Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Hétvégi jóslatok - Serie A, 13. giornata

2009.11.21. 10:47 _benito

Három hónappal ezelőtt ellentmondást nem tűrően jelentettük volna ki, hogy a Serie A 13. játéknapjának rangadója a Napoli-Lazio lesz. Az üveggömb jó szokásához híven ezzel is átvert volna, hiszen hiába indult meg valamelyest a Napoli a csepűrágó Donadoni kivágása után, még mindig csak gyenge közepes a tabellán, a Lazio meg mindjárt a kiesés ellen küzd. A H1N1-hez hasonlóan mindenkire veszélyes Udinese Juventusba utazik, az Inter Bolognából hozza el a pontokat, a Milan pedig a megtáltosodott Cagliarit fogadja. A Roma Komanékat sem intézheti el egy legyintéssel (hogyan is tehetné, a Bari 3 ponttal többet gyűjtött náluk), és eljött a szezon első A-kategóriás biztonsági jelzéssel ellátott rangadója, a szicíliai derbi ideje is. Vége a hosszú szünetnek, újra becsengetnek a Serie A-ban.

Juventus-Udinese 2-0
Az elsőszámú gólvágó, Di Natale nélkül jönnek az udineiek, miközben a Juventusnál mi van, már megint? Igen, újabb sérült, ezúttal Trezeguet. Del Piero viszont biztosan, Amauri talán visszatérhet, úgyhogy ez a hazaiaknak áll, mert egészen pofás összeállításban kezdhetik a meccset, így pedig nem illene leégni (nagy volt a kísértés a zebraderbi szó leírására, de megúsztuk)

Fiorentina-Parma 2-1
A sok expármai jól megkeserítheti a szezon meglepetéscsapatának sorsát hazai pályán, mert akármilyen jól startolt is a Parma (tapadnak a BL-helyekre), azért Firenzében erő van és finesz. Azaz Gilardino és Prandelli.

Bologna-Inter 1-2
A hazaiak formája javulóban van, legutóbbi három meccsükből kettőt behúztak, de most azt a Nazionalét fogadják, amely gálázni jár idegenbe: 5/4 a lőlapjuk a Milánó táblán kívül (hülyeség, Milanba nem kellett utazniuk, Pötével és _benitóval ellentétben). A vendégektől Sneijder, a hazaiaktól Kennet Andersson fog hiányozni, utoljára az ő duplájával sikerült verniük a Nerazzurit (’99-ben)

Palermo-Catania 4-0
A szicíliai derbi egyébként sem egy kimondott tejfakasztó babazsúr, most Zenga személyében némi olaj löttyen a tűzre. Ő ugyanis tavaly még a Cataniát irányította, és a Palermo történetének legnagyobb hazai vereségét mérte csapatával mostani csapatára, amit nem átallott indiántánccal ünnepelni a vonal mellett. A 0-4 után csak egy módja van, hogy visszajöjjön a negatív tartományokból.

Milan-Cagliari 1-1
Néhány héttel ezelőtt Allegri azért jött volna Milánóba, hogy Leonardo állásának betöltéséről tárgyaljon. Mostanra normalizálódott a helyzet mindkét csapatnál, mind játékban, mind eredményekben bőven sikerült előrelépni, de azért a gondok nem szűntek meg. Szárd siker a pont a San Siróban, nem vitás, de legalább jöhetnek a „köszi, _benito” típusú Milan-kommentek.

Sampdoria-Chievo 2-1
Még nem ért véget a szép mese, de már kicsit letért az ösvényről a kerekerdő közepén kalandozó legkisebb királyfi. Hogy a sárga csacsi visszatereli-e rá, vagy még inkább a dzsindzsásba csalja, hamarosan kiderül, szerintünk előbbi, de nem leszünk szomorúak egy veronai pontszerzés miatt sem.

Roma-Bari 3-2
Totti van, parti van. Koman meg még mindig sehol, ráadásul amikor Telkiben beszéltem vele, és kérdeztem, miért nem vele rúgatták a büntetőt Genovában, azt mondta, nem is tudja, hányadik a büntetőlövők között. Nagyon jó lenne egy góllal, gólpasszal spékelt félóra, hogy aztán egy kezdőposzt is az ölünkbe hulljon. Hajrá, Voli!

Napoli-Lazio 2-0
Vajon mire várnak még Ballardini kirúgásával Rómában? Mivel mindkét csapat elég messze helyezkedik a szezon elején megfogalmazott céloktól, inkább pletykáljunk: a Rómában száműzött Pandev-Ledesma kettős a Rinaudo-Bogliacino-Zuniga trojkáért, meg némi zsebpénzért cserébe költözhet Nápolyba.

Livorno-Genoa 1-2
Valahogy az az ember érzése, hogy a Genoa útjába csak a vékonyabb keret állhat, így nekik különösen jól jött a néhány napos pauza. A Livornónál Cosmi csak a szokásosat teljesítette a Roma lerendezésével, a nehezebb feladatokba beletörhet a bicskája.

Siena-Atalanta 1-1
Azt hiszem, idén még nem írtam le, hogy _bennmaradási rangadó. Tesseé.

195 komment

Címkék: olasz beharangozó üveggömb serie a beharang

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr391541309

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.21. 11:18:01

Ez a csere elég valószínűtlen, de ki tudja, bármi lehetséges. Ne legyen igazad, de a realitás ez.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.21. 11:38:56

Mellesleg jó meccsen várok Nápolyban, végeredménytől függetlenül.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.21. 11:42:02

Remélem tud játszani Totti, de az utóbbi évek tapasztalataiból kiindulva, ennek kijelentésével várnék a vasárnap délutánig. De Rossi viszont a Vieira hentes jóvoltából abszolvált arccsont műtét után, ezt a hetet is kórházban töltötte vesekővel. Mindenesetre kettőjük nélkül is meg kell vernünk a Barit, jöjjenek Volóval vagy nélküle. Mindenesetre én Vucsinics gólokat szagolok vasárnapra!

cooper (törölt) 2009.11.21. 12:02:41

Fio-Parma, én inkább 0-0-t tippelnék, az erő és finesz keddre kell, de akkor nagyon

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.11.21. 12:47:26

qrwajóaznso!!!! balotteli cesc cserét emlegetnek :) remélem, még fizetünk is, ha létrejön az üzlet! :)

Mourinho már nem a király 2009.11.21. 13:15:41

@imici77: teljesen reális üzlet egyébként :D

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.11.21. 13:17:14

Aszongyák (Koman egy interjúban), hogy 8 ezren mennek Bariból!!

badblood 2009.11.21. 13:22:09

Úgy látom nem csak én hiányolom a P.L. posztot :))

krysal 2009.11.21. 14:28:04

A Lazio nekem külső szemlélőnek majdnem akkora csalódás, mint a matracosok spanyolhonban. (Apropó, spanyol-poszt nem lesz? :P)

A Juve behúzza, meg a Milan is, de valamiért a Rómában nem bízok. Ennyit külsősként.

krysal 2009.11.21. 14:30:46

@imici77: Igen. Közvetlen ezután Gallast, Van Persie-t és Arshavint adjátok oda Van Bommelért.

...nem kacsaszagú ez neked egy kicsit?

