Arany (Au): 79-es rendszámmal jelzett kémiai elem, az IMF monetáris rendszerének alapja, évszázadok óta a jólét és gazdagság szimbóluma.
Labda: minden bizonnyal az emberiség legnagyszerűbb találmánya, már a XIII. sz.  elején találhatunk tárgyra vonatkozó nyelvi referenciákat.
Aranylabda: Az európai labdarúgás legfontosabb egyéni trófeája.

A hetvenes évek jórészt a történelmi holland-német rivalizálás jegyében teltek, a Bayern – Ajax duó határozta meg az évtized európai -, a német válogatott pedig a világ labdarúgásának képét.

1970 - A nemzet bombázója. Már gyerekfejjel a felnőttek között játszott, a szövetség külön engedélyével. 19 éves, mikor a Bayern tucatnyi klub elől megkaparintja magának a következő tizenöt évre. Isteni vásár - 427 Bundesliga meccsen 365 találat, 7 gólkirályi cím, 2 európai aranycipő, 62 válogatott meccsen 68 gól. Mondhatjuk, hogy hja kérem WM rendszer, meg más idők fújtak, meg... Aki így gondolja, az bátran keressen fel egy Blasz III csapatot, és rúgjon lécci 62/68-at, ha sikerül, minden bizonnyal megpróbálhatja a válogatottnál is, mi be fogjuk követelni.
Viszont tény: góljaira nem emlékszik senki, nyomtalanul tűntek el az emberek emlékezetéből. Nem lőtt bombagólokat, nem döntötte halomra a védőket örödöngős cseleivel, még fejjátéka úgy, ahogy elment. Egyszerűen csak ott volt, mindig a legjobb helyen, mindig elsőként ébredve, ha kippattant, akkor biztos, hogy elé, öt méteren mindenkit lefutott rettentő sonkáival és elképesztő százalékkal használta ki a helyzeteit, amikre egyébként nem is volt különösebb szüksége. Így rúgott mindenkinél több gólt Gerd Müller.

Nem egyszer repedt sípcsonntal, izomhúzódással, törött kézzel játszotta végig a meccseket, ő nem volt egy üveglábú futballista. Hanem porcelánlelkű annál inkább. A válogatottságot, a perszehogy az ő góljával megnyert vb döntő után lemondta, mert a játékosok feleségei nem vehettek részt a győzelmi banketten, míg a német szövetség és a FIFA menyecskéi ott parádéztak. Ki nyerte meg tulajdonképpen a világbajnoki címet? Mi, vagy akik ott zabálnak?! – tette föl a kérdést a maga egyszerű lelkületével. Szintén nehezen emésztette, hogy Neudecker elnök nem újította meg szerződését miután Gerd betöltötte a harmincat, merthogy már nem a régi, ennek ellenére 33 évesen ismét gólkirály. Lóránt Gyula, majd Csernai Pál egyre inkább K.H. Rummeniggét favorizálja, ráadásul utóbbi egészen odáig ment, hogy egy Frankfurt elleni bajnokik lecserélte.

Lecserélni Gerd Müllert?! Jajongott a nemzet, a közvélemény egy emberként állt ki a bombázó mellett, aki sosem bocsátotta meg az esetet, nem lépett többet pályára a Bayern mezében. A kor divatjának megfelelően eligazolt Amerikába (Fort Lauderdale Strikers, Georgie Best és Cubillas már várta), ám nem érezte jól magát és visszatért Münchenbe, de már ott sem találta a helyét, sorsa kezdett kicsúszni a keze közül, családi- és alkohol problémák gyötörték. Ám szeretett klubja a hóna alá nyúlt (Rummenigge, Beckenbauer, Hoeness, Sepp Maier – egykori játékostársak) és pályaedzőként alkalmazta, így happy end lett a történet vége.

Hendrik Johannes Cruyff – A repülő hollandi (1971, 73, 74). A legenda. A zseni. Az akarnok. A hálátlan zsarnok - a labdarúgás egyik legellentmondásosabb alakja. Az Ajax stadion tőszomszédságában nevelkedett, szinte minden idejét a pályán töltötte. A későbbi személyiségjegyek már gyerekként megfigyelhetőek voltak, kihisztizte például, hogy édesanyja a klub alkalmazottja legyen, és tíz évesen kezébe vehesse első igazolását is. A nagycsapatnál Rinus Michels vette először számításba a tizennyolc éves titánt, és rögtön az első szezonban megkaparintották a bajnoki címet (1966), holott az előző évben majdnem kiestek, majd következett hét nem éppen szűk esztendő, csupa ragyogás, diadal, fieszta – az Ajax két második hely mellé öt bajnokságot, három BEK serleget (1971-73, az elsőt a Puskás trenírozta Panathinaikos ellen) és egy szuperkupát kasszíroz. Eközben Cruyff az oranjéba is meghívót kap (éppen a magyarok ellen), de természetesen a válogatottban sem maradhatnak el a balhék. Hazai bemutatkozásképp addig ostorozza a csehszlovák játékvezető kartársat (a fültanúk közül többen Tourette-szindrómát emlegetnek), hogy amaz lezavarja a pályáról, a vaskalapos szövetség pedig egy éves eltiltással nevelgeti a magáról megfelejtkezett vadsuhancot, aztán persze fél évre csökkentik büntetését. Két évvel később megint áll a bál, Johan ugyan is rekvirálja magának a jogot, hogy tetszés szerinti időben látogassa a válogatott edzőtáborát – persze hazazavarják az öntörvényű zsenit, nélküle pedig a hollandok elvéreznek bolgár sorstársaink ellen, következésképp nem kell mexikói VB szerepléssel fáradniuk. De Cruyff egyéb dolgokat is megenged magának.

