Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Az aranylabda történelme II. (1970-79)

2007.10.31. 11:44 heinrich

Arany (Au): 79-es rendszámmal jelzett kémiai elem, az IMF monetáris rendszerének alapja, évszázadok óta a jólét és gazdagság szimbóluma.
Labda: minden bizonnyal az emberiség legnagyszerűbb találmánya, már a XIII. sz.  elején találhatunk tárgyra vonatkozó nyelvi referenciákat.
Aranylabda: Az európai labdarúgás legfontosabb egyéni trófeája.

A hetvenes évek jórészt a történelmi holland-német rivalizálás jegyében teltek, a Bayern – Ajax duó határozta meg az évtized európai -, a német válogatott pedig a világ labdarúgásának képét.

1970 - A nemzet bombázója. Már gyerekfejjel a felnőttek között játszott, a szövetség külön engedélyével. 19 éves, mikor a Bayern tucatnyi klub elől megkaparintja magának a következő tizenöt évre. Isteni vásár - 427 Bundesliga meccsen 365 találat, 7 gólkirályi cím, 2 európai aranycipő, 62 válogatott meccsen 68 gól. Mondhatjuk, hogy hja kérem WM rendszer, meg más idők fújtak, meg... Aki így gondolja, az bátran keressen fel egy Blasz III csapatot, és rúgjon lécci 62/68-at, ha sikerül, minden bizonnyal megpróbálhatja a válogatottnál is, mi be fogjuk követelni.
Viszont tény: góljaira nem emlékszik senki, nyomtalanul tűntek el az emberek emlékezetéből. Nem lőtt bombagólokat, nem döntötte halomra a védőket örödöngős cseleivel, még fejjátéka úgy, ahogy elment. Egyszerűen csak ott volt, mindig a legjobb helyen, mindig elsőként ébredve, ha kippattant, akkor biztos, hogy elé, öt méteren mindenkit lefutott rettentő sonkáival és elképesztő százalékkal használta ki a helyzeteit, amikre egyébként nem is volt különösebb szüksége. Így rúgott mindenkinél több gólt Gerd Müller.

Nem egyszer repedt sípcsonntal, izomhúzódással, törött kézzel játszotta végig a meccseket, ő nem volt egy üveglábú futballista. Hanem porcelánlelkű annál inkább. A válogatottságot, a perszehogy az ő góljával megnyert vb döntő után lemondta, mert a játékosok feleségei nem vehettek részt a győzelmi banketten, míg a német szövetség és a FIFA menyecskéi ott parádéztak. Ki nyerte meg tulajdonképpen a világbajnoki címet? Mi, vagy akik ott zabálnak?! – tette föl a kérdést a maga egyszerű lelkületével. Szintén nehezen emésztette, hogy Neudecker elnök nem újította meg szerződését miután Gerd betöltötte a harmincat, merthogy már nem a régi, ennek ellenére 33 évesen ismét gólkirály. Lóránt Gyula, majd Csernai Pál egyre inkább K.H. Rummeniggét favorizálja, ráadásul utóbbi egészen odáig ment, hogy egy Frankfurt elleni bajnokik lecserélte.

Lecserélni Gerd Müllert?! Jajongott a nemzet, a közvélemény egy emberként állt ki a bombázó mellett, aki sosem bocsátotta meg az esetet, nem lépett többet pályára a Bayern mezében. A kor divatjának megfelelően eligazolt Amerikába (Fort Lauderdale Strikers, Georgie Best és Cubillas már várta), ám nem érezte jól magát és visszatért Münchenbe, de már ott sem találta a helyét, sorsa kezdett kicsúszni a keze közül, családi- és alkohol problémák gyötörték. Ám szeretett klubja a hóna alá nyúlt (Rummenigge, Beckenbauer, Hoeness, Sepp Maier – egykori játékostársak) és pályaedzőként alkalmazta, így happy end lett a történet vége.

