Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Dail(y) Africa - Japán játék, olasz oboa

2010.06.25. 12:49 Garcia bőrmester

Azt sem tudjuk, hogy sírjunk vagy nevessünk. Valaha létezett az olasz futball nevű dolog, aminek minden más ország szurkolói számtalanszor kívánták az azonnali halálát vagy nemzetközi eseményeken történő betiltását, lehetőleg megszégyenítő módon. Sokan mások pedig az országuk, az ételeik és Roby Baggio miatt valamint divatból imádták és a futballvilág trónjára követelték.  Most az előbbi itt van, és tényleg nem tudjuk, hogy sírjunk vagy nevessünk. A hullagyalázástól itt és most eltekintünk, annál is inkább, mert voltak tegnap más csapatok, akik futballoztak is. Japán profi módon bánt el a kevesebbre érdemes dánokkal, míg a hollandok majdnem teljes csapattal csapattak és gyűrték le a vb-arcával kiálló kameruniakat. Két európai csapat ismét csomagolhat, míg a szlovákok beférnek a legjobb hat közé az öreg kontinensről. Ja, és mindenkinek, aki szereti: Új-Zéland egy gólra állt a továbbjutástól.

Szlovákia-Olaszország 3-2

Paraguay ellen az első mérkőzésen, azt kaptuk, amit vártunk, még talán többet is, mert Lippiék mentek előre is néha, első meccs ide vagy oda, úgy tűnt nem lennének elégedetlenek a győzelemmel sem, csak megszokásból jobb a döntetlen. Új-Zéland ellen két pofára röhögtünk, biztosra véve, hogy a minimálisan elégséges pontszámmal és rúgott góllal elkúsznak a legjobb tizenhatig, hogy aztán – lehetőleg emberhátrányban – kiverjék a hollandokat. Erre jönnek a szlovákok és mennek az olaszok.

Záporozhatnak minden irányból az okosságok, hogy kutyaütők az olaszokat is foglalkoztató klubcsapatok, hogy öreg a keret nagy része meg motiválatlan, meg alapvetően, hogy én már jó előre megmondtam, de ezt eddig majd’ minden világversennyel el lehetett játszani. Mindegy kik hiányoznak, kik mondták le a válogatottságot, legyünk őszinték, az utolsó meccs előtt senki nem gondolta volna, hogy az olaszok nem mennek tovább. Egyetlen igazán olaszos jelenetet láthattunk, amikor Quagliarella hátrányban, tíz perccel a vége előtt percekig fetrengett a szlovák kapuban, kiharcolandó egy kiállítást valakinek, valamiért. Ennyi volt. Nyilván nem érdemeltek továbbjutást azzal, hogy meccset sem tudtak nyerni a leggyengébb csoportban, de… Nincs de. Ezt így nem lehet, kedves macskazabálók, ha Lippivel sem megy, akkor ezt biztosan nem lehet. Mivel feledhető és egyben feledhetetlen produkciójukkal megásták saját sírjukat nem is fogjuk hiányolni őket.

Pár szót azért a világbajnok szövetségi kapitány is megérdemel, mint aki a sír megásásánál végig a nyélen tartotta a kezét. Lippinek megsúghatta volna valaki, hogy a Juventus egy csődbe ment áruház, nem pedig egy futballcsapat, de még így is az előzőből lehet jobban válogatni. Valahogyan még helyet szoríthatott volna Amaurinak, Iaquinta, Gilardino és Pazzini mellett, akik közül a legkevesebb esélyt nyilván jó érzékkel utóbbi kapta. Ha már a csatároknál tartunk: OK, hogy Balotelli meg Cassano balhésak, de mekkora salakba mártott faszt kellett ahhoz lenyomni Lippi torkán, hogy Rossi és Miccoli nevét kihúzza a papírról. Nem, nem arról van szó, hogy mindig az a jó játékos, aki épp nem játszik, hanem arról van szó, hogy Rossi és Miccoli jobb játékos, mint Iaquinta és Gilardino. Rutinos kapitányként pedig az a húzás, hogy vert helyzetben elővesz három olyan embert is, aki addig nem játszott, a kapkodás és a koncepció sárba hullásának jele. Mindenki változásért kiált, de véleményünk szerint lesz itt még pár év, amíg nehéz lesz összerakni egy normális csapatot. Az elmúlt 20 évben, időben összeértek a világklasszis pályafutások. Giannini és Roby Baggio játszottak együtt, majd előkerült Zola, kisvártatva Del Piero és még bőven egy időben Totti és Pirlo. Kivel folytatnánk a sort? Marchisio, Montolivo, Giovinco? Ugyan már, és ekkor még csak a 10-es posztról beszéltünk, de ugyanezt el lehet mondani Scireától Cannavaróig a védelem kulcsposztjain is, míg a csatárok Altobellitől Pippóig is bejárták ugyanezt az utat.

