Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

True colors, VIII.: Paolo Di Canio

2010.08.15. 10:00 Vendégszerző

Sokkoló meglepetésként hat majd mindenkire, ha feltárom, a Lazio egyik legendájáról szóló posztunkat melyik állandó kommentelőnk jegyzi. Természetesen Esti "Szom Ki-Van" Kornél mesél nekünk az olasz (és az angol) futball egyik legellentmondásosabb figurájáról, Paolo Di Canióról. A világbajnokság során több olyan neves eseményre is sor került, ami elkerülhette figyelmünket az általános hurrá hangulat miatt, de ennek elmúltával illik tisztességesen megemlékezni róluk. 1968. július 9-én született az a labdarúgó, aki nem csak olasz bajnoknak, UEFA és Európai Szuperkupa győztesnek vallhatja magát, de Fair Play díjat is kapott, illetve a mai napig a Premiership egyik legszebb góljának számít egyik találata. Sőt, még ilyet is tud.

Paolo Di Canio a fent is említett napon született Rómában és első Lazióban töltött időszakában, mely 5 évet ölelt fel – megszakítva egy szezon kölcsönadással – és 54 meccsen lépett pályára. Rögtön az elején fontos tisztáznunk valamit: Di Canio csatár volt, ám ha ránézünk karrierje bármelyik állomáshelyének statisztikáira is, azt látjuk, hogy kimondottan sok gólt soha nem lőtt, bár ez is kiegészítésre szorul, mert skóciai és angliai csapataiban kitett magáért e tekintetben is. A válasz erre egyszerű: Olaszországon kívül soha nem szerepelt olyan klubokban, amelyek feljebb tekinthettek volna a középcsapatok státuszánál, így ő ott egyszerre volt szervező, összetartó és egyben befejező is. Ezen csapataiból messze kiemelkedett, a gólszerzésen kívül temérdek feladata volt, melyeket ragyogóan ellátott.

1990-ben igazolt a Juventushoz, itt igazán fontos ember soha nem tudott lenni, amiben sajnos összeférhetetlen személye is „segítette”, de Torinóban töltött utolsó évében a csapat megnyerte az UEFA-kupát. Egy évre a Napoli következett, imádták a szurkolók és ennek meg is volt az oka: a Milan ellen olyan gólt szerzett, amit ha valaki látott, nem felejti el soha. Az egész világklasszis védelmet egyedül bolondította meg és úgy talált a végén a kapuba. 1994-től kettő szezonra a Milan is leigazolta, ahol inkább számítottak rá mint nem, de igazán bizonyítani itt sem tudott, viszont olasz bajnok lett és Európai Szuperkupa győztes. No meg hozzátehetjük, egy olyan játékos, akit egy friss BL győztes igazol, nem lehet rossz.

Paolo igazán emlékezetes évei azonban ezek után következtek. Bár karrierje végéig az előbb felsorolt sikereken kívül már „csak” egy UEFA Intertotó kupagyőzelmet tud felmutatni a West Ham United együttesével, a legendája a ’90-es évek végén kezdett íródni. A Celtic csapott le rá,  nem is volt rossz szezonja, de egy évvel később Angliába igazolt és sokáig ott is maradt. 4,2 millió fontért vette meg a Sheffield Wednesday, ahol szokás szerint hamar a lelátók kedvence lett. Tagadhatatlanul emlékezetes volt az a tette is, mikor Paul Alcock játékvezetőt egy neki nem tetsző ítélet után megtaszította, mitől is Paul cirka 5 méteren keresztül hátrafelé kacsázott, majd seggre huppant, Paolo meglepő tekintetétől kísérve, akiben felrémlett, mi lett volna, ha nem játszásiból ér a bíróhoz. 11 meccses eltiltást és 10 ezer fontos bírságot kapott, ékes példájaként annak, hogy ha valaki embert öl pályán, azt 1-2 meccsel meg lehet úszni, de ha a játékvezető tekintélye sérül, az vért kíván.

1999. januárjában lett a West Ham játékosa, ahol ha lehet ilyet mondani, egyéni szempontból a legjobb, legérettebb éveit töltötte. A bajnokság 5. helyére vezette a londoniakat, az UEFA-kupába jutottak, a Wimbledon ellen olyan gólt szerzett, melyet ma is a legszebbnek tartanak Angliában, a sokszor emlegetett, ezért most általam nem is részletezett Fair Play díjat is ezen évek során kapta, mikor Paul Gerrard, az Everton kapusának sérülése után nem értékesítette a helyzetét, illetve az év Kalapácsának is megválasztották a szurkolók. A Wimbledon elleni gólját a Sky Sports a szurkolók szavazatai alapján 2009-ben az évtized találatának választotta. A Londonban töltött évei alatt 118 meccsen 48 gólt szerzett. Utolsó évét sajnos beárnyékolta a csapat akkor menedzserével való konfliktusa, amiért Glenn Roeder ki is rakta az első csapat keretéből, ám miután súlyos betegsége miatt lemondott, Di Canio a szezon végére visszatérhetett. Szépen búcsúzott csapatától, még a Chelsea ellen is gólt szerzett.

A 2003-2004-es szezont már a Charlton Athletic csapatában kezdte, hozzásegítve őket a csapat valaha volt legelőkelőbb helyezéséhez a bajnokságban. Ez azonban már a végjáték volt Angliában, egy év után elköszönt és hazatért. Nem csak Olaszországba, hanem valóban haza, Rómába. Kitörő örömmel fogadta minden laziale, első edzését több mint 5000 ember követte figyelemmel és a szurkolóknak volt is okuk az örömre. Ahogy 1989-ben, úgy visszatérése után is, 2005. januárjában is gólt szerzett a derbin, melyet 3-1-re nyert meg a Lazio. Csak nagyon érintőlegesen, de ejtsünk pár szót a gólját követő tettéről és annak utóéletéről. Mindenki tudja, hogy találata feletti örömében a szurkolókhoz hihetetlen örömmel szaladt ki és az ókori, Rómában használt üdvözléssel köszöntötte őket. Valóban olyan elítélendő, hogy egy római születésű játékos, aki büszke hazája történelmére, egy római derbin, római szurkolói előtt egy római köszöntéssel örömködik? Vagy akkor tett volna helyesen, ha úgy gondolja, hogy több mint 2000 év történelmét felülírja alig több mint 30 év?

