Volt tegnap egy győztes is a pályán, és ha van meccs, amikor nem arról kell beszélni, hogy ki veszítette el, az Inter-Barcelona biztosan az. Nem tudok nem örülni az Inter győzelmének, mert jelenleg az Inter jelenti az olasz futball csúcsát. Ezt a mondatot igen furcsa kimondani, és nem csak azért, mert a pályára lépő egyetlen olasz(nak tekinthető) játékost 80 ezer ember fütyülte az öltözőbe, hanem azért is, mert ennek aztán nem sok előjele volt. A Mancini-féle Inter egy rakás szerencsétlenség volt, a vakok közt gyengénlátóként megnyert bajnokságok közepette az első uniós felségjelzésű lámpaoszlopra felcsavarodtak. Az Inter akkor is vesztes volt, amikor nyert. Mourinho megmondta: ez már egy másik Inter. A Chelsea ellen már láttuk, hogy tényleg, a Barcelonát pedig nagyon régen láttuk ilyen kiszolgáltatottnak, erről elég is ennyi. A lényeg, hogy Mourinho valami fontosat üzent a győzelemmel.

Amikor Mourinhót elhozták Angliából, a nagy arcához hozta magával a 4-3-3-at. Vett hozzá drágán játékost is, nem ment. Megpróbálta a meglévőkkel. Az sem ment. Eltelt 10 forduló a 2009-es bajnokságból, és az Inter egy vicc volt. Sienák röhögték ki a Special One szisztémáját. Mourinho kapcsolt, elfelejtette a háromcsatáros felállást, és jobbhátvédje kezébe adva a karmesteri pálcát végigmenetelt az ezt előzékenyen fogadó mezőnyön.

Mourinho – akin itt az NST-n többször számon kértem, hogy képtelen a saját nagyképűsége miatt alkalmazkodni – látszólag jobb belátásra tért, de a háttérben már forralta az ördögi tervet. Megkereste, miért nem működött korábban a dolog, és a nyáron beszippantotta az első olyan játékost, akiről úgy sejtette, hogy megoldja a feladatot. Sneijder pedig megoldja, akkor is, ha ketten vannak előtte, akkor is, ha hárman. Mourinho nem novemberben kezdte el kijátszani a kártyáit, ráadásul addigra annyira megromlott a viszonya Balotellivel (tegnap tökéletesen kiderült az is, hogy miért), hogy kellett neki egy csatár, úgyhogy elszipkázta a Laziótól Pandevet.

A Chelsea ellen mutatta meg először magát idén az Inter. Méghozzá három csatárral. Mourinho meg úgy állt a vonal mentén, ahogy az ember egy hódító viking horda vezérhajójának parancsnokát elképzeli. Mert megmutatta, hogy akkor is ő tudja jól. Hogy ő az okosabb. Carlónál mondjuk nem volt nagy kunszt, csocsószakkifejezéssel élve lepörgette az oktatófilmet neki.

A három csatár magában még nem adna okot örömre, sokkal inkább elszomorít, hogy a játék olaszos lényege pocsékba megy, de nem. Mert Mourinho hajlandó volt tanulni is Olaszországban. Látta, mi a baja az olasz kluboknak, de látta azt is, mivel tudnak mégis sikeresek lenni. Ezt kidobta, azt megtartotta, és ami a kemencéből kiugrott, az szénné égette előbb a Chelsea, majd a Barcelona száját. Ez a 4-3-3 egészen addig a másodpercig tartja a formációt, míg megvan a labda. Abban a szentséges pillanatban, hogy elveszítik, ez máris egy 4-5-1, amit egy Serie A-brigantikból összetrombitált, olasz csecsen felnőtt csapat ellen nem könnyű feltörni.

Az ellenfél feladata kettős: a rendelkezésre álló zsebkendőnyi területen át kell venni a labdát úgy, hogy ha hosszan veszed át, már nem a tiéd, ha meg jól, akkor felrúgnak a holdra. A Barcelonát sem valószínű, hogy meglepetésként érte a dolog tegnap, az már talán inkább, hogy a bíró ennyire hagyta, de ez most nem tartozik a tárgyhoz. Az Inter ráadásul okosan terelt, a Juventus ellen az elmúlt egy hónap – híg fos – játékát is alulmúlták, meg hát már a bajnokság sem biztos, hogy nekik áll.

Lehet, hogy ez inkább ok, mint következmény, nem is számít. Azt viszont fontos kijelentenünk, hogy az Inter egyike azoknak a csapatoknak, amelyek úgy állnak ki a Barcelonával, hogy le akarják győzni, nem csak nem akarnak kikapni. Talán nincs is másik csapat most Európában, ami képes rá. Ez a párharc egy gyönyörű meccsel indult, az Inter megmutatta, merre vezet az olasz futball útja, mi a következő helyes lépés az elodázhatatlan megújulás felé. Vicces, hogy egy suttyó kis portugál mutatja az irányt.

Az összefoglalóból megtudhattuk, miben hibázott a Barcelona, most ahelyett, hogy megmondanánk, mit csinált nagyon jól az Inter, beállítunk ide egy képet, ami tökéletesen illusztrálja a mérkőzésen történteket.

Távol vagy tőle, Javi, az ég áldjon meg! Közelebb!!