A szlovákoknak való szurkolásra ennek ellenére sem tudtunk ráfanyalodni. Ugyanazokat a dolgokat lehetett elmondani róluk is: unalmas, fantáziátlan focival vergődtek idáig. Vitatkoztak, balhéztak, locsolkodó-csíkos öltönyben bohóckodtak a kispad előtt, tegnapra viszont valamit megéreztek. Annyit, hogy ha már a futball nem megy, legalább próbáljunk meg mindent megtenni. Strba nem ment le, Stoch és Jendrisek rásprinteltek az elérhetetlen labdákra egy szöglet reményében. A nyegle digók ellen ez a minimum is elégnek bizonyult és a szlovák Koplárovics végleg eldöntötte a meccset első labdaérintésével, amit egy bedobásból adott gólpassz előzött meg. Ilyet utoljára a Roberto Carlos-Raúl párostól láttunk, de ott a brazil legalább nagyot dobott.

Paraguay-Új-Zéland 0-0

Paraguay se többet, sem kevesebbet nem hozott annál, amit vártunk tőlük. Támadóerő és védekezési készség párosul megfelelő, közepesnél erősebb szinten, és bár elvártuk volna tőlük, hogy Új-Zélandnak legalább ők mutassák már meg, hogy hol kezdődik a nemzetközi futball, de azért kritika nem érheti Martino csapatát. Új-Zélandon pedig le lehet mérni, hogy valóban ez volt a leggyengébb csoport és így az olaszok csak azért nem 32. helyezettek érzésre, mert a franciákat nyilván nem lehet alulmúlni, azzal, hogy ők még végig is trógerkedték a vébét.

Hollandia-Kamerun 2-1

Az E-csoportban a hollandok közel sem sziporkáztak, de a magabiztos még így is enyhe kifejezés a továbbjutásukra. Külső szemlélőként úgy tűnik, hogy szilárd koncepcióval és szükség esetén változtatási lehetőségekkel is rendelkeznek. Nem is volt kérdés a szövetségi kapitány számára, hogy nem pihenteti a stabil kezdőket, aminek az lett a későbbiek szempontjából valószínűleg hasznos eredménye, hogy Van Persie és első számú helyettese Huntelaar is betalált, így már csak Robbentől kell mindenképp gólra számítanunk, ami feltehetően meg is lesz, ha elég ideje lesz a pályán és kettőnél többször lövőhelyzetbe kerül a vébén. Kamerun még búcsúzóul odavert egyet a közízlésnek, a legendás Rigobert Bahanang Song pályára küldésével, akitől ezzel nem akarjuk elvitatni, hogy fénykorában kiváló középhátvéd volt, és egyetlen afrikaiként négy világbajnokságon is pályára lépett mostani fellépése már csak a ki hasonlít leginkább Abel Xavier nagyapjára versenyen lenne értékelhető.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Japán-Dánia 3-1

Nem baj az, ha kicsit megváltozik a világ futballtérképe, ha a japán mesterek kerülnek előtérbe ezáltal. Megtűrt kívülállókból szépen lassan meghatározó szereplőkké válnak, akik remekül kihasználják a vén Európa gyengélkedését. Ugyan segített rajtuk a két jól eltalált szabadrúgás, de vitán felül jobbak voltak, mint ellenfeleik. Teljesen jól csinálták, hogy nem kizárólag a védekezésre koncentráltak, annak ellenére, hogy nekik lett volna jó a döntetlen. Így szemtanúi lehettünk, hogy egy közepes európai válogatott játéka, miként oszlik porrá egy taktikusabb, gyorsabb és ismerjük el technikásabb ázsiai csapat karmai között. És ne kezdjük azt, hogy persze skandinávok és csak ívelgetnek meg, hogy csak erőből játszanak, mindannyian emlékszünk még olyan dán és svéd, (a norvég már határeset) csapatokra, játékosokra, akik nagyon jó focit toltak. Kevesebb szó esik róla, mint az olaszok és a franciák esetében, de azért valljuk be őszintén, hogy északon is gondok vannak, ha már Christian Poulsennek kell 32 méterről hanyatt esve kapura ívelni egy szabadrúgást. A japánok harmadik gólja, a világbajnokság eddigi legfineszesebb találata Quagliarella találata mellett. Ahogyan Honda az egész meccsen kezelte és tette a zsugákat az nagyon sok csapatnál hiánycikk. Lényegében egyedül tartogatta meg és osztotta le a labdákat a társaknak, míg a dánok három centerrel sem voltak képesek hasonlóra. Egy ujjunkon is meg tudjuk számolni, hogy a Bendtner-Larsen-Tomasson trió hány fejpárbajt nyert meg a második félidei ívelgetés alatt, ami a dán csapat taktikai repertoárjának maximuma volt egy masszívan védekező ellenféllel szemben. Tomasson számlájára írandó, hogy azért egy jól eltalált bombával megörvendeztette a szurkolókat és feltette a koronát amúgy is parádés teljesítményére.

