Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Na, jó: Bajnokesélyes a Roma - Serie A, #34

2010.04.19. 19:29 _benito

Tulajdonképpen nem dőlt el semmi, de egy csomó fontos kérdésre választ kaptunk a 34. játéknap derbidömpingje után. Tudjuk például, hogy az Inter nem tudott olyan rosszul játszani, hogy ne nyerjen a fatökűségét ostobasággal kombináló Juventus ellen, de látjuk azt is, hogy nincs minden rendben Milánóban. A Roma letudta a legnehezebb meccsét a hátralevők közül, de valahogy még mindig nem tudjuk rávenni magunkat, hogy az erkélyre kiállva bömböljük a kóredesztácsita-t. A Milan a Samp ellen szállt ki végleg a harcból, és a néhány emelettel lejjebb a Livorno is egy mély sóhajjal fogadta el végleg a sorsát. Egy tanulságos, de hátborzongatóan rossz itáliai, és egy fordulatos, szokásosan intenzív római derbi kronológiai sorrendben hajtás után.

Úgy alakult, hogy egy csapatával általában végletesen elfogult Inter-szurkolóval néztem a Derby d’Italiát, és nagy meglepetésemre olyan kritikai észrevétellel élt saját csapával szemben, amivel teljesen egyetértek: ez az Inter már kurvára unja ezt a szezont. Fásultak a játékosok, tudják, hogy menniük kell, és mennek is, de csikorognak a fogak. Ez nyilván részben annak is volt köszönhető, hogy a közelmúltban botrányos Juventus nem várt ellenállást tanúsított, és a látottak alapján valószínűsíthető – már ha létezik ilyesmi –, hogy elvitt volna egy pontot a San Siróból, ha Mommo nem egy agyatlan barom.

(A mérkőzést egyébként az NST-csapat meccse előtt, a Fehérvári úti pályához tartozó kocsmában néztük, illetve a második félidőt már csak néztem, hiszen a többiek melegítettek. Ahogy teltek a percek, egyre örömtelibb hírekkel tudtam szolgálni Interista csapattársamnak, majd a derbi 70. percében úgy ültem fel a Fontosabb Meccs lelátójára, hogy közöltem: Még 0-0, de öt percen belül gólt lő az Inter. Még annyi sem kellett. Azt már nem is mondom, hogy kiszívtunk egy vak fogalmatlan futballbűnőző-társaságtól. Ez az ilyenek napja volt. )

A baj komolynak látszik

Radikálisnak mondható, de terminális esetekben használhatónak tűnő edzésgyakorlatot találtam ki Sissoko számára. A teste különböző pontjaira elektromos sokkolókat tennék, amik érzékelik, ha nála van a labda, és automatikusan megvágják 220-szal, ha nem passzolja tovább 2 másodpercen belül. A neve lehetne mondjuk Titus Bramble Ösztöke. Emlékezzünk meg továbbá Maicon góljáról, ami egészen pofásra sikeredett. (Inter-Juventus 2-0)

Az Inter visszaelőzése nem volt hosszú életű, a Roma a hátralevő meccsei közül a legnehezebbet is behúzta, és most már valóban egyértelműen kijelenthetjük, hogy bajnokesélyes. Még mindig nem akaródzik elhinni, hogy összejön nekik, és ennek nem csak az az oka, hogy a kiesőjelölt Lazio az első félidőben fecnikre szedte őket a derbin. Szürreálisnak tűnik, hogy ne az Inter nyerjen, hiszen annyi mindenben Leg, hogy hiába vagyunk konkrétan elájulva a Romától, még mindig nem tudjuk elhinni, hogy bajnoki címet szerezhetnek.

A Capitale sok mindenben hasonlított a szokottakra (piros, szurkolói rendbontás), de végül egy olyan körülmény lett a legdominánsabb, ami általában nem így történik: a Roma nyert a kéklő Olympicóban. A legnagyobb segítséget ehhez maga a Lazio adta: már nem volt bugyi a csajon, amikor elillant a férfierő, Floccari siralmas büntetőjét védte JS. A csaj visszavette a bugyiját, azaz inkább kicserélte: Totti és De Rossi lement, és ha kockázatos is volt az év legfontosabb meccsén a Menez, Taddei kettősre bízni a támadásokat, a húzás nagyon bejött. A jó Rodrigo hideg lábbal még átvett egy irgalmatlan bőrt Kolarovtól a büntető előtt, de néhány perccel később már ő akasztotta bele magát a szerbbe, és harcolta ki a büntetőt, amit Vucsinics belőtt.

És hogy ki védte meg a cumiztatás ősi jelével ünneplő Tottit? Hát ki más, mint Di Canio, aki jelezte, egy derbin teljesen más elmeállapotba kerül az ember. És ha ezt Di Canio mondja, akinek sokféle elmeállapotot megismertük pályafutása során, hát higgyük el.

