A forduló, amelyben sok érdekes dolog történt, de mégis csak egyetlen dolog számított: sikerül-e nemes bosszút állnia a Barcelonának a tavalyi vélt vagy valós sérelmekért. A küzdő felek ellentétesen készültek a mérkőzésre. Utólag azt mondhatjuk, hogy a Donyeck elleni mérkőzés feladása tökéletesen indokoltnak tűnik, hiszen az a taktikai és technikai fölény, ami a mérkőzést jellemezte valószínűleg a pihenésnek, a koncentrációnak és a zavarmentes felkészülésnek köszönhető. A túloldalon nyugodtságról nem igazán lehet beszélni, de talán a taktika is csak a hét második felében kezdett körvonalazódni, amikor váratlanul elhangzott egy kérdés: Te Sergio! Mit szólnál Messihez? A rangadó árnyékában roppant fontos mérkőzések zajlottak. A Sevilla már zsinórban a második rangadóját nyerte meg, így valószínűleg nem sokszor látjuk már együtt a Luis Fabiano, Kanouté kettőst játszani. Egyszerűen azt mutatják a számok, hogy sokkal több a pont, ha egyszerre csak egyiküket látjuk a pályán. A Villarreal végleg leírta magát és már azt is nehéz elképzelni, miként lehetne még motiválni őket, amikor láthatóan nincs kedvük játszani. A forduló harmadik számú rangadóján a Valladolid megmentette a Real Madridot a középmezőnytől. A negyedik számú rangadón a Racing pontszerzése megmentette a vendégcsapatok becsületét, míg az Osasuna elbukott az egyetlen elérhető közelségben lévő riválisa ellen. Esett 24 gól a fordulóban, melynek igazi vesztese van der Vaart.

A világ egyik legviccesebb rangadójának indult, mégsem nevetett senki. Jóérzésű ember jogosan háborodott fel, amikor Messi minden labdaérintését egy csúnya belépő követte. A koncentrált és tudatosnak tűnő sportszerűtlenség látványa kiábrándítóan hatott a nézőre. Sőt az ember akár azt is gondolhatta, hogy a Juande Ramos által képviselt újhullám erre a visszatérő elemre építi fel az egész mérkőzést. Némi tudatosság bizonyosan volt benne, de ez - mint utólag kiderült - inkább csak az első pár perc átvészelésének szólt. Aztán mikor abbamaradt, akkor már Sergio Ramos belakta új posztját, az évi három mérkőzésre kalibrált Metzelder felvette a rombolás ritmusát és Michel Salgado is alaposan belekóstolt a francia életérzésbe. Az új edző olyan szinten stabilizálta a védelmet, hogy a mentálisan, technikailag, taktikailag és fizikálisan is csúcson lévő hazai csapat még a gólszerzésre sem gondolhatott. Azonban mindez mit sem ér, ha közben a keretben nincs egyetlen olyan játékos, aki a futball ezen a szintjén értékelhető passzal képes társait megjátszani. Ha eddig nem látszott pontosan, mi a problémája a címvédőnek, akkor most egyértelműen kibukott: lehet akármekkora ígéret Gago és Higuaín, tarthat akármeddig Guti beérése, futhat akármilyen gyorsan Drenthe, lőhet akármilyen sokszor Sneijder a kapusba, a labda megtartásához szükséges passzolási képességgel egyedül Raúl rendelkezik. Az már nem a kapitány hibája, hogy kiugratásaival Drenthe és Palanca sem tudott mit kezdeni. Ráadásul nem is igazán viszonozták a forintos labdákat. A nem létező támadójátékból kifolyólag a  vandégek taktikájáról nem sokat tudtunk meg, bár az ifiből felhozott - és van der Vaart előtt becserélt - játékosok jól jelzik, hogy a keret kívülről történő felfrissítése nem várat már sokáig magára.

