Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Premier League 16 - Futnak még

2009.12.12. 15:56 Alapvonalszippantó Hapci Benő

"You're going to reap just what you sow"

A hagyományosan sorsfordítónak tekintett év végi meccsdömpinghez közeledve kifejezetten érdekes fordulóra számíthatunk a PL-ben. Két olyan találkozót is láthatunk a hétvégén, ahol a top 7 tagjai csapnak össze; ráadásul pont azt a két mérkőzést, amelyek a tavasszal talán a leglátványosabban alakultak és a bajnokság végkimenetele szempontjából is döntő jelentőségűnek bizonyultak. Hajtás után tehát elsősorban a Man United – Aston Villa és a Liverpool – Arsenal derbikkel molyolunk el kicsit. 

Az előző fordulójában talán csak egy, igaz a legnagyobb érdeklődéssel kísért találkozó hozott meglepetést. A dollár-derbin leginkább a kékekChelsea pocsék játéka volt váratlan, elsősorban Anelka produkcióját  emelnénk ki, bár a többiek sem ezt a mérkőzést fogják vastag betűvel szedni, ha egyszer Owenhez hasonlóan arra kényszerülnének, hogy direkt marketinges anyagokban reklámozzák magukat. A kékekCiteh sem játszott igazán jól - bár voltak parádés pillanataik - azonban győzelmük megérdemelt volt. Ami viszont figyelmeztető jel lehet a csapat számára, az az, hogy a vezetés birtokában ugyanazokat a taktikai fegyelmezetlenségeket követték el, mint a Man United elleni meccsen: a helyzetek és a labdabirtoklás nem megbecsülése illetve az általános dekoncentráltság ezen a találkozón ugyan nem nyalt vissza, ám egy összeszedettebb ellenfél ellen ugyanúgy meg fogják szívni ezt a műsort, mint Fergusonék ellen.

A többi találkozó többé-kevésbé a várakozásoknak megfelelően alakult: a ManU ismét nem indult pöcc-röffre a West Ham ellen, ám idővel megint megjött a nyomaték; az Arsenal - az ellenfél hathatós segítségével - végül nagyobb ijedtség nélkül hozta a Stoke elleni kötelezőt; a Villa simán elintézte a Hullt; a Spurs amúgy spursösen csak otthagyott két pontot a Goodison Parkban; és a Liverpoolnak is sikerült kapott gól nélkül megúsznia a kirándulást a blackburni oroszlánbarlangba. És ezen a ponton akkor be is fejezném a múltidézést, mert megint érzem közeledni a tikket.    

Forduljunk inkább rá a következő körre, nézzük, mi vár ránk ezen a hétvégén!

A tavalyi bajnokság hajrájának talán legfontosabb mérkőzése volt a United és a Villa manchesteri összecsapása: Macheda – mikor máskor, mint a hosszabbításban – szerzett gólja nem csak két pontot, de a kritikus bajnoki végjátékra lélektani előnyt is biztosított a címvédőnek: 

 

A Villa az idei szezonban a radar alatt oson: a City és (kisebb mértékben) a Spurs körüli csinnadratta mellett kevesebb szó esik arról, hogy – a szerzett pontokat tekintve – gyakorlatilag ugyanúgy állnak, mint a tavalyi szezon hasonló időszakában, amikor pedig mindenki róluk áradozott. MON ráadásul gyakorlatilag a legerősebb csapatát küldheti pályára, míg ez SAF-ról korántsem mondható el: bár Vidic elvileg visszatérhet, Fletcher és Carrick szerepeltetésével marad elég bizarr pont a United védelmében. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a kapuban a Lengyel Válogatott Kapuvédő (de kár, hogy ez az elnevezés magyarul nem annyira vicces…) áll majd, a középpályán pedig a – természetesen nem függetlenül az előbb említett két úr kényszerű hátravonásától – a Valencia-Anderson-Scholes-Park-Giggs lutriszelvényt indítja játékba a skót; valószínűleg megjelenik néhány redő a Manure-rajongók homlokán. A birminghamiek szurkolói ugyanakkor joggal érezhetik úgy, hogy régen volt ilyen jó esélyük arra, hogy megtörjék 1983 óta tartó nyeretlenségi szériájukat az Old Traffordon.

Man United – Aston Villa: 5-1 

Nem kevésbé volt sorsdöntő és látványos az Arsenal tavaszi vendégjáték az Anfielden, ahol a Liverpool szezonját (és a köztük és a későbbi bajnok közötti legfontosabb különbséget) cseppben a tengerként mutatta be ez a másfél órás téboly, amelyet végül leginkább Arsavin parádéja tett igazán emlékezetessé. További érdekesség, hogy ez a találkozó mutatta be legtökéletesebben a Liverpool új, Gung ho taktikáját: az ész nélküli rohanásban megpróbálunk valamiképp több gólt összehozni az elöl, mint hátul. Az idei szezonra ez a taktika annyiban finomodott, hogy az elöl szerzett gólok felesleges sallangként lenyesésre kerültek

 

Liverpool-szurkolónak lenni körülbelül olyan, mintha egy nagyon csúnya lányba szeretnénk bele, aki ráadásul válogatott és invenciózus módszerekkel aláz meg minket hétről hétre. Kíváncsian várom tehát, hogy Rafael Benítez, a futball-szadomazo talán legjelesebb európai képviselője milyen új kínzási módszerrel lep meg vasárnap. Elvileg ugyan a szezon során először fordulhatna elő, hogy egyszerre lépjen pályára Gerrard, Torres és Aquilani is, erre azonban nem vennénk mérget. Amire viszont igen, sőt, gargalizálnánk is vele, az az Anfield talajába már-már faként gyökeret verő, elmozdíthatatlan mágus, Dirk Kuyt játéka az első perctől az utolsóig.  

