Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Új (h)arcok - magyar válogatott

2010.08.10. 17:55 Garcia bőrmester

Mindig az az érzésünk a magyar válogatottal kapcsolatban, hogy újra és újra van valamiféle nekibuzdulás, de valahogyan inkább tartunk a következő megmérettetésektől, mintsem, hogy egészséges drukkal, esetleg önbizalommal vágjunk neki szurkolóként a következő válogatott-korszaknak. Nincs ez másképp most sem. Inkább temérdek kérdés motoszkál a fejünkben, ahelyett, hogy tisztábban látnánk. Az első mérkőzés előtt, sőt valószínűleg utána sem fogjuk pellengérre állítani az új edzői stábot. Egervári Sándortól – első körben - semmi egyebet nem várunk, mint, hogy világos elvek és valós teljesítmények alapján rakja össze a csapatot. Természetesen ezzel egy időben, valamilyen sportszakmai, élettani vagy bármilyen józanésszel felfogható, és szintén világossá tett elmélet alapján építse be lehetőleg a fiatal, tehetséges játékosokat a kimustrált, tehetségtelen elődök helyére. Ebbe az UEFA rendszere most beleszól azzal, hogy a hivatalos játéknapon kell megrendezni a számunkra rendkívül fontos U-21-es Eb-selejtezőt is. Hajtás után csak úgy passzióból, meg azért mert mindenki körülbelül két évente megteszi Magyarországon, eljátszunk a gondolattal, de csak pont olyan felhőtlenül, mint kiscica a gombolyaggal, hogy kik alkotnák a leendő magyar válogatottat, milyen rendszerben játszatnánk őket és mik lennének a mi elveink a válogatás során. Mielőtt bárki ránk sütné a bélyeget, hogy könnyű a karosszékből, felelősség nélkül, a játékosok személyes ismerete nélkül döntögetni karrierekről, elismerjük, hogy igen, ez így van, de ez most mindegy.

A holnapi válogatott meccsek előtt az a legfontosabb kérdés, hogy a szakvezetés miért nem tud egyértelműen állást foglalni a tekintetben, hogy melyik találkozó a fontosabb. Konkrétan Koman beválogatása a keretbe bassza kissé a csőrünket, mert egy felemás megoldásnak tűnik. Nyilván az ő és Németh játéka járult hozzá nagyrészt a fiatal csapat eddigi sikereihez, így ő pótolhatatlannak tűnik Boszniában. Amit nyerhetünk vele az angolok ellen, hogy életében először együtt játszik majd valószínűleg egy félidőt a felnőtt válogatott többi tagjával, ami a hangsúlyozott csapatépítés szempontjából vajmi kevésnek tűnik. Ráadásul az ő posztján van pár más játékos a keretben, míg Németh posztján nincs, ellenben őt már sikerült ideig-óráig pótolni az U-csapatokban. Anélkül, hogy kárognánk, mint a varjak, csak leszögezzük, hogy nem értjük. Összességében az a rossz a jelenlegi keretekkel kapcsolatban, hogy nem derülhet ki Egervári valós szándéka, hogy mely fiatal játékosokra építene a felnőtt válogatott selejtezői során. Ez botrány, és nagyon messzire, konkrétan a válogatottak és a klubok érdekkülönbségeinek régóta feszegetett kérdéséhez vezet.

A fentiek ellenére, a bevezetőben említettek szerint az alábbiakban megpróbálunk egy olyan keretet összedobni, ami véleményünk szerint a jelenlegi legjobb játékosokból áll  azzal, hogy miért ne lehetne a 20-21 éves játékosainkra ugyanúgy alapozni, mint ahogy ezt erősebb válogatottaknál is megteszik. Azt érezzük, hogy a fiatalok még sok tekintetben nem erősebbek az általunk kezdőként számba vett „nagycsapat” tagjainál, de, hogy utóbbiak kiesése esetén, miért ne lehetne a hiányposztokon a legjobb fiatalt bevetni, azt nem látjuk be.

Az a pozitív meglepetés ért saját válogatott keretünk összeállítása során, hogy igenis találtunk 30 játékost, akiknek a neve felkerülne a meghívhatók közé. Mindezt úgy, hogy legelőször kénytelenek voltunk lesújtó ítéletet mondani néhány játékos eddigi válogatottbeli teljesítményéről és elméleti kapitányságunk idejére száműzni a keretből. Azzal kezdődne, hogy Szélesi, Vanczák, Bodor, Tímár, Gyepes, Tőzsér, Hajnal, Torghelle és Priskin csodát kellene, hogy tegyen klubjában az újabb meghívóért. Egyenként nem is érdemes hosszan fejtegetni, hogy melyikük miért nem kapna tőlünk mezt és, hogy őszinték legyünk, leginkább még Sanyit sajnálnánk, mert a többiekkel ellentétben ő legalább magához képest jó volt néha. Ez a csapat most már nem róluk szólna. Az alapvető válogatási elv, egy válogatottról lévén szó, az lenne, hogy minél többféle játékos legyen a keretben, hogy az adott ellenfélhez és meccsszituációhoz a legmesszebbmenőkig alkalmazkodni tudjunk. Következő lépésként kellene azért egy alapvető taktika, azokra a játékosokra építve, akiket kulcsembereknek vélünk, de mégis oly módon, hogy az elvileg lyukas posztokat is inkább a legjobbnak vélt futballistákkal töltsük fel, mint a közepes vagy gyenge képességű, de a hiányposzton játszó játékosokkal. Nézzük akkor az általunk megálmodott 30-as keretet, amely 4-2-3-1- es rendszerhez volna kitalálva, amelyen az alábbiakban vázolt átalakítások is elvégezhetők lennének.

Rögtön a kapus poszton megakadnánk, hiszen érdekes módon a Király, Babos, Szűcs, Végh, Sáfár generációt egészen erősnek mondanánk, ha a pár évvel ezelőtti önmagukat vesszük és azt, hogy mögöttük konkrétan senki nincs. Fülöp 27 éves, de még mindig csak ígéretnek tűnik, hogy normális csapatban stabil kezdő lesz. Ahogyan azt már több posztban illetve kommentben is körüljártuk a fiatal generáció tagjai, Gulácsi, Megyeri, Bogdán általában a kispadon hesszelnek ezért nehéz szívvel bíznánk rájuk is az 1-es mezt, de: 1-es mezben mégis: Gulácsi Péter. Bízunk benne, hogy talál állandó játéklehetőséget a szezonban, mert akkor egyértelmű, emellett eddig szinte minden sorozatban találtunk olyan kapushibákat, amelyeken fontos meccsek mentek el – ha voltak egyáltalán fontos meccsek - vagy csak jobb híján maradhatott az addigi portás, így igazából nincs félnivalónk attól, hogy Gulácsin megy majd el a kijutás. Közvetlen helyettese: legyen Fülöp, de csak addig, amíg egy másik fiatal nem kerül előtérbe a klubjánál.

