Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Hétvégi jóslatok - Premier League 4. forduló

2009.08.29. 09:00 donnelly

Szombat szerencsére csak nálunk munkanap, így itt van végre a szezon első szuperrangadója, melyen Wenger fiai és a Cétlenített MU foglal helyet az Old Trafford két serpenyőjében, hogy némi mérlegelés után puhára párolják egymást. Miközben mi hőtérképeket készítettünk és statisztikákat böngésztünk, valamint videófelvételek segítségével elemeztük pöte hétvégi, kommentelők ellen nyújtott teljesítményét, ő maga megkaparintotta a gömböt, és kisajtolta belőle a negyedik fordulóra vonatkozó jóslatokat, így pöte tippjeit próbáljuk magyarázni tovább után.

Chelsea-Burnley 4-1
A Burnleynek eddig egyedül én tippeltem győzelmet, és azt el is bukták, azóta viszont pesszimista tippjeink ellenére csak nyernek, így ha most megtesszük biztos győzelemre a londoni kékeket, a bordók talán jók lehetnek egy újabb meglepetésre... Persze csak vicceltünk, a Chelsea sokkal jobb formában van a Unitednél, de még az Evertonnál is, 4-1 lesz a vége.

Blackburn-West Ham 1-1
A kalapácsosok szurkolótábora a Millwall közreműködésével kedden bemutatta, hogy Kelet-London igazából Bogotá agglomerációjához tartozik, Zola pedig már azon gondolkodik, hogy magát is nevezni fogja, annyira nincs csatára. (De közben bréking, hogy megjött Diamanti a Livornótól!) A Blackburnt viszont a hétvégén felidegesítették Fülöp Marciék, nem is értjük ezt a tippet, pöte kolléga nyilván ihletett állapotban hozta össze...

Bolton-Liverpool 0-2
Habitang kollégával megállapítottuk, hogy Benítez képtelen a nagyokhoz hasonlóan hétről hétre motiválni játékosait. Csak akkor ég a tűz, ha helyzet van (tehát, ha egyébként is égne...), és azt is be kell látnunk, hogy a spanyol malomjátékos lassan az állásáért fog küzdeni, ha ezt nem húzza be.

Stoke-Sunderland 1-2
Majd pont a(z előző fordulóban is) dögunalmas Sztók fogna ki Fülöp Marcin és Sztívbrúszon?

Tottenham-Birmingham 2-1
A másik díszpinty pedig Észak-Londonba látogat, ahová mostanában nem lehet olyan kellemeseket kirándulni, mint tavaly ilyenkor. McFadden azért betalál.

Wolves-Hull City 0-1
A két aranyszínű csapat egymás ellen,
pöte csak nem Áltidóre gólját látta a gömbben?

Manchester United-Arsenal 3-2
Véleményünk szerint szakértő kollégánk ezt kockával dobta ki, nem az üveggömbben látta, de neki legyen igaza, és legyen sokgólos a szombat este.

Portsmouth-Man City 0-1
Végre a Pompey is talált magának egy arab csilliárdost, és ez kiválóan passzol az egyesület címeréhez is, viszont a középpályások a csatárokhoz egyelőre nem nagyon passzolnak, kiválóan meg egyáltalán nem, a Citeh görcsösen, de behúzza.

Everton-Wigan 1-1
Ez akár jó meccs is lehet, pláne, hogy a Mörziszájderek védelmét már nem bomlasztja Lescott, az atlétákban pedig nyilván maradt tüske, düh, apró meg minden egyéb szombatról, amikor Berbatovék rendeztek kiárusítást a JJB DW hipermarketben. Martinezék egyetlen győzelmüket idegenben aratták.

Aston Villa-Fulham 1-2
A Villa az Anfielden a tűzzel játszadozott, aminek következtében a Rapid ellenében jól ki is zuhantak az Európa Ligából, most pedig a múlt hetinél sokkal jobban játszó Gera vezetésével a Fulham fogja meg/fölpiszkálni Martin O'Neill vérnyomását.

Ellenfelünk ezen a hétvégén moTa lesz, ugyanis ő tudta leggyorsabban, hogy utoljára az 1992/93-as szezonban fordult elő, hogy egy csapat (MU) bajnok lett, miután két vereséget szedett össze az első két (három) fordulóban.

Íme a tippjei:
Chelsea-Burnley 2-0 (ugyan a Burnley megviccelt pár csapatot, de a Chelsea masszívabb annál)
Blackburn-West Ham 0-1 (Blackburn ki fog esni)
Bolton - Liverpool 1-4 (elfogult vagyok, de a védelmünk megzavarható, kapunk egy gólt... YNWA!)
Stoke - Sunderland 0-1 (Marci kivédi a szemüket)
Tottenham - Birmingham 1-0 (brusztolós meccs egy bekkelő Birminghammel, Keane gól a végén)
Wolves - Hull City 1-1 (igazságos osztoszkodás)
Manchester United - Arsenal 1-3 (nem érzem az átütő erőt a ManU-ban, a szépítőt Owen lövi)
Portsmouth - Manchester City 0-2 (sajnos nem kérdés, jobb a city)
Everton - Wigan 1-0 (az Everton összekapja magát és egy mákos (ön?)góllal nyernek)
Aston Villa - Fulham 2-1 (természetesen Gera lövi...)

451 komment

Címkék: d premier league pl tippverseny beharang jóslatok

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr731344118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

numerakirály 2009.08.29. 09:07:10

Tegnap 15 év után kitöltöttem egy totot. MU-Arsenal fix 2.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.08.29. 09:27:49

nem bánnám, ha az utóbbi idők mu átka megtörne, s egy RvP góllal behúznánk ezt a derbyt.

poolfanati 2009.08.29. 09:28:50

hogy a fenébe lehet a forduló rangadójáról 1(!) mondatot írni?

mickeyknox 2009.08.29. 09:35:23

wengerék szerintem most megütik a mu-t. szerintem a chelsea-t is megütnék. szerintem idén ők lesznek a bajnok.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.08.29. 09:37:32

@mickeyknox: messze még a vége, sok lesz a sérültünk, csak 2 középső védőnk van... és még nem játszottunk normális ellenféllel, de a rosszak is rúgtak nekünk gólt... de sztem is nyerünk, és behúzzuk a bajnokságot is, de a cselszkij durván nyomja, ezt el kell ismerni.

mickeyknox 2009.08.29. 09:43:38

@imici77: én nem drukkolok egyik angolnak sem, de úgy általában a wenger-féle arsenal szimpatikus, meg már régen is nyertek pl-t, szóval főleg ezért nyilatkoztattam ki az előbb azt, amit :)

a mostani csapatban is játszik 1-2 olyan arc, aki mindenképpen megérdemelne egy pl elsőséget (fabregas, eduardo, rvp, arshavin) csakúgy, mint annak idején bergkamp, henry, pires, ljungberg.

poolfanati 2009.08.29. 09:44:24

arshavin a traffordon is lő egy négyest?:D

_KingJack_ 2009.08.29. 09:58:45

Szerintem az Arsenal jó lesz a OT-on, de ez maximum egy pontban fog realizálódni. Cesc azért nekik sokat jelent, a középpályájuk így egy picit foghíjas lesz szerintem. MI pedig egy jóleltalát Nani lövésből szerezzük a gólunkat, ami vagy az 1-0-hoz lesz elég, vagy pedig kapunk egyet hozzá, és x lesz a vége.
Az előző években mikor az Arse a béka segge alatt volt, meg tudott bennünket tréfálni időnként, most viszont, hogy jók lesznek, éppen ellenünk nem fog nekik menni a szekér.:)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.08.29. 09:59:54

@mickeyknox: most idén vhogy összeáll ez a Wenger-henger :)

Gabez 2009.08.29. 10:02:09

@poolfanati: 1 mondatot? lehetne felet is, ne légy telhetetlen :)

Erről egy vicc jut eszembe:

- Móricka, hogy csinálod, hogy 1 méteres a farkad?
- Egyszerű: félbehajtom.

;)

Remélem az Arsenal lemossa a MU-t.

davidmoyes 2009.08.29. 10:22:29

Sajnálom Pöte. Nyerni fogunk! Most vagy soha!! 2-0..

Sath 2009.08.29. 10:40:33

@Ferguson: az állótlag, honna jön?

tragikus eset mindenképpen...

nils_h 2009.08.29. 10:41:11

@poolfanati: ráadásul igen régen volt, hogy ennyire vártam volna egy bajnoki összecsapást. Bármit el tudok képzelni!
Ehhez képest ennél a beharangnál még pöte astrás sztorija is izgalmasabb. pedig azt nem is hallottam. :(

Ferguson 2009.08.29. 10:44:12

Nem kérdés, h az utóbbi éveket figyelembe véve az arsenal most utazik a legnagyobb eséllyel az OT-ra, de az kicsit vicces, h minden fórumon (még az angolokon is) ennyivel többen tartják esélyesnek az ágyúsokat arra, h győzzenek. Mintha az emberek megfeledkeznének arról, h ma késő délután az OT-n, a bajnok és a PL utóbbi évekbeli egyeduralkodójához látogatnak. Hiába nagy az önbizalmuk (megjegyzem eddig csak bohóccsapatokat ütöttek), amint kisétálnak a gyepre, egyből eszükbe fog jutni a united elleni fájó vereségek egész sorozata az utóbbi évekből... :D

A bukott Madonna a nagy didikkel Van Klomptól 2009.08.29. 10:45:30

@Ferguson: "Az elsődleges információk szerint az 55-ös km szelvénynél egy kerékpárost láthatott meg a járművezető, mert a menetirány szerinti jobb oldalban hátulról nagy erővel elgázolta a kerékpárt, a rajta ülő férfit felkapta a motortér fedélre, és úgy vitte tovább, majd a jobb oldali árokba ejtette."

Ennek a mondatnak csak szerintem nincs értelme?

Ferguson 2009.08.29. 10:45:55

@Sath: még nincs megerősítve a dolog, pletykaszinten beszélnek róla. A biciklis állítólag nem volt kivilágítva, de sárga mellény volt rajta. Ha tényleg igaz, h úgy elütötte, h alig találták meg, akkor biztos gyorsabban ment a megengedettnél...

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.08.29. 10:48:28

@Ferguson: @nils_h: @poolfanati: Ja, amúgy azt akartam írni, csak kimaradt, hogy ennél a párosításnál szinte mindig borulnak az esélyek. Egyébként még hozzávehetitek a bevezetőt és akkor már eleget szóltam a meccsről;)
Amúgy azt reméltem, kiderül, a posztból hogy most csak beugró vagyok, egyébként meg úgyis a kommentek között jönnek az okosságok a hasonló meccsek előtt:)))

Ferguson 2009.08.29. 10:51:14

Amúgy ha kiderül, h nem bodnár gázolt, akkor óriási elnézést kérek. Alapjában véve nem vagyok szenzációhajhász és tényleg nincs még hivatalos rendőrségi megerősítés. Egy másik fórumon olvastam a hírt amúgy...

saiid · http://turkfutbol.blog.hu/ 2009.08.29. 11:04:51

Bendtner duplájával nyer L'árszenál.
A következő fordulótól a Sztók meg minden meccset be fog húzni, mivel Tuncayt megszerezték.

Dani Kalifornia 2009.08.29. 11:09:36

@saiid: Azért ez túlzás, Tuncay egy önző kis g*ci...:)

nils_h 2009.08.29. 11:13:55

@donnelly: csak kicsit frusztrált vagyok mert szombat van és be kellett jönnöm "dolgozni".
És igen, lejött, hogy beugró vagy :)

Ferguson 2009.08.29. 11:17:36

Néhány stat érdekesség:

Arsenal have lost six of their last eight trips to Old Trafford in league and cup. The exceptions were last season's 0-0 draw and a 1-0 win in 2006 when Emmanuel Adebayor got the only goal. Both were Premier League games.

This will be the 41st time Sir Alex Ferguson and Arsene Wenger have faced each other. Ferguson has seen his side win 15 times, Wenger 14 with 11 draws (two of which were then settled by penalties).

In four of the last six seasons, the team with the best record against the 'Big Four' have claimed the title.

Victory would be Manchester United's 1,000th home win in the top flight.

Arsenal last won their first three Premier League matches in the 2004/05 season, when they won their first five games but eventually finished second to Chelsea.

The Gunners have lost just once in the league in 2009 and have suffered only one defeat in 26 league games (4-1 at home to Chelsea on 10 May).

saiid · http://turkfutbol.blog.hu/ 2009.08.29. 11:19:28

@decently built jesus: Remélem ezt nem komolyan gondolta... Mármint az önző jellemvonást.

Dani Kalifornia 2009.08.29. 11:21:48

@saiid: Amikor láttam, az volt...:S

nils_h 2009.08.29. 11:25:33

@Ferguson: minden sorozat megszakad egyszer :) A 15 vs 14 mérleg viszont meghökkentett. Azt hittem nagyobb a gúnárok elmaradása.

nils_h 2009.08.29. 11:26:12

@poolfanati: sztem is. ha mégsem, akkor MU-Arsenal 4-1
:)

undertow 2009.08.29. 11:37:07

manure-arse 2-2, 3 piros lap, 4 sérülés, és a végén botrány és verekedés. tökéletes szombat este lenne :)

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.08.29. 11:37:50

Szerintem 7-1 lesz, esetleg 1-7 ;)

nils_h 2009.08.29. 11:39:02

@donnelly: de azt tuti, hogy Totti rúgja, nemigaz?

Ferguson 2009.08.29. 11:45:18

@nils_h: olvastam. Akkor ezek szerint nem volt kacsa :( Annak ellenére, h a kerós állítólag ittas volt és nem is volt kivilágítva (bár mellény állítólag volt rajta), ha tényleg alig találták meg a holttestét, mert úgy elrepült, akkor bodnár se a megengedett sebességgel ment szerintem...

Titi120 2009.08.29. 11:55:23

@Ferguson:
Országúton a megengedett általában 90 km / h.

Ez már bőven van akkora tempó, hogy ha olyan szögben és felületen találja el a bringást, akkor az nagyon messze repülhet.

Várjuk meg a részleteket !

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.08.29. 11:56:15

@nils_h: Azt nem tudom, de egy nagy, félelmetes véres folt van a szememben, lehet, hogy lupus... ;)

nordsee 2009.08.29. 12:02:56

@donnelly: Lehet, hogy csak vérszemet kaptál, mint az Arsenal

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.08.29. 12:05:26

@nordsee: Nagyon jó, látom rápihentél a hétvégére ;)

poolfanati 2009.08.29. 12:15:51

azt egyik cikkben sem írják hogy cserbenhagyásos gázolás volt-e.
bodnár ott maradt segíteni vagy továbbhajtott?

