Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Hétvégi jóslatok - Serie A, 32. giornata

2009.04.18. 12:00 _benito

Volt ennek a tavaszi szezonnak olyan része, amikor még számított volna, mi lesz a Derby d’Italia végeredménye. Ez már nem az, de azért az eseménynek kijáró tiszteletet most is megkapja a (nagyon) Öreg Hölgy, akit elővett az övsömör, és már kedve sincs az egészhez, és a zsinórban negyedik bajnoki címével a Milant az örökranglistán leelőző Inter. A 4. helyért zajló verseny kicsit élesebbé válik a forduló után, ehhez fontos lenne egy múlt hetihez hasonló Lazio-produkció, és az Udinese sem kellene, hogy lassítson. Az európai vizeken utolsóként elsüllyedő olasz bárka kifejezetten szép halált halt a Werder ellen, a németek által korábban elintézett Milan pedig akár meg is előzheti a Juventust, ha utóbbi is úgy akarja – és sikerül közben legyőzniük a Torinót. Megint van új edzőnk, Papadopulo Palermóba vezeti a viharvert Bolognát. 

Juventus-Inter 1-1
Itten van a tavasz meccse, csak kicsit elkésett. Mondjuk 3-4 fordulónyit, mert mostanra már kizárólag a becsület a tét – mindkét oldalon. Felhívnánk a figyelmet, hogy az Inter tulajdonképpen komolyabb hullámvölgy nélkül csinálta végig a szezont, apróbb botlások és Mourinho bolondozása az elején, ennyi zavart csak be. A Juventus tavasz elején látott feltámadása megbicsaklott, a szezont szinte egyedül végigdaráló játékosok közül többen már nagyon készen vannak, és a helyzet most sem jobb: a Tiago-Poulsen kettős középen például kimeríti a középszer fogalmát. Marchionni nem merít ki semmilyen fogalmat.
Az Interből csak a második legjobb támadó, Maicon fog hiányozni, de az alapvetően jobbhátvéd Santon (már ott vagyunk, hogy Mourinho nem Zanettit húzza vissza, hanem a fiatal olaszt tolja át) megoldja, középen pedig harcra kész a Muntari-Cambiasso-Zanetti kivégzőosztag. Még annyi szerencséje sincs a Juvénak, hogy Adriano játsszon.
Megkérdeztük Inter-szimpatizáns vendégszerzőnket (klikk a tavalyi derbi beharangozójához), mit vár a meccstől, a visszafogott hátvéd szerényen háromgólos vendégsikert jósolt, amelyben külön kiemelte a demoralizáló vonalat.
A Juve szezonját az mentheti erős közepesre, ha idén még egyszer találkozik az Interrel egy másik sorozatban, és ott megveri. Ez a mostani annyira nem számít, de azért kikapni talán mégsem fog a Juventus, sőt, ha a jelenlegi keretben csak úgy tobzódó spirito előtör, a jövő heti nst-foci előtt/alatt/után megállás nélkül El Magnificót fogjuk osztani.

Genoa-Lazio 2-2
Az önbizalommal egyiknél sem lesz gond, és bár a hazaiaknak kell jobban, ráadásul a Laziónak jövő hétre kell inkább gyúrnia, mi mégsem adjuk oda a Genoának. Méghozzá azért, hogy a Roma feljöhessen egy kicsit, és a negyedik helyért lássunk egy komolyabb  szkandert.

Udinese-Fiorentina 3-1

Aki a rettegett Werder Bremennek (bruhaha, pedig a Milant is ők gyalázták ki) hármat gurít, annak csak attól kell félnie a Viola ellen, hogy valakit kiállítanak. Mert akkor jön a lila bünti. Quagliarellának már csak két gólt kell lőnie az Inter szerződésajánlatához.

Milan-Torino 1-1

Megnéznénk élőben is Ancelotti új agyszüleményét, a mester legutóbb rácsodálkozott egy 4-2-3-1-re, és ha zajos sikert nem is, de győzelmet azért hozott. A Toro kibukkant a mocsárból, és nem szeretne egyből alámerülni, és nem is esélytelenek egy pontra, főleg, ha megint szertelenkedik a hazai védelem (ez a legszebb szó, amivel le lehet írni.)

Roma-Lecce 3-1
Minden csapat közül a Romának kellene a legjobban a BL, de a derbi nem úgy sült el. Most már nincs több hiba, mert már így is kisebb csoda (és a többiek kifulladása) kellene hozzá, de a Lecce ellen visszajön a remény. Hogy marad-e, abban nem vagyunk biztosak.

Cagliari-Napoli 3-1
Kicsit a szívünkbe zártuk a szardíniaiakat, a Juve és az Inter otthonában is ellenfele torkának ugró kiscsapat a középmezőny élén feszít, a Napoli pedig iszonyúan elrontotta a tavaszt, és már le is mondtak arról, hogy idén még bármi elérhető. Az ilyet szereti a Cagliari.

Palermo-Bologna 2-0
Papadopulo nem pitiáner feladatot kapott, a frissiben kiesőhelyre csúszott vendégeket kellene megmentenie, mindezt a Palermo otthonában kezdve. Az első feladatról is megvan a véleményünk, a másodikat viszont határozottan kijelentjük, hogy nem fogja tudni teljesíteni, mert a szicíliaiak akár a Romát is beelőzhetik, ha nyernek.

Catania-Sampdoria 2-2
Egyszerre öt kiváló (vagy kiváló formában lévő) csatár lesz a pályán, a rossz védőknek pedig se szeri, se száma. Mindketten megpihenhetnek már, se le, se fel nem vezet út számukra, amivel tulajdonképpen a korábbiakat is figyelembe véve, mindketten elégedettek lehetnek.

Siena-Chievo 1-0
A két kicsi nincs rossz formában, bár a veronaiaknak még korai lenne megnyugodni, és most vissza kellene hozni a Milan ellen otthon elbukott pontokat. A játékkal nem volt komoly gond, a Siena meg mindjárt idegenben alázott, úgyhogy jó meccsnek látjuk.

Atalanta-Reggina 2-1

November 20, kellemes őszi szellő, Reggio Calabria (a frizura tart). A hazaiak 3-1-re verik a bergamóiakat, és akkor még fogalmuk sincs róla, hogy csaknem négy hónappal később is ez lesz az utolsó győzelem, amire emlékeznek. Azt mondtuk, 35 pont kell a bennmaradáshoz, a Granatának ez szinte azt jelenti, hogy csak nyernie szabad. Na, azt nem fognak.

211 komment

Címkék: olasz üveggömb serie a

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr441072222

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

*Fata* 2009.04.18. 12:04:40

olé olé előzés lesz:)))

*Fata* 2009.04.18. 12:14:43

Mellesleg ezzel a címmel az inter sehova nem előzi, csak beéri a Milant.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.18. 12:20:42

Akkor mondanám , hogy halvány esély maradt a Bl-re ha a következő két meccset hozzuk. Ez a mostani Lecce elleni akár papírforma még középhátvédek nélkül is, de jövő heti Firenzei hirig már annál komolyabb feledat. De hiába hozzuk következő két meccset is, ha ezalatt a Genoa, többet szerez három pontnál, mert úgy már tényleg végleg lefőtt a lecsó.

Forza Lupi!

horas 2009.04.18. 12:21:04

Hát nagyon remélem,hogy a következő bajnokság ennél izgalmasabb lesz,mert egy izgalmak nélküli Juve-Inter április közepén azért az elég gáz.

BruceWayne 2009.04.18. 12:22:18

nekem ez a meccs valszeg a Diósgyőr-Győr miatt kimarad, ez azért csak tétmeccs lesz. :-)

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.04.18. 12:54:38

Csak halkan jelezném bruhaha, hogy a Werder minden olasz ellenfelét megruházta, és hat meccsen egyszer sem kapott ki (Inter, Milan, Udinese)

vargamma 2009.04.18. 13:20:14

jövőre induljon a werder a serie a-ban s akkor végre izgalmas lesz az olasz bajnokság! :-D

Vul-Kahn 2009.04.18. 13:47:24

Ebben a szezonban 12-szer találkozott egymással német és olasz csapat a nemzetközi kupákban, a mérleg 4 német győzelem, 7 döntetlen, 1 olasz siker ( az akkor csúcsformában lévő, az olasz bajnokság élén álló Udinese nyert Dortmundban 2-0ra). A 12 meccsből hetet Olaszországban játszottak, és csak ötöt Németországban. Nem akarok vitát kirobbantani arról, hogy melyik bajnokság az erősebb, vszleg még mindig az olasz, de ez nagyon rövid időn belül változhat.

horas 2009.04.18. 14:28:08

Érdekes amit,mondasz Vul-Kahn,és lehet is benne valami,de az tény,hogy az olasz élcsapatoknak valamit kezdeni kell magukkal,az Inter még hagyján mert sose volt európai szinten meghatározó,de a Juve meg a Milan,hogy egy sorozatban se tudnak versenyben lenni(főleg a Milan)...ezért tart itt az olasz foci...

