Az Inter és a Juve hasít az élen a Serie A harmadik játéknapját követően, miután Mourinhóék a jól startoló Torinót verték meg látszatra könnyedén, a Juventus pedig szardíniáról távozott az idén úgy látszik szokásosnak mondható 1-0-al a zsákban. Pompás feltámadást produkált a Milan, amihez a Lazio nyújtott készséges asszisztenciát, és a Roma is megszerezte első idei győzelmét, amelyet gólarányát tekintve akár parádésnak is nevezhetnénk, de láttuk a meccset, úgyhogy ettől eltekintenénk. A nagy dirrel-durral beharangozott Udinese-Napoli lett a forduló egyetlen 0-0-ja, a Samp sem bírt a Chievóval, és a Fiorentina is csak egy góllal tudta megverni a Bolognát, úgyhogy odaadtuk az üveggömböt a kutyának, hogy játsszon vele.

A Milan a jó ég tudja, minek költött ennyi pénzt a nyáron, ha az újakkal csak bukdácsolni tud, a tavalyi társasággal viszont úgy megcsinálja a listavezető Laziót, hogy ihaj. Igaz, Oddo talán nem lőtt volna akkora gólt jobbhátvédből, amekkorát Zambrotta (ő sem sűrűn), de vasárnap este talán még ez sem számított volna, olyan szépen tették a dolgukat Ancelotti fiai. Mielőtt azonban az egekbe emeljük a Milant, és szép szavakkal hőskölteményt éneklünk az edzőjükért síkra szálló remek sportemberekről, említsük meg, hogy a Lazio védelme egyrészt tragikusan szar, másrészt a Milané sem sokkal jobb. Kaladzéról már sokszor elmondtuk a véleményünket, ehhez jött most még Abbiati, akinek csak az a szerencséje, hogy elöl nagyon adott a gép, mert Zarate (idei negyedik) góljával nehezen tudott volna elszámolni egy 1-1 után. Most azonban az örömnek van itt az ideje, úgyhogy örüljünk: a Milan négyet vágott, Kaká még mindig a világ legjobb játékosa, Seedorfnak tök mindegy, melyik lábával kell a léc alá varrnia az elé csorgó labdát, Gattuso pedig a törött kezébe is növesztett egy tüdőt a meglévő három mellé. Ennyit a jó hírekről, mert van rossz is: hiába vannak ilyen kiváló (nak tűnő) támadók a Milan keretében, sajnos vagy a formájuk gyenge, vagy maguk a játékosok. Másrészt ez a lendület és hatékony támadójáték már rendben van, csak lesznek nemsokára olyan ellenfelei is a csapatnak, amelyek nem lesznek ilyen előzékenyek, a Lazio ugyanis nem úgy védekezett, mint egy olasz csapat. (Milan-Lazio 4-1)

Az Inter ha nem is olyan könnyen, mint amilyennek tűnhet, de igazából nem is nagyon nehezen hozta el az összes pontot Torinóból. Kiegyenlített kezdés után szerezte meg a vezetést a Nerazzuri, mi pedig értetlenül állunk a klub igazolási politikája előtt, hiszen tök felesleges csatárt igazolni, elég lenne négy szélső, a többit megoldják az ellenfelek védői. Ehhez újabb adalékként szolgált az előretörő Maicon elképesztően nagy gólja, amivel nagyjából lefutottnak is volt tekinthető a mérkőzés, ráadásul a gól után megsérült Rosina, innentől kezdve pedig csak az volt a kérdés, hogy gólarányt javít-e az Inter. A harmadik össze is jött, de ez annyira megnyugtatta őket, hogy a hajrában a Torino egyrészt szépíteni tudott, másrészt kicsalt Julio Cesarból és a kapufából is egy pompás hárítást, majd a lefújás előtt még egyet, de Abruscatónak nem volt szerencséje. Viccet félretéve, az Inter támadói kezdik félelmetesen jól megérteni egymást, Mancini pedig úgy játszik, ahogy Rómában azt teljesen hiába várták tőle, amitől minden lesz, csak szimpatikusabb nem. Amúgy se volt, úgyhogy ez nem nagy veszteség. (Torino-Inter 1-3)

A Juventus abból a szempontból már utolérte pár évvel ezelőtti önmagát, hogy makacsul kizárólag 1-0-ra hajlandó nyerni, viszont egyelőre legalább nyer, és ezzel tartja a lépést az Interrel. A Cagliari ellen azonban ez vezéráldozattal járt, Buffon ugyanis megsérült (szerencsére nem komolyan), itt pedig meg kell jegyeznünk, hogy a szisztematikusan felépített csapatnál nem véletlenül hisztizett Ranieri, hogy hozzanak a világ legjobbja mögé egy megbízható cserekapust, mert Manninger bizony fogott néhány szépet. A Juve ismét a Iaquinta-Amauri kettőssel kezdett, és a brazil/olasznak két gólt is kellett szereznie, mire egyet megadtak. Kell is a gólerős csatár, mert Molinaro (nincsenek már jelzők) megint majdnem rúgatott egyet az ellenféllel, ráadásul ez a vasárnap látott Juventus nem tűnt különösebben erősnek. Tartalékosnak annál inkább, az utolsó félórát a Marchionni, Tiago, Machisio, Nedved  középpályával tudta le a csapat, de egyelőre nincs miért durrogni, mert győztek, és itt most ennyi számított. (Cagliari-Juventus 0-1)

