Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Indul a szezon - spanyol szuperkupa

2010.08.14. 21:18 Garcia bőrmester

Nem hangzik rosszul a spanyol szezon nyitányaként egy Sevilla-Barcelona szuperkupa mérkőzés. Kíváncsian várjuk, hogy vajon mennyire jön jól a felkészülés közepén járó csapatoknak a rangadó, amit az új idény első trófeájáért rendeznek meg. Míg a Sevilla szinte teljes csapattal vághat neki a ma esti meccsnek, addig a Barcelona több okból kifolyólag is, valószínűleg egy az ideálistól távol álló kezdőt küld a pályára. Az andalúziai gárda esetében parádés kezdet lenne, ha le tudnák győzni a katalánokat, míg Guardiola emberei közül. Többen olyanok is bizonyíthatnak, akik nem feltétlenül számíthatnak kezdő pozícióra az idény során. Tovább után rövid beharang, mert mindjárt kezdődik a meccs.

Az első mérkőzés a Sevilla pályaválasztása mellett kerül megrendezésre, ami duplán fontossá teszi számukra a derbit. Az első hazai tétmérkőzés mindig megalapozza a szurkolók további hangulatát főleg, ha az aktuális bajnok ellen lehet megnézni az „új” csapatot. Adrianón kívül, aki éppen a Barcelonában folytatja, jelentős távozója nincs a Sevillának, ha csak a tavasszal sok lehetőséget kapó Stankevicius visszatérését a Sampdoriához, nem tekintjük annak. A védelembe bekerülhet akár a frissen igazolt Dabo és a fiatal Luna is, de rajtuk kívül a tavaly megszokott embereket láthatjuk viszont a pályán, az előzetes hírek szerint. Nem okozna bombameglepetést a szedett-vedettnek ígérkező bajnok ellen, ha a legerősebb kezdőjével felálló Sevilla hazai pályán előnyre tenne szert a visszavágóra. Egyedül Jesus Navas utazott el Mexikóba a válogatottal, így ami a Barcánál gondot okoz, az itt nem lehet probléma. Arra is fény derül, hogy Luis Fabianót is megzavarták-e annyira a körülötte minduntalan felbukkanó, az átigazolásáról szóló hírek, mint Pavicsevicset és Rudnevset a Zalaegerszegnél.

Guardiola csapata számára is fontos kell, hogy legyen a szuperkupa, és most nagyon jól jön nekik az oda-visszavágós rendszer, mert idegenben talán pihentetheti a Mexikóban járt 7 főből álló válogatott különítményt, akik számára a világbajnokság után is alig jutott pihenőidő. Nem nevezhető éppen fokozatosnak a felkészülési időszakuk, mert a világhír azzal is jár, hogy a világ minden pontján kíváncsiak az emberek a Barcára. Ez pedig így a szezon előtt még több energiát felemészt, az amúgy sem túl friss játékosok esetében. David Villa leigazolásával nagyot fogtak és a már említett Adriano is rendkívül hasznos, több poszton bevethető ember, de Henry, Marquez, Yaya Touré és még Csigrinszkij távozása is a keret mélységét kérdőjelezi meg. A mai mérkőzésen és az egész szezonban több szó juthat majd Krkícnek, Thiagónak, Jonathan dos Santosnak és az esetleg előkerülő egyéb fiataloknak, ami így leírva nem is hangzik olyan rosszul. Az „új” emberek új lendületet kölcsönözhetnek a katalánoknak. Többen közülük jó eséllyel pályára is lépnek a sevillai mérkőzésen, ahol a cél nem is feltétlenül a győzelem kell, hogy legyen, mert a visszavágóra már valószínűleg teljes fegyverzetben állhat készen a csapat. Addig is azonban a Bojan, Ibrahimovics, Messi támadóhármas, mögöttük Keitával és a fiatalabbakkal a fentiek ellenére képes lehet legyőzni a Sevillát.
 

