Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Unitedek csatája - PL, 1. forduló, zárómeccs

2010.08.16. 17:00 pote

Parádésan hűtötték a golyókat a sorsoláskor. Sok helyen hónapokat kell várni az első rangadóra, a PL-ben meg már az első fordulóban iderittyentettek nekünk hármat is. Az ambiciózus, feltörekvő csapatok összecsapásával indult a szezon, majd a régi idők nagycsapatai feküdtek egymásnak, ma este pedig a világ egyik legnépszerűbb klubja (ami nem a Barcelona) találkozik a világ egyik legismertebb stadionjában (ami nem a Wembley) a világ egyik legjobb fociszurkolótáborával rendelkező csapattal (ami nem az MTK).
Miután harmadik nekifutásra Te is megértetted az előbbi mondatot, nincs más hátra, mint lapozni, ahol pár dolgot tálalunk az esti rangadó elé, felteszünk egy kérdést, aztán ömölhetnek a kommentek.

Sok minden nem szól a vendégek mellett, ez tény. Talán írhatnánk, hogy az újoncok lendületével és lelkesedésével meg lehet csípni egy nagycsapatot is. Idegenben. A nyitófordulóban. Csak ez esetben rögtön eszünkbe jut a közelmúltból egy Chelsea-WBA meccs.
A játékoskeretek összehasonlításával nem is sokkolnánk az északiakért szorítókat, így nem maradt más szalmaszál csak az, hogy a MU nem tartozik mostanában a parádés szezonkezdők közé. Ikszeltek már a mostani ellenféllel is, de az utóbbi három évben is csak a Birminghamet tudták legyőzni az első fordulóban. De az is igaz, hogy az elmúlt tizennégy évben csak egyszer kaptak ki (2004-ben a Chelsea-től).

Külön érdekesség, hogy a geordie-k utoljára 2001-ben verték meg a Unitedet (mármint a manchesterit, a newcastle-it azt tavalyelőtt), abban az évben, amikor először megszellőztették, hogy ez lesz Sir Alex utolsó szezonja, és irány a borospincék világa. Akkor még sokkoló volt a hír, most azonban már inkább az lenne a meglepetés, ha Fergie maradna. Bár, ki tudja...

Két sokkoló statisztikai adat, szemléltetve az erőviszonyokat az Old Traffordon:

  • a Newcastle utolsó győzelme az Álmok Színházában 1972-ben volt
  • tizenhatszor játszottak PL-meccset ebben a felállásban, ezeken csak kilencszer örülhettek vendéggólnak (pedig ugye volt idő, amikor egy Alan Shearer nevű csatár állt elől a Szarkáknál)

A fentiek alapján vendéggyőzelemre nem raknánk, de egy döntetlen benne lehet a pakliban, már csak azért is, mert a két kapuban a tavalyi év két legjobb mutatóval rendelkező kapusa áll. Van der Sar a PL-ben, Steve Harper a Championshipben védte a legjobb százalékban a portája felé érkező lövéseket. Azonban mi maradunk a szombati tippünknél: MU - NU 2-1

A hét kérdése pedig a következő:
Ki szerez több gólt az idei szezonban a Szarkáknál?
a) Steve Harper
b) Alan Smith
c) ugyanannyit szereznek

A c) jelű tippeket a robbiekeane.dupla@nst.hu címre kérjük elküldeni.
 

102 komment

Címkék: angol premier league pl mu newcastle manutd nu

A bejegyzés trackback címe:

http://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr152225404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

pote · http://nst.blog.hu/ 2010.08.16. 23:33:55

@imici77:
buzi blogmotor, vagy nemtom mi
én még délben hagytam 5re élesítve
nem is értettem hol a poszt...
:(

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.08.16. 23:43:14

@pote: nemes bosszú egy city drukkertől, h a városi rivális posztjával így szórakozik:)

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.08.16. 23:44:29

A hét kérdése miatt már megérte :)

danesdzsu2 2010.08.16. 23:55:14

"Az ambiciózus, feltörekvő csapatok összecsapásával indult a szezon, majd a régi idők nagycsapatai feküdtek egymásnak"

Elrontottad a sorrendet: elöször a régi idők nagycsapatai: Spurs (1882) - City (1880), és csak aztán a fiatal, feltörekvő csapatok:D

MUfanatic 2010.08.17. 00:00:59

Giggs and Scholes, they score goals
Scholes and Giggs, they can tricks!

Ronal-d'oh! 2010.08.17. 00:07:10

Sima ügy volt, nagyon gyenge ez a Newcastle, és a szombati meccs alapján a West Brom is. Csak az abszolút underdog Blackpool tartja az idén feljutottak becsületét, nem is akárhogy? Ki gondolta volna, bátor lesz, és az abszolút valószínűtlen a) választ tippelném, idén bármi lehet. :)

Ma lesz a nagy meglepi? Már várom.

Szamárka 2010.08.17. 00:18:58

miért kell bántani smitht egy olyan sérülés után, ami neki volt? ha láttátok a meccset elég jol lejött, hogy nem kóricálni megy oda, dobja magát mindenhova, becsülettel végzi a dolgát (ami nem a gólszerzés már három, lassan négy éve).

Ronal-d'oh! 2010.08.17. 00:40:43

@Szamárka: A cikk a meccs előtt íródott, és Smith mégis csak csatár volt, amit elvileg nem olyan könnyű elfelejteni, ehhez képest a Toonban még nem lőtt gólt.

