Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Szolgálati közlemény: Dail(y) Africa, és egyéb tudnivalók

2010.06.08. 16:47 nou san trafford

Már csak néhány nap, és azokkal a kollégáiddal, osztálytársaiddal, szomszédjaiddal is a futballról fogsz beszélgetni, akik korábban olyan kijelentésekkel mértek súlyos csapást a nyúltagyadra, hogy „én mondjuk annyira nem követem a focit, de Del Piero miatt az olaszoknak drukkolok”, vagy „a brazilokat megnézem, meg a spanyolokat is, de a többit leszarom”, esetleg „mi kijutottunk?”. A blog szülőatyja fogalmazta meg jól a napokban: ez a vébé akkor is rohadt jó lesz, ha minden idők legszarabb tornája előtt állunk. És tényleg az lesz. Nekünk különösen. Hajtás után megmagyarázzuk.

Már valamikor télen elkezdtünk beszélni arról, hogy lesz a vébé az NST-n. De mielőtt erről elkezdtünk volna beszélni, a szülinap környékén megbeszéltük, hogy megújítjuk a blogot, és visszatérünk oda, ahova tartozunk. Ebből azonban nem lett semmi a világon – aminek számos oka van, aki rendszeresen ránk kattint, nagyjából ki is találhatta, hogy mik ezek.

A világbajnoki felkészülésünk viszont már egy másik ok miatt vett érdekes kanyart. Somos Ákos segítő munkásságán keresztül - akinek ezúton is erőt, egészséget kívánunk -  a Magyar Televízió látkörébe kerültünk. Ajánlására behívták heinrichet és _benitót egy próbafelvételre, ami nem sikerülhetett túl rosszul, mert azóta két másikon is részt vettünk, és most már egészen biztos: szakkommentátorként ott leszünk az M1 stúdiójában. (Lássuk be, ez a magyar közszolgálati csatornától elég nagy dolog, hiszen az ő konzervatív műsorszerkesztési protokolljukba nem biztos, hogy csak úgy belefér két trágár, mosdatlan szájú blogger hőzöngése). 

És nem csak mi, hanem ti is (annyira modorosch a Ti, nem?). Ott lesztek velünk, mert mi sem lehetnénk ott nélkületek, hiszen egyikünk sem az általa képviselt sajtóorgánum nevében lesz jelen, hanem az NST szerzőjeként. Ez nem azt jelenti, hogy a Puffin lekváros szponzorgallér fölött Nou San Trafford-feliratú sapkát fogunk viselni, hanem azt, hogy valóban ott lesztek velünk: az adás alatt netbookon folyamatosan követjük a blogot, és igyekszünk az NST szakértő kommentelőinek rendszerint kiváló meglátásait az éterbe jutattni. Ezen oknál fogva arra kérünk mindenkit, hogy ontsa a szokásosnál is aktívabban az okosságokat, mi pedig megpróbálunk minél többet az adásba csempészni közülük, hogy általuk tulajdonosaikat boldoggá, a tévénézőket tájékozottá, a világot pedig jobb hellyé tegyük.

Megbízatásunk a délutáni meccsekre szól (13.30, 16.00), azaz az estieken nem leszünk ott, hanem mi is klaviatúrát ragadunk, és közétek vetjük magunkat a fórumon. A fel nem tett kérdésre válaszolva: igen, be vagyunk szarva, nem, még soha nem beszéltünk egyszerre kétmillió emberhez, igen, anutáink büszkék ránk.

És akkor arról, hogy mi várható nálunk. Némileg összefügg a fent taglalt problémával, amit tervezünk, de ez nem jelenti azt, hogy kizárólag kényszerből lesz úgy, ahogy. Nem lesz minden meccsnek beharangozója, összefoglalója, Három dolga, értékelése, és egyáltalán, az eseménykövetést igyekszünk sajátosan értelmezni. A zinternet a vb-ről fog szólni egy hónapig, nem akarunk beállni a sorba, hiszen ez nem is feladatunk. Egy vb-blogot (aka: naplót) tervezünk vezetni, napi 1, maximum 2 poszttal, ahova az előző nap legérdekesebb eseményeit gyűjtjük össze, és kicsit értekezünk az előttünk álló dolgokról. Szerintünk ez rohadt jó lesz, mi sem szakadunk bele (= nem lesznek izzadtságszagúak a posztok), mindig friss ember friss szemszögéből tárhatjuk elétek, mit gondolunk az eseményekről, és azért is jó, mert végső soron ez lenne a dolgunk.

Számítani kell rá sajnos, hogy a növekvő érdeklődés miatt nektek is nehezebb lesz a dolgotok, hogy a megszokott kulturált kiberközegben küldhessétek el egymást anyukájába, hiszen már attól robbanásszerűen megnőtt a betévedő orkok száma, hogy a zindex közvetítésébe bekerült a linkünk. Ne legyen illúziónk: a trollok furkósbotot szegezve már a kapuk előtt gyülekeznek. Jegyezzük meg jól az alapszabályt: A TROLLT NEM ETETJÜK! Mert akkor visszajön. Ha látja, hogy leszarja mindenki, akkor megy. Igyekszünk majd mi is jobban figyelni, és aprítani a férgesét, de sajnos benne van, hogy nem bírunk el velük.

Egyelőre ennyi, hamarosan jönnek a közvetlen beharangok, és vb-jóslataink, amikről csak annyit szeretnék mondani, hogy gyakorlatilag semmiben nem értünk egyet szerkesztőségileg, úgyhogy igen mókás lesz. És még egy szolgálati közlemény: véletlenül alakult így, de én őszintén szólva nem is bánom, hogy majd a következő bajnokságok előtt melegítünk be a mostani visszaemlékezésével, a köcsög-, és szuperválogatottal és a szezon best of-jaival.

244 komment

Címkék: szolgálati közlemény vb 2010

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr902066051

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

blasco 2010.06.08. 17:50:57

celebek lettetek, no way back:DD

vadkutya 2010.06.08. 17:51:08

Széééép... Gratula!

mizrolist 2010.06.08. 17:58:15

Legalább tényleg a focit szerető szakkommentátorok lesznek a stúdióban :)

vili/c64user · http://www.zeropage.hu 2010.06.08. 17:59:33

Hajrá!
Reméljük jól döntöttek a TV-ben és tényleg emelni fogjátok a közvetítések színvonalát!

horee6 2010.06.08. 18:02:44

Gratulálok a blogolónak! Évek óta olvasom, szakmailag nem értek hozzá, de szeretem a focit de még a Bayern Bl-döntője sem késztetett írásra. A vb az tényleg más.
Szerintem a vb-t a spanyolok, vagy a brazilok nyerik, én a németeknek drukkolok, de ott az elődöntőt is szépnek tartanám. A gólkirály Rooney lesz, vagy Villa, A nyolcaddöntőben lesz afrikai, de az elődöntőben már nem.

Gorbok 2010.06.08. 18:03:12

ennek örülök, hogy nem kell 3 héttel ezelőtti posztokhoz kommentelni majd egy adott napi meccsről:)

hajrá!

korlat 2010.06.08. 18:03:35

ollé, gratula NST!:)

Buzgómócsing 2010.06.08. 18:08:08

"hogy a zindex közvetítésébe bekerült a linkünk."

Először zsindex-et olvastam. :) Hiába, a sok kuruc.info...

Egyébként a magyar1 kezd javulni, a választási műsoruk is elég jó volt Süvegessel meg a Török-Giró Párossal, most meg titeket is behívnak. Tiszta lazaság, még a végén nézhető lesz a magyar1 is meg a vb is, nem ver le a víz majd a sok idióta szakkommentátortól.

Névrokonomat miért nem hívták be? Ő is beférne igazán...

vili/c64user · http://www.zeropage.hu 2010.06.08. 18:09:34

Kicsit OFF, de ha már a VB...

Tudom, ilyenkor N+1 helyen van tippelősdi, de én is összekalapáltam egy góltotó-szerű játékot. Akinek van kedve, csatlakozhat.
A cím: tippjatek.zeropage.hu/

istenhátmögött 2010.06.08. 18:12:57

szal akkor nehany jotanacs

ha belesulnetek akkor mint vince pilu szokta mondani voros fejjel:

haaat igeeeen. :)

aztan ha meg mindig zavarba lennetek akkor harakolni es kohogni es vakaraszni a teleport kornyeken

makkos cipo es feher teniszzokni alap

sose nezz a kameraba inkabb bamuld a foldet, vagy a musorveetono mellet (vajon zavarba hozhato e?)

a rendszeresen posztolok szulinapjait es nevnapjait nyugodtan mondjatok be hiszen kozsszolgalat

kyalami 2010.06.08. 18:13:01

fix, hogy jobb lesz így a műsor, már csak bognáréktól (a szakkommentátor maffia embereitől) kéne megszabadulni.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.06.08. 18:26:04

Hmmm... csak az a baj, hogy meccsnézés közben én nem kommentelek: akkor meccsnézés van, 100%-os figyelés, koncentráció minden apróságra.

De lehet, hogy a móka kedvéért teszek majd kivételt.

Már alig várom, hogy kezdődjön!

shinigami 2010.06.08. 18:27:26

na meg a vegen nem cigiszunet lesz a felidobol es sorert maszas a meccs vegen

England win The Ashes! 2010.06.08. 18:27:59

Hű de jó!!! Még a végén sztrímelni fogom az m1-et.

