Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Hétvégi jóslatok - Serie A, 38. (ultimo) giornata

2010.05.15. 10:29 _benito

Beért a stadionba a két maratoni futó, hiába nézegetnénk még egy darabig az öldöklő küzdelmet, közel a célszalag, és vele az Inter bajnoki címe. Nehéz lenne annál kevésbé mourinhós dolgot elképzelni, mint hogy az utolsó fordulóban elcsússzanak egy nem is olyan nagy banánhéjon (amit a már kiesett Siena képez). A Roma talán nem is nyer Veronában, de ha mégis, az már sem a Chievónak, sem nekik nem lesz igazán fontos, Ranieri újabb ezüstjét azonban egyetlen pillanatig sem kell szégyellnie szemben a tavalyival. A 4. hely a Sampdoriáé lesz, hiszen ehhez már egy döntetlen is elég nekik a kutyaütő Napoli ellen, miközben a Palermónak az is kevés lehet, ha nyer Bergamóban a már kiesett Atalanta ellen, ráadásul Miccoli nélkül nem is fog. Lesz még egy Milan-Juventus is, de aki ezt a meccset rangadónak meri nevezni, az egyetlen meccsét sem látta idén egyik csapatnak sem. Abcúg! A 2009/10-es szezonban utoljára, hajtás után, gyöngybetűkkel.

Siena-Inter 1-3
Lehet, hogy megint lesz kis ijesztgetés, de jelentős biztosan nem, még ha nemsokára egy talán még fontosabb feladat vár az Interre. Mourinhónak már nagyon kell figyelnie a játékosaira, bár egyelőre nem tűnik úgy, hogy kifulladóban lennének. Megérdemlik a bajnoki címet, ezt talán senki nem vitatja.

Chievo-Roma 2-2
Úgy képzelem, vezetni fog a Roma sokáig, és még reménykedni is, amikor 1-1-re áll majd az Inter, de aztán ahogy a milánóiak feldarabolják a toszkánokat, a Romából is kifogy az erő, és Pellissier végül magabiztosság teszi az Inter bajnoki címét. De még egyszer: ez egy nagyon szépen csillogó ezüst.

Milan-Juventus 0-0
A csapatok neve mögött álló számok az idei teljesítményük mellett a mérkőzéssel kapcsolatos elvárásainkat is tükrözik. Azt hiszem, vasalni fogok közben.

Sampdoria-Napoli 2-1
Nem gondoljuk, hogy a Doria lenne Olaszország 4. legjobb csapata, de tett annyit ezért a helyért, hogy megérdemelje a BL-t. Ezt a Napolit valahogy nekünk nem sikerült idén megkedvelnünk, és hiába költöttek rengeteget a nyáron, nem lett arca, karaktere a csapatnak.

Atalanta-Palermo 1-1

A Miccolit a vébére-kórussal együtt a Palermót a BL-be mantra is elhalkul: ez sérülés miatt biztosan nem lesz meg, az meg a Samp győzelme miatt bukó. A Palermo ellenben azzal szerezhetne híveket magának, ha méltóztatna komolyan venni az Európa Ligát, hogy még jövőre is érjen valamit az az átkozott 4. hely.

Bari-Fiorentina 2-1

A firenzeiek felejthető szezont produkáltak a bajnokságban, a BL-ben viszont nagyot alkottak, így tulajdonképpen csak amiatt van okuk panaszkodni, hogy a kupadöntő nem lett meg, mert így jövőre pihenhetnek egész évben. A Bari bennmaradt, és minden szempontból elégedett lehet, mi főleg akkor, ha Koman begyötri idén a harmadikat is.

Lazio-Udinese 2-0
Bármilyen hihetetlen, a Lazio egy fordulóval a vége előtt teljesítette a télen megfogalmazott célját, és bennmaradt a Serie A-ban. Az Udinesénél hasonló a helyzet, gyatra szezonjukon az fényez valamit, hogy Di Natale már biztosan gólkirály lesz – viszont már biztosan nem lesz Aranycipős.

Parma-Livorno 2-1
A két újonc közül a Livorno nagyon kevés időt töltött a kiesőzónán kívül, teljesen jogosan távoznak, a Parmának ellenben volt egy kifejezetten jó időszaka is, és igazából egyetlen pillanatra sem voltak veszélyeztetve. A szezon vége újra az övék lehet, és újra szólunk: figyeljünk Biabianyra.

Catania-Genoa 1-1

Mihajlovics ha nem is csodát, de sokat tett azért, hogy a nem is olyan régen még csontutolsó Catania izgalmak nélkül szakítsa át a célszalagot, ellenben a Genoa iszonyúan megszívta idén: az EL (ami egyébként elég sikertelen is volt) szétfingatta őket a bajnokságra, gyenge szezonja volt a Rossoblunak.

Cagliari-Bologna 3-1
A szárdok hullámvasútazása pont oda viszi őket, ahol a helyük van: a középmezőnybe. A Cagliari nem egy arctalan kiscsapat, idén is produkáltak szép dolgokat, de a szezon vége nem az övék volt. A Bologna megúszta, de nagyon nem sokon múlt.

