Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Hétvégi jóslatok - Serie A, 36. giornata

2010.05.02. 10:50 _benito

Sem a Parma-Roma (1-2), sem a Milan-Fiorentina (1-0) eredményét nem találtam volna el, úgy éreztem, a rómaiak összeomlanak a Samp elleni vereség után, mint a szüreti széklet, a Milanban pedig idén már csak egy győzelmet láttunk. Nyilván ez valahol determinálja a további meglátások szavahihetőségét, de azért a tradíciók megtartása végett nem telhet el idén sem forduló, ami előtt nincs beharang. A Lazio akár komolyan beleszólhat a bajnoki címbe is (más kérdés, hogy akar-e), finisbe fordul a 4. helyért folyó verseny, és az utolsó bennmaradó helyért folyó kergetőzés, ahol a két érintett egymás ellen játszik. Bariban kíváncsian várjuk, jelentett-e bármit, hogy Koman tornásztatta meg legjobban Buffont múlt héten, a Chievo-Napolin pedig a vendégek tarthatják életben meglehetősen halovány reményeiket, ami a BL-szereplést illeti.

Lazio-Inter 0-1
Valami ilyesmi zajlik Angliában is: a Liverpoolnak azt kell eldöntenie, hogy akar-e bajnokot csinálni a Manchester Unitedből. A Lazio egészen biztosan nem akar a Romából, ráadásul erről egyszer már tehetett volna saját erejéből, de elszalasztotta. Az Interrel ráadásul kifejezetten jó a kapcsolat (bár a zokogó Materazzi látványát soha nem feledjük, bruhaha!), és a Barcelona elleni heroikus küzdelemtől lenullázott csapatot el is lehetne kapni. Csak akarni is kéne hozzá.

Catania-Juventus 1-1
A szicíliaiak nagy rohama megtört, legutóbbi öt meccsükből csak egyet nyertek meg, a legutóbbi háromból meg egyet sem, miközben a Juventus – bár a vereségeket is szorgalmasan gyűjtögeti – azért a Catania-erősségű csapatokat elveregette. A Barca-outcast Maxi Lopez 14 meccsen 9 góljával árazza a Serie A-t.

Atalanta-Bologna 2-1
A forduló rangadója is lehetne, az Atalanta számára a lehető legegyszerűbb a képlet: ha nem nyer, kiesik, ha igen, tovább él a remény, hiszen a győzelemmel két pontra feljönne a Bologna mögé. A léc így is nagyon rezegne, a bergamóiak két BL-re hajtóval (Napoli, Palermo), a bolognaiak két tökmindegy-csapattal (Catania, Cagliari) zárják a szezont.

Sampdoria-Livorno 3-1
Nem ebben a fordulóban dől el a 4. hely sorsa, mindkét érdekelt csapat már kiesett ellenfelekkel találkozik. Aki itt botlik, meg is érdemli. A fegyelmezett genovaiakban érzünk még bőven erőt, de a következő fordulóban, Palermóban kell bizonyítani, hogy a csapat érett a Bajnokok Ligájára.

Siena-Palermo 1-2
A Robur kiesett, és egyébként is sokkal jobbnak (sőt, szerintünk végül befutónak) láttatja magát a Palermo. A szicíliaiak nagyot szívhatnak, a döntetlen sem jó, mert a Samp két ponttal közelebb van ahhoz, hogy a Sevilla ellen ne jusson a BL-be.

Chievo-Napoli 1-1
A Napolinak már nagyjából minden mindegy, az Európa Liga már nagy valószínűséggel megvan, a BL meg még nagyobb valószínűséggel elment. A Chievo is kihozta a szezonból, ami benne volt: bennmaradt.

Bari-Genoa 2-1
A Bari már matematikailag is bennmarad, a Genoában pedig nincs annyi, hogy öt pontot ledolgozzon az utolsó EL-helyen álló Napolival szemben. Komanék számára talán elég motiváció lesz, hogy hazai pályán játszanak, és hátha most a társak megtalálják passzokkal a mezőnyben is a magyart.

Cagliari-Udinese 2-2
Az udineiek óriási pechhel még kieshetnek, és akkor a világ legnagyobb röhejének lehetnénk szemtanúi. Antonio Di Natale ugyanis már szinte biztosan olasz gólkirály lesz, de 25 góljával nincs vészesen messze az európai Aranycipőtől sem.

303 komment

Címkék: olasz serie a beharang

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr921968089

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Iustizmord 2010.05.02. 23:02:02

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: cimbi, én utálom (s nem gyűlölöm, DE TISZTELEM) az intert,de nagyon nem tetszene ha a milan pl a kiesőjelölt pl "pistoiese" ellen szopna CSAK hogy az inter ne érjen el x helyezést. nem sportszerű. egy csapat bassza mi a belét a pályára, whatever.

calcio_di_rigore 2010.05.02. 23:02:19

Egyre jobban tisztelem azt a 2002-es Laziot. Más idők járnak...

attila0427 2010.05.02. 23:02:49

@touristique: Moratti Lolotival zsírozta le, a szurkolókkal nem tudom ki... de hát ez sok helyen van így, de nem hiszi el nekem senki sem.