73 komment

Címkék: vb 2010

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr262109216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bakító 2010.06.25. 13:31:33

Mivel a másik posztban az olaszok ekézése nagy tempóban zajlik ezért itt jegyezném meg, hogy a szlovák nemzet kiépülése újabb szakaszt teljesített, hiszen már nekik is van 6-3-muk. Tömeges és katartikus egységes orgazmus van most északi szomszédainknál.
Pedig ez a Vittek csak egy hajszállal különb focista mint Torghelle, Hamsik pedig ugyanúgy csalja a focit mint Hajnal a nemzeti mezben, szóval akár mi is... de nem, mégsem. Mi ettől még nagyon messze vagyunk valamiért.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.06.25. 13:31:38

azért egy kicsit nevessünk és ne sírjunk :)

Mourinho már nem a király 2010.06.25. 13:35:12

Nagyon durván eseménydús volt a tegnap!! És 4 meccsből 3-at szerintem rajtam kívül még sokan nem találtak el.
A japánok nagyon keményen tolták, és az a durva, hogy a meccs elején néztem is milyen aprók a dánok mellett, mégsem kaptak fejesgólt. Nem tudom egyébként mennyi köze van a mostani jó szerepléshez a japán-dél koreai 8 évvel ezelőtti vb-nek, lehet elindult valami?
A szlovákok remélem, hogy pont eddig jutottak el, és nem tovább, könnyen megeshet, hogy kapnak egy nagy zakót a hollandoktól, a la Jugoszlávia.

rowi 2010.06.25. 13:36:02

azt vki jól írta, hogyha ezt nem a szlovákok csinálják az olaszokkal akkor itt most a többség egy emberként örvendezne

így viszont csak a csöndes "megmondtuk" elégtétele, és a kínzó kérdés - főleg az MLSZ, meg úgy általában az összes "szakember" - felé, hogy a szomszédok miért jobbak, mint mi? és nem csak a tótok, hanem főleg a szlovének...

1kutya 2010.06.25. 13:36:03

a nap embere címet ki lehet osztani a Honda fiúnak.

Asidotus 2010.06.25. 13:41:26

Azért Vittek volt Bundesliga gólkirály is, nem?

Garcia bőrmester 2010.06.25. 13:43:11

@Nűnű: az Mintal volt, de Vittek is rúgott 16-ot egy szezonban pár éve

Garcia bőrmester 2010.06.25. 13:44:50

@1kutya: igen, nem lesz rossz, ha bekerül az önéletrajzába, hogy ő Honda

Strigo 2010.06.25. 13:48:16

@Nűnű: szerintem az Mintal volt

Asidotus 2010.06.25. 13:55:17

@Garcia bőrmester:
Jah, megvan, a Footballmanagerben mindkét játékos megvolt nekem a Dortmunddal, és jól is nyomták.

fransancisco 2010.06.25. 13:55:41

a japók hajszobrásza viszont pszihodelikus gyümölcsökkel állhat napi kapcsolatban

raja ram 2010.06.25. 13:56:40

Azért a szlovák foci nem a semmiből jött, csak régen Csehszlovákia művésznéven futottak. A 76-os EB győztes csapatban 9 szlovák volt. Remélem a hollandok nagyon megverik őket.

BruceWayne 2010.06.25. 13:58:10

@fransancisco: áá, ez a 2002-es trendjükhöz képest teljesen visszafogott felhozatal

Imiface · http://zenezenezene.blog.hu/ 2010.06.25. 14:04:50

Most akkor nem ilyen fekete-fehér képek vannak a cikkekhez? Fontos kérdés, tudom...:D

1kutya 2010.06.25. 14:09:55

@Garcia bőrmester: gondolom úgy akartad befejezni, hogy:

... az NST blog nap embere 2010.06.24-én...:)

HPR 2010.06.25. 14:09:57

"Ugyanazokat a dolgokat lehetett elmondani róluk is: unalmas, fantáziátlan focival vergődtek idáig."
Na ez meg honnét jött?
A tótok asszem egy csoportgyőzelemmel (ami lehetett meglepő, de nem azután, hogy az ember legalább egy összefoglalót megnéz) jutottak ki a VB-re... Az első meccsen odaszögezték a kiwiket a kapujuk elé, majd beszoptak egy olyan gólt, ami azért kihatott egy kicsit a Paraguay elleni meccsre, is. Innét felállni úgy ahogy ezt tegnap tették az olaszok ellen, mese volt. Örülök, hogy láttam a meccset, és nem az olaszok miatt.
Nem értem mért nem lehet megadni nekik legalább tiszteletet. És nem értem mért olyan égő rájuk mutogatni, ugyanolyan szarban van a bajnokságuk mint nekünk (annyira kínállja magát a párhuzam mindenütt, hogy csak na), mégis ez a "locsolós" krapek valahogy megtalállta bennük az állatot. A nemzeti sérelmekkel meg elmehettek a büdös francba, el kéne már küldeni valakit a nagy országunkból egy husvéti tanfolyamra Pozsonyba, mert lehet hogy kínos elismerni, de ez a bacsó a szarból is tud korbácsot fonni.