A védősorban a Bodnár, Juhász, Horváth, Leandro négyest látnánk a legszívesebben. Juhász bizonyította, hogy ott a helye, míg Horváth lehetne a megszokott párja, aki eddigi kevés meccsé még nem hibázgatott olyanokat, amik miatt a fent felsorolt középső védőket nagyon messzire zavartuk volna. Bodnár valószínűleg nem egyszerű ember, de amit sokan hibaként rónak fel neki, hogy túl sokat megy előre, majd nem ér vissza az ostobaság. A gyakran tapasztalt tesze-tosza alapjátékunkon pont a felfutó szélsővédő segíthet. Ugyanez vonatkozik Leandrora is, ha kell tud lőni, cselezni, kényszerítőzni, nem lassú, nem ostoba és talán fegyelmezettebb is, mint Bodnár. Közvetlen helyetteseik: Lázár Pál, Debreceni András, Kádár Tamás, Elek Ákos.

Két szűrővel próbáljuk meg alapvetően, ami kulcsposzt és erre találtunk is két olyan játékost, akik a válogatottban nem szoktak lefelé kilógni, fegyelmezettségre bírhatók és a támadásokat is tudják segíteni. Vadócz Krisztián, Huszti Szabolcs. Vadócz számunkra egyértelmű, míg Husztival kapcsolatban felmerülhet, hogy miért ezen a poszton. Mert többször láttuk tőle, hogy akaratos, kemény és jó a kondija is, ezen kívül pedig nagyon sokat használhat neki, ha érzi a kapitány bizalmát és fontos láncszem, aki nem Dzsudzsák helyettese, vagy kényszercsatár. Husztinak játszania kell. Helyetteseik: Vass Ádám, Varga József. Előbbit régen láttuk, akkor egy-egy hiba becsúszott nála, de az elmúlt időszak szűrői közül (Dárdai kivételével) senkiben nem láttunk semmi olyat, ami miatt válogatott szinten megkaphatná ezt a posztot. Varga esete nehezebb, mert ő olyan erényeket csillogtatott tavaly kb. 3 hónapig, amelyek önbizalmon múlnak nem tehetségen, ez pedig helyreállítható. Az, hogy valaki gürcöl, rengeteget fut alap elvárás 20 éves kor körül, de az, hogy felérjen a kapuhoz is, lövésekre vállalkozzon, és úgy nézzen közben, mint akit szétvet az akarat, azt az edző feladata kihozni belőle. Mindenesetre töretlen a bizalmunk a két fiatal iránt.

A két szélen Dzsudzsák és Rudolf kap helyet nálunk. Mégpedig azért, mert itt azokra az emberekre van szükség, akikben a legtöbb egyénieskedésre való hajlam lakozik, és most kifejezetten nem rossz értelemben. Mindketten szoktak olyan helyzetben játszani, hogy szinte a félpályától rájuk van bízva a megoldás megtalálása. Mi is rájuk bíznánk ezt, bízva abban, hogy alapvetően jó játékot, cseleket, hosszú felsőbe tekert gólokat is várunk. Helyetteseik: Farkas II Balázs, Laczkó Zsolt. Bennük látunk akaratot is tehetséget is és mindkettőt kipróbálnánk a rosszabbik lába felőli szélen is, mint a kezdőket, mert a megtolom-ellépek alapeleme a játékuknak és hátha tudnak kapura is lőni. És most jön a szentségtörés: lehet hőzöngeni, hogy végre megvan Gera posztja: az árnyékék. Ekkor már csak az a kérdés, hogy kinek lenne az árnyéka. Torghellét és Priskint kihúztuk, Szalai vagy Futács fasza lehet, de az a baj, hogy Gera jelenleg jobb centernek is náluk. Németh Krisztián természetesen kap lehetőséget, de az érzésünk az, hogy mellé kell még egy csatár. Szóval 10-es poszton Buzsáky, helyettese Koman, centerben pedig Gera, helyettese Szalai. Gera centerjátéka nem jelentené azt, hogy nem léphet vissza, sőt, ebben az esetben, akár a szélről Rudolf, akár a középpályáról, leginkább Vadócz beléphetne mögé a helyére és így nyerne értelmet az, hogy egy csatárral állunk fel. Abban az esetben viszont, ha a szélen sikerülne levinni a labdát, akkor is egy olyan centerünk lenne, aki fejjel is jó középen. Persze, ha bármely tetszőleges csatár olyan formát mutat, ami alapján joggal bízhatunk benne, hogy fel lehet rá tenni a labdákat és nem is tűnik el egész meccsre a tizenhatos környékén, akkor jöhet Gera visszább, de addig ezt nyugodtan meg lehetne próbálni. Amikor egy ékkel játszottunk, akkor is mindig az volt, hogy Sanyi visszakerült a félpályára és a hasán táncoltatta a labdát, amíg az meg nem juhászodott, erre is alkalmasabb Gera. Buzsáky vagy Koman jó formája, játéka esetén pedig nem veszítenénk annyit Gera előrébb helyezésével, mint amennyit akkor, ha Gera szervezne és egy balfasz csatárra kellene kihegyezni a befejezést.

Elgondolkodtató, de korántsem elvetendő ugyanakkor a gondolat, hogy amennyiben mégis ragaszkodnánk Gera árnyékékként való szerepeltetéséhez, akkor névtől és múlttól függetlenül, az adott válogatott meccs előtti két hétben legjobb formában játszó csatárt hívnánk be még a keretbe, legalább cserének. Az egycsatáros játékban ugyanis, a befejező ember veszi ki a legkevesebb részt a támadásépítésből. Az marad a feladata, hogy azt a pár beadást, elé pattanó labdát megtalálja és beverje. Ehhez leginkább jó passzban kell lenni, ami egy csatárnál a rúgott gólok számában mérhető. Így kerülhet képbe, akár Tököli vagy Kenesei, akik egy-egy meccsre igenis jók lehetnek, talán jobbak, mint Torghelle vagy Priskin. Ebből a megfontolásból, minden keretben helyett kapna az adott rövid időszakban sok gólt szerző csatár is.

A 30-as keretet a felsoroltakon kívül az alábbiakkal „töltenénk fel”: a fiatalabb korosztályból: Korcsmár, Gosztonyi, Simon, Lázok, Tóth Bence míg a kipróbált játékosok közül: Halmosi, Tóth Balázs.