Most kellene valami ordas botlás a spanyoloktól vagy argentinoktól (nyugi, nem kell idegeskedni, beérem, ha csak egy csoportmeccsen ikszelnének), felbecsülhetetlen lenne Csöncsön kommentjeit az ország elé tárni. ;-)

vadkutya 2010.06.08. 18:28:09

@Csöncsön: Ez nagyon-nagyon magas labda, de én érintetlenül hagyom, tiszteletem jeléül... :)

papercut 2010.06.08. 18:28:22

Gratula! Azthiszem ez elég nagy elismerése a munkátoknak, és így szélesebb közönséghez is eljut(tok)! Azért ha majd a Conan, vagy Jon Steward interjúvol az üstökösszerű pályátokról emlékezzetek meg azokról akik már akkor ide jártak titeket olvasni, amikor még nem volt trendi csak jó!

Flankerr 2010.06.08. 18:39:09

Gratulálok, eddig is akartam nézni a közvetítéseket, nade ezután..:)
Magasra tettétek magatoknak a lécet, te nem félek attól hogy leveritek..:)
Minden meccsnek lesz önálló posztja, ahová lehet majd kommentelni?

Titi120 2010.06.08. 18:40:23

Pár jótanács útravalónak:

- a stadionra nem használjuk az ékszerdoboz kifejezést, mert attól távszabályzófejelhetnékem támad hamar

- a "valóban így van" kezdetű mondatokat Nyilasi levédette

- nem kell mindig kitenkitgetni a mellettünk ülőre mondanónk közben, igazolást keresendően, amolyan "bognárgyurisan"

Mindezeket csak azért írtam, hogy még jobban fokozzam a görcsösségeteket. :)
Biztatásképpen viszont megjegyzem, hogy a "regulár" szakkomentátoraink által felállított léc nincsen magasan, át fogjátok ugrani, ebben biztos vagyok ! ;)

r_magpie 2010.06.08. 18:50:03

@Titi120: - a "valóban így van" kezdetű mondatokat Nyilasi levédette

valamint az "Én is így gondolom..."-kezdetűeket is

amúgy meg hajrá srácok!

Crouch 2010.06.08. 19:01:10

Szép volt fiúk!

Gondolom stúdióban nem lehet sört inni de azé gondolom majd kibírjátok.

raja ram 2010.06.08. 19:01:20

nol.hu/mozaik/futball-vb_meccsrol_meccsre

ez is egy elég jól megszerkesztett tippjáték

díszbohóc 2010.06.08. 19:07:59

Tudtam, hogy heinrich ezt tartogatja nekem

Hispan07 2010.06.08. 19:16:12

hajrá NST, kezdődjön hát a VB!

sAp 2010.06.08. 19:18:55

remek, kuffára megérdemlitek, végre most egy egész ország hanggal nézheti a vb közvetítéseket...

hajrá!

IronRock 2010.06.08. 19:20:38

Gratula az NST szerkesztőcsapatának, tényleg megérdemeltétek! A reklámmatricás-öltönyös főokos hozzászólókból már úgyis totál elegem van. Remélem Urbányi "Rögzített Játékhelyzet" Pista nem lesz ott, valamint mellőzik Vincze Ottót és a többieket is.
Egy megjegyzés a trollokhoz: én magam nem vadászom őket és foglalkozom velük, talán mert az NST-n kívül alig pár blogot olvasok és még kevesebbet kommentelek, ezért kevésbé zavarnak. De ha most tényleg csőstül jönnek majd ide, az várhatóan előbb-utóbb túl fogja lépni itt sokak ingerküszöbét. Nem tudom, a blog.hu-n mennyire megoldható (ennyire nem mélyedtem bele a témába), hogy a trollok kommentjeit, egy-két kattintással elrejthesse az érdeklődő olvasó? Mert valami azt súgja, erre a feature-re most majd szükség lesz...

mujure 2010.06.08. 19:22:06

most arra vagytok büszkék, hogy bánfi és mészöly mellé bekerültetek?:D:P amúgy megérdemlitek, hajrá! legalább nő a színvonal majd...

granate 2010.06.08. 19:28:45

én már régóta olvasom az NST-t (csak ritkán kommentelek), és úgy gondolom, hogy igazán megérdemlitek. mindig nagyon szórakoztató olvasni a blogot, remélem a tvben is ilyenek lesztek!

Mala Suerte 2010.06.08. 19:30:06

Ez igen, srácok. Mindent bele! :-)

Althedokan 2010.06.08. 19:46:02

@Csöncsön: megörökítenéd a neved? vagy Messiét?:D:D:D ::P:P:P Bocs :D

@díszbohóc: ajajjj...:D:D:D::D

egyébként pedig hajrá NST büszkék vagyunk rátok!

egy kérés, ne hangozzon el a következők egyike:

- ha ez a labda a kapu felé tekeredik akkor bemegy.
- a labda fölé ment, a játékos meg a kapuba, ha fordítva lett volna jobban jártak volna... (utóbbi nagy kedvencem, elképzeltem ahogy Drogba repül a kapu fölött 5 méterrel)
- ha ez bemegy, akkor vezetnek, vagy ha ez bemegy, akkor gól
- ha nem állították volna ki Materazzit, akkor nem 10en lennének...
- Itt egyedül hagyták a játékost a 16osnál.( Ja ez a saját 16osa...??)
- Robinho felesége megcsalta Terryt David Beckham unokájának feleségének szeretőjének volt barátnőjével, aki egy kutya volt

köszi:D

HAJRÁ NST, GO FOR THE FELLOWSHIP:P

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.06.08. 19:48:11

Na legalább én tudok arcot rendelni a nickhez... :D

Hajrá. Én azért egy "eddül szép a fudball" féle beszólást elvárok, aki érti, az érti, aki meg nem, annak fel se tűnik. :D

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.06.08. 19:48:49

@Althedokan: Általában Ha-val kezdődő mondat? :D

Althedokan 2010.06.08. 19:52:49

alig várom már a trollokat, úgy lecsapnék rájuk, de nem fogok, viszont így is egy élmény lesz olvasni a sok hülyét...:D

Titi120 2010.06.08. 19:54:14

@IronRock:
A legegyszerűbb megoldás ha a szerzők szigorúbbak lesznek a szokottnál és többnapos banokat adnak a renitenseknek.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.06.08. 19:55:29

Én már arra büszke vagyok, hogy a sportgéza beharangozó írásában szerepel a régi vesszőparipám, miszerint még egy szar vébé is kuffa jó. Ráadásul a páratlan nyarak mindig sokkal szegényebbek!

Hajrá srácok, éljen a fodball!

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2010.06.08. 19:55:30

riszpekt

ilyen stúdiós, meccset felvezető mondatoknál a "döntetlen körüli eredmény várható" mindent visz :DDD

Klárensz 2010.06.08. 19:55:42

@díszbohóc: Labancz Lilla ott lesz?

Amúgy meg:
-Ha több gólt lőnek ellenfelüknél, akkor megnyerik a meccset.
-Dani Alves mekko... Lófaszt! Maicon mekkora gólt lőtt.

szferi 2010.06.08. 20:05:01

Gratulálok!!!

sajnos én csak hétvégéken tudok majd délutáni meccset nézni :(

Jó lesz ez a vb, és minden idők legjobb nyitómeccsét várom!

nadivereb 2010.06.08. 20:10:33

@Althedokan: + Ha ezt belövik, talán az egész mérkőzés teljesen máshogy alakul.

Althedokan 2010.06.08. 20:16:10

egyébként technikai kérdés:

a saját házi trolljainkat etethetjük?

Asidotus 2010.06.08. 20:16:23

Ennek csak gratulálni lehet, remélem, precedens lesz belőle, hogy lelkes, a témához értő, a nézők véleményét is ismerő emberek fognak a tévében megjelenni.
Gondolom, ha nem tudnátok az élő adásban megszólalni, akkor nem kerületetek volna be a több körön át.
Szerintem a napi két poszt bőven elég lesz, hogy mi volt tegnap, és mi lesz ma.

England win The Ashes! 2010.06.08. 20:32:10

@nadivereb:

Hogy megint Hofit idézzem:

"-Az az érzésem - mondta a szünetben -, hogy még nincs vége a mérkőzésnek."

poolfanati 2010.06.08. 20:34:07

@vadkutya: ez mekkora lenne már: teszem azt dél afrika v mexikó meccsen heinrich ilyet vállalna: " mexikó megszerezte a vezetést az 1. percben, de ez kit érdekel, ugyanis megérkezett csöncsön első kommentje messiről pedig az argentinok még nem is játszottak"
:D:D mindezt több százezer néző előtt:D

poolfanati 2010.06.08. 20:35:24

ki számít trollnak? mi az ismertetőjegye?
esetleg nézzük meg hogy mikor csatlakozott a blog.hu-hoz és ha tegnapi a dátum akkor troll?

giacinto 2010.06.08. 20:38:27

Azt mindenképpen monnyátok be hogy az Inter a világ legjobb csapata :)

Althedokan 2010.06.08. 20:40:20

@giacinto: vagy hogy az Inter volt egyszer...

ih bín ájn bájener 2010.06.08. 20:58:41

És ha valaki a trollokon akar röhögni azzal mi lesz? :D
Amúgy grat srácok, nagy dolog ez a blog történelmében, remélem nem vallotok szégyent és lesz még sok ilyen lehetőségetek.

gibson 2010.06.08. 21:00:06

Gratulálunk, örülünk és hajrá!

vadkutya 2010.06.08. 21:02:57

@ih bín ájn bájener: Kéne egy trollirtó. Én pályáznék fényképes önéletrajzzal, fizetési igény megjelölése nélkül, pleasure is all mine... :)

ZenZo 2010.06.08. 21:06:51

Hát srácok, nagy fába, de van hozzá fejsze... ;) egyszóval grat! Bár remélem valahol rögzíteni fogják a közvetítéseket (akár ti), mert a délutáni meccseket úgy nagyjából nem fogom látni... a főnökség nem rajongott az ötletért, hogy tv-t telepítsünk az irodába... foschtok, jól van, ahogy előttem is szólottak, nem magas a léc, már valószínűleg a köszöntéssel túllépitek a szintet.