64 komment

Címkék: barcelona foci spanyol sevilla szuperkupa

A bejegyzés trackback címe:

http://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr892222072

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Domingo 2010.08.14. 22:25:37

Spanyolországban az El Classicók mellett messze a legérdekesebb meccseket e két csapat párharca hozza számomra. Bármennyire megvetendő módon történt is a nyári Fabregas-szappanopera, a Barca akkor is valahol egy titkos kedvenc már Kluiverték óta, míg a Sevillaval már jó ideje szimpatizálok. Most azért remélem az andalúzok odabasznak ízlésesen, aztán a visszavágót meg meglátjuk.

rizla 2010.08.14. 22:34:10

eddig rém gyenge a sevilla, a barca sem csillog, de hát szinte fullos B-csapat.

Csöncsön · http://pontilyen.blog.hu 2010.08.14. 22:42:35

Pokolian unalmas meccs. Főleg a töketlen, lusta, béna Sevilla miatt.

Everred 2010.08.14. 22:43:11

horváthferiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii

"az angol bulvárlapok - amelyek közül nem biztos, hogy mindegyik téved - szerint állítólag...."

Óriási! "Nem biztos, hogy mindegyik téved" - gyönyörű.

Közben egy rovar mászik a monitoromon, de amikor feljebb scrolloztam, és látható vált rizla avatarja, elröppent. Érdekes.

Csöncsön · http://pontilyen.blog.hu 2010.08.14. 22:43:36

Mire ezt leírom, majdnem egyenlítenek...

Mourinho már nem a király 2010.08.14. 22:48:52

Azért bosszantó, hogy ezeknél a B csapat embereihez is csak úgy ragad a labda, míg mi a Bayern ellen alig tudtunk 3 passzt adni egymás után, és akkor meg elpattant az embertől a laszti (vagy elvették)

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2010.08.14. 22:52:09

Luis Fabiano gólörömét látva...ebből se lesz OM.

rizla 2010.08.14. 23:01:07

na erről a fasziról még a vak is megmondja, hogy a serie A-ból szalajtották

Csöncsön · http://pontilyen.blog.hu 2010.08.14. 23:02:12

A Sevilla taktikája: olyan unalmassá tenni a meccset, hogy az ellenfél elaludjon, és aztán lecsapni.

rizla 2010.08.14. 23:05:03

@Csöncsön: hát altattak 45 percig, aztán csak leesett nekik, hogy itt most nekik kellene nyerni a papírforma szerint. ibrahimovicot szerintem hiba volt lehozni.

Csöncsön · http://pontilyen.blog.hu 2010.08.14. 23:07:59

@rizla:

Így is úgy is a visszavágó dönt. Így legalább lesz tétje.

rajaram 2010.08.14. 23:09:46

Az angolok miatt kénytelen voltam beszereltetni a Digi TV-t. Ha valamelyik új TV társaság megszerezné a spanyol bajnokságot, az nem érdekelne különösebben. Félévente megnéznék egy összefoglalót a neten, az untig elég.

rizla 2010.08.14. 23:10:56

@Csöncsön: hát nem tudom, jelenleg annyi a kérdés, hogy hányat lő a sevilla. azért ez egy kicsit gábri.

ott is van a harmadik, ugye.

rizla 2010.08.14. 23:11:39

@rajaram: ok! kösz a tájékoztatást!

Mourinho már nem a király 2010.08.14. 23:12:10

Hüha így már érdekesebb a dolog, bár 2-0 még simán meglehet otthon. Most aztán jön a siránkozás a válogatott meccsek miatt. (mondjuk valóban teljesen felesleges volt lejátszani őket, és a mai meccset is tehették volna 2 nappal későbbre)

rizla 2010.08.14. 23:14:10

@Anthony-Mourinho a király-: azért egy szuperkupa miatt nem lesz akkora siránkozás, elhiheted. engem nem ez bosszant speciel.

"egy messi sem csinál nyarat önmagában" újabb horváth sziporka, istenem, már hiányzott! már csak két hét és rendszeresen hallgathatjuk újra, belebizsergek a gondolatba !

rajaram 2010.08.14. 23:20:45

A Sevilla és a Valencia között óriási versenyfutás lesz a harmadik helyért. Nem lennék meglepve, ha ebben az évben megszorítanák a nagyokat és csak 48 ponttal lesz lemaradva valamelyikük. Iszonyatos izgalmak várnak ránk a spanyol bajnokságban. Gyenge idegzetűeknek nem ajánlott.

