Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

25 éve nem értjük, miért játszották le

2010.05.29. 00:01 Vendégszerző

A világ egyik legnagyobb klubjának döntőfóbiáját akár viccesre is vehetnénk, ha 25 évvel ezelőtt nem minden idők legtragikusabb fináléjában fordult volna meg a jobbára azóta is tartó tendencia. Egy BEK-győzelem, ami semmit nem ér, egy kupa, amihez 39 halálos áldozat vére tapad, és egy undorító állatokból álló angol horda: mindenki kitalálta, hogy az 1985 májusában, a brüsszeli Heysel stadionban lejátszott mérkőzésről lesz szó. Illetve a mérkőzésről egyetlen szó sem, a Juventus történetét megszállottan kutató kollégával abban maradtunk, ezen a napon nem lett volna szabad futballmérkőzést rendezni, csendes tiltakozásul úgy teszünk, mintha nem is lett volna. Hajtás után Dino Vercotti korabeli dokumentumok, újságok, és azóta megjelent, de nálunk nem, vagy csak nagyon nehezen hozzáférhető források alapján idézi fel a brüsszeli eseményeket, a következményeket, és magát a tragédiát.

A mérkőzés előtti hangulat

Olaszország focilázban ég 1985. május 29-én. Az aznap megjelenő La Gazzetta dello Sport óriási terjedelemben vezeti fel a Juventus-Liverpool BEK-döntőt. Candido Cannavó főszerkesztő vezércikkében arról ír, hogy az 1983-as, Hamburg ellen elveszített athéni döntő óta Giampiero Boniperti, a Juventus elnöke alig tud aludni, hiszen várja, hogy az a csapat, amelyet egész életen át szolgált, végre megnyerje a legfontosabb kupát. „A Juventus nem használódott el az elmúlt két évben. Viszont nem lehetne megemészteni azt, ha a legfontosabb kupát ismét elbukná” - írja Cannavó.

Lodovico Maradei sem tud elszakadni a két évvel korábbi eseményektől, szinte teljesen annak fényében vizsgálja a Liverpool elleni meccset. Egy hosszabb idézet az alapvetően optimista cikkből: Az elmúlt évek két legjobb csapata néz ma farkasszemet egymással, hogy eldöntsék, ki uralja az európai labdarúgást: a latinos stílus legjelesebb képviselője és legerősebb, legszervezettebb brit együttes. A Liverpool teljesen különbözik a 83-as Hamburgtól. Fagan csapata egyértelműen erősebb, mint Happelé volt. Viszont ez nem jelenti azt, hogy a Juve ebből a helyzetből rosszabbul jön ki, sőt... Az előző évben a Róma már megmutatta, hogy le lehetne győzni ezt a Liverpoolt. Az elmúlt egy év – úgy tűnik – erősítette a Juventus esélyeit. A római meccshez képest nem lesz ott a pályán Souness, a játék szervezője, akinek az angolok nem tudták megtalálni az utódját. Szintén nem játszik a tartalékokhoz száműzött Lee. Dalglisht ugyan láthatjuk majd ma este, de ő sem lett fiatalabb tavaly óta. Bár az utóbbi hetek formája alapján a Liverpool feljövőben van, de biztosak vagyunk benne, hogy ez a csapat már túljutott a csúcson. A Juventusnak két-három hónappal ezelőtt lett volna a legjobb esélye legyőzni a mai Liverpoolt, egy rugalmas taktikával és egy olyan támadóval, aki a betömörülő védelem ellenszerét remekül ismeri. A januári Szuperkupa-győzelem nem befolyásolja az aktuális meccsről alkotott véleményünket, bár kétségtelenül az lenne a legegyszerűbb, ha az év eleji, torinói összecsapásból indulnánk ki. Ma vajon melyik Juventus fut majd ki a pályára? Ez a mérkőzés nagy kérdése. Nem hisszük, hogy Fagan túl tudja szárnyalni Happel két évvel ezelőtti tettét, amikor az egy tökéletes stratégiával teljesen összezavarta Trapattonit. Azt még nem tudni, hogy az angolok edzője emberfogást alkalmaz-e majd Platinivel szemben. Amúgy sem gondoljuk, hogy egy ember meg tudná állítani Michelt. A legfontosabb, hogy a Juventus ragaszkodjon a saját játékához, amely a gyors ellentámadásokon alapul. Platininek kell futtatnia a többieket, nem pedig fordítva. Ha a Juve játéka úgy fog működni, mint a legjobb napokban, ha gyilkos kontrákat sikerül majd vezetni, ha Tacconi, Brio és Favero nem lesz bizonytalan, ha a támadók nem őrlődnek fel fizikálisan, akkor a győzelemre éhes Juvétól nem lehet elvenni ezt a kupát. Egész Olaszország szurkolni fog értük, hiszen már 16 éve, hogy utoljára olasz klubhoz került a BEK-serleg. A Liverpool eddig mind a négy döntőjét megnyerte, a Juventus mind a kettőt elveszítette. A nagy számok törvénye alapján mindkét sorozatnak meg kell szakadnia…

Az újság harmadik oldalán ismét Boniperti a főszereplő, amikor is a kupához való viszonyáról faggatják: „Játékoskorom óta üldözöm ezt a trófeát, de akkoriban még nem volt ekkora jelentősége. Döntőt játszani a Liverpool ellen: ez óriási ösztönző erő arra, hogy mindent beleadjunk, és megmutassuk magunkat. A Juventus meg akar felelni a szurkolók várakozásának.”

A Brüsszelben élő olaszok is nagyon várják már az esti mérkőzést: a Juventus győzelme esetére óriási fiesztát szerveznek Brüsszel főterére, a Grand Palace-ra. A döntőre kilátogat Giovanni Saragat, Olaszország belga nagykövete: „Nem ez az első kupadöntő, amelyet a helyszínen tekintek meg. Rossz emlék a belgrádi finálé, amikor Rep - fájdalmasan elevenen élő – góljával 1-0-ra kikaptunk az Ajaxtól. Ahogy Önök, úgy én is optimista vagyok. Biztos vagyok benne, hogy az olasz szurkolók nagyszerű példáját adják majd a civilizáltságuknak, ahogy tették már korábban is hasonló alkalmakkor. Remek hangulatot várok, erőszakmentes estét.”

Ugyanez az elvárásuk – elég nyíltan – a rendőröknek is: nem hiszik, hogy az olaszok okot adnak majd az aggodalomra. Marchoul csendőrparancsnok elárulja, hogy az angolok minden lépését figyelni fogják. Marcoul egyébként gyakran nyaral az olasz tengerparton, illetve az Orta-tónál. „Nem vagyok benne biztos, hogy az olaszok veszélyesek lennének” - mondja. Az olasz drukkerek gyakorlatilag szabadon mozoghatnak majd: a buszaik bárhol leparkolhatnak A Heysel területén kétméteres magasságú kerítés van, a szektorok között biztonsági személyez is védi majd a rendet. A belépés előtt a szurkolókat megmotozzák, illetve fémdetektorral is megvizsgálják. Egy kanyar lesz az olaszoké, egy az angoloké, ezek egymástól biztonságosan el lesznek különítve. A csendőrség szerint semmi esély a balhéra.
A hírek szerint Baldvin belga király is fontolóra veszi, hogy kimenjen a meccsre, felesége, az olasz származású Paola hercegnő viszont biztosan ott lesz. A satdionba kb. 15 ezer Juventus-drukkert várnak, ebből több mint 3000 Torinóból érkezik majd: egy kisebb részük autóval, a többiek pedig buszokkal és charterjáratokkal keltek útra. Az újság beszámol arról, hogy több hamis belépőre akadtak, és rengeteg a jegyüzér. A balhé árnyéka felsejlik, igaz, nem túl aggasztó formában: a belgiumi Ostendbe hajón megérkező brit szurkolók közt kisebb csetepaté alakul ki, amelynek a közbeavatkozó rendőrök hamar véget vetnek. 

Edzői elvárások, fizikai és lelki állapot

Giovanni Trapattoni nem titkolta a Liverpool támadójátékával kapcsolatos félelmét, és Kenny Dalglish semlegesítését tartotta elsődlegesnek: „A skót a Liverpool kulcsjátékosa, tartok a közte és Rush között lévő remek összhangtól. Dalglish megállítására négy lehetséges megoldásom is van: Favero, Tardelli, Cabrini vagy Bonini. Nem fogjuk megismételni az athéni hibáinkat. Elképzelhető, hogy a Liverpool több akciót fog majd vezetni, de nyitva tartjuk majd a szemünket, és adott esetben képesek leszünk lecsapni rájuk. Minden tiszteletem az ellenfelünké, de ők is 11-en lesznek, és mi is. Biztos vagyok benne, hogy ma az igazi Juventus láthatjuk majd a pályán.”

A másik edző, Joe Fagan ezt mondta: „Nem fogjuk megváltoztatni a játékunkat csak és kizárólag Platini miatt: a szokásos zónavédekezést alkalmazzuk majd, szerintem a Juventusnak kell majd aggódnia az ellentámadásaink miatt. A játékosaimnak nem beszéltem sokat az ellenfelünkről, nem akartam felnagyítani a tudásukat: erősek, ez tény, de őket is meg lehet állítani.”

Juve, Olaszország veled álmodik!

Doktor La Neve, a Juventus csapatorvosa már több mint 20 éve dolgozik a klubnál. Szerinte a csapat kirobbanó formában van: „Tardellivel kezdeném. Senki sem büszkélkedhet hozzá hasonló erőnléttel a keretből. Világbajnoki formában van. Platini szintén ideális az állapota , kipihent, jó az étvágya, sem fizikálisan, sem mentálisan nincsenek problémái. Bonieket még sosem láttam ilyennek, energiával teli és nagyon jókedélyű. Tacconinak nagyon jót tett, hogy ledobott pár kilót. Nem csak fizikálisan, hanem lelkileg is hasznos volt ez neki. Elég csak megnézni az edzésmunkáját.”

A tragédia

Ilyen előzmények után közeledik Brüsszel a Juventus-Liverpool mérkőzés felé. Egy óra van már csak hátra a fináléig. Az északi kanyarban lévő Z-szektor háborús övezetté válik, miután a Liverpool szurkolói hirtelen támadásba lendülnek az ott helyet foglaló Juve-drukkerek irányába. A rendőrök beavatkoznának, de későn érnek oda: a megrémült emberek a pályát és a szektort övező kerítés felé szaladnak, aki azon átjut, megmenekül. Aki azonban az oldalt található, a nyomás miatt összeomlásnak indult falnak szorul, annak nincs kiút: 38-an halnak meg, az áldozatok közül 31 olasz. Négyszáz ember megsérül. 21 óra 39 perckor a csapatok pályára lépnek, hogy lejátsszák minden idők talán legbizarrabb mérkőzését, amelyen a Juventus nyer. Pontosabban: ahol a Juventus több gólt rúg mint az ellenfele. De ez akkor keveseket érdekelt, utólag meg senkit sem.

