Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Hétvégi jóslatok - Serie A, 33. giornata

2010.04.10. 10:36 _benito

Első blikkre úgy tűnik, óriási esély van rá, hogy a 33. fordulóban az Inter elbukja első helyét a tabellán, hiszen a két üldözőre (Milan-Catania, Roma-Atalanta) könnyű meccs vár, Mourinhóék pedig Firenzébe utaznak. Igen ám, csakhogy a Fiorentinának a bajnokság már kevésbé fontos, ellenben a kupából még simán kijuthat Európába, sőt, ehhez akár az is elég lehet, ha a döntőbe bejut, hiszen a másik ágról valószínűleg a Roma érkezik. Vajon érdekli a treble annyira Mourinhót, hogy némi susmussal ne intézzék el amúgy olaszosan a kérdést? A legforróbb hangulatú derbi is közelít, a Sampdoria-Genoa évről-évre óriási meccs, aki tutira akar fogadni, tegyen arra, hogy lesz kiállítás. Furcsamód a Lazio is nagyon fontos meccsre készül, egy bolognai győzelemmel megmenekülne, miközben vendéglátójára tovább tapadhatna a még reménykedő Atalanta. Vesszen a totonero!

Fiorentina-Inter 1-2
Ahogy a BL-ért beáldozott jó néhány bajnokit, úgy valószínűleg a bajnoki címért Mourinho simán beáldozza a kupát. Márpedig az 1-0-ról indított visszavágót könnyen elbukhatja Firenzében, még magyarázkodnia sem kell. Akkor sem, ha mondjuk a 83. percben rúg egy öngólt a Fiorentina. Nem mondjuk, hogy biztosan így lesz, de meglepődve sem lennénk rajta.

Sampdoria-Genoa 2-1
Váltogatja egymást a város két csapata: tavaly a Genoának jött ki jobban a lépés, idén a Samp – ha nem is áll olyan jól, mint a szezon elején – fut jól. A derbi mindig más, de ezt saját szurkolói előtt behúzza a Samp. Aki szereti a jó hangulatú meccseket, semmiképpen ne hagyja ki a _soldout Marassit.

Milan-Catania 1-0
A formák alapján nem is biztos, hogy a Milan az esélyes, hiszen az Elefántok 10 pontot szereztek legutóbbi öt meccsükön. A Milan viszont múlt héten egy cirka Catania-szintű csapatot gyűrt le (Cagliari), és hazai pályán igen csúnya lenne a szicíliai kiscsapat ellen elbukni a bajnoki cím esélyét. Jön az első a „hat döntőből”.

Roma-Atalanta 3-0

A rómaiakban buzog a lelkesedés, az előzés perspektívájából táplálkozó lendületet pedig a bergamóiak szívják meg – várhatóan elég csúnyán. Ranieri közölte, a csapata fitt, és senki ne számítson rá, hogy a hajrára elfáradnak (köszi, Pana!).

Juventus-Cagliari 2-2
Egyáltalán nem bátor jóslat következik: a Juve megszerzi a vezetést, de a szárdok gyorsan egyenlítenek. A második félidő elején újra a Juventusnál lesz az előny, de innentől hiába védekezik körömszakadtáig, a sokadik ziccerét már nem hibázza el a Cagliari, és a hajrában kiegyenlít. Vagy csak simán lezúzza a Juventust, mint a szart.

Bologna-Lazio 1-3
A 16. és a 17. helyezett csapatok hat fordulóval a vége előtt általában reszketős meccseket játszanak egymással, most annyiban könnyebb a helyzetük, hogy valószínűleg mindhárom kieső személye ismert. Ennek a meccsnek annyi a tétje, hogy a vesztes végigizgulja a hátralevő időt – döntetlennel ez mindkettőjükre igaz lesz.

Napoli-Parma 2-0
A 4. hely ígérete (idén utoljára) még felszabadít extra energiákat, és talán meg is lesz a nápolyiaknak a BL, de szerény véleményem szerint a Napolit sokan túlértékelik a szezon közepén bemutatott hihetetlen menetelése miatt. Jó kis csapat, de ennyi, és nem több.

Palermo-Chievo 3-0
Hasonló a helyzet, mint Nápolyban, és a tervek is hasonlóan komolyak, de a Palermo BL-helyezéséből azért nem tudunk messzemenő következtetés levonni, mert a nyáron jó eséllyel kipucolják a legjobbjaikat. A csacsikat már nem szeretjük annyira.

Livorno-Udinese 1-1
A komcsik menthetetlenek, az Udinese pedig hagyományosan képtelen két meccsen egymás után jól játszani, ráadásul az előző fordulóban aratott nagy győzelmet a Serie A egyik legrosszabb csapata ellen érték el, most pedig egy utolsó esélyeibe kapaszkodó, harcos kiscsapathoz mennek.

Siena-Bari 1-1
Még mindig kihozható ebből a szezonból valami Bariban, vagyis ami még fontosabb: Komannak. Ehhez például egy Sienában bemutatott jó játék kellene, és mondjuk egy stabil kezdőposzt az utolsó hat fordulóban. Reménykedjünk.

348 komment

Címkék: olasz serie a beharang

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr851909227

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ericcartmen 2010.04.12. 15:37:16

@Mr.AT: Ha ennyire utálod a Romát és Ranierit, akkor inkább ne irj semmit.
Inkább a saját szemétdombodon ugrálj.

Iustizmord 2010.04.12. 15:56:13

@Mr.AT: cimbi, te olyan harapós vagy, fogadook hogy mdf-es vagy szoci szavazó vagy, és csak a választási eredmények tükröződnek vissza a kommentjeidben :o)))

(egy nemfideszes)

Mr.AT 2010.04.12. 16:01:02

@ericcartmen: Ha ennyire semmi mondanivalód nincs, akkor inkább kussolj, ne nekem magyarázz.

@Iustizmord: Semmi harapósság nincs benne. Szimplán megírtam a véleményem róluk. Nem rossz kis csapat, de nem is bajnoknak kinéző. Az összeimádkozott 3 pontok, meg a kihúzott döntetlenek csapata, nem egy domináns alfahím oroszlánbőgése.

Szent.J. 2010.04.12. 16:04:06

@Mr.AT: Össze imátkozott 3 pontok? kihúzott döntetlenek csapata? domináns alfahím?

Nem igazán értem miről beszélsz, most komolyan.

Neked nem tetszik értem, de azért még nem kell egyből degradálni!

Mr.AT 2010.04.12. 16:13:17

@Szent.J.: Humoros dolog egy "szenttől" T-vel leírva látni azt, hogy "imáTkozott"... :-) A viccet félretéve: én meg nem értem, mit nem értesz. Feketén-fehéren leírtam fentebb.

