Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Vár rájuk a Nagybetűs

2010.05.06. 08:00 _benito

Négy fordulóval a zárás előtt már szinte biztos, hogy rájátszás lesz az olasz másodosztály harmadik feljutó helyéért, az pedig már teljesen biztos, hogy nem juthat vissza ugyanaz a három csapat, amelyik tavaly kizúgott. Egy viszont ott lesz, a Lecce legázolta a mezőnyt, és már ahhoz is óriási meglepetés kellene, hogy ne nyerje meg a Serie B-t, és a Torónak is van még esélye, hogy odaérjen legalább a rájátszásra. A Reggina viszont egy ideig úgy nézett ki, hogy a C1-gyel kacérkodik, és még most sincs teljes biztonságban, hiszen négy csapat esik ki, és a legjobb távozó Triestinának csak néggyel van kevesebb pontja. Feljutásra áll a B stabil magyarja, Vass Ádi, aki jelenleg második a Bresciával. Hajtás után kicsit bővebben.

Az első mondat bizonyára sokaknak szemet szúrt, és magyarázatra szorul. A Serie B kiírása szerint az első két helyezett feljut az A ligába, a harmadik viszont csak akkor automatikus feljutó, ha legalább 10 pontot ver a negyedik helyezett csapatra. Erre most nagyon kevés esély van, a 3. Cesena 62 ponttal áll, ugyanennyi van a Sassaulónak, és további három csapat van négy ponton belül, úgyhogy nagyon valószínű, hogy a tavalyi évhez hasonlóan playoff lesz. Ha ugyanis a 10 pont nincs meg, a 3-6. csapatokat összeeresztik (3-6, 4-5), azaz a Championshiphez hasonlóan döntik el a harmadik feljutó személyét.

Ez tavaly úgy nézett ki, hogy a 3. helyezett Livorno először némi nehézségek árán kiverte a Grossetót (4-3), majd az Empolit kiütő (4-1) Brescia ellen is győzött. Biztosan sokan emlékeznek, Vass Ádi gólt is lőtt az osztályozón, de a hazai 2-2 után Sztálinvárosban 3-0-ra kikaptak, így a komcsik jutottak fel.

A tavaly kiesett Leccét idén már nem fogja meg senki, viszont az üldözők helyzetét bonyolítja, hogy a Sassaulo és a Cesena is ellátogat még a déliekhez, így jó esély kínálkozik egyrészt a Bresciának arra, hogy ellépjen tőlük, és megszerezze az automatikus feljutást biztosító második helyet, másrészt a mezőny első felének arra, hogy odaérjen a playoffra. Mi magunk önkényesen a jelenleg a 9. helyen álló Empolinál húzzuk meg a vonalat, ők hét pont hátrányban vannak a harmadik helyhez képest, ez még négy forduló alatt behozható. Ez azt jelenti, hogy ha a Torino (- 4-ről) nem ér oda, akkor egy nagyon-nagyon picurka csapatot üdvözölhetünk jövőre a Serie A-ban.

A Crotone, amelyet év közben két pont levonással sújtottak, például története legnagyobb eredményeként érte el 2000-ben a B-ligát, a csodával lenne határos, ha most ugranának egyet. Legismertebb játékosuk  - a továbbiakban L.J. - Pasquale Foggia, de játszott itt Mirante, és Dzsezzal (aka Ghezzal) is. A Grosseto (L.J.: Filkor már nincs itt) is a C-D ligákban érzi leginkább otthon magát, soha nem járt a B-nél feljebb, most mindössze négy plecsni kellene a rájátszáshoz. A Cittadella sem volt még az A-ban, még a B-hez sem volt idén megfelelő a stadionja, ezért kénytelen volt 40 km-t utazni a hazai meccseire. (L.J.: Pisani, a Juve kölcsönjátékosa itt nyomja.) A Sassaulónak pont playoffot érő pontszáma van, csak gólkülönbségével szorul a negyedik helyre. Nekik is új lenne a Serie A, sőt, idén csak annyit akartak, hogy ne essenek ki a B-ből, amit vastagon túlteljesítenek. (L.J.: Filkor már itt sincs, ehelyett a Gallipoliban nem játszik, de a római Andreoli, vagy a Samp által visszaparancsolt Poli is innen indult).

A Cesena egy kicsit más tészta, mint a többiek, és nem csak azért, mert már többször is volt az első osztály tagja, hanem azért is, mert sztárt is nevelt az olasz labdrúgásnak: Massimo Ambrosini itt tanulta a játék alapjait. A tengeri csikók (cavallucci marini) első A ligás évükben (1976) a 6. helyen végeztek, és így elindulhattak az UEFA-kupában, de a következő évben kiestek. 1981-ben jutottak vissza legközelebb, de két év után újra kizúgtak, hogy aztán 87-ben megint visszajussanak, és 91-ben megint kiessenek (L.J.: ekkor Ballotta apó védte a kapujukat, aki akkor még nem is volt apó). 94-ben Dolcetti és Hübner is náluk játszott, mégsem jött össze a feljutás, ezért dühükben meg sem álltak a C2-ig, ahonnan 2006-ban jutottak újra az első osztály közelébe, de a playoff nem jött össze. Idén talán újra megpróbálják.