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.11.21. 14:33:08

@krysal: lehet h kacsa, de csak akkor, ha a téli átigazolásra vonatkozik a hír :)

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.11.21. 15:19:25

@popp: Ranieri azt mondta, hogy a Bari játsza a legjobb focit a Serie A-ban.

Emlékszem, mikor a matek 1-es után, mentem haza: ,,Soha nem volt még ilyen nehéz! oktv-feladatok voltak!"

Mr.AT 2009.11.21. 15:23:34

Muhaha. Ez is qrva yo cikk lett. :-)

A Kennet Andersson-os poén pedig pluszban +1.

Mr.AT 2009.11.21. 15:29:18

Amúgy mi szvsz tényleg faszályosak leszünk, Iaquinta és Tiago a keretben sincs, ugyanakkor végre visszatér Sissoko és Del Piero, és Amauri is harcra kész, ha minden jól megy, és a hátralévő 24 órában sem hullik el senki, a legerősebb csapatunkkal kezdhetünk.

Mr.AT 2009.11.21. 15:52:10

@imici77: A cikkben szerepel a Fabregas, Balotelli, Mourinho hármas. Szted az nso-t látogató, és focit kedvelő olvasók hány százaléka kattintott ennek megfelelően rá? 96%? 97%? :-)

_benito · www.nst.blog.hu 2009.11.21. 15:56:46

@mbemba: öten voltak, mindegyik nagydarab, jóóóóhogy lecsaptak! :)

_benito · www.nst.blog.hu 2009.11.21. 15:57:20

@Mr.AT: na, ki emlékszik még a híres amcsi gólörömére? :)

Rino 2009.11.21. 16:00:24

vééégre olasz poszt!
ja és köszi, _benito :)

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.11.21. 17:14:30

@_benito: ,,Az első kettővel-háááááárommal még bírtam úgy-ahogy! Aztán jöttek a haverjai. Az egyik közülük bokszolt korábban."

Erdélyi verekedésekről: www.youtube.com/watch?v=-UgU1NdGPlw

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.21. 17:17:57

@mbemba: Amúgy láttam egy pár meccsét a Barinak, nekem is bejön a játékuk, de hazai pályán még Totti és De Rossi nélkül is meg kell őket verni. Most már el kell kezdeni nyerni, nincs mese!

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.11.21. 17:48:41

@popp: Persze! Egy Bari-meccsre emlékszem (talán Inter), akkor nagyon jók voltak, de persze venni kellene ezeket az akadályokat.

sepsta75 2009.11.21. 18:41:01

Azét kurva jó,hogy a Sport 1-2-n már 1 hónapja akadozik a közvetítés...remélem a jövő heti El Classicora megjavítják.

Rino 2009.11.21. 22:45:25

forduló meglepetése!
bravo Parma!

giacinto 2009.11.21. 22:46:25

Juvésok örülhetnek, Maicon valszeg kivett 2 hét szabit a mai ostoba reklamálásával.

ZenZo 2009.11.21. 23:46:29

Volt szerencsém a szombat estét itthon tölteni, hát akkor meg miért ne nézzek meccseket ugye, PL megvolt, mi legyen, Real, de aztán gyorsan ráuntam, és átkapcsoltam a Fio-Parma meccsre. Mit mondjak, nem bántam meg. Kifejezetten izgalmas, jó mérkőzés volt. Nyilván szurkolóként nem biztos, hogy ezt mondanám :) Sok gól, oda-vissza változó eredménnyel, okos találatok, botrány, piroslap :)

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.11.22. 00:08:41

@giacinto: biztos, hogy 2-t nehogy a Juve ellen játsszon.

Kérdés. A Fio-Parma meccsről jutott eszembe. 3-3 ba támada Parma, a középső játékos balra passzol a labdába beleér a védő, de így a támadó rúgásának pillanatában lesen álló jobb oldali játékoshoz kerül a labda. Les-e v nem?

_benito · www.nst.blog.hu 2009.11.22. 00:16:42

@Great Cornholio: valamiért nekem is megvan az a furcsa érzésem, hogy a juventus keze van a dologban. szerintem rádióadót építettek a szájába, és moggi a reggina öltözőjéből diktált.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.11.22. 00:39:44

@_benito: Üldözési mánia. :P
Inkább a másodikra válaszolj.

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.11.22. 00:40:13

@mbemba: @_benito: :)))

Amúgy Madár hatalmas király volt ma este, le a kalappal.

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.11.22. 00:41:51

@Great Cornholio: hát, szerintem a rúgás pillanatában nem állt lesen a jobboldali csákó, hiszen nem felé ment a labda > tétlen lesen állt, és ott kapott egy labdát az ellenféltől, tehát sztem nem les.

A jelenetet nem láttam, csak a leírásodból indultam ki.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.11.22. 00:44:01

@heinrich: Hát igen ellenféltől kapta, de igazából mondhatnánk nem szándékosan rúgta neki.
Ezért érdekes a dilemma.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.22. 02:15:43

@krysal: Azt hiszem a Lazio mindenkinek csalódás, aki csak egy kicsit is tisztában a van az olasz labdarúgással.Reméljük délután a legjobbakat!

Nyert az Inter, és kikapott a Fiot, előbbi várható volt, utóbbi is, ha belegondol az ember, hogy pontosan az ilyen meccseken szokták elbukni a firenzeiek a komoly esélyeiket a bajnokságban.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.22. 02:57:57

Dabo, Bizzarri, Siviglia, Perpetuini, és Matuzalem különböző sérülések miatt nem játszhat, valamint Foggia, Cruz, és Lichtsteiner különböző bajait is szabályosan össze kellett drótozni, hogy ne legyen a kelleténél tartalékosabb a csapat. Baronio bokája szintén nem az igazi még, de úgy néz ki, ő is játszhat. Annyi jó hír, hogy elvileg Stendardo újra a kezdőcsapat tagja lehet. Innen szép nyerni, akarom mondani, akár pontot szerezni.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.22. 04:10:19

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Persze hozzá kell tenni, hogy nem volt a Fionál se Mutu, se Jovetics, se Montolivo, se Gamberini. Ezzel és a Parma őszi formájával együtt nem is akkora meglepetés a végeredmény.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.22. 04:27:36

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Persze hozzá kell tenni, hogy nem volt a Fionál se Mutu, se Jovetics, se Montolivo, se Gamberini. Ezzel és a Parma őszi formájával együtt nem is akkora meglepetés a végeredmény.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2009.11.22. 06:38:35

@Great Cornholio: nem láttam, de: miért kapná az ellentől szándékosan? az utolsó érintés számít, ha védőé, nem les. persze, ha már lesen állót akarják megjátszani, akkor les inkább...

_alerob 2009.11.22. 10:16:51

Ha Chiellini a pályán van, olyan mindegy, hogy Maicon vagy nem Maicon ;)

touristique 2009.11.22. 11:30:38

Abban biztos vagyok, hogy Maicon két, vagy három meccset kap, attól függetlenül, hogy azt mondta: ejnyebejnye, vagy azt, hogy csúnyabácsi vagy, te gonosz partjelző. Azért ez tanulságos lehet neki, hogy fontos meccs előtt, sima 3-1-nél nem szórakozunk... Majd visszamegy oda Capitano.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.11.22. 11:37:39

@anonim222 [semleges néző]: Pl egy rossz hazaadás az szándékos védő passz, de itt végülis úgymond irányt változtatott a védő lábán. de a passz nem a lesen állóhoz irányult ezért érdekelne valamelyik szabály nagyon ismerőtől, hogy akkor mi is az a les?