Csöncsön · http://pontilyen.blog.hu 2010.08.14. 23:24:36

Jobban bosszantott volna, ha az álmos játék elég a győzelemhez. Tessék megmutatni a visszavágón, hogy ki az úr a háznál.

Csöncsön · http://pontilyen.blog.hu 2010.08.14. 23:27:46

@rajaram:

Csak tavaly volt nagy különbség az első kettő javára. Egyébként a PL-ben, Serie A-ban sokkal nagyobb az átlagkülönbség az élbolyban.

rizla 2010.08.14. 23:30:26

picsafüst.

@Csöncsön: "Jobban bosszantott volna, ha az álmos játék elég a győzelemhez." engem nem. ez a dolog a kupákkal olyan, mint amit paul newman mondott a pénz színében: "pénzt nyerni jobban szeretek, mint dolgozni érte".

csak és kizárólag a sevillán múlt, de ezt már tudtuk jóelőre.

Csöncsön · http://pontilyen.blog.hu 2010.08.14. 23:33:26

@rizla:

Az előszezonban (és ez nekem az) veszélyesek a túl jó eredmények. Könnyen elaltathatják az edzőt és a csapatot.

Jobb, ha most jönnek ki a hibák.

rajaram 2010.08.14. 23:35:23

@Csöncsön: A spanyol bajnokság önmaga karikatúrája. Teljesen értelmetlen. Csak a 2 Barca-Real meccset kéne lejátszani és a kiesőket kisorsolni.

rizla 2010.08.14. 23:35:57

@Csöncsön: a helyzet az, hogy ezt a meccset azért nem lehet így sem felfogni, mert kb a fél csapat hiányzott. nem a fél KEZDŐ, hanem a komplett csapat fele, úgyhogy felkészülési meccsként is nehéz beszélni róla (de ezt mondjuk a többi előszezonbeli meccsről el lehet mondani).

Csöncsön · http://pontilyen.blog.hu 2010.08.14. 23:37:10

@rajaram:

Hát ami itt teljesen értelmetlen, az te vagy. :-)

Senki sem kényszerít rá, hogy nézd, ha nem tetszik.

rajaram 2010.08.14. 23:38:40

@Csöncsön: Ebben viszont neked van igazad :))) Önpusztító típus vagyok.

nasteey 2010.08.14. 23:39:01

@rajaram: Az angol bajnokság önmaga karikatúrája. Teljesen értelmetlen. Csak a 2 Chelsea-MU meccset kéne lejátszani és a kiesőket kisorsolni. ;)

Csöncsön · http://pontilyen.blog.hu 2010.08.14. 23:40:26

@rizla:

Valószínűleg emiatt az egész idénykezdet húzós lesz. Sokan még csak mostanában kezdték az edzéseket. Nem árt, ha tudja Pep is, hogy a B csapat terhelhetőségének is vannak viszont határai...

rajaram 2010.08.14. 23:43:33

@nasteey: Ez is igaz. De talán nem annyira nyilvánvaló,mint a spanyoloknál.

Mourinho már nem a király 2010.08.14. 23:50:10

@rajaram: Mondjuk nézd meg 95-től a Premier League győzteseket és a La Liga győzteseket. Ha nagy különbséget látsz a kettő között majd meséld el nekünk is.

vadkutya 2010.08.14. 23:52:03

Annyira jó lenne, ha a Barca meg az Arsenal bajnokságot cserélne. Akkor mindenki boldog lenne, én legalábbis tuti. Wenger meg, hajaj...

nasteey 2010.08.14. 23:57:19

@rajaram: Persze, hogy nem, erős sarkítás, de szerintem úgyanúgy ráhúzható mind a kettőre, ha már ebbe az irányba indulunk el. :)

Mellesleg sokkal jobban zavart Bojan "széljátéka", amikor Jeffren a padon ült. Még Messi beállása után is szélen volt, pedig meg lehetett volna próbálni egy helycserét. Nyilván így volt Messi a legveszélyesebb, de az utóbbi szezon utolsó fordulóiból kiderült, középen egészen használható Bojan. Erre ez a minimum esély is elszállt, mert kint tengődött szélen.
Illetve a 3. gólt illett volna elkerülni, ez tényleg _megye 2_ volt. :D
Egyébként meg nem mintha nem lenne képes a Barca 2 góllal többet rúgni a Nou Campban, de egy elveszített szuperkupa sem akkora tragédia.

rajaram 2010.08.14. 23:58:30

@Anthony-Mourinho a király-: OK. De azért ott néha beleszól az Arsenal is és nincs ezer pont különbség a győztes és a harmadik közt. De valójában igazad van. Sajnos idáig jutottunk.

rizla 2010.08.15. 00:03:31

@rajaram: most már nem akarsz valami önálló gondolattal is előállni?

