Arany (Au): 79-es rendszámmal jelzett kémiai elem, az IMF monetáris rendszerének alapja, évszázadok óta a jólét és gazdagság szimbóluma.
Labda: minden bizonnyal az emberiség legnagyszerűbb találmánya, már az XIII. sz. elején találhatunk tárgyra vonatkozó nyelvi referenciákat.
Aranylabda: Az európai labdarúgás legfontosabb egyéni trófeája.

A France Football szerkesztősége 1956-ban döntött úgy, hogy a szerkesztőség munkatársainak szavazata alapján aranylabdával (Ballon d'Or) jutalmazzák a kontinens legjobbját. 1995-ig csak európai játékos kaphatta, később már a kontinensen futballozó bármely labdarúgó, tavaly óta pedig klubra és nemzetiségre való tekintet nélkül, futballtudás alapján kerül kiosztásra. Olyan korszakos bálványok, mint Butragueno, Lineker, Klinsmann, Bergkamp vagy Vialli, csak álmodozhattak róla.
A történelem első aranylabdája a futball hazájában, Angliában landolt, azon belül is a jobb szélen Sir Stanley ’The Wizard’ Matthews lábai előtt. Pedig kissrác korában az apja bokszolónak szánta, de a kis Matthews addig villogott az iskolaválogatottban, míg 14 éves korában lecsapott rá a Stoke City. Három évvel később profi szerződést kapott, és még húsz sem volt, amikor bemutatkozhatott az angol válogatottban is. Stan nem volt egy kimondott vándormadár, pályafutása 36 (!) évében két csapatot szolgált: a City-t és 14 éven keresztül a Blackpoolt. Siheder ötvenesként játszotta utolsó ligameccsét, 28 éven keresztül volt válogatott, két vb-n vett részt. Az aranylabda mellé Stoke városának dízspolgára lett, Nigériában futballkirálynak koronázták, Ghánában pedig tiszteletbeli törzsfőnöknek választották – arról nincs információnk, hogy mivel járt a megtisztelő titulus. Pályafutása során 883 hivatalos meccsen vett részt, melyeken 93 gólt szerzett. Nem valami sok, fanyaloghatnánk, de nem is ebben rejlett a fő ereje. A korabeli karikatúrák gyakran élcelődtek önzetlenségén, szíve szerint még a gólvonalról is passzolt volna. Másik védjegye a bemutatok balra-indulok jobbra trükk volt, de hiába ismerte az unalomig mindenki, mégis mindig eladta, mint Paolo Rossi a Perugia meccseket...

Angliából aztán három évre a Reál Madridhoz került a díj, kétszer Alfredo Di Stefanó (1957, 59), egyszer pedig Raymond Kopa (1958) vitrinébe. Ez a Madrid valószínűleg minden idők legjobb tizenegye volt, 1956 és 60 között öt alkalommal nyertek BEK-et és tízből nyolc bajnokságot begyűjtöttek 1954 és 64 között. Hát ennek a csapatnak volt a kapitánya/diktátora Don Alfredo (csak semmi bizalmaskodás, di Stefano megközelíthetetlen volt), aki kiutálta a királyi gárdából Didit, Simonssont és később Kopát is, tulajdonképpen csak Puskást tűrte meg maga mellett. 1180 mérkőzésen 845 gólt vágott – a leghalványabb mosoly nélkül. A futballpálya nem a kabaré nézőtere, ide nem nevetgélni járunk. Ugyan úgy végzem a munkám, mint a lakatos a gyárban – hangzott az eszemfuttatása. Tudta miről beszél, gyerekkorában a családi farmon trágyát lapátolt, tejet fuvarozott vagy krumplit kapált, mígnem 18 évesen bemutatkozott az imádott River Plate-ben. Dél – amerikai pályafutása kissé zaklatott volt (sztrájk, országváltás, kitagadás, eltiltások), így 125ezer dollárért (1953-at írunk) Bernabeu elnök a Reálhoz csábította, miután a Barca megfigyelői szerint kövér volt. A kövér aztán négyet vágott a katalánoknak az első bajnokin, a Reállal pedig megnyert mindent, amit csak lehetett. Pályafutásának csúcspontjaként az 1960-s glasgowi BEK döntőt szokás emlegetni, ahol 7-3 arányban semmisítették meg az NSZK bajnokát, az Eintracht Frankfurtot. Saeta (a szőke) hármat, míg Puskák Öcsi négyet vállalt. A sikereknek azonban már az idő tájt is megvoltak az árnyoldalai, három évvel később egy venezuelai négyestornán a Julian Grimal akció keretében elrabolta a politikai jogaiért küzdő Nemzeti Szabadságfront, és csak két nappal később engedték szabadon.

Ebben az évben esett meg az a mindmáig egyedülálló furcsaság is, hogy egy kapus, Lev Jasin (A Fekete Pók) húzta le az aranylabdát.

