Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

PL 34. forduló; FA Cup - Guns 'N Rose

2010.04.15. 17:40 donnelly

Extrahosszú, extrafárasztó, és valószínűleg mindent eldöntő forduló áll mögöttünk a Premier League-ben. Az túlzás, hogy a híresen retardált szigeti játékvezetés megajándékozta a Chelseat egy duplázással, de annyit kijelenthetünk, hogy hozzásegítette őket, mert innen mindkettőt már csak Ancelottiék ronthatják el. A követhetetlen sebességre gyorsult játék mellett a kiegyenlített-kiélezett PL-versenyfutás ezen szakaszában már hagyományosan sokat számítanak a rossz játékvezetői döntések, és ezúttal a londoni kékeknek pörgött ki a három cseresznye. Minden további a másik oldalon.

A Chelsea az ellenfélnek meg nem adott tizenegyesek, na meg négy gólja segítségével szombaton kupadöntőbe jutott, kedden pedig a bajnoki cím előszobájába. CHELSEA-BOLTON 1-0. Lehet bírózni, csak miután az MU vasárnap nem volt képes gólt lőni az Ewood Parkban - pedig Valencia igen könnyen megoldható feladatot rontott a kapussal szemben állva -, az Arsenal pedig nem tudott győzni a White Hart Lane-en, nem érdemes. A kupameccsekről még annyit, hogy a Villa nullanullánál nem kapott meg egy büntit, ami járt volna Agbonlahor buktatásáért, de a hajrában a Chelsea lesimázta a találkozót, 3-0. Mint azt a beharangozóban is említettem, a Tottenhamre egy lyukas garast se szabad tenni, a Portsmouth pedig kihozta a maximumot a szezonjából, 2-0 (h.u.).

A hét őrültje
A West Ham minimális különbséggel (volt még egy meg nem adott góljuk is talonban) legyőzte a Sunderlandet, és a mérkőzés végén levonhattuk azt a konklúziót, hogy Zolának nem csak a játékában, de az arcszerkezetében is van némi brazil. WEST HAM-SUNDERLAND 1-0. Akiben van még brazil, az Graham Alexander, a bordók nonkonform ítéletvégrehajtója. A Burnley simán győzött a Hull otthonában, köszönhetően az eszelős 38 éves skót válogatott védőnek, aki úgy rúgdalja a tizenegyeseket, mintha a Libertadores-kupában, vagy mondjuk Săo Paolo állam bajnokságában szerepelne. HULL-BURNLEY 1-4.


 

A Citeh nem csinált akkora gondot a Berserkerek megfutamításából, mint ahogyan mi terveztük, az első félidőben egy hatperces szakaszt tudtak le 3-1-el a csapatok, amúgy a világoskékek leginkább az alsósarokbagurítást gyakorolták, többnyire sikeresen. MAN CITY-BIRMINGHAM 5-1.

Tevez és Ade, na meg ugye Alexander mellett szerdán Cahill is duplázott Diósgyőrben (persze mindkettőt fejelte), és a telitalálatunkat, na meg a győzelmünket Jagielka 91. percben szerzett önfejesgólja, vagy fejes öngólja, vagy öngól fejese hiúsította meg. ASTON VILLA-EVERTON 2-2.

A londoni derbit imici77 és vadkutya társaságában tekintettem meg, akik egyhetes bant kértek tőlem a lefújást követően, de én vagyok akkora szadista, hogy megtagadjam tőlük a kérést. A Spurs két brit kisgyerek (Danny Rose és Gareth Bale) góljával húzott el mindkét félidő elején, az elsőnél Almunia alakított nagyot, a másodiknál pedig Sagna ragadt úgy be, mint Alonso szokott a rajtnál, Vermaelen sérülésével pedig végre összeállt a Campbell-Silvestre duó. Az Arsenal erre a kontinentális és a brit foci felülmúlhatatlanul eredménytelen elegyével válaszolt, melynek képlete: GURIGA + GURIGA + BEADÁS = 0, Wenger bácsi pedig magához Walcotthoz nyúlt, de az igazi változást Van Persie beállítása hozta, a holland ugyanis tényleg megizzasztotta a remekül védő Gomest, de mivel túl későn érkezett, ez már nem volt elég érdemi változásokhoz, a fent vázolt képlet pedig jó volt egy Bendtner által elkövetett,  az üres kapu gólvonalán átvánszorgó találathoz. A Tottenham kegyetlenül használta ki a lehetőségeit, és magabiztosan védekezett, így megérdemelt győzelmet aratott - végre. Utoljára akkor nyert a Spurs bajnokit a Gunners ellen, amikor a Metallica Magyarországon járt (Garage Tour, MTK Stadion), és mivel Hetfieldék idén is jönnek, már ideje volt. Az Arsenal szezonjának vége.
TOTTENHAM-ARSENAL 2-1.

A többi meccs 0-0 lett, ezeknek a csapatoknak üzenjük, hogy Anyátok!

Azt se feledjük el, hogy a Newcastle nem csupán Bear Grillst megszégyenítő sebességgel talált vissza a civilizációba, de közben már meg is nyerte a Championshipet. Mindkét szarkacsapat szurkolói előbújhatnak, augusztusban ugyanis a West Brom is csatlakozik hozzánk, gratulálunk!

Ami a tippversenyt illeti, az általunk tákolt szabályoknak köszönhetően vállalható vereséget szenvedtünk nadiverebtől (7-9), de ha a kupameccsek is számítottak volna, akkor egy csinos 7-11-el hagyott volna helyben bennünket, neki is gratulálunk!

152 komment

Címkék: chelsea d összefoglaló tottenham premier league arsenal pl tippverseny

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr651924073

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.04.15. 17:42:29

Örülök hogy visszatért a Newcastle! Kádárnak lehet helye az első osztályban a csapatban?

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.04.15. 17:45:22

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Ha a Campbell-Silvestre védőpárosnak van, akkor mért ne?;)

thetriggerhappy 2010.04.15. 17:46:22

mit fogsz te az arsenalról írtakért kapni.....

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.04.15. 17:46:54

"A többi meccs 0-0 lett, ezeknek a csapatoknak üzenjük, hogy Anyátok!" :D:D:D:D Gyorsan lerendezted.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.04.15. 17:51:24

@donnelly: Ilyen súlyos a helyzet? Csak egyszer láttam, vagy 5 percre Kádárt, azért kérdem.

England win The Ashes! 2010.04.15. 18:00:53

Honnan a cím? Csak nem a The Sun-ból? :D

nadivereb 2010.04.15. 18:16:47

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Én láttam egyszer egy meccsükön, amikor kezdett, akkor jól játszott. Szerintem attól függ a maradása, hogy mennyire erősít a newcastle. Ha nem nagyon, akkor kispad+időhúzócsere kombóban szerintem többször is játszhat, ha meg valaki megsérül, akár többet is.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.04.15. 18:22:04

@nadivereb: Köszi, azért gondolom ennél többre vágyhat. Sanszos lehet talán egy kölcsönadás.

