Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

In memoriam Valerij Lobanovszkij

2008.04.04. 05:25 heinrich

Két évvel ezelőtt is a nyolc között volt a Zenit, sőt, szintén négy-egyre végzett az első összecsapásán, csak éppen a későbbi győztes Sevilla tángálta el őket úgy, hogy egy évig a kupa közelébe sem jöttek. Most viszont a maguk kezébe vették a szereposztó diványt, és a szódás alakját hitelesen megformálva igáslónyi verést mértek a még csikóforma Leverkusenre. A Bayern megint szédülni kezdett nemzetközi vizeken, a két mázlista párbajhősnek ismét jó esélye van a tizenegyesekre, a skótok pedig 180 perce nem akarnak gólt rúgni, most mégis majdnem sikerült. De csak majdnem.

Sose nézd meg két lábbal, milyen mély a víz. Ezt az örökbecsűt tévesztett szem elől az utóbbi időszak sikereitől eltunyult Leverkusen. Igaz, nem volt látványos a dolog, de mi évtizedes rutinnal felvértezve azonnal kiszúrtuk a majdcsak nyerünk valahogy hozzáállást. Arshavin nyitányát (némileg szokatlan módon léc alá bikázott egy rávezetést) Kiessling egy jól van, mégsem lesz itt baj góllal még egalizálta (hét góllal ekkor társbérletben vezette a listát), de ettől olyannyira sikerült megnyugodni, hogy az oroszok tíz perc alatt hülyére kontrázták őket, mi meg sűrűn emlegettük a 90-es évek végén látott Dinamo Kijev-et. Tipikus Lobanovszkij foci, kifogástalan tálalásban. Erőszakos letámadás, majd labdaszerzés után az esethez legközelebb álló 3-4 ember sprintben egyérintőzve indul a kapu felé, az edzésen megszokott bólyákat kiválóan helyettesítő német védők között. Ezt eladták háromszor – immár a nyolc gólos Pogrebnjak a király, ráadásul Adlert is elérte a Wiese-Neuer kórság, melynek elsődleges ismertetőjele a vaskos potyagól. Skibbe azzal magyarázta, hogy nem bírják az ilyen szintű terhelést, meg is támasztotta azzal, hogy tavaly is hasonló körülmények között estek ki (vs. Osasuna 0-3), még Dick Advocaat teljesen megérdemelt, fantasztikus győzelemről beszélt. A németeknek még a történelemben sem bízhatnak a visszavágó előtt, Leningráddal Szentpétervárral sosem volt szerencséjük. (Leverkusen – Zenit Szentpétervár 1-4)

A Beyern ugyan nem járt ilyen rútul (a Bayern mégiscsak a Bayern), de lelkes segédmunkával ők is segítettek gödröt ásni a kupának. Nem túl látványos, és nem túl meggyőző játékkal nyitottak a bajorok, a szokásos egy fős középpályával, van Bommel és Zé Roberto olyan szinten képtelen volt az előrefelejátékra, hogy azt még Kovács Kálmán is rögtön kiszúrta volna. Ez különösen a második félidőben volt bántó, mikorra Ribéry-ből kifogyott a szufla, az önjelölt megváltóként rohamozó Lucio meg kényszeres makacssággal adta el az összes labdát, hogy aztán a helyén könnyebben lehessen kontrázni. A Getafe idejében felismerte, hogy gyerekek, nem kell itt beszarni és elsősorban Granero vezetésével megkezdte az egyenlítésért folytatott küzdelmet, ami igaz ugyan, hogy csak az utolsó percben következett be, de már a csereként beálló Manu kapufájánál is sanszos volt. A gólt végül a szintén csere Contra szerezte egy zseniális átemeléssel, miután a Bayern védelemnek öt lehetőség is kevés volt a felszabadításra. Laudrup egyébként a cruyff-i receptet követve, vesztett állásnál hozta be a védőt a hetvenedik percben. (Bayern München – Getafe 1-1)