Nem tudom, hányszor kell még csapatoknak fontos meccsen gólt kapniuk ahhoz, hogy a játékosok a fejükbe véssék: a sorfal két széle betonba van öntve. Ott nincs mocorgás, ugrándozás, ott egyhelyben állás van, mint a cövek, merthogy a kapus hozzájuk igazította a sorfalat. Ha ők elmozdulnak, akkor az már sorfüggöny csak, és annak Vucsinics úgy szétrúgja a rojtjait, hogy szegény Muslera a kezét sem tudja felemelni a 17 méteres lövésre. Zampa forevah - via Kettészakad_a_pálya...  (Lazio-Roma 1-2)

Egyetlen Milan-szurkoló se legyen elégedetlen a szezonnal, bárhogy szerepel is innentől a csapat. Korábban is jeleztük, hogy a bajnokság közepe bőven erőn felüli teljesítménynek számított, amihez kellett Ronaldinho csodálatos feltámadása, és az önmagában csodálatos Nesta visszatérése. Előbbi már inkább nyaralna, utóbbi már nincs, a Milan pedig csak perceket játszott jól, mióta kisütött újra a nap. A Samp pont fordított utat jár be, az elején és a végén fut a szekér igazán, így most éppen náluk van a BL-hely. A Napoli sem szállt még ki, és a Juventus is ott van, de az erőviszonyok alapján azt mondanánk, a Palermo ér oda. (Sampdoria-Milan 2-1)

A Palermo nagy harcos, egy szigettel északabbra a 89. percben még kettővel égtek, végül mégis kiharcolták a döntetlen Cagliariban (Giorgio Melis első meccse volt a szárdok élén), és ezzel csak egy ponttal vannak a Samp mögött. A következő fordulóban viszont Romába kellene menniük. (Cagliari-Palermo 2-2) A Napoli a kipurcant Bari otthonában tért vissza a versenybe (1-2), sajnos mindkét magyar a kispadról nézte, ahogy Lavezzi mészárol a Kakasfarmon. A Fiorentina most éppen Bergamóban kapott ki (2-1), ezzel az Atalanta életben maradt, már csak két pontra van előttük az Udinében csak egy pontot szerző (1-1) Bologna. A Genoa nyert Parmában (2-3) egy nem sok vizet zavaró meccsen, a Catania meglepetésre csak egy pontot szerzett a Sienával szemben otthon (2-2), de a Robur már szinte biztosan menthetetlen. A Chievótól kikapó Livorno (2-0) meg már nem is szinte.

Risultati e classifiche

123 komment

Címkék: olasz összefoglaló serie a

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr801935185

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

madbalee 2010.04.19. 19:44:07

Mancini nagyon elindult a lejtőn. Nem gondoltam volna, hogy nem fog fejlődni semerre.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.04.19. 19:44:51

Szinte minden igaz amit írsz, ez a helyzet. Hétvégén megint okosabbak leszünk valamivel, de nem tudom elképzelni, mi kéne ahhoz hogy ne nyerjen a Roma meg az Inter is. Persze, nehezebb a dolga a Romának, de nem tudom elképzelni.

Woland 2010.04.19. 20:00:00

meg tudna mondani valaki, hogy mit jelent az "M.I" (Media inglese) oszlop a linkelt tabella kozepen? gondolom nem "angol sajto" : )

koszi!

Hajra Roma, Palermo es Cagliari! (bar az utobbiak mar befejeztek a szezont nagyon ugy tunik... az Atalanta is jo lenne ha bent tudna maradni, egy komcsi csapat kell az olasz bajnoksagba! : )

popp · http://koncertblog.com/ 2010.04.19. 20:01:32

Én sem mondanám még ki, hogy bajnokok leszünk, csak ha az Inter botlik még egyet, míg mi nem. A Barca meccs után nekik sem lesz egyszerű a bentmaradásért kaparó és a bajnokság végére igencsak följavuló Atalanta ellen. Nekünk sem lesz egszerű a Samp legyőzése, de az biztató, hogy az ilyen játszó csapatokat általában biztosn verjük otthon (Fio 3-1, Palermo 4-1).

Ja és nekünk is lesz egy kupa meccsünk Udinében szerdán 2-0-ról, most jöhetnek azok akik kevesebbet játszanak:Mexes, Brighi, Cerci, Baptista Pista.

hererál · http://hulyeemberek.blog.hu/ 2010.04.19. 20:13:51

"A roma letudta a legnehezebb meccsét a hátralevők közül"
Nem vagyok rasszista de én ezt javítanám.

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.04.19. 20:24:26

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: @hererál: már kijavítottam, bár ölég egyértelmű volt, hogy miről van szó.

blasco 2010.04.19. 20:31:05

Szerintem meg a Milan vitt volna el egy pontot Genovából, ha Bonera nem egy agyatlan barom.

pacino 2010.04.19. 20:37:30

@blasco: agree, inkább így helyes.
A Milan 10emberrel játszott majdnem egy félidőt- csak hogy meg legyen említve...

Hispan07 2010.04.19. 20:37:49

Én csak azért vagyok elégedetlen, mert nem látom, miért lesz jobb jövőre.. :/

Piiii 2010.04.19. 20:40:52

@Hispan07: lesz egy Berbatovotok, lehet:D
na jobb máris igaz???? (bocs de ezt nem hagyhattam ki)

Matteo_B 2010.04.19. 20:41:37

@Woland: Az asroma.hu oldalon a részletes tabellára kattintva találsz egy leírást róla.Remélem ez nem minősül reklámnak.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.04.19. 20:43:50

@heinrich: No mindegy, ezt már nem tudom meg. :)

@Matteo_B: Dehogynem, annak minősül, szóval ezentúl jönnek a spamhegyek a lazio.hu-val. ;)

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.04.19. 20:58:18

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Tudod, roma, mint cigány. De istenem, ki az, aki ebbe beleköt. :D Alapból, akinek ez feltűnik... :D A szöveget így kell olvasni.

Mourinho már nem a király 2010.04.19. 21:00:30

Nem nagyon érteni ezt a Fiorentinát, mért nem tudják hozni a BL helyet, ott kellene lenniük.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.04.19. 21:08:03

@Zsoca87: EZT kellett kijavítani? Ez komoly?! Köszi a felvilágosítást.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.04.19. 21:15:17

@Anthony (kick-ass): A vicc az, hogy szinte mindig jól játszottak, mikor láttam őket az idén és legtöbbször mégis pontokat veszítettek.

