Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

True colors, VII.: Jose Mourinho

2010.04.21. 12:00 _benito

Volt tegnap egy győztes is a pályán, és ha van meccs, amikor nem arról kell beszélni, hogy ki veszítette el, az Inter-Barcelona biztosan az. Nem tudok nem örülni az Inter győzelmének, mert jelenleg az Inter jelenti az olasz futball csúcsát. Ezt a mondatot igen furcsa kimondani, és nem csak azért, mert a pályára lépő egyetlen olasz(nak tekinthető) játékost 80 ezer ember fütyülte az öltözőbe, hanem azért is, mert ennek aztán nem sok előjele volt. A Mancini-féle Inter egy rakás szerencsétlenség volt, a vakok közt gyengénlátóként megnyert bajnokságok közepette az első uniós felségjelzésű lámpaoszlopra felcsavarodtak. Az Inter akkor is vesztes volt, amikor nyert. Mourinho megmondta: ez már egy másik Inter. A Chelsea ellen már láttuk, hogy tényleg, a Barcelonát pedig nagyon régen láttuk ilyen kiszolgáltatottnak, erről elég is ennyi. A lényeg, hogy Mourinho valami fontosat üzent a győzelemmel.

Amikor Mourinhót elhozták Angliából, a nagy arcához hozta magával a 4-3-3-at. Vett hozzá drágán játékost is, nem ment. Megpróbálta a meglévőkkel. Az sem ment. Eltelt 10 forduló a 2009-es bajnokságból, és az Inter egy vicc volt. Sienák röhögték ki a Special One szisztémáját. Mourinho kapcsolt, elfelejtette a háromcsatáros felállást, és jobbhátvédje kezébe adva a karmesteri pálcát végigmenetelt az ezt előzékenyen fogadó mezőnyön.

Mourinho – akin itt az NST-n többször számon kértem, hogy képtelen a saját nagyképűsége miatt alkalmazkodni – látszólag jobb belátásra tért, de a háttérben már forralta az ördögi tervet. Megkereste, miért nem működött korábban a dolog, és a nyáron beszippantotta az első olyan játékost, akiről úgy sejtette, hogy megoldja a feladatot. Sneijder pedig megoldja, akkor is, ha ketten vannak előtte, akkor is, ha hárman. Mourinho nem novemberben kezdte el kijátszani a kártyáit, ráadásul addigra annyira megromlott a viszonya Balotellivel (tegnap tökéletesen kiderült az is, hogy miért), hogy kellett neki egy csatár, úgyhogy elszipkázta a Laziótól Pandevet.

A Chelsea ellen mutatta meg először magát idén az Inter. Méghozzá három csatárral. Mourinho meg úgy állt a vonal mentén, ahogy az ember egy hódító viking horda vezérhajójának parancsnokát elképzeli. Mert megmutatta, hogy akkor is ő tudja jól. Hogy ő az okosabb. Carlónál mondjuk nem volt nagy kunszt, csocsószakkifejezéssel élve lepörgette az oktatófilmet neki.

A három csatár magában még nem adna okot örömre, sokkal inkább elszomorít, hogy a játék olaszos lényege pocsékba megy, de nem. Mert Mourinho hajlandó volt tanulni is Olaszországban. Látta, mi a baja az olasz kluboknak, de látta azt is, mivel tudnak mégis sikeresek lenni. Ezt kidobta, azt megtartotta, és ami a kemencéből kiugrott, az szénné égette előbb a Chelsea, majd a Barcelona száját. Ez a 4-3-3 egészen addig a másodpercig tartja a formációt, míg megvan a labda. Abban a szentséges pillanatban, hogy elveszítik, ez máris egy 4-5-1, amit egy Serie A-brigantikból összetrombitált, olasz csecsen felnőtt csapat ellen nem könnyű feltörni.

Az ellenfél feladata kettős: a rendelkezésre álló zsebkendőnyi területen át kell venni a labdát úgy, hogy ha hosszan veszed át, már nem a tiéd, ha meg jól, akkor felrúgnak a holdra. A Barcelonát sem valószínű, hogy meglepetésként érte a dolog tegnap, az már talán inkább, hogy a bíró ennyire hagyta, de ez most nem tartozik a tárgyhoz. Az Inter ráadásul okosan terelt, a Juventus ellen az elmúlt egy hónap – híg fos – játékát is alulmúlták, meg hát már a bajnokság sem biztos, hogy nekik áll.

Lehet, hogy ez inkább ok, mint következmény, nem is számít. Azt viszont fontos kijelentenünk, hogy az Inter egyike azoknak a csapatoknak, amelyek úgy állnak ki a Barcelonával, hogy le akarják győzni, nem csak nem akarnak kikapni. Talán nincs is másik csapat most Európában, ami képes rá. Ez a párharc egy gyönyörű meccsel indult, az Inter megmutatta, merre vezet az olasz futball útja, mi a következő helyes lépés az elodázhatatlan megújulás felé. Vicces, hogy egy suttyó kis portugál mutatja az irányt.

Az összefoglalóból megtudhattuk, miben hibázott a Barcelona, most ahelyett, hogy megmondanánk, mit csinált nagyon jól az Inter, beállítunk ide egy képet, ami tökéletesen illusztrálja a mérkőzésen történteket.

Távol vagy tőle, Javi, az ég áldjon meg! Közelebb!!

133 komment

Címkék: olasz bl inter serie a szakértelem true colors

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr751938701

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

United82 2010.04.21. 12:44:48

@anonim222 [semleges néző]:
Idén is szinte minden BL meccsen 433 volt, vagy 451 ahogy tetszik. A két szélsőcsatár támadásban támadó, védekezésben pedig védekezik a szélen. Mikor a BL-t nyertük akkor Tevez,Ronaldo,Rooney volt általában úgy hogy Tevez és Rooney volt a két védekező ember, Ronaldonak ez nem volt feladata.
Ha az idei évet veszem akkor Valencia és Nani általában a két szélső és Rooney van középen.