1973-ra Cruyff kinövi az Ajaxot és talán az egész országot, még begyűjti harmadik nemzetközi serlegét a csapattal, aztán óriási közfelháborodást kiváltva a Barcelonához távozik, és kezdetét veszi a Johan Cruyff jelenség, amit a kései utókor David Beckham jelenségként ismer. Az átigazolási díj jó részét zsebre teszi, £300 alatt nem hajlandó nyilatkozni senki emberfiának, olyan hét évre szóló szerződést harcol ki, mely visszavonulása esetén is további fizetésre kötelezi a klubot, sőt, nyugdíjat biztosít számára. A Puma reklámarca lesz, emiatt a válogatottban az ő mezén csak két csík díszeleg a megszokott három helyett (Adi Dassler hiába tépi a haját), fotózások, autók, villa – gyémántkereskedő apósa (nősülni is tudott) vezetésével dübörög a PR gépezet. Barcelonában persze mindent elnéznek neki, tizenhárom év után vezeti bajnokságra a katalánokat, sokan di Stefanohoz hasonlítják, aki pályafutása előre haladtával szintén hátravonta magát a csatárok mögé, megragadva a karmesteri pálcát.

Természetesen ez a szerepkör is kiválóan áll neki, 74-ben VB döntőig vezeti a tulipánokat, ahol a félelmetes NSZK vár rájuk Beckenbauerrel. Első perc: Cruyff küzdi át magát a félpályán, kellemetlen koloncként Berti Vogts csüng rajta, de megállítani nem tudja, Johan már a tizenhatoson belül jár mire Oli Hoeness letaglózza. A tizenegyest Neeskens bebombázza, vezet Hollandia! Az, hogy végül nem sikerült a Rimet kupát megszerezni legkevésbé Cruyff lelkén szárad, szinte egyedül álló módon nem a győztes csapat tagjai közül került ki a torna MVP-je (persze hogy ő az), ez az NSZK egyébként is minden idők legerősebb német válogatottja volt.

Akárhogy is, itt valami eltört a pályafutásában, a Barcával nem nyert a továbbiakban semmit (kivéve egy spanyol kupát 78-ban), viszont rendületlenül rugdosta ki a neki nem tetsző edzőket, korábbi mentorát Renus Michelst, és a kor sztártrénerét, a ’gladbachtól szerződtetett Weisweilert. Dolga végeztén a pénz szagát követve az USA-ba távozott, majd visszatért hispánföldre a Levantéhoz, de mivel a spanyol adóhatóságok nekiálltak akadékoskodni, ő inkább levezetésképp nyert két bajnokságot az Ajax-szal. Csak azért nem hármat, mert az ostoba klubvezetés feldühítette, ő meg fogta magát és dafke a Feyenordnak nyert bajnokságot a következő évben, majd bosszúját beteljesítve visszavonult és edzősködni kezdett. Nem mintha lett volna rá engedélye, de őt az ilyen apróságok sosem zökkentették ki, és mire évekkel később a szövetségtől megkapta a szükséges dokumentumokat, ő már KEK döntőt nyert az Ajax-szal, és újra Barcelonába tett át székhelyét.

Kirúgja az egész edzői kompániát a serdülőktől az egyig (köztük az intézménynek számító Lluis Pujolt), csak saját barátaival hajlandó együtt dolgozni. Az Ajaxos évek után némileg konyítva az utánpótlásképzéshez, teljesen átalakítja a klub belső felépítését és tudományos szisztematikussággal új rendszert hoz létre, mely a mai napig Barcává teszi a Barcát. Lényege, hogy minden korosztálynak ugyan azt a taktikát kell játszania, ugyan azt a játékmódot, mely a tökéletes technikai tudásra és kimagasló erőállapotra épít. Az első csapat kivételével mindenhol betiltja az eredménycentrikusságot. Eredményt csak a nagycsapatnak kell elérnie. A többi foglalkozzon azzal, hogy szépen játszik, a sikerek úgy is jönni fognak. És jöttek. 1994-ben zsinórban negyedszer nyer bajnokságot a Barcával, 92-ben elhódítja a BEK serleget, két évvel később a döntőig vezeti csapatát, ahol azonban szembe találja magát a kor kiemelkedő csapatával, az AC Milannal.