Még 1x grat, hajrá :)

Everred 2010.06.08. 21:22:20

Na, máris két nagyságrenddel érdekesebbnek ígérkezik a vébé. És vélhetően nem kell majd a mute gombhoz nyúlnom a félidei szakértés hallatán, precedensértékű eset ez, feleim.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.06.08. 21:35:39

Ha kérdezik, hogy mi lesz az eredmény, akkor mondjátok, hogy:
A labda kerek, és az edzők biztosan jól felkészítették csapatukat, a játkosok pedig valószínűleg mindent megtesznek a győzelemért - természetesen a sportszerűség íratlan szabályai szerint.
Remélnetek kell, hogy sok gól fog esni, hogy jól szórakozhassunk, mert az mindannyiunk érdeke!

FORZA RAGAZZI!!!! :))

Májking 2010.06.08. 21:36:30

Kiralyok vagytok! Aztan esznel lenni, mert a kovetkezo lepes Hollywood. Vagy a Megasztar.
Good luck for England!!!

micz 2010.06.08. 21:46:34

gigahajrá NST!!!

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.06.08. 21:59:41

www.youtube.com/watch?v=Mo8UGsszpUc

Elia és Babel élő streamet csinált arról, hogy Pro Evolution Soccerrel játszanak.

8:02-től kurvanagy :DD

Beyonder 2010.06.08. 22:15:49

1. Gratula!
2. Csak kíváncsiságból: ezért fizet az MTV, vagy ingyen melóztok?

vadkutya 2010.06.08. 22:23:52

@peter135: :DDDDDDDD Anyám!! Robin a legnagyobb!

Strigo 2010.06.08. 22:25:16

Ez az egész csak azért van, hogy ti is indulhassatok a két éve jegelt Szőke Szikla Kupán :)

bakító 2010.06.08. 22:29:31

Most nem is tudom, hogy annak örüljek e jobban, hogy értelmes emberek is lesznek a stúdióban, vagy annak, hogy egy közpénzből működő valami nem tekinti kötelességének a totális leszakadást a XXI. századtól. Igazán meglepett, hogy ott is olvasnak internetes blogokat (és ha már igen, akkor naná hogy NST).
Somos Ákos mondja be a nicknevét most -remélem nem Csöncsön az:)

És "sajna" a haverokkal lefoglalt kocsmai asztalunknál fogom tölteni a következő 1 hónapot, úgyhogy nem leszek nagyon interaktív, de majd esténként benézek. És semmi para gyerekek, lazán ütitek a szokványos szagértő színvonalat, sőt azt magasan át kell röppenni.

Hajrá NST, és hajrá M1:)

geem5 2010.06.08. 22:48:19

Gratula srácok!
A kezdektől olvasom a blogot, ez hatalmas! Már akkor is hatalmas öröm volt, mikor Hajdú B a télen az egyik angol bajnoki közben beolvasta az akkori PL beharang címeteket, hogy" The snow must go on".

Deák Attila 2010.06.08. 22:49:03

Gratula Nst!

Én új motoros vagyok (2 hete regisztráltam, egy negyedéve ha olvasom), de örülök neki! Illetve nektek! Nem akarok bele menni abba, hogy a magyar kommentátorok, így, meg úgy, de üde színfolt lesztek, az egyszer biztos, izgulnotok meg nem kell, ha csak fele olyan könnyed és mégis profi írásokat ill. szövegeket hallhattunk majd, mint amilyeneket megszoktunk, nyert ügyetek van!
A troll veszélyről csak annyit, hogy én sok idióta fórumot olvastam már sport témában, de ez azokhoz képest szinte trollmentes. Személy szerint offolom magam, amíg ez az interaktív komment dolog megy, nem mintha trollnak tartanám magam, csak megakarom hagyni az itteni öregrókáknak, hogy a megszokott hangulatot vigyék tovább a M1-re is, egyszóval nem rondítok bele!:D Remélem sikerül Nst hangulatot teremteni (nektek biztosan menni fog), a kommentelők részéről meg bízom abban, hogy nem trollosodnak!

Mégegyszer hajrá!

Deák Attila 2010.06.08. 22:53:03

Jaj, majdnem elfelejtettem, tartozom egy fejhajtással a Kincstári Televizió előtt is! Jó igazolás a két kommentátor, remélem megfizetik őket!:D

Eastbay1 2010.06.08. 22:56:32

@Althedokan: Viszont legyen minél több BEÁRAZÁS, mert ez az igazi szakértő elsődleges ismérve:)

BruceWayne 2010.06.08. 22:57:08

srácok, a ti zakótokon is lesznek majd baszom nagy téglalap alakú szponzor feliratok? XD

Eastbay1 2010.06.08. 23:00:02

@Nerazzurri: Szerinted van zakójuk?:D

virtuoz 2010.06.08. 23:04:05

1.Hatalmas gratula Nektek!
2. kb egy éve találtam rátok, (nem csak szerzőkre, a kommentelőkre is) és óriási élmény ezt a blogot olvasni, kommentekkel mindennel együtt.
(3. Juventino vagyok, nem az arcos fajta - főleg most hogy nincs is mire - külön öröm hogy két Juve szimpatizáns került be, csodálom hogy ebbe még senki nem kötött bele, na de majd most:D )

végre lesz 'hangja' a meccsnek!

BruceWayne 2010.06.08. 23:04:35

nyilván nem abba ülnek be nyáron, de ingre is szokta feldobni ilyet :)
tornyi volt ennek a nagy mestere

horas 2010.06.08. 23:09:14

Na jólvan srácok hajrá!

t.o.d. 2010.06.08. 23:13:15

Ahogy emlékszem, heinrich is és _benito is fesztelenül beszélt az NST-kupa díjátadóján, nem hiszem, hogy az a plusz kétmillió ember, meg néhány lámpa és kamera olyan zavaró lenne ehhez képest. :-) Márpedig egy szerb-hondurasi bronzmeccs, vagy angol és német csoportban elvérzés talán nem lesz Dél-Afrikában...

Hajrá srácok, örülünk nektek! :-)

t.o.d. 2010.06.08. 23:14:28

@Eastbay1: nincs, de kapnak. Ott ülnek majd puffinos zakóban, meg boxerben... :-)

Eastbay1 2010.06.08. 23:27:43

@t.o.d.: Csak ezért fogom nézni a vb-t, mert egyébként utálom a focit:)

Mr.AT 2010.06.08. 23:29:18

Jól hangzik, végre nem Zomborisanyi agykéregromboló üres lózungjait kell majd hallgatnunk meccsek mellé.

Közvetítésnél alap, hogy tekintsd úgy a kamerát, mintha plusz egy fő lenne a társalgásnál, s koncentrálj a beszélgetőpartnerre. Ha a milliós nézőtáborra gondolsz közben, tuti leblokkolsz.

Ezért pedig kár lenne, mert ha csak fele olyan színvonalat hoztok, mint eddig itt a blogon, már akkor is szakmai rendszerváltozás szintű lesz a fejlődés az M1en.

Roll on, guys.

krysal 2010.06.08. 23:30:42

Ezerszeres hurráéljen az NST stábjának, és végre az M1-nek is lehet gratulálni, hogy tovalépnek a posványból! Így kell bearanyozni egy túlzottan hosszúra nyúlt napot!

Erőt, egészséget, szeretjük az nst-nket!!

agentagent 2010.06.08. 23:46:48

@Mr.AT: "Ezért pedig kár lenne, mert ha csak fele olyan színvonalat hoztok, mint eddig itt a blogon, már akkor is szakmai rendszerváltozás szintű lesz a fejlődés az M1en."

És bízzunk benne, hogy ez a rendszerváltozás a többi sport tv -re is átterjed, és nem csak a kiemelt eseményeknél hanem a komplett bajnoki időszakra is!!! Gratulációm mellett ennek szurkolok úgy isten igazából. Na meg az angoloknak...

agentagent 2010.06.08. 23:49:25

kicsit OFF leszek

Drága NST nyissatok már egy olyan posztot a meccs nézős helyekről egyrészt informáláként másrészt jó lenne tudni hogy majd az igazán nagy meccseket hol érdemes nézni a "szaktársak" véleménye alapján.

ha belefér, kösz

shinigami 2010.06.08. 23:55:56

@virtuoz:
az m1 kompenzalja a remek idenyeteket...

horas 2010.06.09. 00:01:07

Csatlakozom.Jó lenne,nem Hegyi Iván sóhajtózásait
Zombori tökfogalmatlan állandóan becsmérlő semmitmondásait és Bognár totális tudatlanságában fuldokló faszságait,hallgatni hanem olyanokat akik ismerik a játékoskat és va negy két értelemes észrevétele azon kívül,"hogy nem így kellett volna csinálni"...

poolfanati 2010.06.09. 00:05:04

belegondoltatok már ha OJ megy Dél-Afrikába önkéntesnek és onnan élőben közvetít, Heinrich és Benito pedig a királyi tévébén szakkommentátor mekkora királyság lett volna? nem hiszem hogy akár az origo vagy az index ezt elmondhatta volna magáról, de még a CNN sem:D

avenger13 2010.06.09. 00:09:34

gratula srácok. remélem hsaonló élmmény lesz hallgatni is titeket. Este meg gondolom jön a szokásos, és lehet majd némítani.