England win The Ashes! 2010.08.17. 01:00:45

@danesdzsu2: +1,
továbbá Rovers (1875)-Toffees (1878) és Cicusok (1879)-Kékek (1875). Csóri MÚ meg Cselszi... :)

England win The Ashes! 2010.08.17. 01:02:12

@Dr Jozef Vengloš: akartam mondani Arsenal meg Cselszi, a Mú 1878, mint az Everton.

Kövi 2010.08.17. 01:34:12

Vajon mennyit aratott az az ánglius, aki feltett egy tizest a Blackpool második helyére az első forduló után? :)
A meccsről: látszott a szarkákon a másodosztály, de majd belelendülnek, hogy aztán március környékén elfogyjon a szufla, és maradjon a 10-12. hely környéke.
A nagy kérdés: miért nem akarja Fergie Rooney-t és Hernandezt együtt játszatni? Ezt a védelmet a 60. perc után kettéfutották volna érzésem szerint...

Ferguson 2010.08.17. 03:57:23

Már látom, ah jövő májusban a (még mindig) zseniális giggsy a magasba emeli a bajnoki trófeát... :)

Ferguson 2010.08.17. 04:00:40

Már látom, ah jövő májusban a (még mindig) zseniális giggsy a magasba emeli a bajnoki trófeát... :)

Ferguson 2010.08.17. 04:01:53

Már látom, ah jövő májusban a (még mindig) zseniális giggsy a magasba emeli a bajnoki trófeát... :)

Ferguson 2010.08.17. 04:04:13

Már látom, ah jövő májusban a (még mindig) zseniális giggsy a magasba emeli a bajnoki trófeát... :)

Ferguson 2010.08.17. 04:08:01

Már látom, ah jövő májusban a (még mindig) zseniális giggsy a magasba emeli a bajnoki trófeát... :)

Ferguson 2010.08.17. 04:32:27

Sorry, meggajdult a rendszerem :S Kéretik törölni a felesleget... :)

Strigo 2010.08.17. 05:37:01

Scholes alápörget, Giggs kapásból bevarrja. Ez már akkor is működött, amikor a Newcastle még nagycsapat volt.

@pote: BBC Sport alap :)

United82 2010.08.17. 07:40:57

No hát ez bemelegítésnek okés volt.
Kicsit akadozott néha a gépezet, főleg a védelem volt egyszer kétszer bizonytalan, de úgy ahogy kell simán hoztuk a meccset és ha Berba kicsit jobban koncentrál akkor 6 a vége és neki is van mesterhármasa:)
a MOM egyértelműen Scholesy...egyszerűen elképesztő ez a fickó, és ha belegondolok hogy a CS-en a Chelsea ellen is ő volt a legjobb....36évesen...amíg heti 1 meccs van addig mindig kezdeni fog és addig viszi a hátán a csapatot..
Amit meg Giggsyvel leműveltek a végén...kb 2003-04körül gondolkodtam, gondolkodtunk (itt az összes united szurkolót értem) hogy majd kivel és hogyan lehet őket pótolni, nos azt hiszem azért nem sikerül őket pótolni, mert őket nem lehet...
Amúgy Giggsynek megvan a rendszeres gólja a PL-ben...minden szezonjában rúgott gólt..17éves kora óta...
Rooneyn még látszik hogy vannak gondjai, a Chelsea ellen 45 , tegnap 60perc a Fulham ellen már 90 lesz és jönnek majd a gólok is..
Berba meg 2meccs 2gólnál jár..tartsa meg jó szokását:)

pote · http://nst.blog.hu/ 2010.08.17. 08:12:18

@Strigo a divatdrukker:
mindig abból írom, az az első megnyitott oldal posztírás előtt :)

Salvatore Bonanno 2010.08.17. 08:35:20

Ez teljesen rendben volt. A Newcastle nem mutatott túl sokat, noha tartottam kicsit a meccstől. Jobb koncentrációval (vagy kevesebb cifrázással) simán lehetett volna 6 is.

Berba már csak kilenc bajnoki gólra attól, hogy megnyerje nekem a fogadást. :-)

balu11 2010.08.17. 08:58:26

(...és akkor ma van a 0. nap + a tumbli sem elérhető már... kíváncsi vagyok a meglepire, remélem, még napközben meglátjuk!)

rio.pete 2010.08.17. 08:59:21

Furcsa. Az első húsz perc után levettem volna a pályáról Scholes-t, a passzainak 80%-a rossz helyre ment, vagy szerelték. Aztán belelendült, nem is kicsit. Nem is értem, anno mi baja lehetett a szemének, de jó munkát végeztek az orvosok, valami frenetikus látása van a pályán.

Roo viszont aggaszt. Görcsös, önző, nagyon nem megy neki.

Giggs góljánál felpattantam a monitor elől és úgy tapsikoltam, mint egy tízéves. Félelmetes volt látni a két öreg összjátékát, gólörömét. Még sok ilyet kérünk erre a szezonra :)

vadkutya 2010.08.17. 09:05:55

@rio.pete: Scholes az első 20 percben 1 passzt rontott el. Az egész meccsen meglepően jól tolta.

Ronal-d'oh! 2010.08.17. 09:21:14

@vadkutya: Meglepően? Ez számomra magyarázatra szorul.