balu11 2010.06.25. 14:13:38

"Nem baj az, ha kicsit megváltozik a világ futballtérképe" - nálam eddig ez a VB mottója.

Bevallom, bennem is van jó adag futball-konzervativizmus, de most tényleg ott tartok, hogy nem baj ez, hogy így van. Nem akarok beállni azok közé, akik ekézik a VB-t, hogy lám-lám USA-Ghána, meg Japán-Para elődöntő, szlovákok a 16 között, ...

Igenis átalakul a dolog, csak sztem nem úgy, ahogy sokan gondolták, és a FIFA tervezte (olykor kevésbé finom eszközökkel) - azaz nem a fekete kontinens ébred, hanem Ázsia.

Dél-Korea és Japán játéka nagyon is előremutató. Amellett, hogy lelkes, gyors, sokat futó játékot tolnak, és fegyelmezettek, ezen a VB-n feltűnt (vagy mostanra lett kiforrott) több "új" skilljük is. Például kreatívak, és nem azon a módon, hogy van egy nakamura, inamoto v. pak, hanem a szélső hátvédeik és a vkp-k is többet mutatnak az előrejátékból, mint fél (3/4) Európa. Amellett eddig csak ettől a két együttestől láttam, hogy megszelidítették a Jabulanit.

Kevesebbet pofáznak, kevesebbet hentelnek, őszintébben örülnek (és most itt nem az afrikai infantilis népünnepelyésdire gondolok, hanem a játék örömére - lehet persze, h ez már túl elszállt, beleképzelt gondolat...).

Persze 2002 miatt sokat estek vissza a népszerűségi listákon, és ezért kicsit eltűntek a szem elől, de most itt vannak, megmutatják a kis emós tinik, hogy hogyan lehet megújítani, vagy legalábbis eredményesen és nézhetően tolni a talján-frank nagypapik korábbi játékát.

Emellett örülök az amerikai előretörésnek is (Hondurason kívül 8ból 7en!!! mennek tovább).

Szóval:

Ázsia, Amerika: fel
Európa: le (és belül pedig közelítenek egymáshoz a csapatok)
Afrika: marad lenn

Persze messze még a vége, de pont a legjobb 16 egy érdekes fokmérője a világfocinak.

Ja, és pont az eleurópaitlanodás miatt gondolom úgy, hogy idén dől meg az "Eu-n kívül nem nyer eu.i" elv... Remélem, a hollandokkal.

fransancisco 2010.06.25. 14:15:14

@raja ram: "Rákóczi hadnagya" nepáli vonósokkal

drani 2010.06.25. 14:17:02

ahol Di Natale játszik a 10-es mezben, és három meccsen 5 gólt kapnak, nem versenyképes. 2006-ban az egész vb-n kaptak 2 gólt, abból egy öngól egy meg 11-es volt.
Amúgy én is azt hittem hogy 3 ponttal továbbmákolják magukat valahogy.

horas 2010.06.25. 14:19:52

Már leírtam,de leír még egyszer.
Egész idáig szimpatizáltam Uruguay-al,főleg Recoba miatt.Soha ne jött össze nekik semmi.
Most teljesen közömbösek számomra,komoly esélyük van a VB döntőre komolyan mondom.
Most D.Korea valljuk be esélyes,utána USA vagy Ghána ott is.És az elődöntőben Német,Angol,Argentín,Mexikó kvartettel szemben is símán van keresnivalójuk.
Beszarok,ha döntőznek komolyan mondom,meg tökön szúrom magam.

drosiii 2010.06.25. 14:23:46

@balu11: miért veszed készpénznek chile továbbjutását?

Én személy szerint örülnék neki, de könnyen kieshetnek.

2010.06.25. 14:24:41

Nagyon jó kis post, tegnap első elkeseredésemben én is hasonlóan vélekedtem egy kommentben, vagyis az olasz focira 7 szűk esztendő vár, ez borítékolható. A távolban se látható az évi 1-2 fiatal biztos világklasszis jelölt. Csak a pusztaság. A Calcio színvonal már a francia bajnokság mögött van, a Murinnyó nélküli(és Maicon?) Inter már nem lesz az ami, úgyhogy klubszinten is visszaesés prognosztizálható. Az a szerencséjük, hogy könnyű csoportban vannak az EB-re, bár nagy csatát kell vívniuk a szlávokkal a 2. helyért :).4 év alatt mennyből a pokolba, és nem látszik a megoldás. De 2006 akkor is megvan olaszországnak, ezt nem szabad elvitatni és elfelejteni.

