Luton, szitáló eső, hosszú, tömött sorokban menetelnek az emberek felfele a Maple Streeten a stadion felé. Egy órája még jeges hózivatar volt, aztán kisütött a nap, most ezt tetőzi be némi szúrós eső, de az égen már újra gyülekeznek a hófelhők. A két magyar lila szájszéllel átkozza a zergebaszó hideget, és hitetlenkedve nézegeti az egy szál pulcsiban mászkáló embereket, majd a pályától pár perces sétára található kocsma felé veszi az útját, hogy egyrészt megmelegedjen kicsit (elfelejtve hogy dohányozni csak kívül lehet…), másrészt feltett szándékuk, hogy szóba elegyedjenek néhány szurkolóval. Szombat kora délután van, kiesési rangadót rendeznek az angol harmadosztályban: a Luton-Cheltenham meccset a hazaiak a 23., azaz utolsó előtti helyről várják, míg a vendégek 17 ponttal előttük pont a tizenhetedikek.

Korsó a kézben, már kint is vagyunk a verőfényes napsütésben a kocsma előtt és már dumálunk is egy Jay és Néma Bob-szerű párossal. Kiderül, hogy nem vagyunk „fokin” lengyelek, megtudjuk, hogy ez a meccs szar lesz és itt végleg elkapálja magát a Hatters, ha nem nyer. Közben ugyanis a Town-t 10 pont levonással sújtotta a szövetség bizonyos ügynököknek juttatott összegek miatt, ezen felül szarok is, hiszen legutóbbi öt meccséből csak egyet tudott megnyerni, érdekes módon még a feljutásért is harcba induló Oldhamet gyűrték le. Kellene egy szélső, mert hiába jó a centerük, ha felőrlődik a rohangálásban, meg egy középhátvéd, meg bla-bla… Fossa a szót Jay, Néma Bob meg csak néz nagy boci szemekkel, nem szól egy szót sem, aztán egyszerre kiderül, hogy a srác nem is angol. Hanem olasz. Ő is a meccsre jött, csak nem a Cheltenhamet akarja látni, hanem a két nappal későbbi (azóta egyébként 0-0-ra végződött) Millwall ellen esedékes idegenbeli meccs érdekli. Kicsit félve kérdezem, kinek szurkol, mire félve válaszol, hogy másodosztály, kiscsapat, nem hiszi, hogy ismerem az Avellinót. Már hogy a viharba ne ismerném, amikor egy magyar is játszik ott (Kenő leginkább nem játszik, de ez a nagy összeborulást nem akadályozza semennyire). Szóval eljött Olaszországból, hogy megnézzen egy angol harmadosztályú meccset? Nem, a meccset leszarja, a The Doctorssal (hírhedt szurkolói csoport) való találkozásra gyúr. Szóval eljöttél verekedni a világ segglyukából a világ másik segglyukába? Aha.

Közben az újra rákezdő hóesésben rádöbbenünk, hogy papírok nélkül nem fogunk tudni jegyet venni, de már annyira közel a sípszó, hogy mindenki türelmetlen a sorban, minket sem egzecíroztatnak sokáig és már bent is vagyunk a Main Stand D szektorában. Sört itt nem árulnak, sőt cigizni sem lehet, de nem ám csak fent a tribünön nem, hanem az egész rohadt stadionban! Kimész szépen a kapu elé, elszívod, visszajössz – másik 4000 emberrel együtt, akik közül csak 2500-nak van cigije, a többi téged próbál levenni. Maga az aréna egyébként elég vicces, a főlelátó a Hidegkúti főtribünjére emlékeztet, szemben az összefoglalókban már biztosan sokatok által megcsodált bádogból és hullámpalából odaálmodott páholyok (vagy mik) helyezkednek el, a két kapu mögött meg a szokásos angol látvány: egyik oldalon kisebb, a másikon nagyobb lelátó. De a Hatters B-közepe nem a kapu mögött foglal helyet, hanem a vendégszektor mellett, de mint megtudjuk, a stadionon belül szinte teljesen kizárt, hogy bármi történjen, még dobálás sem nagyon fordul elő. Most egyébként sem nagyon lenne kivel, hiszen a Cheltenhamet nagyjából 80 szurkolója kísérte el, ők is inkább csak csapatuk által elvégzett szögleteknél és szabadrúgásoknál hallatták a hangjukat. Nem süketültünk meg a Come on you Hatters-től sem, meg egyébként is, a pályán végbemenő történések miatt tátva maradt a szánk, úgyhogy nem is nagyon tudtunk másfelé figyelni.