Az olasz foci szégyene lesz, ha ez a kompánia a végén bajnoknak mondhatja magát. Egy valamirevaló bajnokságban a 4. helyért kellene küzdeniük. Most épp az a csoda áll fent, hogy a Juventus történelme legsötétebb mélypontját éli, a Milan feltűnés nélkül bohóckodja el az összes valamirevaló esélyét, az Inter meg sokat markol, csak nehogy keveset fogjon. Ilyen nem nagyon lesz újból, hogy a C39es surranópályán valaki alibifütyörészve előresomfordáljon.

ericcartmen 2010.04.12. 16:15:12

@Mr.AT: Nem volt világos amit irtam?

"Ranieri a klasszikus "majdnem" edző. Mindig ott van a kapuban, de soha nem lépi át a küszöböt. Most is Mourinho-ék lökik be maguk előtt, ha netán nyernének."
Azt nem értem, hogy akkor miért nem a Milant vagy teszemazt a Juvét lökték be?
Nem baj, ha utálod a Romát meg Ranierit de nem kell hülyeségeket irni. Nem teljesen érdemtelenül tanyázik a csapat az élen.

Mr.AT 2010.04.12. 16:22:14

@ericcartmen: Ez a teljesítmény azért érhet első helyet jelenleg, mert a többiek gyengén teljesítenek. Önmagában egyáltalán nem egy bravúros valami, veretlenségi sorozat ide vagy oda (amúgy is kíváncsian várom, meddig tart).

Nem azt írtam, hogy kieső helyen kellene lennie a Romának, hanem azt, hogy nem érett egy bajnoki címre, se a keret, se a csapat maga, az edző meg pláne nem, ő egyenesen taszítja a scudettot. :-)

És attól, hogy nem tetszik a másik véleménye, még nem kell beugatni.

Iustizmord 2010.04.12. 16:32:56

@Mr.AT: ez a baj, FEKETÉN-FEHÉREN írtad le (freud-i elszólás, muhaha), nem pedig színsemlegesen.

szvsz szerethetőbb a roma mint az inter kíméletlen gépezete. ezt persze a milan-szurker mondatja bvelem.

Iustizmord 2010.04.12. 16:34:01

@Mr.AT: btw, az inter is imdákozik a pontokért olykor, a juvénak meg egyeneesen fanatikus hévvel kell bíznia.

a milan ellenben valóban az ördögtől való, no doubt

(húdegeciszellemes vagyokmár)

Mr.AT 2010.04.12. 16:44:12

@Iustizmord: Én kíméletlen gépezet-párti vagyok, ez van. :-)

Az meg, hogy a Juventus fosgyenge idén, nem ellenérv arra, hogy a Roma miért nem elég ütős, vagy legalábbis jobb.

Szent.J. 2010.04.12. 16:47:50

@Mr.AT: Elnézést a nyelvtani hibáért.

Ettől függetlenül sem értem az éveidet, és nem is fogom már látom.

Azt viszont ne feledd, lehet akármilyen gyenge egy bajnokság, a bajnok a megszerzett pontjai alapján kapja az aranyat, nem mások elszórt pontjai miatt.

ericcartmen 2010.04.12. 16:54:47

@Mr.AT: Nem az baj, hogy ez a véleményed, hanem hogy az objektivitás legkisebb jele nélkül teszed ezt.
Valószinűleg frusztrál, hogy az általad annyira gyűlölt Ranieri mégiscsak ért valamihez, a körbeszopkodott Ferrara meg szétb*szta a juve idényét.
Ha a Roma mégis bukja a bajnokságot nyilván itt fogod verni a melled akkora arccal, ami betölti a blogot, hogy "ugye én megmondtam". Benne van, de ha igy lesz sem feltétlenül azért lesz, mert egy lúzer, szar edző.
Ha viszont behúzzák a bajnokságot, akkor mindenképpen megérdemlik, és jár gratuláció az egész csapatnak.

ericcartmen 2010.04.12. 16:58:19

@Mr.AT: "Az meg, hogy a Juventus fosgyenge idén, nem ellenérv arra, hogy a Roma miért nem elég ütős, vagy legalábbis jobb."
Tehát a Roma nem jobb idén, mint a Juventus?

Mr.AT 2010.04.12. 17:06:52

@ericcartmen: Szó nincs arról, hogy én "annyira gyűlölném" Ranierit. Semmi gyűlölni való nincs benne, egy elesett szerencsétlen kisember benyomását kelti, akinek legszívesebben adna az ember egy kis aprót, vagy megkínálná cigivel. Egyszerűen csak nem jó edző, nincs meg benne az a kisugárzás, az a karizma, ami a győztesek sajátja.

Mindemellett gyáva. Kockázat nélkül soha nincs kiugró siker, és őt még soha, egyszer nem láttam kockáztatni, se a Chelsea-nél, se nálunk, se nálatok. Inkább vállal egy biztos döntetlent, semmint egy vereséggel is fenyegető kinyílást a bravúrgyőzelem érdekében.

De gyűlölni aztán nem gyűlölöm.

ericcartmen 2010.04.12. 17:13:01

@Mr.AT: Valóban jellemző rá a "jó a döntetlen" mentalitás, de azért a bekkelős taktika elég sok korabeli olasz edzőre jellemző.
Mondjuk erre pont az Inter ellen cáfolt rá, amikor a szokásos 4-4-2 helyett 3 támadó játékossal állt ki, és be is jött. Ez amúgy azóta is megvan.

ericcartmen 2010.04.12. 17:16:38

@Mr.AT: Ja, azért ha mégis nyer egy Scudettot jössz neki egy nyilvános bocsánatkéréssel :)

horas 2010.04.12. 17:45:18

@Mr.AT: Ritka dolog,de egyet értünk,ez a Roma szerintem is egy szürke munkás csapat akik nagyon jól szervezettek,és már már télleg hihetetlen szériát nyújtanak.Az Inter-nek sok a 3 front,abból is úgy,hogy plusz 10 meccs ami a BL-ben volt a abból 4 Chelsea-vel Barca-val a világ talán két legerősebb csapatával.ÉS mentális és fizikai fáradtságot érzek a csapatban már a Roma és a CSZKA első meccs után felismertem,hogy mennyi ziccert ront a csapat.A Fio ellen is az első percekben kapufát fejelt Milito...Hozzátartozik,hogy volt pár meccs amit elarcoztak,mert emberi számítások kalkulációk szerint a Roma-nak botlania kellett volna,de nem ették.Ha megnyerik a bajnokságot tisztelet nekik és egy bajnoki címet nem kell megmagyarázni,de inkább kifutott eredmény lesz szerintem is.

