Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Serie A, 24. forduló - gólzápor a hajrában a bolond meccsek fordulójában

2008.02.25. 11:26 _benito

A Roma lehetett volna még ennél is elégedettebb győztese a fordulónak, ha mondjuk az Inter méltóztatik elszenvedni a neki kiutalt vereséget, de hogy a nagy vesztes egyértelműen a Fiorentina, afölött kár vitát nyitni. Ők ugyanis nem elég, hogy kikaptak az Olimpicóban, de megsérült Mutu és hogy még jobban fájjon a vasárnap, a Milan a hosszabbítás perceiben maga alá gyűrte a Palermót, amivel meg is előzte a lilákat. Ezzel pedig, legalábbis úgy gondoljuk (a forduló előtti tippjeinket nézve ez az ég adta világon semmit nem jelent), kialakult a jövő évi olasz BL-kontingens, ugyanakkor az UEFA-kupás helyekért hatalmas öldöklés várható, hiszen itt hét csapat is jó eséllyel indul (nem beszélve a kupában serénykedőkről). Ebbe a versenybe szállt be hirtelen a Genoa, mely ötöt lőtt az Udinesének a Friuliban, ha pedig további bolond meccseket keresünk, egyből kínálja magát a Toro-Parma (őőőrület!), ezen kívül pedig négy olyan meccsről is be tudunk számolni, mely a legutolsó percekben dőlt el, illetve fordult meg. Sok minden történt, ha még hisz nekünk valaki, akkor hajtson bátran!

Hogy mi baja van Tottinak azt nem tudhatjuk, de majd rámozdul az olasz sajtó a kérdésre teljes lendülettel, ha a baj abban manifesztálódik, hogy nem nyernek a farkasok. Egyelőre ez a kitétel nem teljesül, hiszen a Real legyőzése után a roppant fontos hazai rangadót is hozta a Lupi, mindezt úgy, hogy a mezőny egyik legjobbja az a Vucinic volt, akivel állítólag épphogy beszélő viszonyban van a Capitano. A második legveszélyesebb római játékos azonban a jobbhátvéd Cicinho volt, győztes gólja mellett még két nagy védést is kicsalt az erre általában nagy hajlandóságot mutató Freyből – majd a lefújás előtt kiállíttatta magát. Az első félidő krónikájához tartozik, hogy Mutu pont úgy sérült meg, mint anno Horváth Feri egy válogatott meccsen: belerobogott a kapusba ziccerben, de gól, vagy büntető helyett csak térsérülés lett a dologból. Helyére aztán az a Papa Waigo állt, akit a jó ég tudja minek hoztak el a lilák, ez pedig meg is látszott a második félidőn, hiszen Frey védései nélkül akár kimondottan csúnya is lehetett volna a rangadó, így azonban nem sokkal a Roma vezető gólja után Kuzmanovics kis híján kiegyenlített (a kapufa tetején pattant meg a lövése), majd Ferrari bakizott hatalmasat (ha ezzel kiegyenlít a Fio, biztos rácsörögnek a Milantól, hogy ejnye-bejnye), de a Viola ezzel sem tudott élni. Győzelmével a Roma nem csak levegőhöz jutott a Juve elleni párharcban, de a horizonton feltűnt az Inter ülepe is, ha pedig jövő héten a San Siróban a szép hagyományoknak megfelelően domborítanak (és ne adj Isten Totti is beszáll), akár még izgis tavaszunk is lehet. (Roma-Fiorentina 1-0)