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.08.29. 12:19:18

@poolfanati: Mivel nem volt szélvédője, és ezt írják, nem valószínű, hogy elhejtott volna. Amúgy alapesetben nincs cserbenhagyás, azt külön írják.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.08.29. 12:29:15

DVSC: a klub elismerte, Bodnár László halálra gázolt egy kerékpárost

nso-s hír

undertow 2009.08.29. 12:30:19

@imici77: "A hírt a klub a hivatalos honlapján megerősítette: a bajnokcsapata nyáron igazolt játékosa, Bodnár László tegnap este Nyírbátorban elgázolt egy kerékpárost, amely életét vesztette."

amely... no comment

crouchy 2009.08.29. 12:35:50

@Titi120: Azt megnézem amint egy focista éjjel a Mercijével (gondolom sl vagy vmi ilyesmi) 90-el megy az országúton:)

corporal clegg 2009.08.29. 12:38:53

Mindenki ártatlannak minősül, amíg a bíróság nem mond ki róla jogerős ítéletet...

nils_h 2009.08.29. 12:55:06

@donnelly: na végre, kezd alakulni a hangulatom az estéhez :)

Hispan07 2009.08.29. 13:01:23

@poolfanati: ha a sértett meghal, akkor nem lehet cserbenhagyás, csak segítségnyújtás elmulasztása

crouchy 2009.08.29. 13:57:21

@Hispan07: akkor ha elütök vkit és sietnem kell majd igyekszem halálra gázolni.

amúgy meg az elég rossz ómen, hogy a Debrecen háza táján B.L.-gondok vannak:)

ZenZo 2009.08.29. 14:01:55

Chelsea-Burnley 2-1
Blackburn-West Ham 1-1
Bolton - Liverpool 0-2
Stoke - Sunderland 0-2
Tottenham - Birmingham 3-2
Wolves - Hull City 1-1
Manchester United - Arsenal 1-1
Portsmouth - Manchester City 0-3
Everton - Wigan 2-0
Aston Villa - Fulham 2-1

Nem várok gála meccseket a fordulótól, a Chelsea idén kettőt lő mindenkinek, azt meglövi a Burleynek is, de sokáig lesz 1-1.
A Blackburn ha Sam össze tudja rakni, jó csapat lehet, ment és jött egy rakás játékos, Sam még rotál, de szerintem simán bent maradnak, Zolanak meg tényleg nincs egy használható csatára sem.
A Pool egy masszív győzelemmel kell, hogy jöjjön, a Bolton ehhez tökéletes, de ez a meccs is a kihagyott helyzetekről fog szólni.
A legtöbb gólt a Spurs meccse hozza, ahol partiban lesz a Bcity, de a győzelemhez idegenben kevesek.
Az újoncok csatája langyos 1-1, csakúgy, mint a rangadó. A ManUban benne van a sok gól, de benne is marad, Berba most nem fog élni, Rooney betalál, amire lesz válasz is, nyilván valamilyen olyan embertől, akire senki sem számít, Gall Vili, Diaby vagy Sagna, de Fabregas nélkül ennél több nem néz ki.
A City végre kiengedheti erejét az atomjaira hullott Pompey ellen, kell is, hiszen egy Blackburn-Wolves-Pompey sorból sokkal több gólt ki kellene hozni ennyi csatárral, a kövi fordulóban ugyanis már az Arsenal fogja oktatni őket, hogy aztán a ManU is betegyen nekik a városi derbin egy négyest.
Az Evertonnak pedig úgy kell a pont, mint falunak a digisport, otthon muszáj megrakni a Wigant, amely erőske, de mégse.
Utoljára pedig a Villanak is illene hazai pályán legyakni az idegenben szokásosan gyenge Fulhamet, mert az EL már elment.

mann 2009.08.29. 14:25:20

Remélem jó meccs lesz a MU-Arsenal. Itt a lehetőség, hogy Burnley ellen elhullajtott pontokat behozza társaság. Cesc hiányozni fog az ágyúsoktól, tőlünk (bízom benne) C nem :)

czudarpesta 2009.08.29. 14:54:20

Igen jó a Chelsea meccs, Drogba szép gólt rúgatott Anelkával.

crouchy 2009.08.29. 15:03:20

Off de nem bírom ki: Fisichella megnyerte az időmérőt::O!!??

halihalo 2009.08.29. 15:14:02

Hogy a fenébe tudott ez a Burnley akár csak gólt is rúgni a MU-nak... Iszonyú gyengén játszanak, és még a labda is alig van náluk... :))
A Celsea hozta az első félidőben a "szokásos" formáját. Nyomták, mint süket a csengőt, de nem tudtak gólt rúgni. Azóta azért beindult a dolog...

halihalo 2009.08.29. 15:16:11

@crouchy: És ez jó? :)

crouchy 2009.08.29. 15:18:08

@halihalo: hát ez olyan mintha a szünetben a Debrecen 2-0ra vezetne a Pool ellen. Vagy mintha egy nő lefutná 100on Usain Boltot.

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.08.29. 15:25:03

remélem senki nem olvasta a Carling cup-os hozzászólásomat, egyben megígér4em, hogy soha többet nem kommentelek félálomban :D

bag 2009.08.29. 15:26:49

nem ez a legfrissebb verzió?


Arsenal v West Brom

Chelsea v QPR

Bolton v West Ham

Barnsley v Burnley

Hull v Everton

Leeds v Liverpool

Manchester United v Wolves

Manchester City v Fulham

Sunderland v Birmingham

Peterborough v Newcastle

Carlisle v Portsmouth

Nottingham Forest v Blackburn

Stoke v Blackpool

Scunthorpe v Port Vale

Preston v Tottenham

Aston Villa v Cardiff

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.08.29. 15:26:57

szóval: közben megvan a Carling Cup 3. körének sorsolása, van 1-2 csemege:

Arsenal v West Brom
Chelsea v QPR
Bolton v West Ham
Barnsley v Burnley
Hull City v Everton
Leeds Utd v Liverpool
Manchester United v Wolves
Manchester City v Fulham
Sunderland v Birmingham City
Peterborough v Newcastle
Carlisle Utd v Portsmouth
Nottingham Forest v Blackburn Rovers
Stoke City v Blackpool
Scunthorpe v Port Vale
Preston v Tottenham Hotspur
Aston Villa v Cardiff

czudarpesta 2009.08.29. 15:27:45

Ha nem védene így a Burnley kapusa már vagy tíz is lehetne. Hogy verték ezek meg a MU-t?

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.08.29. 15:27:46

@bag: aha, véletlenül a tavalyit másoltam be, de eltüntettem a nyomokat :D

halihalo 2009.08.29. 15:31:37

@czudarpesta: Jó fej volt az ESPN szpíkere. Azt mondja:
And stopping the Chelsea feast, is the beast.
Nem tudtam, hogy ez Jensen beceneve.

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.08.29. 15:32:29

Reina, Johnson, Carragher, Kyrgiakos, Insua, Kuyt, Mascherano, Lucas, Riera, Gerrard, Torres

Subs: GULACSI, Voronin, Benayoun, Plessis, Kelly, Skrtel, Dossena.

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.08.29. 15:40:04

@poolfanati: nem tudom, de a tegnapelőtti reserve meccsen egy új 16 éves (?) csóka védett, és írta az offal, hogy injury crisis van kapusposzton, csodálkoztam is, mert nem hallottam, hogy pl. Gulácsi sérült lenne, de ezek szerint esetleg Cavalieri sérült.

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.08.29. 15:41:31

mai fogadási ajánlatunk: Kyrgiakos, mint első gólszerző, 33szoros pénz a William Hillnél

poolfanati 2009.08.29. 15:42:12

@Alapvonalszippantó Hapci Benő: biztos azért írták biztos mert cavalieri sérült, gulácsi meg a nagycsapattal együtt edzett és nem ért rá.
kyrgiakos meg két napon belül a második meccsét játsza:D

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.08.29. 15:43:48

@poolfanati: jaja, meg nyilván nem akarták kockáztatni, mivel tudták már, hogy ő lesz a padon.
Kyrgiakos csak egy félidőt játszott a tarcsimeccsen.

mann 2009.08.29. 15:43:58

@Alapvonalszippantó Hapci Benő: Akkor már csak Reina-val kellene történnie valami megmagyarázhatatlan, különös balesetnek, mondjuk otthon vacsorázás közben beleáll a műanyag villa a bal kézfejébe.... vagy valami :)

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.08.29. 15:46:01

@mann: nnnna, vigyázzunk az ilyen kívásnságokkal!!!

de mondjuk a 60. percben, 3-0-ás vezetésnél rájöhetne egy - 1-2 nap alatt kiheverhető - hígfosás. :)

halihalo 2009.08.29. 15:46:05

Chelsea:Burnley 27:3 kísérlet, kaput talált 17:0.
@Alapvonalszippantó Hapci Benő: hát, nagy kockázatot nem vállalnak. mondjuk, ha 2500-szoros lenne...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.08.29. 15:48:52

@halihalo:

(Én már a MU elleni meccsük után azt mondtam: egy normális topcsapat egy négyest rúgott volna ennek a Burnley-nek.)

Nyico 2009.08.29. 15:49:31

Cavallierinek meghalt az édesapja ezért van Gulácsi@Alapvonalszippantó Hapci Benő: a padon.

crouchy 2009.08.29. 15:54:42

@Alapvonalszippantó Hapci Benő: inkább sérüljön le Dosseana, Kelly, Voronin, Plessis bemelegítés közben, cseréljen kettőt Rafa majd sérüljön le Lucas, és akkor reina kijön középpályára, Gulácsi védhet és senki nem sérült le akit sajnálnék:D

mann 2009.08.29. 16:07:48

@Csöncsön: Valóban úgy tűnik, hogy eddig a Burnley még nem találkozott normális ellenféllel....
Egyébként jellemző MU utálatodra ez a hozzászólás, miközben egy esetleges Barca-Gijon 0-1 esetén több száz kommenten keresztül bizonygatnád, hogy ez eredmény is a Primera kiegyensúlyozottságát bizonyítja....

@Alapvonalszippantó Hapci Benő: Legyen így :D

crouchy 2009.08.29. 16:08:10

valaki megdobna egy Pool-streammel ami műkszik?

Ferguson 2009.08.29. 16:14:51

@Csöncsön: ami késik, nem múlik. Az OT-n meglesz az a négy süti a burnley-nek, lehet még több is... :)

nordsee 2009.08.29. 16:17:11

Böngészősöm van csak:
www.iraqgoals.net/ch4.html
Ez a Johnson minden pennyt megért.

halihalo 2009.08.29. 16:19:19

@crouchy: Itt a holland stream megy. Legalább helyesen mondják a Kuyt nevét... :)
www.myp2p.eu/broadcast.php?matchid=46990&part=sports

halihalo 2009.08.29. 16:26:04

@crouchy: Ne törd magad a steammel, mert borzasztó a meccs...

crouchy 2009.08.29. 16:34:28

@halihalo: én akkor is nézném, de nekem ez a holland nem jön be.

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.08.29. 16:39:39

@crouchy: nekem ez nagyjából oké:

sop://broker.sopcast.com:3912/79080

egyébként a Loki kölcsönvehetné Sanyit, biztos bólintana egy párat az Anfielden

halihalo 2009.08.29. 16:46:53

@crouchy: nekem stabilan jön, a Sopcast progi kell hozzá.
Már 1:1

halihalo 2009.08.29. 16:48:17

Reina hamarosan sárgát fog kapni. nagyon ideges mindenért.

crouchy 2009.08.29. 16:49:47

@halihalo: persze, van sopcastom, 60ig bejön aztán beáll egy 65-45 közötti ingára. de kép az nincs.se hang. uh a gép lesz lassú. de mondjuk ilyen még ne mvolt h semmiylen szar minőségbe ne mtudom nézni.

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.08.29. 16:52:47

@crouchy: ha egyáltalán nincs kép/hang, viszont ingázik 45-65 között, próbáld kinyomni külső lejátszóra (lehetőleg VLC-re), hátha.

crouchy 2009.08.29. 16:56:54

@Alapvonalszippantó Hapci Benő: azt ne mtom hogy kell kinyomni, viszont azt gyanítom ha ki van írva h vlc needed akkor jobb lesz ha leszedek egy vlct:) Bár úgy emlékeztem h van de ezekszerint nincs

@Nyico: köszi!!!!

crouchy 2009.08.29. 16:57:27

jah de már van Vlc-m. akkor nem értem.

crouchy 2009.08.29. 16:58:33

@Nyico: na ez tökéletesen megy köszönöm!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.08.29. 17:03:01

@crouchy: SopCast options-ben beállítod a VLC-t külső lejátszónak, aztán a Sopcast képernyője alatti bal szélső gombot (a teljes képernyő gomb mellett) megnyomod, akkor megnyitja a VLC-t a Sopcast adással.

de látom, megoldódott.

SamS 2009.08.29. 17:03:30

@nordsee: Nem tudom, olvastad-e, de 134 000 fontot keres hetente :D

tamass 2009.08.29. 17:10:17

Mar az a Bolton is alaz minket, amelyik eddig golt sem rugott :-((

drosiii 2009.08.29. 17:10:57

@ZenZo: remélem ez lesz a vége

halihalo 2009.08.29. 17:13:59

@ZenZo: Hát, igen. Nem sárgát, hanem gólt kapott.. :)

halihalo 2009.08.29. 17:15:25

Egyébként a holland nekem is 69-en áll, és elég stabil...
Nos, ha most nem egyenlít ki a Pool, nem is érdemli meg, hogy versenyben legyen...

halihalo 2009.08.29. 17:16:39

No, ez gyorsan ment.

krysal 2009.08.29. 17:18:11

@halihalo: Viszont a sárga (a második) bőven túlzás volt.

tamass 2009.08.29. 17:21:51

Lehet, hogy megis lesz valami?

halihalo 2009.08.29. 17:29:49

Mekkorát védett a boltoni védő Gerrard lövésénél.. :)

halihalo 2009.08.29. 17:47:18

@tamass: Már kissé nagyképűen játszanak...

tamass 2009.08.29. 17:48:29

Hat, azt a helyzetet tenyleg tulkombinaltak :-)

undertow 2009.08.29. 17:48:49

látom a bíró kissé megsajnálta a poolt és leküldte daviest segítségként...

tamass 2009.08.29. 17:52:41

Este remelem az Arsenal megruhazza az MUt... szimpatikus csapat, ha nem lennek Pool drukker mar sok eve, nekik szurkolnek :-)

értelmetlen_nevű 2009.08.29. 17:54:35

Szegény Birmingham, nem ezt érdemelték. :(

tamass 2009.08.29. 17:54:40

@undertow: Hat, objektiven - nem tudom ez lett volna e a vege a kiallitas nelkul

halihalo 2009.08.29. 17:56:05

Basszus, a Spurs rúgott egyet az utolsó utáni percben... De azért a gólkülönbségük már rosszabb... :))

bag 2009.08.29. 18:01:34

ez kevés lesz, kapus és védelem nélkül.
Újra szögletből kaptunk gólt, amit komoly csapat valljuk be nem szokott.
Kapjuk a gólokat egymás után, most éppenhgy nyertünk de ez nagyon kevés...

crouchy 2009.08.29. 18:04:57

MI A BÜDÖS FASZNAK KELL EGY GÓLOS ELŐNYBEN TILI TOLIZNI A 16OSON BELÜL??????? KURVÁRA ÖRÜLHETNEK HOGY NEM SZOPTUNK BE MÉG1ET!

shinigami 2009.08.29. 18:05:57

ejmar h lecsusztunk az elso helyrol :(

undertow 2009.08.29. 18:07:27

@shinigami: normal service resumed :)

shinigami 2009.08.29. 18:11:37

@undertow:
igy bizony kenytelenek leszunk titeket megverni :(

ken adams 2009.08.29. 18:11:49

@halihalo: durván belerúgtam az asztalba örömömbe. szegény carrnak kicsit megköszönhetik...

a spurs általam soha nem látott formában, volt itt mindenféle győzelem: top4 elleni, nagyarányú egyértelmű, fordítás rangadón, nagyarányú kötelező kupa,utolsó utáni pillanatban.

spurs drukkerként nagyon be vagyok sz@rva, hogy meg lesz ennek a böjtje... :)

chrisred 2009.08.29. 18:12:02

@undertow: Ennél nagyobb taktikai hibát nem is tudok elképzelni, mint hogy valaki egy sárgával pont Lucast rúgja fel hátulról. :)

shinigami 2009.08.29. 18:14:36

@ken adams:
tavalyi szezon eleje nem volt eleg nagy bojt?

wan2bee 2009.08.29. 18:15:18

hol az eredeti hang a kozvetites alol?

psychocska 2009.08.29. 18:16:04

jó kérdés, de engem kurvára idegesít

halihalo 2009.08.29. 18:16:45

No, az ES2 hozza a szokásos formáját. nincs hangja a meccsnek.

ken adams 2009.08.29. 18:22:24

@shinigami: minden évben megszoktam, h van valami gáz... ez az idénykezdet túl szép...

wan2bee 2009.08.29. 18:23:54

tenyleg kurva idegesito Mindenesetre szep az arsenal away kitje ezt most is megallapitom.

wan2bee 2009.08.29. 18:27:19

kicsit be vannak szarva a fiuk mind ket oldalon

A bukott Madonna a nagy didikkel Van Klomptól 2009.08.29. 18:34:26

Nincsen hangotok, parasztok nincsen hangotok!!!