Az Arsenal és szurkolói viszonyára is tudnék egy hasonló analógiát, ezt azonban nem merem elsütni, nem szeretném ugyanis a helyi ágyús kollégák maradék szimpátia-morzsáit is felszippantani. A csatárhiány és a B-terv teljes nélkülözése mindenesetre számukra sem ismeretlen jelenségek, a holnapi meccsel kapcsolatban nehéz eldönteni tehát, hogy melyik félszemű lesz a király.

A kínzási fortélyokban járatos Liverpool-szurkolók azonban pontosan érzik, minek kell következnie ahhoz, hogy a legközelebbi pofon még jobban fájjon.

Liverpool-Arsenal: 3-2 

További tippjeink: 

Birmingham - West Ham: 1-1

Bolton - Man City: 0-2

Burnley - Fulham: 1-1

Chelsea - Everton: 2-1

Hull - Blackburn: 2-2

Sunderland - Portsmouth: 3-1

Tottenham - Wolves: 4-1 

Miután úgy tűnik, valóban rátaláltunk a győzelem receptjére (kapkodásra kényszeríteni az ellent: AHB - poolfanati: 13-6, köszönjük!), így ellenfelünk a tippversenyben ismét csak a leggyorsabb kommentelő (papercut) lehet.

Tippjei: 

Man United - Aston Villa:2:2

Liverpool - Arsenal:1:2

Birmingham - West Ham: 1:3

Bolton - Man City: 2:2

Burnley - Fulham:1:1

Chelsea - Everton: 2:2

Hull - Blackburn:1:2

Sunderland - Portsmouth:2:0

Tottenham - Wolves:3:1

330 komment

Címkék: angol üveggömb premier league

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr41592408

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vadkutya 2009.12.13. 18:45:32

Webbnek köze nincs a meccshez... :)

vadkutya 2009.12.13. 18:47:53

Jahajjj, Mikael... ERR :)

lexx 2009.12.13. 18:50:12

"Benitez gulps down hard, a bead of sweat rolls down his temple. In it we see a reflection of his future... the job centre."
sms a masodik gol utan :)

vadkutya 2009.12.13. 18:57:11

De hosszú meccs volt ez egy Arsenal szurkolónak... ;)

Dáváj, Andrei!

poolfanati 2009.12.13. 18:57:18

mondtam már hogy utálom arshavint???
szörnyen rosszak voltunk a második félidőben, erről csak rafa tehet. rafa takarodj!!!

egyébként grat az arsenalnak.

poolfanati 2009.12.13. 18:58:05

@vadkutya: a 93. és 94. percben már én is alig vártam hogy webb lefújja a meccset csapatom szenvedését látva.

VVega · https://debugme.eu/ 2009.12.13. 18:59:24

Wenger nagyot alkotott a szünetben. Amúgy Webb kurvaszar volt, Arshavin a király, Johnson-nak ezer köszönet :D

toerix_ (törölt) 2009.12.13. 18:59:49

@poolfanati: valóban, félve merem leírni, szerintem nem is érdemeltünk 3 pontot, de Arshavin gólja azért szép volt.

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.12.13. 19:00:39

az Arsenal visszakapta a MU elleni meccset, csak a mi oldalunkon nem stimmel az egyenlet, igaz, miért is stimmelne...

vadkutya 2009.12.13. 19:00:57

@poolfanati: mi sem magasodtunk túlzottan az mezőny fölé. Rengeteg egyéni hiba volt mindkét oldalon, főként a második félidőben.

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2009.12.13. 19:01:13

Ar-Ar Arhsavin, russia's greatest goalmachine...

YNWA · http://majmedence.blog.hu/ 2009.12.13. 19:01:58

ezt a második félidőt nemtudom hogy gondoltuk...

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.12.13. 19:02:22

@poolfanati: Arsavinnak már vagy másfél éve nálunk kellene játszania

bag 2009.12.13. 19:03:33

szégyenlem magam.
Benitez Takarodj!

grat az ágyúsoknak, nem vagyunk egy súlycsoportban.

vadkutya 2009.12.13. 19:04:43

@peter135: A Grimaszkirály nevét nem is árt,h ha megjegyzik az Anfielden... :)

rizla 2009.12.13. 19:06:43

@bag: "nem vagyunk egy súlycsoportban."

jaj, dehogynem. pont ezért ciki a pool.

bag 2009.12.13. 19:06:58

@vadkutya: megjegyeztük, -már az előző szezonban-szép gólt lőtt, de ehhez a 17 millás aszisztálása is kellett azért.
belegondolt már vki, hgy mekkora bajban vagyunk???

bag 2009.12.13. 19:07:51

@rizla: ezt most nem értem...

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.12.13. 19:09:22

@rizla: igen, erre utaltam én is, én sem szeretem az ilyen olcsó büntetőket, amikor egyébként esélye sem volna a támadónak a labda megjátszására.

rizla 2009.12.13. 19:12:24

@bag: dehogynem vagytok egy súlycsoport. pont ezért ciki a pool, hogy már megint szopott.

