Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Dail(y) Afrika - Green-peace után, 3. játéknap előtt

2010.06.13. 11:21 pote

Hat csapat mutatkozott be szombaton. Kettőben csalódtunk: Nigéria és Görögország főleg hozzáállásuk miatt váltott ki belőlünk szúrós tekinteteket. A másik négy azt hozta, amit mindig is vártunk tőle: Dél-Korea gyors volt és pontatlan, Argentína hozta a kötelezőt, USA masszív volt és fegyelmezett, míg Anglia potyagól kapott. A második játéknap egyértelműen Green kapitális hibájáról marad emlékezetes, de 2010. június 12-e mégis úgy vonul be a történelemkönyvekbe, hogy az NST egyik szerzője öt órán át szakértett a királyi tévében. Lapozás után gondolataink a három tegnapi meccsről, és jóslataink a mai háromról.

Miközben árgus szemekkel tapadtunk a képernyőre, hogy egyszerre lássuk és halljuk, miről beszél heinrich, a B csoport is letudta a bemutatkozást. Két dolgot vártunk előzetesen. Az egyik, hogy sunyi módon gólparádét kapunk a görög-korea meccsen. A másik, hogy Nigéria ellen vért kell izzadnia Argentínának. Sajnos egyik kívánságunk sem teljesült (maradt harmadiknak az egyszerre két néger nővel). Mitöbb, egészen nagyot csalódtunk is.

Először a görögökben. Azt eddig is tudtuk, hogy a görög szótárakban nincs olyan kifejezés, hogy jogasz bonitosz, de legalább hajtani szoktak. Most meg azt láthattuk, hogy hat perc után hátrányba kerültek, majd - csapategységüket demonstrálva - együtt elkezdték várni a meccs végét. Több mint beszédes, amikor a csékát cserélik le a szünetben.
A görögök játéka akkor sem változott meg, amikor már két góllal vezetttek a dél-koreaiak. Passzolgattak hátul egy picit, aztán a félpályáról valaki felsomta a tizenhatos környékére. Pont nem így képzeljük el a szórakoztató focit.
Dél-Koreáról meg csak annyit tudtunk meg, hogy most is iszonyatosan fegyelmezetten játszanak, extragyorsan tudnak eljutni az ellenfél kapujáig, de néha talán túl gyorsan is, így sok a pontatlan passz, nameghogy a csapat nagy része még mindig ugyanabból az alomból származik.

Mondjuk a görögöktől nem vártunk továbbjutást, így a csalódásunk jóval nagyobb volt a nigériai csapat játékával kapcsolatban. Ők is hamar hátrányba kerültek, és legnagyobb meglepetésünkre ők sem tettek meg mindent az egyenlítés érdekében. Azt még valamennyire elfogadjuk, hogy az első negyedóra végén átsuhant az agyukon, hogy beleszaladhatnak a késbe, és próbáltak egy ideig óvatosabban támadni. Azonban azt már nem lehet védeni, hogy tíz perccel a vége előtt, egygólos hátrányban, miért hagyják az ellenfelet hátul nyugodtan passzolgatni, és az is megdöbbentő, hogy a hosszabbítás perceiben nincs náluk a labda.
Sokunknak sokkoló volt, amikor a mérkőzés 65. percében Argentína négy-a-kettőben vezethetett kontrát. Ritka az ilyen élethelyzet focipályán, Messi el is baltázta. Nem is ez volt félelmetes (hanem például egy medve), hanem ahogy Sani Kaita próbálta a látszámfőlényes helyzetet megszüntetni. A nigéria középpályás, nem túlzás, csak kocogott vissza. Egy világbajnoki meccsen, 1-0-ás hátrányban, félórával a meccs vége előtt, normál időjárási viszonyok között. Tényleg felfoghatatlan. Messiék is érezhették, hogy Nigériának jó a szűk vereség, mert helyzetek sorát szórakozták el. Illetve több esetben Enyeama védett óriásit.

Sajnos az afrikaiak hozzáállása miatt a dél-amerikaikról sokat nem tudtunk meg, de azért egy két sebezhető pontot így is találtunk. Veron ezzel a sebességgel kevés lesz egy komoly ellenféllel szemben, és a védelem két oldala is könnyen átjátszhatónak tűnik. Heinze lassú, Gutierrez meg nem védő. Az volt az érzésünk tegnap, hogy a Newcastle légiósát még a veresegyházi asszonykórus több tagja is simán kicselezte volna. Itt mindenképpen változtatniuk kell, ha nem a csoportkör túlélése a cél.