Sokan BM – Fiorentina álomdöntőről beszélnek, de egyelőre a lilák sem úgy vannak elindulva, a göcsörtös igyekezet jelzőt tudjuk megszavazni a mutatott játékra. Gyakorlatilag az aktuális firenzei megváltó, Mutu testesítette meg a csapatot. Lesen volt, kapura tört, reklamált, lelkesített, szabadot rúgott – bármi türtént, abban benne volt a keze. Az, hogy végül gólban is manifesztálódótt a lelkesedés, inkább Gomeznek köszönhető, aki puding volt tisztességesen kirontani a ketrecből és Frey területi csúcsot döntő kirúgását rápaskolta a nemvéletlenül épp arrafelé strabancoló fővezérre (a kapus később lesérítette magát egy felszabadítás alkalmával, így a meccset már Roorda fejezte be a PSV-nél). Pechjükre a hollandusok sokkal futballközelibb játékkal rukkoltak elő, mint legutóbb és Koevermans csukott szemmel elengedett löketével egyenlítettek is, ami egyébként senkit sem ért váratlanul. Dzsudzsák mackó nem volt pályán, csak a rossz beidegződések miatt említjük, jót tenne neki egy újabb gól, vagy legalább egy oda-vissza bőr. (fanatikusok kedvéért: nemrég látható volt egy klasszikus darab az Aachen – Mönchengladbach derbin egy Ebbers nevű tagtól). ((Fiorentina - PSV 1-1))

Mikor Walter Smith bemondta a meccs felvezetésében, hogy nekik a null-null tökéletesen megfelelne a visszavágó előtt, keserves, elfojtani vágyott emlékképek törtek elő agyunk hátsó bugyraiból, de hál Istennek azért nem mutatták be a brémai rémálom remake-jét, sőt, az edzői intelem ellenére is próbálkoztak a gólszerzéssel, de ez még egy erősen formán kívül játszó Sporting ellen sem sikerült. Ugyanakkor némileg meglepődve vettük tudomásul, hogy a portugálok semmivel sem maradnak alul rugdosódásban, illetve keménykedésben, eddig ilyesmit jobbára a válogatottjuktól láttunk. (Rangers - Sporting 0-0)

Off: Újabban egyre többet gondolunk arra, hogy el kellene törölni az idegenben lőtt gól tulajdonképpen idiotista intézményét.

119 komment

Címkék: uefa kupa h összefoglaló

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr23410636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pizarro · http://fcbayernmunchen.hu/ 2008.04.04. 16:28:46

Toni lassan világrekorder meg nem adott szabályos gólokban.

Ha a visszavágón fele olyan jól játszik a Bayern, mint ahogy tud, akkor nem lesz nehéz a továbbjutás.
Ha nem úgy játszik, akkor meg úgyis megette a fene az egészet.

szbszig 2008.04.04. 16:32:22

Az egész strabancolós mondat egyébként úgy, ahogy van, eléggé nyakatekert, ha már itt tartunk. Mondhatni elüt a szövegkörnyezettől a túlságosan sok hülye szóval. :þ

Basti. · http://borgatya.hu/ 2008.04.04. 16:44:00

Szép, nagyon szép! :#
Nem is tudom, hogy mikor baszta fel utoljára az agyvizemet így a csapat(Bayern), még talán anno amikor a BL-ben gyalázott a Milan. De hogy egy spanyol középcsaőpatocska OTTHON lefocizzon...áhh...még most sem hiszem el! Ekkor szégyen..gecc!
Azzal tisztában voltam, hogy a csapat(ribéry)játék nemsokat ér, hogy a két belős kpályás csak dísznek van, de hogy még a Getaféhoz is gyengék vagyunk??!!.
Minden elismerésem a spanyolké, győzelmet érdemeltek volna, vagy inkább a Bayern vereséget.

