Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Can't speak French - a francia liga elé II.

2009.08.08. 14:30 OJ

A beígérteknek megfelelően itt a friss, ropogós francia kémlelőtúra második része, a sorokat rendesen megerősítő négy naggyal és további három, igencsak ambíciózus csapattal. Ebből a hét bandából bárkit dobogós helyen érhet a tavasz 38 kör után, bár a Lyon és a Rennes alapjában eltérő tervekkel pörgeti magát a szezonra. Körkép és jóslatok, valamint néhány gondolat a liga megcsappanó nimbuszáról, a kiegyensúlyozottság gyönyöréről és a ligát belengő világbajnok-párharcról.

Igen, Thiriez főnök úr felettébb örömtelinek nevezte a francia klubfoci tavalyi évét, amely hosszú, szűk esztendők után az első volt, ahol a négy kiemelkedő klub - komoly erősítések és anyagi áldozatok árán - hasonló színvonalon produkált, tehát a szinte emberemlékezet óta regnáló Lyon mellé gyönyörűen felzárkózott az OM, a mély veremből kikecmergő PSG is és a végül élre törő Bordeaux. Az egycsapatos bajnokság gondolata fordulóról fordulóra elkopott, remélhetőleg jó időre, és ahogy nyomasztó jégpáncél alól a föld, úgy szabadult fel a liga terepe és vált újra érdekessé. Egy év még nem tendencia ugyan, de mindenképp valaminek a kezdete, a változások észleléséhez meg nagyító se kell.

Ismét Thiriez szavaiból induljunk ki, aki azzal a blődnek tetsző állítással érvelt a pozitív folyamatok mellett, hogy végre a legtöbb gólt szerző csapatok végeztek az élen. Való igaz, ez az esetek döntő többségében így is van - a Girondins és az OM is hatvan gól fölött zárt -, de a már-már legendás 2006/07-es bajnokságra legkevésbé sem volt igaz. Akkor a harmadik legtöbb gólt szerző Saint-Étienne a középmezőnyben tengett, míg a Rennes és a Bordeaux meccsenkénti 1 (!) rúgott góllal kupaindulást érő helyre futott be - ennyi góllal ki is lehetett esni. Ez volt az a bajnokság, ahol döbbenetesen kevés, 15 góllal hirdettek gólkirályt - előtte cirka két évtized telt el anélkül, hogy húsz alá adták volna a legjobbak -, ezzel csúnyán a négy topliga mögött ragadt a francia.

És ez volt az a bajnokság, amikor hat gólnélküli döntetlenre volt példa egy áprilisi hétvégén - hasonló 2005 augusztusában is előfordult, akkor öt 0-0 akadt -, a Guardian szakírója is aggodalmát fejezte ki, hogy végleg érdektelenségbe és dögunalomba fulladnak a francia bajnokik és hacsak valami intelligens villám nem csap a kapuiszonytól viszolygó focisták lábába, behal az egész francia futball. Újra felerősödtek fel a reformhangok - Wengerrel és a 84-es EB-győztes válogatott kapitányával, Hidalgóval az élen -, góltermelésre ösztönözve a szikkadt focival előrukkoló csapatokat: a felettébb gólképes csapatoknak bónuszpont járt volna egy új tervezet szerint, akárcsak az iksz esetén a góllövést megnyitóknak. Sőt, nagyobb kapuk meg a derékig földbe ásott kapusok, mi? A technikás bajnokság hírében álló franciákat nemcsak a gólínség, de a szórakoztató jelleg hiánya is bántotta, az ügyesebb, apróbb figurákat elnyomták a tökéletes katonák, sok felettébb eredményes játékos eligazolt, magával vitte a gólokat, a meccsek pedig inkább az atlétikát idézték.

Bár a darabolós 0-0-ák száma negyedével csökkent, még mindig sok a gólmentes meccs, tavaly szám szerint 40 volt belőlük, tehát durván minden körre jutott egy, ami azért vállalható. Ha az összgóltermést vagy a meccsenkénti gólátlagot (alig több mint 2-es gólátlag, tavaly 2,18) tekintjük minősítő erejűnek, abban nyilván veri a franciát a másik négy -, de a könnyelműen rájuk dobott jelzők (defenzív, unalmas, jellegtelen) egyike sem állja meg a helyét, különösen a legutóbbi bajnokság fényében. Ha gólokban nem is mutatkozik meg, de a támadójáték érdekében nagyobb kockázatot vállalnak a csapatok - és ez talán fontosabb. Látszik ez az igazolásokon is: még az alsóházba sorolt csapatok között is akadnak komoly támadósorok, a négy éllovasból három pedig bővített a csatárkontingensén.