A mozdulat után ő és a klub is 10-10 ezer eurós büntetést kapott, de Di Caniót túlzottan nem érdekelte az eset, a Livorno, a Siena és a Juventus elleni meccseken is hasonlóan cselekedett. Utóbbi meccset követően újra 10 ezer eurós bírságot kapott ő és a Lazio, illetve Di Canio egy meccses eltiltás is kapott. Kevésbé meglepő, hogy a Livornóban szerzett góljait kommunista köszöntéssel ünneplő Lucarellit senki sem vonta kérdőre, ugyan miért teszi ezt. Az Everton elleni meccs után Di Canio üdvözlő levelet kapott Blattertől, ugyanő viszont ezek után életre szóló eltiltást látott volna jónak. Tegyük hozzá, Olaszországban sokan gondolták máshogy: Berlusconi, aki akkor éppen ellenzékben volt úgy vélte, az eset jelentéktelen, azt túlértékelik és Di Canio remek ember. Francesco Storace, Lazio tartomány korábbi kormányzója pedig felháborodottan nyilatkozta, hogy amíg a Livorno játékosai bármiféle következmények nélkül élhetnek a pályán kommunista szimbólumokkal, addig a Laziónál egészen más a mérce.



A Lazióban két szezon során 50 mérkőzésen lépett pályára, de nem rajta múlt hogy ebből nem lett több. A klub szurkolói által okkal utált, néha gyűlölt Claudio Lotito nem hosszabbította meg Di Canio szerződését, így 2006-ban a profi labdarúgást befejezte. Két évet játszott még a Serie C2-ben szereplő Cisco Roma csapatában, ahol végül is 2008-ban akasztotta szögre a mezét, véglegesen. A legmélyebb nyomot a Lazión kívül a West Ham csapatára tette, ahol már többször is felmerült Di Canio neve, mint a csapat menedzsere és ott emlékeznek rá a mai napig a legjobb szívvel – természetesen csak Róma után. Mert ott nem lehet elképzelni, hogy mekkora az érte való rajongás, ezt szerencsére e sorok írója is tapasztalhatta. Paolo Di Canio alig egy hónapja lett 42 éves. Isten éltesse!

173 komment

Címkék: vendégszerző true colors

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr452217241

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

losonczielvtárs 2010.08.16. 03:27:42

szerintem túl van beszélve. semmi bajom az elfogultsággal. ahogy mondtam, egy szurkoló legyen is az.

másrészről arra még sokkal érdekesebb lenne választ keresni, hogy ezek a szélsőséges politikai nézeteket valló játékosok (lucarelli, di canio, abbiati) miért nem tudtak befutni a válogatottban? igazán lehetőséget sem kaptak. nem biztos, hogy csak azért, mert voltak náluk jobbak. (lehet, hogy nagyot tévedek!) a lazio esetében is nesta lett a válogatott ásza, aki politikai értelemben színtelen-szagtalan, ebben a tekintetben jól illik tottihoz is.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.08.16. 06:02:25

@albertfalviépítők: Jó kérdés amit felvetsz. Lucarelli kevés válogatott szereplése minden második meccsén gólt szerzett, ez nem rossz azért és Abbiati sokszoros ifjúsági válogatott volt a pár felnőtt válogatottsága előtt. Nem hiszem hogy a politika volt az oka a mellőzöttségüknek, mert Abbiati igazán sehol sem tudott végérvényesen befutni, ha jól tudom most sem ő lesz az első számú kapus, de tavaly is valami oknál fogva Dida előtte volt a sorban az év második felében, nem is értettem.

Di Canióról most nem is beszélve, Lucarelli is megérdemelte volna a több lehetőséget, parádésak a mutatói, mégis, valahogy, valamiért soha nem kerülhetett a húsos fazék mellé. A témától kicsit eltekintve még érthetetlenebb számomra Signori viszonylagos mellőzöttsége, mikor pályája csúcsán, többszörös gólkirályként, a Lazióban 152 meccsen 107 (!) gólt szerezve csak 28 alkalommal lehetett a legjobbak között.

Vannak érdekes döntések. Nyilván Nesta vagy Totti sem absztinens a politika dolgában, csak ezt nem hangoztatják. Más kérdés, hogy mindkettő akkora klasszis volt, hogy ha fennen hangoztatják ilyen vagy olyan oldali elkötelezettségük, akkor sem lettek volna kevésbé sikeresek. Szerintem kimondottan jó, ha egy sportolónak van markáns politikai véleménye, legyen az bármilyen, ezért is szeretem a Serie A-t. Az csak valami itthoni balgaság, hogy mindig mindenkinek kussban kell ezt tartania.

Iustizmord 2010.08.16. 06:19:06

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: szerintem az lehet az oka pl lucarelli "mellőzésének" hogy soha sem nagy csapatokban tolta, hanem kisközép klubnbokban, s nyilván úgy voltak vele hogyha nem elég jó ahoz h a milan/inter/juve/roma kezdőjébe beférjen, nem jó a válogatottba sem. tudom h hülyeség, de biztos benne volt ez is.

signori meg nem volt jóban anno sacchival (vagy fordítva), ráadásul sacchi középplyást akart signorival játszatni, eredetileg ugye balszellő volt, talán ez volt az ok.

érdekes módon totti meg nesta privátban is jóban vannak, tudtommal, ez azért két ilyen játékosnál a válogatottban sem hátrány.

abbiati meg mindig is pendlizett a pad és a kezdő között, vannak ilyen játékosok, valahogy sosem kapott annyi bizalmat, ami egy stabil kezdőkapusnak kell.

végezetül, tán kevéssé közismert, hogy gianni rivera (ex-milan) miután szögre akasztotta, a kereszténydemokrata párt színeiben jutott be az olasz parlamentbe.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.08.16. 06:47:05

@Iustizmord: Szerintem ez nem lehet komoly ok, mármint hogy nagy csapatoknál nem mutathatta meg hogy mit tud, csak a közelmúltból pár példa: Toni az akkor frissen felkerült Palermóból lett stabil válogatott, Gilardino a Parmából, Di Natale az Empoliból majd Udineséből, csak hogy a támadóknál maradjunk és Lucarelli egyiküknél sem rosszabb szerintem, illetve fénykorában nem volt rosszabb.