mocsing · http://nst.blog.hu 2008.04.04. 19:07:22

"Nem is tudom, hogy mikor baszta fel utoljára az agyvizemet így a csapat(Bayern)"

modnanám, hogy nekem pl '99-ben, de hát az a májusi este más kategória volt, meg se történt, mivel ilyen meg se történhetett.

amúgy azért kicsit hiányolom a cikkből, hogy közepes helyzetkihasználás mellett is péppé lehetett volna verni ezt a Getafet, meg hogy "nem túl meggyőző játékkal nyitottak a bajorok", a laikus azt se tudta van-e kapusunk 25percen keresztül.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.04.04. 19:21:10

Hiába vannak jobb helyzetben a hazaiak (PSV, Getafe, Sporting), még mindig minden lehet. A Bayern meg a Fiorentina képes nyerni idegenben is. (A Rangers meg bárki ellen képes egy 0-0-ra...)

Én kifejezetten bírom ezt az idegenbeli gólos rendszert. Jó ellenszer az ellen, hogy a vendégcsapat beássa magát a 16-osára. A 0-0 paradox módon inkább az otthon játszónak jó - szerintem. (Ha nincs túl nagy tudáskülönbség a két csapat között.)

Lojzi_ 2008.04.04. 19:41:53

A Getafe nehéz helyzetbe került. A Bayernt tegnap meg kellett volna verni, mert jövő héten motiváltabbak és élesebbek lesznek.
Ennek a Bayernnek édes mindegy, hogy otthon, vagy idegenben játszanak, a forma számít, meg kicsit a játékvezető.
Egy jó bíróval és egy jobb napon Toni minimum mesterhármast ért volna el ez ellen a gyönge védelem ellen, és Poldinak, vagy Schweininek is elsült volna egyszer (jobban) a lába.
Egyszer volt kutyavásár, most kellett volna kutyát venni a spanyoloknak sztem.

halareaal 2008.04.04. 19:42:36

én csak az első félidőt láttam. azután ekkorát fordult a világ? mert az elején csak Granero bírta átlépni a felezőt.

Lojzi_ 2008.04.04. 20:06:51

-halareaal: A Bayern átengedte a területet, hogy legyen hely játszani a másik térfélen, de Podolski, Toni és Ribery is túlcifrázták az üres kapuval szemben.
4:0 helyett, ahogy ilyenkor lenni szokott 1:1 lett, és legyen hála a kapufának, hogy nem nyertek a spanyolok.
Remélem jövőre Klinsivel őszintébb foci játszanak és akit ki lehet tömni, azt ki is tömik.

r_magpie 2008.04.04. 20:18:15

valaki győzzön meg, hogy Walter Smith nem két 0-0-val és tizikkel akar továbbjutni.
tudom, tudom, hogy őszinték, tökösek, lelkesek, meg minden, de számomra amit a Rangers művel, nem labdarúgás. hogy nőjön be az orra luka mindegyiküknek.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.04.04. 20:46:46

r_magpie, érdekes ez,mert a skót csapatok ezzel a játékfelfogással érik el az eredményeiket a nemzetközi porondon, mind a válogatott, mind a Celtic, mind a Rangers.

Erre persze lehet megint olaszozni, de az olaszok védekezés közben azért odafigyelnek az ellenfelek kapujára is, ha már megszerzik a zsugát próbálják megjátszani a és a kapu felé menni. A skótok meg vagdossák előre oszt majd csak lesz valahogy, ha hátrányba kerülnek akkor meg jön a fantáziátlan ívelgetős.