Inkább a nagy "ellenség" ellen vannak a szurkolók, minthogy kedvenc csapat mellett, és most nem csak a Lazio szurkolókra gondolok.

Leon Osman 2010.05.02. 23:04:33

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Én olvastam és egyet is értek, de hát lassan Vujity Tvtrko is megjelenik, hiszen szóba került a fasizmus, egy olyan meccsen, ahol semmi jelét nem lehetett ennek felfedezni, még csak nem is az AS játszott...azért lássuk be az FC Lazio kicsit hülyén hangzana :D

de niro 2010.05.02. 23:05:27

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: de tegyünk úgy...addig, amíg nem teszik,tegyünk úgy...ha jól tudom kollégák (jogász?) vagyunk, ártatlanság vélelme..

és igen, határozottan azt gondolom, hogy ez a fasisztoid mentalitás része, megyek is hányni

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.05.02. 23:09:59

fos meccs volt, gusztustalan lefekvéssel. mit kell ezen vitázni? aki nézte, az látta.

Leon Osman 2010.05.02. 23:12:20

@anonim222 [semleges néző]: hát itt nem a meccsről folyik a vita, hanem a fasizmusról :D

@de niro: a helyedben én is hánynék, magamtól

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.05.02. 23:12:26

mi van, itt meg senki sem latott olasz focit? egy atlagos siena-juve meccs pont ugyanilyen oldoklo kuzdelmet hoz. (es meg van jopar parositas)

ez resze az olasz mentalitasnak, ajanlott olvasmany: campanilismo

pace!

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.02. 23:14:11

@Iustizmord: Persze, jól van.

@Leon Osman: Hogy tud a sok harcos antifa mindig, mindenhol fekete és barna veszélyt látni, várom már hogy nyíljanak az esernyők a barna eső ellen, komolyan. Egy rohadt huhogás, transzparens, de semmi sem utalt semmi szélsőségre, na de ez a Lazio, ha köcsögök, biztos azért mert rohadt fasiszták. Szerencsétlenek. Persze, az AS Roma, amit FASISZTA főmuftik hoztak létre, az nem fasiszta, soha, de soha, ám a Lazio, na az biztos. HOGY JÖTT EZ MEGINT IDE?!

@de niro: Tényleg semmi szükség több hülyeségre. Neked is azt ajánlom, hogy állj készen az ernyővel, ki tudja mi lesz. Rocchi is olyan csúnyán nézett végig a padról és még kopasz is, érted BŐRFEJŰ.

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.05.02. 23:15:00

@Iustizmord: azert az inter es a milan kozott messze nincs akkora gyulolet, mint a ket romai, torinoi vagy genovai csapat kozott.

touristique 2010.05.02. 23:15:17

@attila0427: Ezzel az a baj, hogy köztudott volt, hogy a Lazio nem akarja megnyeretni a Romával a bajnokságot, ezért Morattinak még egy SMS-t sem kellett küldenie. Teljesen világos szerintem. Biztos vannak lezsírozott meccsek sok helyen, ezt a Lazio döntötte el, hogy el akarja veszíteni.

Iustizmord 2010.05.02. 23:18:19

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: biztos az öreg di canio miatt van, akiről tudjuk h nem náci hanem fasiszta

(ÉN tudom mi a különbség)

de akkor se elegáns.

de niro 2010.05.02. 23:20:30

@Iustizmord: asszem jogász, de lehet rosszul rémlik

Iustizmord 2010.05.02. 23:21:31

@Klárensz: materazzi egyik kevéssé gyakori sportszerű villanása. bárha tudjuk hogy matrix meg rhino nagy cimbik, elgondolkodom... :o)

Iustizmord 2010.05.02. 23:22:58

@de niro: magyaron 2 faj van: jogász meg kanász, copyright by franz joseph I.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.05.02. 23:23:07

(Aki nem tudná, de niro az NST legalját képviseli már régóta. Szóbaállni vele nem érdemes.)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.02. 23:23:07

@Iustizmord: Az leszek, ha minden igaz.

Lezárva a témát, ide másolnám, mit válaszoltam valakinek a lazio.hu fórumon: ""Én kurvára nem utálok senkit divatból, nem az alapján határozom meg magam, hogy kik ellen vagyok, hanem hogy kik mellett. Régen rossz, ha te máshogy látod.
Más dologról beszélünk, így nem lehet játszani, így nem lehet szurkolni, mert egy kibaszott nagy világszégyene. Annyit beszélünk róla ki és mikor érdemli meg a Lazio mezét. Hát egy ilyen teljesítmény után mindenkinek szépen le kéne adnia a mezt a szertárosnál, kimosva, úgy, hogy az életben többet fel nem vesz.
A kinti lazialék meg, akik ma ilyen oh nooo meg hasonló transzparenseket mutogatnak, szégyellem magam. Ez sport és mint ilyen, eszmeisége van. Ott volt a derbi, ja hogy akkor kikaptak a Romától? Csak nem azért, mert jelenleg sokkal jobb csapat a Roma? Utálom az olyan emberfajtát, akinek nem elég hogy szar, de mást is elgáncsol hogy szar legyen neki.
Nem szeretem a Romát, nagyon nem,de nem viselkedünk semmilyen esetben sem úgy, mint az ostoba majmok. Nagyon-nagyon csalódtam ma a Lazióban.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.05.02. 23:24:31

