A két milánói csapat érdemelt volna összesen két pontot, szereztek helyette hatot, a Roma szintén igen nyögvenyelősen gyűrte maga alá a Regginát, a Juventus pedig harminc perc előnyt adott az Udinesének, mire elkezdett játszani, úgyhogy bár a pontok számában ez nem mutatkozik meg, de a Serie A 22. fordulója egyáltalán nem a nagycsapatokról szólt. Közülük még leginkább a Fiorentina érdemelt volna győzelmet, jellemző módon nekik nem is jött össze, hiszen a lefújás előtt percekkel Muslimovic másodszor is egyenlíteni tudott Bergamóban. Megmozdult kicsit az alsóház mocsara is, hiszen a Reggina kivételével a kiesők pontot, pontokat szereztek, a középmezőny rangadóján pedig a Sampdoria játszi könnyedséggel fektette két vállra a Napolit. Megint volt egy rakás kiállítás, megint van egy csomó sérült és megint lesz nagy bíróanyázás – hajtás után legalábbis biztosan.
Azt gondoljuk, egyáltalán nem hiába fektettünk egy döntetlen erejéig nagy mennyiségű bizalmat a Sienába, mely a Roma feldarabolása után a San Siróban állt helyt a tőle elvárható terrier-szerű stílusban. Kezdjük azzal, hogy megfosztották őket egy góltól (szerintünk Jankulovszki beragadt Locatelli góljánál), majd Kalacnak kellett kétszer is nagyot védenie, majd – immár a Milan-tifosók füttykoncertje közepette – Frick kapufája után Locatelli fejelt az üres kapu fölé. Mivel Ronaldo kiszállt a szünetben, a Milan csak 15 perccel később állt vissza a kétcsatáros játékra, ekkor Paloschi váltotta Serginhót és első labdaérintéséből mindjárt csodálatos gólt szerzett. Ancelotti mester elragadtatottan tapsikolt a kispadon, nekünk pedig az jutott eszünkbe, hogy ilyen gólt Pato még nem lőtt, ezért ha élhetünk egy szerény javaslattal, mi mindenképpen ott tartanánk az első csapat közelében a tavaly még csak kupameccsen játszó ifjoncot. Egy jól muzsikáló Kaká - Pato, Paloschi háromszög hosszú évekre rendbe is tehetné a Rossoneri támadójátékát, amire egyébként szükség is van, mert most például a 60 percig 4-4-2-t játszó csapat egy kicsivel szerencsésebb Siena ellen kétgólos hátrányban lett volna. De a Milan elindult felfelé, ezt már kijelenthetjük, hiszen ha nem is meggyőzően, de fogcsikorgatva, harcolva és küzdve megnyeregeti a meccseit – tette ezt most mindjárt Kaká teljes és Seedorf részleges hiányában, amiért bárki is az ellenfél, jár a gratuláció. Még akkor is, ha a 91. percben a tíz emberrel játszó Siena kis híján kiegyenlített – viszont erről meg annak kell eszünkbe jutnia, hogy Kalac milyen remekük él az ölébe pattant lehetőséggel. (Milan-Siena 1-0)
Az Inter Szicíliáról tért haza három ponttal, méghozzá ismét úgy, hogy maximum egyet érdemelt volna. Nem volt egy látványos meccs (az első kaput eltaláló lövésre több mint egy órát kellett várni), de a remekül küzdő Catania igencsak megcibálta az oroszlán bajszát, aminek köszönhetően Mancini a szünetig semmit nem mutató csapatát ritkán látott 4-3-3 formációra berendezve küldte vissza az öltözőből. Aztán eldőlt minden, itt hiába vagyunk olyan óvatosak Inter-szurkoló olvasóink lelkével, mint a kecskéje mögé lopózó hegyi pásztor, nincs mit szépíteni: Cambiasso méteres lesről szerezte a győztes gólt. Ugyanakkor védjük is egyből meg a partjelzőt, hiszen Fülöp Lacinak kétszer is visszarakta a rendező a képet, ahol behúzták a lesvonalat, mégsem sikerült meglátnia mögötte Cambiassót, hát akkor hogy várhatnánk el ezt egy partjelzőtől, akinek másodpercei vannak csak, hogy döntsön? Ugyanakkor ott van a tény, hogy az argentin középpályás nem először szerez rettenetesen fontos gólt, teszi mindezt amellett, hogy elsődleges feladatát elképesztően magas szinten végzi (eddig összesen három sárgát kapott). Gólra gól, ahogy Verebes mester mondja, Suazo is betalált és mivel Cruz már hetek óta nem nagyon csinál semmit, gyanús, hogy hamarosan a padon kucorgó cserék közül valaki átveszi a helyét a kezdőben, mert ne legyenek kétségeink, azért ezt a háromcsatáros játékot nagyon ritkán fogjuk a jövőben látni a Nerazzuritól. Maradt a 8 pont, de már most szólunk, hogy a Livorno elleni hazaira is döntetlent fogunk tippelni. (Catania-Inter 0-2)
Nagy fontosságú mérkőzésre gyülekeztek a csapatok a Friuliban, a Bianconerik összecsapása ugyanis döntően befolyásolhatta volna a BL-helyekért folyó tusakodást. Nem tette.