Kövi 2010.06.09. 00:10:14

Gratula, fijjug!
Olyat ér majd mondani, hogy mondjuk "Ezt a fajta játékost amúgy jellemzően két nemzet fossa bele a világba a legaktívabban: a német és az argentin, nem csoda, hogy mindkét országból számtalan játékos érkezett Milánóba, hogy tovább vigye a világ legundorítóbb klubjának hagyományait"?
Megnézném mondjuk a stúdiós arcát, miután elhangzottak a becéző szavak: "És mindjárt el is érkeztünk az aranylabdás, aranycipős, aranypöcsű (?) hülyegyerekhez, akit ugyebár "nőt nem lehet megütni" alapon mi nem bántanánk, de ott lesz erre Piqué, aki intézkedni fog arról, hogy a portugál könyörögve kérje mesterétől a megváltó cserét." :D

lószerafin 2010.06.09. 00:51:05

Haha, grat! Azért az érdekes lesz, hogy mennyire jön majd át a "blog" stílusa. :D Ez mennyire cél egyébként? Mert egy Mocskos bayern poszt szellemiségét annyira nem lehet köztévéesíteni... Kíváncsi leszek. Sok sikert!

De az is biztos hogy a blog utána soha nem lesz olyan mint előtte volt..

drani 2010.06.09. 01:02:20

Gratuláció!!

1. Ne gyertek a statisztikákkal
2. Taktikáról beszéljetek!

Glory 2010.06.09. 02:03:24

kiralyok vagytok.
hajra hajra es csak ugyesen
GLORY GLORY NST :))

shinigami 2010.06.09. 03:47:18

@horas:
de azt legalabb tobbnyire eltalaljak h ez igy nem volt jo
azert ne varjunk a 'zsenijeinktol' csodat mar ezis szep dolog toluk

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.06.09. 06:26:07

1. gratula, de a pénzen risztelünk :) mondjuk, osszatok sörjegyeket a csajos kocsmátokba.
2. még diszbohóc is besokallt.
3. kéne egy állandó poszt, ahol a kommentelők szidhatják a kommentátorokat. ennek mindig felül kéne lennie a blogon, persze.
4. legalább egy félidőnként vállalom a 11! beírást. esetleg a nemvoltles/lesvolt közül a megfelelőt.

_KingJack_ 2010.06.09. 08:00:57

Gratula nektek srácok, személyes ismertség nélkül is bizton állíthatom, hogy megérdemlitek. Somos Ákosnak pedig innen is külön riszpekt, egyrészt azért, hogy rendszeresen olvassa a blogot, másrészt azért, hogy végre egyszer tényleg nem a név, hanem a TELJESÍTMÉNY alapján választottak szakértőket.

Biztos vagyok benne, hogy királyok lesztek, és abban is, nekünk, kezdetektőli NST-olvasóknak könnybe lábad a szemünk az első meccs előtt:)

_KingJack_ 2010.06.09. 08:02:31

szarakodik a blogmotor? Pont egy ilyen történelmi jelentőségű posztnál? :P

HosCincer 2010.06.09. 08:12:20

gratula!

és egy kérdés:
ez a megállapodás csak a csoport meccsekre vonatkozik? mivel a végén (döntő/3. helyért/elődöntő) a meccsek 20:30-kor kezdődnek.

Balázs1983 2010.06.09. 08:12:32

Osztályozzátok majd a játékosokat, esetleg az edzőket is, azon mindig jól el lehet csámcsogni.

HosCincer 2010.06.09. 08:15:52

grat!

egy kéréds:
ez a megállapodás csak a csoport meccsekre vonatkoziká? mivel a vége felé a meccsek (döntő/bronz/elődöntő) már 20:30-kor kezdődnek.

zsakfos 2010.06.09. 08:16:43

Ki lesz még szakkommentátorként? Mészöly Géza ( ő mondjuk oké), Bognár Gyuri ( Jézusom...) Sallói+ ???
Biztos nem lesz könnyű összeegyeztetni a szakmaiságot a közérthetőséggel, úgy hogy ne használjatok túl sok közhelyet.
Mert az egy dolog, hogy itt a blogon lehet szakmailag mélyebben elemezni dolgokat,de simán kinézem a TeleSportosoktól, hogy megkérnek benneteket ne nagyon merüljetek bele az elemzésbe, mert ez a műsor nem egy hozzáértő szakmai közönséghez, hanem mondjuk 2 millió emberhez szól, akik jó része 2-4éve néz meccset és fogalma sincs arról, hogy pl. mi az a 4-4-2...( és nagyon még kárhoztatni sem lehet a TS-t ezért, mert sajnos az érdekük ezt diktálja).
De hajrá, hajrá drukkolok!

HosCincer 2010.06.09. 08:17:27

grat!

egy kéréds:
ez a megállaőpodás csak a csoport meccsekre vonatkoziká? mivel a vége felé a meccsek (döntő/bronz/elődöntő) már 20:30-kor kezdődnek.

HosCincer 2010.06.09. 08:30:02

grat!

egy kéréds:
ez a megállaőpodás csak a csoport meccsekre vonatkoziká? mivel a vége felé a meccsek (döntő/bronz/elődöntő) már 20:30-kor kezdődnek.

marvin__42 2010.06.09. 08:33:14

Ez NAGYON jó hír!!!
Szerintem megérdemlitek, szerintem nagyot emel majd az MTV közvetítéseinek színvonalán, és szerintem nagyon okos és jó az a rendszer, amit terveztek, hogy nem meccsenként próbáltok anyagot gyártani, hanem naponként értékeltek.
Ahogy én megélem, a VB egy sűrű, folyamatosan változó közeg, egy nagy folyam, amit nem lehet jól folyamkilométerenként elemezni (azaz eseményekre szabdalva értékelni), csak nyakig benne úszva lehet körülnézni, hogy merre is sodort bennünket az elmúlt napon. Ez meg pont az, amit terveztek.
Szóval feldobtátok máris a napomat. Család és gyerekek mellett amúgy sem fogok tudni mindent nézni, ahogy szeretnék, de így biztosan jó lesz követni azt is, amit nem tudok megnézni.
Hajrá!

Mourinho már nem a király 2010.06.09. 08:35:36

Mondjuk én már láttam megszeppent bloggereket focimeccs közvetítésen, de reméljük most ez nem így lesz :P

gyap! 2010.06.09. 08:38:18

Hatalmas gratula! Szorítok nektek!

vandorfenyo 2010.06.09. 09:00:48

Es az, hogy: "a korai gol lathatoan megfogta a xy csapatot"

HosCincer 2010.06.09. 09:06:55

grat!

egy kéréds:
ez a megállaőpodás csak a csoport meccsekre vonatkoziká? mivel a vége felé a meccsek (döntő/bronz/elődöntő) már 20:30-kor kezdődnek.

Neil Blender 2010.06.09. 09:24:09

Na szep volt gyerekek!

Ez nagyon jo hir, mar nagyon vagom a centit hogy kezdodjon, bar kapasbol elhuzok a hetvegere az orszagbol szal az elso 3 napot skippelem szerintem.

Tudom, tudom ez az orom oraja, de Garcai bormesternek azert van egy kis restanciaja spanyol posztot illetoen... esetleg? :)

Gnyoka 2010.06.09. 09:31:20

Nagyon ritkán szoktam írni is ide, többnyire csak olvaslak titeket. Most viszont jól elmondom, hogy én most akkor féltékeny vagyok, mert mostmár az egész országnak osztjátok majd az észt, nem csak nekünk. És ha netán jópofizni fogtok Gundival, lehet, hogy még el is fogok pityeredni. De azért örülök is, meg gartulálok is nektek, meg nézlek is majd titeket. Csak én ilyen irigy vagyok, nnna!

vandorfenyo 2010.06.09. 09:38:18

"a korai gol lathatoan megofgta az "xyz" csapatot" - na ezt is lehet mellozni...

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2010.06.09. 09:43:18

Én főleg abban bízom, hogy a szakkomentátorok merész ruhákban jelennek majd meg a stúdióban. Mélyen dekoltált felsőket és rövid szoknyákat várok.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.06.09. 09:46:54

"imici megfogta volna" - egy ilyet szeretnék :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.06.09. 09:48:25

"imici megfogta volna" - egy ilyet szeretnék :)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.06.09. 09:51:35

Hűűű....
Eddig automatikus reflex volt forró ólmot önteni a fülembe ha jöttek a "szakértők".
Most meg akár meg is hallgathatom! Sőt, hallgatnom kell!!!
Csak rá ne szokjak, mert Hegyi Iván és Csisztu Zsuzsi büntet majd augusztustól...

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.06.09. 09:59:46

nyihaha, itt dicsérnélek benneteket erre döglött a blogmotor.

Deeo 2010.06.09. 10:07:49

Ez igen! Végre focihoz igazán értő szakkommentátorokat hallhatunk. Hajrá!

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.06.09. 10:10:52

Srácok, egy kérdés.
Az index-es stream az M1-et fogja adni? (Ha nem, akkor hol lehet az M1-et nézni neten? Csak az M1 oldalán?)
Információéhségem van. :)

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.06.09. 10:17:49

Na, a blogmotor benyelte amit írtam, asszem'.
Kérdés: az index-es stream az M1-et fogja nyomatni? Ha nem, akkor hol lehet az M1-et nézni?

Der Beste 2010.06.09. 10:21:53

Lesz köcsögválogatott is, élő, egyenes adásban prezentálva?

Endoscope 2010.06.09. 10:28:13

Gratulálok, büszke vagyok rátok. Jó érzés, hogy ha csak egy hangyaf.sznyit is, de a csapathoz tartozom. Az meg külön nagy öröm, hogy végre fiatal, a focit szerető és azt napi szinten követő, hozzáértő arcok ülnek majd a "szakkomentátori" székekben. :)

Amelyikőtök pedig bevállal élő adásban egy "Hegyi Iván 4 Prez" vagy egy "Garrincha-Vavá-Pelé-Hegyi" feliratú pólót, az vendégem egy igen jó minőségű sörre vagy borra ízlés szerint. :)

Ui: Ja és heinrich: a MÁGNESTÁBLÁT NEM OTTHON HAGYNI!

