Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Premier League, 35. forduló - Itt is a derbik?

2010.04.17. 12:45 donnelly

A hétközi "félig eldőlést" követően most gyakorlatilag ténylegesen megkerülhet az arany gazdája, bár mi inkább olyan "háromnegyed eldőlést" jósolunk. Greater Manchesterben az év meccsét rendezik - a 4-3-as dráma visszavágója következik -, a Tottenham pedig egy másik városi riválist fogad a Lane-en. Vannak olyan csapatok is, akiknek most fő le végleg a hajó (Liverpool), miközben a bennmaradásért vívott harc véres öldökléssé válik. A tippjeink, köztük hat vendégsiker, a következők:

Szombat, 13.45

Man City-Man Utd
Ezúttal az "Until we score" tábla sem fog segíteni, és az MU már nincs abban a lelkiállapotban, hogy átgázoljon a Cityn, az Arsenalon, a Villán és a Stoke-on pontvesztés nélkül, így a vendégek számára az ezüstért folytatott versenyfutásban lesz iszonyúan fontos ez a találkozó, míg a hazaiak önmaguk topfourosításáért hajtanak, a Tottenham kárára. Mancininak jobban áll a bugyikék sál, mint SAFnak a vörös orr, úgyhogy 3-2.

16.00
Birmingham-Hull
Bár nyilván ciki a Stoke mögött végezni a tabellán, ez most egy kicsit fontosabb a vendégeknek, pláne hogy akkora pofont kaptak a Clarets-től, mint vak a poharat. 1-2.

Blackburn-Everton
Az Everton papíron az EL-re megy, a Blackburn pedig, mint azt megszoktuk, vérre. A hazaiak szurkolói már a futball hőskorában is igazi huligánok voltak, 130 éve a Preston North End játékosai utasították el a pályára lépés lehetőségét Blackburnben, mivel arrafelé korábban mindig gorombaságokat kiabáltak be nekik. 1-1.

Fulham-Wolverhampton

Ez most egy átmozgató edzés lesz a hamburgi fellépés előtt, a Wolvesnak meg kell a pont, mert nekik még hátra is kell nézelődniük, 1-2.

Stoke-Bolton
Valahová a fekélyek és a jégeső közé tenném ezt meccset, tehát egy olyan jó hat és feledik csapásról beszélhetünk. Aki magától ezt sztrímeli, azt meghívom egy kóser szilvára! 0-1.

Sunderland-Burnley
Kérdés... hogy ki vezeti a támadást, hogy a Sunderland egy másik hullajelölttől is beszopcsizik-e egy fülest, vagy most már tényleg meg lesz az a 40 pont? Mi bízunk a legskótabb angol csapatban, akkor is, ha a Pool és a Spurs vár még rájuk. 0-2.

18.30
Tottenham-Chelsea
A forduló egyik rangadója ismét londoni párbaj lesz, ezúttal a két kék fehér társaság között. A hazaiak tűzben fognak égni a City kora délutáni sikere miatt, a vendégekről pedig úgy érezzük, hogy kicsit túl magabiztosan fognak játszani a United ruháját követően. Ez pontosan elég lesz egy - Chelsea szempontból - mérsékelten kényelmes döntetlenre, 1-1.

Vasárnap, 14.30

Wigan-Arsenal

A Gúnárok a Wigan meggyalázásával fogják levezetni felgyülemlett dühüket, és már van Persie is betalál, 0-4.

16.00
Portsmouth-Aston Villa
A hazaiak ellőtték az ellőnivalójukat erre a szezonra, a Villa meg már ősszel megtette ezt, de azért 1-2.

Hétfő, 21.00

Liverpool-West Ham
Hétfői meccs, amikor szerdán az Atleti az ellenfél? Egy újabb, ezúttal vérszegény nullanullát, meg egy párás szemüveget vízionálunk. Igazából nem lesz az párás, csak a Rafa szeme előtt úszó Madrid-grafikonok homályosítják majd el a fényét.

Természetesen ezúttal is a legelső teljes tipposzlop ellen játszunk, amit nagyon halott tolt be.

city-utd 2-1
b'ham-hull 1-0
blackburn-everton 1-2
fulham-wolves 2-0
stoke-bolton 1-0
sunderland-burnley 3-1
spurs-chelsea 1-1
wigan-arsenal 0-2
pompey-villa 1-1
pool-whu 3-1

541 komment

Címkék: d premier league pl tippverseny beharang jóslatok

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr61929069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nagyon halott 2010.04.17. 12:53:25

city-utd 2-1
b'ham-hull 1-0
blackburn-everton 1-2
fulham-wolves 2-0
stoke-bolton 1-0
sunderland-burnley 3-1
spurs-chelsea 1-1
wigan-arsenal 0-2
pompey-villa 1-1
pool-whu 3-1

man city 2010.04.17. 13:04:02

Giggs és Shrek is kezdő, Scholes és Gibson is (!)
Ferdinand sehol sajnos

remélem Bellamy bevág 1-2 gólt volt csapata ellen...
meg Carlitos is

Mancio nem szart be és megyünk a 442vel, ezért lesz minimum 6 gól a meccsen
vagy csak 2

what a match, what a derby...

spigo 2010.04.17. 13:13:43

"Idén már háromszor játszottak egymással, három gól mindig volt, vagyis egy komoly opció lehet, hogy ezúttal is lesz ennyi. A bajnokságban úgy nyert hazai pályán a MU 2-1-re, hogy a most sérült Owen a 96. percben fejelte a győzelmet érő gólt."

SportGéza...

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.04.17. 13:27:20

13.45 ES2, match of the year:D

Man City:
Given, Onuoha, Kompany, Toure, Bridge, Johnson, De Jong, Barry, Bellamy, Tevez, Adebayor.
Subs: Nielsen, Zabaleta, Ireland, Wright-Phillips, Santa Cruz, Vieira, Boyata.

Man Utd:
Van der Sar, Neville, Vidic, Jonathan Evans, Evra, Fletcher, Scholes, Gibson, Valencia, Rooney, Giggs.
Subs: Kuszczak, Berbatov, Carrick, Nani, Rafael Da Silva, O'Shea, Obertan.

a Bellamy-Neville párharc brutális lehet, hát ha még Tevez is odakeveredik:)
nálunk csak 2 belső kp., MU-nál 3, ez így érdekes lesz, de meg kell oldani valahogy

20LEGEND 2010.04.17. 13:28:43

@crazy_horse: Gibson és Scholes egy fél embert jelent, de lehet túloztam..
Meg leszünk alázva.

sedre 2010.04.17. 13:47:25

nem hittem volna, hogy valaha ilyet mondok, de hajrá united...

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.04.17. 13:54:18

Apa, kezdődik!
Állitólag alkoholtilalom. Ezért érdemes meccset fotelből nézni, itthon lehet sör.

_benito · www.nst.blog.hu 2010.04.17. 14:01:13

fergie foghatja a fejét tevezt elnézve. there goes you cl-trophy, buddy.

és bruhaha, nem hittem volna, hogy a redondo-cselt legközelebb evrától fogom látni.

spigo 2010.04.17. 14:08:33

@_benito: szerintem, ha Tevez marad a MUban, sem ő sem Rooney nem fut ilyen szezont egyébként

d3vnull 2010.04.17. 14:11:29

Most látom a lassításban, atyaég mit megcsinált ez a Johnson gyerek.

_benito · www.nst.blog.hu 2010.04.17. 14:12:04

@spigo: az lehet, persze.

ugyanakkor ki ez a johnson? egy angol, aki nem késsel-villával nyúl a labdához, nocsak-nocsak.

vadkutya 2010.04.17. 14:15:44

"...és már van Persie is betalál, 0-4."

Kettőt remélem is,h elvállal ebből Robin. :)

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.04.17. 14:29:53

egészséges lábbal most 0:1 lenne. kár erőltetni.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.04.17. 14:40:08

ezzel együtt rangadóhoz méltóan jáccik a MU, és túlképp le is nyomja a citit. érdekes, hhogy Runi jelenléte mennyi pluszt ad mindenkinek. mondjuk, Tevez is eléggé pörög.

értelmetlen_nevű 2010.04.17. 14:41:24

Elég fura az MU-nak szurkolni, elég ritkán fordul elő velem ilyesmi. Szegény Rooney-t nem szabadna pályára engedni, látszik, hogy nagyon nem 100%-os.
Johnson tényleg jó.

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.04.17. 14:42:58

hát ez vmi parádés meccs, valljuk be:D

behátrálunk, pontatlanul elszórjuk a labdákat, Bridge és Touré néha elfelejti hol van, Tevez elbújt, Adebayor próbálkozik, de hiába, Johnson is mintha kicsit meg lenne illetődve

MU van közelebb az 1. gólhoz, de ez olyan, hogy egy nagy X-en kívül egyik csapat sem érdemel más, pedig az egyiknek sem jó igazán

majd az utolsó 10 percben lesz iram, addig nem tudom mi ez...

az Bridge-Valencia párharc meg már fájó, nyáron ha mást nem, akkor csak 1 balhátvédet vegyünk

20LEGEND 2010.04.17. 14:43:37

Hát eddig jobbak vagyunk, ha nem töketlenkedtünk volna már 0-2. A City nem támad le a középpályán, pedig akkor megmutatkozna, hogy Scholes és Gibson is játszik. Giggs helyére hoznám Nanit, azt' jóság van.

G_P_T 2010.04.17. 14:50:52

Még azt várom, hogy Hajdú B. beleásítson a mikrofonba.

Matteo_B 2010.04.17. 15:01:32

Ez a Rooney egy csoda,ilyen gyorsan meggyógyulni:D:D

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.04.17. 15:02:15

Rooney bammeg

ugyanezért nem kapott sárgát 1. félidőben, most meg lesi a bírót, majd hogy felugrott a nagy fájdalmából, mikor látta hogy meg van a sárga Vinnie-nek...

d3vnull 2010.04.17. 15:21:03

Hát Barry ellen nagyon büntetőnek kellett volna lennie, de bíró legyen a talpán aki ezt észreveszi.

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.04.17. 15:21:05

Neville hogy oda rúgott, 11-est befújtam volna simán mondjuk:D

kontakt legalábbis volt:D
de ez az Atkinson ezt nem fújná be nekünk, szóval mind1...

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.04.17. 15:24:36

hasalás volt. addig futott, csak rúgni kellett volna egyet a labdába. itt már mindenki a hasraesést gyakorolja?

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.04.17. 15:24:45

@d3vnull: ja nagyon "vékony" szabálytalanság volt, de néha az is elég mondjuk
vagy akkor adott volna színészkedésért sárgát, hogy tudjuk mit gondolt...

na SWP, Ireland is bent van már, de inkább legyen X, minthogy kiszopjunk:)

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.04.17. 15:25:32

furcsa meccs amúgy. nem érzem, mi hibádzik... ha 0.0 lesz, akkor röhögni fogok. hangosan.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.04.17. 15:27:09

Obertan, b+. mikor volt utoljára pályán? a Szőr is nagyon szenvedhet...

Jo_Jo 2010.04.17. 15:30:56

@anonim222 [semleges néző]: hát az obertan-berbatov-nani támadósor nem túl acélos valljuk be...

bár obertan a csütörtöki tarcsi meccsen akasztott egy dugót a poolnak: www.youtube.com/watch?v=WGIvfluNJDg&feature=player_embedded

nem tom mikor veszi észre SAF h Berbatov csereként teljesen használhatatlan, kell neki vagy 7-8 helyzet amiből gólt szerez...

d3vnull 2010.04.17. 15:31:23

Nem akarok bulváros lenni, de ez az obertan gyerek van olyan ronda mint silvestre...

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.04.17. 15:32:31

csak mi tudunk ilyet kihagyni, faszba...

Ferguson 2010.04.17. 15:40:00

Hát ez mekkora volt!!!! :O Wáháááá

Mala Suerte 2010.04.17. 15:40:14

Jó az öreg a háznál. :DDD

Glory 2010.04.17. 15:40:25

aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa

Jo_Jo 2010.04.17. 15:40:28

schhhoooooooooooooooooooooooooooleeees!!!!
góóóóóóóóól

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.04.17. 15:40:37

szokásos

3-adszor hosszabbításban is

gyönyörű bassza meg gyönyörű

mondjuk csak 1 pont múlott rajta, de hát mégis csak derbi...

grat

értelmetlen_nevű 2010.04.17. 15:41:13

Paul KIBASZOTT Scholes!!!

A legnagyobb angol játékos az utóbbi 20 évben.

Jo_Jo 2010.04.17. 15:41:40

poor city... megint a hosszabítás döntött

Lacóka 2010.04.17. 15:41:45

hejjj, until we score :D

a kis töpörödött vörös. most akkor hajrá tottenham :D

(és hirtelen milyen fontos lett az a három pont mindenkinek)

Ferguson 2010.04.17. 15:41:48

@crazy_horse: a city kipofozva, business as usual :D

halihalo 2010.04.17. 15:42:11

Azért ezt le kell írnom: Rooney egy hernyó...

Glory 2010.04.17. 15:42:29

hat ez fantasztikus :)))) hihetetlen. megerdemeltuk

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.04.17. 15:42:45

és miért kellett nyavalyás 75 percig várni a futballra? na, mind1.

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.04.17. 15:43:22

Íme az angol Bayern München.

BruceWayne 2010.04.17. 15:44:02

hát én annyit láttam hogy a 4. jv. emeli a táblát, 3 perc, mondom akkor itt nem lesz már until we score...

de azért a Chelsea remélem így is behúzza

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.04.17. 15:44:48

@értelmetlen_nevű: Nane... :D

Amúgy bekaphatja a City, az esti Spurs elleni meccsünk így kemény élet-halál meccs lesz, nem kaphatunk ki.

Kövi 2010.04.17. 15:45:06

@Glory: Asszem a döntetlen talán igazságosabb lett volna, no nem mintha bánnám a végeredményt:)

Glory 2010.04.17. 15:45:25

de jo kis meccs volt amugy. hajtas ezerrel, helyzetek, es egy utolso perces gol. fantasztikus.

Boodler 2010.04.17. 15:45:26

No, akkor hajrá Tottenham!

Ferguson 2010.04.17. 15:45:54

Hehh :) Látom donnelly és nagyon halott is leírták már a united-et. Egy dolgot tanuljatok meg: a united-et SOHA nem lehet leírni... :P

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.04.17. 15:47:02

@Glory: Hát, ha az én kedvenc csapatom nyer így a helyi rivális ellen, biztos ezt írnám, de ez egy kurva szar meccs volt. :D

BruceWayne 2010.04.17. 15:47:03

@Ferguson: te is mindig ilyenkor kerülsz elő :)

Ferguson 2010.04.17. 15:47:12

Ma a spurs leikszel a chelsea-vel, után a pool megveri őket, mi hozzuk a hátralévő meccseinket és jön az OT-ra a kupa... :D

Glory 2010.04.17. 15:47:16

@Kövi: talan, de azt sem lehet mondani, hogy erdemtelen lenne a gyozelem. tipikus egy golos meccs lett. amugy az angol kommentatorok kozvetlen a gol elott mondtak hogy milyen jo ez az uccso 3 perc. erre gol. aaaa meg mindig nem hiszem el.

petyace 2010.04.17. 15:49:58

@Glory: azt megértem, h örülsz a győzelemnek, de ez iszonyat szar meccs volt... direkt leültem megnézni, városi rivalizálás, tevez-saga, miegymás, de nekem ez minősíthetetlenül szar volt, semleges nézőként.

Árpádka 2010.04.17. 15:50:04

Gyerünk Spurs csak úgy mint az Arsenal ellen:D

halihalo 2010.04.17. 15:50:30

@Glory: A magyar is azt mondta, hogy milyen jó az utolsó 5 perc. De előtte volt még 88, az meg azért sokszor volt felejthető.
Mondjuk, ha a City Adebayorral nem adott volna emberelőnyt, lehet, nem kapnak ki.

Glory 2010.04.17. 15:51:44

@Zsoca87: @petyace: most komolyan??? szerintem allat volt. tenyleg. mondjuk kormot nem kell vagnom par hetig :)

Strigo 2010.04.17. 15:51:52

Mérik azt valahol, hogy mennyit futottak összesen a játékosok? Ez valami nagyon kemény darálás volt végig. Már a ligakupa-meccs után is azt mondtam, nem árt egy erős City, nagyon fasza kis rangadó lesz ez éveken át.
Scholes a héten írt alá még egy évet, és ma újra régi önmagát idézte. Már csak Neville-nek kell hosszabbítani, lassan ő is betalálhatna 6 év után :)

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.04.17. 15:53:30

@Glory: Szerintem igen, de saját kedvenc meccset nem lehet és nem is érdemes úgy megítélni, ahogy egy közömbös teszi. Máshogy éled át az egészet.

Everred 2010.04.17. 15:54:28

Ahahahaaaahahahaaaaaa.

A meccs egy kalap szar volt amúgy, de megérte végignézni.

petyace 2010.04.17. 15:55:40

remélem a másik városi rangadó méltó lesz a várakozásokhoz. amúgy ez tipikus az angoloknál, h megy hátul 2-3 passz, aztán ész nélkül belebikáz vki, és már jöhet is az ellenfél? semmi építkezés, pedig ezek jó csapatok lennének, elméletileg...

duran6 2010.04.17. 16:00:48

Kár a gőzért. Ez a bajnokság már a cselszkié. Ezt a United faszoskodta el. Múlt héten az a győzelem nagyon kellett volna... (Berba meg takarodjon már el a rákba, akárhányszor meglátom gyilkolhatnékom van...)

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.04.17. 16:01:05

@Zsoca87: igen, a Chelsea-nek több okból is nyernie kell ma
ha nem, akkor szégyellje magát:)

egyrészt nem kell ez a MU a PL tetejére:D, másrészt a Spurs-nek sem kéne beelőznie egy ilyen fordulóban

aztán jövőhéten MU-Spurs, ohh yeah...

petyace 2010.04.17. 16:01:36

@Glory: komolyan, nálam az nem színvonal, h hajtanak a csapatok, ez a minimum. ha pénzt veszel fel (pláne ennyit!), akkor dolgozz meg érte.

Everred 2010.04.17. 16:01:56

@halihalo: Giggs kiegyenlítette az Adebayor jelentette emberelőnyt, sajnos.

A Nap Marhasága díj egyébként benitóé, akinek a BL-kiesést sikerült összefüggésbe hoznia Tevez hiányával. Hát, igen, ha ő a pályán van, akkor nem 3 gólt rúgunk a Bayernnek, hanem 18-at, ugye?

By the way, Carlos Tevez manchesteri pályafutása alatt egy gólt szerzett a Bajnokok Ligája kieséses szakaszában.

Árpádka 2010.04.17. 16:06:00

Közben az Everton megy eggyel az Ewood parkban.

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.04.17. 16:07:20

Tevez ma "nagyszerű" volt egyébként... :D Pff. Rég láttam őt ilyen szarul játszani.

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.04.17. 16:15:23

@Strigo a divatdrukker:

Scholes-t a City tette naggyá ma, talán senki 1-szer sem próbálta meg elvenni tőle a labdát, de még el is hátráltunk előle
majd a végén üresen hagytuk
ha lefizette volna a City-t, akkor sem segíthettük volna jobban talán

amúgy mindig rábaszunk, ha hagyjuk vkinek uralni a középpályát, azt gondolva, hogy anélkül is megoldjuk

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.04.17. 16:16:44

images.football365.com/10/04/Others/403119.jpg

Na ez meleg volt, mondta Scholes.
Én még mindig az vagyok, válaszolta G. Neville. :D
Rorschach gyanús. :)

Everred 2010.04.17. 16:20:31

ez a Pedersen egy igazi irritáló pöcs. Már elnézést.

vadkutya 2010.04.17. 16:50:52

@Zsoca87: :DD

amúgy meg: @donnelly: "Íme az angol Bayern München."

+1 :)

Glory 2010.04.17. 17:30:53

crazy nem tom lattad-e de az index kinyomta cimlapra a blogodat. well done. amugy nagyon korrekt

Woland 2010.04.17. 18:17:48

Tottenham: Gomes, Kaboul, Dawson, Bassong, Assou-Ekotto, Bentley, Huddlestone, Modric, Bale, Pavlyuchenko, Defoe. Subs: Alnwick, Crouch, Gudjohnsen, Rose, Kyle Walker, Livermore, Townsend.

Chelsea: Cech, Paulo Ferreira, Alex, Terry, Zhirkov, Deco, Mikel, Lampard, Joe Cole, Drogba, Malouda. Subs: Hilario, Ivanovic, Ashley Cole, Ballack, Kalou, Sturridge, Anelka.

King nem birja a ket meccset harom nap alatt. Lennon nem jott rendbe. Corluka sem. Palacios meg mindig eltiltva. Jenas lebetegedett. Kranjcar, Woody iden mar nem jatszhat.

A kispadunk elegge kalandos: Rose, Livermore, Walker, Townsend mind tizenevesek. Melletuk meg a ket nagyoreg csatar. Remelem Eidur lehetoseget kap majd (es azt hogy mire ez megtortenik nem lesz kb. 0-3 az eredmenyjelzon...)

Vasarnap 120 perc a Wembley mocsaraban, szerdan 90 perc csucsrajaratva, szombaton Chelsea... mostanra azert lehet hogy elfogy az ero. de csak nem. legyen jo szoros meccs aztan akkor sok nyavognivaloja senkinek sem lehet.

YID ARMEH!

papercut 2010.04.17. 18:48:05

Vezet a Tottenham... eddig jó!

Woland 2010.04.17. 18:49:46

a lerantast meg meguszta Terry, utana Mikel is meguszta a tizenhatoson beluli faultot Bale ellen, a kezezest mar befujta Dowd.

de hosszu lesz ez a meccs is... : )

_benito · www.nst.blog.hu 2010.04.17. 18:49:52

megvan mindenkinek a digilive? mi az, hogy vásárlás? és a mindent szétbaszó chatablak?

Data4u 2010.04.17. 18:51:21

lefújhatná már a meccset :-)
micsoda hangulat!!!

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.04.17. 18:57:46

digi tök mókás volt. közv lefagy, komm ezerrel.fizetni nem kell, csak rá kell kattintani, de a kommentelők így is leverték a rendszert, vagy a belépők. akkor minek fizetni?

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.04.17. 18:58:37

ja, és a meccsen mi van? mind1, megyek valami netes közvetítésre. a dig meg bekaphatja.

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.04.17. 18:58:47

@_benito: ha a vásárlásra mész, elvileg elkezdi betölteni az adást, de sose ér a végére

én se értem :(

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.04.17. 19:01:11

shit a BPL is bedöglött. biztos a hamu... egy órával késik a live score. menjenek telefonra, az nem döglik be. hülék!

_benito · www.nst.blog.hu 2010.04.17. 19:05:39

@mocsing: nekem betöltötte, csak iszonyúan akadta vartyogó idióták miatt.

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.04.17. 19:08:21

@_benito: nézd a bayern-hannovert inkább, a kínai stream nagyon faszán jön :)

_benito · www.nst.blog.hu 2010.04.17. 19:14:42

@mocsing: én annál sokkal jobban szeretem magam, semhogy ilyet tegyek. :)

faszán hasító angol streamen folyatom a zsidók-maffiózók pl-rangadót.

Lacóka 2010.04.17. 19:18:57

2?? hűbazmeg, szeressem a tottenhamet (bár nemtom mért, jobban fog fájni az utsó fordulóban elbukott győzelem)

nils_h 2010.04.17. 19:19:00

a Gomes-Bale tengely ma is kiválóan működik :)

Kövi 2010.04.17. 19:19:45

Mázli, hogy az OT-n játszunk a Spurs ellen, mert a WHL-en tuti zakó lenne :)
Jó a meccs!

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.04.17. 19:22:46

@papercut:
Ez a meccs jobban fáj nekem, mint a szerdai.

halihalo 2010.04.17. 19:22:58

@Woland: Nem kezezést fújt, mert az nem volt. Csak egyszerűen hülye, vagy Tottenham drukker. Már mikor láttam, hogy ő a bíró, tudtam, itt lesznek balhék.
Ettől függetlenül ez a Chelsea nem érdemli meg a bajnokságot, ha ezt nem hozza legalább döntetlenre.
Ferreira egy vicc, Cole és Drogba szinte nincs is, ráadásul még Ballack is bejött. Nehéz lesz ez. A legaktívabb támadónk a balhátvéd...

petyace 2010.04.17. 19:26:39

@halihalo: ha kezezés nem is volt, amit kétlek, akkor is volt előtte terrynek egy lerántása és mikel belépője. mindkettő tizi...

Woland 2010.04.17. 19:31:50

@halihalo:

visszanezve tenyleg nem szazas hogy hozzaert a kezevel, a biro szemszogebol szerintem annak nezett ki.
Mikel Bale elleni szabalytalansaga szerintem is simabb tizi volt.
viszont azt se felejtsuk el, hogy elotte Terry visszhuzta Defoe-t a tizenhatos vonalan, le sem fujta.

Lehet hogy ezek mind benne voltak abban hogy azt a velemenyes tizit meg befujta. Nem mondom egyszer sem hogy Dowd jo biro : )

szerintem meg akkor is megerdemli a bajnoki cimet a Chelsea, ha ma esetleg nem erik el amit akarnak. a kozvetlen rvl De meg amugy is nagyon-nagyon messze a meccs vege.

Woland 2010.04.17. 19:34:05

@Woland:

a kozvetlen rvl = a kozvetlen rivalisaikat oda-vissza vertek

duran6 2010.04.17. 19:36:28

A cselszki sok mindent érdemel, de a bajnoki cím nincs köztük (max. egy faszkorbácsot, de jó kiadósat)! Hellyel közzel ugyanazzal a kerettel erőlködnek már évek óta (nyilván mondom ezt kis túlzással) és nem nyernek szart se. Hajrá Tottenham (és ManUnited)!!!!

halihalo 2010.04.17. 19:37:27

@Woland: Szerintem Mikel elrúgta cipőorral a labdát, Terry-ét meg lehetett volna adni, bár azt nem tudom, ben volt-e. De szabálytalan volt.
Oké, megérdemeljük, de ez a játék eddig ma nulla.

halihalo 2010.04.17. 19:38:27

@duran6: Érdekes preferenciáid vannak. Ennél már csak a használt nyelvezeted érdekesebb...

Mourinho már nem a király 2010.04.17. 19:44:22

2-0, hát mi van itt? (most jöttem haza)

papercut 2010.04.17. 19:46:15

Kedves NST! Azt ígértétek, hogy ezúttal az "Until we score" tábla sem fog segíteni, erre tessék! Kérem vissza a pénzemet!

Matteo_B 2010.04.17. 19:54:32

@papercut: Én kihez forduljak ,hogy elhittem hogy ez a Chelsea egy erős csapat aki megveri akár idegenben is az egyik városi riválisát?:D

gorszky tivadar 2010.04.17. 19:55:49

most látom, hogy 2:0... mázlista ez a SAF gárda, még a végén bajnokok lesznek..

nils_h 2010.04.17. 20:01:22

@Anthony (kick-ass): azt hittem, hogy az a BL döntő volt :)

petyace 2010.04.17. 20:04:32

woland! hogy tudtatok ti kikapni a pompeytól!!!???:)

Kövi 2010.04.17. 20:05:41

Ez inkább derbi, mint a délutáni: jó iram, sok helyzet, kakaskodás, sárgák, piros, drámaszag. Hajrá, Spurik!

