Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Bundesliga, 30-31. forduló - Bruno puskázni akar, avagy a rossz tanuló felel

2010.04.16. 07:00 mocsing

Elérkezett a német bajnokság eltérő időközökkel ugyan, de megbízhatóan újra és újra megismétlődő szakasza, amikor már csak elbaltázhatja a Bayern, illetve jelen esetben másképpen mondanám: a rivális elbaltázta. Nagy baj nincs azzal, hogy a Bayern ilyen szezon eleji szerencsétlenkedéssel is valószínűleg meg fogja nyerni, hülyébben nézne ki, ha ez a formálódó Schalke vinné el a salátástálat, mert vita nélkül a bajoroké a legjobb csapat. Mindemellett összeszorított farpofával várjuk a Bayern mögött végző 5-6 együttes terveit a nyárra, amelyeket nyilván nagyban fog befolyásolni a végső helyezésük. De ne szaladjunk előre, azt megtette helyettünk Neuer két ízben is. Adler végre röhöghet rajta teli pofával, Löw meg nyújtogatja sálas nyakát, hogy ugye-ugye, én megmondtam. (közben tippverseny update!).

Kezdjük a sort a dobogó alsó és felső fokán álló gárdák összecsapásával, azaz a Leverkusen-Bayernnel, amely sok mindent hozott a semleges nézőnek, de fergeteges meccset a legkevésbé. Iram az volt, néha helyzetek is, de ahogy kommentelőink is hangsúlyozták, a Schalke és a Dortmund eredményének tükrében iszonyú jó volt a döntetlen mindkét fél számára – ahhoz túl jó, hogy megérje kockáztatni. Egyébként a hazaiak így is megszerezhették volna a győzelmet, a sors fintora lett volna, ha pont Kroos vágja be ordító helyzetét, vagy a végén Demichelis bravúros hazagurítása góllá érik. És persze a bajoroknak megint összehozta a Ribéry-Robben páros, előbbit felrúgta Castro, utóbbi berúgta a jogos tizenegyest és ezzel a csapat legeredményesebb tagja lett. Leverkusen-Bayern 1-1

Manuel Neuer a vb-csapatba való bekerülési „harc” során megpróbálja kicsiben megismételni szeretett klubja 2001-es pokoljárását, mivel szombatig talán már Löw is határozottan eljutott oda, hogy Adler helye mégsem olyan bizonyos abban a dél-afrikai kapuban, azonban ezzel a két burleszkjelenettel Manu alaposan lerontotta saját esélyeit a helycserés bravúrra. Ráadásul Adler nem bakizott a rangadón, aminek a lelátóján ott ült Jogi. A gelsenkirchenieké a liga legjobb védelme, a hannoverieké meg a legrosszabb, utóbbi megspékelve egy alsó-középkategóriás támadóalakzattal: kevés irreálisabb elképzelésünk volt annál, minthogy ez a meccs 4-2 lesz. A Hannover idén egyszer tudott négy gólt rúgni (akkor mindjárt ötöt, a Freiburg-nak), de ezen kívül hármat is csak egyszer, a Schalke pedig szintén egy alkalommal kapott kettőnél többet (Hamburg, 3-3). Ennek fényében feltehetően bankot robbantott, aki bármelyik eseményt egy közepes összeggel megtette. Neuer megkapta idei legrosszabb osztályzatát, azaz első 5-ösét, továbbá valaki, aki tudja, majd megmondja, hogy Rafinha például miért a padon kezdett. Mindemellett Magath-tól teljesen idegen, hogy amikor lélekben fölénybe kerül a csapata, akkor egy kiesőjelölt könyörtelenül megharkályoztassa.

Nem fogják kitenni az ablakba ezt a minősítést a stuttgartiak, de kb pont egy megpattanó Cacau-lövésnyi különbség volt a Hertha és közöttük ezen a halál középszerű meccsen. Gross nem bánta meg, hogy elolvasta az előző német posztot és javaslatomat megfogadva ikszre játszott, pontosan ezt kellett csinálnia, mivel ebben a Hertha-védelemben akkor is benne van a gól, ha nincs ellenfél a pályán. (Általában van). Az mondjuk vicces, hogy matematikailag továbbra is teljesen sima lenne a berliniek bennmaradása. Még mindenki szerezhet 12 pontot és ők csak 5 egységre vannak az osztályozótól. Reménykedni azért nem érdemes. Hertha-Stuttgart 0-1