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.22. 11:40:57

@popp: Igen, erre céloztam én is, tipikusan az ilyen meccsek azok, amiket nem tudnak behúzni, hogy aztán ezek miatt maradjanak le a komoly sikerekről. Ennek ellenére nem gondoltam volna, hogy 3 gólt is rúg a Parma Firenzében.

horas 2009.11.22. 12:09:46

Nem lenne fair,Ferrara és Leonardo-val szemben,de lehet,hogy megkéne környékezniük Guus Hiddink-et...

horas 2009.11.22. 12:27:50

@touristique: Maicon-t abszólút nem rotálja Mourinho,és ő a válogatottban is kezdő,múltkor is eltíltás miatt hiányzott,sztem ő kicsit fáradt mentálisan ez látszani szokott néha,és én ennek a számlájára írom ezt a pirosat is.Juve ellen remélem játszhat,ahogy Sneijder is várom vissza addigra.

Motta fasz volt tegnap,mondtam,hogy ha ő jól játszik az eléggé látszik a csapaton.Milito pedig istenkirály...

horas 2009.11.22. 12:28:43

@horas: Motta fasza volt...nemmindegy... :)

horas 2009.11.22. 12:30:48

@popp: Nekem egyáltalán nem meglepetés,Fior mindig is hajlamos volt az ilyenekre,a Parma meg egy egész jó kis csapat és én azért meg említeném Guidolin-t is.

horas 2009.11.22. 12:32:23

@_alerob: Ha Maicon pályán lesz olyan mind1,hogy Chiellini vagy nem... ;)

horas 2009.11.22. 12:37:22

@_alerob: Király meccs lesz,jó lenne ha mindkét csapat teljes harcidíszben tudna kiállni.Ha marad az 5 pont sztem az Inter-nek tökéletes lesz az x szal,lehet,hogy kicsit ölik majd a focit,bár én nem hiszem...

Tiago Wolfsburgba kerülésére mekkora esély van?

_alerob 2009.11.22. 12:44:28

@horas: Remélem sok. Én ingyen is oda adnám nekik. Habár erről még szinte nem is halottam.

Szerintem is király meccs lesz (legalábbis remélem), és való igaz, akkor lenne a legjobb, ha mindkét csapat a legerősebb összetételben lépne pályára. Del Piero és Sissoko és elvileg Marchisio is "már harcra kész" tehát a Juve VÉGRE a legerősebb csapattal tud kiállni.

Ma nagyon odakell csapni az Udinesenek. Remélem ma is nagyon fölényes meccs lesz, a Juve részéről.

Ebben az évben az Inter - Juve meccsek a Scudettót nagyban befolyásolják (eddig úgy néz ki), akármelyik edző mondja azt, hogy "ez csak egy meccs a többi közül.."

horas 2009.11.22. 12:54:08

@_alerob: Ebben az évben az Inter - Juve meccsek a Scudettót nagyban befolyásolják (eddig úgy néz ki), akármelyik edző mondja azt, hogy "ez csak egy meccs a többi közül.."

Igen.
Egyébiránt Trezeguet szerződése most nyáron jár le,vagy mikor?

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.22. 13:34:55

@horas: Ja, érdekes volt az infó, amit Fülöp emtlegett, hogy Prandelli tíz meccsükből még egyet sem tudott megnyerni Guidolinnal szemben.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.22. 13:46:47

A Gazetta szerint Totti kezd a Bari ellen, bár Ranieri azt mondta, hogy 90 percet még nem bír.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.22. 13:51:12

@popp: Lehet akkor jobb választás lenne a szünet után beküldeni, hátha azt sem kell.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.22. 13:53:33

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Tőlem eldöntheti már az első félidőben is és akkor a szünetben le lehet cserélni.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.22. 13:56:05

@popp: Vélelmezve, hogy Koman a félidő után áll be, rá is akkor lenne nagyobb szükség. :)

Pályaelhagyó autóversenyző 2009.11.22. 13:59:25

bar a kesobbi kommentek szamat a felere csokkentene, en kotelezove tennem a kovetkezo anyag attekinteset az NST blog hasznalata elott:

www.mlsz.hu/anyagok/szabalyzat/Szk09-magyar.pdf

mondjuk a sportcsatorna kommentatorai is elolvashatnak...

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.22. 14:04:31

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Ma kapjanak ki nagyon, ez ösvényt vághatna Komannak is.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.22. 14:11:25

@popp: Látod, ezen eddig el sem gondolkoztam, Koman érvényesülése miatt lehet jobb lenne, ha megszórná a Roma a Barit. De ebben nem hiszek, ennél összeszedettebb a Bari. Ami viszont nagyon érdekes lesz, az a 6 ezer Bari szurkoló a Curva Nordban.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.22. 14:37:16

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Én sem számítok fölényes győzelemre, bár a Fio elleni parádénkra sem mutatott túl sok jel.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.22. 14:54:34

@popp: Ez igaz, de az edzőváltás utáni első meccs mindig más tészta.

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.11.22. 14:59:10

makimajom sport tv miért nem a Róma-Barit adja? :(

gabenito 2009.11.22. 15:02:49

ha valaki talál egy jó roma-bari streamet kérem ossza meg velem is
ezer köszönet

gabenito 2009.11.22. 15:04:51

ja és sajnos sopcast és társai kilőve... ez a fő gond

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.22. 15:05:05

Vucsinics hetyke kis bajszot növesztett a két hetes szünet alatt, máris lőtt egy kapufát. Ami még fontosabb, újra pályán a Capitano.

horas 2009.11.22. 15:08:09

Milan góloknál meg Van Halen Jump megy...állat...:)

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.11.22. 15:08:13

@popp: csak bwin-es accountom van. mondjuk az furi, hogy a bet365-on engedik, hogy olyan meccset nézz, amit az adott országban tv is közvetít.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.22. 15:08:14

Remek, remek, a bwin adja a Napoli-Lazio meccset! Közben a Seedorf betalált.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.22. 15:08:34

Ott is aq Totti gól, tiziből. A bajszos Mirko harcolta ki, a kapus húzta el a lábát, a nogosságról nem foglalnék állást.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.22. 15:17:31

Nogos=jogos.

És igen Totti egy gyönyörű szabadrúgásból is eredményes! Negyedőra alatt egy dupla - császári visszatérés!

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.22. 15:17:35

Totti elképesztő mekkora erősítés ha játszik. Ez szép, de azért az durva, mennyivel gyengébb a Roma nélküle, és mennyit számít ha pályán van. Összességében azért ez nem egy jó hír a romanistáknak.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.22. 15:30:55

És egy gyönyörű dugó akcdióból is! Mesterhármas az isteni Francescotól! Szavak sincsenek egy ilyen spílerre, ő a mi kapitányunk!

horas 2009.11.22. 15:33:32

@popp: Várjuk ki a végét a Bari nagyon jó kis csapat,a Roma-ra meg az elmúlt szezon óta jellemző,hogy bárkitől bárhonnan kikapnak...ellenben viszont bárkit képesek legyőzni...