Én egyébként úgy látom, olaszországnak azért van egy Cassano-ja és jó csatárai(Rossi, Miccoli, Balo, Quag.,Di Natale), védelme és középpályája viszont nem nagyon. Meglátjuk

szemeteske 2010.06.25. 14:36:55

Nem értem, évek óta mindenki az olasz foci halálát kívánja. Erre tessék: mikor végre tényleg megdöglik akkor mindenki fanyalog. :)

volankombi 2010.06.25. 14:39:29

Rigobert a legnagyobb király!

horas 2010.06.25. 14:44:13

@Belpo:
Ahhoz képest,hogy zuhanórepülés 4 év alatt menny és pokol.
4 BL-kiírásból 2 Olaszországban landolt.

balu11 2010.06.25. 14:45:44

@drosiii: OK, nem biztos, ez igaz

de mindenképpen durva azért, hogy Ázsia és Amerika is messze veri Európa továbbjutási százalékát

érdekes akkor is, ha Európából nyilván több csapat jutott ki

lehetne csinálni ilyen kimutatást, hogy földrészenként az utóbbi 3-4 VB-n, hogyan alakult ez a százalék

Walmer 2010.06.25. 14:46:30

@balu11:
"Igenis átalakul a dolog, csak sztem nem úgy, ahogy sokan gondolták, és a FIFA tervezte (olykor kevésbé finom eszközökkel) - azaz nem a fekete kontinens ébred, hanem Ázsia."

Annyi történt, hogy japán meg korea bejutott a 16-ba. ez megtörtént korábban is. É-korea meg 7-et kapott. 2 veresége van. csoprtjából kiesett. mit fogsz mondani akkor, ha mind2 csodacsapat simán kizúg a nyolcaddöntőben. Én bevallom nem látom azt a fene nagy fejlődést.

"Amellett eddig csak ettől a két együttestől láttam, hogy megszelidítették a Jabulanit."

Mi az a jabulani, valami musztáng? amit be kellett törni? Bocs, de halálra idegesít az, hogy nevet adunk egy labdának és úgy szólítjuk. valaki már írta, hogy nevet kellene még adni a a cipőnek és az már maga a menyország lenne Somosnak.

"Mekkorát rúgott a Béla a jabulaniba."

Walmer 2010.06.25. 14:48:34

@horas: na, ez viszont már perverz.
ne szarj be, max az usa lesz elődöntős. a többi szar (dél-korea, japán, ghána, szlovákia, paragváj, stb) kihullik.

fransancisco 2010.06.25. 14:50:49

@Walmer: mi az hogy szar? "csak én érzek ebben a megfogalmazásban némi itt maradt gyarmatbirodalmi gúnyt?"

bakító 2010.06.25. 14:52:02

@balu11: Még az is lehet, hogy csökkentik emiatt Európa kvótáját, ami nekünk nem jó hír.

Csörszike 2010.06.25. 14:52:03

a japók nagyon teccettek tegnap. persze szeretni ettől még nem fogom tudni őket:) korea dettó, csak mélyebbről jönnek nálam a 2002es skandalum miatt. én a délamerikaiaknak örülök igazán, meg az európai foci védekező(középpályás)-központú felfogása bukásának. remélem, h délamerikai ötletesség megy tovább az eui ötlettelenséggel szemben chile-svájc öszevetésben is. az ilyen középszerű fosok mint dánia, görögo., (és sajnos olaszo., fr.o is ide tartozik már) ne menjenek tovább a vb-n!

Walmer 2010.06.25. 14:53:00

@horas: jó, de az ideihez olaszoknak sok közük nincs.

2010.06.25. 14:55:39

@horas:
ez igaz, de a 2 milliárdos csapathoz, a többiek sehol, és mind a 2 tele volt külföldiekkel, a Milanba talán nem annyi, ráadásul sehol egy új fiatal olasz titán, mögöttük meg nagy semmi. A menny meg pokol a válogatottra értendő természetesen. Elismerem persze, az olasz foci problémáit nem lehet összehasonlítani a magyar foci problémákkal :):):):), dehát ugye az elvárások :) Amúgy a nézőszám folyamatosan csökken olaszországban, pedig egy vb cím után az ember az ellenkezőre gondolna. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a Calcio első fordulóját ne nézném meg :):):)

Szbzsolt 2010.06.25. 14:56:00

Szurkoltam Songnak, hogy szedjen össze egy pirosat, mert 94-ben és 98-ban sikerült. (2002-ben sajna nem)

horas 2010.06.25. 14:56:34

@Belpo:
Nem lesznek ott gondok.
Az Inter Benítez-el odafog baszni a bL-ben biztos,apránként majd megjelenik a Juve és a Roma szerintem ütőképes.
Az utánpotlás fellegvár Spanyolokat emg elöbb várjuk meg,hogy hanyadik helyen mennek tovább...
Az angolok ugyanúgy válságosak válogatott ügyileg a németek meg klubszinten nincsenek.