:)

wan2bee 2009.08.29. 18:34:52

A MU-rol mindig az az erzesem, mintha egy kubai propaganda brigad lenne. olyan igazi jo munkas ember arcele van a fel brigadnak. Tok vicces.

bög 2009.08.29. 18:41:40

@wan2bee: fogadjunk ez evra bedobásánál jutott eszedbe?

@crookedvulture: lol (mellesleg ez így atomszar)

wan2bee 2009.08.29. 18:43:39

@bög: nyert. meg utana Valenciarol.

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.08.29. 18:46:16

MU-s kollégák értik, miért Giggs játszik Berba helyett?

crouchy 2009.08.29. 18:48:20

@Alapvonalszippantó Hapci Benő: mindig azt mondják hogy a bajnoksághoz kell minőségi csereember.

drosiii 2009.08.29. 18:53:07

@Alapvonalszippantó Hapci Benő: szerintem szervezni tette be középre, de ez eddig nem nagyon valósul meg.

Feech 2009.08.29. 18:53:10

Hajdú B. mellé igazán beküldhetnének 3-4 embert, akik eljátszhatnák, hogy ők a közönség.
Ez így teljesen odabasz a meccshangulatnak.

wan2bee 2009.08.29. 18:54:29

ez a hang nelkuli meccs, olyan, mint gumiban dugni.. Es mindketton ront Hajdu B..

crouchy 2009.08.29. 18:54:44

@Feech: rakj be gépen lelátón készült videókat. de mostmár nem kell:)

wan2bee 2009.08.29. 18:55:29

ahhhhh.... halleluja

undertow 2009.08.29. 18:56:30

@chrisred: ja, végülis eszébe juthatott volna, hogy a pool gyakrabban játszik 10, mint 11 ember ellen.

wan2bee 2009.08.29. 18:57:45

sssysaasyyassaaztaaaaakurvaaaaaaa!!!!!

pocak 2009.08.29. 18:58:27

hát ezt betöfte rendesen

wan2bee 2009.08.29. 19:00:00

elotte meg szintiszta tizenegyes...

Mr. Acid 2009.08.29. 19:00:14

Bammeg, mekkora gól... Bár szerintem Foster benne volt rendesen.

Ferguson 2009.08.29. 19:00:17

Mit szóltok? Kapus benne volt? Nem ment azért annyira a vinya fele...

Amúgy gyenge a csapat sajna. Rooney egyedül kevés elöl, a középpálya pedig sokat védekezik.

questra 2009.08.29. 19:00:28

:-(
Arshavin rúgta

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.08.29. 19:01:16

egyébként előtte a Fletcher/Arsavin eset tizi volt.

drosiii 2009.08.29. 19:01:50

@Ferguson: sztem nagyon otthagyta a rövid sarkot. Kapusra kenném leginkább

Mr. Acid 2009.08.29. 19:04:34

Csak én érzem úgy, hogy a bíró eléggé a mencseszternek fúj?

drosiii 2009.08.29. 19:05:05

@Alapvonalszippantó Hapci Benő: "nem láttam az esetet. nem tudom mi volt"

wan2bee 2009.08.29. 19:05:05

kokemeny loves volt. ha gyengebb, kiutheti. de ilyen ereju lovesnel nem volt sok eselye. Amugy az Arsenalnak is csak vedekezo kozeppalyasai vannak. Diabi a legtamadobb. Szoval tartanak egymastol rendesen..

Ferguson 2009.08.29. 19:05:08

Ezt sose értettem. 40 percig semmit nem csinálunk, utána kapunk egy gólt és elkezdünk támadni :) Miért nem lehetett ezt a nyomást az első perctől kezdve kifejteni...?

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.08.29. 19:06:10

félek, hogy szétfújja a meccset ez a vakegér

dust12 2009.08.29. 19:07:07

@wan2bee: Ebben közrejátszik az is, hogy Fabregas, Nasri, Rosicky (Walcott) sérült

halihalo 2009.08.29. 19:07:27

Azért fog ez a bíró még pirosat adni az Arsenalnak és és kamutizenegyest a MU-nak. Ez egyfajta csúcs, hogy elrúgja a lábár Arsavinnak, aztán kézzel elüti a labdát, és semmit nem ad érte. Meg a sárgákat is valahogy nem ugyanazért adja.

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.08.29. 19:08:27

@wan2bee: igen, nem is tudom mikor láttam utoljára ennyire deffenzív felállású arsenalt

Ferguson 2009.08.29. 19:08:59

but Manchester United goalkeeper Ben Foster should have done much better with an effort from that range and having got his hand to the ball. (bbc sport)

halihalo 2009.08.29. 19:09:22

@Ferguson: Azért ha vdS nem jön vissza, vagy visszavonul., nagy szarban lesztek kapusposzton.

mann 2009.08.29. 19:14:26

Fletch kamikáze volt, a szitu meg tizi + sárga (Arshavinnak szimulálásért :DD).
A gól szerintem is Foster "érdeme", ezt VDS fogja az fix.
Egyébként sótlan a csapat, kergetjük a kátyúsokat, akik jól játszanak.
Wazza nagyon egyedül van, hisztizik is miatta. Valencia nem ér fel mellé, Giggs pedig ma dupla nulla.

Ferguson 2009.08.29. 19:19:47

@mann: giggs-nek a passzjátéka különösen gyenge sajnos. Többször is rosszul passzolt döntő szituban, pedig rooney-t neki kéne kiszolgálnia. Nem látom amúgy a két szélsős felállás esszenciáját. Elég lenne egy szélső, mert bal szélen evra tud szélsőt is játszani szinte. Az a manchesteri középpálya, ami miatt "gyerekek játszottak férfiak ellen" a BL-ben, most is viszonylag szépen megfogja az arsenal-t, de elöl több kéne. Owen mozgékonysága hiányzik, bár ő is a kapu előtt lenne a leghasznosabb. Fel kéne gyorsítani kicsit a játékot, de egyelőre nem látom, h ki lesz az, aki ezt megteszi...

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.08.29. 19:21:02

Arsavin takarásból lőtt, ezt vdS sem látja meg hamarabb, nem biztos, hogy ő megfogja...

halihalo 2009.08.29. 19:21:50

Stoke City a harmadik! :)))

toerix_ (törölt) 2009.08.29. 19:25:44

na most a kapus visszaadta a bekapott potyát :D najó nem potya :)

wan2bee 2009.08.29. 19:27:16

foster ezzel a reflex-spargaval kicsit kiegzenlitette a hibajat. Nekunk meg jot tett a vezeto gol.

mann 2009.08.29. 19:27:46

@donnelly: A takarás ok, viszont nem volt oly jól helyezve az a zsuga.

@Ferguson: Nem lenne rossz a két szélső, ha rendesen jönnének befelé a beadások és nem lenne mögöttük lyukas a védekezés. Valencia-ban sem bíznak még igazán a társak. Ráadásul elképesztően sok hibával játszik az egész csapat.

Foster kicsit javított....

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.08.29. 19:32:50

@mann: bravúr lett volna fogni, más kérdés, hogy ezen a szinten 1-2 bravúrt el lehet várni egy kapustól

poolfanati 2009.08.29. 19:32:58

most kapcsolódtam csak be a meccsbe.
komolyan 4-2-3-1-as felállásban játszik a mu?
eurosporton így rajzolják és nemtom hogy higgyek e nekik.

rizla 2009.08.29. 19:33:56

mekkora potyabüntető.

mann 2009.08.29. 19:34:10

Ez mesteri volt Mr. Wayne.

Ferguson 2009.08.29. 19:34:33

Haha :D Bejött a (kamu)tizi... :)

halihalo 2009.08.29. 19:35:16

No, a tizenegyes már megvan, most jön a piros lap...

mondjuk az 1:1 a legjobb eredmény, ami lehet... Esetleg a 2:2... :)

drosiii 2009.08.29. 19:36:04

@Ferguson: Visszakapta az Arsenal... =D

wan2bee 2009.08.29. 19:36:05

kamutizi a MU meccsen? nincs vege a tavalyi szezonnak??

mann 2009.08.29. 19:36:48

@Alapvonalszippantó Hapci Benő: Beleütött, picin múlt. Talán az az a pici amitől kiváló egy kapus vagy "csak" jó.

Almunia elkaszálta, de látszódott, hogy Rooney tizire utazik. Erre mondja egy poolos haverom, hogy "az ilyeneket az Old Traffordon befújják".

Ferguson 2009.08.29. 19:37:38

Egyébként hajdú b. és a bbc szerint is tizi volt (before a sliding Manuel Almunia takes the striker out. No complaints, definite penalty, and a yellow for the keeper.)

poolfanati 2009.08.29. 19:38:20

nagyon jól alakul a 4-1es arsenal győzelmes tippem, az arshavin mesternégyessel:D

mann 2009.08.29. 19:39:30

Megoldás Park a neved???
Megoldás Diaby a neved!!! :)

értelmetlen_nevű 2009.08.29. 19:39:34

rvp nem fogja bírni idegekkel...

Mr.AT 2009.08.29. 19:39:58

Na, természetesen megkönyörült a bíró a szokásos tizenegyessel a ManU-n...

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.08.29. 19:40:15

rutinosan megvárta a fasz Brown szabálytalanságánál, hogy az Arsenalnál marad-e a labda, és csak azután fújta be, hogy látta hogy igen

viszont gecijó lett a meccs

krysal 2009.08.29. 19:40:22

Tyűűűű. A ManUtd FOS, az Arsenal JÓ, és a MU nyer. ez fix. Így...

toerix_ (törölt) 2009.08.29. 19:40:40

ilyenkor csak azt nem értem miért Giggset ünneplik :)

questra 2009.08.29. 19:42:48

":1 a Manchesternek
Diaby öngól
:-)))

drosiii 2009.08.29. 19:42:56

@toerix_: Mert azért csak adott egy hajszálpontos gólpasszt.

wan2bee 2009.08.29. 19:43:16

rosicky, eduardo be. song, eboue le

czudarpesta 2009.08.29. 19:43:19

Ilyen mákot még nem láttam...

VVega · https://debugme.eu/ 2009.08.29. 19:43:47

Hihető, komolyan mondom hihető :@

wan2bee 2009.08.29. 19:44:00

nem kell Bendtner alibizni

odlanor 2009.08.29. 19:45:51

@Ferguson:

Na de Ferguson, hol van a BBC a nagyszerű nst blog anti - MU -s szekciójához képest ?? Én inkább az utóbbiaknak hiszek!!

toerix_ (törölt) 2009.08.29. 19:46:38

na azért a kamusárga is megvan

odlanor 2009.08.29. 19:47:15

@Mr.AT:

Most még írd be, h Evrát állítsák ki ebué műesése miatt, mert látszik, hogy minden egyes szituációt remekül ítélsz meg ..

wan2bee 2009.08.29. 19:47:23

ez mar a BL donton is bejott anno Ebouenak, sajnos rajtaragadt a szineszkedes

odlanor 2009.08.29. 19:48:43

@toerix_:
Ja, nem szegény ebué tehet róla, h eduardo mellett ilyeneket tanul .. én is sajnálom szegényt

toerix_ (törölt) 2009.08.29. 19:50:07

@odlanor:
naja... a színészszekció megvan legalább

psychocska 2009.08.29. 19:52:35

kurvára be kéne hozni dimitart labdát tartani, mert gólt fog rúgni az arsenal

wan2bee 2009.08.29. 19:53:32

breaking news: meghalt Sagna fodrasza

Ferguson 2009.08.29. 19:53:33

Ferguson mé nem cserél? Most kéne berbatov labdát tartani...

értelmetlen_nevű 2009.08.29. 19:56:11

@odlanor: 4 hozzászólásod van ezen a néven. Vicces, hogy az összeset az MU (krvára szerencsés) fordítása után követted el. Majd akkor is legyél itt légyszíves, amikor idény végén a bronzért küzdötök.

odlanor 2009.08.29. 19:57:54

@értelmetlen_nevű:

Örülnék, ha bronzérmesek lennénk.
Ronaldo nélkül ez a csapat egy kalap sz*r ..
Soha nem állítottam az ellenkezőjét. Csak az zavar, h adott egy színészkedő, idegbetegekből álló banda, adott a BBC álláspontja a helyzetről, erre jön a sok szakértő, és a jogos győzelem felé tartó csapatot kritizálja ..

mann 2009.08.29. 19:58:38

@értelmetlen_nevű: a tavaly is ez volt a műsor egészen tavaszig (mámint, hogy tuti nem lesz bajnok a MU) ;)

@wan2bee: :DDD

Mr. Acid 2009.08.29. 19:59:59

@odlanor: Jogos győzelem... Egy meccset nézünk?

odlanor 2009.08.29. 20:01:57

@Mr. Acid:
Nem. Mert aki ezzel a meccsel kapcsolatban ír, az vagy az MU-nak vagy az MU ellen szurkol. Én az MU-nak, te ellene. Így jóhogy nem értünk egyet, ezzel nincs is gond, mi talán zsebretesszük a 3 pontot, az elégedetlenek meg csámcsoghatnak .. nekik ajánlanék mozizásra egy eduardo-eboué összest, ha ennyire szeretik ezeket az eseteket boncolgatni .. azok legalább egyértelműek.

mann 2009.08.29. 20:04:34

A bőrháború győztese egyértelműen Diaby.

drosiii 2009.08.29. 20:04:46

@odlanor: hát szerintem ma jobb az Arsenal végeredménytől függetlenül.

wan2bee 2009.08.29. 20:05:35

@odlanor: nagy szerencsed ebben a vitaban, hogy eladtatok C-t.. :)

odlanor 2009.08.29. 20:07:18

@drosiii: Még ezzel sem vitatkozom őszintén szólva, írtam is, hogy nekem is a legnagyobb bánatom, hogy C nélkül ez a csapat ilyen játékot mutat ..
Jogos győzelem alatt azt értettem, h lőttünk 2 jogos gólt (mivel a 11es jogosságát vitatják egyesek), míg az Arsenal egyet ..