Althedokan 2010.04.12. 18:07:39

@Mr.AT: veled értek egyet! Azt gondolom, hogy a Romából hiányzik a tűz, amit valóban esetenként egy-egy sztárjátékos hozhat... Kíváncsi vagyok mire megy majd a Roma a BL-ben. Szerintem most nagyon jól állnak, bár itt tartana a Milan (közel sem...) viszont most kellene beszerezniük valami ütős valakit, aki az egész csapatnak tüzet ad, és feldobja a hangulatot, meg fokozza a dolgokat. Szerintem nem kell sok, egy elég, csak jöjjön.

a keret tekintetében én Riise-t emelném ki leginkább, nagyon szimpatikus, remélem meg is veszi a Milan:D:D:D

giacinto 2010.04.12. 18:13:41

@popp: "Ranieriről meg annyit, hogy nem feltétlenül azért nem nyert nagyobb trófeát, mert lúzer, hanem azért mert még sohasem volt olyan keret a keze alatt, mint Mourinhonak, Capellonak, Lippinek rendszeresen. "

nem is értem, hogy miért? ezek a szemét topklub elnökök, tulajdonosok mindig a Lippiket Mourinhokat, Ancelottikat, Capellokat akarják, nem pedig Ranierit. nem értenek a focihoz.

@ericcartmen: "az Inter ellen cáfolt rá, amikor a szokásos 4-4-2 helyett 3 támadó játékossal állt ki, és be is jött."

na ezt ne kezdjük el ismét. ahhoz a győzelemhez Ranierinek vajmi kevés köze volt, hogy ennyire belemenjünk a taktikai elképzeléseibe és azok sikerességébe.

@Mr.AT: egyetértek amit a Romáról írsz és egyben meglepő is, de örülök neki Inter-részről.

ericcartmen 2010.04.12. 18:17:43

@Althedokan: Hát pedig pont a tűz az, ami megvan ebben a Romában, ezért tartanak itt. Egy sztárjátékos maximum kreativitást hozhat.
Lehet, hogy szintelen-szagtalan a csapat, de pl a Capello-féle Juve, vagy az Ibra-centrumu Inter mennyivel játszott kreativabb focit?
Persze elkél nyáron az erősités, hogy jövőre bajnokesélyesként vághasson neki a csapat a bajnokságnak, de ez legalább annyira igaz a Milanra vagy a Juvéra.

Adriano87 2010.04.12. 18:34:58

Roma 23 meccse veretlen,megérdemlik az első helyet.

Adriano87 2010.04.12. 18:41:14

Internek van a legjobb kerete ,edzője .tavasszal botrányosan játszik a csapat,idegenben nem tudunk meccseket nyerni.mindenki az Intert akarja megverni,minden csapat bajnok ellen nyújtja a legjobbját. Róma akkor is nyer ha szarul játszik.nem tudom mi az oka annak hogy nem az Inter vezeti a tabellát.nem rotált eleget Mourinho?rossz taktika,Balotelli mellőzése,Mourinho eltiltása?

rizla 2010.04.12. 18:45:27

az inter a BL-ről álmodozik, azért szar, nem?

horas 2010.04.12. 18:46:58

@Adriano87: Nem rotál kellőkép Mou,Maicon,Milito mindig játszik.A középpályán kevés a variációs lehetőség,Muntari egész idényebn nagyon gyenge Motta félszezonban,Quaresma-t hagyjuk,Mariga jó csere ember Vieira meg már öreg volt.Balotelli-vel lehetne kellőképpen frissen tartani a csatárokat viszont ő jobban elvan foglalva,azzal,hogy minél élethűbben essen el,ha valaki közeledik felé,illetve,hogy minden szituációban kirívóan viselkedjen.És volt egy két meccs amit elarcozott a csapat pl Parma ellen idegenben.ÉS sok a 3 front.A Bl mocsok nehéz sorsolása volt és a kupában is Juve Fiorentina volt eddig az ellenfél,meg talán a Genoa...és a Roma nem kicsit erőnfelül nyújt.De elég egy meccset elbotlaniuk,ahogy most már az Inter-nek is,tegyük hozzá.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.04.12. 18:55:50

@Mr.AT: 2001-es keret valóban jobb volt tőlük vártuk is a bajnoki címet, bár akkor Juvének, a Milannak is sokkal jobb kerete volt és az Inter se sokkal rosszabb, ráadásul ott volt még egy bivalyerős Lazio is.

Minden vélemény szubejktív egyébként, de azt jó esetekben azért alátámasztjuk tényekre alapuló érvekkel.

Piiii 2010.04.12. 19:03:50

@Mr.AT: na jól van vissza lehet egy kicsit venni, ez azért felháborító, h már ilyet irsz h az olasz foci szégyene lesz ha a Roma nyer. senki nem vitatja, hogy az Internek a legerősebb a kerete, hogy ekkora előnyröl ezt ők cseszték el de nagyon,(persze még visszavehetik simán az első helyet) de a 23 meccs az 23 meccs veretlenül és most már a mi kezünkben a bajnokság, amit persze már jövő héten el is bukhatunk . de tessék a saját háznál söprögetni először nem pedig savanyú a szőlő alapon más kedvenc csapatát fikázni és az érdemeit lekicsinyíteni, mert ez már sok.
jah és mondd már meg kérlek, h a nagyon faxa csapatodnál kik is a vilagsztárok.nem tudom kiket mondanál főleg ezt a csodás idényt látva de annyit a rómaiaktól is tudnék mondani, mit amennyit te mondanál. csak ne a 10/10es amaurival kezd
(sry a kirohanásért)

popp · http://koncertblog.com/ 2010.04.12. 19:19:25

"a Romából hiányzik a tűz, amit valóban esetenként egy-egy sztárjátékos hozhat." - héj, De Rossi a sajátnevelésű világklasszisunk, aki olyan tűzzel harcol kedvenc csapatáért, hogy az egész Európában párját ritkítja. Mindazonáltal a Roma még közel sem nyerte meg a bajnokságot lehet, hogy nem is fogja. De akármi lesz a vége, mint szurkoló örökké emlékezni fogok erre a szezonra és a mostani menetelésre.

Az egyértelmű, hogy Mr. AT-nek - aki évelején nagy hangon és minden kétkedőt leugatva fényezte zebráit és degradálta a farkasokat - elég savanyű a szölő, hogy ne mondjam rohad a szájában. Ha viszont mégis elcsúszik a végén a Roma biztos megint nagy hangon fogja osztani, én meg harsányan bruhaházni rajta.

@giacinto: A nagy klubok általában a celeb edzőket szokták hívni. Attól még remek edző Ranieri, mert nem hájpolja olyan arrogánsan önmagát, mint Mourinho.

touristique 2010.04.12. 19:29:11

@Szent.J.: Az Inter hajlamos az önteltségre, hiszen évek óta nyernek a Serie A-ban, nyilván elhiszik hogy 'fölé' nőttek, de néha túl hamar hiszik el, és visszanyal a fagyi...