Az UEFA-t már a helyszín kijelölésekor is kritika érte, mégpedig mindkét klub részéről: a stadion rogyadozott, hiányzott a kötelezően előírt vészkijárat és menekülési folyosó, a lelátók mellett a játéktér is elhanyagolt állapotban volt - deszkadarabok a földön, omladozó falak, amelyekből hullott a vakolat, a szektorok betonaljzata repedezett, az illemhelyeket beázások sújtották.

A szervezetten érkező juvésok az N-szektorban kaptak helyet, ez pontosan szemben volt a liverpooliak által megszállt stadionrésszel. Az angolok kemény magja mellett pedig ott volt a már említett, pokollá változott Z-szektor: ide azok kerültek, akik döntő többségükben a Juvénak szorítottak, viszont nem Olaszországból érkeztek vagy nem tartoztak szervezett csoportokhoz. Akár komplett családok is. A Z-szektort két fémháló védte a mellettük lévő liverpooli szurkolóktól.

Egy óra volt tehát még hátra a kezdőrúgásig, amikor az angolok megindultak a többségében juvésok által megtöltött Z-szektor felé. A britek úgy hitték, hogy köveket dobáltak át hozzájuk a szomszédos olaszok. Nem ez történt: pont az angolok lőttek ki egy rakétát az ellenfél drukkereire. A gyűlölet ereje gyakorlatilag tövestől kitépte az elválasztó kerítést, és rázúdult a hátrálókra. A meglepett nézők menekülni próbáltak, voltak olyanok, akik a pánik perceiben levetették magukat a szektor tetejéről, voltak, akik a szomszédos szektorba próbáltak átjutni, mások – a kerítésen átmászva - a pálya felé kerestek kiutat. Mindezt a belga rendfenntartó erők csak nézték. A tragédia legfőbb okozója az a fal volt, amelyhez a szurkolók szorultak, és amely nem bírta el azok súlyát: összeomlott, maga alá temetve az embereket. A pusztítás döbbenetes: 400 sebesült, 38 halott (ebből 31 olasz, 4 belga, 2 francia és egy ír). Az események közben a hangosbeszélőn keresztül intik nyugalomra a nézőket, később a két csapatkapitány, Scirea és Neal is azt kérik a szurkolóktól, hogy őrizzék meg a hidegvérüket. A tribünön helyet foglaló Boniperti kétségbeesetten próbál információkat szerezni, a szavaiból kitűnik, hogy nincs tisztában azza, hogy mi zajlott le néhány perc alatt: „Mi történt? Hihetelen zűrzavar van itt. Az igaz, hogy Agnellitől azt kérték, hogy ne jöjjön be a stadionba?  És az, hogy vannak halottak is? Reméljük, hogy nincs így. Fogalmam sincs, hogy mi válthatta ezt ki az angolokból.” Agnelli és a döntő egyik díszvendége, Kissinger volt amerikai külügyminiszter valóban nem mentek be a stadionba, visszafordították az autójukat.

A város eközben felbolydul: az összes kórház megnövelt kapacitással dolgozik, a mentőautók folyamatosan érkeznek a helyszínre, Brüsszel összes taxisának kiadják az ukázt, hogy segítsenek a sérültek szállításában. A túlélők az olasz újságírókhoz fordulnak, hogy tájékoztassák az otthoniakat: jól vannak. Határoznak a mérkőzéssel kapcsolatban: focizni kell, különben újabb tragédia történhet. Vajon milyen logika szülte ezt a döntést? Holttestek hevernek a stadion környékén, 400 ember orvosi ellátásra vár - az volna a legfontosabb, hogy megrendezzék a döntőt? 23 óra 30 perckor véget ér a találkozó, de mindenki attól tart, hogy történni fog még valami. A szurkolók a pályaudvarra és a repülőtérre érnek. Egyesek szinte őrjöngenek a dühtől, de nagyjából béke van. Első körben letartóztatnak 8 angolt. Hajnalodik. A brüsszeli katonai kórházban 6 igazságügyi szakértő megkezdi a halottak boncolását. A rendőrség egy picit kiengedhet. Az éjszaka úgy telik el, mintha mi sem történt volna 1985. május 29-én Brüsszelben.

Azonnali reakciók

Másnap a Juventus olasz válogatott játékosai Mexikó felé veszik az irányt, hiszen a nemzeti csapatukra ott várt feladat. Tardelli, Rossi, Scirea és Cabrini még mindig az események hatása alatt állva a következő közlemény adják ki: „Maga a klub és mi, játékosok sem akartuk, hogy megrendezzék ezt a meccset, tekintettel a halottakra. Az UEFA vezetői és a belga rendőrség döntött így, biztonsági szempontokra hivatkozva. Nekünk, pályán lévőknek egyértelműnek tűnt, hogy a szurkolók nincsenek tisztában azzal, hogy mekkora tragédia történt, ez Platini góljánál látszott a leginkább. Fociztunk, azzal az óriási felelősséggel a vállunkon, hogyha nem tesszük ezt meg, akkor további bajok történhetnek. A focival lepleztük el a döntéshozókat, azokat, akik a meccs lefújása után eltűntek. A kezünkbe adták a kupát, és azt mondták, hogy mutassuk meg a szurkolóinknak. Egy színjáték volt az egész.”

Michel Platini ezt nyilatkozza a torinói hazaút előtt: „Nem tudtam lecsukni a szemem egész éjjel. Folyamatosan a híradásokat néztem: egy igazi mészárlás volt, megmagyarázhatatlan az egész. Amikor ez történt, mi az öltözőben voltunk, csak bizonytalan hírek jutottak el hozzánk. Aztán néhány UEFA-vezető elmondta nekünk, hogy rettenetes események zajlottak le, legalább 20 ember meghalt. Ilyen körülmények között játszani? Az öltözőben is megoszlottak a vélemények: voltak, akik hallani sem akartak a pályára lépésről. Amikor kiérkeztünk a játékoskijáróból, sok szurkoló azt kérte tőlünk, hogy ne vállaljuk a játékot. Aztán amikor a bíró belefújt a sípjába, akkor már csak a labdára koncentráltunk. Mintha egy színházi előadás lett volna: az élet ment tovább. A gólörömöm annak szólt, hogy elértünk egy komoly célt. Ez mindig része lesz a játéknak.” Paolo Rossi: „Többen mondták nekünk, hogy ne focizzunk. Talán jobb lett volna, ha nem tesszük. A mérkőzés csak egy apró betűs megjegyzés volt a tragédia mellett.”

A La Gazzetta dello Sport május 30-án értetlenségének adott hangot a mérkőzés megrendezése miatt. Az újság szerint hihetetlen döntést hozott az UEFA, továbbá kihangsúlyozta a belga szervezők hatalmas felelősségét. Manlio Fantini, a Gazzetta egyik cikkírója megemlíti, hogy a meccs előtti délután a belvárosban többször is nagyon feszült volt a hangulat a két tábor tagjai között, rendőröket pedig nem lehetett látni a környéken. Állítólag történt egy késelés is, 16 óra 15 perckor egy angolt szúrtak hasba, akit életveszélyes állapotban szállítottak kórházba. Szintén a La Gazzetta számol be arról, hogy a német állami televízió kettes csatornája nem volt hajlandó leadni a mérkőzést az azt megelőző események miatt. A németek így tilatkoztak az UEFA döntése ellen. A milánói sportlap ekkor még 47 - köztük féltucat angol – áldozatról írt.

Június 1-jén Tacconi, Platini és Morini sportigazgató meglátogatta a még mindig Brüsszelben kezelt sérülteket. Közülük négyen ekkor kómában voltak. Az újságok megírták, hogy egy olasz drukker, a 41 éves Marco Manfredi eltűnt. Utoljára akkor látták, amikor az angolok megtámadták a Z-szektort. A családja Belgiumba utazott, hogy hátha rábukkannak valamelyik kórházban. Az eltűnt férfi életben maradt, viszont az események hatása alatt állva sokkot kapott, és semmire nem emlékezett: vonattal tért vissza Torinóba, miközben büntetőcédulákat gyűjtött be, mivel nem volt pénze jegyre. Nem tudni hogyan, de a Molinette kórházban kötött ki, ahol egy barátja felismerte őt, végül hazaszállították lakóhelyére, a Torinótól pár km-re lévő Moncaileribe.

Erkölcsi dilemma, írók csatája

Az UEFA június 6-án gyorssegélyként 500.000 svájci frank kiutalásáról határozott, amelyet a 38 áldozat családja kapott meg. Eközben már bőven zajlottak azok a viták, amelyek azt feszegették, hogy megfelelően kezelte-e a helyzetet a Juventus. Sok érv elhangzott, pro és kontra, de talán nem hibázunk nagyot, ha úgy gondoljuk, ahogy már a többség azt a tragédia perceiben vagy nem sokkal utána gondolta: a Juventusnak nem szabad lett volna pályára lépnie. Gianni Rocca a „La Repubblica” c. napilapban már május 31-én azt írta, hogy ezt a kupát vissza kell utasítani. Két nappal később Franco Recanatesi – a nevezett lap egy másik újságírója – szintén erkölcsi dilemmájának ad hangot a brüsszeli eset kapcsán. Bírálta Gianni Agnellit és Giampiero Bonipertit, akik mindketten fényes győzelemként értékelték a Liverpool feletti sikert. Recanatesi kifogásolta Brio viselkedését is, aki mosolyogva mutatta a kupát a repülőgép lépcsőjén, miután a csapat visszaérkezett Torinóba. A köztudottan Juve-szimpatizáns író, Mario Soldati megvédte a klubot: „A Juventus megfelelően viselkedett. Akik a játékosok ünneplését kritizálják, azok elfelejtik, hogy a focistáknak fogalmuk sem volt a tragédia valós mértékéről. Akik ezt a viselkedést bírálják, azok nem tudhatják, hogyha egy csapat szívvel-lélekkel küzd a győzelemért, akkor teljesen kizárja a külvilágot. A szörnyűségek mellett ott volt egy sportesemény is. Igen, nem szégyellem kimondani: örülök ennek a kupának. Mi, Juventus-szurkolók már évek óta vártunk rá.”

Egy másik korszakos irodalmár, Italo Calvino ellentétes véleményen volt: „Én megértem azt, hogy nehéz lett volna ennyi embert kimenekíteni a stadionból. Ugyanakkor a csapatoknak nem szabad lett volna vállalniuk a játékot. Mégis, hogyan lehet ilyen körülmények között focizni? Mindegy: ami történt, megtörtént. Újrajátszás? A kupa visszaadása? Ezek a szimbolikus gesztusok engem nem érintenek meg.” Sergio Segre piemonti származású európai parlamenti képviselő szintén bíráló hangnemet ütött meg: „A játékosok helyében én nem hagytam volna figyelmen kívül a tragédiát. A mérkőzést követő örömünnepet igazán meg lehetett volna spórolni…”

Az utolsó halott

A brüsszeli sebek még be sem forrtak, amikor 1985. augusztus 14-én jött egy újabb rossz hír: az Erasme kórházban elhunyt a 31 éves Luigi Pidone, aki a BEK-döntő óta kómában volt. Az ANSA olasz hírügynökség 14 óra 49 perckor hozta nyilvánosságra, hogy Pidone 77, öntudattalanul töltött nap után meghalt. Mindez nem volt váratlan, hiszen az állapota napok óta romlott, és már a belga orvosok sem hittek a felépülésében. Így lett ő a Heysel 39. áldozata. 

