Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Hétvégi jóslatok - Serie A, 24. giornata

2009.02.14. 10:36 _benito

Természetesen leginkább a Derby della Madonnina felé kalandoznak gondolataink, pedig a 24. fordulóban sok, külön-külön is igen nagy jelentőségű kérdésre kapunk majd választ – amellett, persze, hogy végleg eldől: a Milan nem lesz bajnok. A Genoa és a Fiorentina az utolsó BL-helyért harcol, arrafelé tart a Roma is, amit Bergamóban próbál majd folytatni, a Juventus pedig a Samp ellen kísérelhet meg javítani a szokásos döntetlenen. A Lazio-Torino után az egyik edzőnek lecsapják a fejét, a Napoli pedig nagyon hosszú idő után szeretne újra győzni. Hajtás után Serie A, 24. forduló.

Inter-Milan 2-0
Valahogy nem látjuk, ahogy a Milan ezt megnyeri. Ez pedig a jelenleg nyolc egység hátrányban levő csapat számára azt jelenti, hogy tulajdonképpen végleg kiszáll az aranyért folyó harcból – akkor pedig már csak a Juventus akadályozhatja meg az Intert abban, hogy befogja a bajnoki címek számában a Rossonerit (szép kis kapaszkodó…).
És hát lássuk be, amit a Milan eddig csinált, az nem scudetto-matéria. Nem azért, mert nem játszottak még eddig olyan magas szinten – ki emlékszik már arra a Lazio elleni meccsre? – hanem azért, mert pont annyiszor sikerült csak, hogy nyolc pont legyen a nagy álom és köztük. Az Inter ezzel szemben pont fordítva csinálja: meg-megbotlik, nem mindig hozza azt a Darth Vader-szerű, érzelemmentes meg_leszel_csinálva attitűdöt, így aki vitatja a jelenlegi állás jogosságát, az melléfog.
Tegnap reggel még azt mondtuk volna, ez nagyon simán az Interé lesz, Kaká nélkül ugyanis a fazont Seedorfnak és Pirlónak kellene szabnia, rájuk pedig még asszonyaik fazonját sem bíznánk nyugodt szívvel az alapján, amit idén csinálnak. Aztán jött a hír, hogy Maicon nem játszhat, innentől kezdve pedig Ronaldinhóra kell fókuszálnunk, mert rajta múlik minden. Maicon várhatóan keresztbe lenyelte volna honfitársát, aki szokása szerint a második kárára elkövetett, barátságtalan labdaszerzés után kedvetlenül kószált volna a pályán 63 percig, amikor Ancelotti lekapta volna. Most viszont - ha a Gazzettának hiszünk – akkor a fiatal Santonnal kell megverekednie, ami egy sokkal kellemesebb alternatíva, bár szerintünk Zanetti lép majd vissza. A lényeg, hogy ezzel némi sansz nyílt a Milan előtt. Azt még nem tudjuk, hogy a derbikre általában harctéri elszántsággal pályára lépő Materazzi szerepet kap-e, az viszont biztos, hogy a Milan védelme a legerősebb összeállításában lép pályára – bármennyire nevetséges is ezt állítani egy Kaladze-Maldini középső kettősről.
A vendégeknek létfontosságú lesz elkerülniük, hogy beszoruljanak, és erre meg is van az esélyük, mert bár a középpályáról hiányozni fog Gattuso vérfoltokkal szegélyezett 12 kilométere, valószínűleg a Serie A legjobban passzoló fedezetsora fut ki a pályára – szemben ugye a legjobban védekező középpályával.
Azért mondunk hazait (leszámítva, hogy egyszerűen jobb csapat az Inter), mert egy vendéggyőzelemhez nagyon sok játékosnak kellene nagyon sokat javulnia, a hazaihoz pedig az eddigiek alapján bőven elég lesz egy közepes teljesítmény is.

Juventus-Sampdoria 2-1

Camoranesi visszatérése még a Jediénél is jelentősebb, bár semmi kétségünk afelől, hogy legkésőbb jövő héten megsérül újra. Amíg viszont a pályán van, a Juventusnak kutya kötelessége szakítania a Samp elleni döntetlenekkel, és megruházni a genovaiakat. A Cassano-Grygera/Mellberg/Legrottaglie/Molinaro párharctól előre reszket a kollektív bokánk.

Genoa-Fiorentina 2-0

Mindketten kamuztak múlt héten, a Genoa hiába távozott három gombóccal a torkában Rómából, egyáltalán nem játszott rosszul (csodaszép gólokat lőtt a Roma), a Fiorentina pedig nyert ugyan Gilardino fél lábbal a zuhany alól bevágott lecsorgójával, de Frey nélkül a Lazio feltörölte volna a firenzei pázsitot a lilákkal.

Atalanta-Roma 1-1
Nem azért, mert bedőltünk a bergamóiak Szardínián bemutatott bűvésztrükkjének, hanem azért, mert a szezon teljes unalomba fulladásának elkerüléséért játszik majd az Atalanta. A Roma jó, nézni is jó őket megint, de az idén igazolt hátvédjeikben még akkor sem bízunk, ha Motta jobb játékos, mint Loria és Riise valaha volt.

Napoli-Bologna 1-0
Röhejes, de a Napoli majdnem olyan sorozatot épít vereségekből, mint amilyet a Bologna döntetlenekből a Mihajlovics-éra kezdetén. Csúsznak is mindketten, a hazaiak már csak az UEFA-kupában reménykedhetnek, a vendégek pedig a tűzzel játszanak, mert még messze vannak attól, hogy hátradőlhessenek. A Napolinál decemberben a bajnoki címről beszéltek egyébként.

Lazio-Torino 1-1

Ha nyer a Lazio, Novellinónak köszönik meg, ha a vendégek győznének (ez idegenben még nem sikerült nekik idén), akkor pedig Delio Rossit vágják ki, úgyhogy ez nem is lehet más, mint döntetlen. Itt Zarate eltiltott, ott pedig Bianchi liheg bosszúszomjasan, többek közt ezért is gondoljuk így.

Siena-Udinese 1-1

A Robur – ha nem is szorosan – de közvetlenül az északiak mögött tanyázik, az Udinese úgy hullámozta végig ezt a szezont, hogy az sem lenne meglepetés, ha helyet cserélnének a végére, de egy huszáros hajrával akár az élmezőny végéig is visszaküzdhetnék magukat. A Sienának nincsenek ilyen nagyra törő álmai, csak élni szeretne.

Cagliari-Lecce 3-1

A hazaiak azt mondták a szezon előtt, hogy 40 pontot kell szerezniük a bennmaradáshoz. Ehhez már csak hat kell, ebből hármat pont egy ideális ellenféllel szemben lehet begyűjteni – ha már az Atalanta elleni meccs furcsa körülmények között elment. A Lecce amúgy nem fog kiesni, Beretta ugyanis szar csapatok megmentéséből doktorált summa cum laude.

Reggina-Palermo 2-2

Orlandi győzni még nem tudott csapatával (lássuk be, ez nem az ő hibája), viszont a calabriaiak három meccse veretlenek, ráadásul a Palermo még a büdös életben nem nyert az Orneste Granillo omladozó lelátói között. Egyébként ez a Serie A legnagyobb pályája, ami a világon semmit nem jelent.

Chievo-Catania 2-1

Egészen karakteres kis csapat lett a Cataniából Zenga keze alatt, a Chievo viszont mostanában nem hajlandó kikapni sem otthon, sem idegenben. Ez a foxira emlékeztető elszántság már egy döntetlenre simán elég lesz a szicíliaiak ellen. Hogy akkor miért tippelünk győzelmet? Csak.

322 komment

Címkék: olasz üveggömb serie a

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr96942328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

*Fata* 2009.02.14. 11:43:12

vicces.
szerintem meg pont az a Milan a mérkőzés esélyese, amely csapat köztudottan az ilyen mérkőzéseken képes lenyűgöző teljesítményre. Az interen nem lesz nyomás. Ennyire egyszerű.

A kérdés igazából az, hogy a technika vagy az erő győzedelmeskedik-e.

Azt meg ugye senki sem gondolja komolyan, h a zinter egyéni képességek alapján jobb csapat (ezen könnyesre röhögtem magam).

popp · http://koncertblog.com/ 2009.02.14. 11:51:11

Bergamoban nyerni nem könnyű, de én mégis roma győzelmet várok. Ami meg az aktuális derbyt illeti, én valamiért Milan győzelmet szimatolok. Maicon nagyon fog hiányozni az Internél és nem csodálkoznék, ha Kaká végül pályára lépne.

_benito · www.nst.blog.hu 2009.02.14. 11:54:07

@popp: "de én mégis roma győzelmet várok"

kiddin' aside? :)

-LinoSonego- 2009.02.14. 12:37:45

nno, ezt ide akartam:
szörnyű hírek keringenek:
- Galliani spúr kifizetni $20m Beckham-ért, ami szánalmas annak fényében,hogy Ronaldinho ugyanennyi volt, csak €-ban;
- a becsúszások istene újra megsérült!! a rossz dolgok miért mindig a jó emberekkel történnek!? sérülne meg Sevcenko legalább...;
- Kaladze felépült és motiváltnak érzi magát...

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.02.14. 12:41:21

@popp: Maicon már hetek óta nem csinált semmit, azért valljuk be.
@*Fata*: kb 2. percig jobb egyéni képességekben a Milan utána elfáradnak. Utána mennek közgyógyra gyógyszert íratni.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.02.14. 12:44:03

Fata: Itt válaszolnék arra, hogy a Mialn a legnépszerűbb olasz csapat Eu - és Dél amerikában 21. Mi rajongóval. Az Internek Kínában csak a 14 éven aluliak közt több drukkere van. :DDDD

Paul Newman Jr. 2009.02.14. 12:54:25

Jó kis vita ez, mondjuk a Juvénak több drukkere van, mint az Inter-Milan párosnak összesen :)

Paul Newman Jr. 2009.02.14. 13:12:17

@Great Cornholio: :))

according to 442 magazine and uefa.com the top five in each are as follows

Supporters clubs

Glasgow Celtic
Glasgow Rangers
Juventus Turin
Liverpool
Barcelona

Replica Shirt Sales

Barcelona
Real Madrid
Chelsea
Manchester United
Liverpool

Matchday Attendances

Borrussia Dortmund
Flamengo
Fenherbahce
Manchester United
Glasgow Celtic

Juventus is the most well supported football club in Italy with over 12 million fans (32.5% of Italian football fans), according to an August 2008 research by Italian newspaper La Repubblica, as well as one of the most supported football clubs in the world, with approximately 170 million supporters (43 million of them in Europe alone)

füligjimmy77 2009.02.14. 13:26:27

@Paul Newman Jr.: Mindannyan tudjuk, hogy taljánföldön a számok semmit nem jelentenek, ha a pápa is ezt mondja majd, akkor oké.

lezsolt 2009.02.14. 13:29:50

Great Cornholio: "Maicon már hetek óta nem csinált semmit, azért valljuk be."
Ja, kivéve a 2 gólpasszát az utolsó 4 meccsen.