Az Inter meccsével kapcsolatban az jutott eszünkbe, hogy Julio Cesar legalább olyan fontos láncszeme a Nerazzuri játékának, mint mondjuk Cambiasso, vagy Ibrakadabra. A brazil kapusnak ugyanis szinte csak úgy lehet gólt lőni, ahogy azt Cassano tette: nagyon erősen, nagyon közelről és nagyon pontosan. A Samp egyértelműen közelebb állt a győzelemhez, ha Cassanót valahogy sikerülne klónozniuk, és saját magának passzolhatna, az ilyen meccseket behúznák és talán még szebb álmokat dédelgethetnének. Így azonban elég volt a védőknek egyszer lemaradniuk Crespóról, az argentin pedig ha nem is egy labdazsonglőr, de ezt nagyon érzi: úgy verte meg az emberét, hogy fejesével aztán esélyt sem hagyott az egyébként újfent remeklő Castellazzinak. Pár hete írtuk, hogy Materazzi formája nyugtalanító lehet a középső védőkkel egyébként is rosszul álló Internél, erre most sem sikerült rácáfolnia, hiszen előbb eladta a labdát a saját tizenhatosa előtt, majd ólomlábakon eredt a megiramodó Cassano nyomába, így közvetlen közelről láthatta, amint a ragyás ex-római vezetést szerez csapatának. Ha pedig még ez sem lenne elég, Sztankovics megint megsérült, szerencsétlen szélső több időt tölt idén a hordágyon, mint a pályán, így pedig nem könnyű visszanyerni a tavalyi bombaformát. Nagyon nehéz időszakot él most az Inter, de mindenképpen bíztató lehet számukra, hogy még így sem lehet megverni őket! Talán a Roma? Nem fogadnánk rá… (Sampdoria-Inter 1-1)

A Milan abból a szempontból már visszatért az élők sorába, hogy régi önmagukat idézve ismét a lefújás előtti másodpercekben szerezték meg a győzelmet – tették mindezt az ellen a Palermo ellen, mely sok mindennek mondható idén, csak félelmetesnek nem. A meccs színvonalára nem lehetett panasz, ami részben a Palermo korai góljának volt köszönhető (Oddo érkezett remek ütemben, hogy a kapu mellé tartó Bresciano-lövést mellel a hálóba irányítsa), ezután a két csatárral felálló Milan volt aktívabb, de nem Gila, vagy a csodaszép kötényt kiosztó Pato miatt, hanem a cs.k. Ambrosini miatt, aki egy Oddo nagykeresztre pontosan érkezve ki is egyenlített. A fordulóban esett számos gyönyörű szabadrúgásgól közé Pirlóé simán befért volna, ha Fontana nem paskolja fölé a léc alá igyekvő labdát, majd a Kakát váltó Gourcuff zavart be a helyzetben lévő Pippo Miónak, így szinte már el is könyveltük a döntetlent, amikor Amauri bebőrözte Gattusót a tizenhatoson belül, majd átesett a lábán. Ha ügyesebben csinálja, lehet, hogy befújják, de a döntetlennel is voltak annyira elégedettek a vendégek, hogy nem csináltak ügyet a dologból, hiszen ekkor még nem tudhatták, hogy a leshatáron (és nem túl rajta!) helyezkedő Alta Tenzione a lefújás előtt csaknem egy év után újra gólt szerez a Serie A-ban, amivel csapata befoglalta az utolsó BL-helyet. (Milan-Palermo 2-1)

Momo Sissoko tragikusabb hős lett, mint a világtörténelem legtragikusabb szerecsenje, Othello. Hiába tette a dolgát a középpályán (ahol a helye van) szinte kifogástalanul, az ellenfél kapuja előtt (ahol nincs helye) ordító ziccert hibázott az első félóra vége felé, majd a saját kapuja előtt (ahol szintén nincs helye) egy még nagyobbal fejelte meg a korábbiakat („Imádkoztál éjtszakára, Öreg Hölgy?”). Mivel úgyis csak erről fog mindenki beszélni, szögezzük le, hogy a bírónak az említett eset előtt két választása volt: az egyik, hogy veszélyes játéknak ítéli az egyébként csodálatos ollózó mozdulatot és közvetett szabadrúgást ítél, a másik pedig, hogy szabálytalanságnak fújja az ellenfelébe valóban belerúgó Sissoko megmozdulását és akkor valóban büntető. Befújta, berúgták, kikapott a Juve Reggio Calabriában, és innentől kezdve hagyjuk a bírót, mert semmi értelme nincs a Juventus javára meg nem ítélt büntetőkkel foglalkozni, szerintünk sokkal fontosabb, hogy miért nem tudott a Bianconeri fölényéből olyan helyzeteket kialakítani, hogy ne kelljen egy ordenáré potyával egyenlíteniük. Megmondjuk azt is: ha egyszerre nem áll rendelkezésre Iaquinta és Trezeguet, azt a Palladinót kell feltolniuk előre, aki egyszerűen képtelen (állítólagos) tehetségéhez mérten teljesíteni, akár középen, akár elöl küldi csatába Ranieri. A második félidőben egyébként szinte felborult a pálya, olyan fölényben játszott a Juve, de nem gondoljuk, hogy a Gobbóknak sokkal jobb kedvük lenne, ha a spori befújja a számos büntetőgyanús szituáció közül bármelyiket is, hiszen a csapatuk játéka minden volt, csak meggyőző nem. A Roma elleni háromcsatáros, bátor játék után fájdalmas ébredés következett, ráadásul jövő héten jön a derbi. (Reggina-Juventus 2-1)