Igazából ezt hívják elszórakozásnak, amiről az első bekezdésedben azt mondod, hogy nem lehetséges. Matematika ide vagy oda, az az 1 pont nehezen emeli az Inter fölé a Romát. Láttunk már ilyet, hogy a Roma folyamatosan erőn felett teljesített, dobott nekik a gép, és megszorították az Intert. Következő évben majdnem ugyanaz a keret egy EL helyezésre volt jó.

ericcartmen 2010.04.12. 19:43:19

@touristique: Senki nem emelte eaz inter fölé a Romát.
Két éve szintén azért voltak olyan közel a tűzhöz, mert ez Inter kb 12 pontos előnyt szórakozott el utolsó 10 fordulóban.
Viszont honnan veszed, hogy nem a következő évben teljesitettek alul?
Akkor a Juvénak is ez az igazi arca, és tavalyi, gyengébb kerettel elért második hely erőn fölüli volt?
Vagy mi a különbség a két eset között?

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.04.12. 19:59:31

Várjuk meg mindennel a hétvégét. Ne felejtsük el, hogy a Lazio a forduló legjobb meccsén, 2 gólos hátrányból fordítva nyert és ez már az a Lazio, amit sokan prognosztizáltak a bajnokság előtt. Minden fordulóban jobb, mint az azt megelőzőben. Ráadásul "otthon" játssza a derbit. Ha megnyeri a derbit, akkor pedig komoly eséllyel nem fog hatalmas ellenállást kifejteni az Inter ellenében, nem csak a barátság miatt, hanem egyszerűen azért, hogy a Roma ne jöhessen ki a legjobban az egészből.
Mindezek alapján egyszerű a képlet: ha nem nyer hétvégén a Roma, biztos hogy nem lesz bajnok.

horas 2010.04.12. 20:03:34

@popp: Ha már egy sikerei által felkapott edzőt celebnek nevezünk,gondolkodjunk el azon is,hogy akkor Rani miért is nem celeb.

horas 2010.04.12. 20:21:46

Abból szempontból védhető Mr:AT szempontja,hogy ha a Roma megnyeri a bajnokságot 6-7 év távlatából nehéz lesz felsorolni kik is játszottak abban a bajnok Roma-ban,ezt azért valljuk be.

Mr.At nem mondta,hogy a Juve-ban vannak klasszisok.Azt mondta,hogy a Roma-ból ahhoz képest,hogy most bajnok aspiráns igazából hiányoznak az indvidumok,mivel a Juve nincs most ott a bajnok címért értelmetlen lett volna párhuzam,arra célzott,hogy a Roma kerete nem feltételen egy bajnoki címre hívatott,de nagyon kijött nekik eddig a lépés és az Inter is kevésbé hatékonyabb mint szokott lenni és végre összejött nekik a BL-ami a várakozásokon felül vett ki a csapatból.

horas 2010.04.12. 20:28:04

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Amúgy,szerinted mik a jelenlegi erőviszonyok a közhelyeket leszámítva,hogy ezen a meccsen bármi megtörténhet,idén nem túl acélos Lazio képes lehet ezt a félelmetes szériát produkáló Roma megálíltani?Mert igazából a Lazio-ról te tudsz érdemben nyilatkozni.

Claudio Marchisio 2010.04.12. 20:29:01

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: sőt, a következő hétvégéig bezárólag ilyen meccsek lesznek: inter-juve, samp-milan, lazio-roma, palermo-milan, roma-samp, elvileg a samp és a palermo is bl helyre pályázik... ez a két forduló lezárhat dolgokat vagy szorosabbá tehet

Claudio Marchisio 2010.04.12. 20:31:26

@Claudio Marchisio: és akkor már ne hagyjuk ki az inter-atalantát se, az meg olyan hogy elvileg hozni kéne az internek

Althedokan 2010.04.12. 20:31:39

@ericcartmen: sajnos nem így van, a Milannal jóval több a változtatnivaló, mint a Romában... Ha csak a Catania elleni meccsből indulunk ki. Én az agyamat eldobtam majdnem ilyen szar játék láttán... Egyébként a Roma szerintem nagyon jó összeszokott, és erős csapat, és pont a csapategységében rejlik az ereje. Ezért mondtam, hogy egy villanni képes játékossal nagyok lehetnek (pl Messi:D:D:D) és akkor a Bl ben is el tud majd érni valamit.

persze kérdés ki mit nevez tűznek... Mr. At, (és jómagam is) szerintem azt hiányolja a Romából, hogy mindent elsöprően nyerjenek, ne kiharcolt döntetlenekkel javítsák a statisztikát... Valahogy úgy kellene, mint a ZTE kosárlabdacsapata idén..., Ennyi, ettől még nagyon jó kis csapat a Roma, és szerintem simán megérdemlik a bajnokságot is, én nekik drukkolok ezügyben... A Milan totál esélytelen, így hogy még a Cataniat sem sikerült legyűrni és innentől csak nehezebbek lesznek... Attól tartok, hogy ha így folytatjuk, még a 3. helyet is elveszi valaki, és a végén szégyenszemre kikapunk a Juventustól...

horas 2010.04.12. 20:38:25

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Amúgy ez mennyire vehető készpénznek,hogy a Lazio lefeküdne az Inter-nek nehogy a Roma nyerje a bajnokságot?Az azért elég beteg,akárhogy is nézem....

popp · http://koncertblog.com/ 2010.04.12. 21:06:18

@touristique: "Következő évben majdnem ugyanaz a keret egy EL helyezésre volt jó." - azt azért tegyük hozzá, hogy a Roma úgy lett hatodik, hogy szinte a szezon teljes hosszában öt-hat kulcsjátékosa volt egyszerre sérült. Aztán megkérdezném, ha egy csapat négy szezonból háromban második, egyben hatodik, annak melyik az igazi arca?

@horas: "ha a Roma megnyeri a bajnokságot 6-7 év távlatából nehéz lesz felsorolni kik is játszottak abban a bajnok Roma-ban,ezt azért valljuk be." - egyrészt ez csak növeli a csapat teljesítményének értékét, másrészt, ha bajnokok leszünk ezt melyik római szurkoló nem fogja leszarni magasról?

Ha mondjuk a Roma gyenge rajtja miatt nem hanyagolná meccseit a Sport tévé, még mondjuk az előzés pillanatában is egy Milan-Catania javára, akkor lehet, hogy jobban rögzülne benned is, az újjászülető Burdisso teljesítménye.

A celeb edző pedig az, aki csak celeb feladatokat vállal el. Vegyük Capellot, aki mikor már Sensi nem tudta teljesíteni az igényeit, tovább állt a Juvéhoz magával hurcolva egy-két kulcsembert, majd mikor jött a calciopoli onnan is továbblépett a Real Madridhoz.