Count Adyn 2009.02.14. 13:42:51

Pedig én úgy gondolom hogy a Milanban nevek vannak, az Interben meg egyéni képességek...

Francois Pignon 2009.02.14. 13:55:55

Talán jobb olyan csapatnak szurkolni, akinek még több magyarországnyi ember? Meg tízmilliónyi kínai gyerek?
Engem éppenséggel zavar, hogy egyre népszerűbb a Roma, mindig is azt gondoltam, kis- vagy középcsapatnak szurkolni menőbb, mint egy top10-es megaklubnak. Pláne a Real Madridnak, az leggázabb ;)

Törteli Tivadar 2009.02.14. 14:05:45

a juve egy jó kis középcsapat, mint ahogy azt korábban megtudtuk. ezért kell nekik szurkolni:)

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.02.14. 14:06:12

Azt olvasom, Nestának annyira kész van a háta, hogy az ágyból is alig tud felkelni, már edzésekre sem jár és a szezonban biztosan nem lép pályára. Idén már 33, nem tudom vissza tud-e még térni egyáltalán :(

*Fata* 2009.02.14. 14:20:48

@golazzo: dehogy kell.....

@Count Adyn: épp az inter védőinek "egyéni képességeitől" féltem Patot...

@heinrich: igen, tragikus. neki sajnos vége szvsz :(

MirwaisJanan · http://mindenaminem.blog.hu/ 2009.02.14. 14:33:15

ha igaz a hír, Cassano akár már nyártól bianconeri lehet. Ne legyen. Szóval inkább rúgja szét őt ma a cseh. :)

Nesta korunk legjobb védője volt, az utóbbi 10 év kiemelkedően legjobb középső védője. Utáltam, hogy a Lazioban játszik. És mikor Milánóba igazolt...

Calogero 2009.02.14. 15:35:52

A Roma sajnos soha nem nyeri meg az ilyen meccseket, szóval sajnos jogos az x, de én a Milánban jobban bízom, szerintem hozzák a derbyt

popp · http://koncertblog.com/ 2009.02.14. 16:03:18

@Calogero: Inkább a kieső jelöltek ellen szoktunk szenvedni idegenben, a középcsapatokat általában megverjük.

Hispan07 2009.02.14. 16:07:01

A Milan az utóbbi években csak komoly ellenfél ellen tudott jól játszani, ezért nem lefutott az Inter elleni meccs - de... Kakával hiányzik a lendület, Gattusoval az erő. Hiába maradt még így is rengeteg technika a fedélzeten, én tartok tőle, hogy a Inter egyszerűen feldarál majd minket, a védelmünknek (legerősebb, heh) meg Ibráhimovics túl nagy falat (bár ősszel azért lenulláztuk, hmm). Nálam is kicsit az Inter felé billen a serpenyő - de azért természetesen Hajrá MILAN!

Aztán itt a két borzasztó hír, Nesta és Beckham... egyértelmű gyomors mindkettő - most, a jelenben. De nézzünk kicsit előre:
- Nesta szerencsétlen szinte biztos, hogy visszavonul - így végre igazolni kell a helyére egy méltó utódot, mert nem lehet többet azt mondani, hogy "majd ha eljön Sandro" (ennyi erővel sajna Godot-ra is várhatnánk :/).
- Beckham nem marad - de ő úgysem lehet hosszú távon perspektíva, 34 lesz nyáron. És nélküle is van elég szent tehén a középpályán, akit nehéz lesz majd kirakni.
vagyis szvsz előre nézve, megpróbálva pozitív módon gondolkodni ezek a rossz dolgok még jól is jöhetnek a csapat újraépítésénél. A többit meglátjuk.

Calogero 2009.02.14. 16:26:50

@popp: Hát remélem mostmár megragadunk az élbolyban és mivel még minden tavaszi rangadónk hátra van, így hozni kéne az ilyen meccseket valahogy, de engem bíztat nagyon Motta játéka és Baptista nagy formája, szóval tényleg lehet igazad lesz

vargamma 2009.02.14. 19:05:35

szegény Nesta! persze várható volt... ha volna életmű-aranylabda, én neki adtam volna. a legjobb védőjátékos volt, még cannánál is jobb.

a derby meg nyilván 3 esélyes, lövésből lesz a gól! :-D

calciomax 2009.02.14. 20:50:50

Mindig rossz előjel ha benito Inter győzelmet tippel...

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.02.14. 23:33:45

@calciomax: erre kéne utazni nékem is...
de még egy x is csodás lenne...

BruceWayne 2009.02.15. 10:28:18

@calciomax: ja basszus, ha győzelmet nehéz meccsen tippel mindig elolvasom miért, aztán általában X szokott lenni. Mostanában csak a tippet nézem meg és nem olvasom el, ez általában szerencsét hoz :-D
mondjuk nem tudom az Inter mire fog játszani, nyilván egyértelműen győzelemre kell de félek attól hogy egy X-el is megelégednének.

drani 2009.02.15. 12:53:59

Szerintem idén is megegyeznek, mint tavaly, szóval a Milan nem fog kikapni. Maldini gólszerzésére pénzt tettem. Persze, amikor előre leírom a tippjeimet, soha nem jön be.

Count Adyn 2009.02.15. 13:25:25

Ma kiderült hogy van TV6-om úgyhogy boldog vagyok:D

popp · http://koncertblog.com/ 2009.02.15. 14:16:57

@Count Adyn: Lám-lám, kevés is elég!
@drani: de jól értesült vagy apukém!

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.02.15. 14:48:29

Valaki elárulhatná, hogy miért mindig Juve Inter Milan meccseket adnak? Miért nem lehet, egy Samp Juve helyett, egy Genoa Fio meccset leadni, nadjisten Atalanta Roma-t.

_benito · www.nst.blog.hu 2009.02.15. 15:08:16

@Nerazzurri: pedig pont a számszerű tipp semmit nem számít, azt lehetetlen megtippelni úgyis.

horas 2009.02.15. 15:11:30

Az Inter szerintem is gólokkal fog nyerni,kár Maicon-ért lehet,hogy kihagyja a MU-meccset is ami elég para.A Roma sztem nyer,meg sztem a Catania karakteres volt ez előtt is.Torino-t meg megint túl értékeled.De jók tippek meg a szöveg is,grat.

*Fata* 2009.02.15. 15:44:05

na visszanyal végre a fagyi?

Count Adyn 2009.02.15. 15:50:30

Tök jó hogy végre jól játszunk, erre hátrányban vagyunk...

popp · http://koncertblog.com/ 2009.02.15. 15:52:01

@Great Cornholio: Jogos a kérdés, de nyilván a vélt nagyobb nézettség miatt.

nyöffke : ) 2009.02.15. 15:53:28

@Count Adyn: ugyanezt akartam írni.

sziasztok.

dzolutan 2009.02.15. 15:54:25

Ami látványos: Puli 0, Nedved állat, Camót túl keveset játszatjuk.

BruceWayne 2009.02.15. 15:54:44

hát azért az Atalanta-Roma szerintem nagyobb érdeklődést kiváltó meccs a mostaniak közül

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.02.15. 15:58:57

@popp: Jó de aki az olasz focit szereti az bármit megnéz. Vagy úgy gondolod, hogy az aktuális topcsapat meccseit azért nézik sokan, mert a rajongói és az utálói is nagyon várják a meccset? :PP

BruceWayne 2009.02.15. 16:01:39

"aki az olasz focit szereti az bármit megnéz."

ezt azért nem mondanám :-)

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.02.15. 16:02:39

@Nerazzurri: Mármint olasz focit. :PP Például most kifejezetten tetszik a Juve meccs. :PP De nem akarok szemét lenni, kíváncsi vagyok Nedved még hány kapufát lő. :))

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.02.15. 16:09:39

Mi a túró van ezzel a baloldali kapuval. :P

dzolutan 2009.02.15. 16:11:05

nna, Ranieri is úgy látta mint én, meghozta a megfelelő döntést. B)
Buffonnak rengeteget kell még védeni/edzeni, örült gyenge.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.02.15. 16:12:09

vezet az atalanta, hogy vassza meg a veressggű ördög!

popp · http://koncertblog.com/ 2009.02.15. 16:16:40

@Great Cornholio: Már 2-0-ra. Köcsög egy csapat, jellemző, hogy kékfeketék ;-).

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.02.15. 16:19:37

@popp: Játszik az Atalanta? :P Akkor most az igaz a Romára, amit a héten a genoa-ról írtál? :DD

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.02.15. 16:21:46

Finom csapat az Atalanta, leveri az Intert meg a Romat, de szív a Bolognatól otthon. :)

Ki írta, hogy a Juve játékanem a - beadjuk, majd Amauri fejel?

Ronal-d'oh! 2009.02.15. 16:23:19

Úgy látszik, a Milanra vár a feladat, hogy megmentsék ezt a szezont, mert ha nem nyernek, akkor akár oda is lehet adni a Scudettót a Zinternek.

*Fata* 2009.02.15. 16:25:54

@popp: ne mondd, h nem érezted ezt a bukót...

dzolutan 2009.02.15. 16:26:21

@Great Cornholio: azt nem látod, hogy a földön is remekül játszunk a 16os környékén? :)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.02.15. 16:27:26

Na kiszáradt a patak is. Áááá, iszom egy gyógysört és nézem két szemmel az Építőket!

popp · http://koncertblog.com/ 2009.02.15. 16:29:17

@*Fata*: Pedig nem, de időben jött még a kalafinta.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.02.15. 16:47:51

Muszáj beoffolnom, mert gyönyörű és könnyfakasztó győzelmet aratott a veszprémi Építők. on.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.02.15. 16:49:17

Szerintem 5 perc hosszabbítás lesz, de min 4.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.02.15. 16:50:37

Na bejött, a semmire 4 perc. Mondtam, hogy a Geona meccset kellett volna adni. :)

Hitchiker 2009.02.15. 16:52:20

@popp: igen, tényleg emelkedett pillanatok voltak a végén, szép volt

(de a reklám eljöttével átkapcsolok a Juve meccsre és azt látom hogy ranieri behozza marchiosot tiago helyére a 90. percben 1-1-es állásnál... de miért? egyszerűen nem értem... és oda is lett a hangulat)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.02.15. 16:54:06

Ó de jó, hogy kiegyenlített a Fio, mekkora meccs lehetett, de persze csak nagy csapatok meccseit lehet közvetíteni!