Ez a poszt kifejezetten vitaindító szándékkal készült, ugyanakkor mi magunk szívesen látnánk a felvázolt kezdőt, keretet és taktikai megoldásokat megvalósulni. Amit elkövettünk, lehet, hogy sokak számára gondolatbűnözés, de nem megmondóember jelleggel, hanem egy életképes variáció nagyérdemű elé tárásával próbálkoztunk.
A holnapi meccseken újra odaülünk a képernyő elé és szorítunk mindkét csapatnak, mert a kicsikben bízunk, a nagyoktól meg ismét várunk valami új lendületet.
 

504 komment · 1 trackback

Címkék: magyar foci válogatott

A bejegyzés trackback címe:

http://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr882212818

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az emberek hülyék - Gera és a Pool 2010.08.11. 16:46:52

Jaj, de megnevettetett a Sportgéza! Párszor már írtam bakijaikról, de ez most csupán a véletlenek nevettető összejátszása. Adott ugyebár ez a cikk, miszerint lehetséges, hogy Gera a Liverpoolba kerül. Szép álom, ő talán még játszana is a csapatban (mek...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Árpádka 2010.08.11. 22:52:50

Na ez ennyi volt,azért kár volt Londonba menni hogy 10 perc focival megverjenek és elveszítsük a veretlenséget.

Szaffi B. 2010.08.11. 22:52:57

@rizla: Én hálisten némán nézem (elaludt a kölök mellettem)

dzzzzz 2010.08.11. 22:53:19

Fölösleges cserék? Akiket amúgy is ismer? Bognár, miért?????!?!!?!?!??!?!?!

Árpádka 2010.08.11. 22:54:15

@originalBalintos: javítok és Király 2-1magyarország .
Rájöttem Király tippmixel.

Szaffi B. 2010.08.11. 22:54:57

Királnyak amúgy tök jó a szerkója (király :P) pont ilyen gatyám van, amiben ablakot szoktam pucolni. De komolyan. :PPP

Domingo 2010.08.11. 22:55:07

@Dr Jozef Vengloš: Volt egy olyan hír, hogy átigazolási kérelmet nyújtott be a germán kenguru, de erről szó sincs. A Fulham egyáltalán nem akarja elengedni.

sporttárs 2010.08.11. 22:55:15

Nem tudom, nekem Koman a klasszikus régi irányítókra hajaz, sajna futómennyiségben is. Az egy dolog, hogy jól passzol.
Na, majd remélem tényleg sokat játszik SzériÁban.

Lipták lecserélése értelmezhetetlen volt, középső védőben variálunk meccs közben?? Biztos megígérte Sanyi bácsi Gyuri ácsinak, hogy nem koptatja el, szombaton MTK. (Vagy sérülés még esetleg.)

montipájton 2010.08.11. 22:55:20

"Láttunk biztató jeleket." Na, vajon hányan fogják ezt elmondani?

Amúgy Várhidinek igaza van: a komoly gond az, hogy a védekezésünk kevés.
Azt remélhetőleg egyetlen "szakértő" se gondolja, hogy a magyar válogatott Helsinkitől Stockholmig bárhol komoly csapatok ellen a támadójátékával fog dominálni. Úgyhogy VÉDEKEZÉST kell alkotni, kitalálni, összerakni stb., aztán kezdhetünk álmodozni, hogy mi leszünk az új szlovákok vagy szlovénok stb. Addig tök felesleges, tőlem Dzsudzsák is lehet center, nem ezen fog múlni.

És??? 2010.08.11. 22:55:39

Zolival mi a baj miert akarja agyonrugni a kapusokat-uefa donto..komolyan nem lehet elpaszolni vagy kulsovel elporgetni vagy a feje fole vagy valami,,????????

SimiTomi 2010.08.11. 22:57:10

Segítsen valaki, milyen forradalom lett volna, ha nyerünk?

montipájton 2010.08.11. 22:57:42

@rizla: Gerával öt órát beszélgetett Egervári, olvashattuk. Baszki, azt meg elfelejtette megmondani neki, mit csináljon szemben a kapussal. )))

dzzzzz 2010.08.11. 22:57:59

Ha Egervári többet ne mpróbálkozik olyanokkal, mint a Walcott-Vanczák párhard, akár még a világranglista 45-40. helyét is elérhetjük!

Szaffi B. 2010.08.11. 22:58:01

Nem baj, Cseh Laci nyert, volt magyar himnusz meg minden.

rizla 2010.08.11. 22:59:19

@montipájton: "Amúgy Várhidinek igaza van: a komoly gond az, hogy a védekezésünk kevés."

és a támadásunk mi? amúgy koeman pontosan erre tapintott rá, és a selejtezőkön rekordkevés gólt is kaptunk egy magyar válogatotthoz képest. de ő persze hülye fasz bognárék szerint.

Árpádka 2010.08.11. 22:59:42

Legalább ott van Cseh Laci Gyurta Dani És Hosszú Katinka. meg az U20

dzzzzz 2010.08.11. 23:00:21

@rizla: Husztit jobboldalt játszatta, ennél nagyobb bűn nincs!

popp · http://koncertblog.com/ 2010.08.11. 23:00:25

@sporttárs: Egyiptomban rengetgeget szaladt a Voló, meg a két Bari meccsen is amelyen láttam.

horas 2010.08.11. 23:00:38

Az a baj tipikus magyar tesze-toszaság,hogy nem kihasználja a helyzetet,hanem kisodródik belőle,a gól elött is sokáig cipelte és a ziccernél is elöbb elkellet volna lőni,mert befele nem tudott menni a védőtől....kisodródott

Domingo 2010.08.11. 23:00:41

@Leon Trout: Angol
@montipájton: pluszegy.
@sporttárs: Koman inkább a klasszikus felfújt lufira hajaz.

Árpádka 2010.08.11. 23:01:49

Ako küldjuk Sanyi bát a nanóba?

Árpádka 2010.08.11. 23:02:26

@Domingo: mindentől függetlenül a gólban volt érdeme

Domingo 2010.08.11. 23:02:43

Néhány perccel az angol-magyar lefújása után Egervári Sándor lemondott.

És??? 2010.08.11. 23:02:55

igen igen vissza sirjuk a Sanyinkat.Ez a nyegle foci amit rudolf veghez vitt ,hat ennyi erövel akkor má Tököli is lehetne vagy Kenő.Bár ha jobban bele gondolunk végül is a Juhász,meg a mai Lipták mellé még 8középályást.Ah a kapuba is egyet..

rizla 2010.08.11. 23:03:01

@popp: nem volt rossz szerintem voli, csak ő sem való a jobb oldalra (persze ha ott fog játszani, ezt tuti nem fogják szétsavazni bognárék, bezzeg gera a jobboldalon...)

popp · http://koncertblog.com/ 2010.08.11. 23:03:23

@rizla: legalábbis a fodballhoz nem ért egy kukkot sem.

rizla 2010.08.11. 23:03:45

@Domingo: "Koman inkább a klasszikus felfújt lufira hajaz. "

most láttad először, igaz?

montipájton 2010.08.11. 23:04:37

@rizla: Világos, de arra utaltam, hogy ez a "magyaros stílus támadóstílus" duma felesleges baromság, mi sosem fogunk azzal komoly meccset nyerni, hogy elöl úgyis megoldja valaki, egyszerűen meg kell tanulni olyan komolyan és szégyenérzet nélkül rombolni, ahogy pl. a szlovénok tudtak, már ha az a cél, hogy kijussunk valahova és nem az, hogy Puskásék zsenijéről értekezzünk még 120 évig.

na, közben Eegervári elégedett a védekezéssel, már Lipták lecseréléséig, ezek szerint az kényszer volt.

horas 2010.08.11. 23:05:27

@horas: Illetve túl egy lábas ezt Cambiasso beverte volna pedig nem támadó,Gera a mai meccsen bebízonyította,h ő inkább magyar sztár mint Premier League.