Persze igazságtalan lennék, ha nem tenném hozzá, hogy az olaszoknak azért sokkal jobb, kreatívabb játékosaik vannak elől is és védőik sem olyan sudribunkók, (az egy Materazzi kivételével), mint a kockásszoknyás faszlógatók. A küzdőszellemük meg az az atmoszféra, amely a stadionjaikban uralkodik viszont elismerésre méltó. Szivesen kimennék egyszer egy Old Firmre.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.04.10. 21:36:11

Úgy látszik román nap van az UEFA-kiupában, Eindhioven ben Mutu jutatta vezetéshez a Fiorentinát, Madridban pedig Contra góljával vezet 1-0-ra a Bayern ellen a tíz emberrel játszó Getafe!

redcard · http://redcard.tumblr.com/ 2008.04.10. 21:45:17

vazze, lemaradtam a getafe gólról. popp, csak szerintem véleményes a kiállítás?

drosiii 2008.04.10. 21:46:34

lehet hogy a magyarérzelműek megköveznek, de a psv mostanaban a poolt is alulmulja szepsegileg (bar nekem tetszett a keddi pool). fio tovabbjutast varok mindenkepp. nagy kerdes inkabb a getafe - bayern. eszmeletlen hogy az oreg roman bacsi hogy zuzza. lahm sargajanal is amit csinalt... most elne viragkorat? szoritok a kicsiknek, de ugy erzem, el fognak fogyni, vagy esetleg 11es parbaj. mint a skot meccsen. csoda lenne ha vki kapuba talalna ilyen betonfoci mellett..

drosiii 2008.04.10. 21:47:13

ja es lehet athozom a masik TV-t hogy egyszerre tudjam nezni a ket meccset...

redcard · http://redcard.tumblr.com/ 2008.04.10. 21:47:39

nahát, megdöbbentő, rangers-sporting 0-0

popp · http://koncertblog.com/ 2008.04.10. 21:49:30

redcard, én a PSV-Fio-t nézem, csak az eredményért kapcsolgatok át , de a gólt pont láttam!

drosiii 2008.04.10. 21:58:46

jelentem:
1. nem kell athozni, sima fio tovabbjutas.
2. tonit ezert jo par meccsre el kene meszelni. nem talalok arra szavakat, hogy mennyire gusztustalan volt a megmozdulasa

popp · http://koncertblog.com/ 2008.04.10. 22:08:45

és vezet a Rangers, hogy vassza meg!

giacinto 2008.04.10. 22:21:12

mekkora égő lesz a Bayern :)) 90 perc emberelőnnyel nem birnak leverni egy spanyol középcsapatot :)) hajrá Getafe! innentől a Fiorentinának be kell húzni a kupát!
és lehet hogy ez lesz a milan nagy szerencséje a bajnokságban.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.04.10. 22:38:54

Sajnálom a Getafét, tíz emberrel még 30 perc - kemény lesz! De gyerünk srácok!

drdugo 2008.04.10. 22:40:49

Ha van Isten akkor a Getafe jut tovább.
Annyira nem érdemli meg a Bayern, hogy hihetetlen.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.04.10. 22:42:26

Innen nem szoktak kiszopni a németek, de ne legyen igazam, mert mindennél jobban utálom a Bayernt.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.04.10. 22:45:05

Újabb Góóóól! Ez hihetetlen!

Count Adyn 2008.04.10. 22:47:07

Getafe nagyon durva:DDDDD 10 emberrel áá hatalmas

drosiii 2008.04.10. 22:47:09

kimegyek pisilni... visszajövök 3-1... meg kellett nezzem a naptarat h nem apr.1 van-e .. (=

drdugo 2008.04.10. 22:47:53

lehet h tényleg van fociisten? ez fergeteges. örjöngök... : DDD

Woland 2008.04.10. 22:48:10

Ave Getafe!

erre nincsenek szavak.

Titi120 2008.04.10. 23:00:37

Basszus, de szar most Bayern szurkolónak lenni ...
És amit holnap kapok a haveroktól ezért ... Uhhhh.
:(

popp · http://koncertblog.com/ 2008.04.10. 23:08:47

Szegény Pato! De szerintem szemétség, hogy a hosszabításban is számít az idegenben lótt gól!