Csöncsön · http://pontilyen.blog.hu 2010.08.15. 00:11:13

@nasteey:

Megint ez a "Bojan a szélen szar" szöveg. :-)

Nagyon nehéz egy közepesen teljesítő csapatból kiemelkedni. Pláne 19 évesen. Jesus Navas a világ egyik legjobb szélsője, de az első félidőben, amikor egész csapata ült, ő sem villogott a Sevillában.

Én továbbra is hiszek abban, hogy jó szélső lehet Bojanból. Ami ma nagyon nem működött (úgy, ahogyan egy igazi Barcelona szokott), az a középpálya volt.

sporttárs 2010.08.15. 09:24:15

De most komolyan, mi a szar tétje van ennek a szuperizének azon kívül, hogy ha a Barca nyeri, Csöncsönék már kezdik a számolgatást?
Halálérdektelen kísérleti edzőmeccs, ennyi.

danesdzsu2 2010.08.15. 12:17:47

@vadkutya: Hát, ha a BL-t ilyen nagylelkúen meghagyod a Tottenhamnek, egye penész...:D

töröltprofil (törölt) 2010.08.15. 12:18:11

A Sevilla legyőzte a Barca C-t :D
A Nou Camp-ban szerintem simán kikap a Sevilla.

Csöncsön · http://pontilyen.blog.hu 2010.08.15. 13:13:01

@sporttárs:

45.000 néző azért kiment, hogy megnézze. A visszavágóra meg lehet, hogy kétszer annyi megy ki. (Hány Vidi-meccsen is jön össze ennyi?) ;-)

nasteey 2010.08.15. 13:49:09

@Csöncsön: Mondjuk úgy, hogy azon a szélen a tényleg szélső Jeffren jobb lett volna, ill. ha már bejön Messi aki képes szélen is játsszani, akkor cserélhetett volna Bojan-nal. Valószínűleg Messi veszélytelenebb lett volna (nem mintha...) , de Bojan nem szamított volna emberhátránynak.

@sporttárs: 8-8-at nyert a Barca és a Real, ha most elvinné a Barca, lehetne előzni. :D
Meg egyébként is, ha már valahol elindulsz, próbálj meg első lenni, különben értelmetlen az egész.

Egyébként ajánlom az eurobarcát, ahol néhányan az összes fiatalt az edzővel küldik el a fenébe, mert egy jelentéktelen(ebb) kupa odavágóján kikapott a csapat. :DDD

Csöncsön · http://pontilyen.blog.hu 2010.08.15. 14:16:19

@nasteey:

Oké, ezt aláírom. Jeffren jelenleg tényleg jobb szélsőnek.

ferenck · http://agens.blog.hu/ 2010.08.15. 15:24:06

hosszu ido ota ez vt az elso oan barca-meccs,amit abban a nyugodt tudatban ultem le megnezni,h ugyis ki fogunk kapni. igy kifejezetten meglepett az elso felidei vezetes,maxwell zsenialis passzt adott,ibra (akit vagy a szunetben,vagy sokkal kesobb csereltem vna le) is jol megoldotta. amikor militot is lekapta pep,mondom,tuti kapunk meg 1et,aztan rogton jott is a 3. gol. egyertelmuen sokkal jobb vt a 2. felidoben a sevilla. jonathanra vtam kivancsi,de nem tudom megitelni. az viszont gaz,h na nincs busquets,nincs vedekezo kozeppalya. pedig sergiot sem tartom szupernek. yaya es marquez egyuttes elengedese nagy kar,de akkor tenyleg jojjon mar az az agyatlan mascherano,sergio rombolni,o focizni nem tud,ketten 1utt csak osszehoznak vmit. persze nem hinnem,h sokszor lennenek 1utt a palyan. az sem izgat,ha nem nyerjuk meg a szuperkupat,de sztem otthon meglesz a 2-0. de inkabb ne nyerjuk meg,minth vki (pl. andriska) leseruljon

montipájton 2010.08.15. 15:44:59

Ergya volt nagyon a Barca-védelem.