Pedig tehette volna, mert a torinói gigász egy óriási meglepetéssel kezdett: Buffon szokásától eltérően benne volt a 6. percben esett Udinese gólban. A Juve pedig nem ébredt, annak ellenére, hogy nagyot csattant a kapufán D’Agostino fejese és komoly széllökéseket kavart a megveszekedett őrültként rohangáló Di Natale is, mégis kellett vagy 35 perc, mire az Öreg Hölgy tudatáig elhatolt, hogy megy a meccs. Ekkor egy Treze-fejes és egy Camoranesi-löket jelezte, hogy ha csipás is a szem, azért már ébren van Ranieri csapata (muszáj hozzátennem, Faragó Ricsi nagy bánatára, mert hiába kedveljük a stüszifrizurás kommentátort, botrányos volt, amit az Udinese seggével művelt élő egyenes adásban). A második félidőre nagyot változott a játék képe – pedig Ranieri nem tűnik annak az üvöltözős fajtának – egy óra elteltével Camoranesi egyenlíteni tudott, majd a nagyon későn becserélt Iaquinta góljával a győzelmet is megszerezte a Juventus. Közben még Buffon a miheztartás végett védett két szenzációsat és mindkét oldal reklamált büntetőt, de a bíró mindkét esetben jól döntött, hiszen Del Piero belegyalogolt az embere lábába, Molinaro pedig (ahogy azt Count Adyn a legtalálóbban képszerűsítette) halott fáraó testtartással repült a labda útjába, így ezért a kezezésért sem járt tizenegyes. És akkor három játékos, akit a Juvénak igazolnia kellene: Juan, Schweinsteiger, David Villa (vagy Huntelaar). (Udinese-Juventus 1-2)
Panucci fejjel is tud csavarni. Beszarás.
A Roma az ő extra erőfeszítésének köszönhetően került előnybe az életéért küzdő Reggina ellen, majd a hajrára fordulva Mancini góljával duplázta meg az előnyt, mely nem különösebben jó játékkal, de győzelmet eredményezett. A Reggina mindent megtett, hogy legalább egy pontot szerezzen és bármilyen furcsa, de ők irányították a meccset, a Roma második gólja is egy kontrából született, aminek során Giuly döntötte halomra az elé kerülő Amarantókat, majd az ő lövését paskolta a brazil elé Campagnolo. A Laziótól érkező Makinwa a neki jutó egy félidő alatt is be tudta bizonyítani, hogy jó vásár volt, a Regginának pontosan egy ilyen csatárra van szüksége Amoruso párjaként, ha még benn akarnak maradni, márpedig szerintünk pontosan ez a céljuk. Jelen pillanatban ettől mindössze két pont választja el őket. Ennél jelentősen nagyobb, nyolcpontos a Roma hátránya a listavezető Inter mögött, ráadásul a következő fordulóban Tottiék a Juventushoz látogatnak és legyen bármilyen furcsa, a bajnoki címért folyó harcot pont a Bianconeri dönti majd el véglegesen az Inter javára. (Roma-Reggina 2-0)