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.02.15. 16:58:04

@popp: Pedig most megnéztem volna a Roma meccsét. :DDD Nem voltak gyönyörű szép gólok. :P

Kicsit rettegtem a Cataniai rémálomtól. :)

calcio_di_rigore 2009.02.15. 17:02:29

A szokásos képességbeli hiányosságok mellett úgy látom, hogy a Chelsea elleni meccsekre megint megfelelő állapotban leszünk.
És ez jó.:)

Count Adyn 2009.02.15. 17:07:53

Múlt héten adott a gép, most nagyon nem, ahogy elnézem ezt a fordulót este is kinéz az x :D

popp · http://koncertblog.com/ 2009.02.15. 17:11:50

@Great Cornholio: szép kontrákat vezettek, de ez a Cristiano Doni igazán szarhatna sűnt. Viszont tegnap én is gúnyolódtam a Bayernen, oszt tessék mi is beszoptuk, nem kicsit, nagyon. Te is így jársz este ;-)!

BruceWayne 2009.02.15. 17:25:50

most nem jött poulsen a végén.....
nekünk meg nyerni kéne este

BruceWayne 2009.02.15. 17:29:28

pont délután gondoltam rá hogy bár a Roma meccset X-re raktam, tulajdonképpen ez vagy 3-0 lesz vagy 0-3, hát bejött :-) csak sokra nem mentem vele, de azért Mutu hozta szerencsére az X-et a végén, ha még az udinese X-et is rámertem volna rakni most jobban állnék....(Cagliari is bejött viszont tegnap bukó volt a napoli is meg a lazio.... na mindezt csak azért hogy már egy kis fogadás téma is legyen az olasz focis postban)

BruceWayne 2009.02.15. 17:32:37

@calcio_di_rigore: optimista vagy, de azért remélhetőleg a Chelsea is megfelelő állapotban lesz addigra.

egyébként csovinkó hogy játszott ma? (annyit láttam belőle hogy elakarta vinni a védő mellett de róla ment ki bedobásra :-), meg állítólag ő adta a gólpaszt

sempreLippi 2009.02.15. 18:09:45

van arca azt nyilatkozni, hogy szinte jo a juventusnak ez az x és hogy jó volt látni a csapat játékát;

ha halvány elképzelésem lenne arról, mi a ... akar ez az öreg, milyen taktikai elképzelései vannak.

elég volt Ranieriből, elég egy olyan edzőből aki ezzel megelégszik.

_alerob 2009.02.15. 18:17:37

Aki azt mondja mást kellett volna adni kapja be. Ez az egyik legjobb meccs volt. A Juve nyereséget érdemelt, akárki akármit állít. A helyzet kihasználásával gondok voltak ismét sajnos. Este szerintem 2-2 lesz, de reménykedek a milan sikerben.

calcio_di_rigore 2009.02.15. 18:46:48

@Nerazzurri: Optimista vagyok mindig, most meg okom is van rá. Sokkal jobb a játékunk mint 2-3 hete. A reális eredmény ma kb. 5-1 volt, a dupla kapufánál már csak röhögtem.

Giovinco? A mezőny legjobbja volt.

calcio_di_rigore 2009.02.15. 18:47:36

@sempreLippi: "ha halvány elképzelésem lenne arról, mi a ... akar ez az öreg, milyen taktikai elképzelései vannak."

Biztos hogy ez Ranieri hibája?:)

Zvdegor 2009.02.15. 18:50:44

Tud valaki mplayeres streamet az Inter-Milanhoz? Vagy valami olyasmi oldalt, mint a myp2p.eu, amire még nem szálltak rá?

angerfist 2009.02.15. 19:14:40

idegenben jó az x a milannak.

_alerob 2009.02.15. 19:43:53

Nedved első félidőben fenomenális volt, második félidőre eltűntek Alexxal. Giovinco nagyon jól nyomta!

sörbarát 2009.02.15. 20:06:15

tudtok ajánlani majd vlmi jó streamet ma esti meccsre?

giacinto 2009.02.15. 20:18:53

Maicon kezdő, hihihi.

Gabez 2009.02.15. 20:21:49

@_alerob: Nedved...fenomenális...nagyon-nagyon más az értelmező kéziszótárunk tartalma. ;)

Hogy lefeküdt a Roma...Spalletti: "It can happen." Jah, can. :)

Zsolt183 2009.02.15. 20:29:55

érti valaki a szurkolótáborok nagy feliratait?

Count Adyn 2009.02.15. 20:40:33

Maldini tolt egy rulettet:D

drani 2009.02.15. 20:41:21

Maldini megcsinálta a zidane-cselt! jupihé

Titi120 2009.02.15. 20:56:04

Ambrosin mentése giganagy volt.

IronRock 2009.02.15. 21:01:48

Meglepően jó a Milan, és meglepően nem jó az Inter. Ha így folytatják, bukni fogják a derbit. Stankovics helyzetét leszámítva alig volt épkézláb támadásuk.

Count Adyn 2009.02.15. 21:04:58

Szép gól, kár hogy kéz volt:)

danesdzsu2 2009.02.15. 21:05:16

Maradona irigykedve csettintett:)

Hispan07 2009.02.15. 21:05:40

remek ennek a Adri gyereknek a labdakezelése. francba :/

IronRock 2009.02.15. 21:06:12

@danesdzsu2: Ezt akartam írni, hogy Maradona szelleme még mindig kísért. :-)

Woland 2009.02.15. 21:07:02

hát most sajnálom a Milant, jól játszanak és egy beütött góllal égnek. inkább ment volna be Sztankovics helyzete.

Klárensz 2009.02.15. 21:07:12

kedvem lenne egy jó kövéret csalózni, de nem teszem

Count Adyn 2009.02.15. 21:08:56

Jön majd az esélykiegyenlítő kamutizi lelkiismeret furdalásból?:D

Klárensz 2009.02.15. 21:11:12

hiába nyomja a Milan, nagyon jól zár az Inter

danesdzsu2 2009.02.15. 21:13:16

@IronRock: Ja, ugyanolyan szépen, tudatosan eljátszotta, hogy fejel. És karral még nehezebb is volt irányítani, mint fejjel...

sporttárs 2009.02.15. 21:13:55

Ez egy jó kiinduló alap. Ha lő egy normális gólt is az Inter, majd jön a "nem számított a kezezős" c. humoreszk - de Mourinhónak valszeg még plusz gól se kell, hogy ossza a világot. :))

Amúgy meg lúzer a Milan, úgy kell neki. :)

Count Adyn 2009.02.15. 21:15:46

Kissé zavaró hogy a kommentátor a "jövőbe lát" nem?

Klárensz 2009.02.15. 21:17:28

@Count Adyn:
szerintem is zavaró, pl. Pato még azelőtt kihagyta a helyzetet, hogy a labdát megkapta

IronRock 2009.02.15. 21:18:29

Húú, ez mekkora gól volt....

Klárensz 2009.02.15. 21:19:31

Kaladze... már csak kínomban mosolygok

Titi120 2009.02.15. 21:20:09

Lehet, hogy elkelt a Scudetto.

De az a Milan, amelynek védelme így zár (sehogy) az ne akarjon semmit.

Zvdegor 2009.02.15. 21:22:07

Van egy olyan érzésem, hogy lesz ez még több is... Sokkal jobban 'ottvan' az Inter, mind fejben, mind fizikailag.

drani 2009.02.15. 21:22:26

Jankulovski mi a f@szt csinál ma?

Klárensz 2009.02.15. 21:24:01

@drani:
én Kaladzétól kérdezem ugyanezt

mujure 2009.02.15. 21:24:35

ahogy így elnézem a milan támad és az inter lövi a gólokat. valahogy mind a kettőnél meglepődtem, hogy "nocsak, ez egy gól". stankovic viszont ordas nagy gólt lőtt...

BruceWayne 2009.02.15. 21:28:23

hát az egy dolog hogy Ibrahimovic lefejeli Kaladzét, de Jankulovski mi a faszt kolbászolt ott üresbe? :-DDD
egyébként nem értem hogy lehet elnézni egy ilyen kezezést, mármint a partjelző, fejelésnek látta, vagy mi?(vagy Moratti?:) vagy mert nem intette be mikor Maicon a védő kezére rúgta a labdát? na mindegy, támadott a Milan de sokat azok se értek, bennük sincs semmi átütő erő..... amúgy gyenge meccs

*Fata* 2009.02.15. 21:30:33

a szerteszétbaszott kurva anyját a mocskos csalóknak.
hogy lehet ilyet megengedni??????????

BruceWayne 2009.02.15. 21:31:27

"meggyalázták a csendőrséget"

danesdzsu2 2009.02.15. 21:32:29

Visszavontam, nem volt tudatos Adrianotól. Próbált fejelni, érezte, hogy nem lesz jó, és ösztönösen kapálozott. Szvsz.

giacinto 2009.02.15. 21:33:58

1 kéz itt, 1 kéz ott. a lénygen sokat nem változtat. csak annyi hogy nem 11-esből lett a gól.

giacinto 2009.02.15. 21:34:52

az őszi lesgólt visszakapta a milan. ennyit a nagy csalásról.

BruceWayne 2009.02.15. 21:36:31

@giacinto: mondjuk én az olyan kezezésekért mint az első vezetném be a szabadrúgást, akárhol történik, nyilván már létezik a közvetett szabadrúgás a 16-oson belül de egyre több az olyan eset, szabálytalanság a 16-oson belül amiért túlzó büntetés a 11-es. na de ez már egy másik téma, volt szó már a héten is ezekről a szabálymódosításokról is a heti helyzetben, hát sok esély nincs rá.

Titi120 2009.02.15. 21:37:55

1. gól : Maldini 4 méterre Adrianotól szemléli, ahogy áthull a feje felett a labda.

2. gól : Kaladze csukott szemmel kitör egy ívelésre zavarórepülést végezni, a megcsúsztatott labdát fel is fújhatná Stankovics egy biciklipumpával mielőtt a hálóba bikázza, mert a hozzá legközelebb helyezkedő védő, Jankulovski éppen a partjelzőt fogja szoros emberfogással ...

Mit akarnak ezek védők nélkül ?

mujure 2009.02.15. 21:38:07

giacinto, az teljesen mindegy, hogy változtat-e a lényegen. szabálytalan, tehát nem szabad megadni. ilyen egyszerű sport ez...

Klárensz 2009.02.15. 21:40:06

azért a két kezes nem ugyanolyan volt, Ambrosininek mintha le lett volna szorítva a keze úgy rémlik

IronRock 2009.02.15. 21:40:12

Nem tudom ki Juhász Roli menedzsere, de jó lenne ha felvenné a Milan-al a kapcsolatot... Maldini visszavonul, Nesta is szvsz, Kaladze-t el kell küldeni, kell néhány jó középső védő. :-)

mujure 2009.02.15. 21:41:37

egészen hihetetlen ez a milan-védelem...

giacinto 2009.02.15. 21:42:27

@mujure: igy van, a kéz az kéz, a les az les, egyiket sem szabad megadni.

ha csak ezzel az egy góllal lenne 1-0 v ége akkoris 1 meccset ide tévedtek, 1-et oda. bajnokság szempontjából nem döntő. ellenben itt van már egy másik gól is. ott nem volt.