Signori tényleg nem volt jóban Sacchival, de Sacchit sem értem hogy miért ott játszatta ahol Beppe nem tudott és ezért nem is volt jó. Gólok garmadája és háromszoros gólkirályság elég jó ajánlólevél kellett volna hogy legyen. Viszont az milyen szép, hogy Beppe az első magyar bajnokságbeli gólját a PMFC ellen szerezte. :)

Egy pár évvel ezelőtti Dida esetében meg is értem hogy padozott Abbiati, na de hogy tavaly is többnyire, az nonszensz.

váév építők (törölt) 2010.08.16. 08:36:16

érdekes cikk, nekem di canio pályafutásáról egy-két felvillanástól eltekintve csak a büntije ugrik be. lehet, hogy tényleg nagy játékos volt, de szerintem is álszent dolog 2000 éves római hagyományra fogni a karlendítését.
@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: egyébként szerinted összeségében miért vándorolt ennyit?

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.08.16. 08:49:00

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: "Szerintem kimondottan jó, ha egy sportolónak van markáns politikai véleménye, legyen az bármilyen, ezért is szeretem a Serie A-t."

Én meg ezért sem szeretem. :-)

Pontosabban: nem az a baj, hogy van markáns véleménye, csak szerintem faragatlan, bunkó dolog ezt mások orra alá dörgölni. A nézők többsége nem azért megy ki egy meccsre, hogy egy játékos politikai nézeteiről tájékozódjon, hanem hogy focizni lássa.

Kicsit az az érzésem ilyenkor, hogy a játékos ilyesmikkel takargatja játéktudásbeli hiányosságait. Aki igazán tud focizni, az nem szorul rá arra, hogy politikai nézetei hangoztatásával kerüljön címlapokra...

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.08.16. 09:07:15

@váév építők: Leginkább az összeférhetetlen személyisége miatt. Soha sem tudott megmaradni a seggén, mindig kellett valami balhé vagy kivagyiság. Egyértelműen messze kimagaslott a '80-as évekbeli Lazióból, érthető hogy elment, aztán valahogy a felvillanások ellenére se a Juventusnál, se a Napolinál, se a Milannál nem tudott megállapodni, pedig a lehetőséget mindenhol megkapta.

Viszont a Kalapácsos évein látszik, hogy ahol megkapta a bizalmat és elismerték hogy ő a vezérhím, ott remekül tudott alkotni, nem véletlen hogy a közismerten baloldali szurkolótábor is rajongott érte és rajong a mai napig.

@Csöncsön: No de ki beszél itt orr alá dörgölésről? A pályán mindegyikük focizik, semmilyen takargatásról sincs szó. Ez csak magyar sajátosság, hogy aki őszintén beszél politikai nézetről, pénzről az faragatlan és bunkó. Ettől nem több és nem kevesebb valaki, csak érdekesebb.
Egyébként Spanyolországban sem kell félteni az átpolitizáltságtól a szurkolókat, elég ha csak az Ultras Surt, a Brigadast vagy akár a Bilbao ultráit példaként hozni.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.08.16. 09:13:50

Azt a büdös életbe, kérem az illetékeseket, hogy csak egyet hagyjanak meg a fenti négyből, abcúg blog.hu.

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2010.08.16. 09:21:57

@Iustizmord: Boniperti pedig a Forza Italia színeiben volt EU-s képviselő.

(közben tegnap megtaláltam azt, a szinte olvashatatlan La Gazzetta számot, amelyben Rivera bejelentette a visszavonulását)

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2010.08.16. 09:36:25

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: ez az elmúlt 60 év szellemi elsötétítésének az eredménye. A politikával elvi szinten mindenkinek foglalkoznia kellene, mert mindenben ott van. A politika eredetileg a városállam ügyeivel való foglalatosságot jelenti, ma már a népek azt hiszik, hogy ebbe tilos belepofázni. Az egyik, rendszerváltás utáni exminiszterelnök mondta azt, hogy a zemberek ne politizáljanak: ez a pallérozott elme csak azt felejtette el, hogy amikor valaki befizeti az adót, vagy elmegy ikszelni a szavazófülkébe, az is politika.

Itt, ebben a blogban persze nem politikai kérdés, hogy Joe Cole tegnapi kiállítása jogos volt-e (szerintem igen), vagy hogy De Ceglie miért nem tud rendesen védekezni, de Európa érettebb demokráciáiban teljesen természetes az, ha egy sportoló politikailag megnyilvánul, világnézetéről nyilatkozik. Nálunk meg a következmények miatt kell fosni, hogy "úristen, mit fognak szólni ehhez?".

Be is fejezem az offolást, mehet tovább a beszélgetés a kedvenc témáinkról, úgy mint "nős férfiakkal ismerkedés az utcán" és hasonlók.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.08.16. 09:46:11

Fel tudnám most képelni a blog.hu-t, úgy gyűlölöm, de muszáj ezt a kommentet beírnom hogy lássam mit írtak.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.08.16. 09:49:14

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:

Hát kimenni a közönség közé és mutogatni: mi ez, ha nem orr alá dörgölés?

A szurkolók más eset, velük nem kell azonosulni. De te mit szólnál, ha kedvenc csapatod játékosa mondjuk kedvenc pártoddal kapcsolatban hirdetne a mezén valami dehonesztálót? Szerintem ez egyszerűen csak ízléstelen. Németországban sem látni ilyet.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.08.16. 10:14:01

@Csöncsön: Nem örülnék neki ha ilyet tenne kedvenc csapatom játékosa amit mondasz, de érdekesnek találnám és tetszene hogy van véleménye amit fel is vállal.
Egyébként nem a mutogatásról beszélek, ennyi erővel az ugyanennyire idegesítő, mint amikor Eto'o a Barca új aranykorszakának első bajnoki címét ünnepelve küldte el majd 100 ezer néző előtt és a tv kameráitól kísérve a Real Madridot melegebb éghajlatra. Én magáról a vélemény felvállalásáról beszélek, hogy nem fél róla beszélni és ezzel kapcsolatban megnyilvánulni.