Az ellenféltől eltérően a Barcelona nyitott könyvként tette ki mindenét a pályára, ráadásul olyan betűtípussal, hogy az egyébként funkcionálisan analfabéta és látáskárosult Michel Salgado is simán kihámozta belőle a lényeget. Nem mintha valaki nagy meglepetésre számított volna, hiszen a katalánok sokéves taktikáját idén a változatosan előbújó zseniség bonyolíthatja követhetetlenné. Ezúttal azonban senkiből nem tört elő egy váratlan és gyorsnak nevezhető megoldás sem. Az ellene elkövetett szabálytalanságok megszűnésével együtt Messi is eltűnt a képernyőről, Henry elképzelés és átütőerő nélkül próbálta megbontani a fővárosiak jobboldalát, miközben a Sevilla ellen még első helyzetét kegyetlenül kihasználó Eto’o labdába se nagyon ért. Formájáról nem is lehet igazán véleményt alkotni, így meglepetésként hatott, hogy egyáltalán jelentkezett a bűntető elvégzésére. Természetesen nem is a Barcelonáról lenne szó, ha három ember kikapcsolásával fel lehetne tartani őket, de a hátulról rendszerint érkező segítség ezúttal hiába váratott magára. Xavi, Gudjohnsen és Touré nem bírtak a betonfalként funkcionáló Gago és Guti alkotta tengellyel. Valószínűleg őket is meglepte az a fáradhatatlan rombolómunka, amit a két belső középpályás bemutatott ezen az estén. Sokat segített volna, ha Abidal vagy Alvés valamivel hatékonyabban bontogatja a széleket, de erre hiába vártak társaik. A francia számára a nemzetközi futball berkeiben jól ismert Palanca is sokszor gondot okozott, mialatt a brazil sem a várt fölénnyel vette fel a harcot Drenthével. Párviadalukra sokkal inkább a kiegyensúlyozott jelzőt használnánk. Guardiola is érezhette, hogy valami nincs ma rendjén a csapattal, így meghúzta a tutit. Csak éppen nem szólt róla a vendégeknek, hogy Eto’o jobboldali játékától roppanjanak össze. Ezért inkább Busquets beállítását emelnénk ki, ami ugyan nem a várt módon, de segített a csapatnak. Igaz a büntető végül nem osztott és nem szorzott. Ez örömteli, mert így mindenki számára egyértelmű, hogy ki hozta el a győzelmet Barcelonába. Nem kérdés, kinek köszönhető a nemes bosszú, amellyel méltóképpen visszavágtak az idei Real Madridnak a tavaly elszenvedett kudarcokért. Carles Puyol felemelkedett egy szögletnél és eldöntötte a mérkőzést.

Nincs tanulság. A mérkőzés előtt még a legelvakultabb drukkerei sem gondolhatták, hogy a Real Madrid pontot szerezhet. Gól elérésére is csak a többgólos előny birtokában leeresztő Barcelona védelmének asszisztálása mellett lett volna esélyük. Pár perc után világossá vált, hogy ezen az estén nem osztottak lapot Juande Ramos kezébe. Az egy évvel ezelőtt itt pályára lépő játékosok közül Casillas, Sergio Ramos, Cannavaro, Raúl és Sneijder maradtak hírmondónak. A hollandnak most egy félidő sem jutott, Cannavaro és Raúl öregebbek lettek. Bíztatót mondani már tavasszal sem tudtunk, pedig a keret nem előnyére változott. A hétvégén pályára lépett tizennégy játékos közül, körülbelül három-négynek van hosszútávon jövője a klubnál, mert ilyen teljesítmény láttán jogosan merül fel egy komolyabb piaci tevékenység szükségessége. Főleg, ha a vereség után egyetlen játékos sem hibáztatható. A Barcelona behúzta a kötelezőt. Egy kicsit döcögött, a vártnál egy kicsit nehezebben ment, de behúzta. Nem tudni, hogy az eső, vagy az ellenfél váratlan összeszedettsége miatt sikerült nyögvenyelősre a mérkőzés, de a három pont hangsúlyozása visszafogottságról tanúskodik. Figyelmeztető jelnek jól lehet, hogy egy pár napja regnáló edző, jobbhátvéd, balhátvéd és belsővédő hiányában is áthatolhatatlannak tűnő falat épített eléjük. Most különösebb változtatás nélkül is sikerült behúzni a győzelmet, azonban egy valamivel komolyabb taktikai fegyver kidolgozása célszerű lenne, mert mi történik majd, amikor Busquets beállítása vagy Puyol nem hozza meg a várt áttörést. Vagy véletlenül nem Drenthe szalad egyedül Victor Valdés kapuja felé. Nem mintha egygólos hátrány esetén nem sikerülhetett volna kiharcolni a győzelmet. Csak akkor Puyolnak kétszer kellett volna fejelnie. (Barcelona – Real Madrid 2-0)