Scholes nem addig viszi a hátán a csapatot, amíg csak egy meccs van a héten, hanem az első 5 mérkőzésen, utána sárgák miatt ki kell hagynia egyet. Sajnos egy hihetetlen balfék becsúszás mindig benne van a pakliban nála...

Asidotus 2010.08.17. 09:30:15

Houston baj van ... Berbatov már a második meccsén is gólt rúgott.

vadkutya 2010.08.17. 09:40:16

@Ronal-d'oh!: Be is mutatott tegnap 1et, kapott is érte sárgát.

A meglepőent úgy kéretik értelmezni,h szezon eleji. Illetve nézegettem a tegnapi meccs statisztikáit, Scholes még Fletchernél is többet volt játékban, jobban is passzolt, s hát egy assziszt is ott van még.

United82 2010.08.17. 09:51:20

@vadkutya:
kettő..
Berbának is ő adta a gólpasszt az elsőnél

Ronal-d'oh! 2010.08.17. 09:51:25

@vadkutya: Nem kettő? Berbának is ő adta, csak előtte egy védő kicsit beleért, szerintem még megadható.

Ha Scholes ilyen formában van, akkor mindig többet lesz játékban, mint Fletcher, ilyen kis csapatok ellen biztos. SAF szerint azért a jó forma, mert tavaly nem volt sérült, így folyamatosan tudott játszani és edzeni is, míg előtte több sérülése is volt. Lehet benne valami.

De Scholes akkor is csak egy exkavátor. :)

vadkutya 2010.08.17. 09:54:02

@Rooney82: Jogos, láttam én is, most csak a guardian chalkboardját nézegettem, ott nem gólpassznak könyvelték, nyilván azért, mert a védő beleért.

vadkutya 2010.08.17. 09:57:41

@Ronal-d'oh!: Kora ellenére keményen tolja a gyömbér herceg... :)

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.08.17. 10:17:44

@Ronal-d'oh!: Scholes az az ember, aki kurva jó focista és emellett bármikor elmehetne a Boltonba favágónak... Ritka kombó, mind a kettőben a legjobbak között van :D

rio.pete 2010.08.17. 10:43:19

@vadkutya: akkor biztos rossz szögből néztem a tévét :) a lényeg hogy labdakihozatalnál a saját térfélen nem egyszer szerelték, egy komolyabb csapat ellen ez megbosszulta volna magát.

Everred 2010.08.17. 10:45:35

@rio.pete: ez mondjuk igaz, jópárszor volt olyan az első félidőben, hogy mire körülnézett, már oda is értek rá ketten, és szerelték.

A második félidőre hitét vesztette a Newcastle, Scholes meg kibontakozhatott.

Everred 2010.08.17. 10:52:02

By the way, az első mondat, miszerint "parádésan hűtötték a golyókat a sorsoláskor". Azt tudjátok, hogy igazából szó sincs sorsolásról, a véletlen szerepe nagyjából minimális az angol ligák (mindegyik egy folyamattal készül el) progamjának összeállításakor?

www.bbc.co.uk/blogs/paulfletcher/2009/06/secrets_of_the_fixture_compute.html

biztos volt már itt, de hátha valakinek ez még új, mert elég érdekes.

United82 2010.08.17. 10:59:28

@Zsoca87:
azért azt hozzátenném hogy nem a stílusa favágó..egyszerűen az a játék amit nyom az megkövetel egy bizonyos sebességet, főleg mikor védekezik, na ez a sebesség nem a régi és így késve ér oda. Ha megnézed hogy játszott fénykorában akkor láthatod hogy ugyanezt a játékot tolta, csak éppen sárgák nélkül mert mindig kellő időben odaért és szabályosan szerelt. Az utóbbi 4 év terméke és különösen az utolsó kettőé amikor szinte meccsen van egy sárgája vagy több....
Scholesy az utóbbi 20év legjobb angol középpályása és most 35évesen is képes MOM teljesítményt lehozni és olyan labdákat adni ami csak ő tud és ezt a teljesítményt múlt héten a Chelsea ellen is hozta...sajnos tényleg pótolhatatlan játékmester...

Everred 2010.08.17. 11:10:45

@Rooney82: soha nem tudott rendesen időzíteni egy becsúszó szerelést, fénykorában sem. Emiatt hagyta ki a 99-es BL-döntőt is, pedig akkor még 25 éves sem volt...

Ahhoz ért, még ma is, hogy lelopja az ellenfél lábáról a labdát, becsúszni viszont soha nem tudott.

United82 2010.08.17. 11:21:02

@Everred:
Persze hogy sohasem tudott úgy becsúszni mint mondjuk egy védő vagy védekező kpályás, de régen a sebessége megvolt hozzá hogy ne késsen el és elvétve kapott sárgát, most hogy a 99es példát felhozod, mással is előfordult hogy kihagyott nagy meccset 2 sárga miatt, de régen akkor sem késett el ennyiszer mert pont annyival volt gyorsabb hogy ne a babát hanem a labdát rúgja el.
(amúgy a 2002/03as szezonban volt Scholesy a legnagyobb, akkor ugye Veron miatt nem középső kpályás volt, hanem visszavont csatár Ruud mögött, az egy dolog hogy Ruud rúgott 44et, de Scholesy meg több mint huszat...ha Veron másra nem is, de arra jó volt hogy Scholes abban az évben elől játszott és elképesztő volt...)

CaBeL 2010.08.17. 12:58:40

na, ma lesz a nagy nap, nem?