Endoscope 2010.04.21. 12:46:41

@krysal: Hidd el nekem madridista társam, hogy ha neked is lett volna szerencséd élőben, a Bernabeuban látni a hétvégi (Real-Valencia) bajnokit, akkor nem a "Josét Madridba!" mondat kiejtése fájna a legjobban...

Lehet utálni, lehet nem szeretni (mint ahogyan nekem sem volt sokáig szimpatikus), lehet bírálni a stílusa miatt, de nem elismerni a zsenialitását és a tudását erős szűklátókörűségre vall.

krysal 2010.04.21. 12:48:37

@Endoscope: ez sajna így van. Én lemondtam a Bilbao elleni meccsről, de kíváncsian várom az esetleges beszámolódat a hétvégi "rangadóról".

Endoscope 2010.04.21. 12:58:31

@krysal: Amint lesz egy kis időm (tegnap este érkeztem), szívesen megírom, természetesen a spanyol poszthoz. Bár nem tudom mennyi karaktert bír egy komment, nem moderálnak-e ki, ha hosszúra sikerül és lesz-e egyáltalán akit érdekel és elolvassa. :)

Legrosszabb esetben elküldöm privátban. :)

krysal 2010.04.21. 13:00:46

@Endoscope: szerintem küld el _benitóéknak, a jó posztokat, és vendégszerzőket általában értékelik. Ha pedig minden kötél szakad, örömmel várom privátban is:)

montipájton 2010.04.21. 13:02:07

@Tika_: Beteg vagy, cimbora, az a te bajod. Legyint. )))

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.04.21. 13:02:35

@Rooney82: a mostani kettő inkább vonalszélsős felállás. (ha van még olyan). a Tevezes tényleg hasonlít.

montipájton 2010.04.21. 13:05:22

Az arcberendezés egy dolog, nyilván ha valaki alkatilag ennyire alkalmas a vezér szerepre, az kihasználja. Ehhez jön ugye a szakmai zsenialitás.
Mourinho pofázásokból adódó balhéi egyébiránt egyáltalán nem öncélú, a saját imázsát erősítendő elővezetett műbalhék: ő is elmondta, meg amúgy is egyértelmű, hogy pajzsként szolgálnak a csapat felé/elé - engem támadjanak, ne a csapatomat.

Az ilyen szerepre alighanem születni kell, hitelesen "eljátszani" reménytelen.

Althedokan 2010.04.21. 13:09:33

Le a kalappal Mourinho előtt, meghajlok a szakmai tudása előtt. Azonban nem tudom mire ez a faszverés... Eddig is ugyanilyen jó edző volt. Azért, mert most megvertek egy csiga-lassú Barcelonát még nem lett se jobb, se rosszabb, ugyanazt hozta, mint eddig... Különben is úgy kezeli mindenki a dolgot, mintha már lefutott volna a találkozó... Pedig még van egy meccs, ahol biztos vagyok benne, hogy ha az Inter jutna tovább akkor vért fog izzadni érte... Szóval nem értem mire ez a hype most...

Althedokan 2010.04.21. 13:12:12

egyébként a képek nagyon jók:D

Adriano87 2010.04.21. 13:12:53

@Althedokan:
hypeolni a Barcát szokták.Barcának is vért kell izzadnia a továbbjutásért.

bocino 2010.04.21. 13:14:14

Juve szurkolóként le a kalappal az Inter előtt!!!!!

Althedokan 2010.04.21. 13:16:00

@Adriano87: nem vitatom egyik állítást sem, de most akkor mi van? Akkor hypeoljunk másokat is? Vagy nem értem a hozzászólásod lényegét...

Endoscope 2010.04.21. 13:17:09

@_benito: Köszi. Még a hétvégi forduló előtt elküldöm.

Kövi 2010.04.21. 13:19:46

@Althedokan: A kérdés az, hogy a zInter lassította-e csigára a Barcát, vagy a katalánok tették meg ezt a szívességet (szerintem előbbi); ez ki fog derülni jövő szerdán.
Murinnyó meg tényleg jó edző, sőt... De azért én nem szeretném a csapatom edzőjének látni, sikerek ide vagy oda.

bakító 2010.04.21. 13:21:24

Arra lennék kíváncsi, hogy ezt a 433-451 felépítést ő találta e ki, vagy koppintotta, vagy tökéletesítette.
Az biztos, hogy a Chelseavel ez egy merőben új dolog volt Angliában, az általa irányított Porto játékrendszerét pedig nem ismerem.

Ki lehetett a szakmai elődje, ha egyáltalán volt ilyen? (Tudom hogy Robson mellett tanulta az alapokat, a kérdés nem erre vonatkozott)

Althedokan 2010.04.21. 13:24:40

@Kövi: számomra ez tökre irrelenváns most. Az is lehet, hogy az Inter jobb csapat a Barcánál (nem...) De most itt nem erről beszéltem, mert az a másik poszt témája, hogy az inter miatt volt szar a barca, vagy csakugy...