Blaugrana (törölt) 2010.08.15. 23:16:52

@Csöncsön: Bojan jó szélen, de csakis bal oldalon.
Egyébként szörnyű nézni ami történik ezzel a sráccal. Az ég világon semmit nem fejlődött, sőt még rosszabb teljesítményt nyújt, mint Rijkaard alatt.

@ferenck: Milito 2 gólban is nyakig benne volt. Mind a 2x ő volt az utolsó beragadt védő, akinek köszönhetően éppen csak nem volt lesen a góllövő sevillai.

A legnagyobb gondom az volt a játékunkkal, hogy sokkal kevesebb passzal játszottunk, mint ahogy szoktunk. Látszólag nem bíztak eléggé egymásban egyes játékosok és passz helyett inkább egyénileg próbáltak szituációkat megoldani.

Csöncsön · http://pontilyen.blog.hu 2010.08.15. 23:26:53

@Blaugrana:

Bojan még mindig rendkívül fiatal, nem hiszem, hogy aggódni kellene miatta. Hol van a világon olyan játékos az ő korosztályában (és ki az?), aki egyértelműen jobb nála, vagy akiben egyértelműen nagyobb a potenciál? [Például most mindenki Özilt vagy Müllert vágná rá, de korántsem biztos, hogy ők jobb játékosok Krkicsnél, az meg pláne nem, hogy mondjuk öt év múlva is jobbak lesznek.]

halareaal 2010.08.16. 00:01:25

@Csöncsön: hát az azért biztos, h eddig többet tettek le az asztalra. Krkic vmikor most 20 éves, azért ilyen idősen már bőven tarthatna előrébb, a felnőttek között valójában eddig nem sok vizet zavart.

Csöncsön · http://pontilyen.blog.hu 2010.08.16. 00:17:29

@halareaal:

Vegyük figyelembe, hogy Müllernek Podolskit és Gomezt, Krkicsnek pedig Villát és Torrest kellett (volna) kiszorítania a válogatottban. A klubjában meg Eto'o-t, Henryt és Ibrahimovicsot.

Lehet, hogy előbbieket Bojan is kiszorította volna már.

Titi120 2010.08.16. 00:30:38

@Csöncsön:
Nem kell mindenkinek a Barcelonában játszani, illetve pontosabban fogalmazva nem kéne feltétlenül a Barcelonának foggal - körömmel ragaszkodnia azokhoz a fiataljaihoz, akik csak epizódisták lehetnek a közeljövőben.

A Bayern pl Lahmot és Kroost is kölcsönadta annak idején, mert várható volt, hogy akkor még nem lesznek fix kezdők, havi 2 x 25 percekkel meg nem fognak sokat fejlődeni.
Mindkettőjüknek sokat használt a stuttgarti illetve leverkuseni kitérő.

A Barcánál ez valahogy nem opció, pedig a Villa, Ibra, Messi, Pedro négyesfogat mögött idén se sok jóra számíthat Krikic vagy Jeffren.

Csöncsön · http://pontilyen.blog.hu 2010.08.16. 00:49:21

@Titi120:

Egyetértek. Szerintem is kölcsön kéne adni. Például egy Valenciában simán kezdő lehetne, izmosodhatna, és a játékstílusban sem lenne olyan nagy váltás utána visszajönni a Barcába.

halareaal 2010.08.16. 00:59:19

@Csöncsön: Pedronak pl sikerült szinte rögtön berobbannia, amint komolyabb lehetőséget kapott. mind a Barcába, mind pedig a spanyol válogatottba. tudom h ő idősebb, de ettől még felnőtt meccsen, Barca-szintű csapatban egyáltalán nem volt több rutinja, mint Krkicnek, sőt.
egyébként pedig tény h nehezebb dolga van a csapatba kerüléssel, mint más fiatalnak, de ez csak egy ok arra h miért nem tart előrébb, egyáltalán nem következik belőle h amúgy annyira jó lehetne. lehet h Gomezt és a többieket ő is kiszorította volna, de az is lehet h ha mondjuk nem a Barcában játszik, akkor nem is lenne jegyzett játékos.