Mr.AT 2009.11.22. 15:35:46

@horas: 3:0ról a Roma otthon nem kap ki. Ez nem Franciaország.

nalazo 2009.11.22. 15:36:30

A Milan tényleg a bajnokságra hajt?

horas 2009.11.22. 15:36:52

Totti-mesterhármas...az igen!

horas 2009.11.22. 15:37:33

@Mr.AT: Hát most már nem az fix...2-0nál egy x-re még talán volt sansz...

Mr.AT 2009.11.22. 15:39:02

@Alapvonalszippantó Hapci Benő: Amennyire észrevettem az elmúlt években, a SportTV jellemzően a helyezések alapján rangsorol. Magyarul az előrébb álló csapat meccsét közvetíti, ha választani kell.

Mikor két éve feljutottunk és a harmadik helyért evickéltünk, a második Roma meccsét gyakrabban adták, mint a miénket, hiába voltunk ugye név alapján elvileg nagyobb csapat.

horas 2009.11.22. 15:41:22

@nalazo: Hát ha Kaladze elfér a Milan-ban meg Onyewu akkor Juhász tanári szinten játszana...Az szép,Pato fejes???Mit csinálnak azok ott???

horas 2009.11.22. 15:42:24

Mekkora Pato gól!!!!Ejha

Lacóka 2009.11.22. 15:42:52

azannyát, mekkora meccs a Milan-Cagliari...

horas 2009.11.22. 15:48:48

Hihetelen hullámzóan játszik a Milan egyszer szipórkáznak aztán meg bűnrosszak,az Inter meccsen is ők diktáltak az első 20 percben,aztán beleléptek egy olyan hullámvölygbe mind most,a Cagliari is kitömhette volna őket abban a periódusban,ahogy az Inter meg is tette...Marha jó meccs...

sporttárs 2009.11.22. 15:49:40

Ronaldinho-Pato, nem volt csúnya... :)
Pedig mennyire jól játszott a Cagliari. Kezd igazi nagycsapat jegyeket mutatni a Milan, ilyen félidőben fordítani... :))

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.22. 15:50:52

@horas: Szerintem is remek, nem gondoltam volna!

@popp: Tottira egyébként tényleg nem nagyon lehet szava az embernek, ennyi idősen, félig sérülten is magasan kiemelkedik nem hogy a csapatából, de az egész mérkőzésből is. Zseniális amit mutat.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.22. 15:51:17

Na a szünetben le is szedheti a mester Tottit, játszon egy kicsit Okaka. Amúgy az eredmény megvan, de csak az első negyedóra volt meggyőző. persze utána visszaálltunk. Az is örömhír, hogy végre megvan a kapusunk, Julio Sergio ma is védett már két hatalmasat.

Félszemmel nézem a Milan-Cagliarit is, óriási meccs.

Rino 2009.11.22. 15:51:58

mindeni a sport1re!!
mekkora meccs már... 2perc alatt fordítottunk 2ről, Forza Milan!!

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.22. 15:54:56

Ennyit jelent az, mikor Lotito feladja a csapatot sújtó hülyeségeit, hogy finom legyek. Stendardo sokkal nagyobb stabilitást ad hátul, mint Cribari és Siviglia együtesen, nagyszerű viszontlátni őt. Bele sem merek gondolni hogy festene a csapat helyezése, ha nem elmebeteg lenne az elnök.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.22. 15:56:00

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Csak nem ami meccsünket nézed te is? A mezőnyben azért még látszik Tottin kihagyás, de ha ő leteszi, be is veri!

nakamura · http://mozimocsok.blog.hu/ 2009.11.22. 15:57:14

Ez a Cagliaris Matri a gólja utáni megnyilvánulásai alapján szemináriumokat tarthatna Undorító Gólörömök témakörből.

blasco 2009.11.22. 15:57:32

"a Milan ezért Milan"- köszönjük, ennyi.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.22. 15:59:37

@popp: Egyfolytában akadozik a Lazio meccs, élvezhetetlen, úgyhogy a római meg a milánói meccset nézem, előbbi Totti teljesítménye miatt éri meg, utóbbi meg azért, mert fantasztikus a meccs. Meglepődnék, ha Totti kijönne a szünet után.

horas 2009.11.22. 16:00:56

@popp: Igen Julio Sergio nekem is feltűnt,hogy nagyon ügyes kapus,Arthur sem volt különösebb gond,mégis a lepke király Doni védett állandóan,akinek voltak óriási védései,de rengeteg potyája volt az MU elleni meccsen 7 gólból 5 az ővé volt nem kicsit.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.22. 16:02:17

Totti jön vissza, Ventura meg Volónak magyaráz. jönni fog.

Matteo_B 2009.11.22. 16:02:48

Koman beáll a ROMA ellen!!!

kampat 2009.11.22. 16:03:10

Ma Juventus - Udinese meccsnézés Pécsett!

Az időpont: 2009. november 22. (vasárnap) - este 20:00 óra.

Helyszín: Hangulat Ez- Presszó, Pécs, Petőfi utca.

Megközelítés: A presszó a Kórház tértől körülbelül 5 percnyire helyezkedik el, a főpályaudvartól, és vásárcsarnoktól a 30-as helyi járattal közelíthető meg.
Pontos hely: kampat.extra.hu/hangulat_ez.jpg

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.22. 16:03:13

És igen 11-es számmal a pályán Koman Vladimir!

horas 2009.11.22. 16:03:20

@blasco: Hát elég szomorú,hogy a Milan-nak saját pályáján egy Cagliari ellen úgy kell feltámadnia...Lesz itt még pofon sztem,nem a rajtuk múlott,hogy nem kaptak még gólt...De ha megrázzák magukat télleg szenzációs dolgokat művelnek...

blasco 2009.11.22. 16:05:36

@horas: hozzátenném, ez egy igen jó Cagliari, Allegri meg zseniális. szóval szomorúnak egyáltalán nem mondanám.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.22. 16:06:07

@kampat: Szép is ez, végre Pécsen is valami szurkoló találkozó.

@popp: Kiegyeznétek egy 3-3-as döntetlennel, úgy hogy Koman rúgja mind a hármat, és bejátssza magát ezzel az egész idényre a kezdőbe? ;)

Matteo_B 2009.11.22. 16:06:55

Már meg is kinálta 2X Sergiot!

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.22. 16:08:04

Koman eddig két lövéssel próbálkozott, az egyiket könnyen fogta J. Sergio, a második alig mellé

kampat 2009.11.22. 16:11:37

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:
Jó lenne, csak elég nehezen mozdul a pécsi társaság, pedig vagyunk jó néhányan. :)

Egyszerűen nem értem, hogy vasárnap este milyen elfoglaltságuk lehet az embereknek. :D

Rino 2009.11.22. 16:12:14

Dinho te állat:))

Rino 2009.11.22. 16:13:21

Dinho te ááállat:))

horas 2009.11.22. 16:17:07

@blasco: Jóhát nyílván szubjektív,szted szenzációs a Cagliari sztem meg hullámzó a Milan...Egyébiránt eddig a szezon meccse...