MUfanatic 2010.08.17. 13:10:18

Első blikkre azért nagyon hínár ez a 'Castle...
A MU helyzetkihasználása meg itt elég volt, de egy jobb csapat ellen kevés lesz!Mindenesetre rég látott jó rajt volt ez, Scholes meg tényleg sima MOM!
Rooney-val nem tom mi van, erőlködött, meg nem nagyon emlékszem, hogy eddig szmon kért volna egy rossz indítást, most meg folyton szentségelt...

hererál · http://hulyeemberek.blog.hu/ 2010.08.17. 13:51:48

@CaBeL: Elméletben igen... de még a Tumblr is halott :D

Everred 2010.08.17. 13:59:39

No, hivatalos.

Milner >> City
Ireland >> Villa
Bellamy >> Cardiff, kölcsönbe

danesdzsu2 2010.08.17. 14:29:45

@imici77: Lehet, hogy nem is jó a Villának.

Pénzmozgás?

MUfanatic 2010.08.17. 14:32:50

Milner<Ireland, szerintem...

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.08.17. 14:39:44

@Rooney82: Picit úgy lesztek vele, mint mi Lamparddal. Nem látszik olyan fiatal a láthatáron, aki tudná pótolni a játékát. Legalábbis a Chelseanél nehéz lesz olyan középpályást találni, aki 20+ gólt rúg ha esik, ha fúj... És emellett majdnem ugyanennyi gólpassz.

Woland 2010.08.17. 14:40:48

@imici77:

hát ha tényleg bekövetkeznek ezek az átigazolások, akkor a Villa még jól is kijöhet ebből. Ireland nagyon fasza játékos, Milner persze jobb, de 25 millát ő sem ér meg. A két szélre így is ott van Young és Downing (igen, igen, ő sincs olyan jó mint Milner) középre meg Ireland szervezni. A Villa eddig is kontracsapat volt, a sebességükből a Milner-Ireland csere semmit sem vett el. A rengeteg pénzből meg talán tudnak toldozni-foldozni ahol kell.

A Cardiff-ot nem értem egyedül - oké hogy Bellamy az egyik legjobb játékos lesz a Championshipben, de akkora pénzügyi gondjai vannak a walesieknek, hogy Craigie-boy heti 45ezres fizuja nem tudom nem-e a Pompey sorsára juttatja majd őket...

A Citeh jól is jár meg nem is. Ireland-et szerintem simán be lehetett volna építeni a csapatba, egyáltalán nem lóg ki lefelé. Bellamy meg simán a csapat egyik legjobbja volt tavaly. Milner persze mindenképpen jól jön. Lehet, hogy ő lesz a túlhájpolt Barry végzete.

Everred 2010.08.17. 14:42:39

@MUfanatic: nem hiszem. Lehet, hogy Ireland valamivel tehetségesebb, de Milner hozzáállása, kiegyensúlyozottsága szerintem bőven felé billenti a mérleget.

Mondjuk az, hogy állítólag a deal Ireland + 18 millió font, az elég vicces. A Cityt mindenki megfeji, ahogy kell (24 millió font Balotelliért, azóta sem tettem túl magam ezen, Moratti egy zseni)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.08.17. 14:49:09

@Woland: 2 ugyanolyan képességű játékos kicserélésével ritkán fordul elő, hogy erősödést jelent egy csapat számára, azért ireland beilleszkedése nem fog egyik napról a másikra menni. mondjuk, engem nem érdekel a villa sorsa annyira, csak az első 8ba bejutni így sztem határeset lesz számukra, onnan meg a visszaút rögös lehet.

milner = ireland +18misi?
na bassssszzz...

most már kurva kíváncsi leszek a 25-ös keretre a citynél...

Neil Blender 2010.08.17. 15:01:43

@imici77: arra én is :)

Amúgy hihetetlen hogy mit művelnek. A Realt is igyekszik mindenki megfejni (pl a Werder 3 hét után állítólag kitalálta most hogy Özil=30 misi), van is alapja de amit a Citeh csinál az már priceless.

Nem is az átigazolási összegek a legdurvábbak hanem a heti keresetek...

Ezt a csapatot NEM lehet gazdaságosan működtetni még akkor sem ha minden évben bajnokságot + BL-t nyernek akkor sem.

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.08.17. 15:04:29

@imici77: Én meg arra, mikor rúgják ki Mancinit. A Spurs ellen már látszott a keze munkája, mint az Internél, telepakolja lassú védekezőkp.-kal a csapatot... És ezen Milner se fog sokat lendíteni. Én nagyon pesszimista (vagy több csapat szempontjából optimista? :D) vagyok a Cityvel kapcsolatban... Hatalmas pofára esés lehet a szezonjukból.

Everred 2010.08.17. 15:07:50

@imici77:

Kapusok: Hart, Taylor, Gonzalez
Védők: Boateng, Kolarov, Lescott, Kompany, Bridge, Richards, Zabaleta, Touré
Középpályások: Yaya Touré, D. Silva, Milner, De Jong, Barry, SWP, A. Johnson, Vieira, M. Johnson
Csatárok: Adebayor, Tévez, Robinho, Santa Cruz

Ez 24 fő - feltételeztem, hogy Given távozik, ami persze nem biztos. A csatárposzt az érdekes, ott vannak nagyon sokan, de ugye Jo, Caicedo, Robinho és Santa Cruz távozásáról is beszélnek - az azért meglepne, ha mindegyik menne, akkor Balotellistül is kevesen lesznek elöl.