És mint mondtam szerintem is jó edző (még a Milan kispadján is elnézném, pedig aztán az lenne a nagy árulás...:D persze tőle kitellik, de a lényeg hogy ott aztán van mit rendbe tennie, szóval felőlem jöhet...bár nem szívesen nézném, ahogyan a csapatom öli a játékot) de ettől még nincs szükség arra hogy kinyaljuk fényesre, majd be a meleg szarig... Megjegyzem én a Barcát sem szoktam hypeolni, Milan drukker vagyok, nem érzek különösebb késztetést más csapatok hypolására, csak nem értem ennek a miértjét, mitől lett Mourinho tegnaptól a világ legjobb edzője, vagy ha előtte is az volt, akkor most ebben mi az a nagy szám?

jazs 2010.04.21. 13:26:54

"A Barcelonát sem valószínű, hogy meglepetésként érte a dolog tegnap, az már talán inkább, hogy a bíró ennyire hagyta, de ez most nem tartozik a tárgyhoz."

erről van szó, ez döntött, a bírói felfogás.

Adriano87 2010.04.21. 13:28:11

@Althedokan: Mourinho is megérdemli a hypeot.mindenki arról beszél hogy a Barca milyen gyenge volt tegnap pedig volt egy kék-fekete ellenfél is a pályán.

Althedokan 2010.04.21. 13:29:55

@Adriano87: szerintem meg mindenki arról beszél, hogy a Barca milyen gyenge volt tegnap ÉS az Inter mennyire összeszedett, erős, egységes, gyors, satöbbi, satöbbi, satöbbi volt, szóval ez megvan. Mourinho meg valóban jó edző és kész

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.04.21. 13:31:12

,,Vicces, hogy egy suttyó kis portugál mutatja az irányt."

Moratti papája is kifogott egy másik suttyót!

www.youtube.com/watch?v=CwhaKsF7Jpc

Videó a meccs utáni hangulatról (1,28-at emelném ki:)

video.gazzetta.it/?vxSiteId=f89d11d6-1424-420d-8ebb-23904200f68a&vxChannel=CalcioNews&vxClipId=2570_b7b30e7a-4cc5-11df-b3f4-00144f02aabe&vxBitrate=300

calciomax 2010.04.21. 13:36:24

@jazs: dehogy az döntött. Berámoltak 3-at plusz volt még ugyanennyi ziccerük az döntött ja és a Barca kapott negyed órára egy kipukkadt Maicon nélküli Intert(elég ritka hogy ne játszana vagy megsérülne) és nem tudta kihasználni. Ez döntött!

sh4d0w 2010.04.21. 13:40:12

"Nem tudok nem örülni az Inter győzelmének, mert jelenleg az Inter jelenti az olasz futball csúcsát." - csak módjával. Miután az én kedvenc csapatom elég régóta nem játszik a BL-ben, messzire is juthat az Inter, de ne a Barcelona, vagy a MU rovására. Ha teszem azt a BL elődöntőiben az Inter, a Juve, a Roma és mondjuk a Chievo szerepel, akkor inkább nyerjen az Inter, mint a másik két nagycsapat.

SpeciálVannal nem lenne semmi bajom, ha nem lenne ekkora kőbunkó, mert a szakmai tudására nem lehet panasz. Remélem, a MU padján ő lesz SAF utódja - de ha véletlenül nálunk "landol", az sem probléma.

Althedokan 2010.04.21. 13:42:04

Egyébként se a MU se a Real ne várja Mourinhot... Mindig kékeket választ... Lehet hogy a piros szín felingereli....:D

Mr.AT 2010.04.21. 13:43:15

@Althedokan: Ez remek hír a Schalkénak! :-)

Althedokan 2010.04.21. 13:43:40

@Mr.AT: :D:D:D vagy az uj blaunak madridban...:D

Althedokan 2010.04.21. 13:44:30

ugyis elmegy raul blanco, lehetnek most már nyugodtan kékek is akár a királyiak...

mujure 2010.04.21. 13:46:32

@Althedokan: azzal egyetértek, hogy eddig is tudtuk azt, mourinho mekkora edző, de mégiscsak most 'hypeoljuk", ne azután, hogy levernek egy olasz középcsapatot, nem? ez egy jó apropó volt arra, hogy benito leírhassa a véleményét, mivel EZT a Barcát is megverték. ezt már senki nem veszi el tőle, még akkor se, ha a visszavágón egy hatossal hazaküldik őket. szerintem a Barca az esélyes, de nagyon meg kell szenvedniük érte, és ez mourinho érdeme. mivel ez egy fociblog, ilyen apropók után nyugodtan lehet egy kicsit fényezni egy olyan edzőt, akiről eddig is tudtuk, hogy zseni, nincs ezzel semmi baj.

Budlofsky 2010.04.21. 14:03:00

Ha három perccel előbb jön az Ibrahimovic-Abidal csere és 1-2 a meccs a vége, akkor ez a poszt Guardioláról szólna? :D

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.21. 14:08:29

Meghalt Juan Antonio Samaranch
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság egykori spanyol elnöke 88 évet élt, az olimpiát a világ legnézettebb eseményévé tette.

elmyd 2010.04.21. 14:22:18

Jose az egyik legjobb edző ez tény de tegnap pont semmi különlegeset nem csinált tegnap, csak kivételesen a játékosok a pályán meg tudták valósítani azt ami működhet a barca ellen. A hype-ot pedig nem értem. Jose-nak semmi szüksége rá hogy bárki is fényezze, megteszi ő ezt saját maga. :)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.04.21. 14:29:31

De szeretném látni Dzsozé mobilját hányszor hívta már Perez tegnap 22:15 óta :)

Deeo 2010.04.21. 14:42:57

Én meg Milan szurkolóként azt mondom vesszen az Inter akárhol is van.. Soha nem szurkolnék egy Internek hogy mentse az olasz focit.

Boodler 2010.04.21. 14:55:58

Tök off:

A post végén lévő képen Zanettin nem Barcás kapitányi karszalag van?
Vagy ez olyan volt, hogy mind a két csapat címere rajta volt?