Domingo 2010.08.11. 23:06:24

@rizla: Nem, csak arra gondoltam, hogy mindenki Komanozik, de a fickó még nem játszott 5 meccset Olaszországban, meg a válogatottban együttvéve.

Szaffi B. 2010.08.11. 23:07:24

@montipájton: "na, közben Eegervári elégedett a védekezéssel,"

:D :DDDDD

rizla 2010.08.11. 23:07:39

"a hosszút is próbáltam védeni, a közepét is, és pont a fülem mellett"

safkopvxkcvpoxcibkopdfbkpogpősdfogpőospőgopőcolvbpőgbosdpőgospőgl

SimiTomi 2010.08.11. 23:07:41

@Domingo: Na, akkor pont jókor gagyarászott a gyerek, mert úgy értettem, hogy nálunk lesz. Meg is ijedtem, hogy idén véletlenül kettő is lesz, mi lesz velünk...

Szaffi B. 2010.08.11. 23:08:15

@horas: ez egy kicsit erős volt azért :-/

montipájton 2010.08.11. 23:09:20

Egyébként a mai nap fontosabb meccsét megnyerte a magyar U-válogatott, tehát semmi pánik. Van esély az Eb-re!

Domingo 2010.08.11. 23:09:32

Gabikám, ezt az egész kellemetlenséget el lehetett volna intézni úgy, hogy "bocsánat, nem nyilatkozom".

"Először van együtt a keret." Három újonc?

SimiTomi 2010.08.11. 23:11:55

A holland meccs után az volt, hogy nálunk már vége az idénynek, lefelé szállóban a fiúk.

Aztán az volt, hogy ez a meccs más lesz. Most meg Király azzal jön, hogy van akinek már elkezdődött a bajnokság, van akinek még nem.

Na, úgy látom, a gólvonal sincs kolbászból.

halareaal 2010.08.11. 23:11:59

Koman sztem nagyon jól mozgott, nem volt kb eladott labdája, mindig azt választotta, amit kell. a védekezésünk egyébként sztem meglepően jó volt, főleg amíg Lipták is játszott, ennél többet abszolút nem lehet várni egy angol válogatott ellen idegenben. a támadások voltak gyengék volt egy csomó kontralehetőségünk, de lófaszt se tudtunk vele kezdeni, kb egyedül Dzsudzsák tudott eredményesen egy-egyezni.

horas 2010.08.11. 23:14:27

@birsalmamag: Cambiasso azért írtam mert ő sokkal kétlábasabb mint Gera pedig Gera-nak talán nagyobb szüksége lenne rá...

Gera pedig inkább egy magyar sztárocska mint sem a PL-é.

montipájton 2010.08.11. 23:15:29

Amúgy a védekezés sulykolása témában érdemes elolvasni az origo Pinyő-interjúját, sosem gondoltam volna, hogy valaha ennyire tetszeni fog bármilyen nyilatkozat tőle. A "túl deffenzív játék" meg a "külföldi zsoldosok" témában is nagyon frankón beszél!

pytho 2010.08.11. 23:16:24

Engem főként a cserék gondolkodtattak el.

1. A szerintem remekül játszó Lipták helyére Komlósit behozni érthetetlen döntés.
2. Tóth Balázst behozni egyenesen bűn.
3. Hajnal mit csinált (a sorfalba lőtt szabadrúgáson kívül)?

Amúgy nem volt rossz.

És??? 2010.08.11. 23:17:56

Na jóvan nem lépünk előbbre, vagy vak vagyok.ja jó volt védelem,meg bátrak voltunk ,és mit akart Egervári? Mi az elképzelése: ah igen mondta az EBre nem jutunk ki de 2014..talán.
Mire és kinek volt jó ez a meccs?(Gerrardon kívűl)
igaza van HORASNAK megint láttunk egy tesze-tosza csapatot

popp · http://koncertblog.com/ 2010.08.11. 23:21:34

@Domingo: Tizenhat meccset játszott tavaly a Serie A-ban, többet kezdőként és legtöbbször nem is rosszul. rúgott két gólt és adott pár gólpasszt.

És??? 2010.08.11. 23:22:40

RIZLA ezt a GABI mondta most??? azt a kurva..

dzzzzz 2010.08.11. 23:23:18

@És???: a "fül mellett" szöveget igen

wil 2010.08.11. 23:23:38

az u21-es siker a fontosabb (ma), szeptemberben bejuthatnak a playoff-ba...

Freeezer 2010.08.11. 23:25:16

off
No characteristics available at the moment.
If you are Vladimir Koman and would like to publish characteristics on Transfermarkt please send an email to info@transfermarkt.de (For further questions, please send also your phone-number in the email).
meg akartam nézni, h vajon mit ir róla a Transfermarkt.... :D
VOLI HIVD FEL OKET!!!! :P
vagy ami meg jobb, mutass vlmit amiért megjegyzik a neved!
on

És??? 2010.08.11. 23:26:25

aha kösz. igazi gyöngyszem lesz ez is

rizla 2010.08.11. 23:31:43

@Freeezer: ez messinél is ki van írva, szóval bocs, de te vagy a hülye, nem koman a szar.

"No characteristics available at the moment.
If you are Lionel Andrés Messi and would like to publish characteristics on Transfermarkt please send an email to info@transfermarkt.de"

gondoltam is rá, hogy felhívom őket, hogy hello, lionel messi vagyok :(

horas 2010.08.11. 23:32:33

@És???:
Ha valakinek a hozzászólására akarsz reagálni, a válasz erre zöld nyílacskára nyomj és akkor kiemeli ilyen szép sárgával,ahogy neked van most,és nem kell a nagy betűs megszólításokkal kínlódnod.

