Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Hétvégi jóslatok - Bundesliga, 34. Spieltag

2010.05.08. 12:35 mocsing

Ezen a szombaton valóban lefelé lesz érdemes tekintgetni, mivel fent gyakorlatilag már tudunk mindent, bajnokot, kupaindulókat, lemaradókat. Ki erről csúszott le, ki arról, de bravúrra esélye már csak a Leverkusennek van, azonban ennek végrehajtásához egy elképesztően lúzer Werderre és egy tét nélkül is életképes Hamburg-ra lenne szükség, amik közül most egyik sem adott kellő mértékben. A nagyok tulajdonképpen mind cél nélkül lépnek pályára, részemről csak azt sajnálom, hogy a Bundesliga nadrágján megszáradt húgyfoltként éktelenkedő Köln döntheti el talán a kiesős csatát, mivel az ő nürnbergi eredményük legalább annyit számít majd, mint a Bochum-Hannoveré. Nem a leghálásabb feladat ám úgy beharangot írni, hogy majd’ minden meccs totál mindegy. Legalább tippjáték-ügyben itt a Titánok harca 2.

Hertha – Bayern 2-2
Ennek a meccsnek az lesz a kulcsmomentuma, hogy egyetlen bayernest sem érdekli az eredmény, viszont minden berlininek leesik a tantusz, miszerint Kacar-on és Drobny-n kívül egyelőre senki nem adta el magát bundásegyes csapatnak, bár azt feltehetően még a két szláv sem tudja, hogy őket hova. Klose-, vagy Gomez-gólörömöt vizionálok, de indokolni nem tudnám – mázli, hogy nem is várjátok el. Azért az valószínű, hogy van Gaal megmondta a másnaposságra nekifutásból készülő játékosoknak: nem szeretne „csak” gólaránnyal bajnokságot nyerni.

Hoffenheim – Stuttgart 0-2
Mivel a fél német keret ott lesz a pályán, reméljük, Jogiban sem kell csalódnunk és nem vesztegeti drága idejét mondjuk a Weser lelátóján. Lényegében a sváboknak ez egy fontos meccs is lehet, mert ha kikapnak és a hamburgiak nyernek, akkor – rosszabb gólkülönbségük miatt – elvesztették a hatodik helyet, de erre csekély esélyt látok. Lehmann ezzel a meccsel búcsúzik a futballtól. (…) Kínos csend. Legyen elég ehhez a témához ennyi, rideg és száraz maradtam, mint egy átlagos fotóstáska.

Werder – Hamburg 2-1
Semmi egyéb dolga nincs Schaaf csapatának, mint egy pontot otthon tartani a legfeljebb csodában reménykedő hamburgiakkal szemben és jövőre BL-selejtezővel kezdhetik az idényt. Ez csak akkor nem volna elég, ha a ’Kusen valami x-akta folytán öt góllal nyerne a ’Gladbach stadionjában, ám a helyükben emiatt csak akkor aggódnánk, ha az igazi Gladbach közelebb lenne a hannoveri 1-6-os énjéhez, mint a Bayern elleni 1-1-eshez. De nincs. Ráadásul még nyerni is fognak Pizarro rekordot jelentő góljával, lesz nagy ünneplés, ihaj, meg csuhaj.
   
Freiburg – Dortmund 1-4
Jó hangulatú mészárlásra számítok a vendégektől, a Freiburg játékosai valószínűleg még most próbálnak lejönni a prostituáltköldökből felszívott anyagról. A múlt heti hiányzókra továbbra sem számíthat Klopp, talán Valdez is utolsó meccsét játssza mint méh, de a két felszabadult, alapvetően sikeres idényt lezáró csapat közötti különbség ki fog jönni, már csak azért is, mert Lucas ördögi tervet forral, a terv csúcspontjaként pedig szeretné egy triplával utolérni a két gólkirály-jelöltet. Duplánál tovább nem jut.