A Roma már mutatott biztató jeleket, de távolról sem játszottak úgy, ahogy nekik egy Reggina ellen kellett volna. A védelem hihetetlen bizonytalan, Riise és Loria eddig nem tűnik valami nagy vételnek, és Vucinic hiába nagyon jó (mert tényleg az), nagyon kevés elöl. Menezről nem alkotnánk elhamarkodott véleményt, szoknia kell még a környezetet, de – ahogy azt már többször elmondtuk – szerintünk egy Roma erősségű csapatnak luxus feladni a jobbszélt egy Taddei képességű játékossal. Innnentől kezdve ugyanis az történik, hogy Panuccinak kell felmennie gól lőni, meg Aquilaninak kell a helyénél egy sorral feljebb játszania, amit nagyszerű képességeinek hála egészen jól meg is tesz, de azért egy Románál nehogy már azon múljon a csapat támadójátéka, hogy az ábrándos tekintetű játékos szétcsapja-e futtából a hálót a rövid filóban (szétcsapta, nem is akárhogy!). Szóval van baja a Farkasoknak, de fenntartjuk – és nem, egyáltalán nem a Reggina elleni győzelem okán -, hogy idén ismét erős lesz a Roma, csak az a kérdés, hogy mire ez bekövetkezik, lesz-e még olyan sorozat, ahol versenyben lesznek. (Roma-Reggina 3-0)

Amikor ilyen gyalázatosan működik az üveggömb, szívesen emlékszünk vissza néhány jóslatunkra, ami valóra vált, és ilyen volt, hogy Gilardinónak nagyon menni fog a Fiorentinában. És nagyon megy neki, szórja a gólokat, úgyhogy lassan megállapíthatjuk, hogy érettebb lett a Milanban, mint volt a Parmában, most pedig sokkal magabiztosabb, mint Milánóban volt, úgyhogy ha Lippi minket kérdez… A Viola egyébként nem aratott olyan győzelmet, amilyet illett volna a Bologna ellenében, sőt, ha a befejezéseknél jobban koncentrálnak a vendégek, simán iksz is lehetett volna. De nem lett, ezzel pedig a Fiorentina meglehetősen nehéz sorsolása ellenére tulajdonképpen nem panaszkodhat a szezon rajtja miatt. (Fiorentina-Bologna 1-0)

A Sampdoria otthon mindig jó (hét közben agyonvágták a Kaunast az UEFA-ban), ezért óriási, ugyanakkor számunkra kellemes meglepetés, hogy nem bírtak a Chievóval a szarrá ázott Marassiban. Egy darabig az is kérdéses volt, lesz-e meccs egyáltalán, végül egymásnak estek a felek, és egy percen belül lebonyolítottak egy adok-kapokot, és maradt is az (Sampdoria-Chievo) 1-1
Az Udinese játszott veszélyesebben a Napoli elleni rangadón, de még úgy sem tudott gólt szerezni, hogy idei második meccsén is kiállították Santacrocét. A brazil/olasz jobbhátvéd pirosa után Inler megdöngette a kapufát, de ez korábban Blasinak is összejött, úgyhogy jogosnak mondható, de ettől még csalódást keltő 0-0 lett a meccs. Pedig nagyon vágytunk volna egy igazi bolond derbire. Nem baj, majd télen Nápolyban. (Udinese-Napoli 0-0)
Az Atalanta mindenféle klubrekordot beállítva a táblázat élére állhatott volna, ha nem kap ki Cataniában, de kapusuk, Coppola nem mutatkozott fogékonynak a történelmi tettek elérésére, és inkább csúnya potyát kapott a rövidbe. Így viszont a Catania ötödik, és még legalább hatot kell aludni, hogy ne így legyen. (Catania-Atalanta 1-0)

A másik szicíliai csapat, a Palermo még a szomszédnál is jobban áll, hiszen az edzőváltás óta mindkét meccsét megnyerte, a mostanit ráadásul nem is akármilyen gólokkal. A Genoa Milito révén csak a végén tudott válaszolni, így hiába nem hittünk a rózsaszín álmoknak, negyedik a Palermo. (Palermo-Genoa 2-1)
A Lecce és a Siena döntetlent játszott, ami elsősorban a hazaiak számára rossz előjel, mert jó sorsolásukból sem tudták a lehető legtöbbet kihozni, Bud Spencer pedig hamarosan megjelenik a színen (Inter, Lazio, Udinese következik) és visszacsapkodja őket a mezőny aljára. (Lecce-Siena 1-1)