A derbi másik résztvevője, a Torino már a 11. percben vezetést szerzett a Parma ellen, a Parma azonban annyira nem esett kétségbe, hogy még az első félidőben négyet vágva gyakorlatilag eldöntötte a meccset. Hogy aztán mégsem lett belőle Gialloblu-örömjáték, arról az atomvihart is túlélő szívóssággal küzdő Toro gondoskodott, a második félidőben kétgólos hátrányukat ledolgozva döntetlenre mentették a meccset. Érdemes megnézni az összefoglalót, egyrészt az óriási gólok, másrészt Gasbaroni miatt, akit a fél olasz élvonal üldöz nyálcsorgatva. (Torino-Parma 4-4)
A Siena a 40. percre kétgólos előnyt szerzett Bergamóban (a második gól egyértelmű Oroszferi-flashback), és úgy tűnt, újabb idegenbeli győzelmével lépéselőnybe kerül a kiesés elkerüléséért folytatott elkeseredett harcban, ám a sokszor megcsodált Doni-Floccari páros másként gondolta. Még az első félidőben előbbi kétszer hozta helyzetbe utóbbit, és máris döntetlennel mentek pihenni. A második félidőben már szinte semmi nem történt, bár Doni még egyszer gólpasszt adott társának, de a mesterhármas és Floccari között ott tornyosult Manninger. (Atalanta-Siena 2-2)
A Cagliari is feliratkozott a hajrában nyerő csapatok közé, hiszen 10 emberrel játszva is győzni tudott a Lazio ellen. Az elképesztően fontos Matri-fejes a 88. percben esett, ezzel pedig bár még mindig tökutolsók a szardíniaiak, már csak négy pontra vannak a legrosszabb bennmaradó Sienától. (Cagliari-Lazio 1-0)

Giovinco játéka késdöfés minden Juve-szurkoló szívébe! Az ezúttal a Cataniát verő Empoliban ismét gólt szerzett és hiába hibázott el egy üres kapus helyzetet a végén, így is a meccs emberének választották. A toszkánok hosszú idő után már több, mint egy győzelemnyi távolságra kerültek a kiesőktől, a Cataniát pedig már csak a kupa érdekli – csak nehogy ráfaragjanak! (Empoli-Catania 2-0)
A negyedik hajrában győző csapat a Napoli lett, mely a szívósan küzdő Livorno vendégeként tudott győzni, méghozzá Calaio duplájával. A 93. percben megszerzett győzelemmel Reja edző igencsak komoly amplitúdóval kilengő kispadja is megszilárdult némileg, a hazaiakat pedig ismét legyezgeti a kiesés szele. Teszi ezt egyre erősebben… (Livorno-Napoli 1-2)
Borriello nem nyugszik, ezúttal hármat vágott az Udinében nyerő Genoa színeiben és befogta Trezegoalt a gólvadászok listájának élén. A fordulatos, remek gólokat hozó meccsen elért győzelemmel egyébként a Rossoblu három pontra rámászott városi vetélytársára és ismét bekapcsolódott az UEFA-kupáért zajló versenybe, melyet egyelőre még lényegesen kedvezőbb helyzetből vár hétvégi legyőzöttje. (Udinese-Genoa 3-5)