Ti anagy csapat szurker gőgötökben csak atrófeák számval tudjátok mérni egy edző kvalitásaiat, pedig egy Ranieri, egy Sapllett vagy egy Prandelli munkája adott esetben lehet ugyanolyan minőségű egy kisebb csapatnál.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.04.12. 21:07:37

@horas: Én viszont meg merem kockáztatni, hogyha nem lesznek ilyen JC ill, atalanta kapus bakik, a Roma nem fog nyerni a következő 3 meccsén.

Piiii 2010.04.12. 21:14:30

@horas: a 2 csapat közti óriási rivalizálás miatt sztem abszolút nem elképzelhetetlen, és evvel senkit nem akartam megbántani de mint tudjuk az olasz foci más mint a többi bajnokság. velejéig rohadt:)
amúgy ennyi erővel ha nálunk hiányoznak az individumok meg a klasszisok, akkor jó pár évig le se kéne játszani a meccseket hanem a bajnoki címet az internek adni legerősebb keret alapján csak ez nem igy működik hál Isten. következő 2 hétben sok minden kiderül. szerintem az Inter drukkerek se lennének elkeseredve ha nyernék a Bl-t de elbuknátok sok sok év után a bajnokságot. avval mindenki maradéktalanul elégedett lenne:)

popp · http://koncertblog.com/ 2010.04.12. 21:17:33

@Great Cornholio: Mondjuk az Atalanta gólja előtt meg Riise hibázott óriásit. Meg talán könnyebbek lennének meccseink, ha nem adnak meg ellenünk lesgólokat, ugye. Attól függetlenül benne van a pakliban, hogy botlunk, de ilyen hülyeségekkel ne gyere már!

jnzsblzs (Ki a franc nyúlta le a nevemet?!) 2010.04.12. 21:19:55

@Mr.AT: Bar a tobbsegeben egyetertek azzal amit mondasz de szeretnek nehany dolgot megkerdezni?
Irtad hogy szereted a gepszeru csapatokat. Hat nem tudom mit gondolsz de a roma igen csak gepszeru es eleg jol kinotte azokat a gyerekes hulyesegeket amik a spalleti eraban megtalalhatok voltak.
A roma egy arctalan csapat vilagklaszis jatekosok nelkul (itt kivetelkent emlitetted a Deutsche demokratische rebulic-ot avagy ismertebb neven DDR-t:) Nos abban van nemi igazsag hogy nincsenek vilagklasszis jatekosai de ezek igencsak ugy teljesitenk mintha azok lennenek. ezt alatamsztando hoztam nehany peldat:
Riise: Ugyan neha mostanaban hibazik de ez negyvenakarhany meccsel a lababan talan nem meglepo es amikor formaba volt akkor nem hiszem hogy volt nala ot jobb jatekos a posztjan (es aki benne van a vilag ot legjobb jatekosaba az vilagklasszisnak tekintheto ezzel a kijelentessel talan nem vitatkozol hiszen nem is erdemes)
A Juan-Burdi paros oket nem veletlenul parban emlitem hisz ok igy igazan jok es naluk igy nincs a vilagon ot jobb kettos mert az hogy a Man U a Chelsea a Barca es az Inter kozephatved parossa erossebb az teny de ezzel kifulladt a szamlalo ( milan parosa nem jobb hisz abbol konstansan hianyzik valaki)
Pizzaro: o azzal egyut is meglepo hogy talan a legjobb formaban levo jatekos a fent emlitettek kozul hisz azert sok ember tudna nala jobb vedekezo kozeppalyast mondani. de a nemannyira eles szemu szurkolok is eszrevehetik hogy o nem klasszikus vedekezo kozeppalyas hiszen o egyben a hadvezer is aki - feladatabol kifolyolag - sokat iranyit, tamad is ezen a poszton (bar nem tul nepes a ilyen jatekosok mezonye, talan a madridi alonso sorolhato meg ide) pedig nincs nala ot jobb.

@ericcartmen: Mr. At nem tamadott o elmondta a velemenyet teljesen kulturalt korulmenyek kozt ,lehet sot valoszinu hogy benne volt az a keseruseg amit most erez szeretett csapat irant, de benned nem lenne ha a roma ugy teljesitene mint a Juve? Aki itt az aggresszor volt az te vagy es nyomatekosan megkerlek hogy a jovoben hanyagold az effele megnyilvanulasokat mert - elnezest a hasonlatert - ugy viselkedtel mint egy onertekelesi zavarokkal kuzdo tinedzser aki mindenkinek nekimegy aki masfele velemenyt fogalmaz meg mint o hisz mindig amikor megvilagitanak elotte egy masik nezopontot elbizonytalanik a sajat igazaban es aggresziv visszatamadassal probalja helyrebillenteni a sajat vilagkepet.
@horas: Murinnyo nem azert celeb mert a sikeritol felkaptak hannem mert ugy viselkedik mintha o ellene lenne osszeskudve az egesz vilag (ami ammekora seggfej nem is elkepzelhetetlen de ez most nem fontos) Nezd meg az angol valogatott szovetsegi kapitanyat aki ugyanolyan ha nem jobb edzo megsem celeb.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.04.12. 21:27:22

@popp: Ja hogy hülyeség, ha nem állítom tutira, hogy minden meccset megnyertek? Majd eldől, az idő választ ad mindenre. :)

horas 2010.04.12. 21:28:46

@popp: @Piiii: Egyszerűen a Roma keretét alkotó játékosokról beszélgetünk,most miért kell azon megsértődni,hogy a Roma-ban nincsenek igazán nagy kvalitású focisták.Totti-n meg De Rossi-n kivül igazi nagy húzónév nincs.Attől még ugyanolyan megérdemelt lesz a bajnoki cím,egy szóval sem vitattam ezt.
Burdisso-nak egy szezonnál szerintem több kell majd ahhoz,hogy az alapvető megitélése megváltozzon.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.04.12. 21:29:47

@popp: Szvsz szerinte a Lazio és a Parma meccs ellen, xre vagytok jók. a Samp, meg ha hozza a semmittevő gusztustalan feldobom magam játékát, akkor kihúzhatja xre.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.04.12. 21:33:35

@horas: Nem sértődöm meg, de talán a csapat iránti elfogultságban, talán több Roma meccset látva és e szezonból kiindulva kicsit másképp gondolom. Szabad? Ráadásul egy Luca Toni vagy egy Mirko Vucsinics igazán karizmatikus gyerekek.

Mr At-é szerintem egy felszínes vélemény, amelyikből ráadásul süt a rosszindulat. Hadd vitatkozzak már!