Itt a Serie B tabellája, ha itt ügyesen kattintgatsz, megtalálod a hátralevő fordulók párosításait is.

20 komment

Címkék: olasz beszámoló összefoglaló serie b

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr171976734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Weah_ 2010.05.06. 08:22:56

benito! a 7végi Triestina- Reggina meccsen elképzelhető szted egy sima kettes? jó formában a vendégek, a fogadóirodáknál a hármas feletti szorzó kecsegtető.

montipájton 2010.05.06. 08:23:49

Ha fel kell jutnia a Bresciának ahhoz, hogy Vass végre elfoglalja stabil helyét a magyar válogatottban Dárdai posztján, akkor hajrá, Brescia! (Az egyik jönne, a másik menne, több értelemben is, túl egyszerű ahhoz, hogy így történjen.)) )

_benito · www.nst.blog.hu 2010.05.06. 08:25:08

@Weah_: drága pajtásom, halvány lila fingom nincs róla :)

@montipájton: egyetértek, bár talán ádi kicsit mintha megállt volna a fejlődésben. de azért a keretben sztem is helye lenne, koemannál az egyik vkp nem egyszer volt halmosi, nála meg egészen biztosan jobb játékos.

r_magpie 2010.05.06. 09:39:19

Tudom, hogy ennyi munka után nem ilyen kommenteket vársz, és nem is cseszegetni akarlak, de az SassUOLO, nem Sassaulo. Ezt csak onnan tudom, hogy a munkám révén ismerem a helyet. Valóban egzotikus lenne egy ilyen picurka iparváros picurka csapata a serie a-ban. De egy magyar szimpatizánsuk már biztos lenne:)

HosCincer 2010.05.06. 10:11:01

Azt tudja valaki hogy, Vass Ádámot miért jegelik a válogatottnál?

Romanes eunt domus 2010.05.06. 12:47:40

@HosCincer: Mert árulkodott a bundabotrány idején

Iustizmord 2010.05.06. 16:47:18

hol van Mr AT? nála jobban senki nem ismeri a B-t...

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.06. 17:37:34

Hajrá Ádi, hajrá Brescia, már Mazzone és Baggio miatt is!

Árpádka 2010.05.06. 18:45:50

A csempionshípről lesz összefoglaló, bár a többi másodosztály is érdekelne (spanyol , francia német)

madbalee 2010.05.06. 20:34:43

@popp: Az a csapat nagyon szimpatikus volt Guardiola.

Iustizmord 2010.05.06. 22:41:08

@Claudio Marchisio: na, örülök h van juventino aki nem veszi sértésnek a froclit. soha többet serie b :o))))

Iustizmord 2010.05.06. 22:41:51

@Claudio Marchisio: btw, ott még ment, igaz??? :o))))

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.06. 23:20:24

@madbalee: Guardiola egy évet volt Roma játékos is, ült a padon. Amúgy Baggio még egy Taréből is mesterlövészt tudott csinálni.

@Iustizmord: :-D!

Claudio Marchisio 2010.05.07. 08:31:41

@Iustizmord: hajaj :) ott még meg bírtuk verni a napoli meg genoa féle csapatokat...
meg mikor látták hogy a -17 ponttal is megnyernénk, visszavették -9-re, ne kelljen már annyit szenvedni :)
(az erdeti -30-cal is valszeg elcsíptük volna a selejtezőt:))

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.05.07. 09:39:58

off

@r_magpie: figyu, kit ke les..pni ahhoz, hogy olyan munkam legyen, aminek koze van olaszorszaghoz?

marmint himnemukent, mert ugye az ossze olaszul tudo magyar lany mar kint buvoli a rudat....

on

azert ilyen crotonek meg cittadellak helyett nagyobb orom lenne latni egy hellas veronat... hetvegen veronaban leszek, majd megint megyek haverkodni egy helyi kocsmaba, jo fejek tudnak lenni a hellas szurkolok, csak a sokadik deci utan allatira nem kepesek utmutatast adni egy 350m messze levo helyrol (konkretan ketten rajzoltak haromfele terkepet - az egyik elkezdte ujra- de egyik sem hasonlitott a valosagra :) )

r_magpie 2010.05.07. 10:28:44

@Pályaelhagyó autóversenyző: azért az nem olyan izgalmas, mint amilyennek hangzik. pláne Sassuolo.

bobix 2010.05.07. 12:28:57

OFF

sürgősen eladó eredeti Juventus melegítő, M-es méretben. Ára: 23000 ft + posta.

www.uksoccershop.com/images/10662.jpg

érdeklődni a bobix86@yahoo.com címen lehet.

ON
süti beállítások módosítása