Mourinho már nem a király 2010.04.17. 20:11:27

És becserélik Gudjohnsent. Ez már csak egy apró szuri :D

Mourinho már nem a király 2010.04.17. 20:12:31

@nils_h: már nem emlékszem, de biztos :)
Kihagyta a 11-est az rémlik.

nils_h 2010.04.17. 20:13:45

@Anthony (kick-ass): apró szuri? Majd ha lő egyet a bálnavadász :D

remélem idén nem avatnak angol bajnokot. nincs, aki megérdemelné...

Mourinho már nem a király 2010.04.17. 20:18:48

Rofl, Capellonak ennyi elég volt :)
Közben Drogba köcsög, járt volna a sárga, De amióta nézem az egész Chelsea köcsög, elég frusztráltak.

@nils_h: ha gólt lőne akkor pláne, de így is elég jó poén, itt a volt játékosotok, már megtehetjük, hogy akárkit becseréljünk.

nils_h 2010.04.17. 20:22:36

Le is ült a meccs. Csak Bale riogat néha.

Woland 2010.04.17. 20:31:59

GET THE FUCK IN!!!!!

Micsoda nap!

(golkulonbsegjavitas is lehetett volna ebbol, a vegen meg le kellett ragni a kormunket. Bale es Pav egyenkent rughatott volna egy-egy mesterharmast.)

Artsuhtaraz · http://latomasok-arnyjateka.blog.hu/ 2010.04.17. 20:32:18

Olyan szép ez a kép, mindent elmond arról milyen érzés vörös ördögnek lenni:

kep.index.hu/1/0/142/1420/14200/1420049_66341b7f212c086c1741f7d1dc73c9d3_wm.jpg

Olyan szép ez a kép, mindent elmond arról milyen érzés vörösnek lenni:

www.repubblica.it/2003/e/gallerie/esteri/bacistoria/cronaca63644921406082919_big.jpg

20LEGEND 2010.04.17. 20:32:45

Gratulálok a Tottenhamnek, de remélem nem ők lesznek a negyedikek. Ennyi - és ilyen - ziccert elbaszni nem lehet...

Everred 2010.04.17. 20:52:53

@20LEGEND: inkább legyen a City vagy a Liverpool a negyedik? Minden igaz United-drukker a Spursnek szurkol ilyen helyzetben, persze csak akkor, ha jövő szombaton engedelmesen kikapnak az Old Traffordon :-)

El nem hiszem ezt a szezont bazmeg.

rokamoka33 2010.04.17. 21:02:06

2 dolgot akartam mára, Chelsea győzelmet elsősorban, és ezt kiegészítve nyilván City győzelmet...
hát nem az egésznek a fordítottja lett? de...
kurvaanyád Premier League

azért nem jött vissza még a MU, bár a Chelsea-nek 3-at kell nyernie, 2 alapvető győzelem, de a Pool ellen idegenben nem lesz könnyű, bár akkor már esélytelen lesz a Pool a 4. helyre valszeg és az EL-ben is kifáradnak kb. annak a környékén

amúgy tényleg várlázító ez a szezon, maga a PL szétmarcangolja az összes csapatot:D, nemcsoda, hogy BL-ben kiestek az angolok:D

1 Tottenham simán elkapja az Arsenal-t, Chelsea-t, 1 City elkapja a Chelsea-t oda-vissza, az Arsenal-t, a Chelsea szétkapta oda-vissza az Arsenal/MU-t, a Villa elkapta a MU-t és a Chelsea-t is, de még az Everton is szétvert pár topcsapatot...
mindenki szopat mindenkit tehát:D
meg ez a sok sérült kb. minden csapatnál, idióta szezon, és még hol a vége:D
ehhez képest a VB egy unalmas teadélután lesz

holnap sztem a Wigan le fogja alázni az Arsenal-t, ha stimmel a megérzésem:)

Domingo 2010.04.17. 21:22:48

@rokamoka33: Szinte biztos vagyok abban, hogy holnap nem nyer az Arsenal.

halihalo 2010.04.17. 21:24:37

@Everred: Valami azt súgja, a Spurs le fog feküdni a MU-nak...

20LEGEND 2010.04.17. 21:27:17

@halihalo: A Pool meg a Chelseanek. Vagy majd a bíró.

Domingo 2010.04.17. 21:28:38

@peter135: Legalább annyit megtehetne Wenger, hogy játszatja Eduardót, Velát, Traorét, Méridát,

Lacóka 2010.04.17. 21:28:51

Chelsea: Stoke(o), Liverpool(i), Wigan(o)
MU: Tottenham(o), Sunderland(i), Stoke(o)

Gólaránnyal (és egymás ellen) a Chelsea a jobb.
Nekünk be kell húzni minden meccset, nekik nem szabad nyerni poolban.

(Őrület, h ezzel a szedett-vedett csapattal még mindig versenyben vagyunk. Romlik a PL? :D)

Everred 2010.04.17. 21:32:08

@halihalo: végül is csak a BL-indulásuk múlhat rajta, de annál nekik biztosan többet ér, hogy a United legyen a bajnok!

Domingo 2010.04.17. 21:33:15

@Lacóka: Nem a PL romlik, hanem a nagycsapatok. Elképesztően sok pontot dobnak el, középmezőny erősödése ide, vagy oda. Az is elég vicces, hogy egyáltalán az Arsenal eddig versenyben volt ezzel a kerettel.

Everred 2010.04.17. 21:38:51

@Rico1: ja, utoljára 2003-ban lehetett annyi ponttal bajnokságot nyerni, amennyivel most a Chelsea bajnok lesz.

halihalo 2010.04.17. 21:39:32

@20LEGEND: Szerintem a bíróról nem illik beszélni a mai nap után. A Pool veresége szerencsére sanszosabb, mert EL után, és nekik már a PL-bentényleg nem lesz tét. A 4. hely csak álmukban jöhet elő. De van büszkeség is.
@Everred: Nem érzed át a városi rivalizálásban mélyen gyökeredző utálatot... És tlán sejtik, hogy az EL-ben nagyobb esélyük van, mint a BL-ben.

Everred 2010.04.17. 21:43:34

@halihalo: jajj, ugyan már. Akkor a City miért nem feküdt le a Chelsea-nek? Nekik aztán anyagilag sem fontos a BL.

Lacóka 2010.04.17. 21:44:07

@Rico1:
angol olasz spanyol
1. 77 70 83
5. 62 54 52
10. 43 45 40
15. 34 38 35
20. 15(+9=24) 26 26

Én se tudom, mit akarok ezzel. Csak érdekességnek megnéztem :D

Data4u 2010.04.17. 21:49:47

hahaha
csak ennyi :-D

clfo 2010.04.17. 21:50:34

Én múlt hétvégén mindenbe beletörődtem, mi a f*sz van ott, hetente változnak az esélyek.

Jövő hétvégén mi fog történni? :D

halihalo 2010.04.17. 21:53:04

@Everred: Hagyománytiszteletből... :)
Egyébként valószínűtlen, hogy három ilyen meccset a Spurs megnyerjen egymás után. Hidd el, én örülnék a legjobban, már csak az egyenlő esélyek miatt is :)
A szerencse az, hogy azért még mindig a saját kezünkben van a bajnokság. Mondjuk a mai első 80 percnyi játékkal ez nem számít, mert azzal nem fogjuk még a Stoke-ot és a Wigan-t sem megverni. Szóval szerintem továbbra is áll: innen már csak elveszthetjük. Ma, sajnos, megtettük az első lépést efelé.
Kellene A. Cole és Essien nagyon, ez ma is látszott. Terrynek meg lehet, jót is tesz a VB-re a pihenés. Az utóbbi időben zseniális megmozdulások és elemi hibát váltakoztak nála.

halihalo 2010.04.17. 21:54:09

@clfo: Ha már beletörődtél,akkor ne izgasd magad! :)

Everred 2010.04.17. 21:58:04

@halihalo: nem is kell, hogy megnyerje, egy iksz is bőven elég nektek.

Én továbbra is elképzelhetetlennek tartom, hogy ne a Chelsea legyen a bajnok. Nekünk a Spurs és a Sunderland ellen is kurva nehéz lesz, ráadásul Fergie képtelen az öregek nélkül elképzelni a csapatot, pedig... A Chelsea legkeményebb meccse a Liverpool ellen lesz, nekik meg az a meccs lényegtelen lesz, ráadásul épp egy EL-elődöntő után jön. Gondolom, Rafa rotál is majd, pihenteti Torrest (ha épp egészséges lesz), szóval esélye nem lesz a Liverpoolnak.

vadkutya 2010.04.17. 21:59:45

Naneee... Megint a MU. :( A Kékek kapják össze magukat, kurva gyorsan...

Viszlat 2010.04.17. 22:10:49

Kezd ez az egész egy szappanoperához hasonlítani, kérdés ki nyeri vissza a látását a végére. :D

Woland 2010.04.17. 22:16:23

@halihalo:

"Nem érzed át a városi rivalizálásban mélyen gyökeredző utálatot... És tlán sejtik, hogy az EL-ben nagyobb esélyük van, mint a BL-ben."

bocsass meg, de ez szerintem szintiszta baromsag : )
legtobb Spurs-szurkesz haveromat a Chelsea aranya egy cseppet sem idegesitene jobban mint a ManU bajnoki cime (magamat is beleertve). az Arse mas teszta (es meg nekik is eletben tartottuk az eselyt a mai sikerrel).

de hogy a Tottenham barmikor is leadna a BL-selejtezos helyet egy harmadik csapat erdekeit/ellenerdekeit szem elott tartva az teljesen kizart. 100%-ig. meg akkor is, ha ezzel az Arse fejere tennenk a koronat.

ettol fuggetlenul az Old Traffordon mar az iksz is hihetetlen lenne. kulonosen hogy addigra mar Rooney is topon lesz megint. siman megvertek bennunket a Lane-en osszel (igaz, hogy Modrics nelkul voltunk, de meg 10 emberrel is ok voltak veszelyesebbek).

na meg harom meccs vereseg nelkul az Arse-Chels-Manc trio ellen a Tottenham-nek mar-mar statisztikailag is lehetetlen.

szoval meg mielott barki a fejebe venne ezt a 'lefekudunk a Unitednek' non-sense-t - tisztazzuk, hogy ez teljesen eselytelen. az sanszos hogy nem tudunk majd mit kezdeni Rooney-ekkal, de az biztos hogy mindent bele fognak adni a sracok es nem az akarason fog mulni.

Senderos 2010.04.17. 22:18:51

@Rico1: "Szinte biztos vagyok abban, hogy holnap nem nyer az Arsenal."

szerencsés ember vagy akkor. vedd ki a pénzed a bankból és tedd meg valahol. bwinen a wigan vagy x 2,4x-est fizet. vagy tehetsz úgy is wigan győzelemre 4,3-ért, hogy visszakapod a pénzt ha x lesz.
tiéd a világ fiam:)

Data4u 2010.04.17. 22:28:57

@Woland:
sztem addig megyünk, mig meg nem halunk.
nézem ennek a Bale istennek a szemét, és látom, h fanatic állat. nézem Gomes-t, Tom-ot és ugyanaz.
sztem nem fogja őket semmi érdekelni.
addig mennek, mig meg nem halnak. A pályán. Visszakereshető még az előző arse meccsünk után amit irtam kommentet, hogy hit nélkül az egész szart se ért. 'arry gondolom romantikus módon szintén elmagyarázta ezt nekik.
Nincs hiszti. Nem volt a sunderland után és porthmouth után sem. Bentley sem. És ha ő sem, akkor még ki? :-)
na hát igy.

YID ARMY!!!

halihalo 2010.04.17. 22:44:39

@Woland: Ettől függetlenül kevés esélyt látok, hogy három ilyen meccset behúzzon a Spurs egymás után.
De legyen @Data4u-nak igaza. Jó menetelést! :)

Woland 2010.04.17. 22:57:10

@Data4u:

ja, ezt a felhuzott lentkerekes uzemmodot csak a legszebb almaimban vartam! raadasul 3 (es fel) gyilkos iramu meccs 6 nap alatt!

hihetetlen hogy mennyire kuzdott egytol egyig az egesz banda (persze mindig ez kellene). igen, meg Bentley is vedekezett, ahogy kell : ) Cuddlestone se az a nagy teddy-macko aki volt nemreg.

Bale meg siman megoldotta a balszelso problemankat, ott tartunk, hogy majd Lennon-nak fel kell kotni a gatyajat, hogy a jobbszel ne maradjon szegyenben. Bentley es Kranjcar meg mindketten tokeletes szelsok a masfeledik/masodik vonalba. es akkor meg ott van Danny Rose es a lennonos sebessegu Townsend.

Pav is tetszett ma annak ellenere hogy kettot legalabb vagnia kellett volna azokbol a ziccerekbol. Kaboul se logott ki, nem is tudom... tenyleg nem lehetett senkire komoly panasz. max a helyzetkihasznalas, dehat eleg lett.

az angol kommentator meg vegre kimondta amit meg iden eddig erthetetlenul nem hallottam, miszerint Dawson a szezon legjobb angol hatvedje mindent osszevetve. alig volt serult, a Lane-en alig kap golt a csapat, csak a United tudott egynel tobbet rugni iden eddig. egy vagy ket velemenyes meccse volt egesz szezonban, a tobbin tip-top. Capello a 85. percig nezte a meccset - szerintem be kell tennie a VB-keretbe.

Gomes ezen a meccsen is hozta a vilagklasszis bravurt (Lampard tizenhatoson beluli kapaslovese) es a beiveleseknel/szogleteknel is magabiztos maradt. O is siman a liga 3 legjobb kapusa kozott van iden.

vadkutya 2010.04.17. 23:16:07

@Woland: Látod, látod, "letargia", miegymás... ;)

Woland 2010.04.18. 00:08:02

@vadkutya: ebbol is latszik mennyire nem ertek hozza. 'ogy 'arry 'onnan 'ozta vissza a csapat lelki erejet a Sunderland es a Pompey elleni zakok utan...

danesdzsu2 2010.04.18. 00:08:13

@Woland: errefel Almuniát angolosítják.:)

Domingo 2010.04.18. 00:18:37

Dawson valóban az egyik legalulértékeltebb hátvéd Angliában. Ha valaki, akkor ő biztosan kiérdemelte a helyét a VB-re, azonban nem vennék mérget arra, hogy ki is viszi a talján, hisz a selejtezők és a felkészülés során sem számított rá, ha jól emlékszem. Aztán ki tudja.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.18. 00:20:26

mégis van lejjebb, ha a sp?rsnek átadjuk a bronzot. holnap.

hülye city, city hülye :)

vadkutya 2010.04.18. 00:28:12

@imici77: Lóf@szt! Holnap nyerünk! :)

@Woland: Most akkor már illene a teheneseket is megfingatni. Reméljük, van még üres dvd raktáron... ;)

hauz 2010.04.18. 00:28:18

Hogyan bundázzunk meg meccseket továbbképzőn vett részt az angol bíró romániában. Én is romániából írok és nem tudom elképzelni minek jött ez ide...

Szombaton kora délután városi rangadót rendeznek az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League), a Manchester City a Manchester Unitedot fogadja. A mérkőzés játékvezetője azonban nem az eredetileg kijelölt Steve Bennett lesz, ő ugyanis Romániában ragadt.
Bennett egy továbbképzésre volt hivatalos, mint előadó, de az izlandi vulkánkitörés miatt a kontinens repülőközlekedése igencsak korlátozott lett, így a játékvezető pénteken induló járatát is törölni kellett, mert hazája repterei nem tudnak gépeket fogadni.

vadkutya 2010.04.18. 00:38:35

@imici77: Túl nagy. :) Jó most ez, látod, Wenger-t levettem a kedvedért, pedig azzal a képpel következmények nélkül lehet nyilatkozni... :)

man city 2010.04.18. 08:31:22

nyitottam egy "utálom Paul Scholes" fanclubot, csatlakozzatok!!!

kb. 2 évet kell várni, mire Giggs meg Scholes nem fog a derbiken játszani, de hát kivárjuk, mert felváltva csillognak ezeken, mi meg úgyis beszarunk vmelyiktől, az utolsó perceket meg rendre elcsesztük

90+6, 90+3, 90+2, kb. így kúrtunk el 3 derbit idén:DD
nem a Man City lenne, ha nem erről beszélnénk
mikor simán be lehetett volna alázni a tegnapi Norwich-ot is, na nem ilyen impotens trágya játékkal
Rooney különdíjat érdemel, semmi nem gyógyítja jobban a nagy fájdalmat, mint 1 kis hempergés a zöld gyepen, mi?

de ez mind hagyján, mert tényleg csak 1 pont lett volna meg tegnap, de a Spuds meg 6 pontot húz be közben az Arse-Chelsea ellen
londoni meccseken!, ezért legszívesebben a Mu-nak drukkolnék a PL aranyért, de nyilván faszt, bár a Spuds-t nagyon meg kell verniük, az tény:D

a képlet innentől rémesen egyszerű, verni kell a Spuds-t hazai pályán, remélhetőleg a MU is megrakja őket(az X sem jó
), ez eddig +1 pont ide, és még szerez 6 pontot akkor Spuds biztosan, tehát elég nekünk 6 pont az Arsenal, Villa, WHU elleni 3 meccsből
gyönyörű lesz ez 4 meccs, kezdünk egyből az Arsenal ellen idegenben, győzelmi kényszerrel:D

Pool már tényleg ne számolgasson, az a hajó már elsüllyedt...

man city 2010.04.18. 08:46:39

ja Fergie/Rooney megmagyarázta, hogy Rooney miért ugrott fel, mint egy nyúl:

"He said it was because he thought Kompany was getting sent off so he jumped up. Then the crowd booed. It's a cruel world."

így viszont meg kell köszönnünk Rooney-nak ezt a remek tettét
amikor meg NDJ-nek rúgott oda ugyanígy, azt is, az is azért volt, hogy utána nehogy rálépjen a labdára a holland, amiben eltört volna a bokája
a szent MU játékosok, omg

Asidotus 2010.04.18. 09:57:56

Elmentem este bulizni, mire jövök haza? Megvertük a Chelsea-t is!!!
Azon elmélkedtem magamban, hogy van ez azArsenal - Chelsea - MU - MC eleni 4 meccs. Ha ezeken átverekedjük magunkat úgy, hogy a City vagy a Pool közben nem előz meg minket, akkor megérdemeljük a Bl 4. helyet.
Woland szokott itt sopánkodni, hogy mennyi fontos játékosunk sérült. Nos, igaza van, DE!
Ez viszont azzal jár, hogy kevésbé fáradt, bizonyításra vágyó játékosokkal lépünk a pályára. Megszámoltam, Gomest, a kapust kihagyva, a 10 mezőnyjátékos átlagosan 17,8 alkalommal volt kezdő a bajnokságban, összesen 20,9 alkalommal léptek a pályára, míg a Chelsea-nél ez a szám 19,8 és 23,5, vagyis 2-3 alkalommal több PL meccset nyomtak (Cech nélkül). (Mindkét csapatnál a szombati kezdőket néztem meg.)

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.04.18. 11:02:59

@man city: Na ez egy kurva undorító jelenet volt. Ha Drogba csinál ilyet, akkor az angol sajtó 2 hónapig a csaló Drogbáról beszél. Most a kis angol kedvenc nyomott valami gerinctelent, ez senkit sem érdekel.

spigo 2010.04.18. 11:41:50

@Zsoca87: naja, ott MU szurkolként is kinyilt nálam a bicska, mégha egész meccsen faragták is büntetlenül, ez nem mentség a taplóságra

Viszlat 2010.04.18. 11:47:20

@spigo: engem inkább elszomorított, Rooney pont nem az a játékos akitől az ilyet megszokhattuk volna.

Persze az álszent hernyózó, undorítózó ellenszurkerek azért meglehetősen viccesek, mintha a saját csapatukban nem lenne kapásból 3 olyan aki ezt hétről-hétre eljátssza.

Kövi 2010.04.18. 11:58:59

@Zsoca87: @man city: tudom, hogy ez nem vigasztal Titeket, de szerintem is visszatetsző volt. Ráadásul teljesen felesleges is. Vagy akkor még maradt volna lenn egy kicsit, hogy ne legyen ennyire egyértelmű.

Iustizmord 2010.04.18. 12:03:45

a végén még viszatér a régi spurs-szimpátiám

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.04.18. 12:18:53

@Viszlat: Gondolom rám (is) célzol, de rohadtul nem ezt mondtam. Csak annyit, hogy ez önmagában undorító és ennyi. Pontosan tudom, hogy Drogba is hajlamos hasonlókra.

vadkutya 2010.04.18. 13:11:32

Nah, a két homorító bajnok szurkerei összecsapnak...

...dear diary: jackpot! :D

Domingo 2010.04.18. 13:58:16

Az Arsenal oldalán mostanság olvashat néhány érdekességet az ember. Mikor Wengert megkérdezték Chamakhról, akkor azt felelte, hogy azon játékosok egyike, akiknek jó esélye van arra, hogy csatlakozzanak a csapathoz. Ezenkívül azt nyilatkozta az öreg, hogy a klub anyagi helyzete egyre és egyre erősebb és immáron képesek arra, hogy megvegyék azokat a játékosokat, akikre szükség van.

Ilyeneket még nem mondott Arséne.

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.04.18. 14:12:46

3 angol az Arsenal kezdőjében és egy Ír a padon! :)

Domingo 2010.04.18. 14:16:35

Azért nem bántam volna, ha Vela, Mérida, vagy Traoré kezd. Eduardo még padon sincs.

vadkutya 2010.04.18. 14:19:06

@peter135: Fúúúj! Köcsög északiak! :)

GO GUNNERZ!

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.04.18. 14:21:33

@Rico1:
Traore és Merida nem fog játszani valószínűleg. Utóbbi majd kap egy búcsúmeccset a Fulham ellen de lehet, hogy Traore is. Eboue, van Persie és Vela fog beállni.

dickinson · http://jomagyar.blog.hu 2010.04.18. 14:28:47

Hendersonról még csak nem is hallottam. Amúgy nem értem Wengert. Ha bármit akarunk még ettől a bajnokságtól, akkor hat-hét góllal kell ma nyerni.

Domingo 2010.04.18. 14:34:42

Mérida távozásában én is biztos vagyok. Ugyan szívem szerint nem küldeném el, hisz kurva nagy tehetség, de most túl sokan állnak előtte a sorban.

Traoré szerintem nem fog menni, viszont Gallas miatt aggódom nagyon.

horas 2010.04.18. 14:40:14

Azért az fasza,hogy részletesen lelúzereztem Redknapp-et,aztán rá megnyerik a szezon talán két legnhezebb legfontosabb meccsét.Én ennek örülök,mindig is bírtam Redknapp-et és sokra tartom,ahogy a Spurs-t is csípázom,de ezt így gondolom most is...
Mostmár ott kell maradni a 4.ik helyen City-meg legalább megszabadúl Mancini-től,jöhet O'neill vagy Blanc a nyáron.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.04.18. 14:42:49

@Rico1: nem tudod, mi van meridával? elhúz ingyé, mert lejár a szerződése.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.04.18. 15:12:06

mikor fog focizni valaki? nagyon nyögvenyelős meccs eddig

Domingo 2010.04.18. 15:15:43

Bendtner gólpassza azért igencsak odabaszott.

Domingo 2010.04.18. 15:17:22

@anonim222 [semleges néző]: Én is egy perccel a gólja előtt mondtam, hogy mekkora faszarágó, hogy csatárnak vallja magát, holott nincs meg a gyilkos ösztöne hozzá. Jó, persze még most sincs, de úgy látom, hogy verbálisan kell inzultálnom csórikámat és kapásból cáfol. Így volt ez a Barca ellen is.

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.04.18. 15:20:03

@dickinson:
Pedig Henderson jó. Kreatív CM. Mondjuk meglepett, hogy kerettag. Azért ő még messze van a felnőtt csapattól. Tavaly majdnem az egész évet kihagyta sérülés miatt. Az ifi FA kupában is csak párszor tudott játszani csereként. Idén már alapember nagyjából a tarcsiban.

Bendtner nélkül nincs Arsenal gól.

Domingo 2010.04.18. 15:25:38

@peter135: Soha életemben nem gondoltam volna, hogy valaki ezt fogja mondani Nickről. :D

Viszlat 2010.04.18. 15:31:40

@Zsoca87: te az angol sajtóval foglalkoztál, így nem tudom miért vetted magadra. :)

Domingo 2010.04.18. 15:37:11

Silvestre gól. Az Apokalipszis első jele.

feed_the_Goat 2010.04.18. 15:37:59

@horas: Hát nem gondolom, hogy Mancini-t le szabadna váltani a nyáron. Sokszor megsínylette már a klub a edzőváltásokat, a legutolsónál úgy éreztem, hogy most legalább minőségi csere történt(csak későn), és bár 180 fokot fordult a klub az arabok érkezése óta, ilyen játékoskeret és ennyi új játékost összehangolni és egységes, jól működő csapatot kidolgozni nagyon nehéz, valamint időbe telik ugye.

O'Neill és Blanc, hát egyiket sem gondolnám jobbnak, mint Mancini, semmiképp sem minőségi előrelépés, ha meg nem válnak be, akkor fél év után mehetnek ők is? Azt is a csapat szívja meg, nem más, szokhatja meg az új edző, új módszereit, új taktikáját stb., amihez megint idő kell majd, mire kialakul belőle vmi.
Sztem kicsit el lett túlozva elvárásként idén a 4. hely, ez a legnagyobb baj a City-nél idén, pedig nem így indult a szezon, aztán a sajtó rátett még pár lapáttal (jogosan), pedig sztem nem top4 szintű még a City, de jó úton halad.

Tegnap sajnos jól éreztem, hogy sorsdöntő is lehet, kikaptunk, pedig nyerhető meccs volt ez, majd a Chelsea is kikapott, ezt nem gondoltam volna igazából.
Ezzel a Spurs előtt megnyílt az út, favoritok jelenleg, és talán még az is segített nekik, hogy tudták tegnap, hogy a City veszített, így extramotivációjuk volt a győzelemhez, jövőhéten éppen fordítva lesz, hisz majd a City ismeri a Spurs meccs eredményét délután.