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.04.12. 21:34:14

@horas: Nem lesz egy olyan hiányzó sem a Laziónál, akik ne léphettek volna pályára az elmúlt meccseken, így a huzamosabb ideje sérültek kivételével teljes a csapat és abban igazad van, hogy a szezon egészét nézve csapnivaló a Lazio, de nem lehet nem észrevenni az elmúlt 3-4 fordulóban a hihetetlen formaváltozást, ilyen feltámadást kevesen produkálták eddig egy meccs alatt mint a Lazio a Bologna ellen.
Szóval - bár nagyon veszélyes most a Roma - teljesen háromesélyes a derbi, nevénél fogva is. Én nem akarok senkit megbántani, de nehéz nem belátni mennyire se íze, se bűze focit játszik a Roma. A sikeresség persze az egyetlen mérce, ez nem kétséges.
Horas, miért lenne beteg dolog, hogy ha úgy esik, "lefeküdne" a Lazio az Internek? Nem túl tisztességes persze, de hasonló esetben az Inter nem cselekedne így, ha a Milan lehetne a bajnok?
Ha nyerne vagy akár döntetlent játszik a derbin a Lazio, akkor tényleg nem kell már semmi miatt izgulni, az Internek lehet szívességet tenni. Egyrészt a Roma miatt, másrészt mondjuk egy roppant előzékeny ajánlat miatt Kolarovért, amivel jönne szépen pénz és 1-2 ember örökbe. Egy scudetto megéri, nem? :)

@Claudio Marchisio: Az tény, hogy a következő 1-2 hétben minden eldőlhet.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.04.12. 21:36:04

@Great Cornholio: Nekem meg a szezon alapján minden okom megvan bizakodni abban, hogy mind a három meccset hozhatjuk. Meglátjuk melyikünknek lesz igaza.

horas 2010.04.12. 21:36:06

@jnzsblzs (Ki a franc nyúlta le a nevemet?!):
Popp írta:
"A nagy klubok általában a celeb edzőket szokták hívni. Attól még remek edző Ranieri, mert nem hájpolja olyan arrogánsan önmagát, mint Mourinho. "

Nem én kezdtem celebezni a jó edzőket,ha visszaolvasol Lippi,Ancelotti,Capello is ebbe a kategóriába lett sorolva illetve Ranieri-val szemben állítva.Nem én írtam.
Mourinho annyival különbözik,hogy vagy tudatosan vagy nem tudatosan de más,hogy viszonyúl a médiához.Ennyi

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.04.12. 21:40:34

@popp: Na jó egyezünk meg 1 győzelemben meg 2 döntetlenben, velem lehet alkudni. :DDDD

popp · http://koncertblog.com/ 2010.04.12. 21:41:30

"Én nem akarok senkit megbántani, de nehéz nem belátni mennyire se íze, se bűze focit játszik a Roma." :-D. Tobzódik az irigység!

popp · http://koncertblog.com/ 2010.04.12. 21:43:09

@Great Cornholio: Csak nehogy ellenetek támadjon föl a döglött zebra ;-). Na kicsit túl spiláztam és spiráztam ezt. Szóval, béke veletek.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.04.12. 21:44:18

@popp: Ne haragudj, de te egy barom vagy. Nem irigykedem, ám hogy miért nem lehet beismerni az alapvető tényeket azt nem tudom. Örülnék, ha ilyen semmilyen játékkal lenne ott a Lazio, ahol most a Roma. Ne süllyedj már egy szint alá könyörgöm, meghülyített a nagy siker közelsége?

horas 2010.04.12. 21:45:22

@popp: Vucinic-t én nagyon szeretem nagyon szívesen látnám az Inter-ben is,és szerintem ő a legjobb csatárok egyike lehet a közeljövőben.Luca Toni is remek játékos,de igazi klasszis sose volt...

De szerintem azért nem szerénytelenség,de mondjuk Eto'o-val (nem feltétlen az idei teljesítménye alapján) nem említhetőek egy lapon.

Írt jó dolgokat MR.At,többnyire,de elfogultként nehéz a pikírt néha túlzó stílusát olvasni az biztos.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.04.12. 21:46:07

@Great Cornholio: Neértetlenkedj már brada vagy olvasd újra a kommentet ;-).

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.04.12. 21:49:48

@popp: értem én de már egyszer válaszoltál rá. :)

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.04.12. 21:52:07

@popp: azt az egyet sajnálom nagyon, hogy amíg a bayernben volt, nem gyűjtöttem össze, mi mindent összehordtál toni-ról, gyakorlatilag minden volt ő, aminek te egy olasz világbajnokot elmondhatsz. amióta kölcsönben van rómában, iszonyú vicces nekem olvasni a meglátásaidat róla és most nem csak erre gondolok, hogy "karizmatikus gyerek", meg mondjuk eredetileg nem is azt mondták, hogy nincsenek karizmatikus játékosok a romában, de részben ez is ide tartozik.

vicces, na :)

popp · http://koncertblog.com/ 2010.04.12. 21:58:09

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Ó, de utálom, ha valaki a saját véleményét tényként állítja be. Szerintem ez a szint alá süllyedés.

Ha nem is olyan látványos a játékunk, mint Spalletti alatt, szerintem ez a se íze, se bűze, azért jókora túlzás, ráadásul ilyen magabiztosan kijelentve. Aztán szerintem te sokkal érzékenyebben szoktál reagálni a Laziot érintő kritikákra. Ne barmozzál már légyszíves, mert az már tényleg egy komoly szint.

touristique 2010.04.12. 22:04:24

@ericcartmen: Ha idén a Romának annyi sérültje lett volna mint a Juventusnak, nem ott állna mint a torinóiak. Popp is leírta, hogy a tavalyi szezonban folyamatosan volt 5-6 sérültje a Romának, a Juventusnál ehhez jön a félresikerült edzőváltás, stb... Nem hiszem, hogy te nem látod a különbséget a két eset között.

bobix 2010.04.12. 22:05:21

@horas: "Vucinic-t én nagyon szeretem nagyon szívesen látnám az Inter-ben is,és szerintem ő a legjobb csatárok egyike lehet a közeljövőben. ..."
5-10 perc és Mr.AT erre beszól :D

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: "...ilyen feltámadást kevesen produkálták eddig egy meccs alatt mint a Lazio a Bologna ellen."
Sajnos Juventus-Napoli :((

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.04.12. 22:06:08

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: szerintem is túlpörögtél, poppot bármikor szívesen bosszantom, meg is érdemli, ő meg viszont, de a barmozásotokba nem akartam volna belefolyni...

popp · http://koncertblog.com/ 2010.04.12. 22:10:04

@mocsing: Mondtam olyat rá, hogy nem karizmatikus? Annyit állítottam, ha jól emlékszem, hogy formán kívül igen komoly kerékkötője tud lenni egy csapatnak.Ezt az EB-n bizonyította az olasz válogatottban. Ha meg visszaolvasol hangzottak el itt olyan állítások, hogy Romában nincs olyan klasszis akinek tűz lenne a játékában vagy tűzet vinne a csapat játékába. Ha már belekotnyeleskedsz olvasd végig a kommenteket ;-).

