Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Világválogatott vs. Magyar válogatott Top10

2010.05.14. 09:34 Vendégszerző

Nagy és merész vállalkozásba fogtam: Top10 összeállítást készítettem az elmúlt évszázad legjobb labdarúgóiból. Arra voltam kíváncsi, hogy hány csapat erejéig állnánk a versenyt a világválogatottal. Legnagyobb örömömre és kellemes meglepetésre azt látjuk, hogy mind a tíz csapatunk állja a versenyt a világ legjobbjaival! Lehet, hogy kikapnának, de bármelyikük a győzelem esélyével indulhat. Szerintem ez is óriási. Mindezt úgy, hogy 1986 után már csak Gerát lehetett betenni a válogatottba - írja nekünk medco, aki újabb monstre poszttal jelentkezett.

Most talán a futball-akadémiák és az utánpótlás-nevelés jelenthet némi kilábalási esélyt. Reménykedhetünk, hogy Gulácsi, Koman, Vass, Filkor, Németh, Szalai és még néhány fiatal eléri az európai profi szintet.

A sokpasszos összjáték és a rohamozó felívelések a régi skót és angol stílus keverését jelentik. Az egyiket az MTK játszotta, a másikat az FTC. Ha megtaláljuk a sajátos magyar stílust, akkor több esélyünk van. Nekünk mindig jobban feküdt a támadó, mint a védekező játék. – Top 10-es összeállításunkban a 4-3-3 –as felállást választottuk, mert könnyedén átalakítható a régi 2-3-5-re, de a modern 4-4-2-re, vagy akár 4-2-3-1 – re is. Az összekötők a középpályán, a középfedezet söprögetőt, a balfedezet pedig beállóst játszik. Nem mindig a pontos erősorrendet vettem figyelembe, hanem az összeszokottságot és a hasonló stílust is figyeltem.

Grosics például ezért véd az első csapatban. Az összeállításom természetesen szubjektív, de igyekeztem minden szempontot figyelembe venni. Nem néztem tehát a klubszíneket, hanem csak a válogatott teljesítményt és az összeszokottságot. Természetesen a mostani nagyokat, Messit, Xavit is természetesen figyelembe vettem. Csak azért a 6. helyen, mert a többieket már történelmi távlatból is tudjuk nézni.

Ronaldo és Ronaldinho már bizonyított a 2000-es években. Cannavaro azért került be a második csapatba söprögetőként, mert Aranylabdás lett, és világbajnok csapatkapitány.  Nasazzi azért lett a harmadik csapat jobbhátvédje, mert a világbajnok uruguayi csapat kapitánya volt 1930-ban. Monti akkor ezüstérmes volt az argentinokkal, majd négy év múlva aranyérmes az olaszokkal. Orsi szintén tagja volt az argentin és az olasz csapatnak is. Jasin az aranylabda miatt kapta az első helyet. Bankst a FIFA választotta minden idők legjobb kapusának. A régiek közül Brandstatter és Benda II nagyon híres védők voltak, akárcsak Caligaris. Zischek, Gschweidl, Sindelar a Wundermanchaft világhírű jobbszárnyát alkották. Matthaus 30 fölött már söprögetőt játszott a Bayernben. A magyaroknál Kubala és Szilágyi I villogott a Vasasban a 40-es évek végén, sőt „Sziszi” gólkirály lett 1957 tavaszán. Kocsis I és Garaba is összeszokott páros voltak a Honvédban. Tehát összesen 2x110=220 kiváló játékos, óriási derbik, magyar esélyekkel! 

 

 

Országok sorrendje - Világválogatott
( I. csapat:10 pont - X. csapat: 1 pont)

Brazília: D. Santos, Garrincha, Pelé, Cafu, R. Carlos, Ronaldo, Jairzinho, Zagallo, C. Alberto, Ronaldinho, Zico, Didi, Kaká, Piazza, Everaldo, Clodoaldo – 99 pont, 16 játékos: 6,18 pont/játékos

Olaszország: Fachetti, Cannavaro, Meazza, Orsi, Monti, Zoff, P. Maldini, Nesta, Caligaris, Bettega, Grosso, Rossi, Cabrini, Totti, Piola, Zambrotta – 95 pont, 16 játékos: 5,94 pont/játékos

Németország: Beckenbauer, Kohler, Breitner, G. Müller, Maier.Vogts, Kahn, Matthaus, Schnellinger, Bonhof, F. Walter, Rahn, Stielike, Seeler – 63 pont, 14 játékos: 4,5 pont/játékos

Anglia: B. Moore, Banks, Matthews, B. Wright, B. Charlton, Ferdinand, Campbell, Shilton, Ramsey, Beckham – 60 pont, 10 játékos: 6 pont/játékos

Argentína: Di Stefano, Maradona, Pasarella, Kempes, Messi – 40  pont, 5 játékos: 8 pont/játékos

Franciaország: Zidane, Platini, Thuram, Blanc, Henry, Kopa, Fontaine – 40  pont, 7 játékos: 5,71 pont/játékos

Ausztria: Ocwirk, Brandstatter, Happel, Sesta, Gschweidl, Zischek, Sidelar, Hanappi – 34 pont, 8 játékos: 4,25 pont/játékos

Hollandia: Cruyff, Krol, R. Koeman, Neeskens – 29 pont, 4 játékos: 7,25 pont/játékos

Uruguay: Andrade, Schiaffino, Nasazzi – 27 pont, 3 játékos: 9 pont/játékos

Spanyolország: Gento, Zamora, Xavi, Suarez – 26 pont, 4 játékos: 6 pont/játékos

Csehország: Bican, Planicka, Benda II, Puc – 25 pont, 4 játékos: 6,25 pont/játékos

Portugália: Eusebio, Peyroteo, Figo, C. Ronaldo – 21 pont, 4 játékos: 5,25 pont/játékos

(Az országok sorrendje megfelel a világbajnoki eredményeknek)


Klubsorrend - Magyar válogatott

FTC: Mátrai, Rumbold, Bukovi, Takács II, Schlosser, Lázár,
Borbás, Rudas, Polgár, Kispéter, Dalnoki, Sárosi Gy., Kohut, Henni, Páncsics, Albert, Fenyvesi, Géczi, Korányi, Bálint, Háda, Novák, Nyilasi, Sárosi III, Gera, Toldi, Táncos, Csikós, Payer, Gyetvai – 178 pont, 30 játékos: 5,93 pont/játékos