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.04.15. 18:35:01

@Dr Jozef Vengloš: A Doktor Úr szerint én olvasom azt a szemetet? :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.15. 18:37:26

donnelly aszontad beleírod, hogy az piros volt, s akkor a guriga+guriga+beadás = bajnoki cím képletet írod :) kösz a semmit :)

baszki, csak a cityt verjük meg:)

gondolom, már forgatják és kiadják extraarany dvd-n ezt a szar meccset :)

bakító 2010.04.15. 19:03:10

@donnelly: Mondjuk Campbell a meccs embere volt. De Szilvike jogos. Remélhetőleg megy majd haknizni az arabokhoz vagy a jenkikhez, a PL már nem az ő szintje.

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.04.15. 19:18:10

Egyébként üzenem vadkutyának, hogy ha lehet akkor többet ne írjon beharangozókat az Arsenal meccsekhez. Tényleg jó őket olvasni, de eddig még mindig kikaptunk olyankor. Szóval ne. :)

danesdzsu2 2010.04.15. 19:21:38

@peter135: Mindig nem kell, elég lesz csak az észak-londoni derbik előtt:)

Woland 2010.04.15. 20:40:27

@bakító:

Judas tenyleg nagyot jatszott. Szerintem direkt inspiralja a legendas utalat ami menetrendszeruen fogadja a Lane-en.

Viszont a masodik golban o is benne volt. Meg a masik harom vedo is.

- Judas nem zarta el Defoe elol a lehetoseget hogy azt a szenzacios golpasszt Bale ele tegye.
- Sagna volt a legsarosabb, 4 meterrel allt a tobbi vedo mogott, es 2 meterrel Bale mogott, teljesen inaktivan bambulva.
- Clichy nem segitette a kisegitos Sylvestre-t pedig tudhassa meg lathassa (arrol nem is beszelve hogy balhatvedkent ez [is] a dolga).
- Sylvestre meg nem csekkolta hogy Bale tenyleg lesen van-e es nagyon lemaradt (bar Sagna eszementsegere o sem szamithatott).

Na meg amellett se menjunk el, hogy a balszelsonk mit keresett a befejezo csatar poziciojaban es a befejezo csatarunk mit csinalt a balszelen. : ) Kicsit osszekuszalhatta a vedok tekervenyeit.

Az elso golban is benne volt Sagna legalabb annyira mint Almunia: utban volt mikor Fawlty Manuel probalt a labdafele kapni. a kapus hibajat amugy sem abban latom hogy nem tudta azt a budos nagy lovest kiszedni, hanem abban hogy feleslegesen esett a foldre amikor a labdat kioklozte. talan azt akarta sugallmazni hogy nagy dolog volt elerni azt a nem tul kapust-probalo szogletet, nem tudom. lenyeg, hogy ha marad a talpan akkor lehet hogy Rose sem suhantja ra. De igy fekvo helyzetbol indulva szerintem 10-bol 9 kapus tuti nem er oda.

Woland 2010.04.15. 20:43:18

@Woland:

"De igy fekvo helyzetbol indulva szerintem 10-bol 9 kapus tuti nem er oda."

A tizedik pedig Gomes lenne - ez lemaradt :)

Slice 2010.04.15. 20:51:58

@Woland: Azért, mert elesett még foghatta volna. Volt ideje visszalépni az 5ös vonalára és ott ugrálni kettőt-hármat majd benyelni a gólt. Ha hátrébb állt volna és nem ugrál akkor felemeli a kezét és megvan a labda.
De látszik a "fejlődés" Almunián, már nem azon vitatkozunk hibázott-e mert egyértelmű hogy igen, hanem azon, hogy hol..:D

undertow 2010.04.15. 21:07:18

"Az túlzás, hogy a híresen retardált szigeti játékvezetés megajándékozta a Chelseat egy duplázással, de annyit kijelenthetünk, hogy hozzásegítette őket, mert innen mindkettőt már csak Ancelottiék ronthatják el."

kijelenteni persze minden hülyeséget lehet, de szép lenne mellé valami konkrét érv is. pl egy lista a két sorozat minden meccsén a csapat ellen és mellett szóló rossz döntésekről. esetleg megcifrázva egy hasonlóval a riválisok meccseiről. mert ez így biz' nem több, mint némi hiszti a két legutolsó meccs alapján.

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.04.15. 21:13:38

@undertow: Ja, telesírtam a zsepimet az Arsenal + a MU kudarca miatt...

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.04.15. 21:19:36

@undertow: @donnelly: (Amúgy annyi, hogy nem akartam elbagatellizálni ezt a spori-kérdést ebben a fordulóban, de kétség sem férhet hozzá, hogy a Chelsea megérdemelten lesz bajnok, ha bajnok lesz, mint ahogyan nagyon ritkán lesz valaki érdemtelenül bajnok. De azt hittem, hogy ez evidens.)

Viszlat 2010.04.15. 21:34:25

@donnelly: igazad van a bajnok kérdésben, de szerintem idén igazából akárki nyeri is a bajnokságot, nagyon mellet verni nincs alapja egyik csapatnak sem. Nagyon bolond egy szezon volt ez, hihetetlen sérüléshullámokkal mind a három aspiránsnál. Plusz mindegyik csapat beégett kötelező meccseken igen keményen. És tényleg halálkomolyan gondolom ezt, tehát ha teszem azt valami csoda folytán mi nyernénk, tőlem biztos nem fogtok olyat olvasni, hogy micsoda véghajrá volt, vagy hű de mekkora szezont futottunk.

England win The Ashes! 2010.04.15. 21:44:28

@donnelly: Erős a gyanúm :)

Vagy a "nagy szellemek, ha találkoznak"-effektus testesült itt ma meg. (Ugyanis említett napilap(?) mai hátlapján kísértetiesen hasonló cím (Gunns 'n Roses) pumpálta fel a vérnyomásom.)

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.04.15. 21:46:52

@Dr Jozef Vengloš: De szerintem azt is tudod, hogy egy Liverpool-szurkoló hogyan viszonyul a S*nhoz...

Iustizmord 2010.04.15. 21:52:04

@donnelly: dehogy evidens, az olasz poszban megy a gyilok hogy

1. ha a roma lesz bajok, érdemtelen mert elbaszta az első 10 fordulót
2. ha az inter, akkor érdemtelen mert elbaszta az utsó 10 fordulót
3. ha a milan, akkor meg egyébként is érdemtelen.

human nature.

Woland 2010.04.15. 22:12:04

@Viszlat:

utalom a Chelsea erdemeit sorolni, de annyit el kell mondani hogy oda-vissza vertek a ManU-t es az Arse-ot is. szoval a szemember ennek alapjan picit jobban megerdemlik/megerdemelnek mint a masik ketto.

(Meg a Pool ellen is osszejohet a duplazas, de az nem relevans.)

England win The Ashes! 2010.04.15. 22:14:57

@donnelly: nem kell ahhoz Pool-fannak lenni, én is hányok tőle.