A B-ligában immár pontelőnnyel vezet az Avellinóban ikszelő Chievo (1-1), hiszen legfőbb ellenfele, a Bologna 2-0-ra kikapott a magyarjai nélkül felálló Bresciától. Ezzel egyébként még súlyosabb harcok magvait vetették el, hiszen mind a Lecce (-Piacenza 3-1), mind az Albinoleffe (Cesena – 0-3) hozta a saját meccsét, így pedig egy pontra zárkóztak a Bologna mögé, de a Pisa és az eggyel kevesebbet játszó Brescia is lőtávolságon belül van. Lesz itt még nemulass!

46 komment

Címkék: olasz videó összefoglaló serie a

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr19353540

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

stonedraider · http://1sor.blog.hu/ 2008.02.25. 12:09:09

pippo mio, alta tenSione bakker.

drani 2008.02.25. 12:57:43

a juve eleve elbaszott taktikával lépett pályára, ugyanis ilyen felállással Roma-szerű játékot kellett volna produkálni, azt meg nem hiszem hogy nagyon gyakorolnák. Miért nem tett be egy fiatal centert Ranieri mester? Palladino tényleg fos egyelőre, főleg DP mellett jön ki a különbség.

Gabez 2008.02.25. 13:04:25

A legfontosabb láncszemek (vagy voltak a sérülésükig): Julio Cesar, Maicon, Samuel, Cordoba, Cambiasso, Ibra, Stankovic, Chivu, Zanetti és Cruz. Még fontosak vagy azok lehetnek: Suazo, Jimenez, Figo, Maxwell és Crespo. Vieira és Matrix formán kívül a sok kihagyás után sajna, a többiek epizodisták, még Burdisso is.

Kellene egy középső védő a nyáron + vki Vieira helyett és jó lesz a keret a harmadik aranyra ;).

Egyébként Maicon-t és Cambiasso-t a posztjukon a világ legjobbjaként írják pl a goal.com-on (persze ez szubjektív), sztem J. Cesar is nagyon közelít az első 3 felé...

drani 2008.02.25. 13:10:17

EB-keretem:
Buffon; ?; ?

Nesta; Bonera; Cannavaro; Zambrotta; Tonetto; De Silvestri; Panucci?

Camoranesi; Pirlo; De Rossi; Gattuso; Zanetti; Perrotta?; Ambrosini

Cassano; Toni; Borriello; Quagliarella; DP

lacikacs 2008.02.25. 13:48:39

drani: Nesta lemondta a válogatottságot.

drdugo 2008.02.25. 14:41:37

Jah sajnos, pedig szükség lenne rá, most hogy Materazzi formán kívül van. Bár az se hiányozna, hogy megint megsérüljön, mint 2006-ban, 2002-ben, és '98-ban. Hihetetlen pechszériája volt a nagy tornákon. :(

Tonettot nem vinném, De Silvestrinek még korai. Chiellini, Barzagli inkább. Donadoni is őket favorizálja. Vagy ha Oddo magához tér, akkor őt is. Grossot se felejtsük el.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.02.25. 14:45:11

Drani egy-két módosítás a keretben. Ha már kivinnél egy római jobbhátvédett, akkor inkább Cassettit javasolnám, Perrotta jó kérdés. Ambosini vagy Perrotta helyet én Alberto Aquillanit vinném. Más: _benito, szerintem most épp hogy többet szaladt a Capatino, mint az utóbbi időben és végre megint visszalépked labdákért. Egyébként szerintem az erőnlétével lehetnek gondok, az őszi sérülés után még mindig nem érte utol magát, erről egyébként őmaga is önkritikusan nyilatkozott néhány hete. A múlt héten index muterotokon megjelent Tottis cikk feltételezéseit pedig erős túlzásnak tartom. index.hu/sport/foci/totti0222

popp · http://koncertblog.com/ 2008.02.25. 14:48:07

drdugo, Grosso jogos, még most is borsódzik a hátam, ha németeknek lőtt góljára gondolok. Cassetti azért lenne jó mert jobb és baloldalon is használható, ahogy Zambrotta is, akit szintén luxus volna kihagyni.