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.22. 16:25:07

Koman ziccerét J.Sergio bravúrral védte!

Piiii 2009.11.22. 16:26:55

jó lenne már egy meccset kapott gól nélkül lehozni...ez kb fél éve nem sikerült.Koman meg ne ma virgonckodjon ennyit:)

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.11.22. 16:27:11

@popp: kár, hogy nem tudta jobbal ellőni, de így is jól csinálta.

szerintem gecijól játszik.

_alerob 2009.11.22. 16:28:19

@horas: nem tudom neked megmondani pontosan, de szerintem még egy év van neki. De nagy kétely van, hisz egyik pillanatban "bármi történik maradok"+"Juve a szerelmem" stb... másik pillanatban "Év végén biztos továbbállok" stb...
?????

Nagyon jó lenne ha Ronaldinho mindig villogna és egyenletesen olyan jó lenne, mint régen.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.22. 16:32:20

Koman nagyszerű szögletéből kaptunk egy gólt!

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.11.22. 16:33:14

ott is van bazmeg, két kibaszott jó szögletből egy gól.

nalazo 2009.11.22. 16:40:29

Komant a Cagliari-ba, Cagliari-t az Európa Ligába!

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.22. 16:41:55

Mennyivel hatékonyabb lenne a Milan, úgy összességében, ha Pirlo többnyire - mint most is - nem lenne katasztrófa, lennének normális szélső hátvédjeik, és megfelelő helyettese Nestának.

calcio_di_rigore 2009.11.22. 17:02:53

@_alerob: Még így is van 6 sérültünk (még Marchisio is), de remélhetőleg a legfontosabb emberek mostmár nem dőlnek ki. Ma még Poulsen kezdhet Sissoko helyett, de én DP-t sem raknám még a kezdőbe, jöjjenek csak a 2. félidőben, szerdán is fontos meccsünk van.
Aztán jövő héten Cagliariban nagyon oda kell figyelnünk.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.22. 17:05:38

A második félidőt lealibiztük, csak a kapott gól után kaptunk észhez. Ekkor a Bari jobb volt. Jó ezt leírni: Koman beállása nagyon nagyot lendített a játékukon. Voló bátran játszott, lődözött ziccere is volt és a szögletei életveszélyesek voltak. Ha Andreolli nem csúsztat bele, akkor lehet, hogy érintés nélkül bement volna, amelyikből a gól lett.

A lényeg, hogy magabiztosan legyőztünk egy kiváló Barit, Totti bravúrosan tért vissza (bár azt nem értem, hogy miért csak kilencvenkettedik percben cserélte le a mester). Hab a tortán, hogy mi Volónk is játszott egy jó félidőt.

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.11.22. 17:29:28

@popp: szerintem a második félidőben a Bari legjobbja volt Koman.

érdemes összevetni a játékát a szintén csereként beállt, szintén nem ügyetlen, ámde roppant idétlen kinézetű kuntáéval a másik szélen. míg ő öncélú trükközgetésekkel próbálta felhívni magára a figyelmet, addig Koman hasznos és érett játékkal.

nagyon pozitív élmény volt.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.22. 17:42:07

@Alapvonalszippantó Hapci Benő: Nagy volt Koman és most már a Roma meccsük megvolt, úgyhogy játszhat nyugodtan egész meccseket ;-).

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.22. 17:45:20

@Alapvonalszippantó Hapci Benő: Amúgy folyamatosan a frász kerülgetett, ha Komannál volt labda. Üvöltöztem is, a stream előtt, hogy vigyázzatok a Volóval, b. meg.

Hispan07 2009.11.22. 18:12:32

jó meccs volt, jó Milannal, jó Caglarival, nagyon jó Borrielloval és Patoval, és bűnszar Milan védekezéssel (Kaladze, akkor is, ha tudom, hogy mindenki más hiányzik: Úristen!...)

és továbbra sem bírom a Dinnyét, de azért egy-két húzásán még mindig lehet látni, mi tud

Klárensz 2009.11.22. 21:02:34

Én nem értem a Milant, ez a meccs tökéletesen ellentmond az eddigi idénynek, inkább a tavalyit idézte. Fos védekezés, jó támadás.

Le is vonhatjuk a következtetést, hogy Kaladze jobb hatással van a támadójátékra, mint Nesta. :)

Klárensz 2009.11.22. 21:04:01

@Klárensz: A különbség csupán, hogy Kaladze az ellenfél támadójátékára van jó hatással.
Nem tudom eldönteni, hogy :) vagy :(.

horas 2009.11.22. 21:14:38

@_alerob: Hát sztem ellehetne engedni,és hozni helyette egy más tipusú csatárt,mert az egyoldalú erőcsatárokból kicsit túlkínálat van.Sztem Forlán,Rossi féle gyors,ügyes,jól cselező,összjátékban használható,gólerős vonalra.

vargamma 2009.11.22. 21:31:59

PatóPál gólja, na, az valami nagyon stép volt. és Dinnye ma igenis barcás formában játszott, iszonyat milyen labdái, meglátásai, cselei voltak...

a védelem az fullbukás volt, de ezt a milan már lehet szeretni megint.

rexford 2009.11.22. 21:35:33

@horas: Forlan öregecskedő, legjobb hatodik embernek esetleg jó lenne, de maradjon csak az Atleticóban, ott úgyis király. Rossi már inkább, már a neve miatt is.

dzolutan 2009.11.22. 21:42:28

Hihetetlen, hogy ennyire nem tudunk pontosan passzolni, illetve talpon maradni fontos szituációknál. Melot 15perc után lehoztam volna, Giorgo is el van szédülve, botrány!

Mr.AT 2009.11.22. 21:59:02

Elfogultság nélkül mondhatjuk, hogy gyönyörű gólt rúgtunk. Poulsen rá abszolút meglepő módon adott egy gyönyörű bepörgetést, Caceres gyönyörűen centerezett, Grosso pedig felvarrta, ahogy kell. Sok ilyet még.

Mr.AT 2009.11.22. 21:59:59

Üdv újra a pályán, Capitano!

rexford 2009.11.22. 22:10:26

@dzolutan: Szerintem a fiúk maguk se hiszik el, hogy az Udinese ennyire harmatgyenge. Csuklanak össze-vissza, bazeg.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.22. 22:12:20

@Mr.AT: Egy igazi Capitano mesterhármassal tér vissza ;-).

Mr.AT 2009.11.22. 22:25:40

Nem tudom nem megjegyezni, hogy Sissoko továbbra is/újra qrva yo. Nem tudom hányas lába van a faszinak, de gyakorlatilag lépésből szerel a félpályáról a tizenhatoson.

