Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Három dolgok a Magyarország - Olaszország mérkőzés elé

2009.10.09. 17:55 nou san trafford

A nagy örvendezésben úgy csináltunk, mint a felnőtt válogatott védelme, és egymásra vártunk, hogy megénekeljük a magyar U20-as válogatott újabb történelmi tettét. Szerencsére nincs nagy baj, mert tovább írjuk a történelmet ma este, amikor Olaszországgal már az éremért mennek (ezt továbbra is vitatom - AHB) a mi drága gyermekeink. A tét nem csekély: soha nem játszott még elődöntőt egyik csapat sem, az olaszok idáig már eljutottak kétszer is, nekik a csehek elleni az első egyenes kieséses szakaszban nyert meccsünk volt az 1954-es világbajnokság óta (apám sem élt még, az megvan?). Az olaszoktól nem kell félni, illik tisztelni az ország hagyományait szépen őrző válogatottat, de becsinálni semmi esetre sem kell, mert ez a magyar válogatott simán képes lehozni ezt a meccset. Hajtás után háromdolgos meglátásaink a negyeddöntőhöz.

Pöte 

Mellettünk:

1) A mi kis szaros focinknak százszor fontosabb ez a siker. Ha most kimennél egy firenzei utcára és megkérdeznéd, hogy mi lesz az esti meccs, tízből kilencen kijavítanának, hogy holnap játszunk dublinban.

2) A kapusunk és a csatárunk jobb, ez elég is lehet.

3) Pippó már elmúlt 20.

Ellenünk: 

1) A digók az ilyen meccseket tízből kilencszer megnyerik egy góllal.

2) Hullák vagyunk fizikálisan, és még utaznunk is kellett.

3) Kurva jó az edzőjük, bár rajzból gyenge.

 

OJ 

1) Győzelmünk így vonul be a sporttörténelembe: "amikor a magyarok elporolták Garibaldit".

2) Ha tizit kapnak, fogja Gulácsi!

3) Ha tizit kapunk, rúgja Gulácsi!


_benito 

1) A Csehország elleni meccs után teljesen tanácstalan vagyok, hogy mit merjek leírni reményei közül. Mert reményeim azok vannak, ilyen tudatosan, jól játszó, és harcoló magyar válogatottat régen láttam, és nagyon bízom benne, hogy Németh Krisztián megmutatja, miért ő a legnagyobb sztár még úgy is, hogy az ötödik meccsünket egy rúgott góllal várja.

2) A csehek ellen a jobb, az olaszok ellen a bal szélünk lesz lyukas, szerencsére az olaszoknak is vannak eltiltottjai.

3) Ha kikapunk, sírni fogok.

 

Garcia bőrmester

1) Németh Krisztiánt nagyon bántaná, ha nem lenne olyan meccs, amit ő dönt el a javunkra, kinéz egy szimpla-szimpla (1 gól, 1 gólpassz)

2) Ellentétben az olaszokkal, nekünk rendelkezésre állnak a tavalyi kulcsembereink, akik a különbséget jelentik (náluk nincs Okaka Chuka, Paloschi, Forestieri).

3) Az olasz futball leszállóágban van, ellentétben a miénkkel. Most van a találkozási pont, ahonnan mi megyünk tovább fölfelé, ők pedig szegények a süllyesztőbe. Ezt a lélektani terhet nem tudják elviselni a játékosok, akik még fiatalok és tapasztalatlanok.

  

AHB

1) A futball(szak)írás nagyöregei általában a salakos pályán, a fakóban szúrták ki a nagy ígéreteket, nekem viszont csak a Bull's Banter fórumának  és a Hereford United livetextjének folyamatos frissítgetése jutott idén februárban, amikor Gulácsi Péter második felnőtt mérkőzésén a Leeds ellen büntetőt hárított. Lelki szemeim előtt természetesen nem csak maga a mozdulat jelent meg, hanem az is, ahogy Gula ezt majd a magyar válogatott (és persze a Liverpool első csapatának) a kapujában is megteszi majd. Így aztán tökéletes magabiztossággal készülhettem volna a csehek elleni büntetőpárbajra, azonban - enyhén szólva - mégsem voltam teljesen nyugodt. A kommenteket olvasva rájöttem, hogy ezzel nem voltam éppen egyedül, ez pedig elgondolkodtatott. Azt hiszem arról lehet szó, hogy az utóbbi bő 20 évben a kudarcra, a katasztrófára, az összeomlásra kalibrálódott a szemünk: egy magyar csapatot mindig fáradtabbnak; a védőinket bizonytalanabbnak; az ellenfél támadásait veszélyesebbnek látjuk annál, mint ha egy számunkra semleges csapat játékát figyelnénk. Szoknunk kell tehát a jót: ez a csapat ugyanis tényleg más.  

2) Az olasz csapat részletesebb elemzésére most nincs energiánk, de szerencsére itt van nekünk Géza bácsi, ennél többet úgysem tudnánk elmondani.

3) Ha már az előző posztban olyan jól belenyúltam a képválaszással, most is teszek egy próbát. Az alábbi felvétel a tavalyi U19-es Eb elődöntőjén készült: akkor nem járt érte büntető.

 

A magyar kezdőcsapat:

Gulácsi Péter - Szekeres Adrián, Debreceni András, Szabó János, Zámbó Bence - Gosztonyi András, Korcsmár Zsolt, Kiss Máté, Koman Vladimir - Németh Krisztián, Simon András

 

503 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr91439092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szbszig 2009.10.09. 18:02:38

Hohó, U20-as post, éljen! :)

Árpádka 2009.10.09. 18:12:55

A Honduras elleni meccs után azt gondoltam hogy ez is csak egy úgymond alibi válogatott ami összeseik a teher alatt de most látszik, hogy valami elkezdődött.Nekem az se lenne nagy tragédia ha ki esnének csak adják ki magukból amit tudnak arról nem is beszélve hogy egy elég nagy kiugrási lehetőség az NB1- es játékosoknak. MINDENT BELE !!!!!!!!

Phil Laak 2009.10.09. 18:13:52

1. Zámbó lesz a balbunkó? Az NS Szlezákot írta.
2. Ha ma este nagyon jól játszik Korcsmár,
Iregszemcsén elneveznek róla egy kocsmát.
3. Mi lehet az az ok,
amiért nyernének az olaszok???

seahawks 2009.10.09. 18:15:09

géza bácsi=benító???

1 én elégedett leszek akkor is ha kikapunk, de focizunk!
2-mondom focizunk, nem harcolunk!
3-saját játékot várok a csapattól.

Hispan07 2009.10.09. 18:25:05

Én csak egyet: erősen bízom benne, hogy nyerünk. hajrá magyarkák!

CaBeL 2009.10.09. 18:31:05

hajrá fiúk, ez nagy lehetőség!

nils_h 2009.10.09. 18:33:48

sztem inkább a következő meccsen essünk ki, mint most. Úgyhogy ha kiesünk, rajzolok egy faszt az olaszoknak!

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.10.09. 18:35:08

1. Dél-Korea úgy játszott, mint a Barcelona (Xavi, Messi és Iniesta nélkül). Ghána meg olyan volt, mint a Chelsea (csak Adiyah nem földobta magát, mint Drogba, hanem gólt lőtt, ha helyzetbe került). Olaszország olyan lesz, mint a MU. Mi tehát olyanok leszünk, mint a Liverpool.

2. Ha Németh Krisztián olyan, mint Ibra, akkor Gosztonyi kétségkívül a mi Messink, Koman meg a mi Iniestánk. (Mondjuk ha mi vagyunk a Pool, akkor ez így kisebb képzavar.)

3. Érzem, hogy jó meccs lesz.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.10.09. 18:44:04

1. Reménykedem jópár "Ez az baszd meg"-ben.
2. Ha reményem valóra válik, akkor nyerünk!
3. Hajrá magyarok!

fallen 2009.10.09. 18:56:28

Ha lehet, akkor én megint egy hosszabbításos, 11-es párbajos meccset kérek magyar győzelemmel. Nem a fíúkat akarom fárasztani, de olyan jó tovább szurkolni és izgulni, ha győzelem a vége. (ha kikapnánk, azt a rendes játékidőben kérem)

Titi120 2009.10.09. 19:28:31

Ki a jobb ?
Magyarok !
Mennyivel ?
Sokkal !
Milyen sokkal ?
Nagyon sokkal !
:)

Malachi 2009.10.09. 19:29:46

@fallen: Ha lehet, akkor én egy küzdelmes, de biztos 2-1-et ide. És már most megfogadom, hogy A csatárunkról egy szót sem írok meccs után. (hacsak nem vág hármat) Hajrá Magyarok!

CaBeL 2009.10.09. 19:36:49

"A" csatárunk ^^

ez tetszett.

fallen 2009.10.09. 19:51:49

@Malachi: végül is mindegy, csak nyerjünk. Különben nagyon igazságtalan az élet, ha Szabó belövi a sajátját, akkor Némethre már nem is kerül sor. Igaz akkor nincs az a kommentáradat az országban mindenfelé, hogy akkor most szeretjük vagy nem.

badblood 2009.10.09. 19:52:56

Magyarok!
Magyarok!
Magyarok!

fallen 2009.10.09. 20:04:17

Na, így kell ezt!!!!!!!

Titi120 2009.10.09. 20:08:03

AHB, ez a 3-dik pont odabaszott ! :D

Lord Lucika 2009.10.09. 20:13:21

Na. már vezetünk is :D Remekül kezdődik, jó agresszíven játszunk csak ne szívjuk be hátul, (bár) ne feledjük h olaszokkal van dolgunk.

ZenZo 2009.10.09. 20:21:26

@Csöncsön: Baszod Csöncsön gondolkodtam rajta, hogy ebből is ki lehet-e hozni a Barca-god analógiát, de kát volt, mert könnyebben ment ez neked, mint Dzsoki Jújingnak átverni fél Dallaszt. Hihetetlen vagy.

De legalább vezetünk. Így a példádra vonatkoztatva akkor most mi vagyunk a Chelsea, mert korán vezetést szereztünk... ? :|

Mr.AT 2009.10.09. 20:36:39

G*ci nagy igény volt a tizire. Tartottam tőle, hogy ők találnak vmi hasonlót a meccs elején, s mi loholhatunk a catenaccio fal ellen egész meccsen, de ez így kirali.

Amúgy pedig azt kell mondjam, jól játszunk, szépek a labdakihozatalok, sikerülnek a kényszerítők, s elől is mutatják magukat az emberek.
Ők meg jó ütemben sárgulnak, így a 30. perc környékén is, nagyon helyesen.

ZenZo 2009.10.09. 20:42:08

@Mr.AT: Jam, eddig tényleg jól játszunk, bár éledeznek az olaszok is.

ZenZo 2009.10.09. 20:50:59

@nils_h: de itt a félidő vége, s szerintem az első félidő - ha nem is teljesen egyértelműen, de - a miénk volt. A végén kár volt elkapkodni ezt a szabadrúgást, több lehetett volna benne, s ha még itt a félidő vége előtt vertünk volna egyet, az elég demoralizáló le(hete)tt volna...

Sebaj, 0-1, így tovább!

nils_h 2009.10.09. 20:51:29

@heinrich: Szólnál Benőnek, hogy töltsön fel egy képet egy olasz pirosról a második félidőre? Köszi!

Titi120 2009.10.09. 20:52:14

Nehéz lesz ez, nagyon nehéz, mert pár játékoson már most látszik a fáradtság okozta dekoncentráció, ami pontatlanság formájában nyilvánul meg.

Viszont Gosztonyi oldalán kitartóan kell provokálni az egy az egy elleni játékot, mert az olaszok jobbhátvédje kínálja magát a kipirosításra.

fallen 2009.10.09. 20:52:31

Az a belöbbölt labda nem volt semmi, amiből Németh kapufát rúgott. Még ha le is fújta, de gyönyörű volt.

nils_h 2009.10.09. 20:54:25

@ZenZo: kétségtelen, hogy nekünk jött jobban a szünet.

fallen 2009.10.09. 20:55:54

Szerintem a csehek az eddigiek alapján jobbak, mint az olaszok.

capor_ 2009.10.09. 20:57:59

@nils_h:

Még nem, csak az olaszok összekapták magukat.

A bíráskodás pedig érdekes, igaz amíg a mi javunkra ilyen addig nem zavar :D

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.10.09. 21:03:44

@fallen: Mondjuk hogy mit fújt, azt nem teljesen világos. Leginkább marhaságot :)

Bumpi 2009.10.09. 21:09:43

juhé bmeg misses next match

Bumpi 2009.10.09. 21:16:14

hát, alig van nálunk a ballon

Mr. Acid 2009.10.09. 21:16:46

@bklvs: De nem úgy van, hogy törlődnek a sárgák a negyeddöntő után?

Bumpi 2009.10.09. 21:17:09

ÁÁÁÁÁÁÁ mi volt ez :D

Bumpi 2009.10.09. 21:18:02

@Mr. Acid: remélem úgy van! Passz egyébként!

ZenZo 2009.10.09. 21:18:54

vazze, eddig gyakorlatilag semmit nem csináltunk, csak Koman beszedett egy sárgát, aztán végre oda kerülünk a kapu elé, és hát hogy az előttem szólót idézzem: ÁÁÁÁ mi volt ez?

Titi120 2009.10.09. 21:19:07

@bklvs:
Csak az elődöntőben törlődnek, sajnos.

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.10.09. 21:21:10

Simon helyett Dudás :S

Szívesen felvállalom a beégést, de ez egy kurva rossz cserének tűnik barna gatyában.

capor_ 2009.10.09. 21:21:28

et a cserét annyira nem értem ??

ZenZo 2009.10.09. 21:21:46

Hm :) mivel tüntetek mindennemű magyar kommentátor ellen, neten, angol kommentárral nézem a meccset. A cserénél egy ideig elgondolkoztam, vajon melyik csapat is lehet a "giorri", de aztán csak rájöttem, hogy Győr...

ZenZo 2009.10.09. 21:23:12

@heinrich: hirtelen látszott is a következmény: Németh két védő közt próbálta meg levenni a labdát, s egyetlen ember nem volt a 20 méteres körzetében... bravó.

vigvik 2009.10.09. 21:23:35

Hát ezt így nem hiszem, hogy lehet bírni. Ráadásul elöl mindenki hisztizik, a sajátjaival pöröl:(

Bumpi 2009.10.09. 21:24:11

ezek a szabályok hol vannak leírva, tudja-e valaki?

Bumpi 2009.10.09. 21:25:11

futács márkó hol van?

calciomax 2009.10.09. 21:25:53

nem igaz hogy nem tudják odarugni a némethez !

MrBurns (törölt) 2009.10.09. 21:26:23

kissé elfáradtak a srácok....

Titi120 2009.10.09. 21:26:44

Olyan mélyen játszunk, hogy a középpályássorunk játszik szinte a védősor vonalában, a hátvédsor meg a salakpályán lassan ...