Következmények

A tragédia természetesen büntetőjogi felelősségre vonást követelt. Az eljárások – beleértve az első-, másod- és harmadfokú döntéseket is – hat évet vettek igénybe. Ennek keretein belül 26 angol huligánt vontak vád alá, de felelniük kellett az események szervezésében érdekelteknek is. Így bíróság elé állt Jaques Georges UEFA-elnök, illetve Hans Bangerter főtitkár, Albert Rossens, a belga labdarúgó-szövetség főtitkára, Vivianne Baro sporttanácsnok, Charles Ferdinand Nothomb, belga belügyminiszter, Hervé Brouhon, Brüsszel polgármestere, illetve a brüsszeli csendőrség 5 vezetője.

Az elsőfokú bírósági eljárás 6 hónapig és 11 napig tartott, 1989. március 28-án pedig megszülettek az ítéletek. A 26 angol közül 10-et bizonyíték hiányában felmentettek, 1-gyel szemben azért szüntették meg az eljárást, mert más bűncselekmények miatt angliai börtönben ült. A maradék 14 mindegyikét – gondatlanságból elkövetett emberölésért - 3-3 éves szabadságvesztésre ítélték, a feltételes szabadulásukra másfél év után kerülhetett sor. Mahieu csendőrkapitány 9 hónap felfüggesztett szabadságvesztést és 500.000 frank pénzbüntetést, Albert Rossens 6 hónap felfüggesztett szabadságvesztést és 30.000 frank pénzbüntetést kapott. A belga szövetségnek 3,5 milliárd lírás pénzbüntetést kellett fizetnie. Az UEFA tisztségviselőit felmentették a vádak alól, akárcsak a brüsszeli polgármestert, illetve Baro sporttanácsnokot. A bíróság az áldozatok családtagjai részére polgári jogi igényként 4 és 7 milliárd közötti összegeket ítélt meg.

1990 és 1991 során sor került a másod- és harmadfokú eljárásokra is. A fellebbezési tanács 1990. június 26-án megváltoztatta a korábbi ítéleteket: egy angol vádlottat felmentett, kilencet 4 évre, hármat 5 évre ítélt el, mindegyikőjük 60.000 frank pénzbüntetést is kapott. Végül csak néhány hónapot kellett börtönben tölteniük. Az első fokon felmentett Hans Bangerter UEFA-főtitkárt 3 hónapos felfüggesztett szabadságvesztésre és 30.000 frank pénzbüntetésre ítélték, Mahieu csendőrkapitányt pedig felmentették. A harmadfokú eljárás során a legfelsőbb bírói fórum már nem változtatott a korábbi ítéleteken, így 1991-ben jogerősen befejeződött a Heysel-ügy.

A sportjogi következmények ennél jóval nagyobb publicitást kaptak: a Liverpool 6, a többi angol csapat 5 évig nem vehetett részt az európai kupákban. A Juventusnak két mérkőzést zárt kapuk mögött kellett rendeznie, Belgiumot pedig 10 évre eltiltották a nemzetközi kupadöntők megrendezésétől.

Vissza- és megemlékezések

1985 óta többször megemlékeztek a brüsszeli eseményekről. 1989-ben a mérkőzés svájci játékvezetője Andrée Daina egy olyan nyilatkozatot tett, amely felháborította az olaszokat: szerinte a Z szektorban is ugyanolyan elemek tartózkodtak mint a támadást indító angoloknál. Ami finoman fogalmazva csúsztatás, kicsit kevésbé finom szóval élve: hazugság. Azóta már bizonyossá vált, hogy az angolok nem csupán nekirontottak a semleges Z-szektorban ülőknek, de szúróeszközeik is voltak. Több olasz szurkolót is vágott és szúrt sebekkel kellett kezelni.

1986. március 2-án egy arezzói szállodában megalakult a brüsszeli áldozatok családjait tömörítő érdekvédelmi egyesület („L'associazione fra le famiglie delle vittime di Bruxelles”). A kezdeményezés sajnos nem volt túl népszerű, mindössze 21 család jelezte részvételét, és ezek közül többen később vissza is léptek a bíróság előtti igényérvényesítéstől. Tíz évvel a tragédia után jelentette be az olasz állam, hogy az érintettek összesen 2 milliárd 52 millió lírát kaptak (ebben nincsenek benne a bíróságok által megítélt kártérítési pénzek). A belgák állták a kórházi számlákat, az áldozatok és sérültek hazaszállításának költségeit, valamint a temetések kiadásait. Az angol kormány 1986 júliusában 356 millió lírát utalt át az áldozatok családtagjainak, 50 milliót pedig a sérülteknek. Az UEFA 80 millió, az olasz kormány 197 millió lírát adott. A legnagyobb felajánlás az Agnelli alapítvány 870 milliója volt, végül magánszemélyek részéről mintegy 34 millió líra érkezett. Ha azt vesszük alapul, hogy egy euró kb. 2000 akkori olasz lírának felel meg, akkor láthatjuk, hogy ezek az összegek szinte aprópénznek számítottak. Az Olasz Labdarúgó Szövetség egyetlen lírával sem segítette a sérülteket és az elhunytak hozzátartozóit...

A döntő napjának 10. évfordulóján Antonio Cabrini így nyilatkozott: „Nehéz este volt ez mindenki számára. A meccset le kellett játszani, még akkor is, ha minden gondolatunk a lelátón történtek körül járt. Kezdetben elhárítottuk a pályára lépést. Aztán az UEFA döntött a kérdésben, így focizni kellett. Most már azt mondom, hogy ez így volt helyes. Ha nem rendezik meg a mérkőzést, az még nagyobb tragédiához vezetett volna, polgárháború törhetett volna ki Brüsszelben. A meccs végi ünneplés? Szerettük volna kárpótolni azokat, akik eljöttek értünk Belgiumba, és áldozatot vállaltak a csapatért. A győzelem sportszempontokat figyelembe véve értékkel bír. Emberi szempontból viszont semmit sem jelent.”

2000-ben Belgium és Hollandia közösen rendezett Európa Bajnokságot. Az olasz válogatott pont a belgákkal került egy csoportba, így pályára lépett Brüsszelben, a Heysel helyén felépített Baldvin Király Stadionjában. Az olaszok természetesen megemlékeztek a 1985-ös tragédiáról, a stadion oldalában található emlékfalnál helyezték el virágjaikat. Itt nyilatkozott úgy Alessandro Del Piero, hogy sosem feledi az akkori estét. „Kint fociztam a házunk előtt, és folyamatosan kérdezgettem a szüleimet, hogy mikor kezdődik már a meccs. Ők mondták, hogy várjak még: nem akarták, hogy a tv közelébe kerüljek, és lássam a pusztítás képeit. A döntőt úgy néztem végig, hogy mit sem tudtam a halottakról. Másnap az iskolában mesélték el a barátaim, hogy mi történt.”

A brüsszeli emléktáblánál szinte mindig megtalálható egy-egy virágcsokor vagy sál, ezt én is megtapasztaltam, amikor a 20. évforduló idején elmentem az egykori Heysel-hez. Ez nem csoda: a Juvénak Brüsszelben van az egyik legnagyobb külföldi szurkolói szekciója. Bár Olaszországot megdöbbentette a 25 évvel ezelőtti horrorisztikus este, a Juvéval kapcsolatos mély megosztottság végül nem kímélte az áldozatok kegyeletét sem. A mai napig előfordul, hogy akár Milánóban, akár Firenzében „Liverpool! Liverpool! Liverpool!” kiáltásokkal sértegetik a Juve-szurkolóit. Néhány évvel ezelőtt egy Fiorentina-Juventus mérkőzésen a hazaiak egy olyan kiírást feszítettek ki, amelyen ez állt: „39-en hiányoznak közületek”. Amikor tavaly ősszel a Fiorentina a Liverpool-lal játszott a Bajnokok Ligájában, az olaszok tiszteletüket fejezték ki az angolok irányában, egyértelműen a brüsszeli eseményekre utalva.

A mérkőzés előtt a Fiorentina ultrái a pályára vittek egy kiírást, amelyen ez állt: "Your history for us is a legend". Azaz:"A ti történelmetek számunkra legenda", a 2009 októberi Juve-Fiorentinán több firenzei is "Meno 39" (-39) feliratú Liverpool-mezben jelent meg. A Juventus drukkerei erre egy közlemény jelentettek meg, amely így szólt: "Mi sem vagyunk angyalok, nem vagyunk senkinél sem különbek, a mi megnyilvánulásaink sem makulátlanok. Viszont soha nem mímeltünk tiszteletet olyan céllal, hogy ezt a látszólagos tiszteletet mások meggyalázására használjuk fel."

2005-ben, pont a 20. évforduló napjaiban a BL-ben összecsapott egymással a Juve és a Liverpool. Az angolok barátkoztak volna, óriási apparátust mozgatott meg az UEFA és mindkét klub azért, hogy közeledjenek egymáshoz a szurkolók. Ez egy naiv (és hazug) elképzelés volt. Egy ilyen eseményt nem lehet élőképekkel és közös sálakkal semmissé tenni. 2005-ben Terry Wilson elítélt (aki 10 hónapig volt a börtönben) ellátogatott Arezzóba, az egyik áldozat, a medikusként dolgozó Roberto Lorentini családjához. Wilson 1985-ben 18, míg Roberto Lorentini 33 éves volt. Wilson olaszul kért bocsánatot a családtól, és elmondta, hogy amikor visszaterelték őket a szektorokba, ő nem látott holttesteket, fogalma sem volt a pusztítás mértékéről.  

Nem csak az angolok részéről történtek bocsánatkérések. Az egyik juvés ikon, Marco Tardelli – szintén 2005-ben - önkritikát gyakorolt a La Gazzetta dello Sportban: „Nem lehetett megtenni, hogy ne lépjünk pályára, hiszen a döntés kötelezett bennünket. Azonban a mérkőzés végén nem kellett volna ünnepelnünk, és ezért bocsánatot kérek. A szurkolók hívtak oda minket. Abban a pillanatban úgy tűnt, hogy ez helyénvaló, de most – annak ellenére, hogy nem voltunk tisztában azzal, hogy mennyire magas a halottak száma – meg kell követnem azokat, akiknek ez a jelenetsor fájdalmat okozott. Sosem éltem meg győzelemként ezt a kupát.” Phil Neal akkoriban a Liverpool csapatkapitánya volt. Ő így emlékezett: „Rákényszerítettek minket a játékra. Én és Scirea ezt olvastuk be a hangosbeszélőbe: „Legyetek nyugodtak, játszani fogunk.” Ma már úgy gondolom, hogy hagyni kellett volna az egészet, és azonnal haza kellett volna indulni. Addig az estéig azt hittem, hogy a foci csak egy sport: tévedtem. Még most is emlékszem a döntő előtti utolsó edzésünkre, amikor is láttuk, amint egy 10 év körüli kissrác megpróbál átmászni a stadion rogyadozó kerítésein. Megdöbbentett bennünket, hogy az Uefa egy ilyen helyszínt jelölt ki a döntőnek. Mint egy építési terület: mindent elborított a lehulló vakolat. A mérkőzés szürreális volt. Senki sem vitatkozott a bíróval, nem tudtuk, hogy mennyien haltak meg. Egyszer ránéztem Platinire, és láttam rajta, hogy neki sem számít igazán ez a meccs.”