Minden sportfogadó lidérces álma, a Werder Bremen magabiztosan lépett át a Freiburgon, ami arra enged következtetni, hogy Schaaf igenis megpróbál odaérni a dobogóra, mert teljesen reális esélyük van még a BL-selejtezőre. Nem keresek másik jelzőt, kurva nagy bravúr lenne. Mivel megállapíthatatlan, melyiket nehezebb megszervezni, a Freiburg keretének védőjátékosaiból egy működő védelmet, vagy egy tárgyalóasztalnyi OVB-tag segítségével egy titkos csapatkapitány-választást, ezért túlragozni nem kell a 4-0-t, ezt a freiburgi ellenállást megtörni nem volt nagy kunszt. Azonban kit érdekel ez, ha egyszer Pizarro is bejelentkezett a gólkirályi címért? Bohókás álmainkban az utolsó forduló előtt Kurányi, Kiessling, Dzeko és Barrios is 20-20 góllal állnak, majd Piza mind a négyet megelőzi egy fantasztikus duplával. Éppen két gólra van egyébként a perui attól, hogy megdöntse Elber rekordját (133), és ő legyen a legeredményesebb légiós a Bundesligában. Nem lepődnék meg, ha ez májusig megtörténne. Werder-Freiburg 4-0

A hétvége legkirályabb dolgát Szalai Ádámhoz köthetjük, aki első Bundesliga-gólját éppen egy 1-0-s meccsen szerezte meg, azaz a Hummels nevű körhinta ON gombjának benyomásával három pontot hozott a mainzi konyhára. Ráadásul egy olyan találkozón, ahol véletlenül sem volt favorit a Mainz. Csak így tovább, Ádám Száláj! 

Baromi izgalmas hajrá várható a BL-selejtezős helyért, szánakozó pillantásaink elől nem tudnak kitérni a leverkuseniek, ha elbukják a bronzérmet, Klopp-nak csak drukkolni tudunk, mert nagyon bírjuk, míg a Werder bravúrjában nem tudok hinni. Habár, ami engem illet, én abban sem hittem, hogy eljő a nap, mikor majd nem csak Lincoln Navigator-ral lehet biztonságosan végigmenni a Thököly úton, márpedig tavaly többé-kevésbé elkészült, úgyhogy az én hitem nem számít semmit. Legnehezebb sorsolása a leghátrébbról induló brémaiaknak van, már csak ezért sem gondolom, hogy odaérhetnek, míg a másik két fél közül talán a dortmundiak könnyebben húzzák majd be a pontokat, de itt nincs nagyon különbség a hátralévő mérkőzések nehézségi foka között.

Leverkusen: Stuttgart (i), Hannover (o), Hertha (o), Mönchengladbach (i)
Dortmund: Hoffenheim (o), Nürnberg (i), Wolfsburg (o), Freiburg (i)
Werder: Wolfsburg (i), Köln (o), Schalke (i), Hamburg (o)

A szintén a kupaindulásra jogosító helyek körül, de egy emelettel lejjebb sündörgő Hamburg, illetve a Wolfsburg is három ponttal lett előrébb a hétvégén, ráadásul egyiké se ment könnyen. A farkasok meccsét a legfinomabb megfogalmazásban is érdekesen fújták, akarom mondani fújta Guido Winkmann. Három tizenegyest kérhetnének számon rajta, ami csak azért olyan nagyon érdekes, mert az első kettőt a nürnbergiek rúghatták volna. Tudom, lehet, hogy egy-, vagy kétgólos hátrányból is megfordította volna a Wolfsburg (pedig dehogy). Mindenesetre az újfent bizonyított tény lett, hogy egy német kiscsapat védelme nem tud mit kezdeni a Dzeko-Grafite duóval, ha azoknak megjön a kedvük focizni. Nürnberg-Wolfsburg 0-2

A Hamburg továbbra is rettenetes. Labbadia ugyanazt akarja játszatni, mint van Gaal a Bayernnel, csak egy dolgot nem vesz észre: nincsenek meg a szélsői hozzá, illetve tökmindegy, hogy megvannak amúgy, ha Elia (és Pitroipa) sérült, Troche-t meg nem játszatja. Így Nistelrooy is esélytelen elöl, hiába vesz le és tart meg egy ívelést, ha azt oldalra Torun-nak kell adnia. Az egész szenvedés azt eredményezi, hogy Petric visszavont csatárként folyamatosan a kezdőkörben szerez labdát (ez még nem baj, ez Müller nem állandó, de többször látott szerepe), majd próbál labdát osztogatni, de előtte csak Ruud kilenc védővel a nyakán (mondjuk a fején elférnének, hehe), oldalt meg a Torun-Tesche páros. Ezért a megszerezett labdával nem tudja azt tenni, mint Müller, aki – feltéve, hogy ő szerezte meg a labdát, – nyugodtan odaadhatja a szélsőknek és mehet előre a darálóba; hanem egyedül akarja megoldani, vagy felpasszolja a hollandnak, de neki ennyi ember közt levegőt venni sincs esélye.