Lényeg a lényeg, nem szabad Mancini-t kirúgni, vagy max 4 ember miatt, és azok Mourinho, Wenger és Capello és Benítez rájuk az esély 0%. :)
Igazán sokat nem bizonyító, ám de tehetséges másik edző miatt főleg nem szabad.

feed_the_Goat 2010.04.18. 15:39:31

@Rico1: Pedig pont örültem annak, hogy az Arsenal-ban sok a sérült, és kényszerből Silvestre kezdő, erre kezdi a gólgyártást.:)
Nagy meccsre van kilátás jövőhéten.

horas 2010.04.18. 15:40:08

@Rico1: az milyen beszólás...állat ;)

Domingo 2010.04.18. 15:43:04

Én sem értem, hogy miért kéne megszabadulni az olasztól, bár nem lennék meglepve, ha megtörténne. Szerintem az új City az első évében többet nem is kívánhatna a 4. helynél. Jövőre már lehet tőlük nagy dolgokra számítani szerintem, még ha nem is bajnoki címre, de tűzközelben lesznek. Idén is képesek voltak beleköpni a nagyok levesébe, nem beszélve arról, hogy néhány meccsen micsoda mészárlást rendeztek. Na és persze amúgy is utálom azt a hozzáállást, hogy fél év után ki kell baszni az edzőt.

horas 2010.04.18. 15:48:13

@feed_the_Goat: Igaz.Állandóság,stabilitás rettentően fontos.Viszont Mancini,nem fogja tudni a csapat az elitbe emeli (lásd Inter),mellesleg nézhetetlen focit játszanak a csapatai és támadás építés halálosan koncepciótlan.Benítez szerintem jó huzás lenne.Miért ne mehetne át a City-hez?
A Pool-nál egyértelműen véget ért az ő érája,miért tartanák ott?Mert 2005-ben játszott egy legendás félidőt a csapat?
Kivásárlása,a pénz nem akadály,rá kell menni.

O'Neill bizonyított edző nálam,bár nemzetközi szinten kicsit tapasztalatlan,Blanc lehet mondani,hogykicsit felkapott nem kész tehetséges edző ebben igazad van.

Ez a City jelenlegi erőviszonyokat figyelembe véve,képvisel akkora erőt,hoy a negyedik helyre odaérjen sőt a riválisok közül a legerősebb,ezt csúsztatásnak érzem.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.04.18. 15:49:56

fabianski teljesen kapusszerű tevékenységet végez eddig. valamit szedhet.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.04.18. 15:52:04

a city vagy 10 ponttal előrébb lenne, ha a játékosok nem akarták volna kirúgatni Hughest.

horas 2010.04.18. 15:58:19

A mészárlás szerű győzelmeket akár rangadókon is,(Arsenal,Chelsea) a játékos állomány igen minőségi szinvonalának tudom be,a helyezést pedig a csapat kiforrotlansága,kezdetlegességének,alakúlófélben levőségének.

Domingo 2010.04.18. 16:00:29

@anonim222 [semleges néző]: Silvestre pedig egészen korrektül védekezik. Először az Eyjafjallajokull, most meg ez. Van ok az aggodalomra.

Domingo 2010.04.18. 16:02:54

@horas: Így van. Kíváncsi vagyok, mire lesznek jövőre. Érdekes lesz a következő szezon, ha Wenger megerősíti a csapatát, az Everton nem faszkodik el egész hónapokat, a zsidó csirkék meg tovább erősödnek.

horas 2010.04.18. 16:04:30

Amúgy esetleg Mourinho elmegy az Intr-ből Benítez-t látnám legszívesebben utódjaként.Rohadtúl utáltam a Mouinho-féle Chelsea-t és a csúcson lévő Benítez-féle Liverpool-t is mert mindenkit rezzenéstelen arccal tiportak el...szinte...

horas 2010.04.18. 16:07:19

@Rico1: A csirkék nem erősödnek szerintem,az Everton marad ugyanez a hullámzó,de minőségi csapat.Wenger igazolásait meg várjuk me elöbb...

Domingo 2010.04.18. 16:14:47

@horas: Én is abban bízom, hogy nem erősödnek, viszont az Evertonért szorítok, mivel messze a legszimpatikusabb csapat a bajnokságban az Arsenal után számomra. Moyes példás munkát végez annál a csapatnál, csak nem valami konzisztensek. Kíváncsi vagyok mire lennének képesek, ha több pénz állna rendelkezésre.

Nagyon remélem, hogy ezúttal Wenger tényleg kinyitja a csekkfüzetet és jól fog igazolni, mert az már nem állapot, hogy az Arsenal gyakorlatilag 5 éve stagnál és tényleges előrelépést alig látni.

Slice 2010.04.18. 16:18:03

Könyvet kéne írni arról, amit idén csinálnak az Arsenal kapusai. Kasszasiker lenne.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.04.18. 16:18:09

na, helyre áll a világ rendje, a Ragnarok talán elmarad. Titus Bramble bár gólt fejelt azért.

Domingo 2010.04.18. 16:18:13

Bejött a meglátásom, tudtam én, hogy nem nyer itt az Arsenal.

apok 2010.04.18. 16:18:26

Asszem Fabianski karrierjének annyi.

Ferguson 2010.04.18. 16:18:44

SRÁCOK!!!! EZ A PREMIER LEAGUE!!! Megérdemelte a wigan azt kell mondjam...

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.04.18. 16:19:07

de ez az N'Zobia se csinált semmit eddig...

Ferguson 2010.04.18. 16:20:14

Amúgy nagyon jó kis csapat ez a wigan, csak peches. De a szívük a helyén van az tuti, nem úgy, mint az arsenalosoknak... :)

Everred 2010.04.18. 16:20:20

Mekkora meccs! Az egész második félidő nagyon pofás volt, a végjáték meg parádé.

Szimpatikus csapat a Wigan: megverték a Chelsea-t, a Liverpoolt, jó eséllyel most megverik az Arsenalt is, viszont a Manchester Unitedtől 10 gólt kaptak két meccsen. Ilyen egy korrekt PL-csapat.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.04.18. 16:20:24

na, Wenger még a zakóját is levette. nyihahaha!

horas 2010.04.18. 16:20:50

@Slice: Kasszasike.Jó duma...:)

Az igen Milan meccset nézem,0-2 nél nem találtam már érdekesnek az Arsenal meccset..visszakapcsolok 3-2...

Arséne!
Megfőzted,megeszed!
Ez ilyen egyszerű.

Domingo 2010.04.18. 16:21:17

Teljesen megérdemelt a Wigan győzelme. Undorítóan, motiválatlanul és szív nélkül játszott az Arsenal.

Slice 2010.04.18. 16:22:43

@horas: Azért azt nem Wengerre kellene fogni szerintem, hogy a srácok faszverő üzemmódba álltak be fél órával a vége előtt.

Domingo 2010.04.18. 16:23:41

Rengeteg elhullajtott pontot és pluszmunkát köszönhetnek annak, hogy egyszerűen képtelen kivégezni egy csapatot.

Domingo 2010.04.18. 16:24:47

@Slice: Neki kellett volna motiválnia a csapatot, nem mellesleg ő volt az aki balfaszul cserélt.

England win The Ashes! 2010.04.18. 16:25:07

Wengernek üzenném, hogy "Köszönjük, Emese!"

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.04.18. 16:25:39

@Viszlat: Érzékeny(fasztelevan) hangulatban vagyok. Bocs. :D

Domingo 2010.04.18. 16:26:03

Nem is lett volna rossz az a 2.40x-es pénz. Jól mondta Senderos, fogadnom kellett volna.

Ferguson 2010.04.18. 16:26:40

Azért ez a meccs bőven bevonul a premier league klasszikusok közé... :D

Slice 2010.04.18. 16:27:48

@Rico1: Egy ilyen csapat lehetne annyira profi, hogy 2-0-ás állásnál az utolsó 20-30 percben nem a farkát veri hanem csinálják azt amit eddig. RvP behozatala pedig egyáltalán nem volt indokolt 2-0-nál úgyhogy ezért egyáltalán nem hibáztatnám őt.

Domingo 2010.04.18. 16:28:30

Érdekes lesz így nekifutni a Citynek.

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.04.18. 16:28:30

Egyébként meccs előtt azt mondtam, hogy nem nyer az Arsenal, de ez így húzós volt. :) Egy tipikus Arsenal pontvesztést láthattunk.

feed_the_Goat 2010.04.18. 16:29:07

@anonim222 [semleges néző]:
Hát ne haragudj, de ennek egyrészt semmi alapja, és a tények sem ezt igazolják, ha kevéssel is, de jobb a pontátlaga Mancini-nek, aki pl. leigazolta azt a Johnson-t, aki részben alapja a tavaszi City teljesítménynek, és az sem biztos, hogy a játékosok utálták ki Hughes-t, mert sokan voltak, akik nem örültek a váltásnak. Már a leváltása előtt hetekkel keresgéltek az edzők között a vezetők, ha jól tudom, pl. Hiddink is a célpontok között volt, csak nem akart újra klubfutballba szerepet vállalni a Chelsea után.
Szóval ez, hogy 10 ponttal előrébb lennénk, kb. annyira stimmel, minthogy akár 10 ponttal hátrébb is lehetnénk.

@Rico1: Na igen, Moyes is remek edző, az Everton játékstílusa pl. sokkal jobban tetszik nekem, mint mondjuk a Villa-é. A rengeteg sérülés tette tönkre az Everton szezonját, mert ha ez nem lett volna, akkor most ők is 60 pont környékén lennének, vagy afölött.

@horas: Benítez sztem nem fog távozni a Pool-tól, ha igen, akkor meg külföldre, illetve 1 dolog, én esetleg őt szeretném, meg egy másik, hogy a vezetők kit, másrészt lehet hívja a Real is, és akkor nyilván odamegy majd. Bár mostanában ott csak bukni lehet edzőként.(Meg a Juve-val kötik össze a nevét sokszor.)

A City kerete valóban top4 minőségű, de maga a csapat még nem, ezért mondtam azt, hogy túl nagy elvárás a top4. (Eleve van jó 10-15 pont előnye a Chelsea-MU-Arsenal triónak, és ha a Liverpool nem omlik össze idén akkor még igazából ők is 10 ponttal jobbak lennének, mint a City.)

Én nem váltanék edzőt tehát, akkor sem ha nincs meg a 4. hely, ha meg esetleg sikerülne, bár kicsi az esélye sajnos, akkor meg még úgysem, hisz az nagyon rosszul venné ki magát több szempontból is.

Domingo 2010.04.18. 16:29:46

@Slice: Nem is RVP behozásáról beszélek, hanem arról, hogy az értékelhetetlen teljesítményt nyújtó Diabyt és Rosickyt már a 60. percben le kellett volna kapni.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.18. 16:31:29

ez vereség jót tesz a nyári igazolásoknak majd. tegnap megmondtam, h nem rajtunk fog múlni az érem, vadkutya kiröhögött.

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2010.04.18. 16:31:46

Óriási szerencse, hogy nem néztem, csak a live text frissült itt a háttérben, most valszeg kóma lenne az arcom helyén. Sebaj, megérdemeljük, ami fel van adva, az fel van adva - és Wenger megmondta szerda este, idén nem lesz PL cím. Hát ennyi. Jövő héten Imi a kapus :-)

Slice 2010.04.18. 16:32:16

@Rico1: Most nem azért, de Eboué ugyanúgy semmit sem csinált. Az egész csapat elhitte, hogy ez már megvan és erre basztunk rá. Na meg ismét ki lehet emelni Fabianskit.

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.04.18. 16:33:01

Kár, hogy nem lehet visszahívni Szczesnyt a maradék 3 meccsre.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.18. 16:34:03

@Ferguson: "nem úgy, mint az arsenalosoknak... :) " 3-0-nál volt nagy szívetek egy német csapat ellen, ugye? nem értelek, amikor az Arsenalról beszélsz... mi értelme?

feed_the_Goat 2010.04.18. 16:34:04

Ezt a Wigan-t azért nehéz elhinni, kieső csapat, pontosabban kiesőjelöltek, és jó 15 perc alatt így odaverik a 3. helyezett Arsenal-t. Pedig nem nagyon volt benne a meccsbe, sőt borzasztóan pontatlanok voltak majdnem végig.
Drámai meccs volt, érdemes volt megnézni.
Így szinte biztos, hogy a Bolton és a Wigan is bennmaradnak idén.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.04.18. 16:34:19

@feed_the_Goat: én nagyon sok döntetlenjüket szándékosnak éreztem akkor. ezért gondolom, amit. de lehetett a tulajok keze is benne amúgy, mert a védelemmel voltak csak gondok, emlékeim szerint.

Domingo 2010.04.18. 16:39:52

Az ilyen meccsek után szokott felmerülni bennem a kérdés, hogy a Fabianski és Almunia-féle kutyaütők hogy merik elfogadni a fizetési csekküket.

feed_the_Goat 2010.04.18. 16:41:11

@anonim222 [semleges néző]: Ezt nem hiszem, nem mertek volna az eredmények kárára összebeszélni sztem.:)
Egyszerű összeszokatlanság és rossz koncentráció okozta azokat inkább, durva pechsorozat volt, de volt kétszer is mikor 2 gólos hátrányból lett döntetlen a végén.

Ferguson 2010.04.18. 16:41:44

@imici77: azon a meccsen a manchester a szívét-lelkét kitette a pályára, pechje volt (felesleges kiállítás, robben élete egyik gólját lőtte). Egy szavam sem volt a csapatra azután a meccs után. Ma viszont az arsenal nagyon csúnyán halt meg...

horas 2010.04.18. 16:43:19

@Rico1: Én továbbra is Wenger-t fikázom,ha én lennék jelölve a kapusnak én sem mondanám,hogy fater hát füll süket vagoyk a kapuhoz...

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.04.18. 16:43:35

@feed_the_Goat: a gólokkal nem volt gond, azt rendesen rúgdalták.

Slice 2010.04.18. 16:43:40

Ha jövőre valami tévedés folytán Wenger leigazolná Hartot 20 góllal kevesebbet kapnánk ebben biztos vagyok.

Ferguson 2010.04.18. 16:46:58

@imici77: nem jó, de nem lehet nem szidni őket. Dicsérjem? :)

Kövi 2010.04.18. 16:48:00

@Ferguson: ennek most mi értelme van?
Hadd szomorkodjanak békében/fortyogva. Majd ha legközelebb a United bukik, de szépen halva, és a gúnár közönség kárörvend (akinek nem inge, ne vegye magára), akkor majd lehet szépen elővenni a mai meccset, nem?

Asidotus 2010.04.18. 16:52:59

Ezen a hétvégén minden meccs úgy alakult, ahogy egy rendes Spurs-fan legszebb álmaiban :)

@Rico1:
Ez hét beszólása volt :)

Domingo 2010.04.18. 16:53:48

@horas: Persze joggal, hisz anno leigazolhatta volna a TOP 5 Givent. Nem tette. Idén télen mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy Almuniaval, vagy Fabianskival nem nyerhet semmit az Arsenal, mert egyszerűen nem ütik meg egy bajnokcsapat szintjét, erre az öreg nem vett kapust. Persze oké, a tavalyi szezon után nem gondolta ,hogy Almunia ilyen fos lett, de télen megvolt az alkalma, hogy változtasson a helyzeten, erre mit csinál? 60000 fontot fizet hetente egy olyan kapusnak, akin nagyjából 5 meccse ment el a csapatnak a szezon során.

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.04.18. 17:08:27

@Slice:
Írni kéne Hartnak facebookon, hogy nincs-e kedve megszánni minket.

horas 2010.04.18. 17:09:20

@Rico1: Most gondoljuk végig...szerintem a negatív élbojba ott van az Arsenal kapus poszton...
bajnok aspiráns meg jók vagyunk...Wenger...istenem...

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.04.18. 17:09:55

@Lacóka: Köv. szezonra még van szerződése.
Egyébként a kora ellenére VDS nagyon rendben van. Ha megfigyelitek, nagyon jól helyezkedik, alig látod vetődni, általában olyan jó helyen van, hogy elugrania se kell. És emiatt nem jön ki rajta a kor.

Slice 2010.04.18. 17:12:30

@peter135: :DDD Egy próbát ez is megérne..:D
A nagy kritikusok örömére jönne egy angol és még fiatal is. Szerintem teljesen jó lenne. Bár ettől függetlenül,ha középső hátvéd nem jön olyan sokkal nem leszünk előrébb. Viszont kevesebb kapus jelenetünk fog bekerülni Eurosporton a Wattsba.

Lacóka 2010.04.18. 17:12:33

@Zsoca87: éppen ezért kérdezem, ha visszavonul, kelleni fog valaki, de pillanatnyilag world top 5-ös (és lehet, h óvatos voltam), kapusból meg tök felesleges két világklasszis, ha azon nyavalygunk, h nincs pénz igazolni.

danesdzsu2 2010.04.18. 17:13:20

@vadkutya: hááát, ha Wenger kifért, ez se lehet _túl_ nagy:)

értelmetlen_nevű 2010.04.18. 17:13:29

@Lacóka: nagyon rossz üzlet lenne Vidicet+pénzt adni Buffonért. Pláne így, hogy VdS ennyire jó még.

horas 2010.04.18. 17:16:01

@Zsoca87: Igen a lassúságát rutinnal pótolja remekül helyezkedik,perpillanat az egyik legmagabiztosabb kapus,Buffon perpillanat jobb szerintem...de talán még Casillas-nál is...

Everred 2010.04.18. 17:16:57

@Lacóka: pontosan. Középső középpályás kell mindenképpen, és egy csatár is majdnem annyira. Kapust ráérünk jövőre hozni.

danesdzsu2 2010.04.18. 17:19:30

@vadkutya: Pontosabban: "Rohadt északi köcsögök!"

rizla 2010.04.18. 17:20:25

@Slice: igen, és wenger nem lőhet gólt! nem védheti ki a lövéseket! nem tehet róla, hogy bendtner béna! lassan fél évtizede egyhelyben topog az arsenal valahol a 3. és a 4. hely környékén, de wenger nem hibás.

Lacóka 2010.04.18. 17:21:01

@értelmetlen_nevű: Vidic tán eléggé menne, azt is írta itt vki, h olyan szezonja nem lesz még egy, mint a tavaly, szóval be lehetne vonni egy dealbe, csak ne egy olyan játékosért, aki pillanatnyilag nem kell.

@Everred: +1 (bár, sztem csatár nem majdnem, hanem legalább ugyanannyira kell)

Domingo 2010.04.18. 17:21:04

Szerintem is VDS a primo, de azt nem értem, hogy Casillast miért tartják ilyen nagyra. Oké, hogy klasszis, de hogy a legeslegjobbak között legyen?

Slice 2010.04.18. 17:23:30

@rizla: Ha figyelmesen elolvastad volna a kommentemet akkor rájöttél volna, hogy én csupán a mai meccsről beszéltem, nem pedig az utóbbi évekről. Ha a múlt évekre tekintünk vissza akkor nagyon sok hibáját elő lehet hozni, mert volt/van is neki, viszont a mai meccs szerintem egyáltalán nem az ő sara volt. Valamennyire nyilván benne volt ő is, de a csapat legalább annyira elkúrta, sőt.

Everred 2010.04.18. 17:25:12

@Rico1: idei formája alapján nincs ott, de amúgy szerintem simán. Buffon, Cech sem a régi, hogy mást ne mondjak, nagyjából ők érnek még fel képességekben Casillasszal. Az ifjakat (Lloris, Akinfejev, Neuer stb.) majd meglátjuk.

Domingo 2010.04.18. 17:25:59

@horas: Szerintem túlságosan rá van szabva már a klub, aminek az utóbbi években csak a hátrányait tapasztalják az Arsenal szurkolók. Róla szól az egész. Az ő kísérlete, az ő makacs elképzelései, stb. Lehet, hogy ha nincs a stadionépítés és rendszeresen tudott volna érdemben foltozni a kereten, de ez akkor is nulla. Az Arsenal túl nagy klub ahhoz, hogy 5 éven keresztül a MU, meg a Chelseat kergesse lihegve csak azért, mert az öreg nem hajlandó beismerni, hogy megbukott a projektje.

horas 2010.04.18. 17:29:48

@Rico1: Úgy néz ki a Nou Camp-os földbe döngölés,viszonylagosan józanító hatású volt legalább is a nyilatkozatokban már aktívabbnak tünteti fel magát az igazolásokkal kapcsolatban ...

Csak tudjuk már,hogy ezek mennyit érnek...

danesdzsu2 2010.04.18. 17:35:24

@horas: Boldog vigyorral fogom nézni a 4 új 40 kilós afrikai labdazsonglőr középpályást.:(D

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.04.18. 17:35:28

@Rico1:
Azért azt ne felejtsük el, hogy ez Wenger kényszerű projektje.
Úgy érzem, hogy az idei nyár vízválasztó lesz. Ha most nem sikerül minőségileg feltölteni a hiányposztokat és kiszórni azt a 3-4 embert akik nem hogy hasznára nincsenek a csapatnak, hanem ártanak neki akkor nem hiszem, hogy meg kéne hosszabítani Wenger 2011-ig tartó szerződését. Most beindította a szokásos kampányt, hogy van pénz és gyakorlatilag elkotyogta, hogy Chamakh jön. Csak aztán nehogy az legyen, hogy augusztusban is ő legyen az egyetlen újonnan igazolt játékosunk. Mert akkor értelme sem lesz nekifutni a következő szezonnak.
Egyébként a hátralévő 3 meccsre érdemes lenne úgy kiküldeni a játékosokat, hogy most bizony azért játszanak, hogy a következő szezonban is a csapat tagjai lehessenek.
Ez persze még nekem is túl radikálisnak hangzik, nemhogy Wengernek, de akkor talán nem menne az össznépi recskázás a pályán 40 percen át.
Egyébként ilyenkor sajnálom azokat a csupaszív játékosokat mint Song és Campbell, hogy azt kell látniuk ahogy néhány semmirekellő porrá zúzza a csapat hírnevét.

Domingo 2010.04.18. 17:43:56

@horas: Roppant érdekes lesz. Lehet elintézi az egészet annyival, hogy elhozza Chamakhot, vesz egy középhátvédet valamelyik távozó helyére, meg egy tizenévest a tartalékba, de nem hinném, hogy ez megoldás lenne. Mindegyik csapatrészt meg kellene erősíteni.

Henry óta nincs igazi befejező csatára a csapatnak, ha Adebayor fellángolásait nem számítjuk. Kötve hiszem, hogy erre a marokkói lenne a megoldás.

A középpályára mindenképpen kell egy fickó, aki tehermentesíteni tudja Fabregast és Songot, mert ez Diabynak csak két havonta 2 meccsen szokott sikerülni, Denílsonról pedig ne is beszéljünk, akit már régen állva hagyott Ramsey is.

A védelemből akár 4 középhátvédet is elveszíthet az Arsenal, így nem kell hangsúlyozni, hogy mennyire fontos lesz ide igazolni. A kapusposztról pedig nem is kell beszélni.

Több játékostól is simán meg lehetne válni, mert teljesen felesleges 65+ ezer fontokat fizetni olyan játékosoknak, mint például Rosicky. Ha őt látom, akkor legelőször egy fogyatékos fiú jut eszembe, aki kitát kezekkel, repülőt utánozva futkós a mezőn.

Domingo 2010.04.18. 17:51:15

@peter135: Én is így vélekedem. Biztos vagyok abban, hogy sorsdöntő lesz ez a nyár és sok mindent meg fogunk tudni az átigazolási időszak után a csapat jövőjéről. A transzferekkel kapcsolatban is hasonlóak az aggályaim.

Szép is lenne, ha Wenger úgy küldené ki némelyik kutyaütőt a pályára, hogy a következő szezonjáért játszik. Sajnos ebben nincs ráció, nem jellemző rá, hogy kiszórja a nagy becsben tartott, túlfizetett fiókáit, pláne ha nincsen komoly kérő megfelelő ajánlattal.

horas 2010.04.18. 17:51:19

@Rico1: Jújúj ez a Rosicky-s kis körmondat erős lett,és tényleg olyan...

...........Lloris
Sagna Gallas Vermaelen Clichy (bár sokat romlott)
Touré Fabregas Song
Arshavin Dzeko Van Persie

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.18. 17:51:30

@peter135: azért korábban Songon is ment el meccs, nem is kevés... ez a meccs nem osztott, nem szorzott. ugyanezek a játékosok 20-ból 20x vernék meg a Wigant, ma nem tették, ettől még nem omlott össze a Wenger-project és Fabianski sem tanult meg védeni.

Kicsit nagyobb mozgás lesz nyáron, de 8 játékos nem fog jönni, nem is lennénk előrébb.

csabber-18 (törölt) · http://www.csabber.fw.hu 2010.04.18. 17:58:59

@imici77: "ugyanezek a játékosok 20-ból 20x vernék meg a Wigant"
egyetértek.
Ez most így jött ki, a nyári átigazolási időszak pedig döntő lesz. Én kapust, 2 védőt(de legalább 1-et), védekező középpályást, és egy csatárt igazolnék.

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.04.18. 17:59:11

@imici77:
Nem is kell ide 8 játékos.

In: Hart, CB (ha Gallas megy akkor 2 és az egyik tudjon DM-et is lehetőleg), re Djourou, Chamakh, Wilshere a nagycsapatba.

out: Silvestre, Denilson, Vela, Fabianski, Traore, Merida

Domingo 2010.04.18. 18:01:53

@horas: Ezzel a tizeneggyel szerintem a többség kiegyezne, csak gyakorlatilag nulla a valószínűsége, hogy megvalósuljon. Két helyen is eltaláltad, hogy én kiket tartanék ideálisnak. Dzekot az utóbbi évek egyik legtermészetesebb góllövőjének tartom. Minden adottsága megvan ahhoz, hogy sikeres legyen a Premier League-ben és kiválóan illeszkedne az Ágyúsok játékába. Yayát gyakorlatialg minden átigazolási szezonban szóba hozzák a csapattal, de erősen gyanítom, hogy valaha is magára öltené a piros-fehér mezt, mégha mostanság keveset is játszik a Barcában. Kurva jó lenne, mert erőt hozna a csapatba, ami már évek óta hiányzik, ráadásul az Arsneal nyomokban hasonlóan futballozik, mint a katalánok, így nem lehet komoly gondja a beilleszkedéssel.

Szívem szerint egyébként Arshavint is elzavarnám, mert egy link geci, akiben egy fikarcnyi harciasság és akaraterő sincs. Egy ilyen kaliberű játékost viszont nem lehet elzavarni, hisz alig van a keretben olyan játékos aki képes lenne meccseket eldönteni. Arshavin pedig közéjük tartozik.

Domingo 2010.04.18. 18:04:06

@peter135: Senderos is menni fog, Campbell szerződése is lóg a levegőben, szóval lehet, hogy két középhátvéd szerződtetése kevés lesz.

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.04.18. 18:06:07

@Rico1:
Én már Senderost nem is számoltam ide. Néha el is felejtem, hogy csak kölcsönben van az Evertonban. Csak van, mert játszani ott sem játszik. Campbell hosszabbítani fog. Ő is ezt szeretné és Wenger is.