A Heysel-katasztrófa nem csak az emberek fejében és lelkében él tovább. A már szóba került brüsszeli emlékhely mellett szintén említést érdemel az arezzói stadion előtt található, Roberto Lorentiniről elnevezett tér, valamint a Reggio Emiliában emelt, oszlopokból álló monumentum. Sokáig kérdéses volt, hogy a Juventus jövőre elkészülő új stadionjában lesz-e valami, ami megörökíti az 1985. május 29-én történteket: a mostani állás szerint lesz, a részletek még nem ismertek. Közben a szurkolók az interneten aláírást gyűjtenek, hogy az aréna mellett legyen egy tér vagy utca, amely a 25 évvel ezelőtt elhunyt 39 ember emlékét ápolja:

Rocco Acerra (29)
Bruno Balli (50)
Alfons Bos
Giancarlo Bruschera (21)
Andrea Casula (11)
Giovanni Casula (44)
Nino Cerrullo (24)
Willy Chielens
Giuseppina Conti (17)
Dirk Daenecky
Dionisio Fabbro (51)
Jaques François
Eugenio Gagliano (35)
Francesco Galli (25)
Giancarlo Gonnelli (20)
Alberto Guarini (21)
Giovacchino Landini (50)
Roberto Lorentini (31)
Barbara Lusci (58)
Franco Martelli (46)
Loris Messore (28)
Gianni Mastrolaco (20)
Sergio Bastino Mazzino (38)
Luciano Rocco Papaluca (38)
Luigi Pidone (31)
Bento Pistolato (50)
Patrick Radcliffe
Domenico Ragazzi (44)
Antonio Ragnanese (29)
Claude Robert
Mario Ronchi (43)
Domenico Russo (28)
Tarcisio Salvi (49)
Gianfranco Sarto (47)
Amedeo Giuseppe Spalaore (55)
Mario Spanu (41)
Tarcisio Venturin (23)
Jean Michel Walla
Claudio Zavaroni (28)

191 komment

Címkék: juventus liverpool több mint foci vendégszerző

A bejegyzés trackback címe:

http://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr102037110

_alerob 2010.05.29. 17:58:02

"aki képes előre napokat azon dolgozni, hogy a meccsen kirakhasson egy "-39" meg hasonló transzparenst" Még egy példa, hogy változni kell a szurkolóknak.

CaBeL 2010.05.29. 18:14:09

Alerob én nem vagyok az erőszak híve, de ha egymás mellé raksz 2 szurkolótábort, akik nem puszipajtások, ráadásul 1 évvel azelőtt angolokat késeltek olaszországban, akkor nem adok rá neked 1,01-nél nagyobb odds-ot, hogy történni fog valami. Itt azok hibázták a legnagyobbat, akik az angol keménymag mellé odarakták az olaszokat. Ennyi és nem több. A többi következmény.

(meg én azt sem hiszem el, hogy az ott helyet foglaló olaszok csak "ájlávjú"-t énekeltek az angoloknak. ne mesélje már be nekem senki.)

Természetesen, mint mondtam elítélem az ilyesfajta szurkolói megnyilvánulást, de csak az angol szurkolókon elverni a port...

_benito · www.nst.blog.hu 2010.05.29. 18:21:15

kedves olvasók,

elmondtam ezerszer, megteszem újra: aki egy blogtól tárgyilagosságot vár, az nincs tisztában a műfaj alapvető követelményeivel. itt az emberek véleményt írnak le, amivel lehet egyetérteni, és lehet kulturáltan cáfolni.

dino posztjának (ahogy talán a címből is kiderült) a lényege nem az angol állatok nyektetése, de ennyit talán érdemes volt beleírni, amit a bevezetőben írtam, mert nyilvánvaló, hogy ki volt a hibás a tragédiáért.

az én részem, ami végül nem készült el a poszthoz, egy az egyben arról szólt volna, hogy mennyire elítélendő volt, ahogy a juventus viselkedett az egész kapcsán. de egyrészt nagyon hosszú lett volna, másrészt így volt komplett egész a poszt, amit én személy szerint kiválónak gondolok.

de nyilván én is elfogult vagyok.

butatót 2010.05.29. 18:22:25

@_alerob:
A szurkolóknak nem kell megváltozniuk. Ők most is a meccs miatt mennek ki a stadionba. A focira csak a balhé miatt járó söpredéknek kellene megváltozni, de ők nem fognak, így csak a tiltás marad. A keménymagok meg szurkolói csoportok gondja meg az, hogy a közös szórakozás igénye sokkal kisebb összetartó erő, mint a közös balhézásé. Így gyakran eleve inkább hadseregként szerveződnek. Vagy ha nem, akkor meg az erőszakosok kerülnek túlsúlyba és kiszorítják a normálisokat.

vadkutya 2010.05.29. 18:27:53

@_benito: "aki egy blogtól tárgyilagosságot vár, az nincs tisztában a műfaj alapvető követelményeivel. itt az emberek véleményt írnak le, amivel lehet egyetérteni, és lehet kulturáltan cáfolni."

+1

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.05.29. 18:28:39

@butatót: az átlagos, rendszeresen meccsre járó szurkolóból könnyen lesz ultra, arra kondicionálják a helyszinen. tömegpszihózis. szidja először a bírót, aztán a fetrengő játékost az ellenféltől, aztán bemutatás az ellentábornak... ehhez persze sok idő kell, és nem mindenki vevő rá. de megtörténik.

butatót 2010.05.29. 18:30:22

@CaBeL:
A balhét az angoloknak kellett elvinni, mivel az "én csak visszaütöttem" érvelést semmilyen jogrendszer nem fogadja el, főleg, ha a visszaütésre egy évvel később kerül sor. Provokáció persze lehet enyhítő körülmény (van jogász a blogon, majd hozzászól), de anyázás, gyalázkodás, red animals meg hasonlók (bár én nagyon elítélem) nem esnek egy kategóriába a másik fél fizikai elpusztításával.

vadkutya 2010.05.29. 18:32:25

@anonim222 [semleges néző]: Nem is kell ehhez túl sok idő, főleg ha iszol is mellé ezeken a meccseken. Ez alapjaiban benne van minden egyes emberben, így mindenkinek a saját intelligenciájára van bízva,h ennek mennyire és milyen minőségében ad teret.

Csak hát, igen, ez a bűvös szó, intelligencia...

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.05.29. 18:35:04

@vadkutya: nincs háború pia nélkül! ez közismert tény. :)

vadkutya 2010.05.29. 18:36:14

Az meg, aki azzal jön (volt ma ilyen),h valójában az olaszok nyomták össze egymást, ami miatt összeomlott a cucc, azt...

Gondolj bele, megindul feléd pár száz agyatlan huligán, "felfegyverkezve", te viszont a helyeden maradsz, azon gondolkodva,h vajon most mi lesz:

a) Balesetet szenvedek.
b) Nem szenvedek balesetet.
c) De.

_alerob 2010.05.29. 18:39:06

@CaBeL: senki nem gondolja, hogy ájlávjút énekeltek az olaszok, de azt merem gondolni, hogy az orkhorda akik ezt művelték, szégyenítik azt a sportot, amit te is szeretsz. Sőt ez csak az egyik, a másik meg az a sok család, rokon, barát, akiknek meghalt valamilyen hozzátartozója. Azok mit érezhettek/érezhetnek. Abba megy át a vita, hogy Juve vs. Pool, ki tesz rendet, ki mondja ki a nap igazát, közben pedig közel sem erről van szó.

"meg én azt sem hiszem el, hogy az ott helyet foglaló olaszok csak "ájlávjú"-t énekeltek az angoloknak." Ha mész az utcán, csúnyán néz rád valaki, az az első lépés hogy leütöd?

Az a sok Pool "keménymag" saját csapatát, hazája labdarúgását szégyenbe téve tett olyat, amit nem lett volna szabad.

Egyébként nem arról vitázunk, ami a poszt mondanivalója. tehát, én ezt az egész meccset nem engedtem volna lejátszani. Ebben az évben senki sem nyert volna beket, hanem az a 39 ember kapta volna meg, aki meghalt.

butatót 2010.05.29. 18:40:27

@anonim222 [semleges néző]:
Az átlagos szurkolóból soha nem lesz ultra, főleg, hogy az átlagos szurkoló manapság ki sem mer menni a meccsre (Mo.-ról beszélek). Persze, szidja a bírót (ki nem?), de azt otthon, a fotelban is csinálja. Üvöltözik és anyázik is a meccsen, mert jó kiadni magából valahol a feszültséget. Szidja az ellenfél színészkedő játékosait, a saját csapat botlábúit, de eszébe sem jut azért kimenni, mert esetleg összejön egy jó balhé (vagy ha nem, akkor csinálunk).
A mostani meccsek olyanok nézői szempontból, mint egy survivor show. Látsz kint családokat? Gyerekeket? Nyugdíjasokat? Nőket? Ők is szurkolók ám, csak féltik a szaros életüket.

Domingo 2010.05.29. 18:42:17

@butatót: Szerintem ez meg egy kicsit el van túlozva. Marhára nem ez a helyzet.

butatót 2010.05.29. 18:47:01

@vadkutya:
Szerintem ezzel hülyeség lenne érvelni. Én voltam olyan meccsen, ahol a rendőri fellépés miatt tiporták majdnem agyon egymást az emberek.

butatót 2010.05.29. 18:50:03

@Rico1:
Jó, persze, hogy sarkítottam, de szerintem érthető, amit mondani akartam.

vadkutya 2010.05.29. 18:57:04

@butatót: Olyan helyen, ahol ezrek vannak, elég egy petárda is, amit közéjük dobnak...

