A 25. fordulóban mindenki kidomborította erősségeit a Serie A-ban: az Inter addig fojtogatta a harcos Bolognát, míg az meg nem adta magát, a Juventus is eredményesen ugrált 90 percig a Palermo ádámcsutkáján, a Milan győzelme illetve veresége pedig mostanában kizárólag azon múlik, hogy az ellenfél éppen milyen napot fog ki. A Cagliarinak nem volt szerencséje, simán hozhatták volna a milánói meccset, annál nagyobb disznója volt viszont a Fiorentinának, mely mostanában kizárólag a hosszabbításban fordítgatja meg a meccseit. A Roma egy időre már teljes testével kiemelkedett a vízből, de a legnagyobb gondjuk most nekik sem az, hogy a Genoa visszaelőzött a 4. helyen, hanem ugyanaz, mint a többi olasz nagynak: jön a BL, és nem biztos, hogy mindenki készen áll.

Az Inter vezetőgólja előtt két kezezés is történt, de sem Adrianóé, sem a gólvonalon ügyeskedő védőé nem érdemel annyi szót, amennyit szombat óta a kommentek között pazarolt rá a lövészárok két oldala. Tudtuk eddig is, hogy Julio Cesar milyen fontos része az Internek, a bolognai győzelmet is jórészt neki köszönheti Mourinho, a brazil kapus megint fogott néhány komolyat, de az Inter pont attól az, ami, hogy az ilyen meccseken csak nagyon ritkán esik pofára – de legalábbis sokkal ritkábban, mint a vetélytársak. Kicsit furcsa volt az Inter kezdője a szezon legfontosabb meccse előtt pár nappal, Mourinho ugyanis senkit nem pihentetett, Bolognában a legerősebb csapat kezdett. Na, fáradtnak aztán végképp nem tűnt senki, Ibrahimovic izgágán reklamálta, hogy miért nem engedték kapura törni a 93. percben. A meglepetést inkább a Bologna jelentette, mert emberül nekimentek az Internek, és nem is hiányzott sok ahhoz, hogy elérjék a Mihajlovics-era legjellemzőbb eredményét. Nem mintha egy ilyen vereség ne férne bele nekik, csak közben illene a puhányok között mészárlást rendezni, mert aki ennyi helyzetet tud kialakítani a milánóiak ellen, annak nem lenne szabad a kiesés ellen harcolnia. (Bologna-Inter 1-2)

Az összes olasz kuparésztvevő győzött (a Samp-Udinese miatt ugye ez nem lehet igaz, viszont jól hangzik), közülük egyértelműen a Milan érdemelt a legkevésbé három pontot. A Cagliari pont úgy lefocizta őket, mint korábban más nagycsapatokat is, és ha Acquafresca hajlandó előbb háromról bepasszolni, aztán ötről bebólintani a ziccert, még döntetlent sem ér el a Milan. Ehhez képest elég volt, hogy a mezőny második leggyengébbje, Seedorf  (na, vajon kit előzött meg?) bepasszoljon egy elékerülő kipattanót, ezzel a Milan úgy nyerte meg  a meccset, hogy szinte semmit nem tett érte. Érdekes összeállítást lehetne ugyanakkor készíteni azokból a mondatokból és gesztusokból, amiket Pippo Inzaghi pályafutása során a partjelzőknek mondott. Viszont meg kell jegyeznünk, hogy az óriási kandisznó, amivel a milánóiak megnyerték a meccset, nem fog kitartani sokáig, mert ez a középpálya a nevek alapján a világ egyik legjobbja, a formák alapján viszont a Serie A-ban is csak a középmezőny tagja. Függetlenül attól, Beckham megy, vagy marad. (Milan-Cagliari 1-0)

Az, hogy Mommo ilyen cselsorozatra vállalkozik – és a végén a léc alá suhintja – valamint az, hogy Treze híg fos lövéséből is gólt szerzett a Juventus, annyit jelent, hogy megfordultak a dolgok. Nem véletlenül, hanem azért, mert sokat tett érte Ranieri csapata, ilyenkor pedig a szerencse sem kerüli el azokat, akik megérdemlik, a Juventus pedig megérdemelte a palermói győzelmet. Kicsit visszautalva a korábbiakra, mi pontosan ezt hiányoltuk, amit most csinál a Juve. Nincs szó parádézásról, van bőven védenivalója Buffonnak is, sőt, néha kifejezetten beszorulnak, de az egész meccset olyan magabiztosan vezénylik végig, hogy igazából az ellenfélnek esélye sincs. Ez a Juventus játéka, most már nincs is más dolga Ranierinek, csak ezt állandósítani, mert ha így játszanak a torinóiak, lehet ez akár egy nagyon szép tavasz is. (Palermo-Juventus 0-2)