Apropó, ezzel a futópályás körítéssel egy - egy kameraképből néha a Népstadionra hajaz a helyszín, nem ?

calciomax 2009.10.09. 21:28:27

nem igaz nem lehet megtartani legalább 20 mp-ig

Bumpi 2009.10.09. 21:28:35

nahát, már két ajtó-ablak-közeli helyzetünk volt!

capor_ 2009.10.09. 21:28:57

@MrBurns:

egyel kevesebb napuk volt pihenni mint az olaszoknak és hosszabbítást játszottak. Nem csoda, hogy fáradtabbak.

Bumpi 2009.10.09. 21:30:10

szögletnél 3an jöttek fel :D ejha!

Malachi 2009.10.09. 21:30:18

Ha nyerünk ez az utóbbi 15 perc akkor is gáz. Tényleg ennyire fáradtak? Szinte már nagy válogatott színvonal, amerre állunk arra rúgjuk.

Bumpi 2009.10.09. 21:31:17

lövés/kapura ITA: 16/2 HUN: 14/6

ZenZo 2009.10.09. 21:31:22

Azért az előbb ha Németh nem önzőzi el, tuti 0-2... az olaszok egyelőre még mindig jobbak, de rendre pontatlanok, és nem kicsit, míg mi azóta négyszer lőhettük volna meg a másodikat, mégsem tettük egyszer sem... erre mondják, hogy megbosszulja magát...

Mr. Acid 2009.10.09. 21:31:36

Hozzunk be egy támadót!

ZenZo 2009.10.09. 21:31:53

közben meglett az a piros Gentilinek... :)

Bumpi 2009.10.09. 21:32:05

Zsentíli, beszívta a kokettót!

Bumpi 2009.10.09. 21:34:01

Kedves Kisjézus, csak innen ne kapjunk ki!

Bumpi 2009.10.09. 21:35:47

Olaszok ott folytatját, ahol abbahagyták, pedig nekünk kéne letolni őket a pályról...

ZenZo 2009.10.09. 21:35:57

Istenem, mintha mi lennénk kevesebben...

ZenZo 2009.10.09. 21:37:22

Ez de felesleges volt... mindenáron vissza akarjuk hozni őket a meccsbe???

capor_ 2009.10.09. 21:40:20

basszus ez a hangosbemondó olyan mintha egy másik dimenzióból beszélne :D

Malachi 2009.10.09. 21:40:55

Amúgy igazából mindegy is milyen szar meccsen megyünk tovább. Csak legyen úgy!!!

ZenZo 2009.10.09. 21:41:41

@capor_: :) valami hasonló jutott nekem is eszembe. Hangos, magas hang a víz alól egy űrhajóból...

calciomax 2009.10.09. 21:42:17

Azért nem egészen 10 ember ellen csaljuk a focit...ez nem olyan lelkesitő

Mr. Acid 2009.10.09. 21:43:07

Bravó, Egervári! Kellett nekünk magunkra húzni őket...

ZenZo 2009.10.09. 21:43:58

Éés még 1 piros

Mr. Acid 2009.10.09. 21:44:45

@ZenZo: Kissé elkésett a srác...

ZenZo 2009.10.09. 21:44:49

7 perc vissza. Mi van itt..

Titi120 2009.10.09. 21:44:51

Megérdemeljük.
Beszari, gyáva taktikát nyomtunk egész második félidőben, de valaki fentről ennek ellenére fogja a kezünket, és megadja az évtized lehetőségét.

Kettős emberelőny !

montipájton 2009.10.09. 21:45:01

Baszki, az ősz mester vajon nézi a meccset vagy látja is...?

Bedarálnak minket 10 emberrel. Bele kellene nyúlnia.

Malachi 2009.10.09. 21:45:09

Bazmeg. Nem kell a dráma hát ne már!!!

bög 2009.10.09. 21:46:02

ja és az olaszoknak nincs már cseréjuk

ZenZo 2009.10.09. 21:46:03

Hö, Gosztonyi nem szégyenlős...

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.10.09. 21:46:17

DUDÁS VAJON MIRE GONDOLT A GÓLNÁL?

Egyszerre indultak az olasz, ez meg simán megáll. Jó csere volt, 5 perc után nem hajlandó futni.

montipájton 2009.10.09. 21:46:57

Hát, ha innen magyar helyett olasz hőskölteményt sikerül összehoznunk...

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2009.10.09. 21:47:11

Nekünk van megírva ez a meccs baxxameg...

ZenZo 2009.10.09. 21:47:12

Na, Kiss helyett Futács

montipájton 2009.10.09. 21:47:58

Tipikus digó hősi helyzet: most már lehet szégyenérzet nélkül védekezni, aztán továbbjutni mákkal. Ne már.

capor_ 2009.10.09. 21:48:10

remek most kilencen fognak védekezni. Remélem ebből tanulnak a srácok, hogy ki kell használni a lehetőségeket...

nils_h 2009.10.09. 21:48:15

nehogy már kilencen leszopassanak!!!

nils_h 2009.10.09. 21:49:19

@capor_: lehetőségeket? álltunk a kapu előtt, és fejetlenül rugdaltuk előra a labdát. tényleg, mint a nagyok! (és ezt sértésnek szántam)

ZenZo 2009.10.09. 21:50:02

Ez igen e, alig van vissza pár perc, az olaszok 2 ember mínusz, 8 emberrel védekeznek, mi meg ott állunk a saját térfelünkön hat emberrel és passzolgatunk...

közben itt meg megy a hentesmunka, remek...

bög 2009.10.09. 21:50:26

lol mi volt ez a kiállitás??????????????????????????????????????????????????

ez nagyon fos itélet volt

montipájton 2009.10.09. 21:50:52

Undorító, színészkedő csürhe, csak kiprovokálták a pirosat nálunk is. Roccha meg egy hisztis pöcs. Bravissimo.

Mr. Acid 2009.10.09. 21:51:24

EZ mi a fasz volt??!

capor_ 2009.10.09. 21:52:34

@nils_h:

Nem konkrét helyzetekre gondoltam, inkább arra, hogy sokszor megindulhattunk volna, szögletek stb...

ZenZo 2009.10.09. 21:52:52

bárki is jut tovább, ki játszhat majd Ghána ellen? :)

közben Dudás sárga...

ZenZo 2009.10.09. 21:54:42

Hm, jöhet az extra time, 10 a 9 ellen, edzők nélkül... gyönyörű :)

tisti · http://todoristvan.blogspot.com/ 2009.10.09. 21:54:56

azért ez így nem lesz meg, még 11en 9 ellen sem tudtak egy normális támadást levezetni a srácok...

montipájton 2009.10.09. 21:55:50

Bekaphatja, aki most cseszteti a csapatot. A belüket kihajtották, alig állnak a lábukon. Persze, ilynekor nyilván könnyű lehet gyorsan és hatékonyan támadni, a második hosszabbításos meccsen négy nap alatt...

capor_ 2009.10.09. 21:55:54

Angol kommentátor azt mondja a két edzőre, hogy "Like Romeo and Juliet at the balcony" :D:D hahaa

nils_h 2009.10.09. 21:56:16

emberhátrányban a mi térfelünkün cicázan, bazz!

Mourinho már nem a király 2009.10.09. 21:56:28

Szarbíró szarbíró szarbíró szarbíró szarbíró szarbíró szarbíró szarbíró szarbíró szarbíró szarbíró szarbíró
Attól még balfaszok vagyunk, az első 10 percben eldönthettük volna a meccset, de utána is többször.

capor_ 2009.10.09. 21:56:40

@tisti:

menni fog ez, csak össze kell kapni magukat fejben!

Titi120 2009.10.09. 21:56:41

Egervári eltiltása remélem egészen a torna végig szól.
Ennél jobban csak azt remélem, hogy az nem most lesz ...

4-4-2 2009.10.09. 21:57:15

Ez a bíró mekkora köcsög. Tényleg félő, hogy ha továbbjutunk is, nem lesz játékos, aki kiálljon. Mindenesetre Koman kiesése igazi tragédia. Mindegy, csak jussunk tovább...

drosiii 2009.10.09. 21:57:43

pirosunk előtt 5 magyar maradt fent. és nem futottak volna vissza, hanem nézték, hogy mi lesz. elszomorító..

bírót nem szabad szidni, igyekszik visszafogni az indulatokat. várható volt a kompenzálás és összességében még így is kicsit a stílusunk szerint fúj.

hajrá fiúk, meglehet még, de az utóbbi 60 percet gyorsan el kell felejteni.

Mr. Acid 2009.10.09. 21:58:09

@montipájton: Egervári volt hülye, mert lehozta Simont, s behozta a helyére Dudást. Futácsot kellett volna, neki jobb eséllyel lehetett volna ívelgetni, mint az egy szál Némethnek.

calciomax 2009.10.09. 21:58:18

Gyámoltalanul játszottak ziccereket hibáztak ez tény nem csesztetés. Nem 90 hanem 120 percet nyomtak ettől fáradtak el a 55.perc környékére?

tisti · http://todoristvan.blogspot.com/ 2009.10.09. 21:59:16

persze, nem mondom, hogy könnyű, de azért nem félpályáról kellbombázni, amikor az ellenfél 2vel minuszban van...szerencsére az olaszok is egymást lövik a kapu helyett...és nem is a hozzáállással van bajom, inkább azzal, hogy nem látaom a stratégiát, meg a taktikát, csak előrenyomott labdák, aztán lesz valami...

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.10.09. 21:59:18

@Anthony - awkward silence: Lefocizzuk Olaszországot a VB-n a nyolc között fél óráig. Tényleg balfaszok vagyunk, Anthony...

crouchy 2009.10.09. 22:01:25

Az a baj h a már nyert egy csapat egy utolsó mp-ben rúgott góllal akiknek szurkoltam, lehet hogy nem jár napi kettő. de azért bizakodom.

tisti · http://todoristvan.blogspot.com/ 2009.10.09. 22:02:10

@heinrich: ez tényleg szép dolog, hogy olaszországot lefociztuk fél óráig, csak az a szomorú, hogy ebben a csapatban sokkal több lenne..

drosiii 2009.10.09. 22:02:28

@Mr. Acid: nem a két csatárral volt a gond. felpasszolták nekik a labdákat és nem érkezett támogatás. megálltak a félpályán. ezért akarta megerősíteni a középpályát, hogy felérjenek a támadásoknál. kétszer jól sikerült, csak utána elbaltázták elől.

Malachi 2009.10.09. 22:02:46

A lélektani előny így az olaszoké. Fáradtnak és elcsigázottnak tűnünk, egymással veszekednek a srácok. Rohadt nagy kár volt visszaállni fél órával a meccs vége előtt. Egyszerűen nem látszik az a határozottság, mint eddig bármikor. Iszonyú nehéz lesz, emberelőny ide vagy oda. És NE legyenek büntetők. Nyerjük meg! Hajrá magyarok!!!

badblood 2009.10.09. 22:03:31

Azért jó lett volna "találni" még egy gólt a bünti mellé...

...és tényleg vannak, akik szeretik EZT az olasz focit(?) ?

Mr. Acid 2009.10.09. 22:03:43

Szerintem akkor már a középpálya nem nagyon futott fel,marha fáradt volt, csak a felívelgetések mentek. Dudás meg marha nagy csalódás számomra...

4-4-2 2009.10.09. 22:04:41

Ja, és MINDENT BELE, HAJRÁ MAGYAROK!!!!!!

calciomax 2009.10.09. 22:06:12

Az hogy 9 emberrel erőn felül támadnak 11 ellen? Igen vannak akik szeretik. Sztem csak a magyarok szurkolnak ezek után a mieinknek. Légy kicsit objektiv.

crouchy 2009.10.09. 22:06:35

Azért az olaszokat, portugálokat, argentínokat minden sportágban minden korosztályban ordasul meg kellene verni meccs előtt meg után is. Ha már a bíró nem állítja ki őket egyből mikor bejönnek a pályára.

capor_ 2009.10.09. 22:06:39

ez simán sárga volt...

Malachi 2009.10.09. 22:06:58

(ja és Németh önző, fakk)

ZenZo 2009.10.09. 22:07:10

@heinrich: az érdekes az, hogy ami ment 11-11-ben, az nem ment 11-9 ellen. És erre nem sok jobb szó van a balfaszságnál. Büszkék lehetünk az első félidőre, a másodikra meg rohadtul nem.

Közben ha Németh megint nem önzőzi el, még helyzetünk is lehetett volna...

nils_h 2009.10.09. 22:07:21

Németh az integetésben fog elfáradni. Akárhányszor megfordul nála a labda, elkezd tárogatni...

ZenZo 2009.10.09. 22:08:38

úúúúúúúú, na itt azért a védelem elmehet és egy-egy ezrest bedobhat a perselybe néhány miatyánk közben...

calciomax 2009.10.09. 22:09:18

Az a gáz hogy most is ők játszák a focit igy 9-en is.

4-4-2 2009.10.09. 22:09:44

Most nagyon nagyon nehéz lesz! Csak húzzuk ki a 11-esekig...

Mr. Acid 2009.10.09. 22:09:47

Dudást lője már le valaki!

nils_h 2009.10.09. 22:10:22

@ZenZo: mégegyet :)
A középpálya durván vonszolja magát. Se föl nem tudnak segíteni, se le.

capor_ 2009.10.09. 22:10:39

@calciomax:

Igen ezek a fetrengések is nagyon szimpatikusak...

4-4-2 2009.10.09. 22:11:21

@calciomax: Akar a halál objektív lenni! Ilyenkor szurkolni kell!

Mourinho már nem a király 2009.10.09. 22:11:56

@heinrich: igen, lefocizzuk, csak ameddig ez gólokban nem realizálódik addik balfaszkodás megy.

crouchy 2009.10.09. 22:13:04

na gulának most el kellet volna vetődni a szemét fogdosva és ordítani fennhangon. ha olasz lenne..

crouchy 2009.10.09. 22:15:03

Ghána sajna valszeg döntős:(

ZenZo 2009.10.09. 22:15:10

Azért nyugodt vagyok. Mikor kimegyek kicsit nagykapura lövöldözni, én is ugyanilyen fölémellé lövésekre vagyok képes... ergo csak a korom miatt nem férek be az U20-ba :)

közben Takács sárga.

calciomax 2009.10.09. 22:15:51

Ha igy megy tovább mi is kilencen leszünk mindjárt. Meg kell ezt nyerni. Az olaszok elfáradtak de nagyon.

crouchy 2009.10.09. 22:16:49

Azért megint bebizonyosodik hogy az egyetlen jó dolog amit az olaszok valaha csináltak az a Ferrar.i

drosiii 2009.10.09. 22:17:23

németh mindig ennyire önző volt?