Még szoktatjuk a szemünket a Fiorentina piros idegenbeli mezéhez, melyet nagyban megkönnyít, hogy Pazzinit kifejezetten jó nézni. A nevelőegyesülete ellen pályára lépő ifjú center igazi, tökös olasz csatárerényeket csillogtatva minden helyzetből tüzel (Toni mellett tanult…), teszi ezt nagy hatékonysággal, hiszen már hatnál jár és jól tudjuk, hogy a szintén ex-Atalantás Vieri mellett nem mindig jut szóhoz. Prandelli pedig még Mutu hiányában sem küldi pályára együtt a két játékost, inkább a trequartista szerepkörhöz szokott Semioli ment fel éknek az egymást váltó csatárok mellé, és ha már ott volt, kis híján győztes gólt szerzett. Csak azért kis híján, mert a harmadik ex-bergamói, Montolivo a lefújás előtt eladott egy labdát a középpályán, az Atalanta pedig eredményesen vitte végig a kontrát. A Viola a döntetlennel már hat pontra van a Juvétól, ám ami még nagyobb baj számukra, hogy már csak kettőre a Milantól, mely ráadásul eggyel kevesebbet is játszott. Tíz éve még röhögtünk volna, de most tudjuk, mit ér egy negyedik hely… (Atalanta-Fiorentina 2-2)
Az Empoli hosszú idő után győzött ismét, az áldozat az ikszre talán rászolgáló Lazio volt. Vannucchi szabadrúgása nagyon pontos, érdemes a hátsó kameraállásból megnézni, de még ez is csak az egy ponthoz lett volna elég, ha Pandev nem önzőzi el a Lazio egy kontra után kialakuló 3-2 lehetőségét. De ő igen, így kikaptak, ráadásul újabb hátvéd esett áldozatul a Toszkán túrának, most Kolarov kapott egyből pirosat egy barátságtalan szerelésért. (Empoli-Lazio 1-0)
Unalmas első félidőt követően a Samp legyűrte a Napolit a középmezőny rangadóján. Cassano még akkor is magasan a csapat legjobbja, ha csak 60-70%-os állapotban van, így egyre biztosabbnak tűnik, hogy a Blucerchiatti tavaly után idén is megmutathatja magát Európában – már csak remélni tudjuk, hogy nagyobb sikerrel, mint legutóbb. A Napolinak még érnie kell egy évet, úgy látszik, ami csak azért baj, mert Hamsikot és Lavezzit úgy elviszik, mint a bronzszobrokat Fehérgyarmaton. (Sampdoria-Napoli 2-0)
A Torino bár korán hátrányba került, ex-palermói játékosai segítségével leverte a Rosanerót, ráadásul a vendégek szinte egyetlen épkézláb támadója, Amauri a gólja után kipirult. Di Natale Michele a hajrára fordulva két góljával eldöntötte a meccset, mely többek között arról volt hivatott dönteni, hogy lesznek –e kiesési gondjai a Torónak és játszhat –e idén nemzetközi kupameccset a Palermo. Nem és nem. (Torino-Palermo 3-1)
Jó nagy marha volt a Livorno, mely parádés feltámadás közepette tévesztett két vereség után ismét lépést. Most nem annyira vészesen, mint a Juve ellen, de a tíz emberrel játszó Genoa ellen illett volna megtartani a szokásosnak mondható Tavano-találat által szavatolt előnyt. Az emberhátrányt azonban pontosan úgy kezelte a Rossoblu, ahogy kell és a végén megindultak előre, mint a veszedelem, ennek ellenére a Di Vaio egyenlítéséhez némi szerencsére is szükség volt. (Livorno-Genoa 1-1)
Nem elég, hogy megosztoztak a pontokon (sem a Cagliari, sem a Parma nem boldog az egy egységgel), de a hazaiak külön kesereghetnek, hogy számtalan helyzetükből csak egy gólt szereztek, míg a vendégek ugyan érdemtelen pontot szereztek idegenben, amitől érdemes lenne mosolyra húzniuk a szájukat, ha éppen nem sérült volna meg Lucarelli és nem lennének egy pontra a kiesőktől. Más kérdés, hogy a Cagliari még így is cserélne velük. (Cagliari-Parma 1-1)
Utolsó kommentek