Titi120 2008.04.10. 23:10:51

Nem érdemelnénk meg, hogy továbbmenjünk, pedig annyira akarom ...

popp · http://koncertblog.com/ 2008.04.10. 23:13:44

Ezt nem hiszem el, a köcsög Kahn faultolt, hogy rohadjon el Olivér napon!

popp · http://koncertblog.com/ 2008.04.10. 23:14:54

Bassza meg, ha lehet ilyet mondani!

drosiii 2008.04.10. 23:15:50

hát ha a pool makker, akkor nem tudom mi a bayern.
na most ment el a kedvem az uefa kupatol..

popp · http://koncertblog.com/ 2008.04.10. 23:16:30

Megint bebizonyosodott, hogy nincs fociisten!

redcard · http://redcard.tumblr.com/ 2008.04.10. 23:17:03

vazze, ilyen a világon nincs. a bayern semmit nem érdemelt ezen a meccsen, a spanyol kiscsapat 10 emberrel alázta őket...vazze

Titi120 2008.04.10. 23:17:39

Húhhhhhh...én kérek elnézést.

Nem érdemeltük meg, és minden tiszteletem a Getafeé, de én azért írtóra örülök ...

redcard · http://redcard.tumblr.com/ 2008.04.10. 23:17:47

hát ezért ut...izé nem kedvelem a kö...szerencsés német csapatokat, főleg a bayernt

popp · http://koncertblog.com/ 2008.04.10. 23:18:13

Ezért örültem mikor United, úgy zúzta meg őket '99-ben, ahogy ők szoktak nyerni. Abondanzerinek meg lesz egy-két rossz éjszakája.

Titi120 2008.04.10. 23:18:26

"és a végén mindig a németek nyernek" - és tényleg.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.04.10. 23:20:07

Mondjuk csak ki, ezért utáljuk a Bayernt (bocs, Titi120!

Count Adyn 2008.04.10. 23:20:07

Egy olasz 2 meg egy francia egy góljával ugye:D

redcard · http://redcard.tumblr.com/ 2008.04.10. 23:20:14

popp, akkor majdnem szétrúgtuk a koleszban az ágyat örömünkben, ugyanezért
továbbra is vitatom kicsit a kiállítást, de utólag örülök, lehet, nem lett volna ekkora meccs

redcard · http://redcard.tumblr.com/ 2008.04.10. 23:21:12

egyébként bayern fantáziadús támadójátéka: íveljük fel toni fejére, majd lesz valami. gigantikus mázli, hogy ennyire bevált, az a 2. gól...ott már éreztem, hogy baj lesz

Count Adyn 2008.04.10. 23:21:37

Javaslom töröljük el a hülye idegenben lőtt gól szabályt:)

popp · http://koncertblog.com/ 2008.04.10. 23:21:53

Toni meg tartogathatná az EB-re az ilyen malacos góljait! Egyébként lehet, hogy nem ismerte a Getafe játékosait Beckenbauer, de nem lennék meglepve, ha nyáron igazolnának közülük egyet.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.04.10. 23:23:06

Count Adyn, csatlakozom az indítványodhoz!

drosiii 2008.04.10. 23:24:29

eléggé gusztustalan volt, ahogy Toni lökdöste neki a hátvédeket a kapusnak. Remélem a fifa az ilyenekért is majd büntet idővel...(ha a mezlevétel,reklamálás büntetendő, akkor ez méginkább)

BruceWayne 2008.04.10. 23:24:46

+ kahn lökését én lefújtam volna

redcard · http://redcard.tumblr.com/ 2008.04.10. 23:24:55

count adyn: de legalább akkor, ha az a hosszabbításban dönt. rendes játékidőben maradhat, de a hosszabbítás olyan lenne, mint egy új meccs, és ha utána is x, jöhetnek a tizik

redcard · http://redcard.tumblr.com/ 2008.04.10. 23:25:48

egyébként toni dühből könyöklése a védő tökébe sem sárga

popp · http://koncertblog.com/ 2008.04.10. 23:27:33

(Úgy orrba vertem magam dühödt gesztikulálásomban , hogy elkezdett vérezni, hát még a szívem.)