Iustizmord 2010.04.15. 22:20:24

@donnelly: hogy a picsbe ne, hadrianus -fal ángliában van nem palermoban... :o)

Iustizmord 2010.04.15. 22:24:57

@donnelly: pedig a The Sun a brit hétköznapi élet meghatározó része, pont mint itt a Blikk. ill. ott sokkal hangsúlyosabban.

(ha arra járok (évi 1-2 alkalom) akkor mindég mindennap veszek 1 Times-t, 1 Sun-t, meg 1-2 egyebet (Independent, Observer, Daily Mail, Playboy, Scale Modeller, Garden Magazine etc). (pl a Timeshétvégi számai megdöbbentő méretűek))

sza a Sun orientűlja ott a népesség nagy százaékát. Még a pudliaknál is, boycott ide-oda.

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.04.15. 22:25:16

@Iustizmord: Úbazzz, én is a limesen belül vagyok, tuttotuttotutto, váffánkúlló!

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.04.15. 22:26:38

@Iustizmord: Én Times-os vagyok, Sunday Times rulez.

Iustizmord 2010.04.15. 22:43:43

@donnelly: na, akkor a potestasom alá tartozol :o)))
azért olvasd csak a Sun-t (page 3 girz rulez...bár mind olyan fakó angolos szépség, de hogy coleen rooney miért nem ért oda talány) az átlag ott is abból tanul.

de ami a times on sunday, az tényleg veri az ÖSSZ magyar napi-heti-havi bármit. btw, te is pakiknál veszed??? :o)))

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.04.15. 22:45:45

@Iustizmord: Ez rasszista kifejezés, elhatárolódom ;)

Iustizmord 2010.04.15. 22:48:10

@donnelly: ültél már ott vonaton (reggeli ingázó) ki mit olvas???? nem timest. még ha egyenöltönyben van se.

off ott az öltöny-nyakkendő olyan mitnálunk a munkáskötény volt. vö kaller a vonaton fullöltönyben, de az kitértdelt, kikopott munkaruha. MUN-KA-RU-HA.

semmi olaszos elegáncsiá.

Iustizmord 2010.04.15. 22:49:54

@donnelly: a faszt. a 60-as években még a BBC is így tolta a comedey-ben. a pakistani az paki. paki, paki, paki. láttam, tudom. been there, wrecked that :o)

és vö The Gay Hussar Restaurant.

Iustizmord 2010.04.15. 22:50:54

comedy-ben vagy soap volt, fenetuggya..

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.15. 22:57:48

@Woland: az első gólt én is fogom. eleve nem kellett volna ütni, hanem fogni. aztán meg leesett a földre megkötni a cipőjét... hol látsz Te ilyet? a bundásban meg nb2-ben... nah, mindegy, beszoptuk, mint kukori a műmenyétet, de ma legalább fejeltem egy gólt... jorkyn :)

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.04.15. 22:59:05

@Iustizmord: Pedig ezt amanpság nem szép dolog mondani. Mi a lakbért is egy pakisztáni fickónak fizettük, nem szívesen pakiztuk volna le:)

Ezekben az öltönyösökben a legjobb, amikor ugyanebben a szerkóban tolják a kocsmában meló után:)

Asidotus 2010.04.15. 23:03:50

@imici77:
"baszki, csak a cityt verjük meg:)"
Úgy legyen...

Iustizmord 2010.04.15. 23:05:27

@donnelly: a kocsma az más ott egyenlőség van

én arra gondoltam hogy ott sok öltönyt nem úgy viselnek mint én itt hanem mint a szakácskötényt. ennyi.

paki az paki, cigó az cigó, nem ez a hátrányos megkülönböztetés. (vö ha magyarok per magyik lennének... magyis steal. )

Iustizmord 2010.04.15. 23:06:54

@donnelly: vazze nem ltod meló után mennek kocsmába mert ott nézik, ez csak jó

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.15. 23:08:01

@Nűnű: kikaparjuk a sp?rsnek a gesztenyét... asszem ennél nincs lejjebb :)

@Iustizmord: hajaj, ne menjünk bele, pls....pls

England win The Ashes! 2010.04.15. 23:11:55

@Iustizmord: @donnelly:

Vidéke válogatja. Az én tapasztalatom szerint, legalábbis azon a környéken, ahol mozgok, a regionális lapok a menők. De azt aláírom, hogy pl. a Tube utazóközönségénél tényleg a Sun (vagy a Mirror) a leggyakrabban előforduló újság (nem számítva a Metrót, persze). Utána tisztes távolságban a LES, aztán a többi.

Iustizmord 2010.04.15. 23:29:15

@imici77: tapazstalat s nem értékítélet. én mindééég minenre rácsodálkozom de a zangol metro megx vasút, s akik használják az 1 db rend, 2 hete a regent's canl mellett menten a zoo-ig oszt visza bloomsurybe. jó vót.

Iustizmord 2010.04.15. 23:32:21

@Iustizmord: huhh ez értelmetlen volt, a többit nem szémítva

Artsuhtaraz · http://latomasok-arnyjateka.blog.hu/ 2010.04.15. 23:42:31

Mindjárt az lesz, hogy a náci pakik blikket olvasnak és utálják a bundázó cselzít.

Tévez 2010.04.15. 23:45:40

méltatlanul kevés szó esik Tévez-ről, pedig ha valaki, akkor ő az idei év nagy meglepetése a PL-ben, mármint ez a tömérdek gól a részéről, amit senki sem nézett ki belőle talán, mikor távozott a MU-ból

ma pl. bekerült a PFA player of the year jelöltek közé, Rooney, Drogba és Fabregas mellett
tavaly ezt a díjat Giggs nyerte, bár talán lett volna más is, aki jobban megérdemli, lehet hogy idén sem Rooney nyeri épp emiatt, de ha meg trófeához kötjük, akkor nyilván Drogba-é lesz, persze mindegyik megérdemelné most, mert Fabregas is óriási szezont futott 3-4 sérüléssel tarkítva

visszatérve Tévez-re pár napja olvastam, hogy dél-amerikai játékosként ő az első, aki a Premier League-ben elérte a 20 gólt, közben már 22 gólos(tavaly 19-el lett gólkirály Anelka)
elmúlt 8 bajnoki meccsen pedig 10 gólt szerzett Tévez
november-december felé indult be, azóta leállíthatatlan, előtte pedig nyár óta húzódó kisebb sérülése miatt nem tudott így termelni(nem volt 100%-os, ha játszott akkor sem), na meg még új volt a csapat számára, nyilván be is kell illeszkedni

és ha megnézzük, akkor akik közel vannak hozzá a góllövőlistán, azok többnyire 1 csatáros játékot játszanak, vagy majdnem teljhatalmat kapnak csapatukban, pl. Rooney, Drogba és Bent is, míg Tevez mellett ott van bizony Adebayor is sokszor, és nem úgy kitolva szélre, mint Anelka Drogba mellett

(arról nem is beszélve, hogy a válogatottban mi lesz vele (velük), Messi-vel, Higuain-nal, Kun Agüero-val...
és akkor Lisandro a Lyon-ból is ott van esetleg, sőt 1-2 napja hallottam a Tv-ben asszem ES2-n, hogy Maradona még Martín Palermo-t is befogja tenni valószínűleg a keretbe a VB-re! lol)

remélem hétvégén is fog gólt rúgni:))

vadkutya 2010.04.16. 00:01:15

@peter135: Ezt már Imre is kifejtette, illetve én is megígértem a nyilvánosság előtt,h ha addig nem írok egyetlen szót sem, míg... :S

Ha mégis megtenném, sírva könyörgöm, bikacsökkel törjétek porrá az ujjaim, egyesével...