Freeezer 2010.08.11. 23:35:34

@rizla: ma ne is haragudj de en nem illetelek semmilyen negativ jelzovel se teged, se Komant...
de ha ennyire csipi a szemed, akkor sorry :P

rizla 2010.08.11. 23:37:36

@Freeezer: "vagy ami meg jobb, mutass vlmit amiért megjegyzik a neved!"

azért ebben volt némi gúny, nemde?

amúgy ezt kell nézni: transfermarkt.de/en/vladimir-koman/leistungsdaten/spieler_49719.html

Freeezer 2010.08.11. 23:43:45

@rizla: hmm te engem tenyleg hulyenek nezel...
nembaj majd meggyozlek :P
a charakteristikajara voltam kivancsi nem a details-re! :P
nem guny volt benne! csak annyit szeretnek,ha nemcsak mi magyar foci kedvelok suttognánk a nevét,h: "figyu, ott jon Koman,... uh de szep csel...." stb stb, hanem mashol is jobban felfigyelnenek ra.
erted mire probalok ramutatni?

zsakfos 2010.08.11. 23:46:33

@montipájton:
Ezt bekereteztetem:
"Ami meg a támadófocit illeti: alig várom, hogy visszatérjenek a magyar fociba azok, akik folyton erről papolnak, és megmutassák, hogy mit tudnak. Én ugyanis nem emlékszem arra, hogy az ő csapataik meccsenként öt-hat gólt rúgtak volna. Olyanra viszont emlékszem, amikor ennyit kaptak. "

horas 2010.08.11. 23:51:16

Amúgy,én is ebben gondolkodom,itt nem 4-4-2 meg ki hol játszik támadó szélsőt faszom problémákkal kell foglalkozni amik amúgy sem osztanak-szorzanak,bekell állni brutálból bekkelni megkell tanulni védekezni minden számunkra amúgy sem létező elvet feladni,Nyilasitól,Puhlon át Várhidin keresztül,Bognárig mindenki támadó focit meg valamiylen említésre méltó és kinézetre valamillyennek tűnő játékot vár.

NEM

Az Inter példája tökéletes,ennél fényévekkel magasabb szinten is egy járható út vagy a görög válogatott mi a tökömet csinált?
Kontrákra bekell állni Dzsudzsák-ot kell legelől hagyni mint Robben a VB-döntőn ő megtudja verni az emberét meg van annyi töke meg technikája,hogy bevarja az egyszem helyzetét.

Árpádka 2010.08.12. 00:00:27

Tetszik a Pintér interju ő is mond egy-két meredek dolgot, de amit @zsakfos : is kiemelt abban 100% egyet értek

És??? 2010.08.12. 00:00:40

Hát igen jó lenne valami irányt látni már,30 db játékosból nem lehetne nehéz...pláne ilyenekböl(tisztelet a kiv.)elég behatároltak a képességek...rendszerbe játszatni őket.Nem pedig kisérletezés címén ua.köröket megfutni

danesdzsu2 2010.08.12. 00:12:58

@Freeezer: rizla sokkal világosabban rámutatott, hogy milyen vagy.

"i'm a high paid manager, give me a link":

transfermarkt.de/en/lionel-messi/steckbrief/spieler_28003.html

horas 2010.08.12. 00:33:37

Elolvastam az Origo-s Pintér interjút.

Pedig Magyarországnak zéró toleranciát kellene hírdetnie a külföldi játékosokkal szemben.
A magyar bajnokság színvonala van olyan alacsony,hogyha külföldre akarunk játékosokat importálni ezen a szinten minél elöbb játékba kellene dobni a fiatalokat.

A magyar bajnokság színvonala kb francia másodosztály,bundesliga harmad osztály szint,most egy ilyen szinten játszó fiatalt(!) az eggyel magasabb szinten figyelik.

Ha szerb,szlovák,horvát 30 körüli maradékok játszanak azzal mi magyarok nem vagyunk beljebb.Lehet,hogy ha az ilyen játékosok kiszorúlnak és tömegével jönnek a fiatalok,tovább esne az NB1 színvonala?
Lehetséges,de amíg kategóriákkal jobb külföldi játékosok nem mozognak a ligában addig teljességel feleslegesek és csak a lehetőséget veszik el.

Egyáltalán nem követem a magyar focit most a Honvéd-MTK meccsbe szerettem volna belenézni valamelyik nap,de az istenért nem akart elkezdődni,valami csúszás volt otthagytam,de stúdió beszélgetésbenm a mi egyetlen Bognárunk által elhangzott ilyen,hogy ez egy nagyon fiatal csapat,18-19 éves futballisták is pályára lépnek.

Mondom csak?
16 évesen egy játékosnak készen kell állnia technikailag, ha addigra nincs kész soha nem lesz belőle focista,fizikailag és taktikailag persze nem lehet kész de azt meccs közben tudja megszerezni,ezt egyszer Wenger-től hallottam és régen volt nem mostanában.

A Barca és az összes nagy csapat utánpótlásai a 2-3ad osztályban játszanak.Csak az a baj,hogy nálunk húzni kéne egy vonalat,hogy idáig profi futball innentől nem,mindenki mehet dolgozni és ez a vonal pontosan az NB1 utolsó csapata mögött lenne.

Ha egy játékos 18 éves kora körül nem üti meg azt a szintet,hogy a jelenlegi NB1ben ne férjen be hellyel közzel és ne legyen benne minimális perspektíva,keressen magának másik szakmát mert belőle nem lesz futballista sosem,jelenlegi NB1 szinten lehet,hogy lenne de ilyen szint nemzetközelig nincs-nem létezik,ilyen szintet nem dokumentálnak sehol,így mi se pénzeljük,többek között ezért élnek meg ilyen szépen ilyen sokan magyar futballból.

horas 2010.08.12. 00:48:47

@horas:
Az angol és az olasz bajnokság rákfenéje ugyanez csak pepitában.
Ahol a nemzeti bajnokságban sok a hazai játékos,ott jó a válogatott.
brazil,argentín,spanyol,francia,német,portugál
Ha a Barca-Real duót levesszük a spanyol bajnokság sem valami marha erős,hiába jön majd Csöncsön mindjárt,meglehet nézni a válogatottjukat,szinte 2 és fél egyforma erősségű csapatra van játékosuk,mert basszott sok spanyol játszik és adnak az utánpótlásra.

Csöncsön · http://pontilyen.blog.hu 2010.08.12. 00:59:58

1. Nem volt ez rossz. A védelem meglepően jól helytállt. Részben Királyt is megkövetem, úgy látszik, földobta a nagy stadion, és koncentrált végre. (Attól függetlenül, hogy a második gólban azért benne volt.)

2. Várható volt, hogy a Koeman-ellenes magyar edzői brancs ma tort ül a tetem fölött, ezzel együtt vannak nekik igazságaik is. A védekezés és kreativitás _egységét_ kéne megtalálni, mert az sem vezet sehová, amit a Koeman-csapat (pl.) Portugália ellen 0-1-nél (!!) 80 percen át (!!!) előadott.