ZenZo 2009.10.09. 22:17:43

@calciomax: pont ezen gondolkodtam, hogy lassan hét a hétben fejezzük be a meccset, futni már nem fog senki, csak félpályáról rúgdossák egymásnak kapura öt percig... Takács is misses next match, szóval ha továbbmegyünk is, lasszóval kell összeszedni a keretet, hogy kiálljunk...

calciomax 2009.10.09. 22:17:59

Egy higgadt megoldás kéne a kapujuk előtt és annyi.

nils_h 2009.10.09. 22:18:05

@ZenZo: azért mindent összevetve jön belőlünk a fika, de olyan jó egy egyenes kieséses rendszerben a nyolcaddöntőben szurkolni a magyar csapatnak, hogy csuda. Most egy kicsit átérzem milyan lehet más nemzeteknek a felnőtt EB-n, VB-n...

Malachi 2009.10.09. 22:19:33

Egyre inkább mindegy mi lesz, ez a bíró úgy döntött, hogy innen ma senki nem megy úgy el, hogy ne kapjon sárgát. Minimum. Továbbjutás esetén meg Egervári és Pisont lesznek a védelmünk oszlopai.

Aaaaaaaaaaaa mit fogott Fiorillo!!!

ZenZo 2009.10.09. 22:20:58

@nils_h: persze, igazad van, nem vitatom én ezt, de meccs közben mindig elkap a hév... élőben bármilyen és tv/stream/képernyő-n nem tudok nyugalommal meccset nézni :)

nils_h 2009.10.09. 22:22:33

teljesen igazad van. pont ez a szép!

calciomax 2009.10.09. 22:22:34

Istenem már U20-ba is ez megy...fetrengés

Secnir 2009.10.09. 22:24:26

meg kéne kérdeni a fifát, mi van, ha nem tudunk kiállítani egy nemzeti tizenegyet, csak egy nemzeti nyolcat vagy kilencet?

jazs 2009.10.09. 22:24:31

Hajrá magyarok!
Elég ellenszenvesek ezek az digó gyerekek.

calciomax 2009.10.09. 22:24:47

Goooooooooooooooooooooooooooool

crouchy 2009.10.09. 22:24:52

hát ez marhajó gyakorlatilag közfelkiálltásra hoz ítéleteket a bíró góóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLl

ZenZo 2009.10.09. 22:24:53

Ééééés ott van!

bög 2009.10.09. 22:24:54

németh!!!
ott van

4-4-2 2009.10.09. 22:24:56

GOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOLLLLLLLLLLLLLLLLL

Secnir 2009.10.09. 22:25:11

GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL

GÓÓ

ÓÓÓL

GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓLLLLLLLLLLLLLL

Malachi 2009.10.09. 22:25:32

Gooooooooooooooooooooollll!!!! Haaaaaaaaaaaaaaaaaaaa!!!!!

crouchy 2009.10.09. 22:25:49

ez ilyen Gerrard Torreses gól volt:)

ZenZo 2009.10.09. 22:25:56

Koman nagy labdát adott na, ezt ne felejtsük el megemlíteni

4-4-2 2009.10.09. 22:26:16

Hát ilyen nincs, bazmeg

jazs 2009.10.09. 22:26:23

bazdmeg, ezt nem hiszem el, hogy mindig leblokkolunk ha vezetünk...

ZenZo 2009.10.09. 22:26:28

Neeeeeeeeeeeeeeeeeeee

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2009.10.09. 22:26:32

Hát ha ezt nem látom, nem hiszem el....

Malachi 2009.10.09. 22:26:53

Bazmeg én kikapcsolom.

bög 2009.10.09. 22:26:56

nagyon immel ámmal védekeztunk a golnál

Bumpi 2009.10.09. 22:26:58

en már nem nezem mert rosszul esik

crouchy 2009.10.09. 22:27:10

2-2 1 el többen vagyunk megg kel nyerni egyszerű

ZenZo 2009.10.09. 22:27:25

Hogy nem állt oda valaki... hát vágjuk fel vagy valami... istenem. Végigment gyakorlatilag mindenki mellett...

4-4-2 2009.10.09. 22:27:34

Miért nem rúgtuk fel?

Secnir 2009.10.09. 22:27:35

még van 7 perc
HAJRÁ MAGYAROK!

fijjuk!

crouchy 2009.10.09. 22:28:08

az a baj hogy ha 11espárbaj lesz, akkor komoly esély van rá hogy sosem lesz vége

4-4-2 2009.10.09. 22:28:27

Akármi lesz, ez egy klasszikus meccs lett. Ilyeneket... Most meg egy digó piros

Lojzi_ 2009.10.09. 22:28:33

Nigéria rekordja már beállítva.
Két kapott gól emberelőnyben.
Kiváncsi vagyok megdöntik-e...

Secnir 2009.10.09. 22:28:37

IGEN,
albertazzi megy a levesbe.
és örüljenek, hogy nem tizenegyes.
5 perc.
egy szép szabadrúgást kérek, köszönöm.

nils_h 2009.10.09. 22:28:45

meglesz ez! gyerünk fiúk!

Boodler 2009.10.09. 22:29:03

Hány piros lap kell még, hogy 3-0-ra nyerjük a meccset? :/

crouchy 2009.10.09. 22:29:08

@crouchy: javítok, kettővel többen 2-2nél. nyerni kell.

jazs 2009.10.09. 22:29:13

ezt a bírót lefizette valaki a másik ágról, hogy osszon mindenkinek minimum egy lapot :)

Secnir 2009.10.09. 22:29:27

@crouchy:
11-es párbaj esetén azért nem lesz vége, mert már nincs, aki rúgja.

calciomax 2009.10.09. 22:29:32

Nem kel rárugni kijátszani 7-en vannak

crouchy 2009.10.09. 22:29:58

na mikor dobja el magát egy olasz???

ZenZo 2009.10.09. 22:29:59

Az olaszok lassan annyian sem lesznek, hogy végiglőjék az öt büntetőt...

Lojzi_ 2009.10.09. 22:30:01

@B1: A 3:2-nek valamivel nagyobb az ods-a.

4-4-2 2009.10.09. 22:30:21

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

nils_h 2009.10.09. 22:30:27

mondom én!!!!!!!!!!

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.10.09. 22:30:28

bassza meg, kell egy vérnyomáscsökkentő.

ZenZo 2009.10.09. 22:30:33

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

crouchy 2009.10.09. 22:30:54

akármi lesz vége ezért érdemes volt leülni.

Secnir 2009.10.09. 22:31:00

úgy lett gól, hogy nem tudták felrúgni sem.

Malachi 2009.10.09. 22:31:05

Meghalok. Nem bírom. Végem. Istenem.

Titi120 2009.10.09. 22:31:14

Magam alá vízelek.

bög 2009.10.09. 22:31:25

ilyet még nem basztam

Secnir 2009.10.09. 22:31:40

2 perc
kurva sok ám az.

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2009.10.09. 22:31:49

Év meccse. A lépcsőház felüvöltött.

Mr. Acid 2009.10.09. 22:32:04

Hát ez klasszikus lesz.

Secnir 2009.10.09. 22:32:23

1 perc. kurva sok ám az. jelen helyzetben ennyi idő alatt az négy cigi.

ZenZo 2009.10.09. 22:32:24

Tartsuk már meg azt a nyomvadt labdát...

crouchy 2009.10.09. 22:32:34

szabó egy nyugodt ember:D:D

vigvik 2009.10.09. 22:33:37

Lool, milyen meccs már:) Szabó Jani meg mekkora már! Januárban Pakson (?) dudorászhatják a Pa-Dö-Dö slágert...

crouchy 2009.10.09. 22:34:14

jelen esetben az óra egyben vérnyomásmérő is:)

lexx 2009.10.09. 22:35:08

Fujd ma le rigo!!!!!!!!

crouchy 2009.10.09. 22:35:12

hogy lehet belevezetni egy kurvva emberbe basszameg

ZenZo 2009.10.09. 22:35:39

Éééééés megvaaaaan!!!!!!!!

crouchy 2009.10.09. 22:35:43

úristen. ez egy klasszikus.

Secnir 2009.10.09. 22:35:59

na
itt láttam olyat egészségeset rúgni a labdába, amit gerának kellett volna a swëd meccsen...

nils_h 2009.10.09. 22:36:01

tényleg jó érzés!

redcard · http://redcard.tumblr.com/ 2009.10.09. 22:36:26

lehet, hogy ma elmarad a németh-fikázás? :)

lexx 2009.10.09. 22:36:32

aztakurvahetszentsegit!aztakurvahetszentsegit!aztakurvahetszensegit!

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.10.09. 22:36:39

Jó de mi lesz Koman nélkül az elődöntőben?

Secnir 2009.10.09. 22:36:44

na, most megnézem a végét az m2-n...

4-4-2 2009.10.09. 22:36:54

Ezt a csapatot még Egervári elcseszett taktiákja sem tudta kiejteni...:) Lassan eszembe jutnak az ifista Kásásék... NEM HISZEM EL!!!

Árpádka 2009.10.09. 22:37:06

EZT a meccset elmesélem az unokámnak az tuti ez klasszikus XDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

crouchy 2009.10.09. 22:37:23

na most ne ünnepeljenek hanem húzzanak aludni:)

Lord Lucika 2009.10.09. 22:37:53

Gyönyörően kiszenvedtük. Normális edzőt (jó... taktika is megfelel) meg pár extra játékost kérnénk Ghána ellen és meglesz a dönő is :D

4-4-2 2009.10.09. 22:37:53

Némethnek az utolsó 10 percért minden meg van bocsátva!

calciomax 2009.10.09. 22:38:29

Koman gól+2 gólpassz. Zseniális.

lexx 2009.10.09. 22:38:37

@Great Cornholio: ki a budoskurvaistent erdekel ez most? majd raerunk akkor aggodni vazzeg.eddig is mindfig sirtak itt egyesek,hogy mi lesz enelkul meg anelkul,nem? aztan itt vagyunk

Secnir 2009.10.09. 22:38:46

amúgy az olaszok két éve is nagy arccal jöttek a puskás stadionba, oszt 3:1 volt a vége.
valahogy rajta ragadtunk az olaszokon. azok ezentúl forgolódhatnak, ha meghallják azt a szót: magyar

badblood 2009.10.09. 22:38:49

Gratula a fiúknak! Egy Némethtel (is) jobbak voltunk!

Titi120 2009.10.09. 22:39:09

Áh, nincs szó, nincs jelző.

crouchy 2009.10.09. 22:41:30

mindenki nevében bocs az átlagon felüli káromkodásmennyiségért, de asszem ez most megbocsátható:)

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.10.09. 22:41:49

@lexx: Mert nélküle fele annyit sem ér a válogatott.

Secnir 2009.10.09. 22:42:11

idézet a beharangozóból:

Szerencsére nincs nagy baj, mert tovább írjuk a történelmet ma este, amikor Olaszországgal már az éremért mennek (ezt továbbra is vitatom - AHB) a mi drága gyermekeink.

AHB? vélemény?

tisti · http://todoristvan.blogspot.com/ 2009.10.09. 22:42:35

ez egy szenzáció, az biztos, de az is tény, hogy szar játékkal jött össze...3an 1 ellen az utolsó percben nem tudnak elmenni, lehetőséget adva az ellenfélnek egy utolsó kontrára?!

badblood 2009.10.09. 22:42:41

Gratula a fiúknak! Egy Némethtel (is) jobbak voltunk... Csak így tovább! Már nincs sok vissza... :))
(Koman rápihenhet a döntőre :)) )

r_magpie 2009.10.09. 22:43:02

nemhiszemel, nemhiszemel, nemhiszemel

ZenZo 2009.10.09. 22:43:04

Na jól van, huuuuuuuuuuhhhhhh.
Mára ennyi. Mindenkinek jó éjt.

drosiii 2009.10.09. 22:43:13

@redcard: nagyon sokat kell még tanulnia. ilyen mentalitással nem lesz nagy játékos belőle.

@4-4-2: Ugye nem gondolod komolyan hogy Egervári mondott olyanokat, hogy ne támadjunk, ne passzoljunk a jobb helyzetben levő társnak, 5en nézzük az egyszem olaszt, vagy a piros előtt, hogy 5en maradjanak fent és nézzék mi történik.

danesdzsu2 2009.10.09. 22:43:42

A Ghána elleni meccset szerintem nem merem majd megnézni. Nem az én idegeimnek való az ilyesmi.

betinho 2009.10.09. 22:44:01

Németh for president

Árpádka 2009.10.09. 22:44:01

Egyébként a meccs kb60-70% pokoli szarok voltunk de ez kit izgat és most tünés szunyálni. Szeptemberben Németh-Futács/Simon csatársort akarok és Komant Hajnal hejére

AP! (törölt) 2009.10.09. 22:45:15

gratula, gecinagyvolt!!1

tisti · http://todoristvan.blogspot.com/ 2009.10.09. 22:46:04

@danesdzsu2: a ghána elleni meccsen biztos nem lesz szükség hosszabításra...

4-4-2 2009.10.09. 22:46:32

Iszonyat gyorsasággal be kellene hívni Komant a felnőtt-válogatottba, nehogy a végén ukrán legyen. Ezzel a teljesítménnyel. A 80-as évek közepe óta nem láttam ilyen magyar focicsapatot. Nem is a tudás (persze, az is), de ez a hihetetlen lelkierő! Felálltak a Honduras elleni 0-3 után, nem kezdtek el taktikázni, hogy ne a cseheket kapjuk, nem omlottak össze, amikor a knédlizabálók ellen a hosszabbítás elején gólt kaptunk, nem omlottak össze, amikor Németh kihagyta a sorsdöntőnek tűnő 11-est, nem omlottak össze, amikor az olaszok a 82. percben kiegyenlítettek, nem omlottak össze, amikor egy perccel a vezetésünk után a hosszabbításban kiegyenlítettek - hát magyar fociba ilyet én még nem is nagyon láttam 85 óta.

crouchy 2009.10.09. 22:46:47

@Alapvonalszippantó Hapci Benő: ugyan már, általában minden olyan unalmas, ez végre most fun volt. Ha kikapunk nyilván általénos nemzeti agyfasz, de most örüljünk:) Erről a csapatról csak latinuszokba lehet beszélni:D:D

nils_h 2009.10.09. 22:48:06

@Alapvonalszippantó Hapci Benő: Gondolom nyomaszt a súly, hogy milyen képet rakj majd a Ghána ellen beharangba! Hát jól válaszd meg, kérlek!
Szanatórium helyett viszont lehet, hogy az is segít, ha leveszed a zacsit a fejedről :)

lexx 2009.10.09. 22:48:07

@Great Cornholio: aha ertem tehat akkor mar ki se alljunk,nem? egyszer probalj a pillnataban elni es orulni valaminek ok?tudom,hogy bazi nehez, de hidd el megeri.

sAp 2009.10.09. 22:48:12

köszönöm,nem hittem volna, hogy egyhamar ilyen élményben lesz részem, és ez már megint pont az ellentéte a tipikus magyar meccseknek, ebben a csapatban tényleg van valami.
bazmeg:)

némethet megkövetem,de koman milyen labdákat adott baszki...ha belőle sem lesz senki,akkor nem tudmo kiből lehetne...(mondjuk remélem ukrán válogatott nem lesz)
RIARIA!!!!!!!!