Mainz – Schalke 1-1
A forduló leglaposabb meccsét várom, a mainziak nagyon jók otthon, összesen kétszer kaptak ki saját stadionjukban. Az elúszott bajnoki cím kicsit lelohasztja majd Magathék életkedvét, ha Höwedes konkrétan kisírt szemekkel jelenik meg a kerethirdetés miatt, azon se csodálkoznék. Lehozza-e második jó meccsét Baumjohann? Mert a sérült Szalai bizosan nem.

Mönchengladbach – Leverkusen 1-2
Elköszön a labdarúgás világa Oliver Neuville-től, Frontzeck garantáltan becseréli majd a Nationalelf egykori (talán legviccesebb) tízesét, ezzel együtt 334 Bundesliga-meccse lesz. A vendégektől hiányzik majd a középpálya háromnegyede, az egyik belső védő és a kapus, de a három pontot talán így is elhozzák a teljesen leeresztett ’Gladbach-tól.

Wolfsburg – Frankfurt 3-1
Nem lepődne meg senki, ha Misimovic és Dzeko is szeretne jövőre valamilyen nemzetközi kupáért küzdeni, úgyhogy a papírforma szerint utoljára láthatja őket a közönség farkasbundában. A bosnyák egy duplával szerzi meg a gólkirályi címet.

A kiesési harc jelenlegi állása:


Kattintásra nagyobb lesz.

Bochum – Hannover 1-1
Ősszel 3-2-es Bochum-sikert hozott az összecsapás, akkor Schlaudraff két góljával ugyan 2-0-ra is vezettek a hannoveriek, de Herrlich csapata megfordította a meccset – ekkor ült ugyebár Bergmann utolsó előtti alkalommal a 96 padján. Egyébként, ha már szóba jött, én nem értem, Schlaudaff miért nem kaphat rendszeresebben lehetőséget ebben a félelmetes támadósorban. Akkor a győztes gólt az a Fuchs szerezte amúgy, aki a Bayernnek is betalált két hete, természetesen szabadrúgásból, természetesen ballal. Idén eddig ezt már négyszer tette meg, mind a négyszer a hajrában ráadásul, kétszer a Bayern ellen, kétszer meg ponto(ka)t is ért (Stuttgart 1-1, Hanover 3-2). Eltiltott nincs egyik oldalon se, csak a szokásos sérültek.
Ami a meccs várható lefolyását illeti, megpróbálok abból kiindulni, hogy a Bochum otthon, míg a Hannover idegenben rettenetes, ez ugyanis az égvilágon semmilyen támpontot nem jelent. Egy rohadt izgi döntetlent várok Fromlowitz-parádéval, Ya Konan- és Sestak-góllal. Mindezt külön érdekessé fogja tenni, amennyiben a Nürnberg behúzza a sajátját, akkor ugyanis a jobb gólkülönbség dönti el, melyik gárda kénytelen (valószínűleg Torghelle és Szabics Augsburgjával) osztályozót játszani – értelemszerűen ez esetben a Hannover. További egyértelmű felállás, hogy a bundásegyesnek maradáshoz egyetlen út van a Bochum előtt: a győzelem, és ekkor is még lehet, sőt, esélyes, hogy osztályozniuk kell.


Szeretné Wosz, de aszondjuk, ne reménykedjen.

Nürnberg – Köln 2-1
Poldi sérült, irgalmatlan vérveszteséget okozva ezzel a beteg kecskének. Najó, hagyjuk a vb-k hercegét. A kiesni készülő, de azt végül elkerülő csapatok háza táján az lesz még figyelemre méltó, hogy kinek kell megszabadulni legjobbjaitól Megtartja-e a Nürnberg Bunjakut, megveszi-e Ottl-t (logikusnak tűnne), illetve mit bizniszelnek majd a Hamburggal Choupo-Moting ügyében, aki Ottl-lal ellentétben akár kellhet is anyaegyesületének. A találkozóra egy nehéz hazai győzelmet várok, Charisteas második szezonbeli góljával.