_benito · www.nst.blog.hu 2008.02.25. 14:54:06

a vuciniccsel kapcsolatos dolgot olvastam máshol is, úgyhogy abban lehet valami, egyébként egy mezei játékoshoz képest totti hozza a minimumot, csak ő nem mezei játékos, hanem a csapat vezére. bár szerintem (és nem csak most) inkább de rossi az.

de silvestrinek talán még tényleg korai, barzaglit én nem tartom olyan sokra és chielliniben is benne van a hiba, viszont egy klasszis párral tud ő is nagyon jól játszani. furcsa, hogy aquilanit senki nem hiányolja, ha nem jön a sérülés, ez az év az ő áttörését hozhatta volna - mondjuk még így sincs késő.

gamberini? accardi?

Ipa 2008.02.25. 14:57:27

És mi a helyzet a cikkben is dicsért Castellazzi-val a kapuban és Gasbaroni-val?

más:
Ne felejtsétek el, hogy a tavalyi Inter Roma 1:3 is hajszálon múlt, az Inter szétnyomta a Romát, akiknek hatalmas mázlija volt. Jó kis meccsen nyerni fogunk a San Siroban, a Juve pedig emiatt megint a Roma nyakában fog lihegni.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.02.25. 15:01:16

lpa, de volt egy 6-2-es kupadöntő is az Olimpicoban, meg egy 1-0-ás szuperkupa döntő. A legutóbbi 1-4-ből sem indulnék ki, mert ott 80 percet 10 emberrel játszottunk. Szerintem tipikus háromesélyes meccs.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.02.25. 15:04:58

_benito, én hiányoltam Aquilanit. De Rossi a legjobb védekező középpályás a világon, de még mindig Totti tud meccseket nyerni.

drdugo 2008.02.25. 15:08:27

Ha tavasszal hozza magát, akkor Aquilani is ottlesz szerintem.
Támadósorban pedig Giuseppe Rossit ki lehetne próbálni.
Palladinot remélem nem fogja erőltetni Donadoni, legalábbis addig ne, amíg a Juvéban nem képes státuszt kiharcolni.
Elől kellemes gondok lesznek szerencsére: Toni, Di Natale, Quagliarella, Del Piero, Borriello, Cassano, Rossi, Iaquinta, aztán még ki tudja mi lesz Gilardinoval, Inzaghival.
Aki kimarad az EB-ről az meg megy valszeg az olimpiára túlkorosnak.

kukonyalori 2008.02.25. 15:38:46

Azért Alex sokat segíthet az eb-n nagy rutinjával. Aquilaniról meg akkor beszéljünk, ha képes lesz egyszer 10 meccset lejátszani zsinórban.
A szerdai rangadón pedig nagyon bízom a római sikerben. Mindenkinek jobb lenne, ha egy kicsit nyíltabb lenne a bajnokság.

Forza Roma, Forza Lupi!!!

Mansi 2008.02.25. 15:45:05

Maggio?
Sztem az egyik legnagyobb kulcsszereplője a Samp idei eredményeiben. Univerzális játékos, és még gólerős is.
Ha nem is az EB-re, de egy próbát megérne sztem a behívása.

Metgergo 2008.02.25. 16:12:52

Azért az Inter Figo beállása után már egész jól játszott. Egy Stanko(ha rendbejön)-Cambiasso-J.Zanttei-Figo középpályával szerintem megfoghatnánk a Romát. Vieira pedig remélem a büdös életben nem húz többet magára Inter-mezt. Paraszt.
Kéne nagyon most egy önbizalomnövelő Romaverés!

drani 2008.02.25. 17:33:45

Akkor javított EB-keret:

Buffon (meg 2 másik, mindegy)

Cannavaro, Bonera, Cassetti, Zambrotta, Panucci, Chiellini, meg még egy szélsőhátvéd

Pirlo, Gattuso, De Rossi, Camoranesi, Aquilani (ha feljavul), Zanetti?, Ambrosini?