HosCincer 2010.06.09. 10:47:47

hát ez elment ötször, bocs

Murcy · http://tequilaborral.blogspot.com 2010.06.09. 10:48:23

na akkó ha má' egy éve olvasom az nst-t, be is regisztrálok ontani én is okosságokat. juppijéjj!

HosCincer 2010.06.09. 10:53:10

ha már a mit ne mondjunknál vagyunk akkor:
"ha bemegy akkor gól"
"ez védhetetlen gól volt" -> naná mivel be ment b@zmeg
"jó kapusnak szerencséje van"
"bedobásnál nincsen less"

dzzzzz 2010.06.09. 10:58:39

@Zsoca87: sportgézán azt írják az m1 képét adják

HosCincer 2010.06.09. 10:59:27

@Zsoca87: én a helyedben megpróbálnám befogni a földi sugárzású adást, van analóg és digitális (HD-ban nyomják a meccseket) is

krysal 2010.06.09. 11:03:17

@HosCincer: +ha elhangzik a "gödörbe került" szójáték, nem kajánul vigyorogni! :D

@Endoscope: "Amelyikőtök pedig bevállal élő adásban egy "Hegyi Iván 4 Prez" vagy egy "Garrincha-Vavá-Pelé-Hegyi" feliratú pólót, az vendégem egy igen jó minőségű sörre vagy borra ízlés szerint. :)"

Beszállok!

zsakfos 2010.06.09. 11:18:47

hu.wikipedia.org/wiki/Benito_Archundia

Benito remélem lesz olyan szerencséd, hogy ő lesz az egyik mérkőzésen a játékvezető:)

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.06.09. 11:22:27

@zsakfos : paraguay-olaszon ő lesz, valahol már olvastam egy posztot róla, meg Materazziról.

szeme közé, laposan! 2010.06.09. 11:24:43

Légyszi srácok, az "a második félidő ennél már csak jobb lehet, érdeklődve várjuk" ordas közhelyet azért egyszer süssétek el!:)

dzzzzz 2010.06.09. 11:28:51

Szerintem mindig az éppen futó meccset játszátok le Football Managerben és amit a játék kiírt kommentárt olvassátok fel magyarul. Az emberek felének szerintem fel sem tűnne.

nordsee 2010.06.09. 11:43:11

Köszönöm, srácok! Nem mintha bármi közöm lenne hozzá, de marha jó érzés.
De.
Most akkor a Somosok menetrendszerű faszságait ér szóvátenni vagy nem-e? :)

HosCincer 2010.06.09. 11:44:03

@zsakfos : @szeme közé, laposan!:
"paraguay-olaszon ő lesz," sajna 20:30-kor lesz :(

HosCincer 2010.06.09. 11:47:56

remélem azért a fifa idén nem delegál olyan láma játékvezetőket mint 4 éve (pl.: a 3 sárgás angol csóka)

kelta 2010.06.09. 11:49:39

Hatalmas grat Nektek és az MTV-nek is!

Végre nem kell hallgatni urbán flóri, bognár gyuri, féle fassásogokat, és értelmes gondolatok hallunk.

Én meg ettől is herótot kapok pl.: "Fergusson nagyon jó edző szerintem tudja mit kell csinálni, megoldja"

Ricsman - HóStrucc 2010.06.09. 11:58:46

Oda a névtelenség és az arctalanság,
Helyette jön a zemegy, fókusz, mertóban aláírássra leszólítós-ingyensörre meghívós. Szerintem. ;)

Sok sikert srácok, hajrá NST!

_benito · www.nst.blog.hu 2010.06.09. 12:20:12

pajtások!

nagyon köszönjük a sok jókívánságot, tanácsot.

úgy érezzük, a felkészülés jól sikerült, nem visszalépés az nb1, és gyerekkorunk óta ebben a csapatban akartunk játszani. egyébként is mindegy, ki lövi a gólt, csak nyerjünk, de azért úgy érezzük, a bíró belenyúlt a meccsbe (pedig nem szokásunk a játékvezetővel foglalkozni).

_lovayaall!

mickeyknox 2010.06.09. 12:27:45

sok sikert srácok, hajrá!

milyen kár, hogy az, amitől igazán nst az nst, nem képernyő-kompatibilis... így is felüdülés lesz hallgatni a szokásos m1 kommentátorok helyett :D

balu11 2010.06.09. 12:40:29

szép siker a részetekről, jófej-módon értelmezett közszolgálatiság M1-éktől

a léc nincs túl magasan (ld. pl. Verebes-Léderer duó... brrrr...), kéretik szép bőven átugrani, nem csak úgy éppenhogy

hajrá!

England win The Ashes! 2010.06.09. 12:41:15

@kelta:

"Én meg ettől is herótot kapok pl.: "Fergusson nagyon jó edző szerintem tudja mit kell csinálni, megoldja""

Százszor inkább ez, mint Bozsik Petya (akit az "ördögűzés" után kineveztek MU-szakértőnek) elemzése, hogy ő az edző helyében hogy csinálta volna.

balu11 2010.06.09. 12:51:00

@Dr Jozef Vengloš: még erre is tudok tromfolni - Várhidinek volt a szavajárása SerieA meccsek előtt/közben, hogy "Ancelottit ismerve..."

értem én, hogy mit akart ezzel mondani, de azzal a hamiskás félmosollyal a bajsza alatt, avatatlan szemlélőnek azt sugallta a kommunikációja, hogy gyakran eljárnak együtt sörözni, ahol is a jó Carlo mindig kér azért 1-2 szakmai tippet a mi Petyánktól :)

r_magpie 2010.06.09. 13:01:11

nekem Zombori egy jópár évvel ezelőtti szakmai értékelése magasan a no.1, amikor is azt találta mondani, hogy "a Blackburn taktikájáról pedig nem is mondanék semmit, mert azt mindenki látja".

ha valamelyik fotbalista a stúdióban ilyet mer mondani, akkor legalább egyszer mondjátok el helyette (neki is), mit is látunk éppen, és teljes az örömöm

füligjimmy77 2010.06.09. 13:07:12

Végre valami újd szín költözik a közvetítésbe (az meg se fordul a fejemben, hogy rossz lesz).
A típushibákat nem elkövetni:
-kacifántos, értelem nélküli körmondatok, csak mert jól hangzik
-ha nem ismersz fel hirtelen egy játékost, inkább ne mondd a nevét

A kommentárok 90%-át simán felül tudjátok múlni.
Sok sikert!

Endoscope 2010.06.09. 13:16:35

@_benito: Nem tudom van-e NST himnusz (vagy legalábbis valamiféle közfelkiáltással elfogadott közös origó), de én ezzel indítalak el titeket a siker útján:

www.youtube.com/watch?v=MbWeGDQ7l2g

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.06.09. 13:17:31

Köszönjük a lelkesítő szavakat, majd a pályán mutatott játékunkkal igyekszünk meghálálni a bizalmat :)

Madcow,

nincs harag, de a kommentedet kivettem (egyébként nem, nem ő az), a nick anonimitása mindenkit megillet.

Messi88 2010.06.09. 13:27:56

kicsit off:
www.youtube.com/watch?v=VxP4saQPGDY
az argentínok komoly szakmai munkával készülnek a VB-re :))

krysal 2010.06.09. 13:40:29

@Messi88: o, jeah... xD

Ezt Mari melyik kábítószeres lázálmában hozta össze? Nesze neked, csapatépítő-tréning:P

Endoscope 2010.06.09. 13:42:38

@heinrich: Bázze'... nincs több kérdésem. :)

nordsee 2010.06.09. 13:50:01

@heinrich: Mágnestáblát viszed, vagy blueboxban aládanimálják? ;-)
Viccen kívül okosítasz-e tömegeket ilyen mélységekben a szokott brilliáns színvonalon?

nikodémus 2010.06.09. 13:54:10

Három dolog.

1. Hatalmas GRATULA!

2. Szakértői jótanácsok: alapos erőnléti felkészülés (gargarizálás sörrel, keringő a mikroporttal, szoliban való edzés a stúdiólámpák égető fényére), taktikai értekezlet (kezdők, sérültek, partjelzők, pletykafészkek), mentális összerázódás ("Úgyis lenyomom a bognárgyuriiiit!" és egyéb csatakiáltások, nemkoncentrálni a csinos szurkolókra és riporternőkre), és a rejtélyes "X faktor" bevetése verebesmester nyomán: hatot rúgtok nekik!!!

3. Az MTV jót húzott ezzel (lásd még: Választás 2010, 1. forduló), lehet, hogy felveszik a XXI. század ritmusát? Rájuk férne. Épp a múltkor gondolkoztam - asszem a legutóbbi BL-döntős posztot olvasva -, hogy az NST mellett kb. az egész magyar sportújságírás elmehet a sunyiba nemzetisportostul, sinkovicsostul, szöllősistül, sportpluszostul. Teljesítsétek be a várakozásomat!

+ 1. Majd' 2 éve olvasom a blogot lankadatlan lelkesedéssel, jól sikerült időzítenem a megszólalást? ;-) Szorgalmas nem leszek az írogatásban, de ismeretlenül is élvezem virtuális társaságotokat.

üdv

nikodémus

Parser 2010.06.09. 14:03:07

gratula sracok,
mindent bele, csak oszinten

kelta 2010.06.09. 14:03:19

@Dr Jozef Vengloš: de a máltai sólyom nem ér, engem már a látványától elfog az ideg.

