinak, ráadásul Lavezzi egyedül nagyon kevés, mert nem elég, hogy Denisnek öt helyzet kell egy gólhoz, a labdát sem képes visszatenni, ez pedig egy Genoa-erősségű ellenféllel szemben nem eredményez gólt. Jankovic lőhetett volna még cirka hármat, de most az egy is elég volt, így tovább folyik a versenyfutás a negyedik helyért, de ebben idén már szinte biztosan nem vesz részt a Napoli. (Napoli-Genoa 0-1)

A Lecce iszonyú szerencsétlen vereséget szenvedett hazai pályán, bár semmiképpen nem mondhatjuk, hogy a Lazio csak a mázlijának köszönhette a győzelmet. A hazaiak négy kapufát lőttek, a vendégek csak kettőt, a másik kettőből gól lett. Először Foggia lövése ment volna a lécre, de beleértek, és így pattogott be, a másodiknál pedig Kolarov – aki múlt héten a bírót amortizálta le pár percre – lőtt iszonyatosan nagy gólt a kapufa belső élét is segítségül hívva. (Lecce-Lazio 0-2)
Pazzini négy meccsen negyedik gólját lőtte, nyert is megint a Sampdoria, és egyre erősebb a kérdőjel, hogy vajon miért volt szükség másfél évre ahhoz, hogy rájöjjenek: Cassano mellé – igazából elé – szükség van egy centerre. A kémiai is jónak tűnik, a háborodott elméjű ragyás a legutóbbi forduló után most is tökéletes passzal találta meg Pazzót (érdekes, hogy az ő beceneve az őrült), de mostantól minden öröm keserédes Genovában, mert az UEFA-kupából való, igen valószínű kizúgással végképp el van kapálva a Blucerchiati szezonja. (Sampdoria-Atalanta 1-0)

Nyílt meccset játszott a lassan minden mindegy hangulatba keveredő Torino, és csak hajszállal jobban álló vetélytársa, az Udinese. A hihetetlenül jó csatárokkal rendelkező udineieknek már egy ideje nem megy a góllövés (sem), így nem sok hiányzott, hogy az általunk megjósolt 0-0 jöjjön ki a meccsből, de a 80. percben a Toro megszerezte idei első győzelmét, az Udinesétől pedig csak egy büntető reklamálására futotta, amiért aztán Domizzi ki is állt. (Torino-Udinese 1-0)
A Catania két téli igazolása góljaival verte a Regginát, a meccs pont olyan sima volt, mint a 2-0-ból következik, pedig a calabriaiak mindkét korábbi meccsüket megnyerték Szicílián. Ezt most nem, és hiába jöttek fel addig, hogy már néhány döntetlen összejött, a mostani vereség azt jelentette, hogy a bennmaradás már két győzelemnyi távolságban van tőlük. De hát van egyáltalán két olyan csapat a Serie A-ban, amit ez a Reggina meg tud verni? (Catania-Reggina 2-0)

52 komment

Címkék: olasz összefoglaló serie a

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr76960290

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr.AT 2009.02.23. 12:12:19

"Nincs szó parádés meglátásokról, marad bőven mondanivalója a kommentelőknek is, sőt, néha kifejezetten tömören ír, de az egész összefoglalót olyan magabiztosan vezényli végig, hogy igazából a kritikusoknak esélye sincs.
EZ a Juventus elemzése, most már nincs is más dolga _benito-nak, csak ezt állandósítani, mert ha így ír a továbbiakban, lehet ez akár egy nagyon szép tavasz is itt az NST-n." :-)

sh4d0w 2009.02.23. 12:24:43

_benito: "mezőny második leggyengébbje, Seedorf (na, vajon kit előzött meg?)" - egyáltalán nem egyértelmű a dolog, sajnos. Pirlót előzte meg, vagy Jankulovskit?

Osztom Hispan07 véleményét a beharangozó topicjából: legyen csak 3. v. 4. hely a bajnokságban, Ancelotti menjen boldogítani a Chelskij-drukkereket, hozzánk meg jöjjön valami épkézláb edző, aki ért is a focihoz, nem csak mímeli azt. Az az edző, aki a 80. percben, 1-0-s vezetésnél lehozza az egyetlen csatárt, szarjon farfekvéses szögesdrótot (hatosikreket); lehetett látni, hogy nincs elöl csatár, nem könnyű kivinni a labdát a Cagliari letámadásos taktikája miatt. Carlo, nehogy egyszer véletlenül két csatárral induljunk harcba, hátha akkor sikerülne egyértelműsíteni az ilyen meccseket...!