Borriello, Cassano, DelP, Iaquinta, Toni

reménykedtem, hogy Nesta meggondolja magát, de nekem is nemet mondott...

drdugo 2008.02.25. 18:07:02

harmadik kapusnak kivinném Ballottát, hadd örüljön az öreg. lenyomott több mint 20 évet a serie-a-ban, ennyit megérdemel a végére:D

halareaal 2008.02.25. 18:43:18

nehogy már Materazzi kimaradjon, csak mert még nem tért vissza a formája. Nestán kívül, aki ugye lemondta, csak 2 klasszis középső védő van, ő meg Cannavaro,a többiek nyomukba sem érnek, és nemis lennének a kezdő közelében egyik európai nagyacsaptnál se. a Pirlo, Gattuso, De Rossi középpálya áthatolhatatlannak tűnik, de ha Toni ideji formáját hozza, Totti nélkül ki fog támadni az olaszoknál?

halareaal 2008.02.25. 18:44:40

az európai nagycsapat alatt is most a válogatottakat értettem.

Gnyoka 2008.02.25. 18:55:44

És egyébként Pazzini nem játszhatna mostmár végre a felnőtt válogatottban?

giacinto 2008.02.25. 19:05:40

4-3-3-ban:

Buffon, Toldo (!), Amelia

Zambrotta, Zaccardo, Grosso, Materazzi, Cannavaro, Panucci, Chiellini

Pirlo, Gattuso, De Rossi, Ambro/Zanetti , Aquilani (!), Camoranesi

Toni, Delp, Cassano, Rossi, Quagliarella/Di Natale, Iaquinta

és még vki 23.-nak :) pl. Barzagli

drani 2008.02.25. 19:06:12

szerintem Bonera többet érdemelne, nyugodtan be lehetne tenni Canna mellé belsőbe.
Tonit pedig nem féltem, de ott van helyette Iaquinta és Borriello. Totti nélkül Cassano Camoranesi, Delpiero fog támadni.
Pazzini a Fio-ban sem nagyon kezdő, bár a válogatottba tényleg be lehetne hívni, de azért az EB-re ne

Klárensz 2008.02.25. 19:09:49

Kaká remélem csak a meccs eleji sérülés miatt játszott ilyen szarul, mert ha nem akkor az nagyon gáz:(

giacinto 2008.02.25. 19:10:26

Stankovic összeesése a pályán nem volt túl szép látvány, főleg hogy az utóbbi időkben láttunk pár, hasonlót (Fehér Miki, Puerta)

drani 2008.02.25. 19:23:03

Zaccardot megmondom őszintén nem láttam mostanság, de a vb-n hamar kikerült a kezdőből az öngólja után. Grosso sem túl meggyőző az idén. Materazzi jogos, hamár megnyerte a vb-döntőt.
Rossit sem nagyon láttam.

drani 2008.02.25. 19:24:08

23-iknak a kis Maldinit vinném, ha így tudja szerelni Seedorfot mint a múltkor láttuk a videón :)

popp · http://koncertblog.com/ 2008.02.25. 21:42:21

Alig várom. De ezután a hősies Toro egyenlítés után a torinói derbi se rossz holnap este.

szétbaszta a izét az óriásrobot 2008.02.25. 22:33:54

Én személy szerint nem nagyon kedvelem az Intert, de Sztanko játékát öröm volt nézni tavaly, sajnálom, hogy idén ennyire nem ad neki a gép.

Én egyébként arra szavaztam, hogy két olasz csapat jut tovább és ezt tartom is.

Gabez 2008.02.26. 09:08:22

Kicsit nevetséges ez a Juve féle open letter a szövetség felé...azt hiszem, a torinóiak és a genovaiak világították meg a legjobban a helyzetet:

Torino: "Poor Juve, having to be treated like everyone else" - azaz, szegény Juve, úgy kezelik őket, mint mindenki mást...

Genoa: "If Juve wrote a letter then Genoa should write a book" - Ha a Juve egy levelet írt, nekünk egy könyvet kellene...