3. A nap szövege mindenképp Várhidié: "Három kreatív futball van a világon: a brazil, a francia és a magyar." :-DDDDDDDDDDD

4. Remélem, csak az idény előtti formának tudható be Gera két totojázó csatármegoldása. Előfordult már azért az ő karrierjében olyan is, hogy föltalálta magát a kapu előtt (hirtelen a magyar-olasz 3-1 jut eszembe, de a MU-nak se lőtt csúnya gólt tavasszal).

5. @horas: A spanyol bajnokság bivalyerős és meglehetősen alulértékelt.

horas 2010.08.12. 01:07:37

@Csöncsön:
Hogyne.
Hagyjuk,te túlságosan elfogult vagy ehhez a témához.

rizla 2010.08.12. 01:10:59

@horas: "Ahol a nemzeti bajnokságban sok a hazai játékos,ott jó a válogatott."

ja, a spanyoloknál most jó. és mi volt évtizedekig? pedig akkor sem volt kevesebb hazai. az argentin meg a brazil válogatottról meg ki ne találd már, hogy a hazai bajnokság miatt sikeresek.
az ég világon SEMMI nem bizonyítja egyértelműen ezt az állítást. ha az angol vagy az olasz bajnokságban kevés a hazai, akkor a hazai nevelés legyen jobb, például. egyébként a championshipben sem olyan állati ciki szerepelni a PL előszobájaként (mint ahogy a brazil és az argentin játékosok 99%-a és bejáratódik otthon, aztán utazik át európába).
légiósokra kenni egy ország futballjának a gondjait tipikus alibi lófasz. itthon meg aztán pláne. ha minden faszán működne, akkor utópikusan felvázolva úgy nézne ki a dolog, hogy az nb1-ből kb minden magyart kiszorítanának a külföldiek, az nb1 hirtelen kurva jó lenne, erre pedig reagálna az utánpótlásnevelés fejlődéssel. a versenyhelyzet általában fellendíti a dolgokat az élet minden területén, hogy lehet az, hogy valaki mégis annak a pusztításával akarna fejlődést? kurva nagy ellentmondás. majd attól lesz jobb egy walcott mondjuk, hogy garantáltan helye lesz az arsenal kezdőjében? ez lenne a világmegváltó elképzelés?

"szinte 2 és fél egyforma erősségű csapatra van játékosuk,mert basszott sok spanyol játszik és adnak az utánpótlásra. "

nem ezért kurva jó a válogatott vagy a barca. hanem az utánpótlás MINŐSÉGE miatt.

Csöncsön · http://pontilyen.blog.hu 2010.08.12. 01:11:49

@horas:

Meg kell nézni az eredményeket, és letisztul a kép. (Az utóbbi tíz évben kimagaslóan a legtöbb nemzetközi kupát ennek a bajnokságnak a csapatai nyerték.)

Közben elolvastam a Pintér-interjút. Nagyon nagy szüksége van a magyar focinak ilyen edzőkre.

rizla 2010.08.12. 01:15:13

amúgy az is tipikus, amikor valaki felcseréli az okokat és az okozatokat. tehát hogy a légiósok számának a növekedése miatt gyengébbek a hazaiak, vagy a hazai nevelés. vicces, igazából pont azért van valahol egyre több légiós, mert nem elég jó az ottani állomány. hogy az nb1 mitől lenne jobb attól, hogy mondjuk a győrnél csakazértis erőltetik a saját karrierjét elbaszó dudás szerepeltetését, miközben egy nemzetközi szinten nulla csapatba sem képes beverekedni magát, azt nem tudom.

Csöncsön · http://pontilyen.blog.hu 2010.08.12. 01:30:19

@horas: @rizla:

Számomra amúgy nem az a téma fő kérdése, hogy jó-e a magyar focinak, ha külföldiek játszanak, hanem az, hogy milyen alapon szól ebbe bele egy kívülálló. A magyar focinak az rossz, ha rossz csapatok játszanak az NB1-ben, teljesen mindegy, hogy külföldiekkel vagy magyarokkal-e.

A Fradinak például kifejezetten jót tett, hogy megszabadult harmadik-negyedik ligás angoljaitól és ki tudja honnan kiselejtezett spanyoljaitól. A Győrnek meg az tett jót, hogy elkényeztetett magyar sztárjaitól szabadult meg. Nincs általános recept.

Egyébként a nemzetközi fociban sincs. Idén a BL-t a csupa külföldivel fölálló Inter nyerte; tavaly meg a szinte színkatalán Barcelona 7 saját neveléssel. A jelek azt mutatják, hogy mindkét út lehet üdvözítő.

Sajnos a magyarok szeretnek végletekben gondolkodni, de ami ennél nagyobb baj: nem tisztelik egymás munkáját. Tisztelet a kivételnek.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.08.12. 01:36:04

@rizla: "igazából pont azért van valahol egyre több légiós, mert nem elég jó az ottani állomány" - nem ilyen egyszerű ez, ott van például az a tény is, hogy egy angol, de akár magyar csapat is olcsóbban meg tud szerezni egy külföldit, mint egy hasonló kaliberű hazai játékost.

horas 2010.08.12. 01:44:00

@rizla:
Spanyoloknak mindig mély és minőségi válogatottojuk volt.

Az argentín és a brazil bajnokságban pont a kizsákmányolás és a pénz hiány miatt kap rengeteg fiatal lehetőséget.

Mindegyik bajnokség szar mégis jönnek a Kaká-k,Agüero-k befele.

Nem a külföldiekre kenem,de van értelme,hogy itt vannak?
Na ugye.

És az utánpótlás mitől lesz jó,hol mérettedet meg a spanyol negyed osztályban?

Hogy reagál az utánpótlás,hogy fejlődik,ha a fiatal nem játszik?

Írtam,hogy fenn áll a lehetőség,hogy eltünne a konkurencia és tovább csökkene a színvonal.De ez sem állapot ahol most tartunk.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.08.12. 01:52:43

@horas: Szerintem nem volna szerencsés adminisztratív úton beleszólni, hogy mondjuk az ETO vagy a Honvéd tulaja milyen nemzetiségű játékosokat vehet. Például ha a győrieket kérdezed most biztosan azt mondanák, hogy van értelme, mert olcsóbb külföldiekkel többre mennek, mint drágább magyarokkal egy pár éve.

rizla 2010.08.12. 01:52:52

@popp: persze, vannak mélyebb okok, de egy bajnokság nem működhet úgy, hogy na, mi a jó a válogatottnak.

@horas: "Spanyoloknak mindig mély és minőségi válogatottojuk volt." amelyik sosem nyert semmit. az angolokkal ugyanez a helyzet, csak ők már nyertek egy vb-t. amúgy apropó, angolok, az hogy lehet, hogy csak most jön elő ez a légióstéma indoknak? a 80as, vagy a 90es években sem nyertek semmit, pedig akkor nem volt tele légiósokkal a bajnokság. most akkor mivan?