Csörszike 2010.08.16. 11:15:16

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: " Szerintem kimondottan jó, ha egy sportolónak van markáns politikai véleménye, legyen az bármilyen, ezért is szeretem a Serie A-t. Az csak valami itthoni balgaság, hogy mindig mindenkinek kussban kell ezt tartania."
na ezzel kurvára egyetértek! a túlzott poltikai korrektség vezet a kiüresedett sablonokhoz és mondanival nélküli emberekhez.

egyébként miért ne lehetne di canio fasiszta? fasisztának lenni nem bűn, ahogy demokráciákban is működhetnek kommunista pártok. a cikkben említett 2000 éves hagyományra hivatkozás véleményem szerint kimagyarázás, álszent erőlködés. nincs mit szégyelnni ezen, nekem tökszimpi, h dicanio vállaltan fasiszta, ahogy a csapata is az. kihalófélben vannak az ilyen, csapatukhoz, annak gyökereihez és szurkolóihoz vele születetten kötődő focisták. gyakorlatilag olyan ez, mintha én pl holnaptól a fradiban jácchatnék, azok után, h 20 évig a lelátóról drukkoltam nekik. nyuilván ha gólt rugnék a dózsának, akkor cukkolnám a szurkolóikat, és ugyanúgy üvölteném, h "f---opó újpeeeee-est" mint korábban a lelátón...
inkább szerintem az a gáz, h a modern futballban ilyen már gyakorlatilag nincs. csakhogy maradjak a fradi példájánál, a jelenlegi nagy ikon, lipcsei se a bakáts téren született, hanem kazincbarcelónában, albert meg hercegszántón.
és akkor még nem is beszéltünk az európai élbajnokságok csapatairól. kiváncsi lennék pl. h a lazio jelenlegi keretében hány dicaniohoz hasonló római srác van...

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.08.16. 11:35:31

@Csörszike: Nem sok sajnos, szinte csak Firmani az, aki megveszekedett laziale és a klub minden erővel azon van hogy tőle is megszabaduljon. Ez például kurvára nem szimpatikus Rejában, deklaráltan nem tart rá igényt, mikor igenis szükség van rá az öltözőben és a pályán is.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.08.16. 11:38:12

@Csörszike: Nem sok sajnos, szinte csak Firmani az, aki megveszekedett laziale és a klub minden erővel azon van hogy tőle is megszabaduljon. Ez például kurvára nem szimpatikus Rejában, deklaráltan nem tart rá igényt, mikor igenis szükség van rá az öltözőben és a pályán is.

_Szom Ki-Van · http://csollima.blog.hu/ 2010.08.16. 11:43:27

Esti elvtárs, remek cikk! Persze időszerű lenne Lucarelli és Tae Sze elvtársakról is, főleg és elsősorban utóbbiról!
Nem tudom tudják-e, hogy Livornóban alapították az Olasz Kommunista Pártot?

popp · http://koncertblog.com/ 2010.08.16. 13:35:01

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Azért Signorinak olyan vetélytársai voltak, mint Mancini, Baggio, Vialli, később Totti, Del Piero vagy Vieri. Ebből a körből nem is olyan rossz az a 20+ válogatottság.. Az lehet, hogy Sacchival nem volt jóban, de ő legalább behívta ellentétben Vicinivel és Cesare Maldinivel, de a Laziohoz egykor kötődő Zoffnál sem jutott neki hely.

@Csöncsön: +1, bár szeretem a Serie A-t és Di Canio kétségtelenül tudott focizni is. Én egyébként azt sem igazán bírom, amikor politikai vezírek rajongott sportolók és művészek népszerűségét használják saját céljaikra.

Ráadásul az a tapasztalatom, hogy a legtöbb sportoló/művész leginkább a buta lózungok szintjén marad, mikor politkáról nyilvánul meg. Nekem ebben az ügyben is Kemény Dénes és csapata hozzállása tetszik, akiknek nyilván megvan a véleményük, de nem mennek bele ilyen veled nem fogok kezet játékokba, mert ahogy a mester mondja, ők nem egy-egy párt vagy politikai idea, hanem az ország csapata.

@dino vercotti: Szerintem a foci pálya és a sport közege nem a politikai megnyilvánulások fóruma.

Az emberek elhülyítéséről meg annyit,. hogy sokan azért nem szívesen mennek bele politikai vitákba, mert a viharos huszadik század következményeként, kiveszett a racionalitás ezekből. A legtöbben torzult arccal mondják a magukét, baszva a másik véleményére.

Aztán vannak elég visszataszító példák arra, mikor a tömegek nyíltan résztvettek a polisz ügyeinek intézésében. Például mikor a weimari Németországban nap mint nap csinálták a fesztivált a komcsi és náci hordák Berlinben, vagy amikor haladó hagyományként rendeztek lincseléseket a turulos nemzeti ifjak az egyetemi szemeszterek kezdetén a húszas-harmincas évek Magyarországán.

Ha valaki torzult arccal lengeti a karját a derbytől amúgy is megvadult szurkolóinak az inkább uszítás, mint a polisz ügyeibe való higgadt beleszólás. Szóval ezután ne faszagyerekezzük már Di Caniot, mert vállalja markáns véleményét. on.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.08.16. 13:45:00

@popp: Di Canio egy faszagyerek, mert vállalja a véleményét, amiként Lucarelli is faszagyerek, pontosan ugyanezért. Elképzelni sem tudom hogy jön ide a weimari Németország vagy a Horthy-korszak bizonyos dolgai.
Persze Totti hosszan lefelé tartott hüvelykujja nem volt uszítás igaz? Borzasztó ez a kettős mércéd.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.08.16. 14:11:27

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Persze Tottit anyázni és Di Caniot a római birodalmat idekeverve mentegetni egy hasonlóan provokatív megnyilvánulásért baromi következetes. Amúgy sehol nem írtam, hogy Totti mutogatása faszagyerekség volt, még akkor sem ha az a lazios Baronio egy korábbi hasonló megnyilvánulására volt reakció.

Felőlem lehet Di Canio fasiszta, sandinista vagy trockista is. De egy derbyn torzult arccal egy sokak számára rosszemlékű karlendítéssel kifejezni a politikai szimpátiát igenis faszfejség.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.08.16. 14:16:33

@popp: A szurkolók számára nem volt rossz emlékű, ahogy Lucarelli ökle sem az a Livornográdiaknak. Nekem szimpatikus, ha valaki felvállalja magát mindenki előtt és amit fentebb mondott @Csörszike: nagyon helyesen: kurva sokat veszít azzal a futball, hogy megszűntek lényegében azok a játékosok, akik a szurkolókból emelkedtek ki. Nem véletlen az Nyilasi aki, hogy egy magyar példát mondjak.