Májking 2010.04.19. 21:35:29

Én boldog lennék nagyon, ha a Roma nyerne, nem is tudom, miért. Valahogy az olasz foci nem az, ami volt. Pruzzo fejese a Liverpool ellen, valamikor az ozonvíz elott.... Csak ne az Inter, az elmúlt évek legnagyobb foci-csalása....

Artsuhtaraz · http://latomasok-arnyjateka.blog.hu/ 2010.04.19. 22:32:06

Egyre inkább kezdem úgy érezni, hogy Di Canio a megfelelő ember a világbéke megteremtésére.
Első lépésként szeretném ha ő lenne az ENSZ főtitkára.

Iustizmord 2010.04.19. 22:39:31

@blasco: de boriello lábában is benne volt aaz 1-2 , ronnie visszatette neki de 14m-ről a JOBBÖSSZEKÖTŐ helyéről elttörte

BruceWayne 2010.04.19. 22:49:45

hát Floccari miatt úgy néz ki az Inter már csak a Sampban bízhat.....

bár vigye a Roma a bajnokságot, megérdemlik (Ranieri is az elmúlt évek szopatásaiért klubvezetői és NST szinten is), de csak ha az Interé a BL.

horas 2010.04.19. 23:12:24

A Juve meccsre reflektálva én is írtam,hogy nagyon lassú,fáradt,öreg volt az Inter.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.04.19. 23:26:28

@Artsuhtaraz: Ezt bizony jól látod. Nekem is nagy fájdalmam hogy még nem kérték fel.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.04.19. 23:36:05

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Szerintem Tottival kéne vállalnia, kezdjék a városban a világbékét.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.04.20. 00:16:27

@popp: Úgy-úgy! Aztán díszvacsorát ad nekik a Lazio új tulajdonosa, ahol megbeszélik a fúziót.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.04.20. 00:48:48

Reja, utalva Tottira: "Ha egy csapat nyer, azt is méltósággal kell viselni. Természetes, hogy ilyenkor könnyen elszabadulnak az indulatok, mert még megjegyzéseket is tett, Radu pedig nem bírt az idegeivel. Egyébként is voltak szurkolói összecsapások, miért kell őket továbbhergelni? Az ilyet nyíltan el kell ítélni" Majd még az interjú folyamán: "Minden hátralévő meccsünkön nyerni akarunk!"

popp · http://koncertblog.com/ 2010.04.20. 01:01:12

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Ó, Reja mesternek elvileg igaza van, de a való azért kicsit koszosabb. Egy haveri csocsó party után-közben is osztjuk egymást a haverokkal, egy ilyen derby után miért lenne másként. Ráadásul a tavalyi 4-2 után ugyanúgy ment a beszólogatás. Egy ilyen derby után mindig így megy ez, múltban, jelenben jövőben. Szerintem lassan napirendre térhetünk az ügy fölött.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.04.20. 01:43:06

@popp: Azért egy haveri csocsózás némileg kevesebb embert mozgat meg, mint egy római derbi.Reja kölünösen ott mond nagyon jót, hogy felelőtlenség hergelni a szurkolókat, mert amúgy is csinálnak csúnya dolgokat, lásd például a romanisták által családostul felgyújtott kocsit.

Gabez 2010.04.20. 07:48:46

Tőlem nyerhet a Roma, idén ugyan nem igazán érdemlik meg, de az elmúlt évek alapján igen.
Na de ki lesz Mou utódja? Ez fontosabb kérdés Milánóban...legalábbis a kék felén.

giacinto 2010.04.20. 08:46:42

@popp: rossz válasz, de nem jársz messze :)

giacinto 2010.04.20. 08:53:55

@Gabez: 2012-ben vagy 2020-ban?

giacinto 2010.04.20. 09:07:55

és hogy a nap mérkőzéséről is essen szó, mit szóltok hozzá hogy José vmi ilyesmivel készül (a hírek szerint) estére:

------------Balotelli------------
--Etoo--Sneijder--Motta--Maicon--
----------Cambiasso------------
-Zanetti--Samuel--Lucio--Cordoba-
------------JC----------------

sztem jó lesz.

_benito · www.nst.blog.hu 2010.04.20. 09:10:58

@giacinto: zseniális is lehet, de tartok tőle, hogy messit nem hagyja ott egy az egyben zanettivel. asszem, látom ebben a jó ötletet, csak az a szar, hogy a barcelonából kevés egy embert kivenni, mert legalább hármat kell.

giacinto 2010.04.20. 09:22:50

@_benito: nem biztos hogy Messi ott játszik majd a jobbszélen. másrészt ha ott lesz Cambiasso kisegítheti, vagy Samuel is Zanettit. középen Lucioék sztem leszedik Ibrát, Xavira meg jut alapból Cambiasso és Motta.
egyébként a tolódások miatt ez sok minden lehet.
akár 3 középső védőnek is tűnhet ha Cordoba beljebb, Zanetti feljebb tolódik időnként (Lazio-szerű 3-5-2) de sima 4231 is, ha Motta Cambiasso mellett szerepel.

a legzseniálisabb húzás sztem Maicon feltolása lenne, biztosan tudna kellemetlen pillanatokat szerezni Maxwellnek, aki fele annyira sem fizikális és gyors játékos mint Maicon. viszont igy félek Cordobától hátul.
Balotelli kegyetlenségére, hidegvérűségére pedig szükség van elöl, Milito rengeteg helyzetet kihagy az utóbbi időben, ilyesmit nem engedhetünk meg ma.

zsakfos 2010.04.20. 09:54:58

@giacinto:
Balotelli lesz a kapus? ja fordítva kell nézni:)