értelmetlen_nevű 2010.04.16. 00:18:20

Ez az Alexander nem semmi, tényleg nagyon ritka, hogy valaki ilyen lazán lövöldözze külsővel a büntetőket.

Az Arsenal szezonjának pedig RvP sérülésével lett vége.

Woland 2010.04.16. 00:45:54

@donnelly:

tetszik a cim (akkor is ha a The Sun-nak is eszebe jutott : ), az angol teve-kommentatorok azt a poent lovoldoztek, hogy "Spurs party like it's 1999!"

bar tulajdonkeppen kabe minden tetszik amit olvasok/hallok ezzel a meccsel kapcsolatban.

(mondjuk az idegesito, hogy a legtobb lap csak azt emeli ki, hogy 5 kezdo volt serult az Arse-ban - holott nalunk Woody, Lennon, Palacios, Corluka, Kranjcar sot meg az Arse-specialista Jenas sem volt bevetheto.)

vadkutya 2010.04.16. 02:03:15

@értelmetlen_nevű: "Az Arsenal szezonjának pedig RvP sérülésével lett vége."

Egyetértek. Kellemes - mivel személyes kedvenc -, ugyanakkor felettébb fájdalmas volt tegnap látni,h a játéka mennyire kellett volna idén nekünk... :(

danesdzsu2 2010.04.16. 06:39:17

@imici77: Mi a baj? Az a sorsotok, hogy támogassátok a Spurs-t a minél jobb helyezés elérésében. Nekünk meg az a sorsunk, hogy minél jobb helyezést érjünk el, és hogy eladjunk egy támaszpontot a németeknek.:)

váév építők (törölt) 2010.04.16. 07:57:59

kövezzetek szerintem a mu-nak van még 50 % esélye megnyerni a pl-t. az öreg alkesz megnyereti fiaival a hátralévő meccseket, chelsea-ék viszont se hétvégén, se poolban nem fognak nyerni..szóval nem dől el semmi hétvégén.

RobinGood 2010.04.16. 08:35:38

@váév építők: a próféta szóljon belőled :-) én is erről álmodozom mióta szerdán az Arsenal elszállt :-)

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.04.16. 08:53:13

@váév építők: A Pool nem fogja hagyni megdőlni a rekordot, amikor nekik már mindegy... :)

nordsee 2010.04.16. 09:34:04

@donnelly: Már egyszer eszembe jutott. A 4. helyért _muszáj_ megverni a kékeket, ám ezzel trónra lökjük a MU-t. Mit tenne ön az adott szituácóban?
Inkább vesszen a BL, mint a rekord?

r_magpie 2010.04.16. 09:47:17

Örülök neki, hogy a csapatom újra említést érdemel egy pl-posztban:) Lehet, hogy furcsán hangzik, de - a sok hátránya ellenére - nem ártott a klubnak ez az egy év. Egy csomó pozitívumot fel lehetne sorolni ezzel kapcsolatban. Jövőre pedig egyértelműen a bentmaradás a cél.

Nem hinném, hogy Kádár stabil kezdő lehet az első osztályban, fontos kiegészítőember viszont talán válhat belőle. A szezon második felére (főleg a sok sérülést követően) Hughton már bátrabban nyúlt hozzá, kiélezett szitukban viszont általában a tapasztaltabb védőket preferálta.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.16. 09:56:17

@danesdzsu2: amúgy sztem megérdemelnétek már a 4. helyet, ennyi kijár már a sok-sok évi keane-lódásotok után.
sp?rs vagy city? nagy dilemma, kicsikomám, nagy dilemma :)

r_magpie 2010.04.16. 10:09:54

most nézem, ezek az Alexander-tizik rohaddddtjók!

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.04.16. 10:21:39

@nordsee: Addigra meglehet, hogy már matematikai esély sem lesz a negyedik helyre, ettől függetlenül én soha, egy meccsen se feküdnék le senkinek, csak azért, hogy ne a harmadik fél győzzön. A sport nem erről szól, és sokkal többet árt egy klub hírnevének az így föladott meccs, mint amit a rekord megtartásával elérhetne. Szerintem egyébként kb. döntetlen lesz, és a Chelsea azzal is bajnok.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.16. 10:26:27

@donnelly: baszki, a pudli amikor a BL-ben menetelt, úgy adta le a bajnokságot (=feküdt le ellenfeleknek), hogy öröm volt nézni. Most ez EL megnyerése miatt hasonlóra számíts. majd Torres pihetetve lesz :)

szferi 2010.04.16. 10:58:15

Donnelly: "Mindkét szarkacsapat szurkolói előbújhatnak" - szerintem a WBA címerében énekesrigó van, de ez részletkérdés.

Viszlat 2010.04.16. 11:01:52

@Woland: az Arsenalt mi is oda-vissza vertük, szóval az nem számít. :))

mickeyknox 2010.04.16. 11:07:08

@szferi: úbbizony, még a becenevük is "throstles". vicces, itthon milyen hülyén hangzana, ha mondjuk ez zúgna a meccsen: hajrá énekesrigók! :)

chrisred 2010.04.16. 11:17:55

@nordsee: Ha akkor még lesz esély a 4. helyre, azt jelenti, hogy a Chelsea korábban győzött a Spurs ellen. Akkor meg nekik elég, ha otthon győznek a Stoke és a Wigan ellen, és bajnokok.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.16. 12:01:23

nso: Liverpool: kiszállnak az amerikai tulajdonosok

mickeyknox 2010.04.16. 12:04:22

@imici77: "„A Liverpoolnál töltött három évünk gyümölcsöző és rendkívül érdekfeszítő volt számunkra és a családjaink számára is. Egy bizonyos szintig eljuttattuk a klubot, ám most úgy döntöttünk, a további növekedés és fejlődés iránt elkötelezett tulajdonost keresünk" – írja közleményében a két tulajdonos, megerősítve, hogy „számosan" kifejezték már vásárlási szándékukat."

ez mekkora duma, b+ :)))))

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.16. 12:04:35

@imici77:

„A Liverpoolnál töltött három évünk gyümölcsöző és rendkívül érdekfeszítő volt számunkra és a családjaink számára is. Egy bizonyos szintig eljuttattuk a klubot, ám most úgy döntöttünk, a további növekedés és fejlődés iránt elkötelezett tulajdonost keresünk" – írja közleményében a két tulajdonos, megerősítve, hogy „számosan" kifejezték már vásárlási szándékukat.