Összességében viszont nem mondanám, hogy Mancini dolga valami különösebben bonyolult lenne. Csak azt kell eldöntenie, hogy a négy nélkülözhető támadóból kiket engedjen el, illetve kiket tartson meg.

Everred 2010.08.17. 15:10:48

@Neil Blender: na de a Werder állítólag azért találta ezt ki, mert Özil apja állítólag azt nyilatkozta, hogy ők már meg is egyeztek a Real Madriddal abban, hogy ha most nem megy a fiú, akkor jövőre megy, ingyen - azt mondta, találkoztak Perezzel, és mindent le is rendeztek.

Ha ez igaz, akkor nem csoda, hogy a Werder felkapta a vizet: ez nem csak köcsögség, hanem konkrétan illegális, szabályellenes. Csak hát tudják azt jól, hogy a FIFA-hoz kár fordulni, nincs vér a pucájukban.

Neil Blender 2010.08.17. 15:20:38

@Everred: Én csak azt nem értem hogy a Real állítólag nyomott egy 14+2 millás ajánlatot Özilért akinek a szerződése jövőre lejár. Szerintem ez az ajánlat elég korrekt, opció is van beleépítve az meg szerintem mindenki számára világos hogy ha nem idén nyáron akkor jövőre Özil mindenképp megy, akár a Reálba akár máshová.

Szóval szerintem a Werder érdeke rohadtul az hogy jó pénzt kapjon a jelenleg legpiacképesebb játékosáért. Pechükre nem a City érdeklődik a leghevesebben.

Persze ezek a fentiek is mind spekulációk meg félinformációk ahogy Özil-papa nyilatkozata is. Amúgy meg persze szabályellenes közvetlenül a játékossal tárgyalni először de a mai világban ez már teljesen bevett dolog és nem egy Reál sajátosság csak hogy "ugorjak" a dobott labdára ;)

Woland 2010.08.17. 15:25:56

@Neil Blender:

no, de miért is kellene ennek a csapatnak gazdaságosan működnie? :) pont arról van szó, hogy a pénz még annyit sem számít mint anno Abrapapának.

akik megvették a klubot nem csak brutálisan túlértékelt focistákra basszák el az ölükbe hullott olajbilliókat hanem sivatagi sípályákra, kilométeres felhőkarcolókra a semmi közepén, 30 hektáros mesterséges tavakra, mesterséges szigetekre... itt csak az ész nélküli nagyzolás a fontos.

azt olvastad, hogy Ibrahimovicsnak heti 500ezer fontos fizut ajánlottak? nem tudom, hogy igaz-e, de a durva az, hogy simán elhiszed a Citeh-ről...

man city 2010.08.17. 15:29:26

@Woland: a Sun által írott pletykákat is kell hinni, arra valók

balu11 2010.08.17. 15:31:27

@imici77: @Woland: ha már ész nélküli nagyzolás, valamint meglepődés a milner=ireland+18M...

www.nemzetisport.hu/nso_hirek/manchester-city-megegyezes-szuletett-milner-ugyeben-lapertesules-2041354

nyilván nso, de ezt is simán elhiszed...

((illetve ezt úgy is lefordíthatjuk, hogy milner=(pl.) ireland+arsha+10M... nice :))

Domingo 2010.08.17. 15:33:46

@Everred: Balotelli? Weiss? Cunningham? Logan?

Domingo 2010.08.17. 15:38:30

Amúgy meg Milnert egy borzasztóan túlértékelt játékosnak tartom. Messze nem a 25 milliós kategória, ráadásul semmivel sem jobb, mint Ireland.

Young - Ireland - Downing
Petrov - Reo Coker

Young - Ireland - Petrov - Downing

Marha jó kis középpálya ez, mindenképpen jól jár a Villa.

Domingo 2010.08.17. 15:40:36

@man city: Igen, elég nyilvánvaló, hogy ők szopják meg a faszt az arabok költekezésével, jól mondod. :D

Neil Blender 2010.08.17. 15:43:15

@Woland: Igaz.

Hova is tettem az eszem hogy egy üzletember nem a profitra törekszik... :)

Amúgy a CSelszkij 2 évig bevásárolt, de manapság elég korrekten nyomja a piacot, nem lehet szétlopással vádolni. Lehet a Citeh is 2 év múlva már csak toldozza foldozza a keretet... bár ezt így nem tudom elképzelni :)

Neil Blender 2010.08.17. 16:06:00

@imici77: egész jól igazolunk idén.

Mondjuk csatárunk 2 van...

man city 2010.08.17. 16:08:28

@Neil Blender: én nekem azért rémlik miket kapott anno a sajtóban a Chelsea:

ruining/killing football
money is not everything (+ no history)
MU&Arse are the teams to beat not Chelsea...
zsoldosok és futballkurvák...
és még sok ilyen

de ők kapásból befogták az ilyenek pofáját 2 bajnok címmel, és milyen jól tették...
(+ a BL-ben is meneteltek sokszor egész jól, még ha a győzelem nem is jött össze nekik még)

edzőváltásokról meg annyit, hogy Ranieri, Mourinho, Scolari, Hiddink, Ancelotti ja meg Grant
2003 óta az 6 edző...

vadkutya 2010.08.17. 16:09:52

@Woland: "itt csak az ész nélküli nagyzolás a fontos"

S remélhetőleg a futball, mint sport ezt felül fogja írni, bízom benne,h nem minden kapható pénzért.