Titi120 2008.04.10. 23:28:18

"+ kahn lökését én lefújtam volna "

Én meg Toni gólját az odavágó elején fujtam volna be (amit Pato lábáról lopott le, szabályosan) ... Ez azért nem fair, bár most inkább talán csendben maradok a "fairséget" illetően ... :)

redcard · http://redcard.tumblr.com/ 2008.04.10. 23:31:25

nem beszélve arról, hogy a rangers meg bejutott a négybe...szar az egész :)

BruceWayne 2008.04.10. 23:32:31

titi ne bohóckodj már, azt mindenhol lefújják, volt már rá nem is egy példa. de inkább tényleg maradj csendben.... fú de mérges vagyok amúgy......és még volt aki ezeket hiányolta a bl-ből..... Abbondanzierinek meg faszkorbács

redcard · http://redcard.tumblr.com/ 2008.04.10. 23:33:04

sebaj, majd a zenit megmutatja a németeknek, hogy hol is van az a fociisten, aki ugye ma aludt

Titi120 2008.04.10. 23:34:41

És miért is volt szabálytalan az ?
De tudod mit?
Nem is érdekel! :)

nasteey 2008.04.10. 23:34:55

ajóbüdöskvamindenitneki! még most sem hiszem el... szerintem nincs is csapat, amelyiket jobban utálom, mint a Bayernt. Szerencsétlen hülye Getafe... remélem Pato csomagol és elmegy, erre Ustari is képes, sőt...

popp · http://koncertblog.com/ 2008.04.10. 23:35:20

Na, de most már - szigorúan az idei UEFA kupára vonatkozóan - Forza Viola, remélem odavissza lepofozzák a Rangerst!

popp · http://koncertblog.com/ 2008.04.10. 23:37:56

Igazán majd az Uli Hoeness nyilatkozatoktól fogok hányni, hogy ettől Bayern, a Bayern, meg ettül szép ez a játék, tóráretéretérete!

Count Adyn 2008.04.10. 23:44:47

Ha a Pool a horrorfilm, a Bayern a csonkolós gyerepornó:D

Titi120 2008.04.10. 23:47:01

Szerintem meg vegye be mindenki a gyógyszerét, a modera meg majd intézkedjen ...

popp · http://koncertblog.com/ 2008.04.10. 23:51:05

Titi120, te is gyűlölködnél, ha úgy utálnád a Bayernt, mint mi itt néhányan ;).

Count Adyn 2008.04.10. 23:52:11

Titi, aki nem Bayern szurkoló az most lófaszt kiván kb a seggükbe:)
Jelenleg csak olajként szolgálhatsz a tűzre bármit is irsz szvsz, úgyhogy inkább add át magad az örömnek:)
(bár én szégyellném magam a csapatom helyébe is,
ha igy jut tovább egy fele olyan erős ellenfél ellen +emberelőnyben)

Titi120 2008.04.10. 23:54:14

popp, oké-oké, én elhiszem, hogy most lehet utálni a Bayernt, szabad is, de a "ge*i-zést" hanyagoljuk már ... (ez nem neked szólt nyílván).

BruceWayne 2008.04.10. 23:55:42

titi ez a mai meccs mindennek a teteje volt, amióta focit nézek, talán a legkevésbé megérdemelt fordítás és továbbjutás... jobb helyeken egy ilyen után ráhajtogatják a szemüvegekeretét annak az árja f*sz másodedzőnek a fejére de minimum lehajingálják a fél csapatot a szurkolók..... ez egy botrányosan vérlázító továbbjutás volt

Lojzi_ 2008.04.10. 23:55:59

Most nem tudom mit kell háborogni. Továbbjutott az a csapat, amelyik többet tett a továbbjutásért.
A játék nem volt szép, sőt kicsit görcsös is volt helyenként, de a Bayern végig fölényben játszott, mindkét meccsen, néhány párperces periódust leszámítva.
Érdekes módon a Bayern térfelén volt mindig hely és lehetőség gyors játékra, és a madridiaknál volt mindig tömörülés. Azt azért ne tessék elfelejteni, hogy nehezebb úgy gólt lőni, hogy nyolc védő áll bent a tizanhatoson belül.
Nézzétek meg a szögleteket a labdabirtoklást, a lövések számát, bármit. Mind azt mutatja, hogy a támadó szellemű csapat győzőtt, ami mindig a nagybetűs Foci győzelme is egyben.