@Klárensz: ez jó volt. bár materazzi mindig is az ilyen közvetlen, barátságos viselkedésről volt ismert. :)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.02. 23:27:09

@Iustizmord: Ha te nem bíró vagy, akkor megeszem a nem létező kalapom. :)

Iustizmord 2010.05.02. 23:27:22

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: btw, ha büntis felvilágosulás kÖll, Szólj, megadom :o)))

Leon Osman 2010.05.02. 23:27:59

@Klárensz: lekönyökölte, kiállítani :)

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Mi Lazio szurkerek is a fasizmus szekerét toljuk előre a világban, nem tudtad? :D röhej, ami itt megy. Lotito maga Mussolini...mi meg a barnaingesek.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.02. 23:30:33

@Nerazzurri: olasz-argentin döntő lesz, ha lehet.

Úgy fest az Inter bajnok, de szerdán a kupadöntőben remélem elkapjuk őket. Így vagy úgy óriási szezont futunk, idén is öröm a Romának szurkolni.

Iustizmord 2010.05.02. 23:31:11

@Leon Osman: EHHEZ A CHNANGOS MEZ HOGY? :O)))

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.02. 23:31:31

@Iustizmord: Há' mondom én! :D

@Leon Osman: Sajnos már megszoktam. Ez van, én is hibás vagyok ha ilyenkor leállok vitatkozni, mert meggyőzni a hülyeségéről más úgysem tudok, csak behergelem magam, hiábavalóan. Sokak utált csapata a Lazio, de ahogy Kosztolányi mondja, többek között azt is tanulta tőlem, hogy megvan a szépsége azok mellett állni, akik sokak által utáltak és üldözöttek. :)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.02. 23:32:23

@Iustizmord: Na, még jobb! :D Az utam nem afelé visz, de a szívem a tietek. :)

Iustizmord 2010.05.02. 23:33:26

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: nem bíró , éppen nem az vogymuk, sőt, de szólj ha felvilágosulás köll...

Iustizmord 2010.05.02. 23:34:48

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: tehát a nihil felé.... rossz erő a térben, nurfür schwimmer...

Leon Osman 2010.05.02. 23:38:43

@Iustizmord: ha sokat kötekedsz a fejedre húzom :)

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Én járok egy milanos tulajjal ellátott helyre, de nem okoz gondot nekünk kiállni elé haverral kifeszítve a Roma és Lazio sálainkat egymás felett, és belevigyorogni a képébe. Úgy vagyunk vele, hogy inkább az AS vagy SS, mint az AC...

Iustizmord 2010.05.02. 23:41:05

@Leon Osman: helyetek a PL-ben? na csá :o)

lószerafin 2010.05.02. 23:43:15

Erröl az egészről Ranieri tehet. Ha nem szélsőt játtszat Scott Parkerrel, és nem szedi szét a csapatot, a Monacos arc kiállítása után az Abra ére első évében a bl elődöntőben, akkor valszeg a csapat simán a döntőbe jut, és szarrá veri José portóját, ami azt jelentené hogy most tulajdonképpen senki nem tudná ki az a José Mourinho... Igen akik utálják Josét ezt mind Ranierinek köszönhetitek...

Leon Osman 2010.05.02. 23:47:05

@Iustizmord: 8... más dellája is jó, mégis kivágta őket :D bár egyszer beszólt, hogy régen ő is drukkolt gyengébb csapatoknak... :D

calciomax 2010.05.02. 23:51:14

De nagy hülyék vannak itt. A Lazio lélektelen focival leszopott attól az Intertől amelyik valszeg amúgy is begyürte volna őket. Bent akarnak maradni és ehhez a racionalisan nyerhető meccsekre kell hogy koncentáljanak az hogy ez most pont szarul jön a Romának az talán még egy plusz adalék de semmiképp nem ez a fő ok.
Egy teljes erőbedobással hajtó felszabadult Inter ellen ez a Lazió(nem a mai hanem az idei) nem szerez pontot és ez ma a realitás.
Teccetek volna megverni a Sampdoriát...

spangol 2010.05.02. 23:58:33

@calciomax: ahogy mondod, nagy hülyék vannak itt. Egy legalábbis biztosan.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.02. 23:58:40

@@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: De miért csúsztatod mindig ide Roma alakulását, mikor a fasiszta vád fölmerül a Lazioddal kapcsolatban, Ha kedvenceidnek nem lett volna legalább annyi támogatója fasiszta főmuftik között, akkor ma nem létezne a Lazio, mert az is beolvadt volna az AS Romába,