Neil Blender 2010.08.17. 16:10:28

@man city: pffff és ez valami?

A Chelseat 6 éve basztatják. A Realt 40 éve. Én ezeken már nem kapom fel a fejem :)

Olvass egy kis spanyol posztot ha ezek zavarnak. Ott megkapod a katalán felsőbbrendűséget és sírva rohansz vissza a nyugis PL posztokhoz :D

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.08.17. 16:11:53

@Neil Blender: azért itt 1-1 city vereség után mi lesz... MÁR VÁROM! :)

chrisred 2010.08.17. 16:21:29

@Neil Blender: Az idő mindent megszépít.

A Chelsea 2003-2006 között (ez négy nyári átigazolási időszak) 430 millió euró körül költött - mármint a vétel-eladás egyenlege volt ennyi.

A Man City 2007-2010 között (mert a költekezést már Shinawatra elkezdte) eddig 400 millió körül jár.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.08.17. 16:22:05

@man city: Te is tudod, h itt normális a hangnem és az is marad, ne aggódj... csak megy a szurka-piszka, ahogy minden almunia hibánál is jönni fog... :)

Neil Blender 2010.08.17. 16:27:04

@chrisred: ööö ezt mire is írtad?

Én pont azt mondtam hogy a Cselszkij rohadtul bevásárol de manapság azért inkább a magot tartja és toldoz foltoz. A Citeh meg most kezdi ugyanezt.

@imici77: Inkább koscielny hibákra lesznek(ünk) kihegyezve szvsz

man city 2010.08.17. 16:30:29

Balotelli: "I am not a bad boy. I am just a normal guy."

pár PL védőt remélem reggelire fog megenni, a többit majd elteszi vacsorára

chrisred 2010.08.17. 16:38:10

@Neil Blender: Arra, hogy az a két év négy év volt, a City meg nem most kezdte. A Chelsea meg pár éve visszafogja magát (korábbi önmagához képest, mert ebben az átigazolási szezonban is a második legtöbbet költötték a City után), tényleg csak a fizetésekre szór ki csillagászati összegeket, így is masszívan veszteséges.

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.08.17. 16:51:15

@chrisred: Azt azért meg kell említeni az idei Chelsea költekezés védelmében, hogy nagyon csalóka ez a 2. hely, lévén szinte senki sem költött a City-n kívül...

vadkutya 2010.08.17. 16:54:27

@Zsoca87: Persze, mert Wenger még csak most borítja majd ki a bukszát... :)

horas 2010.08.17. 17:07:44

Jó volt az MU,de ez a Newcastle nagyon nem értékmérő,és nem adnám most el a lakást sem,hogy Giggs és főleg Scholes,ilyen lesz a szezon nagy részében...

Woland 2010.08.17. 17:14:57

@man city:

jaja, a Chelsea is ugyanezt csinálta, szerintem ezt nem tagadná senki. csakhogy, ahogy mondod is náluk egyből jöttek a sikerek - ha a City egyből bajnokesélyes lenne idén, jövőre meg bajnok, akkor róluk is azt tartják majd, hogy "persze persze szórták a pénzt, de azért ész is volt mögötte, és végül is az eredmények igazolják őket."

ha, Yaya Touré lesz Essien 2.0, Balotelli meg Drogba frissített változata akkor mindenki gratulálni fog hozzájuk. (amúgy ez könnyen be is következhet - mindkettejükért sorban álltak a kérők, főleg Yayáért.)

nekem egy kicsit túl nagy a kifejezetten kirakatemberek száma a Citeh-nél. Tevez, Adebayor, Barry, Balotelli, Robinho, Santa Cruz, Lescott, Touré 1, Touré 2, David Silva, Kolarov, Milner... (a nem idei nyári csirkékből CSAK Tevez vált be eddig - még Touré is csak árnyéka annak amilyen gúnárkorában volt) és főleg épp a City méltán híres utánpótlás nevelése szempontjából nem tetszik. a két Johnson mennyit fog idén játszani? (oké az egyik Boró nevelés) vagy mi lesz az idióta pöcs, de kurvajó támadóközéppályás Irelanddel? Richardsnak sem lesz sok lehetősége hogy visszajátssza magát a csapatba.

ja, és Bellamy-t nem sajnálod hogy elpasszolják a másodosztályba, tönkrebaszva a karrierjét egy kibaszott jó szezonért cserébe?

chrisred 2010.08.17. 17:25:01

@Woland: Bárt nem engem szólítottál meg, bevallom, nem fáj azokért a játékosokért a szívem, akik az utóbbi pár évben kerültek a City-be. Ők pont ugyanígy tették feleslegessé az előző játékosállományt, nem volt emiatt semmi aggályuk, és szép fizetést kaptak érte.

Woland 2010.08.17. 18:05:07

@Neil Blender: a Chelsea nagyon ráfizetéses Abrának. Csak neki sem számít. a Citeh-t és a Chelsea-t nem lehet úgy megítélni mintha egészséges üzleti vállalkozások lennének. állami vagyont ellopó-elherdáló kvázi-maffiózók státuszszimbóluma lett a két klub.