MTK: Sipos, Bíró, Orth, Sándor, Börzsei, Lantos, Braun,
Schaffer, Cseh II, Sas, Titkos, Szabó, Turay, Kovács I, Hidegkúti, Bíró Gy., Kertész II, Domonkos, Mándi, Hlavay, Konrád II, Kalmár, Hirzer, Jeny, Károly, Molnár – 160 pont, 26 játékos: 6,32 pont/játékos

Újpest: Zsengellér, Nagymarosi, Fogl II, Szusza, Egresi, Deák, Göröcs, Nyers, Várhidi, Fogl III, Fazekas, Bene, Zámbó, P. Szabó, Balogh II, Avar, Jávor, Sternberg, Törőcsik - 86 pont, 19 játékos: 4,53 pont/játékos

Honvéd: Grosics, Bozsik, Puskás, Kocsis, Czibor, Lóránt, Kótász, Tichy, Budai II, Szűcs, Kocsis I, Garaba, Détári – 80 pont, 13 játékos: 6,15 pont/játékos

Vasas: Mészöly, Plattkó, Sárosi L., Ihász, Csordás, Kubala, Szilágyi I, Berendi, Bundzsák, Farkas, Mathesz, Kárpáti – 6 pont, 12 játékos: 5 pont/játékos
 
(Kérdéses esetben azt a klubot jelöltük meg, ahol többet szerepelt. Ez a klubsorrend egyébként szinte pontosan megfelel a bajnoki eredményeknek)
 

131 komment

Címkék: vendégszerző régi idők focija

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr12002078

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.05.14. 10:17:27

mindig jó a nevem olvasni:)

az nst kupára 2 sorral megyünk:)

RickyTerror 2010.05.14. 10:35:51

Ez a poszt miről is szól?

spangol 2010.05.14. 10:38:28

@RickyTerror: jó kérdés. Munka van mögötte, az látszik, csak nem sok értelme volt, mindössze azt támasztja alá (vélelmezi), hogy régen voltunk olyan jók, mint bárki más a világon, de ezt eddig is tudtuk.

Azért köszi az igyekezetet, medco

medco 2010.05.14. 10:43:28

@RickyTerror: Ha nem jön elég jól át, akkor arról szól, hogy tíz csapatig álljuk a versenyt a világ legjobbjaival. Várom az ötleteket, hogy kiket hagynának ki, vagy tennének be. Esetleg ötleteket egy más- all time - válogatottról. Mindenesetre most Gera bizonyított, hogy helye van akár a legjobbak között is.

eMTé · http://valogatott.blog.hu/ 2010.05.14. 10:55:38

Baszki, ez nekem rendkívül bonyolult. Én csak rengeteg sok nevet látok, mást nem. De biztos bennem vn a hiba.

Fradi-Mate 2010.05.14. 11:01:33

Deákot mért az újpesthez írtad be? Deák előbb a Fradiban játszott, aztán miután lecsapott két titkosrendőrt a börtön és az újpest között választhatott.

seahawks 2010.05.14. 11:03:01

ember, te úgy állítasz itt dolgokat, mintha ezeket a játékosokat láttad volna valaha játszani. anélkül ez csak álmodozás...

Csülök 2010.05.14. 11:09:39

Én nagyon szeretem Gera Zolit, de ő csak "lehetett volna" ilyen szintű játékos, ha a fiatal korát nem cseszi el. Igaz ez Törőcsik "Kesére" is, csak ő a felnőttkorát baltázta el.
Hiányzik nekem a listáról Varga Zoli, Solymosi Pixi és Tóth Andris.

Brain$torming 2010.05.14. 11:15:16

Azért az milyen gyenge, hogy bennhagyták a Word helyesírás- ellenőrzőjének jelöléseit:))))

szeme közé, laposan! 2010.05.14. 11:19:23

Ez egy "mi lenne ha..." cikk. Azt látni belőle, hogy volt 110 olyan magyar játékos, akiket az időbeliség teljes mellőzésével össze lehet úgy 10 csapatba állítani, hogy azok a világon valaha volt 110 legjobbnak vélt játékosból hasonló feltételek alapján összeállított 10 csapattal bármikor felvehetik a versenyt. Kombináció, vagy variáció, már nem emlékszem, régen jártam matek órára.:)

TradeMark 2010.05.14. 11:20:29

Gerrard és Varga Zoli nincs :(

The_Evil 2010.05.14. 11:21:33

@medco: álljuk a versenyt? hülye vagy, ember? azért, mert egymás alá írtad a nevüket?

egyáltalán hogy képzeled, hogy 80 év magyar felhozatala egyenlő lehet 80 év világválogatottjával? elmeorvost, vagy egy kis pihenést javaslok.

caralho voador 2010.05.14. 11:22:03

Azért bármilyen szubjektív is egy ilyen lista, legalábbis megkérdőjelezi a szerző bármi nemű szakmai kompetenciáját, hogy bekerülhetett egy Gera, egy Kiprich vagy egy Détári, Varga Zoli pedig nem.
Mondom ezt annak ellenére, hogy medco eddigi írásai általában nem voltak rosszak.

tjunior 2010.05.14. 11:24:36

Boccs de ez egy nagyon gyenge poszt, nem akarva megsértve az íróját.
Valószínűleg azért mert túlságosan ráfeszült a témára és kissé (kissé nagyon) túlzásokba esett. 10 csapat??? minek. Az 1.csapatunk simán világklasszis, de már a 2. is a jó részét azt se tudom ki, jó lehet,hogy ez az én minősítésem, de a másik oldalon is azért egy Cruyff vagy egy Zidane van például.
Hidegkuti meg a 4.csapatban?
Na meg ugye a felsorolt játékosok jó részéről még egy fél perces videó sincs sehol, nem hogy játszani látta volna bárki is őket, így aztán teljesen értelmetlen az egész.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.05.14. 11:26:38

mire jó, ha fikáztok ilyen szinten? nem is értem...

atlbilbaoo 2010.05.14. 11:28:14

Ha már Kubala szerepel, akkor az Inter egykori nagy sztárja Nyers István is elfért volna, aki az Újpestben kezdte pályafutását és az olasz bajnokságban csúcsosodott ki a pályafutása. 182 meccsen 132 góljával az Inter negyedik legeredményesebb csatára volt!
hu.wikipedia.org/wiki/Nyers_Istv%C3%A1n

caralho voador 2010.05.14. 11:33:45

@imici77: mert sok értelme nincs az ilyen listázásnak, és mindig csak indulatokat szül (az én kedvencem miért nem, akit utálok, miért igen, stb.)
A Fourfourtwo nagy 50-es magyar listáját sem igazán értettem. 1. Egy csomó gennyláda, a magyar futball szétrohasztásában tevőlegesen részt vevő senkiházi is bekerült a jelölő grémiumba, illetve szakmailag nulla, gyenge képességű emberek is.
2. Rengeteget változott a játék, össze sem lehet hasonlítani egy háború előtti futballistát akár már egy hetvenes évekbelivel sem.
3. Az ítészek döntő többsége alig valakit látott játszani a mezőnyből.
4. Részben a fentebb felsoroltak eredményeképp sokkal inkább az eredményesség, mintsem a játéktudás, az egyéni zsenialitás lett a lista végső rendezőelve. A kettő persze igen gyakran átfedésben van, illetve nem is mindig vonatkoztatható el egymástól, de mégiscsak.
Szóval ezért a sok fikázás.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.05.14. 11:37:46