Árpádka 2009.10.09. 22:48:14

@tisti: Ja vagy szét kapnak vagy 2 talált gólal lerendezük 3.- tippem nincs. Németh asszem kompenzált keményen a tizi után

értelmetlen_nevű 2009.10.09. 22:48:28

@tisti: azért a csehek leverése után is mindenki azzal jött, hogy szép volt-szép volt, de az olaszok ellen úgysem lesz esélyünk.

Secnir 2009.10.09. 22:48:32

egymás után két 120 perces meccs.
ghána gyakorlatilag sétagaloppal jutott tovább.
most kettő verzió van:
egy: kifáradtunk, és a következőn nem tudunk futni
kettő: a fiúknak elmúlik az izomláza, míg a ghánaiak lemerevednek, mert nem futottak eleget.

nemtom.

calciomax 2009.10.09. 22:48:37

Ez a Koman lehet a következő Détári de komolyan.

T.F.E. 2009.10.09. 22:49:17

Koman és Németh iszonyatosan érzi egymást. Zseniális indítások voltak, amiket berúgott egy zseni.
Ghána ellen valaki másnak kell magára vállalni az indításokat, mert ugyanúgy be leszünk szorulva, mint az olaszok ellen a második félidőben. Viszont olyan tartása van a csapatnak, hogy remélem, senki nem tud megállítani bennünket a döntőig.

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.10.09. 22:50:08

@Secnir: azt vitattam, hogy ma már az éremért mentünk az olaszok ellen. ez egy teoretikus vita köztünk _benitóval. de most őszintén szólva leszarom. :)

montipájton 2009.10.09. 22:50:17

@drosiii: Ja, Németh egy fos mentalitású játékos, kár érte.Igaz, 120 perc alatt kb. egyszer sem tudták szabályosan szerelni, kifutotta a belét, cselezett, lőtt két klasszis gólt a hosszabbításban, de persze a mentalitása...

Áh, minek kezdjem ezt.

Koman két gólpasszához hasonlót Détári első 3 éve óta nem láttam.

Ghána ellen gáz lesz, de ez most kurrrrvára nem érdekel.

És végül: jelentkezzen, aki nem érzett plusz örömöt, amiért a szimpatikus színész bagázs fetrengett a végén a földön fájdalmában. (Popp, tedd le a kezed.)))))) )

4-4-2 2009.10.09. 22:51:06

@drosiii: Azt gondolom, hogy azt mondta: álljunk vissza és próbáljuk meg lekontrázni őket. Már csak azért is, mert behozta Simon helyett Dudást, holott így egyáltalán nem tudtuk elöl megtartani a labdát. Ebbe a taktikába kódolva van, hogy az ellenfél addig nyom, amíg rúg/talál egy gólt. Tipikus beszari magyar mentalitás. Ahelyett, hogy csinált volna egy Simon-Futács cserét és megpróbáltuk volna fent tartani a labdát, amennyire lehet. Aligha véletlen, hogy a 2. félidőben Némethnek momentuma sem volt (a kiállításon kívül). Egy dolog beállni védekezni az utolsó 10 percben, egy másik 30 percen keresztül szopatni magunkat azzal, hogy folyamatosan támadnak. De én most inkább örülök és igazából nem érdekel a taktika, csak az, hogy OTT VAGYUNK AZ ELŐDÖNTŐBEN!!

IronRock 2009.10.09. 22:51:45

@tisti: Azért én ezt nem rónám fel nekik! Két idegőrlő, pokolian kemény meccsen vannak túl, a csehek ellen 120 perc és 11-esek, aztán utazni 300Km-t és utána az olaszok ellen is 120 perc, ráadásul a fél csapat besárgult megint. A végére lehet hogy már elfogyott az erejük a koncentrációhoz az utolsó kontránál, az is iszonyat nagy teljesítmény, hogy megint a hosszabbításban szereztek gólt, kettőt is.
SZÉP VOLT FIÚK!!!

Mélységi bepassz 2009.10.09. 22:51:46

Édes jó Istenem. Még keresem a szavakat, csak nem találom őket. Kisteleki meg villámgyorsan fizessen egy fészekalj egyiptomi harkályt a csapatnak, megérdemlik.

HMS.NAGYSZINPAD 2009.10.09. 22:52:51

@crouchy:

mit mondott volna krisztián, ha 8-0-ra nyerünk? szuperlatívusz? mert így csak sima latívusz.

de nem ezért szeretjük.

döntőőőőőőőőőőőőőőőőőő

calciomax 2009.10.09. 22:52:58

Zseniális inditások voltak de hogy Németh zseni lenne-e azt nem hiszem....mindenesetre zseniálisan megoldotta az a kettőt.

Secnir 2009.10.09. 22:54:12

ezt különben be akartam vágni az olasz meccs elé:
www.youtube.com/watch?v=0do5xlE9C_A
kötelező darab. felvétel egy olasz edzőtáborból.

4-4-2 2009.10.09. 22:54:18

@calciomax: Nagyon remélem, hogy nem! Legalábbis válogatott szinten, ahol Détári kb. 1986 után semmit sem mutatott.

kzgy 2009.10.09. 22:55:21

én magyar focistát még nem láttam élőben, aki ennyire cool lett volna, mint Németh ziccerben - nem csak most, korábban is, Pool tarcsiban, Athénban, U19EBn

Secnir 2009.10.09. 22:55:24

@Mélységi bepassz:
cashteleki nem keres harkályt.
elutazott portugáliába a nagyválogatott meccsére.
rábaszott.

drosiii 2009.10.09. 22:56:00

@montipájton: - Elbeszélsz mellettem
@4-4-2: Ezt most te is leírtad, hogy nem tehet arról, hogy a fiúk nem oldották meg amit kért.

de örüljünk a továbbjutásnak!

lexx 2009.10.09. 22:57:10

@Great Cornholio: ilyen avatarral ezt nehezen hiszem el :)

nils_h 2009.10.09. 22:58:09

@Mélységi bepassz: @Secnir: Ha ezek kapnak a kétszer 120 percre még egy-egy hamvas egyiptomi harkályt, akkor tuti nem fognak tudni megmozdulni már a hónapban :)

calciomax 2009.10.09. 22:58:16

@4-4-2: a képességeire, adottságaira gondoltam. Egyébként a 86 utáni vállogatottat Maradona se dobta vona fel....

Mélységi bepassz 2009.10.09. 22:58:26

@Secnir: Hja, igaz, csak utaljon, jobb is ha nem érintkezik velük. Mostantól ez a NAGYbetűs NAGYválogatott. ;-)

vigvik 2009.10.09. 23:01:00

Ilyen meccsen magyar csapatot győzni látni - nem hittem, hogy ez velem valaha megtörténik.

Ghána ellen behúzzuk rutinból:)

Malachi 2009.10.09. 23:01:04

Most már nem remeg a kezem, tudok gépelni.

ABÜDÖSÉLETBE! Ez mekkora meccs volt. Koman-Németh, áh...nincsenek szavak és mindezt a 113. és 117. percben, baszki...

Komolyan mondom nem is emlékszem, mikor láttam ilyen jó meccseket utoljára, magyar válogatottól meg talán soha, bár láttam a magyar-brazil 3:0-t 25 éve, de arra már nem emlékszem.

Gyönyörű befejezés egy hullámzó színvonalú meccsen. Ennyi ÉPPEN elég, hogy mi legyünk a legnagyobbak. Állat volt. Csudajó éjszakát mindenkinek!

MAti 2009.10.09. 23:01:17

Gratu & köszönet, ilyet magyar csapattól én még nem láttam ('83-ban születtem, kb. a '90-es évek eleje óta nézek is meccset).
A lényeg asszem ennyi.

calciomax 2009.10.09. 23:01:20

Ki gondolta volna mondjuk májusban hogy lófaszt se fogja érdekelni a Portugál-Magyar hanem helyette Egyiptomra szegeződnek a tekintetek....

Integető hajbókoló lufiember 2009.10.09. 23:01:37

Németh egy hisztis picsa, aki kurva jól végzi a dolgát. A mi kis magyar céronáldónk, azzal a különbséggel, hogy nem is hasonlít rá.

Ezeket a srácokat egyszerűen nem szabad szétbaszni, iszonyat rég játszanak együtt, fejlődjenek csak, éljék meg ezt a VB-t és a következő tornákat. Ha olimpia, olimpia. Ha EB, akkor EB. De ne hívjuk be felelőtlenül a válogatottba őket. 3-4 év múlva oké. Könyörgöm. Légyszi.

2009.10.09. 23:02:42

Grat a srácoknak!
Koman mom. Úgy fog hiányozni a következő meccsen, mint a realnak cronyi. A mentalitása és a játékhoz való hozzáállása messze a legjobb a csapatban.

MAti 2009.10.09. 23:02:51

Koman-t én korábban nem nagyon láttam, de most nem értem, hogy-hogy nem került eddig a felnőttválogatott környékére.
Sokat dolgozik, jó meglátásai vannak, Némethnek két forintos gólpasszt osztott ki, és a középpályán baromi hasznos volt. Megjátszható, segít, közel van, vállal.

Lehet persze, hogy egy Töfting-Vieira kettős között ő sem fickándozna, de majd meglátjuk... :)

r_magpie 2009.10.09. 23:03:21

visszaolvastam, nem értem azt a sok meccs alatti fikázást. a rengeteg bénázás ellenére ez óriási volt a fiúktól. rohadtul ólmok voltunk egy óra után, de már megint ott volt a szív. nem ragozom, ugyanazt mondanám úgyis mint mindenki, erről a meccsről csak latinuszokban lehet beszélni (nemcsak a meccs, a duma is klasszikus lesz:))

ez mekkora máááááár, magyar focicsapat vébé elődöntőben:)))))))))))))))

amúgy Ghána nagyon durva,11 technikás izomgorilla, nekem nagyon tetszettek eddig. pedig még csak most jöttek le a fáról.

calciomax 2009.10.09. 23:03:35

Télleg ezzel akkor most megvan az olimpia nem?

twentynine 2009.10.09. 23:03:39

@Secnir:
Gecinagy video. : DDDDDDDDD

4-4-2 2009.10.09. 23:03:48

@drosiii: De, pont az a baj, hogy azt csinálták. Csak éppen egy csatárt elöl hagyva nem lehet normális helyzeteket kialakítani. De mindegy, az a lényeg, hogy továbbjutottunk. A többi nem érdekes.

MAti 2009.10.09. 23:05:07

Németh pedig... én nem ismerem, nem is érdekel a "személyisége".
Amit látok: hogy olyan megoldásokat választ, és technikai szinten az alapértelmezett mozdulatok mások, mint amit magyar futballistától megszoktam.
A Sanyi leveszi, majd megtolja.
A Krisztián meg általában a levétellel próbálja a megfelelő irányba megtolni a labdát. Szerda esténként a BL-ben ez a norma, itthon még nem - de most örömmel láttam.

Meg azért most mégiscsak 2 gól + 1 gólpassz, emellett nekem tökmindegy, milyen személyiség. :)

r_magpie 2009.10.09. 23:05:51

ja, lehet, hogy hülye vagyok, de a hosszabbításban végig azt éreztem, hogy ha kiesünk, akkor is rohadtul tudok örülni ennek a csapatnak.

horas 2009.10.09. 23:07:31

Kurva nagy meccs volt Muterrral itt csapkodtunk a nappaliban.:)Amúgy én egy kicsit hiányoltam a kurázsit.Ezt elöbb elkellett volna dönteni.A bíró meg egyszerűen fos volt.De a gyerekek kurva jók voltak !Nagyonnagy tisztelet nekik!Ez már Igen!RIA RIA...

mándy 2009.10.09. 23:07:44

Koman (1 gól, 2 gólpassz) -Németh (2 gól , 11-es, kiállítás) zseniális volt ma (is)!
Lehet Németh hisztizett, de mikor támadtunk, ment vissza védekezni az elöl ragadt középpályás helyett többször is.
Néztem a Ghána meccset, nem lesz egyszerű, oda sajnos pont a kondi kéne...

gasbert 2009.10.09. 23:07:54

Komant a Milanba.. :D

popp · http://koncertblog.com/ 2009.10.09. 23:07:59

Ez megint katartikus lett! Ott vagyunk a legjobb négy között! Hihetetlen!

drosiii 2009.10.09. 23:08:03

@4-4-2: Azt hiszem esélytelen, hogy a 4-4-2vel vitázzak. =)

de amúgy nem csak 4-4-2ben lehet jól kontrázni.

4-4-2 2009.10.09. 23:09:39

@drosiii: Tudod, mit? Igazad van. Elismertem. Nekem bőven elég, hogy továbbjutottunk. Ha Te ettől boldog vagy, akkor igazad van. Inkább örüljünk a sikernek.

nils_h 2009.10.09. 23:10:30

@r_magpie: igen, az első Németh gól után már én is.

Integető hajbókoló lufiember 2009.10.09. 23:11:47

Amúgy a poszt mellékelt ábráján (képen) szarrá röhögtem magam. :)

Szokatlan érzés volt hallgatni a jurósport kommentátorait, ahogy épp ecsetelik Gulácsi magabiztossága, Koman látásmódja, valamint Németh helyzetkihasználása mennyire bejön nekik. Soroltak még sok szép jelzőt, de valahol itt van az a pont, hogy felfigyelnek rájuk. És ez jó.

Kiss Ádám mondotta volt: Besza-behu. Olyan meccs volt ez most. Tényleg lehet örülni ennek a csapatnak. Tényleg "más" ez a csapat.

CaBeL 2009.10.09. 23:12:40

@gasbert: nem kéne komant azzal elrontani egy életre, hogy a milanba küldöd :D

amúgy szép volt fiúk, valahogy csak behúztuk... mondjuk hamarabb eldönthettük volna. ez az idióta bíró meg a százhuszonöt lapjával. csoda, hogy maradt hely a kártyák hátoldalán.

neeskens 2009.10.09. 23:14:18

Koman két olyan labdát adott, amilyet a legnagyobbak tudnak. Igazi vezér.