Na meg persze az se hanyagolható el, hogy a legjobbjait szisztematikusan kiközvetítő ligában egyre többen jönnek rá: a Thiriez által említett fellendülés csak akkor válik tartóssá, ha a tehetségeit a lehető legtovább benntartja a bajnokság, ha máshogy nem, az élklubokba koncentrálva. Így a négy nagy versenye nem pár hónapnyi felvillanásban tetőzne, hanem évente élvezetes táncban, amihez alkalmi partnerként csatlakozna a megerősödött középmezőny éle, mondjuk a Lille, a Rennes, a Toulouse vagy a Monaco. Ezt az év az egyensúly megtalálásán és a hatalmas befektetéseken túl két világbajnok párbajáról szól majd: Blanc kihívója Deschamps.

Lille - kell-e változni a sikerhez?

A Ligue 1 egyik, ha nem a legstabilabb csapata idén is pontosan ugyanazt a szerepet fogja betölteni, mint az elmúlt években - gyakorlatilag amióta feljutottak. Elképesztő lelemény rejlik itt a háttérben, amivel begyűjtik, kifaragják és szép haszonnal továbbadják remek játékosok sorát, anélkül, hogy a játék színvonalában bármiféle érzékelhető változás is történne. Lehetett bárki a Lille edzője, mindig szerethető, tisztességes társaság rótta a gyepet. Tavaly egyszerűen elfáradtak a célegyenesben, de csak beügettek valahogy - konkrétan gólkülönbséggel előzve a PSG-t - az ötödik helyre, ami kupaindulást ért. Lényegében két nagy csere történt, húzóembert váltottak - az új fiú, Gervinho a Lyonba igazoló Bastos árának harmadába került -, továbbá a háló elé pedig megszerezték Landreaut, akit ugyanilyen gyorsan el is vesztettek sérülés miatt. A milanosoknak Aubameyang neve kell, hogy ismerős legyen. A veterán Youla a törökökhöz távozott, az Aquilani utódját kereső Roma érdeklődése Cabaye iránt pedig még mindig elég képtelen ötletnek tűnik. Nem lesz olyan egyszerű bárhol is megbontani a gárdát, ha pedig elöl is összeállnak (ahogy ez tavaly kimaradt), akár egy érem is kicsúszhat az évből. Titkon ez a tippem (kérek mindenkit, őrízze meg) és nem is nélkülözi az alapot.

Figyeld: Eden Hazard játékát, majd megtudod, miért lett az év fiatalja és mit akar vele kezdeni fél Anglia.

Várható kezdő: Butelle - Béria (Debuchy), Rami, Plestan, Emerson - Balmont, Mavuba, Cabaye - Gervinho (Hazard), Vittek (De Melo, Frau), Obraniak (Touré).

Toulouse - mi lesz Gignac sorsa?

Ez volt a nyár kulcskérdése Toulouse összes kocsmájában. Nos, a megnyugtató választ maga a játékos adta meg: nem érdekli az őt csábítgató Lyon - bár azért nagyot könnyített a döntéshozatalon Lisandro érkezése, ezt egész nyugodtan bevallhatja. A válogatottban is bemutatkozó gólkirály maradását vehetjük a legnagyobb erősítésnek, mégha akadnak is veszteségek a klassz szezonra készülő liláknál, elment a balbekk Mathieu, illetve Bergougnoux, Carrasso pedig a bajnokhoz igazolt - helyére Yohann Pelé érkezett Le Mans-ból. A feljutó boulougne-iak alapembere, Devaux és egy kameruni srác, Nounkeu a védősorba érkezett. A gólkirály mögött tavaly irdatlan munkabírású középpálya dolgozott, a csapatrészt pedig sikerült még ütősebbé tenni a Portótól vett Paulo Machadóval, aki nemrég még a St. Étienne kötelékében rombolt. A Téfécé az EL playoffkörében mutatkozik be: amikor legutóbb kupáztak, az év liverpooli pofonnal indult és majdnem kieséssel zárult... A Depor elleni főpróba mindenesetre győzelmet hozott.

Figyeld: Moussa Sissoko megbízhatósága fontos gólokkal társult tavaly, annyira nem is lep meg, hogy 20. születésnapjára válogatott meghívót kapott Domenechtől.

Várható kezdő: Pelé  - Ebondo, Cetto, Nounkeu (Fofana), Congré - Capoué, Didot, Machado, Sissoko, Braaten - Gignac.

Rennes - bejönnek az új befektetések?