Asidotus 2010.04.20. 09:56:43

Az egy dolog, hogy kiveszi le Messit. De ki veszi le Xavit? Mert szerintem csak őt kell levenni, és akkor már csak félkarú óriás a Barca.
Szerintem Cesar jobb kapus, mint Valdes, Maicon jobb, mint Alves, ez már két poszt, ahol az Inter a jobb.
Szerintem Balotelli élni fog a lehetőséggel, és nagyon nagy meccset fog játszani, Eto'o - t viszont leveszik a régi játszótársak, ismerik őt.
Sneijderre ki jut ugyan? Busquets? Mert az karcsú lenne, de lehet, hogy Keita is idő előtt hagyná el a pályát.
Nagyon necces meccs lesz ez, mindkét részről.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.04.20. 09:57:24

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Felelőtlenség ebben van valami, de éppen itt van a kutya elásva. A focista is ugyanolyan ember, mint a szurkoló. Totti is csak egy egyszerű római srác, akiben gyerekkorától ugyanolyan érzelmeket kavar a római derby, mint a szurkolókban.

giacinto 2010.04.20. 10:10:53

@Nűnű: Cambiasso és Motta megoldja Xavit.

Mr.AT 2010.04.20. 10:24:13

Az Internek most kockáztatnia kell. Bár nekik van jelen pillanatban talán a legstabilabb, legprofesszionálisabb védelmük a világon, 180 percig nem lehet kihúzni a Barca ellen.

Lapot kell húzni a 19re, bejöhet. Vagy kapnak egy nagy pofont, és kiesnek (amire bunker mellett is erős 90% esélyük lenne), vagy bejön, és akkor alaposan elp*csázzák az űrfocistákat. Magam részéről teljes mellszélességgel drukkolok az utóbbinak.

giacinto 2010.04.20. 10:36:16

@Mr.AT: igazából nekünk nem sok veszítenivalónk van, a Barcát a világ 99 %-a esélyesebbnek véli, rajtuk van teher, ők az aktuális világ kedvence.

Vincze Ottó már tegnap bemondta a taktikákat: az Inter nem fog támadni, alkalmazkodik a Barcához és mindent meg fog tenni a játék tönkretételéért. De a Barca sem fog nagyon kockáztatni, majd otthon akarják eldönteni a továbbjutást. :)
ezek szerint kb egy dögunalmas 0-0-t vár, amire valljuk be van esély, de szerintem nem az lesz, pont ezért nem.

Iustizmord 2010.04.20. 10:49:48

áhh, nem szeretem az izgalmakat, ad a sport2 valami jó kis nb2-es meccset? esetleg egy dogunalmas bundes2-est?

Boodler 2010.04.20. 11:38:10

180 (210) :) perc bunkerfoci, egy, egyetlenegy kiugratás Eto'o-nak (az is les) amiből gól lesz és 0-0, 0-1-el továbbmegy az Inter.
Sokat kérek? :)

horas 2010.04.20. 11:38:13

Mourinho sajtótájékoztatójáról nekem az,jött le,hogy mindképp Messi orientált taktikát akar,szal nem az,hogy felállnak egy adott rendszerben és védekeznek.Említett,hogy Messi msotanában kicsit a csatárok mögött játszik,de remek befejező csatár is.

A Ssn Siro-ban mindenképp kitud találni egy oylan taktikát amivel meglehet fogni a Barca-t.A Nou Camp-ban kevésbe,sőt egyáltalán nem.
Bízom benne,hoy kitalál valamit mert a csoportkörbeli meccsek mondhatni elég símák voltak.

A Barcaelona ellen ez a letámadásos taktika jó lehetne,csak az abaj,hogy rettenetesen jók az egy az egyekben és sok elfutással bemozgással mindig van hova passzolni.Viszont angyon aggresszív labdaszerzésekkel,már-már a szabályalanság határát surolva lehetne mit keresni,lásd Diaby labdaszerzése.Annyit kinézek az Inter-ből és annyival elsz másabb ez a párharc,hogy itt egy-egy gólnak nagy jelentősege lesz,mert az Inter képes lehet kibekkelni,viszont egy Barca vezetésnél meg szinte reménytelenné válik a helyzet főleg,ha idegenbeli a szerzett gól.

Részben bízom,hogy ez a meglepetések BL-e és valahogy sikerülhet.Csak akkor ebből az jön,hogy a Lyon vagy a Bayern nyeri a BL-t....:)
Mindegy elöbb jussunk el odáig.

horas 2010.04.20. 11:45:50

@giacinto: A csoportbeli San Siro-s meccsen,volt az első félidőben egy negyed óra 20 perc,amikor az Inter dominált,de télleg,Guardiola-n rendesen látszott a tanácstalanság.Más kérdés,hogy úgy kezdődött a meccs,hog a Barca mszlikbe szedhette volna az Intzer-t egy jobb helyzet kihasználással,és a második félidőre,úgy jött ki az Inter,hogy minegy,hogy csak ne kapjunk ki.(Egy fordulóban volt a lIverpool-Debrecen meccsel, a Lokinál többet volt a labda az Anfiled-en,mint az Inter-nél hazai pályán.)

A mostani párharcot,az külöböztetheti meg a csoportbelitől,ha Mourinho ki tud találni valamit,illetve lesz egy kis szerencséje az Inter-nek és talál egy gólt,egy tizit egy szabadrúgás gólt,akármit amivel egy minimális helyzeti előnyt tud szerezni.

horas 2010.04.20. 11:55:55

@giacinto: Gyúúúúú ez odabasz...

Én Maicon-t már régóta kiabálom a támadószekcióba.
Ez engem egy emberfogásos védekezésre és valami nagyon aggresszav letámadásra enged következtetni.
Amúgy én ezen gondolkodtam,már,hogy valami nagyon mással kell probálkozni a Barca-nal,lehet ez a emberfogásos egész pályás letámadás bejöhet.