BruceWayne 2008.04.10. 23:57:16

Lojzi: te összekevered a két csapatot.... bújj el de nagyon gyorsan mielőtt csúnyán kiröhögnek......

Count Adyn 2008.04.10. 23:57:23

"Továbbjutott az a csapat, amelyik többet tett a továbbjutásért."
Ezt lemerted irni?:DDDD mi lesz it omg:DD

popp · http://koncertblog.com/ 2008.04.11. 00:01:43

Lojzi, azt ne feledd, hogy a Getafe a meccs nagrészében 10 emberrel volt, még jó hogy beszorítja őket a Bayern. Amikor meg lehetőségük volt a spanyoloknak nem alibiztek, hanem zúztak a rohadék Oli kapuja felé!

Lojzi_ 2008.04.11. 00:02:58

Nem kevertem össze semmit. A Bayern folyamatosan támadásban volt mindkét meccsen, bár a két védekező középpályás tök felesleges és kurvára kellene egy irányító, hogy ez szemre is szép legyen és ne izzadtságszagú.
De a tény az attól még tény, hogy nem a müncheniek láncolták magukat hozzá a 16-os vonalához. A Getafe meg a Rangers között annyi a különbség, hogy ők a kapu felé indultak a kontráknál és nem is rosszul. Respect. Tehették volna az ellenkezőjét is.
De ettől még négyből három gólt kontratámadásból szereztek.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.04.11. 00:05:12

Lojzi, de azért talán nem kell bocsánatot kérniük, hogy tíz emberrel nem szorították be a Bayernt, meg azért se, hogy rúgtak három gólt.

_benito · www.nst.blog.hu 2008.04.11. 00:08:07

lojzi, neked sztem nem fog tetszeni a holnap esedékes uefa-poszt :D

BruceWayne 2008.04.11. 00:08:16

lojzi hiába magyarázkodsz, 83 percig nem bírtak gólt lőni 10 emberbek, ráadásul a getafe se bekkelt fullra, egyszerűen fos volt a bayern, a 3 kapott gól extraégő, kizárólag a potya miatt jutottak tovább meg hogy kahn lökését nem fújták le.... undorító egy produkció volt elképzelés nélküli alibi szar játékkal....

és most jött ki az hogy mi értelme ennek a szabálynak? hisz az idegenbe kezdő csapatnak csak 90 perce van idegenbeli gólt rúgni, a másiknak meg 120... érthetetlen

Lojzi_ 2008.04.11. 00:09:02

popp:
De La Red úgy döntött, hogy inkább emberhátrány, mint gólhátrány. Majdnem bejött.
Kérdés, hogy az 5. percben esett Bayern gól után tudtak-e volna egyenlíteni, vagy a bajorok esetleg jobb helyzetkihasználással, mint az odavágón földbe döngölik őket, mikor van hely és lendület.
Az Anderlecht is bátran játszott, de becsúszott az első gól és elment az egész meccs.
Én nem bántom a Getafét, sőt! Minden elismerésem.
De azért erős csúsztatás azt állítani, hogy a Bayern nem érdemelt továbbjutást, mikor 80-90%-ban ők erőltették (szó szerint) a támadásokat.

BruceWayne 2008.04.11. 00:10:56

_benito: élesítsd a klaviatúrát, NST-n soha nem látott méretű szitokáradatot szeretnénk látni holnap lelkünk megnyugvásáért..... én már az NSO-n is k****anyáztam volna egy terjedelmeset de valamiért letiltott a rendszer a hozzászólástól..... de jobb is, amit az ottani bayernesek írtak, vérlázító...