365 komment

Címkék: olasz serie a beharang

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr252004650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ForzaBianconero 2010.05.16. 18:21:54

Úgy néz ki jövóre repül Blanc, Secco, Bettega, Castagnini és az orvosi stáb is.
Ha jön egy normális edző plusz repül néhány fasz(Zebina, Poulsen, Grygera, Grosso) és helyükre jön 1-2 ember akkor jó évünk lehet (azt nem merem leírni hogy a bajnoki cím a cél, pedig az kell hogy legyen)

Most egy kis kötöszködés: :)
18!!! (13+5)

Internek nem gratulálok mert nincs miért(persze megérdemelték de senki se várt mást) , de a Romának nagy gratula, az esélytelenek nyugalmával játszhattak egész évben és majdnem összejött nekik.

Greg36 2010.05.16. 18:39:55

@gasbert:
Respect, teljesen igazad van.
De most muszáj visszavonulnom egy kocsmába, ahol a bőrgatyásoknak szorító haverjaimmal előhangolunk a jövő hétre és egymás oltására.

Gabez 2010.05.16. 19:00:13

YEAH! :)

És íme az új idegenbeli mez egyből, az ünneplés közepén:
www.inter.it/aas/news/reader?N=33926&L=en

Kettészakad a pálya középen jön fel a víz 2010.05.16. 19:27:36

3000 Inter szurkoló a Siena elleni idegenbeli meccsen ahol a bajnoki cím a tét! 20 000 romanista Veronában, mert volt még egy pici esély!
Olaszország legjobb szurkolótábora igazán megérdemelne már egy újabb bajnoki címet!
Köszönöm AS ROMA!

G_P_T 2010.05.16. 19:32:21

@Kettészakad a pálya középen jön fel a víz: Több volt az 3000-nél, bár talán azt nem ártana megnézned, hogy mekkora a sienai stadion, és mekkora a veronai. ;)

Kettészakad a pálya középen jön fel a víz 2010.05.16. 19:50:31

Ne menjünk bele.Az Inter szurkolói a nyomába se érhetnek a rómaiakról, ha utazásról van szó. Meg egyébként is...

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.16. 19:53:52

@Pályaelhagyó autóversenyző: Erről van szó, köszönöm!

@giacinto: 1 hónapja nagyon úgy nézett ki, hogy el fog menni és nagy eséllyel jön Szinisa, de azóta egyrészt a szerb ki akarja tölteni a még egy éves szerződését a Cataniánál és amúgy nagyon kacsintgat az Interre, másrészt Lotito és Reja nagyjából megbeszélték a nézeteltéréseik. Pár napja Reja benyújtott egy listát, hogy a keretben lévők közül neki kikre van szüksége, a többi mehet Isten hírével, illetve Lotito is hajlandónak mutatkozik egy kis valódi pénzköltésre, Reja állíthatja össze a keretet.
Szerintem marad Reja. Akkor sem lennék boldogtalan ha Szinisa érkezne, ezt nem kell mondanom, de a legelégedettebb most Rejával lennék.

Gabez 2010.05.16. 19:59:03

@Kettészakad a pálya középen jön fel a víz: nem is akarnak...mivel az Inter szurkolók halad elöl. De igazad van, ne menjünk bele.

Kettészakad a pálya középen jön fel a víz 2010.05.16. 20:09:12

Az Interesek elöl egy "szurkolói tabellán" ? Meg a Roma előtt? Na ne röhögtess! További szép vasárnap estét! Lehet ünnepelni a scudettot!

vargacsabi · https://photovargacsabi.hu/ 2010.05.16. 20:20:55

@Iustizmord:

most olvastam végig a komemnteket,senki nem jelentkezett,hogy ismerné a Mystey Ganget??

én gyakran megnézem őket:

vargacsabi.freeblog.hu/archives/2009/08/02/Mistery_Gang-ZP/#comments

horas 2010.05.16. 20:38:01

(Hogy jártam?6-8 perccel a meccs vége elött,vihar miatt kiment az egész lakásban a tv adás és a net.
Ültem és fogalamam nem volt,hogy mi történik, ment ám a telefonálgatás...)

Meg van!Voltak meleg pillanatok a szezon alatt a Roma rettenetesen jó ellenfél volt,nem sokon múlott,az a Samp meccs...
Nagyon kiváncsi vagyok mire mennek a BL-ben,egy elődöntő ezzel a magabiztossággal stabilitásssal és egy kis szerencsével símán meglehet.

Az Olasz-Kupa után itt a Bajnoki Cím és BL-döntő.Bőven a várakozáson felül alakúlt az év,számomra egy BL-elődöntővel már beértem volna eredetileg.
Rettentesen bejöttek az igazolások Milito,Sneijder,Eto'o,Lucio,Motta,Pandev,Mariga mind mind összeségégben jó szezont tudhat magáénak.
Mourinho nagyon kitalálta a taktikát,és mindezt úgy,hogy abszolut támadó felfogású a csapat.Nagyon tetszik.

Jövőre úgy gondolom 4-5 játékost igazolni kell.A védelem megöregedett, a középpályán Muntari és Quaresma menjenek,jó lenne tudni mi lesz Balotelli-vel,és kellene egy Sneijder csere talán Pandev,de nem baj ha van még plusban erre a posztra valaki.

Grazie Inter!

horas 2010.05.16. 20:46:10

@pietro10: A Juve-t nem a szövetség tette azzá ami,hanem a Juventus csinálta ezt saját magával ez volt a harmadik szezon mióta visszajutottak az első osztályba.