Itáliainagysándor 2009.02.23. 12:41:23

A Milannál egyedül Inzaghi volt a bevethető csatár, vagy tévedek?
Sajnos most nem jött össze a Cagliarinak, pedig nagyon összeszedték magukat egy x-re mindenképp jók voltak, a győzelemről nem is beszélve.
Sajnos ez a Carlo véle taktika már nem az igazi és ahogy azt tegnap is említettem hiányzik a tűz a játékosokból, fiatalítani kéne, hogy legyen harci szellem. Seedorf tavaly nem volt ilyen körülményes, Pirloról nem is beszélve. Hiányzik talán a Gattuso féle mentalitás, vagy egyszerűen nincs a játékosok nagy részének miért küzdeni? Minél hamarabb kell a változás mert lehet már csak a Bl-helyezés a cél idén kizárólagosan, de lehet elkövetik a tavaly baklövéseit és az sem lesz meg.
Jelenleg a Roma és a Genoa is jobb formát mutat, persze nem progresszíven.

Azazello007 2009.02.23. 12:42:50

@sh4d0w: "aki ért is a focihoz, nem csak mímeli azt..."

Nem kedvelem az olasz focit, de ez azért orbitális nagy "hmmmm....."

popp · http://koncertblog.com/ 2009.02.23. 13:02:58

Szóval óriási kandisznója nem a Milannak, hanem a Fiorentinának volt, ezek az utolsó perces góljaik kezdenek lassan az agyamra húzódni, de bajnokság végéig csak legyűrjük őket valahogy. Jobban örülnék, ha az efféle szerencse inkább a nemzetközi kupákban pártolna a violához. Ha ott az ősz óta csak egy hangyányit jobb lett volna a helyzet kihasználásuk, akkor nem csak, hogy nyugodtan utazhatnának Amszterdamba, de inkább bl nyolcaddöntőre készülnének most.

Az is rendben volna, hogy a Milan nagynevű játékosaitól többet várna a finnyás úriközönség, de épp a tegnap meccs után méltánytalan nekik ugrani. Hisz egy olyan fölforgatott ezer helyen tartalékos fölállásban léptek föl, egy jó formában lévő önbizalomtól duzzadó Cagliari ellen, hogy két csapat ilyen körülmények között igazi háromesélyes meccset játszhatott (csak képzeljük el a szárdokat Aquafresca, Jeda, Cossu és Conti). nélkül), amelyben ugyanúgy benne volt Milan győzelme, sőt. Az Aquafresca ziccerek valóban ott voltak, de Milannak ennek ellenére is több helyzete volt, akkoris ha nem is voltak akkorák, meg ha Cossu kapufára zúdított zsugáját minden jóérzésű ember szívesen látta volna a hálóban akkoris. A gólja után meg egyértelműen uralta a rossoneri a meccset. De az meg föl se tűnt a háborgó szurkolóiknak, kivéve Fatát, hogy bár nem játszottak jól Pirlo és Seedorf, de föltúrták pályát, amely pedig az előbbinek sohasem volt erénye.

Azt meg nem értem, hogy egy Milan szurkol, hogy szídhatja ennyire telitorokból azokat játékosokat (Pirlo, Seedorf) és azt az edzőt (Röfi pofi sic!), amelyik az évtized nemzetközileg legerősebb csapatává tett a Milant. Szerintem jobban tennék, ha Berlusconit és Gallianit találnák meg, mert valószínűleg nem Ancelotti ragaszkodott a mezeladások szempontjából kétségtelenül jó húzásnak tűnő Ronaldo, Ronaldinho, Bököm hármas megszerzéséhez, ahelyett, hogy hiány posztokra hozott volna megbízható zsugásokat.