Domingo 2010.04.18. 18:10:44

@peter135: Én is szeretném, ha Sol maradna, mert hihetetlen, amit nyújt, annak ellenére, hogy mennyire lesajnálták. Követendő példát szolgáltat a többieknek, akiknek bőven van mit tanulniuk tőle. Hihetetlen a hozzáállása, mindig is ezért a harci szellemért imádtam, azonban az kérdéses, hogy meddig bírja ezt a tempót. Egyelőre állja a sarat.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.04.18. 18:10:44

eredmények nélkül nem lehet ezt a foci-high-school-t nyomni, mert nem fognak jönni a vevők. tavaly a kicsiket még leverte az arzenál, ha nem fogja, senki nem viszi el a reményteljes ifjakat (merhogy nem azok), és borul az üzleti modell.
ugyanakkor előbb-utóbb beindul a tényleges csapatépítés, gondolom én (túlképp szvsz megindult, Arsavin, meg Vermaelen)). csak az se máról holnapra lesz meg.

értelmetlen_nevű 2010.04.18. 18:11:27

@Rico1: Rosicky kb. másfél éves sérülés után keresi a formáját. Lehet hogy nem illik ebbe az Arsenalba, de ettől függetlenül kurva nagy játékos (volt, és remélhetőleg még lesz is).

horas 2010.04.18. 18:13:58

Hangeland Upson
Ha az Arsenal nem tudja őket megszerezni,szerintem elkellene nagoyn gondolkodni a dolgokon,csak a középhátvéd témára reflektáljak...

Domingo 2010.04.18. 18:15:50

@értelmetlen_nevű: Akkor most kérdem én, megengedheti magának az Arsenal, hogy több ilyen játékost is erőltessen? Rosicky egyszerűen alkalmatlan a Premier League-hez. Olyan érzésem van, amikor pályára lép, mintha a 14 éves 50 kilós ózdi Oláh Dzsennárót küldenénk 12 menetezni valamelyik Klicskó ellen. Borzasztó. Eduardo is lassan ebbe a kategóriába csúszik.

Domingo 2010.04.18. 18:17:51

@horas: Hangeland többször is kijelentette, hogy marad a Fulhamnél, meg hát végülis hülyék lennének elengedni őt, ha még előrébb akarnak lépni.

horas 2010.04.18. 18:20:08

@Rico1: Akkor meg Juhász-t...:)

)Szerintem,beférne már egy nagyobb csapatba,Vermaelen példája is ezt támaszthatja alá,a belga és a holland bajnokság között óriási difit nem érzek.)

horas 2010.04.18. 18:21:47

Silvestre-nél jobb,Djourou szintjén pedig szerintem simán megüti,sőt...

Domingo 2010.04.18. 18:22:03

@horas: Ejj, ha már a magyarokhoz kell fordulni segítségért... :)

Szerintem egy kicsit még hasonlít is Vermaelenre.

értelmetlen_nevű 2010.04.18. 18:24:43

@Rico1:
Abban van igazságod, hogy valószínűleg nem fekszik neki a PL, és Spanyolországban vagy a Bundesligában jobban tudna teljesíteni. Bár a Tottenhamben pl. elég jól megél Modric, aki gyakorlatilag ugyanolyan típusú játékos, mint a cseh.
Csak a fogyatékos fiús hasonlat egy kicsit durva, mert az Arsenal azon kevés játékosa közé tartozik, akinek van valami köze a focihoz.

Fogalmam sincs, hogy mit engedhet meg magának anyagilag az Arsenal, de nekem úgy tűnik, hogy inkább a minőségi játékosok hiánya a szűk keresztmetszet, nem pedig a Rosickynek kifizetett 65 ezer pénz.

horas 2010.04.18. 18:28:55

@értelmetlen_nevű: Rosicky Wenger vállalhatatlan,védhetetlen,értelmetlen húzásai közül egy.Rosicky perpillanat az egyik legsérülékenyebb játékos az aktív profik ligák összesében...ennek ellenére Wneger szerződés hosszabítást kínál,Rosicky-hez hasonló játékosoknak még harmincéves koruk elött beszokott fejeződni a karrierjük,úgy,úgy már elötte évek óta nem játszanak mert sérültek...

Rosicky karrierje egyedül azért él még valamennyire és nem vonult vissza idén a cseh első osztályból mert Wenger Wenger...

horas 2010.04.18. 18:33:15

@Rico1: Azt ne mondd,hogy csereként nem férne el,ha Senderos-ok meg Silvestre-k oda férnek...
Igazából Juhász-ról nem is tudjunk mennyire jó vagy sem.

Domingo 2010.04.18. 18:33:25

@értelmetlen_nevű: Az biztos, hogy nagy zsuga volt ő, illetve annak lett kikiáltva, de szerintem a foci már "kinőtte" a hozzá hasonló játékosokat.

Hogy mit engedhet meg magának a csapat, azt talán a nyáron meglátjuk, azonban az jellemző a klubra, hogy bőkezűen megfizetik az átlagost is. Rosicky pedig ide tartozik véleményem szerint, egyszerűen nem tud már hozzátenni a csapat játékhoz, sokkal inkább kerékkötője a gárdának.

A Touré és Adebayor eladásából befolyó lovettát szerződéshosszabbításokra, nagyobb fizetésekre és feltételezem törlesztésre költötték. Amint azt láthatjuk, remek befektetés volt...

Domingo 2010.04.18. 18:37:14

@horas: Hogy mit tud, az valóban kérdőjeles. Hiába dicsérik agyba-főbe Belgiumban, fogalmunk sincs, hogy mire lenne képes a legmagasabb szinten. Mindenesetre a Lyon elleni BL selejtezős produkcióira nem lehet büszke..

értelmetlen_nevű 2010.04.18. 18:40:33

@horas:

Bocs, de szerintem ez óriási hülyeség. Wenger védhetetlen húzásaiból enciklopédiát lehetne írni, de nehogy már az legyen a legnagyobb hibája, hogy bizalmat szavaz egy sérülékeny, egyébként kurva jó játékosnak. Nyilván Eduardot is el kellett volna zavarni a picsába... RvP is kurvára sérülékeny (meg úgy az Arsenalnal szinte mindenki, ez is érdekes), mégis bizalmat szavaz neki a francia.

Még egyszer mondom, nem az a baj, hogy túl sok a "közepes" játékos (ilyenekre is szükség van),
hanem hogy kevés a jó. Tényleg úgy tűnik, hogy Rosicky nem tud alapember lenni egy bajnokesélyes Arsenalban, de kiváló kiegészítő ember lehetne. Egyébként én drukkolok Rosicky eligazolásának, egy kisebb csapatnál szerintem még tudna maradandót alkotni, és azt is elismerem, hogy fizikálisan kevés az Arsenalba. Mondjuk a Dortmundban megnézném még egyszer.

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.04.18. 18:48:48

@értelmetlen_nevű:
"Még egyszer mondom, nem az a baj, hogy túl sok a "közepes" játékos (ilyenekre is szükség van),
hanem hogy kevés a jó."
Pontosan ez az Arsenal baja. +1

horas 2010.04.18. 18:53:55

@értelmetlen_nevű: Hát én nem hülyézlek le,de nemtudom mi a jó abban,hogy van egy olyan játékosa a csapatnak aki amúgy kurva jó csak ebből nem látunk semmit emrt mindig sérült amikor meg játszik másfél év után meg szar...

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.18. 20:15:38

most láttam a lazio kapusa milyen dugót kapott, kezet foghatna almuniával és fabianskival...

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.04.18. 20:35:40

@imici77: Ahhoz azért a sorfal is kellett. És nagyon erős lövés volt.

Leon Osman 2010.04.18. 21:21:03

@imici77: Azért 1 erős szabadrúgást közelről úgy hogy előtte ugrik el az útból a játékos más sem túl gyakran véd ki... mellesleg ti is érdeklődtök iránta... amellett, hogy ő sem megy a szomszédba a potyákért,de ezért nem őt hibáztatnám

Woland 2010.04.18. 21:36:55

@értelmetlen_nevű:

"Bár a Tottenhamben pl. elég jól megél Modric, aki gyakorlatilag ugyanolyan típusú játékos, mint a cseh."

szerintem sok hasonlosag nincs kettejuk kozott (azon tul hogy kaeuropaiak es hogy jatekintelligenciaban kiralyok). Modrics rengeteget fut es sokszor szerel, csuszik be, ha elveszti a labdat akkor kivetel nelkul majd belehal hogy visszaszerezze - ezeket ritkan latom Rosicky-tol, akinek a tavoli lovesei viszont a horvat fegyvertarabol hianyoznak.

Woland 2010.04.18. 21:49:41

@peter135:

I stand corrected! : )

nem neztem sok Arse meccset, igy nem tunt fel (az osszefoglalokba meg ritkan teszik be) vagy amikor neztem akkor epp serult volt. sajat szememmel nem is tudom lattam-e igy szerelni - mostanaban nem jellemzo ra.

vadkutya 2010.04.18. 22:40:54

Az Arsenal jelenlegi kerete egy bomlásnak indult tetem, amit már csak az éppen rajta civakodó döglegyek szárnyai csapkodnak. Ha Wenger a nyáron nem tölti fel a keretet - amellett,h ki is szór jó néhány embert -, akkor nézzen buszt magának Marseille-ig.

Fabianski-t pedig szeretném megkérni arra,h vonuljon be a szobája egyik legsötétebb sarkába, s addig nézzen egy pontot a falon, míg nem szólok,h elég.

Woland 2010.04.18. 22:44:38

meccs-osszefoglalo az Index-en:

"...a 89. percben Almunia kezéből kicsúszott egy beadás, az elöl sertepertélő Titus Bramble-nek nem volt nehéz dolga az egyenlítésnél, hiszen a spanyol kapus szinte a fejére ejtette a labdát."

"A hosszabbításban az Arsenal újabb amatőr gólt kapott, három védő üldözte fejetlenül a labdát, Scharner a 16-os vonaláról szépen lőtte ki a kapu jobb oldalát."

a tobbi foszereplot valahogy sikerult eltalalniuk : )

rizla 2010.04.18. 22:45:33

@vadkutya: nem fogja feltölteni. de ez megy évek óta, miért pont most menjen el? miért nem tavaly? vagy azelőtt? vagy miért nem csak két év múlva?

Lacóka 2010.04.18. 22:49:14

@Woland: sportgéza odabasz

ugye barcában iniesta a legjobb középpályás, ibra meg a legjobb csatár. (xavi a kapus, előtte messi söpröget)

meg owen fejesével lett 2-1 a manchesteri rangadó

sztem vmi szerkesztőségi vicceskedés

Woland 2010.04.18. 22:52:57

@Lacóka:

"meg owen fejesével lett 2-1 a manchesteri rangadó"

ilyet komolyan irtak?!? vagy csak koltoi tulzas volt?

vadkutya 2010.04.18. 22:55:07

@rizla: Nekem ez most már sok. Többször leírtam már,h Wenger egyetlen esélye a megújulásra, ha változtat az átigazolási politikáján és költ. Ellenkező esetben, továbbra is mi leszünk a "majdnem" csapat. A majdnem pedig a semmi rokona. Én nem bírom tovább ezt nézni, totálisan felesleges...

Lacóka 2010.04.18. 22:56:18

@Lacóka: a xavi-s zárójel volt a költői túlzás :D

Lacóka 2010.04.18. 23:03:48

@Lacóka: bár, ahogy vesszük

végülis 3x játszottak, ebből először owen a 96. percben, másodszor 2-1 lett (mondjuk a citynek), harmadszor pedig volt egy fejes a végén (bár rooney)

Szóval túl sok információt akartak közölni :D

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.04.18. 23:52:45

City-United 0-1, motd összefoglaló, hosszabb verzió, Hansen-Shearer megmondással a végén:)

www.dailymotion.com/video/xczl9f_manchester-city-v-manchester-united_sport?start=592

rövid, 1 perces összeállítás a derbiről, a vége sehogy sem tetszik:D

www.dailymotion.com/video/xczfjh_man-city-vs-man-utd-end-of-match-ma_sport?start=2

Spurs is nyert, Villa is nyert, holnap vélhetően a Pool is behúzza, igazi szar fordul ez így a City-nek, 4. helyre az esély lényegesen csökkent, Spurs látszik befutónak, lesz még 1-2 szavunk ehhez, de nem biztos, hogy bele tudunk szólni:)
szombaton MU-Spurs és Arsenal-City, Spurs és Arsenal kettős győzelem azonnal pontot tenne a dolgok végére, remélhetőleg ilyen elő nem fog fordulni

pár hírecske:)

Torres out for season, 6 hetet mondanak rá, igazából a VB a nagy kérdés, hogy felépül-e teljesen, rettentő sérülékeny szezonja volt, amikor viszont nem volt sérült, sokat segített a Pool-on

Martin Petrov out for season szintén, lehet nyáron nem marad a City-nél, pedig csereként abszolút hasznosítható

Hart-ot lehet megkörnyékezi az Arsenal, ami logikus lenne a részükről, én bizony nem adnám el, még év kölcsönben, majd 1 átmeneti év Given és Hart között, és akár utána évekre nem lenne kapusprobléma
akkor már egyáltalán nem lesz annyival rosszabb, mint Given, hogy biztosan csak 2. számú kapus lehessen(főleg ha addigra sikerülne a BL, + többfrontos harc, oda azért nem árt két jobb kapus)

a City egyik fejese kikotyogta, hogy erősen érdeklődünk "állítólag", a Benfica-s duó, Di Maria és Cardozo után
mindkettő remek szezont fut, ezenkívül olyan sok mindent nem lehet tudni róluk, legalábbis én nem tudok:)

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.04.19. 00:00:30

na még annyit, hogy guardian-on olvastam, hogy Bridge-nek az idei 42 beadási kísérletéből 0 ment City játékoshoz, vagyis az összes pontatlan volt

mondjuk a 42-ben nem voltam biztos, de a 0 sikeresben szinte igen:)
elképesztő egy balhátvédtől, aki amúgy nem fél előrelépni a támadásokhoz és talán az angol válogatott 2. számú balhátvédje papíron

olyat is olvastam, hogy Given kirúgásainál 15-ből 1-szer megy City játékoshoz a labda, mondjuk ez már sokszor feltűnt, hogy amikor Given-nek hazateszünk 1-1 labdát, az labdaeladással ér fel középen

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.19. 09:39:04

@vadkutya: ha nincs fabi a kapuban, akkor ez a meccs is meg van, s akkor meg a bajnoki címről beszélsz, most meg tetemről...

2 véglet.

Ha elmegy Wenger, akkor majd kaparhatunk a 6. helyért és elmilanosodunk, sok értelme lenne.

sztem is lesz keretfeltöltés, de ha nem, az sem érdekel, nem leszünk rosszabbak jövőre.

Üdv, ymy

danesdzsu2 2010.04.19. 09:47:35

@imici77: miért is van Fabiansky a kapuban? Wenger knows?:D

vadkutya 2010.04.19. 09:52:11

@imici77: Elbeszélünk egymás mellett. Ez a keret úgy szar, ahogy van. Egy ún. bajnokesélyes csapat második vonalának ezt hoznia kellett volna. Ez a meccs nem feltétlen a kapuson ment el. Ezzel a kerettel, ezeket a helyezéseket más is tudná hozni, nem csak Wenger. Bajnoki címről én már nagyon rég nem beszélek, s akkor sem tettem volna, ha tegnap nyerünk.

"sztem is lesz keretfeltöltés, de ha nem, az sem érdekel, nem leszünk rosszabbak jövőre"

Minden tiszteletem, Te is tudod, de ettől megyek én falnak. Ebből él Wenger, ezekből a mondatokból, s ez NEKEM már kurva unalmas...

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.19. 09:52:31

@danesdzsu2: nézd, nem megyek bele, már mondtam. ezt az 5 évet Wenger nélkül nem így éltük volna meg. sztem. azért gomes sem ér(t) annyit, ami kiderült már.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.19. 09:57:07

@vadkutya: "Ez a keret úgy szar, ahogy van."
ezzel nem tudok mit kezdeni, nézd, "ezek" x-eltek a Barcával nem is olyan rég. lesz egy kis keretfeltöltés, s jobb lesz ez. gondolj csak a tavaly télre, mikor a villa 6-7 pöttyel ment előttünk...

Üdv, ymy - Wenger-project rulez :)

danesdzsu2 2010.04.19. 10:03:19

@imici77: Mennyit? Mint Fabiansky, vagy mint Almunia?:)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.19. 10:04:52

@danesdzsu2: :))) najó, kb almuniával egy szinten van, de almunia legalább angol!!! :)

vadkutya 2010.04.19. 10:07:20

@imici77: "lesz egy kis keretfeltöltés, s jobb lesz ez"

5 éve ez megy, Imi, 5 ÉVE. Gondolj csak arra, mi van akkor, ha Fabianski áll a kapuban a Barca elleni első meccsen - amit mellesleg én nem neveznék eredménynek, ahogy azt sem,h tavaly legyűrtük a Villa-t, s nagy nehezen odaértünk egy BL helyre. Csak közben voltak rangadók is, ahol beégettek minket, nem kicsit.

Ahogy idén is, s ez itt a probléma. Az,h akik a közvetlen riválisaink, azok évek óta előrébb tartanak, mint mi.

danesdzsu2 2010.04.19. 10:11:33

@imici77: A Werder is X-elt a Barcával, sőt, igazából megverte. Ha az angol bajnokságban játszanának, akkor dobogóra esélyes csapat lenne?

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.19. 10:12:20

@vadkutya: tavaly nézd meg a rangadóink eredményét. Idén nem jöttek ezek.

nem hiszem, hogy nagyon sok csapat van, amelyik 10 éven keresztül minden téren kiemelkedő teljesítményt nyújt. Ilyen a MU. de még egy nem jut eszembe. de, a barca. és most a cselszkij kezdte el, de várjuk ki a végét.

tök törvényszerű volt, hogy 2004. után jön a hullámvölgy. megkaptuk. de ebből jöhettünk volna ki rosszabbul is. ugye nem kell példákat mondanom?

Amúhy ha unod a "majd jövőre" nótát, akkor bele nézz egy neverton, villa, pudli, sp?rs fórumba :)

danesdzsu2 2010.04.19. 10:17:13

@imici77: :) Ja, az más, addigra jelentősen feljavult a Barca. A nyolcaddöntőben még szarok voltak.:)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.19. 10:18:47

@danesdzsu2: Ti is feljavultatok a 3-0 után, nem? Az 11 mp alatt eldőlt, most bírtátok 90 percig :)

danesdzsu2 2010.04.19. 10:21:16

@imici77: Mire Almunia megkapja az állampolgárságot, Wenger tutira el fogja adni:)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.19. 10:22:11

@danesdzsu2: ha így lesz, lerészegedem... örömömben :)

danesdzsu2 2010.04.19. 10:22:19

@imici77: Akkor világos, miért maflaság arra hivatkozni, hogy ez a keret döntetlent játszott a Barcával?:)

vadkutya 2010.04.19. 10:23:13

@imici77: A hullámvölgy az ok, de,h egy nyamvadt Ligakupát nem nyertünk ez idő alatt, az talán mégsem. Innentől kezdve mit nevezünk 10 éve tartó, "minden téren kiemelkedő teljesítménynek"...?

Az említett fórumokba pedig akkor sem néznék bele, ha kést tartanának a halántékomhoz. :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.19. 10:25:05

@danesdzsu2: az arra ment, h ez a keret szar, úgy ahogy van.

danesdzsu2 2010.04.19. 10:25:16

@imici77: Én is. fabiansky, mint kezdő. Álomszép:D

danesdzsu2 2010.04.19. 10:27:06

@imici77: A Werderé is, ha az angol bajnokságban dobogó a cél. Sőt, a Sunderlandé is. Meg a Portsmouthé. Meg a Wigané.

Pedig ők nem ixeltek...

vadkutya 2010.04.19. 10:27:45

@imici77: A keret pedig szar. Az nem állapot,h ha nincs a pályán az alapjátékosaink fele, akkor 10 perc alatt 3 gólt kell benyelni. Hát nehogymá, én kérek elnézést. Kabaré.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.19. 10:28:15

@vadkutya: :))) jobb lenne a keret, ha nyertünk volna egy mikiegér kupát? ne már...az emirates kupát komolyabban vesszük, mint azt :) a pudli is a bl győzelemmel 5 éven belül kigazdálkodta az el indulást és egyszer már egy ezüst is összejött a bajnokságban, nem estek ki a versenyfutásból szeptemberben... hurrááá... köszi, nekem ez az állandó "eredménytelen" szezonok jobban megfelelnek. sebaj, másképp látjuk :)

vadkutya 2010.04.19. 10:32:40

@imici77: Nem is értem a kérdést? A Ligakupában általában a B vonalat játszatja Wenger, ergo ha nyertünk volna egy "mikiegér" kupát, akkor az arra adna feltételezést,h a keret jó, nem?

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.19. 10:33:59

@vadkutya: szted mikor nyeri meg az Arsenal B ezt a kupát? - nem fogja. Mikor nyerte meg utoljára Wenger ezt a kupát?

Mr.AT 2010.04.19. 10:34:27

@vadkutya: "Ez a keret úgy szar, ahogy van. Egy ún. bajnokesélyes csapat második vonalának ezt hoznia kellett volna."

Nem szar a keretetek, csak hiányos. Nincs jó befejező csatárotok és jó kapusotok.

Szubjektív és szükségszerűen elfogult meglátás következik, de a mostani Juventus és a mostani Arsenal elegyítése egy tökéletes csapatot adna ki. :-)
Nekünk kreatív középpályások és szélsőhátvédek hiányoznak, nektek vkp-k, csatárok és kapus.

Imagine:
Buffon
Sagna, Chiellini, Vermaelen, Clichy
Arshavin, Sissoko, Fabregas, Diego
Van Persie, Amauri

:-)

danesdzsu2 2010.04.19. 10:35:08

@imici77: Akkor erre iszunk.

Egyébként naccerű a sorsolás, így szombat délutánra már tudni fogom, hogy szurkolhatok-e boldog mosollyal a Citynek, vagy meg kell kísérelnem a lehetetlent, és az Arsenal sikerért kell szorítanom.

vadkutya 2010.04.19. 10:36:12

@imici77: Hát erről beszélek, vazz! :)

Akkor hogyan várjuk azt,h bajnokságot nyerjünk???

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.19. 10:39:32

@vadkutya: nyertünk már úgy, hogy a ligakupát nem nyertük meg? :) copypaste :)

vadkutya 2010.04.19. 10:41:04

@Mr.AT: Szép kis csapat, de Song kimaradt pl. :)

Nagyon sok helyen hiányos Wenger csapata. Én - ha tetszik, ha nem - képtelen vagyok elvonatkoztatni attól a ténytől,h stadionrészlet ide vagy oda, de jelenleg egy impotens csapattal próbálunk evickélni, ahhoz képest, amilyen csapat volt az Arsenal a kétezres évek elején...

vadkutya 2010.04.19. 10:42:41

@danesdzsu2: Türelemből akad már a legkevesebb.

@imici77: Kiforgatod a szavaim.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.19. 10:49:46

@vadkutya: nem akarom kiforgatni, de nem értek egyet a tetemes megjegyzéseddel, és hogy szar a keret.

vadkutya 2010.04.19. 10:58:11

@imici77: Ha nem szar a keret, akkor pl nézd meg,h hány meg hány focistával szenvedünk évek óta...

Valóban, talán egy picit erős volt az a megjegyzésem, de most mit vársz egy ilyen meccs után? Felvételről néztem meg ugyan, de láttam, amit láttam.

S hiába is kerülgetjük a tényt - még úgy is,h más elképzeléseink vannak egy sikeres szezonról: különösebben semmit sem mutatunk, évek óta.

Mellesleg van egy olyan megérzésem,h sok ellenérvet már csak kínodban címzel felém, mert nem tehetsz mást, Ágyús szurkoló vagy és sosem fogsz olyat írni a csapatodról, amit én tegnap. A problémákat Te is látod, s sztem kapásból fel tudsz sorolni 5 játékost, akit a "Temzébe dobnál". Ez pedig a keretet minősíti, nem mást...

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2010.04.19. 11:05:48

@vadkutya: Én sem értek veled egyet, az impotens az egy nagyon erős túlzás. De Iminek sincs igaza, szerintem is kell vásárolni idén nyáron.

Tavaly engem sem zavarz, hogy nem rendeztünk nagy shoppingot, mert egy rakás fiatalon látszott, hogy fejlődnek, lépnek előre, így a keret egyben tartása és közös felkészülése is jelentősen erősítette a csapatot. Ez már rögtön augusztusban látszott is, hogy igaz lett, ne feledd, RvP sérüléséig 3-as feletti gólátlaggal kergettünk minden károgót a sarokba.

Az viszont nyílvánvaló lett az idei szezonban, és én is leírtam itt már fentebb, hogy hiába nagyon erős az első vonal, olyan nincs, hogy sérülés nélkül lenyomják a szezont - és nem csak nálunk, ilyen sehol nincs. Viszont a második vonal annyival hátrébb van (eklatáns példa: Gallas-Vermaelen vs. Sol-Silvi), hogy így egyszerűen nincs reális esélyünk kupára.

Azért kell idén nyáron vásárolni, mert erre problémára a fiatalok (áthúzva) második vonal fejlődése sem tűnik most válasznak: szemben a 08/09 idénnyel, amikor menet közben, a szemünk előtt fejlődött mai szintjére pl. Song, idén senki sem mutatta szárnynövesztés jeleit, sőt, volt aki inkább visszafejlődött (Walcott és Edu nekem ilyenek, Denilson és Diaby meg stagnál, Rosicky is ritkábban alkott maradandót). Így ha véletlenül nem kerülne sor vérfrissítésre, akkor jövőre nem lesz ennyi előrelépés sem, miközben idén is csak azért voltunk ilyen sokáig versenyben, mert nem csak mi fejlődtünk, de az ellenfeleink is vesztettek magabiztos söprésükből.

Szóval Imi: nem kell 8 új játékos, nem is lesz annyi. De érezhető vérfrissítés kell, embereket kell lecserélni, Új kapus, Silvi helyett valaki kv, Song mellé egy használható vkp és vP mellé egy gólképes erőcsatár a minimum - és tőlem Wilshere is beállhatna a nagycsapatba végre. És ha BÁRKI elmegy az első vonalból (Sagna?) azt minőségi pótlással kell lereagálni, különben rév-vám esete.

Hogy ki menjen, azt inkább nem sorolom fel, de vannak emberek, akiktől megválnék.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.19. 11:12:22

@vadkutya: ok. bocs. nem címzek több kommentet Neked mostanában. jó szurkolást a 3 meccsre! Üdv, ymy

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.19. 11:17:13

@morphine: írtam, h sztem lesz egy kis keretfrissítés, nem mondtam, h ne vásároljunk. sőt, sokáig védtem a kapusaink, de 2 hete mást sem mondok, hogy vennünk kell egy kapust.

vadkutya 2010.04.19. 11:39:59

@morphine: Nyilván a mai nyers formámnak köszönhető,h elbeszélünk egymás mellett, de valójában ugyanarról beszélünk, erről:

"Az viszont nyilvánvaló lett az idei szezonban, és én is leírtam itt már fentebb, hogy hiába nagyon erős az első vonal, olyan nincs, hogy sérülés nélkül lenyomják a szezont - és nem csak nálunk, ilyen sehol nincs. Viszont a második vonal annyival hátrébb van (eklatáns példa: Gallas-Vermaelen vs. Sol-Silvi), hogy így egyszerűen nincs reális esélyünk kupára."
Annyi kiegészítéssel,h: nyilvánvaló lett az idei szezonban IS. Ezzel van bajom.