Ha két jellemzőt kellene megadni Antonetti csapatáról, az irtó kemény védelem mellett a támadóharmadban jelentkező versenyhelyzetet emelném ki, ezek tekintetében ugyanis a Rennes a ligaátlag fölé magasodik, sőt, nagyban hasonlít a Nizzához, ahol Antonetti az utóbbi éveket töltötte. Elég egy kupahelyhez, bármi többhöz kevés. Az új kameruni sztárra, M'Biára lecsapott egy bajnokesélyes, helyére az új Essien [...]érkezett - a ghánai-norvég Tettey a kilátástalan Rosenborgból. A tehetséggondozás szépségeiről (lásd az épp sérült Briand) másfajta befektetésekre tevődött át a hangsúly: hogy Asamoah Gyan és a Kijevből kimenekített Bangoura együttesen 19 millió eurós biznisze mikor térül meg, beláthatatlan, valószínűleg soha - hacsak be nem fut egy valóságtól elrugaszkodott ajánlat a PL-ből. Wiltord és Moreira sztárok voltak az előző évtizedben - jelenleg a tartalékcsapattal lötyögnek, aztán nyilván irány Katar vagy a Guingamp.

Figyeld: Különösen kíváncsiak vagyunk a japán matricasztárra, Inamotóra, aki szép csendben fél Európát körbekaristolta, de sehol se vert gyökeret - ő egyébként az edző embere, lévén nála lett alapember a Gamba Oszakában.

Várható kezdő: Douchez - Fanni, Mangane, Hansson, Bocanegra (Aubey) - Lemoine (Inamoto), Br. Cheyrou - Bangoura (Kembo Ekoko), Leroy (Pagis), Marveaux (Thomert) - Gyan.

PSG - marad-e hiányérzet?

Nem áll messze az igazságtól a kijelentés: a múlt szezonban többet örültek a párizsiak szurkerei, mint az előző öt évben együttvéve, belekalkulálva Pauleta összes gólját. Méltatlan évek után végre akadt egy panaszmentes, relatíve gördülékeny bajnokság, csak a vége miatt lehetett némi hiányérzet, de a nemzetközi kupa mellett a hazai versenyt már nem bírta el a társaság - ráment az érem és a kupaindulás is. Utóbbit nem hiszem, hogy bánják, az osztatlan figyelem pedig szeptembertől előnyt jelenthet a ligában a másik hárommal szemben. Tavaly ilyenkor emlékezetes, amolyan most-vagy-soha-az-életben jellegű erősítésbe fogott a PSG, melynek keretében jött az olykor parádés, olykor bántóan szerencsétlen másodligás gólkirály Hoarau (még így is összecsipegetett 17 gólt meg egy kerettagságot a válogatottban) meg a komplett Giuly-Makelele-Sessegnon középpálya, nem is ecsetelnénk, mennyit tettek hozzá az évhez. Hozzájuk csapódott Kezsman, de elég lassan melegedett bele, most pedig jött Erding a Sochauxból és a Madridból hazacsábított Coupet. Rothentől szabadulnának és lehet, hogy Luyindulára sincs már akkora szükség ilyen felhozatal mellett. És ha ez még karcsú lenne, megadták a lehetőséget egy feltörekvő trénernek, Antoine Kombouarénak, hogy egy kiscsapat után egy bajnokaspiráns padján is bizonyítson. Az új edzőről több dolog is kiderült az előkészületi meccsek (köztük az Emirates-kupa) során: a 4-4-2-es hadrendet preferálja, benne a fiataloknak és a támadójátéknak is komoly szerepet szán. A dőlttel szedett kifejezés egyben tipp és elvárás.

Figyeld: Egy korábbi írásban éltettem Sakhót, hiszen remekül játszott egész éven át, semmi okom feltételezni, hogy ez másképp lenne idén. A csapat pillére és jelenleg vitán felül az egyik legjobb francia hátvéd.

Várható kezdő: Coupet - Jallet (Ceará), Sakho, Camara (Bourillon), Armand - Giuly (Arnaud), Makelele, Clement (Chantome), Sessegnon - Erding (Luyindula), Hoarau (Kezsman).

Lyon - lesz Govouból rekorder?