A félidőben meglépett Torun-Troche cserét nevezhetjük zseniális belenyúlásnak a meccsbe, Bruno? Mi lett volna még zseniálisabb? Szarj a tenyeredbe, kend szét ütemes mozgással a fejeden, aztán válaszolj. De ha már így benne vagyunk: abban sem vagyok biztos, hogy Jarolim tud kellőképpen szűrni, az uefás helyekről pont lemaradni, vagy épp megszerezni elég volt persze ő is. Mert – maradva a párhuzamnál – Bommel, ha baj van, bárkit, aki nem tudja elég nagy ívben kikerülve lefutni, leütköz - így Schweinsteiger (=Zé Roberto, csak bal lábbal) nyugodtan gondolkodhat az építkezésen, ha már nála a labda. Jarolim viszont néha szemmel láthatóan teljesen ötlettelenül szemlél egy-egy szembejövő kontrát. Ettől függetlenül működhetne ez, ha tovább nem is, de egy Bundás-bronzig simán, csak meg kell szerezni a Schalke elől Misimovicot, és Elia, meg Trochowski nélkül nem ezt játszatni, mert nélkülük ez egy bráner nélküli pornószínész, magyarul legfeljebb feszült arccal simogatni tud. Miből lett a győztes gól? Abból, hogy a szűrő(!) Zé Roberto-t kiugratta Troche, majd Zé bepasszát csak azért nem vágta Ruud a léc alá, mert sokkal mókásabbnak gondolta, ha az egy centivel később érkező védő teszi ezt meg helyette. Bochum-Hamburg 1-2

Két rohadtul semmit nem számító meccsen is túl vagyunk egyébiránt, a Gladbach a Frankfurtot otthon, míg a Köln a Hoffenheimet idegenben zúzta le kettősimára – Reus újabb, számunkra örömteli gólját akarjuk és tudjuk kiemelni innen, minden más csak háttérzaj lenne. Meg esetleg még azt, hogy ezzel a Frankfurt nemzetközi kupás terveinek annyi, ha egyáltalán voltak. (Podolski „gólpasszt” adott, vagy leginkább a félpályánál odafejelte az ötödik Bundás-meccsén duplázó Matuschyk-nak a labdát, aki végigvitte.) Mönchengladbach-Frankfurt 2-0, Hoffenheim-Köln 0-2

Hétvégi jóslatocskák
Köln-Bochum 1-1
A kecskések otthon használhatatlanok, a Bochum meg körülbelül három hónapja használhatatlan.
Stuttgart-Leverkusen 2-2
A svábokhoz Khedira és Hleb is visszatérhet, úgyhogy ha csak egy félidőre is szállnak be, biztosan stabilabbá tudják tenni a Hertha ellen látott középpályát. A Leverkusen itt írhatja ki magát végleg a bajnoki címért folytatott harcból, ahova már egyébként is csak tiszteletjegye van.
Wolfsburg-Werder 4-5
Ez a ’többet kéne rúgni, mint kapni fogunk’ című játék lesz, amit annak rendje és módja szerint a középső védők, illetve az előttük galoppozó szűrők játéka fog eldönteni. Ellentmondás, tudom, de attól még jó meccs lesz. (Ezt, vagy a ’Kusen meccsét kötelező nézni, Bayern-meccs csak fél héttől, Achtung, Achtung!)
Schalke-Mönchengladbach 2-0
Ha Kurányi besárgul, akkor valószínűleg utolsó meccsét játszotta a Veltinsben hazai félként. Persze még maradhat is, meg minden, csak elképzelni nem tudom, mi motiválhatja még itt. De legalább győztes meccsel búcsúzhat. Jó hír, Pander ismét a gelsenkircheni keretben.
Hamburg-Mainz 2-1
Ezúttal Elia és Petric se lesz, de jön a szezononként 5-6 meccsnyi percre kalibrált Pitroipa, ugye vele sikerül majd többször feltörni a mainzi védelmet, mint ahányszor Jarolimot kikerülik? Nem baj, ha gond van, behozza Troche-t, meg feljebb tolja Zé-t. Ezt hívják koncepciónak.
Freiburg-Nürnberg 1-1
Mivel a Hannover vereségét (csakúgy, mint egy hete…) mindenki borítékolhatja, a freiburgiak érzik a nagy lehetőséget, amelyet kihasználva hatalmasat léphetnek előre a biztos kiesés elől menekülve. Szerintem nem sikerül, Pinola ragaszt egyet a ficakba.
Bayern – Hannover 2-1
Nem nagyon javaslom egyetlen bajor drukkernek se, hogy pálffyistváni egóval álljon hozzá a Hannover müncheni vendégjátékának, az első hat helyezettet leszámítva ők a lehető legrosszabb ellenfél most. És nem csak azért, mert megverték a Schalkét, ilyen bravúr egy ilyen csapatban egyszer van benne a szezon során, de rohadtul nem erre a meccsre fog gondolni senki, akin piros mez lesz. Azért az meglepne, ha nem nyernének.
Dortmund-Hoffenheim 4-1
Gyilkos dolog lehet most menni a BVB stadionjába, otthon csak a Bayer és a Bayern szerepel jobban náluk, utolsó négy hazai meccsüket 12-2-es gólaránnyal hozták Hajnalék, vagy inkább azok, akik mögött Hajnal padozik. Viszont az előrejelzések alapján Dede kezdhet, ami a 12. Spieltag óta nem fordult elő.
Frankfurt-Hertha 1-1
Legkönnyebb hátralévő meccse jön a Berlinnek, innen már csak topcsapatokat kapnak. A Frankfurtnál kiegyenlítettebb csapat nincs idén, elbukni most se fogják a meccset.