Este a C csoport rangadója volt terítéken. Szerencsére az angolok nagyon akartak nyerni, így végig izgalmas meccset láthattunk. A gyors Gerrard-gól megfogta az amcsikat, és úgy tűnt, hogy simán behúzza a Capello-legénység, amikor is Green lemodellezte az _angol_kapus_ prototípusát. Szegény, még az új labdára sem foghatja. Bár, ha van humora, akkor azt nyilatkozza, hogy kiszámíthatatlanul szitált a levegőben a Jubilani.
Ami talán meglepő volt, hogy Gerrard és Lampard újra együtt volt a pályán. Úgy tűnik, hogy az olasz szövkap sem tudott jobbat kitalálni, pedig ez még sosem működött. Nehezen tudom elképzelni, hogy ez a felállás a vébé alatt működőképessé válik. Lampard helyett Carricket játszatnám, mert egy vízhordó mindenképpen kell középre. Ráadásul a MU középpályása - bár néha körülményesen - az előre játékban is használható.
Szintén érdekes volt, hogy Milnert már az első félidőben lehozta Capello. Nem lehet jó érzés, hogy a vébé első meccsén, a harmicadik perc körül lekapnak úgy, hogy SWP jön be a helyedre.
Hogy ne csak a negatív oldalát nézzük az angol válogatottnak, ki kell emelnünk Johnson játékát, aki védőfeladatai mellett a támadásokat is aktívan támogatta. Elfutási, cselei már-már Vanczák Vilit Cafut idézték.

Összességében a döntetlen az amerikaiknak kedvező. Csak azt sajnáljuk, hogy nem később találkoztak a felek. Továbbá kíváncsian várjuk, hogy Green bakijára mit fog lépni Capello. Gondolhatja azt, hogy több ilyen már csak nem lesz (ekkor Seaman és Robinson nevét súgnánk a fülébe), és hagyja a kezdőben továbbra is. Vagy dönt James és Hart közül. Mi a fiatal kapuvédőre szavaznánk.

VÁRHIDI MÁGNESTÁBLÁJÁN A HELYE
Az argentínok gólja kimerítette a tudatos szögletvariáció kategóriáját. Élmény volt nézni az ismétléseket, ahogy Heinzén kívül mindenki bevitte az emberét az ötös vonaláig (Samuel ezt szó szerint tette, mert a védője nem igazán akart partner lenni ebben), míg a későbbi gólszerző a tizenhatos vonalán várt. Pár méteren bárki bárkit meg tud verni, hiszen ő indul hamarabb, így csak a labdának kellett pontosnak lenni. Ezen a szinten ez meg már elvárható. Az csak hab a tortán, hogy a Marseille játékosa előrevetődve a jobb pipába stukkolt.

AMIRE EMLÉKEZNI FOGUNK
Akárhogy is tornáztatom az agyam, Maradonát eddig csak mezben vagy melegítőben láttam. Na jó, néha félmeztelenül. Szinte sokkolt, amikor a játékoskijáróban feltűnt öltönyben. Egészen szürreális volt. Inkább hasonlított egy soltvadkerti borhamisító báróra, mint egy szövetségi kapitányra.

A NAP SPORI-BAKIJA
Megvolt az első komoly tizenegyes gyanús eset. Li Csung Jong adott esernyőt az ötös sarkán a keresztezni igyekvő görög védőnek, majd mielőtt kapásból elrúgta volna, ellökték hátulról. Ha nem 1-0, akkor szerintem befújta volna a spori.



A mai menü is érdekesnek ígérkezik, s talán lesz már olyan meccs is, amin kettőnél több gól esik.