Sorold már fel nekem azokat a látványos degradáló hátráltató tényezőket amiket a szövetség állított és görgetett a Juve csapat-fejlődésének útjába az elmúlt 3 évben?

Ők igazoltak egy csapatnyi használhatatlan játékost ők neveztek ki 3-szor egymás után kudarccal végző edzőt?Ők szereztek egy orvosi stábot,hogy több száz sérüléssel küzköd a teljesen keret egész évben?Ők baszták a Juve idei nyári felkészülésését?

Nem,nem és nem.

horas 2010.05.16. 20:58:17

Szerintem Pietro10 nek fogalom zavara van.
Nem kell örülnöd annak amihez amiért gratulálsz,ez egy formája az elismerés kinyílvánításának,attól te még érezhetsz negatív előjelekkel az adott csapat iránt,csak tudod a sportszerűséghez hozzátartozik az efféle tudatos tiszteletteljes magatartás,mivel versengésről van szó normális szabályok és keretek között jobb teljesítménye elötti meghajolás és ennek teljes elfogadás és viselése hozzá tartozik a sport szellemiségéhez.

A Gratuláció nem jelent azt,hogy az adott ember örül a másik sikerének egyszerűen elismeri és nyugtázza,hogy ő/ők győztek.A te mentalitásod Totti kupadöntőben nyújtott viselkedésében testesűlhetne emg tökéletesen.Ha nem tudom normálisan legyőzi,akkor lerúgom a gecibe...

G_P_T 2010.05.16. 21:09:01

@Kettészakad a pálya középen jön fel a víz: Te is azok közé tartozol, akik a 10 évvel ezelőtti állapotok alapján ítélik meg a dolgot.

pietro10 2010.05.16. 22:08:12

@horas: Igenis moratti a szövetséggel karöltve döntötte romokba a csapatomat. Igen teljesen egyértelmű h bundázotta juve csak éppen még vagy 5 másik csapat is. Amit most látsz a juvén az egy folyamat vége amit a bundabotrány indított el.
A kérdés csak az hogy ez volt-e a mélypont. Remélem igen.

Sportszerűségből meg nem hiszem hogy egy inter szurkolónak kéne engem kioktatnia. A pályán kezet nyújtanák de nehogy már itt írásban kelljen gratulálnom számomra ismeretlen emberek csapatainak. Arról nem is beszélve hogy az őszíntétlen kézfogásokat nyugodtan feldughatja a seggébe az aki nyújta. Ilyenre nekem nincs szükségen és sztem mondjuk Chiellininek sem minden vágya interjúkban méltatni az intert csak éppen kötelező. A klubban meg utána elküldik együtt a kurva anyjukba mind a piros mind a kék-fekete miánóiakat.

Erről ennyit.

pietro10 2010.05.16. 22:11:21

@horas: "Ha nem tudom normálisan legyőzi,akkor lerúgom a gecibe..." = Ha nem tudok évtizedekig scudettot nyerni akkor visszasoroltatom az ellenfelet a b-ligába és zöld asztalnál szerzek bajnokságot.

_benito · www.nst.blog.hu 2010.05.16. 22:12:09

hahh, hát megcsinálta idén is a sátán.

muszáj gratulálni, bővebben majd a következő hetekben, még a vb elé begyömöszöljük a bajnokság lecsengetését.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.05.16. 22:13:23

@pietro10: lol, az inter csinálta mi? :)
@_benito: "hahh, hát megcsinálta idén is a sátán. " Ja bejutott az EL-be :)

pietro10 2010.05.16. 22:19:28

@Great Cornholio: Az elmúlt 3 évet a juve baszta el nem kérdés. Ellenben azt nem szabad elfelejteni hogy honnan indult az egész. Ha nincs a calcipoli akkor még mindig a juventus lenne a világ egyik legjobb csapata. És igen most őszíntén ha mélyen a szívedbe nézel te is tudod h anno csak és kizárólag az internek állhatott érdekében kirobbantani a botrányt.

nalazo 2010.05.16. 22:23:51

Pietro, ha beleszólhatok:

Természetesen nem kötelező gratulálni. Nem várható el senkitől, de ha valaki megteszi, akkor ne kritizáld, mert ő ugyanúgy döntött a gratuláció mellett, ahogy te nem.
Lehet felelősnek tartani az Intert és a szövetséget minden olyan eseményekért, amit sérelmesnek tartasz, de ez önbecsapás. Csak a keserűség beszél belőled a Juventus bajnokságbéli eredményét illetőleg.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.05.16. 22:24:05

@pietro10: hát hogyne, más bajnokaspiráns nem volt ugye. A Milan jobb csapat volt 5 éve mert ők 2. lettek, és mi lett velük? ja meg hogy mi belevertünk egy szakajtó pénzt JÓ játékosokba, és amiatt lettünk erősebbek, mint a többi csapat, az nem lehet ok, biztos a calciopoli miatt vagyunk jobbak a többieknél.

nalazo 2010.05.16. 22:34:21

Valaki tud valami linket a youtube-on az Dóm téri ünneplésről?