@caralho voador: értem én, de orvoshoz küldeni, lehülyézni... hogy is mondjam... nincs is értelme, meg minek? akkor megváltozik a lista?

sztem ez egy vélemény, egy gondolkodás, amivel nem kell egyetérteni, javasolni lehet helyette, stb...

nah, mindegy, csak megjegyeztem...

szferi 2010.05.14. 11:40:21

nekem ez a képzeletjáték most nem sokat mond, lehet hogy én vagyok túl egyszerű elme, de nem tudom elképzelni ezeket az összeállításokat, de nem csak azért mert nagyon sok játékost nem is ismerek. talán érdemesebb lett volna posztonként felsorolni a világ/magyar top10 játékost, úgy még tudnék valamennyire összehasonlítgatni, így nem :(

Feech 2010.05.14. 11:40:32

@atlbilbaoo: Ott van Nyers, pont Kubalával egy csapatban.

Az viszont tényleg a vicc kategória, hogy Gera bekerült, bár én már ott mosolyogtam, hogy egyesek mellett az Aranylabda volt az érv a bekerülésre.

Tengereczki Pál · http://egyzene.blog.hu/ 2010.05.14. 11:41:25

persze, meg lehetett volna sok minden más, erről ez jutott az eszembe:

Koppány, ha Istvánt legyőzöd,
Nem pusztulnak a hősök,
Hatalmas nagy lesz itt a nép.

Rómától Görög-Bizáncig,
Rajnától Levédiáig,
Félik majd utódaid nevét.

Mohácsnál győzni fogunk,
Dózsa lesz György királyunk,
Nagyhatalom századokon át.

Rákóczi világot hódít,
Kossuth-tal valóra válik
A Duna-menti Köztársaság.

t.o.d. 2010.05.14. 11:43:44

@Brain$torming: @elektronik: ti aztán fasza gyerekek vagytok. gratulálok. minek olvassátok, ha ennyi marad meg az egészből??? szánalmas.

f.fredericks 2010.05.14. 11:43:47

Hát tényleg merész vállalkozás volt, mert ezt objektívan csak úgy lehetne lemérni, ha ezeket a csapatokat összeersztenénk. Meg az is a bibi, hogy más korokban más volt a játék. Jobb lett volna, ha évtizedek válogatottjait hasonlítod össze, az talán egy kicsit reálisabb, és ott is nyertünk volna egy két meccset. De hogy Giggs benne van a top110-ben Vargazoli meg nincs benne a magyar top110-be. Grosso meg egy vicc.

danesdzsu2 2010.05.14. 11:43:54

A szerzőnek: Kéne egy jót csajoznod, és/vagy buliznod.

Orvenyhivo 2010.05.14. 11:47:22

Sajnálom, de szerintem ezeknek a csapatoknak az égadta világon semmi értelme.

KOMMENTELÉS HELYETT, DOLGOZZON!!! (köszönettel: Sz 2010.05.14. 11:48:05

Erre kérek egy verhető világválogatottat:

Posza - Palaczky - Mónos, Mátyus, Kriston - Páling, Galaschek, Aranyos - Egressy, Wukovics, Koplárovics

t.o.d. 2010.05.14. 11:49:17

lehet persze azon forogni, hogy a közelmúltból, és a jelenből mit keres ott bárki, de ha a szerző teleszórja olyan nevekkel a posztot, akik 50-60, esetleg 80-90 évvel ezelőtt játszottak, akkor elveszett volna a poszt érdekessége.

magam így is (szégyen, vagy nem...) nagyon sok név tulajdonosával nem vagyok tisztában, de jó móka lesz összekeresni, hogy kik voltak az illetők. szerintem rá is megy a hétvége.

grat, és köszi a posztot.

t.o.d. 2010.05.14. 11:51:05

@KOMMENTELÉS HELYETT, DOLGOZZON!!! (köszönettel: Sz: a szerző elbújhat, ez a LEG! :-) Palaczky... Jesszusisten, mekkora tehetségnek indult... :-)

szferi 2010.05.14. 11:53:50

@KOMMENTELÉS HELYETT, DOLGOZZON!!! (köszönettel: Sz: egy formában lévő koplároviccsal BÁRKIT meg lehet verni, bizonyított tény

HAnonymus 2010.05.14. 11:56:13

Hát ez elég nagy vállalás volt, szerintem nem emberi léptékű. Ha már azon nem képesek dűlőre jutni az emberek, hogy vajon Messi mire lenne képes az angol bajnokságban, vagy Ibrahimovic miért nem olyan jó a Barcelonában mint az Interben volt, akkor vajon mennyire lehet összehasonlítani olyanokat, akik közül a legöregebb kb 130 éves lenne, a legfiatalabb meg 22.
Amúgy meg én kb annyira vagyok fogalmatlan mint @szferi: a játékosok nagy részének a keresztnevét sem ismerem, a bemutatásukat szívesen olvasnám.

Mindenféle bántó szándék nélkül megkérdezném még a szerzőtől, hogy az itt felsorolt 220 játékosból hányat játszott élőben, tévén, vagy felvételen játszani. Szerencsés ember lehet ha a felét legalább.