Az eladási procedúra a hitelező bankok teljes támogatásával történik, a folyamatot Martin Broughton, a British Airways – amúgy elkötelezett futballrajongó – elnöke felügyeli, immár klubelnöki minőségben.

gezabá (törölt) 2010.04.16. 12:08:30

ha nem lesz 4,. a pool, borul a kártya/légvár... :) készülnek a tulajok, már menekülnének. kici óccsó lesz a business, asszem.

bakító 2010.04.16. 12:14:35

@imici77: És ott hagyják a klub nyakán az általuk felvett adósságot? Ezek igazi úriemberek...

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.16. 12:18:39

@bakító: nem tudom, de meg mondom őszintén, nem is érdekel most a liverpudliak sorsa. kellett nekik amerikai rókatojás.

szferi 2010.04.16. 12:34:13

@gezabá:

Barclays rescues Liverpool

BARCLAYS is to make a shock intervention at Liverpool FC, backing a £300m refinancing that will lead to the sale of the club.

The bank is this weekend finalising a deal that will see it displace the club’s current lenders, provide additional funds to Rafa Benitez, the manager, and install as chairman Martin Broughton of British Airways. Barclays Capital has been hired to find a buyer.

gezabá (törölt) 2010.04.16. 12:38:58

@szferi: csak azt jelenti, hogy a Barclays átveszi a kölcsönöket, attól még megmaradnak, talán kedvezőbb kondiciókkal. továbbá keresik az új tulajt (egy cégük a felelős érte, a BC , gondolom, a pool -nál őket kellett megbízni, ez is a business-deal része). Kinai érdeklődőről olvastam, de Rafa-nak maradnia kéne :) (feltétel). :)

szferi 2010.04.16. 12:48:16

@gezabá: ez tökéletes biztosítékot jelent a további működésre. rafa meg remélem marad, nélküle én se venném meg :)

gezabá (törölt) 2010.04.16. 12:49:51

@szferi: hát igen, ők csak nem inkasszóznak :)

bakító 2010.04.16. 12:56:25

@imici77: A szurkolók nem igazán tehetnek róla, és ők szívják meg a legjobban az ilyen pénzügy hiénák húzásait. Én sajnálom egy ilyen nagy múltú klub lezzüllesztését.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.16. 12:59:18

@bakító: ilyenkor jön képe nálam Wenger és az Arsenal kupanélküli sikeressége. de hagyjuk.

peter13547892113564563213: újság feladva, bocs, h csak most...

vadkutya 2010.04.16. 13:12:32

@imici77: Ennyi. Ezért nem szapulom Wenger-t már (annyit). Meg lehet nézni, MU, Pool - úszik az adósságban. Még jó,h a Chelsea-nek ott van Abra...

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2010.04.16. 13:18:19

@bakító: Elvileg, gondolom van olyan szabályozás, ami a vételárat az adóság törlesztésére kötelezi. A tulajoknak ez akkor lenne biznisz, ha többért tudnák eladni mint amennyiért megvették - lásd még a 2008-ig tartó ingatlan buborék, ahol kis hazánkban is sokan vettek bank pénzén ingatlant, amit aztán ráterheltek az ingatlanra, viszont a sikeres eladás után nyereséget tehettek zsebre. Szemetek kiszipolyozzák az ingatlant :-D

Komolyra fordítva a szót: a csapat relatíve sikeretlensége, az ingatlanfejlesztés elmaradása (új stadion...?) és a világgazdasági válság miatt ezúttal szerintem örülnek Hicksék ha nullán szállnak ki.

A szurkolóknak ez azért lehet gond, mert még ha ezúttal nem is terhel senki adósságot a klubra hogy megvegye, attól még a vételárból nem marad költeni, vagy?

hakapesz imi 2010.04.16. 13:24:25

@szferi: ja, a Newcastle-éban meg valami vizi-unikornis-izé. Lehet, hogy a csapatok színei miatt szarkézta le őket D.??? Én nem tudom, csak tippelek.

Viszlat 2010.04.16. 13:29:07

@imici77: a bajnokságról volt szó miszter. :)) De egyébként visszakérdezhetnék, hogy a sztóksziti ellen kiesni?:)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.16. 13:56:03

@Viszlat: :DDD jogos, de a stoke nyerné a bundást - ezt ne felejtsd el :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.16. 13:58:24

Manchester United: Scholes további egy évig a „vörös ördögöket” erősíti

ennek örülök, sztem már nem olyan jó.

vsztk9111 2010.04.16. 14:19:41

A Metallicát értem (ott voltam, ott leszek), ám lehet, hogy tök hülye vagyok, de nem értem, hogy jön ide a a kedvenc csapatom a Diósgyőr? A Villa is 4 pontot szerzett a tavaszi idényben? Ja, akkor elég jól meg vagyok áldva, mert az angoloknál mindig nekik szurkoltam. Ez se egy 1849-es tavaszi hadjárat vazzeg.

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.04.16. 14:23:50

@vsztk9111: A beharangban Birminghamet Miskolchoz hasonlítottam :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.16. 14:30:06

KEZDŐDIK!!! :)

Wenger - We are close to winning a trophy
‘It will be a decisive year next year for this team,' says boss

vadkutya 2010.04.16. 14:36:48

@imici77: Lassan tényleg kellene olyan pólókat nyomatni, amin ez a felirat van: "We are close to winning a trophy"... :)

vsztk9111 2010.04.16. 14:42:25

@donnelly: z úgy tényleg áll, már amennyit tudok Birminghamről! Köszi nekem tetszik az összehasonlítás! :) Bár a Villa szereplése se veri sokban a Diósgyőrét tavasszal. :(

vadkutya 2010.04.16. 14:43:43

@vadkutya: ...but we have too much injuries." - Ezt meg a hátára. :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.16. 14:43:55

@vsztk9111: a villalufi tavaly tavasszal pukkadt ki. bár, egy jó Tornyi tudna segíteni :)

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.04.16. 14:44:27

@imici77: köszönöm.

@vadkutya:
Én az "I belive" pólókat támogatom. A felirat alatt egy nagy Wenger portré.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.16. 14:46:04

@vadkutya: :DDDDDD rem, xavi és messi aláír hozzánk és minden jóra fordul.

vadkutya 2010.04.16. 14:52:12

@peter135: @imici77: Én az "I believe" mögé még azt tenném,h "we have great átyityűd"... :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.16. 14:57:05

@vadkutya: ne picsogj már, a barcselónának vágtunk 3at :) ha az első meccs 120percig tart, akkor 6-2-re mi nyerünk... majd jövőre :)

vadkutya 2010.04.16. 14:58:25

@imici77: :)) Úgy lennék Wenger...