Ami _benito római védelmre tett megjegyzést illeti, az Atalanta meccsből kiindulva van benne valami, de ugyanők nullázták le a Napoli, a Genoa vagy a Chelsea csatárait. Én inkább azt mondom, hogy rapszódikusak ugyan, de jobb napjaikon, rendesen koncentrálva világklasszis teljesítményre képesek. Baj inkább akkor van, ha Mexes és Juan közül valaki , vagy esetleg mindketten kiesenek, mert egy Diamutene, Loria kettőst még a Reggina sem vállalna be.

Amúgy boldog születésnapot kívánok és remegve várom pancho évértékelő beszédét ;-).

Hispan07 2009.02.23. 13:10:27

igazságtalan azt mondani, hogy Ancelotti nem ért a focihoz, sztem nagyon jó edző, még mindig a világ egyik legjobbja. az egy másik kérdés, hogy a Milannal való kapcsolata elöregedett - a kedvenc játékosaival és a hozzájuk kitalált taktikával együtt. de ez nem ez alapján a meccs alapján egyértelmű, tegnap készer pályán mozgott, ezt el kell ismerni, akármekkora fos is volt ez a produkció.

de emlékezhetünk arra, amikor a nagy MU-t verte ugyanezzel a karácsonyfával és nagyjából ugyanezzel a kerettel bucira - és pont ez a gond. hogy lényegében semmi nem változott 2 (4? 6?) év alatt, csak a kulcsjátékosok lettek öregebbek/fásultabbak/stb, és ez a bajnoksághoz már édes kevés, ahol sorozatban kéne nyerni.

nyilvánvaló, az olasz nagycsapatok közül a milan gerince van legrégebben együtt - kiismerték, nem képes már megújulni ez a brigád. új edző kéne, új személyes kedvencekkel, új taktikával hozzájuk, a jelenlegi keret kiöregedő nagyjai (vagy 1-2 közülük) remek hátteret biztosíthatnának ehhez, de primadonnának már nem elég jók. arra ott van már most is/még mindig Pato és Kaká, de melléjük most már új arcok kellenek - ennyi az egész.

és amúgy engem is érdekelne - _benito, ki volt a legrosszabb szerinted? mert nekem is lenne jelöltem bőven :) (és ez egy elég keserédes ':)')

neeskens 2009.02.23. 13:26:33

Teljesej egyetértek Hispannal.

Ancelotti nagyon jó edző, valóban arról van szó, hogy a bizalmi emberei és az általa kitalált taktika megkopott. Ami nem zárja ki, hogy pl. UEFA.kupát nyerjenek, de egy hosszú bajnoki meneteléshez ez már kevés lesz. A Milannak új impulzusokra van szüksége, ez egyértelmű.
Új edző kell, új játékosokkal, ami persze nem zárja ki, hogy maradnak a régiek közül.A Barcelona példája is mutatja, hogy nem kell az egész keretet kicserélni, de egy új edző, új elképzelésekkel lehet segítene.

Más: Örülök Sisokko góljának, pár hete dícsértem itt, hogy mekkorát fejlődött a Juvéban, lassan tényleg kezd Vierához hasonlítani.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.02.23. 13:34:16

@Hispan07: Ez így korrekt, hozzátéve, hogy Berlusconiék felelősége a kialakult helyzetben legalább akkora, mint Ancelottié.

*Fata* 2009.02.23. 13:37:41

@popp: köszönöm.

_benito: A Romának megvan a mentsége erre a sziszifuszi 1-0-ra"
Ja, a Milannak nincs. Végülis csak egy kezdőre való játékos sérült.

Hispan07 2009.02.23. 13:37:51

@popp: "Azt meg nem értem, hogy egy Milan szurkoló (javítva), hogy szídhatja ennyire telitorokból azokat játékosokat (Pirlo, Seedorf) és azt az edzőt (Röfi pofi sic!), amelyik az évtized nemzetközileg legerősebb csapatává tett a Milant."