:)

Minden eszközt megragadanak, hogy előrébb jussanak, a pályán azonban nem mutatnak túl sokat.

Romanista 2008.02.26. 09:48:38

a két idézet szerintem mindent elmond.

calcio_di_rigore 2008.02.26. 10:16:41

A frusztrált toromerdától senki sem vár mást, a Genoa viszont nagyon aranyos: mintha nem ők bundáztak volna a Serie B-ben is, aminek köszönhetően mehettek vissza a C-be. Ez olyan mint amikor az interesek a doppingvádakat hozzák fel, miközben akit elkaptak doppinggal, hogyhogynem az Interben játszott. Bohócok? Azok.

Gabez 2008.02.26. 10:21:31

calcio, jó hozzáállásod van: ha ég a házad, gyújtsd fel a másikét is, az a biztos ;)

drani 2008.02.26. 10:36:28

A juvénak meg kell nyernie a mai meccset. Iaquinta már jatszhat, legalább lesz valaki elöl. DP tiziből lesz eredményes.

_benito · www.nst.blog.hu 2008.02.26. 10:47:44

srácok! nyugi!
olvassatok inkább!

calcio_di_rigore 2008.02.26. 10:49:46

"DP tiziből lesz eredményes"

Erről jut eszembe! A góllövőlista tizik nélkül:

14- Trezeguet
11- Borriello
9- Mutu, Del Piero, Di Natale, Cruz, Pandev
8- Totti, Amauri, Bellucci
7- Ibrahimovic (LOL), Tavano, Gilardino, Pozzi, Quagliarella, Suazo, Zalayeta.

Gabez 2008.02.26. 10:52:26

_benito: nyugodtak vagyunk (legalábbis én, pulzus 53), ez csak kis heccelés ;)

A kanadait is vágd ide, calcio. Az előkészítés legalább olyan fontos, mint a gól.

_benito · www.nst.blog.hu 2008.02.26. 10:56:03

calcio, Isten látja lelkem, nagyon tisztelem az általad képviselt csapatépítési stratégiát, de azt hiszem, te sem lennél boldogtalan, ha ibra nálunk maradt volna - zsoldos ide, bérenc oda.

calcio_di_rigore 2008.02.26. 11:05:41

A kanadait idevághatja valaki,az is érdekelne, de most ezt találtam és érdekesnek tűnt.:)

_benito, én Ibrát nagyon szerettem amíg nálunk volt. Még akkor is megvédtem amikor tényleg szar volt. Az Interben játszva nyilván nem tudom szeretni, de ettől függetlenül az nyilvánvaló, hogy valami eszement nagy játékos. Vicces, hogy a góljai felét tiziből lőtte, viszont így is a Serie A (és talán egész Európa) legjobb csatárának tartom. Hatalmas jövő áll előtte, és tényleg kár, hogy nem nálunk.

kroos 2008.02.26. 11:55:29

Akkor legközelebb a Roma tesz rendet a fejekben,majd a Poll.Remélem kissebb lesz az Nst-én az Inter-es nyomás és ujra visszatérhetünk mi is.

kukonyalori 2008.02.26. 12:53:16

Én Ferrari azé megnézném középső bekként a squadra azzuraban.
Barnetta., a Pool ellen azért az Internek drukkolok, mert ott torresen és alonson kívül mindenkit utálok.

giacinto 2008.02.26. 18:57:31

A Genoát anno 1 meccsért 2 (!!) osztállyal lejjebb sorolták, pedig lehet bunda nélkül is hozta volna az uccsó meccset. A juveezzel szemben meccsek zömét befolyásolta (így vagy úgy), kapott 1 osztály büntit.
a juve doppingjáról bírósági tárgyalások voltak, de "szerencsére" sikerült rákenni a dokikra. tényleg ez sem volt igaz.

Benkő Pál 2008.02.27. 14:57:40

mikor volt a Serie A-ban utoljára olyan, hogy mindkét csapat legalább négyet lőtt?

popp · http://koncertblog.com/ 2008.02.27. 15:36:28

Benkő Pál: Roma-Napoli 4-4, október 19.
süti beállítások módosítása