De amúgy általánosságban szerintem még mindig jobb ha hülyésegeket pofázik valaki, mintha valaki arra a kérdésre hogy
p.: "mit kezdjen a MU Drogbával?"
ilyeneket válaszol : "Hát igen..Drogba nagyon jó játékos, és sok veszélyes lövése volt ............ de szerintem Fergusson nagyon jó edző szerintem tudja mit kell csinálni, megoldja"

RiverRat 2010.06.09. 14:04:19

Hát gyerekek! Mindent bele! :)

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.06.09. 14:09:32

@nordsee: csak szőrmentén. Ahogy zsakfos is utalt rá, ez most nem egy rétegblognak, hanem a fél országnak megy majd, érthető, hogy kicsit tompítani kell a dolgokon, meg nincs is idő monológokat elereszteni.

Azért igyekszünk majd, de nagyon tömören és közérthetően kell fogalmazni.

Grigorij 2010.06.09. 14:12:01

"(Lássuk be, ez a magyar közszolgálati csatornától elég nagy dolog, hiszen az ő konzervatív műsorszerkesztési protokolljukba nem biztos, hogy csak úgy belefér két trágár, mosdatlan szájú blogger hőzöngése)

Nem, ez a közszolgálatiság mélypontja lesz!

Függetlenül attól, hogy a két blogger jó-e, érti-e azt, amiről majd szakért, tud-e beszélni stb.

A baj az, hogy az m1 az adófizetők pénzén eltartott szervezet, az Index pedig egy kegyetlenül pártfüggő magáncsapat!
Ráadásul miért is kell minden focirajongónak egy olyan magánszervezet tagjait hallgatnia (ide ugye önként jön az ember, a VB-t meg csak "ott" nézhetjük... Hasonló, mint az F1 a buzeráns Palikkal - az UPC meg leveszi a német RTL-t, nehogy elkapcsolhassunk...), szóval kérdőjeles az egész hitelessége, mert azért az Indexhez két olyan szélsőségesen kirekesztő "munkatárs" is kapcsolható, mint a nyioltan rasszista totaw és a szintén provokátor Bede!

Tehát tiszteletem az itteni két bloggernek(!), de ők - az Index-en keresztül - a már nem a független szakértőséget, hanem egy kereskedelmi célú magántársaság reklámját fogják képviselni!
Biztos örül majd a KNDP vezetése, hogy a keresztény hívőket már többször nyíltan megalázó, leköpő totaw munkahelyét reklámozza majd a köztévé!!!

Persze lehetne függetlenül is, mondjuk a többi hírportál egy-egy "szakértője" is beülhetne...

Ismétlem, nem a két érintettel van bajom, ők már azt a nagyon pici valamikori normális és tisztességes Indexet képviselik!
De - Alfonzóval szabadon - hiába a hatalmas asztal, telisteli kajával, ha az egyik sarkán egy pici kaki is található... Itt meg egy egész szaros asztal sarkában van még egy picike normális világ...

balu11 2010.06.09. 14:18:59

asszem a kommentek alapján leszögezhetjük, hogy

1. az NST üde színfolt a magyar sportújságírásban
2. az egyszeri sportrajongó belefásult az nso&friends vonalba
3. az NST XXI. századi, fiatalos lendületű valami
4. jelentősek a várakozások az NST "bemutatkozása" iránt

ERGO

az NST a magyar sportmédia U-21-es válogatottja :)

hajrá, fiúk!

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2010.06.09. 14:20:07

@morphine: Úristen, megszegtem az első szabály! :-x kérem a magas szerzőgárdát, hogy fenti kommentemet töröljék....

Titi120 2010.06.09. 14:20:23

Nekem erről a szakkomentátoroskodásról az jut mindig eszembe (biztos írtam már ide is), amikor Bölönit 2 (4 ? ) évvel ezelőtt behívták az M1-be valamelyik elődöntőre (?) szakérteni és a pali teljesen más nyelven kezdett el beszélni, mint a megszokott.

Na, az SZAKkomentátorkodás volt, de mindemellett a kevésbbé elvetemültek számára is érthető, logikus dolgokról beszélt, nagyon üdítő volt hallgatni Bozsikék szokásos agyzsibbasztó lózungaiak után.

Szerezzétek meg a felvételt, és legyen az az etalon ! :)

England win The Ashes! 2010.06.09. 14:21:21

@kelta:

Értem a problémát, de már a kérdést is durvának tartom. Honnan tudhatná egy magyar "szakember", hogy mit lehet kezdeni Drogbával? Ha tudná, akkor legalább a Stoke City kispadján ülne. Engem az bosszant, amikor véleménye is van, jobban tudja, mint Ferg, megmagyarázza, hogy mi lenne a legjobb húzás.
Hogy egy másik sportág példájából merítsek: tegyük fel, hogy a tévé közvetíti az Anand-Topalov párosmeccset. Az egyik húz egy váratlant, mire a stúdióban a riporter megkérdezné a szakkommentátort, hogy mi lehetne a helyes válaszlépés. Ha Lékó válaszol a kérdésre, az hiteles. Ha én ülnék ott, már a kérdéstől is kiverne a víz, majd valószínűleg valami hasonlót nyögnék ki, mint a példád alanya. Vagy mondanék egy lehetőséget, kiröhögtetve ezzel magam. Ha én lennék a riporter, és mellettem egy amatőr ülne, nem kérdeznék ekkora baromságot.
A legfőbb gond az, hogy neves szakkommentátoraink annyira értenek a mai modern focihoz, mint én a sakkhoz.
Időnként (az utóbbi időben sajnos(?) gyakrabban) külföldi csatornákon követem a fontosabb meccseket. Érdekes, hogy ott nem ez a divat. Meccs közben arról beszélnek, ami épp zajlik, vagy amit mi laikusok nem veszünk észre, a szünetben/meccs végén pedig elemzik a félidő történéseit. De sosem azt, hogy mit kellett volna. Pedig picit nagyobb szakik ott a vendégek.

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2010.06.09. 14:21:27

Egyébként, ha már végre itt vagyok: bár a TS riport kapcsán már gratuláltam, ezt nem lehet elégszer, hajrá benito és heinrich :-DDD

Titi120 2010.06.09. 14:21:44

@morphine:
Ne dőlj be nekik, ezt a nicket valamelyik szerző csinálta, hogy teszteljen minket ! :)

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2010.06.09. 14:23:29

@Dr Jozef Vengloš: Ne feledd, hogy szebb éghajlatú országokban a szakkomentátor általában komoly multú játékos vagy szakvezető, aki éppen nem érdekelt, ezért kérték fel véleményezni. Shearer, Souness, Lothar stb véleménye valóban érdekes lehet.....

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2010.06.09. 14:24:49

@Titi120: Emlékszem rá, én is majd' leestem a székről :-)

mook 2010.06.09. 14:26:18

Somos Ákos Peking óta kedvencem, együtt érzékenyültem el vele amikor a kajak-kenu közvetítéseken Kolonicsról mesélt.

Más. Régen jobb volt a Bede. És nem arra gondolok, hogy fél ötös meccsről írt a linkelt cikkben, amikor azok valójában négykor kezdődnek.

Jó munkát! Mi kijutottunk? ;-)

England win The Ashes! 2010.06.09. 14:26:49

@morphine:

Lefogadom, ezért is szeretnéd a kommentedet töröltetni: "szakúlyságírót".

:D

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2010.06.09. 14:27:58

@Dr Jozef Vengloš: Igen, időközben ezt is kiszúrtam. Amiben az a legszebb, hogy vannak olyan események, ahol én jelenek meg szakújságíróként - igaz, nem a magyar nyelvi szabályok közlönyétől, ez tény :-D

Tika_ 2010.06.09. 14:35:47

Gralulálok, srácok!
Nem kérdés, hogy óriásit lendítetek a vb közvetítések színvonalán!
A napi 1-2 poszt nagyon jó ötlet, értelmetlen lenne minden Dél-Korea – Chile meccshez külön poszt.
A szezon- és köcsögválogatottak eltolása szintén szerintem még jobb is, mint ha most be akarnátok sűríteni – csak aztán nehogy elfelejtsétek, vazz!
Boázz, már most több, mint egy tucat olyan kommentelőt számoltam, akiket még sosem láttam :)). De pl. a kapitány @marvin__42: nagyon nagy király (H).
A királyiaknak is respect, sőt gondoljunk bele: blog, HD, nincsenek ők lemaradva :))).

@vadkutya: Elismerésre méltó a tisztelet, komolyan!
@díszbohóc: Az mekkora lesz!!!! Ahogy heinrich bemondja: a Rorzsak lényege röviden, blabla, tegnap ez a kép volt kinnt (kép az egyik stadionról madártávlatból), egyetlen kommentet idéznék csak: …. :)))). De poolfanati példája is nagyon ott van :P.
@poolfanati: Első lecke: stílus és szélsőségesség mértéke. Nem is oly rég valami hasonlót vezettem elő @Grigorij:, oszt mégse trolozott le senki...
@giacinto: …és tegyétek hozzá, hogy minden címüket csalással szerezték :))))
@virtuoz: Ilyenkor béke van ;). Együtt örülünk (csak nehogy valami madridi a fiúk fejére nőjön :)))).
@Endoscope: +1

England win The Ashes! 2010.06.09. 14:36:23

@morphine:

Pontosan. Namármost ugye az olimpia idején a vízilabda, kézilabda meccseken ez Magyarországon is működik. Fociban nem, oké. De akkor ne kérdezzen már a műsorvezető olyanokat, hogy "Ön kit hozna be?", "Milyen taktikára váltana most?", "Hogy állítaná meg Drogbát?". Vagy ha már mégis ilyeneket kérdez, akkor a szaki meg ne kezdjen okoskodni, mert ha nem tudta a hétvégén a csapata XY falábút megakadályozni, hogy belebotolva a labdába gólt szerezzen, akkor minimum röhejes a véleménye. Esetleg egy forradalmi javaslat: adják a meccseket egy perces csúszással, egy szinkrontolmács fordítsa gyorsan pl. Lineker, Shearer és Venables beszélgetését, aztán táblán (minek hívják azt a kütyüt, amit ilyenkor használnak? Az a kis monitor, ahol folyamatosan írják a műsorvezetőnek, hogy mit mondjon?) írják a műsorvezetőnek a kérdéseket, a vendégnek meg a válaszokat.

t.o.d. 2010.06.09. 14:37:31

@morphine: nekem is pont az jutott eszembe, hogy "do not feed the trolls". Sorry, előző kommentem törléséhez ezúton járulok hozzá. :-/

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.06.09. 14:39:41

@t.o.d.: Az én kommentem is törlendő.
De rohadt nehéz lesz ezt így kibírni. :D

Hódos Hajnalka 2010.06.09. 14:40:33

Őszintén gratulálok, kéz- és lábtörést! :)

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.06.09. 14:42:52

@Grigorij: ez így nem igaz. Az NST kapta a lehetőséget, amit az NST érdemelt ki - hogy jogosan-e vagy sem, az majd kiderül.