egyszerű popp, két fajta szurkoló van:
- az egyik típus már akkor is elélvez, ha meghallja a kedvenc csapata nevét (például van itt az a popp nevű srác, aki amúgy teljesen rendben van, de már furcsán visszafogottnak tekinthető a véleménye, ha egy eltelik egy hét, hogy kedvenc csapatáról csupán annyit mondd el, hogy 1) a roma már az öltözőből is zseniálisan vonul ki, 2) és már itt látszott, senki még csak hasonló elszántsággal sem kötötte még be a focicsukáját, mint a Totti, a Capitano (Grande! Marvoloso! Magnifico!), 3) a sárga-bordó cserjátékosok meg egyszerűen elképesztő, milyen mélyen profi, kivételes világklasszisok módjára képesek nézni a meccset, stb)
- a másik típus kritikus a kedvencekkel, azon a véleményen van, nem ő van a csapatért, hanem elsősorban a csapat van őérte -> ŐK adják a játékot, szórakozást, MI adjuk a rajongást és a PÉNZT

ez már eleve sok mindent eldönt, ki hova tartozik. én nyíltan vallom: a legkritikusabb mindig a Milannal leszek, mert 1) a világ legjobb csapata ne érje már be szaros 2., 3., 5. ... bajnoki helyekkel, én győztes feka-pirosakat akarok 2) mert MINDEN lehetőség meg lenne rá, hogy győztes legyen: pénz, fegyver, paripa. 3) és főleg azért, mert leszarom, hogy az Inter, Juve és egyéb másodvonalas riválisok mit csinálnak - MI nyújtsunk maximumot, és akkor már tényleg csak a legsötétebb pokoli bugyrokból előmászó csapat állíthat meg minket (pl az Inter. vagy a Juve :))

ehhez képest ma a Milan önmagához képes siralmas, arról már nem is beszélve, hogy ez mire elég a riválisokkal szemben. kinek a hibája? Nyilván don Silvio és Fester is ludasak a dologban, de én mégis azt mondom, pont azért kell mennie Röfipofinak (igen, én így hívom, csipkelődő, ámde kedves megnevezés. hívhatnám Maestro il Magnificonak is, csak az sztem buzis), mert nem száll velük szembe, elkényelmesedett. ugyan miért nem mondta ezt augusztusban: "fiúk, ha ez a csapat, immár 3. éve, most még egy Dinnyével is sújosbítva, akkor én köszi, nem cisnálok magamból hülyét". megtehette volna - bárhol lenne állása, pénze sztem már most is elég van. de nem tette, és itt egy újabb év, amikor úgy tűnik, szart sem nyerünk, és hallgathatjuk az önelégült interesek önfényezését, rosszabb esetben még a juvésokét is. most komolyan, ehhez tapsoljunk? hát inkább nem.

Pirlo és Seedorf pedig zsenik, nem vitás. Pirlo ráadásul személyes kis kedvencem 6-7 éve, a világ minden pénzéért meg nem válnék tőle. De tény: az ő mércéjük túl magasan van (volt) ahhoz, hogy elnézzük a mostani teljesítményt. Nem bírják már? Nincs kedvük? Semmi gond, megtették a magukét. Egy-két évig még lehetnek itt jolly-joker cserék (lásd egykor Rui Costát, Costacurtát), vagy mehetnek más, kisebb szemétdombra még kakaskodni egy darabig. De ez itt a MILAN, nagybetűvel! itt ne akarjanak ilyen teljesítménnyel alapemberek lenni - pláne ne úgy, hogy két éve nézzük ezt! és itt megint előkerül szegény Röfipofi: hiába remek edző, hiába tudom én is hogy ezzel kell főzni (bár ez az ő hiábája is, lásd fent), de akkor is: tegyen be egy Gourcuffot! vagy Paloschit! vagy akárkit, aki majd nem lesz kapásból olyan mint egy csúcson lévő Klárensz és Andrea - de olyan, mint a két úr kiherélt változata, elképzelhető hogy lehet... De nem, CA-nem rak be fiatal fiút, inkább a Pumát, aki már lépni sem tud, nem hogy ugrani. és ezt sajna a múlt semmilyen érdemére való tekintettel sem bocsáthatom meg.

Végezetül: nem omlunk térdre, hogy a futballista urak végre hajlandóak voltak hajtani? Jah kérem, évi 3-4 millió euróért ez a minimum, amit megtehetnek, vagy nem?

neeskens 2009.02.23. 13:49:52

Hispan!

Jó neked, hogy egy külföldi csapatért így tudsz rajongani. Én elvileg Juvés lennék, de azért egy szar meccstől, akkor sem jövök lázba, ha a Juve játszik. Mindegy, ez nyilván habitus kérdése.