YNWA · http://majmedence.blog.hu/ 2009.12.13. 19:13:10

@bag: a szart nem voltunk egy súlycsoportban, lásd első félidő ami után kb 3 góllal kellett volna vezetnünk.. aztán jött a legszebb német gólokat idéző Arsenal egyenlítés, ami után nemtudom miafasz történt, de ekkora összeomlást rég láttam... aminek egyenes következménye volt h ez a szupertartalékos Arsenal a végén már rendesen alázott minket..

nagyonszar érzés volt, nemtom milesz így..

vadkutya 2009.12.13. 19:14:18

@rizla: @bag: sztem sincsenek súlycsoportbeli különbségek. Igazából a Pool-nál már valójában senki sem tudja,h mi a probléma. Bőven verhető volt a mai Arsenal, bár tény,h ezúttal lényegesen keményebbek voltunk, mint szoktunk. Elég sok szabálytalanság is volt mindkét oldalon, igaz Webb sem tudta nagyon,h mit csinál...

Szóval mi a baj valójában a Pool-nál?

bag 2009.12.13. 19:16:35

a második félidőben momentumunk nem volt.
itt már felmerül menedzselési, edzettségi, taktikai és csapategységi kérdés is.
két olyan gólt kaptunk , amit egy jó védelem röhögve semlegesít. támadásunk egy sem volt normális. a labdát nem tudtuk tartani -edzettség erőnlét stb.
ki ezért a felelős?

rizla 2009.12.13. 19:18:08

@vadkutya: "Szóval mi a baj valójában a Pool-nál? "

az, hogy lúzerek. 86 ponttal sem bírnak bajnokságot nyerni, mert inkább ikszelnek valami csicska meccsen.

az arsenalnál tökéletesen meg lehet mondani, hogy mi a gáz, miért nem az igazi a keret, wenger hol kúrja el folyton, stb. a liverpool viszont egyszerűen csak szar, faszkodik.
nem hiszem el, hogy őket gondoltam esélyesnek az idei bajnokságra előzetesen :( soha többé nem követem el ezt a hibát, gyűlöllek pool!

vadkutya 2009.12.13. 19:19:51

@rizla: magyarul akkor a felelős egyértelműen Benitez?

bag 2009.12.13. 19:20:38

@YNWA: a baj az, hogy nekik van tartalék soruk nekünk nemhogy az nincs, a pályán lévő első sortól sem telik semmi.
a 17 milliós bekk két ordító hibája kellett a gólokhoz. a 20 millás ingyenélőlőt ne is említsük...

vadkutya 2009.12.13. 19:23:47

Azért és szép a mai győzelem, mert sztem min 5 éve nem nyertünk az Anfielden. Van az 6 is...

bag 2009.12.13. 19:26:03

@vadkutya: ki más, talán a szertáros, a portás, vagy a szpíker?

ki tette morálisan tönkre a csapatot? ki igazolt valag pénzekért senkiháziakat, ki miatt nincs csatárunk-kapusunk , védőnk , középpályánk- ki edzi őket nap mint nap?
Benitez takarodj!!!

rizla 2009.12.13. 19:27:04

@vadkutya: amúgy nem tudom, nem nézem rendszeresen a meccseiket. de amúgy ki más lenne a FELELŐS? az egyértelmű HIBÁS nem biztos, hogy ő, de azt, hogy az elsőszámú felelős, az nyilvánvaló.
mert azt nehéz megmagyarázni pénzszűkével, hiányos igazolási politikával, vagy balszerencsével, hogy az utóbbi években hány olyan meccset bukott el a liverpool, vagy hozott x-re, amit simán nyernie kellett volna.

rizla 2009.12.13. 19:27:57

@bag: az arsenalnak tartaléksora? viccelsz? fogalmatlan kölykök ülnek a padon (bár a pályán is mászkál pár)

bag 2009.12.13. 19:30:52

@rizla: mégis eldugják a labdát rövidpasszos összjátékban úgyhogy öröm nézni.
bármikor elfogadnám azt a cseresort!

vadkutya 2009.12.13. 19:32:25

@bag: @rizla: Uraim, konkrétabb tényeket legyenek szívesek... :) Arsenal szurkoló vagyok, engem nehéz befolyásolni az olyan dolgokkal, mint "az utóbbi években hány olyan meccset bukott el a csapat, vagy hozott x-re, amit simán nyernie kellett volna", vagy a "ki miatt nincs csatárunk-kapusunk , védőnk , középpályánk- ki edzi őket nap mint nap?"

:D

lexx 2009.12.13. 19:32:44

@vadkutya: bajnoksagban tenyleg regen volt de ugye volt 2007-ben ket meccs ott egy honap alatt
az fa meg a carling kupaban.1-3,3-6

vadkutya 2009.12.13. 19:35:46

@rizla: A "fogalmatlan kölyköket" azért én is erősnek tartom.

vadkutya 2009.12.13. 19:37:47

@lexx: Persze, bajnokiról beszéltem, azóta utána néztem, kicsivel több, mint 6 éve nyertünk bajnoki meccset az Anfielden.

A 3-6-nál asszem Baptista lőtt 4-et. De nem szerettem azt a benga majmot... :)

rizla 2009.12.13. 19:40:46

@vadkutya: ok, enyhe túlzás, de egy jól játszó chelsea ellen pl mit érnek? denilson egy lapon említhető essiennel, vagy akár mascheranoval? diaby pl tehetséges, de évente két jó meccse van, egyébként a szurkolók csak a fejüket fogják, hogy miért szúrja el a támadásokat zsinórban.
gyakorlatilag nincs klasszis az arsenal cseresorában.

bag 2009.12.13. 19:40:52

@vadkutya: konkrétan szétesett, motiválatlan és edzettlen, csapatra nehezen emlékeztető alakulat a miénk. Benitez bukott hulláját cipeljük még egy darabig, de már nem sokáig.
morálisan teljesen széthullott, egymásért küzdeni képtelen, magukat erősen túlértékelt játékosok gyűjtőhelye vagyunk. ha a vezetés nem lép az is alkalmatlan. ilyenkor egy Bayarnnél, Realnál már régen léptek tavaly, pedig ott sem ismeretlen volt az edző...

vadkutya 2009.12.13. 19:53:53

@rizla: Nincs hát, illetve olyan nincs, aki betöltötte volna már a 20.at. Ezt meg nem kell túlmagyarázni, ez a jelenkori Arsenal.

