Alig tizenhárom esztendeje történt, hogy Maldini utoljára az Arsenal ellen készülődhetett (Szuper kupa), és mit ad Isten null-null lett a vége. Mint tudjuk, a történelem ismétli önmagát, de mi akkor sem ilyen lovat akartunk, hanem olyat, amit a szódás (legyen az bármiféle) a legjobb tudása szerint ízekre szed. A vágóhídra egyelőre várnunk kell, mint ahogy az angol csapatok vereségére is – folytatódik a megszokott BL tendencia. Szakított viszont notórius töketlenkedésével a Barca, aki a nyolcaddöntők egyetlen vendégsikerét szerezte Skóciában és kiderült, hogy a manchesteri bab sem hús. Mindössze egy lefutott párharc a BL-ben.

Nagyobb volt a füstje, mint a lángja, kicsit tán még a szemünket is csípte – Ancelotti honvéd, 100 fekvő de villámgyorsan! Ezt sajnos csak az örök naív, idealista ördögfiók mondatja velünk, a dermesztő valóság az, hogy a döntetlen fétissel született Carlo nem is mert volna tükörbe nézni meccs után, ha nem a szent és sérthetetlen null-null van a lobogóra tűzve. Pedig egész jól indult, az öreg harcos* rögtön gólt fejelhetett volna az elején, ha a másik öreg (Lehmann) nincs észnél a ketrecben. Néhány perccel később újabb viharfelhő vonult át az Arsenal stadion felett, de a kényszercsere Senderos (Touré helyett) ezúttal jobbik formáját vette elő, sőt. A Rossonerik ködként terítették be saját térfelüket, a kaputól 20-30 méterre húzták fel a sáncokat, amit elsősorban a Hleb-Fabregas-Flamini trió próbált áttörni és ha nem ment, még mindig elő lehetett húzni a hosszú labda Adebayornak figurát, meg is tették vagy hússzor. Értetlenül néztük viszont Ancelotti új ötletét, a Pato mögött mozgó (vagy inkább élve eltemetett) Kaká-Seedorf párost, akik ennyire gyenge produkcióval még nem rukkoltak ki a szemünk láttára. Ezzel a szerkezettel ki is herélődött a középpálya, Pirlo magára maradt a két világtalan szárnysegéddel. Ettől persze nem könnyebb gólt rúgni a Milannak, amiért Flamini tehetett volna többet, de lövése satnyára sikerült. Sagna fél óra elteltével vállakozott először felfutásra (Clichy köszönte nem), volt is belőle zavar, később Adebayor mutatkozott képtelennek egy öt méteres (ziccer)passzra, a félidő vége előtt újra Flamini szerepelt és húzott bohócsipkát Pirló fejére az ötösön, de a dzsumbujba betett labdája nem pattan be senkiről. A szünet után azonban legalább negyed óráig futballt is nézhettünk. A Milan feljebb tolt védekezése rossz vért szült, az így támadt területre elsősorban Fabregas (vita nélkül mezőny legjobbja) küldte be a labdákat, Eboué is megemberelte magát, kár, hogy az egyérintő után képtelen volt kaput találni. Helyette megtette Adebayor, a spori azonban résen volt és nem nézte el a három méteres lest. Hiába érett az ágyúsok vezetése, valahogy sosem az került helyzetbe, akinek kellett volna. A kezdeti riadalmat túlélve kidugta a fejét a Milan is és Patóra lőtt labdákkal vizitált a túloldalon. Még mindig méricskéljük a srácot, mint az ötödik felest szoktuk, tetszik is, meg nem is, de azért beküldjük. Irtózatosan gyors és jól helyezkedik, de a fejjátéka ritka portéka, csak a tizenhatoson belülről vállakozik lövésre és egy az egyben rendszerint visszapasszol az érkezőknek egy mutatós bőr helyett. Sebaj, lesz ő még a Serie A gólkirálya. Mentségére legyen mondva, sok játszópajtás nem tülekedett az attakokhoz, Kaká és Seedorf például egy darab lövést tudtak felmutatni közösen. A végén megint volt egy kis csinnadratta, de Fabregas mániákusan Kalacba tüzelt, Bendtner az égbe lőtt közelről, egy perccel a vége előtt pedig Adebayor fejelt kapufát húsz centiről. Szerintünk egyszerű a képlet: ha az ágyúsok 180 perc alatt sem tudnak gólt lőni a Milannak, akkor megérdemlik, viszont ha betalálnak a San Siróban, akkor a Rossoneri lesz gondban. Jó nagy adagban, méghozzá. (Arsenal – AC Milan 0-0)