Der Kaiser – A császár (1972, 76) Könnyedségéről, eleganciájáról vált közismertté, újra formálta a világ liberókról alkotott képét. Gyerekként nem számított csodagyereknek, átlagos képességű balszélsőként rohamozott a Giesing SC színeiben, mely az 1860 München fiókcsapata volt. Pályafutását náluk folytatta volna, ha nem csattan el minden idők legkártékonyabb pofonja. Aki kapja, az éppen gólt szerző Beckenbauer, aki adja, az 1860 akkori jobbfutója, nincs ember, aki elő tudná ásni a nevét. A következmény: Franznak eszébe sincs a kékekhez szerződni, inkább az akkor még sokkal kevésbé ismert és elismert Bayernt választja. Itt találják meg számára az ideális helyet, egy sérülést követően kényszerből kerül a centerhalf helyére, és tizennyolc évig nem is moccan onnan.
1966-ban a B. Münchennel sikerül feljutnia a Bundesligába és a csapat képviseletében egyetlen mezőnyjátékosként meghívót kap a Nationelfbe, ezzel együtt az angliai VB-re, ahol az elődöntőben az ő góljával győzik le a CCCP válogatottját, a kapuban az ezúttal indiszponált Jasin nyúl kissé mellé a Császár lövésének. A döntő eseményei ismertek, és bár magát a gólt nem, de az angolok győzelmének jogosságát elismerte Beckenbauer.
Négy évvel később, Mexikóban visszavágnak az angoloknak (e meccs előtt ivott romlott sört Gordon Banks), de az olaszok ellen drámai körülmények között, sokak által az évszázad meccsének mondott ütközeten elveszítik az elődöntőt (Franz ráadásul a kulcscsontját töri) és be kell érniük a bronzéremmel.

Nem úgy a 72-es EB döntőn, amit simán hoznak az oroszok ellen, de ez a meccs sokkal inkább aról nevezetes, hogy botrányos jelenetek között ért véget, mégpedig a brüsszeli Heysel stadionban...

Közben a Bayern is egyre komolyabb csapattá formálódik Udo Lattek keze alatt, és 1972-74 között háromszor nyeri a salátástálat, miközben a Császár a válogatottal is a csúcsra jut a Cruyff vezette Hollandok ellenében (Ő volt a jobb játékos, de én nyertem VB-t – foglalta össze a dolgok velejét). Tehetségéből arra is futja, hogy begyűjtse első BEK serlegét, melyet még másik kettő követ (1974-76), és zsebre vágja második aranylabdáját is. A sikerek ellenére azonban kezd megcsömörleni Münchenben és néhány évre kiugrik a Cosmoshoz (Pelé, Neeskens, Carlos Alberto, Chinaglia mellé) népszerűsíteni az MSL-t, de aztán megtér a Bundesliga dús keblére és a HSV mezében bajnoki címmel zárja pályafutását.

Aztán Cruyffhoz hasonlóan, minden tapasztalat és Mezey-féle szuperlicensz nélkül leül a válogatott kispadjára, ezüstérmet nyer a mexikói VB-n, bronzérmet szerez a hazai EB-n, de nem nyughatik, és edzőként is elnyeri a Rimet-kupát 1990-ben Olaszországban. Rövid francia kitérő után (OM), a Bayern alelnöki bőrszékére cseréli a göcsörtös kispadot, de csak 1994-ig, midőn átveszi a bajban lévő egyesületet és azonnal begyűjti a salátástálat, két évvel később pedig az UEFA kupát is.

Zárásként a 70-es évek további sztárjairól egy-gy gondolat.

Oleg Blohin (1975) – A Dinamo Kijev (= Szbornaja) sztárja, 109-szeres válogatott, a hetvenes évek legjobb szélsője, KEK és Szuper Kupa győztes (mindkettő 75-ből). A Beckenbauer vezette Bayern ellen vívott döntőn szerezte ezt a gólt, mely minden bizonnyal sokatt nyomott a latban az aranylabda odaítélésénél. Még mielőtt leszednénk a keresztvizet a tetűlassú védőről, nem árt tudnunk, hogy Oleg barátunk atléta dinasztia sarjaként 10.8-at tudott százon és akkor még nem volt közkedvelt a fekvő ember nem gyors szemlélet.
Allan Simonsen (1977) – A dán dinamit, a Borussia Mönchengladbach sztárja, a Bayern triplázása után ők is véghezvitték eme huszárcsínyt (1977-79) és két UEFA kupát is elhódítottak. A Barcánál Bernd Schuster és Maradona mellett játszott, 1982-ben KEK győzelmet ünnepelhetett.
Kevin Keegan (1978-79) – Mighty Mouse, a hatalmas egér. Többszörös angol bajnok a Liverpoollal, de kétszer az UEFA kupát (1973, 1976) és egyszer a BEK serleget (1977) is elhódítják. Később a Hamburger SV-hez igazol, és szinte a semmiből nyerik meg a Bundesligát. 590 bajnoki meccsen 203 gólt szerez, a válogatottban 21 alkalommal eredményes. Két aranylabdája ellenére sokan túlértékelt játékosnak tartották, George Best például nem átalotta azt nyilatkozni róla, hogy egyetlen erénye, hogy akkor tűnt fel az európai fociporondon, mikor nagy szükség mutatkozott az egyéniségekre.

(folyt. köv)