Matrix23 2009.04.18. 14:55:47

Azért ahoz azt is hozzá kell tenni, hogy ezeknek a győzelmeknek legtöbbje Uefa kupában volt, azt meg nem nagyon veszik komolyan az angolok, olaszok és spanyolok manapság, bl-ben pedig egy teljesen tét nélküli meccsen verte meg már addigra a Werder az Intert. Persze nem rossz a német foci, de azért messze van még az olasztól. Amiben jobb hogy több a néző, de ettől a focijuk még nem lesz jobb, klasszisok alig játszanak a német bajnokságban, egy nagy labdarugónak nem kihívás a Bundesliga, igaz van egy Ribery és egy Diego, de neki is inkább csak ugródeszka a Bundesliga... A legjobb német csapat a Bayern is csak a német bajnokságból szedi össze a játékosait... A Serie A-ban azért még mindig klasszisok tucatjai játszanak, és azért pénzügyileg is jóval tehetősebbek a klubok, azért egy Inter, Milan, Juve hármassal aligja tudná vmelyik német csapat felvenni a versenyt, van legalább 3-4 komoly csapat Itáliában, addig a Bundesligában van a Bayern aki nemzetközi szinten is elismert és jó, de a többiek max az Uefa kupában jók, azért Én annak a ligának az erősségét amelyikben egy Hoffenheim tudott vezetni és egy Wolfsburg vezet most megkérdejelezem az erősséget, azért ilyen nem igen fordulna előre a Serie A-ban vagy La ligában hogy egy középcsapat alázza a mezőnyt... Persze nem a német bajnokságot akarom leminősíteni mielőtt vki nekem támadna, de azért messze vannak attól még hogy európa legjobb három bajnoksága között emlegessük őket... Egy kisebb válság van Olaszországban, sokan kongatják a vészharangot, és egy kicsit túldramatizálják (ahogy mindig itáliában...) pedig mindössze annyi történt hogy már megint az elején összesorsolták őket az angolokkal, és valljuk be az "angolok" most nem csak az olaszoknál de mindenkinél erősebbek sajnos. Az olaszoknak meg pechükre tavaly és idén is őket kapták, fog ez majd változni, 2000-es évek elején is kongatták a harangot az olaszoknál erre 02-0-3ban színolasz döntő volt és az elődöntőben is három olasz volt. Azért az olasz bajnokság mindig is az egyik legerősebb lesz amíg csak világ-a világ!

_alerob 2009.04.18. 15:41:54

Azért nézzük már meg főleg két milánói gárda játékosait.. egyiküknek sem így kéne teljesíteni. Minimum elődöntőben, vagy a negyeddöntőben kéne szerepelni. A Juvénak a kerete annyira nem jó, de ők sem mondhatók szerencsésnek, mint ahogy a Roma és a Fiorentina sem. Az olasz foci hullámvölgybe került, de ez még nem jelenti, hogy a német bajnokság jobb lenne. Nagyon jó játékosok vannak az olasz ligában, és habár nem tudom mennyire áll jól más bajnokság fiatalokból, de itt rengeteg van.

Piiii 2009.04.18. 15:49:19

@Matrix23: bl-ben pedig egy teljesen tét nélküli meccsen verte meg már addigra a Werder az Intert

ez hülyeség amúgy mert ezen a meccsen bukta el az inter a csoportelsőséget, és került össze a mu-val

giacinto 2009.04.18. 15:56:31

Mennyi az odds a veronai győzelemre? :)

Matrix23 2009.04.18. 15:58:30

De addigra már biztos volt a továbbjutás, nem nagyon törte össze magát a csapat, még Mourinho is mondta hogy mindegy hogy első vagy második lesz a csapat, hát nem lett mindegy ezt utólag tudjuk. :S Elnagyképesködték, szokás szerint...

alerob Igazad van előrébb kéne tartani, de a Milan nem nagyon vette komolyan uefa kupát, b csapattal álltak ki a meccseken is, és valljuk be egy milannak ez a jelenlegi Uefa kupa nem kihívás... Inter kiesése sztem megbocsátható Mu ellen nem szégyen kiesni, zsinórban harmadjára a nyolcaddöntőben már igen... Tehetségek terén meg sztem az olasz áll a legjobban, nagyon sok tehetséges focista van akikből világklasszisok lehetnek. Hullámvölgyet Én sem vitatom, van de nem olyan nagy ahogyan felfújják, és azért a Serie A még mindig a világ egyik legerősebb bajnoksága, három legjobban még mindig benne van, még ha nem is a legjobb jelenleg.

_alerob 2009.04.18. 16:31:32

Murinho már megint nem sajnálta koptatni feleslegesen a száját. Erre aztán irtózatosan büszke lehet megint. Lehet Del Piero mostanában nem villog meg kicsit leállt és lehet, hogy nem nyert aranylabdát, de ezért.....(inkább nem folytatom)

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.04.18. 17:22:04

@Vul-Kahn: Meglepett, amit írtál német kontra olasz-ügyben! Nem akármilyen adat.
Ugyanakkor szerintem mások a lehetőségek, vagyis rövid időn belül nem fog ez változni, ha az anyagiak maradnak így!
A Milan, Inter, Juve, Roma világsztárokat tud megfizetni, megtartani, Németországban erre csak a Bayern képes!

Az angolokkal pedig egyelőre az olaszok nem tudnak versenyezni. De biztos vagyok abban, hogy a Milan, Inter beleköp majd az angolok levesébe. És a leves ettől jobb lesz! :))

_alerob 2009.04.18. 18:23:59

nem hiszem h jövőre a Juvénak is félnie kellene, ha összejönnek a dolgok rendesen.

Vul-Kahn 2009.04.18. 18:30:01

Szándékosan nem akartam szubjektív dolgokba belemenni, ezért írtam csak ezt az érdekes adatot, és mint láthatjátok, el is ismertem, hogy jelenleg a Serie A erősebb. De azért szerintem az olaszoknak inkább hátrafelé kell tekintgetniük, mint előre az angolok felé. Az UEFA-5éves rangsor számai szerint ugyanis a digók előnye lassan elolvad a BuLi-val szemben, ami a 4. BL-hely Itáliából Germániába való költözését jelentené. Arra meg, hogy Olaszországban sok a tehetség, annyit tudok mondani: Németországban is. Végig lehetne menni egyenként a csapatokon, hogy melyikre milyen jövő vár, én ezt inkább nem teszem meg. Abban talán egyetérthetünk minden itteni hozzászólóval, hogy amíg az angol csapatok ilyen anyagi fölénnyel rendelkeznek, addig se nektek, se nekünk nincs igazán esélyünk BL-győzelemre. A Barcát most nem keverem ide, elvégre nem Csöncsön vagyok:)))) Ehhez is csak egy tényt: ők is 90 millió eurót költöttek a múlt nyáron. Na de ez már nagyon elment off-irányba, úgyhogy be is fejezem. További szép napot/estét mindenkinek

Mr.AT 2009.04.18. 21:07:05

Sokkal élvezhetőbb lenne a meccs, ha

1. Fülöp nem teli szájjal sz*pna/nyalna, stb. egyfolytában az Internek,

2. Marchionni tudna focizni, pl. nem szopatná Alexet a használhatatlan hát mögé lövöldözött passzaival, vagy belőtte volna az előző, 16oson belüli egy az egyben ziccerét,

3. Ibrahimovic-ot teljesen jogosan kiszórták volna pirossal az iménti gusztustalan könyökléséért.

értelmetlen_nevű 2009.04.18. 21:12:07

@Mr.AT:
3. pont: ezt te sem gondolod komolyan

Mr.AT 2009.04.18. 21:13:40

Muntari lőőő... bedobás. :-)

rexford 2009.04.18. 21:15:32

Azé' ez a DP-Nedved-Zanetti-Figo kemény négyes az elmúlt 15 évből. Jó kis időutazás.

_alerob 2009.04.18. 21:29:27

Molinaro bazz mint valami robot. Elképesztő ez az ember.

Mr.AT 2009.04.18. 21:31:09

@_benito: Majd jól eladjuk mondjuk a Genoa-nak év végén, aztán jövőre lő nekünk (és csak nekünk) 2 gólt...

*Fata* 2009.04.18. 21:39:04

Még a Serie Ahoz, itt a nagy igazság:

"If there is one team Serie A can usually rely on to save its behind, it is the Rossoneri.
The simple fact remains that if Berlusconi does not invest in Milan, then there will be no more Champions League crowns for a while."

www.goal.com/en/news/1717/editorial/2009/04/17/1214350/calcio-debate-10-reasons-why-italian-teams-are-a-disaster-in-euro

Mr.AT 2009.04.18. 21:41:56

@*Fata*: Teljesen elfogulatlan, objektív tények tucatjaival alátámasztott vélemény... muhahaha.

_alerob 2009.04.18. 21:58:40

jó egy sunyi f.sz banda Ibra, Balotelli és az egész sorfallal

Mr.AT 2009.04.18. 21:59:58

@_alerob: Nem ez a meglepő, mert ilyen helyzetben minden csapat ezt csinálja. A meglepő az, hogy Farina nem tud 9ig elszámolni.

Mr.AT 2009.04.18. 22:01:53

B*zmeg hihetetlen, hogy Marchionni egyszerűen KÉPTELEN úgy átvenni egy labdát, hogy az ne 10 méterre pattanjon tőle... és nyilván mindkét 16oson belüli egy az egyben ziccerünket őrá sikerült kijátszani...

_alerob 2009.04.18. 22:03:38

@Mr.AT: Igaz is. De Balotelli kezdhetne már valamit mert undorító egy képződmény (nem a gólja miatt)

_alerob 2009.04.18. 22:07:01

Balotelli remélem nem gondolja komolyan az olasz válogatottat, mert szerintem fél olaszország rühelli

Mr.AT 2009.04.18. 22:07:04

Juhé. A másik atomfizikus, b*zmeg.

2009.04.18. 22:08:58

Én csak azt nem tudom, hogy Ranierit miért nem kergették el eddig jó messzire torinóból? Ő és a bajnokcsapat? Középcsapatok edzői között nüanszokkal van az átlag felett.

Igazi olasz Harry Redknapp. Semmi több.

Ahol sikert és címeket akar egy csapat, oda Mourinho-szintű edző kell, ahogy utoljára Capello és Lippi tett valamit le az asztalra (nem a bundára gondolok).

Farina meg egy farok, nemzetözi meccset kezébe nem adnék többet.

Mr.AT 2009.04.18. 22:16:02

@dann: Nem tudom, miért vagy igazságtalan, elvégre egy, igen értékes pontot szereztünk az utóbbi 3 meccsünkön. :-)

2009.04.18. 22:17:14

@Mr.AT: távol álljon tőlem az igazságtalanság, mint ahogy az is, hogy ennek a csapatnak kelljen szurkolnom:)

Bocsi. De azért nem lennék a helyedben, ha egy ekkora majom irányítaná a csapatunkat és mégis lehazudná évről-évre a bajnoki címet az égről.

Mr.AT 2009.04.18. 22:19:48

Ja, az "Adjuk el Buffont, mer' szar!" társadalmi mozgalom tagjainak ajánlom figyelmébe a mai meccs ismétlését éjjel a Sport2-n.