Azért is csúsztatás a Roma alakulásra mutogatni, mert te is tudod, hogy a két római csapat tábora valamikor a hetvenes években oszlott meg balos-jobbos politikai cezúra mentén és az is igaz, hogy ez a fajta különállás mára elmosódott. Ráadásul az is erős túlzás, hogy fasiszta rendszer szuper kirakat csapata lett volna a Roma,

@horas: Na azért egy legnagyobb rivális elleni győztes meccs után mutogatni nem teljesen ugyanaz, mint ilyen lélektelen teljesítménnyel lefeküdni csak azért, hogy a városi rivális ne legyen bajnok. Ráadásul mai teljesítményük alapján a laziale szakik triplán is megérdemelték Totti gesztusát.

calciomax 2010.05.03. 00:01:18

@spangol: köszönjük a hozzászólást. Inkább csalózz te is...

spangol 2010.05.03. 00:05:41

@calciomax: mondjad csak, ne zavarjon, hogy a fél (?) fórum a te hozzászólásaidon röhög rendszeresen.

Iustizmord 2010.05.03. 00:09:34

@calciomax: @spangol:
FÓRUMHÁBORÚÚÚÚÚÚÚ :O)

Iustizmord 2010.05.03. 00:10:28

@Leon Osman: FINYU AKI CHANG-OS MEZBEN ROHANGÁL NE SZÓLJON :O))))

calciomax 2010.05.03. 00:12:21

Akkor nevess te is. Bár még sosem láttalak itt nagy vizet nem zavarsz. Vagy nekem is le kellett volna irnom hogy milyen gusztustalan ez a Lazio és hogy köcsöginter pedig a roma hogymegérdemelné. Akkor legalább nem lennék ilyen vicces igaz?

Leon Osman 2010.05.03. 00:18:23

@Iustizmord: Inkább, mint te, aki pizsamában futkos a fehérköpenyesek elől :) ez még mindig nem az angol poszt, de nekem legalább van chang-os mezem :D

drdugo 2010.05.03. 00:29:43

masodik kedvenc olasz klubom a Lazio, de a mai teljesitmenyuk utan kivanom nekik, hogy essenek ki a fenebe. Bar igazabol nem is tudom miért vártam, hogy most az egyszer nem fekszenek le készségesen az internek... szégyenteljes az egész idénybeli produktumuk.
viszont rá fognak b@szni, mert bár a következő körben a már kiesett livornóhoz mennek, azért abban biztos vagyok hogy a bolsevisták oda fogják tenni magukat, hogy ha már ők nem maradnak bent, legalább a lazio is essen ki. Persze ehhez kell két atalanta győzelem is.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.03. 01:27:52

@drdugo: Neked is mondom, kár reménykedni a Lazio kiesésében, a mai napon dőlt el, az Atalanta döntetlenjével, hogy nem fognak kiesni. A Lazio az utóbbi hetek játékával biztosan fog 6 pontot szerezni az utolsó 2 fordulóban, de ha nem is, az Atalanta nem tud 5 pontot behozni.
Annyira unom ezt a rinyát, hogy "a mai teljesítmény alapján". MINDEGYIK csapat, amelyik hasonlóan utál valaki riválist, UGYANÍGY viselkedett volna, igen, a Roma is. Mi a fenének kell játszani a hülyét, persze, csak a Lazio ilyen gonosz, mi?
Ne nézzük már egymást hülyének a ostobábbnál ostobább dumákkal. Ilyen a foci, ilyen a gyűlölet. Slussz.

Lebowski Őtökisége 2010.05.03. 01:40:17

és még a bilbao is kikapott. picsába ezzel a INTERLAZIONALE-vel.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.03. 01:58:13

Nagyon fáj, de a következőket nem tudom nem leírni, pedig tudom, hogy a jogos önbírálat csak a hiénák és egyéb férgek csaholását hozza elő: "1973/74-ben Lazio-Juventus versenyfutás a bajnoki címért.Három fordulóval a vége előtt ASR-Juventus, Romának nem számt az eredmény, biztos középmezőny, Juventus ha nyer, karnyújtásnyira a scudetto. Roma nyert 3-2-re, a bajnok meg a Lazio lett 2 ponttal... "A Roma dicsőséget hozott a labdarúgása, és külön örülök, hogy a Lazio egy rossz szót sem szólhat ránk. Így a Rómába érkező scudettónak egy szeletkéje minket is megillet." - nyilatkozta Anzalone elnök a mérkőzés után. Minden újság persze a Romát méltatta címlapon, becsület, harciasság, tisztelet..."