Ez, kérem, a kulcskérdés: Govou eddig minden lyoni aranyban nyakig benne volt, de nyolc bajnoki címe még senkinek sincs (az aktív játékosok közül Coupet-nak és Juninhonak van hét-hét). A helyi Népsport szerint minden rekordbeállításra kalibrált medenceparti csúszik egy évet, pedig hetvenmilliót toltak a csapatba az Arculatváltás fedőnevet viselő projekt keretében. Lisandro López (24m), Bastos (18m), Gomis (13m) és Cissokho (15m) érkeztével akár a Támadáááááás! vagy Rohamraaaa! is lehetne az év vezényszava. Esküszöm, egy másodpercre érzem csak a morcos brazil hiányát, Benzemával persze más a helyzet, de az érte benyelt 35 milla némileg ellensúlyozta a válságos időkhöz mért kiadásokat. Óva int a nagy költekezésben Keita példája, akin hatalmasat buktak, féláron passzolták el a Galatának. A szervezési feladatokat Puel valószínűleg megosztja a nagyon visszafogott évet záró Ederson és Bastos között, mindkettejükhöz közel áll ez a műfaj. Kallström pedig fellélegezhet a kényszerbalbekkezés alól, hiszen itt van a Milánóból eltanácsolt Cissokho, akivel egyébként olyan sebességtartományt nyertek, amit talán egy szélsővédő sem képes a ligában felmutatni. Távozási szándékot nem jelentett be senki, de a súgók szerint Mensah és Grosso bármikor válthat, Piquionne-t a Béke-kupa után kölcsönvette a Portsmouth, Mounier pedig már Nizzában lenne, ha Gomis helyett Rémyt vásárolja meg Aulas (ahogy Güizát és Gignacot is meg akarta). A megújhodó csatárkettős főpróbája jól sikerült, mindketten betaláltak a Depornak.

Figyeld: Ederson és Pjanic tavaly alig tudtak bizonyítani, no majd idén odavágnak.

Várható kezdő: Lloris - Clerc (Réveillere), Cris (Boumsong), Bodmer, Cissokho - Govou, Toulalan (Makoun), Ederson (Pjanic), Bastos (Kallström) - Lisandro, Gomis.

Girondins Bordeaux - van pótolhatatlan játékos?

A bajnok két érdekes felvezetőben is érintett volt: edzőmeccsen az átalakuló Marseille-t, a Kanadába kihelyezett Szuperkupa-meccsen pedig a kupagyőztes Guingampot gyűrték le több mint 30 ezer néző szeme láttára. Hasonló sorsra jutott a Montréal Impact és a Villarreal is a múlthéten. Az élcsapatok közül a Bordeaux-t ragadta el legkevésbé a piacozás: a bevételi oldalon három játékos neve (Plasil, Ciani, Carrasso) szerepel. Kétségkívül az ambíciózus Diawara helyének betöltése késztette a legkomolyabb agytornára Blancékat, végül a termetes Ciani mellett döntöttek. Chamakh pótlása közel sem lesz ilyen egyszerű - feltéve, ha még ebben az évtizedben lezárul az ügye -, egyelőre csak jelöltek vannak, Diomansy Kamara nevét pusmogják legtöbben, de házon belül is megoldható a dolog Bellionnal és Gouffrannal. A colos marokkói csapatkeresése már-már ronaldói hosszúságúra nyúlik, minden bordóbarát közös érdeke, hogy a klub rábólintson a következő ajánlatra, aztán engedjék útjára végre. Gondolhatnánk, hogy átmenetileg destabilizálódott a Gourcuff-Cavenaghi-Chamakh háromszög - ők hárman egyenként tucatnyi góllal segítették a csúcs felé a csapatot -, az előkészületi meccseken ez mégse volt feltűnő. Persze nincsenek pótolhatatlan játékosok, de a gironde-iak számára Gourcuff most az, az ő szerződését biztosították be először, nagyon helyesen. Gourcuff fantasztikus formában nyomta végig az egész bajnokságot, a kínlódó válogatottba is jóformán csak ő tudott értelmet préselni. Nélküle a bajnoki cím nem védhető meg...

Figyeld: A kisablakon már be-bekandikáló fiatalokat. A beépülésre váró Obertant gyakorlatilag két doboz Turbo-rágóért engedték át Sir Alexnek, amit személy szerint hatalmas hülyeségnek tartok - de nézzük a jó oldalát: így legalább több lehetőség juthat Serticnek és Saivet-nak.

Várható kezdő: Carrasso (Ramé) - Chalmé (Jurietti), Ciani, Henrique (Planus), Trémoulinas (Placente) - Plasil (Fernando), Diarra, Gourcuff, Wendel, - Cavenaghi, Bellion.

OM - mi a bánat kellhet még?