De: azért nem ennyire rossz a helyzet. A Milannak volt egy nagyszerű sorozata, ami Beckham érkezésétől a derbiig tartott. A csapatból szinte mindenkinek volt jó meccse, emlékezetes pillanata. Közben Pirlo sérült is volt, hiányzik nagyon Gattuso, Seva óriási csalódás. Szóval voltak gondok, de persze nem akarom menteni a dolgot, mert nagyrészt igazad van.

_benito · www.nst.blog.hu 2009.02.23. 13:50:17

@Hispan07: nem kérdés, pirlo és seedorf zseniális játékosok mindketten, sőt, ronaldinho is az, és flamini is.

csak egészen addig, amíg ebből a pályán nem látszik semmi, addig felesleges seedorfnak is beszólni a közönségnek, amiért kifütyülik (nagyon méltatlan egyébként)

szerintem flamini volt a legrosszabb :)

sh4d0w 2009.02.23. 14:01:03

@Hispan07: szavamra, igaz minden szavad!

@_benito: Seedorfot egészen nyilvánvalóan nem a tegnapi meccse miatt fütyülték ki, hanem a sorozatos alibizések miatt.

Hispan07 2009.02.23. 14:01:45

@neeskens: hát tudod, én úgy vagyok vele, hogy ha jól mennek a dolgok, akkor hátradőlve, csendesen mosolygok, ha nem mennek jól, akkor dühösen ordibálok, amíg helyre nem jönnek újra :)

A Milan jelenleg 3., matematikailag akár még 1. is, különösebb csoda nélkül 2. lehet - szóval tényleg nincs tragédia nagy T-vel. Volt egy két jobb meccs is, szép megoldások (az a Beckham szabad pl még mindig nagyon tetszik), és főleg Pató Pál egy óriás +-jel, mert nagyon belelendült januárban. Csak hát, ez a Milan. És miként a szintén gyengébben teljesítő Real Madridnál, Bayern Müncennél és a Chealse-nél is, itt csak a legjobb az elég jó. márpedig ez most nem az.

a külföldi csapatért való rajongás pedig kényszerpálya: nincs magyar tenger (de persze Balcsi rulez! :)), nincs magyar hegy, nincs magyar foci - mit tehet az, aki mégis búvárkodni, síelni és focit nézni szeretne? elmegy Horvátországba nyaralni, Ausztriába telelni, Olaszországba meg kedvenc focicsapatot választani :). a többi pedig kialakul :)

@_benito: pedig már egész örültem, hogy Flamini kétszer egymás után kezdett :) hát, jól meghálálta a bizalmat..

drani 2009.02.23. 14:15:21

nem volt azért olyan szar Flamini, nem lógott ki a csapatból

neeskens 2009.02.23. 14:35:09

Na, azért A Chelsea meg a főleg a Bayern tök más. A Bayernek Németországban nem kellene, hogy ellenfele legyen a kerete alapján. Ehhez képest 3 zakó már a zsákban tavasszal, ott komoly gondok vannak.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.02.23. 14:37:25

@Hispan07: "1) a roma már az öltözőből is zseniálisan vonul ki, 2) és már itt látszott, senki még csak hasonló elszántsággal sem kötötte még be a focicsukáját, mint a Totti, a Capitano (Grande! Marvoloso! Magnifico!), 3) a sárga-bordó cserjátékosok meg egyszerűen elképesztő, milyen mélyen profi, kivételes világklasszisok módjára képesek nézni a meccset, stb)" :-D, na ez tényleg szellemes fricska. Ajánlom GC és itáliai nagyon nagy (legesleg) figyelmébe.

"Csak hát, ez a Milan. És miként a szintén gyengébben teljesítő Real Madridnál, Bayern Münchennél és a Chealsea-nél is, itt csak a legjobb az elég jó. márpedig ez most nem az." - na ez az. És miközben értetlenkedek, nem ítélem el az attitűdötöket. Csak az fér nehezen a fejembe, hogy a nagycsapatok maximalista mindig nyerésre vágyó szurkolója azt nem veszi figyelembe, hogy a pályán ott az ellenfél és annak akarata is és van mikor kioltja a mieinkét, hogy pénz, paripa, fegyver sok helyütt van és mindenütt trófeákról álmodnak. És maximalizmusukba az is belefér, hogy Pirlo a közelmúlt sikereinek (sőt az olaszok világbajnoki címének) egyik záloga, meg menjen az Atalantába, ha egy hosszú sérülés után saját nagyon magas mércéjéhez képest gyengébb teljesítményt nyújt (sarkít). Nem arról van szó, hogy nem bírják, meg nincs kedvük (lásd Seedorf félsérülten játszott végig), hanem, hogy nem megy úgy és hidd el, ez őket bántja a legjobban.