Olyan játékosállományuk van most is,hogy a 8 közé tudjanak menni,ez a válogatott kb olyan volt,mintha a spanyolok kiálltak volna Raúl,Salgado,Helguera,Valerón és hasonló arcokkal jöttek volna erre a VB-re...nyílván nekik most kategóriákkal jobb válogatottjuk van,de ennél vannak jobb játékosai az Olaszoknak is.

HPR 2010.06.25. 14:58:18

"A szlovákoknak való szurkolásra ennek ellenére sem tudtunk ráfanyalodni. Ugyanazokat a dolgokat lehetett elmondani róluk is: unalmas, fantáziátlan focival vergődtek idáig. Vitatkoztak, balhéztak, locsolkodó-csíkos öltönyben bohóckodtak a kispad előtt..."
Ezt meg honnét jött? A tótok asszem egy "ostblock" csoport győzteseként kecmeregtek ki a VB-re, többek között Prágából és Varsóból 6 pontos szürettel. Az első meccsükön eléggé nekinyomták a kiwiket a kapunak, majd az utolsó percben elbohóckodták az egészet. Szerintem eléggé nagy zakó volt ez ahhoz, hogy nyílt sisakkal nekirohanjanak Paraguynak, aki ellen lehet hogy gyalázatosan nem ment nekik a játék, de ezekután előrántani a tegnapi játékot betyáros dolog volt. Ahogy ez a "locsolós" juhász nekieresztette a hegyifarkasként a bárányait az olaszoknak, hogy azok 70 percig keresték a labdát, majd amikor fölvillant volna a reménysugár újra odavágtak egyet miheztartásként, könnybe lábadt a szemem. Mert az elmúlt 20 év itthoni futbalgyalázata láttán az ember belefásul a honi "szakértők" mázolta kilátástalan jövőképbe, a bratyók (kis millió párhuzam mellett) mutatják meg, hogy mennyire a fejekben dől el ez a játék.
Lehet, hogy nem az Amszterdamba kéne küldeni az edzőket tanulni, hanem ide egy ugrásnyira Pozsonyba egy husvéti tanfolyamra, mert íme ott lehet megtanulni, hogy kell szarból korbácsot fonni.

bz249 2010.06.25. 14:59:02

@balu11: azert korea egy sima 4-est kapott az Argentinoktol es ha nem a vilagbalfasz nigeriaiak ellen (akik 1 meter ures kapu helyzetbol is elcsesztek) jatsszak a zaromeccset, akkor kiesnek a fenebe. Japan valoban ugyes focit tolt mind a hollandok mind a danok ellen.

Szoval azert az azsiai foci hihetetlen fejlodesenek a dicseretevel azert meg varnek 4 evet.

Del-Amerika ellenben tenyleg jo, ugyanakkor eppen a sokkal europaibb taktikajuk miatt. Paraguay, Uruguay egyertelmuen massziv vedekezo focit jatszik (mikozben persze vannak kreativ csataraik) de Brazilia is (minimum 2002 ota) a daralas es az egyeni zsenialitas kombinaciojara epiti a jatekat.

horas 2010.06.25. 15:01:45

@Walmer: @Belpo:
Mindenesetre,Gattuso meg Zambortta meg Cananvaro helyett nyugodtan belehet dobálni az ifiket,mert egyszer más út nincs,kétszer meg nem lehetnek náluk sokkal rosszabbnak.

horas 2010.06.25. 15:03:18

Amúgy árulkodó,hogy az olaszoknák, csak Quagliarella sírt...

szemeteske 2010.06.25. 15:03:48

@HPR: Magyar játékos nem tud olyan keményet szarni, hogy abból bármit is lehetne fonni...
Elnézve a VB mezőnyét mi ezekből a csapatokból egyet sem tudnánk megverni. Még Észak-Koreát sem. Belegondoltatok ebbe?