horas 2010.08.16. 01:03:24

Pedro lényegesen jobb mint Krkic.
Krkic-től még mindig várjuk,hogy mitől is olyan hihetetlen nagy tehetség,Pedro sokkal kiforrottabb játékos,viszont egyedfejlődésben kb egyforma szakaszban tartanak.

rizla 2010.08.16. 01:51:12

bojan posztja KÖZÉPCSATÁR, és ott nagyon is jól játszott az előző szezon végén, ki is ütötte ibrát a kezdőből. a szélen persze hogy fisifosi, akármiről is ábrándozik csöncsön. egyszerűen olyan a mozgása, a gondolkodása a pályán, hogy legjobban ékként érzi magát, akkor mindig magabiztosabbnak, tudatosabbnak tűnik. nem fair elővenni egy meccs után, ahol a jobb szélen szenvedett (és pep ott hagyta!), mert ott MINDIG szenved.

rizla 2010.08.16. 01:52:13

@Csöncsön: most már nem adnám kölcsön. tavaly aláírtam volna bármikor, de engem meggyőzött tavasszal, abszolút használható csereember centerként. ismétlem: centerként.

Csöncsön · http://pontilyen.blog.hu 2010.08.16. 08:38:18

@halareaal: @horas:

Az Inter elleni BL-elődöntőben csak belőtte a továbbjutást érő gólt, még ha anullálta is a bíró. Inkább az a gond, hogy nagyon ritkán fér be a kezdőbe, mert világklasszisok játszanak előtte. Pedro egyrészt idősebb (ilyen korban sokat számít két-három év különbség), másrészt a posztja is egy kicsit más.

@rizla:

Szerintem nemcsak én ábrándozom arról, hogy Bojan jó szélső lehet, hanem Pep is. Aztán persze nem bánnám, ha végül klasszikus centerként törné át a gátjait. (Én sem úgy gondolom, hogy olyan szélső lehetne belőle, mint mondjuk Navasból, aki csak szélső, és semmi más, inkább olyan, amilyen Pedro, a támadójáték izgő-mozgó mindenese.)

nasteey 2010.08.16. 19:38:02

Nem értem mi ez a nagy Bojan dilemma. 2009-ben a kupában volt húzóember, a tavalyi szezonról meg csak pozitívan lehet nyilatkozni. Az utolsó 10 fotdulóban elég sokat játszott, és akkor szinte mindig be is talált. Bilbao, Villarreal, Depor, Sevilla. Nem hiszem, hogy ezt gyengének lehetne nevezni, és a kölcsönadásán kellene gondolkozni.

Már csak azért sem, mert így van a 3 posztra 5 (+Jeffren) játékos, ennyi meg kell egy szezonra.

nasteey 2010.08.16. 19:42:05

Remélem eltűnt az éterben az előző kommentem.

Csöncsön · http://pontilyen.blog.hu 2010.08.16. 19:46:33

@nasteey:

Biztosan nem tűnt el, csak várni kell az előbukkanásra. (Azért írom ezt a kommentet, hátha megjelenik.)

Csöncsön · http://pontilyen.blog.hu 2010.08.16. 19:55:31

@nasteey:

Villa, Ibra, Messi, Pedro, Iniesta, Jeffren, Bojan: ez ugye 7 ember három posztra, feltételezve, hogy Ini jobbszélre is tökéletes megoldás.

A probléma onnan indult ki, hogy Blaugrana szerint Bojan megakadt a fejlődésben. Ez szerintem sem feltétlenül igaz, mindenesetre több játéklehetőséggel valószínűleg gyorsabban fejlődhetne, ezért került szóba a kölcsönadás. (Ami az ifjú német sztároknál beválni látszó metódus.)

nasteey 2010.08.16. 20:31:00

@Csöncsön: Ennyi középpályással inkább ne erőltessük Iniestát eggyel előrébb. :)

Egyébként meg gondolom neked (nektek), mint Barca szurkolóknak nem kell bemutatni itt mennyire megy a kölcsönadás dolog, vagy ha kölcsönadnak valakit, az milyen karriert fut be a Barcában.
Kapásból nem is tudnék olyat mondani, akinél ez bevállt volna.