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.03. 03:06:35

Nem szeretem magamat reklámozni, de ha olvassák más lazialék is a blogot, akkor ajánlom figyelmükbe: lazio.hu/component/content/article/34-lazio/688-SZ%C3%89GYEN.html

zsakfos 2010.05.03. 07:34:58

www.nemzetisport.hu/labdarugo_vb_2010/vb-2010-lippi-bo-keretet-hirdetett-cassano-amauri-es-miccoli-sem-utazik-2027142/

Lippi bő kerete. A kupadöntős Inter ( nem mintha szóba jöhetne valaki) és Roma játékosok nélkül,
9 Juve játékossal.
Kimaradók: Amauri, Cassano, Miccoli, Ambrosini, G. Rossi, Del Piero,Aquilani stb.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.05.03. 08:07:28

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Mondjuk ha Lazio játékos lennék, egy ilyen totti mutogatás után én, magam rúgtam volna egy szándékos öngólt csakazértis.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.05.03. 08:08:18

@zsakfos : Mondjuk ez Inkább a Juve számára kellemetlen, és nem a Roma v Inter számára. :D

dzsoni szánsájn · http://www.halfps.blog.hu 2010.05.03. 08:27:41

@zsakfos : úgy látom egyedül a kapusposztba nem lehet belekötni, de a többi egyelőre...

IIsten 2010.05.03. 08:38:43

mr esti kornél:
hogy a roma is ezt tette volna?
73-74ben pontosan egyanez a szitu volt: 3 fordulóval vége előtt roma-juve. ha a juve nyer, bajnok. ha nem, a lazio a bajnok. a roma nyert 3:2-re. egészen biztosan tudod, ki lett a bajnok abban az évben.
szóval ilyen gusztustalanságra a rómaiak nem képesek, csak a megyei labdakergetők...
alapvetően semmi bajom a lazioval, de ez az olasz foci szégyene volt...

pattopo · http://100ev.uw.hu 2010.05.03. 08:40:05

azokat a csapatokat, akik így játszanak (liverpool, lazio) megbünteti a futballisten!
30 évig nem lesznek bajnokok/ nem jutnak fel az első osztályba

IIsten 2010.05.03. 08:40:09

a totti-mutogatást meg ezt egy kalap alá venni olyan, mint egy jól sikerült pofont egy szinten emlegetni az apagyilkossággal....

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.03. 08:45:57

@IIsten: Az olvasás soha nem szégyen, lásd: @Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:

@Great Cornholio: Én meg azt gondoltam volna, hogy éppen azért vagyok különb és jobb, mert van szívem és tisztességem.

pattopo · http://100ev.uw.hu 2010.05.03. 08:54:32

de, de, estikornél, tényleg léteik a futballisten

IIsten 2010.05.03. 08:55:41

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:

utólag találtam rá arra a hsz-edre. de akkor meg nem értem, egy másikban meg miért írod, hogy a roma is hasonlóképp tett volna..

nevetséges ez az egész. habár megérdemelnék, én mégsem kívánom, hogy menjenek a b-be.
és ha a kinit roma-szurkolóknak lenne elég sütnivalójuk, most békejobbot nyújtanának a laziosoknak. ha másért nem, hát azzal aztán Isten igazából megszégyenítenék őket....

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.05.03. 09:04:51

@pattopo: Ja a multkor elvetet a lazio tőlünk, most meg (lehet, hogy) visszaadja? :)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.03. 09:07:37

@IIsten: Azért írom, mert ez szép és jó, de a hetvenes évek még a foci hőskora voltak, római srácok szaladgáltak az Olimpicóban, most nem hiszem hogy ezt megtette volna a Roma, mint anno. Mindegy, ez nem kisebbíti a Lazio szégyenét, csak könyörgöm, ne tegyünk úgy mintha nem lenne ezer példa ilyenre.

unica 2010.05.03. 09:15:10

Esti Kornél...: Respect.
A gyűlölet soha ne legyen sporthoz tartozó fogalom!
Kívülállóként is gyomorforgató volt a nézők (nem szurkolók!) hozzáállása, jó, hogy van a Lazionak néhány drukkere is. Miattatok kívánok a római kékeknek szebb időket, hogy ne más győzelmének örüljenek, hanem a sajátjaikat bíztassák, még az Inter ellen is.

Calogero 2010.05.03. 09:16:15

Ezúton is gratulálnék a laziónak és minden lazialénak a tegnap estéért. Egy élmény lehet egy ilyen csapatnak szurkolni. Remélem hosszú évekre ez marad a legnagyobb örömötök, hogy ha már beleszólni semilyen szinten nem tudtok a nagyok dolgába, legalább széttárt lábbal bepucsíthattok a nagy testvéreteknek. Na ezért maradtok mindig botladozó kiscsapat.
"Non mollare mai"

Calogero 2010.05.03. 09:17:57

De maximál respect Esti Kornélnak, ez lemaradt.
Nagyon remélem, hogy hasonló helyzetben mi nem ezt küldtük volna.. bár koránt sem vagyok benne biztos