@bag: Egy csomó olyan dolgot említettél, amiért nem feltételen Benitez a konkrét felelős. Vagy Rafa nem elég vasmarkú? Urbán Flórit akkor Nektek! :D

Viccet félretéve, Benitez azért nyert 1smást.

vadkutya 2009.12.13. 20:02:21

De,h Arshavin milyen pofákat tud vágni egy gól után... :D

Kész van az ürge, igazi arc. Ugyan erővel még csak 60 percet bír az angol futballból, de mindenképp egy nagyon jó játékos. Ha idén nem nyerünk semmit, akkor kelleni is fog, Cesc helyére...

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.12.13. 20:03:19

@rizla: "gyakorlatilag nincs klasszis az arsenal cseresorában"

Jack.

Üdv, ymy

vadkutya 2009.12.13. 20:04:56

Fabregas meccs utáni nyilatkozata:

"A középpályás elárulta, a menedzser valósággal dührohamot kapott csapata első félidei produkcióját látva. Üvöltött velünk az öltözőben, még sosem láttam ennyire dühösnek. Azt mondta, meg sem érdemeljük, hogy felhúzhassuk az Arsenal mezét, ha úgy játszunk, mint az első félidőben. Igaza volt. A második játékrészben sokkal jobban játszottunk, és fordítottunk."

skysports

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.12.13. 20:07:13

@vadkutya: nem is egy poszton játszanak... nem értem...

Everred 2009.12.13. 20:07:54

Hát, lehet, hogy ez egy nagyon izgalmas Premier League-szezon lesz, de legfőképp azért, mert a topcsapatok mindegyike oly bénázást mutat be, hogy öröm nézni. Egy 2008-as United vagy 2005-ös Chelsea kiröhögné ezt a bagázst.

papercut 2009.12.13. 20:08:05

Ollé, egy telitalálat a végére! Ami még, jobb, hogy most az esélyesség terhe melett, sok sérültel vertünk egy szinte.legjobb 'Poolt az Anfielden, ez azért nagy szó. Jó volt látni, hogy nem roppantunk össze sem attól, hogy mekkora esélyt adott ez a forduló a felzárkózásra, sem az, hogy mennyivel jobbak voltak a vörösök az első félidőben. Ezt a meccset novemberben elbuktuk volna, de jó, hogy most már december van. Ha tényleg jön valami magas csatárgyerek télen(Dzeko lenne a nagy álom, de sokkal valószínűbb a Rémy-Gignac vonal), tényleg esély, hogy megszorongathatunk bárkit. Csak addig el kell jutni.

YNWA · http://majmedence.blog.hu/ 2009.12.13. 20:08:10

mindenki elfelejti az első félidőt, amikor (főleg az utóbbi pár héthez képest) kurvajól toltuk, nyomultunk előre, ment a játék..

aztán ami a második félidőben történt, teljesen érthetetlen, ilyet még talán sohasem láttam a csapattól... FELADTUK.... és ez szégyen, nincs magyarázat... és nemfeltétlen Benitezt hibáztatnám azért, hogy Johnson, aki amúgy kurvajó játékos öngólt rúg, vagy pl múlthéten a Rovers ellen Ngog 2 méterről felső kapufát rúg...

amíg játszottunk teljesen jól működött Benitez taktikája. most kivételesen még a cseréi is jók voltak.. máskérdés hogy a teljes őskáoszban már mindegy volt..

vadkutya 2009.12.13. 20:09:02

@imici77: Jelenleg nem, de sztem tudná minőségében pótolni Fabregast azon a poszton is.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.12.13. 20:11:17

@vadkutya: hmmm... érdekes vélemény. sztem teljesen 2 más típusú játékosról van szó, teljesen másra használhatóak... de más a véleményünk. sebaj. :)

rizla 2009.12.13. 20:18:28

@YNWA: ez ilyen tipikus sablonválasz: nem az edző játszik, nem neki kell gólt lőnie, stb. pedig mentálisan olyan egy csapat, amilyen az edző.

értelmetlen_nevű 2009.12.13. 20:22:35

@vadkutya: Arshavin és Fabregas posztja kb. annyira különböző, mint Almunia- és RvP-é. Fabregas pótlására a jelenlegi keretből egyedül Rosicky lehet alkalmas, de ő meg kéthavonta játszik egy meccset. Azért még nem 100%, hogy elmegy Fabregas.

vadkutya 2009.12.13. 20:22:51

@imici77: 2, támadásban sztem eléggé univerzális játékosról van szó. Wenger határozza meg,h éppen mit játszanak.

rizla 2009.12.13. 20:29:51

@vadkutya: még ha hasonló is a posztjuk (amúgy valóban messze nem), arshavin szerintem akkor sem alkalmas fabregas pótlására. nem olyannak tűnik, mint aki kedveli a folytonos melózást a pályán, még ha kreatív is lehet. lőni imád, meg legutolsó passzokat adni, 1-1ezni. a középpálya közepén ez a mentalitás önveszélyes is lehet könnyedén.