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.16. 15:00:05

@vadkutya: baszki, ez magas labda, majd a többiek leütögetik... :)

vadkutya 2010.04.16. 15:02:26

@imici77: Gyöngyöt a disznók elé! :D

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.16. 15:04:08

@vadkutya: más már úgy sem maradt idénre, csak röhögni a Többieken és beszólogatni...:D innentől a jelszó: "mi nyertünk veretlenül bajnokságot!" :)

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.04.16. 15:14:37

@imici77: Ez az igazi angol suttyó hozzáállás, részegen mutogatni a többi szerencsétlenre, és röhögni rajtuk :)

vadkutya 2010.04.16. 15:21:41

@donnelly: Sakkomivan, ha már fél 4 előtt részegek vagyunk??? :)

vadkutya 2010.04.16. 15:23:04

@donnelly: Mellesleg mi angol focit játszunk, angolok nélkül, még jó,h így viselkedünk, ezt csinálja vki utánunk... :D

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.04.16. 15:23:45

@vadkutya: Végül is, már egy órája megittam az első sörömet, tehát felnőtt vagy fiam, a Te életed! :)

England win The Ashes! 2010.04.16. 15:23:50

@imici77: @vadkutya: @peter135:

Komolyan fontolgatom, hogy valamiféle mozgalmat kéne indítani Wenger elmozdítására. Na nem magyar módra, székházostromra, csapatbusz-megrohamozásra gondolok, de ez már nem normális. Legalább kussolna...

váév építők (törölt) 2010.04.16. 15:27:20

@donnelly: ez itt anglia, itt becsületből hajtani fognak, nem úgy mint olaszban, ahol akkor is leadják a pontokat, ha azok fontosak...
meg különben is a Chelsea-t különösen nem szeretik a kikötőben. a szurkolók miatt muszály hajtani.
(max a végén 1-0-nál felvágjuk 2x drogbát a 16-os belül)

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.04.16. 15:27:35

@Dr Jozef Vengloš: Doktor Úr, én tudom, hogy a zöld-fehér a maga igazi csapata, nem kell ezekkel a balekokkal foglalkozni :)

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.04.16. 15:30:43

@vadkutya: brilliáns! nem vennék, de akkor is. természetesen hivatalos klubcucc lenne? mint a sál? extra felárral, hogy támogasd is sz. csapatod. (sz., mint szeretett). :)

vadkutya 2010.04.16. 15:31:51

@Dr Jozef Vengloš: Annyiban tudok segíteni,h feltörjük az arsenal.com-ot, s kendőzetlenül kiírjuk a gondolataidat, 13 nyelven,h mindenki megértse, hálistennek, angolul nem kell. ;)

értelmetlen_nevű 2010.04.16. 15:35:01

@imici77: Xavi minek? Denilson mögé a padra?

vadkutya 2010.04.16. 15:36:35

@értelmetlen_nevű: Lófaszt, Ligakupát kell nyernünk, Xavi csak oda...

váév építők (törölt) 2010.04.16. 15:41:45

a pool és bármely angol csapat számára sajnos egyetlen követendő példa marad, ha sikeres akar lenni: man city. hozhatunk ide fiatalokat a világ minden tájáról, de ha "naprakészek"akarunk maradani, akkor sajnos kell egy arab vagy vmi ázsiai sejk aki pénzeli a klubot.
az erőviszonyokat csak úgy lehet kiegyenlítetetni, ha bevezetik a fizetési sapkát szigorú ellenőrzéssel, mint amiban vagy kötelezik a klubokat minél több saját nevelés pályára küldésére.

vadkutya 2010.04.16. 15:43:42

@anonim222 [semleges néző]: Hát, amennyi fontot én már elköltöttem az Armoury-ban, azzal közel 40 ezer széket fizettem ki az új stadionban... :)

England win The Ashes! 2010.04.16. 15:45:24

@donnelly: A Celticet tényleg komálom (a Villát viszont érthetetlen módon nem). :)

@vadkutya: Nosza, ugorjunk neki! Mellesleg itt tényleg minden "fegyveres" ismerősöm erre a "sok a sérült" meg "majd jövőre" dumára pöccen be, nem csak a magyar tüzérközösség.
Egy emlék: december elején egy MU-s kolléga zrikált egy Poolost, hogy kizúgtak a BL-ből. A pudlis válasza az volt, hogy hát Torres meg Gerrard sérült. Erre a másik: "Milyen duma ez, mi vagy te, Arsenal-fan?" Közmondás lettünk.)

Nálam már az is pozitív változást hozna, ha a klubvezetés megtiltaná Wengernek, hogy nyilatkozzon.

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.04.16. 15:48:14

@Dr Jozef Vengloš: A Villa engem sem érint meg, az heinrich hülyesége ;)

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.04.16. 15:50:46

@vadkutya: vagy olcsóak a székek, vagy gazdag vagy :). vedd meg a Lady pakkját! akkor beszólhatsz direktbe Wengernek.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.16. 15:55:23

@Dr Jozef Vengloš: "Komolyan fontolgatom, hogy valamiféle mozgalmat kéne indítani Wenger elmozdítására."

:) sztem ha most elküldenék vagy felállna a kispadról, akkor jövőre nem lenne meg az első 4 hely.

city kurva jó példa, hajrá szombat-szombat ritmus argentin és togói pénzéhes hülyegyerekkel... más sem hiányozna. évente tanulhatnád a játékosok neveit. köszi, nem kérem. :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.16. 15:57:05

@donnelly: és pont egy skót beszél részegségről és más csapat mutogatásáról... :) csak nehogy ide is bespirálozzon a vallás :)

vadkutya 2010.04.16. 16:00:40

@anonim222 [semleges néző]: A pakk megvétele előkészítési folyamatban van, csak a Doki még nem dobta be az ő részét. Ugyanis én nem vagyok gazdag, az össz' vagyonom pár Arsenal-os köcsög. :)

@Dr Jozef Vengloš: Április környékén én már nem olvasok Wenger nyilatkozatot, jó ideje.

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.04.16. 16:00:45

@imici77: De én nem vagyok skót és elhatárolódom a gyűlölködéstől:)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.16. 16:02:31

@donnelly: csak a sört szereted :) Te hamarabb nézel meg egy hamilton-hearts meccset, mint bármelyikünk :)

vadkutya 2010.04.16. 16:09:51

@imici77: Az hagyján, szerdán is balra húzott a nyaka, egy velős Dundee - Rangers 0-0-ért. Mentségére szóljon, 60 perccel a vége előtt megmondta,h ennyi lesz az eredmény. :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.16. 16:12:57

@vadkutya: sztem az nagyobb volt, amikor a szünetben vmilyen tárgyalást mutattak (hangot nem hallottuk), egy asztal körül sok öltönyös emberke. Erre: "olasz forduló összefoglaló" :DDDDD (most kapom a bant :))

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.04.16. 16:17:54

@imici77: Beharangot írok, nincs időm ilyesmire:)

váév építők (törölt) 2010.04.16. 16:25:26

@imici77: "csak nehogy ide is bespirálozzon a vallás :) " vagy Messi.

England win The Ashes! 2010.04.16. 18:20:45

@imici77: Pont ez az: nem akarok évente új nevekkel találkozni, de most pont ez a szisztéma. Elérik a 25. életévüket, aztán eladják őket, mint Tourét vagy Flaminit. Persze oké, hogy ők akartak menni, hivatkozva a sikertelenségre, de nem is nagyon marasztalták őket, mondván "van itt elég tehetség, csak idő kell nekik". Most majd megy Clichy meg Sagna, mert hisz itt van Traoré, Gilbert vagy Gibbs (utóbbi kettő ellen szól, hogy angolok). Aztán majd ők is mennek stb.