Radio Free Aberrania · http://radiofa.blog.hu/ 2010.04.21. 15:02:44

foglaljuk össze, mit tanultunk ma gyerekek:
- ha nyer a barca, akkor űrfoci a legfaszább edző kezei alatt.
- ha nem nyer, akkor az csak a barca hibája, abban az ellenfélnek vagy annak edzőjének szerepe nincsen.

:)

MAti 2010.04.21. 15:02:44

@Budlofsky: Pontosan.
Ha úgy tetszik, ez a nüansz volt az, amivel José megverte Pep-et.

És ezek a "nüanszok" elképesztő fontosakká válnak, ha a legfelső szinthez közelítünk...

Radio Free Aberrania · http://radiofa.blog.hu/ 2010.04.21. 15:04:00

@Boodler: de. biztos csináltak egyet külön. elvégre nem mindennap játszik a zinter se elődöntőt :)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.04.21. 15:09:02

@Budlofsky: @Képfényező:

Igazából elképesztő pech volt, mert Abidal már állt a pálya szélén, hogy beálljon, és akkor jött a harmadik gól, Abidal leendő helyéről...

zsakfos 2010.04.21. 15:11:14

@csizsikpizsik:
Én meg Perez arcát szeretném látni mikor az általa elküldött Robben és Sneijder kifut Madridba BL döntőt játszani:) Ha a jövő keddi visszavágó után a Bayern bejut a döntőbe, szerdán Perez kínjában a Barcának lesz kénytelen szurkolni, mert nagyon nem akar majd ilyen helyzetbe kerülni:)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.04.21. 15:22:34

@zsakfos : Phű, de tényleg, ül a tévé előtt és ordít, csináld Leo, vigyázz Gerard fiam :)))
Persze később is meg-megnéznénk az öreg arcát amikor Dzsozét már kifizette kilóra az meg a borosta alól bevakkantja neki az ötletbörzéknél: NEM és kész, húzol innen, nincs beleugatás :))))

balu11 2010.04.21. 15:34:08

@zsakfos : @csizsikpizsik: szép estéje lesz az tuti Pereznek május végén...

vagy nézheti a katalánokat a Bernabeuban (mondjuk, legalább annyiban nyugodt lehet, hogy ez alkalommal az ő csapatát biztos nem verik meg), vagy azt, hogy mindkét döntőst olyan 10-es vezeti támadásban, aki neki nem kellett...

bár nem ismerem Perezt, de van egy olyan gyanúm, hogy ő ezt elég masszívan lesz_rja

(pöte: akkor folytatódjon a játék! 2010-ben 2-0.5 ide. sok jóra nem számítok, de márciusban sem számítottam...)

ON

Jose tényleg nagy király, és egyre szimpatikusabb valamiért (lehet azért, mert egyre nagyobb király...)

Szergő 2010.04.21. 15:36:04

@elmyd: "Jose az egyik legjobb edző ez tény de tegnap pont semmi különlegeset nem csinált tegnap, csak kivételesen a játékosok a pályán meg tudták valósítani azt ami működhet a barca ellen"

Ja,amit az elmúlt másfél évben a világon senkinek nem sikerült elérnie...szóval azért lehet h ehhez mégis van valami kis köze Mourinhonak

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.04.21. 15:39:29

@Szergő: Ember, a Holdon éltél eddig? Azért nem sikerült, mert eddig nem találkozott a Barca komoly csapattal.
Tegnap találkozott,
Ki is lettek tömve mint az utolsó dodo.

mickeyknox 2010.04.21. 15:43:06

remélem ez a poszt, meg mourinho istenné magasztalása kiszopatja majd az intert a visszavágón, egyfajta negatív gödörként :)

rooney82-nek igaza van, nem sok újdonság van josé taktikájában, max annyi, hogy most olaszországban csinálja, nem a pl-ben. most érték el az inter játékosok azt a szintet kondiban is (eléggé elfogytak a végére), hogy bírják az ezzel a taktikával járó megterhelést. diego milito drogba avatárja lett olaszföldön :)

Domingo 2010.04.21. 15:48:58

@csizsikpizsik: Annyira szeretem azt, amikor valaki magas lóról ugat, játsza az eszét, közben pedig összehord mindenféle kapitális faszságot. :D

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.04.21. 16:00:36

@Rico1: Miért, eddig nem a komoly ellenfeleinket hiányolták? Meg végre egy vereséget? Nosza, meglett a vereség (a többi rész p-o-é-n volt)

Artsuhtaraz · http://latomasok-arnyjateka.blog.hu/ 2010.04.21. 16:05:59

És mikor lesz az esti meccsről poszt?
Engem most már jobban érdekelne az, hogy arról mit okoskodik mindenki össze. Bocs, szakért :)

Keelhaul 2010.04.21. 16:15:06

@Tika_: Nem szeretek kárörvendeni, de rajtad... vagy annyira ellenszenves mint Mourinho, deviszont sötét is.

Artsuhtaraz · http://latomasok-arnyjateka.blog.hu/ 2010.04.21. 16:20:31

@Keelhaul:
"deviszont sötét is."
és még egybe is van írva...

Keelhaul 2010.04.21. 16:33:53

@Artsuhtaraz: A Nagy Könyvben így van megírva a deviszont.

2010.04.21. 16:51:48

Nem kétség, jó edző a srác.

Jobb időpontban egyébként nem is lehett volna ez a meccs az Inter szempontjából.

Jah és nem elfelejteni: Zsozé rögtön Pep után behúzhatja a 6 kupát csapatával.

Fodri · http://aprochef.blog.hu/ 2010.04.21. 16:52:30

Mourinho lehet hogy egy beképzelt, arrogáns köcsög, de az is biztos, hogy a világ egyik legjobb edzője. Én bírom a csókát...:)

elmyd 2010.04.21. 16:59:45

@Szergő: Azért az leszögezhetjük hogy nem ez volt az egyetlen veresége a barcának az elmúlt 2 évben ugye?