IIsten 2010.05.03. 09:18:05

na. az, hogy nem tettek meg mindent, amit csak tudtak, az egy dolog. sztem senki nem várta, hogy teljes erőbedobással játszanak. de, hogy ilyen nyíltan lefeküdjenek... és hogy a szurkolók fütyüljenek, amikor támad a saját csapat, és ugrálva örüljenek, amikor gólt szerez az ellen...
na neeeee... hát ez undorító. és nagyon remélem, és hiszem is, hogy ilyet senki nem csinált volna...
az ezer példa közül csak egyet mondj.
az meg rém ócska magyarázat, hogy régen volt, ma mást tennének. honnan tudod? volt 1-1 lehetőség, egyik így másik úgy élt vele.

mindegy, nekem szimpatikus a hozzáállásod, és amúgy sem vagyok híve az utáljuk egymást-nak, szóval nem csesztetni akarlak, de nehogymár a lazio szarát rákend a roma-ra...

nalazo 2010.05.03. 09:22:24

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Nem mondanám ezt szégyennek. A Lazio-nak nem kell már mentenie semmit, így tett egy gesztust mind az Inter, mind a Roma felé. Jó csapat a tietek, kellemetlen helyzetbe is tudta volna hozni az Intert. Remélem, hogy háromszor is visszaadhatjuk.

Mindenki másnak: Logikus a felháborodás, de sem az olasz bajnokság, sem a szurkolók nem Grál-lovagok gyülekezete. Az történt, ami várható volt.

Piiii 2010.05.03. 09:29:15

@nalazo: a Roma fele milyen gesztust tett? h végül 2-1re kikapott? hát az a meccs minden volt csak nem gesztus felénk.de nyilván egy derbi ezért derbi, mert vérre megy.

már csak arra lettem volna kíváncsi, h a szurkolók mit csnáltak volna egy Lazio gólnál? kifütyülik Zaratét???? na z lett volna az igazán durva....

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.03. 09:30:22

@unica: @Calogero: @IIsten: Srácok, köszi, higgyétek el, én szégyellem magam a kintiek helyett is.

@nalazo: A tegnapi meccset nem lehet másnak mondani, csak szégyennek, pláne laziale szemszögből. Gesztust lehet tenni úgy is, hogy nem gyalázzuk meg a játékot és a saját értékeinket. Amit tegnap a szurkolók egy része mutatott... na nem is minősítem többet. Én örülök ha bajnok lesz az Inter, de ez tegnap sportszerűen se lett volna kérdés.
Kolarovért 15 millió+Mátrix+Khrin és kicsit megbocsátok. :)

Mr.AT 2010.05.03. 10:00:16

@Csöncsön: Benítez alkatilag arra jó, hogy egy alacsony, vagy közepes képességű csapattal elérjen egy egyszeri, kiugró eredményt. Kvázi noname játékosokból összerakjon egy több-kevésbé homogén masszát, ami tud szállítani elfogadható eredményeket.

Ha megnézed az általa összerakott Valenciát, korábban kvázi ismeretlen spanyol játékosok (Mista, Baraja, Vicente, Albelda és társaik) adták a gerincét - s nyertek bajnokságot és UEFA-kupát. Liverpoolban hasonló a helyzet, Benítez valamennyi igazolása (Torrest leszámítva) low level játékos, akikből vagy sikerült kihozni valamit, vagy nem.

Sorry, de ez nem a Juventus szintje, ez nem az a munka, amit a Juventusnál el kellene végezni. Ez olyan munka, ami mondjuk a Palermora, vagy a Romára vár - stabilizálják a helyüket a 3 történelmi nagy mellett, igazoljanak kevés pénzből okosan, és próbáljanak elérni egy (bármilyen) bravúrt.

A Juventusnak egy olyan karizmatikus vezetőedző kell, aki kemény kézzel, kíméletlenül rendet tesz a csapatban, lelkiismeret-furdalás nélkül kiszór mindenkit, aki nem ide való, a megmaradtak meg örülnek, hogy futhatnak megszakadtukig, mert addig sem üvölt velük.

Olyan vezetőedző, aki ismeri Olaszországot, ismeri valamennyi olasz csapat sajátos taktikáját, azok játékosait, tudja, ismeri és adott esetben felismeri, hogy ki mire képes, kiből mit lehet kihozni.

Tud okosan, de minőséget igazolni, nem duzzasztja fel akeretet kvázi-reménységekkel, hanem frontvonalban tartósan bevethető játékosokat hoz, megfelelő ár/érték arányban. Egészében képes látni a keretet, posztra igazol, és olyan taktikát alakít ki, ami kiesések esetén is működőképes lehet.

Mondjuk ki, ez az ember Fabio Capello.

Mr.AT 2010.05.03. 10:03:40

@nalazo: Na ez egy teljesen korrekt hozzászólás, teljesen egyetértek, respect.

nalazo 2010.05.03. 10:13:00

@Piiii: A tegnapi hozzáállás pozitív gesztus volt az Inter felé és egyben nagatív a Roma felé.
Ahogy én láttam, Zaratét egy gólnál nem fütyülték, hanem megvárták volna a szurkolók.