Milito miért hiányzik,lehet tudni a forma hanyatlás miatt?

horas 2010.04.20. 12:03:41

Igen,amúgy ez leeht a tolodások végett egy 3-5-2 is,4-5-1,de a tipikus 4-2-3-1...

Balotelli-n most sok múlik,a gyorsasága fineszessége,ereje,helyzetkihasználása most sokat hozhat a konyhára.

Mourinho,lehet,hogy egy igazi bunkó,primitív,paraszt,de,hogy kezdem megimádni az is biztos,amit évek óta szajkoztam,hogy ez a 3 védekező középpályás rendszer teljesen halott,és abszolút támadó felfogásokkal kezdett operálni,váriálni és látszik rajta,hogy állandóan dolgozik az agya,az adott ellnefélhez hangolja mindig a taktikát.Ez is egy teljesen úgy felállás,és meg meri játszani a Barca ellen,nem az,hogy a jól beváltt taktikát,húzza,hanem megprobál,az adott ellenfélhez viszonyúlni,és ezzel egy új feladat elé állítani őket is,ahogy a Chelsea is szerinteme gy betömörűlő Inter várt erre kiállt 3 csatárral,plus Sneijder.Meglátjuk még be is sűlhet,de maga az elhatározás a szemlélet már,párját ritkítja.

horas 2010.04.20. 12:04:43

egy betömörűlő Inter-t várt mindenki

_romanista 2010.04.20. 12:06:17

engem ez a Roma és ez a tavasz nagyon emlékeztet a 91-92-es tavaszi Fradi menetelésre. csak sajnos ez a Fradi már nem az... és sajnos a Fradi már nem tud bajnok lenni azzal a fradistával, akit nagyon sokan szerettek / szeretnek, de legalább a Roma egy romanistával lesz bajnok. amikor Ranieri lett az edző, féltem, hogy jellegtelen lesz a csapat, és soha nem gondoltam voltam, hogy lesz mersze levenni egy derby-n: DDR-t és a Capitanot. Forza Roma & csak a Varga!

popp · http://koncertblog.com/ 2010.04.20. 12:10:37

@horas: "Viszont nagyon aggresszív labdaszerzésekkel, már-már a szabályalanság határát surolva lehetne mit keresni" - sok múlhat a bíró felfogásán. Ha engedi keményebb játékot és nem fújja le az apró faultokat, akkor lehet olyan szarba a Braca, mint tavaly a Stamford Bridgen. Ott a Övrebö felfogása is hozzájárult a Chelsea akaratának érvényelüséhez, egyszerűen semmit nem fújt le mezőnyben, pedig a kékek faragták rendesen Iniestáékat, Ha hasonló játékvezetést lesz, akkor az az Internek kedvezhet. De ha az elején elkezdi osztogatni már a fegyelmező sárgákat, a fegyelmező belépőkért, akkor bajba lehet a nerazzuri.

Az viszont kevésbé egyértelmű, mint amilyen sztereotíp, hogy kizárólag a barcelonai támadószekció és az Inter védőszekciójának harca lesz ez, az Inter támadásban is képes azért meglepetéseket okozni a Barcának. Már annyi is elég lenne talán, ha Sneider hasonló napot fogna ki, mint Londonban, rá majdnem annyira oda kell figyelnie Budsqetséknek, mint Xavira Cambiassoéknak.

pote · http://nst.blog.hu/ 2010.04.20. 12:26:49

nagyon durva, de ma az internek fogok szurkolni, h olyan eredmény legyen, ami nem teszi őket esélytelenné a visszavágón.

ott mondjuk, rem, jól elkalapálja őket a barca

giacinto 2010.04.20. 12:29:10

@horas: az emberfogás és a letámadás nem üti egymást?

giacinto 2010.04.20. 12:30:42

@popp: az a portugál bíró vezeti a meccset,aki a Milan-MU 2-3-t.
ha jól emlékszem inkább az angolok javára tévedgetett, a fault lefujásaira nem igen emlékszem már

T.F.E. 2010.04.20. 12:48:33

giacinto:
>>>ezek szerint kb egy dögunalmas 0-0-t vár, amire valljuk be van esély, de szerintem nem az lesz, pont ezért nem.<<<

Én is ezt várom. A legnagyobb valószínűséggel az őszi meccs fog megismétlődni. A Barcelona idegenben nem erőlteti túlságosan a góllövést, de náluk lesz a labda, és akármennyire támadócsapat, nekik is nagyon jó a védelmük. (A spanyol bajnokságban elvétve tudják bevenni a kapujukat.)
A Barca otthon akarja eldönteni a párharcot, és a Nou Campban nem sok esélyt adok az Internek, ha nem érkezik előnnyel...

LevyASR 2010.04.20. 13:20:03

akkor beszéljünk a hüvelygombáról is :)
Felül a BL - embléma van, vagy a SerieA-é?
A csapból is Messi folyik, minden postban kell legyen Messi???
Olyan, mint s hány.s, sárgarépa biztos van benne :P

Althedokan 2010.04.20. 13:40:02

@LevyASR: pont ezt akartam írni...

hakapesz imi 2010.04.20. 13:49:21

@T.F.E.: azért a spanyol bajnokság nagyon kevés meccsén áll hasonló ellenfél a túloldalon, mint ma este, szóval, persze, jó a Barca-védelem, meg minden, de azért egy Balotelli/Milito/Eto'o/Pandev szekció akármilyen kombóban fog ragasztani egyet VV-nek. Szerintem 2-1, de akár a 3-2 is benne van.
Szerintem Mou nem is csak egyet akar, akár olyan áron is, hogy kapjanak, mondjuk többet, de nyerniük kell, aztán a NouCamp-ban előveszi a Chelsea-taktikát, és egy kövér 0-0-lal utaznak haza. Ez Mou elképzelése, szerintem.
De ettől függetlenül a Barca fog tovább menni, és ma 1-1 lesz, mert tényleg jó a Barca-védelem és mert a történelem ismétli magát.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.04.20. 14:05:04