_alerob 2009.04.18. 22:22:43

Grygera barátunk betalált

Mr.AT 2009.04.18. 22:23:08

Juhé, 1:1.
Gio klasszisát mutatja, hogy még így is sikerült hajszálpontosan fejbelőnie a csapaton belüli Fogalmatlanok Klubja másik ekletáns tagját.

2009.04.18. 22:25:10

@Mr.AT: azt nem vágom hetek óta, hogy a kis kopasz miért padozik...

Ranieri és a nem létező Skill 3. fejezet.

Mr.AT 2009.04.18. 22:26:55

@dann: Megint hülyeségeket kérdezel, hát nem láttad, hogy az ismételten pótolhatatlant domborító, utánozhatatlan Marchionni játszott a helyén? Hogy lehetne kihagyni egy ekkora klasszist?

2009.04.18. 22:28:51

Nem csoda, hogy egy ilyen mezőnyben a nemzetközi kupában évek óta beégő Inter nyeri a bajnokságot sokadjára egymás után.

Ameddig Ranieri itt csücsül, addig a Juvétól nem kell félni.

giacinto 2009.04.18. 22:32:51

FORZA INTER! +10

Mekkora gól volt.

calciomax 2009.04.18. 22:33:23

Ezt eszór-szara-kodtuk....

calcio_di_rigore 2009.04.18. 22:37:36

@dann: add be nekik az önéletrajzod, ha ilyen kurva okos vagy, és úgy gondolod, hogy ilyen keretből többet ki tudsz hozni.

Ja és adjuk el Buffont, hogyne bazmeg.

dann (törölt) 2009.04.18. 22:40:05

@calcio_di_rigore: felőlem azt csináltok Buffonnal amit akartok, mint ahogy a Juve mélyrepülését is olyan magasról szarom le, hogy csak úgy csattan.

Az "ilyen keret" meg vicces. Ha nem csalta volna szét évekig a bajnokikat a zebra csürhe, akkor talán Ibrahimovics sem kék-fekete mezben lőné a gólokat és Zambrotta sem Milanoban szaladgálna.

Igazából most hogy így mondod, a Juve megérdemli a loser szerepet, Ranieristül és Tiagostul.

JokerZ 2009.04.18. 22:42:14

esküszöm az volt az érzésem, hogy az egyenlítést szánalomból engedte az Inter.

Mindent félretéve az az edző, akinek a legbátrabb cseréje a Molinaro-De Ceglie váltás, az kérem szépen tűnjön el a búsba. Aki erre a tét nélküli meccsre képes egy csillagászatilag kreatív Poulsen-Tiago kettőssel kiállni, az nem szakember, hanem egy gyáva ki lúzer.

Igen, a keret olyan, amilyen. Minden bizonnyal pontszámban nem lehetett volna a szezonból többet kihozni. De értsük meg, hogy Ranieri papával semmiféle jövője nincs a Juvénak, márpedig ha építkezni szeretnénk, akkor egyszerűen váltani kell, egy gyorsabban gondolkodó, bátrabb, nyerőbb-típusú edzőre. Ilyen egyszerű.

És persze akkor még Secco apánkról, az elherdált euró tízmilliókról nem is beszéltem.

calciomax 2009.04.18. 22:45:21

Beszarok azon hogy egy ilyen meccs közben-után is azzal foglakoznak egyesek hogy milyen szar az Inter mert kiesett a BL-ből....

Hispan07 2009.04.18. 22:46:12

zsír eredmény - holnap beérjük a Juvét és egyik brigádnak se lesz túl nagy az arca... talán :)

calcio_di_rigore 2009.04.18. 22:47:03

@dann: Buffon nem neked szólt.
És most nem a "csalásról" volt szó szerencsétlen, miért vagy ideges?

andree 2009.04.18. 22:48:46

Ranieri ismét bizonyított. Nem is nagyon lehetett másképp összerakni a csapatot Giovinco nélkül csak így. Kb az egyetlen játékosunk, aki lendületes kreatív focira képes(Camo-n kívül, de őt idén inkább hagyjuk). +Szögletvariáció, ami Molinaro beadására van kidolgozva. Zseniális. Az meg, hogy zavartalanul a kapunkig lehet futni utána ugyancsak az. Mondjuk ebben sokat segít a Poulsen-Tiago álomduó középen. Nedvedet még véletlenül se lehet középen játszatni, hogy kijöjjenek az erényei, Gion-ak meg legyen helye. Mindegy. Szerintem Ranieri maximum az MU-val tudna Serie A-t nyerni. (A Barca-val nem, mert Messi megunná a sok padozást, és fellázítaná ellene csapatot.) Remélem nem adnak neki még egy évet. Még a végén elüldözi Ariaudo-t(akit már régen próbálgatni kéne Legro helyett), Giovincot(Aki átlag 5 percet játszott, és adott vagy 10 gólpasszt), vagy miatta elherdáljuk Trezt. Amúgy inkább rúgjon Cambiaso egy-egy mesterhármast, minthogy Muntari meg Balotelli legyen a két gólszerző a derbiken.

dann (törölt) 2009.04.18. 22:50:03

@calcio_di_rigore: ki ideges?:) max röhögök ezeken a majmokon.

Ismét nyert a csapatom, 5 győzelemre van a bajnoki címtől, elődöntős a BL-ben és kupadöntőt játszik. Szted van bármi okom az idegességre?

Negatív:)

_alerob 2009.04.18. 23:33:52

A Juvénak másféle választása nem igazán volt, minthogy Tiago és Poulsen játszott középen ugyanis a másik két középső kp sérült. Hozzátenném, egyikük sem volt rossz annyira, habár jók sem.

A Calciopoli, meg ranieri szerintem már lerágott csont. Ha a Juve második lesz, és nyer egy kupát(de ha nem) akkor is javít a tavalyhoz képest. Ez volt a cél (titkon mindenki remélt egy bajnoki címet, amit magunknak köszönhetünk h nem nyerünk meg). Nyáron erősíteni kell, és a fiatalokat beépíteni.

calciomax 2009.04.18. 23:42:20

"bajnoki címet, amit magunknak köszönhetünk h nem nyerünk meg." -és az Inter-nek mert idén is jobb volt. Ennyi.

Törteli Tivadar 2009.04.18. 23:42:30

tiágót vissza kéne már küldeni levezetni a portugál harmadosztályba, nem elég ő ide. meg könyörgem, tavaly bezárta ranierit a vécébe, ezt most így hogy?:D:D ezek után normális csapatból kivágták volna mint macskát szarni, nekünk is ezt kellett volna tenni...

_alerob 2009.04.18. 23:44:49

@calciomax: Az is a inter érdeme, hogy a Juve tök sima meccseket bukott el? egyébként nem vitatom, hogy jobbak jelenleg.

calciomax 2009.04.18. 23:49:15

Ma mindenesetre találtak egyet.

tjunior 2009.04.19. 00:05:24

ranieri nem bántom uncsi lenne
viszont a hatalmas,csodálatos, über alles edzőzseni murinyó benézte, emberelőny, utolsó negyedóra, balotelli-muntari le viera-burdisso(külön köszönet érte a luzitánnak mégegyszer),
ilyen Ancselottis cserék után vereséget érdemelt volna
ranieriről még is egy mondat, a meccs közben jutott eszembe ez a közhely aki fél a vereségtől az nem tud nyerni, ranieri retteg.

BruceWayne 2009.04.19. 02:23:20

off: bazeg a Diósgyőr-győrön meg jól megverettek minket, ráadásul buzibajzát amit lec*gánykodott...... ezér nem láttam ezt a meccset.....

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.04.19. 07:27:44

@tjunior: Szerintem a Belotelli-csere elkerülhetetlen volt. Ahogy székelyeknél mondják: kérte a pofont!

(de a pirosat biztosan)

daneeka 2009.04.19. 07:56:53

Mourinho meg minek ugat be Sanyinak?
Ranierit ne bántsátok már, szegény ember kézzel nőz akarom mondani vízzel főz. Nem igazán ő tehet róla, hogy nem tudnak Ronaldót meg Ronaldinnyót venni a csapatába. Meg amúgy sem a Juve karaktere lenne ilyen játékosok megvétele.

calciomax 2009.04.19. 08:05:12

Érdekes hogy senki sem beszél Ibra lerántásáról. Ha a Juve elen ilyet nem adtak volna meg mi menne már itt......

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.04.19. 08:55:48

@calciomax: Én arról álmodtam, meg bele is rúgtam, de ő felkelt és vissza akart rúgni, de... szerencsére felébredtem.

Bocs calciomax! :))

_benito · www.nst.blog.hu 2009.04.19. 09:09:53

@mbemba: valami cirkusz még a lecserélésekor is volt, de csak a végét kapta el a kamera, majd valamelyik mindentudó megosztja velünk, mi volt az.

már most mondom, hogy felipe melo mellett balotellinek is bérelt helye van, de nagyon szívesen meghallgatok egy interista védőbeszédet.

touristique 2009.04.19. 09:41:05

Nem is azt mondom, hogy védőbeszéd, de egyelőre nincs piros lapja. Camoranesi benne lesz?

Szét kellett volna verni a Juventust. A második félidőben egyszerűen kijött a két csapat közti különbség. A végét nem kellett volna elszórakozni. Na meg Mourinho is jókat cserélt, a remekül játszó Muntari helyett beküldi Burdissot? Na ezért kell jövőre 2-3 új középpályás, idén vagy úgy állunk fel, hogy Cambiasso-Zanetti-Muntari-Stankovic, vagy szerencsétlenkedünk Vieirával vagy egy feljebb tolt hátvéddel...

WallyB 2009.04.19. 09:43:45

Annyira nem volt jó meccs, mondjuk várható is volt, hogy az Inter nem fog 100%-ot adni, a Juve meg, nagyon úgy fest, ennyit tud.
Mr.AT-vel nem értek egyet, szerintem Fülöp éppen a Juvénak nyalt be csontig az első félidőben, de a lényegen persze ez nem változtat. Ennyit tesz, hogy ki milyen "szemüvegben" nézi a meccset. Az Inter elszórakozta a győzelmet, függetlenül attól, hogy Zlatan lerántásáért 11-est kellett volna ítélni a 90. percben (meg egy piros kártyát adni Legronak). Ezzel együtt nem oszt, nem szoroz, az eredmény majdnem tökéletes, 10 pont a különbség, van még hat forduló és a Juve még megy a Milanhoz is. "Bravúr" lenne innen elbukni a bajnokságot.
Jah, Ballotellit miért is kellett volna kiállítani? A puszta létezése nem megfelelő indok...

