Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Nincs vége, amíg nincs vége - Premiership, 37. forduló

2007.05.05. 11:39 Gitár János

A MU múlt szombati - a gólösszefoglalóból ítélve ezúttal inkább tragikomikus, mint heroikus - feltámadása és a Chelsea Bolton elleni döntetlenje után ugyebár öt pontra nőtt a kettejük közötti különbség. És ugyebár mindkét csapat hatalmas pofont kapott az élettől hétközben, s ami egy hete még a futballvilág Galactusai összecsapás-sorozatának ígérkezett, ma kissé provinciális jellegű huzakodás az angol bajnokságon és kupagyőzelmen. Persze, ez a sport történelmének két legnagyobb hagyományú versenye, de aki látta szerdán, hogyan alázza meg az okos felnőttekből álló Milan a fogalmatlan ifik gyülekezetére emlékeztető MU-t, nemigen fog szabadulni ettől a kellemetlen érzéstől. Közben pedig Peter Crouch a BL-döntőre szidolozza a cipőjét.

Sokat mondták már, fogják is mondani, hogy a MU és a Chelsea túl sok vasat tartott egyszerre a tűzben, hogy a háromfrontos, végsőkig élezett verseny idegi terhe végülis lemerítette a tartalékokat - és nyilván sok igazság van ebben is. De másfelől a FA Kupán azért egy ideje nem kell idegeskedni, bejutottak a döntőbe, aztán ott lesz valami, a dicsőségen kívül más nem múlik rajta. A Milan pedig úgy siklott be a BL-döntőbe, hogy mínusz sok pontról indulva a túlélésért kellett harcolnia az - angolnál, megengedem, kevésbé éles - olasz bajnokságban. A MU-t némileg menti, hogy a szezon végére nagyon sok lett a sérült, ugyanakkor tudjuk azt is: Rio Fedinand is tud béna lenni, egyáltalán nem biztos, hogy vele nem kapta volna be a milánói gólokat a csapat.

A Premier Liga 37. fordulója mindezek után természetesen leginkább arról szól majd, hogy a két vezető csapat - enyhén szólva nem a legegyszerűbb ellenfelek ellen - mit művel majd a BL-szívás után. Ez természetesen megjósolhatatlan, de mi azért vagyunk itt, hogy az ilyesmit is megjósoljuk.

Manchester City - Manchester United 0-5
A City tét nélkül játszhat és ne legyen kétségünk, szurkolóik az egész szar szezont megbocsátanák nekik, ha ma ők rúgnák az utolsó előttit a MU-ba. De az egész csapat akkor is egy káosz (Joey Barton, akiről már megemlítettük, hogy egy büdös bunkó, úgy "összeveszett" az edzésen Ousmane Dabóval, hogy utóbbit kórházba kellett vinni) és a MU-ban kell lennie annyi tartásnak, hogy legázolják őket.

Everton - Portsmouth 2-1
Kiváló UEFA-helyi rangadó. Az Everton nagyon hülye körülmények közt kapott ki legutóbb a MU-tól, a Pompey egész életerős az utóbbi időben. Nagy meccs lesz, megnéznénk.

Fulham - Liverpool 0-0
Helyette ezt nézhetjük meg, ha akarjuk. Benitez üzent Neil Warnocknak, aki a Sheffield nevében aggódott, hogy a LFC ifikkel áll ki a kiesési harcban érintett Fulham és Charlton ellen. Azt üzente: pont leszarja, neki egy BL-döntőre kell készülnie. Emiliano Insua, melegíts!

Newcastle - Blackburn 1-1
Egyszer majd lesz egy nagy élményünk azáltal, hogy a Martins/Owen csatársornak kijön a lépés. De nem ma.

Reading - Watford 6-2
Piece of cake, mondja az angol, ha valami ennyire simának ígérkezik. Plusz Priskin első duplája a Premiershipben.

West Ham - Bolton 1-0
Sötét ügyek, sötét ügyek. A West Hamet borzalmas sok pénzre büntette a szövetség a Mascherano/Tevez-szerződések szabályellenes kikötései miatt, de se pontlevonás, se semmi. A kiesési témában érintett többi csapat minden bizonnyal pert indít (talán megvárják, hátha a Hammers kiesik magától). A BBC hírhedt tévériportjában átigazolási korrupcióval megvádolt "Big" Sam Allardyce (aki ellen semmilyen eljárás nem indult, s felháborodottan utasította vissza a vádakat) meg két fordulóval a bajnokság vége előtt lemondott a vele teljesen összeforrt Bolton menedzseri posztjáról, gyakorlatilag nem lehet tudni, hogy miért. A West Hamnek nyerni kell, ha igazolni akarja beléjük vetett bizalmunkat.

Wigan - Middlesbrough 2-2
Tömörödjön a táblázat vége! A Middlesbrough úgyis mindig a legváratlanabb alkalmakkor ér el valami meglepő eredményt, abszolút kitelik tőlük, hogy nagyjából véletlenül kiejtsenek egy kedves kiscsapatot.

Aston Villa - Sheffield United 1-1
Az előzőhöz hasonló felállás, egy, már a következő szezonra készülő alsó-középcsapat és egy élet-halál versenyző. Viszont - szemben a Wigannel - a Sheffieldnek életmentő lehet egy pont, 39-cel szinte biztosan bennmaradnak.

Arsenal - Chelsea 0-0
Nagy meccs lehetne, de sokkal inkább rossz hangulatú, reklamálós, szabálytalankodós, menedzser-összeveszős megoldás ígérkezik. A Chelsea-ből unalmas, kedvetlen csapat lett, az Arsenalból pedig borzalmasan hiányzik egy igazán jó csatár. De ne legyen igazunk.

Charlton - Tottenham 2-2
Véres, izgalmas holmi. Mindkét csapat a szezonja megmentéséért küzd - és mindkét csapat elég kétségbeesetten. A szezon előtt a Charltont minden bizonnyal fix bennmaradónak, a Spurst a négy nagy versenytársának tippeltük volna. Ezt az egy-egy pontot pedig a hajukra kenhetik.

 

1 komment · 1 trackback

Címkék: chelsea angol üveggömb manchester united premiership

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr4148947

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: try what he says 2018.04.30. 22:46:53

Schwinn Csepel kerékpár - Bicikli bolt

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

güell (törölt) 2007.05.05. 19:03:24

hat ha gazolas nem is volt, de sztem megcsinaltak.
es most hogy elottuk mindenki benazik, megint meglesz az uefa kupa a spursnek is, remek.
süti beállítások módosítása