Tabella, góllövőlista, tippjáték viszont ezen a héten nincs, mert a döntetlen állás eldöntése végett egy autokrata jellegű eljárás keretében most heinrich és mocsing csatázik, azonban ezúton szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy egyikünk sem tervezi elsütni valamennyi Forma1-es fotó képaláírását, a közhelyek koronázatlan királyát, az „előttem az utódom” baromságot. Viszont megint elverem, mint a lovat, bízzatok bennem. Ha kidörzsölte a csipát a szeméből, várjuk vereségre született tipposzlopát.

40 komment

Címkék: német bundesliga beharang

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr431983559

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_X_ 2010.05.08. 13:38:24

jó lett a cikk. Werder-Hamburg sztem érdekes lehet, ha közben a Stuttgartiak vesztésre állnának és azért Hoffenheim utobbi 3 meccséből 2-t nyert, lehet jó eredménnyel szeretnék zárni a szezont, hogy kiengeszteljék a szurkolóikat.

Bár persze Stuttgartnak nagyobb a tétje, de kérdés, hogy ez nem fog-e átalakulni görcsös focizásba és a Hoffenheim felszabadultan hogyan kontrázgat, támad...

Apró megjegyzés: Nürnberg-Kölnben véletlen elgépelést találtam: Hmaburggal (sry a kukacoskodás miatt, csak tudom, h kijavítod :))

dzolutan 2010.05.08. 14:07:12

Abszolút jogos, hogy megint körkapcsolás lesz digiéknél a kupás meccsekről, de a durva annyukat. Bayern ünneplést néznék, mehetek sztrímelni.

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.05.08. 14:12:44

@dzolutan: leadják fél 8-tól, szerintem is jogos most is a körkapcs

Lojzi_ 2010.05.08. 16:15:26

Miért nem több meccses körkapcs?
Legalább a többi meccs góljai jöhetnének.

Lojzi_ 2010.05.08. 16:16:10

Kiesik közben csúnyán a Bochum.
Mondjuk a kutyának sem fognak hiányozni.

dzolutan 2010.05.08. 16:22:47

Jól látom, hogy Ribéry felszántja a pályát? :D

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.05.08. 16:26:02

@mocsing: sikerült oltári módon elb#&]sznom a tippjátékot, felrobban az agyam mindjárt.

Entschuldigen Sie, bitte

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.05.08. 16:34:49

@heinrich: spongya rá

@dzolutan: jól-jól, én a körkapcsot és a bayern-t is nézem (kicsit bandzsítok már), ribéry elég agilis

Micimedwe 2010.05.08. 16:55:13

Ez a körkapcsolás ez így egy faszság. A BL legérdektelenebb meccsét, a Berlin-Münchent adják majdnem végig, miközben más pályákon meg izgalomhegyek vannak,

Lojzi_ 2010.05.08. 17:08:15

@Micimedwe: Nem látom azokaz az izgalomhegyeket sehol.
Elég hígfos egy forduló ez.

Lojzi_ 2010.05.08. 17:15:09

Hacsak az ne számít izgalomnak, hogy a Leverkusennek és a Hamburgnak nincs esélye arra, hogy sikerrel járjanak.

Vagy az, hogy Klose a Bayern harmadik számú csatárja mostmár egyértelműen és nem Gomez.

Valahol rossz belegondolni, hogy emiatt a szerencsétlen miatt kellett Luca Tonit elüldözni Münchenből.

Lojzi_ 2010.05.08. 17:35:19

Szép lehet ezt az ünneplést nézni egy berlini szurkolónak....

Mondjuk jól nézzék meg, mert nem mostanában játszanak olyan csapattal, mint a Bayern...
:o))))

Lojzi_ 2010.05.08. 17:50:25

@Lojzi_: Appropos Luca Toni.
Úgy látom, hogy nem szerepel a neve már a bő olasz keretben sem.
Nem járt jobban szegény a római kölcsönnel sem.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.08. 17:54:53

@Lojzi_: 17 meccsen 5 gól, nem a legjobb mutató, de amilyen szedett-vedett az olasz válogatott, simán befért volna.

