Miközben arra várunk, hogy minél több játékos sérüljön le a válogatottja edzőtáborában (eddig még csak Fernando Torres szívta meg Sergio Ramos belépőjét a spanyoloknál, idén már nem biztos, hogy játszanak, amiért nyilván nagyon hálásak az UEFA-heleyezésért küzdő Atletinél), foglalkozzunk egy kicsit a futball és a humor szövevényes viszonyával. És nem a pályán történő seggreesések szilveszteri bakiparádéjára gondolunk, hanem annál valami sokkal magasztosabbra. A műfaj legnagyobbjai természetesen az angolok, azon, hogy ők tudnak-e a világon legjobban focizni lehet vitatkozni, de hogy a humor és a futball keresztezésében ők a legnagyobbak, azzal nehéz. Az alábbi viccparádé tökéletes metgértéséhez nem árt jól tudni angolul, szórakozni rajtuk viszont már egy alapfokú rigóutcával is lehet.

A leghíresebb futballügyi tréfajelenet talán a Monty Python focimeccse a görög filozófusok és a német filozófusok közt, Konfuciusz bíráskodásával. Az utóbbiaknál nyilvánvaló hiba volt Beckenbauer szerepeltetése, és Marx késői becserélése már nem sokat segített. A legjobb egyértelműen Nietzsche sárga lapja.

John Cleese és társai nyilván nagyon érdeklődtek a filozófia és a foci átfedései iránt, hiszen még egy hasonló jelenetük volt. Itt a túlművelt műsorvezető próbál az egzisztencializmusról társalogni a kétségbeesett játékossal.

Végül pedig egy olyan Monty Python-jelenet, amely egyáltalán nem tör filozófiai magasságokba, hanem megmarad minden idők legzseniálisabb humorista-formációjának jellegzetes abszurd humoránál. Az új-zélandi rögbiválogatott és a Derby városháza összecsapása után a Bournemouthi Nőgyógyászok mérkőznek meg a Watfordi Kalózimitátorokkal.

Valamivel újabb a hasonlóan remek Harry Enfield jelenete, amelyben az 1933-as Arsenal csap össze az 1991-es Liverpoollal (John Barnes! Ian Rush!). Maga a kivitelezés is remek, a poénok pedig szinte mind tökéletesek.

Szintén Harry Enfield követte el a következő kis gyöngyszemet, amelyben már nem a focisták, hanem a stúdióban szakértő futóbolondok kapják meg a magukét. "Nem oda kell állni, hanem oda, ahol a labda van!"

A szakkommentátorok legszínvonalasabb szopatása azonban a Fast Show című brit szkeccsműsorhoz kötődik. A Ron Manager névre hallgató karakter neve Ron Atkinsonra utal, haja és idült vigyora pedig Gary Linekerre, ennek ellenére kitalálói azt állítják, a minta Alec Stock, a QPR, a Luton, a Fulham és az AS Roma edzője volt. Ronnak gyakorlatilag egy értelmes mondata nincs, itt például Ryan Giggsbe bonyolódik bele.

Itt pedig az európai futballkultúráról indít néhány Angliában gyakori közhellyel, majd gyorsan a németek háborús szokásaival folytatja.

Szintén a Fast Showból származik a klasszikus divatdrukker figurája. A focibuzi férfi a nőknek még csak képes elnézni, hogy nem értik meg a lest, de a csak a vébéket néző bohócoknál nincs rosszabb. Ő például az Arsenalt választotta.

Illetve most az Arsenalt, de korábban a Blackburn is megfelelt.

Vannak aztán a sima paródiák, mint például ez a remekül sikerült Sven Goran Eriksson, akinek a nagy szerencséje, hogy ez még a 2006-os vébé előtt készült, utána már nem bántak volna vele ilyen kesztyűs kézzel. Mourinho viszont a jelek szerint sokkal nehezebb dió, őt még az angoloknak sem sikerült igazán jól elkapniuk.

Végül pedig a legnagyobb magyar foci- és humorügyi klasszikus, Hofi monológja az Aranycsapatról 1972-ből. Puszta zsenialitás.