Mr. Acid 2009.08.29. 20:07:47

@wan2bee: Tényleg furcsa, hogy valaki Ronaldo eladása miatti gyöngülés okán panaszkodik, majd elítéli a színészkedést...

toerix_ (törölt) 2009.08.29. 20:08:04

na... hát az év favágója díj azt hiszem elkelt... :D

odlanor 2009.08.29. 20:08:12

@wan2bee: Figyelj, Beckham és C féle jobbszélsők után nekem ma kicsit megütötte a szemem, hogy valenciát váltja park .. ez némileg színvonalromlás sztem :D

drosiii 2009.08.29. 20:09:26

Nani egyre jobb. Zseniális volt ez a passza. Kár hogy csak szökőévente jön ki belőle.

odlanor 2009.08.29. 20:10:02

@Mr. Acid: A színészkedést mindig minden körülmények között elítéltem. Aki pedig azt mondja, h C nélkül ez a csapat nem rokkant meg, az idióta. Az elmúlt 3 év alatt a jó C-vel felálló csapat eredményei: 3 bajnoki cím, 1 bl-elődöntő, 1 bl-győzelem és 1 bl-döntő. Kíváncsi leszek a következő 3 év teljesítményére C nélkül ..
Szokás azt mondani, h jól járt a csapatunk, de ezt csak az ellendrukkerek mondják kárörömből

toerix_ (törölt) 2009.08.29. 20:10:31

@drosiii: ez a szép bomba se volt ám utolsó

bög 2009.08.29. 20:11:45

hogy azt az élesszemű kurva anyátokat!!! ennyi nekünk is járt volna...

odlanor 2009.08.29. 20:12:35

Azt írtam színészkedő, idegbeteg banda. Úgy látszik, a második jelző is telitalálat wengert elnézve.

Ferguson 2009.08.29. 20:13:05

Amúgy hihetetlen, h tényleg les volt :) Ezt kiszúrni...

Parraghramma. · http://torrance.freeblog.hu/ 2009.08.29. 20:13:16

nemtom, mikor volt legutóbb ennyire ciki united fannak lenni.

psychocska 2009.08.29. 20:14:30

@Parraghramma.:
lehet csak én nem érzem cikinek
biztos velem van a baj :O

halihalo 2009.08.29. 20:14:41

Azért legutóbb az Öbrevó vagy mi a fene volt a neve mutatott hasonlóan elfogult teljesítményt....

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.08.29. 20:14:41

gratulálok a mu-nak! egy számunkra szerencsétlen meccsen kaptunk ki... végig jobbak voltunk, eldönthettük volna sokszor, majd jött Almunia... ez van, nagy kár érte...

wan2bee 2009.08.29. 20:14:58

odlanor leszarjuk, hogy mi megy C nelkul. A szineszkedessel kapcsolatban kerult szoba.
de most inkabb megyek es leiszom magam. Kibaszott kocsog makos MU.

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.08.29. 20:15:21

Naniból sztem egész jó játékost fog szerkeszteni Ferguson, csak higgadnia kell kicsit, meg le kell tiltani a megszokott portugál hülyeségekről.

Ferguson 2009.08.29. 20:15:55

Azért ismerjük el, h óriási mák volt ez a meccs, de vmi stimmel, ha ilyen xar játékkal meg tudjuk verni az arsenalt :D Berba és nani szánalmas volt, h a végén legalább egyet nem tudtak begyötörni. Az arsenal saját magát verte meg...

mann 2009.08.29. 20:16:50

Az Arsenal jobb volt és bőven eldönthette, megnyerhette volna ezt a meccset.
A spori teljesen kész. A cirkusz a végén minek kellett vajon?

halihalo 2009.08.29. 20:16:58

@Ferguson: Azért volt segítsége....

drosiii 2009.08.29. 20:17:29

@imici77: Hát sztem inkább egy meccsen ne adjon mint egész szezonban. Nagyon jók lesztek idén!

Bírói teljesítményt hogy ítéled meg?

halihalo 2009.08.29. 20:18:20

Tényleg kétszer olyan szabálytalan volt az Arsenal, mint MU?? a sárgák 6:3 volt.

dickinson · http://jomagyar.blog.hu 2009.08.29. 20:20:46

Kétszer olyan szabálytalan? A sárgák fele nevetséges volt. Van Persie olyasmiért kapott, amit aztán Vidic persze büntetlenül megtehetett (le se fújta az a fasz). Nevetséges, szánalmas csapat a MU, Ferguson pofája pedig megint nagyon fog járni.

Ja, és Rooney-t kíváncsi vagyok, eltiltják-e, mint Eduardot. Ha nem, akkor egyértelmű, hogy Dudu esete csak Platini Arsenal-ellenességével magyarázható.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.08.29. 20:21:00

@drosiii: tizi volt. semmi baj nem volt a bíróval. a gólunk előtt tizi volt + sárga a védőnek ilyen kezezésért, de nem a bírón ment el. ha a ziccereket berúgjuk, akkor nincs gond.

mann 2009.08.29. 20:21:13

@halihalo: Az nemtom, de Fletcher végigütközte az egész meccset az fix, talán csak Arzént nem bontotta be :)

dickinson · http://jomagyar.blog.hu 2009.08.29. 20:21:36

@psychocska: igen, szerintem veled, már megbocsáss

halihalo 2009.08.29. 20:21:38

@Ferguson: A Fletcher-félére mit írtak?

Parraghramma. · http://torrance.freeblog.hu/ 2009.08.29. 20:21:49

@psychocska: mejik meccset nészted?

Az Arsenal szurkerektől ezúton kérnék elnézést.

mann 2009.08.29. 20:22:45

@dickinson: Miért is tiltanák el Rooney-t? Mert Almunia felkínálta a szitut? A szemét focistája....

halihalo 2009.08.29. 20:22:51

@imici77: Nagyon jámbor vagy... :))

Ferguson 2009.08.29. 20:23:10

@halihalo: tizi volt fletcher a bbc szerint. Igaz, ők a becsúszást írták, h tizi, nem a kezezést, pedig szerintem inkább kéz volt, mint szabálytalan becsúszás...

Ferguson 2009.08.29. 20:24:48

@dickinson: Nem hiszem, h ferguson különösen elégedett lesz a mai teljesítménnyel...

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.08.29. 20:25:05

@halihalo: ez a forduló olyan basszunk be szombat este bánatunkban díjat érdemelne... lesz jobb, a teljesítményünkkel nem volt baj, a hozzáállással sem, ahogy tavaly megvertük idegenben a cselszkijt, úgy kaptunk ki most.

dickinson · http://jomagyar.blog.hu 2009.08.29. 20:25:26

@mann: Bazmeg...már régen dőlt, mikor még Almunia hozzá sem ért. Ezzel az erővel Boruc is felkínálta, nemde?

psychocska 2009.08.29. 20:25:31

@Parraghramma.:
gondolom a helyesírásod miatt kérsz elnézést
miért tehet a csapat arról, ha a bíró fasz?
ezt sose értettem

dickinson · http://jomagyar.blog.hu 2009.08.29. 20:26:57

@psychocska: Miért tehet a csapat arról, mert mindig neki fújnak? Nem is tudom elképzelni!

dickinson · http://jomagyar.blog.hu 2009.08.29. 20:27:29

@Ferguson: Neki az mindegy, bármikor képes elmondani, hogy "fantasztikusan küzdöttünk, megérdemelt győzelmet arattunk".

halihalo 2009.08.29. 20:28:34

@imici77: Azt azért nem értettem, hogy miért nem Eduardo kezdett? Sérült?

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2009.08.29. 20:28:59

@dickinson: Nyugodj meg, Rooney 11-ese teljesen jogos volt, elég volt Almunia arcát látni, már amikor hozzáért tudta, hogy elbaszta. Sajnos.

Mást most inkább nem is írok.

gabenito 2009.08.29. 20:30:11

nem érdemelte meg a MU meg minden blabla ami kell a fájós lelkületűeknek de:
1: hihetetlen, hogy wayne amikor 1 picit hátrébb ment mennyire HIHETETLEN jól kezdett játszani. tehát vagy kéne valaki aki elől is konstansba összekapcsolja a csapattal (anderson, carrick, scholes, giggs közül nemhiszem h nincs senki aki erre képes volna) de semmiképpen sem kéne a nani, valencia szélsőzést ráerőltetni, akkor inkább +1 csatár és játszon éket.
2: C nélkül nyilván szarabb (és minden további ide esedekés blabla) de még mindig megvan az a győzni akarás, és kűzdeni tudás ami egy teljessen kilátástalan meccset visszahozhat akár mákkal akár nélküle.
3: Fletcher ma 10 helyett dolgozott
Nem a bronz lesz a cél, és max a cselszi állíthat meg.

+ szerintem nem a bíráskodáson múlt. a MU nyerni akart, és tudja hogy kell ilyenkor is. Az Arsenal, még mindig csikócsapat benyomását keltette, pláne az 80. perctől, amikoris rughatott volna minimum 2őt a united, és az arsenal 1gólos hátrányban is úgy játszott mintha már vesztettek volna

dickinson · http://jomagyar.blog.hu 2009.08.29. 20:31:23

@morphine: Elég érdekes ettől függetlenül, hogy Rooney térde már a földön volt, mikor Manu hozzáért. Amúgyis hosszan tolta meg a labdát...ilyet befújni tipikusan a legnagyobb seggnek, dean úrnak a módszere. Hogy a faszba engedhetik ennek a rangadók vezetését? Nem először bizonyítja, hogy Pest megye háromban sem állná meg a helyét.

Beyonder 2009.08.29. 20:31:47

A Rooney-tizi tényleg véleményes volt, de a sok sárga ennél a bírónál megszokott, a BBC-s kommentátor is mondta, hogy tavaly is ő osztotta ki a legtöbb lapot, és asszem a legtöbb 11-est is.

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2009.08.29. 20:31:59

@halihalo: Még talán nincs erőnlétileg annyira a toppon. Az előző két meccsen kezdő volt.

dickinson · http://jomagyar.blog.hu 2009.08.29. 20:32:45

@gabenito: Szerinted miért rúghatott volna kettőt a MU? Mert ilyenkor minden normális csapat kitámad, így lecsökkentve a védekezésre szánt létszámot. Ha a fejecskédet használnád, örülnék.

halihalo 2009.08.29. 20:33:19

@dickinson: És amikor Song kapott sárgát, pedig nem is ő rúgta ki a labdát??

halihalo 2009.08.29. 20:34:03

@Beyonder: Hát éppen ezért nem tenném ilyen meccsre... Persze, valószínűleg irányított ez a dolog.

halihalo 2009.08.29. 20:34:40

@Beyonder: Hol nézted, hogy BBC-s kommentátor volt? :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.08.29. 20:34:48

@gabenito: azért ez nem csikócsapat volt. ha megnyerjük a meccset, akkor nem ezt írod. almunián ment el az egész.

mann 2009.08.29. 20:34:56

@dickinson: Ahan. Akkor mi az a tizenegyes, amit jogosan fújnak be a MU-nak az Old Traffordon? Ha fejszével hasítják ketté Wazza lábát az ötösön? Ugyan már. Megadható volt és az ilyet a hazai csapatnak általában befújják.

Más kérdés, hogy jobb volt az Arsenal, de nem tudták dűlőre vinni a dolgot mikor lehetett volna, mínusz kettőről nem állt volna fel a MU.

halihalo 2009.08.29. 20:35:21

@imici77: Hát, ja... Tök nyugodtan hagyta ki a helyzeteket.

dickinson · http://jomagyar.blog.hu 2009.08.29. 20:35:24

@halihalo: Azt még nem láttam, kb. a 31. perc táján csatlakoztam a közvetítéshez.

Beyonder 2009.08.29. 20:36:08

@Parraghramma.: Szerencsére a csapat nem ilyen "bocs, hogy létezek" mentalitással futott ki a pályára. :) Nem játszottunk jól (az utolsó 10 percben mondjuk hármat is rúghattunk volna), de végre megtanultunk győzni. Az Arsenal meg úgy látszik, hosszú-hosszú évek után még mindig nem.

Fuck 'em.

halihalo 2009.08.29. 20:37:52

@mann: Arra azért nagyobb összeget tennék, hogy a MU-nak megadta volna a Fletcher-féle jelenetet a másik oldalon, ha mondjuk Vermalen teszi ugyanezt.

Beyonder 2009.08.29. 20:38:01

@halihalo: akkor nem BBC-s. Angolul beszéltek, ez egészen biztos. :)

(Nem szoktam streameket nézni mostanában, de muszáj volt, mert a vihar miatt elment a digitévé.)

mann 2009.08.29. 20:40:23

@halihalo: Ezt adom. Az tizi volt, nem kérdés.

Micimedwe 2009.08.29. 20:40:36

Álláspontom szerint a Manchester nem érdemelte meg a három pontot. A döntetlen igazságosabb lett volna. (Nem, dehogy.)

halihalo 2009.08.29. 20:41:30

@dickinson: Bocs, összekevertem az Sagna volt a 74. percben, nem Song.

halihalo 2009.08.29. 20:43:14

@Beyonder: Pedig reménykedtem, hogy van valami titkos adód... :) A SKY és az ESPN ad Angliában meccseket.
Tök jó, hogy a Digi egy kis esőben elmegy, mert nekem hétfőn jönnek feltenni a tányért.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.08.29. 20:44:33

@halihalo: ha bemegy és a szabija is bemegy, akkor más a leányzó fekvése... kihagyta, a city ellen belövi majd.

Nyico 2009.08.29. 20:49:35

A mai MU-Arseanl tipikus esete volt annak, hogy egy csapat saját magát veri meg. Almunia hiába futot ki és ütötte el ennek következtében Rooney-t, illetve Diaby öngólja is ajándék volt a MU-nak.

halihalo 2009.08.29. 20:50:13

@imici77: Az tetszene. :) Az a manchesteri csapat sem lett szimpatikusabb.
Azért fura meccs lesz a MU-City. Olyan, melyik ujjamat harapjam le típus... :)

halareaal 2009.08.29. 20:55:09

Diaby egészen hihetetlen, egyik MU játékos sem volt neki ellenfél egy-egyben, még Rooney vagy Vidic sem. a fejese pedig tanítanivaló volt.

VVega · https://debugme.eu/ 2009.08.29. 20:57:44

@halihalo: hát inkább a máker MU, mint a nyomoronc pénzeszsák citeh ;)

Parraghramma. · http://torrance.freeblog.hu/ 2009.08.29. 20:59:17

@psychocska: miután lősz egy flegma luftot a stiláris iróniám kapcsán, bebőrözöd magad az általam amúgy és mellesleg fel sem vetett bíró-problematikával. Nem szarral gurigázol, öreg.