Németh pedig bizonyított. Üvöltöttem a tv előtt, a "a Kisjézus, a Kisjézus"

Köszönöm az élményt.

szempontpuska 2009.10.09. 23:14:26

Jaaaa ! Hát nem mi játszottunk fehér mezben ???
:-D

mándy 2009.10.09. 23:14:45

hát most Szőllősi az NSO-n nagyon rábaszott

Bedeko 2009.10.09. 23:15:16

Németh télleg nem hasonlít Céronira, de van a gesztusaiban egy adaggal belőle. Amikor két kézzel arcához kap, amikor lihegve belenéz a kamerába... Kicsit Clnorins, kicsit Ibrahimovicsos. És ugyanolyan jó. Remélhetőleg felhúzzák még jobban az Athenban, esetleg máshol az elkövetkezendő 1-2-3 évben.
Koeman nélkül viszont sehol se lenne. Ő volt az igazi bajnok, vagy a bajnok B oldala. Hiányozni fog az elődöntőben.

gasbert 2009.10.09. 23:15:45

Igéretes és biztató ez a fiatal magyar csapat , már csak egy olyan edző kellene aki betudja épiteni őket a nagyok közé és akkor hosszú idő végre lenne egy tökös magyar csapat.
Mert ezek a fiúk nem fognak megijedni egy C.Ronaldotól vagy Ibratól.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.10.09. 23:17:08

Azért Ghána is hosszabbításosot játszott kedden Dél-Afrikával Egyébként a Ghána-Korea hasonló meccs volt, mint a mienk. A második félidő közepétől alig tudtak lépni a ghánaiak, úgyanúgy benyomta őket Korea, mint minket az olaszok, csak ők végigtudtak vinni egy kontrát a második félidőben. Nekik is vannak sérültjeik és tőlük is kisárgázódtak páran.

De most inkább örüljünk, ez megint hihetetelen volt,

kzgy 2009.10.09. 23:17:37

@Bedeko: Koman, remélem, úgy érted - egyébként kíváncsi vagyok, a Koeman mit fog lépni

drosiii 2009.10.09. 23:17:51

@4-4-2: Inkább szomorú, hogy nem lehet értelmesen elbeszélgetni erről.
Boldog amiatt vagyok, hogy továbbjutottak a fiúk.

gasbert 2009.10.09. 23:19:30

@CaBeL: Jó akkor ne most , hanem mikor a bajnokaink kiöregednek és nem lesz aki elrontsa őt.
De komolyan az új Milanban , ha lesz ien , eltudnám képzelni , bár nem tudom a Bariban hogy teljesit , mennyire birja fizikailag az olasz bajnokságot.

calciomax 2009.10.09. 23:19:35

Ibra, CR ugyan már azért maradjunk a földön....mert nagyot taknyolunk megint.

neeskens 2009.10.09. 23:20:46

Bede Márton is rábaszott az indexen, aki amúgy is a bögyömben volt. Miután ő mindenhez ért, legalábbis mindent képes lefikázni.

sportgeza.hu/sport/fizikalisedukacio/2009/10/02/a_nagy_pofa_es_az_onbizalom/

Az utolsó mondat kurva jó:"Így a játékosoknak már csak szépen, ügyesen, csendben és szerényen minél jobban kellene focizniuk."
Az újságíróknak már csak szépen, ügyesen, csendben és szerényen minél jobban kellene írniuk.

Stoney Hill Billy 2009.10.09. 23:20:55

na ki nézi meg ezek után holnap a "nagyok" meccsét?

fallen 2009.10.09. 23:22:15

Ennek így kellett lenni. Ha síma 2:0 ide, akkor egy hónap múlva senki sem emlékszik rá, de így klasszikus meccs lett. De nem értem a rengeteg fikázást. OK, hibás volt a Simon-Dudás csere, és idegbajt kaptam, hogy feltöri a hátunkat a háló, és hogy miért nem támadunk emberelőnyben. De akkor is...

calciomax 2009.10.09. 23:23:20

Némethet és Komant leszámitva nem tudták 8méterről egymásak rugni a labdát és kettős emberelőnyben játszva is beszorultunk. Viszont az erő velük van...

BK 2009.10.09. 23:23:27

@neeskens: nem tudom, mi a problémád, megfogadták a tanácsot és szépen, szerényen továbbjutottak.

Titi120 2009.10.09. 23:23:50

A világ 8 legjobb csapata között van a magyar válogatott korosztályában ! Labdarúgásban.

Elképesztő jó leírni.
Meg is teszem mégegyszer: A világ 8 legjobb csapata között van a magyar válogatott korosztályában.

gasbert 2009.10.09. 23:25:05

@Titi120: Mostmár nem a 4 legjobb között ? ;)

CaBeL 2009.10.09. 23:25:28

Gosztonyit ne hagyjuk ki a jók közül. Szépen játszott.

Lord Lucika 2009.10.09. 23:25:30

@Titi120: Írd le néggyel is. Most már megteheted :D

calciomax 2009.10.09. 23:26:07

De hülye vagy! A 4 között van!

Vaader 2009.10.09. 23:26:09

Végre Kissnek, Némethnek és társainak lehet szurkolni egy világversenyen, nem Lampardnak, Ronaldonak vagy Xavinak. :) Szeretem ezt a Csapatot!

Titi120 2009.10.09. 23:26:21

@Titi120:
Nem mintha baj lenne az állításom igazságtartalmával, de ezt még jobb leírni:
a világ 4 legjobb csapata között van a magyar válogatott korosztályában ! Labdarúgásban.

Titi120 2009.10.09. 23:28:16

Srácok, srácok, az előbbi nem zárja ki az utóbbit.

Majd halmazelméletből (vagy valami hasonlóból) egyszer fogjátok tanulni. :P

Titi120 2009.10.09. 23:29:59

Nem mellesleg sanszos, hogy ma este minden eddig itthon játszó fiatal csinált magának egy várhatóan 2010-től életbelépő szerződést egy nyugat - európai klubbal.

neeskens 2009.10.09. 23:30:44

@BK: Semmit, csak, amit írtam azt várom az index nagypofájú újságíróitól is.

T.F.E. 2009.10.09. 23:32:06

Hát igen, Ghána ellen nincs sok esélyünk, de hátha ezt ők is elhiszik, és kontrából meglepjük őket.
De ha nem akkor sincs gond, a csapat ezzel a négy győztes meccsel annyi örömet adott, hogy már régen a ráadásnál tartunk.

nadivereb 2009.10.09. 23:33:40

3 dolog:
1: Ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá
2: Ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá
3: Ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá
Életem legnagyobb meccse. Mindazösszes közül. Köszönöm, fiúk.

mándy 2009.10.09. 23:37:48

mondjuk a bíró nagyon utálta az olaszokat, az biztos... vagy mi voltunk szimpatikusak? :)
(ilyen is régen volt -sose- hogy a bíró nekünk fújt)

nils_h 2009.10.09. 23:38:09

@Alapvonalszippantó Hapci Benő: ugye, hogy jobb így? :)

(ui.: mellesleg remélem, hogy ez az arckifejezés nem pote harkályának "másik fele")

Hispan07 2009.10.09. 23:38:25

Magyarország, Magyarország, Magyarország Ééééjááááóóóó!!! :))))

aki meg már most azon nyavajog, hogy mennyi esélyünk van Ghána ellen, az menjen, és szarjon egy kiadós SÜNt, fene egye mega bitang nép!

SamS 2009.10.09. 23:44:14

@neeskens: Attól még tahóság olyanokat nyilatkozni, h büdös van meg sok a néger.

Bumpi 2009.10.09. 23:48:40

hulyek vagytok, afrikai csapatokat nullara verjuk, 3-0 lesz ide

Stoney Hill Billy 2009.10.09. 23:57:07

Nem kell beszarni, Koman helyére jön Tóth Bence.

robill760 2009.10.09. 23:58:52

Úgy látom, senkit nem érdekel, de azért leírom újra, hogy kísértetiesen hasonlít ez a menetelés a bolgárok 94-es vb-szereplésére. (0-3, 4-0, 2-0, tizikkel továbbjutás, egygólós győzelem), de most jön a nagy feladat, megtörni a sémát, átrajzolni a mintát stb. Ghána kutyakemény lesz, kigyúrt Essienek csonttal az orrukban, de Németh flegmán gólkirály lesz, úgyhogy nincs miért aggódni.

hvuk 2009.10.10. 00:06:32

Asszem első hozzászólásom az NST-n, de most muszáj.

Lázár Ervinnek végre igaza lett. Isten beállt focizni és most a megfelelő oldalon tette.

bambusznad 2009.10.10. 00:10:42

@Árpádka: nem játszottunk szarul a meccs 60-70%-ban. egyszerűen a 60. percben egycsapásra kijött belőlünk (nézzétek el a királyi többest) a fáradtság és onnan már lépni sem volt erőnk. Bonaventurának esélye nem lett volna a 20. percben végigvinni egy ilyen keresztbefutást, nem hogy gólt lőni a végén. az első félidei játékunk sokkal jobb volt az olaszokénál. a mi játékunkban benne volt a gól, az olaszok gyámoltalanok voltak, nem tudtak harapni, még ugatni se nagyon. bezzeg a meccse előtt : )...

óriási élmény volt! köszönöm U20-as bódogságos faszagyerekek!

hüjeliba 2009.10.10. 00:13:58

meccs utáni nyilatkozatok a fifa honlapról :
(fordítás tőlem )
Egervári :
Tudtuk,hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, és úgy lett. Egy nagyon feszült mérkőzés volt de úgy éreztem bármi is történjék a pályán az én játékosaim csak a meccsre koncentráltak. Sőt azt is mondhatnám a játékosaim higgadtabbak tudtak maradni mint jómagam. Németh góljai elkápráztattak. Most megmutattuk valódi erőnket.
Rocca :
Nem igazán kezdtük jól a mérkőzést az első percben büntetőből kapott gól nagyon megnehezítette az életünket. Aztán magunkhoz tértünk és elkezdtünk játszani, és egészébe elégedett voltam a látottakkal. nagyon érdekes meccs volt, az eredmény miatt csalódott vagyok ,más lett volna ha nincsenek a kiállítások, de igy is meg tudtuk mutatni milyen jó csapat vagyunk.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.10.10. 00:18:21

Most ismétlik az Eurosporton!

christvhu 2009.10.10. 00:20:10

ma csak annyi, hogy
GRATULA!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

hüjeliba 2009.10.10. 00:20:57

na most akkor nem tudom : az edző csinálja a csapatot vagy a csapat az edzőt ?

Vesd össze fenti nyilatkozatot az amit először (honduras után)mondott : A csapatom nem elég érett túl fiatal.

Integető hajbókoló lufiember 2009.10.10. 00:28:16

@hüjeliba:
Ez tényleg egy elég felelőtlen "össze-vissza" nyilatkozat Egerváritól. Egy nagyítót megérdemelne az utóbbi 1 év terméséből pölö.

christvhu 2009.10.10. 00:30:51

@hvuk: Lázár Ervinnek végre igaza lett. Isten beállt focizni és most a megfelelő oldalon tette.
Ennyi))))))))))))))))))))))))))))))))))))
éjáóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó

szilvinjo 2009.10.10. 00:59:46

szijjasztok!

Koman Vladimir. Megtanultam a nevét. negyvenöt éve nézek magyar focit ( szegény én) de nem sok ilyet láttam...Oda megy a labda, ahova rúgja. Oda rúgja, ahova megy a csatár. Az Ebedli-Törőcsik pár lehetett volna ilyen,mint ő a Némethtel, ha idejében hagyják őket együtt játszani.Ha ezt a Ghánát valahogy túléljük, mert pl. valahogy valaki előrejuttja a labdát-képes erre Komanon kívül más is???-a többit a döntőben megoldja a Koman. Kár azért a sárgáért, bár jogos volt, még kezet is fogott a bíróval...
Hajrá gyerekek!

értelmetlen_nevű 2009.10.10. 01:24:07

Nekem Koman sárgalapjánál az volt az érzésem, hogy szándékosan sárgult ki, nehogy a döntőt kelljen kihagynia. A lerántás után még megrúgta a digót, a biztonság kedvéért. Persze lehet hogy csak én látom bele. Az első olasz kiállítás szerintem jogtalan volt (úgy láttam, hogy nem a büntetett játékos faultolt). Szekerest pedig klasszikus olasz színészkedéssel intézték el, szerintem szó sem volt szándékosságról.
Szarul játszottunk egyébként, de kit érdekel ilyenkor.
Azért az idegesít, hogy a külföldi fórumokon mindenki a 'heroic' digók lomposát szopkodja.

rizla 2009.10.10. 01:26:29

egyébként ha írtam volna a topicba, németh duplát írtam volna. tanúim vannak rá, hogy 3-1et tippeltem némó duplával, majd amikor egyenlítettek az olaszok, azzal nyugtattam a társaságot, nyugi, még van egy németh dupla. majd amikor másodszor egyenlítettek, szerencsére ott voltam én, hogy tudassam, még van hátra egy németh gól.
köszönjük, az univerzum rendje helyreállt.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.10.10. 01:27:16

Gyönyörű,gyönyörű,gyönyörű!Nem láthattam sajnos a meccset,mert italozásra voltam hivatalaos,de ez fantasztikus!!!Köszönöm!

pink75 2009.10.10. 01:28:12

erről a szabóról sose hallottam, de vazz, nagyon jó!

languszta 2009.10.10. 01:37:16

Németh duplázásában én is biztos voltam egész héten!

fallen 2009.10.10. 01:41:41

@értelmetlen_nevű: Koman első sárgája törlődött volna meccs után, tehát a döntőt, csak akkor hagyta volna ki, ha Ghána ellen pirosat kap, szóval egyértelműen nem akart sárgát kapni. Szándékosan amúgy is csak akkor csinál ilyet az ember, ha a köv ellenfél gyenge és nincs tét.

értelmetlen_nevű 2009.10.10. 01:56:23

@fallen: köszi, ezt nem tudtam. ettől függetlenül szerintem nem volt indokolt az a lerántás az ellenfél térfelén.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.10.10. 04:50:53

toljuk, menjünk,
ésch
a kishitűek menjenek...

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2009.10.10. 08:23:07

höhö, megláttam a neten, hogy 1 ide (kb a 3. percben csekkoltam), mondom, én ezt nem nézem, mert csak szétidegelem magam. azt jól tettem :). viszont végre láttam őszintén és szélesen vigyorogni Krisztiánt (második gólja után, összefoglalóban). meg a gólöröme is szimpatikus volt. és jóóó sokáig tartott. szép volt, Fiúk!

Ronal-d'oh! 2009.10.10. 08:44:40

Vajon ilyen érzés angolnak, németnek, stb lenni a világ- és Európa-bajnokság alatt?

jjeessuuss_ok 2009.10.10. 09:20:13

Én csak annyit szeretnék írni, hogy:
KÖSZÖNÖM FIÚK!!!
Fantasztikusak voltatok!!!

Koman Vladimir világklasszis teljesítményt nyújt, Német Krisztiánról meg tudtam, hogy vág két gólt!!

Az egész csapat meg úgy jó, ahogy van!

A 2. olasz gólnál viszont majdnem megszült az asszony...

Viszlat 2009.10.10. 10:15:52

@nekedX: Én is erre gondoltam, de őket már biztosan nem hozza ennyire lázba egy negyed-döntő. :)

kukonyalori 2009.10.10. 10:28:29

Szép volt fiúk! Hihetetlen nagy meccs volt!
Volo nélkül télleg nehéz lesz Ghána ellen, de legalább pihen egyet, hogy a döntőben ismét elkáráztasson minket kiváló zsugáival, játék inteligenciájával, és munkabírásával. Németh rulez!

Hajrá Magyarok!