Mr.AT 2009.11.22. 22:26:50

@popp: Fiatalság, bolondság. :-)

horas 2009.11.22. 22:29:47

@rexford: Öregecskedő?Trez két évvel Del Piero 5 évvel idősebb nála,ugyannyi idős mint Iaquinta Amauri egy évvel fiatalabb...Kétszeres európai aranycipős...néggyel kevesebb meccsen 50-nel több gólt rúgott mint Iaquinta.Amauri fele annyi meccsen meg majdnem harmad annyit...hatodik embernek?
Hagyjuk...

horas 2009.11.22. 22:31:42

@horas: Amauri nem fele annyi meccsen hanem kb 90 meccsel kevesebben lépett pályára...elnézést

horas 2009.11.22. 22:32:58

@Mr.AT: Csak passzolni ne kéne....:)

dzolutan 2009.11.22. 22:44:56

+: Momo, Cáseres, 3pont
-: Melo, Diego

rexford 2009.11.22. 22:46:15

@horas: Öregecskedőt, nem öreget mondtam, mert 30 éves. Öreget öregecskedőre cserélni meg felesleges.
Hatodik ember kosárlabda értelemben.
Mahlasz is volt aranycipős meg Kevin Phillips is, sőt Tanju Colak és Camataru is.

Mr.AT 2009.11.22. 22:46:25

@horas: Forlan egy szvsz erősen túlértékelt, meglehetősen középszerű játékos, aki a tili-toli spanyol bajnokságban elhúzogat, de komoly helyeken normális emberfogással már semmit nem tud kezdeni.
Angol korszakában 63 meccsen 10 gól, pedig nem akármilyen csapat játszott a keze (lába?) alá.

Ugyanakkor már idén tavasszal elmúlt 30 éves, hosszú távra tervezni már nem nagyon fog egy csapat sem vele. Nem is tudom, honnan szedted ezt.

Paul Newman Jr. 2009.11.22. 22:48:26

@horas: "Sztem Forlán,Rossi féle gyors,ügyes,jól cselező,összjátékban használható,gólerős vonalra".

Abban teljesen igazad van, hogy kellene egy 2nd striker, de Forlán valóban öregecske, gyorsnak nem gyors, cselezni nem igazán tud, összejátékban valóban nem rossz, gólerősnek meg a spanyol bajnokságban gólerős, ahol ötven helyzet van egy meccsen.

A Juve problémái közül nem oldana meg egyet sem.

Mr.AT 2009.11.22. 22:52:17

@horas: Ez meg szintén oldalas blődség. Sissoko ma gyakorlatilag nem rontott passzt, elképesztően megbízható. Az utóbbi másfél évben rengeteget fejlődött, sokat higgadt, emellett meg hihetetlenül precízen szerel, továbbra is. Jelenleg kevés jobb játékost tudok mondani nála a posztján, kb. olyan kulcsember nálunk, mint az Internél Cambiasso.

rexford 2009.11.22. 23:00:03

@Paul Newman Jr.: Azt azért remélem, hogy Diegóból nem akarnak balszélsőt csinálni.

BruceWayne 2009.11.22. 23:04:50

na azért ezek a Forlanos lehúzások elég nagy túlzások.

+ ha Csöncsön még azt is meglátja amit a Primeraról írtatok...... :-)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.22. 23:08:45

@rexford: Mondjuk Camataru kuffa jó játékos volt a maga idejében.

kisbukti 2009.11.22. 23:47:03

@Paul Newman Jr.: Amig van Alex nem kell uj csatar a Juvenak. Vele minden mas lesz. Diegoval csodat fognak muvelni.

rexford 2009.11.23. 00:33:57

@popp: Jaja, a maga idejében meg a maga nemében. Olyan Luca Toni féle, csak románba'. Abban a szezonban, amikor aranycipős lett, 20 gólt rúgattak vele az utolsó 6 meccsen, így lett neki 44. Az is biztos, hogy ő nyomta a legnagyobb csulákat focipályán ever.:)
Tanju Colak is jó volt egyébként, 20 éve még ő volt az egyszemélyes török foci.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.23. 00:39:15

@rexford: Mondjuk mióta behozták a szorzókat nem igen viszi senki kisebb bajnokságokból a cipőt. Azt hiszem a másfélszeres szorzójű Portugáliából is csak Jardel tudott nyerni, aki abban az évben szarta a gólokat a Sportingban, azt hiszem éppen Bölöninél.

rexford 2009.11.23. 00:50:30

@popp: Ha a jó Rodion még aktív lenne, most 60-at rúgna, afelől nyugodt lehetsz.:)

horas 2009.11.23. 10:39:54

@Mr.AT: @rexford: @Paul Newman Jr.:
Én csak arra gondoltam,hogy sztem perpillanat a Juve-nál Iaquinta,Amauri,Trezeguet eléggé egyforma stílusú játékos,és sztem egy más jellegű játékossal megnőnének a lehetőségei,abban lehet igazság,hogy idősödő játékost idősödőre cserélni talán felesleges,de sztem nem feltétlenül.Most az megint szubjektív,hogy Forlán milyen szinten jó játékos.Rengeteg játékos van akinek bizonyos csapatokban nem ment a játék pl.:Gilardino-Milan.

Most a spanyol bajnokságra és a korára hozom Milito-t ellen példának mert ő úgyanígy szorta a gólokat a spanyol bajnokságban mint az olaszban és ugyanannyi idős mint Forlán,és sztem Milito-t marha nagy húzás volt leigazolni és 2 szezont még min.ilyen szinten lefog tudni tolni...hát hogy Forlán megoldás lenne e a Juve bármelyik problémájára vagy sem,sztem a ti és az én részemről is csak találgatás...

horas 2009.11.23. 10:44:24

@Mr.AT: Meg a hosszútávra tervezés most nem a főírányvonala a Juve profiljának Cannavaro és Grosso érkezésével...
Sissoko télleg nagyon jó,de azért úgy érzem tud még fejlődni...jó hát ez megint szubjektív...

giacinto 2009.11.23. 11:01:39

Sissoko adott egy szimpatikus nyilatkozatot, nem gondoltam volna róla, mondjuk tényleg elég bunkó volt a juve tábor:

goal.com/en/news/10/italy/2009/11/23/1642023/mohamed-sissoko-scolds-juventus-fans-who-insulted-inter-star

calcio_di_rigore 2009.11.23. 12:23:50

The Olimpico announcer repeatedly tried to end the abuse as the referee could have stopped the match if anything racist had been chanted under new anti-racism rules introduced by the Italian Football Federation (FIGC), but it was to no avail.

“Se saltelli, muore Balotelli (If you hop, Balotelli dies).”

Ebben hol a rasszizmus? Nem kéne ennek a féregnek ilyeneket énekelni, de nem a bőrszíne miatt kapja. Persze muszáj ilyenkor is rasszizmust kiáltani, tiszta OCÖ baszod.

giacinto 2009.11.23. 12:53:39

Ja ez igy nem volt rasszizmus, hiszen nem kiabálták hogy mocskos néger dögölj meg, szimplán csak a végét.... Tehát ezentúl bárkinek a haláláról lehet őrjöngeni a stadionokban. Remélem az ultrák vmi frappánssal fognaak válaszolnidec. 5-én.már készül

Mondjuk tök jó hogy akkoris Balotellivel foglalkozik a juve-tábor, amikor a környékben sincs. :)

Látens félelem.

calcio_di_rigore 2009.11.23. 12:59:04

@giacinto: nem erről beszéltem, de minek ide rasszizmust keverni? Vajon miért nem Seedorf kap?