@gabenito: csikócsapat vs nyerni akarás? Hármat nem tudtunk az ellenfél térfelén egymás után passzolni belsővel, a 85. perctől kezdve húztuk az időt, mintha menne a labdatartás, amikor meg a másik csapat mindent egy lapra feltéve kitámadott, eltrehánykodtunk egy valag zicit. Giggs öngólpasszát és szerencsésen-szerencsétlenül hosszú indítását Rooneynak leszámítva _nem_ _volt_ _értelmes_ _megmozdulása_, Brown és JOS körülményes, eszetlen és lassú, ezen kvalitásokat Carrick meg egy sorral előrébb, karmesteri szerepkörben csillantotta meg. Nem három pontot érdemelt a csapat, edzőstül mindenestül, hanem túljárított hajszárítót, de fejenként, és tövig. Hogy cuppanjon.

Jó, nem vagyok szőrösszívű, Rooney, Evra, Vidic és Fletcher kaphatnak egy kis vazelint.

...

Berba banánhéj-trükkje annyira jellemző volt... á, hagyjuk.

.m.

halihalo 2009.08.29. 21:04:42

@VVega: Így belegondolva, inkább egy döntetlen. Mindenki másnak az a legjobb, ha egyik sem kap 3 pontot.

Woland 2009.08.29. 21:25:42

hu, de ruhellem a Birmingham City-t!

30 perc utan 89%-11% volt a labdabirtoklas, meg ilyet sosem lattam... mar akkor lehetett tudni hogy kurva idegesito meccs lesz. 94 perc 34 mp utan jott a gyoztes gol, amikor mar nem is voltunk igazan jobbak mint a kekorruak.

mindegy, egy a lenyeg: 100%!!!!! : )

ja, es eddig a meccseink mintaja: 2-1, 5-1, 2-1, 5-1, 2-1... nem lennek a ManU helyeben... pffffff ;)

gabenito 2009.08.29. 21:27:04

@dickinson: csak ha egy csapat kitámad, attól még hátramehet védekezni, ha az ellenfél kontrázik, nem kötelező sétálgatni. például ezt így soha nem látnád a manchestertől vagy cselszitől.

@Parraghramma.: egy pillanatig sem mondom, hogy jól játszottunk. Csak azt mondom, hogy hülyeség azt állítani, hogy az szar Arsenal elvesztette a mérkőzést és azt is hogy a csodálatos MU megnyerte. Némileg szvsz mind2 igaz. a jobban játszó de éretlen, tapasztalatlan arsenalt megverte egy egyáltalán nem kreatív, gyenge de nagyon akaró mu. that's all

értelmetlen_nevű 2009.08.29. 21:30:57

@Woland: azért McFadden felrúgásánál nem kis mákotok volt. A MU-val pedig vigyázzatok, játékosok helyett bírókra költötték a pénzt : )

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2009.08.29. 21:33:36

0. a MU-tól a z OT-n kikapni nem ciki. Normálisan. Ámde most....
1. A vereség és a saját magunk lábonlövése ellnére egyértelmű volt, hogy az Arsenal van jobb formában. Nem is elsősorban a bíró miatt (bár ugye a fölös sárgák is idegesítők), hanem mert a játékosok nyugodtabbak lettek volna: az Emiratesban nyertűnk volna ma.
2. A bírói seggfej volt, de szerencsére Arsa 24 másodpercig várt csak a bosszúval, az elmaradt tiziért, így nem a bírón múlt múlt. Ezt a meccset mi vesztettük el.
3. Nagyon sok múlik azon, jövő héten mi lesz. Ha tudunk nyerni, no para, hiszen ahogy mondtam: a United ellen az OT-n veszteni nem ciki. És még senkinek sem került a bajnoki címébe :-)))

+1: Azért nagyon sajnálom. Itt volt az alkalom, hogy elég vertes névjegyet tegyünk az asztalra, de nem sikerült.

+2: Arsavin az Arsenal Ronaldoja. ;-)

gabenito 2009.08.29. 21:36:44

@Parraghramma.: amúgy hajszárítót meg fergilicius érdemelne, mert láthatóan, egy rosszul működő csapatot küldött ki. A taktikai fölény abszolút náluk volt, és szerintem inkább ebből fakadt a nincs két épkézláb passz probléma nem a figyelmetlenségből legalábbis a középpályán.
Wes, és Oshea meg sosem volt jobb mint ma. Jó esetben nem játszanak, vagy legalábbis nincs rajtuk ekkora teher. meg ugye szerintem WDS kifogta volna :)

Ferguson 2009.08.29. 21:58:51

@Woland: oktatunk a WHL-en legközelebb... :D

crouchy 2009.08.29. 22:12:25

csak az út oda-vissza liverpoolba kb mennyiből hozható ki?

SamS 2009.08.29. 22:30:57

@dickinson: Baszki, rajtad kívül mindenki látta, hogy Almunia elütötte Rooney-t. Eduardohoz meg hozzá sem értek. Inkább foglalkoznál azzal, hogy van Persie mit összeszerencsétlenkedett a meccsen.

Nyico 2009.08.29. 22:36:44

@crouchy: Budapest Dublin repülővel utánna komp, nézd meg a Ryanair honlapján, hogy mikor akarsz menni, a komp meg kb 30 font oda-vissza. Én legalábbis így csinálnám turistáskodni se rossz megnézed négynap alatt Liverpoolt meg Dublint is.

crouchy 2009.08.29. 22:46:10

@Nyico: Na én pont fele ennyi időt tervezek eltölteni kint, és ha az Anfielden kívűl semmit sem látok sem zavarl:) Köszi azért, meg nyilván sokkal logikusabb megnézni mindent ha már ott vagyok de mivel egyedül mek minél kevesebb időt akarok az utcán tölteni:)
Valaki egyszer mintha írta volna hogy Manchesterbe van gép és onnan át lehet vonatozni(?)

Ferguson 2009.08.29. 23:11:19

Hihetetlen milyen manipulatív xar ez a sportgéza. Először rooney esetében kamutiziről beszélnek, pedig minden mértékadó angol portál szerint meg lehetett adni. De ez még oké, mert szubjektív. De amikor ezt írják, h "Alig néhány perc múlva a középpályás Abou Diaby egy rossz beadást fejelt védhetetlenül saját kapujába." - rossz beadás? Szerintem giggs elég jól tekerte be azt a szabit...

"Valószínűleg szögletre akarta tenni a labdát és hibázott, pedig senki nem zavarta, méterekre állt tőle a legközelebbi unitedes is. Az utolsó fél órában fölényben játszott az Arsenal, nagy helyzeteket hagyott ki, de az egyenlítés nem jött össze." - rooney ott állt 1 méterrel diaby mögött. Ha nem fejeli ki, akkor rooney fejeli/lövi be. 2-1 után pedig nem emléxem olyan hű de nagy arsenal helyzetekre. Komolyan mondom, ki engedi megjelentetni ezeket a cikkeket? :S

Jo_Jo 2009.08.29. 23:11:50

Kedvenc pillanat a mai meccsről:
therepublikofmancunia.com/wp-content/uploads/2009/08/wenger.gif :DD

Néhány szó: minthogy rangadóról levén szó nem térnék ki arra, hogy most az MU megérdemelte-e a győzelmet, mert 10 rangadóból kb 1 meccsen lehet csak biztosan kijelenteni, hogy x csapat volt a jobb. A mai nap az apró kis nüanszok a Unitednak kedveztek, de ha jövő héten játszanának újra a csapatok, akkor lehet egy sima 3-sal elintézi az Arsenal a meccset.
A lényeg hogy a szezonra való következtetéseket felesleges levonni, mert a Manchester simán kikaphat egy kiscsapattól (pl. Burnley) és akkor szinte semmit nem ér, hogy a rangadókon nyernek. Másrészt meg az Arsenal drukkerek se szomorkodjanak, mert elég bíztató a játékuk, és ha ezt hosszú távon hozni tudják akkor idén talán a végelszámolásnál is versenyben lehetnek majd.

crouchy 2009.08.29. 23:12:30

@Nyico: na vájjácsak oda-vissza együtt összesen 30 font vagyis kb 9000 Ft csak?

Jo_Jo 2009.08.29. 23:16:41

@Jo_Jo: Ja és hihetetlen, hogy Fletcher ma is mennyi munkát végzett. A skysports Rooney-nak adta a MOM díjat, de ő is Fletchernek ajánlotta fel.
Bevallom 2-3 éve nem gondoltam, hogy valaki is lesz belőle ebben a csapatban, de azóta rendesen rámcáfol. Hihetetlen, hogy Ferguson meglátta benne, de persze azért tart ő itt ahol...

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.08.29. 23:21:20

@crouchy: az a komp, crouchy, ehhez jön még a Bp-Dublin-Bp repülőjegy. :)

egyébként tavaly volt még járata a Ryanairnek Liverpoolba, de most talán tényleg Manchester a legegyszerűbb, a jet2 repül oda Pestről.

de majd pöte kiokosít jól szerintem.

crouchy 2009.08.29. 23:28:22

@Alapvonalszippantó Hapci Benő: na ne mond, már azt hittem egy felnőtt bkv bérlet árából eljutok liverpoolba meg vissza:P:) kompra is keveseltem):

Akkor majd pöténél érdeklődöm. Ha Manu ellen nem is úgy néz ki tottanham ellen kijutok, eddigi formák alapján legalább akkora rangadó:D Csak én tipikusan a szocializmusba való gyerek vagyok, legyen (legfeljebb) egy darab légitársaság és akkor megyek azzal:) Amúgy ha délutáni a meccs akkor elvben meg lehet csinálni két nap alatt, vagy nagyon pipa leszek mikor lekésem a visszagépet?:)

crouchy 2009.08.29. 23:30:23

pardon totEnham, ezt 11 után mindig eltévesztem

halihalo 2009.08.29. 23:53:06

@Ferguson: Az szerinted j beadás,ami saját játékost nem talál több méteres körzetben?????

halihalo 2009.08.29. 23:55:36

@Jo_Jo: Hihetetlen, mennyit dolgozott Fletcher, és szegény sok munkáját ráadásul még a bíró sem vette észre, nem csak a BBC... Micsoda élete van....

SamS 2009.08.29. 23:58:10

@halihalo: Az nem a beadó hibája, hogy senki nem érkezik egy jó ívben tekeredő labdára.

Fletch meg legenda lesz, ha így folytatja (bár az én szememben már most az). Ráadásul nem is volt az tizi.

halihalo 2009.08.30. 00:00:59

@SamS: Ez nem változtat azon, hogy ha nincs Diaby, akkor simán kimegy taccsra a túloldalon. Ezt akkor sem nevezem jónak... De ha neked megfelel, akkor kívánok sok ilyet... :))

Data4u 2009.08.30. 00:03:25

@Woland:
csak nehogy egy 2-5 legyen. életem egyik legmegalázóbb meccse volt... és lefociztuk őket az 1. félidőben, aztán ajtó-kalap...
de legyen igazad és a sorminta tartson ki monduk a 38. fordulóig? :-)
'arry: "Modric's looked like a nasty injury on the side of the right calf... If we lose Ledley and Modric, with Michael Dawson and Jonathan Woodgate already out, the squad is a bit short."

szóval "a bit" - vazze és akkor mikor "heavily"?

tottenhamblog.blogishness.com/uncategorized/ledley-and-modric-crocked-thevide/

Ferguson 2009.08.30. 00:04:09

@halihalo: miről beszélsz? Ha diaby nem fejelt öngólt, akkor a mögötte álló rooney tette volna be a kapuba. Ennyi :)

Ferguson 2009.08.30. 00:06:59

@halihalo: "hogy ha nincs Diaby, akkor simán kimegy taccsra a túloldalon." - légyszi nézd már vissza a jelenetet! Rooney ott állt diaby mögött tökéletes gólhelyzetben. Taccsra? Max. az alapvonalon túlra... ÚrIsten, te komolyan vak vagy?

www.youtube.com/watch?v=hkw8jk9obMI

Nézd meg ezt!

SamS 2009.08.30. 00:08:50

@Data4u: Az a 2-5 miért volt megalázó? Az első félidőben jobbak voltatok, a második pedig a 08/09-es United legjobb 45 perce volt. Kicsit tartok a White Hart Lane-i kiruccanástól, Berbatovtól viszont gólt várok :)

capor_ 2009.08.30. 00:15:27

@Ferguson:

Egy ilyen beadást a védők 100000000000000-ből
100000000000000-szer kifejelnek. szóval ez egy kibaszott nagy véletlen volt, hogy diaby ezt befejelte a saját kapujába. Semmi köze sem volt hozzá se a beadásnak se Rooneynak aki egyáltalán nem zavarta Diaby, csak várta hátha elvéti a fejest... Aztán nagy örömére ennél is jobb dolog történt...

Ferguson 2009.08.30. 00:19:02

@capor_: és? én nem azt mondtam, h nem fejelik ki, persze, h kifejelik. Én csak @halihalo: felvetésére reagáltam, aki szerint a közelben nem volt csapattárs (ez a labda tökéletes lett volna rooney-nak akkor, ha diaby nincs ott, hiszen ott állt 1-másfél méterrel diaby mögött), az meg, h taccsra ment volna giggs beadása, egészen nevetséges feltételezés...

halareaal 2009.08.30. 00:20:22

@Ferguson: azért az a beadás minden volt, csak nem veszélyes. lehet h ha egy védő sincs az Arsenal térfelén, akkor a MUsok is gólt rúgtak volna belőle, de ha Diaby nem bólint rá kifejezetten, akkor nincs gól.

a 11es meg tipikusan az az eset, amit ált meg szoktak adni, holott semmi sem volt.

értelmetlen_nevű 2009.08.30. 00:23:24

@halareaal: Pontosan. Hihetetlen ahogyan egyesek magyarázzák a bizonyítványt. Almunia hülye volt, de Rooney már rég esésben volt, amikor hozzáért.

capor_ 2009.08.30. 00:25:14

@Ferguson:

Persze meg minden kapura menő lövés gól lett volna, ha éppen nem ott áll a kapus...

Igen ott állt Rooney, de nem zavarta Diaby és szvsz egy másodpercig sem gondolta komolyan hogy esetleg ez a labda eljuthat hozzá...

SamS 2009.08.30. 00:36:14

@halareaal: Az estében lévő Rooney-t elkaszálta Almunia. Az ilyenkor nem kifogás, hogy amúgy is elesett volna, vagy úgyis rosszul vette át. Ha a bíró visszanézni, 100%-ig biztos vagyok benne, hogy utólag azt mondaná, jó ítéletet hozott.

Ferguson 2009.08.30. 00:44:17

@halareaal: tudod mikor lett volna nem veszélyes giggs beadása? Ha a walesi kiívelte volna a kapu mögötti lelátóra a labdát. Ha nem lett volna veszélyes, diaby nem érzett volna kényszert arra, h beleérjen...