Irapuatótól Szuezig 2009.10.10. 10:31:12

a ghánaiak is nézték a tegnapi meccset:
discussions.ghanaweb.com/viewtopic.php?t=110142&postdays=0&postorder=asc&start=30

az elején még nekünk szurkoltak, mondván, hogy mi vagyunk a gyengébbek, aztán az olaszoknak, miután kiállítottak tőlük két embert. a végén meg már a bírónak, hogy osszon ki még több lapot. :)

Irapuatótól Szuezig 2009.10.10. 10:35:45

és az is jó dolog, hogy a liverpool fanok meg már torres mellé vizionálják Némethet a pool csatársorában, és nem mellesleg drukkolnak neki, hogy fejlődjön az aek-ban :)
www.liverpoolway.co.uk/forum/ff-football-forum/84245-u20-world-cup-hungary-v-italy.html

szerintem, baromi sokat fog ez a csapat profitálni ebből a teljesítményéből: figyelem, komolyan érdeklődő csapatok. csak okosan kell élniük ezzel. remélem, ebben is megmutatkozik majd, hogy mennyire profik.

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.10.10. 10:43:48

Én nem értem Némethet mért kell és hogyan lehet ennyit fikázni. Torres fiatalon ugyanilyen volt, egy jó csatárnak egyszerűen meg kell tanulnia azzal élni, hogy egyfolytában faragják, és hogy a társak nem feltétlenül vágják, hogy ő mit akar. Lehisztispicsázni végképp túlzás, a nem-skandináv csatárok mind ilyenek ;)

raoul_duke 2009.10.10. 10:45:10

@értelmetlen_nevű: kicsit szerencsétlen labdavesztés után reflexből utánaugrott a gyereknek: "rólam nem indítasz támadást, bazmeg". Kapitányként jól tette.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.10.10. 10:45:22

@Irapuatótól Szuezig: A lényeg, hogy mindenképpen kerüljék el a srácok az angol Championship csapatokat, azok nem nekik való. Szegény Buzsákí és Priskin ott szenved évek óta. Vagy egy top liga kisebb csapatát javasolnám vagy pedig Hollandiát, Görögországot vagy pedig Törökországot. Ugródeszkának mindegyik megteszi. Elsőkörben egyébként Némethből, Komanból, Gosztonyiból és Présingerből nézek ki komolyabb nemzetközi karriert, de a többi srác is befuthat ettől még.

SamS 2009.10.10. 10:55:16

@donnelly: Engem csak az zavar, hogy a magyar-médiának és egyéb fórumoknak köszönhetően sokan már most biztosra veszik, hogy Európa legjobb 10 csatára közt lesz. Hadd ne soroljam a neveket, hogy kik vannak fényévekkel előtte a 21-23 évesek közül.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.10.10. 10:56:07

@donnelly: Tudod ez itt a könnyen ítélkező gentlemanek klubja. Egyébként azokat, akik folyton azon vekengenek, hogy ez vagy az a csatár miért reklamál annyit, beraknám egy feszes hangulatú meccs közepére és jól bokán rugatnám a bakterral a tizenhatoson belül, majd a bíróval tovább engedtetném az akciót. Akkor tartok tőle, hogy a "hisztispicsázókból" is előjönne a "hisztispicsa".

Szóval Némethet annyit faragják ezen a vébén, hogy azt a tévében is rossz nézni, még jó hogy igazságtalan vagy igazságtalannak vélt helyzetekben fölmegy nála a pumpa.

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.10.10. 10:57:58

@SamS: Ő a mi kutyánk kölyke, nekünk vele kell foglalkoznunk, nekünk ő lesz a világ legjobb csatára, ahogyan eddig Sanyi volt;). Mindenki a sajátját sztárolja, és várja a világ legjobbjai közé, ez egészséges dolog, az lenne a furcsa, ha nem így lenne. Az állandó fanyalgás az egészségtelen, nem az optimizmus.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.10.10. 11:01:21

@SamS: Hagyjuk már ezt, itt a többség tisztában van nagyjából, hogy hol tart és mit ér jelenleg Németh. Aki meg beszopja az ilyen nagy győzelem után természetes hype-ot és irreálisan ítéli meg, az ő baja. Miért nem lehet most örülni a csodálatos bravúrt jelentő, hosszabbításban lőtt két góljának?

psychocska 2009.10.10. 11:07:35

Ha nem is lesz világklasszis(bár torres oldalán lehet), akkor is egy olyan játékos, amilyen magyar válogatottnak nagyon régen volt: igazi csatár.

Boxi_911 2009.10.10. 11:08:19

Ki tudja megmondani, hogy a következő mérkőzésre kik lesznek bevethetők, kik az eltiltottak és a sérültek? Mert enyhén szólva ez a tegnapi bíró kicsit beleköpött a levesbe ilyettén módon...

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.10.10. 11:08:31

Amúgy már az óriási lépés lenne, ha rendelkeznénk egy nemzetközi szinten "decensnek" számító csatárral, ez számunkra olyan, mintha világsztárunk lenne...

SamS 2009.10.10. 11:10:18

@donnelly: @popp: OK, persze, csak egy idő után már az ember agyára megy, hogy ugyanazok a srácok 10 napja még el lettek küldve a halálba, de most már világklasszisokat látunk bennük. Nem mindenkire vonatkozik ez, de úgy összességében Magyarországon ez volt jellemző az utóbbi 2 hétre. Én speciel ismerek olyat, aki pár hete még a Németh-fikázók táborát erősítette, de most 2 parádés meccs után már Közép-Európa legnagyobb tehetségeként, potenciális aranycipősként beszél róla.

Irapuatótól Szuezig 2009.10.10. 11:14:05

@popp: hm, lehet, hogy igazad van, de Németh tehetségesebb, mint Priskin, ezért talán képes lenne egy angol stílusú csapatba is beilleszkedni. Amit kevésbé tartok valószínűnek, hogy fizikálisan meg tud erősödni annyira, hogy bírja a darálót.

Én mondjuk annak örülnék a legjobban, ha egy spanyol csapathoz kerülne, és talán az a játékstílus is jobban feküdne neki.

Ezért reménykedem, hogy tényleg ki tudják használni ezt a figyelmet, és úgy lépkedhetnek csapatról csapatra, hogy folyamatosan fejlődve tudják kihozni képességeikből a maximumot mondjuk már a következő olimpián is, nem pedig fél/egyéves kitérőkkel, amikor jól keresve kispadoznak.

psychocska 2009.10.10. 11:14:14

Én pl. az első meccs után sem a játékosokat hibáztattam, inkább a holland csodaedzőt és kisteleki úr csodás meglátásait.

zsakfos 2009.10.10. 11:20:29

@psychocska: Nem mintha akármelyikőjüket túlzottan kedvelném, de hidd el nem sok közük volt ahhoz a vereséghez. Az a meccs a játékososk rossz mentalitásán ment el, bár szerintem kellett az a nagy pofon, hogy most a 4-be legyünk.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.10.10. 11:21:40

@Boxi_911: Nálunk azt hiszem "csak" Koman, Szekeres és talán Takács lesz eltiltott a többieknek törlik az egy sárgáját, úgyhogy Présinnger viszont visszatérhet a védelem bal oldalára, ami viszont jelentős erősítés lesz. A vébé alatt kisebb-nagyobb sérüléssel - mint az nem újdonság - Németh, Simon András, Debreceni és Korcsmár bajlódott, de mindannyian pályára léptek azóta.Szóval annyira nem vészes a helyzet.

Amúgy a ghánaiak egyik legjobbja Ayew is kisárgázta magát, ha jól emlékszem. A koreaiak elleni második félidőben Ghána is nagyon fáradt csapatnak tűnt. Viszont nagyon vigyázni kell velük, mert erősek, villlámgyorsak és még technikásak is. Az irányító Ayew és a két csatáruk (akik hat illetve négy gólnál járnak) egészen elképesztőek.

Érdekesség, hogy hátrányba kerültek, majd belefutottak egy hosszabbításba az ellen a Dél-Afrika ellen, akiknek mi Németh nélkül hintettünk egy négyest.

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.10.10. 11:24:02

@SamS:
A megoldás: nem kell NSO-related tartalmakkal szennyezni az elmédet!;)

zsakfos 2009.10.10. 11:24:08

@nekedX:
Hát az angolok régen éltek át hasonlót:) 96 óta összesen nyyertek 2 egyenes kieséses meccset a vébéken, ebéken.
A hosszabítás, és főleg a 11esek meg nem az ő világuk:)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.10.10. 11:27:43

@Irapuatótól Szuezig: Szerintem ő egyelőre nagyon jó helyen van Athénban.

@SamS: A hőseinkkel mindig elfogultak vagyunk, és akár orbitális túlzásokba is esünk velük kapcsolatban rossz játéknál negatív, jó játéknál pozitív irányba. Ennek a csapatnak a tagjai meg hősökké váltak az emúlt években és főleg az elmúlt napokban.

reader613 2009.10.10. 11:30:41

vladimir, isten vagy. A FIFA honlapjáról:

The stat
4 - The number of consecutive matches Hungary captain Vladimir Koman has now scored in at Egypt 2009. The Bari midfielder set his side on the road to victory over Italy when he struck from the penalty spot after only two minutes.

In doing so he became the first European player to enjoy such a scoring streak in the competition and only the sixth in all, behind the Brazilian duo of Geovani and Adailton, Chile's Camilo Pino and the Argentinians Juan Roman Riquelme and Lionel Messi, the latter achieving the feat at Netherlands 2005.

Boxi_911 2009.10.10. 11:32:30

@popp: Reméljük, hogy a csapat elbírja az ő hiányukat a köv. meccsen. Némethtől most kurva sokat fognak várni, ami sztem nagy teher lesz a számára sajnos. Amikor egy kicsit elterelődött a figyelem róla, és "leírták" az emberek, akkor kezdett el jobban játszani és főleg gólt rúgni... Nem szeretném, ha ugyanebbe az esetbe kerülne, mert az nem tenne jót a köv. meccsre nézve. Ami szomorú, hogy a csapat motorja, Koman nem lesz ott, aki képes a gyors ritmusváltásokra és a jó meglátásokra. Ki tudja őt pótolni?

popp · http://koncertblog.com/ 2009.10.10. 11:36:03

@Boxi_911: Ez jókérdés, a fradisták szerint Tóth Bence pótolhatja. Én még nem láttam a kölyköt, de drukkolok neki.

nadivereb 2009.10.10. 11:39:41

Visszaolvastam. Röhej. Komolyan, szerintetek 2002-ben hány dél-koreai hisztériázott azon, hogy a bíró miatt jutottak tovább? 1986-ban Argentínában hányan baszogatták Maradonát az istenkeze miatt? És ezek a meccsek mázlival/csalással/geciséggel dőltek el, nem pedig szívvel és lélekkel. Tanuljunk már meg örülni, könyörgöm!

zsakfos 2009.10.10. 11:46:30

@popp:
Ayew ( Abedi Pelé fia) játszhat, a védelemből Mensah esett ki, viszont nekik is van 2 visszatérőjük.
Ayew, Osei és Adiyah tényleg elképesztően jók, rájuk nagyon kell figyelni, viszont hajlamosak az önzőségre.
Amivel szerintem nyerhetünk az a szervezettség. Illetve ami érdekesség, hogy nem játszottak még hátrányban. Ha az elején tudnánk egy gólt rúgni az sokat jelenten, hátha összezavarodnának egy kicsit.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.10.10. 12:00:35

@zsakfos : Na azt nem tudtam, hogy Ayew, Abedi Pelé fia, de nagyon jó zsugás az tutti. Mondjuk Mensah hiányát sem sajnálom, nagyon magabiztos volt tegnap a középhátvéd.

Egyébként voltak már hátrányban a ghánaiak a Dél-Afrika elleni nyolcaddöntőn, amikor rotterdami Erasmus beköszönt nekik.

nordsee 2009.10.10. 12:01:01

@Boxi_911: Némethtől lehet kurva sokat várni, csakúgy mint az egész U20-as csapattól. Messze nem kell őket úgy pátyolgatni, mint a nagyokat. Kemény elvárásokat kell és lehet támasztani velük szemben. Simán elbírja egy olyan csapat, ahol pl. egy ilyen támadókettős van. Ilyen cool megoldásokat látni a 110. perc után nem hogy magyar csapatnál nem láthattál, de világszinten is keveset.
Rég nem látott tartás van a fiúkban, és tudnak focizni.
Koman hatalmas passzokat adott, de azt be is kellett lőni.
Kár, hogy Gosztonyi 60 percre van kalibrálva.

kukonyalori 2009.10.10. 12:07:23

@zsakfos : Ott a pont. A Honduras elleni zakó nélkül nem lennénk most az elődöntőbe. ott azért egy-két játékos elgondolkodott és rájött, a papírforrmát ralizálni is kell. Nem elég a mezt kivinni pályára. És már a Dél-Afrika elleni meccsen egy másik csapatot láttunk. Azóta pedig két papíron erősebb csapatot búcsúztattunk. Nem is hiszem el. Fantasztikus, NAGY dolog.

mantegna 2009.10.10. 12:07:52

1. Kerüljenek a döntőbe, kerül amibe kerül, hihetetlen esemény lenne az. Egy Fifa világrendezvényen a győzelemért játszik egy magyar csapat csodálatos lehetőség.
2. Nem jelent automatikus futtball megváltást egy jó U20-as eredmény. Az olaszokkal kapcsolatban emlegetett 2005-ös Marokkó játékosai most négy évvel később már felnött focistaként nem világklasszisok, a tavalyi ANK-n nem jutott a tovább a csoportból, míg a mostani vb selejtezőncsoportjában utolsó helyen áll. A 1987-es Chile játékosai aztán a 1990-es és az 1994-es vbre nem jutottak ki.
3. Ghána a tavalyi u19-es afrika kupa győztese, tehát nem lehet rossz csapat, a afrikai játékosok eleve sikeresebbek utánpótlás vonalon mint felnőttben. Ghána és Nigéria is már kétszer volt már a döntő részvevője. De az Dél Afrikai válogatottat tavaly az elődöntőben 4-3-ra, míg a torna nyolcaddöntőjében csak hosszabítás után 2-1-re verték el míg mi 4-0-ra. Persze a futball nem matematika.

mantegna 2009.10.10. 12:11:20

És az írásom az nem magyar nyelv.

Elnézést a gördülékeny fogalmazásért...

Titi120 2009.10.10. 12:13:12

@popp:
Tóth Bence csak bizonyos aspektusban lehet képes pótolni őt.
Remek dolgokra képes, jól cselez, passzol, kreatívitása egyértelmű előnye, de olyan értelemben biztos nem lesz vezére a csapatnak, amilyen értelemben Koman az.