Természetesen volt köze Jose-nak a tegnap történtekhez, nem is állítottam az ellenkezőjét. Az igazság szerintem valahol ott kerensendő hogy az Inter kerete mostanra érett meg erre a feladatra (fizikálisan és mentálisan is). Mert José ott ténykedik már 2008 óta, de eddig a tegnapihoz hasonló teljesítményt nem nagyon tudott felmutatni a csapat. Valamint az is közrejátszott hogy ez a BL és nem a seria A, és kivételesen felpörögtek a játékosok(tisztelet a kivételnek)

FairyHarry 2010.04.21. 17:15:12

@Adriano87:
"Rafában meg az a szar hogy managerként szar.6 év alatt elköltött vagy 400 millió eurót középszerű játékosokra. "

hihetetlen, hogy ezek az nso-szintű, féligazságokon alapuló csúsztatások milyen erősen képesek befészkelni magukat néhányak agyába. kb. 20 perc utánajárás után elpirulnál, adok linkeket, ha kell.

Budlofsky 2010.04.21. 17:23:51

Egyébként az utolsó képet nagyon benéztétek, ott ugyanis Mourinho arcán egyértelműen látszik, hogy ő csupán Pedrot szeretné megcsöcsörészni.

jawbone 2010.04.21. 17:28:12

@FairyHarry:
pedig a 6 eve alatt Torres-en kivul nem vett jo jatekost
lehet nem volt 400 misi, de nem is ez a lenyeg
N'Gog pl ingyen is draga vetel lett volna, es most hadd ne kopizzak ide masik 55 jatekost akik egytol-egyig szegyent hoztak/hoznak a Pool mezere, a legutobbi kirivo baklovese Aquilani, aki 20M-ert nem jatszott lofaszt se egesz evben, nehogy mar ez ne legyen blamazs?!

dzzzzz 2010.04.21. 17:48:17

jewbone: Reina, Mascherano, Xabi Alonso, Johnson, Kyrgiakos, Maxi(ennyi pénzért!).
Volt jó pár baklövése, de voltak jó vételei is.

Piiii 2010.04.21. 17:50:58

@Blaugrana: nana a bajnokságban meg a kupában nehezebb dolga lesz:)

Szergő 2010.04.21. 18:08:39

@elmyd: ez is igaz,nyilván.
Amúgyis szerintem ezzel a poszttal még kellett volna várni egy hetet,ki tudja még mi lesz a második meccsen.De ha ott is megfogja José a Barcát akkor lehet majd csak igazán edzői nagyságról beszélni.
Egy meccsen többen verték már meg a Barcelonát az utóbbi 2 évben,de a végén mégis behúzták mind a 6 kupát.2 meccsen egymás után viszont még tényleg senki.Nagy párharc lesz,két zseniális edzővel.

jawbone 2010.04.21. 19:33:20

@originalBalintos:
az utso kettot nem irom ala, a tobbi jogos
Alonso nagyon jo volt a Poolban, jobb mint iden a Madridban

smartdrive 2010.04.21. 20:06:33

jójó, de ez 10-ből 9-szer 3:3, és 10-en fejezik be

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2010.04.21. 20:08:24

Nem is tudom a három thread-ből hova kéne ezt, talán leginkább ide. Szóval elég vicces, hogy van itten ez az Inter nevű nemzetközi zsoldossereg, amit elég sokan utálnak is ezért, finoman szólva sem egy népszerű társaság. Aztán van neki az ő vérbő nagyarc pökhendi edzőjük Murinnyó, az a típus, aki nem tiltakozna, ha még életében stadiont neveznének el róla, mit stadiont, inkább várost - és őt is elég sokan utálják.

Aztán mit ad isten, találkoznak a Barcelónával, akik röviden és tömören a foci szentjei: gyerekkortól nevelik ki a csapat gerincét adó játékosokat, maga az edző is közülük való, nemhogy szponzorpénzt nem fogadnak el, de egyenesen az Unicef támogatói, a zsuga bonító nemzetközi nagykövetei, akik ráadásul nem is halnak meg a szépségben, de győzelemre viszik azt. Szentek, mondom, zászlóvivői mindennek, amiért élni érdemes.

Mit várnánk? Néhány inter drukkert leszámítva mindenki 'més un club' feliratú zsepikbe sírná el a bánatát, hogy a mocskos csaló zsoldos inter hogy kerékbetörte őket. Mi történik? Néhány Barca drukkert leszámítva mindenk örömködik, hogy nesztek űrfoci.

True colors, ja. Remélem az itteni Barca drukkerek megtanulták a leckét, és egy kicsit visszavesznek a hypeból - mit láthatjuk eljutottunk oda, hogy mindegy ki az ellenfél, csak verje meg őket.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.04.21. 20:15:38

@morphine:

Nem a hájp miatt szurkolnak a semlegesek most az Internek, hanem azért, amiért az utóbbi években az angolok ellen szurkoltak: hogy színesebb legyen a mezőny, és izgalmasabb a BL. Általában ellenszenves a semlegeseknek, ha egy csapat "mindent megnyer". Én annak idején emiatt utáltam annyira a nagy Milant.