Az impotens kifejezés pedig sztem megállja a helyét, ha kupákról beszélünk. Az számomra nem érv,h "ha nem sérül le RVP". Értem, ez megint a mi lett volna ha...

@imici77: Imi, ezen most tök felesleges megsértődnöd, komolyan.

r_magpie 2010.04.19. 11:45:18

love means you never have to say you're sorry

vadkutya 2010.04.19. 11:48:41

@morphine: @imici77: Wenger nyilatkozatain látszik a leginkább, a Porto elleni meccs után olyat nyilatkozott,h ez a csapat megérett arra,h történelmet írjon. Arra remélem szintén emlékszünk,h a Barca meccs után pedig azt találta mondani,h még a nevelésnél tartunk.

Akkor most én vesztettem el a fonalat?

bakító 2010.04.19. 12:06:49

@morphine: 5 vagy 6 év óta először látok reális esélyt komoly erősítésre, sőt arra is, hogy egy ennek ellenére bekövetkező kudarcos szezon után nem hosszabbít az Arsenal történetének legjobb edzője (respect Chapman).

Szóval áttekintve a jelenlegi keretet, komoly portfólió tisztításra van szükség. Kétségkívül sok tehetséges ifi került már fel az első csapatba, de igazán meghatározó játékos fájdalmasan kevés. Ez a stratégia ennyit tud, az előrelépéshez durva pénzköltés igényeltetik most már.

A kapusposztról kár is beszélni, mind Manu mind Fabianski bizonyította a szezon során hogy mennyit ér. Nálam ez lenne a top prioritás. Kell egy jó kapus.

A védelem kétarcú. Van egy elvileg jó kezdő négyes a következő kikötésekkel: Sagna-Eboue rotáció minél gyakrabban, Sagna idei formája nem indokolja, hogy megkérdőjelezhetetlen kezdő legyen. Clichy javulgat, de nem árt mögé Gibbs, itt is gyakoribb rotáció indokolt. És akkor jön a fő gond, a CB. Gallas nem tudom, hogy hosszabbít e, ha nem akkor itt durva gondok vannak. Vermalen az utóbbi idők egyik legjobb igazolása, de nem hiszem hogy bevállalnánk egy 3-5-2 formációt. Meg kell tartani az öreg Solt, hogy elmagyarázza egy-két delikvensnek mit jelent küzdeni, és leszagassa az alibistákról az Arsenal mezt. Szilvike egy rakás szerencsétlenség, az ifiket meg hagyjuk. Egyik se Arsenal szint. Második prioritást itt érzem.

Középpályán van egy világklasszis (Fabregas) és egy nagyon jó játékos (Song) akik ráadásul még fejlődni is fognak. Aztán vannak jó kiegészítő emberek (Diaby, Nasri, Rosicky) akik közül mindig játszhat egy, de kéne egy Viera féle fighter is, lehetőleg jó nagy rutinnal. Denilson és Merida mehet amerre lát, Ramsey pedig a sérülése után maximum epizódista lehet jövre.

A támadó szekció két világklasszist is alkalmaz (RVP és Arshavin), ami után viszont mély szakadék következik. Ismerve RVP sérülékenységét és az orosz formaingadozását, ez így fájdalmasan kevés egy 4-3-3 hoz. Vela és Dudu óriási csalódás, sok lehetőséget kaptak már, és nem éltek vele, a konklúzió egyértelmű. Walcott és Bendtner egy jó opcionális lehetőség, lehet rájuk építeni bizonyos taktikai elemeket, játékuk azonban egysíkú, és kiismerhető. Meg kell őket tartani, de kellene egy Eduardo pótlék, egy fox in the box.

Szóval ez így minimum négy rutinos játékos, prioritási sorrendben: Kapus, CB, fox in the box és középfighter.

Mondhatnám még hogy és ha elkerülnének a sérülések, de sose kerülnek el...

Szóval a nyáron sok minden kiderül. És jó lenne még ebben a szezonban legalább egy meccset megnyerni :(

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2010.04.19. 12:20:57

@bakító: "És jó lenne még ebben a szezonban legalább egy meccset megnyerni :("

Úristen, ilyet ne is mondj, a 3. hely a minimum, amit ez a szezon érdemel, ha valamilyen csúfos széthullás miatt arról is lecsúszunk... nem erre ne is gondolj, ilyen nem lesz és pont. A Citeh-nek még jövünk eggyel, őket verni kell.

Everred 2010.04.19. 12:30:48

@bakító: ha a fő gond a CB, akkor hogy sikerült eljutni a 3-5-2-es felálláshoz, amihez konkrétan három darab kell belőle?

bakító 2010.04.19. 12:35:41

@Everred: Ez úgy értendő, hogy egy szem Vermalennel nem lehet nekiszaladni a köv. szezonnak. (ami egy szigorúan elméleti 3-5-2 vel, szigorúan elméletileg elképzelhető).

vadkutya 2010.04.19. 12:45:20

@bakító: Ennyi, erről beszélek, a második vonalban szinte csak még fejlődésben lévő játékosaink vannak, ill. az alapcsapatban is vannak olyanok, akiket el kéne felejteni. Ezért mondom,h szar a keret, mert ezekkel az adottságokkal nem lehet semmit sem nyerni. Értem,h Wenger álma az,h egy fiatal tehetségekből verbuvált csapattal megnyeri a PL / BL-t, de bizonyíthatóan az árral szemben úszik. Ami mókás és megtisztelő feladat az elején, de belefulladni nem muszáj.

Mellesleg, aki úszott már árral szemben, az jól tudja,h mielőtt elsodorná a víz, azelőtt egy helyben stagnál.

De, csak Peet kollégát tudom idézni: "Úgy érzem, hogy az idei nyár vízválasztó lesz. Ha most nem sikerül minőségileg feltölteni a hiányposztokat és kiszórni azt a 3-4 embert akik nem hogy hasznára nincsenek a csapatnak, hanem ártanak neki akkor nem hiszem, hogy meg kéne hosszabbítani Wenger 2011-ig tartó szerződését."

Senki sem vonja kétségbe,h vannak és lesznek is fejlődő játékosaink, akik később hasznára válhatnak a csapatnak De: az Arsenal nem egy futballakadémia, hanem elsősorban egy profi, élvonalbeli klub.

bakító 2010.04.19. 12:59:37

@vadkutya: Wengerrel kapcsolatban nem értünk egyet, mert nélküle még itt sem tartanánk. Nem hiszem, hogy ez részéről egyfajta öncélú egoista kísérlet lett volna. Egyszerűen a klub anyagi helyzete ezt a fajta stratégiát tette lehetővé.
Én inkább attól félek, hogyha most sem teszik alá a pénz-paripa-fegyver kombót, akkor ő maga fog felállni.

vadkutya 2010.04.19. 13:07:12

@bakító: Csak tudod - már pedig tudod - minden évben elhangzik az,h igazolni fogunk, ahogy az is elhangzik rendszeresen Hill-Wood szájából,h Wenger-nek annyi pénz áll a rendelkezésére, amennyit akar.

Ezek tekintetében én inkább gondolom azt,h Wenger a saját feje után megy. Mellesleg lenyilatkozta,h addig nem áll fel ő maga, amíg nem nyer vmit.

De legyen igazad, s töltsük fel a keretet idény nyáron. Addig is, ameddig ez nem történik meg, Wenger kérdésben csatlakozom a Dokihoz, s vállalom a közellenség szerepét.

Wenger-rel még itt sem tartanánk, lehet, de hol is tartunk? A nevelésnél vagy annál,h történelmet írjunk? S ezek az ő szavai, egy hónapon belül...

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.19. 13:16:24

a nem nyert időszak alatt volt ligakupa döntő, elődöntő, fa kupa elődöntő, bl döntő, bl elődöntő, bronz a bajnokságban, stadionváltás, pénzügyi válság, generációváltás, folyamatos bl indulás, 2-3 lábtörés, sok kínos vereség és döntetlen, hatalmas meccsek és győzelmek.

nekem egy dolog kell még idénre: a mocskos cityt verjük meg.

bakító 2010.04.19. 13:19:51

@vadkutya: Mondjuk amit Hill-Wood és úgy általában a board nyilatkozgat, egyáltalán nem szabad figyelembe venni. Olyan szintű parasztvakítás megy már ott Dein távozása óta, hogy az félelmetes.
Wenger egyébként mindig azt mondta, hogy ő tiszteletben tartja a szerződését, és magától nem hagyja cserben megbízóját. 2011-ben lejár a szerződése, így távozásával nem szegné meg ezt a többszöri kijelentését.

Hogy hol tart az Arsenal? A világ legerősebb bajnokságának stabil élcsapata, stabil BL résztvevő, mindezt olyan anyagi hendikeppel, amit senki sem vitat. És persze a Wenger érához tartozik egy-két trófea és BL-döntő is, csak a tények miatt.

vadkutya 2010.04.19. 13:21:53

@imici77: Semmiképp nem akartalak megbántani, s annyira vitáznék Veled, Imi, őszintén, de tényleg két totálisan ellentétes végletből nézzük a dolgokat.

Te még véded, én viszont már köpökszarokfosok a védhetetlenre. Erre szoktad azt írni,h "nem baj, másképp látjuk"... ;)

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.04.19. 13:22:22

ez a héroszi látásmód már nem passzol a xxi. századba... igen látványos bravúr lesz, ha az arzenál az új stadionját jelentősebb gazdasági hátrány nélkül ledolgozza, és közben az angol liga meghatározó tagja marad. soktényezős játszma ez. a nyilatkozatok se feltétlenül mindig azt jelentik, amit mondanak...

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.19. 13:22:23

@vadkutya: minden cselszkij, mu elleni meccs előtt is nyilatkozza Wenger, hogy már a csapata fel nőtt felnőtt végre. A barca ellen azt nyilatkozta, hogy cesc, song még fiatalabbak, mint xavi és iniesta, messi meg nem ér, mert egy playstation játékos.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.04.19. 13:23:38

hopp, vagy 5-en mondjuk ugyanazt kábé.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.04.19. 13:25:40

(Az Arsenal jelenleg ott tart, hogy klubrekordot készül dönteni a "hány éve nem nyert semmit" kategóriában. Ehhez járul, hogy a játéka teljesen súlytalan a világ közvetlen elitje ellen.)

(Wenger egyébként sem győztes típusú edző. Karrierje tele van ezüstérmekkel, elbukott döntőkkel. Egy biztos: én nagyon nem szeretném, ha valaha is fölmerülne a neve Barcelona-edzőként.)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.19. 13:27:08

ezt a @Csöncsön: hozzászólást kereteztessük be, mert ekkora BAROMSÁGOT régen olvastam. ki is nyomtatom.

Wenger - We must respond in the next game
'This job is not only for easy times, it is for difficult times'

drosiii 2010.04.19. 13:29:55

@bakító: Remélem marad addig Wenger az Arsenalnál, amíg SAF vissza nem vonul. Utána pedig jöhetne a helyére.

vadkutya 2010.04.19. 13:29:56

@Csöncsön: Vártam már,h mikor bukkansz fel. :)

"A játéka teljesen súlytalan a világ közvetlen elitje ellen." Ezt aláírom, de ezt is csak az idei évre. A többi magánvélemény.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.19. 13:31:10

@Csöncsön: nem fáj, csak a nem győztes típust összevetni a veretlen szezonnal és a megnyert trófeák számával, hogy is mondjam...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.04.19. 13:38:59

@drosiii:

(Annak én is örülnék. Mindenki arról beszélne, hogy milyen szimpi és szép focit játszik ez a MU, és soha nem nyernének semmit.) :-DDD

@vadkutya:

(Tavalyról is emlékszem egy Arsenal-MU BL-elődöntőre...)

@imici77:

(Másfél évtizede dolgozik alá egy bajnokság egyik legjobb kerete. Ez idő alatt háromszor tényleg megnyerte a PL-t. Nem éppen győztes mentalitásra vall, főleg, ha az ezüstök számával vetjük össze...)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.19. 13:41:23

@Csöncsön: számold már össze hány edző hányszor nyerte meg a bajnokságot és a fa kupát, te szerencsétlen.

bakító 2010.04.19. 13:45:04

@Csöncsön: Talán nézz utána, hogy 38 és 71 közt mit nyert az Arsenal, ha nyeretlenségi szériáról beszélsz. De kb. Wenger alatt majdnem annyi trófeát nyert az Arsenal mint 38 és 1996 közt. (A ligakupát ne számoljuk sehova).

De már megszoktuk tőled az ostoba és arrogáns megszólalásokat.

vadkutya 2010.04.19. 13:46:45

@Csöncsön: Az keret kérdése, tavaszra általában elfáradunk ill. rengeteg lesz a sérült, ez pedig vhol kölcsönhatást eredményez. (A MU meg akkortájt a legerősebb.) Novemberben pl megvertük őket egy Nasri duplával...

Pig_Bodine 2010.04.19. 13:54:28

Az nem 2008 november volt?

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.04.19. 13:54:50

@bakító:

('48-ban kupát, '53-ban bajnokságot. '53 és '71 között valóban volt egy hatalmas szünet. Se előtte, se azóta nem volt ekkora. Most, ha a ligakupát nem számítjuk, 2004-től tart a szünet, és nem valószínű, hogy 2010-ben véget ér... Felőlem persze áltathatod magad, hogy micsoda fénykort ér most meg az Arsenal, de a tények nem ezt igazolják.)

@vadkutya:

(Hát ez azért pech, mert trófeákat általában tavasszal lehet nyerni...)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.04.19. 13:56:48

@Csöncsön:

(Jav.: '48-ban és '53-ban bajnok, '50-ben FA-kupagyőztes.)

vadkutya 2010.04.19. 14:01:30

@Csöncsön: Ugye? Késsel nem ér... :)

@Pig_Bodine: De, arról beszéltem, csak az év lemaradt a kommentben.

bakító 2010.04.19. 14:02:46

@Csöncsön: Akkor most írd mellé légyszíves a Wenger által nyert trófeákat, és rájössz, hogy ő a klub történetének legsikeresebb edzője.
A tények makacs dolgok ám.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.04.19. 14:04:30

@bakító:

(Azt nem vitattam egy szóval sem, hogy ő a klub történetének legsikeresebb edzője.)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.04.19. 14:10:42

@bakító:

(Semmit sem vitattam. Négy állítást tettem. Itt: @Csöncsön: )

bakító 2010.04.19. 14:21:56

@Csöncsön: Igen, itt gyakorlatilag minden egyes mondatod haz..., ill. öööö ....tévedés.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.04.19. 14:26:55

@bakító:

(Az első állítás költői túlzás, a második egy vitathatatlan tény, a harmadikra rengeteg példát lehetne hozni, a negyedik pedig személyes vélemény.)

bakító 2010.04.19. 14:34:57

@Csöncsön: :)
Akkor üssed azt a szélmalmot.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.19. 14:49:45

@Csöncsön: mind a 4 személyes véleményed, tény nincs közte. a véleményeidre meg reagáltunk, hogy a tudásod mennyire nem naprakész, amiből a véleményed formálod. a gyógyszered meg vedd be, vagy menj el a napról, már nem esik.

Slice 2010.04.19. 15:48:27

@Csöncsön: A szünet 2005-től tart, akkor nyertünk egy FA kupát, valami MU ellen..

Bizonyos dolgokban teljesen egyet tudok érteni Imivel, nálam sem elsősorban attól lesz jó egy csapat, hogy halomra zsebelik be a kupákat. Persze jó lenne végre látni azt, hogy a magasba emeljük valamelyik trófeát, de előtte kurva nagy rendet kéne tenni.

Amikor beleszerettem ebbe a csapatba, mindenki kiment a pályára és szívből küzdött, ha szar napjuk volt, ha jó mindig kivétel nélkül. Ehhez képest most a csapat kisétál a pályára, ha fasza napjuk van játszanak 2/3-0 ig, utána beállnak faszverő módba. Ha pedig nem megy nekik az esetek nagy részében meg sem próbálnak focizni, csak néhányan. Először is itt kéne megfegyelmezni a játékosokat mert ez így nagyon nincs jól. Gondolom minden ágyús fan emlékszik még az Everton elleni 7-0-ra például.. Mostanában azért ilyeneket nem igazán látunk a csapattól, és a legnagyobb kritika a csapatra nézve, hogy visszahoznak egy "régi" nagy játékost (Campbell) és 35 évesen több akaraterő van benne egyedül, mint a másik 10 emberben aki épp kóborol a pályán.

A csapatépítésnek ott kéne kezdődnie, hogy a Silvestre féle embereket kibaszni innen amilyen messzire csak lehet. Aztán ha szépen elment az a néhány ember aki csak hátráltatja a csapatot utána lehetne igazolni és új célokat kitűzni.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.04.19. 16:14:44

Nem akarok beleszólni a vitába, de bár lenne a csapatomnak olyan "sikertelen" időszaka, mint most az Arsenalnak, még úgy is, hogy azért az előző szezonban 2 kupa összejött.
Szerény véleményem szerint ez a helyzet már nem fog változni, csak Wenger távozásával, ha én Arsenal szurkoló lennék, akkor rég kiábrándultam volna belőle. Keretfrissítés, más mentalitás és ezzel együtt egy új főnök kell. Meg kell újulni néha, ez most különösen igaz erre a helyzetre.

Szergő 2010.04.19. 17:36:18

Na most nem azért de a ManU,Chelsea,Barca 3ason kívül én nem látok olyan csapatot ami ellen kevesebb esélye lenne a jelenlegi Arsenalnak mint 50%.
A PL-ben ott van a ManCity,Tottenham,Aston Villa,Liverpool,Everton fogat akik egy-egy meccsen elcsíphetik őket,de azért mégse véletlenül lesznek mégiscsak 3.-ok év végére.
Európában veszélyes lenne az Inter Mourinho miatt,a Real Madrid,a Bayern München-t is ideírom mert csak kiverték a MU-t,Lyon,Bordeaux és akkor már nagyon túloztam.
Tehát nagyjából reális ha azt mondjuk h Európa legjobb 8 csapata között vannak(amit egyébként igazolnak is az eredményeik az elmúlt 10 évet nézve mondjuk)
Annyira tehát nem szar a helyzet,és akkor még nem is néztük h ehhez képest mennyire irreálisan kevés pénzt költöttek igazolásokra.

Messi88 2010.04.19. 18:47:07

Én meg azokat nem értem, akik Wenger-t szidják. Az eleve baromság, hogy lenne pénz igazolásokra, csak nem költi el-akkor régebben minek költött. Egyértelmű, hogy mivel felépítettek egy ilyen kacsalábon forgó palotát, és ezt önerőből kell kigazdálkodniuk, új felfogás kellett, ezt nyomja most Wenger. Addig, amíg a klubbotok pénzügyi helyzete nem stabilizálódik, a legfontosabb, hogy legyen fenntartva egy szint, a Bl-indulás szintje, az meg messze meg van. Meg kell érteniük a szurkolóknak, hogy ezek most ilyen évek, vagy valahonnan keríteniük kell egy arabot :)
Abban biztos vok, hogy ha W-nek lenne mit elkölteni, akkor el is költené, a jelenlegi helyzetből meg a legtöbbet hozza ki.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.04.19. 18:50:24

@Messi88: Hosszú évek alatt bebizonyosodott, hogy Wenger elvből nem igazol. Van egy ideája, azt akarja megvalósítani. Szerintem az elmúlt évek bebizonyították, hogy nem működőképes, legalábbis azokra a célokra nem, amikre Wenger akarja. Mint kívülálló, szerintem váltás kell.

Messi88 2010.04.19. 18:50:51

W. folyamatosan plusszal jön ki az átigazolási szezonokból, ennek ellenére jobbára tartja a top3-as helyezést, egy olyan bajnokságban, ahol más csapatok(Tottenham, Man C.) százmilliós nagyságrendben költenek... sztem meg ez zseniális.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.04.19. 18:53:34

@Messi88: A Tottenham biztos vagyok, hogy nem költ százmilliót, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy szerintem a szurkolók nem egy sikeres gazdasági társaságnak örülnek, illetve nem csak annak.

Messi88 2010.04.19. 18:58:15

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: azon évek alatt, amióta elkezdték megépülni az új stadionjukat. Nem tudom melyikőnknek van igaza, ezt csak a jövő dönti el, de ha neked, akkor konkrétan megkattant, már elnézést. Mi értelme van annak, hogy igazolgat jópénzért, csinál egy a bajnokságát veretlenül megnyerő csapatot, aztán meg hirtelen azt gondolja, hogy minek igazoljon drágán, ha vehet fiatalt is, akit ha elég sokat ér, akkor elad. Csak én érzem azt, hogy ebben vmi gubanc van? Nem lehet, hogy csak rá van kényszerítve erre a típusú átigazolási politikára?? mondom, a jövő eldönti.

Slice 2010.04.19. 19:29:07

Ha az a variáció van valójában, hogy Wengernek lenne miből költeni, de nem teszi sokkal jobban járnánk, mintha tényleg nincs miből költeni. Ha van rá keret és tényleg Wenger az aki nem akar igazolni elvből, akkor előbb-utóbb(szerintem előbb) meg fogják neki mondani, hogy köszönjük szépen de ez így kevés és remélhetőleg egy épkézláb edző jön aki rendberakja a csapatot.
Viszont ha nincs pénz igazolni, Wenger befogja látni hogy itt nem igen tud már ő sem ennél többet hozzátenni a dologhoz és fel fog állni kispadról és jönni fog egy edző akivel nem leszünk előrébb, mivel ő sem tud miből igazolni legfeljebb ugyanúgy fiatalokat akikhez feltételezem nem lesz olyan szeme mint Wengernek, tehát elég nagy szarban leszünk.
Mindenesetre én szeretném, ha Wenger maradna még jó pár évet.

Ez lehet érdekes észrevétel de az Arsenal szurkolói is hasonlóak mint Wenger. Mindig megy részéről az ígérgetés, hogy majd jövőre igazolunk, majd jövőre kupákat nyerünk, majd jövőre beérnek a játékosok stb. A szurkolók mindig megemlítik hogy jaj unalmas ez a szöveg már mutatni is kéne valamit, de mi is úgy vagyunk vele, hogy igaza van a Mesternek majd jövőre lehet másképp lesz és mindig elhisszük neki ezeket és szinte minden évben hiszünk abban, hogy na most meg tudják csinálni.

Woland 2010.04.19. 19:35:57

@Messi88:

senki sem vitatja, hogy Wenger zsenialis manager. (a meccsedzoseg meg nagyjabol lutri - melyik csere mikor jon be, bar mostanaban volt egy par meglepo huzasa).

viszont az Arse-rol beszelunk, amely a PL-era masodik legeredmenyesebb csapata (nagyreszt Wengernek koszonhetoen!). es az utobbi ot evben egy rahedli angol csapat tobbet ert el nala. szep dolog a 3-4. hely, de ilyenekert nem rendeznek utcai paradet. a legtobb szurkolo trofeat akar. a shareholder-nek eleg a penz is - de a szurkolokkal szemben mas elszamolni valo van, foleg, hogy a liga legdragabb jegyarai az Emirates-ben vannak (ha lehet hinni egy panaszkodo Arse-os haveromnak).

Lehet, hogy nincs ott annyi penz mint a Shitty-nel (sehol sincs annyi), de peldaul Shay Given-t a Newcastle-bol hetszentseg hogy lett volna zse leigazolni. 5.9 millio font - ez nem penz egy klasszis kapusert. szerinted, ha valasztani kellett volna hogy Shitty vagy Arse, akkor melyik lett volna vonzobb az irnek? na, ugye.

es itt elerkezunk ahhoz a ponthoz is, hogy egy Arse-kaliberu csapatnak mekkora elonye van mondjuk egy Tottenham-mel szemben a jatekospiacon: egy focista alapbol szeretne az Arse-ban jatszani, mig a Tottenham-et el kell tudni adni neki (kulfoldinek foleg). Lasd Arsavin - mi ket evig hajkurasztuk, alairtunk vagy harom aremelest a Zenittel, vegul jott az Arse es Andrej futott egybol a karjaikba. Kevesebb penzert mint amit mi ajanlottunk.

az, hogy a Tottenham sokat kolt meg foleg abban merul ki, hogy sok kozepes arfekvesu jatekost veszunk. Modrics a valaha volt legdragabb jatekosunk, 16 millioert vettuk (Bent is kozel annyi volt, de a Sunderland-tol is annyit kapunk erte, szoval nullszaldo). altalaban 10 millio alatt tartjuk az egyes jatekosok arat. viszont veszunk egy parat.

ezert volt az, amit szerdan lathattal. Az Arse-bol es a Tottenham-bol is hianyzott 5 kezdo de azt hiszem nem rajtunk latszott ez jobban.

(egyebirant az Arse ket legnagyobb tulajdonosa egy orosz oligarcha es egy amerikai milliardos. a Tottenham tulaja egy sikeresen mukodo vallalat amelynek elnoke egyszemelyben a klub elnoke is. es a THFC a liga egyik, ha nem a penzugyileg legjobban vezetett csapata. allando ev vegi profittal es uj stadion-tervvel.)

de vissza az Arse-hoz:
Wengert elkuldeni baromsag lenne. annyit hozott ki ebbol a csapatbol amit talan senki mas nem tudott volna. viszont a meccsrejaro, vagyonokat kolto szurkolokkal szemben oltari kibaszas Fabianski-val palyara kuldeni barmely csapatot. szoval egyaltalan nem szeplotelen az oreg.

Messi88 2010.04.19. 20:20:18

@Woland: nagyjából egyetértek veled, bár én W. legnagyobb hibájának inkább azt tartom, hogy a Pirés, G. Silva, (Cambell) vonalat is eladogatta, pedig belőlük nem remélhetett sok pénzt. Az ő rutinjuk és tudásuk sok kínos pillanattól mentette volna meg a csapatot időnként.

danesdzsu2 2010.04.19. 20:49:11

@Messi88: Biztos az, hogy pl. Piresnek vonzó volt az a perspektíva, hogy a fiatalok mögött ő lesz majd a tartalék? És az nem lehet, hogy most olyan tisztelettel és megbecsüléssel kezelnék a szuirkolók, mint mondjuk Senderost, vagy Silvestre-t?

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.04.19. 20:49:48

@Messi88:
Pirest itt akarta tartani, de Bobby nem fogadta el az egy éves szerződést. Inkább a Villarreal által biztosított 2 évet választotta. Őt tényleg sajnáltam. Szerintem még most is hozzá tudna tenni a csapat játékához.
Gilberto pedig az utolsó évében siralmas volt. Nagyon gyorsan épült le. Neki itt már nem volt helye.