Hiányérzetünk csak akkor lehetne a nagyobb rangadóval kapcsolatban, ha a Villarreal és a Sevilla jóval több futballra emlékeztető momentumot elrejt a langyos iramú produkcióban. Pedig azért lett volna tétje a dolognak. Ha más nem a közvetlen rivális legyőzésének érzése, de valamiért ez nem jutott el a vendégek tudatáig. Közülük egyedül Llorentén lehetett érezni, hogy kellően felpörgött a mérkőzésre. Nem is csoda, hiszen életében először léphetett ilyen magasan jegyzett bajnoki találkozón pályára. Reméljük másodjára szerencsésebb lesz, mert ezúttal nagyon kevés ideig volt a pályán, így már soha nem tudjuk meg, hogy volt-e valós esély a pontszerzésre az egycsatáros játék irányában egyre nyitottabb andalúzok ellen. Így nem volt. (Sevilla – Villarreal 1-0) José Antonio Camacho valószínűleg egy helyben ülve nedvesre izzadná a télikabátja hónalját, ha valami véletlen folytán csapata legalább egy csatárra emlékeztető játékossal rendelkezne. Plasil, Hector Font, Punal és Masoud remek játékosok, viszonylag jól is teljesítenek. Még a kaput is rendesen körbelövöldözik, de gólt szerezni csak a legritkább esetben tudnak. Bezzeg Adrián már harmadszor. Zsinórban. Ezúttal három pontot ért. (Recreativo - Osasuna 1-0) David Villa már zsinórban másodszor nem, de legalább a győzelem meglett. Ha a vártnál nehezebben is, de legalább David Silvával a pályán. A katalánok egyik szeme sír, a másik nevet. Remekül tartották magukat, de Rufete érthetetlen kiállítása után már nem maradt sok esélyük. Talán jobb lett volna, ha nem húzzák olyan sokáig, mert így Vicente komoly munkát tett semmissé késői góljával. (Valencia- Espanyol 2-1) Vereséggel nem nagyon lehet elhagyni a kiesőzónát, de az Espanyol karácsonyi ajándékaként a Mallorca tarthatatlan lendülettel zúgott alája. Szorosabb gólkülönbséggel még lett volna esély a kellemetlen pozíció elkerülésére, de a Getafe formáját figyelembe véve, ez az opciót pár perc alatt a hiú ábrándok kategóriába kötött ki. (Getafe – Mallorca 4-1)

Nem is olyan régen az Atlético darabokra hullott szezonja körül szomorkodott boldog-boldogtalan, aztán mindössze egy idegenbeli győzelem és egy hazai győzelem kellett hozzá, hogy ismét a bajnoki esélyek kerüljenek szóba. A Betis mindent megpróbált és méltó ellenfélnek bizonyult, de míg próbálkozásaik után mindig szöglet következett, addig a fővárosiak inkább a középkezdést részesítették előnyben. (Atlético – Betis 2-0) A Valladolid megtette, amit megkövetelt a  haza Real Madrid és legyőzték a fenyegetően előretörő Deportivot. Kérdés, mennyire jó Juande Ramos csapatának, hogy most a Valladolid is ugrásra készen várja a címvédő esetleges pontvesztéseit. Ráadásul úgy tűnik, hogy a hazai csapat továbbra is kitűnő formában futballozik, bár ezúttal Aranzubia legalább annyit elvett csapatától, amennyit bravúrjaival hozzáadott az összteljesítményhez. (Valladolid – Deportivo 3-0) Ha egy kicsit komolyabb múlttal rendelkeznének, és nem újoncként próbálkoznának, akkor sokáig vitatkozhatnánk azon, hogy ez a hazai győzelem mennyire megérdemelt. A mérkőzésen a Málaga legalább három vagy négy gólt lőhetett volna átlagos hatékonysággal is, azonban amikor már kifogytak a lehetőségekből, a bíró megkegyelmezett egy büntetővel. Egyrészt nem volt szabálytalan, másrészt nem is a tizenhatoson belül történt. Öt perccel a vége előtt befújni még égbekiáltóbb bűnnek számít. (Málaga – Numancia 2-0) A hétvége egyik legjobb mérkőzése, amelyen az Almería éppen a hullámvölgyből való kitörés jegyében asszisztált a Racing támadásaihoz. Nagy nehezen a mérkőzésben is maradtak, de még akkor sem nyugodhattak meg, amikor a vendégek megfogyatkoztak a gyenge bírói tevékenység következtében. (Almería – Racing 1-1) Három gól, szakadó eső, férfias küzdelem, önfeláldozó odaadás, vér. Mi kellhet még a baszkoknak?  Amikor Llorente a bikát is remekül feledteti. A Spotingnak még helytállnia sem nagyon sikerült, pedig egy kicsit komolyabb hozzáállással legalább egy becsületgól meglehetett volna. (Athletic - Sporting 3-0)