Hendrik Johannes Cruyff – A repülő hollandi (1971, 73, 74). A legenda. A zseni. Az akarnok. A hálátlan zsarnok - a labdarúgás egyik legellentmondásosabb alakja. Az Ajax stadion tőszomszédságában nevelkedett, szinte minden idejét a pályán töltötte. A későbbi személyiségjegyek már gyerekként megfigyelhetőek voltak, kihisztizte például, hogy édesanyja a klub alkalmazottja legyen, és tíz évesen kezébe vehesse első igazolását is. A nagycsapatnál Rinus Michels vette először számításba a tizennyolc éves titánt, és rögtön az első szezonban megkaparintották a bajnoki címet (1966), holott az előző évben majdnem kiestek, majd következett hét nem éppen szűk esztendő, csupa ragyogás, diadal, fieszta – az Ajax két második hely mellé öt bajnokságot, három BEK serleget (1971-73, az elsőt a Puskás trenírozta Panathinaikos ellen) és egy szuperkupát kasszíroz. Eközben Cruyff az oranjéba is meghívót kap (éppen a magyarok ellen), de természetesen a válogatottban sem maradhatnak el a balhék. Hazai bemutatkozásképp addig ostorozza a csehszlovák játékvezető kartársat (a fültanúk közül többen Tourette-szindrómát emlegetnek), hogy amaz lezavarja a pályáról, a vaskalapos szövetség pedig egy éves eltiltással nevelgeti a magáról megfelejtkezett vadsuhancot, aztán persze fél évre csökkentik büntetését. Két évvel később megint áll a bál, Johan ugyan is rekvirálja magának a jogot, hogy tetszés szerinti időben látogassa a válogatott edzőtáborát – persze hazazavarják az öntörvényű zsenit, nélküle pedig a hollandok elvéreznek bolgár sorstársaink ellen, következésképp nem kell mexikói VB szerepléssel fáradniuk. De Cruyff egyéb dolgokat is megenged magának.

1973-ra Cruyff kinövi az Ajaxot és talán az egész országot, még begyűjti harmadik nemzetközi serlegét a csapattal, aztán óriási közfelháborodást kiváltva a Barcelonához távozik, és kezdetét veszi a Johan Cruyff jelenség, amit a kései utókor David Beckham jelenségként ismer. Az átigazolási díj jó részét zsebre teszi, £300 alatt nem hajlandó nyilatkozni senki emberfiának, olyan hét évre szóló szerződést harcol ki, mely visszavonulása esetén is további fizetésre kötelezi a klubot, sőt, nyugdíjat biztosít számára. A Puma reklámarca lesz, emiatt a válogatottban az ő mezén csak két csík díszeleg a megszokott három helyett (Adi Dassler hiába tépi a haját), fotózások, autók, villa – gyémántkereskedő apósa (nősülni is tudott) vezetésével dübörög a PR gépezet. Barcelonában persze mindent elnéznek neki, tizenhárom év után vezeti bajnokságra a katalánokat, sokan di Stefanohoz hasonlítják, aki pályafutása előre haladtával szintén hátravonta magát a csatárok mögé, megragadva a karmesteri pálcát.

Természetesen ez a szerepkör is kiválóan áll neki, 74-ben VB döntőig vezeti a tulipánokat, ahol a félelmetes NSZK vár rájuk Beckenbauerrel. Első perc: Cruyff küzdi át magát a félpályán, kellemetlen koloncként Berti Vogts csüng rajta, de megállítani nem tudja, Johan már a tizenhatoson belül jár mire Oli Hoeness letaglózza. A tizenegyest Neeskens bebombázza, vezet Hollandia! Az, hogy végül nem sikerült a Rimet kupát megszerezni legkevésbé Cruyff lelkén szárad, szinte egyedül álló módon nem a győztes csapat tagjai közül került ki a torna MVP-je (persze hogy ő az), ez az NSZK egyébként is minden idők legerősebb német válogatottja volt.

Akárhogy is, itt valami eltört a pályafutásában, a Barcával nem nyert a továbbiakban semmit (kivéve egy spanyol kupát 78-ban), viszont rendületlenül rugdosta ki a neki nem tetsző edzőket, korábbi mentorát Renus Michelst, és a kor sztártrénerét, a ’gladbachtól szerződtetett Weisweilert. Dolga végeztén a pénz szagát követve az USA-ba távozott, majd visszatért hispánföldre a Levantéhoz, de mivel a spanyol adóhatóságok nekiálltak akadékoskodni, ő inkább levezetésképp nyert két bajnokságot az Ajax-szal. Csak azért nem hármat, mert az ostoba klubvezetés feldühítette, ő meg fogta magát és dafke a Feyenordnak nyert bajnokságot a következő évben, majd bosszúját beteljesítve visszavonult és edzősködni kezdett. Nem mintha lett volna rá engedélye, de őt az ilyen apróságok sosem zökkentették ki, és mire évekkel később a szövetségtől megkapta a szükséges dokumentumokat, ő már KEK döntőt nyert az Ajax-szal, és újra Barcelonába tett át székhelyét.