Nem akarom szétfényezni KV -t, de mentálisan ennyire erős labdarúgónk az ő posztján nagyon régen nem volt.
Elképesztő koncentrált és higgadt tud maradni a döntő helyzetekben (érdemes volt megfigyelni a tekintetét a tizenegyesei előtt).
Ő az a pali, akiben lehet bízni, hogy ha szabadrúgást kapunk a száztizenvalahanyadik percben 1-2 -nél, akkor azt be is tudja küldeni, nem pedig a sorfalba vagy a nézők közé vágja (lásd csehek elleni mérkőzés).
Érezni rajta, hogy szláv vér is csörgedezik ereiben.

Irapuatótól Szuezig 2009.10.10. 12:17:13

@popp: maximálisan egyetértek, ugyanakkor drukkolok neki, hogy 1 év alatt ki tudja nőni az AEK-t (értsd: megveszi egy spanyol csapat, aki kezdőként számít rá). :)

nadivereb 2009.10.10. 12:19:52

@Irapuatótól Szuezig: Szerintem ezek után a Pool nem fogja olyan olcsón adni. Voronyinnal szvsz simán felveszi a versenyt.

kukonyalori 2009.10.10. 12:23:52

Nem ismétlik valahol?

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.10.10. 12:24:08

én a következő csapatot játszatnám Ghána ellen (ha maradunk a 4-4-2-nél):

Gulácsi - Simon Á, Szabó, Debreceni, Présinger - Simon A., Korcsmár, Kiss, Gosztonyi - Németh, Futács

Kiss helyett esetleg Tóth, ha bírja ezt a terhet (nem nagyon ismerem). A ghánaiak verhetők a levegőben, Futácsot ezért is kezdetném. Simon András pedig az utóbbi időben többször játszott jobbszélsőt a Liverpool tarcsiban, nem is rosszul. Arról nem is beszélve, hogy a ghánaiak baloldalát mennyire leblokkolná, ha kétszer jönne velük szembe ugyanaz a srác. :)

Irapuatótól Szuezig 2009.10.10. 12:24:46

wazz:
„Koman remek indítása után beléptem a védő elé, aki azonban rálépett a sarkamra, így a következő lépésnél a jobb lábamon már csak félig volt rajta a cipő. Tudtam, hogy ballal kell ellőnöm a labdát, de szerencsére sikerrel jártam. Ezután olyan eksztázisba kerültem, hogy azt nem is lehet elmondani”

kukonyalori 2009.10.10. 12:26:26

Simon tolnád vissza jobb középnek. Nem rossz ötlet.

christvhu 2009.10.10. 12:28:02

Hát én még ma is a meccs hatása alatt vigyorgok egész nap, mint a vadalma)))))))))))))))))
Köszönjük Srácok!!!!!!!
Hajrá!!!!!!!

kukonyalori 2009.10.10. 12:28:56

@Irapuatótól Szuezig: Nagyon jó, hogy ezek közül a srácok közül többen mind as ké lábbal játszanak. Némethen kívül Gosztonyi, és Koman is jól használja a "sutát"

Titi120 2009.10.10. 12:29:45

@Alapvonalszippantó Hapci Benő:
Kiss helyett biztos nem fog játszani Tóth, mivel előbbinek elsődleges feladata a védekezés, utóbbi meg ehhez közismerten nem ért.

MIndazonáltal én bevállalnám Tóth Bence kezdetését, de csak Koman helyett és szerepkörében.

MAti 2009.10.10. 12:31:55

Túlzásokba nem kell esni, meg ugye Messi 20 évesen már nem itt tartott, de...
Ezek a srácok olyan, sportágtól független sportolói erényeket csillogtattak, amivel a futballistáink már régóta nem rendelkeznek. A két hosszabbítás egyértelműen ezt mutatta.
Ez a Koman srác mentálisan jobb a felnőttválogatott bármely tagjánál.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.10.10. 12:35:09

@Irapuatótól Szuezig: Szerintem a 'Poolnak is vannak vele tervei, azért adták kölcsön egy európai porondon lévő viszonylag jó csapatba, ahol játszhat.

"Arról nem is beszélve, hogy a ghánaiak baloldalát mennyire leblokkolná, ha kétszer jönne velük szembe ugyanaz a srác." :-D.

Irapuatótól Szuezig 2009.10.10. 12:39:35

@nadivereb: az biztos, és egy idő után már kölcsön se fogja adni komolyabb csapatoknak, nehogy valami nemzetközi kupában összefussanak, és épp nekik találjon be. :)

mindegy. csak parázok, mert olyan sok, játékostól független tényezőn múlik, hogy sikeres karriert fu-e be. sok szerencse is kell hozzá. és most nem csak Némethre gondolok, hanem az összes olyan játékosra, akik jelenleg mutatott képességeik alapján meghatározóak lehetnének pár éven belül egy erős európai bajnokság valamelyik középcsapatánál.

nadivereb 2009.10.10. 12:43:59

@Irapuatótól Szuezig: Németh, Gula és Koman nem csak középcsapatoknál. A többieket meg meglátjuk, értük lesz igazán verseny a csapatok között, mert a Liverpoolból azért pöttyet nehezebb elhozni valakit, mint Paksról.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.10.10. 12:50:36

Nagyon szórakoztató volt visszaolvasni a meccs alatti kommenteket. :-))

Én annyit fűznék hozzá a magam részéről, hogy a megérzéseim (@Csöncsön:) nagyjából jók voltak, egy valamiben azonban tévedtem.

Koman nem a mi Iniestánk, hanem a mi Xavink. Az a két gólpassz valami egészen fenomenálisan zseniális volt!

Irapuatótól Szuezig 2009.10.10. 13:04:46

@nadivereb: ennyire azért nem merek még nagyot álmodni. mint ahogy a nickem is mutatja én irapuato óta nézek magyar válogatott meccseket, és az utóbbi 23 év szolid felpattanásokkal tarkított színvonalzuhanása után, nem hiszem, hogy hirtelen magyar csatárok fognak kezdőként rohangálni a madridban, a milanban, vagy a MU-ban. A következő lépés inkább az hogy a 4-5 csúcsbajnokság alsóházában tanyázó csapatok stabil, meghatározó játékosai legyenek több szezonon keresztül is. Némethet épp a kiemelkedő tehetsége miatt esélyes ugyanerre egy középmezőnybeli csapatnál. de ne nekem legyen igazam...

Pampito 2009.10.10. 13:11:13

Maximális respect a srácoknak!
Remélem,h Komant nem felejtik el,minél előbb behivni a felnőtt keretbe,mielőtt vele is úgy járnának,mint Garics Gyurival.
Nagy kár lenne érte !

Pampito 2009.10.10. 13:12:33

Mészöly szerint a szárnyalás oka,h az MLSZ vezérkar kirepült Egyiptomba :D (No comment)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.10.10. 13:20:38

@Pampito: Helmeczy Laci bá annyira föltüzelte a srácokat, hogy azóta megállíthatatlenok.

Egyébként az öt (igazából négy) meccsen rúgott tizenegy gyönyörű gól is imponáló teljesítmény egy magyar csapattól.

kukonyalori 2009.10.10. 13:29:37

@Pampito: Iszonyatosan nagy barom ez a Kálmán bá. Én azért bírom az öreget. Nagyon sokat röhögök az ökörségein. Egy igazi elefánt a porcelán boltban.

drosiii 2009.10.10. 13:37:02

60 millió forint prémium. beszarás. (honnan van ennyi pénze a szövetségnek?)

Pampito 2009.10.10. 13:38:12

@kukonyalori: @popp: Hát az biztos,h 1edi a stilusa-az a butaságokat beszél,de jól áll neki tipus :)
És mi a véleményetek Komanról?
Ha Koeman hivná,szerintetek jönne?

popp · http://koncertblog.com/ 2009.10.10. 13:41:39

@Pampito: Remélem, ez a vébé csak meghozza a kedvét és a hitét egy jó magyar felnőtt válogatottban.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.10.10. 13:45:08

Mikor meccs után nyilatkozott Németh, nekem az arcáról, a mimikájáról Ibra jutott eszembe. Magabiztos! (néha más jut eszünkbe:)))))

Legyen ilyen emberünk nekünk is!!!!

Tökös legényeink vannak!!

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.10.10. 14:04:51

@Csöncsön:

Ja, ennél már csak azt lesz szórakoztatóbb visszaolvasni, amit a Honduras utáni meccs után bírt leírni néhány kommentelő. Megyek is röhögni.

balu11 2009.10.10. 14:13:18

Most ébredtem a tegnapi ünneplésből, és bizony meg kellett néznem gyorsan a hírekben, hogy tényleg...? ÉS TÉNYLEG!!!

Életem meccse volt, ehhez nem fér kétség.

437 komment? Végigolvasom, baszki, érdekel. (Vajon most is voltak, akiknek sikerült negatívumot találni...?)

RIA-RIA-HUNGÁRIA!!!

drosiii 2009.10.10. 14:36:01

@balu11: hát csak a hibáinkból lehet tanulni. nem hiszem, hogy egy továbbjutás után nem lehet a hibákat is kielemezni. nem tartanánk akkor itt. meg a válogatott sem.

nils_h 2009.10.10. 14:39:31

@balu11: @drosiii: voltak azért kemény helyzetek:D de emlékszem volt egy pillanat, amikor eszembe jutott, hogy milyen jó is itt szurkolni egy magyar csapatnak a nyolc között. Onnantól már nyugalommal néztem, tudtam, hogy meglesz. Ahogy Pöte is írta: "A mi kis szaros focinknak százszor fontosabb ez a siker." Egyszerűen muszáj volt megnyernünk.

Strigo 2009.10.10. 14:46:35

Komant még azelőtt kéne behívni a válogatottba, mielőtt az ukránok megteszik, mert ők ugye ott lesznek 2012-ben, mi meg valószínűleg nem.

sporttárs 2009.10.10. 14:54:36

Nem kell szívbajoskodni, ha Komant egyáltalán győzködni kell a magyar válogatottság kapcsán. Beszélni vele, sokat, meghallgatni, ígérni, bizonykodni, könyörögni, akármi.
Ahogy Nagy Lacinál sem csak dumálni kéne, hogy így a hazafiság meg úgy a magyar címer. Szép, szép, de éreztessék már velük, hogy kellenek, hogy fontosak.
Ezért van elnök, vezérkar, szponzorok. Máshogy ma már nem megy.

shinigami 2009.10.10. 14:57:24

szorakozohelyen neztem a meccset, a hosszabbitas utolso 10 perceben kb leallt a kiszolgalas a pultnal, es addigra nemcsak a torzsvendegek es az ott dolgozok neztek a meccset hanem szinte az osszes vendeg ott tolongott aki mar a helyen volt
HATALMAS elmenyt (es remenyt) kaptunk ezektol a sracoktol, remelem lesz meg ilyen :)

Pampito 2009.10.10. 15:00:43

@Strigo a divatdrukker:
Erről beszélek én is.
Garicsot is mindenki lehordta mindennek,s közben kiderült,h a mieink egyszer sem hivták be a csapatba..... Tanulni kéne a hibákból és cselekedni!

popp · http://koncertblog.com/ 2009.10.10. 15:01:12

@drosiii: Szerintem a szurkoló inkább örüljön, a hibákat meg elemezzék ki az edzők meg játékosok.

balu11 2009.10.10. 15:03:51

@shinigami: csak nem a Nyugati környékén..?

popp · http://koncertblog.com/ 2009.10.10. 15:07:52

@sporttárs: Igazad van. Nem úgy kell hozzáállni, mint Tornyi Barna két éve, mikor Koman nem fogadta el Várhidi behívóját, mondván tizennyolc évesen még nem kíván dönteni egy egész: pályafutását befolyásoló kérdésben. Akkor a játékot tartalommal megtölteni sohasem rest mester sértődötten azt mondta, ha nem akar a magyar válogatottban játszani, nem kell neki könyörögni.

drosiii 2009.10.10. 15:11:30

@popp: akkor örülnék ha ezentúl bármilyen meccs után csak ennyit mondanál: örülök / szomorú vagyok. többi az nem a szurkolóra tartozik. bírót se kritizáld, mert nincsenek papírjaid hozzá. gratulálok. értelmesebbnek hittelek.

zsakfos 2009.10.10. 15:15:14

Alátámasztva Pöte írását a cikkben:
Találkoztam tegnap este a meccs után olaszokkal egy kocsmában. Pont akkor volt egy összefoglaló a Eurosporton. Megkérdeztem tőlük mit szólnak a meccshez. Azt se tudták, hogy most U20as vb zajlik...

popp · http://koncertblog.com/ 2009.10.10. 15:19:48

@drosiii: Én ezt csak azért írtam, mert úgy látom néhányan nem tudnak elengedetten örülni egy vébé elődöntőnek, hanem ilyenekkel jönnek, de a védelmi megingások, de beálltunk védekezni, de mázlink volt a kiállításokkal, de Németh reklamált, de a fiúk baszdmegolnak, de az olaszoktól ez meg az hiányzott. Ez mind igaz, és? Ott vagyunk a négyben egy nagy nemzetközi visszhangot kapó U20-as focivébén. Most tök mindegy, hogy mi lesz ezekkel a srácokkal öt év múlva és tök mindegy, hogy voltak hibák, bassza meg. Most örüljünk a pillanatnak.

balu11 2009.10.10. 15:57:44

@popp: abszolút egyetértek. Mindennek megvan a helye és az ideje - ez az idő most kizárólag az ünneplésé.

Sztem.

kukonyalori 2009.10.10. 17:00:50

@sporttárs: Igazad van alapvetően. De a lényeges különbség Nagy és Koman helyzete között, hogy Nagy született magyar, Voló pedig ukrán, ha nálunk is nőtt fel. Mindenesetre nagyon nagy szükség lenne rá a magyar válogatottban a következő 10 évben. Tényleg be kéne vetni minden eszközt, hogy a nemzeti 11 tgagja legyen. Persze én azt is megértem, ha az ukránokat választja, de nem örülnék.

én a magam részéről megteszem, amit tehtek: MARADJ VELÜNK VOLO! HAJRÁ MAGYAROK!

medco 2009.10.10. 17:27:58

Nem láttam a meccset, csak a hosszabbítást. Szenzációsak voltak a fiúk. Retro élménye támadt az embernek. 1954 magyar-uruguay-i meccs. Kocsis gól a 110. és a 117. percben. Szinte percre stimmel. Azért játékban még nem tartunk itt. Szipatikus volt a Krisztián, azt mondta, jó passzokat kapott. Valaki mindíg hozza a meccset, és jó a csapatszellem. Így tovább (minél tovább) fiúk.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.10.10. 19:01:17

Ebben a pillanatban kiestek a németek, Magyarországé az egyetlen európai csapat a négy között! Na erre varrjunk gombot!

értelmetlen_nevű 2009.10.10. 19:04:10

@popp: azért szép lett volna egy magyar-német döntő, véres bosszút vehettünk volna. sebaj, így a brazilokat verjük meg, azért az sem rossz.