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2009.12.13. 20:30:38

@értelmetlen_nevű: Szerintem Wilshere majd idővel tudja majd pótolni. Viszont az még legalább 2 év.

vadkutya 2009.12.13. 20:39:14

Ám legyen. Sztem azért Wenger ki tudná hozni belőle a legjobbat... Mind1, láthatóan most jó ott, ahol van.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.12.13. 20:43:41

link, ahol a forduló góljait meg lehet nézni?

Ágyúsfiú 2009.12.13. 20:47:40

és Ramsey? még csak 19 éves.. :O

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2009.12.13. 20:50:56

@imici77: 101greatgoals.com

@Ágyúsfiú: Egyenlőre nagyobb a hype mint a tudás, de szerdán nagyon ügyes volt.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.12.13. 20:55:04

@peter135: a sp?rst már láttam, nekik is kellene egy kapus :)

papercut 2009.12.13. 22:17:33

@imici77: utána kell számolni..

papercut 2009.12.13. 22:22:24

@papercut: Ja, több pontom lett, mint Alapvonalszippantó Hapci Benőnek!

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.12.13. 22:24:07

@papercut: ok, csak nincs kedvem megnézni benő tippjeit, gondolom vereséget tippelt nekünk... :)

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2009.12.13. 22:54:58

Véletlenül úgy alakult, hogy tévében nézhettem a meccset elejétől végéig, még palacsinta is jutott hozzá, többet kéne anyámhoz járnom ;-)

Szóval a szitu az szerintem, hogy ótvar szarok voltunk, és kizárólag azért nyerhettünk, mert a pool még nálunk is szarabb :-D oké, webb benézett ezt-azt de ahogy már mások is megjegyezték előttem: StevieG ezt azért nem kapta meg, mert gyakran műrepül - szóval a poszt mottója rá is áll. Meg a meccsre is, megérdemeltük, hogy egyszer már nekünk sikerüljön az, ami pl a MU-nak ellenünk, a szar játékkal győzelem. Jó mottóválasztás AHB :-D

Viszont döbbenet látni, hogy ha Almunia egy kicsit biztosabban jönne ki beadásokra, meg az első- de legalább a második számú balbekkünk játszhatna, akkor Songgal kiegészülve egész jól záró hátsó alakzat lenne a miénk. OK, nem cselski szinten, de jól. Ez meg mekkora fejlődés már csak pl tavalyhoz képest, pedig papíron annyi történt, hogy Touré-t Vermaelen-re cseréltük. Egy ember ennyit számítana....?

Azok pedig, akik két fordulóval ezelőtt osztották az észt, meg a PL koronát a dinamónak, remélem most megfeleően hülyének érzik magukat... ;-p

ZenZo 2009.12.13. 23:10:43

@morphine: "Azok pedig, akik két fordulóval ezelőtt osztották az észt, meg a PL koronát a dinamónak, remélem most megfeleően hülyének érzik magukat... ;-p "

:) ettől a két meccstől még nem lettünk esélytelenebbek, mégiscsak mi vezetjük a tabellát, vagy miafasz ;)

egyébként olvasom Wenger még mindig nem emésztette meg a 3-0-t :
www.timesonline.co.uk/tol/sport/football/premier_league/article6954841.ece

YNWA · http://majmedence.blog.hu/ 2009.12.13. 23:48:08

@rizla: ez igaz, de akkorsem értem hogylehet ekkora különbség akkor 2 félidő között?

az elsőben még full magabiztos mindenki, a másodikban meg, már az elejétől fogva teljes zűrzavar?...

aztmeg nekem nemondja senki, h 2 lépésről belőni a gólt bármiféle mentális zavarra lehessen fogni..

rizla 2009.12.13. 23:52:14

@YNWA: ki beszél a játékosokkal a szünetben? kinek kell reagálni az ellenfél javulására?

de igazad van, nem mentális zavar! ennyire bénák a liverpool játékosai, hogy egy meccset, ahol igazából jobbak az ellenfélnél, és vezetnek, ügyetlenül, látszólag dekoncentráltan (de valójában nagyon is koncentráltak, csak ilyen fogyatékosok szegények!) leadnak. beniteztől tulajdonképpen BRAVÚR, hogy ennyit ki tud hozni ezekből a szerencsétlen korcsokból.

YNWA · http://majmedence.blog.hu/ 2009.12.13. 23:53:40

ja meg még annyi, sose hittem volna, h valaha ilyet mondok, de Gerrard mostanában rohadt taszító... faszért dobálja magát össze vissza, ha már kicsit is hozzáérnek.. mondjuk nemérdekelne, ha hajtana és vezér lenne, mint az utóbbi 10 évben megszoktuk, de kezdek besokallni tőle.. ha ennyire inkább fontosabb a VB, akkor küldjük el szabira oszt jónapot.

deazért remélem olvassa ezt és szerdán rámcáfol. :D

YNWA · http://majmedence.blog.hu/ 2009.12.13. 23:58:50

@rizla: az ellenfél javulása a szünet után történt.. mit reagáljon rá a szünetben?..

nemhiszem h aztmondta nekik, h "királyak vagytok megvan a meccs, innentől sétagalopp, már hajtani se kell", stb

ettől függetlenül simán elhiszem hogy Benitez a hunyó, és ha páros lábbal kirúgnánk jobblenne, de valahogy ezt nemtudom komolyan elhinni.. nemár hogy ilyen Johnson, Gerrard, Kuyt szintű rutinnal rendelkező vén rókák egy kibaszott öngóltól így padlóra kerülnek... teljesen érthetetlen.

lehet tényleg Rafa a sátán, és mindenkit a csapatból halálra nyomaszt a félelem?.... :P

rizla 2009.12.14. 00:14:34

@YNWA: "az ellenfél javulása a szünet után történt.. mit reagáljon rá a szünetben?.."

nem a szünetben, de éppenséggel utána is bele lehet nyúlni a meccsbe.