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Én azért nem kárhoztatnám a Lazio-t, mert tegnap minden adva volt (Lazio nem esik ki, Roma ne legyen bajnok, Lazio-Inter szimpátia), hogy úgy érezze a klub, ezzel nem veszt semmit, sőt az egységes szurkolói akaratnak is megfelelnek.
A foci szempontjából erkölcsileg valóban megkérdőjelezhető volt a meccs, de ha a klub és a szurkolók helyébe képzeljük magunkat, akkor a Koppány-féle fairplay nem feltétlenül az első. szempont.

Én könnyen beszélek, mert az Inter nyert vele, a többi szurkoló is könnyen beszél etikáról, de itt többről volt szó.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.05.03. 10:31:52

@Mr.AT:

Lehet. Mondjuk a nulláról való építkezés szerintem ritkán szokott sikert hozni (ld. Real Madrid), a tapasztalat inkább azt mutatja, hogy a keret egybentartása és néhány ponton való kicserélése az, ami edzőváltásoknál működni szokott (Guardiola, Van Gaal, José). A jelenlegi Juventus-keret (néhány poszton történő fölfrissítése) pedig inkább egy Benítez-féle edzőre vár szerintem, aki kihozná belőle a maximumot. (Ami közel sem biztos, hogy olyan alacsonyan van, amilyennek most tűnik, sőt...)

Hispan07 2010.05.03. 10:59:45

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: tudod Kornél, hányingerem van attól amit itt az elmúlt napokban, hetekben előadtál. Amióta csak esélyessé vált a Roma a bajnoki címre, te büszkén és mosolyogva vered itt a melled, hogy na majd a Lazio milyen prímán lefekszik az Internek, nagy a haverság meg kapnak kolarovért plusz 30 ezüstöt, nem lesz itt gond egy szál se. Aztán amikor tényleg csettintésre elterül a csapatod, sőt, még a szurkolókkal együtt ünnepel is egy ilyen aljas sportszerűtlenséget, te elkezdesz itt szenteskedni, hogy ez mekkora gyalázat - DE ez mind semmi, még másokra fröcsögve mantrázod is, hogy úgyis mindenki ezt tette volna.

NEM Kornél, rohadtul nem tenné ezt mindenki. Igenis vannak még tisztességes, sportszerű emberek is a világon - láthatod ezt itt is. És ha egy csöppnyi kis gerinced lenne, most nem másokat próbálnál hazug képmutatónak nevezni és egy szintre hozni a csaló sportszerűtlen csapatoddal, hanem ott kushadnál, ahol senki sem lát.

Soha nem bírtam a negédesség és a nyers vulgaritás között pillanatok alatt ide-oda váltó stílusodat, de az elmúlt nap kommentjei után a szememben végképp egy utolsó senki alakká váltál. A Lazionak pedig ezek után én is azt kívánom, hogy kapja meg méltó jutalmát a szar szemét csalásáért.

Zici 2010.05.03. 11:09:32

@Mr.AT: Capellora kvázi semmi esély nincs, mert nem fognak a vb végéig várni az új edző kinevezésével, és még akkor se lenne biztos, hogy otthagyja a válogatottat.
Mostani helyzetben kimondva kimondatlanul nem nagyon van Beniteznél jobb alternatíva.
Ha nem lesz rábízva az igazolás(márpedig olaszhonban nem az edző dolga, mert nem managernek hívják, mint angliában)akkor még jó is kisülhet belőle.
Viszont még semmi nem hivatalos, semmi nem dőlt el.
Amíg nincs hivatalos döntés addig lehet álmodozni....
Ettől már csak jobb jöhet.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.05.03. 11:10:22

@Hispan07: ez is egy vélemény. igaz is, valamennyire. részben támogatnám, ha lenne kedvem beleszólni... :) amúgy meg elkapcsoltam a meccsről, mert igen csúnya 2. félidő volt. persze, volt helyette másik. (kár, hogy a szemem elé került egyáltalán.)

Mr.AT 2010.05.03. 11:23:35

@Csöncsön: A durva az, hogy a Juventusnál az előző szezonban pontosan ez történt. A keret lett pár helyen kicserélve és toldozgatva-foltozgatva.
Nedved helyett jött Diego, ingyen-Mellberg helyett jött ingyen-Cannavaro, ingyen-C.Zanetti helyett jött luxus-F.Melo, a szélekre meg jött vészmegoldásnak a mindenhol megbukott Grosso, és kölcsönbe a középhátvédből kényszerből szélsővé avanzsált Caceres.

Papíron működhetne is, kb. olyan, mintha egy haladó szintű Fifa Manager játékos csinálta volna. Csak épp nem működik, mert nem edző formálta és gyúrta össze, hanem egy Fifa Manager játékos szintjén lévő dilettáns banda.

A Juventus felnőttkerete klasszikusan 25 főből áll, immáron hosszú évek óta, ezt maximum az ificsapatból alkalmanként felhozott játékosok bővítik (mint pl. idén Immobile vagy Paolucci), de inkább csak számszerűen, semmint érdemben.