Amikor a "Liverpool, Liverpool" szlogent éneklik a Juve tábornak címezve akkor nem vagy ilyen érzékeny.

Te is mindig a Juvéval foglalkozol, gondolom neked nem újdonság az ilyen.

Neil Blender 2009.11.23. 13:20:30

Közben Zengát menesztették a Palermotól. Biztos azért mert vészesen eltávolodott a Scudetto... =)

giacinto 2009.11.23. 13:27:56

@calcio_di_rigore: épp ez az. nem rasszizmusról volt szó, tehát szerinted ezt lehet. gratulálok.

calcio_di_rigore 2009.11.23. 13:52:22

@giacinto: hol mondtam, hogy lehet? olvass vissza azt írtam, hogy nem kéne ezt. gratulálok.

zsakfos 2009.11.23. 13:56:44

A Milan-Cagliari meccsen nekem az tetszett, hogy sok volt a tudatos bemozgás. Ami látszott, hogy tudatos és hogy sok mozgással jár.

rexford 2009.11.23. 14:18:27

@giacinto: Gáz, hogy a csúnya juvés bácsik ilyeneket skandálnak, de tényleg, hol van ebben a rasszizmus?
10 hozzászólásodból 9-ben te is a Juvéval foglalkozol, az látens micsoda?

_benito · www.nst.blog.hu 2009.11.23. 14:24:10

@horas: tudatos, egyáltalán nem véletlen dolog, de hogy a juvénak jó-e, azt nem tudom, és nem is vagyok benne biztos.

@giacinto: most beoktatott calcio, nincs mit tenni, nyeld be.

slyagency 2009.11.23. 16:23:23

Kicsit megkésve bár, lehet hogy majd az ertékelésnél kellene szóba hoznom, de Horasnak annyiban igaza van (sajnos) hogy a Milan egy meccsen belül is olyan hullámvölgyekbe kerül, hogy csak tátja az ember a száját, hogy ezek ugyanazok akik az előbb? Semleges nézőknek biztosan jó kis meccs, de én személy szerint jobban díjaznám, ha nem kellene még az utolsó percekben is a körmömet rágnom (lásd Napoli elleni meccs). Pirlo-t sokakkal ellentétben én jó játékosnak tartom, de Galliani főkopasz szavaival élve ez a "4-2+fantázia" felállás ami gyakorlatilag egy 4-2-1-3 ahol is Seedorf bárhová mehet a pályán, valamint az első trió is cserélgeti a pozíciókat, nem neki van kitalálva. A helyén én simán Flaminit játszatnám, igaz jelenleg sérült, de mikor bevethető volt sem ő játszott. Úgy hozzák át lendületből a labdát a középpályánkon, hogy SÍROK mikor látom, a szélső védőinkről és Kaladzéról most nem ejtenék szót, mert lerágott csont. A tegnapi Juve-Udine semleges nézőként gyakorlatilag élvezhetetlen volt, szurkoltam egy kicsit az X-ért, hogy pontegyenlőség legyen, de maga a meccs nem volt valami magas színvonalú. (akárcsak az Udine -Milan). Totti utánozhatatlan...

Mr.AT 2009.11.23. 16:49:30

@horas: Alapvetően igenis új csapatot építenek/építettek Torinóban, az közelmúltban érkezett játékosok közül Diego 24, Felipe Melo 26, Sissoko 24, Giovinco 22, és Caceres is 22 éves.

Cannavaro esete annyiban speciális, hogy ingyen igazolhatóvá vált, fizetni nem kellett érte, mi pedig Mellberg távoztával pont középső védőt kerestünk.
Érte nem hogy eurotízmilliókat nem kellett fizetni (mint ilyen szintű játékosok esetében általában), hanem egy vasat sem - nyilván luxus lett volna kihagyni ezt, s be is jött amúgy, Canna két szintet javult, mióta eljött Madridból.

Grosso meg az átigazolási időszak utolsó percének szerzeménye, mi már viszonylag régóta kerestünk balhátvédet, s ugye rengeteg név fel is merült, de az első számú kiszemelt Rafinhát (amúgy újabb 24 éves játékos...) nagyon nem akarta elengedni a Schalke, a végén már 15 Mio EUR-t ajánlottunk érte, de annyiért sem. Maradt Grosso, aki nagyon menni akart, a Lyon nagyon nem akarta megtartani, ugyanakkor ezzel együtt is egy 50szeres válogatott, világbajnok védő, akiért írd és mondd 3 Mio EUR-t kellett fizetni.
Lippi protezsálása meg már közhelyes mindkettejük esetében.

Mr.AT 2009.11.23. 16:55:35

@giacinto: Balotellivel nem a Juve-tábor foglalkozik sokat, hanem mki, amerre ez a felfuvalkodott féreg megfordul. :-)

Énekelni meg azért énekelnek neki, mert ha drapérián üzennek, azt nem tudja elolvasni - lásd. pl. írnia sem sikerült megtanulnia, ahogy az kiderült, mikor megsértődött nálunk az autogramkérő kisgyerekekre... :-)

Mr.AT 2009.11.23. 17:11:17

@mocsing: Caceres meg középen játszott a Barcelonában, na bumm. Nálunk a balszél volt a kérdés, oda vettük volna, egész augusztus arról szólt, hogy Rafinha vagy Grosso.

giacinto 2009.11.23. 17:36:15

@calcio_di_rigore: totálisan elbeszélünk egymás mellett.

ON: Forza INTER!

Kíváncsi vagyok mit talál ki José A Nou Campba?
Egy Zanetti-Vieira-Cambiasso-Muntari-Stankovic középpályát? esetleg betámadja őket egy Milito-Etoo-Balotelli trióval :))

Tika_ 2009.11.23. 17:42:17

Ronaldinho megdöbbentő volt számomra, néha kedvvel játszott, és voltak fénykorát idéző passzok!
Cáceres szintén a csapat aktív tagjaként mozgott, nem csak lézengett a pályán, mint Barcelonában.
Szegény Maicon viszont biztosan elnyerte a forduló idiótája címet; azért 3:1-es vezetésnél, 90. percben, egy bedobás miatt kiállítatni magát...
:)

kisbukti 2009.11.23. 17:44:27

@Mr.AT: Canna nem javult ket szintet, csak sokkal lassabb Italiaban a jatek, es nincsenek Messi, Villa kvalitasu ellenfelek..

kisbukti 2009.11.23. 17:46:07

@Tika_:Egy interestol mi tobbet varhatunk?

giacinto 2009.11.23. 17:51:02

Egy felmérés szerint a milan-szurkolók 72 %-a látná szívesen Balotellit a Milanban. Ennyit a közutálatról :))

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.23. 18:01:30

@giacinto: Az utálat nem jelenti azt, hogy nem ismerik el a kétségkívül meglévő kvalitásait. Az túlzás hogy hogy szívesen, de mindenképpen elismeréssel látnám én is a Lazioban, mert remek játékos, és még remekebb lehet belőle, ha megváltozik a viselkedése. Most egy undorító barom, ez kétségtelen.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.23. 18:02:37

@kisbukti: Sokat javult Cannavaro, bár a közvélekedéssel ellentétben Madridban sem volt olyan borzasztó pár kivételtől eltekintve. Alapvetően más a játék Itáliában.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.11.23. 18:03:34

@Mr.AT: azt elhiszem, h nagy kérdés volt a rafinha, v grosso, de ha rafinha lett volna a befutó, akkor nem a bal szélen játszott volna. (mert jobbhátvéd).