"nemhiszem h aztmondta nekik, h "királyak vagytok megvan a meccs, innentől sétagalopp, már hajtani se kell", stb"

nyilván nem. és? szerinted csak ez számíthat rossz hozzáállásnak? ennél azért bonyolultabb a pedagógia, meg a pszichológia.

"ha páros lábbal kirúgnánk jobblenne, de valahogy ezt nemtudom komolyan elhinni."

hát nem lenne jobb a pool a kirúgásától feltétlenül, ez igaz. de talán rosszabb sem.

"nemár hogy ilyen Johnson, Gerrard, Kuyt szintű rutinnal rendelkező vén rókák egy kibaszott öngóltól így padlóra kerülnek... teljesen érthetetlen."

jó, mi a te magyarázatod, ha nem a szakmai munka vezetése?

rizla 2009.12.14. 00:16:28

@rizla: "nem lenne jobb a pool a kirúgásától feltétlenül, ez igaz."

mármint egy csapásra. de oda lehet vinni valakit, aki összefogja a keretet, igazol 1-2-t, és megváltoztatja a hozzáállást, felkavarja az állóvizet, stb.

a baj csak az, hogy sok játékos eleve benitez miatt van a liverpoolnál, lehet, hogy őket is - vagy egy részüket - elveszítené a csapat rafával együtt.

Hartog 2009.12.14. 00:27:30

hogy mé Rafa a felelős: ki vásárolta össze ezt a keretet? a mai volt gyakorlatilag a pool legerősebb kezdője, max aquilanival vagy rieraval lehetne erősebb. oké, hogy nincs pénz, de akkor mé vesz meg baromi drágán valakit, aki a szezon első felében alig játszhat? a liverpoolnak tulképp nincs tartaléksora, ma például nem volt szélsőjük a padon, és ezt babel és riera kiesése sem magyarázza meg

halareaal 2009.12.14. 00:27:30

@papercut: Dzeko sztem is elég brutál lenne az Arsenalban. ha nem lenne már így is tele a csapat eleje, mondanám h Madridba jöjjön:)

am ez a Wilshere nem ilyen robbanékony, gyors Walcott típusú játékos? amikor én láttam játszani, az alapján posztban és stílusban jobban különbözik Fabregastól, mint Arshavin. Nasrit viszont ki lehetne próbálni ott, talána a Marseilleben játszott is hasonlót (najó, lehet h nem). sztem jó lenne ő középen is, bár az Arsenalnak nyilván arra kéne ráfeküdnie, h Fabregas maradjon. sztem marad is amúgy, legalábbis nemtom elképzelni, h 1-2 éven belül elmenjen.

rizla 2009.12.14. 00:29:32

@halareaal: wilshere-ről nekem iniesta ugrik be. walcott egy futógép, wilshere viszont egy fineszes, intelligens, egyaránt támadó és irányító jellegű játékos.

halareaal 2009.12.14. 00:35:43

@rizla: ok. nem követtem annyira, eddig vmért azt hittem h szélső, a Walcott féléből, csak magasabb játékintelligenciával.

rizla 2009.12.14. 00:39:03

@halareaal: walcott eleve nem szélső, csak wenger pakolta oda, mert gyors. amúgy eredetileg csatár.
wilshere bizonyára játszik a széleken is, ahogy koman vladimir, vagy akár iniesta is, de egyértelműen középpályás számomra.

értelmetlen_nevű 2009.12.14. 00:46:31

Wilshere 17 éves, ne vicceljetek már. Egy PL címért küzdő csapatot nem fog egy U21-es játékos irányítani, legyen akármekkora tehetség.

Fabregas nem "csak" egy támadó középpályás, hátramegy a labdákért, irányít, védekezik(!). Óriási erőssége az Arsenalnak, végigjátsza a pályát, a Pirlo féle poszttól kezdve közvetlenül a csatárok mögött is megtalálható (ezt most nem tudom értelmesebben megfogalmazni). Ha labdát szerez valaki, rögtön odaadják neki, minden "tanácstalan" szituációban neki passzolnak. Arshavin egészen más stílusú játékos, az ő feladat a góllövés, illetve az első csatár (ideális esetben RvP) kiszolgálása.

Wilshere-t még nem láttam eleget játszani ahhoz, hogy komoly megállapításokat tegyek, de azért nagyon tehetségesnek tűnik. Szerintem ő is támadóbb felfogású Fabregasnál, nem tudom elképzelni hogy akár a félpályára visszalépve irányítsa a csapatot. Szerencsétlen Rosicky alkalmas lenne szerintem, de ez valószínűleg sohasem fog kiderülni :(((

YNWA · http://majmedence.blog.hu/ 2009.12.14. 01:35:49

amúgy még eszembejutott valami: nincs Xabi Alonso. lehet túlzás erre fogni, de ő volt kb mindennek a kulcsa, stabilitást súlyt adott, emellett kiemelkedő intelligenciája is volt.. mostmeg van helyette egy Lucas. mondjuk ő legalább küzd, hajt, ha béna is... nemértem miért szerelmes belé Benitez... főleg h AA is egészséges mán

kik a szabad edzők a piacon btw?

a szakmai munka meg működött majdnem 5 éven keresztül.. miért most romlott el? magyarázatom amúgy nincs, ezért is írtam, hogy érthetetlen.. mintha elveszett volna a játékosok hite Rafában... ésez fos

mondjuk ennek ellentmond, hogy még Babel sem őt fikázta a nemrégiben adott eléggé lehúzó nyilatkozatában.. pedig neki aztán már kb tényleg mind1 :)

ha kicsit csapongó és értelmetlen voltam, sorry. :)