A C csoport két kiscsapata, és _benito is bemutatkozik. Még sosem találkozott egymással Algéria és Szlovénia válogatottja, így szinte lehetetlen megtippelni, mit is várhatunk a mérkőzéstől. Mindketten meglepetésre jutottak ki a vébére, így talán reménykedhetünk egy kis örömfociban.
Algéria - Szlovénia 3-2

A nap meccse lesz a Szerbia-Ghána találkozó. Olyan szintű faragást várunk, ami még egy néprajzi táborban is túlzásnak tűnhet. A szerb keret gigaerős, míg az afrikaiknál Essien nem lehet ott a keretben, így az üveggömbünk európai győzelmet mutat. Krasicstól és Jovanovicstól sokat várunk. Utóbbi a Liverpoolban folytatja pályafutását.
Szerbia - Ghána 1-0

Este a németek is bemutatkoznak. Talán a legkönnyebb ellenféllel kezdenek, így valószínűleg sok mindent nem fogunk megtudni róluk sem. Félő, hogy az ausztrálok úgy állnak ehhez a meccshez, mint a nigériaiak, vagyis nem fognak meghalni a pályán még az ikszért sem. Pedig egy német csapat ellen így bele lehet futni egy nagy pofonba. A Podolski-Klose párosnak pont egy feltartott kézzel pályára lépő ellenfél kell, hogy az önbizalmukat rendbe tegyék.
Németország - Ausztrália 4-1

1394 komment · 1 trackback

Címkék: vb 2010

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr882077963

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Morfeusz Nelson Mandelában 2010.06.14. 11:10:23

A mai meccset elbuktuk a Nelson Mandela stadionban, nincs azon mit szépíteni. Hogy mi ennek az oka, nem tudjuk. Talán az istenek nem voltak velünk. Labdakosz merre jársz? Egy nem túl acélos Fél-Koreától kikapni, akkor sem szabadna így.   Csapatunk...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ddrum77 2010.06.13. 22:15:43

@Iustizmord: és gomezzel rá is hibáztál, ő nem fog egyedül gólt rúgni a földijeinek =))))

Iustizmord 2010.06.13. 22:16:04

@Titi120: NEM GERMÁNOK. full stop. repeat: NEM GERMÁNOK.

grabowskit leszámítva kopizd ide a 74-es csapatot, plz

simoo · http://artissimoon.blogspot.com 2010.06.13. 22:16:05

@simoo: na hülye is vagyok... nem volt tökfödője.. csak egy levele maradt szedés után

ddrum77 2010.06.13. 22:16:47

@Iustizmord: és gomezzel rá is hibáztál, ő nem fog egyedül gólt rúgni a földijeinek =))))

simoo · http://artissimoon.blogspot.com 2010.06.13. 22:17:27

@simoo: na hülye is vagyok... nem volt tökfödője.. csak egy levele maradt szedés után

Everred 2010.06.13. 22:17:32

@krysal: hát pedig az águkat csak "ha"-val kezdődő mondatokból lehet megítélni, szóval ez egy elég értelmetlen komment volt, már meg ne haragudj. Ugyanis egész más az ág, HA megnyerik a csoportjukat, mint HA nem.

halihalo 2010.06.13. 22:17:45

@Ever "Aranylabdát Heskeynek!" red: De szerzett előnyt, mert ütötte a labdát lefelé. A testéről sosem pattant volna úgy a labda, csak ha nagyon kiáll pár bordája...

Ganz 2010.06.13. 22:18:08

@nikodémus: Igen, így lehet.

Na, az senkit, még Sowumni Tamást se.

Eddig a legfurcsább, az a lengyel afro volt, már nem emlékszem a nevére.
De lehet, hogy csak azért, mert ő volt az első ilyesmi.

nikodémus 2010.06.13. 22:18:16

@tuono: Jó szerb védelem? Merre, hol?

értelmetlen_nevű 2010.06.13. 22:18:28

ez a bíró nagyon sötét.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.06.13. 22:18:29

@halihalo:

én is egyetértek abban, hogy a kiállítás nélkül és a _rendkívül_ egyértelmű tizivel az auszik egy ötössel verik a káposztazabálókat, de hát a bírók csalnak.

szomorú ez a világ.

nadivereb 2010.06.13. 22:18:32

Ez a bíró totál tökkelütött.

ddrum77 2010.06.13. 22:18:33

@Iustizmord: és gomezzel rá is hibáztál, ő nem fog egyedül gólt rúgni a földijeinek =))))

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.06.13. 22:19:25

Azért annyira nem jók ezek a németek, hogy Gomezzel is gólt lövessenek.

