Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Hétvégi Jóslatok - Premier League 14. forduló

2007.11.24. 16:03 habitang

Miután fél Anglia gyomrát megfeküdte a szerdai kiesés, folytatódik a Premier League, amely megjósolhatóan, de szerintünk némi félreértések következtében szinte azonnal a viták középpontjába került a kudarc után. Erről természetesen külön posztban is kifejtjük a véleményünket, így most előre csak annyit: ezen a hétvégén biztosan jól jön nekünk tévénézőknek, hogy a PL-ben sok a külföldi. Két nappal azután, hogy az angolok gyomrának betett a janjenita, egy most még ismeretlen étel az enyémet is elrontotta, ezért a késés, elnézést érte. A holnapi meccsek jóslatait is elhalasztottuk, pedig a gömb is egyben szerette volna volna letudni az egészet.

 

Newcastle-Liverpool: 1-2 (Hááát, ezt írtuk volna.. most már tudjuk, hogy 0-3)
Igazából döntetlen szaga van a dolognak, ráadásul Liverpool felett morcos felhők gyülekeznek. A héten Rafa Benítez liverpooli edzősége során először volt hajlandó beszélni az Anfield kispadján kívül bármilyen más munkahelyről - jelesül éppen az angol válogatott főnöki posztjáról. Feltehetőleg az amerikai tulajpárnak üzent ezzel, akik éppen a héten tették helyre kicsit Rafát azzal, hogy egyelőre ne a januári átigazolásokkal foglalkozzon, hanem a jelenlegi csapattal, amibe ők keményen befektettek. A fránya jenkik eredményt akarnak a pénzükért, és ezen a hétvégén meg is kapják - szokásos, nyögvenyelős stílusban. Allardyce kínjai szerintünk nem most érnek véget.

Arsenal-Wigan: 1-0
Két hete a Tottenham csúnyán elbánt a Wigannel, akiknek viszont azóta új edzőjük, és egy egészséges Emile Heskey-jük van. Az élet most olyan helyzetet produkált, amelyben megláthatjuk, mi a lehető legkisebb különbség a két csapat között. Többek között Fabregas, Hleb, Van Persie nélkül az Arsenal, viszonylag frissen, Stve Bruce-szal, és ismét Heskey-vel a Wigan. A legkisebb különbség pont egy gól, nem? Ennyi viszont akkor is van, ha az Ágyúsok nem léphetnek csíkra.

Birmingham-Portsmouth: 0-2
Harry Redknapp Pompey-je idén jó edző vezette jó csapatokat is legyűrt. Amíg előkaparnánk egy értelmes érvet amellett, hogy vajon miért kellene egy edző nélküli gyengébb csapatra fogadnunk ellenük, vége lenne a fordulónak. A második gólt a nyolcvanadik perc után lövi egy cserejátékos.

Bolton-Manchester United:0-2
Soha nem tagadtuk, hogy a Boltont többre tartjuk annál, mint amit a táblázat mutat, de hülyék sem vagyunk. Jelen esetben a "Ki nyer?" kérdés olyan, mint a kereskedelmi rádiók betelefonálgatós kérdései: "Milyen Sándor írta a Nemzeti dalt"? Nani csukáját látjuk egy gólban.

Everton-Sunderland: 1-0
Két hete a Chelsea elleni idegenbeli döntetlen szakította meg az Everton ötmeccses nyerő szériáját, de ettől még nem lesz könnyű dolguk az utóbbi meccsein a Manchester City és a Newcastle ellen is inkább pontokat, mint pontot érő teljesítményt nyújtó Keane-gárda ellen. Tény viszont az is, hogy a Sunderland ezeken a meccseken összesen egy pontot gyűjtött be, ugyanis a pontvesztés az ő esetükben egyszerűen hajlam, nem pedig véletlen. Még nem tudni, hogy Artetával, vagy nélküle, de az Everton nyerni fog.

Manchester City-Reading:1-0
Nézőgyilkos gólnélküli meccsre számítanánk, ha nem ismernénk a Reading idegenbeli formáját. Így viszont azt gondoljuk, hogy a City egyet bepasszíroz a második félidő elején, szinte azonnal a szünet után.