Tika_ 2009.04.19. 10:22:03

A Juve-Inter meccs felét láttam, és az alapján igazat kell adjak a "jaj szegény Juventus" mozgalomnak. Ez a csapat sokkal gyengébb, mint az Inter. Úh elnézést, ha valakit megbántok vele, de szerintem a fiúk igenis "méltók a Juve mezre" amiatt, mert küzdöttek és egy döntetlent kihoztak ebből. A Bayern fele ennyit nem focizott a Barca ellen, pedig (ismét bocs) szerintem egyéni képességben nem rosszabbak, mint a Juve (tudom, azért az Inter sem ér fel a Barcával).
Tiagot miért is állították ki? Ennél durvább szabálytalanságokat is meg lehet úszni sárgával.

Balotelli: az élő példa :D. Hogy miért nem jó, ha CR7-et tesszük Képes Sport, Bravo és társaik címlapjára - mert akkor a kisfiúk olyanok akarnak lenni, mint ő :))).

tjunior 2009.04.19. 10:58:42

Zlatan szimplán hülye volt a 11es gyanús esetnél, nem akkor kell elesni amikor már Gigi kzében van a labda, másrészt 2szer lekönyökölte Giorgiot, tavaly a fordított esetben az interesek vért köptek miért nem állították Chiellinit, ergo mit kereset még a pályán a svéd?

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.04.19. 11:02:54

@tjunior: Gondolom mert vétlen volt, és Giorgio fél méterrel Ibra alatt volt.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.04.19. 11:08:27

@_benito: Arra gondolsz amikor páros lábbal molinaro ráment a balszélen Balotelli, felrúgta, mint a macskát, majd előnyszabállyal továbbment?

Más azon kívül, hogy sokak tévhite szerint a közkedvelt Roma ellen miatta nem kaptunk ki, mitől is köcsög? Sokkal inkább Marchisio, a ( 2 gyönyörű szerelése, arcon rúgás 2 méterre emelt lábbal, majd következő meccsen veserúgás nyújtott lábbal) Molinaro, Camoranesi Tiago, Zebina, az elmúlt 2 meccsen nyújtott teljesítményével, kiadnák a köcsögválogatott felét.

Elég jó beszéd volt? :)

Gabez 2009.04.19. 11:18:55

Amikor elkezdtek körömpasszolgatni, ill. cicázni a kékfeketék, azt hiszem, azzal pontosan lefestették ezt a szezont...persze bele lehet kötni Balotellibe, meg akárkibe, de mintha nem őt állították volna ki, illetve a múlt fordulóban mi is történt Genovában...

No mindegy, a tavalyi Roma - Inter párharc azért nem volt ilyen alacsony színvonalú a szurkolói megnyilvánulásokat tekintve, persze, a romaiak nem ülnek olyan magas lovon, az is igaz.

calcio_di_rigore 2009.04.19. 11:37:46

@calciomax: Nyugi, a szabálytalanságból kiinduló gólotokat, meg az 5 méterre felpakolt sorfalakat sem említjük.

Ahhoz képest, hogy megint hiányzott a teljes középpálya, elég gáz az Interre nézve hogy így is simán kiegyenlített volt a meccs, sőt, a Juve még 10 emberrel is képes volt gólt szerezni. Mutatja ez a bajnokcsapat erejét.:)

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.04.19. 11:39:22

@Gabez: Még Mourinho is mondja, hogy lehetne szelídebb a fiú, no. Lehozta, mert látta, hogy egyre több az indulat a pályán és Balotelliben is.
Attól nem lesz rosszabb csapat az Inter, ha valaki ezt elfogadja!
Meccs után M azt mondta, hogy bebizonyították, hogy az Inter a legjobb. Ez pedig így van!

calcio_di_rigore 2009.04.19. 11:47:36

@Tika_: "Ez a csapat sokkal gyengébb, mint az Inter."

Ez tényleg meglepő 1 év B után.:) Ezzel meg nem bántasz meg senkit, szerintem kb. az összes Juve-szurkoló tudja, hogy az Inter simán erősebb most.
Nincs ezzel semmi baj, majd ha 3 év múlva is így áll a helyzet, akkor el lehet kezdeni aggódni.:)

_alerob 2009.04.19. 12:59:54

Molinaro becsúszása szabálytalan volt aláírom, de Balotelli akkor is egy utolsó senki marad. Ez az ember ne legyen olasz válogatott. Camoranesivel meg senki ne hozza párhuzamba, mert az saját magát minősít. Lehetne szerintem mondani kit mikor kelett volna kiállítani, pl Ibrának is kapásból vlt 3 eset, pl amikor jól lekönyökölt valakit, azt hiszem Marchionnit. Nem minősítem a bírót, mert egyáltalán nem jól vezette a meccset és tévedett ide és oda is, de azért az kicsit gáz, hogy mindig 5-6-7 méterekre állt a sorfal. Igazából ezzel lehet góltól is mentette meg az intert. Na de ez a legkevesebb.

Az inter fanok, meg úgy általában mindenki, félre érti ezt az egészet. Senki nem állítja, hogy a Juve jobb csapat mint az inter, mert ez közel sem igaz. Az a baj, hogy a Juvénak Bl címekért, Scudettoért kéne harcolni, és most a tabella élén állni. A Calciopoli hosszú téma, lerágott csont, de ez kissé megpecsételte a sorsunkat, emiatt nem harcolhattunk reálisan most BLért, és a Scudettoért sem. (most nehogy elkezdjen valaki is csalózni, most nem az a lényeg)

A tegnapi meccsről még annyit, hogy a döntetlen reális. Az inter egyáltalán nem cicázott a juvéval, sőt... a Juvéba még talán több is volt. Az inter védelmének meg grat, tegnap nagyon jók voltak. Buffon meg ne menjen sehova, és nemcsak azért mert tegnap is voltak bravúrjai.

Egyébként, Murinho jobb ha leszáll Del Pierorol. Murinho nemsokkal több, mint Mancini. Ennyi a véleményem. Sőt, ha Ranierinek lenne egyolyan kerete, még talán ennyit ő is kihozna.

daneeka 2009.04.19. 13:07:03

"Egyébként, Murinho jobb ha leszáll Del Pierorol."
Egyetértek. Sanyi játékosként olyan címeket nyert, mint amilyet José edzőként is csak álmodni tudna magának...

horas 2009.04.19. 13:09:38

Egy tét nélküli meccsen,ami Juve-nak az utolsó esély lehetett volna hazai pályán az utolsó percben egy talált góllal egyenlítettek ki.Lehet okoskodni...ez történt.

Alexxxx 2009.04.19. 13:34:11

@Great Cornholio:
Marchisiot,Molinarot,meg a meccset is csak TVből néző Zebinát akarod a köcsögválogatottba?:D ne röhögtessük már ki magunkat.Annál is inkább mert elfeledkezel a Muntari-Cordoba-Balotelli és társai vonulatról a saját csapatodban:)
Ha meg nem látod hogy Balotelli mitől patkány, ha szerinted rendben van a viselkedése,akkor veled nem nagyon érdemes vitázni...

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.04.19. 13:39:14

@Alexxxx: Cordobaval mi a bajod? balotelli forrófejű, de ki ne lenne az ha tőből lerúgnák a lábát alá Grygera?

calciomax 2009.04.19. 13:43:23

calcio_di_rigore :szerintem nem volt szabálytalan. csak mert a Juve játékos elesett? Kiegyenlitett volt a meccs? Melyiket nézted? Az eredmény a végén az tényleg az volt. Úristen mi lett volna ha nem álliják ki jogtalanul szegin Tiagot legázolta volna a bivalyrős Juve a BL-ből kiesett szar Intert annak elenére, hogy az egész középpályája hiányzott és két éve még a B-ben voltak.....ez igy elég Juvés?

calciomax 2009.04.19. 13:53:05

A Juve azért x-elt a Chievoval otthon és szopott le Genoaban mert két éve a B-ben nyomtak egy évet?
(Cannavaro,Vieira,Zambrotta vagy esetleg Emerson sirjátok vissza? Ja persze Ibrát.) Ugyanis ilyen meccsek miatt nincs harcban a scudettoért a Juve nem pedig azért mert pl. kikapott az Intertől Milanóban.

_alerob 2009.04.19. 13:56:40

..hogy Balotelli forrófejű... Akárhányszor látom egy utolsó senkiként viselkedik. De mindegy, nem érdekel, nem a Juvéban játszik, tehát teszek is rá magasról, de irritáló ez a viselkedés. A második félidőben ha az inter jó is volt, az elsőben a juve volt jobb. ENNYI. 1-1 igazságos. De az interes lehet az intert látja jobbnak. tehát ez relatív.

calciomax 2009.04.19. 13:56:45

Interes vagyok de Balotelli egy féreg ennyi. Nem érdekel hány éves egy négerféreg. Muntari is. Jövőre:
www.transfermarketweb.com/?action=read&idsel=34254

_alerob 2009.04.19. 14:03:51

@calciomax: Tudja mindenki, hogy az ilyen meccsek miatt nem vagyunk harcban. Volt azt hiszem 4 pontos különbség is, és az már régebben. akkor is csak nyerni kellett volna. A Juve nem lehet és ne is akarjon úgy bajnok lenni, hogy az ilyen kötelezőket nem hozza. De tudod azóta nincs is annyira sztárjátékosunk, mióta feljutottunk a Bből. Sőt, azóta egy nemzetközi szinte igazán meghatározó játékost nem igazoltunk. Egy új utat választott a Juve, fiatalok. Idő még ez beérik. Sztárok azok meg mennek a Angilába, Spanyolországba stb... Ez van, vissza kell nyerni a régi hírnevet.