YNWA · http://majmedence.blog.hu/ 2009.12.14. 01:36:36

@YNWA: "ha kicsit csapongó és értelmetlen voltam, sorry. :) "

ebben is azonosulok szeretett csapatommal... :D :(

rizla 2009.12.14. 02:08:08

@YNWA: "a szakmai munka meg működött majdnem 5 éven keresztül.. miért most romlott el?"

relatív az a működés.
pl tavaly csak egy vagy két meccset nem kellett volna leadni döntetlenre, amit amúgy simán behúzhatott volna a liverpool, és akkor végre megvan a bajnokság. egyfelől remek teljesítmény az ezüstérem, másfelől.. több volt abban a szezonban.

"mintha elveszett volna a játékosok hite Rafában... ésez fos"

az a baj a liverpoollal, hogy tavaly nem nyerte meg a bajnokságot. szerintem itt végképp elment a kedve még gerrardnak is, aki eddig mindig talált újabb motivációt, meg mindig azt gondolta, hogy majd jövőre. ha ennyi ponttal nem sikerül nyerni, az elég demoralizáló lehet.

YNWA · http://majmedence.blog.hu/ 2009.12.14. 02:57:48

@rizla: hát ja, pl a stoke elleni otthoni 0-0, ahol máig nemérti senki mért nem adta meg a bíró Gerrard szabadrúgásgólját az elején... vagy az Everton elleni hazai x ahol Cahill a 87. percben vmi hihetetlen nagy védelmi balfaszság után egyenlített.. már ez a 4 pont elég lett volna. undormány. és ezeket azért nehéz lenne a szakmai vezetésre fogni. csodás szezon volt a tavalyi

de végülis ezek bennevannak, kár h a MU még nálunk is jobb szezont futott.. az a kib. sok 1-0 ugye. á

na sebaj talán jön vmi tisztítótűz az idei szereplés "fényében" és jövőre megpróbáljuk újra

nordsee 2009.12.14. 09:27:08

Érdekes, hogy mennyire analóg volt a meccs az előző és a mostani szezonra, ha a félidőket feleltetjük meg nekik. Az elsőben fegyelmezett, lendületes, épített játékkal jutottunk el az ellen kapujához, kompenzálva ezzel a kulcsjátékosok formánkívüliségét. A védelem harapott, Carra hosszú idő után precíz, gyors és vezető volt. Lucast talán ma láttam először Pool-kezdőhöz méltóan játszani. Az Ágyúsok is elhitték hozzám hasonlóan, hogy sok keresnivalójuk ma nincs. Imitálták a támadásokat, esetleg Walcott futott meg néha különösebb meggyőződés nélkül.
Aztán jött a második félidő a srácok még félig az öltözőben. Nulla csere, nulla taktikai változtatás és lám. Egy öngól után csupa megzavarodott ember, baszkodták előre a labdát a középpálya kihalt, a védelem kapkodott, remegő térdekkel imádkozott, hogy ugye odaérünk. Ilyen feltételekkel a támadóharmadnak már fönt sem kellett volna lenni a pályán.
Ergó a szünetben történt valami, eddig én is védtem a mestert, de az avatar hüvelykujja lassan lefele fordul.

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2009.12.14. 09:39:33

@ZenZo: Nem kérdés, továbbra is a londoni kék gárda a legfőbb esélyes - lévén vezetnek :-) De már most odaadni a PL-t a kezetekbe több, mint badarság, itt még bármi lehet. Mi pl. már többször vezettünk őszi idényeket, hogy aztán tavasszal elbukjuk. Persze tudom, a dinamó cselszki férfiasabb, keményebb, megbízhatóbb csapat az "kispuska" kislánydalárdánál, de azért én még várnék a medve bőrére való koccintással ;-p

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2009.12.14. 09:48:29

Van egyébként egy olyan olvasata is a tegnapi meccsnek, hogy az Arsenal mindössze 15 percig játszott elfogadhatóan, és még akkor is csak éppen hogy alulról karcolva azt a szintet, amit tőlük elvárunk. 15 olyan perc volt, amikor kettőnél több passz sikerült előre, amikor volt értelmes beadásunk, és amikor volt komoly, kapura tartó lövésünk is. Összesen 15 perc a 90-ből, a többiben jól-rosszul védekeztünk csak, romboltunk, amennyire tellett. De ebben a 15 percben megszereztük a győzelemhez elegendő 2 gólt.

Ennyi elég a Pool ellen....?

Mert ha igen, 15 jó perce BÁRKINEK lehet a PL mezőnyében!!! És így a pool esélyei a 4. hely megcsípésére gyors tempóban olvadnak.....

Nem azért, nekem igazán mindegy, hogy a pool hogy teljesít, de én a helyükben most már kirugnám Rafát. Ez így esélytelen ugyanis, ezt BÁRKI hozza ezzel a kerettel, és az új edzővel meglenne az esély a javulásra, valamiféle gerinc újbóli kinövesztésére.

ZenZo 2009.12.14. 11:13:25

@morphine: tudom én, s igazából pont arra akartam rávilágítani, hogy most sem vagyunk sokkal esélyesebbek vagy esélytelenebbek, mint az idény előtt. Abra érkezése óta a Chelsea gyakorlatilag minden évben a végső esélyesek közt van, mégis 2 bajnoki cím jött össze hatból. Mindig is a december és a boxing day az, amin elcsúszik a Chelsea, és ezt a kellemetlen démont idén sem sikerült levetközni, mégha a 4 meccses nyeretlenségi széria nem is égbekiáltó dolog, főleg ha azt is megnézzük, ahogyan kikaptunk és/vagy ikszeltünk (Citeh ellen két véleményes gól, Blackburn ellen büntetőkkel, APOEL teljesen érdektelen meccs, Everton - Fortuna).