A 25 játékosposzt megoszlása is klasszikusnak tekinthető, 2001 óta gyakorlatilag változatlan:
3 kapus (Buffon, Manninger, Chimenti)
9 védő (Chiellini, Cannavaro, Legrottaglie, Grosso, Caceres, Zebina, Grygera, De Ceglie + Molinaro kölcsönben)
9 középpályás (Diego, Felipe Melo, Sissoko, Marchisio, Camoranesi, Giovinco, Poulsen, Salihamidzic, Candreva)
4 csatár (Trezeguet, Amauri, Del Piero, Iaquinta)

Ebből a társaságból én jövőre maximum a következőket szeretném a csapatban látni:
Kapusok: Buffon, Manninger (2)
Védők: Chiellini, Caceres, és talán, nagy jó indulattal, kiegészítő emberként Legrottaglie és Molinaro (4)
Középpályások: Diego, Felipe Melo, Sissoko, Marchisio, Giovinco, Candreva (6)
Csatárok: Iaquinta, Del Piero (2)

Ez 14 játékos a 25 fős keretből, és nem hiszem, hogy bárhol is túloztam volna, vagy elrugaszkodtam volna realitásoktól. Összesen 11 játékost, gyakorlatilag egy komplett csapatnyi új arcot kell igazolnunk. Ezt azért nem hívnám ráncfelvarrásnak, vagy kozmetikázásnak.

montipájton 2010.05.03. 11:24:11

@popp: Ezek szerint bizonyított tény, hogy a Lazio "lefeküdt" az Internek? Akkor földet rájuk, mocskos bagázs.

Ha viszont mégse, akkor meg szégyellje magát mindenki, aki rosszra gondolt.)))

montipájton 2010.05.03. 11:26:15

Amúgy ennyi lenne a különbség az angol és az olasz mentalitás között? )))

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.05.03. 11:54:17

@Mr.AT:

De az nem lehet, hogy nem a koncepcióval volt baj, hanem a szakvezetéssel, amelyre rábízták a csapatot? Nem lehet, hogy egyszerűen Ferrara edzői képességei nem voltak elegendők?

(Ne feledjük, még akkor is, amikor Zaccheroni átvette a Juventust, teljesen reális minimum elvárásként emlegették a juventinók a BL-indulást.)

_romanista 2010.05.03. 12:17:31

én csak egyre lennék kiváncsi: di canio, aki a lenti linken látható fairplay-et elkövette, vajon mit szólt a tegnapi meccshez??? bocs, ha már korábban írta valaki, nem tudtam még minden kommentet elolvasni
www.youtube.com/watch?v=EWdf5ZLbtYo

dzolutan 2010.05.03. 12:22:36

@Mr.AT: Cannát még megtartanám, szerintem benne még van egy-két szezonnyi jó játék, megfelelő társak és edző segítségével. Viszont örömmel látom, hogy inkább Jakit tartanád meg a "tudjukki" helyett. Respekt!
Rafához annyit, hogy tavaly ugyanez a hónapokig tartó udvarlás volt Diego körül, tudjuk mi lett belőle.

Mr.AT 2010.05.03. 12:37:55

@Csöncsön: De, természetesen ez is benne van. Bár nyilván egyrészt hülyeség ilyesmivel játszani, meg pontosan meghatározni gyakorlatilag lehetetlen is az együttes összhatás miatt, de ha csak a szemléletesség érdekében súlyozni akarnám, akkor kb. így nézne ki a szezon elb*szásában játszott felelősségek aránya:

35% hibás játékosigazolási politika miatti féloldalas keret (nincsenek támadó középpályásaink, nincsenek szélsőink, nincsenek használható szélsővédőink)
30% edzői inkompetencia (rossz taktika, alulmotiváltság, formaingadozások)
20% példátlan sérüléshullám (legutóbb a gazzetta szerint már 72 volt, én már nem is tudom számolni, bevallom)
15% tartalék játékosok totális becsődölése (Tiago, Grygera, Poulsen és társaik)

Az egyértelmű, hogy a csapatból nagyon hiányzik a kreativitás, és az azt hozó kreatív játékosok, valamint az is, hogy a két edző közül egyik sem tudott semmi pluszt adni a csapatnak.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.03. 12:42:03

@montipájton: Bíróság előtt nyilván nem tudnám bizonyítani, ne de ez a fórum épp nem a bíróság. A Sport2-n mutatott ábra meg önmagáért beszélt, ahogy nézem nem csak nekem tűnt egyértelműnek a dolog.

Azért Totti mekkora gólt lőtt már a Parmának.

rexford 2010.05.03. 14:27:13

@Mr.AT: És Amaurival mi a tosz van? Legalább te ne okozzál csalódást. :)

Iustizmord 2010.05.03. 15:15:53

sportgeza.hu/futball/hirek/2010/05/03/berlusconi_van_bastent_akarja/

nem emlékszem h van basten mint edző akkorát villantott volna már...

halihalo 2010.05.03. 16:01:28

Oh, a roppant fair és sportszerű olasz szurkolók...
süti beállítások módosítása