Na de itt felteszem akezem, mert a végén úgy elgurul a gyógszerem, hogy bekerülök heinrich havi összefoglalójába, Csak kicsit felzaklatott, hogy most mikor jól megy a csapat, mindenki fogást keres rajta.

Forza Lupi!

Claudio Marchisio 2010.04.12. 22:14:14

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: szerintem a következő 5 fordulóban a roma meg az inter közel ugyanannyi pontot fog szerezni(10-12 körül várom) a milannak meg olyan a párosítása hogy ihaj! jó ha 9 pontot szereznek...
és pluszban a 4. helyért is óriási csaták várhatók (ráadásul top3 elleni párosításokkal tarkítva) remélem az izgalmak kitartanak az utolsó fordulóig (talán egy érdemtelen juve 4. hellyel...:))

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.04.12. 22:15:45

Kurvára rühellem, ha valaki alapvető véleménykülönbség miatt irigykedéssel gyanúsít. Legyen már olyan kedves valaki, mutasson rá, hol pörögtem túl? Mikor mindezt kikértem magamnak, és azt mondtam, direkt hozzátéve hogy "ne haragudj" vagy mikor leírtam, hogy sokat javult a Lazio? Komolyan nem értelek titeket, biztos az én készülékemben van a hiba? Ti mit láttatok?

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.04.12. 22:17:09

Direkt végigolvastam minden kommentem. Ha valaki azt állítja, hogy bármikor is túlpörögtem, nem tud olvasni.

Claudio Marchisio 2010.04.12. 22:34:31

ja és rátérve hogy a roma mennyire érdemelné meg a scudettót: volt egy 7 meccses győzelmi szériájuk, plusz most vannak egy 5-ösben, de ezek előtt, között (és nagy kérdés hogy utána?) mindennek, csak kiegyensúlyozottnak nem tekinthető a teljesítményük és ha így is meg lesz a bajnoki cím (mindamellett hogy megérdemelt lenne, mert egy scudetto mindig az...tényleg:)) akkor is inkább az inter "szórakozná" el/beáldozná a bl miatt, szerintem.
most hogy ez kinek hogy jön le..más kérdés
ez magánvélemény

jnzsblzs (Ki a franc nyúlta le a nevemet?!) 2010.04.12. 23:28:51

@Claudio Marchisio: Konkretan ha jol tudom az elso milan meccs ota veretlen a roma ugyhogy a kommented ami mint olyan arrol szol hogy a roma nem kiegyensulyozott igen csak... ketsegbevonthato.
@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Amikor lehulyezed meg lebarmozod poppot (azzal egyut hogy talan megerdemli. en ezt nem tudom megitelni mert nem ismerem azokat a kommenteket amikre mocsing kolega celzott) akkor igenis tulporogtel
@horas: azt mondod hogy eleg beteg lenne ha a lazio lefekudne az inter ellen. en erre azt mondom: Ez nem football, ez calcio.:)
@popp: aki leirigyezi esti kolegat aki legnormalisabb kommentelok koze tartozik (igen azzal egyut is hogy ma tulporgott) es akihez kulturaltsagbol csak talan horas es nehany ritkabban kommentelo egyen tartozik az igen csak khm... erdekes nezeteket vall.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.04.12. 23:46:39

Változatlanul nem érzem vállalhatatlannak a kommentjeim, de ha így látjátok páran, azt sajnálom.

@popp: Válaszoltam. Itt is megjegyzem, amit többek között a levélben is, ha bántót mondtam, nem volt szándékom.

@jnzsblzs (Ki a franc nyúlta le a nevemet?!): Köszönöm a méltatást.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.04.12. 23:54:25

No meg hogy végre fociról legyen szó, a Primavera bajnokságban a derbit 2-1-re megnyerte a Lazio. Reja személyesen is megnézte persze a meccset és úgy nyilatkozott a mérkőzés után, hogy nem egy játékoson olyan komoly elszánást és tüzet látott, hogy amennyiben biztos már a csapat bennmaradása, 1-2 ifjút felhív a nagycsapat keretébe az utolsó fordulókra. Úgy legyen, kéne már egy olyan edző, aki komolyan számít a saját nevelésekre, máskülönben úgy járhat újra és újra a csapat, mint járt Machedával. Faraoni is meglebegtette a távozását, nagyon nem kéne.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.04.12. 23:57:58

Na meg a szómenés végén még annyit, hogy a Bologna elleni meccsen Firmani a padról (!) kapott sárga lapot, mert Rocchi góljánál berohant a pályára és szabályosan ledöntötte, annyira örült. Nagyon jellemző rá ez, nem hiába a kedvenc Lazio játékosom.

Claudio Marchisio 2010.04.13. 00:02:28

@jnzsblzs (Ki a franc nyúlta e a nevemet?!): én az első 18 fordulóra gondolok (8-5-5), ami alapjaiban véve nem túl acélos mutató + a két nagy győzelmi széria közé szoruló 3 döntetlen(a veretlenség se ér sokat ha sok az x közte) viszont amit az utolsó vereségük óta csinálnak(udinese ellen volt) az igencsak figyelemreméltó és nagyszerű teljesítmény, le a kalappal (17-6-0) egy ilyen sorozat egyértelműen érhet bajnoki címet(és érdemelne is) csak nehogy most a végére a kelleténél több pontvesztés csússzon be... de továbbra is úgy vagyok vele hogy jó eséllyel pályáznak rá, komoly végjátékra van lehetőség a táblázat első felében(a végében most nem annyira, de valamit valamiért, max az atalanta-bologna hozhatna még fordulatot ott két forduló múlva)

jnzsblzs (Ki a franc nyúlta le a nevemet?!) 2010.04.13. 00:03:43

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Szivesen. Altalaban meg is erdemled. (csak a tenyek kedveert kozlom hogy ma k@vara nem De nem szeretek egy benyomas alapjan itelni)

popp · http://koncertblog.com/ 2010.04.13. 00:38:12

@jnzsblzs (Ki a franc nyúlta le a nevemet?!): Gyarlóságaitól is ember az ember, én például irigy lennék, ha mi mennénk a kiesés ellen, ők meg a Scudettoért. Amúgy egyébként tényleg csak a véleményt ténnyé transzformáló magabiztosság verte ki nálam biztosítékot, amely sértődés ne essék jellemző Estire.