Count Adyn 2009.02.15. 21:42:34

Már majdnem 3:D Adriano ezt hogy tudta mellé rúgni nemtudom.

Titi120 2009.02.15. 21:43:40

Kaladze ma mindenféleképpen helyet akar magának szorítani a szilveszteri wattsokba.

rizla 2009.02.15. 21:44:06

ez a pato kurva jó játékos lenne, ha tudna passzolni

Stiel 2009.02.15. 21:44:17

Ilyen védelmet... tiszta életveszély. Amíg ezt nem teszik rendbe, legyen jó a Milannak a BL-hely.

Count Adyn 2009.02.15. 21:44:47

Jó srácok azért nem kell a vetítés, hogy miért jogos így meg úgy, szabálytalan, le kellett volna fújni, nem tették, ez van.

Klárensz 2009.02.15. 21:46:16

ez a kihagyott Adriano helyzet egy öt évvel ezelőtti derbit juttatott eszembe

IronRock 2009.02.15. 21:47:39

A Milan elkezdett támadni. Így lehet hogy rúgnak vagy 2-t de hátul kapnak legalább annyit ezzel a védelemmel...

Klárensz 2009.02.15. 21:48:47

a Milan az első félidőben is támadott, csak hát ugye...

IronRock 2009.02.15. 21:51:28

Jön, az "Ember-aki-a-leshatáron-született".

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.02.15. 21:58:41

Elképesztően gyenge ez a Milan-védelem. Pláne a délutáni Real-meccs után látszik ég és földnek a különbség.

Kaladze néhány megmozdulása Vanczák Vili legszebb napjait idézi.

IronRock 2009.02.15. 22:01:57

@Csöncsön: Nekem is pont Vanczák jutott eszembe, Kaladze mai teljesítményéről. :-D

Hispan07 2009.02.15. 22:02:37

Paolo papa remek meccsen búcsúzik az Intertől.

Stiel 2009.02.15. 22:05:36

Na, mégis lesz meccs? :)

Klárensz 2009.02.15. 22:06:03

ez se volt csúnya gól, ráadásul méginkább emlékleztet az öt évvel ezelőtti derbire

Hispan07 2009.02.15. 22:06:37

no remek, a stream pont akadt a gólnál. azért Pató Pál jó gyerek

andree 2009.02.15. 22:08:11

Pato ilyenkor szívet mutat? Eddig azt hittem pinát. :D

Count Adyn 2009.02.15. 22:08:13

Adrianonak csak kézzel megy ugy látszik:P

IronRock 2009.02.15. 22:08:24

Adriano, te önző fasz...ha leadod Ibra-nak, ott a 3-ik...

Stiel 2009.02.15. 22:09:22

3 gól ide vagy oda, kapusok azért nagyot játszanak...

IronRock 2009.02.15. 22:11:28

LOL, Senderos Kaladze helyére?? :-DDD

Klárensz 2009.02.15. 22:13:07

tud Pato passzolni, csak sajna lesen volt Inzaghi

Titi120 2009.02.15. 22:15:08

Viera ... Na ő hiányzott még az Inter szimpatikus csapatából. :)

Count Adyn 2009.02.15. 22:16:38

úristen miket hagy ki a milan

IronRock 2009.02.15. 22:17:49

Inzaghi nem hazudtolja meg önmagát...nem láttam még nála ellenszenvesebben reklamáló figurát...

Zvdegor 2009.02.15. 22:18:02

@Titi120: Jaja :) Épp örültem, hogy végre lekapják azt a tufát, erre ki jön be helyette? pfff...

Klárensz 2009.02.15. 22:18:27

@IronRock:
lehet rokonszenvesen reklamálni?

IronRock 2009.02.15. 22:20:37

@Klárensz: általában nem, de ilyen tenyérbemászó módon mint ahogy Inzaghi teszi, senki nem tud.

Klárensz 2009.02.15. 22:22:59

@IronRock:
rekklamálás és reklamálás között nincs különbség, egyszerűen csak Inzaghi képét nem bírod valdd be ;)

IronRock 2009.02.15. 22:23:58

Frankó...6 védő, 3 védekező középpályás, egy csatár. Ha most az Inter ezt nem húzza ki kapott gól nélkül, Mourinho-t kinyírja a sajtó.

Titi120 2009.02.15. 22:26:44

Julio Cesarnak jön José egy Borsodival a meccs után.

montipájton 2009.02.15. 22:27:26

Ronaldinho meg Pato amiket csinál, az azért gyönyörű. Inzaghi helyzetét Ronaldo fél lábon belőtte volna. Ez van, ha két brazil megcsinálja a ziccert, aztán egy olaszra hagyják a végét. ))

montipájton 2009.02.15. 22:30:07

Pontosítok: az akcióban 3 brazil volt varázslatos (Julio Cesar a harmadik), az egy szem olasz meg béna.

Popp, nem megsértődni! ))

mujure 2009.02.15. 22:30:19

ez a második félidő szerintem tök jó volt

IronRock 2009.02.15. 22:30:21

Kíváncsi vagyok, José megjátszaná-e ezt a 6 védő + 3 vkp. kombót a MU ellen is vezetésnél...mert akkor nagyot bukna.

Hispan07 2009.02.15. 22:30:30

hát, ennyi. egy döntetlent megérdemeltünk volna, de összességében gyen-ge.

lehet UEFA-zni meg becsületből zebrát előzni.

Klárensz 2009.02.15. 22:31:48

nem sok hiányzott, hogy úgy alakuljon ez a derbi, mint a pontosan öt évvel ezelőtti

www.youtube.com/watch?v=-exf5v4TJzQ&feature=related

Klárensz 2009.02.15. 22:33:17

A Milannak egy nagy problémája van, de az tényleg nagy, nem mondok ezzel újat, de kurvaszar a védelem.

Klárensz 2009.02.15. 22:35:06

Meg még az is egyértelmű, hogy Pato csak akkor tud kibontakozni, ha van mellette még egy csatár.

micz 2009.02.15. 22:36:29

.. akkor végülis a kezes gól döntött...

BruceWayne 2009.02.15. 22:37:55

@micz: ja, mint anno a ktm-nél az 5 pont :D

Klárensz 2009.02.15. 22:38:10

Megint láthattunk egy fos, nézhetetlen olasz meccset.

BruceWayne 2009.02.15. 22:39:30

basszus én már a 2. félidőben a holnapi tv-programot terveztem a távirányítóval, ez az izgalom már nem hiányzott a végére....

Hanzsi 2009.02.15. 22:40:58

@Klárensz: minek nézed, ha nem bírod?

_alerob 2009.02.15. 22:43:35

Akkor se dől még el semmi! NEM NEM ÉS NEM! zebrát előzni senki se fog :)

BruceWayne 2009.02.15. 22:46:55

amúgy Inzaghi se volt semmi: beállt 3 helyzetből 3 méteres les és gyakorlatilag szarrá oltja a partjelzőt.... végén már a titkos fegyveréhez nyúlt (védő ölébe fekvés, csak az hátrakarolás hiányzott már), de hát ettül szép a fodball, na meg attól hogy ha csak 5 percre is, de össze állt a cambiasso-muntari-vieira-zanetti-burdisso ATOMKÖZÉPPÁLYA. a végén nem kevesebb mint 7 védővel toltuk, nem semmi :F

vargamma 2009.02.15. 22:48:20

majd eccer a milan is nyer ujra bajnokságot...
ha lesznek védői...

IronRock 2009.02.15. 22:50:06

@vargamma: meg lesznek olyan játékosai akik hajlandóak kicsit futni is...

Stiel 2009.02.15. 22:52:56

@Nerazzurri: hát el kellett magyarázni, hogy nem volt les, na... :)

sörbarát 2009.02.15. 22:53:28

@vargamma: akkor majd támadói nem lesznek :)

Klárensz 2009.02.15. 22:58:24

@IronRock:
Olyanok vannak akik hajlandóak futni, pl ma a futásmennyiségre nem lehet panasz, még Ronaldinho is futott A védelem viszont...

calciomax 2009.02.15. 22:58:35

Oriasi a kulonbseg a ket csapat kozott. Kis szerencsevel ebbol nagy eges is lehetett volna.

Klárensz 2009.02.15. 23:00:00

@calciomax:
Ja, szerencséje volt az Internek, hogy nem égett. ;)

BruceWayne 2009.02.15. 23:00:05

egyébként megint aggasztó volt az Inter támadásépítése, gyakorlatilag a 2. félidőben úgy rohanhattak volna át a Milanon ahogy akarnak, de általában úgy nézett ki hogy a saját térfél közepén szerzett labdát előrebaszták a csatároknak, akik így 2-en 30 méterre voltak a kaputól, de mögöttük kb 40 méterre egy csapattárs se volt, ha meg felvezette valaki a középpályáról, akkor ahelyett hogy kijátszották volna középen, inkább kitették szélre beadásba, amiből megint nem lett semmi...és ez már sokadszorra megy így, nagyon kéne egy szervező középpályás mert Adriano amilyen mulya volt ma is, abból nem nagyon lehet megélni, mikor egy az egybe vitte kapura akkor is ahelyett hogy befele húzna, levitte balra, érthetetlen. és ezért rizikós teletömni a középpályát jól védekező és sokat futó játékosokkal, mert addig oké hogy így valamivel stabilabb a védekezés, de a megszerzett labdákat gyakorlatilag csak Maicon tudja egyedül normálisan megjátszani, de ő meg nem szaladgálhat fel-alá egész meccsen. meg Ibrahimovic is hiába passzol jól meg tartja a labdát ha nincs kinek adni. főleg Adrianoval párban, rengeteget álltak, sokkal több dinamizmus kéne a támadásokba, és kezdeményezőbb támadások a középpályáról, amit elég ritkán látni... ebben kellene nagyon sokat javulni a Mu elleni meccsig, bár igazából pont Muntari helyére hiányozna egy ilyen játékos a csapatból aki ezt meg tudná oldani....

Klárensz 2009.02.15. 23:04:11

Érdekes, hogy ami a Milanból hiányzik az megvan az Interben és fordítva.

BruceWayne 2009.02.15. 23:05:05

@Klárensz: Akkor kaptok 2 védőt Kakáért, rendben?