Azt meg felejtse ell gyorsan mindenki, hogy valaki visszasír valakit is. Ibrahimovicot meg főleg. Ez a hét vicce. Én egyedül Mutut sajnálom akkorból, de még tőle jobban Bojinovot, az meg már nem akkortájt volt szitu.

calciomax 2009.04.19. 14:12:30

Az Inter is szerintem épp attól lett jobb hogy nem sztárokat hoznak a csapat legjobbjai itt lettek azzá amik(Zanetti,Cambiasso,Maicon,Santon,JC,Balotelli) Ibra az egyedüli aki nagynév volt már előtte is de ő is itt játszik legjobban. Az Intert nehéz lesz jövőre is leelőzni ha hozzák az olyan meccseket mint pl. az Udinese ellen. Persze egyáltalán nem lehetelen. A Milantól valamiért nem félek ott legalább 6-8 embert kéne cserélni és ha van eszük elkezdenek végre épitkezni.

calciomax 2009.04.19. 14:16:12

Szarok az ilyen statisztikákra láttam amit láttam ha szerinted a látottak alapján kiegyenlitett volt a meccs és neked erre még statisztikád is van akkor nyugodt lehetsz.(Ibra vs. Iaquinta ???? -Iaquinta játszott?? lehet mégsem voltam elég figyelmes....)

calcio_di_rigore 2009.04.19. 14:24:34

@calciomax: jah, 10 ember ellen néha sikerült 10-et egymásnak passzolnotok. Ez nektek a fölény.

Hispan07 2009.04.19. 14:25:57

Na majd ha nyáron visszajön a jó öreg Kanna, lehet ismét rettegni a Juvétó :P

www.nemzetisport.hu/olaszfoci/fabio-cannavaro-a-real-madridbol-visszater-a-juventushoz-232006.html

_alerob 2009.04.19. 15:04:13

@calciomax: Ne haragudj Ibra sem volt az az ember tegnap, aki annyit villogott volna. Egyébként ajánlom neked a sport TVn az ismétlést, vagy az összefoglalót, nem tudom mikor láthattad azt az óriási inter fölényedet.

Cannavaro a Juvéban? Ezt még Seccobol sem nézem ki. De ha úgy focizik, mi előtt elment, akkor jöhet. De szerintem ez a hét kacsája. De silvestrit már sokkal jobban elfogadnám:P

rexford 2009.04.19. 15:11:09

@_alerob: Seccóból nem, de Lippiből ki lehet nézni.

@Hispan07: Ja, végre majd nemcsak a Maldini-Favalli atomkettőstől kell rettegni.

calcio_di_rigore 2009.04.19. 15:15:43

@rexford: szerintem is itt van a kutya elásva. Lippinek frankó ha a vb előtt 1 évig szokja egymást Cannavaro és Chiellini.
Bár így Blancék segget csinálnak a szájukból.

Romanista 2009.04.19. 15:22:36

a római fiúknak megmondták hogy a foci nem olyan nagy dolog,pláne ha ez a munkájuk.

Romanista 2009.04.19. 15:25:11

@Romanista: Bár Baptista valamit félreértett.

_alerob 2009.04.19. 15:26:50

Mondom, ha úgy tolja mint azelőtt elérne. Habár nemtudom mennyire fütyülnék ki az elején. De ezen kívül De Silvestrit és Maggiot vagy Vargast leigazolhatnák még. ( a kp sorról nem beszélve)

Hispan07 2009.04.19. 15:35:36

@rexford: Maldinit nyilván csak pillanatnyi zavarodban írtad, hisz őt még 2009-ben is botor és illetlen dolog megtalálni - ezért nagyvonalúan el is nézem neked. a védelem többi tagjától viszont az összes Milan drukker joggal retteghet - és retteg is :)

Itáliainagysándor 2009.04.19. 16:19:46

Mekkora egy alibi csapat ez a Roma, hihetetlen, a Lecce simán partyban van velük, erre Baptista csinál egy kamu 11-est, a makiarcú már akkor elkezdett esni amikor még hozzá sem ért a Lecce játékos, szánalom ez a Roma. Még az Uefa kupát sem érdemlik meg, egy évben 5 lejátszott jó meccsel semmiképp.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.04.19. 16:32:38

Ezt az undorító csalást ami itt a Roma meccsen folyik hihetetlen, főszerepben a főköcsög Baptistával. Remélem jönnek a Roma szurkeszek bőszen csalózni, mint az Inter -Roma után.

Romanista 2009.04.19. 16:36:17

amikor Juve és Inter szurkolók karöltve csalóznak,na az a kedvencem.
múlthéten nem néztetek Roma meccset? Arsenal ellen sem? egy bírói tévedés után megy a hőbölgés. jól van fiúk.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.04.19. 16:38:41

@Romanista: Persze én csupán azért hőbörgök, mert szinte 100%-osan leutánozta Baptista, az Inter tizijét. Akkor 200 kommenten keresztül ment a csalózás. Gondolom nem zavar ha visszaadom. :)))

A különbség csak annyi a 2 tizi közt, hogy itt a fizikai kontaktus abban nyílvánult meg, hogy baptista belerúgott a védő bokájába, esés közben, mert hogy lábbal nem ért a védő hozzá az fix.

Piiii 2009.04.19. 16:49:44

@Great Cornholio: nah itt jön a különbség a 2 drukkerhad között...hogy a Roma drukkerek bevallják ha kamu volt, és ez az is volt, ugyanúgy ahogy a főköcsög esése az inter-ROMA-n.de lábbal hozzáért mondjuk, kb átesett rajta. és ezért volt kamu.amúgy borzalmas a játékunk de legalább hoztunk 3 pontot a fio-n meg a genoán is:)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.19. 16:55:24

@Piiii: Ulláccik idén még a Lecce ellen is tövig kell rágnunk a körmünk. De ha jövőhéten nyerünk Firenzében, őket legalább behozzuk!

Piiii 2009.04.19. 16:56:22

nah Mészöly Kálmán te is jó hülye vagy...Kaposvár-Újpestet jobbnak tartotta...gyenge meccs volt nagon, de azért ennyire nem...
amúgy

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.04.19. 17:00:47

@Piiii: Ez így van majd a bajnokség végén elfelejtődik és csak az Interé lesz felhozva, hogy nekünk mennyi volt... :)) Csak figyelj.

Piiii 2009.04.19. 17:04:48

nem érted látom...nem az a gond, hogy most felhozod te és mondod hogy kamu volt.hanem hogy 2 hónapja úgy emlékszem nem sok olyan interes volt aki belátta volna hogy jogtalan volt. de mindegy

Itáliainagysándor 2009.04.19. 17:07:43

@Piiii: Azért ennyire ne istenítsd a Roma szurkolókat, korántsem nevezhetőek makulátlanoknak és nem csak a szurkolókról mondható el.
Mindenki csak a saját csapatát védi de a tény, az vitathatatlan, vagy mégis?

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.04.19. 17:13:54

@Piiii: Sehol nem írtam és most sem, hogy Balotellié kamu volt. ott a bíró is látta és vallotta is hogy volt kontaktus, csak annyira fájt Collinanak és a közvélemyénynek, hogy Mourinho nem hajlandó elveszteni hazai veretlenségét.

Piiii 2009.04.19. 17:42:22

@Itáliainagysándor: félre ne érts, nem akarom Isteníteni.nem védem mindig őket, erre is írtam hogy sztem jogtalan volt, most sem védtem.

@Great Cornholio: ha nem gondolod kamunak, akkor meg azt mondom ez pont ugyanolyan szituáció volt, szóval akkor mi alapján mondod hogy ez kamu volt?(és az meg nem? az érmének 2 oldala van tudod...

Itáliainagysándor 2009.04.19. 17:48:12

@Piiii: Itt nem a védelemről van szó, hanem a szurkolók közötti különbségtételen, nem jobb egy szurkoló sem a másiknál, maximum más csapatnak szurkol, ki milyen elszántsággal, egyén válogatja.

ericcartmen 2009.04.19. 18:40:24

@Great Cornholio: Szerinted az nem volt kamu, erre meg egyből fröcsögsz, pedig ez kurvára nem fáj az internek
Legalább kicsit legyél következetes

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.19. 18:41:05

@Great Cornholio: Oké, bírói közreműködéssel nyert ma a Roma, de ilyenre még nem igen volt példa az idén. Ellenben bírói közreműködéssel veszetettünk fontos pontokat, sőt meccseket is, elég csak múlthétig visszaemlékezni.

Lezárhatjuk?

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.04.19. 19:26:19

@popp: Én nem is vitatkozni akartam, csak, hogy gondoljatok arra is milyen mikor visszakapjátok amit a múltban ti csináltatok. :)
Hát a múlt héten nem mondanám, hogy a bíró miatt kaptatok ki, sztem a Lazio játékos kiállítása abszolút jogtalan volt pl.

ericcartmen 2009.04.19. 19:44:31

@Great Cornholio: Ezek szerint mégis kamu volt a balotelli tizenegyes?

*Fata* 2009.04.19. 21:21:35

Gyönyörű játék, remélem mindenki látja... Na ez a Milan.

Hispan07 2009.04.19. 21:22:35

van még Pippóra jelző, amit nem használtunk? elképesztő ez a hapsi..

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.04.19. 21:43:16

És miért nem lehet máskor is így hajtani?????
Nem Inzaghira gondolok:)))

rexford 2009.04.19. 21:43:47

@Hispan07: "Maldinit nyilván csak pillanatnyi zavarodban írtad, hisz őt még 2009-ben is botor és illetlen dolog megtalálni - ezért nagyvonalúan el is nézem neked."

Úristen, menten hasba szúrom magam. Amúgy meg Kanna egy lófaszjóska, nem?

calciomax 2009.04.19. 21:44:52

Nem akar még nyudijba menni az látszik...

Hispan07 2009.04.19. 21:53:15

Pippo - mesterhármas. Ugyanazt csinálja mint tavaly tavasszal. Beszarás :) Amúgy PatóPál megsérült? Vagy miért cserélte le RöfiRicsi?

halareaal 2009.04.19. 21:56:18

"Lippinek frankó ha a vb előtt 1 évig szokja egymást Cannavaro és Chiellini."

kivéve, ha a biztos csapatba kerülésért Chiellini megint eltörné Cannavaro lábát

Hispan07 2009.04.19. 22:24:08

Szép volt, fijjug! - avagy miért nem lehet mindig így...?