A hatvanas évek második felére a díj visszaköltözött Angliába, közelebbről Manchesterbe, ahol Denis Law (A vicces - 1964), Bobby Charlton (Sir Robert of Manchester - 1966) és a rosszéletű George ’Bestie’ Best (1968) is magáénak valhatta, ekkor fordult elő először, hogy egy azon csapatban egyszerre három aranylabdás is riogassa az ellent. (Melyik is volt a második ilyen csapat?)
Korunk bulvárhullámán lovagolva, mi is a botrány- és szuperhős Georgie Best pályafutását emeljük ki, aki önéletrajzi könyvében szerényen így vallott kvalitásairól: Ha csúnyának születek, a futballvilág már nem emlékezne Pelére. Sir Stanley-vel ellentétben nemigen szeretett passzolni, a született, ösztönös zseni akkor volt nyugodt ha folyóindaként rátekeredett a labdára, és a kapuig cselezte magát. Hősünket a kor zseniális menedzsere, Sir Matt Busby emelte ki a belfasti prolinegyed posványából, és 17 évesen már a MU egyben és az északír válogatottban is bemutatkozhatott. A MU ebben az időszakban kezdte összeszedni magát a müncheni katasztófa után, és a legendás hármas segítségével újra felvirágzott az egyesület, két bajnoki cím mellé a BEK serleget is begyűjtötték. Bestiet azonban ez nem különösebben izgatta. Az évtized végére a Harland & Wolff vasesztergályosának fia, George Best, a milliomosok pazar és könnyelmű életét élő Georgie Boy-já változott, aki kétpofára habzsolta az életet, a garázsban versenyautók, - a hálószobában topmodellek sorakoztak, ő mégis a Brown Bull pubban citromos vodkát vedelve időzött legszívesebben. 1972 novemberében az addig érinthetetlen Bestet nemes egyszerűséggel kivágták az öltözőből, miután csuma részegen, egy órás késéssel jelentkezett játékra. Egy évvel később még visszatérhetett az Old Traffordra, de 12 meccs után újra hanyagolni kezdte az edzéseket és ezúttal végleg elveszett a labdarúgás számára, bár össze-vissza csapatokban (Stockport, Cork City, USA, Fulham, Hibernian, Bournemouth) még évekig futballozott. 1984-ben 160ezer fontos adócsalást zúztak rá, focigálát kellett szervezni a tiszteletére, hogy fizetni tudjon, de egy évvel később már a börtönéletbe is beleszagolt  (több rendbeli ittas vezetés, garázdaság, hatóság elleni erőszak, adócsalás), ám befolyásos barátai innen is kiszedték négy hónap alatt. Ő volt a United első nagy hetese.

A manchasteri hegemóniát csak a még életében szobrot kapott Eusebió, és az utolsó magyar császár, Albert Flórián tudta megtörni. Portugál olvasóink füttykoncertjétől kísérve Eusébió Ferreira da Silváról, a fekete párducról most csak annyi említést teszünk, hogy a) a legendás edzőfenomén Guttmann Béla adott neki profi szerződést a Benficánál b) ha már betette a kezdőbe, bajnokság hegyeket, kupát, BEK serleget egyaránt megszereztek.

Albert Flórián a magyar labdarúgás egyetlen aranylabdása, olyan nevek végeztek mögötte, mint Cruyff, Best, Rivera, Beckenbauer, Gerd Müller vagy Mazzola. 1941. szeptember 15-én született Hercegszántón, huszonkét éven keresztül csak a Fradiban játszott, a válogatottban 75 mérkőzésen 31 gólt szerzett, 17-et csípőre tett kézzel.
1960 és 68 között volt csúcsformában, játszott a római olimpián (3. hely), két világbajnokságon, illetve az EB elődjének számító Nemzetek Európa Kupáján (3. hely), a Fradival a Juventust legyőzve hódították el a VVK-t. A kiemelkedő sikerek mellett pályafutásának két igazán fájó pontja lehet. A chílei VB, ahol a szovjet Latisev elcsalta egy teljesen szabályos gólunkat a csehszlovákok ellen, így Masopusték (aranylabda 1962) jutottak a döntőbe. A másik az aranylabda átvételének körülményei. Akkoriban az volt a szokás, hogy a győztes labdarúgó nevezte meg az átvétel helyét és idejét. Albert a Népstadionban rendezett szovjetek elleni válogatott meccsre adta a voksát, de az akkori vezetés úgy döntött, hogy az ünnepélyes díjátadásra sokkal inkább megfelel a császár Árpád fejedelem úti lakása... Ezután tucatszám érkeztek a külföldi ajánlatok, de ugye a szocialista sporterkölccsel nem fért össze a profiskodás. Pedig egy nyugati szerződéssel elkerülhető lett volna a végzetes koppenhágai sérülés, az Engedahllal történő összecsapás Albert pályafutásának végétt jelentette – 28 éves korában.
Első az egyenlők közt alapon fenti világsztárokat emeltük ki, de ne felejtkezzünk meg a hatvanas évek többi csillagáról sem, egy-egy gondolat erejéig.

Luis Suarez (1960) – barcelonai középcsatár. Könnyű volt neki: kinézett balra - Kocsist és Evaristót látta, kinézett jobbra - Czibor és Villaverde tűnt fel.
Omar Enrique Sivori (1961) – szintén csatár, akkortájt világrekordot jelentő 130 millió líráért szerezte meg a Juve a River Platetől. 
Gianni Rivera (1969) – un bambino d’oro, a Seria A leghűségesebb játékosa, 19 szezont húzott le a Milannal, három bajnokságot és két BEK trófeát nyertek. A válogatottban kevesebb szerep jutott neki, nem fért el az Inter karmesterével, Mazzolával a pályán. 

Első aranylabda felvezetőnk zárásaként emlékezzünk meg a jelölést szerzett, de sosem diadalmaskodó honfitársainkról: Bene, Bozsik Cucu, Bundzsák Dezső, Détári Döme, Dunai II, Farkas Jancsi, Göröcs Titi, Grosics, Kocsis, Kubala, Nyilasi, Puskás Öcsi, Sándor Csikar, Solymosi Pixi, Szűcs Lajos, Tichy, Törőcsik, Újlaki ’Joseph’ József - Respect.

(folyt köv.)