BruceWayne 2009.02.15. 23:05:43

Mátrixot és Rivast mondjuk

Stiel 2009.02.15. 23:05:52

"Azért mondunk hazait, mert egy vendéggyőzelemhez nagyon sok játékosnak kellene nagyon sokat javulnia, a hazaihoz pedig az eddigiek alapján bőven elég lesz egy közepes teljesítmény is."

Asszem, ez elég aktuális volt a meccsre. A Milan talán picit javult, meg a végén hajtottak is, de ez nem volt elég egy amúgy nem különösebben meggyőző Inter ellen.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ha döntetlen, akkor is kb. ugyanez a helyzet a tabellán.

Klárensz 2009.02.15. 23:07:44

@Nerazzurri:
Kakát nem adjuk, Ronaldinho jó lesz?

Klárensz 2009.02.15. 23:09:34

Ja Matrix és Rivas? Olyan jó játékosunk nincs, aki felér az ő értékükkel.

calciomax 2009.02.15. 23:17:20

Az 50.perc es a 75. kozott ledobbentem azon hogy ilyen gyenge a Milan? 0-2 -re allnak es a labdat sen tudtak megtartani. Na abban a 25 percben benne volt egy nagy eges. A gol a semmibol jott utana jol felszivtak magukat es tenyleg jol fociztak! Igen a vegen siman egyenlithettek volna, de 0-2 nel megadtak magukat....

BruceWayne 2009.02.15. 23:18:39

de most tényleg, mit akar egy olyan csapat aki a világ klubfocijának top10-es csapata és a védelmének 50%-át már X éve Kaladze és Janulovski adja, itt ott Favallival és Zamrottával sulyosbítva? hogy lehetnek ennyire nagy klubnál ennyire vakok és sóherek?

Stiel 2009.02.15. 23:30:05

@Nerazzurri: de most tényleg, mit akar egy olyan csapat

védőket...

drani 2009.02.16. 08:38:39

hagy idézzem a NSO-t:
A 71. percben Jankulovski futott le az alapvonalig, visszapassza Patót találta üresen, aki hat méterről nem hibázott, máris kiélezett lett a meccs (3–0). Olyannyira, hogy a következő percben Ronaldinho akár egyenlíthetett volna is, azonban Julio César remekül jött ki a kapujából.

sh4d0w 2009.02.16. 09:28:01

Pato, Abbiati, Kaká és Beckham ennél jobb Milant érdemelnének (sérültekről nem beszélek most). Jankulovskinak hetek óta csak rossz megmozdulásai vannak, amit meg Kaladze csinált tegnap, azért ifiben is lekiabálják a szemöldökét...

Arra azért kíváncsi leszek, hogy ha a kommentátornak is feltűnt, hogy Pippo beállásával Pato szabadabban mozoghatott, akkor (idézem) "Röfipofinak" feltűnik-e? Azt gyanítom, hogy nem fog, remélem a nyártól átveszi a Chelsea padját...

Gabez 2009.02.16. 09:59:53

Adriano rúghatott volna egy 4et...miket hagyott ki, te jó ég....Abbiati volt a Milan legjobbja. Ibra lövésénél is, a jobb felsőből...ha Dida vagy Kalac véd, rúg az Inter 4-5-t.

Szó mi szó, Pato is egészen jól nyomta.

Na de Cambiasso...unsong hero :)

Gabez 2009.02.16. 10:42:41

@mexicola: vártam, h ki veszi észre - ott a pont :)

*Fata* 2009.02.16. 10:45:24

No még mindig felbaszarintva de szalonképesebben, ennyi a lényeg:

Az inter EGY, SZABÁLYTALAN góllal tudta legyőzni a legjobbját nélkülöző Milant,
Rosetti eldöntötte a szezont,
mindenki bassza meg.

sempreLippi 2009.02.16. 10:45:24

@Nerazzurri: én eddig azt hittem az inter támadásépítése épp az, hogy felküldik a tornyoknak a labdát, akik vagy megoldják egymás közt, vagy rsszabb esetben visszaosztják stankovicéknak.

nem véletlen van ennyi bivaly a középpályájukon; és nem hinném hogy épp egy irányító hiányozna onnan.

vargamma 2009.02.16. 10:54:20

akárhogyis: megvan a bajnok az idén. ezt murinnyó innen má nem vesztheti el még akkor se ha túljutnának a MU-n a Bl-ben, egész a döntőig fáradnának, satöbbi. csak a többi hely kiadó, jön az unalom.

Gabez 2009.02.16. 11:01:02

@*Fata*: nyugi, kéz volt, de ha nem adja meg a bíró, akkor is nyert volna a jobbik csapat (lásd fent), a Milan csak a végén dominált, ami érthető 2-1nél. De ha x lett volna, vagy kikap az Inter, a bajnokságot úgyis megnyerik a kékfeketék.

Mostantól a Milannak a Juve elleni meccsre kell készülni.

Az Internek meg a MU-ra.

Hispan07 2009.02.16. 11:14:27

Kár ennyire kiakadni *Fata*, nem történt semmi váratlan.

Hulla gyenge és öreg a védelem, rossz szerkezetű a keret, nem megfelelő az öregróka- fiatal gyerek arány, egy darab használható csatár van, túl sok a szupersztár, kifáradt a taktika és az edző. Ehhez jönnek még a sérülések, pont a nélkülözhetetlen embereknél. Szomorú hogy már februárra eldőlt, de igazából sejthető volt, mi lesz a vége.

Talán jövőre, ha a fenti dolgok legalább fele pozitív irányba változik.

giacinto 2009.02.16. 11:18:08

@*Fata*: "Rosetti eldöntötte a szezont."

nyilván csak és kizárólag van 11 pont hátrányban amilan, sőt a tavalyi szeonban is csak és kizárólag Rosetti miatt lett -20 fok, előtte pedig -36 fok milánóban.

nézzünk egy kicsit magunkba is. ilyen bohóc-védelemmel mit akartok? ha stankovic vagy adriano belövi a helyzeteket akkor 4 vagy 5-1 a vége, azt vennéd észre inkább.

horas 2009.02.16. 11:27:16

Tény,hogy Adriano gólja szabálytalan volt.De elég durva elfogultság kell ahhoz,hogy azt mondja valaki hogy nem volt megérdemelt az Inter győzelme.

lazlo85 2009.02.16. 11:30:21

@*Fata*:
SZABÁLYTALAN az amikor a biro fúj!!!! fújt? nem akkor mirol beszélunk?
látta a biro partjelzo? fasz tudja le volt fizetve? fasz tudja.
sírhattok mint az ovisok de ez a milan védelem egy vicc :D
örüljetek h csak 2ot kaptatok.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.02.16. 11:48:22

Ilyenkor előtör a szelektív memória az őszi meccsről. Vissza kéne keresni az akkori kommenteket.

freiwald 2009.02.16. 11:52:57

Bírói segédlettel, de alapjában véve erőnléti okok folytán az Inter kerekedett felül (kezes fejes + két tizi).Mint Milan szurkoló gondolom azt, hogy ezen két csapat 10 párharcából 7x az Inter kerülne ki győztesen. A játékosi képességek a Milan oldalán megvannak a sikerhez, de a védelem katasztrófa. szegény Maldini hiába egy zseni és hiába nagy a szíve az idő múlását ő sem állíthatja meg. Ennek ellenére még mindig ő volt a biztos pont hátul. Respect Capitano! Végérvényben kijárt volna a döntetlen, de ez sem változtat a tényen miszerint a kuzinok csapata egyszerúen kompaktabb. A bajnoki cím sorsa úgy fest eldőlt. Ezt már mind Juve, mind Milan oldalról nézve csak az Inter hozhatná össze a két nagy riválisnak. Viszont attól tartok a Serie A nem olyan pöttyös-csíkos leányregény...

FORZA MILAN PER SEMPRE!!!
GRAZIE CAPITANO!!!
www.goal.com/en/news/1708/ac-milan/2009/02/15/1111251/inter-fans-hail-paolo-maldini-before-milan-derby

_benito · www.nst.blog.hu 2009.02.16. 11:55:53

én sem értem, miért ez a téma, és nem az utolsó tíz perces 9-1-es inter-felállás :)

csak emiatt megérdemelte volna mourinho, hogy kiegyenlítsen a milan.

egyébként a milan sokkal jobb volt, mint számítottam rá, ettől a csapattól az is nagy eredmény, hogy szorossá tudta tenni a meccset.

és megint: maicon, maicon, maicon. ez az ember valami hihetetlen, de gabeznek is igaza volt, cambiasso is óriásit játszott. megnézzük a mu ellen, hogy az inter februári bajnoki címe mit ér európában.

Gabez 2009.02.16. 12:18:40

Azért még jó volt Cesar is, Stankovic is, Zanetti a szokásos konstans focit nyomta (ettől a fickótól nem lehet elvenni a labdát, hihetetlen), Adriano is tetszett, no meg a Chivu. Egész jó formába lendültek sokan.

Reszkess Bologna! :)

sh4d0w 2009.02.16. 12:41:40

Adriano kezes góljával kapcsolatban csak két apróságra hívnám fel a figyelmet:

1. Eltiltják-e Adrianót, lásd még Gilardino.

2. Seedorf a Reggina ellen hasonló gólt ütött, ott vissza is fújták.

@giacinto: ha az Inter nyert volna 2-3 góllal, akkor mindenki magasról tenne a kezesre, de nem nyertek, simán mondhatja bárki, aki csak olvassa a tudósításokat, hogy azzal nyertek a kék-feketék (szerintem egyébként a tegnapi meccs orbitális X lett volna enélkül, de azt sem mondom, hogy nem érdemelte meg az Inter - csak nem így).

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.02.16. 12:43:34

ha Adriano kezezése nem volt szándékos (nem mondom, hogy feltétlenül így volt), akkor ez nem egy szabályos gól volt?

Azazello007 2009.02.16. 12:53:30

Nem szeretem az Intert, de sajnálom a szurkolóikat, mert alapból rohadt nagy az ellenérzés velük szemben, ráadásul még akkor is megkérdőjelezhető gólokat lőnek, amikor megkérdőjelezhetetlenül jobbak. Borítékolható év végén a "csalással nyertetek" kitétel, pedig rajtuk kívül mindenki annyira impotens az olasz bajnokságban az idén (na jó, ők is, csak nem annyira), hogy vicc, ha nem ők lesznek a bajnokok.

sh4d0w 2009.02.16. 12:57:50

@bedobásnál nincs les, ezt használta ki: ha nem volt szándékos, akkor szabályos, akkor viszont azt nem értem, Seedorfét miért fújták vissza, pedig az még tán vétlenebb volt, mint a tegnapi.