Kirúgja az egész edzői kompániát a serdülőktől az egyig (köztük az intézménynek számító Lluis Pujolt), csak saját barátaival hajlandó együtt dolgozni. Az Ajaxos évek után némileg konyítva az utánpótlásképzéshez, teljesen átalakítja a klub belső felépítését és tudományos szisztematikussággal új rendszert hoz létre, mely a mai napig Barcává teszi a Barcát. Lényege, hogy minden korosztálynak ugyan azt a taktikát kell játszania, ugyan azt a játékmódot, mely a tökéletes technikai tudásra és kimagasló erőállapotra épít. Az első csapat kivételével mindenhol betiltja az eredménycentrikusságot. Eredményt csak a nagycsapatnak kell elérnie. A többi foglalkozzon azzal, hogy szépen játszik, a sikerek úgy is jönni fognak. És jöttek. 1994-ben zsinórban negyedszer nyer bajnokságot a Barcával, 92-ben elhódítja a BEK serleget, két évvel később a döntőig vezeti csapatát, ahol azonban szembe találja magát a kor kiemelkedő csapatával, az AC Milannal.

Der Kaiser – A császár (1972, 76) Könnyedségéről, eleganciájáról vált közismertté, újra formálta a világ liberókról alkotott képét. Gyerekként nem számított csodagyereknek, átlagos képességű balszélsőként rohamozott a Giesing SC színeiben, mely az 1860 München fiókcsapata volt. Pályafutását náluk folytatta volna, ha nem csattan el minden idők legkártékonyabb pofonja. Aki kapja, az éppen gólt szerző Beckenbauer, aki adja, az 1860 akkori jobbfutója, nincs ember, aki elő tudná ásni a nevét. A következmény: Franznak eszébe sincs a kékekhez szerződni, inkább az akkor még sokkal kevésbé ismert és elismert Bayernt választja. Itt találják meg számára az ideális helyet, egy sérülést követően kényszerből kerül a centerhalf helyére, és tizennyolc évig nem is moccan onnan.
1966-ban a B. Münchennel sikerül feljutnia a Bundesligába és a csapat képviseletében egyetlen mezőnyjátékosként meghívót kap a Nationelfbe, ezzel együtt az angliai VB-re, ahol az elődöntőben az ő góljával győzik le a CCCP válogatottját, a kapuban az ezúttal indiszponált Jasin nyúl kissé mellé a Császár lövésének. A döntő eseményei ismertek, és bár magát a gólt nem, de az angolok győzelmének jogosságát elismerte Beckenbauer.
Négy évvel később, Mexikóban visszavágnak az angoloknak (e meccs előtt ivott romlott sört Gordon Banks), de az olaszok ellen drámai körülmények között, sokak által az évszázad meccsének mondott ütközeten elveszítik az elődöntőt (Franz ráadásul a kulcscsontját töri) és be kell érniük a bronzéremmel.

Nem úgy a 72-es EB döntőn, amit simán hoznak az oroszok ellen, de ez a meccs sokkal inkább aról nevezetes, hogy botrányos jelenetek között ért véget, mégpedig a brüsszeli Heysel stadionban...

Közben a Bayern is egyre komolyabb csapattá formálódik Udo Lattek keze alatt, és 1972-74 között háromszor nyeri a salátástálat, miközben a Császár a válogatottal is a csúcsra jut a Cruyff vezette Hollandok ellenében (Ő volt a jobb játékos, de én nyertem VB-t – foglalta össze a dolgok velejét). Tehetségéből arra is futja, hogy begyűjtse első BEK serlegét, melyet még másik kettő követ (1974-76), és zsebre vágja második aranylabdáját is. A sikerek ellenére azonban kezd megcsömörleni Münchenben és néhány évre kiugrik a Cosmoshoz (Pelé, Neeskens, Carlos Alberto, Chinaglia mellé) népszerűsíteni az MSL-t, de aztán megtér a Bundesliga dús keblére és a HSV mezében bajnoki címmel zárja pályafutását.

