Lement két karika a csoportmeccsekből, világraszóló meglepetésekkel egyelőre nem találkozhattunk (azt a valószínűtlen esetet leszámítva, ha valakit meglepett volna a brazilok leégése Mexikó ellen), volt viszont néhány kiváló meccs, parádés egyéni teljesítmény és persze szép számmal gólok is. Többé-kevésbé már képet kaphattunk a jelenlevők játékerejéről, elszántságának mértékéről, sőt, tulajdonképpen kialakult a negyeddöntők mezőnye is, szinte már csak a továbbjutók sorrendje és a az egyetlen kieső harmadik személye maradt kérdéses. Az alábbiakban néhány morzsa a Copa América eddigi tapasztalatairól.

A büdös francért utálnak minket ennyire a szervezők?! Persze, nyilván elsősorban Dél-Amerika szája ízéhez igazítják az esemény programját, de akkor is szemétség, hogy ha a brazilokat vagy az argentínokat akarom élőben nézni, akkor délután le kell dőlnöm, hogy fitten ébredhessek hajnalban. Egyszer már játszhatnának igazán ők is a némileg szimpatikusabbnak mondható éjféli időpontban.

Ha már szóba kerültek a Copa legerősebb csapatai, állapítsuk meg, hogy Argentina hozza azt, amit vártunk tőle a keret erejéből adódóan. A brazilok meg pont fordítva. A két csapat teljesítménye közötti különbséget nem tudjuk másnak betudni, mint hogy míg a kék-fehérek keretéből négyen is bekerültek az NST-szezonválogattjaiba, addig a brazilok mindössze két embert delegáltak a szupercsapatokból a Copára. Ezen kívül állapítsuk meg, hogy Argentína hűvösen magabiztos, ha nem lesznek megint olyan hülyék, mint a vébén, akkor mi rájuk fogadunk. Meg egyébként is.

A torna menetrendszerű kellemes meglepetése Paraguay, akik már biztos résztvevői az egyenes kieséses szakasznak. Először Kolumbiát apró gólokkal megzavarva, majd véresre kontrázva verték félholtra, az előző körben pedig tökéletes érdemtelen győzelmet arattak az amerikaiak ellen. A gringók kétszer hibáztak az ötös vonaláról, szertelenségükért büntetésül ritmusban lekontrázták őket a paraguayiak, Cabanaz szerénytelen bőséggel ontja a gólokat, Roque Santa Cruz pedig vagy magára talál éppen, vagy esetében az elsült kapanyélről kell beszélnünk. Kicsit félve ismer be ilyesmit az ember, de nekem kifejezetten tetszik az amerikai csapat játéka, de ezért még nem osztanak továbbjutást.

Mexikó elég simán legyőzte Brazíliát, majd kicsit nehezebben megverték Ecuadort is, hamarosan meglátjuk, mire mennek egy erős ellenféllel szemben. Dunga csapata még keresi a játékát, drukkolunk, hogy megtalálja, mielőtt csúfos kudarc lenne a vége a dolognak.

A góllövőlistán négyen állnak három góllal, mögöttük hárman eggyel lemaradva. Tök mindegy, hogy a védelmek töketlenek, vagy a csatárok mentették át jól a formájukat, örüljünk neki, hogy ilyen sok gól van, néhány közülük ráadásul egészen formás. (Vállaljuk a kritikát, az arcpirító esernyőt kapó hátvéd szezonválogatottunk jobbhátvédje, Maicon)

Uruguay egyelőre nem hozza, amit vártunk tőlük, ennek ellenére egy átigazolási hír a Copa ideje alatt látott napvilágot, miszerint Forlán 21 millió ajróért az Atletico Madridhoz szerződött Fernando Torres bazi nagy örökségével a nyakában. Sok szerencsét, Diego, mi szorítunk, ha mondjuk azzal kezdenéd, hogy továbblövöd a csapatodat az elég reménytelen hazaiak ellen, az jó lenne...

Egy amerikai oldalon a saját csapatukat olyan csúnyán leosztják, hogy még mi sem tudunk olyanokat írni a saját focinkról, pedig ha jól emlékszünk, mi 86 óta a meredek zuhanás báb-állapotában leledzünk, ők pedig azért majdnem mindig láthatóak itt-ott. A cikk egy pontján az amerikai szakíró arra a kijelentésre ragadtatja magát, hogy az argentínok ellen világosan kiderült, milyen sekély az amerikai merítési lehetőség, ami a tehetségeket illeti. Az ember hátán a hideg futkos, komolyan.

Az utolsó fordulóra azért lényeges kérdések maradtak, amikről várhatóan sokgólos meccsekken döntenek majd az érintettek, habár benne van, hogy néhány csapat már a kelleténél előrébb tekint és ehhez igazítja a taktikájukat is. Kíváncsian várjuk a drogháború résztvevőinek összecsapását, a két legtöbb gólt szerző csapat (Argentína - Paraguay) meccsét, kívánjuk a brazil szamba visszatérését, Recoba parádés formába lendülését és persze hazai örömünnepet, ha már ennyit áldoztak a kétségkívül színvonalas rendezvényre.

A végén pedig barátkozzunk azzal a ténnyel, hogy Robinho a brazil válogatott vezére és egyelőre nem is csinálja rosszul. Mindenesetre komolyan veszi és ez nekünk nagyon tetszik.