Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Az angol középosztály halála

2007.04.13. 14:06 Bede Márton

Azért jó, hogy úgy alakultak a BL és az UEFA-kupa negyeddöntői, ahogy, mert így végre tényekkel alátámasztva tudjuk leírni, amit már egy ideje sejtünk az európai futball állapotáról. Nevezetesen hogy a csúcson az angolok, a derékhadban pedig a spanyolok a legjobbak, a többiek meg nagyon, nagyon messze lemaradtak.

A három angol csapat a BL-elődöntőjébe cseppet sem meglepő. A német foci mintha direkt maradna le az európai élmezőnytől, az olasz meg ugye nem direkt, csak náluk két évtizedenként külön kell választani a maffiát a labdarúgástól, és olyankor néhány évig haldokolnak (és nem, nem zárjuk ki, hogy Maldini megnyeri az ötödik BL-jét). A spanyol nagyok, elsősorban a Madrid és a Barcelona idei, börleszkszerű botladozásáról már épp eleget írtunk az NST-n, és hát az a helyzet, hogy egy bajnokságot tényleg meg lehet még úgy is nyerni, ha egy csapat hosszú meccseken keresztül nem vezet egy épkézláb támadást sem, egyenes kieséses versengést viszont nem.

Sok okot fel lehet hozni, hogy miért is az angol klubok váltak 2007-re Európa királyaivá, a legfontosabb mégis az, hogy egyszerűen mert évekkel a kontinens előtt haladnak ami a foci üzleti és szervezeti oldalát illeti. A Chelsea, a Manchester és a Liverpool ma már egyaránt kapitalista pénzgyártó gépezetek, fényévekre az angol foci böcsületes, pályafelszántó proli, és úri, fehérkesztyűs, szigorúan amatőr hagyományaitól is. És még több fényévre attól a maszatolástól, ami az európai szárazföldön folyik szinte valamennyi klubnál, az átigazolási szezonokban titkos zsebekből előkerülő millió eurókkal és szándékosan átláthatatlanná tett szerződésekkel és főkönyvekkel.

Az angol futball elvakult rajongói évtizedek óta ugyanazzal az érvvel próbálják szíven szúrni a Charlton-Watford meccseken felizgulni képtelen ismerőseiket. Ez a legkiegyenlítettebb mezőny a világon! Bárki nyerhet bármit! A Wimbledon FA-kupát! A Nottingham BEK-et! Kétszer! Sokáig volt is ebben valami, ma már viszont az anglománok inkább szemérmesen hallgatnak erről a nagy egyenlőségről. Ma, 32 forduló után az első MU és az ötödik Bolton között 24 pont van, messze a legnagyobb különbség a nagy európai bajnokságban. A spanyol ötödik, a Valencia a Chelsea-t verte ki majdnem a BL-ből, a Boltont nyilván reggelire enné meg.

Arra nincs sok esély, hogy követve a nagyok példáját, néhány éven belül egy Blackburn vagy egy Aston Villa is csatlakozhasson az elithez. Azért nem, mert nincs rájuk piac. A Liverpoolba és a Manchesterbe most befektető amerikai üzletemberek az ottani profi ligák modelljét igyekeznek Európába is bevezetni, és minden bizonnyal sikerrel is járnak majd. Azt viszont érdemes ám tudni, hogy a négy nagy amerikai liga (kosár, amerikai foci, hoki és baseball) sem feneketlen pénzeszsák, a hokisok például évek óta küzdenek anyagi gondokkal, és ha a végtelenül gazdagabb tengerentúlon nem tudnak sok tucatnyi csapatot a legmagasabb szinten eltartani, akkor ez Angliában sem fog menni. Négyen-öten-hatan végérvényesen kiemelkednek majd a mezőnyből, a többiek pedig még az UEFA-kupában sem indulnak el sok eséllyel.

Még egy lökés az európai szuperliga létrehozása felé.

40 komment

Címkék: angol szakértelem több mint foci

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr2158167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Terrance 2007.04.13. 14:16:54

Kár.
Pedig én a Tottenham, Newcastle, Aston Villa és mondjuk Leeds United (!) négyest szívesen látnám a jelenlegi nagyok nyomában.
És persze főleg azon imádkozok, hogy az Arsenal legyen a legeslegnagyobb.

kuttorkutya 2007.04.13. 14:57:54

És akkor megint kilyukadunk oda, hogy a Championship a világ legjobb bajnoksága.