Aztán Cruyffhoz hasonlóan, minden tapasztalat és Mezey-féle szuperlicensz nélkül leül a válogatott kispadjára, ezüstérmet nyer a mexikói VB-n, bronzérmet szerez a hazai EB-n, de nem nyughatik, és edzőként is elnyeri a Rimet-kupát 1990-ben Olaszországban. Rövid francia kitérő után (OM), a Bayern alelnöki bőrszékére cseréli a göcsörtös kispadot, de csak 1994-ig, midőn átveszi a bajban lévő egyesületet és azonnal begyűjti a salátástálat, két évvel később pedig az UEFA kupát is.

Zárásként a 70-es évek további sztárjairól egy-gy gondolat.

Oleg Blohin (1975) – A Dinamo Kijev (= Szbornaja) sztárja, 109-szeres válogatott, a hetvenes évek legjobb szélsője, KEK és Szuper Kupa győztes (mindkettő 75-ből). A Beckenbauer vezette Bayern ellen vívott döntőn szerezte ezt a gólt, mely minden bizonnyal sokatt nyomott a latban az aranylabda odaítélésénél. Még mielőtt leszednénk a keresztvizet a tetűlassú védőről, nem árt tudnunk, hogy Oleg barátunk atléta dinasztia sarjaként 10.8-at tudott százon és akkor még nem volt közkedvelt a fekvő ember nem gyors szemlélet.
Allan Simonsen (1977) – A dán dinamit, a Borussia Mönchengladbach sztárja, a Bayern triplázása után ők is véghezvitték eme huszárcsínyt (1977-79) és két UEFA kupát is elhódítottak. A Barcánál Bernd Schuster és Maradona mellett játszott, 1982-ben KEK győzelmet ünnepelhetett.
Kevin Keegan (1978-79) – Mighty Mouse, a hatalmas egér. Többszörös angol bajnok a Liverpoollal, de kétszer az UEFA kupát (1973, 1976) és egyszer a BEK serleget (1977) is elhódítják. Később a Hamburger SV-hez igazol, és szinte a semmiből nyerik meg a Bundesligát. 590 bajnoki meccsen 203 gólt szerez, a válogatottban 21 alkalommal eredményes. Két aranylabdája ellenére sokan túlértékelt játékosnak tartották, George Best például nem átalotta azt nyilatkozni róla, hogy egyetlen erénye, hogy akkor tűnt fel az európai fociporondon, mikor nagy szükség mutatkozott az egyéniségekre.

(folyt. köv)

18 komment

Címkék: ajax barcelona videó bayern münchen több mint foci aranylabda

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr88214077

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mickeyknox 2007.10.31. 12:55:24

George Best például nem átalotta azt nyilatkozni róla, hogy egyetlen erénye, hogy akkor tűnt fel az európai fociporondon, mikor nagy szükség mutatkozott az egyéniségekre.

vicces, a múltkor ezt én is írtam egy kommentben :-))

darkopancsev 2007.10.31. 14:25:25

Jó a cikk, lehetne majd még ilyesmi, akármilyen apropóból, továbbra is kicsit hiányolgatom a a valamikor létező magyar focit mint témát, lenne egy csomó minden érdekesség arrafelé is. Na persze, gondolom nem véletlenül nem SzuszaIllovszkyPuskás a blog címe.

A cikkhez csak annyit, hogy a 70es VBre ki nem jutást nem csak a bolgárok miatt bukták a hollandok, hanem a már akkor szintén igencsak formálódó lengyelek is megelőzték őket (annál inkább respect a bolgároknak igy utólag is, akik aztán a VB-n a 8ba is bejuthattak volna, ha nem jön a semmiből a Cubillas féle perui társaság és nem veri meg a bolgárokat 0-2ről fordítva !!).
Egyébként Gerd Müller, Beckenbauer, Cruyff: én már őket nem láttam fénykorukban és emlékszem, kisgyerekként azt sajnáltam és azon csodálkoztam, hogy hát nem fontos nekik még részt venni VB-n, EB-n ? Ki tudja, az argentin Vb máshogy is alakulhatott volna, mindenesetre koruk miatt bőven belefért volna, 78-ban Müller és Beckenbauer 33, Cruyff csak 31 !!!. Dehát mindig is voltak ilyen mimózák, akik saját maguk ellen is tesznek, ha olyan kedvük van.

habitang · www.nst.blog.hu 2007.10.31. 16:24:31

"góljaira nem emlékszik senki, nyomtalanul tűntek el az emberek emlékezetéből."