Tabella, góllövőlista

Tippverseny

A múlt héten gógyimogyi bebikázta az egyenlítést jelentő találatot, immár 10-10, mecsoda izgalmak. Aktuális kérdésünk már-már gyermeteg: mely csapat aratta a Bundesliga történetének legnagyobb arányú győzelmét? (tippek és megfejtések: heinrich.nst@gmail.com)

Eheti ellenfelünk búgócsiga:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

63 komment

Címkék: német bundesliga

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr641922913

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.04.16. 08:34:36

Ha Kurányi besárgul, akkor valószínűleg utolsó meccsét játszotta a Veltinsben hazai félként"

ez persze ostobaság, mivel lesz egy meccs, ahol leülheti, de mindegy most már

(szar poszt, hülye szerző, ezért tart itt ez az ország)

BASTi · http://www.borgatya.hu/ 2010.04.16. 08:46:46

az érdekes lett volna, ha Kroos ziccere bemegy, és mondjuk az azzal elvett 1 pont miatt nem lett volna salátástál, és ezek után nyáron megjelenik a säbeneren, hogy hali srácok, visszatértem :)

ez a Neuer kifutás viszont nagyon ott volt a szeren, most már marha kíváncsi vagyok ki fog védeni az Elf-ben
------

OFF

felnyomtuk a zuefánál a Lyont :DD ..tuti, hogy újabb tízezrek fognak megszeretni minket :)

ON

Vul-Kahn 2010.04.16. 08:54:16

@mocsing: "a Hummels nevű körhinta ON gombjának benyomásával" Ezdegeci :)))

Amúgy Tippspiel nem lesz?

@BASTi: "felnyomtuk a zuefánál a Lyont"

meg is érdemlik, k*rva anyjukat!

Vul-Kahn 2010.04.16. 08:55:53

Komment jelenj meg!
(Iustizmord-tól lestem el a trükköt, remélem beválik...:)

HosCincer 2010.04.16. 08:56:57

Tudom, hogy egy gólból nem érdemes következtetést levonni, de talán ebből a gyerekből (Szalai) még lehet focista (egyébként baromi szép gólt lőtt - gratula érte).

HosCincer 2010.04.16. 08:58:04

@BASTi: miért is volt a feljelentés, erről még nem halottam

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.04.16. 09:01:57

@Vul-Kahn: remélem, 3 év múlva nem úgy ekézzük majd Hummelst, hogy "akit még Szalai is beforgatott", hanem Szalait dicsérjük úgy, hogy "nem hiába van ott, még Hummelst is beforgatta" :))

BASTi · http://www.borgatya.hu/ 2010.04.16. 09:10:35

@HosCincer: a francia szövetség engedélyezte, hogy a visszavágó előtti bajnokijukat elhalasszák május 12-re. így nekik 7 nap felkészülési idő jut, míg van Gaaléknak 3 nap

Vul-Kahn 2010.04.16. 09:16:19

@mocsing: jó srác a Hummels, csak most _nem jött ki neki a lépés_ :-)

Jarolim szidását is egy kicsit túlzásba vitted szerintem, bár tény, hogy most ő sincs nagy formában, azért összességében igen kellemetlen ellenfél. Mondjuk ezt néha azzal éri el, hogy belecsíp az ember pöcsébe (szegény Schuler), dehát Istenem... :)

Sajnos mostanában Zé Roberto teljesít alul látványosan, sok az eladott labdája, és védekezésben sem kellően aggresszív. Persze nála is a hosszú sérülés...:S

acdcisti 2010.04.16. 09:52:39

A Lyon meccselhalasztósdijának van egy nagyon pozitív oldala is: ha neadjisten lettek volna motivációs problémáink, akkor ez biztosan rendbeteszi a dolgokat!
A Gladbach ellen bele KELL hogy férjen pár játékos pihentetése, s a tudat, hogy az ellenfél kétszer annyit pihent motiválni fogja a csapatot.