Valamiért az az érzésem, az utolsó darabka is a helyére került, pedig ez a két hónap a változások hosszú soráról és egy tragédiáról szólt: Dreyfus arany nélkül búcsúzott a földi léttől, de még a kórházi ágyból meglökte a dominókat: kipenderítette Pape Dioufot, az év edzőjének meg még tavasszal tudomására hozta, hogy bajnokként se maradhat a padon. Gerets látótávolságba hozta a másfél évtizede várt sikert, Deschamps meg begyűjtheti. Deschamps nem éppen a színtelen-szagtalan vezetési stílusáról ismert, eddigi karrierje viszont őt igazolja. Így aztán - mivel az új főnök, Jean-Claude Dassier is csak bajnokcsapatban gondolkodik - teljes kontrollt kapott a klubnál játékosok és összegek fölött egyaránt: kicserélte a fél csapatot, miközben Canát, Givet-t, Zubart, Zianit és Cissét elengedte (összesen 28,5 millióért), Mears és Wiltord kölcsöne lejárt, Zenden és Mbami is távozóra fogta, sőt hozzáértők szerint Valbuenának se sokáig lesz maradása a DD által elképzelt rendszerben. Azt remélem, mindenki látja, hogy, bár a tavalyi nagy hajrában egy arasznyival alulmaradt az OM, annyival nem volt gyengébb, hogy most gyorsan öt (!) poszton kelljen kicserélni a csapatot...  A védelembe hárman jöttek: a Madridból elhajtott, de Párizsban közönségkedvenc Heinze a bajnok pokoli stabil hátvédjével, Diawarával alkothat belső párost. A nizzai favágó Rool pedig azzal, hogy Taiwo tartalékja lehet, karrierje csúcsára ért, akárcsak Abriel, aki harmincévesen kapta meg élete sanszát, hogy igazi célért játsszon - anno nem fért be a PSG-be. További 30 millás facelift történt a középpályán M'Biával és Lucho Gonzálezzel, utóbbi talán az egész liga legnagyobb fogása (hány fajsúlyosabb klub szeretett volna a kedvében járni...), de pár hete biciklissérüléssel támogatták le a gyepről, így majd csak ősszel állhat össze a valós kezdő. A spiccre szerződtetett Mór pedig kusza karrierje egyik legjobb szezonját futotta Monacóban Deschamps irányítása alatt, akárcsak a Besiktastól hazahívott Edouard Cissé. Az itt felsoroltak egy maratoni intergalaktikus bajnoksághoz is megfelelő alapot adnak, nem véletlen, hogy a L'Equipe felmérése is a őket hozza ki győztesnek (47%).

Figyeld: Morientes lesz Marseille Owenje, minden tekintetben.

Várható kezdő: Rendhagyó módon két kezdő látható, csak hogy lássuk, mennyire mocsok erősek.

A) Mandanda - Bonnart, Diawara, Heinze, Taiwo - Lucho, M'Bia, Cheyrou - Ben Arfa, Morientes, Niang.

B) Andrade - Bocaly, Hilton, Rodriguez, Rool - Kaboré, Cissé, Valbuena - Koné, Brandao, Abriel.

Az 1. forduló párosításai:

szombat: Auxerre-Sochaux, Grenoble-OM, Le Mans - Lyon, Monaco-Toulouse, Montpellier - PSG, Rennes-Boulogne, Saint-Étienne - Nice, Valenciennes - Nancy

vasárnap: Lille-Lorient, Bordeaux-Lens

 

Zárásként pedig lazítsunk szíjat egy igazi klasszikussal, aztán allez.

12 komment

Címkék: francia videó beharangozó lyon marseille ligue 1

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr991296553

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kumar Soriwat 2009.08.08. 16:56:01

Az OM tényleg igen erősnek tűnik, de remélem, Govou-nak meglesz a nyolcadik!

Magnetico 2009.08.08. 21:10:22

Grenoble-Marseille meccs épp megy a Sport 2-n, Blanco Ferivel

halareaal 2009.08.08. 22:03:40

nagyon jók ezek a francia posztok.

egyébként (asszem korábbi brazil válogatott) Fred még a Lyonban játszik? ha igen, és nem lesz sérült, ő is odaférhet a Lyon kezdőjébe sztem.

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2009.08.08. 22:54:12

Elég gyér volt ez a Marseille-meccs, a Le Mans-Lyon arab streamen jóval élvezhetőbb volt.

Magnetico 2009.08.08. 23:39:15

Lille:
jó kis csapat, egységesek, abszolút ott a helyük a 4-7. helyen, top 3-ba sztem nem tudnak bekerülni, csak ha nagyot gyengül idén a Lyon, Bordeaux vagy Marseille (egyiknél sem valószínű,sőt…),tavaly a hazai pályán veretlen bordeaux mögött ők voltak a legjobb csapat hazai pályán a ligában, idén az Európa-Ligában is játszik a csapat, a héten mentek éppen egy körrel tovább
Rudi Garcia-t, az edzőt a nyáron elküldték, majd visszahozatták , érdekes kis közjáték, már-már magyaros:)
transzfereket nézve gyengültek, Bastos nagyon jól tolta, nemcsoda hogy elvitte a Lyon (majndem 20 M€-ért)
ő volt a legjobb tavaly itt, nem tudom,hogy fogják őt pótolni, bár még maradt pénzük, Gervinho jó vétel, csatzár tavaly is kellett volna még egy, Vittek annyira nem vált be sztem , Landreau pedig jó kapus, itt újra viríthat(ott volna ,de elég komolyan megsérült a térde nyáron,ki tudja mikor védhet) ,de jött még 2 kapus, szóval teljes kapusváltás volt:)
remélem nemzetközi szinten is ott lesznek, tán még tavasszal is