Rekordvizemeister · http://www.schalke04.hu 2010.05.08. 18:01:54

A mai meccs után egyértelmű, hogy szakmai indokok alapján kinek kellene a kapusnak lenni. Manu óriásiakat védett, jól jött ki és egy tizenegyest is megfogott. Az, hogy nincs döntés még, engem arra enged következtetni, hogy Butt lesz a kapus a vébén.

Lojzi_ 2010.05.08. 18:11:24

@Rekordvizemeister: Ha ő, akkor ő.
Azzal sem jár rosszul a Nationalelf.

De szerintem Neuer lesz.

Harald hardrode 2010.05.08. 19:28:35

Mint Bayern drukker illendőnek tartom, hogy emlékezzünk meg egy anno, szép reményű emberről Ottlről. Elvégre direkt szabiból lőtt gólja relegatiót ért a frankoknak. Sok sikert kívánok neki a mézes kalácsok hazájában, remélem megtalálja a számításait és a szerencséjét.

Lojzi_ 2010.05.08. 22:20:14

@Harald hardrode: Szerintem Ottl és Breno vissza fognak térni Münchenbe.

Ottl Van Bommel sérülésekor gyakorlatilag kiszorította van Gaalnál Tyimoscsukot. És egyébként is kevés a német a keretben. Szerintem nem adjuk el őt végleg.

Ekici profi szerződést kapott csak azért mert német. Én pályára lépésre nem emlékszem.
Tehát pont a határon van a keret vele és Contentoval.
Ehhez képest Rensing, Lell és Görlicz megy, meg lehet, hogy Klose is.
Jön vissza Kroos és Ottl. Ekkor még mindig kell két német játékos.
Ha Ottl nem jön, akkor 3.
Nem olyan könnyű 3 Bayern szintű németet akasztani, főleg akkor, ha nem fiatal gyerek kell, hanem kész játékos.

Radio Free Aberrania · http://radiofa.blog.hu/ 2010.05.08. 22:42:28

@Lojzi_: lassan a testtel, most jön lajos az árvaházból, két kis német lelencgyerekkel. egyik 14, a másik 12 évesen fogja jövőre abszolválni első bl-meccsét (a real ellen, 4-0 FCB siker), majd annak sikere láttán a következő fordulóban buli-lehetőséget is kapnak.

avenger13 2010.05.09. 10:42:41

pizarro utolérte elbert, egy nem is akármilyen góllal. gratula. Sokat várok jövőre a werdertől és a schalketól is a blben. ha magath tényleg beszerzi ballackot, metzeldert, akkor lesz tapasztalat is a sok fiatal mellé. nagy erősítés lesz.

kezdődhet újra a transferpoker. kíváncsi vagyok mi lesz riberyvel, dzekoval. remélem özil marad ahol van. persze a vb kicsit elodázza ezeket a dolgokat.

Harald hardrode 2010.05.09. 11:40:50

@Lojzi_: Szerintem nem hozzák vissza, mert a középpályára így is túlkínálat van. Ha megy Timo, akkor előfordulhat, hogy Ottl visszajön, de szerintem előbb hozzák fel Kopplint a nagy csapathoz, ha a létszám számít, mint, hogy Andreas visszajöjjön.
Más: szerintetek mi lesz Brafheid sorsa?

_X_ 2010.05.09. 12:22:56

Először is grat Bayernnek a salátástálért, megérdemelték és sok sikert a BL-ben, remélem min. X lesz (akkor meglenne a 4. hely), bár Inter győzelem esélyesebb, de ilyet már hallottunk idén párszor :)

BLben Ribery játszatás: picit azért idegesítő, h Bayern alíg tud kimenni a "legerősebb" felállással pár meccsen... Kiváncsi lennék mire lenne képes motivált Robberyvel a csapatban (és sztem Ribery arra a meccsre motivált lenne, mert ha jól tudom eddig nem sok BL döntőn vett részt)...