*Fata* 2009.04.19. 22:29:07

Ez foci volt.
És akkor újra: előzééééééééés:)))

Klárensz 2009.04.19. 22:43:05

Röfipofi savanyú képe a negyedik gól után: priceless...

Amúgy hiányérzetem van, tizenegyest kapott a Milan és nem jön itt senki azzal, hogy már megint a bíró nyerte meg a meccset.

Klárensz 2009.04.19. 22:47:08

Hálás feladat Inzaghinak osztani a zsugát + olyan erős Inzaghi, hogy Beckhamet fel bírja emelni. Komolyan mondom lecserélem a Chuck Norris posztereimet.

calcio_di_rigore 2009.04.19. 22:49:59

@halareaal: Chiellininek már nem kell senkinek sem eltörnie a lábát, hogy biztosan a csapatba kerüljön.

pytho 2009.04.19. 23:13:46

Pedig hányszor eltemettem már magamban Pippot... És újra, és újra, és újra bizonyítja, hogy még mindig fantasztikus :) Csodás este volt, ha így folytatják a fiúk, meglesz a második hely :)

Tika_ 2009.04.20. 09:44:04

Pippo nagyon nagy arc (B)(H) :leborul:. Respect neki.
Nekem az EB-ről is hiányzott :)

giacinto 2009.04.20. 10:32:04

Nem kicsit éreztem meg a veronai győzelmet :))

ezzel kb bent is maradtak. 34 pont már biztonságosnak tűnik, még 1-2 pont és hawaii van nekik.

Így 4 fősre csökkent a kiesés által veszélyeztetettek mezőnye: A Reggina sem tűnik már menthetetlennek (23), a Lecce (24), Bologna (26) és Torino(27) négyesből hárman repülnek.

Nézőszám és tradíció alapján a Bolognának kéne bentmaradni.

giacinto 2009.04.20. 10:40:35

Bologna ellenfelei: Genoa (o), Reggina(o), Torino(i), Lecce(o), Chievo(i), Catania(o)

azt hiszem ez kimeríti azt a fogalmat, hogy saját kezükben van a sorsuk :))

mickeyknox 2009.04.20. 10:51:51

reggina: juve (o), bologna (i), samp (i), cagliari (o), lazio (i).

sajnos attól tartok, hogy a menekülő embertől idén búcsúzni kell...

giacinto 2009.04.20. 11:33:52

"elég gáz az Interre nézve hogy így is simán kiegyenlített volt a meccs, sőt, a Juve még 10 emberrel is képes volt gólt szerezni. Mutatja ez a bajnokcsapat erejét.:)"

Valóban jól mutatja. Nektek kellett volna menni előre és focizni, és mindenképpen nyerni, ehhez képest annak az Internek voltak komolyabb lehetőségei amelyiknek tökmindegy volt a meccs.

Ahhoz képest hogy "must-win" volt nektek, piszkosul örültetek egy utolsó perces egyenlítésnek, egy olyan szituban,amihez semmi köze nincs az emberhátránynak.

sh4d0w 2009.04.20. 11:35:18

@rexford: Ha már így írod: Maldinihoz képest igen.

rexford 2009.04.20. 12:14:33

@sh4d0w: Már meg ne haragudj, komám, de világbajnok csapat csékájaként és aranylabdásként hogy lehet vki lófaszjóska bárkihez képest is? Mondjuk azt, hogy vmivel fiatalabb, kevesebb klubcímet nyert és nem akkora ikon, és akkor rendben vagyunk.

horas 2009.04.20. 12:42:48

Nekem az a véleményem,hogy ai Internek középpályára mindenképpen igazolni kell olyan játéksokat akik tudnak futballlozni(Cambiasso-n kívül),már rosszul vagyok mikor meglátom a 4-3-1-2-őt.Sztem jelentősen átkéne alakítani a keretet,hogy keresnivaló legyen a BL-ben,hanem is végső esélyesként de legalább egy elődöntőre fussa...

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.20. 12:45:40

Ja miközben elcsöppenünk Pippotól jogosan, emklékezzünk meg arról is, hogy minden romanisták Capitanoja elérte a 175. Serie A gólját vasárnap! Ezzel a nagy Francesco Totti már a 10. a Serie A örökranglistáján (a legeredményesebb aktív játékos), ebből még 200 is lehet.

daneeka 2009.04.20. 12:58:32

@popp: Ha kihúz két szezont nagyjából végigjátszva őket, akkor meglesz a 200. Sok sikert neki!

Mr.AT 2009.04.20. 13:09:25

@giacinto: Miért kellett volna mennünk előre és nyerni mképp, most őszintén? Ha mondjuk 5:0ra lemostuk volna az Intert, változott volna valamit a kép? Így se, úgyse érünk már utol bennetek idén, a Milan meg így is, úgyis csak harmadik lesz - idén ez a világ rendje.

Amúgy meg mire lehetett számítani a Marchionni-Tiago-Poulsen-Nedved középpályától, most őszintén?
Alexen és Iaquintán kívül négy olyan játékosunk van, aki meg tud csinálni két jó cselt egymás után, ezek közül Amauri, Camoranesi és Sissoko sérült volt, Giovinco meg Ranieri éleselméjűségének köszönhetően 89 percen át a padon.

Nem ezt a meccset kellett volna mindenáron megnyerni, hanem a Chievo és a Genoa ellenit, hogy egyáltalán legyen értelme bármiről beszélni.

Ettől még tény, hogy bár nyilván most ti is flegmáztok, meg mosdatjátok a csapatot, de magunk közt szólva Mourinho aligha simogatta meg az övéi fejét az öltözőben, hogy "ez az, qrva yok vagytok, így kell leadni egy már kvázi megnyert meccset az utolsó percben, miközben emberelőnyben vagyunk".

Igenis elbalfaszkodták, ennyi, és nem több. Nem nagy szégyen - ahogy ránk nézve sem az, hogy megint nem nyertünk, elvégre a bajnok volt a vendég, mi meg (már szinte megszokott módon) qrvára tartalékosak voltunk. That's the end of the story.

FYM13 2009.04.20. 13:09:28


A "köcsögről" ennyit:

Balotelli was often called to one side by match referee Farina at the Stadio Olimpico. "This is my character: if they provoke me I sometimes react," explained the 18-year-old. "It's true, this is a weak aspect of my personality. I have to improve."

Saturday's match was marred by the racist chants directed at Balotelli. "I am more Italian than the whole Juventus Curva," said the player.

18 évesen ki viselkedne "szimpatikusabban"?

A Meccsről:

Mourinho: "...the game was in our absolute control and Inter showed they were the best team even without winning."

aki szerint Juve jobb volt vagy egyenlő volt az Interrel, az nem ezt a meccset nézte, sztem végig abszolút az történt a pályán, amit az Inter akart (kivéve az egyetlen védelmi hibát a meccs végén.)

és még1 Mourinho:

"We return home with ten points that should have been thirteen, but this is football. We didn't deserve to win in Udine, but that was compensated for today."

mickeyknox 2009.04.20. 13:25:01

@popp: minden tiszteletem tottié. ámde az aktív játékosok közül gólok számában pippo a király: 187.
igaz, ő nem egy csapatban érte el ezt a hatalmas számot...

Hispan07 2009.04.20. 13:32:32

@Mr.AT: miért lenne a világ rendje és egyértelmű, hogy a Milan 3. lesz idén? Ha megcsapjuk a Juvét Milánóban (ami azért talán előfordulhat, nem?), akkor simán lehet második a csapat. Pláne megnézve, mit nyújt a Juventus mostanában. Szóval azért kicsit szerényebben. Szar szezont fut a Milan, de ez a Juventus sem egy nagy durranás.

Egyébként pedig Sissoko igazán jól tolja ebben a szezonban, szó se róla - de hogy most már ő a jól cselező középpályás... ez ugye nem volt komoly?

calcio_di_rigore 2009.04.20. 13:40:53

@FYM13: Az első félidőben a Juve volt jobb, a másodikban inkább az Inter, a kiállítás után meg a spirito-nak köszönhettük az egyenlítést, sőt, akár nyerhettünk is volna.
Mourinho nyilatkozatait komoly ember csak viccből citálja.

calcio_di_rigore 2009.04.20. 13:48:41

@Mr.AT: "Így se, úgyse érünk már utol bennetek idén, a Milan meg így is, úgyis csak harmadik lesz - idén ez a világ rendje."

Pedig a milanisták annyira szeretnék azt a második helyet, hogy lassan már azt mondom, vigyék nyugodtan:) Nem vágom, hogy miért olyan fontos nekik.
Mondjuk elnézve a sorsolást, sok esélyük nincsen rá, meg azért vicces lenne ha egy haknicsapat is előttünk végezne.

WallyB 2009.04.20. 13:58:01

@Mr.AT: Ugyan már, nem szoktál te ennyire zöldeket írni. Olyan sokat vitáztok Juvésok magatok között a csapatszellemről... pont ezért lett volna jó egy harapós Juvét látni, aki akar valamit, de nekem úgy jött le, hogy nem akart. Pedig egyértelmű, hogy a zebráknak szombaton csak a győzelemmel lehetett volna minimális sanszuk befogni az Intert, most legalább megmutathatták volna, hogy milyen "tökös" gyerekek (és akkor megint beszélni kell majd Ranieriről is, ugye), kár, hogy nem mutattak semmit, az Inter meg nem is akart játszani - szerintem. Ezért sajnálom, hogy a meccs ilyen volt, eredménytől függetlenül. Azzal egyetértek ellenben, hogy a Chievo, Genoa ellen elszórt 5 pont rengeteg.
A Milan még megtarthatja a 2. helyet, 6 kör van még hátra.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.20. 14:08:20

@mickeyknox: Totti jóval kétszáz gól fölött jár már, mindent egybevéve, ahogy Del Piero is. Ezt a 175-öt viszont Serie A-s meccseken rúgta és ezzel ő a legeredményesebb az aktívak között.

mickeyknox 2009.04.20. 14:12:27

@popp: ja, a seria a-ban rúgott 187-et. a club carrier total 276. de lehet, hogy nem hiteles.

mickeyknox 2009.04.20. 14:20:50

hopp, én beleszámoltam a serie b és c gólokat is.

hát ezért :)

giacinto 2009.04.20. 14:53:44

@calcio_di_rigore:

"must win"? Miért is?"