Surfin · http://surfin.blog.hu 2007.04.13. 14:59:23

Hosszabb távon tényleg elég esélytelennek tűnnek kisebb csapatok a nagyokkal szmben Angliában, de egy-egy meccsen általában bármi megtörténhet, és sokszor meg is történik. Pédákért nem is kell olyan messzire menni: Portsmouth-MU, vagy majdnem a Watford-Chelsea. És általában mindig van 1-2 olyan csapat, aki a szezon elején bírja az iramot a nagyokkal, csak sajnos a végére kidőlnek. És bármely két kiscsapat képes jobb meccset játszani bármely két olasz topklubbnál.

kreto alak 2007.04.13. 17:38:27

Jól végiggondolva a dolgot akár oda is kilyukadhat az ember, hogy mennyivel jobb lenne egy európai szuperligában látni serénykedni ezeket a csapatokat. Nyilván a Feyenoord meg a Rangers ríni fog, hogy kimarad, nem beszélve a hagyományőrző patriótákról, de őket könnyen le lehet szerelni egyszerű érvekkel, hiszen a primitív, törzsi, territoriális futball-rajongásnak tágabb teret adhat - az internacionális ellentéteknek meg új értelmet - egy elit bajnokság.
Én szívesen nézném hétről hétre, hogy ezek a nagyok egymást gyapálják mondjuk hétvégente, a mostani kupafordulók időpontjában meg alázhatja magát a reszli - ellenük.

Real
Barca
Valencia
Porto
Lyon
ManUre
Chelski
Arse
Pool
Celtic
PSV
Ajax
Bayern
Inter
Juve
Milan

ez a nyilvánvaló 16 számomra + ha már a G14-ben benne vannak:

Borussia D
PSG
Bayer L
Olympique M

és kész is egy erősnek és érdekesnek tűnő bajnokság.

adamibrahimovic 2007.04.14. 09:17:50

érdekes kontraszt, és pont ezt felejtik el a fanok, amikor az angol válogatott végül nem nyer soha semmit (és amíg nem lesz náluk vb, eb nem is fog)...anno beckham is megírta, h náluk a bajnokság (amit ugye zömmel külföldiek visznek), fontosabb, mint a nemzetközi tornák

kuttorkutya 2007.04.14. 10:09:11

Na, az kéne még nekünk, a szuperliga.Mintha nem láthatnád eleget ezeket a csapatokat szerdánként egymás ellen, már túl sok is belőlük.

habitang · www.nst.blog.hu 2007.04.14. 10:24:24

Kreto alak Pool drukker, ha jól látom..:)

Petik 2007.04.14. 10:38:02

Azzal egyet értek, hogy erősek az angol klubbok, de ne zengjük már a mindenhatóságukat, mert idén 3an kerültek a legjobb négy közé. Akkor 2000-ben meg az olaszok voltak az európai foci csúcsán? Meg talán mindenévben ott kéne lenni 3 angolnak, és akkor elhiszem. Vagy az olaszoknál, meg spanyoloknál véletlen, hogy odakerülnek, az angoloknál termélszetes? Ez kicsit furcsa.

rolpic 2007.04.14. 11:03:31

Készítettem egy statisztikát a BL elmúlt öt évében a legjobb nyolc között szereplő csapatokról. Egyértelmű az olasz fölény (ezen belül AC Milan). Ezzel nem vitatom el az angol csapatok jelenlegi jó formáját.

A tényszerűség kedvéért a legnagyobb pontkülönbség az első és az ötödik között Európa topbajnokságai között az olasz bajnokságban van, pontosan 33. Ha a képet torzítaná a jelenleg ötödik AC Milan pontlevonásos büntetése, akkor a negyedik helyezett Palermonak is csak 48 pontja van, így 32 ponttal van lemaradva a 80 pontos listavezető Internazionaletól.

Petik 2007.04.14. 11:47:34

Ha a legjobb négy között nézzük akkor 2000-től a mostani szezonig 8angol, 8spanyol, és 6 olasz csapat. Persze nagyjából ugyanazok a csapatok... Hol is az anagol hegemónia?

csadag 2007.04.14. 13:44:43

Idén tényleg kiemelkednek az angolok, és sztem is évek óta övék a legerősebb bajnokság, de azért egyrészt :attól, h most ott vannak hárman, abből nem igazán lehet messzemenő következtetéseket levonni. Előfordult már ez az olaszokkal is pl. Másrészt, azért azt ne felejtsük már el, h tavaly a Barca verte halálra a fél világot (idén meg az egyik legjobb csapat európában a Sevilla). Szóval a három nagy bajnokság (olasz,angol,spanyol) közt évről évre változik, h épp kik kerülnek fölénybe, különböző okok miatt (sérülések, pillanatnyi forma, szerencse stb...)