England win The Ashes! 2010.05.14. 12:00:34

Nem akarok a neveken lovagolni, de N'Konón megakadt a szemem. Ő hogy a viharba kerül fel bármilyen nemzetközi listára?

zsakfos 2010.05.14. 12:01:03

Nem szoktam ilyeneket írni, de ezt most komoly?
De tényleg? Értem én, hogy szubjektív meg minden,de: Ember Van Basten??? hamarabb kerül be Sol Campbell és Rio Ferdinand mint Baresi?
Csak így átfutva nincs Rivellino, Socrates, Falcao, Gullit, Rijkaard de van Grosso? ( ezen konkrétan sírtam) Zambrotta? és 8 osztrák? na jó hagyjuk...

rexter 2010.05.14. 12:01:06

ott van elbaszva a post h szornyu rosszak a képek

medco 2010.05.14. 12:19:01

@atlbilbaoo: Ha figyeltél, akkor Kubala a jobbszélső, és Nyers Pista a balszélső.

r_magpie 2010.05.14. 12:23:23

@KOMMENTELÉS HELYETT, DOLGOZZON!!! (köszönettel: Sz: tessék

Hesp - Danny Mills, Emre Asik, Steffen Freund, Zebina - Pimpong, Boghossian, Gravesen - Túlio, Tare, Nevland

medco 2010.05.14. 12:23:39

@f.fredericks: Varga Zoli óriási tehetség volt. De ha beteszem, akkor ki kellett volna hagyni Jávor Palit, vagy Szilágy I-et, vagy Kalmár Jenőt, vagy Törőcsiket. Ez utóbbinál lehet, hogy jobb volt.

medco 2010.05.14. 12:26:16

@Fradi-Mate: Azért, mert ott hosszabb ideig játszott, 1950-54-ig. Előre szóltam, hogy ez lesz a szempont. Kellett valami egységes szempontrendszer.

balu11 2010.05.14. 12:29:54

@r_magpie: ne már!

Danny Mills, Gravesen hasznos bunkók; Tare ugyancsak használható létra ("rúgott" vagy 30-40 gólt a SerieA-ban), és Zebina is jobban gyűlölt, mint amilyen sz_r

a többivel mondjuk nehéz lene vitába szállni...

viszont jó kis meccs lenne, Mátyus elbírkozna Tareval, Mónos futóverseny Túlióval, Mills szétrúgná Bélát, ...

viszont meg lenne az 1-0 egy középgyenge Aranyos/Galaschek "bombát" követő Hesp-potyával! :)

Radio Free Aberrania · http://radiofa.blog.hu/ 2010.05.14. 12:30:58

szerintem meg ott van a poszt elbaszva, hogy együtt játszanak játékosok több évtized távolságából. elhiszem, hogy egy vogts-figo-messi jobboldal fasza lenne, de hát térjünk már észhez.

mittudomén, 53-ban két és fél világverő csapatot is ki tudtunk volna állítani, na de egy figoval vagy messivel játszó válogatott ellen még is, ki lépne pályára nálunk? puskás? és hányszor ütközné agyon egy meccsen egy mai védő?

ez így nem több, mint játékosnevek találomra való felírása. ennyire ne értsen már mindenki a focihoz.

lesz német kupadöntő, lehet arról is írni, meg a macskazabálóknál is előre nem látható módon "izgalmas" a vége, szóval téma azért van, ha nagyon keresnétek :)

danesdzsu2 2010.05.14. 12:32:02

@r_magpie:
Cserepad: Bastürk, Westerveld, Shefki Kuqi, Tranquillo Barnetta

Mr.AT 2010.05.14. 12:32:52

@rexter: LOL :-)

@Brain$torming: Ez nekem is nagyon böki a szemem, szvsz alap lenne ezt kiszedni. (Azt már meg sem említem, hogy nincs egységes formába szedve a pár tábla sem, pl. az "I., II., III., stb. csapat" fejléceknél hogy nagybetű a Csapat, hogy kicsit, hol 4 helyet hagy ki a szám mögött, hol egyet sem. Ezért már egy kezdő asszisztenst se dicsérnek meg.)

Nem akarnám amúgy megbántani a szerzőt, de az egész poszt nekem kicsit Blikkes felhangú, ilyen "megette a medvedisznóember a terhes anyát" stílus. 10 világválogatott? Egyáltalán mi alapján kerülnek pont ezen játékosok be?
Mást ne mondjak: Grosso? Akinek összvissz 2 jó szezonja volt teljes karrierje során?

Nincsenek játékosokhoz fűzött kommentek, nincsenek érdekes fejtegetések, elméletek, hogy egyáltalán mi alapján gondolkodott a szerző, csak felfirkantva 10 tábla és ennyi. Kicsit kevés, egy kis munkát még megért volna - már ha van értelme egyáltalán magának a posztnak.

vadkutya 2010.05.14. 12:32:55

Mindig nagy kockázatot vállal, aki ilyen posztot ír.

t.o.d. 2010.05.14. 12:38:09

@vadkutya: nincs ebben semmi kockázat, akinek nem tetszik, az fikázza. ilyen a blogírás... meg talán még a táncos-énekes szakma... :-)

vadkutya 2010.05.14. 12:41:03

@t.o.d.: Pont ez a kockázat benne, mivel az ilyen írások általában szubjektív nézőpontok alapján készülnek. De az való igaz,h ez egy "nesze semmi - fogd meg jól" poszt lett, s vhol ez itt a problémája mindenkinek. Sztem.

rattenfanger 2010.05.14. 12:43:11

Garaba :)
Még most is egy fél tál makaróni lóg a bajszán mexikó óta.

medco 2010.05.14. 12:47:05

@The_Evil: Aki így ír, az magát minősíti szerintem. Egyébként az eredményeink alapján 86-ig a világ élmezőnyében voltunk, de mindíg magunk alatt vágtuk a fát a széthúzással és önzéssel.

t.o.d. 2010.05.14. 12:51:15

@vadkutya: egy ilyen poszt sosem lesz más, mint "nesze semmi...". ez egy ilyen téma. nem érdemes vitatkozni vele.

medco 2010.05.14. 12:52:34

@tjunior: A második csapatban Schaffer kora egyik legnagyobb klasszisa volt, valamint Schlosser. Olyanok voltak, mint most Messi és Xavi mondjuk. Hidegkuti csak azért van a negyedik csapatban, mert Orth, Schaffer és Sárosi szerintem jobbak voltak nála.

vadkutya 2010.05.14. 12:56:19

@t.o.d.: Nem is teszem, Veled vitatkozom. ;))

Egy kis formázással tényleg pofásabbá lehetett volna tenni ezt az írást. Alapvető emberi reakció, a cím eladja magát, aztán lekattintod és egy átláthatatlan vmi, amiben főként nevek vannak.

medco 2010.05.14. 12:58:17

@szferi: Ha posztonként írom, akkor az lehetett volna a baj, hogy nem lehet különböző korokat összahasonlítani. Így legalább komplett cspatokat látunk. Nekem az volt a nagy élmény, hogy tíz garnitúrát is ki lehet állítani, akik még mindíg legalább európai klasszisok.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.05.14. 13:01:22

Mondjuk másnak nem tűnt fel, hogy Matthaus szvsz nem védőként lett (el)ismert?

medco 2010.05.14. 13:01:55

@Feech: Miért vicc, hogy bekerült? Megint az történik, hogy külföldön jóval elismertebb, mint nálunk. Büszkék lehetnénk arra, hogy van egy magyarunk, aki jó hírünket kelti a világon.

medco 2010.05.14. 13:03:54

@f.fredericks: Volt már egy ilyen poszt. Ha jól emlékszem, azt is én követtem el. Grosso a világbajnok olasz csapat egyik erőssége volt.