Toulouse:

nálam ők lennének a meglepetés csapat(megint ?!), de egyrészt sérültekkel kezdik a szezont, másrészt erősítés se nagyon történt,sőt, pedig a tavalyi 4. hely nagyon jó , mégha pontban 3-as holtverseny volt, de az utolsó 9 fordulóban 2 győzelem, 6 döntetlent hoztak csak, 27 pontból 12-t, és még így is meg lett a 4. hely, a másik pedig az ,hogy a „nagyok „ ellen, tehát mondjuk a Lyon,Bordeaux,Marseille,PSG 4-es ellen a Toulouse elég jól szerepelt, pl. a Lyon és Bordeaux ellen kikaptak idegenben, a PSG-t oda-vissza verték, Bordeaux- és Marseille-t otthon elverték !, többi X,de nagyon sok a döbntetlenjük,ezen idén javíthatnának
Carrasso a kapus ment a bajnokhoz, nem véletlenül, Pelé meg egyből megsérült, de Gignac megtartása tényleg jó hír nekik , parádés szezont futott, meg a legkevesebb gólt kapták tavaly
mivel nem erősítettek, így marad a 4-6. hely sztem

Rennes:

tőlük visszaesést várok, sztem nem harcolnak az Európa-Ligáért idén, támadóposzton még elvoltak tavalyis bár, Gyan-től többet vártak ők is gondolom, de Mbia nagy kiesés,mert nagyon jó játékos, MU is figyelte egy ideig, Tettey az új Essien, ja:), bármi lehet,de ha igen,akkor is majd a Lyon húzza le a nagy pénzt,az eladásából nem ők:)
Antonetti jó edző,de itt se ártott volna egy okosabb erősítés,főleg középen, Bangoura-ért ennyit adni nem tudom jó ötlet volt-e, 6-10. hely. nálam

PSG:
na talán idén, ahogy minden évben:), új edzővel, talán a játékuk is jobb lesz, Camara a stabil védő kidőlt 2-3 hónapra , 1 védőt Jallet mellett még vennék a helyükben, és akkor egész jó kis keret ez, főleg ha Kezman méltóztatik villogni, Makelele még mindig jól tolja, valszeg utolsó éve lesz neki
a kapus csere nem lesz gond sztem(Landreau helyett Coupet), és Erding-el bővülnek a variációk elől, Rothen helyett pedig kell vkit szerezni még sztem
abszolút bennük van idén a top 3-as helyezés,vagyis a BL, de kiderül,hisz nincs nemzetközi kupa, a riválisoknak meg van
2-5. hely kb.

Marseille:

sztem ők lesznek most a bajnokok, tovább ingerelve a Lyon-t, ami így még jobban job pörögni a piacon:)
tavaly is jók voltak, de a Bordeux még jobb, viszont Deschamps-nak nagyon örülök, egy bátor győztes mentalitással átfaraghatja a csapatot, és mint a Monaco-t, BL-döntőig megy majd idén:D
már tavaly is jól bevásároltak, Nasri eladása közben, Ben Arfa,Mandanda, Brandao,Koné mind beváltak mondhatni,de most megint belefeccöltek egy csomó pénzt, gondolva a Bl-re is,ahol nagyon jóm lenne a 16-ba jutni, a 32 már meg van:), tavaly a Pool és az Atletico mögött 3.-ok lettek a csoportban
összességében fontos emberek mentek el, de jött is még több, idő kell mire Deschamps összegyúrja őket, Diawara-t áthozni a Bordeaux-től merész ,de jó ötlet, Morientes hát szeretem a fazont Madrid.-os múltja miatt főleg, de nem tudom mit tud hozzátenni, Valencia-ban kb. végigpadozta a szezont, meglátjuk nagy dolgokat nem várok tőle
na de Heinze, áhh egész nyáron izgultam,nehogy Madrid-ban maradjon,erre pont Marseille-be lép le, a rutin, az az ő fegyvere:D
viszont a Lucho Gonzalez nagyon nagy spíler,csak sérülékeny, mellé Mbia+E. Cisse, atombiztos belső középpálya, Deschamps tudja mit kell erősíteni egy jó csapathoz, Cana nagy távozó mondjuk, még olcsón is kelt el, csatár gondok nem lesznek, védelem oké, és Deschamps részben garancia a sikerre
1-2. hely, ennél rosszabb max. vmi írtó szoros csatában lesz sztem,nálam ők a bajnokok, kis idő kell nekik mire átépülnek, belejönnek ,és ott a BL is, be kéne jutni a 16-ba vagy a 3. hely a csoportban,de inkább a 2. :)