pietro10 2010.05.16. 22:37:20

@Great Cornholio: Az hogy a milan meg a roma elszarta a csapatát annak ellenére hogy maradhattak a serie a-ban az az ő bajuk.
Tőlünk viszont elment a világ egyik legjobb edzője.
Elment thuram zambrotta cannavaro emerson ibrahimovic vieira és mutu. Hiába tartom őket árulónak akkor attól még nagyon jók voltak.Pesotto és Birindelli hiányáról ne is beszéljek. Majdnem egy komplett kezdő.Ott vannak emelett még a pénzkiesések és a szégyen ami érte a csapatot és az olasz futballt, így közvetve a te csapatodat is már amennyire az inter kerete olasznak
nevezhető.
Úgyhogy bárhogy csűröd csavarod minden mostani rossznak az oka 2006 nyarára vezethető vissza.

pietro10 2010.05.16. 22:45:09

Az interben akit én tudok becsülni az egyedül cesar és zanetti ők igazi sport emberek és klubjok igazi ikonjai.
És még annyit hogy csak és kizárólag muringyónak köszönhető most minden ami veletek történik mert eddig vakok közt félszemű a király alapon húzkodtátok be ugyan a scudettókat ellenben európában negyven éve rendre porig égtetek.
Ha elmegy az örült zseni milán kékebbik felébbel újra jön majd a 7 szűk esztendő remélhetőleg az öreg hölgy sikereivel tarkítva. Ha pedig marad akkor jöhetnek majd a szoros serie a befutók és az inter juve bl döntők. Majd egyszer...legalábbis ma éjszaka biztos mert ennyi szájtépés után biztos azt fogom álmodni hogy a meazzában nyer a juve bl-t az inter ellen. :-)

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.05.16. 22:49:49

@pietro10: ja az a pár UEFA kupa győzelem az biza szűk esztendő.
Értem az okfejtésed, a milan roma elszarta a csapatát, a Juvet kizárták, így, az Inter (aki milliókat fektetett be) nyerte a bajnokságokat ergo, ő a hibás a Juve szerepléséért. :D hát lol.

pietro10 2010.05.16. 22:59:58

@Great Cornholio: gondoltam hogy az uefa kupákkal fogsz jönni, hát sztem azokat te is meg én is de főleg az inter meg a juve szarja le a leginkább.
A juvét kinullázta a calcipoli amiért sztem főleg az inter a hibás szted nem.Ezen ne vitatkozzunk mert úgyse tudjuk egymást meggyőzni. Ezt követően volt egy szar juve milan roma trió ami mellett az inter nulla energia befektetésssel lett mindig bajnok. ÉN erről beszélek, az nem izgat hogy a milan meg a roma hogy és miként baszta szét a csapatát. Mi is elkúrtuk a mienket csak éppen a lényeg az hogy nem alapból alakultak ilyen szarul a dolgok hanem azért mert volt egyszer egy calcipoli.(amit szted nem sztem pedig igenis az inter indított az útjára.)

És végül abban tényleg igazat adhatnál nekem hogy az inter európai szinten csak idén nyújott fasza teljesítményt.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.05.16. 23:29:35

@pietro10:
1. Na, pár szó végezetül. az Inter nem besétált a bajnoki székbe, hanem doláár tízmilliókat költve JÓ játékosokra és edzőre.
2. ha azóta a Milan lenne a bajnok, az Intert gyűlölnéd v a Milant ennyire (a Milant)
3. régen volt presztízse az UEFA kupának, nem úgy mint most.
4. a pénzt megkaptátok a játékosokért piaci áron, miért nem költöttétek JÓ játékosokra?
példa( Queresma, Mancini Muntari, hányszor volt kezdő idén?) Aki szar repül, nálatok nem, ez nem az Inter hibája.

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.05.16. 23:54:17

@pietro10: mokuska, neked a leghalvanyabb fogalmad sincs a jelek szerint a 95-05 kozotti korszakrol. de semmi gond, mert a tudatlansagod egy felhuzott duracell-nyuszi szivossagaval kompenzalod.

az igazi problema, hogy minden, amit mondasz, lejart lemez: a luzercsapatozastol a moratti satan elmeletig.

(sztem a roma nem luzercsapat - sot! - csak azert mert nem lett bajnok az elmult evekben. en meg emlekszek egy allati jo laziora, parmara, juvere, milanra es interre - a kilencvenes evek vege ugyanis az olasz focirol szolt. a ronaldo-djorkaeff-zamorano stb. fele banda pedig koranak egyik legjobb csapata volt, elmeny volt nezni, amit tamadasban muveltek.)

az inter a fobunos elmeletedhez (plusz a mindenki bunos) csak annyit, hogy a nagy armanykodas kozben nulla bajnoki cimet szereztunk (ugye volt botlas 2x az utolso forduloban), mikozben euro szazmilliokat koltottunk igazolasokra. hat, tenyleg luzercsapat lehetunk, ha a nagy csalasok mellett sem jon ossze az ahitott cim...

az egesz calciopoli-ugy legnagyobb problemaja, hogy rendesen bizonyitott csalasok nelkul utolag mindenki ugy csinal, mintha bizonyitott lenne,hogy nem is tortent semmi (holott a korabban emlitett idoszakban lenne mit kapargatni)

az szivas, hogy pont akkor bukott ki a botrany, amikor valoban jo volt a juve - az meg mar ezerszer le lett irva, hogy se buffon, se ibra nem torinoban kezdte volna a kovetkezo evet.

de az is arulkodo kellene hogy legyen, hogy a kommentelo juve-szimpatizansok tobbsege nem az interre meg morattira fogja, hogy iden pocsek idenyt futottatok.

horas 2010.05.17. 00:31:53

@pietro10: Nevetséges vagy tudod.
Te nézd már meg,hol vannak azok a játékosok akik a bundabotrány elött alkották a keretet?
Így is úgy is új csapatott kellett volna építeni,a másodosztályban eltötltött egy év miatt nem sikerült?
A bundabotrány miatt küldték el Deschamp-ot,miatta jött Ranieri az ízetlen töketlen játékával,az miatt jött utána Ferrara,hogy elszarja a felkészülést és Zaccheroni-val történelmi negatív szezont produkáljanak.A bundabotránybeli szezon miatt van olyan orvosi stábja a Juventus-nak,hogy most már nemtudom hanyadik évben többszáz sérüléssel zárja a szezont a Juve,ugye ezek mind mind helytálló megállapítások.