ZenZo 2009.02.16. 13:07:44

@Csöncsön: Off
nekem igen.
ellenben hiányolok egy nevet, akit én nyomtam volna. Bosszúból rontom a statisztikát, és Anelkara tettem :p

On

giacinto 2009.02.16. 13:07:52

Gilardino szándékosan, direkt ütötte be a labdát a kapuba. Adrianonál nem éreztem szándékosságot, lehet hogy volt benn vmi tudatosság, de a 2 eset alapvetően más szituáció volt. (ha igen, tiltsák el 2 meccsre ahogy Gilát is.)

giacinto 2009.02.16. 13:11:10

@Azazello007: végre egy együttérző komment.

@_benito: "megnézzük a mu ellen, hogy az inter februári bajnoki címe mit ér európában."

lehet hogy semmit. ez a csapat egyszerűen a bajnokságra van kitalálva, kihegyezve, BL-ben MÁS futball kell (nem azt mondom hogy jobb, nem is azt hogy rosszabb, más stílusú, gyorsabb, kreatívabb)

kérdés az, hogy tud-e igy is játszani kedvenc csapatunk vagy esetleg a saját akaratát rá tudja-e erőltetni a MU-ra. nagyon érdekes párharc lesz.

_benito · www.nst.blog.hu 2009.02.16. 13:41:39

@giacinto: meg ugye ott van az is, hogy megint nincs ellenfele az internek, ami jó érzés a szurkolóknak, mert bele lehet törölni a fikát mindenkibe (respect annak, aki mégsem teszi), de a csapatnak nagyon nem jó.

hogy egy érzékletes példát hozzak, az mkb veszprémnek qrva nagy szüksége van egy erős, ütőképes pick szegedre.

egyébként OFF, de aki nem látta a veszprémi meccset, az valahonnan kaparja össze, és nézze meg, mert ilyet nem lát minden nap.

sempreLippi 2009.02.16. 13:47:36

@sh4d0w: mi az hogy "ha nem volt szándékos, szabályos"?

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.02.16. 13:54:35

@sempreLippi: hát úgy, hogy - legalábbis amikor utoljára néztem - a nem szándékos kezezés nem minősül szabálytalanságnak.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.02.16. 13:56:15

@_benito: Van neki. A Roma. :))) Csak ők szarul kezdték at idényt, ha nem tették volna, akkor alig-alig lenne különbség a tabellán. :)

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.02.16. 13:57:42

@bedobásnál nincs les, ezt használta ki: Csak ha előnye származik belőle. Seedorf is milyen szépen kézzel maga elé tette a lecsorgót majd támadást vezetett belőle. Még szerencse, hogy abból nem lett gól.

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.02.16. 14:00:15

@Great Cornholio:

"A nem szándékos kezezés nem is büntetendő, még akkor sem, ha onnan gólba pattan a labda, vagy ezzel gólt akadályoz meg."

www.mlsz.hu/felnottkepzes/jv_szajhagyomanyok.php

IronRock 2009.02.16. 15:44:37

@_benito: én arra volnék kíváncsi, meg meri-e José lépni a 9-1 felállást a MU ellen amikor előnyben lesznek? :-) Mert a MU nem a Milan akik tegnap mindent kihagytak a végén, ellenük ilyen taktikával ki fog kapni az Inter. Egyébként nagyon más választása nem volt Mourinho-nak a cseréknél. Nincs sok kreatív támadó játékosa, csatára is csak kettő akikben nemnagyon bízik (Crespo, Cruz), ráadásul egyikük sem Ibra hogy meg tudják elöl tartani a labdát. Ellenben van egy rakás védője és védekező középpályása. Azért ez így a végére marha meredek lett, annyian tolongtak a kapu előtt hogy szinte egymást akadályozták és sorra jöttek a Milan helyzetek.
Mind1, a bajnokság ezzel nagyon lefőni látszik, mehet a bruszt a 2-3-4. helyekért.

-LinoSonego- 2009.02.16. 15:47:08

szabályos vagy nem, vérlázító ahogyan ünnepelte magát utána. Mourinho fia pont olyan gólt kapott ajándékba amit egy interszurkoló megérdemel.

-LinoSonego- 2009.02.16. 15:49:02

@IronRock: szerintem Mourinho tudja hogyan kell játszani a MU ellen, volt pár meccsük már, lásd még: Porto.

IronRock 2009.02.16. 15:55:34

@-Mazsola-: Akkor más csapat és más keret állt a rendelkezésére. Az Intert még nem tudta úgy átformálni ahogy szeretné, ezért lesz nekik ez a meccs sokkal nehezebb. Van egy rakás védője és védekező középpályása, támadók sokkal kevesebben. Nem véletlenül szerette volna Lampard-ot elhozni a Chelsea-ből meg Drogba-t.

Gabez 2009.02.16. 15:56:51

@IronRock: tegnap az Internek több ziccere volt, mint a Milannak...ilyen játékkal. ;)

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.02.16. 16:12:19

az milyen statisztika már, hogy Mourinho egész karrierje során egyetlenegy hazai bajnokit veszített el? (2002. feb. 23. Porto - Beira-Mar: 2-3)

_benito · www.nst.blog.hu 2009.02.16. 16:12:21

@IronRock: nem bántom én mourinhót, azt tette, amit mindig szokott ilyenkor. és nyert vele, úgyhogy igaza van és pont.

komolyan mondom, az olasz csapatok közül a romának van a legtöbb esélye a továbbjutásra - de benne van az is, hogy nagyon megverik mindegyiket.

és igen, lampard az inter sok gondjára megoldást jelentene, mancini interjébe nagyon nem kellett volna, de ebbe a mostaniba pont egy olyan játékos hiányzik, mint ő.

más kérdés, hogy az inter azért inter marad, ha klasszisigazolásról van szó :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.02.16. 17:44:08

@_benito: "komolyan mondom, az olasz csapatok közül a romának van a legtöbb esélye a továbbjutásra "

teljesen egyetértek.

IronRock 2009.02.16. 17:44:19

@_benito: Azért legyünk őszinték, a meccs utolsó 20 percében az Inter elhasználta az idei szezonra kapott mázliadagjának a jó részét. Mert amit a Milan kihagyott, azzal 3 derbit lehetett volna nyerni. Mourinho-nak abban igaza volt hogy nyert és azt sose kell magyarázni (már történelem, max. azokat fogja később érdekelni akik zsigerből gyűlölik az Intert), de hogy ezt még egyszer így nem fogja tudni megcsinálni a 9-1 felállással az fix.
Az igazolásokban meg Mourinho is nyúlhat mellé (Mancini és Quaresma a bizonyíték). :-)

_alerob 2009.02.16. 17:58:20

9 pont még nem a világ vége. Legtöbb esélye tényleg a Romának van, de csak azért mert az arsenal egy hulladék. Egyébként meg itt az idő megmutatni, mi is az olasz foci!

IronRock 2009.02.16. 18:32:21

@_alerob: de a világ vége, mármint a bajnoki címre törő csapatoknak, elnézve a Juve és a Milan formáját. Scudetto elúszott, Roma meg túl messze van és kapott most egy jókora zakót is az Atalanta-tól.. Az Inter ha Mancini alatt nem ereszthetett le annyira hogy innen elbukja a bajnoki címet, akkor Mourinho alatt még kevésbé fog.

vargamma 2009.02.16. 18:59:15

"Valahogy nem látjuk, ahogy az Inter aMU ellen ezt megnyeri. Ez pedig (...) a csapat számára azt jelenti, hogy tulajdonképpen végleg kiszáll az aranyért folyó harcból..." :-D

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.02.16. 19:06:28

@bedobásnál nincs les, ezt használta ki: Ehhez képest elég érdekes a 11. szabály a les értelmezése. már az elrúgás pillanatában fújnak sípolnak harapnak a jv-k.

horas 2009.02.16. 20:27:24

Amúgy én se értettem a cseréket,a végén már azért nem tudott kontrázni se(!) az Inter mert nem volt fenn támadó szellemű játékos.Totál magukra húzták a Milan-t,egyébként meg a kezes gól miatt maradhatott Ambrosini a pályán.De sztem nem a Milan-on múlott,hogy a 70.-ik percben nem 3;4 - 0 volt.Én nem tartok annyira az MU-tól,tavaly se voltak annyira meggyőzőek,meg most ezekkel a folyamatos 1-0 okkal se,tény hogy támadókból jobbak állnak.Meg különben is nem jobbnak kell lenni,hanem továbbjutni!!!

bag 2009.02.16. 20:37:46

nera:
végignéztem tegnap a meccset hát...

bár ha Várhidi Mágnestábla Péterre hallgatok már el se kellett volna kezdeni nézni.
Szerintem egy hajtós technikás jó meccs volt, amit a kezezéses gól egy kicsit elrontott, de az Inter nyerhetett volna több góllal, de Abbiati a mezőny legjobbja volt (Becks meg a legrosszabb)
Mondjuk h tárgyszerűek legyünk Pipo gólja semmivel sem volt szabálytalanabb mint Adriaoné, de ez már mindegy.

A végén tényleg mákolt az Inter de bejött nekik.

BruceWayne 2009.02.16. 20:55:35

@bag: na ennek örülök hogy tetszett, nekem már kevésbe :F pippo gólja meg fél méteres les volt

calciomax 2009.02.16. 20:55:51

Azaz Inzaghi bomba amit les miatt nem adtak meg azert nem volt gyenge ahogy beb@szta! Cesar csak szemlelte.

BruceWayne 2009.02.16. 21:06:01

egy dolgot még megjegyeznék: Carlo hozta a formáját a Beckham-Pippo cserével, gyakorlatilag ahogy behozta az egyetlen épkézláb, bármilyen beadásból/beívelésből gólt szerezni képes centerét, azzal a lendülettel le is vitte azt aki ezekkel a labdákkal leginkább ki is tudná szolgálni :-)

sh4d0w 2009.02.16. 21:17:43

@Nerazzurri: én lennék az utolsó Milan-szurkoló, aki megvédi Ancelottit, de Beckhamet sérülés miatt kellett lehozni. Ő azért annyira nem képes elcserélni magát, mint Mancini, vagy Benitez.

IronRock 2009.02.16. 21:23:58

Inzaghi akkor is legtenyérbemászóbban reklamálni képes játékos, akit azonnal piros lappal és 3 meccses eltiltással kéne lezavarni a pályáról, amint az első, jogos lesről visszafújt gólját belövi a meccsen és még utána neki jár a szája. És akkor is ezt mondtam/mondanám ha a Juve játékosa lenne - mint ahogy volt. Sose bírtam ezért, bár azt el kell ismerni hogy klasszis csatár.