Azt nem tudom, hogy ki lenne jó Wenger helyett, tippem sincs. Illetve akit el tudnék képzelni (Moyes), az nem jön, mert szerződése van, és gondolom jól is érzi magát a jelenlegi helyén. De hogy szükség van a váltásra, az biztos. És van egy olyan érzésem, hogy ez most nyáron be is következik. Hiszen ugye pár válogatott kispadja is megürül, vagy épp emiatt pár klubedző válogatott csapathoz távozik, és Wenger számára is találhatnak egy helyet. Annak idején az ő szerződtetése is hatalmas meglepetés volt (a szívem szakadt meg, amikor elküldték Rioch-t). Az öreget jó szakembernek tartom, de szerintem ennek a csapatnak már nem tud újat nyújtani. Itt volt a január: egy azaz egy csatár volt hadra fogható, Bendtner. Lehetett volna kölcsönvenni valakit (lásd fentebb Moyest: Arteta kidőlve, megszerezte Donovant, aki nem is volt rossz). Rövid távra olyasvalaki is megtette volna, mint Chopra (Cardiff), Mellor (Preston) vagy Derbyshire (Olimpiakosz) - direkt csak ismertebb angolokat mondtam, nyilván a kínálat jóval szélesebb. De ha már nem akar venni, akkor ott a Reserve. Erre mi történik? Senkit sem hoz fel a csapatból, egyedül a dánt nyomatja. Szerintem nem jól reagálja már le a váratlan helyzeteket. Sőt, az utóbbi pár évben már a várt helyzeteket sem.

Ha valami csoda folytán varázsütésre visszatérne a kb. 8 évvel ezelőtti Wenger, én lennék a legboldogabb. De a realitás azt súgja, az már elmúlt. Így valami változásra szükség van, ha a 3-4. helyről előrébb akarunk moccanni. Ha ehhez meg kell járni előtte a poklot (8-10. helyek), legyen!

Lezuzius 2010.04.16. 19:01:31

@Dr Jozef Vengloš: Flamini es Toure nem jo pelda. Flamini nem akart hosszabitani, ingyen lelepett, es rosszabbul jart, Milannal epizodszereplo. Toure nem jott ki Gallas-al, egyikuknek mennie kellett, jott Vermaelen. Szerintem jobban jartunk vele.
Jovore lejar Wenger szerzodese, elotte biztos nem fog elmenni. Hosszabitasrol azt mondta ha bajnokeselyes lesz a keret akkor hosszabit (tehat szerinte sem az a jelenlegi, barmint is mond kifele). Kb. ha kap penzt erositesre marad, en igy forditom.
Par ziccert tenyleg kihagyott amugy mostansag, Given-t tavaly megvehette volna, csatart hianyt te is emlitetted. Ott van Eduardo, Vela, csak minek ugyebar. Hatvedekbol is kifogytunk, nem ertem miert nem adta el Senderos-t a nyaron ha osszeveszett vele, most ingyen megy el amugy is.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.04.16. 19:16:52

@Lezuzius: egy évig szivatva volt Senderos. ja, nem kölcsönbe van?

Woland 2010.04.16. 19:23:43

legnagyobb duma amit iden olvastam angol sportujsagirotol:

"Perhaps we should also take a moment to compliment the man who won last season's Vampire Award - awkward flapping and a fear of crosses - Heurelho Gomes. He could be the season's best keeper. He's bold and decisive these days and still has the reach of a successful marketing campaign."

Robbo Robson a BBC egyik focibloggere.

England win The Ashes! 2010.04.16. 19:27:04

@Lezuzius: Flamini és Touré esetét említve éreztem, hogy sántít a sztori. Az előbbit talán meg lehetett volna tartani, az utóbbit elismerem, kevésbé. Mindenesetre Vermaelen úgy néz ki, bőven feledteti. Egyébként érdekes megfigyelni, aki meghatározó emberként távozott tőlünk az utóbbi tíz évben, többségük az új helyén nem igazán alkotott nagyot, pár példa erre Overmars, Petit, Hleb, Vieira. Anelka is idesorolható, mert hosszú volt az útja a mostani Chelsea-ig. Pires vagy Henry már túl volt a zeniten, ők egész szolid produkciót mutattak be. Aki kivétel, az Cole és van Bronckhorst. Viszont talán az is az oka lehet annak, hogy Flamini nem igazán vált be, mert hirtelen vártak tőle sokat.

Szerintem a távozókat eddig így vagy úgy, de elég jól pótolta. Nekem az a gond, hogy állandóan a pótlással kell foglalkozni. Nincs olyan ember, aki mondjuk 5-6 éve is itt játszott (ifi nem ér!). Nincs olyan emberünk, mint a Chelsea-ben Terry, a MU-ban Fletcher (nem beszélve a három matuzsálemről), a Poolban Gerrard vagy Carra. Ha megnézed a három évvel ezelőtti csapattablót, a fele már nem itt játszik. Ez a csapatépítés?

vadkutya 2010.04.16. 20:40:42

@Dr Jozef Vengloš: Egyetértek, én is csak azt az egyetlen járható utat látom Wenger esetében,h ha újít az igazolási politikáján, s elfelejti erőltetni ezt a fiatalítós, felfedezős faszságot, mert ez a koncepció évek óta halálra van ítélve. Mármint a kupák szempontjából.

Nem hülye az öreg, biztos nem baromságokat oktat az embereinek, a probléma itt abban rejlik,h nem minden esetben a megfelelő focistáknak tanítja azt, amitől Wenger az, aki.

De az ilyen focistákat, mint Diaby, Denilson, Silvestre, Bendtner, Vela - ide sorolom már sajnos Eduardo-t és Rosicky-t is - EL KELL FELEJTENI. Ez van, pont csak arra jók,h 1-2 pillanat erejéig elfedik a valós problémákat.

S ez gáz, mert ugyan kibaszott nagy közhely, de rettenetesen igaz: a jelenlegi csapat a cipőjét sem pucolhatná kétezres évek elején játszó igazi klasszisoknak...

vadkutya 2010.04.16. 20:43:33

@Dr Jozef Vengloš: "Nincs olyan ember, aki mondjuk 5-6 éve is itt játszott (ifi nem ér!). Nincs olyan emberünk, mint a Chelsea-ben Terry, a MU-ban Fletcher..."

Ez meg aztán végképp kurvára igaz, s ezt mindenképpen Wenger nyakába varrom, s rohadtul fájlalom,h ez így van.

feed_the_Goat 2010.04.16. 21:32:21

Holnap City-MU, én már egész héten ezen görcsölök, vajon sikerül-e elrontani ezt a nagy lehetőséget, mert ha valamiben rutinos a City, akkor a nagy lehetőségek elkúrásában az. Felépül-e Rooney, megfogják-e Tevez-t Ferdinand-ék, tudja-e majd Barry a középpályát uralni stb?