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.05.29. 18:58:21

@vadkutya: otthon kommentelsz, miközben mi a szabadban focizunk??? angol hülye :)

vadkutya 2010.05.29. 19:01:33

@imici77: Jóvan, nekem nem csak a pontszerzés a célom. :D

Amúgy nem otthon vagyok, de tény, rendkívül unom magam itt, ahol éppen leledzem. Hajdúszoboszló annyira nem gáz hely, csak "sok itt a köcsög"... :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.05.29. 19:03:58

@vadkutya: az a célunk, hogy a köv 3 olasz és spanyol posztot szétoff-oljuk, ezt határoztuk el :) gondolom, most számíthatunk majd Rád :)

vadkutya 2010.05.29. 19:10:30

@imici77: Tisztázzunk pár dolgot:

Én sérült vagyok, ha ez nem jött le az első találkozónk alkalmával, az baj. S akkor még csak az értelmi részéről beszélek, ergo nem véletlen áztatom magam gyógyvízben. Eleve nem megyek olyan helyre, ahol értenek a focihoz, ott semmi extrát nem tudok nyújtani. :D

A spanyol posztot én egyedül is bevállalom, nagy szeretettel. :)

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.05.29. 19:10:39

valahol ott lehet meghúzni egy vonalat, hogy a szurkoló (csak) a saját csapatát biztatja, az ultra mással is foglalkozik. :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.05.29. 19:12:53

@vadkutya: figyi, én ide úgy kommentelek, h a poszt címét sem olvastam el :) rem, vmi olasz bundás poszt :)

vadkutya 2010.05.29. 19:14:42

@imici77: Magas lesz Neked ez a kalció Póni, de itt ne offoljunk, menjünk át... :)

kelta 2010.05.29. 19:14:43

@_alerob: Én nem tagadom a liverpool szurkolók felelősségét, sőt a büntetés jogos volt. De szerintem az Uefának és a szervezőknek is volt felelőssége ebben. Én csak azt nem értem hogy szervezők és a Uefa miért nem lett ugyanígy megbüntetve.

1. Egy ilyen eset után nem kéne lemondani a Uefa elnökének, vagy más fejesnek? Egy romos stadionba szerveznek meccset és utána emiatt is (de persze nem ez volt a fő ok) meghal 39 ember, akkor utána nem történik semmi?
2. A szervezők vállaltak hogy biztosítsák meccset, hogy mindenki nyugodtan szurkolhasson. Már ismerték az angol szurkolókat, fel kellet volna készülniük az összecsapásra, hogy elháríthassák.

Szvsz nem tagadható hogy a Liverpool szurkolók voltak döntően hibásak, dehogy az Uefa és a szervezők mindent az angolokra kent az is biztos.

Domingo 2010.05.29. 19:23:21

@butatót: Azért ne mutassuk be úgy a magyar stadiont, mint egy potenciális terrorcselekmény helyszínét. Még nem találkoztam olyan emberrel, aki azért nem ment ki egy mérkőzésre, mert féltette az életét. Láttam már én is megannyi balhét, de egy-két kirívó esettől eltekintve ebben az országban nincs jelen az a probléma, amit te felfestettél. Akárhányszor kimegyek egy ZTE meccsre, rendre rácsodálkozom, hogy mennyi nőt (elsősorban fiatal lányokat), gyereket és idős férfit láthatunk a lelátókon. Más városból származó ismerőseim is hasonló tapasztalatokkal bírnak.

bag 2010.05.29. 19:33:03

@kelta: apró megjegyzés csak: a Pool büntetése NEM volt jogos!!!

dinamo vodka 2010.05.29. 20:30:02

"undorító állatokból álló angol horda"

ez tetszőleges angol válogatott leírása

sporttárs 2010.05.29. 20:38:32

Platini nyilatkozata már akkor álságosnak tűnt, hiszen a gólját úgy ünnepelte, ahogy egy normális BEK-döntőn tette volna. Abban ugyan nyoma nem volt a "miért kell játszanunk?" attitűdnek.

luis garcia 2010.05.29. 20:48:28

Ha az olasz újságcikkeknek mindent elhiszünk, akkor Nick Hornby Focilázából is emelhetnénk ki az esetre vonatkozóan dolgokat. Pl:: az angol huligánok korabeli viselkedésformái közül kiemeli a "rohamot", ami az ellenfél szurkolóinak megrémítése, mindenféle testi kontakt nélkül. Szal akármi lehetett ott, az angolok melletti semleges szektorba állítólag sok olasz huligán vett (és kapott!) jegyet, és ők sem voltak jobbak az angoloknál egy fikarcnyival sem. Tragédia ami történt, de hitelesen azt hiszem egyikünk sem tud hozzászólni a dolgokhoz, mert nem látta a helyszínen, hogy mi történt. Az olasz lapok nyilvánvalóan angol állatokról, az angolok olasz provokációról beszélnek. De ahogy a scum Hillsborough kapcsán a halottakat levizelő és kifosztó angol szurkerekről írtak, úgy ezekben is lehet ferdítés.
a Pool-Juve meccsen történt liverpooli "bocsánatkérés" pedig szerintem nem gusztustalan, hanem a klub részéről kötelező cseleekdet volt. Hogy ezt a két csapat szimpatizánsai hogy rendezik el magukban, az ő dolguk.
Egyébként rengeteg hasonló balesetet fel lehetne emlegetni, de értelmetlen, inkább tanulni kell belőlük.

calcio_di_rigore 2010.05.29. 21:03:27

@luis garcia: Ja ha náluk volt olyan hogy "roham" akkor minden más. Biztos az a 11 éves kissrác aki meghalt, szintén hatalmas hool lehetett, nyilván meg kellett rohamozni.

A f@szért kell itt mentegetni a kibaszott gyilkosokat. És még csodálkoznak h nincs megbocsájtás...

Bajnok · http://bajnok.blog.hu 2010.05.30. 00:00:35

Bassza meg!
Meg kicsi voltam,amikor tortent igy , csak annyit tudok, amit azota emlegetnek: az egeszet harom mondatba osszefogllva.

Grat a posztert. Reszletes, nem szenzacio hajhasz, megis erzekletes.

s4tch 2010.05.30. 00:55:08

@luis garcia:
"hitelesen azt hiszem egyikünk sem tud hozzászólni a dolgokhoz, mert nem látta a helyszínen, hogy mi történt"

Pontosan. Tojni a történelembe, pláne abba, ami túlmutat a tyúkszaros 20-30-40-50-akárhány éves életünkön, úgysem voltunk ott.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.30. 05:11:19

Remek poszt, mai napig medöbbentő sztori! Külön köszönet alerob és vadkutya hozzászólásaiért is!

_benito · www.nst.blog.hu 2010.05.30. 08:51:27

bocsánat, én tényleg nem szoktam ilyeneket kommentelni, de most muszáj megjegyeznem, hogy néhányan megdöbbentő ostobaságokat fostak bele a fórumba.

hát persze, hogy hibásak a szervezők, meg az uefa, de egy uefa-logós öltönyöst, vagy rendezői karszalagos embert sem láttam állatként pusztítani a lelátón.

persze előfordulhat, hogy nem figyeltem eléggé.

Asidotus 2010.05.30. 09:14:18

@_benito:
"rendezői karszalagos embert sem láttam állatként pusztítani a lelátón"
Ezen eseményen talán nem, de máshol bizony nem kevésszer ők a balhék kirobbantói...

danesdzsu2 2010.05.30. 09:19:33

@calcio_di_rigore: azért, mert az angolok részéről ez nem gyilkosságnak indult. Nem is számítottak ilyen eredményre. Ezt megcsinálták minden hétvégén, és nem szokott belőle gond lenni.

Persze, még időben ki kellett volna nevelni belőlük az ilyesmit, ahogy most is ki kéne az összes vadbaromból.

vadkutya 2010.05.30. 09:23:57

@_benito: ...és pont ez a lényeg: nem tudsz olyan megemlékezést írni egy tragédiáról, amibe ne kötne bele pár agyatlan,h elfogult. Hát, bazdmeg...

A meccseken is itt, illetve az ilyen embereknél kezdődik minden balhé, akinek tökmind1,h miről, kivel, miért, hogyan, a lényeg,h ő és a nézetei, amik köszönőviszonyban sincsenek a realitással.

Mondom, ahol sok ember van, sok az idióta, ez igaz futballmérkőzésre, de erre a blogra is, természetesen tisztelet a kivételnek.

krai 2010.05.30. 09:28:09

@Nűnű: megye 1 ben volt egy olyan nemrégiben hogy egy polgárőr robbantott ki egy hihetetlen nagy tömegverekedést, feküdt ott kb mindenki, játékos és néző, a polgárőröknél előkerültek a viperák, meg a paprikasprayk, aztán másnap megjelent a képe az újságban hogy ő mekkora sztár hogy lecsillapitott egy ilyen tömegbunyót,

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.05.30. 09:30:29

,,a Fiorentina ultrái a pályára vittek egy kiírást, amelyen ez állt: "Your history for us is a legend". Azaz:"A ti történelmetek számunkra legenda", a 2009 októberi Juve-Fiorentinán több firenzei is "Meno 39" (-39) feliratú Liverpool-mezben jelent meg."

A firenzeiek húzásai félelmetesek!! Azért érdemel szót, mert nem egy felirat, egy ember kezében, hanem többen benne vannak. Hihetetlen!

Számomra az angolok tetténél is súlyosabb, mert előre megfontolt! Az ilyen képes lehet mindenre. Tudtommal ilyen nincs, itthon, nincs sehol!

(hallottam róla, de nem láttam eddig soha ezeket a képeket. Hihetetlen!)

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.05.30. 09:31:08

Vercotti, köszönjük az emlékezést!

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.05.30. 09:38:21

Amit írtam a firenzei feliratokról, nem lappangó indulatból írtam - az általam ismert legszellemesebb feliratok (striscione-k) firenzeiek.

De ekkora...
Hihetetlen!

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.05.30. 11:01:20

A repubblica egy állítólag soha nem látott videót tett közzé:

tv.repubblica.it/copertina/strage-dell-heysel-il-video-inedito/47907?video=&pagefrom=1

a videó előtt a reklám persze nem maradhat el itt sem! :(

calciomax 2010.05.30. 11:10:42

hihetetlen 11 éves kissrác(én is épp annyi voltam akkor) elegy faterral a nagy meccsre és soha nem jönnek vissza.......kész.