Mourinho már nem a király 2010.04.16. 11:27:32

Válik a házaspár. Kérdi a bíró a gyereket:
-Kivel akarsz maradni, apáddal?
-Nem, mert ő mindig megver!
-Akkor anyádnál akarsz maradni?
-Nem, mert ő is mindig megver!
-Akkor mit csináljak veled?
-Küldjenek a magyar válogatotthoz, mert ők soha nem vernek meg senkit!
:D

Radio Free Aberrania · http://radiofa.blog.hu/ 2010.04.16. 13:50:34

Wob-WeB 4-5?? uefás hangulatú lesz a meccs? akkor buli van.

Radio Free Aberrania · http://radiofa.blog.hu/ 2010.04.16. 13:51:59

@BASTi: de ez miért gáz? ha ők megteszik, az egyrészt nem túl fair (bár ez eddig jó előjel, szarnak tőlünk, mint a vén piás :), de van uefa-szabály, hogy ezt nem szabad? vagy mi a jogalap?

Radio Free Aberrania · http://radiofa.blog.hu/ 2010.04.16. 13:55:38

@Radio Free Aberrania: egyébként meg kell őket verni hárommal itt, aztán pihenhetnek békében :)

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.04.16. 14:12:36

@Radio Free Aberrania: nincs ezt tiltó szabály, a francia liga, azaz a szövetség egy önálló szervezet, az általa szervezett meccset bármikor elhalaszthatja.

ezért nem is tiltakozik a Bayen hivatalosan, csak a holland puffog a sajtóban.

a maximum, amit megtehetünk, hogy együtt szánalmas brigádnak nyilvánítjuk mind a lyont, mind a szövetséget. tényleg a szánalmas a legjobb szó rá, mindenki más nyomja a heti két meccseket... reméljük, ha a végén hosszabbítás lesz, azt nem tetetik át 2011-re.

egyébkét meg ennyit nem ér meg ez az egész, nem ezen fog múlni, aki emiatt sír utólag, ha kiesik a csapat, az buzi.

_X_ 2010.04.16. 14:41:28

Egy kérdésem lenne, tegyük fel Werder lenne a 3. a végére BuLiban. Akkor a kupa EL indulást ki kapná meg? (Schalke sztem tuti, h min EL, de valszeg BL induló lesz) Augsburg? O_O

Radio Free Aberrania · http://radiofa.blog.hu/ 2010.04.16. 14:44:31

@mocsing: én a buzinak más értelmét tudtam, bár ott is sok a férfi egy rakáson :)

_X_ 2010.04.16. 14:50:48

@_X_: Vagyis hogy MiSanyink szerepeljen esetleg a nemzetközi porondon (padon (?), időhúzó cserének (?), sima cserének(?)), elég Schalke, Bréma és Bayern top 5ös szereplése a BuLiban?

_X_ 2010.04.16. 14:52:43

@acdcisti: oks így már biztatóbbnak hangzik német csapatok szemszögéből :), Augsburg sztem a selejtezőt sem élné túl

Pampito 2010.04.16. 16:10:58

Nevetséges ,hogy a Bajor szurkolok,itt háborognak a Lyon halasztása miatt. Nem hiszem,h bármi közük is lenne ahhoz,hogy mit csinálnak a franciák.
Inkább örüljenek,h őket kapták :)

értelmetlen_nevű 2010.04.16. 16:15:13

@Pampito: nem háborgunk, csak egyszerűen nem szokás ilyet csinálni. Azért az egyértelmű, hogy ez jelentős előnyt jelenthet a franciáknak, nem volt sportszerű húzás. Persze még így is jól jártunk velük, és az is valószínű, hogy nem ezen fog múlni a párharc.

Van Gaal viszont tényleg túlreagálta egy picit.

acdcisti 2010.04.16. 16:20:53

@Pampito: egyedül sajtfej duzzog, de a Bayern nem fog hivatalos úton fellépni a dolog ellen. Ha valaki rajongó hangot ad véleményének, hogy ez nem feltétlenül sportszerű akkor az még nem háborgás.
Megismétlem amit előbb írtam: ez még segíthet is nekünk, hogy véletlen se vegyük félvállról a párharcot. Egyértelmű, hogy nem lehet a Lyon ellen úgy felpörögni mint egy MU ellen, de egy ilyen kis külső tényező megadhatja a kellő plusszmotivációt.

handranorbert (törölt) 2010.04.16. 22:33:15

@acdcisti:
"A Bayern München eljárást kezdeményezett az UEFA-nál a hétszeres francia bajnok Olympique Lyon ellen.
"Arra kértem Christian Nerlingert, hogy az UEFA-nál eljárva, tiltassa meg a francia szövetségnek ezt az eljárást." - nyilatkozta Louis van Gaal a Münchner Tageszeitung-nak.
Van Gaal: Az UEFA-nak egyenlő feltételeket kell teremtenie.
"Ha már az UEFA ilyen küzdelmet szervez, akkor biztosítania kell az egyenlő feltételeket a felek számára. Jelen pillanatban ez nem így van. Tudom, hogy nem elehet elintézni, hogy mindenki ugyanazon a napon játsza előző meccsét, de ennyire eltolni egy mérkőzést, már más kategória. Ez nem mehet így."
Van Gaal elárulta, hogy a Manchester United elleni BL-továbbjutás után ők is megpróbálták elhlasztatatni a leverkuseni összecsapásukat, persze csak egy nappal. De a DFL (Német Futballszövetség) nem volt abban a helyzetben, hogy ezt engedélyezze."