Ami meg "Röfipofit" illeti gyarló, mint a legtöbb ember. Kényelmes kispadja van és busás fizetése
és még némi motivációja is. Milánói edzőpályafutásának szép záróakkordja lenne, ha betenné a klub vitrinjébe (amelybe játékosként és edzőként is ölég sok trófeát tett) az egyetlen hiányzó serleget az UEFA-kupát. Egyébként meg alig várja, hogy Spallettit elvigye valami nagyobb csapat és akkor végre leülhet a legjobb helyre, szeretett Romája kispadjára ;-).

Gabez 2009.02.23. 15:16:54

Öööö...az Intert miért nem szidja senki?? ;)

@Hispan07: tényleg jól látsz bizonyos dolgokat (pl Pirlo, Seedorf jók voltak 3 éve, de már el/le velük), egyet kivéve: a Röfipofi is buzis. :)

Count Adyn 2009.02.23. 15:25:54

Ezennel megfogadom ha a Juve BL-t nyer idén akkor Del Pieros pajeszt növesztek:DD

giacinto 2009.02.23. 15:33:34

Inter - MU 1-1
Che-Juve 1-0
Arse-Roma 1-1

Mr.AT 2009.02.23. 15:55:38

@giacinto: Őszintén meglep, hogy csak nekünk jósolsz vereséget... :-)

Sztem:
Inter-MU 2:1 (különösen, hogy gyakorlatilag védő nélkül játszanak)
Chelsea-Juve 1:1 (Anelka & Amauri)
Arsenal-Roma 1:1 (vagy 4:4)

giacinto 2009.02.23. 16:01:33

@Mr.AT: Csak Vidic hiányzik a kezdők közül meg a jobbhátvéd, aki idén volt már mindenki.

Nem azért jósoltam vereséget mert utálnám a juvét, hanem mert jelenleg érze annyit a chelseben hogy nyerjen.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.02.23. 17:52:03

@giacinto: "Nem azért jósoltam vereséget mert utálnám a juvét" - hanem mert annyira szereted :-).

Ipa 2009.02.23. 18:31:27

Olyan üdítő olvasni a posztot és a kommenteket, ha nincs benne anyázás. Köszi és persze Forza Inter!

sh4d0w 2009.02.23. 19:25:43

@popp: tudod, a 90-es évek elején volt olyan Serie A, amikor a Milan veretlenül nyert bajnokságot... na az a szint, ez az elvárás. De engedjünk az igényekből, legyen a szint a legutóbbi scudetto... de hát attól a szinttől is marha messze a csapat. Olyan meg egyenesen nem létezik, hogy az ellenfél akarata erősebb a mienknél, ilyen nincs.

Pirlo valóban óriási szerepet vállalt a közelmúltban mind a Milannál, mind a Squadra Azzurránál, de úgy tűnik, hogy ennek az időszaknak vége - és azt hiszem, hogy az előző és a mostani idényben mutatott játéka alapján legalább a padon lenne a helye... csak közben eladtuk Gourcuff-ot, így nincs, aki pótolja Andreát (tudom, a francia inkább támadó kp., de máshová Gourcuff nem férne be egy jó Milanba, irányítani viszont tudna). Seedorf, Jankulovski szintén zenész, nekik sem ártana pihenő... de ua. probléma, nincs a helyükre senki.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.02.23. 19:38:35

Nos el kell fogadni, hogy nem lehet mindig bajnokságot nyerni, pláne veretlenül. Ahogy azt is, hogy az aranyévek után törvényszerűen jön egy kisebb visszaesés, az meg nem úgy megy, hogy ha nem jó akedvencünk választunk egy újat. Arról nem is beszélve, hogy akkortájt nemcsak elől volt erős a Milan, de gólt lőni sem nagyon lehetett nekik. A Tassotti-Costacurta-Baresi-Maldini védőnégyeshez hasonlóan stabilat azelőtt és azóta sem látott a világ és még Rijkaard-Ancelotti (később Albertini) szűrőkettős is igencsak ott volt. De ha neked ez a viszonyítási alap, akkor még egy Bl-győzelem sem jelenthet igazi örmet ;-).

