Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Bundesliga, 27-28. forduló - Judgment day I.

2010.03.26. 08:45 mocsing

Egyre rejtélyesebb dolgok történnek mindannyiunk Bundesligájában: a favoritnak kikiáltott csapatnál az edző rekordkísérletre készül elsősorban a bevetett játékosok számát, másodsorban az életkorukat illetően, kicsit lejjebb nézve továbbra sem értjük Kurányi és Barrios kitartását góllövés terén, ezen kívül nem gondoljuk feldolgozhatónak, mi a zacskószerűen megereszkedett lócsöcs van a Leverkusennel. Bónuszként azt sem vagyunk képesek hova tenni, hogy a Werder tényleg komolyabban veszi a profi labdarúgás szórakoztató jellegét, mint annak eredményorientáltságát. Ráadásul ez lesz a poszt, amelyben nem ejtünk szót Podolskiról, azonban véletlenül sem azért, mert csinált valami hasznosat és mi ezt el akarjuk hallgatni. Továbbá itt van az Ítéletnap első felvonása is. Fú, mennyi minden, még tippjáték update is.

Én nem értek a focihoz, de a hetek múlásával sérültjeinek számát exponenciálisan növelő Juventus például ne igazolja le van Gaalt. Amit a holland keretalakítás címén elvégzett idén, az minimum necces. Egyenként mindegyik művelete védhető persze, de összességében, az első tizenhárom játékoson túl iszonyú sovány anyagot hagyott saját magának és egyelőre nagy kérdés, vajon szerinte megvan-e mindenkije a jövőben a posztokra, vagy ő is tervezi az igazolásokat nyárra. A Frankfurt elleni csúfondáros vereség utolsó 10 percében a Bayern München védelmének tengelyében a védekező középpályás (ott is szar, és mellesleg nyáron távozó) Timoscsuk, illetve a balbekk és a középhátvéd poszt között általában a kényszer által irányítva dilemmázó Badstuber álltak. (Kár, hogy pöte már elsütötte a „nem Wayne-nek való vidék”-et.) A bal oldalon pedig a támadásokhoz valamivel jobban értő Alaba próbálta meg minél kevésbé feltűnve lehozni a meccset, amely tervéről elmondhatjuk, hogy nem lett sikertörténet, mert előbb hazaadás helyett gólpasszt adott az Eintracht csatárának, majd később elképesztő védőmunkával vétette észre magát 8 méterre saját kapujától. Nem merem többször visszanézni a szituációt, annyira olyan, amilyet nem akarok többször látni. Megkapta hatosát a Kickertől, ebből mondjuk négy az övé, a többi Louis-é.
A meccsről annyit, nagyon elborult Bayern-szurkernek kellett lenni, hogy valaki ne a Frankfurtnak drukkoljon. Elképesztő volt, a bajorok 8 perc után ráültek az 1-0-ra. Komolyan elhitték, ez így menni fog a végéig – nem mondom, hogy abban a pillanatban örülni lehetett neki, de utólag nincs mit bánni a vereségen. Megérdemelték. Nagyon szimpatikusan ment előre az Eintracht, mindenki gratuláljon a három pontjukhoz. Az Alkmaarral biztos megvoltak az ilyen meccsek, de mondjuk arrafelé Huntelaar is vert harmincvalahány gólt egy szezon alatt.