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2010.04.19. 20:50:01

@Csöncsön: Látod ezt: @Szergő: ? Ez itt az, ahogyan az Arsenal teljesítményét az elmúlt évekből reálisan értékelni lehet, mert ez a szitu. Gondolj bele: benne van "Európa 8 legjobb csapata közt". Ez azért elég nagy dícséret egy gárdának, nem? Erre mondja azt Imi, hogy azért a "sikertelen évek" címszó alatti időnket sokan megirigyelnék. Lásd még: @Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:

Amikor mi mégis nyafogunk, az azért van, mert szeretnénk ennél is magasabbra törni. Amikor te olyanokat írsz, mint a hivatkozott kommentben, az a sebbe só hintése, a legyőzött ellenfél megalázása, a (jelenleg) gyengébb froclizása - röviden, vegytiszta gyűlölet.

(Még szerencse, hogy ezt már többször nyiltan is kimondtad, így nem kell folyton dekódolni a súlyosan modorosan még mindig zárójelben közzétett kommenteid.)

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.04.19. 20:50:53

@danesdzsu2:
Pires soha, de soha nem lett volna Silvestre kategória a szurkolók szemében. Már maga a feltételezés is borzalmas.

Messi88 2010.04.19. 20:54:52

@danesdzsu2: Pirés, amikor elment, akkor még sztem jobb volt a posztján, mint bárki az akkori Ars.ból. 1-2 évig még a meccsek 50-60 %-án kezdhetett volna (lásd Giggs), mostanra meg vagy beállna 20-30 percekre segíteni( mert tudna), vagy ha annyira játszani akar, akkor most(2010) megy el levezetni. Senderos meg Silvestre konkrétan szinte semmit sem tettek eddig az Ars.-ért, Pirés-hez másként viszonyulnának sztem a szurkolóik...

Woland 2010.04.19. 21:43:36

@Messi88:

ja, az tuti hogy bakloves volt - nincs Wenger-nek ilyen iratlan policy-je hogy 30 eves vagy afeletti jatekosoknak nem ad egyevesnel hosszabb szerzodest? Pires eseteben igazan lehetett volna egy kicsit engedekenyebb, ha mar Rosicky-val ennyire jotekony (most irt ala uj szerzodest a cseh asszem).

macca17 2010.04.19. 22:01:29

csak egy apróság: mindhárom nagy angol klubnak voltak igen hosszú trófeamentes időszaka: az arsenal kétszer is 18 évet várt egy bajnoki címre (1971 és 89 között csak egy fa meg egy ligakupa volt), míg a mu 26 évet várt uerre. most mi vagyunk soron
és vezetünk 2-0ra a wham ellen :)

rizla 2010.04.19. 22:10:35

@imici77: "ezek" x-eltek a Barcával nem is olyan rég.

komoly erődemonstráció volt az az arsenal részéről, az tuti.

szerintem amúgy tök egyszerű ez az egész: amelyik szurkoló nem akarja, hogy trófeákért játsszon a csapata, az elégedett (amennyiben őket szurkolóknak lehet nevezni), amelyik meg akarja, az elégedetlen. mivel az arsenal állandó BL-résztvevő, és állandó top 4 a bajnokságban, ezért a következő szint, hogy címeket nyerjenek, de sosincs rá esélyük. stagnálás. ezt tényleg élvezi valaki? mindig meglepődök azokon, akik védik wengert, akivel egyszerűen elszaladt a ló, és kész, nem ő az első zseni a történelemben, akivel ez megtörténik. nincs benne semmi ciki. a klubnak végülis jó így, jön a zsé, csak épp sportszakmailag érdektelen az egész. újabb szezon, és mind tudjuk, hogy az arsenalnak max akkor van esélye, ha nagyon szerencsésen alakulnak a körülmények, nem mintha velük történhetne ilyesmi, mert folyton megsérül mindenki.

rizla 2010.04.19. 22:13:28

@Woland: wenger egy ellentmondásos arc, azt sem mondhatjuk rá, hogy csak a fiatalokat tolja. elengedi vieirát, pirest, henry-t, de tényleg a fiatalok miatt? akkor mi a jó istenért hozza vissza a nyugdíjas campbellt, meg hozza el a vénségére használhatatlan szarrá vált silvestrét? mi értelme ennek az egésznek? nem igazán van rendszer az agyában, szerintem egyszerűen nem nagyon érdekli a csapatmenedzselés, sokkal jobban élvezi a taktikát, az edzéseket, a meccselést. nem is akar nyerni.

rizla 2010.04.19. 22:16:09

@Slice: " meg fogják neki mondani, hogy köszönjük szépen de ez így kevés és remélhetőleg egy épkézláb edző jön aki rendberakja a csapatot. "

kevés? nem ismerem az arsenal tulajdonosait, de nem biztos, hogy őket annyira érdeklik a sportszakmai sikerek, lehet, hogy van amit fontosabbnak tartanak. egyébként az a generáció, amelyik most a klub körül tesz-vesz évtizedes trófeaéhínséget élt át, amikor gyerekként nézte az arsenalt, biztos természetesnek veszik.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.19. 22:21:25

@rizla: nah, a másik okosunk is megmondta a frankót, köszönjük. észdemonstrációt tartott, köszönjük.

kb semmit nem tudsz az Arsenalról és a PLről ("hogy címeket nyerjenek, de sosincs rá esélyük. stagnálás."), de azért okoskodsz.

a kib?szott barcselóna 2 lépéssel előrébb járt aznap előttünk (és a világ előtt), x lett a vége, még a végén elnézést kérek, hogy a hatvanvalamennyi milliós ibrakadabra kihagyta a helyzeteit... jobb csapat a barca, mégis x lett a vége.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.19. 22:24:25

@rizla: "nem is akar nyerni. "

persze, ahogy a pudli sem akar pl-t és a cselszkij sem bl-t nyerni, de a kupaspecialista valencsia és sevilla sem spanyol bajnokságot. hejj, ráró, vágtass.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.19. 22:25:42

@Woland: "hogy a liga legdragabb jegyarai az Emirates-ben vannak"

idén sem volt áremelés, jövőre sem - ezt már bejelentették. a költözésnél volt, de azóta nincs.

rizla 2010.04.19. 22:28:11

@imici77: rendkívül ostoba reagálás, mondd már el, hogy miben nincs igazam. a hozzád hasonlókkal ellentétben MINDENKI látja, hogy az arsenal egyhelyben toporog, és nincs számottevő esélye komoly trófeát nyerni.
"kb semmit nem tudsz az arsenalról és a PLről" hogy miből vonod le ezt a következtetést, azt nem tudom, ha az idézett mondatból, akkor nézz rá az elmúlt évek statisztikáira kérlek. hány ponttal is voltatok lemaradva az első helytől? egyszer összejött egy szoros második hely, wenger egyből el is engedett két alapembert, nehogymár kisüljön végre valami a dologból ; DDDDDDDD

"még a végén elnézést kérek, hogy a hatvanvalamennyi milliós ibrakadabra kihagyta a helyzeteit... jobb csapat a barca, mégis x lett a vége."

6-3 csórikám. és ne gyere a sérülésekkel, nyilvánvaló volt előre, hogy szűk a keret, a padotoknak nincs mélysége, és mindig, de tényleg MINDIG megsérül valaki.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.19. 22:28:20

@Woland: "oltari kibaszas Fabianski-val palyara kuldeni barmely csapatot."

ezzel egyet is értenék, ha nem láttam volna mostanában a mu és cselszkij másod-harmad kapusainak remek teljesítményét. de fabianski idén tényleg a legalja.

rizla 2010.04.19. 22:29:05

@imici77: ok, itt hagyjuk is abba, elmebetegekkel nem vitatkozom, bocs.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.19. 22:34:41

@rizla: nah, újabb statisztikus kolléga, remek. most ha azt mondod,. h a BL döntő sima volt (nem a messi fejesesre gondolok), akkor lemegyek hídba. Volt másik döntőnk is, meg elődöntőnk. Azaz év,a mikor Dudu (Eduardo - csak Neked) lába eltört, az is kibaszott jó év volt addig, de gondolom nem emlékszel a részletekre - honnan is emlékezhetnél...

a sérülésre fogtam? hol olvastad? a statisztikában, azt is? 3 gól simán volt a playstation játékos és köztünk, ez van, kb 1000x leírtuk már, de, hogy javuljon a statisztikád, leírjuk még egyszer, ok?

gondolom kurvára tudod mikor kit miért enged el wenger, mondta neked, vagy olyan tv-d van, mint a másik "szurkoló"-toknak.

rizla 2010.04.19. 22:40:34

@imici77: BL döntő messi fejessel? he? mi? hogy jön ehhez az arsenal? a 2006os döntő mikor is volt? ja megvan, 4 éve, nagyjából a kőkorszakban. cserébe a bajnokságban a 4. helyért kellett küzdeni. szerintem az "évek óta nincs esélye" megállja a helyét.

"a mikor Dudu (Eduardo - csak Neked) lába eltört, az is kibaszott jó év volt addig, de gondolom nem emlékszel a részletekre - honnan is emlékezhetnél..."

biztos elkeseredsz, ha közlöm, hogy szinte az összes arsenal meccset láttam abból az idényből. kiváló csapat volt, de eduardo sérülésére fogni röhejes (volt pl egy nagyon érdekes elemzés arról a meccsről, hogy gallas miként is viselkedett a pályán kapitányként, ki is nevezte ki annak? ja megvan, wenger). egyszerűen elfogyott az arsenal a végére. aztán nyáron még jobban elfogyott.

"gondolom kurvára tudod mikor kit miért enged el wenger, mondta neked, vagy olyan tv-d van, mint a másik "szurkoló"-toknak."

tények: hleb és flamini annak az ezüstérmes csapatnak alapemberei voltak. kiváló, beérett játékosok a csapatban. nem vagyok hajlandó elhinni, hogy egy arsenal képtelen megtartani ezeket. nem baj, wenger nem sajnálja, ott van neki denilson, LOL.

rizla 2010.04.19. 22:42:04

egyébként annyira hiányzik mindenféle kohézió a reakcióidból, hogy tényleg nincs értelme beszélgetnünk. az még oké, hogy felbaszod az agyad, de amit írsz, az egyszerűen képtelen vagdalkozás, érthetlen, hogy mit akarsz velük. egyszerűen nem értem, hogy mit akarsz mondani, mit akarsz cáfolni és mivel.

felhajtott gallér 2010.04.19. 22:46:07

mindig felcsillan a szemem, ha imici77 leáll vitatkozni rizlával vagy csöncsönnel (najó, bárkivel), tökre érdekel, meddig tud még süllyedni a témában

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.19. 22:48:12

@rizla: hleb hova is ment??? várj, nem is emlékszem... flamini maradni akart, kb mint adebayor. megérte nekik elmenniük, a nagy karriert befutották.

"nem is akar nyerni. " - többek között erre is (meg a nem volt esélyre) reagáltam. hajolj meg, megtapsollak.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.19. 22:50:45

@felhajtott gallér: üdv, még nem találkoztam itt Veled! :) vagy igen?

rizla 2010.04.19. 22:51:56

@imici77: nem mindegy, hogy hova ment hleb? flamini talán szívesebben maradt volna, ha wenger esetleg megbecsüli annyira, mint most denilsont. amúgy meg nem tök mindegy, de most tényleg? magyarázkodás, hogy ez ezért megy el, ez meg azért, természetesen nem wenger a hibás.. az lehet, hogy nem ő a hibás, de MINDENÉRT ő a felelős.

""nem is akar nyerni. " - többek között erre is (meg a nem volt esélyre) reagáltam. hajolj meg, megtapsollak. "

akkor elmagyarázod nekem, mint laikusnak, hogy miért nem fejlődik az arsenal, amikor nem kéne sok, hogy bajnoki esélyes lehessen? én csak vázoltam egy elméletet, mert ez a "van pénz - nincs pénz" összevissza pofázás nagyon uncsi magyarázat.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.19. 22:57:24

@rizla: stabil tag volt Flamini, Te is írtad. több pénzt kellett volna adnia? nem maradt, de kapott több pénzt, jobban járt?

hleb is menni akart. nem lehet olyanokkal csapatot építeni, akik nem akarnak ágyús mezben játszani, ezt Te is tudod.

tavalyhoz képest volt fejlődés - nézd meg a PL eredményeinket. tavaly cél a 4. hely volt, idén kicsit más, ha jól sejtem.

"van pénz - nincs pénz" - soha nem tudjuk meg az igazságot, én nem vagdalkozom ezzel, mindig az volt a véleményem, h nem volt pénz igazolásra. de mondom, saját vélemény, így látom.

rizla 2010.04.19. 23:08:08

@imici77: és ha cesc is lelép, azt is elintézed annyival, hogy aki nem akar ágyús mezben játszani, az úgysem jó semmire? itt az a kérdés, hogy MIÉRT nem akarnak ágyús mezben játszani? de most őszintén, miért nem? fiatal, jó csapat, BL-részvétel, a világ legerősebb bajnoksága, és egy jó átigazolási szezont követően (amihez nem kellenének százmilliók) egyértelműen trófeákra utazhatnának. nem lehet őket meggyőzni a maradásról? nemár. én egyébként úgy emlékszem (de javíts ki, ha tévednék), hogy flaminiről ez előtt a bizonyos év előtt azt mondta wenger, hogy felőle mehet, ahova akar. érted ezt??? denilsonról mikor fog ilyet mondani?? aztán flamini bejátszotta magát a csapatba, de akkor mintha már késő lett volna marasztalni eleve.

"tavalyhoz képest volt fejlődés - nézd meg a PL eredményeinket. tavaly cél a 4. hely volt, idén kicsit más, ha jól sejtem."

szerintem a nyilatkozatok a célokról ugyanazok voltak tavaly is, meg idén is. hogy idén végül többre vágyhatott gyakorlatban az arsenal, azt én nem igazán a fejlődésnek tudom be, legalábbis ez a fejlődés korántsem annyira szignifikáns, mint amennyivel a liverpool szarabb idén, vagy amennyivel kevésbé penge egy nagy kroszak végéhez érő MU, vagy amennyire öregedő a chelsea.

a kérdés továbbra is ugyanaz: miért nem igazol wenger? és ha nincs pénz, akkor miért nem mondja ezt? sosem mondja ezt. miért nem? élvezi, hogy csökken a presztizse a szurkolók körében? számomra ez nem hangzik valami logikusan. persze simán lehet, hogy nincs pénz, annyi legalábbis tuti nincs, mint a shittynél meg a chelsea-nél, na de egy épkézláb csatárra való? egy jó VKP-ra való?

Woland 2010.04.19. 23:16:40

@imici77:

"közben a westham még kieshet...(?)"

siman, remelem ki is esnek, meg sem dolgoztattak a Liverpoolt. a Hull harom ponttal van mogottuk es az eszakiaknak eggyel tobb meccsuk van hatra.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.19. 23:22:19

@rizla: Cesc-et meg lehetett győzni a maradásról, RvP-t is, Arshát, hogy ide jöjjön, ellenben Flaminit, Hlebet, Adét, Tourét nem. Mik az okok? Lehetne boncolgatni, de csak tippelgethetünk.
(Touré eligazolásánál vissza lehet olvasni a kommenteket, az enyémet is, de aztán mégsem nekünk lett igazunk, hanem Wengernek)

Abban a bizonyos utolsó Flaminis évben ki adott volna Neki még játéklehetőséget? Megadta Wenger Neki, élt vele. Majd menni akart és megtette. Élete nagy álma teljesült egy milánói szerződéssel.

"miért nem igazol wenger? és ha nincs pénz, akkor miért nem mondja ezt? " - nem tudom a választ.

"és ha cesc is lelép, azt is elintézed annyival, hogy aki nem akar ágyús mezben játszani, az úgysem jó semmire" - amúgy ha menni akar, menjen. Sajnálni fogom, mint Henryt. De csapatot választottunk, nem játékost :) Majd megtanulok Jacknek szurkolni:)

rizla 2010.04.19. 23:28:43

@imici77: "ellenben Flaminit, Hlebet, Adét, Tourét nem."

tourét wenger akarta eladni. ő egyébként asszem azóta volt gyengébb, hogy gallas kapta a CSK-szalagot. wenger és az ő döntései. azt nem érted a mondandómban, hogy wenger mindenről tehet, mindenért felelős, mert az ő kezében van a csapat. ha sorozatban távoznak a kulcsjátékosai, akkor valahol az egész folyamat mögött ő van.
adebayort amúgy direkt nem említettem, érte nem kár, örülök, hogy az arsenal eladta a picsába, sokkal szimpatikusabb csapat így. ettől még kell egy csatár, csak nem ez a túlértékelt hülye barom.

"nem tudom a választ." senki sem tudja, ezért bátorkodtam leírni az én elképzelésemet. wengerben szerintem nem buzog az ambíció. ferguson a 70 és a halál között is toporzékol, ha nem nyer, wenger meg... nem tudom, fura.

"amúgy ha menni akar, menjen. Sajnálni fogom, mint Henryt. De csapatot választottunk, nem játékost "

persze. de úgy értem, hogy kit fogsz hibáztatni? wengert egy kicsit sem?
wilshere-től én is rengeteget várok, nagyon kíváncsi vagyok rá.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.04.19. 23:29:27

Remélem bennmarad a West Ham, egyik kedvenc csapatom Angliában, talán nem kell mondanom miért.

horas 2010.04.19. 23:31:29

@imici77: Touré-ról úgy tudom,hogy ő nem látott fantáziát már az Arsenal-ban nem érezte a potenciált,nem volt megelégedve a csapattal és megunta,hogy Wenger nem erősít sosem.
Megértem,így folytatódik a City a fejükre nő...

vadkutya 2010.04.19. 23:35:14

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Tudtam,h hozzá fogsz szólni, s köszönöm, a lényeget sikerült is megvilágítani:

"...ha én Arsenal szurkoló lennék, akkor rég kiábrándultam volna belőle..."

Ennyi - annak ellenére,h én még így is adnék neki 1 évet, de csak ha...

Jelenleg 2 féle Ágyús szurkoló létezik: aki hisz és akinek már nem feltétlen szentírás az, amit Wenger mond. Hangsúlyozom: ez NEM egyenlő azzal,h elvitatom az érdemeit. Eredményeket, kupákat szeretnék, nem futballakadémia vagyunk, hanem élcsapat. S akinek ez a szurkolói - amúgy szvsz teljesen érthető - mentalitás nem fekszik, az basszon egyedül, már bocsánat, s minden személyeskedés nélkül...

Ezzel zárnám a Wenger irányába tett okfejtéseimet.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.19. 23:38:44

@rizla: miért kéne bkit is hibáztatnom, ha elmegy Cesc?

Wenger is tud toporzékolni, meg örülni. 3-0-nál a sp?rs ellen a zakóját a székhez vágta.

"wenger és az ő döntései. azt nem érted a mondandómban, hogy wenger mindenről tehet, mindenért felelős, mert az ő kezében van a csapat. ha sorozatban távoznak a kulcsjátékosai, akkor valahol az egész folyamat mögött ő van."

már korábban írtam, de visszatöröltem, h nem állítottam mást, Ő a felelős. mindenért. picit vitatkoznék, mert ha flamoney azt mondta, h maradok heti 80ért, de a nem volt rá keret, akkor az nem Wenger "hibája". Az igen, h lejárt a szerződése.
tökéletesen egyetértek Veled, h Ő a felelős. De kinek tartozik felelősséggel? Ki kérheti számon ezt rajta? Azért felelős, amiért megbízták a kenyéradói, a céljait Ők és a munkafeltételeit Ők szabják meg. Vagy mi a végkövetkeztetésed?

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.19. 23:42:27

@horas: azért arculcsapásnak érezné szted Touré, ha most 5-ödikek lennének? Mert akkor cseberből vederbe a "majd jövőre" szlogen, nem?

danesdzsu2 2010.04.19. 23:43:04

@horas: Meg a két liverpooli csapat is lassan...

:)

rizla 2010.04.19. 23:44:24

@imici77: "De kinek tartozik felelősséggel? Ki kérheti számon ezt rajta?"

a szurkolók? hogy a klubvezetésnek jó ez így, az más kérdés, ezt írtam is. de aki azt akarja, hogy a csapata HALADJON VALAMERRE, és ne egy helyben ácsorogjon évekig, annak láthatod, hogy szar.

rizla 2010.04.19. 23:45:43

@imici77: a city-n már idén érezni, hogy elindult felfele. az arsenal se előre, se hátra. nem az a lényeg, hogy éppen 5. hely vagy 4, hanem a folyamatos fejlődés, a PERSPEKTÍVA.

horas 2010.04.19. 23:48:04

@imici77: Nemtudom.
Egyszer,Wenger nagyon szeret,anyagiaskodni,Touré szerintem klasszisokkal jobban keres,mint ágyúsként,másodszor ő télleg a kezdetek óta ott van,valamiféle tendenciát észre vehetett,ami valljuk be létezik is,mert az Arsenal évek múlásával egyre kevesebb címért van versenyben,most lassan eljutottunk oda,hogy szinte semmiért sincs illetve versenyebn van egy darabig,de reális esélye sosincs.

Igen,de a City tavaly óta többet erősödött,mint az Arsenal 2006-óta,és ők fognak jövőre is,sőt ha bejutnak a BL-be elszabadúl a pokol,arról nem is beszélve,ha télleg tudnak szerezni egy klasszis edzőt.

Domingo 2010.04.19. 23:57:17

@imici77: Kinek tartozik felelősséggel? Papíron a tulajdonosoknak, vezetőségnek, szurkolóknak, az Arsenal hagyományainak. Ki kérheti ezt számon rajta? Lásd az előző válasz. Az az igazság, hogy Wenger már nagyon rég kisajátította ezt a klubot, aminek most isszuk a levét. A górék nem szólnak semmit, mert nekik az teljesen jó, hogy a cég anyagi helyzete kiváló. Én ebből a szempontból örülnék egy takeover-nek, ugyanis egy új, karakán tulaj talán megzabolázná az öreget. Sokan ezt várták Gazidistől is, de hamar kiderült, hogy ő is csak egy Wenger kiskutya.

Lehet Denílsont hibáztatni, mert szezononként jó ha 4 meccsen szerepel jól. Lehet, Fabianskizni, meg Almuniazni, mert meccsek úsznak el rajtuk. Lehet Silvestrezni, mert konstans életveszélyt jelent a jelenléte. Lehet Rosickyzni, mert az embernek megszakad a szíve, ahogy két lépés után felsír a füvön. Lehet szidni Arshavint, amiért egy ellenszenves hangulatember és lehet ócsárolni Walcottot, amiért még mindig nem tud a fociról semmit sem. A bökkenő csak az, hogy ezekről Wenger tehet. Ő igazolta le őket, ő ad nekik túl nagy fizetést, ő nem elég szigorú, ő nem hajlandó változtatni az elképzelésein és ő követ el súlyos edzői és menedzseri hibákat. Én 11 éve szerettem bele az Arsenalba, de lassan kezdek elhidegülni a csapattól, mert egyszerűen rossz nézni, ami a klub háza táján történik.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.20. 00:00:01

@rizla: számodra nincs fejlődés, más meg úgy gondolja, hogy van. Tourénak gondolom a fejlődés a célja, hogy idén 6., jövőre 5., majd 4 év múlva egy BL-t érő 4. hely összejöjjön... hááát... ezt nem hiszem el. Majd vesznek egy jobb védőt, aztán padozhat.

mindenki azt akarja hogy haladjon a klub. én úgy gondolom, h haladunk, nem tudsz meggyőzni, hogy ez nem így van.

@horas: azért a fejlődésben mindig az első lépéseket a legkönnyebb megtenni. Majd kiderül, mit ér a city.

rizla 2010.04.20. 00:02:02

@imici77: és mi a haladás fokmérője? miben nyilvánul meg? mondj konkrétumokat, tényleg érdekel. mert az eredmények nem mutatnak ilyesmit. akkor mi?

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.20. 00:05:57

@Rico1: erre tényleg nem tudok mit írni, ha így gondolod. Rafa BL-t nyert, most EL-t fog. meg jövőre is. Nekem jobban bejön az állandó elithez való tartozás, mert ngog sem fogja visszavezetni a PL 4be a csapatot, és bendtnernél sem jobb :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.20. 00:09:02

@rizla: mondom, a PL számomra fokmérő. télen tudod hol álltunk? minden egyes villa pontvesztésnél pezsgőt bontottunk... nekem jobb az idei játék, mint tavaly, az biztos.

Mit gondolsz, az idei PL erősebb a tavalyinál? - erre többen is válaszolhatnának.

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2010.04.20. 00:14:14

@imici77: szerintem gyengébb, igaz ettől izgalmasabb, ezért fel sem merül, hogy ez negatívum legyen. De elment az egyik fő húzónév madridba, kevesebb pont is elég a bajnoksághoz, és senki sem áll már a BL elődöntőben.

Ez lehet pillanatnyi megingás is, simán lehet, hogy jövőre ismét 2-3-4 bl elődöntős csapat lesz és mindenvivő bajnokcsapat. de az idei pl-ben nincsenek olyan erős ökölszabályok, mint pl tavaly, vagy azelőtt.

horas 2010.04.20. 00:21:01

@imici77: Nemtudom.Mitől lenne könnyű,azért mert az Arsenal-nak nem sikerül?

Ott van az Inter példa.Zsínorban harmadszorra angollal futottak össze,két kettős vereség majd most egy kettős győzelem.Másik ágon lennének szerintem döntőznek,vagy legalább is papíron esélyesebbek.

Mourinho-t ezért hozták,első év kudarc,megbukott az elképzelés,másik év másik terv,egyből ott vannak.Perpillanat a Barca-t leszámítva,bárkinek partnerei Európában.

Barcelona?
Látványos összeomlás Rijkaard éra végén,rákövetkező évben forradalom.

Chelsea?
50 év után bajnokságot akarunk.Megtették a kellő lépéseket,megcsinálták.

MU?
90-es évek siker csapata után új csapat építés a 2000-es évek végére uralták a PL-t és domináltak BL-ben.