Moggi a bundabotrány miatt ment,az ő távozása komoly visszaesés,de ettől függetlenül akár lehetne szakértő is a Juventus vezetősége,de nem az,mert totálisan fogalmatlanok és ezért vagy te sakk-matt-ban mert azzal elég nehéz érvelni,hogy balfaszok vezetik a klubbot,ezért maradt neked a bundabotrány,amin ezen fórumot látogatói még a Juve-sok is réges régen túlléptek.

Igazából a parttalan és értelmetlen vita iskolapéldája amit veled lehet folytatni,feleslges is volt reagálnri rád,részemről ez a dolog be is van fejezve.

Jó éjszakát,sok sikert jövőre a Juventus-nak.

horas 2010.05.17. 01:51:00

@Great Cornholio: Amúgy mennyire durva,hogy
Mancini,Quaresma,Muntari a 4-3-3-as rendszer meghonosítása végett érekezett sztárigazolások a mai keret bántóan leggyengébb pillérei.

Jövőre mindenképp várok egy sztárigazolást.
1.)Kolarov
2.)Egy fiatalabb magasabb középhátvéd(Skrtel)
3.)Egy többoldalú középpályás aki mindenben jó egy kicsit,előrefele és hátrafele is tud játszani,(Banega)
4.)És a támadó szekcióba egy olyan ember aki tudja helyettesíteni Sneijder-t.(Silva)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.17. 02:14:08

Azért Mourinho nem hazudtolja meg magát most sem :)
"Mi eddig két címet nyertünk, a Lazio egyet, a Milan, a Juventus és a Roma nullát. Nem akarok senkit megsérteni, de ez az igazság."
Könyörgöm ne legyen ebből személyeskedés, nem annak szántam.

horas 2010.05.17. 02:29:20

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:
Nemtudom mi szükség van az ilyenekre,de Mourinho szereti verni a mellét,idén,mondjuk ki,van is mire,bár ez akkor sem lesz szimpatikus.

Mindenesetre Mourinho már most idén és életében halhatatlan Inter legendává vált.

Iustizmord 2010.05.17. 07:58:08

azt hiszem sommázható: az utsó forduló utolsó meccsén 1 ára góllal nyerni, az olyan interes volt

Iustizmord 2010.05.17. 07:58:42

mármint a bajnokságot így nyerni, i mean.

amúgy meg 300

Iustizmord 2010.05.17. 08:24:49

@pietro10: szólt már valaki hogy az inter ELLENFÉL és nem ELLENSÉG????

vagy az úgy van hogy utálom pirlo-t ODAÁT de imádom IDEÁT? vagy akkor pl a baresi-testvéreknek se kéne egymással szóba állni?

lol.

G_P_T 2010.05.17. 08:28:40

Nincs ignore funkció? Unom már ezt a trollt.

Iustizmord 2010.05.17. 08:33:41

@Gabez: nagyon fasza, az adidasnak miért nincsenek ilyen ötletei? jah megrt germánok :o(((

szívesen látnék ödrögmotívumokat a milkan mezén. ha már van nekünk olyan...

G_P_T 2010.05.17. 08:36:32

@_benito: Az újdonsült membert, aki mindjárt kardot ránt és keresztes hadjáratot indít Milánóba a sátán földi helytartója, Moratti ellen.

Iustizmord 2010.05.17. 08:41:02

@_benito: MI MIND TROLLOK VAGYUNK

:o)))

pietro10 2010.05.17. 08:50:33

Nem calcipoli-zni akarok.
Ha figyelmesen olvastátok volna az utolsó két commentemet akkor látnátok hogy csupán annyit állítok, hogy az inter parkolópályára küldött minket anno és a töketlen vezetőség miatt nem tudtunk visszajönni. Illetve ha maradt volna a triád ami ugye lehetetlen akkor nem itt tartana a csapatom. Tény hogy a serie b után minden szarul történt és ez csakis a a klubvezetés hibája, DE sztem nem kéne elfelejteni, hogy miért kerültünk a serie b-be és miért csak mi.......

Iustizmord 2010.05.17. 08:52:03

@pietro10: szerintem mindenki figyelmesen lvassa a kommentjeidet, ez a baj...

pietro10 2010.05.17. 09:02:54

@Iustizmord: igen így van az inter számomra ellenség az összes többi csapat ellenfél.....

Iustizmord 2010.05.17. 09:09:32

@pietro10: bldog lehetsz hogy van ellenséged, anélkül manapság nehéz érvényesülni ...

_benito · www.nst.blog.hu 2010.05.17. 09:53:00

@pietro10: sztem a feljutás utáni első év tökéletesen sikerült.