Bordeaux:

Blanc nagy kedvencem volt már játékosként, Barthez-es csókjai:D, és edzőnek meg kiváló, látványos játék,eredményes, kiegyensúlyozottan, tavaly a Bl-ben nem sikerült a dolog a Roma és a Chelsea mögött 3.-ak lettek a csoportban(Kolozsvár előtt)
de vmi hihetetlen és váratlan dolgot produkáltak a ligában, Gourcuff-t meg a Milan nem vette meg(pontosabban tartotta meg,mert az övék volt), hanem eladta, áhh, megbánják majd sztem ,sztem simán jobb,mint Nasri,nagyobb benne a potenciál, pedig Nasri az új Zidane:D
Blanc kicsiben azt csinálta,ami a Barca meg Guardiola, látványos játékot varázsolt ki a csapatból, ami parádésan menetelt végig
viszont nem erősítettek eleget sztem, Gourcuff végleges megszerzése nem volt olcsó(15 M€), Diawara elment,jött helyére Ciani ,ő védő, valszeg beválik, illetve Carrasso jó kis kapus, na mweg jött Plasil spanyol bajnokságból, sokat futó cseh szélső, vmelyik világversenyen volt az új Nedved,de azóta elment az idő, meglátjuk
ha Chamakh-ot sikerül megtartani, akkor nagyon jók lehetnek megint, de menni akar, fene tudja mi lesz ebből, Wenger se véletlenül érdeklődött utána, persze a Bordeux is jó pénzt akar, én itt tartanám erőszakkal is, mert Gouffran meg Bellion jóval gyengébbek, és Gourcuff-el nagyon összeszokott páros volt, Cavenaghi meg kevés egyedül, tehát 1,de inkább 2 jó csatár kéne Chamakh helyére ,ha megy
Negredo-val jól járnának sztem,ha már Madrid úgy is lehet eladja a nyáron:)
sztem 2-3. hely lesz most nekik, akár 4. ,nem tartom valószínűnek,hogy 1 ilyen jó szezon után hasonló jó jöjjön, kb. a Barca se fog még egy ilyet futni:)
de drukkolok nekik,főleg a Bl-ben, a top 16 nagy lépés lenne nekik is , és egy nem túl erős csoportból meg lehet

Lyon:
régen volt ilyen, hogy nem ők a bajnokok, meg is nyitották a pénztárcát
nem sikerült a tavalyi szezonjuk, rá is fért egy nagyobb vérfrissítés a csapatra, persze itt évről évre jó nagy változások vannak, de a BL-ben is ott vannak a 16-ba általában, a Barca elég simán elverte őket, mert beszarva játszottak, nem kellett volna félni, na mind1, mások se állították meg őket mondjuk
durva bevásárlás ment itt, na persze elment Benzema jó pénzért, ez óriási üzlet,de a Real-nal persze,sokan azt mondják,hogy még semmit nem tett le az asztalra,hogy ekkora ára legyen, de sztem bőven jól járt a Madrid
21 éves, óriási potenciál, lövőerő, erős testalkat, ahogy helyet csinál magának elől, ahogy visszateszi a labdákat, szabadon játszik elől, nem egy egysíkú center, technikás, örülök hogy Madridba-jött, ilyen társakkal meg igazán megbecsülheti magát és bizonyíthat:)
Juninho is elment, kretén nagy játékos volt, ilyen lövőtechnikája Beckham-nek sincs,mint neki volt, 30-ról,40-ről ráküldte és bumm, Valdes-nek is mit bevágott a BL-ben, csak leste:), na meg gólpasszokban sem szűkölködött
Keita is ment, de ő 1 be nem vált játékos volt itt, nagy reményekkel,csdoa hogy ennyit adtak érte

és a pótlások is jól sikerültek nagyon, Gomis okos igazolás volt Benzema árának harmadáért, mellé Lisandro Lopez ,ekkora pénzt 1 játékosra még nem vágott ki a Lyon,remélem beválik, kellett is ez a két csatár, mert Benzema-n kívül a többi csatár csak a helyet foglalta
most ez a Gomis-Lopez páros klassz lehet, ráadásul Bastos is jött, méltó utóda lehet Juninho-nak itt, na meg a Milan-ban be nem vált,amúgy tényleg fenegyors Cissokho, sztem Gourcuff mellett őt is megbánják majd
Grosso már nem az,aki a 2006-os VB-n élete meccseit tolta, jobb is ha távozik, a Milan-ba már pont beillik, hisz elérte a kívánt kort:)

keretre most ez a legerősebb sztem, ez eddig is így volt persze, Puel utolsó esélye ,hogy rendbekapja őket, a Bl-ben a top 16 már minimum nekik, főleg hogy 2. kalapban vannak idén is