BruceWayne 2009.02.16. 21:28:03

@sh4d0w: ezt pont nem figyeltem.
@IronRock: hát tegnap is érdemelt volna 3at :-)

IronRock 2009.02.16. 21:33:31

@Nerazzurri: Mármint 3 pirosat? :-) Azt bármikor. :-D

BruceWayne 2009.02.16. 21:34:55

3 sárga azért elég :-) egyébként én bírom Pippot, még így is, van benne valami megmosolyogtató

IronRock 2009.02.16. 21:44:14

@Nerazzurri: nekem se lenne Pippo-val semmi bajom, ha nem ilyen undorító módon reklamálna olyanért ami nem jogos. Mert mást amúgy nem lehet felhozni ellene, de amit a pályán művel reklamálásként, azért tényleg el kéne tiltani. Ahogy Cassano-t is eltiltották ilyenért, neki is kijárna.

halareaal 2009.02.16. 21:58:53

@IronRock:

sztem ennyi év után nem lehet haragudni Pippora, eszméletlen nagy arc. teljesen őrült, látszik rajta, de mi ebben az undorító? a partjelző helyében azért nem lettem volna, de a tv előtt nagyot röhögtem.

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.02.16. 22:12:57

@Great Cornholio:

a lesszabály úgy általában el lett cseszve a "passzív les" kitalálásával

vargamma 2009.02.16. 22:16:41

Pippo igazi profi: tudja mit csinál! :-D

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.02.16. 22:25:41

@bedobásnál nincs les, ezt használta ki:

Azt hittem, ezt írod:

a lesszabály úgy általában el lett cseszve, amikor színre lépett Pippo...
:-)

*Fata* 2009.02.16. 22:42:20

Jó, akkor utoljára:

@Gabez: ha a bíró nem adja meg, a ""jobbik csapat"" nem nyert volna. Ha kikapott volna vagy x, a bajnokság még nyitott lenne. Kell ezen magyarázni?

@giacinto: én a jelenről beszéltem, de nyilván pusztán véletlenek sorozata a Milant sújtó téves ítéltek. Ahogy azt az olasz sajtó is megírta. Ha meg mi lövünk párat a végén (is),x, vagy már rég kussolnál.

De kész, befejeztem, se időm, se kedvem vitatkozni. Itt mindenki azt látja, amit látni akar.

newsimg.bbc.co.uk/media/images/45481000/jpg/_45481202_006887036-1.jpg

BruceWayne 2009.02.16. 22:55:11

itt a képen épp szeretik egymást a gyerekek :-)
egyébként is felesleges vitázni, ha nincs a kezes gól lehet X lesz, nem lehet tudni, mint ahogy azt se hogy az előző derbyn a bíró 2, Intert sújtó téves itélete nélkül nyert volna-e a milan

*Fata* 2009.02.16. 23:19:43

Így van, kár vitázni. Most nyert a csúnya erőfoci, 24.én meg már úgyis mindenki elfelejti...

rbaggio 2009.02.17. 00:51:55

Patoban van valami zseniális és valami nagyon "indolens" együtt. egy rosszabb spanyol bíró egybúl kiszórná. Néha - a lassítások miatt - nagyon kitűnik, hogy tud gonosz is lenni.
Pippo peidg zseniális. Annyira tud helyzetbe kerülni, amit kevesen. Persze ebben benne van a les is, de a ziccere például nem volt les (amikor Pato mellel tette elé a labdát, ugye). Ebben a tekintetben tgalán egy szinten van Ibrahimovic-al. Persze a labda megtartása, meg cselezés, meg ilyenek...

rbaggio 2009.02.17. 00:52:40

@rbaggio: egybúl = egyből. Bocs

-LinoSonego- 2009.02.17. 02:22:23

PippoMio élete legnagyobb gólját lőtte és stílszerűen lesről. ez az ő Baggio-féle tizenegyese, csak erre valamivel kevesebben fognak emlékezni...

sh4d0w 2009.02.17. 09:19:36

@halareaal: én is majd beszartam a röhögéstől :D Amikor a lesről szerzett gólja után nekiiramodott a partjelzőnek, azt hittem, lendületből leharapja a fejét, mint egy csokimikulásnak :D Hatalmas figura :D

Arra leszek kíváncsi, Taljánföldön mikor születik megint egy olyan csatár, akiről még a szögletzászlónál állva is a kapu felé pattan a labda...

giacinto 2009.02.17. 09:25:29

@*Fata*: csúnya erőfoci...

végülis nálunk kevesebb biciklit látni, ez igaz. de sztem gólra játszák a focit, azon kivül meg helyzetekre.
hány ziccere, helyzete is volt az Internek? jóval több mint a milannak. az hogy rengeteget volta alabda a mailannal csak annyit jelent hogy nem tudtak vele mit kezdeni.

Itáliainagysándor 2009.02.17. 09:51:01

A milannak is voltak helyzetei nem csak az internek.

Mr.AT 2009.02.17. 10:43:03

Kicsit megkésve ugyan, de el voltam havazva az elmúlt napokban: a sors viszonylag gyorsan igazságot szolgáltatott, örülhet Milánó mindkét fele - múlt héten ajándékba kaptuk Poulsen 92. percben jött gólját, ezen a héten viszont gólokkal kellett volna nyernünk, mégis maradt az iksz.

Azt azt gondolom senki nem vitatja, hogy legalább két góllal jobbak voltunk a Sampdoriánál, és végre játszott is a csapat. Nem csak a három kapufánk miatt (különösen Nedved első, fejelt és Alex szabadrúgásos kapufájánál fogtam a fejem), hanem amiatt is, mert kisebb szakaszokban végigtámadtuk a meccset (ha jól emlékszem, vmi 12-2 volt a szögletarány), és végre jól is játszottunk.

Ranieri pedig kivételesen meg merte lépni, hogy ADP, Amauri, Camo, Giovinco, Nedved és Tiago EGYSZERRE a pályán legyen - ilyen támadó felállást az utóbbi másfél évben nem láttunk tőle, be is szorítottuk úgy őket, hogy 10 percig csak rohangásztak a aját 16osukon, mint a mérgezett egerek. Aztán sajnos előbb Camo, majd Tiago is elfáradt (hiába, mind2 nemrég épült csak fel), s a meccs végén már nem nyomtunk ennyire - de hogy a 3 pontra rászolgáltunk, abban szerintem nincs vita.

Múlt héten ajándékba kaptunk 2 pontot a sorstól, most ugyanezt a kettőt elvette tőlünk a sors - a végeredmény sajnos az, hogy a 9 pont táv nagyon messze van már, s nagyon úgy tűnik, hogy mi is kiszálltunk a bajnoki címért vívott harcból.

Il Capitano 2009.02.17. 11:35:00

Tulajdonképpen egyetértek, a hétvégén tényleg rászolgáltunk volna a győzelemre. DE: Ranieri bosszantó hülyeségei továbbra is sokba kerülnek a csapatnak. Jelesül, egy 70%-os Camo is többet ér, mint Marchionni akármikor, hétközben nem lesz meccsünk, mi a búbánatos frászkarikáért cserélte le őt Claudio papa?!

A másik, és ezt senki meg nem magyarázza nekem: a 87-edik percben Tiago-Marchionni csere?? Amikor támadunk a győztes gólért, mi cserélünk??! Ember, WTF?! Nem lehetett annyira fáradt Tiago, hogy azt a 6-7 percet ne bírta volna ki... Vagy tudta Ranieri, hogy Marchisio, akit egyébként nagyon kedvelek, még elereszt egy bombát majd és hátha az bemegy? Ha a 75. perc körül húzza meg, brávó, de a 87-ikben húzzúk a saját vészesen fogyó időnket?...

Giovinóhoz meg: tálentum a kölyök, ehhez nem férhet kétség, és ha többet játszhatna, talán felérhetne a becenevéhez ("olasz Messi"), de az argentin 20 éves korára már eljutott odáig, hogy nem minden második alkalommal az ellenfélbe cselezte a labdát. Ergo elég sokat ront, ezért túlzásnak érzem, hogy az ő játéka jelentené a megváltást. Camo betörései többet számítanak egyelőre

Il Capitano 2009.02.17. 11:37:19

Tiago-Marchionni Tiago-Marchisio akart lenni...

Mr.AT 2009.02.17. 12:01:21

@Il Capitano: Camo elfáradt, teljesen egyértelműen, lehetett látni a 60. perctől, különösen, mikor forgolászni kezdett a labdával, hogy mennyire leragad a lába már. Nem mert sem ő, sem Ranieri kockáztatni, s szerintem jól is tették, már csak az hiányozna, hogy újból megsérüljön. Ezért én nem hibáztatom Ranierit.

Marchisio-nak lehetőséget akart adni, de itt valóban nem ártott volna egy 10 perccel korábban lépni, ez valóban jogos. Ott már csak szükségtelenül megtörte a lendületet a fel-le mászkálás.

Törteli Tivadar 2009.02.17. 12:15:48

Egyértelműen megérdemeltük volna a három pontot. Ha Alex szabadrúgása beakad...na de akkor meg jönne _benito azzal, hogy Amauri feje és Del Piero szabadrúgásai nélkül nem tudunk nyerni.
Amúgy meg érdekes, hogy a szavazásban Giggs átvette a vezetést. Nem tudom, hogy maradt volna-e az Unitednél, ha őket is kivágják az első osztályból...

RickyTerror 2009.02.17. 13:10:50

Én ezt a Lampard-kérdést nem nagyon értem. Sztankovics pontosan ugyanolyan karakterű játékos, mint Frank, és szerintem az angol nem hozna olyan óriási minőségbeli ugrást. A szerb már a Lazioban is óriásikat tudott focizni, és ha nem sérült, akkor az Interben is húzóember. Lásd az elmúlt néhány hét teljesítményét.

horas 2009.02.17. 15:07:58

Nem értek egyet,annak ellenére,hogy Stankovic most télleg nagyon jó,Lampard egy világklasszis(Stanko nem) és télleg nagyon stimmelne most az Inter-be,de inkább Muntari helyén mint Stankovic-én.Bár én úgy érzem,hogy Cambiasso megtudná oldani a szervezést is ha egy kicsit szabadabban mozoghatna,de nem merik sztem meglépni annyira zseniális a tag a védelem előtt.

giacinto 2009.02.17. 17:23:50

A legjobb egy Lampard-Cambiasso-Stankovic trió lenne akik előtt egy zseniális irányító osztaná a labdákat a 2 elöl lévő csatárnak. Egy ilyesmi középpályával már lehetne esély a BL-re is.

lezsolt 2009.02.17. 18:08:46

Egy ilyesmi középpályával szvsz nagyon legyengülne a középpályás védekezés.

Ipa 2009.02.17. 18:31:10

Halkan szólok, hogy Adriano nem kapott eltiltást, a mai olasz újságok szerint se érdemelné meg, egy F Couto esetre hivatkoznak.