Arsenal?
Siker csapat a 2000-es évek elejétől a közepéig,új koncepció,hangos csend azóta.

horas 2010.04.20. 00:28:37

@horas: Vagyis úgy értem,hogy miért lenne könnyebb az első lépés mint a második,azért mert az Arsenal-nak nem sikerül,így értem.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.20. 00:32:49

@horas: az inter vs arsenal csatát nem játszom le még egyszer, az biztos :)

a mu eredményesebb, a barca meg jobb, a cselszkij meg pénz segítségével felépítette a bajnoki címet, de BL-t azóta sem sikerült nyerniük, de idén duplázhatnak. - azért ez is egy fejlődés. igen, mi ezeket az eredményeket most nem tudjuk elérni. de úgy gondolom, közvetlenül e csapatok mögött vagyunk. én várom és remélem, hogy hamarosan trófeát nyerünk ismét és látok is rá esélyt.

horas 2010.04.20. 00:37:10

@imici77: Csak az Inter azért hoztam példának,mert igen is lehet,látványos előrelépést produkálni.
Igazából az MU-t leszámítva az összes általam,hozott példa karcsapás szerű,ezért a rengeteg kritikus Wenger körül...

horas 2010.04.20. 00:37:39

@horas: rövid időn belül látványos előrelépést.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.20. 00:41:13

@horas: az inter megtette az első lépést a fejlődésben, bejutottak a 4be. Majd kiderül mire jutnak. félve írom le, de cserébe meg a bajnokságban 15 pontos előnyt bukhatnak el.

sztem több csapatot nem nagyon lehet hozni, hogy kijelentheted, hogy sokkal jobbak nálunk.

horas 2010.04.20. 00:55:30

@imici77: valamit valamiért.
semmit semmiért-nél még mindig jobb.
ez jól hangzik,hogy nem sok csapat van,aki jobb az arsenal-nál,de ez csak lázcsillapító mert azok viszont sokkal jobbak...

rizla 2010.04.20. 00:55:42

@imici77: "Mit gondolsz, az idei PL erősebb a tavalyinál? - erre többen is válaszolhatnának. "

egyértelműen gyengébb. pont ezért nem érzem valami nagy dolognak ezt az arsenal fejlődést.

vadkutya 2010.04.20. 00:57:17

@rizla: Semmivel sem vagyunk előrébb, mint tavaly.

rizla 2010.04.20. 00:57:46

@rizla: illetve bocs, ez így nem igaz, kiegyensúlyozottabb lett a PL (tehát valamivel erősebb is), mert 1-2 csapat jelentősebb babérokra kezdett törni, VISZONT az élcsapatok egyértelműen gyengültek erre a szezonra az elmúlt évekhez képest. az arsenal talán nem, ők maradtak, ahol vannak, és nagyjából ennyire elég.

rizla 2010.04.20. 00:58:18

@vadkutya: imici szerint igen, arra hivatkozok.

vadkutya 2010.04.20. 01:00:55

@rizla: Tudom, csak egy megjegyzés volt.

Én legbelül természetesen megértem az Imi érveit is. Csak sajnos én már a másik táborba tartozom, aki már nem hisz Wenger-nek.

rizla 2010.04.20. 01:04:31

@imici77: "én várom és remélem, hogy hamarosan trófeát nyerünk ismét és látok is rá esélyt. "

hogy? mármint nem vitatkozom, csak érdekel, hogy mi az esély? látsz esélyt arra, hogy most már tényleg mindenki marad a keretben, aki jó, amíg össze nem ér az egész, wenger meg igazol melléjük egy jó védekező középpályást, egy jó csatárt rvp mellé, és embereket a védelembe, hogy legyen pad is? hogy?

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.20. 01:17:04

@rizla: sztem fontosabb lenne egy kapus, egy (kettő, ha gallas megy) középső védő. csatár elméletileg jön, chamack (dzeko hova megy?). védekező középpályás sztem nem fog jönni, bár egy melo leigazolásán esetleg nem lepődnék meg, de nem ismerem a juve helyzetét.

én már láttam diabyt, nasrit (kimaradt az egész felk. szezonja), ebouét jól játszani idén, mellettük cesc+song néha arsha is el tud meccseket dönteni. kijöhet jobban a lépés a nagyobb csapatok ellen, mint idén, ami 0 pont volt, a többi ugyanúgy hozható. Hátha rvp sem lesz sérült 5 hónapig, Jack is kaphatna már meccseket, hogy pihenjenek a többiek.

1.: láttuk mire képes a mu rooney nélkül, nem tudom lesz-e még egy ilyen jó szezonja, szkólszi sem lesz már fiatalabb, giggs sem, vds sem.
2.: a cselszkijt nem tudom hova tenni, kemény dió
3.: a pool kerete nem erősebb nálunk
4.: a city kérdéses
5.: villa, everton ugyanaz, mint idén,vagyis sok éve.
6: sp?rs - majd elválik mennyire bírják a BL mellett a PL-t:)

ha cesc (vagy song) megy, akkor marad az eredmény tartása célként.

horas 2010.04.20. 01:31:22

Ahogy már leírtam,az Arsenal technikailag és taktikailag emlekedik ki a Spurs,Villa,Everton stb szinvonaltól.Viszont az elithez képest technikai főlényük minimális,taktikai nulla és itt jön be a játékos keret és a fizikális tényezők,ahol viszont úsznak.

rizla 2010.04.20. 01:45:21

@imici77: eleve nem túl szerencsés, hogy a többiek gyengülésére alapozod az arsenal "erősödését". ez lenne a remény? hogy a többiek szarabbak és szarabbak lesznek? egyébként meg:
1. az MU mindig képes megújulni. rooney egyébként jövőre is a csapat tagja lesz, és miért ne futhatna még egy ilyen jó idényt? most először volt rá építve a csapat normálisan. ennél akár még jobb is lehet. az öregedés probléma, de ott azért tudható, hogy zsebbe nyúlnak, ha gáz van. nem fognak annyira dominálni, mint eddig, de nem hinném, hogy gyengébbek lennének az arsenalnál.
2. a chelsea-nél van elég pénz és elhatározás ahhoz, hogy simán előzzék az arsenalt továbbra is (mint évek óta folyamatosan). most abra állítólag a zsebébe fog nyúlni újra, jól is teszi, mert öregszik a keret. azon múlik az egész, hogy ancelotti elég jó-e építeni egy új csapatot. ennyi pénzből csak sikerül neki..
3. a liverpool kerete nem erősebb, de szerintem nem is gyengébb. velük fogalmam sincs mi lesz.
4. a city lesz az új chelsea. hamarabb, mint hinnénk.
5. ez igaz, villa, everton marad a helyén. pont, mint az arsenal..
6. de ők, akárcsak a spurs, nem tartoznak szorosan a tárgyhoz, tehát ahhoz, hogy hogyan lesz ebből az arsenalból bajnokcsapat.

cesc ha nem is fog menni, mások biztosan. ha nem is idén, de szép lassan igen, ugyanúgy, ahogy évek óta mindig. miért lenne másképp?

rizla 2010.04.20. 01:57:01

@imici77: ezekhez még "én már láttam diabyt, nasrit (kimaradt az egész felk. szezonja), ebouét jól játszani idén, mellettük cesc+song néha arsha is el tud meccseket dönteni."

én is láttam már diaby-t és eboué-t jól játszani, azért, mert tehetségesek. de úgy tűnik, hogy előbbi baromi lassan fejlődik, mert állandóan benne van a betlizés lehetősége. most már azért kellene hogy legyen annyi tapasztalata, hogy ha valóban klasszis, akkor valamiféle kiegyensúlyozott teljesítményt le tudjon rakni az asztalra. hogy ez nem jellemző rá, az wenger kritikája is. eboué ennél jobb már sosem lesz. nasri viszont igen, benne tényleg lehet bízni. kérdés, hogy nem fog-e lelépni ő is, amikorra ténylegesen klasszissá érik, mert egyszerűen megunja, hogy nem történik semmi.

" kijöhet jobban a lépés a nagyobb csapatok ellen, mint idén"

kijöhet. csak azért annak több oka van, hogy nem jött ki a lépés, mint a balszerencse. szóval ebben bízni, hogy na, most majd talán jobban kijön a lépés, iszonyatosan esetleges, instabil alapokon nyugvó reménykedés.

" Hátha rvp sem lesz sérült 5 hónapig,"

detto. eddig szinte minden idényében megtörtént vele ez. miért változna meg? ez egy tendencia már, nem egyszerű pech. miért nem igazol wenger még egy klasszis csatárt? chamakkal kapcsolatban én szkeptikus vagyok a különböző - általam intelligensnek tartott kommentelők által elkövetett - hozzászólások miatt.

nagyjából olyasmiket mondasz, mint amikor pókerben valaki egy gyengus lapot tart a kezében, az ellenfélnél valami brutál monster, de sokadszorra is reménykedik benne, hogy most már tényleg lejön riverre a csodalap, ami megmenti. oka van mindennek.

vadkutya 2010.04.20. 02:02:19

@rizla: Én tényleg csak azt nem értem,h Wenger miért nem igazol? Illetve tudom,h miért nem, s ez a bosszantó. Az nem magyarázat,h nincs pénz, egy ekkora "vállalkozás" esetében ezt butaság kijelenteni.

Wenger-t még Istenként tisztelik, kizárt,h ne az ő szava döntsön. Ugyan lehet,h banális, de csak tegyük fel: ez esetben kérdem én, mi az a kockázati tényező, ami miatt nemet mond egy milliárdos befektető? Ha teszem azt Wenger odalép és ennyit mond: "Uram, szükségünk van - csak mondok egy számot - 40 millió fontra, amivel az évek óta belátott, s nem túl nagy távot átugorhatnánk és végre nyernénk vmit, kérem, adjon pénzt..."

De tényleg, befejeztem, no more flame.

Robot Robi 2010.04.20. 02:08:53

kicsit felment a cukrom ezen a sok arsenal beszolason. en kb 4 eve figyelem öket, es nezegetem a meccseket. nem lattam mindet, bevallom.
en szemely szerint azert szeretem a jatekuk, mert mikor keddenkent a kollegakkal jatszom, (majd mind csupa ketballabas, de lelkes fiatal, akarcsak jomagam) szeretnem, ha ugy mozognank mint az arsenal. latni akarom, h addig futunk, mig elbotlik lab, habzik a szaj. ott is oan a keret, amien. de tetszik, ahogy mozognak: tetszenek a 3szögelesek, tetszik ahogy felfutnak a tamado szellemisegü jatekosok a labdaert, a meredek leadasok, tetszik a gyors es rövid passzok technikaja, ahogy a közeppalyan lokalis emberelönyt alakitanak ki.
persze, csodalom fabregast, de pont ugy csodalom xavit is. szamomra egyforman alomszerü mindkettö.
egyszoval en nem azert nezem öket, mert több penzük van mint a cselszkinek, mert dragabbak vagy hiresebbek a jatekosok mint a manusznal. mert nem azok. es nem is erdekel. persze, "hizik a majam", mikor arshavin a poolnak egy jobbos, majd egy balos bombat leoszt, hogyne :) de en nem a begyüjtött kupak miatt szeretem az arsenalt. söt, imponal, h kicsit underdogok a sracok.
en szemely szerint nem engednem el arsene wengert. az, h nem földönkivüli arcok igy jatszanak, az az ö erdeme. es ha kis szerencseje lett volna az iden, akkor most min. 77 pontja lenne.
s sztem az vesse az elsö követ az arsenalra, aki egy oan csapatnak szurkol, aki a sajat van persieje, gallasa, arshavinje es fabregasa nelkül tarolna.

a masik kedvencem a freiburg (lokalis ügy), es nagyon örülnek, ha egy arsene wenger venne at :)

rizla 2010.04.20. 02:20:52

@vadkutya: hát imicinek nem nagyon tetszik az én elképzelésem wenger ambícióiról, illetve azok hiányáról. de az is lehet, hogy túlságosan ambíciózus, ezért gondolja azt, hogy célt fog érni így is (bár ezt inkább megszállottságnak nevezném)

rizla 2010.04.20. 02:23:12

@Robot Robi: "söt, imponal, h kicsit underdogok a sracok." hát így lesz valaki lelkes szurkolója egy középcsapatnak, eheh

Robot Robi 2010.04.20. 02:27:22

ps. valszeg maskepp is nezem a focit, mivel egy laborban dolgoztam a freiburgi humanoid focisokkal, akik ha jol tudom, akkor ketszeres vilagbajnokok es többszörös masodikok voltak joval olcsobb robotokkal mint pl az osakai csapat.
szoval a jatek lenyege a jatek maga. es azt az arsenal magas szinten üzi. hala arsene wengernek

Robot Robi 2010.04.20. 02:31:22

@rizla: mi a baj abban, ha vki nem egy "közepcsapat" szurkoloja?
meg különben is: 3 a 20 közepe? ha harmadoljuk, vagy negyedeljük a mezönyt, akkor is "élcsapat" :p

Robot Robi 2010.04.20. 02:32:03

akarom irni:
mi a baj abban, ha vki egy "közepcsapat" szurkoloja?

rizla 2010.04.20. 02:39:08

@Robot Robi: semmi. csak ha 4 éve követed az arsenalt, és eleve ilyen műkedvelő jellegű a hozzáállásod (pont, mint wengeré?), akkor érthető, hogy a trófeák nem nagyon érdekelnek. igaz, nem is nevezted magad szurkolónak, de mondjuk, hogy szimpatizáns vagy. mindenesetre aki már odáig van egy csapatért, az azt akarja, hogy a csapat nyerjen. ha nem nyer, csalódott. ki ne akarna első lenni egy játékban? azt mondod a játék a lényeg, de a játéknak mi a lényege? ha nem akarsz győzni, mi a lényeg? akkor inkább írj egy dalt, vagy fess egy képet.
és aki régebb óta követi a wenger projectet, az tudja, hogy micsoda potenciál rejtőzik benne. hogy ez az ember képes volt összerántani egy PL-ben több, mint egy szezonig veretlen csapatot, és azt sem zsilliókból vásárolta össze. és most is ott van a lehetőség, hogy a világ tetejére érjen az arsenal, de úgy tűnik, hogy nem akar túl nagy erőfeszítéseket tenni, hogy ez megtörténjen. érthető, ha emiatt csalódottak a szurkolók.

Robot Robi 2010.04.20. 02:49:30

@rizla: nem feltetlen a nyeres erdekel, hanem a nyerniakaras. az szamomra mindennel fontosabb. ha az ember veszit, mert egy xavi-messi duo van ellene, akkor nincs azzal semmi baj. nem vagyok csalodott. de csalodott vagyok, ha nem latom a harcot, h mindenki 100%ot nyujt. akkor igen. nekem ez a jatek lenyege: a lehetösegekhez kepest elsö lenni, a maximumot hozni. mondhatni kötelesseg.
amugy szamomra az arsenal jateka festmeny, vagy dal, ha ugy akarod. nem mindig, de ez nem az arsene wenger hibaja.
es ami a penzpolitikat illeti, ahhoz sajnos nem ertek, de nem hinnem, h mindenkeppen silvestreket venne, ha lenne penze jobbra :) vagy szerinted akkora vasar volt, vagy a kenyszer hozta?

rizla 2010.04.20. 03:04:07

@Robot Robi: "nekem ez a jatek lenyege: a lehetösegekhez kepest elsö lenni, a maximumot hozni. mondhatni kötelesseg. "

és ha egy csapatnak nem kellene sok, hogy a lehetőségei túlmutassanak azon, hogy állandó BL-helyezés, és BL 2. fordulós szereplés? na, akkor mivan? amit mondasz az szép lenne, ha annyiból állna a klubfutball, hogy mindenkinek van egy adott csapata, amin nem változtathat, vagy mindenki ugyanannyi pénzből gazdálkodhat, és abszolút a képességek döntenek. de nem így van, és a szurkolók baromira kíváncsiak, hogy miért derogál wengernek elkölteni 40 milliót, ha azért cserébe a csapat reális eséllyel pályázhatna a bajnokságra, vagy a BL-győzelemre.

"es ami a penzpolitikat illeti, ahhoz sajnos nem ertek, de nem hinnem, h mindenkeppen silvestreket venne, ha lenne penze jobbra :)"

de ki mondta, hogy nincs pénze? ez a lényeg, hogy senki, ő sem mondta soha, hogy nincs pénz. ha ez a helyzet, miért nem mondja? tehát minden bizonnyal több pénz van igazolásokra, mint amennyit az arsenal felhasznál.

"vagy szerinted akkora vasar volt, vagy a kenyszer hozta?"

silvestre ingyen volt. de ő inkább azért érdekes igazolás, mert wenger fiatalokból épít csapatot. akkor mégis minek ráncigál oda egy teljesen reménytelen vén játékost, miért nem bízik valamelyik ifjúban? mi ennek az értelme?

Robot Robi 2010.04.20. 03:52:23

hat azt kettönk közül senki nem tudja, h van-e eleg penze, vagy sem. de abban teljesen igazad van, h lehet h 30 milka is eleg lett volna vmit összehozni, amit, ha wenger a sarkara allt volna, sztem is ki tudott volna csikarni. mint emlitem, sztem, de nem biztos, h csak ugy lifeg ott 30 millio font a penztarcabol kikandikalva.pedig igy utolag valszeg nagyon megerte volna venni egy rendes vedöt ill. szegeny alfred brendel helyett egy utodot az ademajor altal kialakült ür kitöltesere. (nem mintha bendtner rosszul mozogna, csak hat a tamadokat talaltokra merik, es nemelyik helyzetet talan meg en sem rontottam volna el a ket görbe labammal).

de ki gondolta volna, h az arsenal megint megtizedelödik? tudom, h volt mar ra pelda, de azert az ideny eleg pechesen alakult, ami a serülteket erinti.

az utodokkal kapcsolatos kerdesedre vonatkozolag: mar lattam itt nemetorszagban par csapatot rafaragni a tul korai bizalomra, ami a vedöket illeti, ld. schalke vagy bajor major. mondjuk ellenpelda volna a borussia. szoval a kerdes jogos.
vmeik almatlan ejszakamon azon gondolkoztam, h kene egy scout tipp forum az arsenalnak, ahol a sok rajongo tippeket adhatna a scoutoknak. en ket eve beajanlottam volna dzekot. mar persze tul kesö: egyreszt draga, masreszt nem biztos, h misimovic nelkül hozna a formajat es beilleszkedne a kepbe (habar sztem fabregas vagy nasri is etetne labdakkal, es tuti nem kellene neki annyi mint szegeny bendtnernek)

kitartok az elmeletem mellett, h a kenyszer nagy ur

Robot Robi 2010.04.20. 03:53:16

hat azt kettönk közül senki nem tudja, h van-e eleg penze, vagy sem. de abban teljesen igazad van, h lehet h 30 milka is eleg lett volna vmit összehozni, amit, ha wenger a sarkara allt volna, sztem is ki tudott volna csikarni. mint emlitem, sztem, de nem biztos, h csak ugy lifeg ott 30 millio font a penztarcabol kikandikalva.pedig igy utolag valszeg nagyon megerte volna venni egy rendes vedöt ill. szegeny alfred brendel helyett egy utodot az ademajor altal kialakült ür kitöltesere. (nem mintha bendtner rosszul mozogna, csak hat a tamadokat talaltokra merik, es nemelyik helyzetet talan meg en sem rontottam volna el a ket görbe labammal).

de ki gondolta volna, h az arsenal megint megtizedelödik? tudom, h volt mar ra pelda, de azert az ideny eleg pechesen alakult, ami a serülteket erinti.

az utodokkal kapcsolatos kerdesedre vonatkozolag: mar lattam itt nemetorszagban par csapatot rafaragni a tul korai bizalomra, ami a vedöket illeti, ld. schalke vagy bajor major. mondjuk ellenpelda volna a borussia. szoval a kerdes jogos.
vmeik almatlan ejszakamon azon gondolkoztam, h kene egy scout tipp forum az arsenalnak, ahol a sok rajongo tippeket adhatna a scoutoknak. en ket eve beajanlottam volna dzekot. mar persze tul kesö: egyreszt draga, masreszt nem biztos, h misimovic nelkül hozna a formajat es beilleszkedne a kepbe (habar sztem fabregas vagy nasri is etetne labdakkal, es tuti nem kellene neki annyi mint szegeny bendtnernek)

kitartok az elmeletem mellett, h a kenyszer nagy ur

Robot Robi 2010.04.20. 03:55:06

hat azt kettönk közül senki nem tudja, h van-e eleg penze, vagy sem. de abban teljesen igazad van, h lehet h 30 milka is eleg lett volna vmit összehozni, amit, ha wenger a sarkara allt volna, sztem is ki tudott volna csikarni. mint emlitem, sztem, de nem biztos, h csak ugy lifeg ott 30 millio font a penztarcabol kikandikalva.pedig igy utolag valszeg nagyon megerte volna venni egy rendes vedöt ill. szegeny alfred brendel helyett egy utodot az ademajor altal kialakült ür kitöltesere. (nem mintha bendtner rosszul mozogna, csak hat a tamadokat talaltokra merik, es nemelyik helyzetet talan meg en sem rontottam volna el a ket görbe labammal).

de ki gondolta volna, h az arsenal megint megtizedelödik? tudom, h volt mar ra pelda, de azert az ideny eleg pechesen alakult, ami a serülteket erinti.

az utodokkal kapcsolatos kerdesedre vonatkozolag: mar lattam itt nemetorszagban par csapatot rafaragni a tul korai bizalomra, ami a vedöket illeti, ld. schalke vagy bajor major. mondjuk ellenpelda volna a borussia. szoval a kerdes jogos.
vmeik almatlan ejszakamon azon gondolkoztam, h kene egy scout tipp forum az arsenalnak, ahol a sok rajongo tippeket adhatna a scoutoknak. en ket eve beajanlottam volna dzekot. mar persze tul kesö: egyreszt draga, masreszt nem biztos, h misimovic nelkül hozna a formajat es beilleszkedne a kepbe (habar sztem fabregas vagy nasri is etetne labdakkal, es tuti nem kellene neki annyi mint szegeny bendtnernek)

kitartok az elmeletem mellett, h a kenyszer nagy ur

Robot Robi 2010.04.20. 04:14:51

hat azt kettönk közül senki nem tudja, h van-e eleg penze, vagy sem. de abban teljesen igazad van, h lehet h 30 milka is eleg lett volna vmit összehozni, amit, ha wenger a sarkara allt volna, sztem is ki tudott volna csikarni. mint emlitem, sztem, de nem biztos, h csak ugy lifeg ott 30 millio font a penztarcabol kikandikalva.pedig igy utolag valszeg nagyon megerte volna venni egy rendes vedöt ill. szegeny alfred brendel helyett egy utodot az ademajor altal kialakült ür kitöltesere. (nem mintha bendtner rosszul mozogna, csak hat a tamadokat talaltokra merik, es nemelyik helyzetet talan meg en sem rontottam volna el a ket görbe labammal).

de ki gondolta volna, h az arsenal megint megtizedelödik? tudom, h volt mar ra pelda, de azert az ideny eleg pechesen alakult, ami a serülteket erinti.

az utodokkal kapcsolatos kerdesedre vonatkozolag: mar lattam itt nemetorszagban par csapatot rafaragni a tul korai bizalomra, ami a vedöket illeti, ld. schalke vagy bajor major. mondjuk ellenpelda volna a borussia. szoval a kerdes jogos.
vmeik almatlan ejszakamon azon gondolkoztam, h kene egy scout tipp forum az arsenalnak, ahol a sok rajongo tippeket adhatna a scoutoknak. en ket eve beajanlottam volna dzekot. mar persze tul kesö: egyreszt draga, masreszt nem biztos, h misimovic nelkül hozna a formajat es beilleszkedne a kepbe (habar sztem fabregas vagy nasri is etetne labdakkal, es tuti nem kellene neki annyi mint szegeny bendtnernek)

kitartok az elmeletem mellett, h a kenyszer nagy ur

Robot Robi 2010.04.20. 04:15:45

hat azt kettönk közül senki nem tudja, h van-e eleg penze, vagy sem. de abban teljesen igazad van, h lehet h 30 milka is eleg lett volna vmit összehozni, amit, ha wenger a sarkara allt volna, sztem is ki tudott volna csikarni. mint emlitem, sztem, de nem biztos, h csak ugy lifeg ott 30 millio font a penztarcabol kikandikalva.pedig igy utolag valszeg nagyon megerte volna venni egy rendes vedöt ill. szegeny alfred brendel helyett egy utodot az ademajor altal kialakült ür kitöltesere. (nem mintha bendtner rosszul mozogna, csak hat a tamadokat talaltokra merik, es nemelyik helyzetet talan meg en sem rontottam volna el a ket görbe labammal).

de ki gondolta volna, h az arsenal megint megtizedelödik? tudom, h volt mar ra pelda, de azert az ideny eleg pechesen alakult, ami a serülteket erinti.

az utodokkal kapcsolatos kerdesedre vonatkozolag: mar lattam itt nemetorszagban par csapatot rafaragni a tul korai bizalomra, ami a vedöket illeti, ld. schalke vagy bajor major. mondjuk ellenpelda volna a borussia. szoval a kerdes jogos.
vmeik almatlan ejszakamon azon gondolkoztam, h kene egy scout tipp forum az arsenalnak, ahol a sok rajongo tippeket adhatna a scoutoknak. en ket eve beajanlottam volna dzekot. mar persze tul kesö: egyreszt draga, masreszt nem biztos, h misimovic nelkül hozna a formajat es beilleszkedne a kepbe (habar sztem fabregas vagy nasri is etetne labdakkal, es tuti nem kellene neki annyi mint szegeny bendtnernek)

kitartok az elmeletem mellett, h a kenyszer nagy ur

vadkutya 2010.04.20. 07:14:10

Csak annyit mondjon meg nekem még az az Arsenal szurkoló, aki elsősorban a játék szépsége és nem a győzni akarás és győzni tudás miatt ül le megnézni egy meccset: mit érez, amikor nyerünk? Tök jó, szépen játszottunk, már Diaby is rúgott két egyeneset a labdába? Vagy tök jó, nyertünk basszaszájba(!!!) és esetleg ocsmány játékkal? Melyik érzés jön előbb? Sőt: mit érez, amikor veszítünk?

Csak próbálom megérteni, no offense. Kérdem, mert ez a mentalitás - az én olvasatomban - alapjaiban kérdőjelezi meg a rajongás mértékét, komolyságát. Illetve azt,h ez esetben akkor kinek és minek is szurkol, mit szeretne 7ről 7re látni a pályán? A sport miatt nem szurkolhat, a sport - főként az élsport - lényege a győzelem.

Tényleg nem értem, vajon Fabregas is elvan azzal a gondolattal,h majd ha mesél az unokáinak, akkor elég lesz annyit mondania: szépen játszottunk, ugyan sosem nyertem semmit, de jó volt nézni. - Que, Papa?

Mellesleg egyetlen más csapatsport szurkolói sem mondanak olyat,h nem baj ha nem nyerünk kupákat, csak játsszunk szépen, meg mindenki fejlődjön. Sehol, semmilyen futballszurkoló nem mond, s nem mondhat ilyet.

Csak Arsenal szurkoló. Ez Wenger másik hagyatéka, az érdemei mellett. De ez - amellett,h alapjaiban rúg fel bizonyos eszméket - súlyos, súlyos hiba, s egy rendkívül csökönyös gondolat, melynek felmutatható, komoly eredménye nincs. Pontosan olyan, mint Wenger és az Arsenal jelenlegi játéka.

danesdzsu2 2010.04.20. 09:14:31

@peter135: Andrea Pirlo.

Egyébként ki tett többet az Arsenalért az elmúlt 50 évben, mint Wenger? És mégis...