HAnonymus 2010.05.14. 13:04:26

@medco: Megkérdezhetem hányat láttál játszani?

szferi 2010.05.14. 13:06:26

@medco: "akkor az lehetett volna a baj, hogy nem lehet különböző korokat összahasonlítani" - ez ígyis-úgyis így van, viszont én így nem látom át az egészet, névözönnek tűnik az egész. nyilván sok statisztikát végigbújtál, kialakítottad a válogatási elveket, de ez nem jön át, mert nem tettél mögé semmi háttérinfót. ahogy az egyes kérdéseket magyarázod a kommentekben az szép és jó, csakhát nyilván te sem várod el, hogy ezek a magyarázatok bárkinek is leessenek, aki átfutja a névsorokat, anélkül meg nem lehet élvezni (bár mondom lehet bennem van a baj, azt se értettem meg sosem, hogy a krokodil miért zöldebb mint amilyen hosszú)

szferi 2010.05.14. 13:14:03

@szferi: de még ha belemegyünk a játékba, akkor is találunk nehezen érthető dolgokat, csak egy példa: a ix., tehát sokadik táblán összeáll egy totti-beckham- cronaldo- kaká négyes, na nem hiszem, hogy a sokadik magyar középpályássor is ezt az erőt képviselné.

Iustizmord 2010.05.14. 13:17:12

kb azt gondolom a posztról amit az öreg székely meglátta a kacsacsőrű emlőst: "Ezt a hülyeséget !"

drani 2010.05.14. 13:19:08

mindig is furcsa volt nekem, hogy olyan játékosokat hogyan lehet megítélni, akiket ma élő ember nem látott játszani. Nem tudom, a szerző hány éves, de azt el tudom képzelni, hogy mondjuk az ötvenes évektől kezdve nagyon sok magyar bajnokin kint volt, és látott sok magyar játékost a fent ismertetettek közül, max néhányat a külföldiek közül. Na de a háború előtti időkből még felvétel is alig van, azok is rossz minőségűek. Honnan tudnám én, hogy milyen játékos volt Orth?
Ezeknél csak a statisztikára és a fennmaradt emlékezetre lehet hagyatkozni.
Én igazából csak azokról tudnék ilyesféle összeállítást készíteni, akiket láttam játszani. Ez pedig nálam a 80-as évek közepétől van, persze ott is van akinek nagyon sok meccsét, van akit csak egyszer-kétszer (hiába volt istencsászár).
Azzal sem értek egyet, hogy eredmény alapján lehetne rangsorolni (így kerülhetett be Grosso).
Szerintem mindenkiben kialakul egy 100%-osan szubjektív kép, amit az általa látott meccsek, az azokon szereplő játékosok, azok tudása és kisugárzása, a médiahájpok, az emlékezet meg még ezerféle dolog befolyásol. Így lehet az, hogy mindenkinek mások a top10 csapat tagjai (én nem is tudnék ennyi csapatot összeállítani).

t.o.d. 2010.05.14. 13:24:02

@vadkutya: velem pedig még annyira se lehet vitatkozni. ÉRTEM?! :-)

szeme közé, laposan! 2010.05.14. 13:24:22

@szferi: pedig ez könnyű: mert vízben él és rárakódik a sok alga!!!! :)

vadkutya 2010.05.14. 13:26:34

@t.o.d.: Értem én, semmit sem lehet, sőt, ahhoz is engedély kell... :)

drani 2010.05.14. 13:30:07

én mondjuk olyanon tudnék elvitatkozni, hogy rc miért van előrébb mint maldini. De pl breitnerről fingom sincs, lehet hogy őt követelném az első helyre.
Kohlert viszont láttam, nála akadnak jobbak sokan, én nestánál jobbat soha nem láttam azon a poszton.

Kilgore Trout 2010.05.14. 13:33:30

Egészen 16 éves koromig én is csináltam ilyen "világválogatott vs. magyar válogatott" összeállításokat. Fociban, zenében, kosárlabdában. Érdekességképpen (már ha valakit egyáltalán) leírom az akkori zenei válogatottjaimat: Dob: Carl Palmer-Herpai Sándor, gitár: Jimmy Page-Radics Béla, basszus: Chris Squire-Póka Egon, billentyű: John Lord-Benkő László, ének: Jon Anderson-Révész Sándor. Na ennek pont ugyanennyi értelme van. Mondjuk 16 éves korban ez talán még normálisnak mondható. Hány éves vagy posztoló? Vigyázz, sok múlik a válaszodon! :)

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.05.14. 13:40:46

grossot a sajat anyja sem sorolna be a valaha elt 100 legjobb balhatved koze....

f.fredericks 2010.05.14. 13:45:49

@medco: Grossoról tudom ki volt (vagy is, hogy ki még most is), éppen ezért mondtam, hogy egy vicc. De mint ahogy olvastam nem csak én vagyok így vele. Amúgy tényleg nem értem, hogy mi alapján rangsoroltál, valami támpontot adhatnál. Ja és nagyon hiányolom Bobant. Bekerültek nála sokkal gyengébb játékosok is.

balu11 2010.05.14. 13:51:48

@zsakfos : a felsorolt nevek hiányolásával (vagy hogy kell ezt írni...) egyet kell, hogy értsek, és különösen azzal, hogy Grosso???

egyébként érdekes poszt, egy hangyányit erőltetett, de az belefér :)

elektronik (törölt) 2010.05.14. 13:53:50

@t.o.d.: ezen az alapon ajánlom a következő oldalt: en.wikipedia.org/wiki/Category:Association_football_midfielders
itt jó sok futballistát találhatsz...

Csülök 2010.05.14. 14:01:24

@Kilgore Trout: Egész jó a válogatottad, de hogy Benkő mint billentyűs hogy kerül ebbe a társaságba szegény jó öreg Lord mellé, azt nem értem.
Pataki, Lerch, Presser, Balázs Fecó, Gidófalvy, Fogarasi, Papp Gyula, Cserháti Pityi...
Na ezeknek (most ennyi jutott eszembe), Benkő a cipőjét sem köthetné meg.
Ennek persze semmi köze a topic témájához, no de sebaj! :)

Mala Suerte 2010.05.14. 14:04:46

@The_Evil:
Azért ez így tényleg sok.