Ireland felépült, nem tudja vki? Sztem lehetne nyerőember is akár. Lehet Adebayor-t vagy AJ-t padra kellene tenni a biztosabb középpálya érdekében, nem? De Jong-ban én annyira nem bízom.
ÁÁÁ nem tudom mi lesz, de sorsdöntőnek vélem a derbit, régen izgultam így utoljára.

"We love you city, we do,
We love you city, we do,
We love you city, we do
Oh City we love you"

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.04.17. 03:18:24

@feed_the_Goat:
hát sokan izgulunk ezen:), bár sorsdöntőnek nem mondanám, max. a MU esetében, ők pillanatnyilag többet bukhatnak ezen a meccs, mint mi
ha ők nem nyernek és a Chelsea igen, akkor végük van PL arany tekintetében, ha mi kapunk ki, és a Spurs nyer, akkor még nincs az lefutva(+fogadjuk őket hazai pályán), persze szarul venné ki magát a dolog:)

Rooney játszani fog, efelől nincs sok kétségem, legfeljebb beinjekciózzák:)
Tevez-t nem nagyon lehet megfogni most, van olyan formában, hogy legyen benne 1-2 gól a derbire is, különben is összesen 3 gólt rúgott csak a MU-nak ebben a szezonban már (+1 gólpassz+ 1 kapufa:D)

középpálya a legérdekesebb, ez tény, kinézek belőlük egy 4-3-3-at, ami ellen a mi 4-4-2-nk brutálisan izgalmas meccset hozhat
de én nem bontanám meg a Bellamy-Johnson+Tevez-Ade dupla duót, így viszont marad középen hely Barry és De Jong-nak(esetleg Vieira)
egy Fletcher-Carrick-Scholes trió mondjuk lehet, hogy túlnő Barry-ék képességein, de sem Scholes, sem Carrick nincs jó formában, tehát meglátjuk...
és nincs garancia arra sem, hogy 4-3-3-ban "biztonságosabbak" leszünk, erre is jó példa a 3 derbiből 2 is ebben a szezonban, hisz kétszer is Given parádékra volt szükség, vagyis nem tudtuk megfogni őket

remélem, hogy a forma fog dönteni, és úgy kezdünk, ahogy az elmúlt meccseken, megnézzük mire elég, Mancini egyből át tudja szervezni meccs közben ha kell, vezetést kellene szerezni és utána szeretném, ha szétkontráznánk őket:D, ha már ők az egyik legjobb kontracsapat:)

Ireland felépült elvileg, játszhatna is, de hogy nyerőember legyen ő még idén, na erre nem tennék pénzt
előbb lesz Vieira nyerőember sztem ezen a meccsen, mint Ireland (sajnos, ez a realitás idén, de cáfoljon rám Superman:D)

go City!

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.04.17. 03:22:20

ja és ami még durva, hogy Bennett volt kijelölve a meccsre, de elakadt a reptéren valahol a füst miatt, ezért Atkinson dirigálja majd a meccset, éppen ő, aki az őszi 4-3-at is vezette, egészen addig, amíg nem nyert a MU:))

nehogy 2*15 perc legyen a meccsből:D

váév építők (törölt) 2010.04.17. 06:49:39

@Dr Jozef Vengloš: "Ha ehhez meg kell járni előtte a poklot (8-10. helyek), legyen!" - hát nem ajánlom, mi most ezt a szitut "élvezzük"(5-7. hely)...és nincs garancia ám az előrelépésre innen se.

Data4u 2010.04.17. 07:53:50

@imci77
"gondolom, már forgatják és kiadják extraarany dvd-n ezt a szar meccset :)"
Már rendeltem a platina verziót is :-D
@Woland
"Judas tenyleg nagyot jatszott"
De nem. Bale jól játszott, Gomes jól játszott, Awsome Dawson jól játszott, King jól játszott... az áruló nem. Viszont nem tudom mennyire ment át, h bármely dalunk közben, ha hozzáért/felé ment a labda, ének abbahagy, fütyül, majd ének folytat. Hihetetlen volt :-)
@Slice
"De látszik a "fejlődés" Almunián, már nem azon vitatkozunk hibázott-e mert egyértelmű hogy igen, hanem azon, hogy hol"
Ha nem vesz az arse egy kapust a nyáron, már most számolgathatják az eladott pontokat. Tegyenek igy :-) Vivala Almunia!
@vadkutya
"Annyiban tudok segíteni,h feltörjük az arsenal.com-ot, s kendőzetlenül kiírjuk a gondolataidat, 13 nyelven,h mindenki megértse, hálistennek, angolul nem kell. ;)"
hahaha, a nap mondása! respect!
@Woland
Gomes for President! :-)

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.04.17. 08:58:52

@Dr Jozef Vengloš: Egyébként szerintem Moyes szívesen menne egy nagy csapathoz, főleg hogy ő is hozzá van szokva, hogy kevés pénzből kell csapatot építeni. De persze ez nem biztos, csak én gondolom így.

Woland 2010.04.17. 09:33:56

@Data4u:

remelem a kovetkezo derby-n is ott leszel! : )

szepen lehetett hallani Judas abuzalasat a kozvetitesen keresztul is. koszonet az ebben valo kozremukodesedert : ) gondolom nem sok hangod maradt masnapra.

egyebkent hol ultel/alltal/ugraltal?

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.17. 12:37:25

@vadkutya: tedd vissza a kutyád :)

@Dr Jozef Vengloš: @vadkutya:

www.youtube.com/watch?v=HuobtturnpQ

senki más nem tudná ezt megcsinálni. nagyobb értéknek tartanám Wenger megtartását, mint Cescét.

man city 2010.04.17. 12:58:38

@crazy_horse:
"de elakadt a reptéren valahol a füst miatt"
remélem a Smoke Monster megeszi a Lost-ból:D

vadkutya 2010.04.17. 14:21:43

@imici77: Dehogy teszem. Rájöttem,h az öreg képével mindent lehet mondani. :)

Data4u 2010.04.17. 14:28:35

@Woland:
East Stand-en, 24 block, 5.sor
www.tottenhamhotspur.com/stadium/stadium_seating.html
úgy talán szemléletesebb, ahova Bale!!!!!!!!!!! futott a gól után ünnepelni (szögletzászló), onnan mondjuk 5m-re. csodás kilátással :-)

a partjelző néhány itéletét kevésbé hideg fejjel fogadtam, és bizony izes magyarság is becsúszott.
az egyik ilyen "filmszakadás" vagy 1 percig tartott.
utána megtapsoltak, azt mondták, fogalmuk sincs milyen nyelven volt, de "átjött" :-)

váév építők (törölt) 2010.04.19. 11:56:26

torres kiszállt a játékból erre a szezonra: így már biztos nem a pool az esélyes az europa-ligára.
be kell látni, hogy a srác tényleg az egyik legjobb csatár a világon, de a sérülékenysége miatt az értéke már nem a régi....
talán azért a vb-n ott lesz. nélküle a spanyolok sem esélyesek annyira
süti beállítások módosítása