Woland 2010.08.17. 18:15:14

@chrisred:

én nem játékosokról beszélek, hanem játékosról - Bellamy-ról. Nem arról van szó, hogy elengedik ahová menni akar, hanem arról, hogy elküldik a másodosztályba. Oké, a Tottenhamnek nem akarják adni, mert közvetlen riválisok - de a Sunderlandbe vagy a Fulhambe miért nem lehetett engedni? Hughes es Bruce is bejelentkeztek érte és a Cardifftól jóval gazdagabb klubokról van szó.

Itt az történt, hogy Bellamy beszólt a Citeh pedig elhatározta, hogy akkor eddig tartott a walesi tahó élvonalbeli karrierje. szerintem ez gáz - különösen figyelembe véve mekkorát játszott világoskékben tavaly. a pénz nem számít, tehát nem kell hogy üzletileg legyen értelme a tranzakciónak, csak basszunk ki vele.

(Irelandet, M. Johnsont és Richardsot meg azért sajnálnám, ha elkallódna mert mégiscsak saját nevelés mind - és vitathatatlanul nagyon tehetségesek.)

chrisred 2010.08.17. 18:49:58

@Woland: Lehet, hogy ez történt. De azt is tudni lehet, hogy a City keretét csökkenteni kell a 25-ös listához. Magam is azt hittem, hogy a leglogikusabb megoldás az lenne, hogy kölcsönadogatják a felesleget a középcsapatoknak - a riválisok ellen játszanak, ellenük viszont nem. De ezt talán nem is olyan könnyű technikailag megoldani. Eladni viszont nem akarják, ez az ő a döntési körükbe tartozik, ameddig a játékos szerződése tart.

man city 2010.08.17. 18:52:27

@Woland: alapvetően szélesebb/bővebb keret kell, mert a City tavaly nem játszott nemzetközi porondon (ahogy a Spurs sem ugye)
ez +10-15 meccs lehet akár, ami magával hoz majd 2-3 meccsenként pár 2-3 hetes sérülést
(Spurs-t megnézem majd egy gecibb sérüléshullám közepette, BL-től leterhelve)
(apropó: most hallottam, még nem hivatalos, de lehetséges, hogy Kolarov 2-3 hónapra out...)

rotálni kell, és fog is Mancini, ezt elmondta már sokszor nyáron, és mindig jött utána Vieira is, aki szintén elmondta ugyanazt szóról szóra, Mancini "jobbkeze" és a bal, amelyikkel a pofont adja:D
(nyilván reklamálni is előbb Vieira-nak lehet, aki meri, utána Mancini-nek:D)

két Johnson...
M. Johnson nagyon ígéretesnek indult, talán még Ireland-nél is jobban, de 2 olyan sérülése volt kb. 2-szer 6-8 hónapra, hogy a fene sem tudja, hogy mi maradt meg nála a focitudásból
nyáron elkezdett edzeni, még arrébb van mire erőnlétileg kész lesz 1-1 PL meccsre

AJ előtt a jövő, sztem fog játszani bőven

Ireland tavalyelőtt volt kurvajó csak, egy 10. helyen végző, alulteljesítő, kb. minimális taktikai érzékkel összerakott csapatban
(Elano, Robinho, Ireland, hátul meg nyaltuk a gólokat zsákszámra)
(Hughes elég simán kibaszta Elano-t ugye tavaly nyáron)
4-5 szezonjából az az 1 volt az Ireland-nak, ami igazán értékelhető volt, mert 3-4 jó meccs még nem nagy dolog a többi szezonból, hiába fiatal
másrészt Mancini környezetváltást írt fel neki receptre:), és van benne vmi...

Bellers karrierje ettől van tönkre baszva?
arról az elmúlt 10 évben kellett volna neki gondoskodnia, nem csapatot váltani 2 évente vagy gyakrabban
karrierjének maximum utolsó komolyabb állomása lett volna a City-nél, de nem lett az, mert nem jött ki az edzővel
hát ilyenből tudnék mondani 100-at, vannak ilyen balhés arcok, akik kurva jók, de baj van a fejükben
anno a Newcastle-ben is nagyon jó volt, de ott is a klub büntette meg, mert nem viselkedett
(egy kis régi adalék Bellers-ről: news.bbc.co.uk/sport2/hi/football/teams/l/liverpool/6385407.stm
"What Craig Bellamy should do is just honour his contract. At the moment, he is doing too much talking. He should just concentrate on playing and scoring goals for this club." -Sir Bobby Robson (2004)
Souness pedig nem is cifrázta a fenti cikkben...

Hughes meg ő haverok voltak, ezért vele kivételesen nem volt semmi gondja, Mancini-vel és pár arccal a stábból meg gondja volt
Bellers egy tipikus magányos vándor típus, nem változik már meg, nincs is miért, ettől az aki
nagyon jó játékos, de nem lepne meg ha a fél szezont sérülten töltené a Cardiff-ban

Richards-nak az olyan lehetőségekkel kellene élnie, mint a Spurs meccs, és nem Bale ellen becsődölni, és a megszokott hibáit bemutatni mindig és mindig
illene már kinőnie a fiatal, tehetséges hátvéd skatulyát, mert van elég PL tapasztalata
(volt is egy mese vele, vagy igaz vagy nem :)
Vieira kérdezte, hogy mire akarod vinni a fociban Micah?
Micah: stabilan játszani a City-ben, sikeresnek lenni klubszinten és a válogatottba is bekerülni.
Vieira: akkor mi a kurva anyádnak te vagy utoljára kinn a pályán, mikor edzés van, és miért vagy az első, aki abbahagyja, mikor véget ér?:DD)

man city 2010.08.17. 19:29:08

Blackburn takeover a következő, hát egyszer meg megvették a bajnoki címet anno, persze azt is megszépítette az idő:D

vmi arab van a láthatáron, 100 milliót ígérget Big Fat Sam-nek új játékosokra
remélem RSC az első a listájukon

utána a Liverpool-nak is illene eldöntenie a saját sorsát, bár nem ástam bele magamat, de a legrosszabb opció állítólag az, ha nem kerül eladásra a klub a hitel miatt 1-2 hónapon belül, mert akkor a bank (?) nem kegyelmez nekik (?)