Egyrészt a nyári (meg egész évi) nyilatkoztaitok miatt meg a 3. helyezett (?) lesajnált Milan miatt is.

Persze majd előadjátok, hogy igazából mindegy hogy 2. vagy 3. hely, de az a helyzet hogy egy tavalyi 5. helyezett előzött be, akin egész szezonban nevetgéltetek hogy ilyen gyenge meg olyan gyenge.

giacinto 2009.04.20. 14:57:06

@giacinto: na már elő is adtátok.

"lassan már azt mondom, vigyék nyugodtan:) Nem vágom, hogy miért olyan fontos nekik."

Mr.AT 2009.04.20. 14:59:04

@Hispan07: Igen, számítottam is egy kis kontrázásra ezen rész kapcsán, furcsállom is, hogy kvázi te voltál az egyetlen. :-)

A racionális indokom erre az, hogy "azért, mert". :-)

Így lesz és kész: Fatával már fogadtunk egy sörben, ezt neked is felajánlom, ha tartod - leróni az első fórumtalálkozón lehet majd a vesztes(ek)nek. Az egyértelműség kedvéért: az én tippem végső sorrendre Inter, Juve, Milan, míg Fatáé Inter, Milan, Juve.

FYM13 2009.04.20. 15:02:54

@calcio_di_rigore:
az első félidőben a Juve támadgatott, de teljesen impontens volt, ami sztem azt mutatja, h nem az történt, amit ők akartak. ritkán szoktam ennyire nem izgulni a Juve ellen...

a spirito-t nem ismerem, de sztem inkább a máknak (meg az Inter meccselszórakozásának)köszönhetitek az egyenlítést. az Internek, vélelmezem, "idegenszívű" csapatként nem is lehet spiritoja, ugyanakkor számtalanszor tapasztalhattuk az elmúlt néhány évben, h az Inter hány meccset gyűrt be, v hozott x-re a végén teljesen sansztalan helyzetből. (talán többször is mint a Juve) akkor ez spirito?

az, h megnyerhettétek volna a meccset sztem abszolút az álomvilág kategória: ha a tizigyanús Ibra esetet nem is számolom, én még egy qrva nagy Buffon bravúrra emléxem Stankovics lövésénél.

Juve helyzet? volt?

Mr.AT 2009.04.20. 15:15:04

@WallyB: Hogy kicsit kibontsam a korábbi hozzászólásomat erre reflektálva: "harapni" akartunk volna, csak nem voltak hozzá "cápáink". :-)

Természetesen fenntartom minden korábbi, saját csapatot érintő kritikai meglátásomat, s ezekre is utaltam fentebb - egyszerűen nem bírja el a mai csapatunk még ennyi kulcsjátékos hiányát.

Ahhoz, hogy racionális esélyünk legyen megverni az Intert, már elég lenne a mostani csapat - de ahhoz szükségünk lenne az összes játékosra (meg egy normális edzőre...). Így, hogy Tiagok, meg Marchionnik játszanak kulcspozícióban a hiányzók miatt, racionális esélyünk nem volt, és nem is lehetett - persze a fociban mindig lehet találni mákkal gólt, gólokat, de ahhoz, hogy tényleg magabiztosan győzhessünk, kellettek volna a többiek is.

Elsősorban itt kell nagyot javulnunk: a kvázi második sor ne harmadvonalas játékosokból álljon, s bizony a kezdőben is van olyan ember, aki inkább padra való - egy Ribery (Diego? Cassano? stb.) kaliberű játékos igazolása ezen is enyhítene.

_benito · www.nst.blog.hu 2009.04.20. 15:18:01

bennem ez a meccs vereségként fog megmaradni, annyira nem volt közünk az egészhez.

Mr.AT 2009.04.20. 15:23:42

@FYM13: Marchionni két helyzete, amikor egy az egyben volt JC-vel azért megvan, ugye? Én nem állítom, hogy jobbak voltunk, mert nem, de azért a ló túloldalára ne essünk át.

Ha a jobbszélen nálunk egy olyan fiatalember játszott volna Marchionni helyén (pl. az eltiltott Camoranesi), akitől Alex passzai nem átlagosan 10 méterre pattannak, vagy aki a fent említett 2 ziccerből nem közröhejt okozó elszerencsétlenkedést képes csak kihozni, nem ennyi lett volna a végeredmény.
Ez értelemszerűen nem a ti hibátok, hanem a miénk - de azért ne színesítsük már ennyire közelről is a múltat.

WallyB 2009.04.20. 15:38:15

@Mr.AT: Egen... az a két helyzet meleg volt, de nem tudta csórikám átvenni a labdát rendesen, illetve JéCé védett hatalmasat... mondjuk feküdt már mind a kettőnél rendesen. Gigi viszont nagyokat hárított, legjobb napjait idézte. Tiago mondjuk azon kívül nem sokat csinált, hogy az elején mentett egy hatalmasat, és a végén is pozícióba hozta csapatát azzal, hogy kiállíttatta magát. Én azt a pirosat jogosnak éreztem, más kérdés, hogy a mezőnyben más is kaphatott volna korábban.
Nah, inkább akkor arról, hogy mit szóltok ahhoz, hogy a tékozló fiú (az egyik) tán visszatérne? Vagy volt már?

giacinto 2009.04.20. 15:40:36

Spirito vs. nem is akartunk nyerni, felsleges lett volna, nem is kell nekünk a 2. hely.

Spirito, muhaha.

giacinto 2009.04.20. 15:49:59

A Balotelli-témához:

A juventinoktól kérdezem hogy van az olaszul, hogy "fekete olasz nem létezik" ?

Végülis mindegy, góllal válaszolt, úgy látszik, hagyomány lesz ebből, Balotelli, téli Olimpico, juve, gól. :)

FYM13 2009.04.20. 15:57:56

@Mr.AT:
én meg azt mondom, h Marchionni megmozdulásait a Juve drukkerek akarták helyzetnek látni, mert helyzet éppen akkor lett volna, ha nem pattan el tőle a labda.
én éppen ilyen okokból nem említettem azt az Inter beadást, amelyikről vki éppen h csak lemeradt a Juve kapuja előtt.

azt, h ki és mikor és hogyan játszott VOLNA, azt hiszem hagyni kellene.

FYM13 2009.04.20. 16:01:23

@FYM13:
ja igen el is felejtettem,h a gólvonal előtt 1 cm-ről való mentést viszont helyzetnek értékelném.

Mr.AT 2009.04.20. 16:03:06

@WallyB: Az a véleményem, hogy kell nekünk Cannavaro, mint lufiárusnak a nyílzápor. Ha komolyan akarunk valamit kezdeni a következő szezonban, akkor nem ilyen játékosokat kell hozni.

Ellene szól:
1. Hatalmas arc, ugyanakkor megtépázott tekintély.
2. Alighanem várhatóan masszív fizetés, magasan a Juve-átlag felett.
3. Korábbi érdemeire (válogatott & Juve egyaránt) való tekintettel alighanem stabil kezdő szeretne lenni csórikám.
4. Korának köszönhetően legalább 1 másodperccel lassabb 100 méteren, mint régen, pedig Dombi Tibi már akkor is megkerülte (átugrotta?) volna labdával.

Mellette szól:
1. Vele a jövő csapatát építjük, elvégre szeptember 13-án lesz még csak 39 éves, juhé, jöjjön a fiatalság...
2. Még így is többet lesz játékban, mint az idei Jorge Andrade-Knezevic kórházvonal.
3. Szemben a Real Madriddal nálunk azért már csak hagyománytiszteletből is játszanak védekező középpályások, így a La Ligue meccsekkel szemben itt egy meccsen nem hoznák rá átlag 15x egy az egyben a labdát -> lenne esélye érdemben játékba avatkozni.
4. A levegőben még mindig megbízható, helyezkedni pedig tud, megvan a meccsrutinja, bla-bla.

Mr.AT 2009.04.20. 16:05:37

@FYM13: Hát nem tudom, ha neked az nem helyzet, hogy egy kilépő játékos egy az egyben marad a kapussal, akkor nem tudom mi az... de ilyen vitába nem is akarnék belemenni, gondolj amit akarsz.

giacinto 2009.04.20. 16:16:50

A Marchionni-helyzet ugyanaz volt mint Figoé, aki szintén egy az egy ben volt kapussal, de belelőtte.

calcio_di_rigore 2009.04.20. 16:39:14

@giacinto: 1, nem írtam hogy nem akartunk nyerni. Azt írtam, hogy nem volt must win.
2, Intert megverni sohasem felesleges, ezt sem írtam.
3, nem írtam, hogy nem kell nekünk a második hely. csak csodálkoztam, hogy a Milannak miért olyan fontos, mintha bajnoki címet érne.

A többiben egyébként igazad van. Szövegértelmezés megy?

calcio_di_rigore 2009.04.20. 16:42:10

@FYM13: "Marchionni megmozdulásait a Juve drukkerek akarták helyzetnek látni, mert helyzet éppen akkor lett volna, ha nem pattan el tőle a labda."


Azért ez kőkemény érvelés.:)) Stankovic lövése is helyzet lett volna, ha nem véd a kapus, stb. De igazából csak két helyzet volt a meccsen, mind2 gól lett.:)

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2009.04.20. 16:43:30

Nem mellesleg bezárják egy meccsre az Olimpicót a Balotellit ért verbális inzultus miatt.

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2009.04.20. 16:45:14

@calcio_di_rigore: tépem a hajamat. Hangyaként akarok újjászületni, akkor nem kell megvívni ezeket a harcokat.