Tika_ 2010.05.30. 11:25:23

@_benito: Akkor én is leírom a vesszőparipámat, benito: ez a blog nem Benito Pistike és Pancho Jancsika blogja az internet tengerében, hanem az Index blogja. Olvasottságát nyilván nem csak annak köszönheti, hogy milyen jól írtok (természetesen biztos ez is egy ok), hanem annak is, hogy az index.hu, az egyik legnépszerűbb online médium biztosít neki médiafelületet. Értem, hogy az index.hu üzleti stratégiája, hogy blogokat gyűjtsön össze, viszont nem tartom elfogadhatónak ennek a dolognak azt a következményét, hogy így ezek nem különülnek el eléggé az indextől.
Még ha az olvasó tisztában is van vele, hogy egy kattintással kilépett az online újságírás tartományából az amatőr vélemények tartományába, akkor sem biztos, hogy fejben is ilyen gyorsan tud váltani, és tizedére, századára redukálni az olvasottak elfogadhatóságát, igazságát.
Nem tartom elfogadhatónak, hogy az index.hu újságíróira vonatkoznak bizonyos szabályok, normák, stb., viszont ha ugyanezek az emberek, vagy az ő ismerőseik másik ablakba írnak, akkor ott már semmi kontroll nincs, viszont az írást az olvasó ugyanazon a felületen látja megjelenni.
Ha akár csak egyetlen ember is olvasta ezt a posztot, aki előtte keveset tudott erről, akkor már félre lett vezetve, mert elfogult véleményt kapott. És ha legközelebb Heyselről kérdezik, nem azt fogja mondani, hogy "annyit tudok csak, hogy, de ez csak vélemény", hanem, hogy az angol állatok betámadtak, és 20 évvel később képmutató élőképeket készítenek. (tudom, hogy még sok dolgot leírt a szerző, de a közvetlen tragédiáról nem lenne meglepő, ha valakinek ez jönne le)
Szvsz súlyos hiba részedről ezt még tetézni a következő hsz-eddel, amiben teljesen felmented az UEFA-t.
Az angol szurkolók nem egymaguk ültek a szobájukban, és határozták el, hogy kimennek, és meggyilkolnak valakit, mint azok a vadbarmok, akik vascsővel fejbe verték azt a szerencsétlen francia csendőrt 98-ban. Hanem álltak egy tömegben, ahol eleve hatott rájuk a tömeghiszti, esetleg végignéztek egy bevezető gyerekmeccset, amit balfasz módon ugyanazokban a színekben játszottak, mint a BL-döntőt, hergelték őket, és _szokásuk szerint_ betámadtak a szomszédos szektorba.
Nem gyilkolni mentek.
És akik meghaltak, nem azért haltak meg, mert agyonverték vagy halálra késelték őket, hanem azért, mert rájuk omlott egy fal.
Egy korszerű stadionban valsz. senki nem halt volna meg. (vagy profi szervezők nem állították volna ilyen közel egymáshoz a két csapat drukkereit, és akkor a balhézni akarók nem tudtak volna betámadni a szomszédos szektorba)

Szerintem kulturáltabban fogalmaztam meg a kritikámat, mint ahogy engem elküldtek néhányan.

kroos 2010.05.30. 11:38:17

Hello mindenkinek, csak annyit akarok mondani hogy baromira egyetertek @Tika-val, csak en sosem tudtam ennyire egzaktul megfogalmazni sajnos.

_benito · www.nst.blog.hu 2010.05.30. 12:01:42

@Tika_: igen, kulturáltan fogalmaztad meg, ezért mindenképpen megillet a kulturált válasz is.

fenntartom, a probléma változatlanul az, hogy a magyar ember sok más mellett az internetet sem érti. hát hol a francban van máshol olyan, hogy kommentek között veréssel fenyegetnek, vagy az állandóan visszatérő elsőzés, sunáznám-ozás, és társai... a magyar ember arra használja az internetet, amire az életét: arctalanul kurvaanyáz, mert attól jobban érzi magát. ezt nem rád értem, csak a jelenségre.

és most erről a konkrét esetről. a blog lényege, hogy nem hírt közöl, nem eseményt követ, nem száraz tájékozódási pontot közöl, hanem VÉLEMÉNYT. ezért hívják úgy, hogy weBLOG, azaz napló, ahova az ember a saját gondolatait írja.

ha valaki ezzel tisztában van, esze ágában nincs tárgyilagosságot, elfogulatlanságot számon kérni, hanem nyugtázza, hogy aki írta, nagyon alaposan utánajárt a témának, képben van a történéseket illetően, és a tényeket (amelyek hiányát jogosan kérhetnéd számon, de hát erről ugyebár szó sincs) a saját véleményével ötvözve tárja eléd. erről szól egy jó blog.

ha a cikk az indexen (origón, kisalföld.hun, borsodonline-on) jelenik meg, minden kritikád jogos. következésképp durván sántít az a meglátásod, hogy online újságíróként rám bármi is vonatkozna, mert senkinek nem kell tudnia, hogy mártha bence (aki nyilván nem írta volna le ugyanezeket a szavakat a munkahelyén) azonos _benitóval, aki viszont felvállalja a véleményét, mert a BLOG ERRE VALÓ!

meg arra, hogy megvitassuk, hogy igazam van-e, vagy sem. itt te is leírhatod a véleményedet, ütköztetheted az enyémmel, vitatkozhatunk. de az nem vita, hogy súlyos elfogultsággal vádolsz egy olyan műfajban írt posztot, aminek alapkövetelménye a súlyos elfogultság. ha a tények érdekelnek, tudnod kell, hol keresd (nyilván nem a magyar médiában, ahol keverednek ezek a dolgok elég rendesen), de azért az alapvonalak megvannak. vagy ahogy te megfogalmaztad:

"És ha legközelebb Heyselről kérdezik, nem azt fogja mondani, hogy "annyit tudok csak, hogy, de ez csak vélemény", "

akkor ezért ki a hibás? aki a cipészhez ment kakaós csigát venni, vagy a cipész?

és mivel én itten csak egy véleményt osztó blogger vagyok, arra is jogom van, hogy az alábbi megjegyzésedért hozzátegyem: ekkora faszságot talán magad sem gondolsz komolyan:

"És akik meghaltak, nem azért haltak meg, mert agyonverték vagy halálra késelték őket, hanem azért, mert rájuk omlott egy fal."

Mourinho már nem a király 2010.05.30. 12:21:12

@_benito: én most nem olvastam végig mindent, DE

- egyrészt nem hiszem, hogy a külföldi fórumokon jobb lenne a helyzet, mint a magyaron

- másrészt az, hogy egy blog-ban valaki VÉLEMÉNYT közöl, az addig rendben van, hogy mondjuk Juventus-os szemüvegben ír valaki egy focimeccsről (vagy Barcás vagy Manchesteres, nem ez a lényeg), de ha valós eseményeket másként mutat be az történelem hamisítás nem vélemény (ezt most megint nem muszáj a konkrét cikkre érteni)

capor_ 2010.05.30. 12:27:25

@Tika_:

Pontosan. Inkább nem írtam semmit a posztra (ami az elfogultságot leszámítva egész jól összefoglalja és igényesen is van megírva egyébként..)...

Igen az angol drukkereknek nem kellett volna átmenni verekedni, DE a falnak nem kellett volna ledőlnie, nem kellett volna egymás mellé engedni a két szurkolótábort, rendesen biztosítani kellett volna a helyszínt az angol drukkereket ismerve pedig pláne. Tudom ezek meg vannak említve de csak mint apró tényezők, pedig....

Azt pedig tényként leírni, hogy az olaszok nem provokáltak?

_benito · www.nst.blog.hu 2010.05.30. 12:28:03

@Anthony (kick-ass): kérlek, hogy mutass rá a cikk azon részére, ami megmásít tényeket.

ha nincs benne, akkor meg nem értem a hsz-edet.

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2010.05.30. 12:28:17

@Tika_: újra leírom, mert talán nem voltam egyértelmű: a posztomnak semmilyen formában nem lényegi eleme az, hogy az angolok megindultak. Valami okból így tettek, a korabeli olasz újságok szerint egy pirotecnikai cuccot dobtak át, erre nyilván az olaszok is léptek valamit, és ebből alakult a balhé. Erről szinte alig írok. Ellenben arról igen, hogy micsoda felelőssége volt az UEFÁ-nak, a szervezőknek, és arról, hogy a Juventus lelkiismerete sem lehet nyugodt, illetve az olasz szövetségé sem. Szinte csak idézek, saját véleményt alig írok (ami saját vélemény, arról már nyilatkoztam). Ebben a cikkben az lett volna a pláne, hogy lássuk a meccs előtti érzéseket, majd az instant reakciókat, valamint a megérleltebb, akár évtizedes véleményeket. Írok olyat, hogy az angolok állatkodtak? Hogy gyilkosok? Sőt, említem, hogy a főtéren a meccs délutánján megkéseltek egy angolt. Hoppá. A nagy egyensúlytalanságban véletlenül becsúszott ez az információ is.

Van egy olyan érzésem, hogy sokan eleve úgy ültek le elolvasni ezt a posztot, hogy az angolok földbe lesznek döngölve, bármi is legyen. Nem lettek, de az előre betárazott véleményeket már ez sem állíthatta meg. A tegnapi jelződ (demagóg, súlyosan elfogult) számomra nehezen vonatkoztatható erre az írásra. Igen, főleg a Juventus szemszögéből nézem a dolgokat - aki ismer, az tudja, hogy nem nagyon tehetném másképp. Már másfél évtizede gyűjtöm az olasz kordokumentumokat a Juventusról, olaszországi könyvtárakba járok, olasz gyűjtőkkel csereberélek régi újságokat, egy amatőr véleményezőtől talán már picit magasabb szinten állok - feleslegesen nem akarok szerény lenni.

halareaal 2010.05.30. 12:32:02

nagyon igényes poszt lett, grat.

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2010.05.30. 12:33:43

@capor_: apró tényezőkként lettek megemlítve? Hát, bizony nem. Nagyon fontos tényezőkként lettek megemlítve.

_benito · www.nst.blog.hu 2010.05.30. 12:36:26

@dino vercotti: hm, hát egy kicsit én basztam el a dolgot, és jobb lesz figyelnem, mert már nem először (esti laziós posztjának a kopfja sem volt hibátlan).

szóval a fejet én írtam, és bár a posztban már nincs szó róla, aki az elején kezdte (...), az jogosan olvasta prekoncepciókkal az egyébként szerintem kivételesen felkészült írást.

korábban is írtam, először úgy volt, hogy együtt írjuk a posztot, és az én részemben mindenki el lett volna küldve a picsába, először a juventus, de aztán egyből utána a pool is, nagyon csúnyán.

az pedig, hogy a pool-szurkolóinak ég a pofájáról a bőr, teljesen jogos reakció.

_alerob 2010.05.30. 12:38:32

Utoljára, aki azt gondolja, hogy csak azért halt meg ennyi ember mert rájuk omlott a fal az nem érti a helyzetet, főleg nem a helyzet súlyát. MEGHALT 39 ember, aminek a súlyát lehet elsőre nem érzi senki, de gondolj bele, hogy te, a rokonod vagy akárki más is meghallhatott volna. Volt 39 barom, aki kergetősdit akart játszani késekkel és még az isten tudja mivel felfegyverkezve és nulla emberséggel temérdek ember vesztét, halálát okozta. És egyébként, ha tudták milyen veszélyes a fal, az építmény, pláne nem kezdek még nagyobb vergődésbe. Leszarom, hogy kik akarták, hogy abba a stadionba játszanak, azt is, hogy miért nem különítették el őket, mert a tragédia amiatt a csapat horda miatt történt. És aki ezt nem vallja be, az is egy óriási nulla. Természetesen igaz, hogy nem abba a stadionba kellett volna játszani, nagyobb szervezettség kellett volna, de ÉBRESZTŐ, emberek vagyunk, miért kell a másikat basztatni azért mert "én vagyok a kurva nagy szurkoló"

Ezt miért nem lehet felfogni?

Egyébként, nem tudom mi olyan elfogult azon, ha egy Juventus szurkoló a szemszögéből leírja hiteles forrásokból és személyes gondolataiból összegezve a véleményét, álláspontját. Egy semleges, vagy Pool szurkoló mit tud azon szépíteni, hogy meghalt 39 ember? Hogy lehet felmenti 39 embert, úgy, hogy nem is ők voltak a hibásak, hanem a szervezők? Ezek mellett a józan ész nem érvelhet, mert nem lehet. Mindenki terel, hogy elfogult, meg szar a poszt, meg stb.. emberek e az olyan, aki megint csak a saját kurvajó gondolatának igaza mellett van, minthogy tiszteletét tenné 39 halott és számtalan sérült mellett, akiket egy horda senkiházi a halálba vitt. Ha nem omlik le a fal, akkor kapnak kést a testükbe. Ennyi.