Ami a zsoldossereget illeti: személy szerint nekem azért sokkal szimpatikusabb (most) az Inter, mint az Arsenal; Mourinho, mint Wenger, mert érzem bennük a fantáziát, a nagyratörést, a győzni akarást, ami a sport lényege.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.04.21. 21:11:53

@morphine: Bocsi, de
-a csalók csak mi lehetünk, ugyebár szegény cselszi, mocskos barca akik aranytálcán kaptak tavalyról mindent, fogjuk be a pofánkat 2978-ig, végre igazság tétetett, az Úr lesújtott a mocskosakra.
-szerintem egy barcás se bánja hogy otthon rárántott tegnap a képernyőre jópár ember. A legszebb öröm a káröröm.
-űrfoci/korszakos csapat/stb. kifejezések nem a Barca-fanoktól ered itten.
-Hajrá Inter! Szimpatikusan hajtottak és haraptak, a tegnapi 70 perc után nem érdemlünk kegyelmet.
-És igen, élek-halok Balotelli első fotójáért és nyilatkozatáért amit BL-győztesként ad! Az egy nagy arc...(Alig várom hogy 175 millió euróért plusz Messiért és Xaviért cserébe leigazoljuk)

MAti 2010.04.21. 23:02:37

@morphine: Kivételesen jól sikerült az első két bekezdés Inter/Barca témakörben, tényleg. :)

Beharangozóba elment volna. :)

horas 2010.04.21. 23:39:39

Mourinho-ról tudtam,hogy nagy edző,taktikus miegyéb.De nem gondoltam volna,hogy ennyire illetve azt gondoltam,hogy nagyon jó de nem akkora penge mint amekkora felhajtáso vannak körülötte.

A Porto BL-címe egy kifutott eredmény vaktyúk is talál szemet,gondoltam.A Chelsea-vel odabaszott egyből,de az MU újcsapatot épített,ahgyo beért a C,Rooney-féle MU le is taszították őket trünról.Jött az Inter-hez,első év totális csőd mint taktika mind igazolások terén,lényegében semmi előrelépés sőt.

Jött az idei szezon,teljesen új csapat,struktúra,koncepció.
Viszont a BL-kínkeservesen,inkább gyalázatos indult,folytatódott a csoportkör felénél,ha nem nyert volna az Inter kiesnek.Akkor én teli szájjal,nagy betűkkel Mourinho takarodjoztam,minden fórumon.Szerintm teljsenen jogosan.És jött a forduló pont.

A Dynamo elleni meccset az utolsó pillanatban fordította emg a csapat ezzel életben tartva a továbbjutási esélyeit.Ekkor a csapat,a több éves BL-fóbiát levetkőzte,feloldozást nyert az egész csapat átszelleműlt ez szinte kézzel fogható volt és Mourinho onnantól kezdett el igazi hatásfokán mükődni.Jött egy szégyenletes Nou Camp meccs ahol végérévenyes megbuktatta a rombuszt és a 3 védekező középpályás rendszert,ezen a mecsen vált nyílván valóvá ennek a hadrendnek nincs manapság már létjogosultsága.

Az új taktikához rettenetesen kellett Pandev.Quaresma alapvetően passzolt volna a taktikába csak az olaszfoci látványosan nem fekszik neki és az egész játékos összeomlott.Balotelli pedig eszméletlen szinten labilis minden szempontból.

Ez a felállás akkor vált ivaréretté mikor az Inter -akik évek óta védekező középpályások garmadáját sorakoztatta fel a kezdőcsapatában - rájött,felfogta hogy a védekező feladatokat ugyanúgy eltudja végezni egy alapvetően támadó felfogásó futballista ia.Itt és ezzel kapcsolatban élt óriási tévedésben az Inter,de inkább Mancini és egy kicsit még mindig az egész olasz futball.

Jövőre Gerrad-ról van szó nagyon,hirtelen nem tudom ő hol játszana ebben a felállásban én perpillanat csak Sneijder helyén tudnám elképzelni.Bár Mourinho lehet tudja már azt amit mi még nem.

És még annyit Mourinho-hoz és a visszavágohoz,hpgy Mourinho egyszer már lehetővétett az elképzelhetetlent a Porto-val,az már rég volt hagyjuk,idén viszont megint lehetővé tette egyszer azzal,hogy a Chelsea-t odavissza kiejetet,illetve,hogy a Barca-t szószerint megverte.Iszonyat nehéz visszavágó lesz a Nou Camp-ban teljesen más színház,de nem nagyképűsködés mert tartok a kieséstől,de nem lepődök meg egy esetleges dupla győzelem után sem.

Egy ismerősöm üzente és szerintem nagyot üt:

"Mourinho tegnap megnyerte a BL-t."

danesdzsu2 2010.04.22. 08:11:08

@horas: ""Mourinho tegnap megnyerte a BL-t.""

Szerintem meg ha Pep legenda akar lenni, akkor most kapott egy hatalmas lehetőséget rá. Csak keddig ki kell találnia, hogyan jut tovább a Barca.

Sath 2010.04.22. 08:39:47

@danesdzsu2: elmondom: Messi rúg négyet :)
Vagy ez vagy semmi, mást esélyt nem nagyon látok.

Hiába megy itt a Mourinhozás, most kedden nem ment a Messinek, sem a Barcának, amellett hogy az Inter-t el kell ismerni, fantasztikusan játszott és küzdött.

De nekem ne mondja senki, hogy Mourinho megtalálta az ellenszert a Messi ellen, azzal hogy szoros emberfogásban ráállította a Mottát... Ugyan már, nevetséges.... :D

Everred 2010.04.22. 08:53:56

@horas: "Quaresma alapvetően passzolt volna a taktikába csak az olaszfoci látványosan nem fekszik neki"

Quaresma egy túlértékelt hulladék, akinek nagyon jó ügynöke lehet, másképp nem tudná folyton komoly csapatoknak eladni. Az ő szintje a portugál liga.

Adriano87 2010.04.22. 09:51:43

@FairyHarry:

bocsánat 350 milliót költött el Rafa 6 év alatt a transfermarkt szerint.