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.20. 10:20:59

@rizla: jóreggelt. rem, a kártyás hasonlatodra aludtál egyet, mert butaság. Wenger és a foci azért nem olyan, mint "lóval kártyázni" :)

majd, amikor a 4 meccsen nem 0 pontot szerzünk, akkor azt mondom, hogy azaz oka, hogy diaby nem 2es, hanem egy ász :)

ha ezekkel a kutyaütő lapokkal az Arsenal marad a helyén, azaz dobogósok leszünk, akkor nem fogok panaszkodni, hogy miért csak bronz, miközben a többiek szétvásárolják az agyukat is - ahogy írtad (mu, cselszkij, city). de nem is értem meg azokat, akik majd 2 kézzel mutogatnak, h nincs fejlődés, sz?r az egész, nincs kupa, hülyewenger...

nem örülök, ha nem lesz vérfrissítés, nem lesznek igazolások (vagy elmennek meghatározó játékosaink), a szememben nem fejlődik a csapat. nem örülök, de elfogadom és megpróbálok reális célokat kitűzni (jobb, mint hőzöngeni és kurvaanyázni, bár lehet másik csapatot is keresni...).

Amúgy sok játékosról mondod, hogy már nem fog fejlődni, meg mondják, h nem arsenal szintű (ez milyen jó kifejezés), de songot ki nem zavarta volna el? Várjunk még, vagyis én azt mondom, várok.

Mr.AT 2010.04.20. 10:34:59

@rizla: Ezzel maximálisan egyetértek. A ManCity-t elnézve a Big4-ból elég gyorsan Big5 lesz, vagy inkább Big3, ha a Liverpool és az Arsenal nem kezd el komolyan építkezni.

Lehet fikázni, arabozni meg zsidózni a Cityt, de már most egy rohadt ütős kis csapat van ott, és mi lesz, ha még ehhez vásárolnak nyáron. Elnézegettem pár meccsüket az utóbbi időben csak úgy passzióból, rengeteg jó játékos van ott, és nem csak a legnagyobb nevekre gondolok.

Mr.AT 2010.04.20. 10:38:10

"A nyáron José Mourinho váltja a Manchester United kispadján Alex Fergusont - írja a Daily Star." //t-zones

?

United82 2010.04.20. 10:43:08

@Mr.AT:
a következő nyáron:)

Lezuzius 2010.04.20. 10:50:59

Wenger megtalalta a tuti receptet:
"I might have to sign Real Madrid's cast-offs this summer," Wenger joked, according to The Daily Mirror.
"It was surprising that they got rid of Wesley Sneijder and Arjen Robben, who have both done well in the Champions League.
"Maybe it's worth waiting outside their stadium and seeing what players they let go this summer!"

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.20. 10:54:08

@Lezuzius: remélem, hogy a madird behúzza a bajnokságot és akkor beárazza az egész spanyol bajnokságot. :)

nils_h 2010.04.20. 11:24:24

@Robot Robi: @rizla: ráadásul sztem 30-40 milla nem is volna elég. kellene legalább 4 (inkább 5) olyan játékos, aki azonnal bevethető és komoly(!) erősítést jelentő játékos. 30 millából esélytelen. Anélkül pedig újra lukas lesz a csapat még sérülések nélkül is.

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2010.04.20. 12:11:43

@imici77: Ne már Imi, nem fogom tudni előkeresni, de te is legaláb négy poszton (kapus, kv, vkp, csatár) várnál erősítést, holgerson úrfi ugyanezt mondja, mi a gond?

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2010.04.20. 12:16:15

@morphine: Egyébként tudod mit? Ollózva a neten keringő nevekből tessék egy lista:
Hart, Juhász, Hageland, Yaya Touré vagy Felipe Melo, Balotelli.

És persze Chamak (mert ő már tuti és ingyen van).

Megy: Edu, Silvestre, Diaby vagy Denilson, Vela, Merida

Hm?

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.20. 12:25:39

@morphine: juhász? dzsudzsák meg a szélre.

én arra voltam kíváncsi, hogy vajon összejön-e egy olyan 5ös, hogy dzeko+villa+touré+buffon+x.

5 ilyen szintű játékos nem fog jönni, erre akartam kilyukadni. Az igazolásokban sztem lesz olyan, mint Verminátor, vagy Eduardo, azaz pislogunk, mint hal a szatyorban.

Sztem Eduardo és Diaby marad, de Denilson is maradni fog. Ezért írtam, h keretfeltöltés kell, mert mennyiségi problémáink vannak (néhány minőségi mellett).

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2010.04.20. 12:56:56

@imici77: Ugyan Imi, ez nem kívánság lista volt, csak öt olyan név, aki valamilyen kontextusban már felmerült, megvehető és olyan poszton játszik, ahol erősítésre, vagy jó kiegészítő emberre van szüksége a csapatnak. A legtöbbüket én nem láttam játszani, így nem is fogom kívánni, hogy jöjjenek, vakon.

Amit mondassz önmagába harap: Wenger jól csinálja -> ez a keret ennyit tud, erősítés kéne -> de Wenger úgysem erősít -> goto start. Wenger tényleg jól csinálja?

Ezt a kérdést tesszük most fel, attól, hogy vagdalkozol még nem lesz kevésbé aktuális a kérdés, lévén ismét trófea nélkül, majdnem-eredményekkel fejezünk be egy szezont. Persze igen, aktívummal zárni az évet sokadjára, miközben BL helyen vagyunk, sokadjára, valóban eredmény. Csak nem az az eredmény, amit igazán szeretnénk.

Szergő 2010.04.20. 13:21:05

Tényleg akkora szarban lenne az Arsenal h a szurkolóik csak ilyen játékosokról mernek csak álmodozni?
Felipe Melo aki konkrétan egy jó év után elment a juvéba(Firenzéből,innentől kezdve azért jó ízlésű ember túl jó véleménnyel nem lehet róla),és futott egy olyan szar évet ami még Queresmanak is dícséretére válna?ha még a Seria A-ban is fostos,akkor mi lenne vele a PL-ben?
Chamak meg Dzeko?még Bendtner is jtöbb hasznot hajt náluk,egyrészt jóval fiatalabb,évek óta Londonban van,Wenger tudja mit tud nyújtani,lehet rá játékot építeni,nem lutri,hogy akkor most beválik e mert a német/francia bajnokságban rúgott 15 gólt és akkora májer volt 1 évre.
Ennyi erővel Huntelaar is lehetne,elvégre ő csak két elitbajnokságban szerepelt le idáig.Mondjuk a 3 közül őt tartom személy szerint a legtöbbre dehát döntéseiben mutatkozik meg az ember nem a képességeiben,nemde?

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.20. 13:29:08

befejeztem. ismeritek a véleményem. Ha BL győzelmet vártatok idénre és bajnoki aranyat ősszel, azon nem tudok változtatni. mondtam, jó szurkolást a 3 meccsre, aztán ősszel, ha nem tetszik a keret, akkor mehet az ócsárolás tovább, addig meg lehet keresni a bajokat és filozofálni, h diaby mennyit keres és mennyit ér a bronz éremmel együtt.

wan2bee 2010.04.20. 13:47:52

Nem kerdes, hogy ismet bebizonyosodott, hogy szerencsetlenek vagyunk a serultekkel es szukseg van 1-2 olyan jatekosra, akik Fabregason kivul vallukra tudjak venni a csapatot barmilyen korulmenyek kozott, plusz 1-2 olyan jomunkasember, mint Vermaelen. Innentol kezdve nem a nevek a kerdes, hanem az, hogy a vezetoseg es Wenger felismerik-e a problemat, es konszenzusra jutnak-e a megoldast illetoen.

Ha belatjak azt, amit gyakorlatilag mindenki latni vel, akkor leszarhatjuk, hogy kiket hoz Wenger. Hiszen nala jobban senki nem tud nevesincs embereket igazolni, legyen az a thaifoldi harmadosztaly legjobb labdaszedoje, a 12 es haromnegyed eves Adrian Paul vagy a venezuelai noi roplabdavalogatott kivalo liberoja.

Ha jon 3-4 olyan ember, akik osszel meggyozoen befolyasoljak a csapat jatekat Diabyval, vagy nelkule, akkor azt mondom, hogy tanultunk ebbol a szezonbol. De ha ismet sikerul elinteznie a csapatnak a "sok volt a serultunk" es a "jovore beerik a csapat" szlogenekkel, akkor leszunk igazan bajban.

Wenger tobbet fog izzadni ezen a nyaron, mint valaha. Es nem a klimavaltozas miatt.

In Arsene we trust. (for a while at least)

zsakfos 2010.04.20. 13:56:55

@Szergő:
Sose értettem, hogy miért is szerepelt le Huntelaar...maradva csak a Milannal. Ha valaki annyit játszik mint ő, elég nehéz 20 gólt rúgni egy szezonban.
Huntelaar:
851 perc ( durván 9,5 teljes meccs), 9x volt kezdő ebből 7x lecserélték, 13x állt be cserként, ez összesen 22 meccs ( 38 percet játszik átlagban), 7 gól. 121 percenként rúg gólt.
Összehasonlítva a többi Milan csatárral:
-Ronaldinho 2567 perc, 30x volt kezdő 10x lecserélték, 2x becserélték összesen 32 meccs ( 80 perc átlagban) 9 gól, 285 percenként talál be.
-Pato 1648 perc, 18x kezdő 4x lecserélték, 3xbe összesen 21 meccs ( 78 percet játszik átlagban), 12 gól. 137 percenkénti gól.
-Boriello 1938 perc, 24x kezdő, 13x lecserélték, 2xbe, 26 meccs( 75 perc átlagban)14 gól, 138 percenként gól.
-Inzgaghi 687 perc, 4x kezdő ebből 3x lecserélték, 17x be, összesen 21 meccs ( átlagban 32 perc), 2 gól, 344 percenkénti átlag.

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.04.20. 14:05:52

@danesdzsu2:
Nem igazán látom az összefüggést Pires és Pirlo között. Van egy sejtésem egyébként, hogy mire gondolsz de jó lenne ha megerősítenél.

Althedokan 2010.04.20. 14:08:12

@zsakfos : ez mind igaz, de ha valaki csak egy percet játszik egy évadban és rúh egy gólt 11esből, akkor az átlagban 1 percenként gólt rúg, szóval ez a statisztika nem igazán mutat értelmes képet a dolgokról...

Mindazonáltal én is azt gondolom, hogy több lehetőségre lenne szüksége, szerintem bőven van benne még amit nem tudott megmutatni...Különben is ha már támadó foci, akkor nyugodtan lehetne több csatárt is mozgatni...

ja és "137 percenkénti gól"?:D inkább 137 percenként egy gól...

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.04.20. 14:18:35

@zsakfos : Teljesen igazad van, én sem értem miért szapulják oly sokan. Más kérdés, hogy nyilván okkal nem bír kezdő lenni.

Domingo 2010.04.20. 14:22:49

@Szergő: Azért Dzekot ne fitymálljuk már le a nyolcvanvalahány meccsen lőtt 63 góljával. Bundesliga ide, vagy oda.

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.04.20. 14:29:47

@Szergő: szerintem ne fogd vissza magad, mondjuk ki, bendtner egyedül több hasznot hajt, mint dzeko és chamakh együtt :) meg keressünk még valakit :) egyébként dzeko és bendtner között két év sincs, de ez a legkevesebb

Szergő 2010.04.20. 14:38:37

@zsakfos : távol álljon tőlem h szapuljam,kiváló képességű csatárnak tartom,és nagyon sajnálom h kétszer is ekkora bakot lőtt a választásaival.
A Madridnál szinte lehetetlen helyzetbe került,nem is helyes azt mondani h leszerepelt,egyszerűen csak nem hagyott nyomot.
Igazából nem is értem minek ment egyáltalán oda,egy roncs,játék nélküli csapathoz,év közben,de főleg a spanyol bajnokságba.A real Madridhoz,ahol rohadt nagy nyomás alatt kellett volna teljesítenie úgy,hogy alig ismeri a csapatot.Egy csatárt a góljai minősítenek,törvényszerű volt h legalább egy nyárnak el kell telnie h igazán megmutathassa h mit tud.És törvényszerű volt a bukás is,na nem a képességei miatt.
Ezután elment a Milanba ahol viszont szintén nem tudott magának helyet szorítani,és azért ez persze sok tényezős dolog,fos csapat,fos kiszolgálás,de Inzaghi és Boriello nem azok a csatárok akik egy igazi klasszist kiszorítana,illett volna beverekednie magát a kezdőbe.
Két döglődő csapat 2 év alatt,2(3)edző akiknek nem igazán kell(ett),azért ez mégse túl jó ajánlólevél.

De az Arsenalban valószínűleg rohadt jó helye lenne,remek középpályásokkal,és szerintem a vak is láthatja h a PL illik a legjobban a játékához.És Wengernek se kéne túl mélyre nyúlni a pénztárcájában,cserébe szerintem a holland ha érezné a bizalmat,újra tudná szórni a gólokat.
Egyszóval asszem felül kell bírálnom a korábbi mondataimat :)

zsakfos 2010.04.20. 14:49:59

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:
Persze, ennek rengeteg összetevője van.
Új környezet, nem volt vele a családja, nem beszéli a nyelvet, milyen a személyisége, önbizalom, milyen a taktika, hogy jön ki az edzővel, a csapattársaival stb. stb. Csak a világ nem fekete és fehér, hogy valaki vagy mennybe megy, vagy megbukik...
De még egy gondolat vele kapcsolatban. Kb. 2 hónapja Gullit nyilatkozott róla, és sztem nagyon igaza volt, hogy sem Madridban, sem Milánóban nem tudták, tudják igazán használni.
Nem igazán gyors, nem is igazán technikás,de a 16-oson belül maga az életveszély és iszonyat jó hatékonysággal rúgja be a helyzeteit, csak oda kell neki adni a labdát. Az más kérdés, hogy az ilyen típusú csatároké e a jövő ? ( lsd. Messi, C. Ronaldo, Rooney sokkal komplettebbek )
Viszont a válogatottban működik, ott 30/15 az átlaga ( Kuyt 60/14, Robben46/11, van Persie 41/14, de pl. van Bastené is csak 58/24 volt).
Kíváncsi vagyok mit hoznak ki a vb-n a hollandok ebből a támadószekcióból: Sneijder ( van der Vaart, Seedorf még csereként se fér be ezt mondjuk sajnálom...)osztja a lasztikat, széleken Robben ( Elia, esetleg Babel) és Kuyt ( van Persie), középen Nistelrooy ( Huntelaar). A spanyolokon kívül talán a legkomplexebb támadósor ( vannak jó irányítók, jó szélsők, hatékony középcsatárok).

Szergő 2010.04.20. 14:53:12

@Rico1: hát nem tudom.Bundesliga ide vagy oda?Mario Gomes azért eléggé hasonló gólátlagot hozott a Stuttgartban mint Dzeko a Wolsburgban,de még egy rakat ilyen játékost fel lehetne sorolni.Szerintem az nem sokat ér ha valaki ott szórja a gólokat,nem véletlen h nem nagyon jutnak sehova az ottani gólkirályok

zsakfos 2010.04.20. 14:54:12

@Szergő:
Így van, a Real kurva nagy baklövés volt. Igazán az Ajax akart nagyon jól keresni vele, mielőtt lejár a szerződése...
Az Arsenallal egyetértek, azzal sztem mindenki jól járt volna már a nyáron, sőt akkor járt volna mindenki a legjobban ha már az Ajaxból egyből az Ágyúsokhoz megy.

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.04.20. 14:57:10

@zsakfos :
Na, pont ezért nem illik Huntelaar az Arsenalba:

"Nem igazán gyors, nem is igazán technikás,de a 16-oson belül maga az életveszély és iszonyat jó hatékonysággal rúgja be a helyzeteit, csak oda kell neki adni a labdát."

Nálunk nem elég ha a 16-oson belül várja a labdát. Itt a csatárnak osztogatnia is kell, rengeteget visszamozognia akár a félpályáig is. Huntelaar erre egyáltalén nem alkalmas.
Ez konkrétan a Heinrich által remek posztban is megfogalmazott "ál-csatár" pozíció.

zsakfos 2010.04.20. 15:22:24

@peter135:
Ezt valószínűleg sokkal jobban látod, mert nagyságrendekkel több Arsenal meccset nézel, mint én.
Így csak egy pár észrevétel vagy inkább kérdés.
Ha jól emlékszem már Ajaxos,majd Realos korában is felmerült a leigazolása, nem tud mennyire csak a sajtóban és mennyire Wenger fejében, nyilatkozataiban.
Az, hogy hatékony a 16-oson belül nem azt jelenti, hogy csak ott várja a labdát ( vö. nem egy Inzaghi), meg tudja tartani a labdákat és jól lő azért messziről is.
Adebayor mit játszott? Amennyire én emlékszem, ő volt legfelül és mellette van Persie az ál-csatár, aki visszamozog a labdákért.

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.04.20. 15:30:56

@zsakfos :
Nyilván kissé túloztam azzal, hogy csak a 16-oson belül várja a labdát. Őt az Arsenal mostani keretéből talán Eduardohoz tudnám hasonlítani. Ő is tipikus befejező, aki sokat segít mezőnyben is, de nem alkalmas erre a szerepkörre. Pedig Eduardo sokat játszott szélsőt illetve szélső támadót.
Adebayor teljesen előretolt középcsatár volt és mögötte van Persie a visszavont ék.
Ez volt 4-4-2-ben. Idén már többnyire 4-3-3 volt egyetlen csatárral és gyakran a két szélső is gyakran inkább középpályás volt, mint csatár ellentétben a Barcelonával.

rizla 2010.04.20. 17:14:25

@Robot Robi: "de ki gondolta volna, h az arsenal megint megtizedelödik? tudom, h volt mar ra pelda, de azert az ideny eleg pechesen alakult, ami a serülteket erinti."

na ne hülyéskedj. ki NEM gondolta volna?

rizla 2010.04.20. 17:18:05

@imici77: " rem, a kártyás hasonlatodra aludtál egyet, mert butaság. Wenger és a foci azért nem olyan, mint "lóval kártyázni" :)"

nem wengerre volt az hasonlat, hanem rád, és azokra az arseanal szurkolókra, akik olyasmikban bíznak, amik nagyon esetleges dolgok. "majd jobban kijön a lépés", "rvp majd nem sérül le", "diaby nem csak 10 meccsen fog jól játszani". ezek utolsó szalmaszálak.

danesdzsu2 2010.04.20. 18:25:00

@peter135: jóra gondolsz, arra céloztam, hogy a szurkoló hálátlan fajta:) Piresnek is lehetett volna 2 rossz szezonja, és akkor bizony....

Everred 2010.04.20. 18:28:12

@rizla: mondjuk az, hogy egy tehetséges játékos beérik, és nem csak 10, de 30 meccsen fog jól játszani, az egy bőven reális dolog, láttunk már ilyet. Hasonlítsd össze Ronaldo 2005/06-os és 2006/07-es teljesítményét, pl. :-)

rizla 2010.04.20. 18:42:17

@Everred: nem elképzelhetetlen, de tényleg ebben kéne bízni? hogy egyszercsak tényleg klasszis lesz valamelyik fiókából? mire az megtörténik, mások meg lelépnek, érted. persze diaby-ban megvan a potenciál, nem is vitás, de pl walcott olyan, mintha visszafele fejlődne, denilson stabilan nulla, és ezek a játékosok kis híján 100 meccsnél tartanak az arsenalban! elég nehéz lenne tapasztalatlannak nevezni őket.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.20. 19:10:16

@rizla: értem. akkor bízom abban, hogy Wenger vesz 5 klasszis játékost, Messit köztük.

Asszem ennél reálisabb, h jövőre nem 0 pontot érünk el ellenük (mu, cselszkij), hogy a city esetleg pontot rabol ellenük, s akkor már azonos pontokkal rendelkezünk. S Diaby-ék is fejlődhetnek úgy, mint Song, Egyszer csak beért.Ő is.

És az nem bizakodás, h vds nem lesz fiatalabb, szkólszi és giggs sem, terryékről nem is beszélve. Bizakodom, h a kor meglátszik majd rajtuk is.

rizla 2010.04.20. 19:15:28

@imici77: "akkor bízom abban, hogy Wenger vesz 5 klasszis játékost, Messit köztük."

hát persze, mert csak ez a két véglet létezik, ugye?

"Diaby-ék is fejlődhetnek úgy, mint Song, Egyszer csak beért.Ő is."

tudod mi a vicces? hogy song kevesebb játszott meccsnél jár az arsenalban, mint a fent említett diaby vagy denilson, úgy, hogy egyidős velük.

"És az nem bizakodás, h vds nem lesz fiatalabb, szkólszi és giggs sem, terryékről nem is beszélve."

nem ez a lényeg, bizonyára meg fog látszani rajtuk. az a lényeg, hogy ha eleve az ellenfelek gyengülésében kell bízni, az már rég rossz. a saját házad táján söprögess, tudod. ne azon múljon, hogy mások hol tartanak. egyébként egyet se félj, az MU és a chelsea pótolni fogja a kiöregedőket.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.20. 19:20:38

@rizla: persze, pótolni fogják, varázsütésre. meglátjuk. ez egyelőre jóslás.

kiket igazolnál Wenger helyében?

"eleve az ellenfelek gyengülésében" IS bízom, mert amíg Ők tolták ezerrel, addig mi takarékoskodtunk, spóroltunk - nem feltétlenül a pénzre gondolok.

rizla 2010.04.20. 19:26:59

@imici77: "persze, pótolni fogják, varázsütésre"

neked mindenre van egy überdemagóg válaszod. nézz végig a történelmen és tanulj belőle. ferguson a több mint 20 év alatt hány győztes csapatot is épített?

"kiket igazolnál Wenger helyében?"

név szerint? fogalmam sincs, nincs meg a kellő rálátásom a játékospiacra. vermalenhez hasonló feltörekvő, fiatal, de már tapasztaltnak mondható játékosokat, akik az arsenalban válhatnak klasszissá. nem tiniket, akiknek rögtön ez az első lépcsőfok.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.20. 19:32:08

@rizla: ok, jó szurkolást Neked, elég volt a nagy általánosságokból mára is.

Lezuzius 2010.04.20. 19:54:36

Itt egy tablazat ki mennyit koltott amitoa van PL:

arsenal.theoffside.com/files/2010/04/Ttable.jpg

Az Arsenal az Evertonnal, Wolves, Stoke-al koltott egy szinten (tudom nem ennyire egyszeru dragaban vett es dragan adott el, de ez a vegeremeny), es kb. a Chelsea/ManU-val teljesitett egy szinten.

Amiota stadionepitesi projekt van meg durvabb a helyzet, kb.26milla plusszban van jatekos vasarlas/eladasbol. Tobbek kozt ebbol fizetik a kolcsont amit felvettek az epitkezeshez. Ezek utan szerintem egyertelmu hogy Wengernek NINCS penze (vagyis nem volt).
Nem allitom hogy nem lett volna 10-15milla ha nagyon meg akar venni valakit realis aron, de ilyen vagy olyan okok miatt ez meghiusult (leghiresebb ilyen tortenet amikor Xabi Alonsoert nem volt hajlando 1-2 millioval tobbet adni deadline napon a mar beigert 14millanal).

Amit szerintem egyertelmuen hibanak lehet felroni az a vedekzo kozeppalyasok hanyadtatasa: Flamini, Diarra, G.Silva elengedese/eladasa.

Annyira meg lojalis a klubhoz, hogy olyanokat nyilatkozzon, hogy nincs penzem. Inkabb olyanokat mond, hogy van penz, de okosan akarjuk elkoteni, meg olyanra aki sokkal jobb a mar meglevo jatekosoknal, es foleg nem fog 30-40 millakat kifizetni valakinek hogy kispadozzon.

DE azt is nyilatkozta hogy csak akkor hosszabbit szerzodest (jovore jar le) ha bajnoksagra eselyes csapata lesz (tehat most nincs az).

Na nincs idom tobbet irni, megyek inkabb foczni.

papercut 2010.04.20. 21:17:38

@Lezuzius: Még egy tanulságos adat: Az Arsenal évi 40 millióval költ kevesebbet fizetésekre mint a Chelsea, és 20-al kevesebbet mint az MU.

danesdzsu2 2010.04.21. 07:54:36

@Lezuzius: "Ezek utan szerintem egyertelmu hogy Wengernek NINCS penze (vagyis nem volt)."

Minden szereplő ennek az ellenkezőjét nyilatkozta eddig minden általam olvasott alkalommal.

Everred 2010.04.21. 22:48:01

Nagyon úgy fest, hogy a szezon elején telibe találtam a három kiesőt.

AKKORA király vagyok, mint a zállat.

Woland 2010.04.22. 06:45:31

@Everred:

gratulalok!

en egyik csapatot sem vartam a kiesok koze. a Hull-t egy kicsit. (Birmingham, Wolves, Bolton/Hull volt nalam a [kivansag]lista.)

az edzovaltasok pecseteltek meg a Hull es a Burnley sorsat - szerintem a bordo-kekek Coyle-lal siman bennmaradtak volna es a Tigriseknek is tobb eselyuk lett volna Szolariumos Phil-lel mint Dowie-val.

a Pompey meg az anyagiak miatt esett csak ki, ha nem ekkora balfaszok a tulajok akkor siman bennmaradnak Grant-tal. (Redknapp-et oszinten nem tudom hibaztatni, akkora hasznot hajtott a klubnak az igazolasaival, hogy beszaras - mennyit kerestek csak a Johnson-Diarra-Defoe-Kaboul-uzleteken, az FA-kupan, UEFA-kupan, na meg sajat magaert is kapott 5 millat a klub a Spurs-tol. a fizeteseket meg nem o szabta meg.)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.23. 15:29:33

‘I still think he will be a great keeper'
Wenger will give Fabianski another chance against Man City

Republik of Mancunia 2010.04.23. 15:40:10

Mennyire hiteles szerintetek hogy Benitez megegyezett a Juvéval?

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.04.23. 15:58:18

Wenger azonnal eladja azt, akinek jól megy a csapatnál. néhány kritikus fontosságú, vagy a későbbiekben még többet hozó játékost leszámítva... végy olcsón, add el drágán! ha valakinek nem megy, játszatja, mert különben a későbbiekben nem tudja eladni, és rajtamarad, vagy szerződése lejártával pá.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.04.23. 16:07:56

á, péntek van. meg osztán, minek? nem oszt, nem szoroz. @imici77:

Everred 2010.04.23. 17:37:43

@Woland: pontosan az anyagiak miatt vártam kiesőnek a Pompey-t. A Hull gyakorlatilag másfél éve van mélyrepülésben, nem tudtam elképzelni, hogy Phil Brown ki tudja rángatni őket ebből. Nem volt indokolatlan az az edzőváltás, csak hát persze nem Dowie-t kellett volna hozni, aki hát finoman szólva is egy alsó kategóriás edző... A Burnley-nek meg túl sok a másodosztályú játékosa, meg hát persze Coyle elvesztése az masszívan betett neki. Csak ugye Coyle alatt is szereztek összesen egy darab pontot idegenben, úgy meg kurvára nehéz bennmaradni.

Everred 2010.04.23. 17:38:54

@Lezuzius: "kb. a Chelsea/ManU-val teljesitett egy szinten."

A 11 bajnoki cím nálam sehol nincs egy szinten a hárommal :-)

Lezuzius 2010.04.23. 22:28:15

@Everred: ok, akkor ez a harom csapatt kuzdott a bajnoki cimert, ki tobb, ki kevesebb sikerrel :)
süti beállítások módosítása