És azt is fellehetne fogni, hogy gyerekek, családok is szenvedtek kárt, úgyhogy még azt sem lehet mondani, hogy az a szuper, ártatlan kemény mag a saját súlycsoportjával kezdett. De ők nem hibásak, hisz ők a kemény mag! A szervezők a hibásak, mert merték hinni hogy a futball egyik "ünnepére" az emberek azért mennek, hogy szórakozzanak.

_alerob 2010.05.30. 12:41:30

bocsánat, nem "volt 39 barom" hanem ki tudja mennyi. csak már belemerültem

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2010.05.30. 12:58:09

@mbemba: és egyúttal jön egy új könyv is. Holnap lesz a bemutatója. Kíváncsi vagyok, hogy melyik oldaláról ragadja meg a történetet.

CaBeL 2010.05.30. 13:03:34

@_alerob: Azért a teóriádnak ellentmond, hogy több száz (ezer) verekedés volt már különböző pályákon, de sehol nem halt meg 39 ember. Ez nem persze nem menti fel az angolokat. Egyébként, honnan tudták volna, hogy milyen veszélyes a fal?
Jahogy te leszarod, hogy kik rendezték ott a meccset... én meg nem. Na látod ez a különbség.

_alerob 2010.05.30. 13:12:41

@CaBeL:

"Egyébként, honnan tudták volna, hogy milyen veszélyes a fal? " Az a stadion nem volt valami jó állapotban, hát erről vitázott itt mindenki. De nem hiszem, hogy életveszélyes volt.

"Jahogy te leszarod, hogy kik rendezték ott a meccset... én meg nem. Na látod ez a különbség. "

Az angolok nekimentek az olasz drukkereknek, és ehhez semmi köze sincs semmilyen szervezőnek.Az, hogy egymás mellé rakok két csoport embert, annak az kell, hogy legyen a következménye, hogy egymásnak mennek? Vagy mi?

Dobálod a szavakat, de nem érted miről van szó.

vadkutya 2010.05.30. 13:19:31

@CaBeL: "több száz (ezer) verekedés volt már különböző pályákon, de sehol nem halt meg 39 ember"

Ezt ugye nem gondoltad komolyan...?

@_alerob: Ne fáradj, Apa, ha vki leginkább a szervezésben látja a hibákat, annak úgysem tudod megmagyarázni, ugyanis semmivel sem különb, mint azok, akik ezt a balhét csinálták. Semmivel.

CaBeL 2010.05.30. 13:21:19

@_alerob: Hát elég sok futballmeccsen megtörténik, akár hiszed, akár nem, akár kellene (nyilván NEM), akár nem. De attól még ne legyél biztos benne, ha te diósgyőr mezben 2000 társaddal a fradi ultrák (legalább ennyien) mellett ülsz, hogy nem fognak ugrani. (szarnak rá, hogy BL döntő, vagy ligakupa kiesési rangadó) Vannak olyan elemek, akik ezért mennek ki a meccsre. Nem ölni, "csak" rombolni, erőt fitogtatni. Ez olyan szinten van, mint BKV vezető asztalán hagyni a nokiásdobozt. Naná, hogy ugrik rá. PERSZE NEM KÉNE, ne érts félre, de sajnos így működik.

De igen, van köze a szervezőknek. Kihagynak 1-2 szektort, telepakolják rendőrökkel, aztán kész. Van idő reagálni, van idő cselekedni.

CaBeL 2010.05.30. 13:22:49

@vadkutya: Nem leginkább a szervezésben látom a hibát, hanem abban IS. Nagy különbség.

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2010.05.30. 13:22:56

@_alerob: a szervezők felelőssége megkerülhetetlen. Tudták, hogy az angoloknak milyen a pedigréjük, egy ilyen megindulást komolyabb rendőri jelenléttel meg lehetett volna akadályozni.

Írtam is a posztban, hogy nem volt rendes menekülési terv kidolgozva. Pedig annak lennie kell. Akár egy vihar miatt is előfordulhat káosz. Fel kellett készülni a legrosszabbra. Utólag bebizonyosodott, hogy teljesen amatőrök voltak, bármit is nyilatkoztak a meccse előtt. Pedig Brüsszelben addigra majdnem egytucat európai kupadöntőt rendeztek.

vadkutya 2010.05.30. 13:27:53

@CaBeL: Nem feltétlen Rád értettem, vannak itt nálad jóval hülyébbek is, ezt pedig nem sértésnek szántam. Csak megdöbbentenek az olyan mondatok, amit az előbb Tőled idéztem.

S _alerob kollégával vitáztok, ő pedig szemmel láthatóan elutasít minden nemű erőszakot (ahogy én is), teljesen más irányból közelíti meg a kérdést. Az ő szemszögéből minden eltörpül azok után,h vadbarmok egymásnak mennek. Teszem hozzá, ez egy épelméjű gondolkodás, ha csak minden második ember gondolkodna így, máris nem lenne miről beszélnünk...

luis garcia 2010.05.30. 13:31:03

@_alerob: azért a korabeli viszonyokat ismerve kimondottan nagy hiba volt egymás mellé tenni őket.

@vadkutya: mondhatjuk úgy, ha valaki nem ért teljesen egyet veled, az gyilkos angol állat?

vadkutya 2010.05.30. 13:33:12

@luis garcia: Ehhez a kérdéshez csak gratulálni tudok, komment nélkül is hagyom... :S

luis garcia 2010.05.30. 13:34:51

@vadkutya: lehet elutasítani az erőszakot, csak homokba ne dugjátok azért ennyire a fejeteket.

_benito · www.nst.blog.hu 2010.05.30. 13:37:03

aki figyelmesen olvasta dino posztját, az tudja, hogy brüsszelben nagy létszámú juvés kommuna él, senki nem TETTE oda azokat a szurkolókat, az egy semleges szektor volt, ahova bárki vehetett jegyet.

luis garcia 2010.05.30. 13:37:24

@vadkutya: tőlem hagyhatod komment nélkül, úgy sem hiszem hogy az, aki nem lát különbséget egy kommentelő és egy angol huligán között, érdemben reagálhatna rá :)

vadkutya 2010.05.30. 13:40:51

@luis garcia: :DDDDD That's the spirit!!

Te aztán ki tudod forgatni az ember szavait, innen már nekem nincs is visszaút, valóban...

danesdzsu2 2010.05.30. 15:16:50

@vadkutya: "Eleve nem megyek olyan helyre, ahol értenek a focihoz, ott semmi extrát nem tudok nyújtani. :D"

Hogy lesz valakiből Arsenal drukker című dokumentumműsorunk első adásáből láthattak izelítőt...

;)

vadkutya 2010.05.30. 15:51:52

@danesdzsu2: Hát, az első gondolatomat nem írom le (zsidónak születni kell), de mindenképp jót nevettem, még úgy is,h a poént valójában én mondtam be... :DD

Mr.AT 2010.05.30. 17:19:35

@_benito: Ez a hozzászólás nem +1, hanem +10.

Érdemes lenne fejlécben kitenni a blogra is, hogy a sok agyatlan faszkalap, aki 5 percenként leírkálja ugyanazokat az üres lózungokat minden poszthoz, talán felfogja, és megvilágosodjon a csöpp agyában.

Full respect.

Mr.AT 2010.05.30. 17:50:13

Azt pedig, hogy ilyen szintű értékrendbeli zűrzavar van fiatal emberek fejében, egyszerűen képtelen vagyok felfogni, pláne megérteni, pedig nap mint nap szembesülök vele.
Bárki komolyan gondolja, hogy itt lehet a felelősség kérdéskörével maszatolni, meg manipulálni?

Akkor elmondom, mi van:
- Hibáztak azok, akik ebbe a stadionba vitték a döntőt, bár arról azért ne feledkezzünk el, hogy 1985öt írunk, 25 évvel ezelőtt még nem a plexi és az LCD-tv volt a leggyakoribb jelenség egy európai stadionban sem.
Hiba mértéke egy 20as skálán: 5/20.

- Hibáztak azok, akik a biztonsági emberek vezetőiként ilyen latymatag és impotens dilettantizmussal álltak a méltán hírhedt angol hordához. (Normális intézése a dolgoknak: rohamosztag sorfalban kimegy, vízágyúval lefúj, gumibottal agyba-főbe ver, egyesével kiemel, előzetesbe (sötétverembe) huppanva lehajít, kaffercigány éjszaka folyamán 18x seggbek*r). Utána naponta 1000x krétával leír, hogy "nem szurkálok le fegyvertelen embereket focimeccseken".
A biztonsági ember azért van, hogy a biztonságot (a rendezvényen részt vevő fizető vendégek törvényes és szabályszerű szórakozásának biztonságát) szavatolja, nem azért, hogy szotyizva nézze, amint két szektor agyba-főbe veri egymást. Ha nem tud beavatkozni, akkor dilettáns, ha nem mer, akkor meg menjen el kecskepásztornak Tibetbe.
Biztonságiak hibájának mértéke egy 20 skálán: 10/20.

- Hibázott a Juventus (és a Liverpool is), hogy ezekután kiment játszani, DE egyrészt nem tudhatta ekkor még pontosan, hogy tényleg ilyen nagy a baj, másrészt (és ez a fontosabb), nem tudhatta, mi tör ki az amúgyis ostromállapot közeli hangulatban lévő stadionban, ahol kb. 60 ezer kellemesen ittas arc üvöltött, ha bejelentik, hogy le van fújva a meccs. Több jó barátom is dolgozik biztonsági cégeknél, ez az egyik legtipikusabb kríziskezelési módszer, és a további feszültség levezetése: eltereled a figyelmüket valami mással.
Ugyanakkor a kérdés morális jellege miatt (emberélet soha nem kerülhet egy játék, a sport mögé), beszélhetünk hibáról.
Juventus (és a Liverpool) hibájának mértéke egy 20as skálán: 3/20.

- És legfőképpen "hibázott" (muhaha) az a kiváló angol szurkolócsoport, aki a szokásos üvöltözés, petárdázás, "ti qrva anyátok" rigmus danolászása hármas művelésén túl úgy gondolta, hogy az teljesen rendben van, hogy odamegyünk, és jól megb*szkodjuk és megszurkáljuk Gepettot meg a feleségét és a gyerekeit, ha már így kéznél vannak. Há mit képzelnek má', hogy nem borulnak le rettegve a mi nagyságunk előtt?
Nem. Nincs rendben. Az a férfi, aki gyerekekkel, nőkkel, meg 50en túli öregekkel (tessék végignézni az áldozatok életkorát) szemben fitogtatja az erejét, nem férfi, hanem egy önbizalomhiányos kis frusztrált pöcs. Ez nem harc volt, hanem mészárlás. Nincs rá mentség, nincs rá kifogás, nincs rá mutogatás, hogy "de ők is", meghogy "hülye a bíró".
Nem 3 év felfüggesztett ezért a büntetés, hanem kasztrálás, rituális seggbek*rás Brüsszel főterén, majd letöltendő életfogytiglan valami fasza kis távol-keleti munkatáborban.
Liverpool szurkolók "hibájának" mértéke egy 20as skálán: 20/20.