Kilgore Trout 2010.05.14. 14:06:39

@Csülök: Nagyon egyszerű: kedveltem az Omegát.:)

medco 2010.05.14. 14:07:25

@HAnonymus: Köszi a kérdést. 1966 óta nézek focit, akkor voltam 12. Komolyabb emlékem az 1970-es VB-ről van. A régiekről elég sokat olvastam, képeket láttam, és statisztikákat. Ebből elég nagy biztonsággal meg lehet állapítani, hogy mindegyik óriási formátumu játékos volt. Ha beszűkítjük a játékosokat 10-20 évre, akkor nem hiteles a legjobbak felsorolása.

aGerald 2010.05.14. 14:12:10

Ezek Budapest válogatottak... :-)

tjunior 2010.05.14. 14:30:34

@medco: Én értem mit akartál kihozni a posztból amúgy csak már maradjunk a 2. csapatnál, ismerem belőle Schlossert, Lantost és Zsákot persze névről, meg 1-2nél dereng valami, de ki az a Borbás? Braun? Rumbold? Börzsei?
Szemben velük meg világbajnokok hada, és ez meg csak a 2. csapat, mi van 10.nél?
A legnagyobb probléma az hogy, már meg ne sértődj de vettél 110 magyar játékost, aki felét játszani sem láttad csak olvastál róla valamit és sorrendbe állítottad.
Erre meg azt jegyzem meg hogy faterom szerint Eusebio volt minden idők legnagyobb labdarúgója, nem Pele vagy Maradona vagy akár Puskás, lehet közrejátszott hogy látta játszani élőben. De ő legalább látta játszani és úgy alkotott véleményt.

drani 2010.05.14. 14:33:51

@medco: az a baj a statisztikával, hogy abból kb csak az jön le, mennyire volt eredményes valaki. A lényeg: a JÁTÉKA az nem. Márpedig nekem az számít amit látok (különben elég lenne az eredményeket követni). Szóval nekem azért hiteltelen egy kicsit az egész.

t.o.d. 2010.05.14. 14:43:28

@elektronik: kösz, még dolgozom egy felet, és nekiállok. amúgy a wikire gondoltam én is első körben...

minja konka 2010.05.14. 15:42:13

már uborkaszezon lenne?

Iustizmord 2010.05.14. 15:46:37

@Kilgore Trout: ennek semmi értelme, révész sanyi úgy jön deák billhez mint grosso maldinihez...

medco 2010.05.14. 16:03:10

@Dr Jozef Vengloš: A kameruni válogatott nélküle nem jutott volna el a legjobb nyolcig-szerintem. Mellette persze ott volt Roger Milla is.

medco 2010.05.14. 16:04:35

@Mr.AT: Ez sem igaz, mert a bevezető oldalon elmondtam a szempontokat. Egyébként így is 13 oldal lett, és terjedelmi okokból nem lehetett többet írni.

medco 2010.05.14. 16:06:34

@drani: A nemzetközi futballvilágban Orth zsenialitását, és egyedülállóságát mindíg elismerték. Annyira, hogy még Di Stefano-t is hozzá hasonlították.

medco 2010.05.14. 16:09:32

@tjunior: Borbás minden idők legjobb, 1928-as közönségválogatottjánál volt a balszélső, Rumbold pedig a jobbhátvéd. Börzsei pedig Lóránthoz mérhető klasszis volt, Bukovi őt válogatta be 1956-ban.

luis garcia 2010.05.14. 16:10:39

Keegan, Robson, Hurst, Shearer?Ian Wright?

medco 2010.05.14. 16:11:44

@drani: Nesta is benne van, ha megnézted. Kohler-re Hegyi Iván mondta, hogy az egyik legjobb beállós azok között, akiket látott.

medco 2010.05.14. 16:17:11

@zsakfos : Rivellino és a többi brazil belefér, de az osztrákok is nagyon jók, csak nem láttuk őket játszani. Azért ne felejtsük el a Wundermanchaftot, és az 1954-es brozcsapatot, akik megverték az előző világbajnok Uruguay-t.

medco 2010.05.14. 16:19:43

@f.fredericks: Grossoról csak annyit, hogy a második vonalról bekerülni egy év alatt a válogatottba, majd a VB döntőben mérkőzést eldönteni, az nem semmi.

England win The Ashes! 2010.05.14. 16:20:48

@medco:

Oké, de most eszerint a világ (elvileg) 10. legjobb kapusa lenne (mínusz magyarok)? Csak arról a vébéről hirtelen Goicochea (nélküle az argentinok a negyeddöntőbe se jutottak volna), Preud'homme, Illgner, Zenga (hét meccsen két kapott gól), aki jobb volt. Nem beszélve egy sereg portásról előtte és azóta.

medco 2010.05.14. 16:27:11

@szferi: Ebben igazad van. Ez a sor valószínüleg erősebb, mint a velük szemben felállított Mathesz, Avar, Hirzer, Payer sor. De azért azt tudni kell, hogy Avar "Ricsi" óriási gólerősséggel rendelkezett, Hirzer pedig a Juventus csillaga volt a 20-as években. Payer balhátvég játékáról csak azt mondták, hogy őserő. Mathesz pedig a 60-as években villogott Albertékkel.

medco 2010.05.14. 16:30:11

@aGerald: Azért ott van Salamon a DVTK-ból, Szojka a SBTC-ből, Kiprich a Tatabányából, Bodola a NAC-ból, Gelei szintén a Tatabányából. Azt pedig mindenki tudja, hogy a legjobbakat a fővárosi klubok gyorsan leigazolják.

bobix 2010.05.14. 16:30:53

jó látni, hogy a 10ből 6 csapatban is szerepel egykori Juventus játékos :p

medco 2010.05.14. 16:32:31

@Great Cornholio: persze, de írtam, hogy 30 éves kora után már söprögetett. Kellett valaki, aki kiváló lehetett beállósnak és klasszis. Erre találtam Matthaust.

England win The Ashes! 2010.05.14. 16:35:03

Ami még furcsa nekem: Gadocha bent van, de Lato nincs.

medco 2010.05.14. 16:36:52

@HAnonymus: Jó lett volna a felét látni játszani. Körülbelül a 70-es évektől követem a focit a TV-n. A 80-as évekig csak a VB-ket tudtam nézni. Viszont nem szeretem azt, amikor csak a mai fociról akarnak tudni, mintha e régi játékosok csak tologattak volna öregurasan. Óriási kűzdelmek és derbik voltak akkor is, csak kicsit más volt a szisztéma. A posztok azonban összemérhetők.

medco 2010.05.14. 16:38:41

@Dr Jozef Vengloš: Nem tudtam kit kihagyni a kedvéért, de igazad van. Boniek valószínüleg jobb volt.

medco 2010.05.14. 16:43:00

@Dr Jozef Vengloš: Walter Zenga rendelkezik a legjobb statisztikával. Én a stílust és az összeszokottságot is néztem. Például kihagytam Bearat, a jugo csodakapust, vagy Remettert, a francia nagyságot is. Aztán ott volt még Robinson, akiről a robinsonádot elnevezték. A lista nagyon hosszú. De köszi az ötleteket

f.fredericks 2010.05.14. 16:55:40

@medco: nem semmi, de nem jogosít fel arra, hogy bekerüljön az All-time 110-be. Ha ezt a metodikát követjük akkor Toto Schillacinak is ott lenne a hely valahol az 6. 7. csapatba.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.14. 17:34:23

@Iustizmord: Na de a kis Kakás Tamás is kenterbe verte Révészt és akkor még Tabáni Pityuról nem is beszéltünk ;-).