Mr.AT 2010.08.16. 14:31:17

Nem akarnék állást foglalni, amint Róma világoskék és bordó fele teljes szívvel gyepálja egymást :), de azt azért tegyük hozzá, hogy a kb. a havasi gyopár szellemi szintjén álló Totti még ahhoz is síkhülye, hogy egyáltalán LEGYEN politikai véleménye, mert azt sem tudja, miről van szó. Olyan mint egy nagyra nőtt óvodás, az ujjszopkodásával, meg a "ha nem megy, felqrok mkit, aki erre jár, ázze" magatartásával.

Ehhez képest Di Canio egy kifejezett agytröszt, mégha valóban nem is túl elegáns egy derbin mutogatni, meg kart lendítgetni, mert pontosan tudja ő is, hogy mit jelképez ez, függetlenül az utólagos magyarázkodástól.

Kicsit direktebben megfogalmazva: Totti -10, Di Canio -4
Még akkor is, ha qrva yo kis játékos is mindkettő.

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2010.08.16. 14:40:47

@popp: A példáid szélsőséges politikai rendszerekben megtörtént események. A politizáláson nem ezeket értem.

A sportoló vs. politika témához még annyit: ha ebben az országban Lendvai Ildikónak lehet politikai véleménye, akkor lehessen már mondjuk a Zalaegerszeg középső védőjének is.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.08.16. 14:43:18

@Mr.AT: Rég jártál erre, hiányzott a stílus, hát még ha nagyrészt igazad van. :)
Itt a blogon kettő, minden mástól megkülönböztethető stílust tudnék egyébként mondani, amit névtelenül is felismernék és ez Mr. AT valamint Iustizmord hozzászólásai.
Ez bók, by the way. :)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.08.16. 14:45:46

@dino vercotti: De szép példa és milyen igaz. Mikor a cenzor oktat demokráciáról, ott már az ember nem tudja hogy sírjon vagy nevessen, na de ez már már tényleg nem ide tartozik.

vadkutya 2010.08.16. 15:06:11

:DD Javíthatatlanok.

Iustizmord 2010.08.16. 15:45:49

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: országos cimborám, hová küldhetem a hideg sört? :o)

@Mr.AT: egészen kivételesen egyet tudok érteni

popp · http://koncertblog.com/ 2010.08.16. 16:34:47

@dino vercotti: én nem is a Di Canio jogát vonom kétségbe a szabad vélemény nyilvánításhoz, inkább azzal a szerintem elítélhető gesztussal van bajom, ahogyan megtette ezt az Olimpicoban Szerintem ez nehezen védhető. Ez nem ugyanaz a szitu, mint mikor egy újságíró kérdéseire válaszolva fejti ki markáns véleményét,

Iustizmord 2010.08.16. 17:07:03

@popp: tudod mit, csinálja totti is :o)

England win The Ashes! 2010.08.16. 20:29:24

@poolfanati: Azért Big Duncanről nehogy már egy pudli írjon, mikor van pár toffeemen is az enestén.

(Vagy te nem arra a Fergusonra gondoltál? ;-) )

England win The Ashes! 2010.08.16. 20:35:54

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Bocsáss meg, elfelejtettem gratulálni, remekbe szabott írás lett.

Nem tudom, miért, de nekem valahogy az ilyen megosztó személyiségű focisták a kedvenceim. (Nehogy kiröhögj: célom beszerezni egy autogramot Robbie Savage-től. Vagy épp Fergusontól.)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.08.16. 20:53:59

@Dr Jozef Vengloš: Nincs miért, köszönöm!
Savage állítólag majdnem a Fradihoz igazolt pár éve, bár lehet ez csak pletyka volt.
Másrészt akkor egy jövendőbeli Balotelli rajongóval beszélek? :)

Iustizmord 2010.08.16. 21:36:18

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: azér' a fasizmus szempontjából tegyük hozzá hogy a derék balotelli leginkább a cukornád vágásával járulhatott volna hozzá a Nemzet felemelkedéséhez :o))))

savage-nek meg szvsz azt mondták h green-hite stripes és a celticre gondolt :o) vagy a Haladásra?

Iustizmord 2010.08.16. 21:37:07

green-White.

ölég dadaista voltam amúgy? :o)))))

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.08.16. 21:45:01

@Iustizmord: Mindenképpen, főleg hogy miként jön ide a cukornád.
Bár most 90%-át értettem annak ami írtál, mond, ugye nincs semmi baj? ;)

England win The Ashes! 2010.08.16. 23:24:17

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Balotelli tuskó és nincs stílusa (még).

Valahol olvastam, hogy Savage-t, annak ellenére, hogy sokan hentesnek tartják (én csak szimplán kőkeménynek), mindössze kétszer állították ki, az egyik valami válogatott meccs volt, a másik egy PL-meccsen két sárga után. Most jön a poén: mindhárom ítélet vitatható volt (a cikk szerint), az első pirosnál egy elszenvedett szabálytalanságra reagált hevesen, a dupla sárgánál meg egy becsúszás, ill. egy kezezés volt a szitu, és egyik sem volt egyértelmű. Szóval csak két piros. Sárgája viszont tonnaszámra. Ja, meg volt valami büntije azért, mert egyszer a bíró klotyóját használta meccs előtt. :)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.08.17. 02:10:54

@Dr Jozef Vengloš: Játszott Savage Matthaus bemutatkozó meccsén még anno Budapesten, igaz?

