A rövid bajnoki szünetet nagyon érdekesen használták ki a La Liga mezőnye, mert mindössze a csapatok felének sikerült az ellenfél kapujába helyezni a labdát, így megtörténhetett az a csoda, hogy minden gólnak volt pontokban mérhető értelme is. Mindössze egy gólnélküli találkozó akadt: a Valencia nem tudott túllépni városi riválisán, de elsősorban a saját árnyékán és ismételten kellemetlen helyzetbe hozta szurkolóit, akik kénytelenek voltak egységesen tiltakozni az elmúlt időszak eredménytelensége miatt. A hétvége másik fontos momentumának ismét a hét pont bizonyult, ami a Real Madrid előnyére utal, és nem akar fogyni. Szerencsére nőni sem, mert egy esetleges kétszámjegyű különbséggel nem tudnánk mit kezdeni. Természetesen nem panaszkodhatnak a katalán fővárosban sem, mert mindkét csapatuk dobogón áll és az Espanyol játékát látva, ez valószínűleg így is marad. A Barcelona meg kötelező győzelemmel próbálja meg tartani a lépést üldözői előtt, mert az Atlético Madrid is a magabiztosság látszatát keltve aratott tekintélyt parancsoló győzelmet idegenben. A Sevilla cipóra verte a Betist, ezzel is jelezve, hogy az andalúz trónra még mindig igényt tart. Esett 21 gól és megtudhatjuk melyik csapatban játszik José Marti. Tovább után részletek.

Pár nappal ezelőtt a La Liga edzői közül Ernesto Valverde előző évi teljesítményét értékeltük a legtöbbre. Erre nagyon büszkék vagyunk, mert választottunk csapata a megszokott magabiztos és főképpen eredményes játékkal nagyon hamar kétvállra fektette az ugyancsak a harmadik helyre aspiráló Villarreal csapatát. Rangadónak indult, aztán Fuentes nem bírta cérnával a még nem is létező nyomást és otthagyta védőtársait és előreszaladt pár métert. Tamudo meg rutinból befutott a helyére és kapta is a labdát, innentől meg talán még Torghelle Sanyi is boldogult volna. Persze ettől még izgalmas is lehetett volna a mérkőzés, de a hazaiak pát perc múlva újabb találattal kedveskedtek a győzelmi reményekkel érkező sárga tengeralattjárónak: Valdo mutatta be, hogy a jó reflexek és a sarok felejthetetlen pillanatokat eredményezhetnek. Ekkor jártunk a tizenharmadik percben és a lényeges dolgok már eldőlni látszottak, és véglegesen el is dőltek húsz perccel később, amikor Tamudo ismételten beköszönt. Ezután már csak egy Rossi kapufa és a legfontosabb hazai játékosok lecserélése említhető meg érdemben, így sorrendben a tizennegyedik bajnokiján nem kapott ki az Espanyol. Lassan gondolkodhatunk rajta, hogy mikor fog? (Espanyol – Villarreal 3-0)

Barcelona másik részén mennyire örülnének egy ilyen tekintélyes sorozatnak, de nekik pont most kell nulláról kezdeniük, s bár az első lépcsőt látszólag simán vették, azért kockázatok és mellékhatások tekintetében elég rosszul állnak. S most nem Victor Valdésre gondolunk, hanem arra, hogy míg az Espanyolt senki nem bántaná egy Mallorcán kiharcolt döntetlen miatt, addig a gránátvörös-kék csapattól mindig és mindenhol csak a három pont elfogadható. Ennek megfelelően elől erősek, hátul szellősek, de amíg a pontok jönnek, addig nincs gond. A mérkőzés egyébként elég gyengére sikerült, amit jól jelez, hogy Márqueznek kellett megtörnie a gólcsendet és mázsás terhektől megszabadítani Frank mágust és fiait. Pedig az első félidő minden tekintetben kiegyenlített volt. Aztán a vezetés megszerzése után pár életképes kontra és egy lesgól is született, de végül Eto’o távoli lövése döntött el mindent a hajrában. Azonban ennél még mindig több kell, mert a Mallorca egyáltalán nem az igazi arcát mutatta. (Mallorca – Barcelona 0-3) Ezzel szemben a Zaragoza a legszebb oldalát mutatta és végre játékosai képességének megfelelő produkcióval rukkolt elő. Viszont rossz helyen és rossz időben, mert a Santiago Bernabéuban nem adnak könnyen egy pontot sem. Különösen mostanában, amikor az eredményesség a legmagasztosabb cél a királyi gárda életében. Ennek megfelelően egyetlen valamirevaló támadásukkal el is döntötték a mérkőzést. Aztán lőttek még egyet, ha már a vendégek megtették azt a szívességet, hogy kitámadtak és megadták azt a két dolgot, ami Robinho számára szükséges: üres terület és a rajta védekező játékos figyelmének megosztása. Az eredmény egy szép második találat, amellyel a Real Madrid bebizonyította, hogy akármilyen ötlettelen és enervált játék mellett is képes behúzni a mérkőzéseit. Különösen, ha Casillas is elhomályosít mindenkit. S ez nem sok jóval kecsegtet a riválisok és az izgalomra vágyó szurkolók számára. (Real Madrid – Zaragoza 2-0)