Az Úr adta, az Úr elvette, azaz a Barca elleni zakó után kezdődött (még 2004/05-ben, egy-három) hazai veretlenségi sorozat a katalánok ellen is ért véget. Másképp fogalmazva, ahányszor a Celtic Decóba botlik, sírás lesz a vége. Még a 2003-as UEFA döntővel kezdődött, aztán szintén a skótok ellen szerezte meg első gólját a Barca színeiben és most megint kaptak egy hármast. Esetleg abban keresendő a győzelem kulcsa, hogy Mister Rijkaard a lelátóra volt száműzve ugyebár, és Johan Neeskens bitorolta a padot, de ez már csak metsző rosszindulat. Ronaldinho, Messi és Henry is pályán volt, mögöttük a már emlegetett halálmadár, Deco. Rögtön az eleján Iniesta pörkölt oda egyet, majd Henry léc alá tartó löketébe tette bele a fejét egy hazafi, Isten nyugosztalja. A hátsó alakzat viszont messze nem volt ilyen penge, Militó addig andalgott az ötösön a földi mibenlét rejtélyein merengve, még Vennegoor of Hesselink bólintott helyette is egy izmosat a kapu közepébe. A skótoknak annyi idejük sem volt, hogy csapra verjenek valamit, máris Deco játszik össze Messivel, okos emelés – egy-egy. Mindegy, sportszerű nemzet a skót, isznak erre is, és kisvártatva megtehették a vezetés kapcsán is, miután egy felpattanó labdát Robson fejelt át a kapus léptékkel mélynövésű Valdezen. Nem mintha jellemző lenne, hogy rajta mennek el meccsek, de akkor is érthetetlen, hogy a katalánoknak Zamora óta nem volt klasszis kapusuk. Nem jó ómen az ilyesmin spórolni. Henry-ra viszont nem sajnálták a mannát, aki végre egy igazi, angliai önmagát idéző zseniális tekeréssel egyenlített, szegény Boruc addig sem jutott, hogy elvetődjön. Valószínűleg ez az iksz is elég lett volna a BL meccsen idegenben még nyeretlen Celtic ellen, de Messi önös érdekeket szem előtt tartva rágyúrt a góllövőlista tetejére is, és szezonbeli hatodik találatával nem csak a győzelmet biztosította, de fel is kászálódott a trónra. (Celtic – Barcelona 2-3)

Addig-addig mondogatta Evra a csapattársaknak, hogy nem lenézni a franciákat, meg jó lesz vigyázni, amíg igaza lett. Rio Ferdinand egészen addig ment a lesajnálásban, hogy kis híján országos öngólt fakasztott a meccs elején, hadd dolgozzon meg ez a Ronaldo gyerek a pénzéért. Válaszként Giggsy**, századik BL meccsét ünnepelve gülü szemű labdát osztott ki Rooney-nak, ám az izomgolyó végül eltékozolta a ziccert, de pártállás szerint az 500. klubmeccsén védő Coupet parádézott. Az első igazi Lyon helyzet természetesen Benzema előtt adódott (neeem, Ferguson nem róla beszélgetett két hete a franciák elnökével, mindennapos baráti ebéd volt), de ekkor még fölé suhintott. Nem úgy a második félidő elején, amikor a szokásos módon, vagyis átvétel után azonnal tüzelt, egyenesen a bal alsóba. Lehet, hogy ez a srác technikásabb, mint Zlatan és fifikásabb, mint a világirodalom összes rókája együttvéve, de erre keveset ad. Lehetőség szerint minél egyszerűbben, minél gyorsabban, az összes létező és lehetetlen helyről küldi a bombákat, a cicomát meghagyja másoknak. Például Cé-nek, de ezen az estén ő is csak szabadrúgásból tudott veszélyeztetni, igaz abból többször is, válaszul Juninho is jelentkezett a kígyótérről. Érett a vaskos (?) meglepetés, Fergie már Nanit és Tevezt is behozta – de nemhiába szedett be a Lyon hét gólt is hazai pályán a csoportkörben. A három héttel ezelőtti Tottenham meccshez hasonlóan megint Tevez húzta magára a megváltó jelmezt, és egy szöglet utáni kavarodás után a sarokkal menteni igyekvő Fred labdáját vágta be két lépésről – három perccel a sípszó előtt. E nélkül nem lett volna kimondott életbiztosítás a visszavágó, így viszont gyanús, hogy a Lyonnak nem marad más dolga a szezonban, mint begyűjteni az egymást követő hetedik bajnoki címét és valahogy megtartani Benzemát. (O. Lyon – Manchester United 1-1)

Néhány ezer kilométerrel arréb, szintén artikulálatlan torokhangoktól zengett az éjszaka a 87. percben, de ne szaladjunk előre. A Fenerbahce történetének legfontosabb meccse, minden török velünk van – zengett a hazai öltöző, nekünk meg furcsán ismerős volt a szöveg, el is kezdtük félteni R. Carlosékat. Senki ne gondolja, hogy a hazai meccsre bazírozunk, nyerni megyünk Törökországba – így Jose María del Nido, a Sevilla elnöke. Ezekkel a felhangokkal vesztették el a csapatok BL egyenes kiesési szüzességüket, ilyen magaslatokba eddig egyik gárda sem jutott. Arról, hogy még több imaszőnyeg fogyjon, a szerbek Torghelléje, Mateja Kezman gondoskodott, de Edu öngólja újra a földre kényszerítette a fanatikusokat. A második félidőben ugyan ez volt a leosztás, gyors török találatra gyors spanyol válasz. És akkor hat perccel a vége előtt pályára lépett a hosszú ideig sérült Semih Şentürk és megcáfolva a ma éjszakára hirdetett teljes holdfogyatkozást, kézzel fogható értelmet adott a spanyolországi útnak. A Sevilla szokva van a necces helyzetekhez, de mi lesz ha idén Palop nem bólint a 93. percben? (Fenerbahce – Sevilla 3-2)

* - A média népbutító Ifjú padavan vs. Yoda senior felvezetése kapcsán utána jártunk az igazságnak, mely a következő: az Arsenal kezdőcsapata kereken 240 éves volt, gyors fejszámolással mondjuk a 24 éves átlagéletkort. Ugyanez a vendégek esetében 296 / 29,6 – kapusokkal ugyanis nem számoltunk.

** - Íme a teljes lista, mérkőzésszámokkal: Raul – 114, Roberto Carlos – 113, Paolo Maldini – 106, David Beckham – 103, Oliver Kahn – 103, Luis Figo – 100, Clarence Seedorf – 100, Ryan Giggs – 99, a forduló előtt természetesen.