Iustizmord 2010.08.17. 10:06:56

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: úgyan gyün ide, hogy a korporativista modellben a fiatal balotelli legjobb skillje a hihetetlen mezei munkaszorgalom lehetett volna, cukornádaratásban, születési jogán.

de még 1x, ezt csak a fasizálódó gondolatok keretében, rossz viccnek szánva :o)

@Dr Jozef Vengloš: savage szeruntem sem egy hentes, r.keane sokkal nagyobb állat volt

Iustizmord 2010.08.17. 10:09:49

@Iustizmord: @Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:

btw, ez a "fiatal balotelli" olyan eposzi jelzővé nemesedett, mit fognak itt mondani 10 év múlva? a "már-nem-oly-fiatal-balotelli"?

mickeyknox 2010.08.17. 10:51:51

nem rossz ez a poszt, bár esti kollégától kicsit többet vártam :) ennyit vagy még többet én is tudok di canioról, holott se laziale se di canio fan nem vagyok... nem volt benne új info, na.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.08.17. 12:40:15

@mickeyknox: Igazad van, csak sajnos még a viszonylag tájékozottabb szurkolók közül is sokan nincsenek tisztában a fenti tényekkel. Tervezek majd még egy vendégposztot, az apróbb finomságokról. :)

mickeyknox 2010.08.17. 12:56:15

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: okay, no offense, csak egy észrevétel volt... a második posztot meg várom :)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.08.17. 13:21:33

@mickeyknox: @Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:

Én például eddig összesen annyit tudtam róla, hogy van valami Lazio-játékos, aki fasiszta. Pedig eléggé figyelemmel kísérem a nemzetközi focit. Szóval mindenképpen hasznos és érdekes poszt volt, a részemről mindenképp köszönet érte!

Iustizmord 2010.08.17. 13:26:04

@Csöncsön: apropos, messi peronista-e?

Iustizmord 2010.08.17. 13:26:44

@Csöncsön: amúgy meg egy? mind az :o))))))

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.08.17. 13:41:24

@Iustizmord:

Hö? :-)

De látod, ez az: Messiről nem lehet tudni, hogy politikailag milyen irányba elkötelezett, mert ő inkább a cseleivel és szólóival kerül címlapokra.

(Zanettiről és Cambiassoról is csak akkor derült ki jobboldaliságuk, amikor terítékre került a "miért hagyta őket otthon Maradona?" vita.)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.08.17. 13:53:08

@Csöncsön: Ez komoly, hogy ez, valóban ez játszhatott szerepet abban, hogy Maradona nem számított rájuk? Hát ez tényleg egy mocskos komcsi. Ez az ember lenne legenda...?

Neil Blender 2010.08.17. 13:58:02

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Itt üt vissza egy játékos politizálhat elmélet...

Amúgy én magasról szarok rá, hogy az általam kedvelt csapat vagy játékosok milyen politikai nézeteket vallanak.

Menjenek ki a páylára, hajtsanak, küzdjenek, nyerjenek, cselezzenek egyszóval FOCIZZANAK. A többit meg tartogassák a Tv interjúra, Twitterre, fészbúkra stb, mert szerintem az egyszerű szurkoló simán leszarja a dolgot. (már ha olyan beállítottságú a témában mint én)

mickeyknox 2010.08.17. 14:15:08

@Csöncsön: di canio egy olyan sportoló, akinek nem mindennapi karaktere van; ezért érdekelt, nem a west ham united vagy a lazio szimpátiám miatt :)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.08.17. 14:16:18

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:

Azt pletykálják, bizony szerepet játszott a döntésében, hogy más pártra szavaztak Cambiassoék...

Maradonának mindent elnéznek. Neki Argentínában mindent szabad. Nem azért legenda, mert komcsi és kokós és csaló és hülye, hanem mindezek ellenére is az. Mi ezt innen nagyon nehezen értjük meg.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.08.17. 14:24:32

@Neil Blender: Azért az kissé durva, hogy ha valaki nem rejti véka alá a gondolkodását bizonyos dolgokról, akkor akár egy válogatottból is kimaradhat. Ez is mutatja Maradona elképesztő taplóságát, nekem eszem ágában nem lenne lenne kihagyni senkit ezért, példának okáért már írtam is, hogy Lucarellit is faszagyereknek tartom, annak ellenére hogy nem értek vele egyet, de becsülöm azért, hogy van markáns véleménye.

@Csöncsön: Igazad van, tényleg nem értem. Valóban mutatja ez a dél-amerikai helyzetet, hogy ott egy ilyen ember ennyi faszkodás ellenére legenda tud lenni, akinek bármit szabad. Hihetetlen.

Neil Blender 2010.08.17. 14:28:39

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: persze ezt én is elítélem, azaz Maradonának be kellett volna hívnia őket.

De hát láttunk már argentinában olyat is hogy az ereje teljében lévő Batistuta nem volt válogatott mert hosszú volt a haja... szal én már semmin nem lepődöm meg.

Ennek ellenére azt tartom hogy a játékos a "munkahelyén" azaz a pályán focizzon és ne politizáljon vagy hergeljen, azért fizetik és azért járnak az emberek megnézni őt és a csapatát...

danesdzsu2 2010.08.17. 14:31:13

@Csöncsön: Pedig nem volt az olyan régen, amikor még pénzt gyűjtöttek Isaura kiszabadítására. Mégis, mintha 1000 éve lett volna:)

Tika_ 2010.08.17. 14:57:20

jól megírt poszt, köszönet érte

OFF
no offense, de azért...:
@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:
"Mindenki tisztában van itt a blogon azzal, hogy milyen szurkoló vagyok"
szerénység rulez :D, aki meg nem törzskommentelő, annak Maradona megmondta, hogy mit :))

"ez nem az Index"
de az. Ez olyannyir az index, hogy egyébként oda is van rá írva ;)

Iustizmord 2010.08.17. 15:07:47

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: ugyan, kolumbiában már rég lelőtték volna, vö escobar andrás

popp · http://koncertblog.com/ 2010.08.17. 15:44:00

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Súgok valamit. Maradona egyáltalán nem azért legenda, mert komcsi, hanem egyedülálló játéktudása miatt, valamint szuggesztív egyénisége és karizmája miatt. Maradona olyan csapatokat vezetett győzelmekre (Napoli és a '86-os Argentína), amelyeket senki más nem vezetette volna.

Az argentínok szemében olyan érdemei vannak, amelyeket semmi nem tud zárójelbe tenni. Az egyébként csak pletyka szinten merült föl, hogy eltérő politikai nézetei miatt maradt ki.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.08.17. 15:55:42

@Tika_: Te most komolyan azt hitted egy pillanatig is, hogy kivagyiságból írtam az idézett részt? Másrészt a Sport Géza, az Index, ez egy blog, szinte kizárólag szubjektív írásokkal, még ha az Indexé is. Bár innen nézve az összes blog.hu alatt futó blog az Index, lévén az Index a tulajdonosa.