_alerob 2009.02.17. 18:57:21

Nem nagyon érdekel, hogy eltiltják e vagy sem, mivel kezes gólnál jobbat mostanában úgy sem tud. De több ilyen ne legyen. Collina sajnos nem vezeti úgy ezt a posztot, ahogy ő a 90 perceket vezette.

lezsolt 2009.02.17. 20:41:05

"mivel kezes gólnál jobbat mostanában úgy sem tud"
Pont, hogy mostanában van megint felszállóágban. A gülján kívül is volt 2 ziccere, már csak a helyzetkihasználásán kéne javítani, na meg leadni pár kilót.:)

*Fata* 2009.02.17. 21:00:59

Mindenki látta, hogy simán megadható volt, miről beszéltek? (...)

giacinto 2009.02.17. 21:31:41

karácsony óta, amelyik meccsen kezdő volt, gólt szerzett...

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.02.17. 23:51:08

@*Fata*:
"A nem szándékos kezezés nem is büntetendő, még akkor sem, ha onnan gólba pattan a labda, vagy ezzel gólt akadályoz meg."

Ugrás pillanatában is úgy állt a keze, tehát vétlen kezezés = szabályos gól. Tessék.

nalazo 2009.02.18. 09:00:13

Adriano góljának a kritikája csak a fedősztorija a Milan védelme impotenciájának.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2009.02.18. 09:38:11

láttam a gólt, többször is, a visszajátszások, ugye... max az állával érte el, tehát nem a homlokával, dehát az is fej :) (nem akarnék anatómiai vitát nyitni). a keze viszont mintha bemozdult volna (nem nagyot), amikor pattant róla a labda. ezzel együtt a kapuson kivül senki se tiltakozott, pedig kb 3 méteren belül helyezkedett 3 védő is. aztán persze, eszméltek a védők is, és vadul tiltakoztak... mondjuk, enélkül a gól nélkül sokkal jobb lenne a meccs emléke. kár érte.

moTa 2009.02.18. 09:40:33

Na mi a helyzet? Szabin van a banda? Hiányoznak a postok:)

FYM13 2009.02.18. 10:01:20

Az Olasz Labdarúgó Szövetség vizsgálatot indított az ügyben, és a felvételek alapján úgy találta, Adriano gólja szabályos volt. Gianpaolo Tosel sportbíró a következő szavakkal indokolta a döntést:


"A videofelvételek nem bizonyítják, hogy a csatár szándékosan használta a kezét a gólnál. Semmi okunk tehát kételkedni a játékvezető döntésében."

WallyB 2009.02.18. 10:07:32

@nalazo: Egyetértek! Sőt, részben még Carlito is. Nézzétek csak ezt:
www.transfermarketweb.com/index.php?action=read&idsel=31764

Gabez 2009.02.18. 10:11:55

Jah, benito, ébredj és dícsérd az Intert a hétvégi összefoglalóban. ;-)

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy tudnak a fijúk a Milan és a MU közt felpörögni egy bolognai túrára...

WallyB 2009.02.18. 10:28:12

A mai Bréma-Milan-t nem adja egyik tévé sem?

WallyB 2009.02.18. 10:31:21

Bakker, most látom, hogy ZDF... szerintem nekem az nincsen.

mickeyknox 2009.02.18. 10:45:00

majd a justintv... :)

WallyB 2009.02.18. 10:47:47

@mickeyknox: Az lesz... hihetetlen, hogy 11 meccsből a magyar tv-k (illetve a Sport Klub) ad már 3-mat...
www.nemzetisport.hu/uefakupa/buefa-kupa-a-szerdai-program-tevemusorralb-222307.html?

WallyB 2009.02.18. 10:50:08

@Gabez: Simán megverik a Bolognát. Mihajlovic csúnyán bekóstolta Csozét, szóval, szerintem kicsontozás jön. A Man Utd ellen viszont nagyon fel kell kötni a gatyát, én látom annyira optimistán a helyzetet, mint akár Csozé, akár Moratti bácsi.

shinigami 2009.02.18. 11:23:36

@WallyB:
pedig nemkene: MU>inter

_fá_ · http://www.langologitarok.hu 2009.02.18. 12:05:42

valaki tud nekem mondani oldalt ahol lehet sztrimelni a stuttgart - zenitet?

Gabez 2009.02.18. 12:26:44

@WallyB: egy "nem" szócska kimaradt az utolsó mondatból, nem? ;)

freiwald 2009.02.18. 12:49:51

Great Cornholio: 2009.02.17. 23:51:08

"A nem szándékos kezezés nem is büntetendő, még akkor sem, ha onnan gólba pattan a labda, vagy ezzel gólt akadályoz meg."

G.C.: Először én is ebbe a csapdába esve szabályosnak véltem a gólt, vagy ha úgy tetszik megadhatónak. Aztán valaki felnyitotta a szemem. Azon passzus, melyben ez a mondat, mint szabály szerepel, ugyanis konkrétan a sárgalap kiosztásának jogosságát firtatja kezezés esetében. Igaz a kezezés maga vélhetően nem volt szándékos, ezért a szabálykönyv szerint nem is jár érte sárga lap, viszont maga a szabálytalanság ténye vitathatatlan.

giacinto 2009.02.18. 13:11:08

@_fá_: Sportklub adja, de próbáld meg az atdhe.net nevű oldalt

WallyB 2009.02.18. 13:53:26

@Gabez: Jaja, csak nem olvastam vissza. Köszi. Én NEM vagyok olyan optimista, mint Csozé vagy Moratti... igaz a The Times szerint sem nyer a Man Utd az Inter ellen, de két döntetlennel továbbmegy.

extras.timesonline.co.uk/sport/manuheaven.pdf

WallyB 2009.02.18. 13:55:59

Cikk nem úgy olvasandó, mint normáliséknál, hogy "felről le". :)
Mindenesetre érdekes gondolatmenet.

WallyB 2009.02.18. 13:56:49

@shinigami: én is úgy érzem, csak egy NEM kimaradt...

Hispan07 2009.02.18. 15:37:33

A mai hírek szerint Agger szinte biztos, Eto'o pedig elképzelhető, hogy jön a Milanba. El tudnám viselni.

A mai Werder elleni meccs pedig érdekes lesz, miután elől csupán Kaká, Pató Pál, Dinnye, Áruló és természetesen Boriska sérült - igen, egy szem Pippóval megyünk a németek ellen.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.02.18. 15:43:55

@freiwald: "A nem szándékos kezezés nem is büntetendő" a szabadrúgás is büntetés, nem csak + sárgával.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.02.18. 15:45:34

@Hispan07: Biztos, hogy elég öregek a Mialnhoz? :PP
Pippo jó csatár vele tuti továbbjuttok. íilyen típusú kéne Ibra mellé, mint Pippo.

Hispan07 2009.02.18. 16:40:12

@bedobásnál nincs les, ezt használta ki: Agger - ha már idézel, kérlek pontosan - "a mai hírek szerint SZINTE biztos" Milanba igazolásáról egy csomó oldal ír + Fester is utalt rá a mai nyilatkozatában - de parancsolj, egy link a sok közül: goal.com/en/news/11/transfer-zone/2009/02/18/1115044/report-liverpool-defender-daniel-agger-edging-closer-to-milan

Persze ez még egyáltalán nem hivatalos vagy biztos.

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.02.18. 16:44:10

@Hispan07: köszi, közben már beleütköztem a hírbe. a "biztos" szó nem kötözködésből emeltem ki, hanem mert pletykák már hetek óta vannak.

Hispan07 2009.02.18. 16:48:39

@bedobásnál nincs les, ezt használta ki: én is pont a folyamatos pletykák miatt ügyelek kényesen arra, nehogy valaki készpénznek vegye ;)

daneeka 2009.02.18. 17:56:32

@Hispan07: Ezek a pletykák már csak ilyenek. Ha egy csapatnak nem annyira megy, akkor rögtönk jönnek a hírek igazolásokkal kapcsolatban. Lásd még Ribery-Juventus ami sztem lehetetlen.
@WallyB: Az MU-seggnyaló firkászoknak meg szép álmokat. :)

_alerob 2009.02.18. 18:26:52

"Lásd még Ribery-Juventus ami sztem lehetetlen." biztos ez?:)

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.02.18. 18:43:58

Huszti már a második percben gólt rúgott

rexford 2009.02.18. 19:25:21

Jobb, mint Arsavin.

poolfanati 2009.02.18. 19:38:05

@rexford: jól van azért túlzásokba ne essünk, 6 méterről még nagyanyám is berúgta volna...

rexford 2009.02.18. 19:44:01

Egyébként is kurva jól nyomja.

poolfanati 2009.02.18. 19:52:01

@rexford: jól van azt hittem csak a gólra érted...
és honnan tudod hogy nagyanyám nem kurva jól nyomja?:D

vargamma 2009.02.18. 20:02:03

nem akarok kötözködni, de az NST jelenleg egy focis fórum. ha az év egyik legfontosabb meccséről még szerdára sem sikerült egy posztot összehozni, akkor az nem annyira tűnik nekem blognak.
pedig minden nap várom:-)

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.02.18. 20:10:55

@vargamma: már az én fejemben is megfordult, hogy visszakérem tőlük a pénzem ;-)

Calogero 2009.02.18. 20:13:20

Éppen ezért blog és nem honlap. Nem gáz, ha nem naprakész

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.02.18. 20:15:02

Huszti nagyon jó volt, kíváncsi vagyok, hogy a vége felé a kapott rúgás, vagy a hiányzó kondi miatt futott kevesebbet.
A Zenitnek időnként nevetséges dolgokat művelt a védelme, bár idény elején ez talán belefér.
A Stuttgart meg, hogy mondjam szépen, nem valami rokonszenves csapat.

ulver 2009.02.18. 21:06:20

A Milan meccs eddig: Inzaghi lesen kb. százszor :-)

Hispan07 2009.02.18. 21:12:46

@ulver: lesen százszor, de ott a gól :)) PIPPPOOOOO MIOOOOO :)

ulver 2009.02.18. 21:13:45

Először nem volt lesen :)

drani 2009.02.18. 22:11:06

naon jó kis meccs

ulver 2009.02.18. 22:19:45

érett már.

Jó a Werder.

halareaal 2009.02.18. 22:53:55

ez a Pogrebnyak nemtom h lett tavaly gólkirály, már a Madrid ellen is feltűnt milyen béna.

freiwald 2009.02.19. 19:58:27

G.C.: Igazad van. Szóval jól összekavarodtam a kéz nem kéz mizzéria kapcsán, de végérvényben igazad van. Nehezen megitélhető. Valószínű vétlen kezezés volt. Mindenesetre abban duplán megerősített, hogy a múltkori See gól is szabályos volt. Az is biztos, hogy a jelenleg jobb csapat győzött. Más kérdés, hogy ezen az estén talán az x lett volna az igazságos, mert ez a döntő fejes kéz nélkül kb. bedobásba tartott.
süti beállítások módosítása