A 11-es megítélése szubjektív. Almunia a labdát nem érte el, ellenben rooney-t igen. Persze lehet azt mondani, h úgyse érte volna utol a saját maga által megtolt labdát, de hát ez van. A mértékadó angol portálok nem írták azt, h nem volt tizi. Nekem ennyi elég amellett, h láttam is, amit láttam... :)

Ferguson 2009.08.30. 00:47:05

@capor_: Istenem, teljesen más dologról beszélsz, amiről én, vedd már észre... Üdv

halareaal 2009.08.30. 01:05:06

@SamS: @Ferguson:

nem azt mondom, h azért nem 11, mert kiment volna. az tökmind1 elvileg, mégha ez egy hülye szabály is. Rooney nem attól esett el, mert Almunia hozzáért, sőt még csak nemis akadályozta különösebben. egyébként pedig nézd vissza, teljesen egyértelmű, hogy Rooney már akkor elkezdett esni, amikor látta Almuniát, tulképp majdnem ő térdelte fejbe/vállba. mindezek ellenére nem mondom, hogy nagy bírói hiba lett volna, egyrészt elsőre én is annak láttam, másrészt pedig (nyilván az ango portálok is ezért nem hőbörögnek), az ilyeneket egyszerűen meg szokták adni, a kapus ütemkésése, illetve a támadók játéka miatt. Raul is hasonlót harcolt ki, bár sztem azt mezőnyben is lfeújták volna, Rooneynak a félpályán ez a lapdobáló angol bíró sztem sárgát adott volna ezért.

capor_ 2009.08.30. 09:51:09

@Ferguson:

ha nem giggs beadásáról beszélsz akkor miről?

Ferguson 2009.08.30. 11:03:41

Tottenham Hotspur midfielder Luka Modric faces a long spell on the sidelines after breaking his leg in the win over Birmingham City.

Speaking after the game, Spurs boss Harry Redknapp was hoping that the Croatia international had only suffered damage to his calf.

However, X-rays have now shown the Croatian ace has fractured his right fibula and it could lead to Modric being out of action for months.

Szegény modric és szegény spurs... :(

Ronal-d'oh! 2009.08.30. 11:03:56

Tegnap 1-1-nél föltettem magamnak a kérdést. Vajon az Arsenal szurkolók hogy reagálnának egy vereségre. Én azt hittem, hogy jön majd az idén se nyerünk semmit duma, de amit itt látok, az arról tanúskodik, hogy ők bizony elhitték, hogy idén nyerhetnek is valamit. És ez igaz is, ha ez majd kiegészül Fabregasszal, meg Nasrival, meg a maradék 20-30 sérülttel, akkor ez bizony jó kis csapat lesz. Diaby meg egy isten, szívatta a védőket rendesen.

Mi meg valahogy nyertünk, de még mindig nem tudom hogy. A tegnapi első félidő ott bukott el, hogy Giggs nagyon béna volt, egy jó passza nem volt, Rooney meg így nagyon egyedül maradt. A végén meg kellett volna vágni még egy gólt, de az világegyetem negatív energiái nagy koncentrációban voltak jelen az a térfélen, mert Berbatov ennyire balfék egymagában nem lehet.

És szerintem is volt kis hajszárító a meccs után is.

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.08.30. 11:14:02

@Ferguson: van még 36 órájuk igazolni valakit, de vajon kit?

Titi120 2009.08.30. 11:15:33

@Alapvonalszippantó Hapci Benő:
Kit, kit ... Hát Van der Vaart-ot ! :)

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.08.30. 11:17:42

másrészt meg szegény horvátok... Eduardo sérülése is a Birmingham ellen történt

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2009.08.30. 12:12:49

"Én azt hittem, hogy jön majd az idén se nyerünk semmit duma, de amit itt látok, az arról tanúskodik, hogy ők bizony elhitték, hogy idén nyerhetnek is valamit."

Az eddigi meccsek bíztatóak. A MU ellen is jobbak voltunk, csak előjött a szokásos betegség hogy a nagy meccseket előnyről bukjuk el. Viszont úgyérzem hogy ezzel az új taktikával a kicsik annyiran em tudnak mit kezdeni, és talán végre behúzzuk azokat a meccseket is. Bajnokok nem leszünk, ahoz még az kéne hogy Denilson a keret közelébe se férjen, és ne két középhátvédünk legyen összesen. Viszont valami kupa talán becsúszik.

United82 2009.08.30. 12:49:27

Nos nem tudom hogy nyertünk ilyen szar játékkal, de nyertünk és ez a lényeg.
Elvakult MU szurkerként is azt mondom , hogy ilyen rossz játékkal pontot se érdemeltünk volna, nemhogy 3at, de mikor az arsenal lezárhatta volna a meccset , nem tette (2ik félidő első 10perce).
Aztán viszont ha a játék nem is ment de elkezdtünk küzdeni és vhogy bebrusztoltunk 2 gólt (a 11-es egyértelmű volt, Rooney megtolta, Almunia rosszul jött ki, hozzáért, nem vita - mielőtt elfogultásggal vádoltok ,Fletch belépője is tiszta 11es volt), a másodikat kis segítséggel:)
A végén még kihagytunk 2-3ziccert ami majdnem megbosszulta magát, ha a végén nincs az a les . (mindenki láthatta, az volt)
Az arsenal magának köszönheti hogy nem nyert.

A meccs után megállapítható hogy ez a United még nagyon nincs kész, de önbizalomnak jót tett a győzelem, de úgy érzem ezt az évet lépésben fogja nyerni a Chelsea, óriási fölénnyel.

Még a meccsről annyit hogy akinek eddig nem volt világos hogy Fletcher egy mekkora klasszis, az tegnap láthatta, simán a legjobb DM-ek között van ,senkiért nem cserélném el és ma a United legfontosabb játékosa középen. senki nem hitt Fergiben, mondták azért játszik mert skót, hát amit a tegnapi meccsen is művelt vagy éppen amiket tavaly jászott....meg lehet nézni....
Éljen Darren!!!

Ferguson 2009.08.30. 13:45:31

@Rooney82: egyetértek darren-el kapcsolatban. Fletch-hez még mellékelnék egy videót, h mindenki jobban megismerje :)

news.bbc.co.uk/sport2/hi/football/football_focus/8228301.stm

SamS 2009.08.30. 13:47:33

@Rooney82: Fletcherrel kapcsolatban: pontosan ezért is sajnáltam nagyon, amikor ki kellett hagynia a BL döntőt. Ott megmutathatta volna a világnak, hogy mennyi baromságot, szidalmat összehordanak róla ok nélkül. Mert még mindig hihetetlenül alulértékelt - szerencsére már csak az Old Traffordon kívül.

sepsta75 2009.08.30. 15:36:42

Adebayor nagyon nyomja a gólokat...lehet idén nem lesz ennyire egyoldalú a városi rangadó Manchesterben,ilyen kerettel.

halihalo 2009.08.30. 15:54:55

Eddig az volt a benyomásom, hogy Webb a jobb bírók közé tartozik, mert általában kiegyensúlyozottan ítél, nem téved egyik fél javára sem...

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.08.30. 17:57:15

Németh állitólag hatalmasat játszott az első meccsén az AEK-ban. ez mindenesetre nem volt csúnya:

www.youtube.com/watch?v=QBiqBdUheiA

Data4u 2009.08.30. 19:02:06

@Ferguson:

Idén nagyon szurkolok a birmingham-nek.
Remélem ki is esnek.
Igaz, az Eduardo belépő után is szurkoltam nekik nagyon, mégsem estek ki. (Taylor volt tán az a köcsög? - semmit nem kapott érte, semmit)

SamS 2009.08.30. 19:05:13

@Data4u: Taylor hárommeccses eltiltást kapott. Másfél évvel később Eduardo eggyel kevesebbet kapott műesésért :)

Data4u 2009.08.30. 19:10:17

bocsi, ezek szerint rosszul emlékeztem.
bátran eltilthatták volna örökre.
csak úgy viccből, példa statuálásból, stb... de emléxem, anno ezt már kitárgyaltuk, csak most előtörtek az emlékek (rosszul) :-(

Data4u 2009.08.30. 20:18:02

Spurs have confirmed that Modric does not require surgery on the injury and he is expected back in training in six weeks' time.

Woland 2009.08.30. 21:08:20

@Data4u:

meg Ledley King is megserult raadasnak. egybol elfogott a hanyinger amikor megtudtam hogy a Birmingham City visszajutott a PL-be. azok utan hogy tavalyelott kicsinaltak Bale-t majdnem egy teljes szezonra (es ugye azota sincs olyan formaban mint azelott volt...), na meg persze Eduardot is, most az a faszkalap Lee Bowyer eltori Modric labat.

mindenesetre a ManU meg a Chelsea kapott egy ajandekot az ordogtol. azt hiszem hogy a van der Vaart-rol szolo hirek megalapozatlanok. viszont remelem igy mar semmikepp sem adjuk el Bentley-t mert az egyik szel ures es Bale sem egeszseges meg.

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.08.30. 22:04:47

Atyaúristen, Axel Witsel mit művelt az Anderlecht-Liege meccsen. Az Eduardo-eset ehhez képest semmi nem volt.

csak NAGYON erős idegzetűeknek:

i29.tinypic.com/33e1wfd.gif

Ronal-d'oh! 2009.08.30. 22:42:40

:(((

Sajnos sok esetben csak a mák miatt nem történik ez (Grygera-CRoni affér...)

Ronal-d'oh! 2009.08.30. 22:44:06

Mármint nem az sajnos, hogy nem történik meg, hanem sajnos sok az olyan eset, ahol benne van az ilyen sérülés, de nem történik meg szerencsére. És sokszor még csak piros se jár érte (főleg Angliában szokott előfordulni).

értelmetlen_nevű 2009.08.30. 22:46:36

bazmeg. életfogytiglan, letöltendő.

crouchy 2009.08.30. 22:46:48

@Alapvonalszippantó Hapci Benő: fúj. ez iszonyat. Az ilyeneket örökre kéne eltiltani, és akkor talán mások is meggondolnák hogy odamennek-e így. Azt majd kap 3 meccses eltiltást. felfüggesztve...

Ronal-d'oh! 2009.08.30. 22:48:34

Nem életfogytiglan, csak arra az időre, amíg a másik srác nem játszhat. Ha szerencsétlennek abba kell hagynia, akkor neki is. De ha nagyon jófejek akarnak lenni, még akkor is mehetne 10-20 meccs eltiltás.

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.08.30. 22:49:58

egyébként egy csomó PL-klub figyeli Witselt, a legnagyobb belga tehetségnek tartják.

értelmetlen_nevű 2009.08.30. 22:51:13

@nekedX: hát, ha a srác pályára lép még életében, akkor óriási tisztelet az orvostudománynak és neki is az akaraterejéért.

SamS 2009.08.30. 22:51:25

@crouchy: Akkor bizony egy Stevie Wonderrel kevesebb lenne kedvenc csapatod.

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.08.30. 22:52:03

A legnagyobb vicc az egészben, hogy a csávó valószínűleg a labdát akarta (ha megnézitek a képet, nekem legalábbis úgy tűnik), csak hát így nem szabad odamenni nyújtott lábbal, ránehezedni egész test súlyával...:S
Nem védeni akarom, mert értelmes ember nem megy így oda, csak szerintem nem ezt akarta.

értelmetlen_nevű 2009.08.30. 22:52:18

@Alapvonalszippantó Hapci Benő: ez nem túl hízelgő a belgák szempontjából.

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.08.30. 22:54:31

(Amúgy valóban nagyon sok talppal történő rárepülés van, főleg Angliában, ahol a veszélyes játékot, illetve a talpalást önmagában nem büntetik, csak nem ilyen helyzetben, amiko egy megfeszülő lábat gyakorlatilag megsemmisít egy pontosan derékszögben érkező maximális erejű belépő...)

crouchy 2009.08.30. 22:55:18

@SamS: légyszi linkeld be a vidit ahol eltöri vkinek a lábát.

értelmetlen_nevű 2009.08.30. 22:55:30

@Alapvonalszippantó Hapci Benő: Beírtam a nevét a googleba, tényleg az egész PL érdeklődött utána.

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.08.30. 22:56:46

@donnelly: hát nem tudom, akkor mit akart? nem tudom, meg lehetett-e volna játszani a labdát egy ilyen mozdulattal.

crouchy 2009.08.30. 22:57:34

@Alapvonalszippantó Hapci Benő: úristen akkor milyenek lehetnek a szar belgák?

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.08.30. 22:58:24

@crouchy: hát, a belgák most nagyon jók, főleg ez a korosztály

SamS 2009.08.30. 22:58:52

@donnelly: "szerintem nem ezt akarta"

Szerintem ez egyértelmű. Lehet, hogy rá akart lépni a lábára, lehet, hogy fájdalmat akart okozni az ellenfélnek, de hogy ilyet nem akart tenni (mint ami kijött a dologból), az biztos.

Azért nem kell hosszabb időre eltiltani valakit, mert összejött csomó szerencsétlen véletlen tényező, és ilyesmi lett belőle. Ahogyan donelly is írta, rengeteg ilyen szerelési kísérlet van, amiből végül semmi nem lesz.

értelmetlen_nevű 2009.08.30. 22:59:09

@crouchy: Amint azt feljebb többen is kijelentették, nagyon sok az ilyen becsúszás, óriási szerencse, hogy ritkán lesz belőle ekkora sérülés. Tehát én az ÖSSZES nyújtott lábbal történő becsúszást eltiltással jutalmaznám, függetlenül attól, hogy sérülést okoz-e.

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.08.30. 22:59:11

@Alapvonalszippantó Hapci Benő: Nagyon sok ilyen szituáció van, amikor az ütközéskor erősen odadurrantasz egyet a labdára, hogy a másik ne tudja megjátszani, lehetőleg róla pattanjon ki, és ehhez sajnos az is hozzátartozik, hogy oda kell tenni a lábad rendesen, különben te sérülsz meg. Na persze nem így, ez egy barom.

mickeyknox 2009.08.30. 23:00:28

én sem védeni akarom, de nyilván nem lábat törni akart. viszont visszahúzhatta volna a lábát a marhája, amikor látta, hogy az már nem lesz az övé.

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2009.08.30. 23:03:26

@nekedX: Álomvilág. 3 meccs és szevasz. Taylor is megúszta ennyivel. Igen, Dudunak meg 2 meccset akarnak adni műesésért. Mindenki gondolkozzon el azon, hogy rendben van-e így.

Data4u 2009.08.30. 23:05:21

emléxem anno nagy viták voltak itt az nst-n a "fejeléshez felugráskor könyökkel megölöm a másikat" attitüddel kapcsolatban.
valahogy mintha kevesebbet látnék ilyet PL meccsen, pedig egy időben máshogy nem ugrott fel senki...
nem létezik, hogy ne lehetne ez ellen tenni, mondjuk automatikus piros lappal ahogy @értelmetlen_nevű is irta, minden esetben.

értelmetlen_nevű 2009.08.30. 23:06:07

@peter135: Egyébként tényleg hihetetlenül vicces, hogy pont Eduardonak akarnak kétmeccsest adni műesésért.

mickeyknox 2009.08.30. 23:06:14

@donnelly: ja, azt nem talppal csinálják, ha jól emlékszem.