Ezt nem hivatalos eljárás? És a Lyon-nak szabad, a Bayern-nek meg nem? Hogy van ez, vazze? X(

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.04.16. 22:42:06

@handranorbert: aham, kiválóan látod, ha egy edző nyilatkozik egy újságnak, h szólni fog a menedzsernek, h az tiltakozzon az uefánál hivatalosan, az nem hivatalos eljárás, hanem duzzogás a levegőbe.

és remélem, azt is látod, mi a különbség a fordulón belüli egy nappal történő csúsztatás, meg a forduló nyárra halasztása között.

váév építők (törölt) 2010.04.17. 06:45:21

@handranorbert: azért a sport-történelemben volt már erre példa, ha akkor nem tiltakoztak, akkor most sem érdemes. a bayern is megtehetné, hogy halaszt, ha a dfb nem engedi, az nem a franciák hibája.
amúgy meg nem kell rinyálni ilyenek miatt, mert nem használ a klub megitélésének európában, inkább valóban ki kell használni, hogy ez + motivációt jelenthet a játékosoknak.

handranorbert (törölt) 2010.04.17. 12:50:33

@mocsing: @váév építők: kösz fiúk, de akkor sem tartom fairnek, remélem előnyt tudnak kovácsolni belőle, ahogy te is mondtad.

értelmetlen_nevű 2010.04.17. 17:28:27

Ez a Leverkusen hihetetlen. Barnetta 3 perc alatt két sárgát beszedett, brávó!
Persze a legalja még így is a HSV, remélem Labbadia kimegy a Portsmouth-Liverpool döntőre.
Eddig 17 gól / 5 meccs így péntek délután, tűrhető.

Viszont egyre nehezebb normális streamet találni, ez így nem állapot.

BruceWayne 2010.04.17. 17:32:04

köszönöm a hamburgnak hogy megszabadított 10 ezer forinttól, így legalább józanabbul bulizhatok pénteken.

értelmetlen_nevű 2010.04.17. 17:32:19

Ja, és a lényeg: már Cacau is megelőzte Gomezt a góllövőlistán.

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.04.17. 17:34:17

@Nerazzurri: te tényleg a hamburgra fogadtál? :) postot nem szoktad elolvasni? :)

@értelmetlen_nevű: utoléri-e idén bunjakut?

értelmetlen_nevű 2010.04.17. 19:47:11

Akkor most megint Müller következik. Azért ilyenkor behozhatná Gomezt, hátha találna ő is egy gólt. Robben helyett pedig jöhetne már Altintop.

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.04.17. 19:50:23

@értelmetlen_nevű: nem nagyon értem én sem, h 5-nál mi szükség robbenre. aki egyébként még mindig úgy mozog a pályán, mintha égne a csapat, félelmetes figura.

HosCincer 2010.04.17. 19:53:09

Talán hosszú idő után végre megint sikerül lehozni egy meccset kapott gól nélkül.

HosCincer 2010.04.17. 19:54:16

@értelmetlen_nevű: igazad lett 6:0 (Müller 62 perc)

Mourinho már nem a király 2010.04.17. 20:15:04

@értelmetlen_nevű: @HosCincer: ez fasza :)
Olic
Robben
Müller
Olic
Robben
Müller

értelmetlen_nevű 2010.04.17. 20:25:06

Robben tényleg hihetetlen, de azért ezt gyakorlatilag Gomez elől lőtte el. Lehet, hogy kihagyta volna Gomez, de sokkal többet jelentene neki egy gól, mint a hollandnak. Rossz nézni, mennyire nincs önbizalma.

Egyébként Robben első gólja fasza volt, nem jellemző rá, hogy ilyen higgadt megoldást válasszon.

Bundesliga, péntek: 6 meccs, 24 gól.

Domingo 2010.04.17. 20:26:49

Mi lelte ezt a Bayernt?

értelmetlen_nevű 2010.04.17. 20:29:21

@Rico1: Szembejött egy borzasztó gyenge ellenfél.

Radio Free Aberrania · http://radiofa.blog.hu/ 2010.04.17. 20:32:38

óbazz, bayern :)
szegény alsószászok ezzel nem kerültek feljebb.