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2009.04.20. 16:47:15

@calcio_di_rigore: tépem a hajamat. Hangyaként akarok újjászületni, akkor nem kell megvívni ezeket a harcokat.

michellewild 2009.04.20. 17:01:14

Végre bekerül az Interbe egy igazi dél-olasz palermói srác, erre pont őt kezdik basztatni a juvésok..pedig a legtöbb szurkolójuk épp arról a környékről van.
Örülhetnének, hogy csak egy gólt lőtt, egyetlen csatárként ennyi a minimum.

_alerob 2009.04.20. 17:12:59

felesleges vitatkozni a meccsen. Ugyanolyan szar volt az inter is mint a Juve. Semmi köze nem volt egyik csapatnak sem ahhoz, hogy jó meccset játszanak. Ez egy szégyen volt, nem egy derbi. És az olasz foci ténylegesen válságban van a Calciopoli óta. Mindegy mi történt ott, de azóta az olasz bajnokság élcsapatai nehezen találják magukat. Remélem ez hamar megváltozik.

Egyébként, Balotelli egy seggarc, nagy tehetség, de így nem viselkedhet mert akadályokba fog ütközni elég hamar..
@dino vercotti: Ha a stadiont bezárják, akkor eltiltanám a bírót is, aki nem tudta kezelni a meccset, sőt, ha már itt vagyunk BAlotellit megbüntetném provokálásért is.

_alerob 2009.04.20. 17:16:45

@michellewild: Ezt most úgy mondtad, mintha a Juvénak csak ennyi szurkolója lenne. Pedig, hogy ha például Milánóban a két csapat szurkolótáborát összevesszük, akkor is több Juve drukker él ott..
Örülhetnénk, hogy csak egy gólt lőtt? Örülhet mindenki, hogy Del Piero nem vágottt egy mesterhármast, vagy Trez vagy Iaquinta most nem lőtt gólt.... Ez baromság már ne haragudj.

kroos 2009.04.20. 17:23:03

riise belsövédöt játszott????????

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2009.04.20. 17:23:26

@_alerob: Torinóban viszont kevesebb a juvés. Ezt a testemet megszálló Puhl Sándor klaviatúrázta be ide.

kroos 2009.04.20. 17:24:47

@dino vercotti: madridban több az atletico drukker munchenben több az 1860-drukker.

_alerob 2009.04.20. 17:26:55

@dino vercotti: Sajnos ebben viszont igazad van. Egész Olaszország teli a Juventinokkal, erre a csapat városa szenved hiányt Bianconeri szurkolókból.

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2009.04.20. 17:30:43

@_alerob: ironikus akartam lenni. Nem egyértelmű a dolog. Az aktív meccsrejárókat tekintve valószínűleg nincs így.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.20. 17:32:01

@kroos: Nem is először. Az Arsenal ellen már lejátszott 100 percet középen a norvég csaki.

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2009.04.20. 17:32:28

@kroos: a madridi nem lep annyira meg. A müncheni meglep.

_alerob 2009.04.20. 17:33:34

@dino vercotti: Azért örömteli lenne, ha az új Della Alpiban már telt ház lenne :)

Mr.AT 2009.04.20. 17:39:35

@_alerob: A Della Alpi az az a pénzforrás, amiből finanszírozzuk az új Delle Alpi-t? :-)

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2009.04.20. 17:41:34

@_alerob: lesz is. Valószínűleg rekormennyiségű bérletet adnak majd el, mondjuk ebből nyilván sok lesz az, aki a purgatróiumban nem járt nagyon meccsre, de az új stadionban szeretné magát megmutatni. Meg addigra egy kicsit kiegyensúlyozottabb csapat sem ártana.

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2009.04.20. 17:44:15

@Mr.AT: mire gondolsz? Hogy eladják a rekortánt a régi stadionból és abból építenek újat?:-)

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2009.04.20. 17:48:20

Egyébként a finanszírozásról annyit, hogy 105 millió euró lesz az egész és a végül egy idén márciusban aláírt szerződés adja egy igen jelentős részét a beruházásnak: 50 milliós hitelt vett fel a klub, 12 évre, a hitelező Istituto per il Credito Sportivo jelzálogjogát meg bejegyezték az ingatlanra, ezen túl pedig az eladott jegyek és bérletek jelentik majd a fedezetet.

Mr.AT 2009.04.20. 17:54:51

@dino vercotti: Nem, arra, hogy alerob Dellát írt Delle helyett. :-)

Stadio DELLE Alpi, azaz az Alpok stadionja, ugyebár.

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2009.04.20. 17:59:21

@Mr.AT: akkor jól értettem én, hogy nem értettem a kérdést.:-)

_alerob 2009.04.20. 18:14:36

@Mr.AT: Azt hiszem, kicsit elkapkodtam az írást :)

@dino vercotti: Neked legyen igazad, ÁMEN. Legyen 60 ezer néző, tehetséges játékosok, és minden a régi rendjében. :)

Egyébként, NST foci lesz e valamikor? és ha lesz esetleg mikor, hol, meg hogyan?:) Vagy ez egy terv marad még csak?

_alerob 2009.04.20. 18:16:35

Valaki tud valamit erről az Andrea Esposito srácról?

kroos 2009.04.20. 18:29:45

@popp: és csak most szólsz?

nasteey 2009.04.20. 18:37:20

Valakinek nincs egy képe véletlenül a mostani Juve - Interről, amin rajta van Del Piero és normálisan kivehető a CSK-szalagja is?

daneeka 2009.04.20. 19:24:45

@FYM13: Én emlékszem Edgar Davids-ra egy bizonyos budapesti BL meccsen, ahol 18000 ember egyszerre huhogott neki, de nem viselkedett akkora köcsög módjára mint b*lotelli. Számtalan példát lehetne még mondani. Csak azt tudják provokálni aki hagyja is magát. Ha meg így reagál rá, azzal csak azt bizonyítja, hogy szellemileg nincs a toppon.

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2009.04.20. 19:50:07

@_alerob: 60 ezer nem lesz, nem hivatalos és végleges, de olyan 40 ezres lesz az új stadion. Hát, ez a realitás, ennél nagyobb hosszútávon nem éri meg.

_alerob 2009.04.20. 19:50:27

@daneeka: Szerintem jobb, ha a Balotelli témai is pihen, de Davidsról még annyit, hogy ő sem volt az az ártatlanság mintaképe :):) Habár én nagyon imádtam...

_alerob 2009.04.20. 19:51:50

@dino vercotti: Igen igen, azt tudtam, hogy nem lesz óriási. Persze, nem mintha ez nem lenne elég :)

ericcartmen 2009.04.20. 20:11:54

@kroos: több Roma meccset kéne nézned, és akkor nem lepődnél meg ilyeneken

giacinto 2009.04.20. 22:33:55

@calcio_di_rigore:
ezt igen imádom. ezt, a szó kiforgatós, jól megválaszolós kommenteket.
és közben meg mindketten tudjuk hogy miről beszélek, csak sokkal jobb ez a kötekedő, " "én nem azt irtam, szövegértelmezés megy?" szöveget az értelems válasz helyett.

csak még nem tudtam eldönteni hogy ez juvés sajátosság vagy csak a nagyképűségből ered.

jöttök itt hétről hétre, hogy spirito igy meg úgy, aztán közben meg kiderült hogy egy derby d'italián nem fontos a győzelem olaszország legsikeresebb klubjának és inkább kifogásokat kerestek. meg a második helyet is viheti a milan, minket nem érdekel túlságosan, közben meg szezon közben azt sem tudjuk eldönteni hogy a bajnokság vagy a BL a legfontosabb...

nem baj, én már előre rettegek a következő szezontól.

calcio_di_rigore 2009.04.21. 10:11:43

@giacinto: "meg a második helyet is viheti a milan, minket nem érdekel túlságosan, közben meg szezon közben azt sem tudjuk eldönteni hogy a bajnokság vagy a BL a legfontosabb..."

Én sokszor írtam, hogy ebben az évben(!) nekem(!) a BL a legfontosabb. A bajnokság addig igazán fontos, amíg a scudettóért lehet harcolni. Ancelottit úgy kivágták mint macskát szarni, amikor 2x egymás után csak második lett a Juve. Ennek itt nincs értéke. Jelenleg persze az ismert események miatt nagyobb a türelem, de így is már csak az a lényeg, hogy meglegyen a jövő évi BL indulás. A Juventusnál normálisabb időkben (most nincs az), nem ünnepelnek második helyet.

mickeyknox 2009.04.21. 10:52:14

@dino vercotti: aki látta a true romance-t, az tudja, hogy az összes szicíliaiban folyik némi néger vér. dennis hopper ezt nagyon szépen elmagyarázta :D

sh4d0w 2009.04.21. 12:32:28

@rexford: maradjunk annyiban, hogy a nyomába sem ér Maldininek sem képességek, sem eredmények, sem klubhűség tekintetében. Amikor Maldini aranylabdás lehetett volna, akkoriban - tudtommal - még védőknek nem nagyon volt divat ilyen díjazásban részesülni, akkor ilyen arcok kapták, mint pl. van Basten, JPP, George Weah.

Tévedés ne essék, Cannavaro kiváló védő, és önmagában nem is lenne "lófaszjóska" véleményem róla - csak Maldinivel való összehasonlításban (szerintem egyébként mind Maldini, mind Nesta megérdemeltek volna 1-1 aranybogyót és vb-címet, de hát van, akinek megadatik, van, akinek nem.)

rexford 2009.04.21. 13:20:08

@sh4d0w: Erre mit mondjak? Nyugodtan maradjál ennyiben, nem akarlak én meggyőzni semmiről.
Én annyiban maradok, amit fentebb is írtam. Még annyi, hogy szerintem mondjuk Bonera vagy Favalli lehetnek lófaszjóskák Maldinihez képest és a nyomába sem érhetnek, Cannavaro viszont világbajnok, 3 meccs és megdönti M. válogatottsági rekordját, és jövőre 8. éve lesz a válogatott csapatkapitánya, amivel szintén utoléri. Ettől függetlenül persze Maldini lesz továbbra is a focitörténelem nagyobb alakja, de ez a "nyomába sem érhet" és "hozzá képest lófaszjóska" duma nevetséges.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.21. 15:54:52

@mickeyknox: Na az egy tipikus Tarantino-monológ, nagyon nagy.
süti beállítások módosítása