SamS 2009.08.30. 23:09:10

@crouchy: Pontosan erről beszélek. Azon a videón még durvábban lép oda, csak szerencséje van a srácnak, hogy nem törik (bár nem tudom, mi lett az esetből).

Nah a kedvedért megkerestem, 1.15-től nézd ;)
www.youtube.com/watch?v=EOFcQLUcx6k&feature=fvst

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.08.30. 23:12:39

@mickeyknox: Úgy van, leginkább belsővel, vagy külsővel esetleg, de az önveszélyesebb.

Én max. fél évre tiltanám el, de ami lényegesebb: amíg fel nem épül a sértett, a vétkes (vagy a biztosítója) a fizetése felét szépen utalja át neki.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.08.30. 23:16:43

@Alapvonalszippantó Hapci Benő:

(Ilyen iszonyatot még sohasem láttam. Szegény játékosnak ripityára tört a sípcsontja. Még nézni is fáj.)

Feech 2009.08.30. 23:18:26

@Alapvonalszippantó Hapci Benő: Erről az Oupa Ngulube féle eset jutott eszembe, ott is kb ugyanez történt.
Annak a vége pénzbírság és 4 hónapos eltiltás lett.

mickeyknox 2009.08.30. 23:24:48

@donnelly: az a baj, hogy kurvára nehéz akármilyen komoly büntetést is kitalálni, mert valahol ez a fajta sérülés "benne van" a fociban, sajnos. a fél év eltiltás igazából nem sok, de valahol mégiscsak az.

értelmetlen_nevű 2009.08.30. 23:26:44

Pár hónapja volt hír, hogy ugyanilyen szituációban rácsúsztak valami titáncsontú afrikai sípcsontjára. A fényképen látszott hogy jócskán elgörbül(!), de nem lett belőle komoly sérülés. Ha jól emlékszem, sima sárgalap lett a vége.

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.08.30. 23:36:31

@mickeyknox: Nálam nem az eltiltás, a büntetés súlyossága a fő kérdés, hanem a sérült kárpótlása. Igazából nem vagyok tisztában azzal, hogyan működik a biztosításuk ezeknek a játékosoknak, de véleményem szerint egyesek jól járnak (anyagilag), egyesek megszívják, ahogyan az életben is...:S

doktor.dikhed 2009.08.30. 23:47:17

Almunia lábat ért. Rooney még léphetett volna egyet h belerúgjon a kapusba, és úgy essen el, de nem tette. A kapus lábat ért, akadályozta a csatárt...ez tizi.

mickeyknox 2009.08.31. 08:58:20

@donnelly: valószínűleg egyedi biztosításokat kötnek, úgyhogy tényleg változó lehet, ki mennyit kap. azt viszont el tudom képzelni, hogy ilyenkor megnő a megkötött biztosítások száma...

nils_h 2009.08.31. 10:43:24

nálunk miért nincs tabella, meg góllövő lista belinkelve, mint a franciáknál? néha jól jönne, nem mindig vágom, hogy "vesztett pontok tekintetében" épp ki hogy áll a középmezőnyben.

Ronal-d'oh! 2009.08.31. 11:12:35

@értelmetlen_nevű: A fiatal evertonos nigériai srác az. Hirtelen nem jut eszembe a neve, de utána hónapokig nem játszhatott.

nils_h 2009.08.31. 11:31:25

@nekedX: ahh, nem arról van szó, hogy nem találtam sehol tabellát, hidd el a google nekem is a barátom, illetve komoly múlttal rendelkezem a belinkelt oldal böngészésében. szimplán csak egyszerűbb lenne rápillantani a tippek fikázásakor.
Azért köszi, értékelem az igyekezetet! :)

poolfanati 2009.08.31. 11:55:24

off
németh csereként bemutatkozva az aek athénban gólpaszt adott és remekül játszott, csak a csatártársán múlt hogy nem 3 gólpassz lett az 1 helyett.
www.origo.hu/sport/magyarfoci/20090831-nemeth-krisztian-kotenyt-adott-es-sarkazott-az-aekben.html

sAp 2009.08.31. 12:48:19

@poolfanati: jaja, nem volt rossz amiket csinált (kiemelkedett a mezőnyből az összefoglaló alapján);elhiszem h ez az ismael zorro blanco nagy közönségkedvenc, de a megoldásai eléggé nb1 szintűek voltak,ezekből a helyzetekből illett volna gólokat lőni.... mint a hogy az ellenfél védelme is vicces volt,habár ha jól látom, most jutottak fel az első osztályba.
bemutatkozásnak mindenesetre nagyon jó,ha ezt a formát tudja hozni,németh simán kitűnhet a görög bajnokságban.

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2009.08.31. 13:14:03

Most olvasom, hogy McGeady szimulálásért kapott második sárgát és így kiállítást a hétvégén. Eduardo, mi? Szerenséje Mowbray-nek, hogy ő egyáltalán nem állt be a kórusba, Celtic szurkolóknak azonban ilyenkor érdekes kérdéseket kell feltenni :-D

(Azt is olvastam, mielőtt valaki belémkötne, hogy állítólag nem volt egyértelmű. Nos, azt gondolom, hogy Eduardo sem volt teljesen egyértelmű. Még Rooney esetébe is sokan elesni akarást látnak, pedig ott Almunia láthatóan hozzáért. Szóval ez az egész eléggé szimpátia kérdése, szerintem.)

Mowbray egyébként nagyon szimpatikusan azt nyilatkozta, hogy a meccs bírójának a dolga eldönteni. Ha hibázik, hát lelke rajta. És sokan, köztük én is azt mondom, hogy ha az UFEÁ-nak lesz képe utólagosan, videó alapján dönteni, akkor más ügyekben is itt az ideje elővenni a videót.

crouchy 2009.08.31. 13:22:34

@értelmetlen_nevű: @SamS: igen, szerintem is az összes nyújtott, pláne ha páros lábas becsúszást büntetni kéne de nem egyformán. ha lábat tör, igenis szigorúbb legyen a büntetés.
Ha én 200al megyek lakott területen, akkor nyilván ha elém ugrik egy gyerek a járdáról, nem tudok megállni, elütöm és meghal, valószínűleg börtönbe kerülök. De nem lehet minden embert börtönbe küldeni gázolásért aki 200al megy a városban.

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.08.31. 13:30:25

@morphine: Mowbray azt mondta, hogy McGeady (aki csak Tóth Csaba szerint ballábas...) elvitte a labdát 3-4 játékos mellett, akik mind megpróbálták felrúgni, aztán az utolsónál már inkább eldobta magát, mielőtt elérik a lábát. Mivel a védő fel akarta rúgni, szerintem nem volt jogos a sárga McGeadynek, amúgy elég éles szem kellett ahhoz, hogy kiszúrják, hogy nem volt kontakt. (www.101greatgoals.com/videodisplay/3321376/) Minden esetre a Celtic mindkét szituációból rosszul jött ki.

poolfanati 2009.08.31. 13:43:39

@Alapvonalszippantó Hapci Benő: kösz.
rég olvastam már úgy újságot, hogy csak a képeket néztem.:D
de a lényeg azért lejött:D

poolfanati 2009.08.31. 13:45:34

@sAp: mindkét oldalon a védelmek nb1-es szintűnek tűnnek.

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2009.08.31. 14:36:36

@donnelly: Én ezt értem, és mondom mégegyszer, Mowbray hozzáállása szerintem teljesen korrekt. Az érvelésedhez viszont hozzátenném, amit megtettek mások is már előttem, hogy Eduardonak vannak rossz emlékei gyorsvonatként érkező hústornyokkal kapcsolatban, nem hiszem hogy jogos lenne pont őt azért cseszegetni, mert félti magát. Ettől függetlenül, ha elszámolja magát, és a kapus nem ér hozzá, jogos a sárga műesésért. De oka neki sem volt kevesebb, mint Aiden-nek.

crouchy 2009.08.31. 14:50:31

OFF. Az mekkora szégyen, hogy lehet hogy nem élőben megy majd a magyar-portugál mert a hulladék barátok közre többen kíváncsiak..

Tika_ 2009.08.31. 14:57:50

@Alapvonalszippantó Hapci Benő: úristen!
lenyomtam, amikor odaért, de még így is sokkol
@nekedX: @értelmetlen_nevű: korrekt

Jégkorongban a fehérváriak nemrég 15-20 meccses eltiltásokat kaptak. Bár ott még az amatőrben is, amelyik játékos nem Csk vagy helyettes, és hozzászól a bíróhoz, azt kiküldik 2 percre, mert inzultálta a játékvezetőt.
Szóval vannak jó példák, csak át kéne őket venni.

mickeyknox 2009.08.31. 15:02:14

@crouchy: b+, ne már. ez már mindennek a teteje, vagy inkább az alja. rohadjon el az összes kertv, mi a f.sznak veszik meg a jogokat, tetves banda. még a végén a tv2-n is csúsztatják majd a bl-t, mert megy az irigyhónalj...

Ronal-d'oh! 2009.08.31. 16:08:40

@crouchy: Azt nem merik bevállalni, ráadásul többen néznék szerintem a meccset...

crouchy 2009.08.31. 16:17:51

@nekedX: majd meglátjuk. vagy inkább megnemlátjuk.

Walmer 2009.08.31. 17:20:28

@Data4u: @SamS: Két dolgot kevertek.
A taylor-eset egy nagyon rosszul sikerült, szerencsétlen szerelési kísérlet volt. Szándékosság, alattomosság nem volt benne. Ezt látta - nagyon helyesen - az FA is.
Eduardo viszont a celtic meccsen csalni akart, ami testidegen mindenfajta versengéstől és a legszigorúbban kell fellépni ellene. vannak persze olyan emberek, akik szerint ez egészséges "csibészség" és a foci amúgy is arról szól, a játékos hogyan tudja átbaszni a játékvezetőt. Ezek az emberek megtalálhatók a sport tv-k szakértői székében és jól felismerhetőek reklámokkal ellátott ingeikről, illetve arról hogy több kevesebb sikerrel rombolták, rombolják a magyar labdarúgást (illetve most már csak az annak nevezett valamit)

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2009.08.31. 17:32:46

@Walmer: Sem Taylor, sem Eduardo nem te vagy. Honnan tudod, mi játszódott le a fejükben?

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.08.31. 17:43:10

(Eszembe jutott még egy szempont a Witzel-eset kapcsán, mely alapján a belgát _örökre_ ki kéne tiltani a stadionokból. A gyerekek. Egy ép lélekszerkezetű gyereknek az esetet látva örökre elmegy a kedve attól, hogy focizni kezdjen. Senki sem akarhatja, hogy csak vadbarmok kezdjék el játszani ezt a sportágat. Vagyis én is támogatom, példastatuálás végett, az örökös eltiltás gondolatát.)

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2009.08.31. 17:49:02

@Walmer: És még valami. A szándékot irdatlan nehéz értékelni minden esetnél, legyen pozitív, vagy negatív. Hiszen Almunia sem akarta elütni Rooney-t, akkor az nem is 11-es? Dehogynem. Vagy hogy mást mondjak: Roney simán át tudta volna ugrani a becsúszva érkező Almuniát, ha azt akarta volna. Akkor most Rooney csalt? Nem csalt, csak kihasználta, hogy ha nem tesz semmit, a szabályok neki fognak kedvezni.

Pont ez a lényeg, hogy nem az számit, miért, hanem az számít, hogy szabályos-e, vagy sem.

(ez alól egyedül a súlyos sérülésben végződő eseteket kéne szerintem is kivenni. oké, hogy a foci kontakt-sport, meg sokkal veszélyesebb munkát végző emberek is kevesebbet keresnek, de könyörgöm, gyerekek is nézik, nemár véres lábszárcsontokkal és sokktól torz arcú férfiakkal kelljen lefeküdniük este. Hidd el, nem eduardo miatt, de engem jobban zavar ez.)

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.08.31. 17:51:41

@Csöncsön: szerintem meg ez életszerűtlen ebben a szituációban. különben is köztudott, h nem a büntetés mértéke, sokkal inkább annak elkerülhetetlensége a hatékonyabb visszatartó erő. amitől függetlenül nyilvánvalóan fontos a mérték is. ettől még példát lehetne statuálni, de egy karriert befejezettnek nyilvánítani és kitiltani minden pályáról úgy, hogy bebizonyíthatatlan a szándékosság, erős lenne.

mind nk-i szinten, mind országonként következetlen a játékvezetés. vagy a szabályozás rossz, vagy az ítélethozók, vagy mindkettő.

(mielőtt bárki azt hinné, hogy védem: ez egy faszkalap, egy baromállat, akinek ez alapján helye nincs a futballpályán, de nem ő az első, aki olyan mozdulatsort mutatott be, ami ilyen eredménnyel járhat. más kérdés, h ilyet még én se láttam és majdnem hánytam.)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.08.31. 17:58:52

@mocsing:

(Abban megegyezhetünk, hogy ha Witzel nagyon akarta volna, elkerülhette volna ezt a mozdulatot. Innentől fogva fölösleges azon vitatkozni, hogy szándékos volt-e. Nyilván nem akarta eltörni ellenfele lábát, de nem is tett érte, hogy ne törje el.)

(Ha csak néhány meccses eltiltást kap, mi riasztja majd vissza a hozzá hasonlókat az ilyen, nevezzük így: meggondolatlan belépőktől?)

Walmer 2009.08.31. 18:02:22

@morphine: Eduardohoz nem értek hozzá, Rooneyhoz igen. A szándékosság látszik, nem kell a fejébe látnom. ha te nem látod, akkor vagy nem fociztál, vagy nem láttál elég meccset, de az is lehet, hogy szimplán ellenkezel.
A gyerekeket meg hagyjuk ki. mert akkor jégkorongozni sem akarna senki, meg kosrazni sem (Sprewell), autóversenyezni, motorozni meg pláne nem, meg síelni sem, stb...

Ez az érv a csöncsönével együtt tökéletes hülyeség.

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2009.08.31. 18:12:48

@Walmer: Eléggé elbeszéltél mellettem. Nem vitattam, hogy Eduardohoz nem értek hozzá és azt sem, hogy Rooney-hoz meg igen. Azt viszont mondtam, hogy a szándék mindegy, az eredmény szabályossága a kérdés: tehát tényleg nem kell a fejébe látnom, de nem is itélhetem meg ez alapján.

Mert ha így tennék, azaz megpróbálnék fejbe látni, és ez alapján itélni, akkor mondhatnám, hogy Rooney direkt nem ugorta át Almuniát, és mint ilyen, 11-esre játszott. = csalt. De nem mondom, mert nem ez számít, hanem az, hogy hozzáértek, és az szabálytalan.

Vagy ez is csak egy szimpla ellenkezés... mert számomra nem szent Wayne?

A gyerekekkel kapcsolatban: ez is egy érv.