Middlesbrough-Aston Villa:1-2
Két hete a derbin egy tündérmesét láttunk. A gyerekkora óta Villa-szurkoló Agbonlahor a gólvonalon mentette meg csapatát a Birmingham elleni verségtől, pár percre rá a meccs végén győzelmet érő gólt szerzett. A derby-győzelem ahhoz már elég messze van, hogy a Villát kölnösebben doppingolni tudja, és őszintén szólva a játékukat sokkal kevésbé érezzük meggyőzőnek, mint az idény elején, igaz ez a győztes meccseikre is. A Borónak pontot jósolni viszont egyszerűen rosszul esik. Amúgy is, de fájó gyomorral nem tehetjük semmiképpen. Bocsánat.

Derby County-Chelsea:0-2
A Derby County-nak van az egyik legjobb indulója az angol ligában. A címe "Steve Bloomer's watching", és úgy szól egy sora, hogy "csak várjatok, míg gólt lövünk". Kösz fiúk, de mi várunk inkább a Mikulásra. A Derby éppen öt meccs óta képtelen gólt lőni, és meggyőződésünk, hogy jövő héten hatot írhatunk majd.

West Ham-Tottenham: 2-3
Az utolsó fordulóban ez a két csapat rúgott kilenc gólt, és nem kapott egyet sem. A Wigan ellen a Tottenham olyan akciókat produkált felállt védelemmel szemben, amilyeneket egy jobb formában lévő Arsenaltól lehet csak látni a PL-ben, és könnyen lehetett volna hat az a négy, hogy mértékletesek legyünk - berúgták például az az év lesgólját is. A Kalapácsosok a teljesen reménytelen Derby-t gyalulták le idegenben, tükörsimára. Egyik csapat sem volt kiegyensúlyozott idáig, igaz a Tottenhamet a belső nyugalom hiánya, a West Ham-et a sérülések hátráltatták idáig komolyan. Szerintünk a Spurs oldalán kétségtelenül jelen lévő kreativitás Ramos csapatának  győzelmét sejteti, amely a Kalapácsosoknak is tud rúgni legalább kettőt. Egyet pedig úgyis kap. Minimum. Mi a 2-3-ra teszünk.

Fulham-Blackburn: 1-2
Papíron ez egy sima Blackburn-győzelem, de mi azt sejtjük, a Craven Cottage-en kissé akadozni fog a gépezet. Akár hajolnánk az 1-1 felé is, de a Blackburn támadói pont arra születettek, hogy a Fulham nehézkes védsorának legalább kétszer betaláljanak.

29 komment

Címkék: beharangozó premier league hétvégi jóslatok 14.forduló

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr11240355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

krysal 2007.11.24. 16:49:44

hmmm, vezet a Bolton, Análka. Hümm-hümm. De hihetetlen favágás megy, a kisördögök nem tudnak 3at passzolni kaszáló láb nélkül...

rexford 2007.11.24. 16:59:54

A Pool lazán nyert a Newcastle B ellen, de amit az első félidőben mutattak, az megint borzalmas volt. Őszintén mondom, ennyi labdaeladást csak magyar csapattól láttam eddig.
Torres az üres kapuba se tudott gólt lőni, kétszer a kapus ellen egy az egyben sem.
Az angol kommentátorok meg ott folytatták, ahol a horvát meccs előtt abbahagyták:
- háromszögezés a középpályán: "excellent play"
- Sissoko-átemelés szintén a középpályán: "brilliant move"
- Gerrard-lövés távolról, középre, kapus lazán véd: "splendid effort".

d3vnull 2007.11.24. 17:40:51

Na, a Newcastle megint jól megkapta a magáét. Most meg azt nézem végig, hogy az Arsenal képtelen gólt rúgni. A tavalyi szezon vége óta mindenki önbizalomért és 3 pontért jár Wiganba "üríteni", erre 0-0 a 80.-ik percben. Ez egy tökéletes eredmény lenne nekem, ha véletlen nem fogadtam volna a meccsre :)

krysal 2007.11.24. 17:48:28

Akkor megnyugodhatsz, gallas hozza a tippmixed:) Viszont az Everton nagyot fakít, eddig 6-1. Létezik ilyen???

krysal 2007.11.24. 17:49:56

Sőt, Tamás Bátya elkaszált egy újabb jósgömböt:) Arsenal-Wigan már 2-0...