Iustizmord 2010.05.17. 09:55:57

@pietro10: btw, azértz van 9 falábú juvés a válogatottban (interes meg tán egy se) mert moratti bá' megmalmozta a szövetséget?

tbazsi83 2010.05.17. 10:20:29

@Iustizmord: Erre azért elég egyszerű a válasz sztem :D

pietro10 2010.05.17. 10:23:35

@Iustizmord: sorold az olaszokat az inter keretében légyszíves.... :D nem lesz hosszú lista :D

pietro10 2010.05.17. 10:25:44

@_benito: Hát mondasz valamit. Akkor még én is reménykedtem, bár már akkor is voltak árulkodó jelek: Almiron és Tiago érkezése....

horas 2010.05.17. 10:30:38

@pietro10:
Az első szezon senkitől sem zavartatva jól sikerült,majd Moratti meg voodoo-zta Secco-ékat és ők elkezdtek rossz játékosokat venni és egy halom óriási szakmai baklővést elkövetni,hosszú hosszú éveken keresztül....

Ez a Moratti,télleg ő a sátán...

Ipa 2010.05.17. 10:32:32

@_benito: Nem lehetne olyat kitalálni és megvalósítani, hogy egy poszthoz mondjuk 10 hozzászólás engedélyezett felhasználónként? Vagy óránkénti limit?

pietro10 2010.05.17. 10:57:27

@horas: Minden onnan indult gogy tegnap kicsit kikészültem.Szerintem tegyünk pontot ennek az egésznek a végére.
Én tényleg szívesen beszélgetek veletek a kedvenc bajnokságomról.

gasbert 2010.05.17. 11:19:01

www.goal.com/en/news/10/italy/2010/05/17/1928598/giuseppe-marotta-confirms-luigi-del-neri-will-quit-sampdoria

Ezek szerint megvan az új Juve edző . Azért nem semmi h Del Neri elhagyja a Sampot a Bl előtt.

vadkutya 2010.05.17. 11:30:29

Moratti-val az a baj,h nigger, minden más csak ennek a hozadéka...

pietro10 2010.05.17. 12:02:20

@gasbert: Nem ez a legjobb hír amit halottam ma........

gasbert 2010.05.17. 12:18:39

@pietro10: Szerintem jó döntés .

horas 2010.05.17. 12:28:22

@gasbert: Ha van eszük megszerzik Allgeri-t vagy Spalletti-t a Samp-osok és még talán kis szerencsével valmit villanthatnak a BL-ben,ne adj isten továbbjutnak a csoportból vagy EL-be csúsznak.De lelki szemeimmel Novellino vagy valami hozzá hasonló jelentéktelen kis pályást látok a horizontban...

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.05.17. 13:00:05

@pietro10: Talán ezért vagyunk elsők és nem 7.-ek. :))

@horas: Ezzel a hernandez gyerekkel mi van, nem lesz leigazolva?

pietro10 2010.05.17. 13:03:46

@gasbert: Amint a mellékelt ábra mutatja kihozta a sampból amit lehetett, de ettől függetlenül egy nagyobb nevet szívesen látnék a kispadunkon. Mondjuk zaccheroni pajtásnál mindenki csak jobb lehet. Nem is az edző az elsődleges probléma sztem. INkább az orvosi stáb és főleg secco.

horas 2010.05.17. 13:04:30

@Great Cornholio: Palermo-s Abel Hernandez?
Vagy kire gondolsz?

Iustizmord 2010.05.17. 13:05:25

@pietro10: a kérdés arra vonatkozott hogy a JUVE (nem az inter, a juve) miért ad 9 olyan falábút a nemzeti csapatba, akik a saját bajnokságukban is csak csetlettek-botlottak.

Iustizmord 2010.05.17. 13:06:25

@Ipa: így beszél egy igazi demokrata. lehessen pofázni, csak keveset. grat.

pietro10 2010.05.17. 13:09:29

@Iustizmord: ja.
de azért nem mindegyikük falábú.
lásd marchisio camoranesi buffon chiellini.
A baj inkább az hogy rajtuk kívül az egész olasz válogatott ugy szar ahogy van.

pietro10 2010.05.17. 13:13:01

@Iustizmord: ettől függetlenül az inter ha akarna se tudna adni a squadra azzurra-nak játékosokat.
Legfeljebb santon-t látnám szívesen az olasz tizenegyben.
balotelli fiatal és őrült. Toldo Buffon miatt esélytelen. Materazzi öreg és őrült :). Orlandoni meg hát Orlandoni...