@hakapesz imi:

De azon a kevés meccsen sem kapott sok gólt a Barca, sőt:

Valencia (Silva, Villa, Mata): 3-0, 0-0
Real Madrid (Cé, Higany, Kaká): 1-0, 2-0
Sevilla (Navas, Fabiano, Kanouté): 4-0

BL-ben meg:

Inter (Eto'o, Milito, Sneijder): 2-0, 0-0
Arsenal (Arsavin, Fabregas): 4-1, 2-2 (kamutizivel)

Szóval tíz elég komoly támadószekció elleni meccsen összesen két szabályos gólt kaptak. Bőven a világ egyik legjobb védelme a Barcáé. Ettől még lehet sokgólos meccs, de nem ez a valószínű.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.04.20. 14:11:59

@giacinto: Már most leírom és felhívom a figyelmet, a Barca mezőnybeli mez, kéz és vállrángatásaira, amit azért fognak csinálni, mert a letámadás épp nem sikerül és egy Inter játékos épp elszalad a mellé kirendelt vedőjétől. És ezekért nem fognak lapot kapni.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.04.20. 14:17:46

@Great Cornholio:

:-D

Látom, figyelsz. Bendtner arra példa, hogy "a fociban sohase lehessen tudni". Meglátjuk, mi lesz.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.04.20. 14:19:38

@pote: Akkor hát a Romanak szurkolsz ma is ;-).

IronRock 2010.04.20. 14:19:50

Kicsit off:
sportgeza.hu/futball/2010/04/20/200_milliot_es_cimeit_kovetelheti_a_juventus/

Na, kiborult a szaros bili megint, hadd rúgjatok rajta...úgy látszik, ha futball VB, akkor calciopoli reloaded. Lesznek itt még érdekes dolgok.

G_P_T 2010.04.20. 14:30:09

@IronRock: Eléggé handpicked infók szerepelnek a cikkben, hogy mást ne mondjak...

Althedokan 2010.04.20. 14:40:01

@G_P_T: ezt a cikket én is megírtam volna kis kutatással, de a lényeg, hogy kezd megint egyre nagyobb lenni a botrány... Csak nehogy még jobban besározódjon a Milan... Egyébként szerintem az egész Serie A-t 0-zni kellene, már ha ennyire bunda ellenesek vagyunk, mert annyira mély a fertő, hogy ezt csak úgy polgári perekkel kiírtani nem lehet...

G_P_T 2010.04.20. 14:57:22

@Althedokan: A handpickeddel nem erre gondoltam. Kiragadott részletek alapján sikerült általános képet festeni. Az az állítás pl. hogy az Inter vezetői tagadták, hogy beszéltek Bergamóval, egész egyszerűen nem igaz. Moratti egy 2006-os interjúban elmondta, hogy ő is többször beszélt vele.

daneeka 2010.04.20. 15:35:33

@G_P_T: Ha valami, akkor a 2006-os ítélet volt handpicked...

Iustizmord 2010.04.20. 18:07:14

@giacinto: az a portugál bíró vezeti a meccset,aki a Milan-MU 2-3-t.

látod, moratti keze :o)))

Iustizmord 2010.04.20. 18:08:27

@IronRock: benito keeps it hot :o))))

_benito · www.nst.blog.hu 2010.04.20. 18:38:53

@G_P_T: naaa, ez gyengusz volt, tudsz te ennél jobbat is. vagy nem?

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.04.20. 19:33:00

A verdikt: Totti 20.000 eurós bírság, eltiltás nincs, Zarate 8.000 eurós bírság, eltiltás nincs, Baronio 5.000 eurós bírság, eltiltás nincs. Ledesma a piros miatt 2 meccsen nem játszhat.
Mutogatni, amiért más meccseket kap, nem követ eltiltás, bár legalább messze Totti kapta a legnagyobb bírságot, jelzésértékűen, de egy játék hevében született piros meg 2 meccset ér. Jól van.

horas 2010.04.20. 20:26:44

@giacinto: én annyira nem értek,hozzá.
De a labdás embert lehet,támadni miközben minden emberen áll valaki...

ericcartmen 2010.04.21. 01:11:16

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Ledesma nem tudjuk mit mondhatott a birónak, láttunk már kurvaanyázásért eltiltást.
Viszont Radu Perrotta lefújás utáni felrúgásáért nem kapott semmit?

_benito · www.nst.blog.hu 2010.04.21. 12:43:57

@G_P_T: öngól-e a link?

Lei ha mai telefonato a un designatore?
"No. Ma posso aver ricevuto da loro qualche telefonata in cui mi chiedono opinioni".

aha.

G_P_T 2010.04.21. 13:31:51

@_benito: Tagadták-e, hogy beszéltek Bergamóval? Nem.

Mr.AT 2010.04.22. 16:51:19

"Mario Balotelli távozna az Intertől. A 19 éves, bevallottan Milan-szurkoló csatár beperli csapatát, ha a nyáron nem engedik el más klubhoz." //t-zones

LOL

horas 2010.04.22. 16:55:39

@Mr.AT: Nagyon bízom benne,hogy jó áron ellehet passzolni.R.Mancini is bevan rá indúlva a City símán kiköhög bármilyen árat,viszont a legjobban egy Fabregas barter+pénz biznisszel járnánk jól.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.22. 16:57:18

@horas: azbasznabedekurvára, ha érted mire gondolok :)

horas 2010.04.22. 16:58:49

Az egyesület elnöke, Massimo Moratti szerint Balotelli „nyilvános öngyilkosságot" követett el a találkozón, és szinte lehetetlennek tartotta a kapcsolat rendezését.