óbazz, hsv :(
ez a méretes nó komment. igen, brunó takarodj. ezzel a kerettel? hátbaszki, innen az nst-ről bármelyikőnk tudná ugyanezt, de sanszos, hogy előrébb lenne a csapat. a dobogón kéne lenni, a bayern nyakában, nem pedig...

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.04.17. 20:33:07

@értelmetlen_nevű: már korábban is pénteket írtál szombat helyett és rettegek, hogy lemaradsz valami programodról, úgyhogy ezúton jelzem neked, hogy ma szombat van :))

amúgy én sem értem, az utolsót miért kellett elvinni gomez elől, Robben egy gép, kurvára nem érdekli, mennyi az állás, csak rohan előre és ha lehetőséget lát, azonnal gólra tör és nagyon sokszor nem méri fel, a másiknak mekkora a lehetősége az övéhez képest

értelmetlen_nevű 2010.04.17. 20:36:38

@mocsing: Fogalmam sincs, hogy miért írtam pénteket, hétvégén egy kicsit elvesztem az időérzékem. Basszus, akkor holnapután megint hétfő :(.

Rendben van, hogy gólra tör, de az hogy 6:0-nál, az tényleg durva. CR9 reloaded.

Radio Free Aberrania · http://radiofa.blog.hu/ 2010.04.17. 20:39:23

ha a bayern szerez még egy pontot, már mindentől függetlenül legalább második :)

az meg jól néz ki, hogy a 10gólosoknál csak bayernes van jelenleg, müller-olic-gomez. bár az utóbbinak 20-nál kéne járni, ha az árának bármi alapja lenne. olyanról meg ne írkáljunk már, hogy egy 30milliós befejező csatárnak nincs önbizalma. nem a gettóba küldjük be "utálom a niggereket" táblával a nyakában, hanem azt kéne egyedül tennie, amihez állítólag ért.

robbennek viszont grat az eddigi 14-hez. én őt ezennel megválasztom MVP-nek idén a bundesligában. (ha az S04 lenne a bajnok, akkor a fatökű kurányival megosztva kapja...)

Mourinho már nem a király 2010.04.17. 22:10:00

Látom a Wolfsburg-Werder hozta az elvárásokat, kár hogy nem voltam itthon, megnéztem volna :D

Lojzi_ 2010.04.17. 22:44:13

Akkor így lest teljes a kép a Lyon meccs előtt.
A francia szövetség a pihenésre helyezte a hangsúlyt, míg a DFB egy könnyed tavasz-esti edzőmérkőzést tartott üdvözítőnek, ahol a védelem terhelése nélkül elérhetik a támadók az üzemi hőfokot.

Remélem Demichelis sérülése nem komoly. Nem azért, mert róla nem fogunk gólt kapni, hanem azért, mert róla csak egyet.
Szerdai tippem: 2:1, majd jövő kedden Lyonban 3:2-es vereséget szenvedünk, de a második Robben gól megint szépségdíjas lesz.

értelmetlen_nevű 2010.04.17. 23:13:23

@Lojzi_:
A Lyon most játszott bajnokit, majd a visszavágó előtt pihennek.

Jóval többet kivett belőlük a meccs, mint belőlünk a Hannover elleni, szerintem most kellene bebiztosítani a győzelmet.

BruceWayne 2010.04.17. 23:13:29

@mocsing: de szoktam a végét, most is direkt megnéztem előtte. sajnos sok hasznom nem lett belőle. pedig a Schalke most jött....

értelmetlen_nevű 2010.04.18. 00:40:44

Most látom csak, hogy Rakitic mekkora gólt bökött. Neuer megint fogott egy lepkét. Adler viszont nagyon jól védett.

Lojzi_ 2010.04.18. 07:38:27

Arra gondoltam még, hogy az sem lesz hátrány, hogy a Lyonnak vonattal kell Münchenbe jönnie.

Mindenképpen jó lenne az első meccsen eldönteni. Csak az a kérdés, hogy kapott gól nélkül le lehet-e hozni a meccset ezzel a védelemmel.

Radio Free Aberrania · http://radiofa.blog.hu/ 2010.04.18. 10:28:31

@Lojzi_: ja, a lyont rá kéne beszélni, hogy a mávot válassza, ne a db/sncf páros valamelyikét, akkor tuti eldőlne münchenben a javunkra :)

amúgy meg a "kapott gól nélkül" szinte lehetetlen, a lyon egy remek támadócsapat, a mi védelmünknél erősebb alakulatok se hoztak ellenük nullát, úgyhogy megint mencseszter van: legalább annyit lőni mint ők, és remélni, hogy kedvező lesz az eloszlás. meccsenként tudunk nekik is kettőt lőni, a többit majd látjuk.