Én meg másképp szurkolok, épp szombaton jegyeztem meg a haveroknak, hogy ha nagyon szorítasz egy csapatnak, még egy bedobásnak is lehet örülni.

neeskens 2009.02.23. 20:05:34

Csak annyi, ha Nesta és Maldini tényleg befejezi, akkor a Milannak klasszis védő(ke)t kell igazolni jövőre.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.02.23. 20:07:16

Na tessék, Totti a romanews.eunak azt mondta, nem valószínű, hogy tud játszani holnap. Rmélem csak a szokásos parasztvakítás megy.

Más nem tud valaki egy kocsmeszt, ahol adják az Arsenal-romát és még hely is van? A Champs betelt Pesten is, Budán is.

de niro 2009.02.23. 20:13:19

@popp: Puskás Sport Pub a Symbolban, próbáld meg, lehet van még hely.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.02.23. 20:25:07

Most néztem a weben, ott sajnos nem adják az Arsenal-Romát. De köszi a tippet. Amúg ha két hét múlva sorrakerülő meccsek valamelyikére pályáztok, nem árt már holnap helyet foglalni.

calciomax 2009.02.23. 20:29:00

Londonban az O2-ben...

popp · http://koncertblog.com/ 2009.02.23. 20:30:33

@calciomax: van eladó jegyed, Humor Harold? ;-)

_alerob 2009.02.23. 21:00:46

Jankulovski pedig szerintem nem is olyan rossz.
Nem értem, miért szidjátok ennyire :)

Holnap, holnapután BL! Te jó ég, mi lesz itt!

*Fata* 2009.02.23. 21:06:11

egyszer csak belém hasított és megvilágosodtam:
A Ka-Pa-Ro azért nem játszott a cagliari ellen,mert szambázni voltak Rioban, egyiküket sem láttam még a lelátón se :)))

*Fata* 2009.02.23. 21:07:40

ja és fájdalom, de sok sikert MINDHÁROM olasz csapatnak.

Gabez 2009.02.23. 21:13:46

Holnap csapjuk meg az inglis nagyarcúakat 3x! ;)

Ennyi poszt egyszerre teljesen összezavarta a népet - de azért így a jobb, csak így tovább! :)

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.02.23. 21:15:11

@popp:
forum.rojadirecta.com/viewtopic.php?p=1691043#1691043

A rojadirecta oldalon elvileg lesz közvetítés. ez az alap szvsz netes fociban.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.02.23. 21:56:28

@Great Cornholio: Én kocsmában nézném, haverokkal. A streamelés menne, de kösz.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.02.24. 00:25:22

Totti csak viccelődött a repülőtéren, valamely tudósító meg benyalta, az ő nyomán meg én is, ő valószínűleg játszani fog. A baj az, hogy Juan viszont nem, helyette várhatóan Loria kezd. mondjuk Bendnerrel párban jól fognak kinézni.

Romanista 2009.02.24. 04:33:31

@popp: tuti nem lesz loria. le lesz téve a padra mert valami ilyesmi lehet a szerződésében,de pont. inkább diamuténe vagy akárki.

sh4d0w 2009.02.24. 09:50:13

@popp: igazi drukker nem vált csapatot - én sem tettem soha, akkor sem, amikor a 8. helyen végeztünk a Serie A-ban; a Milan az örök kedvenc és ez így is marad. Mindig tudok örülni a győzelemnek, de főleg akkor, amikor ez látványos játékkal - ahogy ez elvárható a világ legjobb klubjától - párosul. Egy Milannak nem elég győznie, de le kell mosnia az ellenfelet a pályáról, ha az az első 5 helyezettnél hátrébb van a táblázaton.