Bumpi 2009.10.10. 19:38:43

ghana de foleg brazilia kemenyebb a nemeteknel szerintem

popp · http://koncertblog.com/ 2009.10.10. 19:45:40

Állítólag tegnap egy liszaboni szállodában örjöngve ünnepelet a felnőtt magyar válogatott az ifiket Sikerülhet-e nekik a kicsiknél is nagyobb csoda?

balu11 2009.10.10. 20:02:55

@popp: persze, hogy sikerülhet! Csak ennyit már nem biztos, hogy kibírna egy hét alatt a kudarcokhoz szokott magyarfociszurkolói lélek :)

Emellett komoly dilemma lenne még, hogy hogyan érünk csütörtök reggel Koppenhágából péntek estére Kairóba... :)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.10.10. 20:08:59

@értelmetlen_nevű:

Én is a magyar-német döntőnek örültem volna. Az lett volna az igazán stílusos!

freiwald 2009.10.10. 20:17:08

Isteni csata volt!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ! HAJRÁ! HAJRÁ! Egyetlen problémám, hogy kicsit sok lesz a Galatasaray színeiből. Már azt hittem a végén még idő előtt le kell fújni a meccset :-))) Szegény azzuri jól megszívták velünk s a bíró is kiosztott mindent, ami jár.

Titi120 2009.10.10. 20:25:09

@popp: @sporttárs:

Én meg azt mondom, hogy ha valakinek magyarázni kell, hogy miért a magyar címeres mezt húzza magára, s ne a spanyolt / ukránt, az már régen baj ...

Koman óriási értéke lehet a magyar labdarúgásnak, nókvecsön.
De HA valaki nem akarja, akkor én inkább néznék az illető helyett egy nála klasszisokkal gyengébb, töketlen gyereket piros - fehér - zöldben, akinek megdobban a szíve a Himnusz felcsendülésekor, mintsem egy olyat, akinek fizetni kell azért, hogy ne más nemzetet képviseljen (gondolok itt Bede tegnapi írására Nagy Laciról).

rowi 2009.10.10. 20:26:29

én nagyon remélem, hogy a "nagyokra" volt annyi hatással ez a tegnapi csoda, hogy ma mindegyik legalább megdöglik a pályán, aztán lesz ami lesz

de addig is piros tollal felírtam minden elérhető helyre

VB-elődöntő kedd fél5

(taktikusan nem is dolgozom aznap, vmit érezhettem szeptember végén, amikor beosztást kellett kérni:D)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.10.10. 20:29:57

@Titi120:

És ha valakinek magyarázni kell, hogy miért az ukrán címeres mezt húzza magára, s ne a magyart? Mert Koman esetében az éppúgy haza, az a himnusz éppúgy az ő himnusza, mint a magyar.

SamS 2009.10.10. 20:30:24

@Titi120: Ha valaki egyformán kötődik mondjuk Magyarországhoz és Ukrajnához akkor nem igazán kérdés egy futballistának, h melyik nemzeti csapatot választja. Koman megvárja, amíg kiderül h befér-e az ukrán válogatottba, ha igen, akkor ukrán lesz, ha nem, akkor magyar.

sporttárs 2009.10.10. 20:30:50

@Titi120: Én úgy vagyok vele, töketlen gyereket a válogatottban láttma már eleget, most már megnéznék egy klasszist is, akár azon az áron, hogy nem énekli a Himnuszt teli tüdőből. :)

Azért nem honosításról beszélünk, Koman félig magyar. Van egy nehéz dilemmája, alighanem versenyezni fognak érte, egyszerűen meg kell tennünk mindent, hogy minket válasszon, ennyi. Már persze (mondtam ezt is), ha egyáltalán kell győzködni.

BruceWayne 2009.10.10. 20:32:34

szerintem ha már ennyit együtt focizott, örült, stb ezekkel a srácokkal, hát a helyében én már tuti kibaszott hülyén érezném magam kék-sárga mezbe

sporttárs 2009.10.10. 20:34:11

Nem baj, hogy a németek nem jutottak tovább, nyertek mostanában eleget utánpótlásban. :)

A brazilok meg hihetetlenek, valszeg ha a torna előtt két nappal a Copacabana úszómesterei közül toboroznának egy csapatot, az is négybe jutna. :)))

popp · http://koncertblog.com/ 2009.10.10. 20:34:33

@Titi120: Nem ilyen egyszerű ez ma már, te is tudod. Annak gondolom örülsz, ha Radulovics vagy Carlos Perez magyar címeres mezben lövi a gólokat, vagy Puljazevics magyar címeres mackóban véd nagyokat. Ők se érdek nélkül jöttek a válogatottba, de szívvel-lélekkel játszottak a csapatért. Ahogy arról is évek óta tudunk, hogy Komannak komoly dillemája van ez ügyben, de látjuk, hogy most meghal a csapatért. Nagy Laci mástészta ő született magyar és szívvel-lélekkel harcolt eddig is a válogatott mezben, de a spanyol mezben meg reális esélye lenne Olimpiát nyerni. De azt látni, hogy nagyon őrlődik a srác, nekem valami azt súgja, hogy továbbra is magyar színekben fog játszani.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.10.10. 20:38:29

@sporttárs:

Azért két éve nem jutottak négybe. A 16 között megállította őket egy technikás európai válogatott. :-)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.10.10. 20:39:38

@sporttárs: Na azért a Pala úszómesterei megállíthatnák őket ;-).

Titi120 2009.10.10. 20:40:41

@SamS: @sporttárs: @Csöncsön:

Koman helyzete speciális valóban, bár én úgy gondolom, hogy a szíve mélyén (akármilyen csöpögősen is hangzik ez) neki is éreznie, tudnia kell, hogy hova tartozik. De ebben lehet tévedek, nem akarom véleményemet egynek és oszthatatlannak beállítani, mert az én helyzetem ilyen szempontból egyszerű, ennélfogva nem érezhetem át a helyzetét.

Viszont Nagy Laci esetében elfogadhatatlannak és megbocsáthatatlannak tartanám, ha spanyol válogatottat választaná. Sőt, már azt is, hogy ezen egyáltalán gondolkozik.

értelmetlen_nevű 2009.10.10. 20:44:18

@popp: Ilyen alapon Messi is átigazolhatna a brazilokhoz, több esélye lenne VB-t nyerni mint így (tudom, hogy fociban nem lehet ilyet). Szerintem Nagy Laci mez váltása egy nagyon nehezen védhető dolog, valószínűleg csak pénz van a háttérben.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.10.10. 20:48:43

@Titi120:

Még Nagy Laci helyzete sem annyira nagyon egyszerű. Gondolj arra, hogy hosszú évek óta ott él, tényleg a második hazája lett Spanyolország. Nem feltétlenül arról van szó, hogy mellőzne minden érzelmi szempontot, ha honosulna. Biztos vagyok abban, hogy most is minden világversenyen Spanyolország a "második" csapata, amelyik sikerének örül. De egyelőre abban is biztos vagyok, hogy Magyarország az első!

Koman helyzete pedig valóban más. Ő félig ukrán, félig magyar. Remélem azért, a sok-sok együttlét Krisztiánékkal elég komoly érv, hogy továbbra is azt a szép meggypiros mezt öltse magára!

Titi120 2009.10.10. 20:52:42

@popp:
Értem ezt az aspektusát is a dolognak, de az nálam elfogadhatatlan, hogy ha egy egyébként magát hülyérekereső sportolóra licitálni kell, hogy melyik válogatottnak mezét vegye fel.
Nagy esetében az olimpiai részvétel mellett elsősorban erről szól a történet, amitől nekem forog a gyomrom.

Ő egy teljesen magyar srác, Szegeden született, magyar felmenőkkel rendelkezik, mit ér neki az olimpiai arany, ha nem magyarként szerzi meg ?

popp · http://koncertblog.com/ 2009.10.10. 20:53:29

@értelmetlen_nevű: Nagy Laci ezerszer nyilatkozta, hogy poályafutása végén véglegesen Barcelonában akar letelepedni (amit nem is csodálok, fasza város), ráadásul a spanyolok Olimpiai bajnok csapatot építenének 2012-re saját klasszisaikból és honosított világklasszisokból. Nekünk meg van egy fasza kis csapatunk, amelyik érmet talán csíphet, de a franciákat megszorítani nem fogja tudni.

Egyébként sokkal tisztább lenne egy olyan szabály, mely szerint ifi kor után már nem lehet nemzetiséget változtatni, de akkor nálunk se játszhatott volna Boki, Carlie vagy Puki.

Titi120 2009.10.10. 20:55:13

@Csöncsön:
Ahogy írod, második hazája lett Spanyolország, nem az első.

Titi120 2009.10.10. 20:57:42

@popp:
Költői kérdés volt. Ha valakinél ez a kérdés már komolyan felmerülhet, akkor már mindegy ...

popp · http://koncertblog.com/ 2009.10.10. 20:58:56

@Csöncsön: Mondjuk nem úgy tűnik, hogy egymás tányérjából kanalaznának a Voló meg a Némó (baszd meg ;-). Nekem így távolról olyan puskáscziborosnak tűnik a kapcsolatuk.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.10.10. 21:00:06

@popp:

Káromkodni csak barátokkal szabad. ;-)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.10.10. 21:01:20

@Titi120: Mégegyszer kérdezem: és Boki, Charlie meg Puki?

Titi120 2009.10.10. 21:04:30

Csak a középsőről tudom ki. :)

És tökéletesen megértem, hogy ha a kubaiak azt gondolják róla, amit én fogok majd Nagy Laciról, ha majd ...

popp · http://koncertblog.com/ 2009.10.10. 21:08:09

@Titi120: Radulovics és Puljazevics a másik kettő. Nagyon sajnálnám, ha Nagy Laci egy másik válogatottban játszana, de ítélkezni nem mernék felette akkor sem.

On.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.10.10. 21:12:01

Vicces volt az arab srác az előbb (EAE-Costa Rica 1-1). Nagyon kisodródva mellélőtte, majd szemrehányóan fölnézett allahra, mintha legalábbis minden másodikat belőné onnan.

BruceWayne 2009.10.10. 21:14:07

közbe Verpakovskis oktatja a görögöket :-)

az angolok meg bosszút álltak a 2-3ért

sporttárs 2009.10.10. 21:17:57

Hát, vb-selejtező poszt nem volt, úgyhogy akkor itt jegyzem meg, hogy a horvátok vélhetően elköszöntek Dél-Afrikától, miután az ukránok ma megverték az angolokat. Persze, elcseszhetik még Seváék, de...

Sajnálom, mert a délszláv csapatok meccsein legalább a hangulat és az agresszió rendben szokott lenni, az ukránok pedig semmilyen nyomot nem hagytak bennem eddig.
Ettől persze lehetnek bronzérmesek jövőre. :))

redcard · http://redcard.tumblr.com/ 2009.10.10. 21:18:08

na tessék, ukrajna még akár a vb-re is odaérhet
én szurkolok, hogy magyaro mellett döntsön koman

sporttárs 2009.10.10. 21:19:17

@Csöncsön: Nem tudom, mi volt két éve, de idén meddig jutott a technikás európai válogatott? :)

sporttárs 2009.10.10. 21:20:24

@redcard: Bazz, ebbe most így hirtelen bele se gondoltam.
Ukrajna kijut a vb-re, közben Koman lesz az U-20 vb MVP-je, khm, ez új helyzetet teremthet...

:)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.10.10. 21:20:39

@sporttárs: Pedig nyolc között voltak legutóbb. Igaz, hogy svájciak ellen 0-0 és tizikkel jutottak tovább mindenidők egyik legszarabb vébémeccse után.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.10.10. 21:20:48

Lehet borzasztó konzervatív az álláspontom, de számomra védhetetlen Nagy álláspontja, egyáltalán az is, hogy ilyenen komolyan elgondolkozik. Ilyet nyilatkozott a minap, hogy neki a családja jövőjének a biztositása a legfontosabb, ezért e szerint fog dönteni. Ne vicceljünk már! Mint a világ egyik legdrágábban igazol kézisének, aki hosszú évek óta a világ egyik legjobb kézicsapatában játszik, ugyan hogy ne lenne biztosítva az ő és családja jövője? Nagyon helyeslem, hogy ezentúl a magyar válogatott sem fizet neki a válogatottban való szereplésért. Mindegy, hogy Barcelonában akar-e letelepedni vagy sem, ilyen kérdés fel sem merülhetne benne. Koman azért teljesen más, szerintem részint anno dacból is nyilatkozta, amit nyilatkozott, és valamennyire érthető is volt, ugyan miből állt volna Várhidinek egy meghívót postázni az egyik legtehetségesbb ifinek?

sporttárs 2009.10.10. 21:23:48

@popp: Az sem mellékes, hogy említett kézilabdázók, és a többi, mondjuk spanyolok által honosított kézilabdázó esete mögött sosem a válogatott, hanem egy klubcsapat állt. A Ciudadnak meg a Barcelonának fontos, hogy spanyol útlevele legyen a sztárjainak, mert akkor újabb külföldieket vehetnek. És ezért a lóvét is ők adják, nem a szövetség.
Nálunk pedig a Veszprém meg a Szeged...

Mármost Koman nem ilyen sztár a klubjában, nála egyelőre az a kérdés, melyik identitását választja a két adott közül. A gond ott lesz, amikor majd már a Sampban oktat, és az olaszok is bejelentkeznek érte. :)

Kettészakad a pálya középen jön fel a víz 2009.10.10. 21:27:00

@sporttárs:
Majd megkapják az oroszokat "véletlenül" és mennek a levesbe.

nadivereb 2009.10.10. 21:30:43

Off, de Maris Verpakovskis még mindig játszik? Csak mert most lőtt kettőt Görögországban...

popp · http://koncertblog.com/ 2009.10.10. 21:31:17

@sporttárs: Az EU-s útlevele van a Lacinak, úgyhogy alapból sem számít idegenlégiósnak. Vagy kéziben ez másképp megy?

redcard · http://redcard.tumblr.com/ 2009.10.10. 21:41:38

Én azt remélem, hogy Kistelekinek lesz annyi esze, hogy sokszor komolyan leül Komannal és esetleg Koemannal, aki nyilván nem szeretné, ha beleszólnának a válogatásába, de azért annyi belátás lehet benne, hogy legalább beszélni hajlandó az ügyről) és tárgyal vele. Meghallgatja a dilemmát (ha van), elmondja az álláspontját, győzködi, stb. Ha Ukrajnát választja, lelke rajta, de legalább mindenki tegyen meg mindent, hogy ne így tegyen.
A tegnapi index cikk alapján a pénz mellett Nagynak ez is hiányzik, persze nem látunk bele, hogy mi mennyire igaz és mennyire számít.

crouchy 2009.10.10. 21:42:52

Ezúton is szépen kérek minden magyar maffiózot, hogy amennyiben Koman Vladimir hezitálna hogy melyik válogatottat válassza, összefogva próbáljanak többet vagy megközelítőleg annyit ajánlani mint az ukrán társaik. (aki ukrajnában él és van pénze azt én maffiózonak hívom)
süti beállítások módosítása