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.04.22. 17:09:21

@horas: a mondat felet mondta moratti, a masikat meg hozzakoltottek. moratti kabe 10 sorban mondja el, hopgy meg akarjak tartani mariot es visszaintegralni a csapatba...stb.

az nso-n szokas szerint hozzakoltottek az eredetihez, nem ujdonsag

ma amugy edzett a kolyok, idoben odaert, nyilvan nehany iq fighter szurkolo varta elotte es utana is, nyilvan ha elkuldik a jo .... anyjaba, azzal sikerul megoldani a helyzetet... tegnap meg nyilatkozott, hogy o akar a vilag legjobbja lenni es semmi olyat nem tenne, ami ezt megakadalyozza. haat, a balotelli familia azert nem jeleskedett jellemformalasbol...

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.04.22. 17:14:53

@Pályaelhagyó autóversenyző: elnezes a szoismetlesekert, nem olvastam vissza...

a maganvelemenyem szerint jo uton haladunk, hogy kabe egy ev alatt elbukjunk 100m eurot, eloszor az alkesz adrianoval, most meg baloval. hurra!

ui. mielott vki megkerdezi, hogy mi kozom az egeszhez, hat annyi, hogy a meccsjegyeken keresztul en is fizetek a klubba,..

horas 2010.04.22. 17:16:47

@Pályaelhagyó autóversenyző: Ezek után,hogy tudod védenie ezt a majmot?
Tehetséges,de mire menjünk vele?
Az egész csapat a lelkét kifutja nála sokkal idősebb rangosabb játékosok meghalnak a pályán ez meg bejön 19 évesen kocorászik és még neki áll feljebb?

Kezét lábát elkéne tőrni nemhogy alkudozni egm vissza fogadni....
Nem szoktam ilyet írni,érezni,gondolni de az az ember dögöljön meg!

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.04.22. 23:12:48

@horas: tulsagosan nem akarom vedeni, de ha valaki visszaolvas, akkor lathatja, hogy azt irtam mar az elso fordulo utan, hogy a tarsak erezhetoen utaljak. (az egesz meccsen acsorgo maicon konkretan nem is akart neki passzolni - azon a meccsen kabe ugyanazt csinalta a fel csapat, amit most ez a hulye)

mar tavaly is kulcsszerepe volt egy csomo meccsen (nem is feltetlenul a goljai miatt, hanem ot raktak be centerbe ibra helyett, igy o indulhatott balrol befele), es iden is o az egyetlen a tamadok kozul, aki erdemi valtozast jelent, ha beall. (gonoszkodas: pl. tonkremegy a vedekezesunk)

konkretan az a velemenyem, hogy ha nincs az egy honapos bohockodas korulotte nemreg, akkor most nem a roma all a tabella elen

sajnalom, hogy nem sikerul megtartani, mert azt se tudom, kit igazolhatnank a helyere

a szurkolok meg mar tobbszor bizonyitottak, lasd vieri

acdcisti 2010.04.23. 12:37:56

Kicker: "Die italienische Sportzeitung "Gazzetta dello Sport" berichtet am Freitag von zwei sich anbahnenden Trainerwechseln in der Serie A. So soll sich der Spanier Rafael Benitez, aktuell in Diensten des Europa-League-Halbfinalisten FC Liverpool, mit Juventus Turin einig sein. Und Milans Nachwuchscoach Filippo Galli soll den amtierenden Übungsleiter Leonardo beerben. Klubchef Silvio Berlusconi habe dies ausgeplaudert."

A Juve tábor tudtommal nem örül Beniteznek. Vagy tévedek?
A Milanosok Leonardoval való jelenlegi megelégedettségét nem tudom, de ha jól rémlik ősszel még mindenki meneszteni akarta.
(Ha valaki nem értené a cikket: 1) a gazzetta szerint Benitez megegyezett a Juveval. 2) Berlusconi kipletykálta, hogy az utánótlás csapat edzője, Filippo Galli lesz Leonardo utódja...)

értelmetlen_nevű 2010.04.23. 12:52:08

@remak08:
Ugye jól sejtem, hogy civilben agysebész vagy?

acdcisti 2010.04.23. 12:54:07

@remak08: hadd gratuláljak, csodálatos hsz...

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2010.04.23. 13:08:03

@remak08:
Géphez engedtek a nagyok a szünetben?

_benito · www.nst.blog.hu 2010.04.23. 13:38:37

@OJ: te meg ahelyett, hogy kizavarnád a vérbe, még eteted is, pajtásom.

Orvenyhivo 2010.04.23. 13:41:29

"remak08 0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban."

Hiába, no, az igazi profi a csúcson kezd.

_benito · www.nst.blog.hu 2010.04.23. 13:48:22

@Orvenyhivo: és ott is hagyja abba. legalábbis ezzel a nickkel.

Iustizmord 2010.04.23. 22:32:37

@imici77: ki, basszki pedig érdekel....

amúgy benitez --> juve, hááááát....

szopás lesz, esszem.

horas 2010.04.24. 09:22:02

@Pályaelhagyó autóversenyző: Én téged bírlak,meg általában jókat is írsz,de Balotelli-nek ennyi volt,jó játékos egyértelmű,rúgott fontos gólokat de a Barcelona meccsen bebízonyította,hogy "nem sokat ér nekünk élve".