Néhány kommentelő kedvéért pedig akkor tisztáznám:
3 =/= 5 =/= 10 =/= 20

A firenzeiek reakciója pedig aljas, gusztustalan, pitiáner féregség, a társadalom legaljának bármin fröcsögve röhögő, morális lenullázott legalja.
Nem érdemel szót, mert ezzel máris elérte a célját: hogy legalább egyszer az életben, legalább valami miatt valaki egy percre figyeljen rá.

Uff.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.30. 17:54:25

@Mr.AT: Stimmel. Ez egy olyan tragédia, amit soha nem szabad elfelejteni, mindig emlékezni kell rá. Nem is értem hogy juthat bárkinek is eszébe, hogy itt mentegesse a tragédiát jelentős mértékben kiváltó Liverpool szurkolókat. Nem értem.

horas 2010.05.30. 18:18:49

@anonim222 [semleges néző]:
Fel is kellett érte túrnom a google-t meg minden iylen szart.
Óriási,még most sem igazán van meg ez az egész nekem itt agyban.
:)

vadkutya 2010.05.30. 18:27:11

@Mr.AT: Írtam már, nem volt nehéz megérteni ezt a posztot, ahhoz kell nagy művészet,h faszfej módjára beleköss...

vadkutya 2010.05.30. 18:28:05

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: 2 napja ezt magyarázzuk _alerob kollégával...

értelmetlen_nevű 2010.05.30. 18:31:52

Tudom hogy az nst a szólásszabadság pártján áll, de én egy ilyen posztot nem tennék kommentelhetővé.

Már az első olvasás után egyértelmű volt, hogy értelmetlen flame-be fog torkollni az egész.

Hihetetlenül sok borzasztó ostoba hozzászólás, minkét oldalról :(

Nekem tetszett az írás, érdekes (és talán korrektebb ) lett volna ugyanez egy Pool szurker szemszögéből is.

A Fiorentina ultrák transzparensei viszont tényleg kurvára undorítóak, nálam ők a történet igazán negatív szereplői.

kroos 2010.05.30. 18:35:18

@értelmetlen_nevű: Nekem a ,,legerthetobb" Hornby szemszogebol volt ahogy a focilazban leirta.
Es o a meccset olasz Juve drukkerekkel nezte....ha jol emlekszem..

váév építők (törölt) 2010.05.30. 18:51:33

egyoldalú írás az eseményekről, ember ez nem független foci blogra való, hanem vmi juvefan oldalra.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.30. 18:54:33

@váév építők: Mond csak, tényleg igaz hogy egyesek sportot csinálnak abból, hogy hülyére veszik magukat? Amúgy meg miért lenne független az nst? --->@_benito:

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.30. 18:55:27

@vadkutya: Oké, de remélem nem gond hogy én is, csakúgy mint ti, leírtam a véleményem. :)

kroos 2010.05.30. 18:56:51

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: nem vagyok net kozelben
ja..meg annyit hogy szerintem egy mai pool drukkernek nem feltetlenul kell feleloseget ereznie emiatt, nem hiszek a kollektiv bunossegben...

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.30. 19:01:48

Zárójelben tenném hozzá, hogy a lazialékat annyi igaz és igaztalan kritika éri, de ne felejtsük el, hogy olyat, amit a firenzei drukkerek csináltak több ízben is, annak nincs párja talán sehol.

vadkutya 2010.05.30. 20:58:38

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Dehogy baj, sőt! Én már úgyis offolom a témát... :)

Walmer 2010.05.31. 15:30:41

@Mr.AT:a kommented egy hányinger. Sőt, hányinger a köbön. Senkit nem késeltek agyon, senki nem halt meg késszúrástól. Szurkálni Galatasaray meg olasz szurkolók szoktak, ha már itt tartunk.
1.) az összes angol csapatot eltiltani a legnagyobb szemétség volt az egyetemes sporttörténelemben. Egy Everton/MU/Spurs/Wimbledon, stb. szurkert büntetni Heyselért....
2.) Volt 1985 májusábn egy másik döntő egy másik liverppoli csapattal. Hogy-hogy nem ott az égvilágon semmilyen balhé nem volt.
3.) azért halt meg annyi ember, mert annak a romhalmaznak egy része összedőlt és maga alá temette az embereket.
1985 előtt, meg után is volt olyan, hogy huligánok megrohamoztak védtelen embereket. Akkor azért nem halt meg senki, mert ad1, tudtak hova menekülni, ad2. volt rendőri jelenlét
4.) legnagyobb felelőség a liverpool huligánjaié és nem az angol klubfutballé.

A szerző "mi a tökömnek akarnak ezek a parasztok bocsánatot kérni" bonmot-ját inkább nem minősítem.

Walmer 2010.05.31. 15:56:27

@_benito: márpedig benito pontosan azért haltak meg bazmeg.

Mr.AT 2010.05.31. 16:33:22

@Walmer: Majd ráérő perceidben kérlek világosíts fel a "kommented egy hányinger. Sőt, hányinger a köbön." sommás és jól megalapozott kijelentésed, és a mögé böffentett két sor közti összefüggésről, különösen az alábbi szövegrészlet ismeretében:

"Az angolok nem csupán nekirontottak a semleges Z-szektorban ülőknek, de szúróeszközeik is voltak. Több olasz szurkolót is vágott és szúrt sebekkel kellett kezelni."

Én egy szóval sem ítélkeztem továbbá az angol klubcsapatokról és az angol klubfutballról - de ha már ilyen csalogatóan intelligens és szofisztikált felhívásra reagálhatok, akkor megjegyezném, hogy te ezen meglepődtél?

EMBEREK HALTAK MEG. Kicsit ízlelgesd a szavakat, mégha szemmel láthatóan nehezen is megy. Ezek az emberek pedig azért haltak meg, mert kiskedvenceid országában jól bevett business as usual foglalkozás volt, hogy faszán szétverjük egymás fején a stadion összes mozdítható alkatrészét csoportos dzsembori keretében. Erre mondta akkor azt Európa civilizáltabb része, hogy jól van, csináljátok, de mi nem kérünk belőle, köszi.

A kollektív bűnösség kategóriáin lehet polemizálni, de nyilván nem lehet felülemelkedni azon a tényen, hogy az ANGOL társadalom, az ANGOL futball, az ANGOL kultúrközeg termelte ki mindezt, s így nyilvánvalóan az ANGOL futballt is szankcionálták ezután a mocskos gyilkosság után, nagyon helyesen, nem csupán John Smith-t és Steven Cole-t.
Drezdában sem érdeklődtek 45 februárjában, hogy hát maga, Fischer bácsi, egyetért-e a amúgy a nácizmussal és a zsidóüldözésekkel, hanem csak szépen leszórták a napalmot Fischer bácsi pofájába, MERTHOGY EZEK MIND NÁCIK, de legalábbis innen jönnek.

Az akciót (különösen az ilyen gusztustalan, mocskos aljasságot) mindig reakció követi, s ritkán törekszik szofisztikáltságra, már csak az elrettentés érdekében sem. Nagyon helyesen.

Tika_ 2010.05.31. 16:55:20

@dino vercotti: Nézd, nem akartalak megbántani. A lelkes amatőrt inkább általánosságban értettem, természetesen így jogos, hogy te azért ennél több vagy. Egyébként olyan értelemben használtam, hogy nem profi újságíró, ilyen értelemben rád is tartom. A betárazott vélemény kapcsán sajnos igazad van, azonban ahogy @_benito: elismerte, ez az ő szerencsétlenül sikerült felütésének volt köszönhető, nem a címnek, vagy a témának.

benito, azért különbség van _vélemény_, _szubjektivitás_ és _elfogultság_ között. A vélemény egy jó dolog, amíg nem fordul át frankómegmondásba, az elfogultságig viszont nem kéne elmenni.
„következésképp durván sántít az a meglátásod, hogy online újságíróként rám bármi is vonatkozna, mert senkinek nem kell tudnia, hogy mártha bence (aki nyilván nem írta volna le ugyanezeket a szavakat a munkahelyén) azonos _benitóval, aki viszont felvállalja a véleményét, mert a BLOG ERRE VALÓ!”
Épp erről beszélek! Hogy Mártha Bence nem írná le, de benito leírhatja – viszont a fogadó oldalon ez tök ugyanúgy jelenik meg!! Nekem is x ismerősöm ír blogot, a kutya nem olvassa őket, mert nincs mögöttük az index médiaereje. Akinek viszont igen, annak meg kell gondolnia, hogy mit ír.
A cipészes / pékes példád tehát akkor áll, ha azt mondjuk, hogy tetszőleges ember sütögethet – és a Bakai Sütöde mintaboltjában árulhatja a produktumait…

A nyilván nem a magyar médiában kitételt sem tartom elfogadhatónak. Ez nem Hollandia vagy Svédország, ahol mindenki beszél angolul, és nem Ausztrália, ahol anyanyelv az angol, ezért beszéli mindenki. Nehogy már csak angolul lehessen hozzáférni valós információkhoz! Nyilván nem csak neked kell rajta változtatni, nem azért írom, csak, hogy szerintem ez így nincs rendjén.

Egyébként én tényleg úgy tudom, hogy az áldozatok halálát a fal leomlása okozta.

_alerob 2010.05.31. 23:11:56

Aki nem bírja felfogni mit tett ott ennyi élettelen, és hogy, meghalt 39 ember és többen sérültek meg a Liverpool "kemény mag" HIBÁJÁBÓL, az húzzon a picsába és nézzen magából. Nincs mit a stadionra kenni meg a szervezőkre, "bazdmeg" (csak, hogy a saját szellemi képességetekkel egy szinten szóljak) MEGHALT 39 EMBER! nem "isteni kemény mag" hanem EMBER! Aki nem bírja felfogni az majd egyszer úgyis rájön a dolgok súlyára. Én többet értelmetlen vitákba nem megyek bele. Mellesleg a poszt nem ezt akarta sugallni (mert tényként közli, hogy a pool kemény mag hibás, JOGOSAN), hanem azt, ami az esemény után történt. Undorító, amit egy pár ember itt művelt. Emberség=0.

_alerob 2010.05.31. 23:14:15

És nem érdekel ki mit szól, meg ki, hogy fikáz majd eme komment miatt, mert úgy sincs igaza, sőt amúgy sem veszem fel. De gondolom ez senkit sem érdekel, csak közlöm.

R.I.P. Heysel (ez legyen a végszó)

_benito · www.nst.blog.hu 2010.06.01. 10:06:16

walmer utolsóját kiszedtem, és csak azért nem tiltom ki, hogy ne kezdjen el pártos moderálási elvek miatt rinyálni. a kommenteket viszont ezennel lezártam itt, mert egyszerűen méltatlan, ami itt megy. sajnálom, hogy idáig jutott ez a dolog, nyilván senki nem akarta, hogy így legyen.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu