Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Szolgálati közlemény - History in the making

2010.08.10. 10:58 _benito

Kicsit eltűntünk a mezőnyben, magunkra húztuk az ellenfelet, de a következő napokban saját magunknak adunk zseniális gólpasszt, amit kegyetlenül be is verünk. A szóvirág mögött ezúttal komoly tartalom is van, durván nagy cuccra készülünk, hogy ne fogalmazzak rögtön úgy: NST-történeti lépésre szántuk rá magunkat. Már elhagytuk a point of no returnt, innen már nincs visszatérés, megyünk előre, és viszünk mindent és mindenkit, mint a fékhibás Kamaz a kereszteződésben. Előttünk is sok, bár egyre kevesebb a kérdőjel a blog jövőjét illetően, de addig sikerült eljutnunk, hogy a szerzőgárda egyetért a leglényegesebb kérdésben: az egyetlen lehetséges út a teljes és totális megújulás. Érthetetlen zagyvaságnak tűnik? A hiba nem az ön készülékében van.

De ha már megújulunk, azt nem csak a magunk örömére szeretnénk tenni, hanem szeretnénk boldoggá tenni a zinternet legfaszább futballközösségét is. És ha már az boldog, akkor szeretnénk továbbterjeszteni az NST által képviselt eszméket, értékeket mert úgy érezzük – és a kommentek között látjuk is –, hogy ti is úgy látjátok: a futballon kívül is van élet. Ezennel egy felhívást intéznénk a tisztelt kommuna felé, miszerint bárki, akinek kedve lenne részt venni az NST munkájában, azt nagy örömmel várjuk a benitonstKUKACgmailPONTcom címen. Garantáltan szexmentes munka!



Minden továbbit levélben, vagy a napokban bereklámozott közösségi csatornákon tudunk egyelőre megbeszélni, de hamarosan amúgy is minden világos lesz, mert érkezik a védők cipőitől centikre betett ütempassz, amivel kilépünk, és szétlőjük a kaput.

Tudom, hogy konkrétan köcsögség szóvirágokban mondani is valamit, meg nem is (valahol egy szinte lehet azzal, amikor megkérdezed a csajodat, hogy Mi baj?, mire ádáz pofával közli, hogy semmi). Bocsánat érte, tényleg, ha lehetne, elmesélném azt is, hogy vesztettem el a szüzességemet, de egyrészt nem lehet, másrészt talán jobb is, ha egyszer csak ott lesz a szemetek előtt, és mindent egy csapásra megértetetek.

A vihar előtti csend tehát egyáltalán nem a lustaságunknak köszönhető (mondjuk a kimaradt Community Shield poszt pont de), a függöny mögött már sminkeljünk a kövér hölgyet, aki hamarosan énekelni kezd, és abba sem hagyja soha többet. Ha van kedvetek akár háttérénekessé, akár szólistává válni, a fenti címen jelezzétek felénk, és mi a fületekbe susogjuk a tuttit, az élest, meg a frankót.

Kis türelmet kérünk még, néhány nap az egész, nem több. Pontosan ennyi.

113 komment · 2 trackback

Címkék: szolgálati közlemény vegyes izé

A bejegyzés trackback címe:

http://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr752211361

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fontos a mese? 2011.12.10. 12:05:51

Csak a felolvasás vagy hangos mese is jótékony hatású? A gyermekek épp úgy tele vannak problémákkal, gondokkal, mint a felnőttek. Számos kérdés foglalkoztatja őket, k&oum

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

zsakfos 2010.08.10. 11:31:39

@rokamoka33:
Az NST már meg is szűnt. Mármint a Nemzeti Sporttanács:)

dzzzzz 2010.08.10. 11:35:27

Akkor ezentúl dalban mondjátok el a cikkeket? :O

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.08.10. 11:35:54

@rokamoka33: Már eljutott az NST az "illik őket cikinek tartani" fázisba?:DDD

t.o.d. 2010.08.10. 11:43:06

Bruhaha, szexmentes meló. Erre ugranak a csajok! :-)

Iustizmord 2010.08.10. 11:43:54

ne csigázzon, grabowski, ne csigázzon !

balu11 2010.08.10. 11:44:49

Hmm... érdekes. Várom a meglepit!

(remélem, nem lesz túl drasztikus a változás az alapvetően konzervatív lelkemnek)

poolfanati 2010.08.10. 12:20:54

"NST-történeti lépésre szántuk rá magunkat."

Végre kicserélitek az NST-ből a Traffordot Anfieldre???Ideje volt:D

danesdzsu2 2010.08.10. 12:53:48

@imici77: Azt hittem, innentől tartják a napi kettő Arsenalos poszt átlagot, mert azt hiszik, akkor nem fogsz panaszkodni, hogy kevés;)

@poolfanati: Az NSA-t még félreértené valaki:)

balu11 2010.08.10. 13:07:46

Ugye ez a 7 napos visszaszámlálás nem jelenti azt, hogy addig érdemi poszt nélkül maradunk? Mert azért hétvégén már történnek érdekes dolgok, sőt már a holnapi két magyar válogatott meccs is megérdemelne némi beharangot...

poolfanati 2010.08.10. 13:14:54

@danesdzsu2: Mért? A srácok biztos nagyon szeretnének Sam Fisher lenni...:D

_KingJack_ 2010.08.10. 13:22:38

:) Szerintem számítsatok rengeteg jelentkezőre:)

Valószínűleg egy élmény lenne Csöncsönnel dolgozni.... :P

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.08.10. 13:30:49

@balu11: Ne aggódj, úton van egy poszt a valaha volt egyik legnagyobbról. :)

_benito · www.nst.blog.hu 2010.08.10. 13:32:20

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: elakadt félúton, még midnig a kopfot fogalmazom :D

_benito · www.nst.blog.hu 2010.08.10. 13:33:16

@balu11: easy, nem követtünk el rituális szeppukut, minden rendben lesz.

balu11 2010.08.10. 13:43:37

@_benito: jól van, örülök, igazából nem aggódtam, csak ilyen "írjak valamit" dolog volt

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: na, ez is érdekesen hangzik - van 1-2 tippem, hogy kiről szólhat... :)

nils_h 2010.08.10. 13:49:20

@poolfanati: ezen azért meglehetősen sokat kacagtam. Vicces volt! (no offense. tényleg az volt)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.08.10. 13:53:06

@danesdzsu2: soha nem lesz olyan játékosotok, mint Dennis, de olyan sem, aki 11 mp alatt eldönt egy meccset :)

CaBeL 2010.08.10. 14:04:04

Remélem lesznek svéd nyelven posztok az új nst-n.

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.08.10. 14:08:09

@CaBeL: Kanskje i norsk, men ikke i svensk ;)

_KingJack_ 2010.08.10. 14:12:08

Inkább norvégul, mint svédül? :) Jól értem a skandináv filológiai rejtvényt?:P

danesdzsu2 2010.08.10. 14:13:12

@imici77: Na bumm. Nektek meg sose lesz olyan csapatotok, szurkolóitok, múltatok, stb., mint nekünk.Csak szeretnétek, azért méritek a "csapatotok" mindig hozzánk:)

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.08.10. 14:13:34

@_KingJack_: Talán norvégül, de svédül nem :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.08.10. 14:20:18

@danesdzsu2: persze :) amióta megcsíptétek a 4. helyet, álomban élsz, tessék felkelni :)

danesdzsu2 2010.08.10. 14:21:58

@donnelly: Jó lesz a Landsmål is:P

balu11 2010.08.10. 14:22:21

nagyon kezdtem elveszíteni itt a fonalat donnelly-ék vitája kapcsán, de aztán elolvastam újra a posztot, és minden világos lett:

"Érthetetlen zagyvaságnak tűnik? A hiba nem az ön készülékében van."

danesdzsu2 2010.08.10. 14:23:30

@imici77: Mi legalább nem úgy kerültünk a PL-be, hogy bevásároltuk magunkat:D

danesdzsu2 2010.08.10. 14:26:46

@donnelly: Mondtam én, hogy ne edd meg azt a lutefisk-et:D

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.08.10. 14:31:10

@danesdzsu2: inkább azóta költitek a pénzt ész nélkül :)

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.08.10. 14:32:53

@danesdzsu2: "fire ost" meg øl volt tegnap, de tényleg nem avgyok vmi jól...:D

danesdzsu2 2010.08.10. 14:33:39

@imici77: Amíg akad valaki, aki meglátja Keane zsenijét, nem kerülhetünk bajba. Apropó, nem kell egy tehetséges csatár hozzátok? Féláron viasszavesszük, ha nem válik be...

Sajnos brit, de legalább nem angol:P

danesdzsu2 2010.08.10. 14:38:42

@donnelly: Ringnes? Én maradok a cseh söröknél...

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.08.10. 14:40:03

ha ezek után (don-das beszéde) szétoffolunk néhány posztot(, mert nem lesz angol), akkor nem lesz baj, ugye? :)

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.08.10. 14:42:36

@danesdzsu2: Nem, heineken, de szerintem a pizza volt a bűnös :)

dzzzzz 2010.08.10. 14:43:03

@danesdzsu2: ha eligazolna az Arsenal-ba Keane , vajon lenne pofája kijelenteni, hogy gyerekkora óta a kedvenc csapata?

danesdzsu2 2010.08.10. 14:44:19

@imici77: dan, ha már, de igazából dan és dzsu:D

Különben is, addig panaszkodsz, amíg egyszer csak Woland írja majd az angol posztot:D

danesdzsu2 2010.08.10. 14:45:12

@donnelly: Ah, Materazzi és Totti. Mi másra számíthattál volna...

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.08.10. 14:49:18

@danesdzsu2: majd akkor panaszkodok és akkor követelem az igazi angol posztot :) mekkora csaták lesznek, el sem fogom olvasni, de már megy az oltás :) minden szavába bele fogok kötni, ha Ő írja, meg linkelek, meg ilyenek... nah, az lesz igazi szétoffolás :)

danesdzsu2 2010.08.10. 14:54:38

@imici77: igazi angol poszt? ja értem, ezentúl OJ-nek kell írnia az Arsenal meccsekről:D

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.08.10. 14:56:13

Chelsea: Peter Kenyon lemondott, távozik a bajnok együttestől
ennek hatása?

@danesdzsu2: jobban járnánk, hidd el :)

danesdzsu2 2010.08.10. 15:02:06

@imici77: Elhiszem, de az ellenfelek miatt sajnos muszáj az angol posztokban írni a csapatodról. Talán, ha végre áttesznek titeket a francia bajnokságba.....

Dani Kalifornia 2010.08.10. 15:07:06

@danesdzsu2: Hogyisne! A sok nagydarab néger között elvesznének ezek a kisfiúk.

Shikaka 2010.08.10. 15:18:49

@balu11:

"nagyon kezdtem elveszíteni itt a fonalat donnelly-ék vitája kapcsán"

Csatlakozom.

Addig értettem, hogy sok időbe telik a beharangozó-értékelő minden forduló előtt, de azóta nem nagyon vágom mi van :)

Pig_Bodine 2010.08.10. 16:18:51

@poolfanati: @Fernando Torres:
És az alcímet is meg kellene változtatni?
(Az index blogja a világ legjobb futballjáról.)

Juan de Keserű, a keselyű 2010.08.10. 16:51:01

@imici77: remélhetőleg egy angol beharang poszt.

Csörszike 2010.08.10. 16:54:49

Gyerekek, miafasz van itt? Benito, ez a poszt kábé olyan, mint az az ovis vicc, hogy:

"-figyu, tudsz titkot tartani?
-aha, persze, mondjad!
-akkor jó, mert én is..."

nem szólt semmiről, jöhet a találgatás, h mi lesz a nagy durr. bevallom, nekem gecire idegesítő...

tippem, h ezentúl mindenki írhat posztot, és a szerzőgárda, mintegy szersztőbizottságként fellépve, közöl majd minden héten egyet...ezzel az ő melójuk is csökken, a kommentelők meg örülonek, h néha őkis oszthatják az észt, és nem kell mindig henrik mágnestábláján csodálni dunga 7 védekezőközéppályásának csodálatos játékát:))

Csörszike 2010.08.10. 16:55:41

akarom mondani: szerkesztőbizottság...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.08.10. 17:08:10

Hát ez izgi, csak aztán nem föladni (meg fölödni, Imici kedvéért) az elveket!

Vagyis hogy dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen...

[Talán egy javaslat: legyen minden héten egy állandó rovat, melyben egy-egy Messi-gólt elemeztek ki, kitérve a mozdulatok és helyzetfelismerés zsenialitására, valamint részletesen elemezve, hogy a gólban tulajdonképpen mi is volt az igazi trouvaille.]

vadkutya 2010.08.10. 17:36:40

@Csöncsön: Apa, vmi szmájlit rakj a végére, mert ez így eddig vagy véresen komoly, vagy csak egy ízetlen tréfa, annak viszont durva... :)

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.08.10. 17:49:46

@Csörszike: Don't fos! Nem lazítani fogunk, hanem belehúzunk. Csak a drámai hatás kedvéért potyogtatja benito az infókat :)

Szaffi B. 2010.08.10. 18:05:08

@Csöncsön: Emer, te még Messivel is megutáltatnád Messit !

poolfanati 2010.08.10. 18:30:36

@Pig_Bodine: Jogos! Ha jól tudom már rég semmi köze a blognak az Indexhez.

montipájton 2010.08.10. 18:47:40

Én már tudom. Jó lesz, de komoly meló. Sok sikert!

Martin Astin 2010.08.10. 19:08:32

Én is ismerem már a részleteket. Nem kis fa, mit faragnia kell majd a fejszének, őszintén kívánok hozzá sok erőt, sikert meg időt!

giacinto 2010.08.10. 20:40:37

Én javasolnám horas-t posztírónak, akkor talán nem írna 230 kommentet BÁRMILYEN témához :)

fejtse ki egyben :)

Iustizmord 2010.08.11. 00:23:18

@divi: bazze tényéleg. klasszikusokat csak pontosan.

totál OFF de, kötlességszerűen bejelentem, hogy ma a BANITO'S HAT című mexikói kajáldában toltam néhány 110%-os tacot, a kies londoniumban (goodge street, nando's-sal szemben, melegen ajánlott),

(és ezt csak _benito jövőbeni jóindulata elnyerése okán írom)

apropos _benito, átment amit küldtem mint tech javaslat?

Tika_ 2010.08.11. 00:44:14

jól megírt poszt
amúgy meg kíváncsian várom

_KingJack_ 2010.08.11. 07:25:25

@Martin Astin: ÁÁ. szóval valaki már egyből jelentkezett is.... Nem, mintha nekem nem ez lett volna az eslő dolgom:)

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.08.11. 10:13:37

áááá, gondoltam, király leszek, és benyögöm, hogy biztos fizetni kell majd a releváns tartalmakért, mint pl az angol összefoglaló, de rögtön az elsőző lelőtte a poént. akkor talán tőzsdére mentek? és persze mindenki jegyezhet a csodálatos részvényből... az első száz persze emelt áron. ;)

poolfanati 2010.08.11. 12:02:10

Na már csak 6 nap!
Egyébként milyen nyelven van a hat úgy hogy sex?

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.08.11. 12:05:27

@vadkutya: @birsalmamag:

Nyugalom. Igyekeztem éreztetni az iróniát.

Csak, gondoltam, ha már ilyen szabad a pálya... :-)

nordsee 2010.08.11. 15:25:56

Tudom már!
A nyomat technológiai visszalépés lenne: elvetve.
Fizetni érte: ugyanmár.
Önálló domain! Totalcar, Velvet, HG mintára új gyermekoldala születik Mother Leckekönyvnek.
Nem?

Zete · http://sikeresmagyarok.blog.hu 2010.08.12. 16:42:09

Tippelek egyet én is. Kibővül az NST más sportágakkal is, így elindultok a "Jelentős Sportlap"pá válás komoly útján? Igényes elemzések jönnek a kosárlabda világából is, például? Jól hangzik, de azért jobb marketinges helyeken nem véletlenül hangzik el óránként a fókuszálás szó.

Zete · http://sikeresmagyarok.blog.hu 2010.08.12. 16:49:12

@nordsee: azt mondjuk nem bánnám, ha a szánalmas bulvárcímekkel és -tartalommal operáló Sport Gézát lecserélnék az NST színvonalra. Benitót is felszabadítaná, ha kibújhatna Joó Gábor színvonaltalan köpenye alól. De azt is látom, hogy a leges címekkel és YouTube videók elemzésével operáló Sport Géza cikkek gyakran a legolvasottabbak (vagy inkább legkattintottabbak) között vannak, ezért sajnos minimális esélyt adok arra, hogy a Sport Gézát félrerakják.

_benito · www.nst.blog.hu 2010.08.12. 18:43:00

@Zete: sokat tudsz, hombre. :)

azért írtam a posztba is, hogy bocs, mert tényleg sajnálom, hogy így kell az infókat csepegtetni. de kiraktuk a visszaszámlálást, hamarosan mindenki derül - ragyogott fel a bensőmben lapuló sasjózsi.

annyit mondhatok, aki szereti az nst-t, annak nagyon fog tetszeni, ami történik. legalábbis bízunk benne.

rokamoka33 2010.08.12. 18:56:01

1 biztos, hogy ha ez a nagy csilli-villi történelmi (csoda)változás nem hozza meg az angol bajnoki előzetes+összefoglalót hetente, akkor semmi nem hozza meg

várjuk:)

Bauxit 2010.08.13. 13:33:48

remelem, hogy megszalljatok a digitv-t,

mert az NSO - Sport1 agymosoda
teszi tönkre a fejeket itthon.

badblood 2010.08.14. 08:10:23

Nekem is valami tv-s dolog ugrott be... akár pl. aa zinterneten...? De mindegy is, mindegyiknek/bármelyiknek örülnék, ill. ha valami teljesen másról van szó, szerintem annak is örülni fogok :))
Az a lényeg, hogy Hajrá, hadd szóljon!! :))

nordsee 2010.08.16. 11:35:13

Tomorrow, Mañana, Morgen, Domani, Завтра, Demain, I morgon, غدا

_KingJack_ 2010.08.16. 14:58:58

jaja, már csak egyet kell aludni, és.....
Remélem nem este 11kor látunk valamit:)

gibson 2010.08.17. 03:22:19

Nos gyerekek, három és fél órája letelt a határidő, és egyelőre semmi... Most lefekszem aludni, de mire felkelek, remélem, lesz valami változás! :)

gibson 2010.08.17. 03:22:59

Nos gyerekek, három és fél órája letelt a határidő, és egyelőre semmi... Most lefekszem aludni, de mire felkelek, remélem, lesz valami változás! :)

_KingJack_ 2010.08.17. 07:36:07

Még mindig semmi......:(

danesdzsu2 2010.08.17. 08:07:57

Nem értelek titeket. Egyértelmű, hogy az esti Young Boys Bern - Spurs meccset harangozták be, az meg nem reggel van.

jörgömös 2010.08.17. 11:21:15

@danesdzsu2: emiatt nem kellett volna egy hetes visszaszámlálást csinálni

pote · http://nst.blog.hu/ 2010.08.17. 11:27:18

@jörgömös:
nyugi
az egy hét kben is olyan, mint a "leugrok egy percre"

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.08.17. 11:31:29

@pote: legalább a hozzászólásod látszik, ha a posztod nem is:)

balu11 2010.08.17. 11:52:00

ne csigázzatok már...! :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.08.17. 11:54:02

@danesdzsu2: Young Boys Bern - sp?rs meccs egy felkészülési meccs lesz? :)

vault_dweller 2010.08.17. 11:56:09

"bazmeg, má' dél van!" :)

jörgömös 2010.08.17. 11:57:27

@pote: vagy mint Láng Vince :)

_KingJack_ 2010.08.17. 12:01:12

@pote: ne viccelődj, ne viccelődj....:)

_KingJack_ 2010.08.17. 12:13:22

@imici77: Jaja, a svájciak felkészülnek a BL csoportkörében várható nagyobb kihívásokra:):)

balu11 2010.08.17. 12:14:09

@pote: meg az egy hét még olyan is, amilyet Bánfiék kaptak Mijatovicséktól

danesdzsu2 2010.08.17. 12:15:25

@jörgömös: Dehogynem!

@imici77: Igen, felkészülhetsz legrosszabb álmaidra:D

_KingJack_ 2010.08.17. 15:31:50

A pontosság kedvéért, 10:58-kor járt le az egy hét. Vagyis majdnem 5 órája:)