halihalo 2010.06.13. 22:19:26

MÁS: Ez a vuzuela tönkreteszi a meccsek hangulatát.
Remélem, igaz lesz a hír:
sportgeza.hu/futball/2010/vb/cikkek/a_vuvuzela_kiirtja_a_szurkolast_betilthatjak/

ddrum77 2010.06.13. 22:19:28

@Iustizmord: és gomezzel rá is hibáztál, ő nem fog egyedül gólt rúgni a földijeinek =))))

simoo · http://artissimoon.blogspot.com 2010.06.13. 22:20:16

@krysal: hát ha a németeket felhoztuk... a hollandok mekkora doppingot kaptak tőlünk...

megfőtt a gépem asszem

értelmetlen_nevű 2010.06.13. 22:20:36

@peter135: Viszont nem hagyott ki egy ordító helyzetet sem, remélem ez helyreteszi az önbizalmát egy kicsit.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.06.13. 22:20:48

szegény auszikat nagyon sajnálom

ddrum77 2010.06.13. 22:20:53

ez is szar meccs volt, hadd károgjak
edzőmeccs

Everred 2010.06.13. 22:21:06

Itt már volt jó foci, kár, hogy csak egy csapat játszotta. Következő lépés: mindkét csapat játsszon jól!

ericcartmen 2010.06.13. 22:22:04

Még szerintem sosem nyert olyan válogatott VB-t, aki már az elején meggyőzően és jól játszott, igy a németek ezzel úgy néz ki elkúrták az esélyeiket

simoo · http://artissimoon.blogspot.com 2010.06.13. 22:22:19

@mavo: ez a korrekt hozzászólás

szegény elnyomott kangák

vadkutya 2010.06.13. 22:22:21

Hát, ez a 4 gól mindenképp arra enged következtetni,h Boateng nem a megfelelő játékost rúgta szét az FA kupadöntőben.

Everred 2010.06.13. 22:22:45

@halihalo: ó, ugyan már. Nem volt kinyújtva a karja, nem mozdult a labda felé, nem emelte a kezét a feje fölé - valahol azért lennie kell annak a kurva kéznek és el se tudta volna kapni onnan, másfél méterről fejelte rá tán Cahill. Ezért tizenegyest adni ordas geciség lett volna.

spurs 42+42 2010.06.13. 22:22:58

@Ganz: Olisadebe. a lengyelek utóbbi 10 dicsőséges évéből csak őt tudtam megjegyezni

Titi120 2010.06.13. 22:23:12

Manchester United: Fergusonnak Ballackra fáj a foga - médiaértesülés
A hírek szerint a skót szakember egyéves szerződést kötne a 33 éves játékossal, aki iránt a Tottenham (figyelsz Spurs84 ? :) is érdeklődik

nso

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.06.13. 22:23:20

@Iustizmord:

ó, pardon, mindig elfelejtem, hogy puljezevics nenad igazából egy büdös magyargyűlölő szerb

raja ram 2010.06.13. 22:23:21

@mavo: Pechük volt, hogy pont a németekkel kezdtek, ez kicsit betett az önbizalmuknak és elvesztették Cahillt.
A szerbek vagy ghanaiak ellen jobb lett volna kezdeni.

nikodémus 2010.06.13. 22:23:37

Nem csípem a németeket, de ez meggyőző, sőt, helyenként igen tetszetős volt. 2002-szagot érzek, vagy ha nem, akkor úgy a 8 magasságában kifogy az 1.9 PD turbódízelből a gázolaj, és hangos köhögéssel kizúgnak.

Iustizmord 2010.06.13. 22:24:26

@ddrum77: gomez földijei a hispánók.

England win The Ashes! 2010.06.13. 22:24:27

@simoo: nem, Naranjitónak nem volt, 1970-ben Juanitónak viszont igen. De Gary nem azt mondta, hogy MINDIG nyert, mikor kalapos volt a kabala, csak azt, hogy SOSEM, ha hajadonfőtt volt. :)

simoo · http://artissimoon.blogspot.com 2010.06.13. 22:24:48

@mavo: meg Janics is, meg Carlos Perez is meg mindenki... válogatottba csak ezer éves vérvonal ér!!!!

Everred 2010.06.13. 22:25:25

@Titi120: ez még viccnek is szörnyű, egy ilyen igazolás az apokalipszis kezdetét jelentené. De remélem, hogy csak hülye alaptalan pletyka, egyszerűen ez nem lehet igaz, nem történhet meg.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.06.13. 22:25:28

@raja ram:

szerintem nem ez volt az ő csoportjuk. pech.