FairyHarry 2010.04.22. 10:19:26

Mourinhónál ez már OFF, de nem hagyhatom annyiban

@jawbone:
pont erről a szintről és emlékezetről beszéltem, ami ezek szerint neked is van. originalBalintos már leírt egy pár nevet, de hadd egészítsem még ki egy ingyen érkezett Aurelióval, aki Riisét szorította ki kiegyensúlyozottságával, egy a "nevenincs" csapatból megvett Aggerrel és Skrtellel, egy Luis Garciával, aki nélkül el sem jutottunk volna Isztambulba, egy Arbeloával, egy Crouch-csal (még mielőtt előjönnél vele kapcsolatban, hogy "de mér kellett eladni", azért kellett, mert el akart menni), egy Sissokóval stb. stb.

de szerinted Torres volt az egyetlen jó vétel

és persze voltak igen rossz vételei is, de azok egyrészt szinte kivétel nélkül pármilkás játékosok (vö. rossz vételek a Chelsea-nél = Wright-Phillips, Mutu, Crespo stb. ill. rossz vételek a Mu-nál = Hargreaves, Anderson, Nani - mennyibe is kerültek ezek a rossz vételek?........) (de persze lehetne itt realos, interes, bayernes rossz vételeket is sorolni), másrészt többségüktől még így is profittal szabadult meg, harmadrészt pedig (és ez a legfontosabb) javarészt kényszerszülte megoldások. merthogy nincs pénz, képzeld. Torres mögé nincs másra lehetőség, csak egy fiatal franciára, ez van. mit gondolsz, az elmúlt két átigazolási szezonban Benitez mennyi pénzt kapott a tulajoktól átigazolásokra? 0 azaz nulla fontot. az ebben az időszakban érkezettek árát az utolsó fillérig Benitez termelte ki a csapattal a BL-ben, ill. játékosok eladásával.... összehasonlításképpen: a Sunderland (a Sunderland!!!) a transfermarkt szerint 23.325.000 eurót költött 2009 nyarán új játékosokra, a Liverpool 2.300.000 eurónyi bevétellel zárta az átigazolásokat.......... (ha Aquilanit 20 millióval számolom, és nem annyival, amennyit eddig valóban fizettünk érte (augusztusban 5,. azóta még 3))
a Chelsea-nek, a Munak meg se kottyan egy 20milliós szar vétel, mert vesznek mellé egy ugyanannyiért egy jobbat, és megy minden tovább zökkenőmentesen, Liverpoolban viszont el kellett adni Sissokót, hogy meg lehessen venni Mascheranót - nem érzed a különséget?....... a Chelsea és Mu "kiegészítőembereivel" lehet bajnokságot nyerni, a Liverpooléival nem.

és akkor a fizetések különségeiről még nem is beszéltem.

azt kéne felfogni a sok Benitez-szapulónak, hogy egy ilyen pénzekből összeállított csapat kerete kb. csak a 7-8. helyen van a PL-ben - ehhez képest tavaly második lett a csapat, idén meg nagyjából hozza a realitásokat. ha ehhez még hozzá jön egy EL-döntő, akkor igen jó évet zárhatunk magunk mögött.

pláne ha lelép végre az a kéát hotdogzabáló faszkalap.

FairyHarry 2010.04.22. 10:28:56

@Adriano87: www.lfchistory.net - számomra ez hitelesebb

és akkor már legyünk pontosak:
Rafael Benítez bought 56 players for £228,976,000
ill.
Rafael Benítez sold 67 players for £153,100,000

vagyis elköltött tisztán 75.876.000 fontot.
2004 óta.
az mennyi is átalagosan egy évben?..........

döbbenetes, hogy ez a lúzer menedzser mennyire durván szórja a pénzt mindenféle szar és drága játékosokra, egyfolytában, két marokkal, lapáttal!
hajrá nso.

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2010.04.22. 11:06:03

@FairyHarry: Azért erről kérdezd meg Wengert is. Nem tudom a pontos adatokat (cáfolj meg!), de lefogadom, hogy az arsenal jelenlegi kerete kevesebb pénzbe került, mint a Pool-é. Persze nem is nyertünk BL-t az adott időszakban, ez is tény, de akkor mi van az állításod "7-8 helyre jó" részével?

FairyHarry 2010.04.22. 11:16:07

@morphine: Wenger 2005-ben nyerte az utolsó trófeáját az Arsenallal, jól emlékszem? akkor miről beszélünk? azóta ugyanazt az utat járja be, mint Benitez, csak ő javarészt a stadionépíts miatt (ha jól tudom): spórolni, spórolni, spórolni.

tavaly a Pool 14 ponttal szerzett többet, mint az Arsenal, most az Arsenalnak van 12 ponttal többje - ennyi hullámzás sajnos benne van. a Liverpoolnak nagyon összejött a tavalyi szezon, ezzel a kerettel az nagyon nagy bravúr volt.

Lezuzius 2010.04.22. 11:17:14

@FairyHarry:
Transfer league szerint:

# Net Spend 04 - 09 Purchased Sold Nett Per Season

1 Manchester City £299,750,000 £71,900,000 £227,850,000 £37,975,000
2 Chelsea £267,950,000 £123,300,000 £144,650,000 £24,108,333
3 Liverpool £249,230,000 £140,480,000 £108,750,000 £18,125,000

20 Arsenal £112,050,000 £138,320,000 -£26,270,000 -£4,378,333

FairyHarry 2010.04.22. 11:45:03

@Lezuzius: amint írtam fentebb, az lfchistory szerint nem nettó 108milliót költött Benitez, hanem 76-t - számomra ezek a hiteles számok. ez akkor hattal osztva nem egészen 13millió/év. az Arsenalé meg legyen akkor 4 - tényleg kevesebb.

viszont ebben az időszakban (2004-09) az Arsenal veretlen bajnokként érkezett, 2005-ben még megnyerte az FA-kupát, aztán játszott egy BL-döntőt, egy BL-elődöntőt, bajnoki helyezései: 2, 4, 4, 3, 4.
ugyanebben az öt évben: a Liverpool nyert egy BL-t, egy Fa-kupát, egy angol szuperkupát, játszott még egy BL-döntőt, még egy elődöntőt, a bajnokságban elért helyezései: 5, 3, 3, 4, 2

a hazai szereplés kvázi ugyanolyan, nemzetközi porondon meg kicsivel jobb volt a Liverpool. ez mondjuk lehet az a 9millió plusz/év.