_karmapolice_ 2010.05.14. 17:36:37

@medco: akkor most döntsük el, hogy "óriási formátumú játékosokat" gyűjtöttél (te írtad) vagy olyat, akinek volt 1-1,5 jó éve (Grosso)? Mert nekem kissé ellentmond ez a kettő, de whatever, biztos mi, kommentelők vagyunk a hülyék... Csak ha Grosso benne van az all-time 110-ben, miért nem örülünk mégsem annyira neki a Juvéban?!

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.14. 17:38:41

Amúgy meg ez játék nem kell annyira komolyan venni szerintem. Azért az vicc, hogy Gera eléőbbi csapatba került, mint Döme.

_karmapolice_ 2010.05.14. 17:57:40

@popp: de bazz, Grosso viccnek is rossz, pedig azzurri és Juve-fan vagyok :-)

medco 2010.05.14. 18:31:41

@popp: Döme mikor vitt be egy csapatot a hátán kupadöntőbe. Egyébként mindkettő klasszis, szerintem.

medco 2010.05.14. 18:32:46

@_karmapolice_: Ha ilyen sokat zavar, nyugodtan ki lehet hagyni Grossot. Nekem meggyőző volt 2006-os játéka.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.14. 19:36:16

@_karmapolice_: Persze, hogy nincs helye itt Grossonak, de a vébé aranyhoz elég sokat tett hozzá.

Amúgy én sohasem voltam híve a különböző korok focistáinak összehasonlításának. Egyszerű ez mindenkinek a gyerek és fiatalkori bálványai a legnagyobbak. Csak minél idősebb valaki annál inkább jöhet a perdöntőnek vélt lapos dumával, hogy én bezzeg mind a kettőt láttam, úgyhogy én jobban tudom.

Szerintem inkább korszakok válogatottjait lehetne hasonlítgatni, egy magyar válogatottnak pedig ebben az esetben a hatvanasok végéig lett volna némi esélye a korszak világválogatottjával szemben.

medco 2010.05.14. 20:50:21

@popp: Igazad van, szinte mindenben egyetértek. Azért írtam csak meg a posztot, mert jóleső érzés volt látni, hogy milyen gazdagok vagyunk tehetségekben. Azért a 70-es és 80-as években is lettek volna esélyeink, ha nem puskázzuk el azokat.

solitaire 2010.05.14. 20:54:08

Ez nehéz feladat volt, de ennek ellenére, hogy Van Basten, Gullit és Rijkaard hogy maradhatott ki?
Varga Zoli kihagyásának indoklása felveti a poszt alapvető problémáját. Hogyan illesszünk be 433-ba más rendszerből játékosokat? A posztíró elég önkényesen rakosgatja a játékosokat. Takács II. jobbösszekötő volt és jobbközéppályásként veszi számításba. Míg a szintén azon a poszton játszó Vargát mindenáron középcsatáokkal hasonlítja. A korabeli leírások alapján Takács II.-t nehezen tudom elképzelni a középpálya jobb oldalán.
A középcsatár Albert és Hidegkuti baloldali középpályás. Cseh II jobb közép, stb.
A játékosok klubokba való rangsorolása meg elég érdekes. Nem minden az idő.
Pl. Kubala Fradi 50 meccs, Vasas 20 meccs (a bajnokság közben lelép), Deák Fradi 83/121, Dózsa 77/53. Turayt az MTK-hoz kötni elég érdekes. Igazságosabb volna a megosztás.
Borbás Gáspár Dr. meg nehezen lehetett benne a 28-as közönségválogatottba, mivel 1916-ban a jogi diplomája megszerzése után visszavonult.
Ennek ellenére érdekes kísérlet. Mondjuk én inkább 235-öt írtam volna. Nálam az I. csapat:
Grosics- Mátrai (Mészöly), Sipos - Bozsik, Sárosi Dr. (itt kezdte), Orth (saját bevallása szerint kedvenc posztja)-Albert, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor.

csabber-18 (törölt) · http://www.csabber.fw.hu 2010.05.14. 22:07:29

Elolvastam figyelmesen ezt a bejegyzést, de valamiért végig az járt a fejemben hogy: "ezmiez?!!!"... Nem látom benne sem a logikát, sem pedig az értelmet. A blogolás kockázata, hogy egyesek nem értenek egyet a véleményünkkel és ezt szóvá is teszik. Nos, ez nem baj: vitázni lehet. De azért egy szint alá ne menjünk már, és tiszteljük meg egymást azzal hogy normálisan hangnemben szólunk egymáshoz. @imici77: "mire jó, ha fikáztok ilyen szinten? nem is értem.." Én sem. (Főleg annak tudatában, hogy a szerző 56 éves, és sokunk nagyapja lehetne. Pl nekem is.)

(Lipcsei Petit miért nem látom egyik csapatodban sem?:)

medco 2010.05.15. 09:05:27

@solitaire: Igazad van abban, hogy Kubala többet játszott a Fradiban, mint a Vasaban, de én csak az ott töltött időt néztem. Takács II és Cseh II összekötők voltak, de centernek jobbnak találtam Schaffert, illetve Sárosi dr-t. Hidegkuti és Albert is kiválóan játszott a középpályán hátravonva. Centernek jobb volt Deák Tichy. A közönség válogatottja 1928-ban a Nemzeti Sportban a következő volt: Zsák - Rumbold, Fogl II - Bíró, Bukovi, Blum - Braun, Takács II, Orth, Schlosser, Borbás. A 2-3-5 ös felállásra csak annyit, hogy a 4-3-3 könnyen átalakítható a régi és az új felállásokra is, ahogy írtam. Albertet pedig elég nehezen tudom elképzelni jobszélsőben.

medco 2010.05.15. 09:06:41

@csabber-18: Köszi a hozzászólásodat. Lipcseivel igazad lehet, de kit hagyjak ki akkor?

medco 2010.05.15. 11:32:37

@solitaire: Igazad van annyiban mindenképpen, hogy Varga Zolit jobbkötőként kell elsősorban számításba venni. Csordás "Lala", vagy Molnár György helyén mindenképpen szóba jön, de van ellenérv is bőven. Csordás Szilágyi I-el nagyon összeszokott szárnyat alkottak, ld Raduly, Csordás, Szilágyi I 1956-57. Molnár 6-szoros magyar bajnok volt az MTK-ban. De Varga Zolinak, legalább csereként mindenképpen helye van a legjobb 10-ben, szerintem is.