@Iustizmord: Szegény Escobar, bár az más cipó volt.

@popp: Köszönöm hogy rávilágítottál erre. Azt tudtad, hogy a Barcelonában is játszott? Tudom hogy odavagy érte, nyugodtan legyél is, amit játékosként mutatott az megközelíthetetlen, de amit azóta művel, azzal egyfolytában és saját kezével baltát ragadva aprítja a szobrát, tetszik vagy sem.

Neil Blender 2010.08.17. 15:58:53

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Az a szomorú (?) hogy max Európában ill. a jó erzeésű futballszurkolók közt aprítja a szobrot.

Otthon ő untouchable, ha az elnöki palotakorlátjáról szívja a csíkot, miközben a tömegre hugyozik akkor is csak legyintenek hogy ez a Diego egy ilyen csalafinta fiú. Istennek mindent szabad márpedig ő ott isten, és az is lesz amíg él. Utána meg méginkább.

Iustizmord 2010.08.17. 16:07:43

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: és maradona a barcában tudott egy olyan, de olyan rúgást bemutatni...

térdel az ellenfél fejét szétrúgva... K1-ben is világszám lehetett volna :o)

www.youtube.com/watch?v=LFjDvANb4ec

www.youtube.com/watch?v=nEeMSBy8EW0&feature=related

popp · http://koncertblog.com/ 2010.08.17. 16:14:16

@Iustizmord: Azt azért vágod, hogy ennek megvolt az előzménye? A bilbaoi Andoni Goicoetxea egy korábbi meccsen végig vadászta, végül olyan brutálisan lerúgta hogy hosszú hónapokig nem játszhatott Diego.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.08.17. 16:15:23

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Má' mé szomorú? Mert nyíltan vállalja a markáns politikai véleményét?

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.08.17. 16:19:46

@popp: Nem, azért mert egy utolsó faszkalap bunkó, aki a valaha volt kevés agyát is elgőzölte a kokóval. Egy szánalmas kabaré hosszú évek óta és ezzel a mentegetőzéssel, hogy ő egy legenda csak még röhejesebb. A politikának ehhez semmi köze.

Iustizmord 2010.08.17. 16:25:23

@popp: ismerem azt a becsúszást, akkor mintha sárgát ért volna, most meg 3 meccs eltiltást. a Bilbaoi mészáros, ugye

popp · http://koncertblog.com/ 2010.08.17. 16:31:56

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Az nem mentegetőzés, hogy ő legenda, hanem tény. Ezen sem korábbi heveny drogfogyasztási szokásai, sem a politikai nézetei nem változtatnak. A szobra ezektől a dolgoktól függetlenül megingathatatlan. Bármennyire is bassza csőrét ez gyűlölőinek (hogy ne mondjam irigyeinek).

Szerintem egyébként Di Canio a faszkalap, bunkó?

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.08.17. 16:37:00

@popp: Megvan hozzá a jogod, hogy mindenkiről azt gondolj amit akarsz. A politikai nézetek belengetését változatlanul nem értem, nem szimpatikus azért sem, de azzal lenne a legkisebb gond, ezredszerre mondom Lucarelli példáját.
Ha te szívesen tudnál a barátodnak egy ilyen embert, a te bajod.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.08.17. 16:50:22

@popp: Csupán az a gikszer, hogy te a politika miatt nem fogadnád el Di Caniót, aki amúgy normális ember, én pedig nem a politika miatt nem lennék kíváncsi Maradonára. Mindegy.

Iustizmord 2010.08.17. 17:02:35

@popp: per spec én a polgári focistákon röhögök jókat. ill mostanában nem olyan jókat.

Iustizmord 2010.08.17. 17:03:28

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: @popp:

látom ti minden vonatkozásban tézis-antitézis vagytok.

apropos, tudjátok mi az abszolút azkézis?

Iustizmord 2010.08.17. 17:05:30

@Iustizmord: a majom lába.

mert az kéz is.

Iustizmord 2010.08.17. 17:08:51

www.youtube.com/watch?v=R3zn_I9Xhxo

amúgy EZ a video hiányzott még innen, EZ egészen zseniális, mégha csak edzésen is csinálta meg.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.08.17. 17:18:21

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Az tény, hogy nem szimpatizálok a fasizmussal és általában a fasisztákkal sem, de inkább az aggreszivitása és a kategórikussága (tinnen távolról ezeket a tulajdonságokat feltételezem róla) miatt tartom faszkalapnak. Ehhez képest Maradona amellett, hogy kiváló focista egy szeretnivaló bohóc is.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.08.17. 17:49:38

@popp: Szeretnivaló bohóc? Na itt adom fel. :)
Azért remélem a komcsikkal se szimpatizálsz, úgy a szép ez.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.08.17. 18:15:23

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:

Parafrazeálva szavaid: Latin-Amerikát ezért is szeretem. :-)

Sehol másutt nem volna lehetséges a rajongásnak ez a színtiszta önfeledtsége. (Az isteni Diego c. filmet továbbra is ajánlom!)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.08.17. 18:26:19

@Csöncsön: Nekem ez nagyon antipatikus. Egy ember sem érdemel ennyi elnézést és rajongást.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.08.17. 18:38:47

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:

Hát egy ember nem is, de egy Isten? :-))

A dolog egyébként nem Maradonáról szól (szerintem), hanem az argentinok szeretet- és szabadságvágyáról, ami ha nem is feltétlenül tiszteletreméltó, de mindenképpen megható.

(Gondolj arra, hogy ott hasonló kultusza volt/van Evita Perónnak is, aki szinte mindenben az ellentéte volt Diegonak.)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.08.17. 18:49:49

@Csöncsön: ...és az is milyen érthetetlen számomra. Én érteni vélem ennek a szociális, történelmi tényezőit, de ettől a jelenség maga nem tetszik.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.08.17. 19:11:54

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:

Nekem jobban tetszik, mint a tartalmatlan hősködés karlengetve egy focipályán, pont azért, mert valóságos, átélt konfliktusok konvertálásáról szól, nem arról, hogy valaki nem tud elég jól focizni, ezért más módon akarja fölhívni magára a figyelmet.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.08.17. 19:17:02

@Csöncsön: Ez milyen érv, mondtam én hogy tetszik nekem a karlendítés? Ez az állandó vesszőparipa meg, hogy azért tesz valamit, mert ezzel palástolja a hiányosságait, kicsit unalmas. Di Caniónak nem kellett semmit sem palástolni. Mellesleg akkor megvan a megoldás a fentebbi videóra: a kisember azért verekszik, mert érzi, hogy nem elég jó. Hiszen te mondtad, más módon hívja fel magára a figyelmet.