"Nem a külföldiekre kenem,de van értelme,hogy itt vannak?"

csöncsönnel értek egyet, nincs általános recept, szóval nem lehet ilyen általánosító demagóg cuccokat sem kijelenteni, hogy a külföldieknek nincs értelme itt lenniük. mi ez? verebes mágus szövege, aki úgy is lefikázta a győrt, hogy nem is látta a meccset, de ugat, hogy túl sok a külföldi. és ha nem lennének, mi lenne jobb?

popp · http://koncertblog.com/ 2010.08.12. 01:57:50

@rizla: Ezt adom, ahogy föntebb írom szerencsétlen volna adminisztratív úton beleszólni ebbe.

Mondjuk az érdekes, ahogy a Verebes meg a Pintér üzengetnek egymásnak. Pár éve még a legnagyobb puszipajtások voltak.

horas 2010.08.12. 02:02:42

@popp: @rizla:
Az MTK mikor nyert bajnokságot,tavaly vagy tavaly elött ifistákkal?
A külföldiekről meg a témáról mára részemről ennyit.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.08.12. 02:15:48

@horas: A 2008-ast nyerték. Az persze enyhe túlzás, hogy ifistákkal, de tény hogy többségében fiatal saját nevelésű játékosokkal. bár az egyik rutinos meghatározó emberük épp a szerb Lambulics volt. Az MTK azóta is fiataljaira épít és az utóbbi két évben már sanszuk nem volt nyerni..

kzgy 2010.08.12. 08:15:56

Hajnal - haza.
Komlósi - Komlóra.
Rudolf - retekbe.

Shikaka 2010.08.12. 08:31:08

@Csöncsön:

"A nap szövege mindenképp Várhidié: "Három kreatív futball van a világon: a brazil, a francia és a magyar."

"Nekem másik kedvencem van.
Kontrajátéknál nem tudjuk kihasználni a támadójátékosaink gyorsaságát.
Ott van Dzsudzsák, Rudolf (!), Gera (!) akik mind fürge játékosok."

O_o

Jó, hozzám képest gyorsak,de nemzetközi szinten nem nagyon.

montipájton 2010.08.12. 08:55:34

@rizla: Erről van szó, Pintér is kimondja: nincs olyan klub, amelyik ne adna szívesen lehetőséget nagy magyar tehetségnek, de mit csináljanak, ha nem jönnek ilyenek? A légiósigazolás nem ok, hanem okozat. (Legalábbis részben, mert persze tényleg összetett a kérdés. De a foci egyszerű dolog: aki jól teljesít, az játszik.)

bz249 2010.08.12. 09:06:04

@Shikaka: "Kontrajátéknál nem tudjuk kihasználni a támadójátékosaink gyorsaságát."

Lehet en vagyok hulye, de amennyire tudom a kontrajatek eppen a tamadok gyorsasagara epit. Bar felallt vedelem ellen biztos meg jobban kijon Gera furgesege.

bz249 2010.08.12. 09:14:36

Masreszrol meg ezt a tamado vedekezo szellemu valogatott dolgot nem is ertem.

Jelenleg negyedik kalaposak vagyunk, ami azt jelenti, hogy egy tipikus selejtezocsoportban lesz 3 erosebb, 1 gyengebb es 1 amator csapat ellenunk.

Az amator csapat ellen nem kell taktika, a gyengebbre illik rakenyszeriteni az elkepzelesunket, a maradek 6 meccsbol viszont minimum 4-es, de inkabb 5-on igyis-ugyis az lesz a jatek, amit az ellenfel akar. Merthogy ok az erosebb csapat, naluk lesz a tok, mi meg vedekezhetunk. Akkor meg nem lenne jobb, ha ertene is hozza a csapat?

Jo pelda elle a Loki BL-kalandja, ahol Herceg Bandi egy tamado felfogasu csapatot kuldott fol a palyara, de mindez talan 3 felidoben, ha latszott, mert az erosebb ellenfelek tamadtak inkabb.

sporttárs 2010.08.12. 09:45:21

@pytho: Azért nekem erősen úgy tűnt, hogy a gólunk elpőtt Hajnaltól indult az akció. Csak a rend kedvéért, de lehet, hogy nem jól láttam. Szerintem ha jó formában van, ő se rosszabb Komannál, de persze utóbbi fiatal, övéa jövő.

danesdzsu2 2010.08.12. 10:12:48

@rizla: A nyolcvanas-kilencvenes évek angol válogatottjának teljesítményére azért talán a klubcsapataik nemzetközi kupáktól való eltiltása is hatással bírt.

Egyébként az olasz válogatott legutóbbi megerősödését egy "1 csapatban max. 3 külföldi lehet" szabályozás előzte meg. Ha jól emlékszem.

Messze nem olyan tökéletes a tehetségkutatás, válogatás, mint azt sokan gondolják, erős tévedés azt gondolni, hogy amennyiben 10 tizenhét éves magyar kap lehetőséget NB1-ben focizni, akkor tiz év múlva a legjobb 10 magyar lesz. 100 magyar esetében már jobbak az esélyek arra. hogy a legjobb 10 benne lesz, 1000-nél még jobbak.

Mindezzel együtt nem hiszem, hogy pusztán a légiósok kiszorítása valódi, nagy fejlődést jelentene a magyar játékosoknak, válogatottnak.

sporttárs 2010.08.12. 10:18:39

Nagyon jó a Pointér-interjú, ez az ember megtanult beszélni és gondolkozni. :)) Na jó, rosszindulatú vagyok, nekem szimpoatikus, amit edzőként csinál.

A külföldi-magyar kérdésről meg annyit, bár ezt roppant udvriasan kerüli minden sportágbeli, hogy a tróger hozzáállás, ami a legnagyobb magyar sztárokat itthon szinte mindig jellemezte és sajna sokszor ma is jellemzi, a lipcseiség, dragónerség, szurkolók mögé bújás. alibizés, akaratgyengeség, edzők megfúrása, mindez együtt az indokolatlan magas fizetésekkel, évtizedeken át mérgezte és tette reménytelenné a hazai focit. Hát akkor már inkább külföldiek, akiknek esetleg még céljuk is van a fociban.