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.05.17. 13:16:22

@horas: az a spanyolhonban jatszo gyerek aki az avatarod is volt asszem. v nem azt akartuk megvenni es helyette lett mariga?

horas 2010.05.17. 13:18:03

@pietro10:
Mondjuk Zanetti-Motta-Cambiasso-Milito csont nélkül szorítana bárkit a jelenlegi oalsz keretből,ha jól tudom mindegyiknek van olasz útlevele és olasz felmenői.Szal Camoranesi swungjával akár ők is kerülhettek volna az olasz válogatottba.Hogy Amauri-t ne is említsem.

horas 2010.05.17. 13:23:57

@Great Cornholio: Ja Manuel Fernandes.
Hát neki kicsit megrekedt a karrierje,csinált egész hajmeresztő dolgokat,kikerült a kezdőből elvesztette a formáját és kényszerűségből játszott tök más posztokon a Valencia-ba mikor pályára került,elég kevés sikerrel.Amúgy nagyon apróságokon múlt,hogy nem került az Inter-hez,az Inter osrvosi stábja úgy diagnosztizálta,hogy gyulladtak a térdében a szalagok és bármikor megsérülhet a játékos ebből semmit nem érzet a Valencia-nál sem tudtak erről,szerintuk teljesen egézséges volt mikor elkezdőtek a tárgyalások.Mariga-val elégedett vagyok,Muntari helyett meg inkább valaki olyat kéne aki kicsit tud szervezni is,mondjuk Montolivo vagy Ledesma,de nálam erre a psoztra most Banega a befutó már-már Pirlo-s stílusban nyomja.Fernandes nem iylen ő inkább Muntari és Seedorf keveréke,tipikus verekedős küzdős,viszont nagyon ügyes technikailag és jól lő távolról de kicsit agyatlan futballista.

Iustizmord 2010.05.17. 13:27:53

@horas: seedorf verekedős-küzdős? egy évtizede lehet...

Iustizmord 2010.05.17. 13:29:55

@pietro10: látom te a négy láb jó - két láb rossz elvei szerint ítélsz, aki juvés és válogatott jó, aki nemjuvés és válogatott az szar. pazar. egyszerűen támadhatatlan a logikád.

pietro10 2010.05.17. 13:37:24

@horas: A válogatottak között nem lehet csak úgy átlépdelni.... ha lehetne szívesen látnám őket függetlenül attól hogy interesek.

pietro10 2010.05.17. 13:39:07

@Iustizmord: egy szóval sem mondtam ezt de mind1.
Azt írtam hogy van 4 (inkább 3) jó juvés a válogatott keretében. De ettől függetlenül az egész olasz válogatott (őket is beleértve) gyenge.

horas 2010.05.17. 13:45:07

@Iustizmord:
A Seedorf párhuzam a technikai ügyesség és a jó rúgó technika miatt volt indokolt,a verekedős kicsit agyatlan oldala pedig Muntari-val köszön.
www.youtube.com/watch?v=VAZYNARlgi4&feature=related
Ebben a videóban egész jól kirajzolodik az egész profilja a csávónak.

@pietro10: Csak arra írtam,hogyha nagyon akarna az Inter is tudna olaszokat adni,csak Camoranesi-nek szerencséje,hogy már rég oalszországban volt mikor ismert játékos lett,ahogy mondjuk Amauri is.

_benito · www.nst.blog.hu 2010.05.17. 13:48:52

@Ipa: höhö, a blog.hu-ról beszélünk, szerintem örüljünk, amíg nem rohad ki alólunk a rokka menet közben :)

pietro10 2010.05.17. 13:49:18

@horas: Értem. Mondjuk még kettejük között az a különbség, hogy Camo anno kitűnő játékos volt Amauri pedig anno és most is egy fos. Nem véletlenül választotta az olasz válogatottat, remélte, hogy oda befér. :D

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.05.17. 13:53:38

@_benito: azt mondd meg nekem, hogy mikor igazoljátok el Őket is - gondolom, tudod kikre gondolok? :)

ps: és akkor zúgjon a "NÁÁÁNDI, NÁÁÁNDI" :)

ps: grat

horas 2010.05.17. 13:54:30

@Great Cornholio: Bár nem lennék szomorú ha jönne,mert nagy játékos lehet belőle és már most üt egy bizonyos komlyabbnak nevezhető szinvonalat,de Mariga-val teljesen megvagyok elégedve,igazából helyette lenne értelme hozni Fernandes-t melléje nem igazán.Inkább egy ilyen mélységi irányító szerűség kellene a középpályára idén nyáron.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.05.17. 14:09:25

@horas: Azért mondjuk ha Motta v Stankovic helyén lenne sem sírnék.

horas 2010.05.17. 14:32:48

@Great Cornholio:
Stankovic igen rejtély mire lesz jó jövőre idén már Motta is kiszorította és most már a futáson és a brusztoláson kívül sok mindenből nem áll a játéka.
Fernandes-Banega duónak nagyon örülnék ha nem is idén nyáron de a közeljövőben.

balazsrenyi 2010.05.17. 15:25:52

rendszeres olvaso vagyok, de nem nagyon kommentelek, de szeretnek egy tevhitet elkergetni az interrel kapcsolatban.

vagy 15 eve eleg szorosan kovetem a csapatot, megeltem azt a 10 loser evet es latom a kontrasztot. Az Inter korabban hajlamos volt nagyon ismert es draga jatekosokat venni, akik aztan csalodast okoztak leginkabb. Az utobbi nehany ev azonban nem az eszeveszett penzkoltes kategoriajaba tartozik.

nezzuk a kezdot es nezzuk ki mennyiert lett veve anno (euroban, a wikipedia alapjan)

Julio cesar (0) - maicon (6), lucio (5), samuel (16), zanetti (2.6) - cambiasso (0), motta (7.5) - balotelli (0), sneijder (15) Milito (11), Etoo (0).

azt is hozzatennem, hogy Ibraert 50M-t es Etoot kaptunk, csak a cash resze 8M-val tobb penz, mint az osszes uj jatekos ara (Lucio, Motta, Sneijder, Pandev, Milito, Mariga - 42m).
ne feledkezzunk meg arrol, hogy az idei duplazo es BL dontos kezdocsapat fele tavaly nyaron jott.

ez utobbit azert emelnem ki, mert a Juve 50M-t koltott csak Diegora es Felipe Melora, a calciopoli ota 3 Serie A szezon lement, ne mondja nekem senki, hogy esszeru jatekospolitikaval nem lehet jo csapatot epiteni, ha megvan anyagi hatter, ami juve eseteben megvolt. a milan szinten elfelejtett erositeni, holott Kakaert vagy 70M-t kaptak..