Artsuhtaraz · http://latomasok-arnyjateka.blog.hu/ 2010.06.13. 22:25:35

Fura volt német joga bonitot látni. Erről a meccsről nem lehet mit mondani, ez így volt tökéletes.

Holnap ilyenkor pedig ipari gőzekék fogják szántani az olasz labdarúgás szántóföldjét.

simoo · http://artissimoon.blogspot.com 2010.06.13. 22:26:27

@Dr Jozef Vengloš: javítottam... sajna töbször is
nem is értem... még narajitós polóm is volt... levelekről kalapra emlékezni.... mea culpa

England win The Ashes! 2010.06.13. 22:26:45

@vuvukutya: ne aggódj, még lesz módja korrigálni a tévedését. :)

ddrum77 2010.06.13. 22:26:54

@Titi120: Ballack-Raúl-Giggs-Scholes-Hagreaves-Owen-Neville tengely de szép is lenne... =) persze ha nem lenne sérült mindegyik, vagy öreg a futóversenyhez =)))

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.06.13. 22:27:00

@simoo:

a francba, elírtam a veszprémi születésű nigger nevét

(de geci jó játékos még most is)

zséroskenyér 2010.06.13. 22:27:03

nem láttam a piros lapot, csak hogy sírtok itt miatta, de most ismétlésen: egyértelmű a rögtön piros.

calcio_di_rigore 2010.06.13. 22:28:09

@halihalo: jó meglátás, eddig még nem írta senki.

azt viszont valaki írta a múltkor, hogy a vuvuzela miatti picsogás már legalább annyira idegesítő, mint maga a vuvuzela.

És egy off: Toromerda!!:))

England win The Ashes! 2010.06.13. 22:30:02

@simoo: aranyos volt az a narancs, az már biztos, de a négy évvel ezelőtti oroszlán meg a dumáló labda sem volt kismiska. ÉD

spurs 42+42 2010.06.13. 22:30:21

@Titi120: egyem a kis szíved:)) nem az útlevéllel van bajom
amúgy meg ott van, hogy nso, az EB után Podolski is szóbakerült stb...

Vaader 2010.06.13. 22:31:36

Jézusom, de sötét ez a Sallói vagy ki!

halihalo 2010.06.13. 22:32:07

@Ever "Aranylabdát Heskeynek!" red: Ha így is lett volna, nem az egyetlen lett volna, amit a bíró elkövetett a meccsen... :)

vadkutya 2010.06.13. 22:33:05

@Dr Jozef Vengloš: Remélem hegyezi már a stoplit Boateng pajtás... :)

simoo · http://artissimoon.blogspot.com 2010.06.13. 22:34:19

@calcio_di_rigore: dehogy off.... LOL
maradnak a bordók a helyükön... csak nekünk legyen már csapatunk sok kis csíkos csikóval

nikodémus 2010.06.13. 22:35:37

@Titi120: SAF direkt gyűjti az ellenszenves alibikirályokat / krónikus sérülteket? Szürreális ez a hír, de ha így lesz, az öreg borvirágosból kinézem, hogy 1 jó évet kihoz Ballonból. Csak ki ne pukkadjon idő előtt.

ih bín ájn bájener 2010.06.13. 22:37:53

@BASTi: Szigorúan csak szélső hiány esetén, Ribéry és Robben párhuzamos kiesése mellett. :D
Badstuber kezdő volt? Csak a második félidőben tűnt fel, hogy játszik. Mondjuk ilyen vérszegény ausztrál támadások esetén nem csoda.
A tapló kenguruk kulloghatnak haza.

CaBeL 2010.06.13. 22:38:29

Pedig milyen hangulat volt, mikor az angolok énekelték a himnuszukat, és nem szólt a vuvuzela. Istenem, de jó lenne.

simoo · http://artissimoon.blogspot.com 2010.06.13. 22:40:35

@calcio_di_rigore: szegény torinóiak megint a "kedvenc csapatuk" nélkül nézik a serie a-t

BruceWayne 2010.06.13. 22:41:19

elsőre nem volt rossz ez az internazionalelf, na de még messze a vége, ausztrália nem nagy tényező