Kit igazolhatnánk helyette?

Agüero,Montolivo,Touré,Kolarov,Skrtel
Ha posztban gondolkodunk,akkor Agüero,Torres,Lavezzi,Cassano,(Jovetic),Vucinic...

Amúgy túlzó lenne Balotelli-nek tulajdonítani,hogy nem vezeti továbbra is a tabellát az Inter,kapott ő lehetőséget,nem úgy nézett ki egyszer sem mint aki rettenetsen akarja az Inter bajnoki címét,és voltak igen szar meccsei is,itt sokkal apróbb dolgok van szó kb egy kimaradt helyzetről,kapufáról ilyesmi,ennyi csak egy apró momentum és továbbra is élen állna az Inter.

Azért nem fog zavarni,hogyha elveszití az Inter a bajnoki címet,mert tudom annak a mellékterméke,hogy Európa legnagyobbjaival kézitusázunk eddig sikerrel,és mindeközben a Roma megelőzte az Inter-t egyponttal?
Legyen.

horas 2010.04.24. 09:37:14

A szurkolókat meg telibe szartam világ életemben.
Én már akkor rájöttem,hogy nem fakadunk egy kútfőből mikor valamiért elkezdték Milito-t fújolni évközben és Maicon szólt i a néző térre,hogy elég lesz.
Ja plusban ez az anti-Maicon szezon is növeli a helyszínen és fórumokon lévő Inter-isták számára a képzeletbeli sallerek számát a zsembemben.

horas 2010.04.24. 09:43:11

(Nagyon zárójelbe,de ha esetleg továbbjut az Inter,a lefújás után szeretném,ha megfeleznék majd a képet és az egyik felében egy elnyújtott Ibrahimovic közelit láthatnánk minimum másfél percig.)

horas 2010.04.24. 10:07:29

(@horas: Csak azért mert tipik az a szitu,hogy lószart nem csinált világ életében a BL-ben,és azt hitte majd Xavi-ék nyernek neki valamit.Feltételes mód,hatványozottan.)

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.04.24. 10:14:31

a Curve Nord már el is köszönt Balo-tól... (ha jól írom).

horas 2010.04.24. 10:20:31

@anonim222 [semleges néző]:
Jó hogy én nem vagyok környékbeli,mert biztos Balotelli mezt égetnék a Atalanta ellen.

Amúgy az info-t kicsit kibontanád megkérlek szépen?

_benito · www.nst.blog.hu 2010.04.24. 10:35:58

@horas: nagyon igazságtalan vagy ibrával, igazából nem is értem, mi a franc bajod van. hívta a barcelona, ki maradt volna az internél a helyében? az inter is jól járt, nem? hát akkor mi ez a zsörtölődés?

_benito · www.nst.blog.hu 2010.04.24. 10:43:02

@imici77: na, most akkor áruld el, ennek mi a tököm köze van a londoni kisfiúkhoz. :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.24. 10:46:00

@_benito: inter mezben képtelen volt angol csapatoknak gólt rúgni, csak katalánban. :)

ps: amit írtam, azzal rendelkezik a kolléga...

horas 2010.04.24. 10:50:49

@_benito: Ez jogos.Én nem fújjoltam volna ki ha ott vagyok a San Siro-ban és én is megértettem a döntésést.

Viszont abban adnod kell a témát,hogy a gyökértelen ember mintapéldánya.Ezért fogja megérdemelni,hogyha esetleg végig nézni,hogy az Inter kiejti az aktuális csapatát.

(Részben védhető az álláspontja,de ahogy pl az Inter mezt is tartotta mikor leigazolták az a tipik kaján,paraszt,direkt alázós mosoly a Juve-nak és amiket az Inter-ről is nyilatkozott egyből az eligazolása után minimum,hogy az én hozzászólásiamhoz hasonlót generálnak,ja és amit már rég megmondtam,hogy BL-fóbiás az arc,Milito-val sokkal jobb befejező csatárunk van idén.)

u.univision.com/contentroot/uol/art/images/deportes/futbol/2006/08/0810_ibrahimovic3.jpg

Amúgy perpillanat a legsokoldalúbb támadó az egész palettán,rettenetesen sokra tartom,már-már csodálom.De hát 'pro és kontra' ennyi.

horas 2010.04.24. 10:52:15

@imici77: Amúgy alapvetően csípem az Arsenal-t,de nemtudom szónélkül hagyni a Wenger ideológiát és több mint nevetségesnek tartom a Wenger-t védők táborát és álláspontjait.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.04.24. 10:53:25

@horas:

www.goal.com/en-us/news/86/italy/2010/04/23/1892397/curva-nord-send-inter-striker-mario-balotelli-goodbye-letter

a címben is ott a lényeg. olaszul nem tudok, az angol egyértelmű. és talán még finomított is. bár a végén támogatókat is emlegettek (akik az edzésen nézhették).

horas 2010.04.24. 10:55:36

@imici77: Majd szezon végén csak annyit írjál rám,télleg csak annyit szúrj be,csak a számot,hogy mennyi mindent nyertetek idén,és beszúrhatod azt is,hogy mióta nem...:)

horas 2010.04.24. 10:57:43

@anonim222 [semleges néző]:
Balotelli-vel azt kéne csinálni mint Michael Douglas-el a Játsz/Má-ban.
Hogy hajtana utána egy olasz-kupa meccsen a Livorno ellen...tyúhú....

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.24. 10:57:44

@horas: rendben :) az emirates kupa ér vagy a női bajnokság? :) vagy az angol játékosok számét is elküldhetem? :)

horas 2010.04.24. 13:14:04

@imici77: Az megvan,hogy saját magadat figuráztad ki?
süti beállítások módosítása