Titi120 2007.11.24. 17:50:13

Wesr Ham - Tottenham meccs lemaradt a sorból.

habitang · www.nst.blog.hu 2007.11.24. 17:50:16

krysal

már hét az a hat:)

krysal 2007.11.24. 17:53:06

Hja, kérem. Ha egy üzlet beindul...

habitang · www.nst.blog.hu 2007.11.24. 17:53:10

Titi120

Igen, a Fulham-Blackburnnel együtt, ezt már a beezetőben jeleztem is. Még ma frissítem a postot ezekkel a meccsekkel, csak legyen egy kis erőm!:)

Titi120 2007.11.24. 17:58:56

Bocs, de a bevezetőt ritkán olvasom el. :)
Jobbulást !

krysal 2007.11.24. 18:04:13

Hehe. Akkor most az Evertonnak per pill jobb a gólaránya, mint a Chelseanek... Miért is nem csodálkozok? Jobbulást, habitang! És jegyezd meg Berdtner nevét, mert az összes Ágyús most őt dícséri:) Csereként jó passzokkal eldöntötte a meccset:) Az MU meg képtelen volt gólt lőni, ezt meg nehezen hiszem el. Csak azt magyarázza el valaki, miért pihentették C.Ronaldót pont a Bolton ellen, amiben azért van potenciál?

cooper (törölt) 2007.11.24. 18:23:17

Puff, egy Anelka! Nem csoda, hogy a Milan gondolkozik rajta, hogy megvegye.

d3vnull 2007.11.24. 18:56:29

Atyaég, az Everton jól hazaküldte a köcsögöt és nem köcsög bandáját. Eddig minden bejön :)
Ráadásul vezetünk a Derby ellen is (bár a körmömet nem rágom le).

d3vnull 2007.11.24. 18:59:08

"Csak azt magyarázza el valaki, miért pihentették C.Ronaldót pont a Bolton ellen, amiben azért van potenciál?"

Talán mert még Ferguson is azt akarja bizonygatni, hogy nem céronáldó függő a menjunájtid :)

habitang · www.nst.blog.hu 2007.11.24. 19:03:24

krysal, Titi,
Köszi, igyekszem!:)


d3vnull

No igen, de Ferguson már azt is láthatta év elején, hogy szenved a csapata Ronaldo és Rooney nélkül, arról már nem is beszélve, hogy most még Scholes is hiányzott.

kelta 2007.11.24. 19:54:56

habitang te mindig elkéssel mindennel
még szerencse hogy liverpool szurkoló vagy

michellew 2007.11.25. 04:17:48

sziasztok!élőben is fogadtok?

d3vnull 2007.11.25. 12:35:39

Már úgy érted akkor amikor Habitang észreveszi, hogy a szokás szerint tippelt 2-1 helyett már 5-0-ra áll a meccs? :):):)

Bocs Habi, de nem tudtam kihagyni :)

d3vnull 2007.11.25. 16:22:09

Beszarás, Green megint védett egy 90.-ik perc után megítélt tizit. Hogy miért nem ő játszik az angol válogatottban meg nem értem.

_benito · www.nst.blog.hu 2007.11.25. 17:13:14

az első csoportba kerültünk, eddig málta és albánia
van mellettünk

d3vnull 2007.11.25. 18:09:25

ohohó. A mocskok. Ellenünk. Magyar csapat olyan bíztatást még nem kapott mint tőlünk fog a féreg portók ellen.

crouchy 2007.11.25. 18:34:58

Sehonnnai (ha)bitang ember, ki jóslatot négykor tesz fel!

crouchy 2007.11.25. 18:36:53

basszus h a dánokat hogy bírtuk kifogni...

crouchy 2007.11.25. 18:51:09

jahogy fostál! akkor bocsánat...

kelta 2007.11.25. 20:36:15

d3vnull
az biztos. rajtuk kivül csak svábokat utálom jobban

d3vnull 2007.11.25. 20:43:48

Én pont azóta nem utálom annyira őket, hogy nem hagyták, hogy a portugálok vigyék el a VB bronzot :) Amúgy nem favoritom nekem sem a német csapat, viszont teli torokból üvöltöttem a "los, Deutschland"-ot akkor :)
süti beállítások módosítása