Két évvel ezelőtt is a nyolc között volt a Zenit, sőt, szintén négy-egyre végzett az első összecsapásán, csak éppen a későbbi győztes Sevilla tángálta el őket úgy, hogy egy évig a kupa közelébe sem jöttek. Most viszont a maguk kezébe vették a szereposztó diványt, és a szódás alakját hitelesen megformálva igáslónyi verést mértek a még csikóforma Leverkusenre. A Bayern megint szédülni kezdett nemzetközi vizeken, a két mázlista párbajhősnek ismét jó esélye van a tizenegyesekre, a skótok pedig 180 perce nem akarnak gólt rúgni, most mégis majdnem sikerült. De csak majdnem.

Sose nézd meg két lábbal, milyen mély a víz. Ezt az örökbecsűt tévesztett szem elől az utóbbi időszak sikereitől eltunyult Leverkusen. Igaz, nem volt látványos a dolog, de mi évtizedes rutinnal felvértezve azonnal kiszúrtuk a majdcsak nyerünk valahogy hozzáállást. Arshavin nyitányát (némileg szokatlan módon léc alá bikázott egy rávezetést) Kiessling egy jól van, mégsem lesz itt baj góllal még egalizálta (hét góllal ekkor társbérletben vezette a listát), de ettől olyannyira sikerült megnyugodni, hogy az oroszok tíz perc alatt hülyére kontrázták őket, mi meg sűrűn emlegettük a 90-es évek végén látott Dinamo Kijev-et. Tipikus Lobanovszkij foci, kifogástalan tálalásban. Erőszakos letámadás, majd labdaszerzés után az esethez legközelebb álló 3-4 ember sprintben egyérintőzve indul a kapu felé, az edzésen megszokott bólyákat kiválóan helyettesítő német védők között. Ezt eladták háromszor – immár a nyolc gólos Pogrebnjak a király, ráadásul Adlert is elérte a Wiese-Neuer kórság, melynek elsődleges ismertetőjele a vaskos potyagól. Skibbe azzal magyarázta, hogy nem bírják az ilyen szintű terhelést, meg is támasztotta azzal, hogy tavaly is hasonló körülmények között estek ki (vs. Osasuna 0-3), még Dick Advocaat teljesen megérdemelt, fantasztikus győzelemről beszélt. A németeknek még a történelemben sem bízhatnak a visszavágó előtt, Leningráddal Szentpétervárral sosem volt szerencséjük. (Leverkusen – Zenit Szentpétervár 1-4)

A Beyern ugyan nem járt ilyen rútul (a Bayern mégiscsak a Bayern), de lelkes segédmunkával ők is segítettek gödröt ásni a kupának. Nem túl látványos, és nem túl meggyőző játékkal nyitottak a bajorok, a szokásos egy fős középpályával, van Bommel és Zé Roberto olyan szinten képtelen volt az előrefelejátékra, hogy azt még Kovács Kálmán is rögtön kiszúrta volna. Ez különösen a második félidőben volt bántó, mikorra Ribéry-ből kifogyott a szufla, az önjelölt megváltóként rohamozó Lucio meg kényszeres makacssággal adta el az összes labdát, hogy aztán a helyén könnyebben lehessen kontrázni. A Getafe idejében felismerte, hogy gyerekek, nem kell itt beszarni és elsősorban Granero vezetésével megkezdte az egyenlítésért folytatott küzdelmet, ami igaz ugyan, hogy csak az utolsó percben következett be, de már a csereként beálló Manu kapufájánál is sanszos volt. A gólt végül a szintén csere Contra szerezte egy zseniális átemeléssel, miután a Bayern védelemnek öt lehetőség is kevés volt a felszabadításra. Laudrup egyébként a cruyff-i receptet követve, vesztett állásnál hozta be a védőt a hetvenedik percben. (Bayern München – Getafe 1-1)

Sokan BM – Fiorentina álomdöntőről beszélnek, de egyelőre a lilák sem úgy vannak elindulva, a göcsörtös igyekezet jelzőt tudjuk megszavazni a mutatott játékra. Gyakorlatilag az aktuális firenzei megváltó, Mutu testesítette meg a csapatot. Lesen volt, kapura tört, reklamált, lelkesített, szabadot rúgott – bármi türtént, abban benne volt a keze. Az, hogy végül gólban is manifesztálódótt a lelkesedés, inkább Gomeznek köszönhető, aki puding volt tisztességesen kirontani a ketrecből és Frey területi csúcsot döntő kirúgását rápaskolta a nemvéletlenül épp arrafelé strabancoló fővezérre (a kapus később lesérítette magát egy felszabadítás alkalmával, így a meccset már Roorda fejezte be a PSV-nél). Pechjükre a hollandusok sokkal futballközelibb játékkal rukkoltak elő, mint legutóbb és Koevermans csukott szemmel elengedett löketével egyenlítettek is, ami egyébként senkit sem ért váratlanul. Dzsudzsák mackó nem volt pályán, csak a rossz beidegződések miatt említjük, jót tenne neki egy újabb gól, vagy legalább egy oda-vissza bőr. (fanatikusok kedvéért: nemrég látható volt egy klasszikus darab az Aachen – Mönchengladbach derbin egy Ebbers nevű tagtól). ((Fiorentina - PSV 1-1))

Mikor Walter Smith bemondta a meccs felvezetésében, hogy nekik a null-null tökéletesen megfelelne a visszavágó előtt, keserves, elfojtani vágyott emlékképek törtek elő agyunk hátsó bugyraiból, de hál Istennek azért nem mutatták be a brémai rémálom remake-jét, sőt, az edzői intelem ellenére is próbálkoztak a gólszerzéssel, de ez még egy erősen formán kívül játszó Sporting ellen sem sikerült. Ugyanakkor némileg meglepődve vettük tudomásul, hogy a portugálok semmivel sem maradnak alul rugdosódásban, illetve keménykedésben, eddig ilyesmit jobbára a válogatottjuktól láttunk. (Rangers - Sporting 0-0)

Off: Újabban egyre többet gondolunk arra, hogy el kellene törölni az idegenben lőtt gól tulajdonképpen idiotista intézményét.