Hehe, ez tényleg így van, a nagy gólja az volt, amit nagy meccsen szerzett..:)

tb 2007.10.31. 18:34:38

jó cikk de ehhez a mondathoz két észrevételem lenni:

"Az, hogy végül nem sikerült a Rimet kupát megszerezni legkevésbé Cruyff lelkén szárad, azóta is egyedül álló módon nem a győztes csapat tagjai közül került ki a torna MVP-je (persze hogy ő az)"

az már nem a Rimet kupa volt, azt a brazilok 70-ben végleg elnyerték, és akik nem világbajnokként a torna legjobbjainak választottak:
Leonidas 38, Zizinho 50, Kocsis 54, Kopa 58, Cruyff 74, Ronaldo 98, Kahn 02, Zidane 06
nem annyira egyedülálló ebben Cruyff, persze ez nem von le semmit az érdemeiből

rexford 2007.11.01. 00:23:09

Puskás nem a Panathinaikosznál volt?

Ha valaki nem tudná, a 72-es és 73-as BEK-győzelmek idején az erdélyi Kovács István volt az Ajax edzője.

Walmer 2007.11.01. 12:31:57

Azért Keegan megért volna egy kicsivel többet is. Szerintem. Azért mégiscsak OBE és szerintem korszakos zseni volt. Egyetlen egy dolog miatt nem értékelik, értékelitek kellően. Ez pedig a válogatott. sajnos abban az időben, mikor ő játszott az angolokat egyáltalán nem érdekelte a válogatott, így sikerült 2 vébét is kihagyniuk. Keegan ezért nem alkotott maradandót. No meg ha nem megy el a Poolból, akkor még nyer 3 BEK-et. Ha Beckenbauer is 26 évesen lelép a Bayerntől, más lenne a leányzó fekvése.

jarvis 2007.11.01. 12:43:06

A cikk nagyon jó, a hetvenes évek valóban elsősorban erről a 3 zseniális játékosról szólt illetve az Ajaxról és a Bayernről. Azért is nevezhető történelminek ez a 10 év ennek a 2 klubnak a számára, mert ezek ekkor vonultak be a nagy európai csapatok közé. A cikkben is szerepel, hogy a Bayern az említett sikerek előtt nem igazán volt ismert. Az Ajaxról sem sokat lehetett hallani a 60-as évek legvégéig. Tehát, végül is Müller, Cruyff és Beckenbauer társaikkal együtt sporttörténelmet csináltak, amikor a klubjaikban sikereket értek el.
Cruyff ráadásul duplán, hiszen a legnagyobb jóindulattal sem lehetett volna a holland válogatottat az 50-es és 60-as években világklasszis csapatnak hívni, inkább a pofozógép szerepét töltötték be ebben az időben. A 70-es években viszont a világ talán legjobb válogatottja lett belőle, még akkor is, ha az 54-es magyar csapathoz hasonlóan nekik sem skerült a vb arany megszerzése. Sok helyen láttam és hallottam egyébként az 54-es magyar és a 74-es holland válogatott összehasonlítását. Talán nem alaptalanul. Hiszen mindkét esetben meg volt a világ győződve arról, hogy a világ legjobb csapatát verte meg a német válogatott, vagyis az NSZK a világbajnok, de a magyar illetve a holland csapat a világ legjobb csapata (persze a focit gólra és serlegekre játsszák, emiatt se Puskást, se Cruyff-ot nem vígasztalta túlzottan a döntő, hogy őt jobbnak tartják mások németeknél).
A holland válogatott még 78-ban is eljutott a vb-döntőbe, és a magyarokhoz hasonlóan a második döntőjüket is elvesztették (magyarok 1938 és 54-ben), ezúttal az argentinok ellen.
Utána óriási csönd egészen 1988-ig, amikor az új generáció EB-t nyer éppen az NSZK-ban.