BruceWayne 2008.04.11. 00:12:50

lojzi 10 emberrel szerinted ki erőltett voln a támadást? még így is sok helyzete volt a getafénak.... a bayern birtokolta a labdát, és? szart nem tudtak kezdeni vele, mind3 góljukat ajándékba kapták....

nasteey 2008.04.11. 00:13:18

De La Red max sárgát érdemelt, mert nem utolsó ember volt...

Amúgy meg fossam össze a bokámat, mert egy

Lojzi_ 2008.04.11. 00:15:09

Nera:
Nem magyarázkodok egyáltalán. Nem játszottak szépen. De ők játszották a támadófocit, és megérdemelten jutottak tovább. És Toni második meg nem adott gólja pl. szabályos volt, meg az első meccses is, úgyhogy ne gyere azzal, hogy Kahn lökését (legyen igazad) nem fújták le.
Az idegenben lőtt gól szabályról meg végképp nem ők tehetnek. Egyébként szerintem ez a hazai csapatot sújtja, otthon játszani a visszavágót meg előny, így nagyjából kiegyenlítődik a dolog. De ez egy másik vita.

BruceWayne 2008.04.11. 00:17:58

toni gólja les is volt

Lojzi_ 2008.04.11. 00:18:40

Jól van gyerekek. Most hogy kivívtam mindenki szimpátiáját elmegyek aludni.

Ja, és kiesett a Getafe, a Bayern meg jól továbbment.
Futbalisten márpedig van. És 9-es van a hátára varrva. :o))))))

popp · http://koncertblog.com/ 2008.04.11. 00:27:52

Toninak is meglágyult az agya, hogy a Bayernbe igazolt, inkább jött volna a Romához. Azt mondta azért ment Bayernbe , hogy ne kelljen a Fio ellen játszania, de döntőben az is összejöhet.

BruceWayne 2008.04.11. 00:36:21

meg azt mondja 3 éve hogy a bl-ben akar játszani, erre elmegy a bl-ből kimaradó bayernhez :-)

HAJRÁ ZENIT!
A rangers meg gondolom elnyeri végre méltó büntetését

pote · http://nst.blog.hu/ 2008.04.11. 01:51:13

en most lattam az osszefoglalot, ugy h nem tudtam az eredmenyt.
hang nem volt a tv-n, igy 3-1nel, amikor kiirtak, h 94.perc, elmentem teat csinalni,
amikor visszajottem 3-2, es meg mindig jatszottak :((

mar csak a Fiorentinaban lehet bizni, meg egy picit a Zenitben, bar ezek utan...

-LinoSonego- 2008.04.11. 02:34:52

pote!

te az a pöte vagy aki a manutd képeket készítette? sokat segítene ha elmondanád hogyan vettél/szereztél jegyet a manchesteri meccsre, mert ott leszek az elődöntő idején..

pote · http://nst.blog.hu/ 2008.04.11. 02:45:25

szia
aha, az lennek...
egyik munkatarsamnak volt 2 jegye (vagyis a berletet adta, el szokas itt), de mar jelezte, h a Barca-t mindenkeppen akarja latni :(
persze az elodontot is meg akarom nezni, eloszor megprobalom a hivatalos uton, aztan a mindenkovet megmozgatas, ha az sem megy, akkor feketen meccs elott!
attol azert fosok, de asszem jelen esetben azt is megprobalom:

vannak eleg csunyan kinezo bacsik, akik azt mondogatjak, h vesznek is, meg adnak is el.
naluk 150 fontnal kezdodik altalaban.

de nyugodtan keress meg elotte, amit tudok segitek
p.

-LinoSonego- 2008.04.11. 02:49:46

köszke. mármint a gyors választ
ha nekem sikerül valami szólok akkor is. remélem találkozunk man-ben :)

pote · http://nst.blog.hu/ 2008.04.11. 02:52:34

egy sorre fussunk ossze,
ha tudok ket jegyet, akkor szolok (ez legyen visszafele is igaz :)
p.
süti beállítások módosítása