Ezt a védekezős dumát meg tényleg teljes joggal kéri ki Pinyő, Bognár Gyuri marha támadóbarát kritikus, de edzőként hova is jutott vele?

popp · http://koncertblog.com/ 2010.08.12. 10:43:31

@sporttárs: Az tuti, hogy Pintér nem az a barátságos arc, akivel szívesen meginna egy sört az ember. Meg nekem nem volt szimpatikus soha és edzőként sem tartottam nagyra. Ami viszont Győrben művel figyelemre méltó és az is, ahogy szembe megy a hazai ternddel. Persze ezt a 'külföldit elismerik edzőt elismerik eredmény nélkült, a magyart meg eredménnyel sem' duma, azért kicsit fals.

kelta 2010.08.12. 11:20:03

@Csöncsön: "az sem vezet sehová, amit a Koeman-csapat (pl.) Portugália ellen 0-1-nél (!!) 80 percen át (!!!) előadott"

A Portugáloknak a vébén a brazil, elefántcsontparti, spanyol 3 - as egy lesgólt tudott lőni, szvsz ha jobban ki támadunk se lett volna esélyünk, de arra igen, hogy úgy megszórjanak mint É. - Koreát.

@popp:
"Ami viszont Győrben művel figyelemre méltó és az is, ahogy szembe megy a hazai ternddel. Persze ezt a 'külföldit elismerik edzőt elismerik eredmény nélkült, a magyart meg eredménnyel sem' duma, azért kicsit fals. "
+1:D

Szaffi B. 2010.08.12. 11:39:47

"gondoltam is rá, hogy felhívom őket, hogy hello, lionel messi vagyok :( "

:DDDD

Kurva viccs ez a characteristics box, mindenkinél ezt írja ki (illetve kettőt lapoztam vissza, Ibra, aztán David Villa, mindet megkéri hogy írjon már pár sort magáról, muhaha)

Szaffi B. 2010.08.12. 11:44:46

Legalapvetőbb gond sztem, hogy Mo-on nem menő focizni.
Ezt (két fiú) anyjaként mondom, a szülők sokkal szívesebben viszik kosarazni, vízilabdázni, úszni, akármi a gyerekeket. Ezt köszönhetjük pontosan a fent említett tróger hozzáálláshoz és a foci rossz hírnevéhez itthon :(((
(Én is fenntartásokkal vagyok, ha a munka nem-tiszteletét fogja eltanulni focizás közben + káromkodni és lógni, akkor nem megy focizni)

exeaxe 2010.08.12. 12:55:32

"„A fegyelmezettséggel, a csapat egységes védekezésével elégedett vagyok – tette hozzá a találkozó utáni sajtótájékoztatón a szövetségi kapitány. – Ez mindenképpen előrelépés az előző évi teljesítményhez képest."

Lefordítva: amíg nem találunk egy, de inkább két épkézláb szélső védőt, addig 8 játékosunknak a védekezés lesz a szinte kizárólagos feladata.

Csöncsön · http://pontilyen.blog.hu 2010.08.12. 13:44:40

@popp:

Pintér tényleg az igazi kemény, ellentmondást nem tűrő, vasfegyelmet tartó, prosztó edző prototípusa lehet, szóval mint karakter a lehető legtávolabb áll az én szende liberális szemléletemtől; de nagyon valószínűnek tartom, hogy a magyar focinak (ahol évtizedek óta a semmit sem mutató játékosok diktálnak...) jelenleg pontosan ilyen emberekre van szüksége.

Játékosként én egyébként bírtam, örök emlék a '89-es magyar-spanyol meccs, amely 2-2-re végződött, és mindkét magyar gólt Pintér lőtte. 2-0-ra vezettek a spanyolok, és nagyon szimpatikus volt, ahogy küzdöttek a magyarok, Pintérrel az élükön, hátrányban.

Edzőként pedig már az ETO előtti időszakig figyelemreméltó eredményeket ért el. Bajnok lett a Fradival, ahonnan aztán eltávolította őt a játékosuralom, éppen, amikor nemzetközi szinten is kipróbálhatta volna magát (nemes bosszúként jött egy évre rá a Sopron-FTC 5-1-es kupadöntő Fehérváron, amelyik ugye másról is emlékezetes volt). Kupát nyert a Sopronnal, kupadöntőbe juttatta a Vasast. Ezek mindenképpen megsüvegelendő eredmények.

Az ETO tavaly 30 meccsen 18 gólt kapott, ami egészen egyedülállóan szervezett védekezésre utal. Edző nélkül ilyen nem lehetséges.

HosCincer 2010.08.12. 14:07:47

Pintér az egyik legjobb (ha nem a legjobb) klubedző ma MO-n. Az eredményei meg azért magukért beszélnek mint azt @Csöncsön: is írta. Az, hogy szigorú és néha paraszt (az állítólagos "Buzi Brazil" beszólás Leándrónak meg van?) hát istenem, mert ugye azt sokszor sokan hajlamosak elfelejteni, hogy az edző nem haver hanem főnök. Egyébként hasonló habitusu edző külföldön is akad pl LvG, Maggath, vagy SAF aki szintén nem egy "könnyű" ember (Beckham - csuka affér).

popp · http://koncertblog.com/ 2010.08.12. 15:26:43

@Csöncsön: Azért abban a Fradi bajnoki címben benne volt Garami is. Az ősszel még az öreggel megszerzett előnyt majdnem elherdálta Atti. Az például egetverő prosztóság volt, hogy az általa csak múmiának becézett Garami nevét meg sem említette a bajnoki cím ünneplésekor. A soproni eredmény viszont már egyértelműen az övé és győri munkája is önmagáért beszél.

A spanyolok elleni két gólt meg két nem akármilyen szabadrúgásból somta.

exeaxe 2010.08.12. 16:59:30

@popp: "A spanyolok elleni két gólt meg két nem akármilyen szabadrúgásból somta. "

annyira különlegesek voltak, hogy még a nevük is akciógól lett ;)

popp · http://koncertblog.com/ 2010.08.12. 17:38:18

@exeaxe: ögen? - molyosodik az agyam. Szabi volt az, na.

Csöncsön · http://pontilyen.blog.hu 2010.08.12. 18:00:16

@popp: @exeaxe:

Barátunk a gugli.

www.magyarfutball.hu/hu/video/1212
www.magyarfutball.hu/hu/video/1213

Az elsőnél Bognár Gyuri adta a gólpasszt neki. :-)

Talán az téveszthetett meg, hogy valóban jó szabadrúgáslövő volt Pintér, és volt is nemzetközi kupameccs, amelyen nagy gólt lőtt szabiból.

Azzal mindazonáltal egyetértek, hogy az a Fradi-bajnoki cím legalább 60%-ban Garami érdeme is volt, és hogy erről illett volna nem elfeledkeznie.

don brada · http://www.sajatwebsite.hu/ 2010.08.16. 11:28:27

Hajnalt nem is említettétek. Ennyire pikkeltek rá?

Amugy lerágott csont, hogy Gera nem való centerposztra.
Hogy miért NEM, arra ő maga adta a csattanós választ a Webley gyepén a 87. percben. Képtelen a kapussal szemben jól dönteni egy az egyben.
Ő nem ebben jó, csatárnak nem való!