Hoenessék harcolnak azért, hogy játszon, de sztem 5%, h eredményesek lesznek.

Más: örülnék, ha Schalke tényleg komolyan gondolná a keret erősítést, mert pl. Kuranyi már tuti lelép Moszkvába és hát ki is lesz helyette?

Werder-Özil: remélem marad... mégis milyen csapatba menne? MU/Real/Inter/Chealse/stb..-nél sztem csak padot koptatna, Sevilla/Valencia/Milan/Arsenal... tipusú csapatoknál meg már Werder nem feltétlen sokkal gyengébb... bár mondjuk csomószor kisebb csapatok ellen elbalf***kodják a meccseket, de erősebb csapatok ellen tipikusan képesek bravúrra...

Rekordvizemeister · http://www.schalke04.hu 2010.05.09. 13:49:43

@Lojzi_: nem, ez jelzés lesz. Rossz jelzés. Minden szempontból.

Ha beteszi Buttot, akkor a kérdés, miért nem őt választotta 2. kapusnak. Utólag sérülés miatt nevez egy kvázi 4. számú kapust, akit a reménykedő 2 elé betesz? Ez gerinctelen lenne. A jelzés pedig: a Bayernből be lehet kerülni, akár így is. Mellesleg Wiesének sem eshet jól, de az most különösebben nem érdekel.

Nem generációváltást akart Löw a kapuban? Nem azért emelték Lehmannt Kahn elé, mert "együttjátszó" kapust akartak? A 2012-es EB-ről nem is beszélve.

Rekordvizemeister · http://www.schalke04.hu 2010.05.09. 13:53:26

@avenger13: @_X_: azért nem gondoljátok komolyan, hogy az idei 16 millió eurós veszteséget majd simán félretesszük, és megvesszük Misimovicot meg Ramost, meg Ballackot, meg Metzeldert stb.

Nincs pénz. Ha bezzeg kiadjuk előre, akkor felelőtlenek vagyunk, akitől meg kellene vonni a licenszet, ha meg nem adjuk ki, akkor meg lúzer FC, aki kiesik a BL-ből.

Én érzem csak, hogy ez a sapkás nyuszika esete?

Rekordvizemeister · http://www.schalke04.hu 2010.05.09. 13:59:42

@zsakfos : felemás dolog ez

Egyrészt, mint embert és játékost sajnálom. Nagyon sokan félreismerték, mert trimmeli a szakállát, félbrazil, selypít, meg kockás mellényhez kockás sapkát vesz. Ehelyett egy karakteres, nagyon erős személyiség, aki mindig visszaküzdötte magát arra a szintre, amit elitnek nevezünk (mindegy, Kiessling, Gomez szintje, ahogy nevezzük). Mindezt egy rossz szó, gyanús utalás nélkül. Képességeiről lehet vitatkozni, de van egy nagyon komoly statisztikája, amivel meg nem lehet vitatkozni. Az egyik leginkább alulértékelt játékos ő.

Másrészt: nem ajánlottunk neki új szerződést, így nem is tudott hosszabbítani, ez azt jelenti, hogy más taktikát fog játszatni Magath, amire be kell vallanom: 5 év Kurányi után szükség is van. Itt is kell a változás. Kérdés, itt mit húz elő Felix.

Minden jót Keffin, sok sikert!

_X_ 2010.05.09. 14:23:17

@Rekordvizemeister: nyugi én nem támadni akarom a Schalket csak jó lenne látni, hogy BLben nem a gyenge kategóriában szerepelne, pl. csoportból továbbjutás és legalább úgy "megizzasszon" egy nagyobb csapatot, mint Stuttgart tette Barcelona odavágón.

Én nem nézem le Kurányit, ezért is kérdeztem, hogy vajon ki lesz helyette?

Tudom, hogy van tartozásuk, de a BL pénzkeresési lehetőség is egyben, amivel tudnának "törleszteni"...