Goldstein 2007.04.14. 14:52:42

Abben egyetértek Petik-el, hogy önmagában attól, hogy most éppen 3 angol csapat jutott be a BL-be, nem következik, hogy az övék a legerősebb bajnokság, sőt az sem biztos, hogy pl Barca vagy az Inter gyengébb náluk mert kiestek (remélem azért a Milan még elveri az angolokat), viszont a cikk másik része, hogy üzletileg, strukturálisan totális fölénybe kerültek az angol sztárcsapatok teljesen igaz! A Chelsea, Poll, MU mögött még Berlusconinál is gazdagabb emberek állnak akik amcsi mintára szervezik a csapatot. Igy aztán valószinű 5 év múlva tényleg egyértelmű, megkérdőjelezhetetlen lesz a fölényük (sajna)! És alapvetően erről szólt a cikk.

Surfin · http://surfin.blog.hu 2007.04.14. 15:47:39

Az tényleg nem minden, hogy melyik országból hány klub jut be a legjobb 4 közé, mert sokszor sajnos nem a szép foci az eredményes :(. Úgyhogy nem azért jobb az angol foci az olasznál, mert 3szor annyi csapata van a 4 között, hanem azért, mert sokkal jobb, izgalmasabb, látványosabb... meccsek vannak.

Goldstein> Azért a Abramovicsot és Glazeréket nem lehet ennyire egy lapon venni, hogy "gazdag emberek". Glazerék rohadt csórók, akik a klubból akarnak meggazdagodni, és hitelt vettek fel a megvételére (a csapatot meg beadták zálogba), míg Abramovics... Gondolom azt mindenk itudja, vele mi a helyzet.

Micsi 2007.04.14. 16:19:43

Pár évvel ezelőtt 3 olasz volt a négy között, sőt a manchesteri döntőt is szín olasz volt (milan-Juve). Akkor olasz dominanciáról beszéltek, de az is hamar elmúlt. Szerintem egy idő után az angol kispadokat koptató sztárok is inkább eligazolnak más országok élcsapataiba, hogy több játéklehetőséghez jussanak, kiegyenlítve kicsit az erőviszonyokat.

Előbb utóbb mindenképpen létre kell jönnie egy európai ligának, ami akár viszonylag sokcsapatos is lehetne, és rájátszással zárulna. Nincs izgalmasabb a "hirtelenhalálnál".

y b 2007.04.14. 16:20:22

szuperliga lesz, ha a nagyok kiszámolják, hogy nekik megéri.

a magyar focinak viszont biztos jót tenne, ha egy közép eus ligába szerveznénk bele.

wulf 2007.04.14. 17:18:41

azert nem szabad elfelejteni hogy angliaban a labdarugas egy kulon iparag!!! az egy dolog hogy akar egy II.osztalyu meccsen 15-20 ezer ember van ,de 7vegenkent atlagosan felmillio ember utazik (vonat,busz helyi es helykozi kozlekedes) a meccsek kornyeken pub-ok ettermek ajandekboltok stb szoval kesz iparagkent mukodik amit nagyon jol kezelnek menedzselnek! Ezt kene europanak el tanulni ! Magyarorszagrol nem is beszelek ahol egy csucsrangadon van jo esetben 5 ezer nezo.

gibson 2007.04.14. 22:49:37

"A spanyol ötödik, a Valencia a Chelsea-t verte ki majdnem a BL-ből, a Boltont nyilván reggelire enné meg."
Akkor most melyik bajnokság az erősebb végül? A spanyol vagy az angol? :)

Hellscream 2007.04.15. 18:46:41

Komolyan azt hiszi valaki, hogy új jelenség Angliában az, hogy a középcsapatok jelentősen a nagyok mögött vannak?
A Premiership megalakulása óta 3 csapat van az élbolyban: MU, Arsenal, Liverpool. A többi csak egy jelentős ideiglenes tőke miatt volt képes bekerülni ide (Blackburn, Newcastle, Leeds, Chelsea).
Olasz és Spanyolo-ban ez nem így van.
Az angol fölény meg majd akkor lesz, ha zsinórban lesz ilyen BL-elődöntő.
Ennyit erről a posztról...