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.06.13. 22:42:18

@halihalo:

ez van, a németek csak durva bírói segítséggel tudtak nyerni. szörnyű

vadkutya 2010.06.13. 22:43:10

Az biztos,h idén is számolni kell a németekkel, háború lesz megen. Ezért kapnak is most egy Pantera számot: www.youtube.com/watch?v=BWaHfVtnen4

England win The Ashes! 2010.06.13. 22:45:11

@vuvukutya: a saját testvérét is elcsapná. Lehet, meg is teszi. :)

ih bín ájn bájener 2010.06.13. 22:45:13

@vuvukutya: Remélem a német zsebekben is lesz pár stihl fűrész.

raja ram 2010.06.13. 22:46:57

@vuvukutya: megnyerték az első meccset és most már: Feuer Frei

www.youtube.com/watch?v=60ZONOFH_5E

vadkutya 2010.06.13. 22:51:33

@raja ram: Júúj, a Rammstein nekem túl führer, úgy alles... :)

Hispan07 2010.06.13. 22:52:02

@simoo: első két meccsen tuti nem lesz

halihalo 2010.06.13. 22:54:41

@mavo: No, ezt sem mondta, hanem épp az ellenkezőjét... Hiába, a PISA teszt igazat mondott...

England win The Ashes! 2010.06.13. 22:54:53

@Hispan07: és ez az olaszok k.rva nagy szerencséje.

simoo · http://artissimoon.blogspot.com 2010.06.13. 22:57:26

@simoo: no nem mintha bármi varázslatra képes lenne ez a csapat.. de legalább a jároképesek szenvedjenek

bár cáfolnának meg

rizla 2010.06.13. 22:58:13

az megvan, hogy a vb-n is lesz német - spanyol, ugye?

England win The Ashes! 2010.06.13. 23:00:46

@halihalo: a PISA-teszt az az, amin 1994-ben Maradona megbukott?

értelmetlen_nevű 2010.06.13. 23:01:48

@rizla: elődöntő ugye? Tényleg simán összejöhet, a spanyoloknak kötelező addig eljutni, a németeknek meg csak Argentína komoly ellenfél.
Én attól félek, hogy az angolok elcseszik a csoportelsőséget, és valami idióta góllal kiejtik a németeket.

raja ram 2010.06.13. 23:02:04

@rizla: akkor, ha a spanyolok legyőzik a portugálokat és az olaszokat

halihalo 2010.06.13. 23:04:39

@Dr Jozef Vengloš: Hát, ez is egy magyarázat :) de amúgy egy nemzetközi oktatási-olvasáskutatási felmérés, amiben a magyarok nagyon rosszul szerepeltek a szövegértés terén....

rizla 2010.06.13. 23:06:13

@raja ram: még nem mutatkoztak be az említett válogatottak, de khm, szerintem erre azért van némi sansz.

England win The Ashes! 2010.06.13. 23:09:12

@halihalo: XD

Bocs, lemaradt a szmájli (bevallom, egyébként nem tudtam, de mielőtt kilőttem az előző kommentemet, rákerestem a Google-n). De (*röhög*) most mondd: Maradona esetében is köze volt a tesztnek ahhoz a négy betűhöz (*kurvára röhög*). nem?

:D

raja ram 2010.06.13. 23:10:38

@rizla: Ja, és még ott van a Bicolor is a csoportban

Everred 2010.06.13. 23:16:24

@értelmetlen_nevű: vagy a németek azt választják, hogy inkább elbasszák a csoportelsőséget, megkefélik az angolokat a 16 között, aztán azt is, aki a nyolc között jön (vélhetően francia, uru, mexikói, USA négyesből valamelyik) és inkább a brazilokkal elődöntőznek, mint a spanyolokkal.

Egy német-angol egyedül a Lennon/Johnson v Badstuber csata miatt lenne kérdéses, láttuk, hogy az ifjú Holgert Valencia is ronggyá szopatta, Lennon hasonló jelleggel bír, szóval ott lenne pár kellemetlen percük a németeknek, de összességében kényelmesen kéne nyerniük egy angolok elleni meccsen.

értelmetlen_nevű 2010.06.13. 23:27:00

@Ever "Aranylabdát Heskeynek!" red:

Szerintem pont az angol csapat fekszik legkevésbé a németeknek (spanyolokat/brazilokat leszámítva persze). Hihetetlen rutin, és egy igazi nyerő típusú edző. A tegnapi angol produkció tényleg nem volt nagy eresztés, de azért tűrhetőek voltak, és Barry felépülésével a középpálya is rendbe jöhet. Rooney pedig bármikor oda vissza megszopatja Mertesackert, vagy Friedrichet.