Meg aztán a BuLinak is jót tenne, ha nem csak Bayern és a többiből állna, ha "nemzetközi" szemmel nézzük a bajnokságot...

Rekordvizemeister · http://www.schalke04.hu 2010.05.09. 15:39:55

@_X_: én sem támadásnak vettem, pláne nem a részedről

Nincsenek jó előérzéseim a kettős terhelés miatt, én különben beáldoznám a BL-t, nekünk fontosabb a liga, hogy minden évben ott legyünk a csoportkörben. Álomszerű lenne 5-6 BL év sorozatban, akkor beszélhetnénk arról, hogy megszorongathatjuk a Bayernt hazai porondon. Addig marad a Bayern és a többi.

avenger13 2010.05.09. 16:01:10

@Rekordvizemeister: soha nem mondtam, hogy felelőtlen a schalke költekezése. de metzelder és ballack tök ingyen van. nem valami nagy kiadás. valszeg a fizetésük sem lesz annyira komoly. kuranyi elengedése arra enged következtetni, hogy magath megpróbál változtatni a statikus támadási gyakorlaton. szintén örvendetes hír. kuranyi eladásával meg máris hoztatok az adósságon. azért mégsem lehet nekimenni a futball egyik legnagyobb pénzforrásának, hogy eleve beáldozzuk. az viszont biztos, hogy jön új csatár, mert most igen kevesek lesztek különben ott, és nem hinném, hogy magath ezt hagyja.

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.05.09. 17:44:17

@avenger13: kevin ingyen ment, legfeljebb a fizetését spórolták meg, de az az utódjának is lesz.

nem nagyon értem, miért moszkvába ment. egyáltalán nem értem.

értelmetlen_nevű 2010.05.09. 18:24:16

@mocsing: Gondolom a rakás pénz miatt. Nem túl szimpatikus húzás, a válogatotthoz sem kerül közelebb, bár úgy tűnik oda egyáltalán nincs esélye bekerülni szegénynek.

BASTi · http://www.borgatya.hu/ 2010.05.09. 20:08:44

bakker, ezt látni kell:
www.youtube.com/watch?v=g9hxD29Daec

sztem atomrészeg volt Lajos- vagy mégsem? ;))

avenger13 2010.05.09. 22:45:12

@mocsing: ez igaz. egyébként bevallottan a pénzért is ment, gondolom más bl induló csapatba nem mehetett.

@BASTi: valaki azt nyilatkozta, hogy amikor ő hazament hajnali 4kor, van gaal, még elugrott egy diszkóba a csapattagokkal. :) és a képeken megint issza pezsgőt.

egyébként az is lehet, hogy csak magával ragadta a mia san mia érzés!

ih bín ájn bájener 2010.05.10. 01:55:49

Lali megrészegült a győzelemtől, de megérdemlik! :D MEISTER!
Kíváncsi vagyok én is magath mit mutat majd a BL-ben. Nagyon tudnák örülni, ha mindhárom német csapat továbbjuttna a csoportból.
Dzeko behúzta a gólkirályi címet, mondjuk megérdemelten. Remélem jövőre mi is versenyben leszünk ezért a címért. Mario megtalálhatná már a golyóit...

avenger13 2010.05.10. 09:08:33

egyébként rummenigge megerősítette, hogy toni megy, ha talál magának csapatot aki megveszi. ha nem talál, akkor sem játszik münchenben.

zsakfos 2010.05.10. 11:25:19

Amúgy az megvan, hogy jövőre a Dinamo Moszkvában Voronyin-Kuranyi csatársor lesz. váo:)

HosCincer 2010.05.11. 15:58:00

Steve McClaren lesz a Wolfsburg vezetőedzője

www.fourfourtwo.hu/hirek/7004

ih bín ájn bájener 2010.05.12. 07:39:48

@HosCincer: Nem lepődnék meg, ha igazolnának mellé valami hányatatott sorsú hollandot madridból. Ez a Bayern recept, nem? :D