Garcia bőrmester 2010.06.25. 15:03:50

@HPR: ugyanaz a szöveg honnét jött még egyszer? szerintem a szlovákok egy fos selejtezőcsoportból (bár erről egy szó sem esett a cikkben) és egy még szarabb vb-csoportból jutnak tovább igenis unalmas játékkal
az érdemeikben ennek ellenére nincs köztünk vita, kihasználták, hogy a többiek szarok, Stoch, Vittek és Jendrisek meg tők jók voltak tegnap

Walmer 2010.06.25. 15:04:50

@horas: biztos úgy gondolták hátha az öreg harcosok még egy utolsót durrantanak.
ha meg kimennek a fiatalok és leégnek, akkor meg azzal jönne mindenki, hogy miért nem a már többször bizonyított csupaszív, rutinos rókákat, 2006 hőseit vitték ki. fasz se tudja. Így utólag már okos az ember.

horas 2010.06.25. 15:08:25

@Walmer: Persze,de most az egyik alternatíva kihúzva,jöhetnek Cassano-ék Balotelli-ék.

Walmer 2010.06.25. 15:09:24

@Garcia bőrmester: hát azért az a fos selejtezőcsoprt nem volt fosabb annál ahonnan mondjuk a portugálok, vagy az olaszok, esetleg az angolok továbbmentek. Cseho, lengyelo azért selejtezős szinten komoly ellenfelek.

Itt meg a vb címvédőt kellett legyőzni, aztán játszani kellett a dél-amerikai new wave egyik csillagával, meg meg kellett előzni a kiwiket, akik, mint tudjuk, azt a bahreint ütötték el a részvételtől, akik meg megelőzték a brutál szaúd-arábiát, meg a milliárdos kínát;-)

Boodler 2010.06.25. 15:10:41

@horas:
Uruguay:
"És az elődöntőben Német,Angol,Argentín,Mexikó kvartettel szemben is símán van keresnivalójuk."

Másik ágon vannak:
www.fifa.com/worldcup/matches/kostage.html

2010.06.25. 15:14:49

@horas:
lehet, de miért van az, hogy Lippi ezt nem merte, valami ok azért csak van - azért nem mindegy, hogy a Barcelonából dobálnak be "ifiket" a válogatottba, vagy a Palermoból, vagy a Juveból :)

balu11 2010.06.25. 15:16:21

ja, és jár a jeles a vezércikk címért :)

HPR 2010.06.25. 15:18:35

@Garcia bőrmester: Akadozik a netem, nem láttam hogy már egyszer elment...
De tedd a szívedre a kezed, ha egy ilyen tétmeccset tálalna egyszer nekünk a magyar válogatott, hol fogódzkodnál az edző garderóbjába, amikor a fogást keresnéd? Az unalmas játék meg nem ül és kész, szerintem Belfastban (ahonnét még a spanyolok is behúzott farokkal oldalogtak el nemrég) és Prágában is legyalázták az hazaiakat. A tegnapi mutatvány után meg egyszerűen nem értem mit számít, hogy jutottak el idáig

fransancisco 2010.06.25. 15:21:32

@raja ram: annyira, hogy még két magyar is akadt a csapatban: Móder József és Gögh Kálmán

Mourinho már nem a király 2010.06.25. 15:24:07

off:
Allegri a Milan új edzője!

Garcia bőrmester 2010.06.25. 15:26:42

@Walmer: nem véletlen a nyitókép szalagcíme: nem, nem is mondtam, hogy fosabb volt, egyenlő mértékben volt fos, mint ahogyan a továbbjutók is szlovák-olasz-dán, de mondhatnánk a szerbeket, a görögöket, a szlovénokat és azokat is,akiket ők kivertek a selejtezők során: román, ukrán, orosz és sehol sincs egy erős bolgár, török, belga, ír, skót és sorolhatnánk a legkisebbtől a legnagyobbakig az európai válogatottakat
a vb előtt is ezen gondolkoztam egy csomót, hogy ki az, aki igazán jó: a spanyolok elvileg meg a hollandok, a többi semmit sem mutatott évek óta, a németek meg valamennyire összeszedhetők, ez 3 egész Európából, akiben látok fantáziát olyan értelemben, hogy nem hót unalmas, amit művelnek

Garcia bőrmester 2010.06.25. 15:29:26

@HPR: még egyszer: szó sem volt a selejtezőkről ebben a cikkben, a Walmer kommentjére írt válaszomból pedig kiolvashatod, hogy nem a szlovákokkal van bajom, ők jobbak voltak az olaszoknál tegnap a döntő meccsen, pont

horas 2010.06.25. 15:34:27

@Boodler: Ok,köszönöm,ezt nem tudtam,kérlek szépen.
:)
@Belpo: A különbség,csak anyi,hogy a Barcelona-ban bedobálják az ifiket a nagycsapatba Juve-ban meg nem.

danesdzsu2 2010.06.25. 15:35:11

@Garcia bőrmester: de ez nem a '96-os cseh válogatott, amelyiknek alapembereit szétkapkodták egyből nagynevű klubbok.