(egyébként nem tudtam, hogy a focista előléte feltétele az itteni kommentelésnek)

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.08.31. 18:23:18

@Csöncsön: én véletlenül sem akartam megmagyarázni a gondolatsort, ami lejátszódott a fejében, már ha egyáltalán gondolt bármire. csak az életfogytig büntetés ellen tiltakozom - nem elvből, csak így ad hoc jelleggel, h ez ennyire szerencsétlenül alakult, meg a gyomrom is felfordult, na, őt akkor most tiltsuk el örökre.

az a központi kérdés, h a végeredménytől (izomszakadás, lábtörés, halál) függ-e, h súlyosan büntetünk vmit, vagy figyelembe vesszük-e, h simán megtörténhetett volna, de legalábbis biztosan nem a vétkes félen múlt, h semmi törés nem történt. mivel feltételezhető, h nem azzal indult el és futott 20méteret, amíg odaért, h most beleszállok stoplival a sípcsontjába, lesz, ami lesz, így vhol igazságtalan lenne eltiltani örökre. 10 esetleges cm-en múlt a karrierje? nyilvánvaló(?) szándékosság esetén persze más a helyzet. a példás büntetést én is pártolom, mert mégis megtörtént és borzalmas volt.

SamS 2009.08.31. 19:14:10

@Walmer: Félreértesz. Utálom én is a színészkedést, undorító, spotszerűtlen dolognak tartom - így támogatom Eduardo eltiltását. Csak kicsit komikus, hogy Taylor-t alig büntették meg jobban.

Az örökös eltiltás viszont óriási nagy baromság lenne. A legtöbb játékos nem húzza vissza a lábát szereléskor, ütközéskor. Példastatuálás végett? Az meg mi akkor, hogy egyetlen embert büntetsz sokkal jobban, mint a többit, csak azért hogy példát statuáljál? Ennyi erővel Messi-t is el lehetne tiltani 5 meccsre a szuperkupa döntőn mutatott gyerekes, ellenfelet megalázó stílusa miatt, csak hogy példát statuáljunk. De más példákat is lehetne sorolni, csak most épp ez aktuális.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.09.01. 21:22:48

nah, megkaptuk a 2 meccses eltiltást... ok. legyen.

de akkor most a szuperkupán Messi fejesét is tessék megvizsgálni, és az összes meccsen meccsen a kamu-s tiziket, szabadrúgásokat, akár bedobásokat is tessék büntetni... aki megtéveszti a bírót, az csal.

KÖVETKEZETESEN!

ps.: tessék a bírót eltiltani, mert nem volt testközelben, nem tudta megítélni a helyzetet, azaz hibázott... Ahogy a partjelző is, mert Ő is asszisztált az egészhez...

ps2: felcsör meg sárga lap a kezezésért utólag (+1 meccs), mert ugye szándékosan megtévesztette kezezésével a bírót...

SZÁNALMAS UEFA!

Dani Kalifornia 2009.09.01. 21:41:14

Gondolom, nem véletlen, hogy az Arse-szurkolók tudnak a legdurvábban hisztizni...:P

Strigo 2009.09.01. 21:51:10

@imici77: Érdekes, hogy ilyen esetekben lehet utólagosan más döntést hozni, de jogtalan sárga/piros lapot nem képesek eltörölni. Az UEFA tényleg szánalmas, bár speciel ezzel a döntéssel egyetértek, vissza kéne fogni a sok műesést.

értelmetlen_nevű 2009.09.01. 21:55:05

@imici77: Nevetséges az egész ügy. Tényleg néha úgy tűnik, hogy fogyatékosok vannak az UEFAnál. Egyébként Messi sérthetetlen, elfelejtődik szépen az egész.

Feech 2009.09.01. 21:58:19

Azért elég ironikus, hogy az UEFA meg a FIFA mennyire ellenzi a videóbírót, de a meccsek után probléma nélkül szabnak ki büntetéseket a visszajátszások alapján.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.09.01. 21:58:44

@decently built jesus: gondolom, majd jesus szavai majd meghallgatásra találnak...

Tika_ 2009.09.02. 09:30:42

@értelmetlen_nevű: ne már, még mindig nem vágod?? Hát ki az elesett gyerekek meg a fogyigyerekek legnagyobb támogatója, tévéreklámokkal, meg Unicef felirat virít a mezén? Nagyon számító kis féreg, mi?, aztán meg bármit megcsinál.

Woland 2009.09.02. 15:22:29

adna az isten hogy rendszer legyen a video alapjan torteno eltiltasokbol! meg megbuntetnek egy par hasonloan high-profile jatekost es lehet hogy mar lesz is foganatja a palyan.

undertow 2009.09.03. 10:24:10

@imici77: nem értem a problémát, az uefa csak megfogadta whinger tanácsát.

news.bbc.co.uk/sport2/hi/football/teams/a/arsenal/4842424.stm

Feech 2009.09.03. 15:14:01

Allítólag a FIFA egy évig eltiltotta a Chelseat az igazolásoktól.

Messi88 2009.09.03. 15:34:28

@Shikaka: sorry, CNN-t néztem, elértettem

Shikaka 2009.09.03. 15:37:52

@Messi88: a szívást a Chelsea-re értettem, nem a kommentre :)

Feech 2009.09.03. 15:41:01

Mondjuk túl nagy problémát ez nem fog jelenteni, Ancelottinak nagy tapasztalata van az idősebb játékosok edzésében.

kroos 2009.09.04. 08:19:07

másfél év
és ha elöször a chelsea csinálta ezt amit az engem nagyon meglepne.
Csakhát Ferginek meg wengernek kicsit jobb a reputácioja.(fabregas,piquet,petrucci és társai)

www.nb1.hu/foto2/napkepe/2009_09/0904napkepe_s.jpg

sAp 2009.09.04. 09:05:31

amúgy ja,érdekes,a united miatt is minden évben sírnak,amikor elhozzák azt az évi egy (max.2) játékost,idén is volt vmi gebasz a le havre-ral,paul pogba leigazolásakor,akiállítólag az egyik legnagyobb francia csatártehetség,a le havre meg jogi úton akarta rednezni,mert hogy pogbának szóbeli megállapodása volt még egy évig a csapattal.
ez a kakutás helyzet ugye kicsit más,mert hogy "a szerződés megszegésére buzdította" . mondjuk ha fellebbeznek,valszeg úgyis megnyerik, jóvátételt meg már így is fizetnek vmi 1M font értékben.

erről már volt itt is vita,sztem összességében jól jár a futball ezekkel (pl. most macheda is állítólag lenyilatkozta h majd egyszer szívesen visszatérne Itáliába),az egyes kiscsapatok persze megszívják,erre megoldás lehetne egy nagyobb kompenzáció megfizettetése a nagyokkal. így talán kevesebbszer vinnének el fiatalokat,hiszen azért nagy kockázat van bennük (ld.:Nii Lamptey).

kroos 2009.09.04. 10:21:39

Egyébként ezt csak a chelseaval lehet megcsinálni, senki mással.
Miért? Talán mert müanyagcsapat, és egy tradicionálisabb csapattal nem lehetne?

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.09.04. 10:39:44

@kroos: Azért elég durva leműanyagozni a Chelseat. Persze, sokaknak nem szimpatikus a tőkeinyjekció és a jelenlegi összevásárolt keret, és ez valahol jogos is, de egy kétszeres KEK-győztes, története jelentős részében elsőosztályú csapatot ne műanyagozzunk már le. Pont Tőled nem vártam volna ezt.

(Persze vedd semmisnek a hozzászólásomat, ha ott vannak mondataid mögött a ki nem tett szmájlik...)

Tika_ 2009.09.04. 10:48:33

@donnelly: ne a ki nem tett szmájlit vedd észre, hanem a kitett kérdőjelet ;)
én amolyan újságírói kérdésnek értettem :D

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.09.04. 10:50:30

@Tika_: Nem tudom, mert az első mondat kinyilatkoztatás jellege elviszi a hangsúlyt.

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.09.04. 10:52:37

@Tika_: @kroos:
vagy csak nekem volt eddig tiszta:
Tika_=kroos=barnetta ????
:)

kroos 2009.09.04. 11:17:26

@pote: @donnelly:
Persze de valami oka csak van hogy mások évek óta csinálják és a kékeket meg 2011-ig eltiltják az igazolásoktól.
Fenttartom ezt angliában mással nem lehetne megcsinálni.Fergi nekiállna egy kömüveskalapáccsal és lebontaná az FA-T.
@Tika_: kérdöjel bizony.Az ilyen esetekben az tradicioknak óriási szerepe van, az expert diplomácia
kevés.

kroos 2009.09.04. 11:19:46

@pote: pote=donelly=hókuszpók
Tikának meg még gyurnia kell hogy megközelitse a szintemet:)

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.09.04. 11:19:58

@kroos:
"Fergi nekiállna egy kömüveskalapáccsal és lebontaná az FA-T."
Ancelotti meg visszahozza majd Sevát :)

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.09.04. 11:31:52

@donnelly:
bízok a büntetés csökkentésében

kroos 2009.09.04. 13:42:37

@donnelly: igen ezt már vártam.
Ez az ami sehova sem fog vezetni.

nils_h 2009.09.04. 13:48:49

@kroos: gondolom Fergi már keveri a maltert a kőmíveskalapáccsal :)

kroos 2009.09.04. 13:49:40

@nils_h: abban biztos lehetsz.
Személyes sértésnek fogja venni.

lexx 2009.09.04. 14:02:32

@kroos: csak az a gond pajti, hogy az FA-t lebonthatja a Ferguson, ezek a dontesek nem onnan jonnek. Es igen a chelsea pontosan azt tette amit vartam. Most,hogy oket elmeszeltek azt mondogatjak majd mindenkinek,hogy dehat mindenki ezt csinalja(ami igaz is,csakhat eleg szanalmas vedekezes). egyebkent meg dontes meg nincs meg ugye ez chelsea ugy is mar vagy egy eves. A le havre meg mar 2006 ota pereli a mu-t.
de hogy az eredeti lenyegre terjunk vissza:
"We spend €5million [about £4.3million] on our academy every year out of a turnover of €12million. It is a huge investment. We do that to give a chance to our players to develop for our first team, not to be an academy for others. What is the point of investing in an academy if the players leave at 16?"csapatok klubok az eves nyereseguk legalabb egyharmadat fektetik olyan jatekosokba akik aztan ervenyes szerzodeseket onkenyesen felbontva elhuznak 16 evesen angliaba,mert ott mar akkor kapnak profi szerzodest, mig egyeb orszagokban ez altalaban 18 ev. az meg mar megint egy masik dolog,hogy nem a chelsea volt az elso ilyen bannal sujtott klub,hanem az fc sion (svajcbol) csak az ugye nem brit klub azt nem hozta le a times,igy a nso sem tudta leforditani.tehat te nem hallottal rola.meg kulonben is az nem nagy klub azok senkit sem erdekelnek tudom.

Mr.AT 2009.09.04. 14:17:18

Bár közismerten nem vagyok egy nagy angol-foci fan, ez szerintem pont ilyen "jéghegy csúcsa" jellegű, szarkavaró büntetés, mint ahogy az olaszok intézték anno a calciopolit.

Pont ugyanazt csinálja mindenki, de 1-2 csapatot veszünk csak ki, a többiek meg lapítanak, mint sz*r a fűben.

kroos 2009.09.04. 14:17:30

@lexx: Irhattan volna a Fehér házat is a lényeget mindenki értette.

lexx 2009.09.04. 14:42:54

abszolut off de muszaj megosztanom:
allahirdetes (valodi):
Strachan House Nursing Home
You can apply for this job by telephoning 0131 3363166 and asking for Alex Ferguson.
:)
mert az mu olyan mint egy nagy csalad.

Tika_ 2009.09.04. 14:51:07

bocs, nem értem pontosan, hogy mit vétett a Dinamo, és mivel gyanúsítják az MU-t? Megpróbáltak meggyőzni egy focistát, hogy igazoljon hozzájuk?
Valaki felvilágosítana, pls. köszönöm

lexx 2009.09.04. 15:28:22

szoval a hivatalos szabalyok szerint ervenyes szerzodessel rendelkezo futtballistaval csak a klub engedelyevel lehet targyalni. namost ebbol ugye meg nem lenne nagy ceco,hiszen mindenki ezt csinalja(fusiban talakozunk aztan ha kiderul,majd kifizetjuk a penzbirsagot es bemartjuk az egyik rivalist) ami itt van igazabol, hogy ugye a francia akademiai nebulo(de lehetne spanyol vagy olasz is) aki a klub sajat nevelsu es AMATOR SZERZODESSEL igazolt jatekosa valamint ervenyes eloszerzodessel rendelkezik amiben vallalja,hogy amint ez jogilag lehetseges ertsd 18 eves koraban alair a nagycsapathoz PROFI SZERZODEST. Igen am csak a szigeten(a britten) meg mar 16 eves koraban lehet valakinek PROFI SZERZODESE. Tehat az itteni csapatok korbejarjak a kontinens akademiait es az altaluk kinezett jatekosoknak beigerik a tutit, gyere hozzank ocsem megleszol profiba(valag penz,ribancok,sztarsag amit akarsz) a szerzodesedet meg szard le. Kiscsavo elcsabul(megis csak az arsenal,chelsea,liverpool,man united hivja{meg mielott valaki belekotne a sorrend abc szerint van}) aztan lelep. a kontinentalis klub meg szivja a fogat,mert ikolazta,etette,itatta,ruhazta a csavot x evig aztan most jol beszopta a verest faszt. es ha mar uzleti vilag a futball, akkor munkajogi birosagi peres uton probalja behajtani a jussat. a csavo pedig mivel szerzodest szegett eltiltjak a munkavegzestol,mint kvazi bunost. a klubot pedig a foglalkoztatas lehetosegetol. ennyi asszem

chrisred 2009.09.04. 17:44:08

Mindehhez képest korábban a Roma kapott hasonló büntetést Mexes leigazolása miatt. Akkor a CAS kettőről egy transzferidőszakra csökkentette a büntetést. Ami meg gyakorlatilag nullával lenne egyenértékű a Chelsea esetében, télen nem vásárolhatnak senkit. Az ilyen büntetéseknek aztán nagy visszatartó ereje lehet.

undertow 2009.09.06. 15:47:55

én chelsea drukkerként akár el id fogadnám az ítéletet, mert az biztos, hogy az évek során voltak etikátlan transferek az akadémiára, de ehhez az kéne, hogy konzisztens legyen a fifa és minden csapatra szórjon ilyen büntetést aki hasonlót vétett. csakhát ez esélytelen, mert gyakorlatilag a transfer piac befagyasztását jelentené...
a büntetés csökkentésében egyébként biztos vagyok, sőt a jelenlegi hírek szerint az is lehet, hogy csúnyán mellényúlt a fifa:
"Roman Abramovich has appointed top lawyers to spearhead Chelsea's appeal against the punishment and the Londoners believe they have two powerful arguments.

First, that it is Kakuta's mother whose signature appears on the precontract rather than the superkid's.

Second, that they contacted UEFA about Kakuta's registration and availability before he was signed."

www.people.co.uk/sport/football/tm_headline=blues-bid-to-escape-fifa-ban-by-saying-kakuta-s-ma-signed-deal&method=full&objectid=21651299&siteid=93463-name_page.html

undertow 2009.09.06. 15:55:22

egyébként várom már, hogy a francia klubokat kezdjék felnyomni afrikából, rögtön lehervadna a mosoly pár fokhagymás lehelet mögül :)
süti beállítások módosítása