volt ez a szíriai kamupali, a pizzás kanadai:D, aki komoly ajánlatot nem tudott tenni úgy látom

marad a fura kínai, akinél lehet van pénz, de jól titkolja
mindezt levezényli a Chelsea fan kinevezett "igazgató"
no meg H&G duó várja a pénzt
nem irigylésre méltó szitu

man city 2010.08.17. 19:36:51

@Woland: a Cardiff hálás a City-nek a lehetőségért, inkább nekik segített a klub, mint a Spurs-nek, ez miért baj?:DD
Redknapp amúgy is sokat foglalkozik a City-vel, lassan minden napra jut vmi mondanivalója

"We haven't done anything wrong. They (Manchester City) have helped us. Just to let us have a player of his calibre on loan is the biggest help." - Jones, a Cardiff menedzsere

ezt meg Bellers:

Bellamy said: "Nothing's difficult about this. I had the greatest time at Manchester City at a great period in their history.

"I was bought to take the club on to the next stage and I feel I played a big part in doing that. The players they're signing are incredible.

"The next couple of years I'm sure they'll get the Premier League title, and I hope they do."

ráadásul ott él a felesége és a gyerekei is

chrisred 2010.08.17. 19:55:22

@man city: Valóban kevéssé ástad bele magad. A bank nem bérgyilkos, csak vissza akarja kapni a pénzét. Ezért ők is belekezdenek a tulajdonoskeresésbe. Akinek ketyeg az óra, a két amerikai, akik október 6-ig még próbálhatnak (most már szinte esélytelenül) profitot teremteni az ingyen megszerzett klub eladásából.

man city 2010.08.17. 20:10:13

@chrisred: mert mi várható okt. 6. után?
én úgy láttam, hogy akár a bank visszakérheti a kölcsönt, amit adott, akkor lejár a határidő ugye, és onnantól a bank dolga (is), hogy kié lesz a klub
és ami valószínű, hogy nem a klub érdekeit tartja szem előtt, hanem a saját pénzének visszaszerzését

igaz az amcsik sem igazán a klub érdekeit nézik:D

na de a befektetőnek sem olyan sima ügy most, megfizetni az elvárt profitot az amcsiknak, vmi új stadion tervről is hallottam pár 100 millió fontért, na meg maga a hitel is jelentős tétel
(ehhez képes a játékoskeret megerősítése már aprópénz lehetne)

sőt, ha a kínai vár pl. októberig, lehet sokkal olcsóbban megszerezheti, nem?

danesdzsu2 2010.08.17. 20:12:27

@vadkutya: Igazad van, a Júdás nektek ingyenbe volt:D

chrisred 2010.08.17. 20:15:00

@man city: Igen, az általad felsoroltak közül az amcsik profitja október 6. után már nem tényező, annyival olcsóbb lesz a klub.

chrisred 2010.08.17. 20:18:17

@man city: Október 6. a a határidő, amíg a jelenlegi tulajdonosoknak vissza kell fizetni a felvett hitelt. Ha ez nem történik meg, a klub tulajdonjoga, mint a felvett hitel fedezete, átszáll a bankra.

man city 2010.08.17. 22:16:19

Hart ilyen nehezítéssel véd edzéseken, nem csoda ha érzi a labdát meccseken:D

www.youtube.com/watch?v=Eb_-xpRgb_c&feature=player_embedded#at=11

chrisred 2010.08.18. 10:23:52

@man city: Hát ebben akad pár téves információ.

"For almost two decades, previous Liverpool owner David Moores struggled to bankroll the heavy net transfer spending of successive managers. When Moores realised that he no longer had the resources to keep backing the club, a long search for new owners began."

Ez nem igaz, a klub működtetése önmagában nem okozott gondot Moores számára. Sőt, az eladás előtti utolsó években a BL bevételeknek köszönhetően a klub nyereségesen működött. Amire nem tudott elég forrást biztosítani, az új stadion építése. 2000-től folyamatosan tervben volt, és azóta kerestek befektetőket. De az évtized közepére nyilvánvaló lett, hogy a potenciális befektetők csak a klub többségi tulajdonjogának megszerzése esetén hajlandók a stadionépítésbe invesztálni.

www.liverpoolfc.tv/news/latest-news/moores-gillett-and-hicks-are-right-for-lfc

"What is it about the deal which has convinced you it's the right one for the club?

There has never been any dithering on my part, I want to stress that. People know me and they know that if I had the money to afford the stadium – which is the main thing – then I would have done it myself. I wouldn't hold the club back and I wouldn't want to hold it back."

online fogadas · http://sportfogadasok.org 2012.02.23. 16:57:06

Indeed, as a reader to this blog I am truly impressed by it`s content, have been coming across posts that are so very informative for me, keep impressing us! well worth the read.I found it very informative as I have been researching a lot lately on practical matters such as you talk about.