tb 2007.04.15. 20:40:49

A Chelsea-t is nyugodtan az élbolyhoz veheted, ha az Arsenalt és a Liverpoolt odavetted, Az Arsenal is volt amikor 10. volt a PLben és a Liverpoolnak is volt gyengébb szezonja, a Chelsea 1996 óta folyamatosan az első 6ban végzett, akkor még híre sem volt Abramovicsnak
Igazából egyedül a MU az amelyik végig ott van a tabella elején a PL-ben

Dean 2007.04.15. 22:15:55

Az angolokról: idén az MU-nak van a legjobb szezonja európában (mint tavaly a Barca), a Chelsea-nél a pénz->presztizs miatt fogcsikorgatva küzdenek, és így nagynehezen a legtöbb csapatot épp legyűrik egy góllal, a 'pool-nak meg olyan istentelen szerencséje van, amit ritkán lát a világ. Hogy ők lennének az eu legerősebb bajnokságának 3 legerősebb csapata?
Talán a MU-nak tényleg van helye a legjobb 4 között, a másik kettőnek soha.
MU, Barca, Lyon, Inter -> ennek kellene most a legjobb 4 között lenni.

Dean 2007.04.16. 08:58:29

S csak a lényeget felejtettem el hozzátenni: már van európai szuperliga, a BL. (Igaz az kupa, de) elég belőle egy is.
1. Unalmas lenne ugyanazokat a csapatokat látni mindehol. BL, szuperliga, ugyanaz a 16 csapat folyna még a csapból is.
2. A játékosok jelenleg is ronggyá vannak hajtva, a szuperligában a téli szünetre megdöglenének. Főleg mivel egy MU-tetszőleges középcsapat meccsen lehet pihentetni 1-2 sztárt, de ez egy közös eu bajnokságban lehetetlen lenne.
3. Egyúttal elvennéd az összes középcsapat szurkolóitól az örömet, hogy nagycsapatok látogatnak hozzájuk. Ha a Wigan bejut a PL-be, legalább abban biztos lehet, hogy az angol élcsapatok lelátogatnak hozzá szezononként, anélkül mi értelme a küszködésnek?!
4. Nehogy azt hidd, hogy ha egy közös ligában játszanának, akkor a meccsek magasabb színvonalúak lennének. Igaz, hogy nagyobb csapatok, de ők se hoznának minden héten csúcsformát, ahogy jelenleg sem. Egy szezonvégi Inter-Chelsea 0-0 negyedannyit sem érne, mint egy mostani Portsmouth meccs amin 6-8 gól esik.
5. Ha mondjuk a Lyon valami gyökér francia kiscsapat ellen játszik, kijön 4 csatárral és nyer 5 góllal. A szuperligában ez eleve lehetetlen lenne. Minden meccsen az idegenben játszó csapat kemény defenzív játékkal rontaná a meccsek élvezhetőségét. Hiába látsz két óriásklubbot, ha a jelenleg is túl trendi biztonsági taktikákat követnék, nem lenne látványos a játék (egyéni megmozdulásoktól eltekintve, de azok most is megvannak, sőt).

Surfin · http://surfin.blog.hu 2007.04.16. 10:58:45

"MU, Barca, Lyon, Inter -> ennek kellene most a legjobb 4 között lenni."
Barca? Aki csak azért vezeti a spanyol bajnokságot, mert a többi csapat is ugyanolyan szar most?
Lyon? Akinek ugyan volt egy jó ősze, de aztán tavasszal...
Annak kell a legjobb 4 között lennie, aki a negyeddöntőből továbbjutott. A Manchester, a Milan, és a Liverpool a 2 meccs alapján megérdemelten jutott tovább, és a Chelsea is (szokásos szerencséjének köszönhetően) kiverte a Valenciát. Ezek alapján igenis nekik kell ott lenniük.

Hellscream 2007.04.16. 22:14:17

Az 5-6. hely már a középcsapat szintje...
Az Arsenalnak 2 gyengébb szezonja volt csak (11-szer max. 4.)
A Liverpool 9-szer max. 4., legrosszabb 8.
A Chelsea az orosz előtt egyszer szólt csak be a címbe (3. lett), és ezen kivül csak egy évben végzett a vörösök előtt. (3+3-szor max. 4.)
A Newcastle 3-szor lett majdnem bajnok, és összesen eggyel kevesebb 1-4. helye van mint a kékeknek (Abr. nélkül viszont 2-vel több).
Szóval a Chelsea-t csak a hirtelen pénz hozta az élmezőnybe.

