Minden tiszteletünk azoké az elszánt szerencsétleneké, akik pénteken az angol-brazilt, kedden pedig török-brazilt képesek voltak végignézni. Elsősorban azért, mert sajnos mi is. Ez a kétszer kilencven perc abban a pillanatban lett unalmas, amint elkezdődött a meccs a Wembleyben: a felvezetőben legalább lehetett nézni ezt a tényleg lenyűgöző stadiont, ha esetleg az FA-kupa döntője előtt nem sikerült betelni vele. Ami viszont utána következett, attól az ember előbb az élet értelmét kérdőjelezte meg, aztán pedig, ami még ennél súlyosabb egzisztenciális válságot jelez, a brazil nemzeti futballválogatottét is.
A két meccs közül messze az angolok elleni volt a jobb. Természetesen ez is rossz volt, csak legalább nem annyira reménytelenül, mint a törökök elleni produkció. Két nagyon rossz formában játszó, ám a meccs presztízsértékét legalább belátó csapat játszott egymás ellen. Mindkét fél komolyan vette a találkozót, és még ha a csúnya becsúszások hiányoztak is, ilyen lehetett volna a tavalyi vébén az elődöntő, ha ezek ketten megnyerik saját negyeddöntőiket. Egyik válogatott sem volt akkor a csúcson, azóta viszont csak még lejjebb csúsztak, a kapitánycsere kölcsönösen rontott a helyzeten, és a Németországban gyengélkedő sztárok sem lettek jobbak. Lampard válogatottbeli teljesítménye nulla, Owenből nagy focista már soha nem lesz, Ronaldinho pedig annak ellenére is minősíthetetlen hónapok óta, hogy speciel ezen a meccsen még a jobbak közé tartozott. Az 1-1 tökéletesen megérdemelt eredmény volt, így legalább nem nyert senki.
Amit viszont a törökök ellen mutattak be a brazilok, az egyenesen vérlázító volt. Pedig a két csapatnak van közös történelme, és az ilyesmi még az értelmetlen barátságos meccseket is fel tudja pörgetni. Volt ugye a 2002-es vébé elődöntője, korábban pedig a csoportmeccseken egy másik összecsapás, a Rivaldo pályafutásának mélypontját jelentő nevetséges fetrengéssel, amivel sikeresen kiállíttatta Hakan Ünsalt. De ez is csak ahhoz volt elég, hogy a törökök, akik legközelebb szeptember elején Máltán játszanak tétmeccset, a bajnokságuknak meg vége, elég passzívan uralják a meccset, és olyan nagyon egyszer sem veszélyeztessék a gyakorlatilag sétálgató brazilok kapuját.
Lehetne arról írni, hogy akkor mennyire rossz edző Dunga, és miért játszatja egészen furcsa pozíciókban a csapat sztárjait, de nem itt ez a lényeg. Hanem a brazil válogatott szerepe a globális futballhelyzetben. A brazilok, mint a foci braziljai. A hivatalos magyarázat szerint ők most azért játszották Európában ezt a két meccset, hogy készüljenek a heteken belül kezdődő Copa Americára. Na persze. Azzal a Kakával és Ronaldinhóval a kulcspozíciókon, akik el sem mennek Venezuelába? A brazil szövetség alapvetően pénzt szeretne keresni az ilyen meccsekkel, ami eleve elcseszett gondolat: ezek a bevételek a töredékeit sem érik el annak, amit ügyes reklámszerződésekkel be lehet szedni.
A meghívó nemzetek meg vagy simán csak valamit meg akarnak ünnepelni (az angolok a Wembley nemzetközi premierjét, ugye), vagy egyserűen csak szeretnének egy látványos meccsel kedveskedni a drága drukkereiknek. És azt gondolják, hogy ehhez nincs jobb partner a braziloknál, Leonidas-Garrincha-Didi-Vava-Pele-Zagalo-Rivelino-Tostao-Zico-Romario-Ronaldo és persze a mostaniak, dekázás a homokban, szambafoci, satöbbi, satöbbi. A brazil válogatott viszont egész egyszerűen már nem hajlandó eljátszani a cirkuszi bohóc szerepét, és azok az európai csapatok, amelyek abban reménykednek, hogy az 1970-es csapattal játszhatnak majd, rendre nagyot koppannak. A brazilok utoljára látványos focit a 2005-ös németországi konföderációs kupán játszottak, amikor a mostani generáció sztárjai éppen pont egyszerre voltak a csúcson.
Amire a világ focijának szüksége van, az a Harlem Globetrotters fűre alkalmazva. Ott aztán lenne dekázás az ellenfél ötösén, harminc felesleges csel egymás után (Denilsont és Jay-Jay Okochát mindenképp vegyék be!), ollózás kapura a kezdőkörből, minden. És ezért is lehetne ám sok pénzt beszedni, és tuti tele lennének a stadionok. A brazilok meg játsszanak csak tétmeccseket, azon lehet örülni, ha nyernek, vagy ízlés szerint, ha kikapnak. De ne rabolják az ember idejét ilyen felesleges produkciókkal, mint ez a mostani kettő, mert ez nagyon rossz reklám a focinak.
Utolsó kommentek