Az Indexnek ehhez semmi köze, mikor a két cég megállapodott egymással az online közvetítésekről, akkor az NST részvétele már hetek óta el volt döntve (a próbafelvételek függvényében persze), mi az NST-t és nem az Indexet fogjuk képviselni.

t.o.d. 2010.06.09. 14:42:54

@Zsoca87: szerintem szórakoztató lesz.
Lépések:
1. Kommentek olvasása
2. Trollgyanús elemek figyelemmel kísérése
3. Troll beazonosítása
4. A felismerés előtti, a trollnak szánt kommentek töröltetése.
:-)

Hajrá NST, glory England! :-)

Bastille · http://labdabiztos.blog.hu 2010.06.09. 14:43:38

gratula.

télleg nem azért, de legalább minőségi lesz a szakértés, én valahogy senkivel sem szoktam elégedett lenni, max a puhl-nyilasi párossal...még két nap, alig várom!

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2010.06.09. 14:44:29

@Dr Jozef Vengloš: Súgógép a neve. Sajnos arról pontosan olvasni külön skill, a szakértőkön nem segítene..... Ezért igazából egyik javaslatod sem áll, és ha már nem lehet minden normális meccshez Bölönit hívni, akkor legalább olyan arcokat, mint ebben az esetben benito és heinrich tűnik a jó megoldásnak: ha már a bennfenteseink is csak látszatból azok, akkor vállaljuk fel a kívülállót, úgy sokkal jobb és őszintéb dolog sülhet ki belőle.

t.o.d. 2010.06.09. 14:45:47

@heinrich: DO NOT FEED THE TROLLS!

drani 2010.06.09. 14:46:52

Bocs az OFF-ért:
tegnap volt 13 éve a francia mini-vb legjobb meccse: Brazil-Olasz 3:3.
érdemes nosztalgiázni egy kicsit:
www.youtube.com/watch?v=rIOzF3zmfts&feature=related
Nem semmi a csapatok felállása, azt hiszem megirigyelné most Lippi és Dunga:
Pagliuca-Panucci,Costacurta,Cannavaro,Maldini (DiLivio)-DiMatteo,DinoBaggio(Fuser),Albertini,Lombardo-Vieri(Inzaghi),DelPiero és Taffarel-Goncalves,CelioSilva,Aldair,RobertoCarlos-Denilson,Dunga,MauroSilva,Leonardo-Romário,Ronaldo
két öngól, két 11-es + ronaldo+Romario
nagyon komoly

England win The Ashes! 2010.06.09. 14:52:14

@morphine:

"... ha már a bennfenteseink is csak látszatból azok, akkor vállaljuk fel a kívülállót, úgy sokkal jobb és őszintéb dolog sülhet ki belőle."

Erről van szó! Két év múlva az EB-n pedig egy angol-spanyol párharc esetén (már ha kijut mindkét csapat) megnéznék egy Walmer feat rizla formációt is. ;-)

spurs 42+42 2010.06.09. 15:00:02

sziasztok!
régi-új felhasználó vagyok itt a blogon(a nickem talán ismerős lehet egyeseknek), csak a régi indapassom valamiért elfelejtett működni, és sokáig csak readonly voltam...de most szeretném megragadni az alkalmat a gratra benito és heinrich uraknak! (akik persze nyilvánvalóan mindig is celebek akartak lenni, de ennyi gyarlóság talán mindenkinek elnézhető:D)
have a nice WM!

rexter 2010.06.09. 15:02:57

haha jo post, hulljanak a trollok!! sztem szar vb lesz, mert nem lesz a brazil Ronaldo, es igy nemtudom kinek drukkoljak. maradnak az olvaszok a 2006-os elodonto miatt.

dontotti 2010.06.09. 15:04:34

Sziasztok, a blogot mindig olvasom, de ritkán szólok hozzá. Most úgy érzem muszáj! GRATULÁLOK!

Ügyesen srácok! Hát ez qrva jó!

spurs 42+42 2010.06.09. 15:08:43

@Messi88: Maradona ilyenekre flash-el? :)

spurs 42+42 2010.06.09. 15:16:21

@drani: valamelyik angol szaklap(kerestem, de nem találom sajnos, melyik) be is választotta minden idők 10 legjobb meccse közé

HosCincer 2010.06.09. 15:18:54

Ha már Bölöni szóba került az EL döntőn Dárdai volt a szaki és neki is voltak a meccs közben jó meglátásai

balu11 2010.06.09. 15:28:31

@drani: akkor kijelenthetjük, h Dungának kéne egy Dunga..? :)

Bastille · http://labdabiztos.blog.hu 2010.06.09. 15:30:50

@drani: a végén a pagliuca robi carlos kettős több, mint vicces, és erről a minivébéről mindenkinek a kifligól és barthez riadt tekintete ugrik be, ahogy megcsillan a stade de france reflektora a hortobágyi, végtelen homlokán, pedig ez a meccs rohadt jó volt...köszi!

spurs 42+42 2010.06.09. 15:31:42

az olaszoknak meg két Maldini

drani 2010.06.09. 15:40:15

nekem megvan az egész videokazettán, kölcsön tudom adni. Cannavaro az idióta hajával nagyon vicces. Mint egy csintalan kölök.

Titi120 2010.06.09. 15:43:17

@spurs 42+42:
Foglalt volt a Spurs 84 ? :o)

spurs 42+42 2010.06.09. 15:48:30

@Titi120: néha kell egy kis változatosság...ha kitiltanak, gyököt vonok:)

Neil Blender 2010.06.09. 15:49:27

@Titi120: ezen mar en is gondolkoztam :)

@spurs 42+42: es Spurs 6,48 + 6,48 leszel? ;)

spurs 42+42 2010.06.09. 15:50:39

@Neil Blender: kommentelek, míg el nem fogyok:)

balu11 2010.06.09. 15:53:43

ajajj, Index-címlapra került a poszt... troll alert

Titi120 2010.06.09. 15:54:30

@spurs 42+42:
Ja, pont fentebb van róla szó, hogy jönni fognak a trollok. És tényleg ! :P

krystian · http://detektorok.blog.hu/ 2010.06.09. 15:54:53

ez úgy lenne az igazi, ha a VB idejére Ottó és Várhidi átvenné a blogot...
na jó, nem.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.06.09. 15:57:35

csak egy megjegyzés a trollokhoz. idegyön az összes, aki egy kicsit is bírja a magyeri nyelvet, hisz még az m1-be is bekerülhet esetleg! pl lenne ilyen alulfutó bejegyzéssáv... ahhh! már el is aléltam.

spurs 42+42 2010.06.09. 16:01:33

@Titi120: én már 2007-ben is trollkodtam itt:)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.06.09. 16:02:45

@spurs 42+42: a sp?rs soha nem fog elérni 84 pontot egy szezonban. :)

spurs 42+42 2010.06.09. 16:07:48

@imici77: deal, amíg az Emirates sem lát kupát ezen a nevén:)
on: Iniesta nem játszik Svájc ellen?

Sólyom csőrmester 2010.06.09. 16:09:48

A mai egyike azon ritka alkalmaknak, hogy nem csak olvasom a blogot, hanem hozzá is szólok.
Szóval gratula srácok, legyetek ügyesek! Lehet hogy még az Algéria - Szlovénia meccset is nézni fogom a félidei szakértői elemzések miatt, aholis Messi zsenialitásáról értekeztek :)). És már alig várom, hogy a meccsek után megjegezzétek, hogy XY csapat korszakos és milyen faszipántosan játszott, az ellenfél pedig gödörben van és ilyen játékkal a csoportból sem jut tovább :)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.06.09. 16:10:36

Az uraknak gratulálok a lehetőséghez, de nagyon sajnálom hogy nem lehet ezt "titokban" végezni, mármint úgy, hogy csak az nst közössége tudjon róla. Így hogy címlapos és behirdetett lesz, csak ide fog gyűlni a sok agyament barom hogy ökörködjon, elrontva az eszmecseréink, mert ha nem is etetjük azt az egyet, hát jön helyette kettő másik.
Benito, Heinrich hajrá!

England win The Ashes! 2010.06.09. 16:19:36

A trollkérdéshez:

Azért van még pár posztoló, aki "jogosítvánnyal" rendelkezik. Javaslom, hogy váltott műszakban gyomlálják ki a konkolyt. :)

Neil Blender 2010.06.09. 16:31:51

@Dr Jozef Vengloš: es akkor a Gyornek nem lesz edzoje? :)

England win The Ashes! 2010.06.09. 16:41:05

@Neil Blender:

'ssza meg! XD
Épp ezen röhögtem magamban, zárójelben meg is akartam jegyezni, hogy nem a Csabára gondoltam, aztán meggondoltam magam, azt hittem, senki nem üti le.