Joaquin 2007.04.17. 03:06:26

"Szóval a Chelsea-t csak a hirtelen pénz hozta az élmezőnybe." Ezt tudtuk.

"Előbb utóbb mindenképpen létre kell jönnie egy európai ligának, ami akár viszonylag sokcsapatos is lehetne, és rájátszással zárulna."
Igen, pl bajnokság a körmérkőzéses a BL a rájátszás? Európai szuperliga nem volt és soha nem is lesz, arra ott a BL.

tb 2007.04.17. 07:35:41

ha valaki 10 éven keresztül az első 6ban végez a világ legerősebb bajnokságában, az nálam az élmezőny
mivel magyarázod az Abramovics előtti KEK győzelmet, FA kupa győzelmet?

killercsiga 2007.04.17. 12:34:52

Azért nem olyan tragikusan nagy hülyeség egy európai szuperliga, csak akkor fel kellene hogy váltsa a jelenlegi nemzeti bajnokságokat.
Úgy értem lenne egy Európa Liga (vagy valami fantáziadúsabb név...), meg lenne másod-, harmad-...,x-edosztály. Kb. a 10. tájékán kezdenének bekapcsolódni a magyar csapatok.
Persze akkor nem lehetne olyan sok 1. helyet, kupákat, salátásteknőket kiosztogatni, meg hát ugye az úgynevezettt "nemzeti érzés" az úgynevezett "focidrukkerek"-ben elég erős...

tb 2007.04.17. 13:10:23

Csak éppen ilyesmiről szó sincs, hanem arról, hogy van egy G14 nevű csoport, amelyik Európa 18 nagyon gazdag klubját képviseli (MU, Liverpool, Arsenal, Marseille, PSG, Lyon, Bayern, Dortmund, Leverkusen, Milan, Inter, Juventus, Ajax, PSV, Porto, Barcelona, Real Madrid, Valencia) és az ő céljuk, hogy egy Észak-Amerikai profi ligákhoz hasonló bajnokságot létrehozni, ahonnan nincs kiesés és nincs nagyon bejutás sem.
Attól nem kell félni, hogy mindenhol ezeket a csapatokat látnánk, mert az UEFA abban a pillanatban eltiltaná ezeket a csapatokat a saját kiírásaiból, mihelyt létrejönne ez a szuperliga, nagyjából emiatt nem alakult még meg

kuttorkutya 2007.04.17. 14:03:53

A G14 csak azt felejti el, hogy attól még, hogy a BL-t sokan nézik, azért Európa többsége még mindig nem ezeknek drukkol, arról nem is beszélve, hogy egy novemberi Leverkusen-PSV, vagy egy Porto-PSG ki a faszt fog érdekelni az adott csapat szurkolóin kívül? Ráadásul a futball a G14 szintje alatt szép lassan elsorvadna, senkinek nem érne meg pénzt pumpálni bele.

tb 2007.04.17. 14:28:36

Nem hinném, hogy elsorvadna, valahonnan kell a játékosutánpótlás, és mégha ez a 18 csapat foglalkozna neveléssel, akkor is nagyon kevés játékost tudna kitermelni, ha nincs magasszintű képzés a G14en kívűl, akkor elég gyorsan lehúzhatnák a rolót ők is, tehát érdekük, hogy alattuk is legyen minőségi foci. Nagyobb az esély a G14 bukására, szerintem. Az UEFA még sokkal erősebb szervezet, ezerféleképpen tudna nyomást gyakorolni a G14-re, pl: nem vehetnek részt a hazai bajnokságokban, BL-ben, azok a játékosok, akik pályára lépnek a Szuperligában, nem szerepelhetnek az UEFA rendezvényein (válogatottban sem), TV adók csak olyan feltétellel kapnak közvetítési jogot UEFA meccsekre, akik nem közvetítik a Szuperligát stb.. egyre kevesebb teret engedve ezeknek a csapatoknak és játékosaiknak, ez előbb-utóbb arra kényszeríti a befektetőket, hogy azokat a csapatokat támogassák, akik maradtak az UEFA alatt, van ott elég támogatni való csapat, jelentős mennyiségű szurkolóval a háta mögött. Jó példa erre az, ami pár évvel ezelőtt volt a Forma-1ben, ahol a gyári csapatok külön sorozatot akartak indítani 2008-ban, ez a kezdeményezés is szépen megbukott