Ipa 2009.02.24. 11:10:16

Csak kérdezem, hogy Rossi nem mehet hátra középre? Nálunk Cambiasso remekül állt helyt szeptemberben, amikor annyi középső védő sérült volt. Remélem megcsipitek az Arzenalt, mert különben már nem jöhet máshogy össze az évek óta szokásos Inter Roma kupadöntő :)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.02.24. 11:15:10

@Ipa: Én is erre gondoltam, hogy De Rossit kéne hátra tolni, nagyszerűen megoldaná. Tavaly tavasszal játszott is már középhátvédet, ráadásul középpályásból jól állunk és Brighi nem egyszer helyetesítette De Rossit tavaly vagy éppen a hétvégén is.

Mr.AT 2009.02.24. 13:24:21

Ezúton csatlakoznék magam is a "győzzön mindhárom olasz csapat a következő másfél napban!" mozgalomhoz, külön kiemelve, hogy remélhetőleg Ibráék alapos leckét adnak Fergusonéknak.

Mert hát bármennyire is viszolyogtatónak találom Milánó kék-fekete részét, nincs az az áruló Ibrahimovic, akinek ne tiszta szívből drukkolnék, ha a gusztustalan féreg C.Ronaldo ellen játszana... :-)

Szóval urak, a hátralévő kb. 36 órára mindenképp: forza Inter, forza Roma, forza Juve!

Ipa 2009.02.24. 14:30:19

@Mr.AT: Mit csinálsz akkor, ha a Juve nyári erősítése:
CR7, Terry és Fabregas?
Na jó, az utolsó az szimpatikus. Hidd el Ibra is szerethető, ha a te csapatodban játszik. Ezt már mindketten átéltük. Csak én most szeretem jobban.

Hispan07 2009.02.24. 14:33:24

Pironkodva vallom be: én nem szurkolok minden olasz csapatnak. Ha megcsapják a nagypofájú angolokat, hurrá! Ha nem, így jártak.

Mr.AT 2009.02.24. 14:44:21

@Ipa: Ezen szerintem még bőven ráérek akkor problémázni, bár be kell valljam, nem aggaszt túlságosan ez az eshetőség... :-)

Amúgy csak azért, mert egy játékos a kedvenc klubomhoz igazol, még nem lesz feltétlen szimpatikus is, sőt - erre jó példa pl. Zebina, akit (ahogy azt sokszor elmondtam itt is) egy tehetségtelen, alattomos és gusztustalan féregnek tartottam mindig is, s tartom most is, pedig már hosszú évek óta nálunk játszik (sajnos).

popp · http://koncertblog.com/ 2009.02.24. 15:29:43

@Mr.AT: Na hát hétköznapokon szidjuk egymást, de ünnepnapokra (BL) többé-kevésbé összeáll az talján egység front, melyhez én is jószívvel kapcsolódom. Sőt akkor már legyen mediterrán egységfront az angolok ellen tehát hozzátenném, hogy Hala Real.

dzolutan 2009.02.24. 16:43:55

az álmom a Öreg Hölgy derekán felfelé haladva: Momo-Nedved,Camo-Alex-Trez,Amauri felállás, london lángra lobbanna!
Csak sajnos ez semmiképp nem várható el Ranieritől.

Mr.AT 2009.02.24. 17:56:22

@dzolutan: Ahogy ezt magáról is jópárszor elmondta mind az olasz válogatott, mind a Juve kapcsán: Alex csatáááár, és N-E-M kö-zép-pá-lyás! :-)

Hogy valaki bepofátlankodjon elé, miközben olyan gólokat lő dropból, mint a Real ellen, az természetesen teljességgel lehetetlen.

De hogy komolyra fordítsuk a szót: nem is csoda, hogy nem így állunk fel Londonban. Jó csapat a Chelsea és vigyáznunk kell, mi történik, nem lehet eszetlenül rohanni, mint a mérgezett egér.

Count Adyn 2009.02.24. 18:29:28

Én nagyon azt érzem hogy Nedved nagy gólt fog ágyúzni a régi szép idők emlékére, onnan ahonnan ő szokta:) Mostanában egyre jobban él az öreg a pályán, a 25 éves Cassani mellett úgy szaladt el egyszer szombaton, hogy az csak nézte:D

dzolutan 2009.02.24. 18:37:03

Azért álmodozni lehet, mellesleg arról a posztról biztos sz.r passzokat tudna osztani a két tíreksznek, az ő agyával. :D
Nedved meg ja, tuti szétpörgeti magát vénségére, mostanában látni benne a tüzet.
süti beállítások módosítása