XD

Minarik Ede bácsi 2010.06.09. 17:13:35

1.Gratulálok a lehetőséghez!
2.Remélem a szép (de plusz) feladat mellett lesz időtök pontosan egy hónap múlva megírni a hagyományosan "Mocskos Anglia" és a tudományosan megalapozott "Mocskos Brazília" posztokat! Vagy ez a kiváltság csak a BL-döntősöknek jár?

váév építők (törölt) 2010.06.09. 17:22:15

hajrá gyerekek, büszkék vagyunk rátok! aztán csak semmi komolyság...

Artsuhtaraz · http://latomasok-arnyjateka.blog.hu/ 2010.06.09. 18:02:17

Eddig is úgy nézett ki, hogy különleges lesz számomra ez a vb (mondjuk melyik nem az? :) ). A délutáni meccseket tv-n akartam nézni, de most már biztos, hogy stream előtt fogok ülni.

Freeezer 2010.06.09. 18:14:53

kicsit off
de megprobaltam osszeszedni,h melyik CSAPAT hany jatokost kuld a VBre:
Arsenal 9 fodbalista
Barca 14
MU 8
Bayern 9
Chelsea 15
Juve 9
Inter 10
Liverpool 12
Real 10
AC Milan 7
kulenlegessegnek Pompey 8 jatekosa vesz reszt a VBn. ezek a VBre nevezett keretekbe talalhato fodbalistak, azok is benne vannak szamolva akik most serultek le (Ferdinand, Drogba, Robben, Mikel..) lehet,h tevedtem vlhol esteleg akkor javitsatok ki :P

England win The Ashes! 2010.06.09. 18:31:37

@Freeezer:

Barcelona 13
Chelsea 12, plusz Stoch, de őt a Twentéhez sorolták.
L'pool 12
Arsenal, Inter, Panata, Madrid 10-10
Ajax, Juve, Wolfsburg, csirkék 9-9
Pompey, Udinese 8-8
April 25, Benfica, Everton, Hamburg, ManCi, MU, Milan, Stuttgart, Valencia, Twente (ide számolták Stochot, mint fentebb említettem) 7-7

Hogy lehetett kihagyni olyat, mint az April 25? Hét játékost küld a tornára. :)

Freeezer 2010.06.09. 18:47:25

@Dr Jozef Vengloš: persze csak nem akartam ennyire reszeletekbemenoleg belemenni :P
es direkt irtam CSAPATOK,mert a NAGY csapatokra gondoltam :D
de pl neked h jott ki az MUnak 7 játékos, vagy te nyilván nem számoltad mar a serulteket?

Freeezer 2010.06.09. 18:56:29

@Freeezer: azer en is tudok reszletekbemenoleg belemenni mer majdnem olyan a megszentségteleníthetetlenségeskedéseitekért
XDDDD szegyen, gyalazat a fejemre

England win The Ashes! 2010.06.09. 18:59:34

@Freeezer:

Neked az April 25 nem nagycsapat??? Ha ezt Fikusz Kukisz (akarom mondani a Kedves Vezér) megtudja... :)))

Asszem az én adatsorom sem pontos, mert ha utánaszámolok, csak öten vannak a MU-ból: Evra, Pak, Rooney, Carrick és Vidic. Valószínűleg a táblázat, ahonnan kilestem, már a keretszűkítés után, de még a sérüléshullám előtt készült, és még benne maradt Ferdinand és Nani.

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.06.09. 19:06:47

@peter135:
Egyébként zavaros ez az egész. Hernandezt még mondjuk lehet számolni az előző klubjához de Tosicot is lehet számolni a Kölnhöz és a Unitedhez is.

Freeezer 2010.06.09. 19:07:32

@Dr Jozef Vengloš: haahaaaaa most kifogtam rajtad :PPP
es a mexikoi Chicharito???vagy csak siman lehet,h a te forrasodban meg nem MU jatekos!
nembaj sztem eggyezzunk meg abban,h teljesen objektiv iteletet, ugyse tudunk tenni

Freeezer 2010.06.09. 19:09:41

nem voltam eleg gyors :P

Ganz 2010.06.09. 19:11:07

Ez nagyon jó lesz...!!!

:DD

Fúú, már nagyon várom, nemtudom, hogy nem fogjátok elröhögni...

is-is, se-se 2010.06.09. 19:13:51

Gratulálok, minden elismerésem a tiétek, nagyon örülök nektek. Röviden, közérthetően fogalmazni nagy kihívás. Talán Churchill mondta egyszer, hogy „ha beszélhetek róla két órát, rögtön kezdhetjük, ha öt percben kell összefoglalni, kérek egy hét felkészülési időt!”

danesdzsu2 2010.06.09. 19:20:18

Hány könyörtelen harkályt terveztek naponta elsütni?:)

England win The Ashes! 2010.06.09. 19:21:58

@peter135: @Freeezer:

A mexikói MÉG nem számít MU-snak, csak asszem júl.1-től. Nem ő az egyetlen, aki még a régi csapata neve alatt fut.

danesdzsu2 2010.06.09. 19:22:52

@Dr Jozef Vengloš: Tessék csak rendesen leírni, igen a Tottenham United számolhatatlanul küldi a játékosokat a vbre:)

spurs 42+42 2010.06.09. 20:01:45

@danesdzsu2: pedig a horvátok meg az oroszok ki se jutottak:)

montipájton 2010.06.09. 20:40:31

Hát, izgatottan várjuk...

A blog hanyattdőlésig fesztelen és nyelvileg olykor kellően radikális stílusából nyilván levesz kicsit a másmilyen közeg, a magam részéről örülnék nagyon, ha két remek szakértőnknél elsősorban a tartalomra figyelne mindenki: sajna, skacok a köztévében nem lehet faszkorbáccsal és sünszarással érvelni, legfeljebb amúgy mögöttesen. )))) De éppen ezért lesz izgalmas - ha egyszer a próbaadásokon átment Henirich és Benito szakmai zsenije, nagy baj már nem lehet. Hajrá!

Ronal-d'oh! 2010.06.09. 21:30:41

@montipájton: azért a döntő során beférhetne a közvetítésbe egy "Zidane-fejes". :)

kutyacica 2010.06.09. 22:15:48

na hat gratulalok ez irto jo. remelem a videok elerhetoek lesznek outsider IP-rol is, ha nem is eloben legalabb felvetelrol meghallgatnalak titeket mindenkeppen.

BruceWayne 2010.06.09. 22:40:45

"A 2010-es vb szakkommentátorai Bánfi János (volt válogatott labdarúgó, hátvéd), Bognár György (volt válogatott labdarúgó, középpályás, labdarúgóedző), Mészöly Géza (volt válogatott labdarúgó, hátvéd, edző), és Sallói István (volt válogatott labdarúgó, támadó középpályás, csatár) lesznek."
comment.blog.hu/2010/06/09/foci_vb_kozteve_modra

illusztris társaságba kerültök :)
mondjuk az első 3 név nem meglepő, na de izraelita istvánt honnan a vérből kaparták elő, már a tel-avivi csapatát is szénné lopta vagy mi?

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.06.09. 22:57:29

Grat a szerkesztőknek. :)
Heinrich _benito, Csak mint mezei szakértők lesztek jelen, v hangot adhattok pártállásatoknak, értsd drukkolhattok csapatnak?

horas 2010.06.09. 22:58:54

@shinigami: Jó csak,belőlük kénezek egy olyan észrevételt amir így reagálok:"télleg bazdmeg!"
Ilyen nem volt még az egyik említett kommentátorral sem...

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2010.06.09. 23:05:49

@horas: az hagyján, de előre röhögök azon, amikor heinrich vagy benito reagál majd egy "télleg bazdmeg"-gel a stúdióban. :D

a kommentátoroknak azt a képességét csodálom leginkább, hogy képesek 90 percen keresztül úgy beszélni és váratlan történésekre reagálni, hogy egy "apicsába'" sem jön ki belőlük.

horas 2010.06.09. 23:15:25

@Alapvonalszippantó Hapci Benő: Nálam az"assztákurváá" az ösztönös kontrolálhatatlan beszólás...
Én a hasracsapott takitkai rajzokat szeretem,főleg Vince Otto-tól,aki bekarikáz 3 embert és mondja a semmit.
Ez már alapban ott a halálom,hogy bekarikázol 3 embert és azt mondasz róluk amit az ég világon akarsz.

mizie 2010.06.09. 23:25:32

Grat a lehetőséghez, hajrá NST!

Baski Sándor · http://filmvilag.blog.hu 2010.06.09. 23:28:19

Az ugye megvan, hogy Somos Ákos az NST egyik törzskommentelője? Nem is szokta magát visszafogni, nagyon helyesen. :)

CaBeL 2010.06.10. 00:35:04

Grat Srácok, alig várom az első Argentín meccset Messivel. Azért hajrá Oranje!

CaBeL 2010.06.10. 00:41:05

Azt olvastam valahol, hogy az indexes közvetítést csak magyar ip-ről lehet nézni, szóval ne éljétek bele magatok annyira, hacsak nem értetek vmi haxhoz :)

De cáfoljon meg, aki máshogy tudja.

England win The Ashes! 2010.06.10. 12:57:02

@CaBeL: Sajna én is ezt olvastam valahol. De már van tuti linkgyűjteményem (nem myp2p és rokonai, sokkal jobb :P )

jnzsblzs (Ki a franc nyúlta le a nevemet?!) 2010.06.10. 19:20:36

Milyen kar hogy en nezhetlek meg titeket sracok :( Igy sajna fel fog kerulni egy ujabb pont a miert zugjon ki Anglia olyan csunyan hogy Rooney elsirja magat listamra.
süti beállítások módosítása