A németeknél pedig azóta rengeteg sztárjátékos tűnt fel: Rumanigge, Schuster, Matthaus, Klinsmann, Völler, Bierhoff, Ballack stb., de azt hiszem egyikőjüket sem lehet sem Gerd Müllerhez, sem Beckenbauerhez hasonlítani. Előbbiek sztárjátékosok, akik mint Matthaus szintén mindent elért játékosként, amit el lehetett ( Klinsmannhoz hasonlóan egyedül BL-t nem tudott nyerni, pedig 99-ben nagyon közel volt hozzá :) ), utóbbi kettő pedig zseniális, legendás játékosok. Ebben szerintem még a németek is egyet értenek.

jarvis 2007.11.01. 12:54:27

Walmer teljesen egyetértek veled abban, amit az angol válogatott-ról mondtál és Keegan-ről. Azt azonban el kellene mondani, hogy szerintem Keegan egyáltalán nem bánja, hogy eligazolt a Liverpooltól, mert 2-szeres aranylabdásként tényleg csak a válogatott sikerek elmaradása miatt lehetnek benne csalódások. Keegan, amint a cikkben is benne van klubszinten mindent megnyert. George Best véleményéhez pedig csak annyit tennék hozzá, hogy bizonyára tényleg nem voltak akkor más egyéniségek legalábbis Angliában, de azért csak emiatt nem adnak senkinek egymás után 2 aranylabdát. Bizonyára azért Keegan tudott valamennyire focizni is, persze lehet hogy nem volt annyira zseniális, mint Best. Ezt én nem tudom megmondani, én akkor születtem, amikor Keegan az első aranylabdáját megkapta. :)

Walmer 2007.11.01. 13:07:26

Én akkor már 2 tavaszt is megéltem:-) George Best pedig mondott épp elég hülyeséget, miért pont ez lenne kivétel?

darkopancsev 2007.11.01. 18:21:33

rexford 2007.11.01. 00:23:09
Puskás nem a Panathinaikosznál volt?

Miért, a cikk mást állít ????


Azért azt nem mondanám, hogy az angolokat nem érdekelte a VB azért nem jutottak ki kétszer, ezt honnan veszed ?? Egyszerúen pechjük volt a sorsolasnal, eloszor a valaha volt legjobb lengyel válogatott miatt nem jutottak ki, másodszor meg összerakták őket az olaszokkal (nem is értem, hogy volt ez lehetséges ...), és ott is csak azzal buktak el, hogy az olaszok többet rugtak a finneknek. Mindeközben volt egy magyargörögszovjet csoport is....

rexford 2007.11.01. 19:18:20

darko, most már nem.

Walmer 2007.11.02. 09:47:06

darko,
ezt annak idején Aczél Endre írta a Képes Sportban.
Mielőtt megkapnám a magamét: akkor Aczél volt a tv vagy rádió nagy-britanniai tudósítója és egybehangzó vélemények szerint az a 4. osztályú játékos, akiről ő nem tudott, az nem létezett soha.
Szóval lehet őt minősíteni így vagy úgy, de az angol futballhoz gecimód ért(ett).

jarvis 2007.11.02. 12:31:38

Hello mindenkinek,

Szerintem kár azon vitatkozni, hogy az angolok azért nem voltak-e ott a 74-es és 78-as vb-n, mert nem érdekelte őket vagy azért mert nem jutottak ki. Az az igazság, hogy az angol válogatott sajnos akkor sem tudott maradandót nyújtani legtöbbször. amikor kijutott a vb-re. Ez alól természetesen kivétel az 1966-os vb és a 90-es, amikor az NSZK ellen az elődöntőben véreztek el egy nagyon jó meccsen. Az összes többi vb-n sajnos sorra kiestek az angolok a nyolcaddöntőben, negyeddöntőben vagy éppen el se jutottak odáig. Ezenkívül viszonlag friss élmény az 1996-os EB, amikor hazai pályán azszintén elődöntőig jutottak. Elég rossz kimondani, mert én gyerekkorom óta nagyon szeretem az angol válogatottat, de rendre csalódást okoznak.

Egyéniségek szempontjából pedig mindenképpen meg kell állapítani, hogy olyan angol játékos, aki döntően a válogatottban való szereplése miatt kapott aranylabdát, az utoljára Bobby Charlton volt 1966-ban. Eleve összesen 4 angol játékos kapott eddig aranylabdát: Matthews, Charlton, Keegan és Owen. Ezek közül, mint említettem egyértelműen csak Charlton kapta elsősorban a válogatott miatt, azt gondolom ez teljesen érthető volt a világbajnoki cím után. Matthews esetleg a válogatott miatt kapta, Keegan semiképp, Owen pedig talán, hiszen volt egy fantasztikus meccse akkor, amikor a németeknek 3 gólt lőtt Münchenben. De Owen esetében is sokkal inkább a Liverpool 2001-es szereplése volt a döntő.
Mindezzel azt akarom csak mondani, hogy ha vannak válogatott sikerek, akkor azok nagyon nagy mértékben befolyásolják az aranylabda szavazást is. Válogatott sikerekben pedig Angliának sajna nem nagyon volt része, hiába játszanak mindig a csapatban néhányan a világ legjobb játékosai közül is. Voltak olyan nagyon szuper játékosok is, akik se klubszinten, se válogatott szinten nem alkottak eléggé maradandót az aranylabdához, mégis óriási egyéniségek voltak. Ilyen volt Bryan Robson, Gary Lineker vagy éppen Paul Gascoigne. Gary Lineker egyébként 1986-ban (többek között a legendás argentin-angol vb negyeddöntő után) a második volt az aranylabda szavazáson, de az akkor BEK-győztes Belanov megelőzte.