Ennek a szezonnak semmi koze nem volt a Calcipolihoz. kicsit idegesito, hogy meg mindig ez a szolam, hogy a Calciopoli miatt jo az inter.

nem tagadom, hogy az inter olaszorszag leggazdagabb klubja, de itt szisztematikus epitkezes folyt az elmult 5-6 evben, melynek most erett meg a gyumolcse.

horas 2010.05.17. 15:26:33

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:
Köszönöm,de olaszból atom süket vagyok.
Kisebb fajta fordításra lenne szükségem.
Szavanként nem szerenék neki állni lefordítani.
Köszi :)

balazsrenyi 2010.05.17. 15:33:26

@mariga: ugy ertem 3 Serie A-ban toltott szezon lement a Juvenak a calciopoli ota.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.17. 15:34:04

@horas: Csak annyi, hogy a Mediasetnek nyilatkozott, amit a lalaziosiamonoi.it számára is megerősített és a fentebb idézett szavai: @Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:

calciomax 2010.05.17. 15:40:42

Hát ez a Del Neri -ne legyen igazam mert tényleg kéne egy erős júve- olyan tipikus kis-közép csapat edző aki kihozza a maximumot a csapatból, de egy nagycsapatnál, mert a juve azért nagy csapat ezt el kell ismerni(az elvárásokat ekintve mindenképp) rizikós döntésnek tartom. Sztáredző kellene nincs mese, olyan akit tiszelnek a játékosok. Ez megint olyan juvés húzás, hogy hátha bejön és még olcsón is megúsztuk....

Iustizmord 2010.05.17. 16:50:36

@mariga: nem is tudom h a milan "elfelejtett-e" igazolni vagy tudatosan szartak bele. esetleg kaka árát a működési költségek vitték-e el.

pedig biztos olcsóbb (még ha nem is top)szinten tartani mint hagyni szétrohadni az egész csapatot oszt újra felépíteni 0-ból.

horas 2010.05.17. 17:04:11

@Iustizmord:
Erről jut eszembe,hogy valameliyk nap hallottam a híradóban,nem iztos,hogy nag yújdonságot árulok el vele,Berlusconi válik meg minden,nem is ez a lényeg,csak említették,hogy Berlusconi becsült vagyona 6 milliárd euró.
Csak viszonyítás végett Ambramovic becsült vagyona 7 Moratti-é 3 milliárd Euró.
Kinek nincs pénze?

rexford 2010.05.17. 20:15:02

@mariga: A farsopolinak annyi köze van a mai helyzethez, hogy a következményeként érkezett a lefejezett és kibelezett klubhoz Blanc és Secco.

Az Inter fejlődéstörténete meg tényleg csodaszép, ez az egész építkezés dolog nagyszerű, apró szépséghibája, hogy percre pontosan - igaz, véletlenül - egybeesik a legnagyobb ellenfél valaha volt legrosszabb időszakával.

horas 2010.05.17. 20:31:58

@rexford: Ez igaz,de a BL-hez ennek semmi köze.

rexford 2010.05.17. 20:42:24

@horas: Ahhoz aztán végképp nincs! Ki is merne ilyet feltételezni. :)

horas 2010.05.17. 20:44:55

Már csak azért is mert Capello-val és egy bivaly kerettel sem sikerült 8-nál tovább menni az utolsó BL-szezonokban,ugyhogy ne találd ki,hogy csak azért jutott el idáig az Inter mert a Juve szar...

touristique 2010.05.17. 21:23:25

@rexford: Nézd, Julio, Maicon, Zanetti, Samuel, és Cambiasso is a Calciopoli előtt érkeztek, míg Balotelli az ifiben nevelkedett, (ő talán akkoriban kerülhetett hozzánk). Ez a mostani csapat alapja. Tavaly elhoztuk a Genoa két húzóemberét, majd pedig kötöttünk 3 óriási üzletet, röviden így alakult ki az a csapat, amely eljutott a BL döntőbe. A Juventus csalásának ahhoz semmi köze, hogy a Bayern München hozzánk vágta a világ egyik legjobb védőjét szinte ingyen, a Real Madrid pedig eladta Sneijdert, mert nekik ugye Kaká kellett. Amit a Barcelona csinált, arra nincs is szó. :)

rexford 2010.05.17. 21:36:34

@horas: @touristique: Persze, persze.
Mindegy is, hagylak tovább ünnepelni. Nem is értem, miért hoztam fel ezt a témát. :)

touristique 2010.05.17. 21:56:07

@rexford: Hát jó, valami neked is kell, ami megnyugtat. ;)

Iustizmord 2010.05.17. 23:08:48

@horas: okos ember tuggya h nem annak van penze aki sokat keres hanem annak aki nem kolti el es most nem tul osznte vigyorgo smiley