Britannicus 2010.05.15. 12:24:15

@medco: Salamon a DVTK-ból? Eddig bíztam benne, hogy a Dunaferr-es Salamon Miki az :D

_karmapolice_ 2010.05.15. 12:43:34

@csabber-18: attól még, hogy vki öreg, nem biztos, hogy igaza van :-)

_karmapolice_ 2010.05.15. 12:44:42

@medco: nézd meg mit művel mostanában Grosso, de komolyan, mert tanulságos (vagyis inkább szánalmas).

medco 2010.05.15. 12:47:39

@zsakfos : Van Basten miatt ki kellene hagynom világsztár centereket. Te melyiket hagynád ki? Baresi valószínüleg belefér, és a brazilok is, de ki helyett? Ferdinad és Campbell összeszokott védőpár voltak, egyenként kb 100-szoros válogatottsággal, ezért tettem be.

csabber-18 (törölt) · http://www.csabber.fw.hu 2010.05.15. 13:13:48

@_karmapolice_: nem is mondtam hogy a kettő összefüggene. Én azt mondom, hogy tartsuk tiszteletben a másik véleményét, és normálisan hangnemben beszélgessünk. :)

oldelvis 2010.05.15. 14:16:08

tisztelem a munkat amit a regi idok focija felterkepezesere szansz medco, de ez most egy szar post, bocs. azert varom a kovetkezot.

solitaire 2010.05.15. 14:28:48

@medco: Értem mire gondolsz Borbással kapcsolatban. Szóval az egy 1928-as all time csapat volt.
Albertet el tudom képzelni jobbszélen, mivel stilusa nem áll távol Messiétől és Ő is jsz. De meg lehet cserélni Hidegkutival. Számomra is a 4-3-3 a klasszikus felállás, de mivel lényegesen több klasszis támadó van, mint védő, a 235 esetleg a WM rendszer választása jobb lenne. Pl. Cseh II, Sárosi Dr. és Zsengellér a 3. csapatban vannak, és azért jobbak voltak , mint az egyébként szintén kiváló kortársuk Bíró, aki - mivel 4 védő kell - az első csapatba került. Emellett az a fura eset állt elő, hogy Albert, Hidegkuti és Sárosi dr., akik szvsz (valószínűleg) benne vannak a valaha volt 10 legjobb magyar játékosban, nincsenek benne az első csapatban.

medco 2010.05.15. 14:35:37

@Britannicus: Ő is jó játékos volt, de a 70-es évek közepén Veréb György a kapuban, Salamon a söprögető, Tatár György a középpályán és Borostyán a csatársorban. Nagyszerű csapat volt, bajnoki bronzzal.

medco 2010.05.15. 14:51:40

@solitaire: Ez szerintem nem baj, hogy nem préselünk be mindenkit egy csapatba. Pont az a szám, hogy elosztva 10 bombaerős csapatot tudunk kiállítani. Egyébként - természetesen - másban is lehet gondolkodni, ezt csak vitaindítónak szántam. Hát a vita bejött. A WM rendszert azért vetettem el, mert nehéz összehozni a modern szisztémával, a 4-3-3-t könnyebb. Persze, előbb magamnak is WM-ben írtam meg, aztán 4-2-4-ben, amiben a legtöbb sikerünk volt.

kyalami 2010.05.15. 15:08:19

mivel csak arra megy ki az egész, hogy vajon minden poszton volt-e 10 klasszisunk az "idők kezdete" óta, mi értelme van összeállítani világválogatottakat?

medco 2010.05.15. 18:49:53

@kyalami: Hát pont azért, hogy lássuk a helyünket a világban. Nem elefántcsonttoronyban élünk. Így viszont látszik, hogy, bár a 60-as évek eleje óta egyre sorvasztották a tömegsportot, de azért a lendület eltartott 86-ig.

kyalami 2010.05.15. 19:26:55

@medco: de szvsz anélkül is el lehet helyezni 1-1 all star magyar válogatottat, hogy felírunk mellé világválogatottakat.

medco 2010.05.15. 20:12:35

@f.fredericks: Giggs-et mások is benne látják a legjobb világválogatottban. Szepesi all time válogatottja: Jasin - D. Santos, Beckenbauer, Fachetti - Bozsik, Corso - Garricha vagy Matthews, Maradona, Pelé, Puskás, Giggs

medco 2010.05.15. 20:14:59

@kyalami: Igen, de akkor kevésbé tudjuk összehasonlítani, legföljebb merengünk azon, hogy milyen szenzációsan játszanak. Ellenféllel szemben derül ki, hogy ez mennyit ér.

f.fredericks 2010.05.16. 10:22:09

@medco: fura ízlése van az öregnek, ha Giggs befér az all-time csapatába. Egy klasszis csapat klasszis játékosa, de nem akkora kaliber. (ha igazán nagy kaliber lenne, akkor Wales válogatottját kijutatta volna valami világeseményre 1991 és 2007 volt rá egy kis ideje).

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2010.05.16. 10:33:03

@f.fredericks: Sőt, ha igazán nagy kaliber lett volna, szabadidejében laboratóriumot épített volna a kertben aztán klónozta volna magát tízszer, hogy a vébét is megnyerjék. Zsinórban háromszor.

_karmapolice_ 2010.05.16. 11:03:53

@f.fredericks: az már fentebb kiderült, hogy az öregnek elég 10 jó meccs egy pályafutás alatt, az máris feljogosítja a játékost, hogy itt legyen a listán. Annyi még Giggsnek is volt.

csabber-18 (törölt) · http://www.csabber.fw.hu 2010.05.17. 16:59:38

@medco: Jó kérdés, ezt rád bízom.. :) Az biztos hogy a '90-es évek magyar válogatottjának, a Ferencvárosnak és a Portonak korszakos egyénisége.

medco 2010.05.25. 15:24:54

@csabber-18: A Peti most játszotta utolsó meccsét. 1990-ban kezdett, és akkor ez volt a 20. éve. Korszakos egyéniség.
süti beállítások módosítása