Merthogy kisütött a nap megint (két órán belül három drasztikus hőmérséklet-változás állt be), a meglehetősen szar pályán pedig egymásnak feszültek a csapatok. A Cheltenham a biztonságos védekezést elősegítő 8-1-1 felállásban látta a siker zálogát, míg a hazaiak 4-3-2-1 formációja minden bizalmát a labdával egyedüliként barátságos viszonyt ápoló centerbe, Parkinba helyezte. A rettenetes színvonalú meccsen az első cselre 15 percet kellett várni, ekkor a fent említett úr egy testcsellel próbálkozott, de a védője annyira fogalmatlan volt, hogy nem ette meg, hanem droidként futott tovább a labda felé és letarolta a vállalkozó kedvű csatárt. Ezen felül többször előfordult az első félidőben, hogy legalább egy percig nem esett le a labda, mi pedig aggódva figyeltük, hogy újra gyülekeznek a viharfelhők. A Luton az első veszélyes lövéssel záruló támadásából gólt szerzett, miután az egyébként is több nagy védést bemutató kapus kitenyerelte a bal alsóba igyekvő labdát, majd a szögletből a berobbanó Parkin a kapuba csúsztatott. A vendég vörösbegyeket a hazai vezetés sem tudta kizökkenteni, rendületlenül ívelgették felfelé szénfekete centerüknek a labdákat, aki minden harmadikat le is tudta venni, hogy aztán a földön előzzék meg a védők, így nagy egyetértésben állapodtunk meg a hazai szurkolókkal abban, hogy csak a különbség lehet kérdéses. A második félidő pont ugyanezt a játékot hozta, csak már a Luton sem támadott olyan erősen (előtte sem támadott erősen, csak erősebben), így csak az időjárás újabb kellemetlen változása okozott némi izgalmat, valamint egy rövid lecsengésű kakaskodást kell még megemlítenünk, azon kívül pont elénk hoztak ki ápolni egy vendégjátékost, akit szarrá anyázott a főlelátó népe, mire kedvesen mosolyogva hátrafordult és bartáságosan biccentett egyet, mielőtt visszakocogott volna. És ez, félreértés ne essék, az egyik legizgalmasabb jelenete volt a meccsnek! Volt hátra jó 30 perc, amikor a vendégek edzője változtatásra szánta rá magát és átállt két csatárra, majd nem sokkal később rájött, hogy nincs kitől labdát kapniuk, így középre is behozott egy embert. Ez az ember (Reid?) aztán az első labdaérintéséből veszélyt okozott a hazaiak kapuja előtt, a töketlenkedő védők között pedig érkezett Gillespie (nyugi, nem az…) és egyenlített.

Van nekünk egy barátunk, aki Rákospalotán lakik és így természetesen REAC-szurkoló, az ő ajánlására sikerült pár évvel ezelőtt egy REAC-Haladás másodosztályú meccset megnéznünk, mely színvonalában és időjárási körülményeiben igencsak sok hasonlóságot mutatott ezzel az angliai kalanddal, de 15 fontért egy kétnapos kalandba azért simán belefért. A szar minőségű videó csak azért kerül be, mert ugyan verőfényben úszik a csodaszép gyepszőnyeg, a háttérben viszont éles szemmel kivehetők a komor hófelhők, amik percekkel később már tették is a pályára terhüket. A gólokat sajnos nem találtuk meg, ám ez valószínűleg nem véletlen…