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Mexes hétről-hétre mutat be ilyesmit.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.04.13. 01:24:02

@popp: Mexes, Róma neves szülöttje? ;)
Persze, szép dolog ha valaki "idegenként" is ilyen mélyen a magáénak érez egy csapatot, lásd Rocchi, akit szintén imádok, de azért úgy a legjobb, ha olyan embert lát így az ember, aki gyerekkorától fogva együtt lélegzik a csapattal, még ha Firmani nem is Lazio nevelés, de született római.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.04.13. 08:29:41

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Nem, de egy bazi nagy ASR tetkó ott figyel a karján. DDR!

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.04.13. 08:46:52

@popp: Deutsche Demokratische Republik?

Iustizmord 2010.04.13. 09:59:17

@Mr.AT: "@Iustizmord: Én kíméletlen gépezet-párti vagyok, ez van. :-)"

hm, akkor biztos van otthon gőzmeghajtású műbránered is, nem? :o)))

Iustizmord 2010.04.13. 10:08:10

hm, ha már popp és Kornél is "barmozással" osztják egymást , mi lesz itt a derbin? vér fog folyni, az nst-n meg epe, brrrr.....

srácok, vissza az agarakkal, egyesüljünk az inter és a juve fikázásában, az olyan megnyugtató összhangot tud hozni :o)))))))))

touristique 2010.04.13. 11:56:31

@Claudio Marchisio: Inkább az a fura az egészben, hogy eddig amikor ők voltak az Inter üldözői, mindig sokkal tartósabban tapadtak rájuk. Idén a távolság szinte végig tetemesnek tűnt, míg most így az utolsó 6-7 fordulóra megérkeztek szinte a semmiből, és úgy tűnik be is húzzák. Ilyen is van, csak ritka.

LevyASR 2010.04.13. 13:13:30

@mocsing: nem lehetsz ennyire "vidéki", ha Matrixot írok, akkor sem a filmre gondolsz...
:D

giacinto 2010.04.13. 13:40:36

Ranieri idei sikerességében vastagon benne van, hogy gyakorlatilag senki nem várt tőle semmit. max annyit hogy hozza be a Romát 4. helyre, ami alapjában véve nem volt egy túl nyomasztó elvárás. és ez fekszik neki, senki nem baszogatja, nincs rajta nyomás, tökéletesen megfelel neki ez a "ha nyerünk nyerünk, ha nem, hát nem"-mentalitás.

aztán a többiek bénázásaival olyan helyzet adódott, hogy ott termettek, ahol.

viszont most hogy saját kezükben van a sorsuk, az esélyesség terhe már durván ott van a vállukon, már megremeghetnek a kezek-lábak.

egyébként úgy hallottam, a 2. félidőben az Atalanta elég durván uralta a mérkőzést ellenük, volt több helyzetük is, amiből simán egyenlíthettek volna. és papíron ez volt a hátralévő legkönnyebb meccsük.

giacinto 2010.04.13. 13:44:48

@gyurexx: bizonyára ki fog derülni, hogy Moratti az elmúlt 15 évet elcsalta, hiszen évről évre a leggyengébb kerettel sikerült a dobogóra kormányoztatni csapatát. Közben Moggi mindent megtett annak érdekében, hogy a juventust semmilyen segítség ne érje, ezért kellett a bíróküldő faszival beszélgetnie a fordulók bíráíról.

ezt várom.

gyurexx 2010.04.13. 14:02:39

@giacinto: vagy kiderül, hogy mindenki csalt, az olaszokat eltiltják uefa szinten, és nb 3-ig minden magyar bajnokság győztese alanyi jogon főtáblás lesz a BLben...
télleg, milyen találó már, hogy mindig vmi sörgyár a magyar bajnokság szponzora. úgyis kb sörmeccsek szintjén vagyunk... :)

ericcartmen 2010.04.13. 15:48:29

@touristique: Pontosan, rengeteg sérült volt, plusz ott is az elrontott felkészülést emlegették, ahogy idén a Juvénál. Látom a különbséget, nem csámcsogni akartam az idei formátokon, csupán analógiát akartam vonni (mégha nem is tökéletes az analógia), hogy ha a Roma egyik évben jól teljesit, a következő évben meg gyengén, akkor egyből az jön, hogy az a csapat igazi arca, előző évben meg erőn felül teljesitettek, a Juvénál viszont fel sem merül ilyesmi.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.04.13. 15:59:19

"egyébként úgy hallottam, a 2. félidőben az Atalanta elég durván uralta a mérkőzést ellenük, volt több helyzetük is, amiből simán egyenlíthettek volna. és papíron ez volt a hátralévő legkönnyebb meccsük." - rosszul nagyobb esély volt a mi harmadik gólunkra, mint az ő egyenlítésükre.

giacinto 2010.04.13. 16:10:30

@popp:
érdekes, nem egy forrásból hallottam, hogy a második félidőben kellett azért izgulni.

kapuralövések aránya:
2-2 volt ha jól tudom

popp · http://koncertblog.com/ 2010.04.13. 16:16:03

@giacinto: Hullámzott a játék, igazán nagy helyzetünk viszont csak nekünk volt, Az nem igaz, hogy egész félidőben nyomott az Atalanta. Mondom én láttam a meccset.

ericcartmen 2010.04.13. 16:19:28

@popp: Egy komoly ziccerük azért volt, Julio Sergio szerencsére védte.
De nyomni nem nyomtak, támadgattak, azért én izgultam hátha találnak egy gólt.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.04.13. 16:58:26

@ericcartmen: én is persze, de benne volt a mi gólunk is.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.04.13. 17:02:57

@popp: Mondjuk nem bántásként, de ha Roma rol van szó te még a MU elleni 7-1-et is x-re láttad, és a MUnak csak nagy szerencséje volt. :)

touristique 2010.04.14. 00:29:34

@ericcartmen: Nem azt mondtam, hogy a tavalyi a Roma igazi arca. Sőt, akkor inkább a 07/08-as Roma áll közelebb az igazsághoz. De magához a kerethez képest abban a szezonban óriásit meneteltek a fővárosiak, amit aztán (mivel a keret sem javult sokat) nem is tudtak megismételni (+ sérülések). Míg a Juventus tavaly hozott egy nem túl jó kerettel egy nem túl jó szezont, aztán jöttek az új potenciális húzóemberek, Ferrara, a fogadkozás, majd a beégés, egy papíron már sokkal erősebb csapattal. Azért szerintem senki nincs aki ezt várta volna tőlük. Ez a különbség a két eset között. Én hidd el, nem elfogultságból mentegetem a Juventust, mivel Interes vagyok. :)

Az idei bajnoki címet pedig megérdemli a Roma, de úgy gondolom, meglepő, hogy ők nyerik.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.04.14. 05:31:48

@Great Cornholio: Mondjuk ha nem is bántás, de jó nagy marhaság. De ha már; te meg minden Inter kamutizit befújnál szó nélkül ;-).
süti beállítások módosítása