Rekordvizemeister · http://www.schalke04.hu 2010.04.18. 11:45:23

@értelmetlen_nevű: birtokolta a labdát, Bobadilla kirúgta a kezei közül, ez szabálytalan
De döntsd el te magad:

www.schalke04.de/uploads/RTEmagicP_100417_1-1.jpg

értelmetlen_nevű 2010.04.18. 13:23:44

@Rekordvizemeister: Én háromszor néztem vissza az esetet, de egyszer sem tűnt úgy, hogy Neuer megfogta volna. Akkor ezek szerint tényleg megvolt neki, de az egész kifutás felesleges volt, elég szerencsétlennek tűnt Manuel.

Rekordvizemeister · http://www.schalke04.hu 2010.04.18. 13:34:22

@értelmetlen_nevű: a visszajátszások után nekem sem tűnt szabálytalannak, én is elkönyveltem hibának.
De nagyon tiltakozott a bírónál, Neuer meccs utáni nyilatkozata, meg ez a kép meggyőzött, hogy nem volt szabályos a találat.

A bíró sem láthatta, szóval ő sem tehet róla, ez egy ilyen szitu volt.

Vul-Kahn 2010.04.18. 17:30:37

Hú de sokba fog még ez kerülni a Dortmundnak...

Hihetetlen harc van amúgy az 1., a 3., és a 6. helyért is, és akkor az Abstiegskampfról még szó sem esett, ami aztán tényleg nem is lehetne szorosabb. Talán ha ma még a Berlin is győzne...

A végén még nagy szezon lesz ebből, pedig néhány hete még minden olyan simának tűnt...

értelmetlen_nevű 2010.04.18. 18:02:17

@Vul-Kahn: Szerintem a Hertha az utolsó három fordulóban eléggé megboríthatja a tabellát. Azért az nagyon durva lenne, ha valahogy sikerülne mégis odaérniük az osztályozós helyre. Persze erre csak akkor van esély, ha behúzzák ezt a meccset.

értelmetlen_nevű 2010.04.18. 19:29:52

@értelmetlen_nevű: nem jött össze nekik, így viszont a Bayern járt jól, az utolsó forduló valószínűleg tét nélküli lesz nekik.

pizarro · http://fcbayernmunchen.hu/ 2010.04.18. 19:36:40

Azt hiszem, hogy a Hertha iksz jól jött az FCB-nek. Ahhoz, hogy az utolsó fordulóban még reménykedhessen a bennmaradásban, pontokat kéne lopnia a Schalkétól.

Mondjuk beszélhetünk egy olyanról is, hogy az utolsó előtti fordulóban a Bochum leikszel a Bayernnel. Pontokat veszít a Bayern, közben a Hertha egy esetleges Leverkusen elleni győzelemmel még életben maradhatna, s így jönne el a Hertha - FCB. :) Jó kis keresztbejátszások lesznek még :D

avenger13 2010.04.19. 14:18:01

végre egész tűrhető volt a helyzetkihasználás. robben hagyhatta volna gomeznek az utolsót, nem volt valami szép. a hannover gyengébb csapat, de ez most tényleg a kb. 80%os helyzetkihasználás miatt jött ki ennyire.

a lyon húzása kicsit sportszerűtlen, meg kell verni őket és kész. rinyálni nincs értelme. az egy hét pihenő jót tett a csapatnak, remélem marad ez a forma május végéig. triplázni nem fogunk, de ha a bajnokság megvan, onnantól nekem minden csak hab a tortán.

acdcisti 2010.04.19. 16:32:16

@avenger13: azt azért ne felejtsük, hogy a sors ezúttal valamilyen szinten egyenlíti a számlát: a franciák valószínű buszozni fognak Münchenig. Az meg nem lehet valami kényelmes/pihentető. Tehát nekünk az első meccsen van némi előnyünk.
A franciáknak meg előnyük lesz a másodikon a halasztás miatt (remélem mi már fogunk tudni repülővel menni). Ez van, nem halunk bele, amikor oroszok ellen játszik európai csapat akkor senki sem sír, hogy más ütemben van a bajnokságuk.
A nagy tét váltotta ki sajtfejből ezt a reakciót.

avenger13 2010.04.19. 18:22:42

@acdcisti: igen a sors úgy tűnik egyenlített, ezt nem felejtettem el. ugyanakkor a vulkánt josé rendelte nem mi, a franciák meg a halasztást. mi csak tétlen szemlélődők vagyunk. :D

visszafelé lehet már repülni, a légtérzárat is oldják németországban, még az is lehet, hogyha eddig nem indultak el, hogy repülhetnek.

Lag_Operator 2010.04.19. 19:23:30

Ez az esetleges Riberyvel kapcsolatos botrány nem jött valami jókor, mondjuk valószínűleg ez semmikor se jött volna jókor...
süti beállítások módosítása