Lezuzius 2010.04.22. 12:04:19

@FairyHarry: nehezen latszik a tabalaztomon, de az Arsenalnal az -4millio evente (tehat profit). A te szamitasoddal az 17m kulonbseg evente.

Nem mintha sokat szamitana, csak Rafa nemigen hivatkozhat penzhianyra szerintem. Amugy kb annyit koltott ezalatt mint Fergusson (akinek a merleget a CR eladasa szepiti meg jocskan).

FairyHarry 2010.04.22. 12:33:19

mondjuk a transfermarkt és társaik még be szokták rakni Benitez időszakába Cissét is, aki 20millió € volt, és még Houliier vette, csak Benitez alatt érkezett.
mindegy, sokat ez sem számít.

Benitez nem is szokott pénzhiányra hivatkozni, én teszem azt. fentebb már írtam, az elmúlt két évben egy fillért sem kapott.

és ez a pénzbeli összevetés főleg a Chelsea-vel és a Mu-val szemben áll, nem véletlen, hogy ez a két csapat uralta az elmúlt 6 szezont a PL-ben.

FairyHarry 2010.04.22. 12:48:28

na most megnéztem kicsit a transferleague számait, és vannak benne érdekességek: Kyrgiakos nem 1,5 millióért jött, hanem 2-ért, Maxi viszont nem 1,5-ért, hanem ingyen. Letót nem 1,3-ért adtuk el, hanem 3-ért, Dossenát nem 4,5-ért, hanem 4,7-ért, Mihajlov 1,5 milliós ára pedig meg sincs említve.
ez 5 hiba, és csak az idei év......
tavalyról: Keane végül 16-ért ment vissza, nem 12-ért, Crouch 11-ért ment el, nem 10-ért.
Torres meg 20,2-ért jött, nem 26-ért.

nem folytatom, gőzöm nincs honnan vették ezeket a számokat.

horas 2010.04.22. 13:54:05

@Everred: Nemtudom.Lehet.
Az biztos,hogy túlértékel,de nem ennyire szar mint az Inter-ben,ahogy Ibrahimovic és Kaká sem ilyen szintű játékos mint ahogy a jelenlegi csapatukban muzsikálnak.

Mourinho-hoz még annyit,hogy rendre új sztárokat adott a focitársadalomnak:
Deco,Carvalho
Essien,Drogba
Milito,Sneijder

FairyHarry 2010.04.22. 13:54:11

mindenhol font (a transfermarkt csak az euró, de most nem arról volt szó)

horas 2010.04.22. 13:56:51

@FairyHarry: Lényeg a lényegben,Benítez nekem is az egyik kedvencem,de igazolni nem tud.Amihez ért az a középhátvédek,de máshoz nincs érzéke.
A Liverpool-nak van egy klasszis kezdő tizenegye,és valami sokkolóan gyenge padja.

FairyHarry 2010.04.22. 14:22:11

ehh, beszélhet nektek az ember
:))

seabeast 2010.04.22. 14:43:34

sztem ezen a képen inkább azt ülvölti murinnyó hogy "csak a labdát bmeg,csak a labdát"!

hmikey 2010.04.22. 14:45:31

Hüümmmm. Lehet, hogy leírta már valaki előttem, de:
* A Barcelona szarul játszott
* Ibrát nem tettem volna, be, vagy már sokkal korábban levettem volna (mintha kicsit ismerné az ellenfél :))
* Maiconnak csúnyán be kellett volna sárgulnia.

Nem tudom, mennyire figyeltétek, de azon a szélen nagyon komoly lerugdosás volt. Pedrót súlyosan lefaragták, és Messi is kapott eleget a jóból. Valamelyik Inter gól egy olyan eset után volt, amikor Messit visszarángatták (nem esett el, mert nem olyan gyerek), és ahelyett, hogy szabadrúgás lett volna, jól lekontrázták a bambuló katalánokat ("mé nem szabad?" arccal álldogáltak).

Úgy ánblokk nem tudom a bíróra kenni a zinter győzelmét, mert hülyeség, de amíg egy labdaelrúgás meg egy labdaelboxolás sárgát ért, addig a rántások meg a rugdosások miért nem? És ez mindkét csapatra igaz...

Iustizmord 2010.04.23. 22:27:12

megjegyzem, ANGOLOSAN coloUrs

ennyi.

horas 2010.04.24. 08:58:26

@hmikey: A bíró szerintem ezzel akarta elejét venni a dolgoknak,de hát nem úgy alakúlt a meccs.

Amúgy csak azért van ekkora visszhangja a meccsnek játékvezetés szempontjából mert a kiskorú Barcelona szurkolók még nem nagyon láttak olyan meccset ahol megverték volna őket.

horas 2010.05.01. 15:14:33

Amúgy Mourinho még abban is egyedülálló,hogy nagyon erőteljes összetartást és identitás-tudatot tud teremteni az adott csapatán belül,körül.
süti beállítások módosítása