kuttorkutya 2007.04.17. 14:47:33

Remélem igazad lesz. De a Szuperliga csak az egyik oldala az érmének, a másik az, hogy a mostani se jó, de sajnos nem lehet rávenni mondjuk az angol élcsapatokat, hogy igazságosabban osszák szét mondjuk a tévé jogdíjakat. Így viszont megint rendkívül izgalmas lesz a jövő idény, hogy az első 4 helyezett kiléte már most ismert, csak a sorrendjük nem.

Bede Márton 2007.04.17. 14:53:30

Kuttor, miert kellene az angol elcsapatoknak igazsagosabban elosztani a penzt? Abramovics fektessen be egy csomo penzt a Chelsea-be, aztan a nyereseget ossza szet a szegenyek kozt, mint Robin Hood? Ez a fajta piacellenes, odivatu szemlelet hosszu tavon karosabb a focinak, mint egy - valoban ketes kimenetelu - europai szuperliga.

kuttorkutya 2007.04.17. 15:08:50

Nyilván nem fogják szétosztani, mintha én is ezt írtam volna. Ettől függetlenül David Whelant kevésbé érzem károsnak, mint Abramovicsot:
football.guardian.co.uk/News_Story/0,,2057654,00.html

tb 2007.04.17. 15:23:38

Nagyjából meg lehet az első négyet, tippelni, ez igaz, nem úgy néz ki, hogy meg lehet a Chelsea-Manchester duót verni jövőre is, de annyira nem rossz a helyzet, legalábbis nem példanélküli, ha végignézzük az angol bajnokságokat látható, hogy a hőskorban, az 1890-es éveket Preston-Aston Villa-Everton-Sunderland négyes uralta, a 20as éveket a Huddersfield, a 30asokat az Arsenal, a 40-es 50-es a Manchester, Wolves versenyfutás jegyében zajlott, a 60-asban a MU, Leeds, a 70-es 80-as éveket végig uralta a Liverpool, jelenlegi kor pedig előbb a Manchesteré volt, aztán felzárkózott az Arsenal, később a Liverpool és a Chelsea, szóval inkább évről évre növekszik azoknak a csapatoknak a száma, akikkel számolni kell, sőt tavaly és az idei szezon nagy részében a Tottenham is jelezte, hogy közeledik az élbolyhoz, ahogy az Everton is
Más bajnokságokban jóval egyoldalúbb a helyzet.

Bede Márton 2007.04.17. 15:25:50

Nagyon szep, onzetlen szavak ezek Whelantol, am valahogy az az erzesem, hogy ha atkerulne a Manchesterhez, meggondolna magat.

Nem tudom hogy van az amerikai profi ligakban, de ott azt hiszem egyenloen osztjak el a teves jogokat. Hidd el, ha lenne europai szuperliga, ez abban is igy lenne. A jelenlegi rendszerben viszont, ahol ekkora a kulonbseg egy Manchester es egy Wigan vagy egy Barcelona es egy Levante kozott, erre nincs realis esely. Meg egy erv a Szuperliga mellett, LOL.

kuttorkutya 2007.04.17. 15:29:55

tb: ez igaz, de azért azt is nézd meg, hányan jutottak tűzközelbe mondjuk a nyolcvanas években. Volt dobogós a Watfordtól kezdve a Southamptonon át az Ipswichig csomó mindenki, nem voltak előre leosztva a helyek. Ma annak kell örülni, ha a Spurs utolsó fordulóig esélyes a 4. helyre. Ez kevés.

kuttorkutya 2007.04.17. 15:31:25

Bede: itt valami tévedés lesz, eddig egyetlen értelmes érv sem hangzott el a Szuperliga mellett. Továbbá azt se értem, Abramovics miért adna szívesebben a pénzéből a Leverkusennek, mint a Wigannek. Egy szó mint száz, faszság az egész.

Bede Márton 2007.04.17. 15:35:16

A Leverkusennek valoban nem.

tb 2007.04.17. 15:43:05

igen, akkor csak a bajnoki cím volt egy esélyes (néha persze megverték azért a Liverpoolt)
viszont a Leverkusen egyelőre hiába várja Abramovics pénzét, ugyanis a Chelsea nem tagja a G14-nek