De most jön még a karácsonyi hajsza, utána pedig ANK. Akkor sem lennék nyugodt, ha már most 8 pontos fórunk lenne, nemhogy így.

Slice 2009.12.14. 12:15:29

@morphine: Szerintem pont ez a legszarabb helyzet ami van.2 fordulóval ezelőtt sokan elkönyvelték, hogy a Chelsea bajnok, és sok ágyús drukker pedig azt, hogy az Arsenal idén sem lesz bajnok. Ilyenkor mindig ez van,hogy elkezdenek balfaszkodni az előttünk állók,mi felkapaszkodunk(bár általában ilyenkor mi is kikapunk) és újra felcsillan a remény a bajnoki címre, csak azért, hogy néhány forduló múlva megint pontokat bukjunk egy kötelező meccsen. Aztán kezdődik minden előről, amíg nem lesz év vége és nem lesz lehetőség zárkózni.

Everred 2009.12.14. 13:07:16

@rizla: 86 pontot szerzett a Liverpool, ami jóval több, mint amire az a keret előzetes becslések alapján képes lehetett. Szóval több biztos nem volt abban a szezonban. Ahogy lehet mondani, hogy ha két hazai iksz helyett két győzelmet jegyez a Liverpool, akkor bajnok, ugyanúgy lehet mondani, hogy ha mondjuk nincs Valencia és Lampard erősen véleményes piroslapja, akkor meg csak a bronzérem marad.

A Fulham elleni iszonyat után az én összes rettegésem ellenére a United nem engedte közel magához a Liverpoolt, a kartávolság megmaradt.

nils_h 2009.12.14. 13:37:36

@ZenZo: azért nem olyan rossz a helyzet, a Cselzinek december-januárban nincs egy rangadója se: Portsmouth, WHU, Bham, Fulham, Hull, Sunderland, Bham, Burnley
Februárban viszont Arsenal, Everton, Citeh. Addigra viszont pont vége az ANK-nak...

Slice 2009.12.14. 13:40:34

@nils_h: Szerintem meg, pont hogy nem az ANK alatt lesz nehéz a Chelseának, hanem utána. Amég nélkülözni kell Essient,Drogbát stb. addig beugranak helyettük bizonyítani akaró emberek ráadásul elég gyenge ellenfelekkel szemben. Ha vége az ANK-nak utána jönnek a Chelseának a kemény meccsei ahol már lesznek Drogbáék, de hulla fáradtan fognak visszatérni. Szerintem ez sokkal inkább rejteget magában veszélyt.

Everred 2009.12.14. 13:45:02

@nils_h: pontosan, ha ezt a nyolc meccset behúzza a Chelsea (vagy legalább produkál egy 7-1-0-t), gyakorlatilag el is dőlt a bajnokság. A United ezalatt megy a Fulhamhez és az Arsenalhoz is, az minimum négy vesztett pont, de a hat sem lenne meglepetés, és máris szép kényelmes előnye van a Chelsea-nek. Azt meg nem hiszem, hogy az Arsenal képes lesz tartani a lépést.

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2009.12.14. 13:55:57

@értelmetlen_nevű: Nyilván nem 17 évesen kell hátára venni a csapatot, hanem kb 2 év múlva lehet erre alkalmas. 19 éves korára Fabregas is vezér lett, Jack is képes lehet rá. Amióta feltűnt a legtöbb meccsét láttam, (first team, reserve, ifi FA kupa) és amit láttam az nagyon meggyőző. Nem is értem hogy Wenger miért nem próbálgatja többször. Sokszor ott ül a padon, de még akkor sem küldi be mikor már lefutott a meccs. Inkább jön Ramsey (jó, nyilván neki oylan szerződése van hogy játszania kell). Én nagyon bízok benne.

ui: Karácsonyra bár berendeltem az idei vendég mezt Wilshere felirattal... :)

nils_h 2009.12.14. 14:12:52

@Everred: Az Arsenal kétszer játszik a Villával, de összecsap az Evertonnal és a MU-val is. Aztán februárban megy a Chelsea-hez, majd fogadja a Poolt...

Viszlat 2009.12.14. 18:08:46

Erről a fordulóról sajnos teljesen lemaradtam, de végigolvastam a hozzászólásokat becsülettel.

Készséggel elhiszem, hogy szar volt a csapat, bár a BBC 14 perces összefoglalója alapján a Villa azért igencsak összeteheti az összes kezét, hogy elmormoljon egy hálaimát Fortunának. Tulajdonképpen a gólon és Fletcher bénázásán kívül helyzetük nem volt, míg nekünk semmi nem jött össze. Persze, tavaly az ilyen meccseket behúztuk, ez a különbség folyamatosan érződik.

váév építők (törölt) 2009.12.14. 18:11:51

én továbbra sem értek egyet azokkal, akik rafa menesztését akarják.
a tegnapi meccsen, ahogy wenger is elismerte, egy szót se szólhattak volna, ha 2-0 a félidőben...a 2-ban egyszerűen nem volt szerencséje a poolnak, talán a kelleténél jobban visszafogta az öngól...
kár érte, mert hazai győzelem esetén a livepool visszatért volna a bajnokságért folytatott harcba, így viszont tényleg messzinek tűnik.
süti beállítások módosítása