Annyira elegem van ebből a Maradona imádatból, milyen ember az, akinek a legemlékezetesebb tette a pályákon egy oltári nagy csalás? Az a szerencse, hogy én még láthattam az utóbbi 50 év legjobb játékosát, aki nem Lanúsban, hanem Marseille-ben született.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.08.17. 19:28:11

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: "milyen ember az, akinek a legemlékezetesebb tette a pályákon egy oltári nagy csalás?"

:-)))

Azért ezt te sem gondolhatod komolyan. Maradona egymaga verte meg sorozatban a világ legstabilabb védelmeit, meghódította Katalónia és Nápoly szívét, utóbbit a vállára véve cipelte scudettóig, hosszú éveken át a világ legjobb játékosa volt, aki körül nem véletlenül alakult ki már aktív játékos korában A Legenda.

Számomra a "legemlékezetesebb tette" focipályán ez volt:

Túl a zenitjén, 30 évesen, egy dögunalmas meccs 81. percében egyszercsak _megvillant_ a zsenialitás, és eldöntötte a brazilok elleni vb-nyolcaddöntőt. Nem elfelejthető. Pedig én az _igazi_, a zeniten levő Maradonát nem is láttam. De ez bőven elég volt.

www.youtube.com/watch?v=Is1CxzEAxoI

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.08.17. 19:38:37

@Csöncsön: Teljesen mindegy hogy számodra mi emlékezetes tőle, bármilyen drukker, vagy átlagember, de legalábbis tízből hét azt az átkozott gólt fogja mondani, a legnagyobb csalások egyikét, ha megkérdezed, mi jut eszébe Maradonáról. Próbáld csak ki.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.08.17. 19:41:39

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:

Szerintem az angoloknak "lőtt" két gólja egyszerre (!) él az emberek fejében. A "kezezés és a szólógól".

Minden idők legnagyobb gólja, és minden idők legnagyobb blöffje. (Szimbolikus is ez, és jól is van így.)

Maradona mindig meg fogja osztani az embereket.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.08.17. 19:46:19

@Csöncsön: Kíváncsi vagyok hogy akkor is szimpatikus blöffnek tartanád, ha a magyar válogatottnak lőtte volna, széttörve egy álmot.
Bocsásd meg hogy nem szeretem. Messi legalább akkora lesz és mennyire sokkal szimpatikusabb, ég és föld.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.08.17. 19:54:01

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:

Na, az utolsó mondatoddal teljesen egyetértek. ;-)

Sehol nem állítottam, hogy "szimpatikus" blöff volt a kezezős gól. Pont ezért szimbolizálja az a két gól kitűnően a Maradona-jelenséget.

horas 2010.08.17. 20:53:21

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:
Kornél,nyomtam egy privát üzit,csekkold lécci.
THX

popp · http://koncertblog.com/ 2010.08.18. 09:37:00

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Kiváncsi vagyok mit szólnál, ha Németh kezezne egy hasonlót eldöntve egy magyar-román vébé-negyeddöntőt

Boodler 2010.08.18. 09:48:17

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:
"...tízből hét azt az átkozott gólt fogja mondani, a legnagyobb csalások egyikét, ha megkérdezed, mi jut eszébe Maradonáról. Próbáld csak ki."

Én vagyok a 10-ből 3-ból egy. :)
Nekem az edzői "munkássága" (VB-n, főleg a németek ellen) az, ami elsőre eszembe jut róla. Nyilván nagyban befolyásolja, hogy játékosként nem láttam és friss az "élmény" tőle a VB-n.

"Az a szerencse, hogy én még láthattam az utóbbi 50 év legjobb játékosát, aki nem Lanúsban, hanem Marseille-ben született. "

BEZONY!!

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.08.18. 13:01:42

@Boodler:

El kell keserítselek: azok közül, akik mindkettőjüket látták, tízből ha kettő nevezné jobbnak a marseille-it. :-)

rizla 2010.08.18. 13:11:36

@popp: engem azért eléggé zavarna a dolog, pláne, hogy ránkszállna románia, meg úgy kb a fél világ. egyébként mire mi vb-negyeddöntőbe jutunk, már csak létezni fog videobíró..

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.08.18. 14:03:10

@popp: Ha a kezezés után olyan baromságokat kezdene el mondani, hogy az a Turul Szárnya volt, akkor mélységesen szégyellném magamat, mint jóérzésű ember.

@Csöncsön: Más a baráti körünk.

halareaal 2010.08.18. 14:39:25

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: "Teljesen mindegy hogy számodra mi emlékezetes tőle, bármilyen drukker, vagy átlagember, de legalábbis tízből hét azt az átkozott gólt fogja mondani, a legnagyobb csalások egyikét, ha megkérdezed, mi jut eszébe Maradonáról. Próbáld csak ki."

az, hogy sokak szemében Maradona legemlékezetesebb tette a pályán az a csalás volt, az pont hogy nem Maradonát minősíti, hanem a közeget akik emlékeznek rá.

halareaal 2010.08.18. 14:41:59

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: a Messis párhuzamot nem pont abban a kommentben kellett volna elsütni, mert neki is volt egy ugyanilyen kezezése, ami bár nem vb meccsen volt, de nagyon kevésen múlt h nem döntött el egy bajnoki címet.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.08.18. 14:56:06

@halareaal: Tény. De nem is kezdett el utána baromságokat beszélni. Egyébként jó hogy mindenki leginkább Maradona kezezésére emlékszik, amilyen mesét kerekített köré, ez egyáltalán nem meglepő.
Ha simán csal, azt esetleg elfelejtették volna, de ezzel a végtelenül nevetséges sztorival amit nyomatott, szerencsére mindenkiben rögzült, hogy nem csak csaló, de még egy cinikus köcsög is.

Avanti Ultras 2010.08.19. 12:18:39

A 4-4-2 magazinnak adott Di Canio interjú:
sportgeza.hu/futball/pdc1214/

Di Canio, uno di noi!
süti beállítások módosítása