A Romának megvan a mentsége erre a sziszifuszi 1-0-ra, amit a Siena ellen produkáltak, hiszen Perrotta és De Rossi eltiltásukat töltötték, Aquilani sérült volt, Juan és Cicinho pedig a meccsen dőltek ki, úgyhogy most inkább Sienában foghatják a fejüket, hogy nem mentek neki jobban a farkasoknak. A Roma így a brazil származását teljesen váratlanul, de annál szebb mozdulattal bizonyító Taddei góljával megnyerte a meccset, és átmenetileg befoglalta a negyedik helyet. A Genoa aztán visszaelőzött, de még nagyon sok van hátra ahhoz, hogy ez most bármit is számítson, jobban is teszik Rómában, ha már inkább a BL-el foglalkoznak, mert ha valamikor, hát most meg lehet csípni az Arsenalt. Még talán úgy is, hogy a Roma egyébként is tragikus védelme csak foszlányaiban fog hasonlítani arra, amit egy olasz csapat hátsó alakzatáról gondolna az egyszeri szurkoló. (Roma-Siena 1-0)

Ha van csapata a Serie A-ban, amelyiknek nagyon fut a szekér, az biztosan a Fiorentina. Egymás után kétszer lőttek gólt (mindkétszer Mutu) a meccs utolsó pillanatában, és az elmúlt hetekben egyébként is mindig kiadta a cseresznyéket a gép. Volt, hogy egy félidő alatt agyonverték őket, de aztán egy emberelőny húzta ki őket a guanóból, máskor az ellenfél kapusára jött rövid lefolyású idegbaj, és valahogy mindig odakeveredett egy lila játékos. Pedig a Chievo megszerezte a vezetést a sóbálvánnyá merevedő firenzei védők között, és Gilardino egyenlítése is jó későn jött, aztán emberelőnybe kerültek, és szegény veronaiak a legutolsó pillanatban omlottak össze. A végén még egy kis pofozkodásra azért futotta az erejükből, természetesen az őstulok Yepes vezetésével. (Fiorentina-Chievo 2-1)
A vicces védelmi hibáktól hemzsegő Napoli-Genoa meccset nem úgy nyerték meg a vendégek, ahogy azt vártuk, de a lefújás után látható örömük teljesen jogos volt még úgy is, hogy inkább ikszes volt a meccs. Egyszerűen semmi nem megy a Napolinak, ráadásul Lavezzi egyedül nagyon kevés, mert nem elég, hogy Denisnek öt helyzet kell egy gólhoz, a labdát sem képes visszatenni, ez pedig egy Genoa-erősségű ellenféllel szemben nem eredményez gólt. Jankovic lőhetett volna még cirka hármat, de most az egy is elég volt, így tovább folyik a versenyfutás a negyedik helyért, de ebben idén már szinte biztosan nem vesz részt a Napoli. (Napoli-Genoa 0-1)

A Lecce iszonyú szerencsétlen vereséget szenvedett hazai pályán, bár semmiképpen nem mondhatjuk, hogy a Lazio csak a mázlijának köszönhette a győzelmet. A hazaiak négy kapufát lőttek, a vendégek csak kettőt, a másik kettőből gól lett. Először Foggia lövése ment volna a lécre, de beleértek, és így pattogott be, a másodiknál pedig Kolarov – aki múlt héten a bírót amortizálta le pár percre – lőtt iszonyatosan nagy gólt a kapufa belső élét is segítségül hívva. (Lecce-Lazio 0-2)
Pazzini négy meccsen negyedik gólját lőtte, nyert is megint a Sampdoria, és egyre erősebb a kérdőjel, hogy vajon miért volt szükség másfél évre ahhoz, hogy rájöjjenek: Cassano mellé – igazából elé – szükség van egy centerre. A kémiai is jónak tűnik, a háborodott elméjű ragyás a legutóbbi forduló után most is tökéletes passzal találta meg Pazzót (érdekes, hogy az ő beceneve az őrült), de mostantól minden öröm keserédes Genovában, mert az UEFA-kupából való, igen valószínű kizúgással végképp el van kapálva a Blucerchiati szezonja. (Sampdoria-Atalanta 1-0)

Nyílt meccset játszott a lassan minden mindegy hangulatba keveredő Torino, és csak hajszállal jobban álló vetélytársa, az Udinese. A hihetetlenül jó csatárokkal rendelkező udineieknek már egy ideje nem megy a góllövés (sem), így nem sok hiányzott, hogy az általunk megjósolt 0-0 jöjjön ki a meccsből, de a 80. percben a Toro megszerezte idei első győzelmét, az Udinesétől pedig csak egy büntető reklamálására futotta, amiért aztán Domizzi ki is állt. (Torino-Udinese 1-0)
A Catania két téli igazolása góljaival verte a Regginát, a meccs pont olyan sima volt, mint a 2-0-ból következik, pedig a calabriaiak mindkét korábbi meccsüket megnyerték Szicílián. Ezt most nem, és hiába jöttek fel addig, hogy már néhány döntetlen összejött, a mostani vereség azt jelentette, hogy a bennmaradás már két győzelemnyi távolságban van tőlük. De hát van egyáltalán két olyan csapat a Serie A-ban, amit ez a Reggina meg tud verni? (Catania-Reggina 2-0)