jarvis 2007.11.02. 12:38:44

Bocsánat kihagytam az előbb Beckham és Lampard nevét, akik szintén másodikok voltak egyszer a szavazáson. Beckham 1999-ben, aki talán megkapta volna a díjat, ha csak európai játékos kaphatta volna, hiszen a Man Utd-del olyan szezonja volt (FA Kupa, Premier League és BL győzelem) amit azóta sem ismételt meg senki. Így azonban megelőzte Rivaldo, aki zseniális játékos, de a Barcelona bajnoki címén kívül mást nem tudott felmutatni abban az évben, mégis ő lett a díjazott.

Lampard második helye 2005-ben pedig egyértelműen a Chelsea 2 bajnoki címének szólt. A válogatottban sajnos kritikán aluli volt a teljesítménye és az ma is sajnos.

darkopancsev 2007.11.02. 15:04:24

Belanov KEK győztes volt, nem BEK, de ő speciel biztos nem csak ezért kapta, hanem a VBért, illetve valakit dijazni akartak abbol a kijevi garnitúrából. De ezzel együtt túlzás volt az a döntés. Egyébként emlékszem arra KEK döntőre, valami eszeveszett roham-focival lemosta a kijev az atletico madridot, ez 1 hónappal Irapuato előtt volt. Ott egy kicsit eltűnődtem, de aztán gondoltam, ugyan már, jók vagyunk mi is, ők sem lehetnek akadály a Mezey féle csapat előtt...Pedig a Kijev igy állt fel: Chanov; Baltacha (Bal), Bessonov, Kuznetsov, Demianenko; Rats, Yakovenko, Yaremchuk, Zavarov (Yevtushenko); Belanov, Blokhin.

Ismerős nevek....

darkopancsev 2007.11.02. 15:07:11

Walmer 2007.11.02. 09:47:06
darko,
ezt annak idején Aczél Endre írta a Képes Sportban.


khmmm...és ő tudta, hogy nem akartak kijutni, egy Keegan, stb pályája csúcspontján nem akar kijutni egy VBre..ahhoz képest verték az olaszokat otthon egy drámai meccsen, és mondom, csak gólkülönbséggel nem jutottak tovább. Meg Aczél nem csak később keveredett ki ? Én most 1977ről beszélek.

jarvis 2007.11.02. 15:53:50

darkopancsev bocs a tévedésért, Belanov valóban KEK-győztes volt. Mikor írtam összekevertem a Dinamo-t a Steaua-val :). Sorry.

Walmer 2007.11.05. 14:36:08

Nem azt írtam, hogy nem akartak kijutni, hanem azt, hogy nem érdekelte őket. nyilván, ha "pénzt, paripát" nem sajnáltak volna, akkor lehet, hogy kinnt vannak. Ott a klubfutball mindig is jobban előtérben volt, mint a válogatott. Nálunk történt, itt MO-on: Mikor jó volt a B.csaba és bajnokesélyei voltak, a Telesport csinált egy kis műsort a "csabai focilázról" Ott hangzott el egy kérdés a csabai ifistákhoz intézve, miszerint: Mit szeretnétek inkább? Bajnok legyen a Békéscsaba, vagy a magyar válogatott jusson ki a vébére (vagy eb-re, már nem emléxem). A választ találd ki. Pedig csak egy fostos NB 1 -ről volt szó...
No, így értem, hogy nem érdekelte az angolokat a válogatottjuk. Kijutni persze, hogy ki akartak. De igazán azt akarták, mondjuk Liverpoolban, hogy legyen meg a bajnokság.
süti beállítások módosítása