Persze vannak olyanok, akiket ez legkevésbé érdekel, mert a királyi gárdától független célokért szállnak harcba. A Riazor közönsége két ilyen csapatot is láthatott: hazai oldalról a bennmaradás elkerülése, míg vendégoldalról a negyedik pozíció elérése szerepel a legfontosabb helyen az idei (t)étlapon. Ennek megfelelően csipkedték magukat a játékosok, de a játék inkább a mezőnyre korlátozódott, így a kapuk nem forogtak veszélyben. Egészen a félidő hajrájáig, amikor egy tetszetős támadás végén Forlán meg nem szerezte a vezetést a vendégeknek. Ennek megfelelően hazai rohamokkal indult a második félidő, amely nagyon gyorsan eredményre is vezetett: Agüero fejezett be egy gyors ellentámadást kitűnően a fellazuló védelem asszisztálása mellett. Ezután még egy ritkán látható távoli fejesgól esett, a sípos ember nem adott meg egy tizenegyest a hazaiak javára, de a hülye bíró már hagyományosan a pálya tartozéka az Atlético mérkőzésein. Persze ők is jobban örülnének egy kiegyensúlyozottan korrekt bíráskodásnak, mint a hullámvasútszerű hibás ítéleteknek, amelyek rosszabb esetben akár a szezon egésze szempontjából is döntőek lehetnek. Vagy így, vagy úgy. A Deportivoról mindössze annyit szeretnénk mondani, hogy legalább 5 játékosra lenne szükségük, hogy valós eséllyel induljanak a kiesés elkerüléséért folytatott háborúba. Meg Valeronra. (Deportivo - Atlético 0-3) Beharangozónkban azt találtuk mondani, hogy a Valencia nincs egyelőre olyan mélyen, mint a Levante. Pedig ott vannak és még nincs vége az előadásnak. Az már biztosan látszik, hogy ki tudják húzni kapott gól nélkül a legkisebb csapatok ellen is, de azért ennek fejében nem kellene feláldozni a támadásokat. Főleg nem a Levante ellen és nem hazai pályán. Egyszerűen nem lehet mit mondani, mert a mérkőzés során azért nem lehetett érezni, hogy a vendégek biztos kiesők a hazaiak meg Bajnokok Ligájából jöttek. Mesterségük címere meg töketlen. Na jó nem bántjuk őket, mert elég szégyen ez számukra, de legalább ebben az évben nem látunk majd nagy arccal és önbizalommal járkáló valenciai játékost. Messze van még az út vége, és ha ilyen tempóban vánszorognak akkor Koeman mesternek meg vannak számlálva a napjai. Főleg, ha Zigic a titkos fegyvere, aki teljesen feleslegesen és céltalanul kiállítatta magát. A közönség meg csak fütyült és lengette zsebkendőit. (Valencia – Levante 0-0)

Sevillában tapsoltak, mert ismét az a szép este köszöntött be az andalúz fővárosba, amikor mindegy volt, hogy ki érkezik a Sánchez Pizjuan stadionba, mindenképpen egy önbizalom- és mosolyhervasztó pofonnal gazdagabban távozik. Ráadásul most a legutáltabb csapat látogatott ide a városi rivális személyében. S nem akarta tudomásul venni, hogy nincs esélye: ennek megfelelően hatalmas iram, kemény párharcok, vér és a Kovács „Kokó” István, Telek „Manci” András páros vezette fel a mérkőzést. Aztán Luis Fabiano nem hazudtolta meg magát és egy rendkívül csúnya vállas góllal megszerezte a vezetést. Aztán nem sokkal később fejelt is egy igazit. A mérkőzés eldőlt, a különbség még nem. Szerencsénkre Alvés, a Sevilla és a kommentátor nem hagyott minket elaludni, bár nehéz is lett volna nyugalmi állapotba kerülni, mert „José Marti” többszöri említése nyitogatta a bicskát a zsebünkben. Egyébként a Sevilla megérdemelten nyert és számunkra úgy tűnt, hogy nagyon egyben van, így Keita, Koné és Kanouté a legrosszabbkor mennek el Afrika kupázni. De ennél is aggasztóbb, hogy az egycsatornás sporttelevízió mi alapján „válassza” ki a műsorvezetőit, mert az előbb idézett szó jobban fájt, mint egykoron az a Chacón füles. Kétszer. (Sevilla – Betis 3-0) Mindössze hat másodpercben össze lehetett foglalni a santanderi és a bilbaói csapat összecsapását. Egyik oldal sem a támadóarzenáljáról híres, sokkal inkább a kevés góllal elért sok pontban hisznek, de míg hazai oldalon a terv megvalósulni látszik, addig a vendégeknél még mindig keresnek egy kellően hatékony csatárt. Sok sikert hozzá! (Racing – Athletic 1-0)
A világ legnagyobb maflását kapta most a Getafe. Hazai pályán jelentős győzelmi esélyekkel futottak ki a gyepre a madridi játékosok, s ennek megfelelően mentek is előre. Csak az üres kapu is túl kicsinek bizonyult számukra. Az ötösről is, így aztán az 53. percben bekövetkezett a futball örök törvénye szerinti esemény: a kevés helyzettel operáló vendégek beköszöntek egyszer. Kétszer. Háromszor. (Getafe – Valladolid 0-3)  Ezzel szemben a kis andalúz rangadón a mérkőzés képének és két csapat erejének megfelelő eredmény alakult ki. Viszonylag korán, hiszen a huszadik percben már minden fontos eseményen túl voltunk, amikor a vendégek egyenlítőtalálata megszületett. Persze a sárgalapokat nem számoljuk, és azt a két kapura lövést sem, ami még hátravolt. Sajnos meg kell említenünk, hogy anyukánk szerint az Almería Valenciában játszott. Sajnáljuk, de ha Kokó megérdemelte, akkor igazságosnak kell lennünk. (Recreativo – Almería 1-1) Murciában az történt, amit vártunk, annyi különbséggel, hogy egy vendéggóllal többre számítottunk, de ettől függetlenül egy közepes színvonalú mérkőzésen a hazai csapat magabiztosan és megérdemelten győzte le az Osasunát. (Murcia - Osasuna  2-0)