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.23. 18:21:25

A Palermo új edzője pedig Delio Rossi lett. Ha tudna magyarul, és olvasná az nst-t, akkor üzenném neki, üdv újra a fedélzeten!

Pályaelhagyó autóversenyző 2009.11.23. 19:41:34

sot, a "balotelli, negro di merda" az egy veletlen osszefuggesen alapszik, miszerint a jatekos borszine emlekeztet a szentablettas szekletre, az "un negro non puo essere italiano" meg a cukorkakra vonatkozik, ugye?

az egy dolog, hogy utaljak balotellit, de van nemi kulonbseg akozott, hogy azt uvoltozod, hogy egy botlabu szerencsetlen vagy, meg akozott, hogy siman leniggerezed.

az, hogy itt paran nem tudjak megkulonboztetni azt, hogy rasszista okbol vagy rasszista modon csesztetnek valakit, az elegge sajnalatos. nem csak az elso elitelendo...

az ultrak tetteinek kimagyarazasa...hagyjuk.

_benito · www.nst.blog.hu 2009.11.23. 19:59:42

@Pályaelhagyó autóversenyző: távol álljon tőlem, hogy mentegessek bárkit, de ha a tett egyenesen arányos a következményéhez, akkor a lehető legdurvábbat is el kell viselnie, mert hozzá fogható taplót én még tán az életemben nem láttam (adebayor talán).

Rino 2009.11.23. 20:12:03

@giacinto: bár nem tudom milyen felmérés szerint, de ezek szerint én erősen a 28%-ba tartozom.
hozzáteszem, egyáltalán a kérdés úgy merülhetett fel, hogy Balotelli lenyilatkozta, hogy Milan szurkoló...khm.

Pályaelhagyó autóversenyző 2009.11.23. 20:22:14

milyen tett???

az, hogy faragja az ellenfelet? ha tulmegy a hataron, majd kap lapot, arra van a biro. fenykoraban vieira, keane nagyobb paraszt volt, de ibra, zidane vagy materazzi is eleg nagy gyoker volt. vagy pl. mihajlovics.

mutogat az ellenfel szurkoloinak, miutan gyakorlatilag ki akarjak abbol az orszagbol utalni, ahol egesz eleteben elt? na bumm.

teny, hogy akkora arca van, hogy helikopterrel engedik be a stadionba, mert a bejaraton nem fer be, de nem ertem, miert o a fokocsog.

kisbukti 2009.11.23. 20:37:23

@Pályaelhagyó autóversenyző:
Balotelli, Matrix, Sztankovics, Mihajlovics, Az Internel veletlenul mindig megtalalhatoak (voltak) a palyat tevesztett agysebeszek...

sh4d0w 2009.11.23. 21:00:33

@slyagency: Én is jobban szeretném a piros-fekete, első 10. percben fix 1-es meccseket, de ettől függetlenül - meg az angol drukkerek véleményétől is függetlenül - ez egy igen jó meccs volt.

Pirlónál egyébként nem a képességekkel van baj, hanem mintha mentálisan nem lenne oké.

_alerob 2009.11.23. 21:03:14

@horas: Treznek sokkal jobb lenne a váltás, és nem csak a Juve szempontjából, a saját karrierje szempontjából is. Forlánt hagynám (nem lenne rossz), másfele nyúlnék. Nekem az a véleményem, ez a 4 csatár nem fér meg egymás mellett, inkább valami bomba fiatal kéne már.

Pályaelhagyó autóversenyző 2009.11.23. 21:05:07

ja, kizarolag csak itt. szerintem ezt a tarsalgast itt fejezzuk be.
-
on.

remelem a heten a fokocsog negrazzuri csapattol a torinoi szentekig minden (majdnem) olasz csapat odateszi magat, itt az ideje erot demonstralni

off.

benito meg log a tavalyi kocsogvalogatottal, nem? 11 balotellit nem er nevezni...

horas 2009.11.23. 23:22:42

@Mr.AT: Jó ,én nem ragaszkdodom Forlán-hoz csak egy példa volt kicsit túlragoztuk....

horas 2009.11.23. 23:32:30

@giacinto: Ibra meg Messi se játszik vagy hogy állnak a dolgok?

Sztem semmi extra-t nem fog csinálni szokásos rombusz,aki tud játszani az játszik,Zanetti-Cambio-Motta elöttük Stankovic,Eto'o Milito a védelem pedig szokásos.Ha Ibra Messi hiányzik nyerhető meccs,de talán még velük is.A Barca-nak élet-halál meccs ha kikapnak és nyer a Kazany akkor csokoládé van nekik...

Messi88 2009.11.23. 23:56:20

@horas: 2 csatárral még úgyse nagyon állt ki Mour. a Barca ellen :)

horas 2009.11.24. 09:37:04

@Messi88: hát a San Siroban ott volt Eto'o Milito,de Sneijder is...Azt nemtudom,hogy a Chelsea-vel hogy álltak ki,de nekem úgy rémlik azokból a párharcokból többnyire ő jött ki jobban...

giacinto 2009.11.24. 18:10:00

Balotelli?

Csoda hogy csendreinti az ellenfél szurkolótáborát akik egész meccsen szidják?

Az hogy néha megrúg vkit, csak a lelkesedésből és az ütemtévesztésből ered, ezeket simán le fogja vetkőzni, persze akkoris ugyanúgy gyűlölni fogják, mert egyszer már beskatulyázták.

@kisbukti: Stankovic-csal pl mi baj? több 100 játékost lehetne sorolni aki sokkal durvább, vagy alattomosabb lenne nála. juvéban is keresgélhetsz bátran.
Mihajlovic 2 évig volt itt, ami alatt SEMMIFÉLE tisztátalan megmozdulására nem emlékszem.

_benito · www.nst.blog.hu 2009.11.24. 18:56:00

@Pályaelhagyó autóversenyző: nst.blog.hu/2009/08/21/serie_a_kocsogvalogatott

@giacinto: hát én ezt nem értettem soha. ha valaki köcsög, az köcsög, mindegy, hol játszik. attól, hgoy a juve leigazolta poulsent, még egy gusztustalan köcsög maradt a szememben. balotelli is az, akármit csinál, és szerinted is az, csak kényszeresen véded, csak azt nem értem, miért. mondd meg hát :)

Pályaelhagyó autóversenyző 2009.11.24. 19:15:33

@_benito: scusami, akkor eppen milanoban vartam, hogy kitorjon a serie-a...

giacinto 2009.11.24. 22:59:32

@_benito: ha nem ad okot a gyűlöletere, persze hogy védem, amikor ad rá okot akkor szidjátok csak.

pl vasárnap sem adott rá okot mégis gusztustalanul és embertelenül szidták.

mikor kapott ilyet bárhol Poulsen, Melo, Chiellini vagy a roykeane-féle angliai vonulat?
süti beállítások módosítása