Garcia bőrmester 2010.06.25. 15:54:19

@danesdzsu2: nem hát, erről szól a probléma, meg nem is a '86-os dán, belga, szovjet, a 90-es jugoszláv, orosz B, csehszlovák, vagy a '94-es bolgár, román, svájci, svéd, a '98-as horvát jugoszláv, dán, 2002-es török és most direkt a középcsapatnak számítókat soroltam, az a bajom, hogy elfogytak a karakteres európai válogatottak

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.06.25. 15:59:42

Somos:
"visszakerült a portugál csapatba Deni"

Ezek Denilsont is honosították, vagy mi a fasz?

bög 2010.06.25. 17:06:39

@Walmer: fos volt az a selejtezőcsoport. a csehek már rég nem azok, akik 5-6 éve voltak, a lengyelek pedig az EB-rendezésük jegyében kis túlzással egy ificsapattal álltak ki a selejtezőkön.

smartdrive 2010.06.25. 18:14:25

ez az "egy gólra állt valamitől", ez nagyon gagyi

smartdrive 2010.06.25. 18:18:40

@smartdrive: ezt a teniszből vették át, csakhogy ott ha nyered azt a pontot/játékot, akkor tényszerűen nyered a valamit. itt meg ha megrúgod azt a gólt, akkor továbbjutásra állsz. nem pedig továbbjutottál

az olaszok pld. a meccs elejétől továbbjutásra álltak

mickeyknox 2010.06.25. 18:57:29

@Walmer: teljesen igazad van, az hogy továbbmentek a csoportból, még semmi.
sőt igazából a legjobb nyolc sem jelentene semmit. pl.majdnem mindegyik vb-n '90 óta volt afrikai a legjobb 16-ban, 2x a legjobb 8-ban is, mégsem beszélhetünk az afrikai foci felemelkedéséről.

ddrum77 2010.06.25. 19:00:57

@horas: a nagy Helguera nevét szádra ne vedd ! =))))

ddrum77 2010.06.25. 19:07:50

@horas: az a baj, hogy már 6 éve Cassanonak kellene lennie a válogatott egyik főkolomposának (mondjuk az utolsó római év, meg a Madridnál történt parkoltatás akár derékba is törhette volna a pályafutását - kész csoda hogy a Sampban összekapta magát, lehetne azóta az olasz Maradona - kokain, 100 kiló, kurvák), de nem, egy ilyen pofon után kell újra felfedeznie mindenkinek, hogy a szóba jöhető állományból jelenleg ő az egyedüli fineszes csávó, aki meg tudja lepni az ellenfelet

horas 2010.06.25. 19:08:06

@Petőfi Sándor: Anyám tyúk:
Szöveg körynezet,tudod.
Semi pejorítív dolgot nem írtam,róla csak,Cannavaro kb azzal ér fel,ha ő lenne kezdő most a spanyoloknál...

Tika_ 2010.06.25. 22:52:16

"Egyetlen igazán olaszos jelenetet láthattunk, amikor Quagliarella hátrányban, tíz perccel a vége előtt percekig fetrengett a szlovák kapuban, kiharcolandó egy kiállítást valakinek, valamiért."
ez jó volt rotfl

GGG77 2010.06.25. 23:08:39

A pillanatnyi helyzetelemzéssel teljesen egyetértek, de nem kell olyan sokat várni az olasz foci feltámadására. Sok-sok ezer gyerek, fiatal focizik ott, vannak kiváló szakemberek, úgyhogy no para.

Az olaszokat mindig is szerették ekézni más csapatok szurkolói, jött a primadonnázás, meg a zselékirályozás, pedig mindez pusztán a frusztrációból ered, savanyú a szőlő. Savanyú a német, az angol, a holland, az argentín és egyéb szurkolóknak. Csak Brazília sikeresebb nálunk. Érdekes, pont a brazil szurkolók részéről nem tapasztalom a nagy fikázást...

Nem baj, most először a foci történetében, és azt gondolom utoljára, van ok a fikázásra. Egy szar olasz válogatott szarul játszott, Szlovákia és Új-Zéland pedig megérdemelte a sikert, nagy gratula nekik!
Szóval élvezzétek ki a fikázást, a fröcsögést, csak közben néha gondoljatok arra, hogy a ti kedvenceitek mezén hány csillag virít, ott a szív felett.

FORZA AZZURRI PER SEMPRE!

értelmetlen_nevű 2010.06.25. 23:12:20

@GGG77:
Borzasztó szórakoztatók a hozzászólásaid, tényleg élvezem őket.

ddrum77 2010.06.26. 10:25:55

@GGG77: "nálunk." ???? te olasz vagy?

ddrum77 2010.06.26. 10:27:00

@horas: mindent értettem, utolsó szóig, jó volt a párhuzamod a spanyol veteránok és az olasz BAJNOKOK között
süti beállítások módosítása