Ha rendbe szedi a középpályát Capello (Carrick vagy Barry kell ebbe a csapatba), és Rio helyett találnak valami normális alternatívát (Carragher rémes volt, King sérült, a többieket nem igazán ismerem) , akkor messzire eljuthatnak, ezzel csúnya, nem túl meggyőző játékkal is. Nekem úgy tűnt, hogy Gerrard is elég jó formában van, szerintem ő az igazi kulcsember.

Everred 2010.06.13. 23:56:18

@értelmetlen_nevű: erre nem tudok mást mondani, mint hogy a próféta szóljon belőled.

Ja, és hogy jó éjszakát, hosszú nap volt ez. Megiszom még egy sört, aztán végre alhatok is.

vadkutya 2010.06.14. 00:33:29

Azon brit szurkolók, akik tegnap az ITV-n nézték a meccset, pont az angol gólról maradtak le. Mármint, az elsőről... :)

www.youtube.com/watch?v=8bz6vxPkMR0&feature=player_embedded

England win The Ashes! 2010.06.14. 01:46:17

@vuvukutya: ez nem teljesen igaz, én az itv-n néztem, és láttam is. Állítólag a HD-csatornán volt gubanc.

Egyébként érdekes volt: egy kocsma teraszán néztem, aztán mikor bementem kitölteni a PISA-tesztet (bocs, de ez kurvára megtetszett :) ), észrevettem, hogy az egyik benti tévén "késik" az adás olyan 10 másodpercet a kinti tévéhez képest.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.06.14. 06:10:25

viszont drága bloggerek!

nem lehetne úgy, hogy minden meccshez külön bejegyzés?

1000+ komment

1. követhetetlen
2. kurva lassú
3. sokszor be sem töltődik
4. és a saját kommentem is vagy sikerül, vagy nem

léccilécci ...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.06.14. 06:31:31

@halihalo:

tehát az "amelyik csapatot ennyire nyomják" cucc az igazából nem is azt jelenti, aminek első olvasásra tűnik. meg a betonbiztos tizi és a jogtalan piros miatt sem keseregtél.

részemről a piros véleményes sokadik megnézés után, tehát van bíró, aki nem adja meg, de most egy olyanról beszélünk, aki műesésért adott kettő darab sárgát.

a tiit meg hagyjuk már ... ugorj fel valaki mellett egy méterrel, aztán ha rácsúsztatja a kezedre, kapd el időben. sok sikert ...

United82 2010.06.14. 07:14:29

no azért a németek tegnap lerakták a névjegyüket, nyílván vb-t még nem fognak nyerni, 24éves átlagéletkorú csapattal nem is lehet, de le a kalappal előttük. Özil pedig a vb nagy felfedezettje lehet és a nyárt már valamelyik nagy csapatban kezdheti meg.

vadkutya 2010.06.14. 08:10:17

@Dr Jozef Vengloš: Valóban, sorry, a HD lemaradt. Állítólag a reklám után megdőlt az egyszerre fuckolás rekordja a Twitter-en... :)

HosCincer 2010.06.14. 08:45:38

Tegnap nagyon meggyőzőek voltak a németek, bár ez ellen az ausztrál csapat ellen nem volt nehéz.
A németeknél a támadó szekcióban (különösen a középpályán) nem lesz gond a vb-n, viszont a védelmet soványnak érzem főleg egy tényleg jó csapat ellen.
Az biztos, hogy ha Özil hasonló formában játsza végig a vb-t akkor a Werder nem fogja tudni megtartani és akkor ő lehet a vb nagy felfedezettje.
Meg lenne még egy költői kérdésem: a Podolski és Klose miért nem tud/tudott így játszani a klubcsapatában?

pote · http://nst.blog.hu/ 2010.06.14. 10:11:41

@mavo:
bocs, de csak erre van kapacitásunk
vagyis úgy érezzük, h ezt tudjuk izzadság nélkül nyomni.

javaslatom:
nem kell minden szirszart bekommentelni, és máris kevesebb a komment :)

TBG 2010.06.14. 17:38:29

"My computer has just been infected with the Rob Green Virus, I can't save anything"
süti beállítások módosítása