1-3. hely, ha Deschamps ide jön, akkor azt mondom ők a bajnok,de így inkább a Marseille

mondjuk mivel mind3 nagyon fog teperni a Bl-ben, így ilyen előnyben egyik sem lesz, majd a PSG rájuk közelít közben:)

Lyon mivel 3. lett ezért 1 selejtezőt nyernie kell, méghozzá kis mákkal elkerülték a Celtic-et, meg az Atletico Madrido-ot, és az Anderlecht-et kapták, hamarosan játszanak, illene továbbjutni, sőt kötelező !

Bordeaux és Marseille a csoportkörben vannak már, 3. kalapban vannak,nagyon nehéz dolguk lesz,hisz 1 sztárcsapat meg pechesen lehet,hogy még egy lesz a csoportjukban (pl. Madrid,Juve,Inter)

Európa-Ligában 3 francia csapat küzd, a Lille, a Toulouse és a Guingamp(másodosztályú), mind3 még most játszik a csoportkörbe jutásért augusztusban 1 párharcot, hát nem vmi könnyű sorsolás:

Guingamp –Hamburg , alighanem a németek jutnak be
Genk-Lille , ezt illene hozni
Trabzonspor-Toulouse,ez is sikerülhet

Magnetico 2009.08.08. 23:42:26

@halareaal: nem már télen elküldték, nem ment annyira neki, sérült volt korábban, kicsit brazilos (Adriano-s) útra lépett, fegyelmezett sem volt, nem is volt formában, pedig jó volt korábban tényleg

vhol Braziliában játszik most

_benito · www.nst.blog.hu 2009.08.09. 10:03:17

@Magnetico: ez komment. :)

szándékozom idén egy kicsit több figyelmet fordítani a francia bajnokságra. persze, igazából csak azért, hogy ne a németre kelljen :)

kroos 2009.08.09. 10:24:08

@Magnetico: csávó vagy.

taoofflow 2009.08.09. 11:07:53

Nem semmi volt a tegnapi Grenoble - Marseille meccsen a kommentátor. Aki egy kicsit is jobban figyelt, rengeteg hibát felfedezett. Pl. a második OM gólnál Bruno Cheyrou-t mondott góllövéként, holott az Benoit Cheyrou volt. Bruno az idősebb, ő a Rennes-ben játszik jelenleg. Kaborét, Diawarát számtalanszor összecserélte. Sőt, aki egy kicsit is szerelmes ebbe a játékba, annak nem kell megvárni a csere kiírásakor, hogy ki fog beállni. Pl: Ljuboját nem felismerni.... Szánalmas, hogy ezért még pénzt is kap. Ajax, Roda bajnoki eredményeket mond be, felkészülési meccsek eredményeit.... Abszolút nem méltó ez a kommentátor ahhoz hogy hivatásaként fogja fel a riporterkedést. Szegény Knézy....

Mémé (törölt) 2009.08.09. 14:27:57

Bruno Cheyrou-nál én is felfigyeltem, de valljuk be, ő volt a nagyobb tehetség sokáig, olyannyira, hogy angliában sosem járt egyedül (kacsint. kacsint. kacsint.). Kb Pedretti sorsára jutott.

Mellesleg a hülye is látja hogy Deschamps a fizikumra hajt és kb átlag 10 cm-vel és 15 zsírmentes izommal növelte az csapat statisztikáit. Játékban ez már nagyon nem Gerets, nincsenek gyors ütemváltások, előrelendítések amikor a lendületből érkező Niang produkált valamit. Egy kicsit ki is lógott a képből szerintem.

Amúgy már lehet volt az NST-n ilyesfajta bejegyzés, de tökre olvasnék arról, hogy kik a LEGTÚLÉRTÉKELTEBB játékosok. (Leginkább szemmel látható képességre mondom, nem ár-érték ratio-ra). Nekem kettő ugrana be, az egyik a fél lábbal még OM-es Zenden (ha meglátom azt az embert 95%-ban tudom, hogy megakasztja a támadást vagy rosszul veszi át), a másik ez a tegnapi csodagyerek Brandao. Szerintem a marseille-i bközép visszasírta Drogbát amikor látta azt a sutaságot az átvételeinél...

sundin 2009.08.09. 16:03:06

Jó cikk.
Szerintem Morientes nem fog beválni. Ne legyen igazam.
süti beállítások módosítása