Aktuális fordulónk meglepetését a Bundesliga Higuaínjának vezetésével szállította Klopp csapata. A Dortmund játszi könnyedséggel taposta el Heynckes megerőszakolt nyugdíjasra emlékeztető brigádját – az álnyuggerek legutóbbi három meccsükön kétszer is kikaptak, ebből egyszer (most) közvetlen riválistól, ami a szezon befejezéséig kitartó trenddé fejlődve elég kellemetlen lehet. Mivel a ’Kusen elkerülhetetlen és jelentős mértékű visszaesésről megvan az elméletem, olyan nagyon nem is bánnám, legfeljebb sajnálnám őket, de hát mögöttük ez a megfoghatatlan BVB áll Weidenfellerrel a kapuban, néha Valdezzel elöl, Kubával a szélen. Ráadásul jövőre talán Zidan nélkül…

Kilenc percig vezette a Bundesligát a Schalke, azonban Pitroipa feltétlenül igazolni szerette volna hat minutummal korábban lezajlott becserélésének jogosságát. Felületesen szemlélve a helyzetet nem így tűnhet, de Magath bajnoki hadjárata a legjobb úton halad, sorra nyeri, de legalábbis nem veszti el a csatákat, ezzel mind közelebb kerülve a királynő által lakott toronyhoz, ahol aztán majd sikítva magáévá teheti a vén ribancot. Túl hosszúnak a gelsenkircheni kispad sem tűnik jelen helyzetben, de Pander és Jones visszatérésével (egyszer majd) feltétlenül izmosodni fognak. Van ugye olyan csapat is, ahol Contento felépülésére vártak eddig.

A Schalkénak 7 meccse van még a szezonban, amiből ugyan három kifejezetten nehéz lesz, de Magath-nak csak a Bundás maradt és most hétvégétől mindegyik meccsre van egy hetük pihenni, felkészülni. A Bayernnek némileg izgalmasabb, március 24. és április 10. között így fest a programjuk: menni kell(ett szerdán) a Schalkéhoz, jön a Stuttgart, aztán a Rooney United, megint menni a Veltinsbe, aztán az Old Trafford-ra, végezetül amolyan relaxáló menedzser-masszázs gyanánt Leverkusenben pihenheti ki a brigád a nehézségeket. A szezon hét, de legalább öt legfontosabb meccse három hét alatt. Ami a salátástálat illeti, ebben a fordulóban és a következőben eldőlhet minden. Az igazság első napja – kissé elnyújtva – 30 óra alatt lezajlik most hétvégén. Én értettem, amit leírtam.

Van valami báj abban, ahogy Köstner szerződéshosszabbítása egyből terítékre kerül egy ’Gladbach legázolásánál, aztán a következő körben annyira égő vereséget szenvednek a tökutolsótól, amely már nem is gáz, hanem egy másik kategória, csak még nem adtunk neki nevet. Dieter Hoeness vajon mit érzett? Persze megértő gyerek vagyok én, de nehogymá’ egy – akár hosszabbításos – Európa Liga-meccs megmagyarázza ezt a szart. Szánalmas gólokat kaptak, nem tudom, mivel lehetne kibúvót találni. Gekasnak megvolt a nagy meccse, idén az első, realisták szerint az utolsó is – van, aki azt mondja, még pislákol a fény a berliniek akkumulátorán, de majd a Dortmund beárazza, mennyit is ért ez a siker, de majd a végén kell megnézniük, mit értek el ezzel a győzelemmel. Vélhetően lókolbászt se. Leginkább azért nem, mert amikor hoznak egy ilyen bravúrt, akkor a Freiburg is felszívja magát – és győz. Ilyet ők azért nem sűrűn, utoljára 2009. november 28-án szereztek három pontot, akkor a Nürnberget gyűrték le szintén 1-0-ra.

Nem láttam a Werder-Bochumot, de már azért megérné megnézni, hogy kiderüljön, mit (nem) csinált az első félidőben Rosenberg és Jensen, aminek hatására a csatár és a szűrő is hatost kapott, illetve lecserélődött a szünetben. Brémában nagyon utálhatják az unalmas meccseket, bármit képesek megrizikózni az izgalmakért, de egy idő után ez nem csupán a Valenciák ellen fog visszaütni. Odahaza viszont Schaaf egyelőre egész jól lavírozik a patikamérleggel, ahogy próbálja kiszámolni, mikor, mennyit lehet pihentetni Özilt, Pizarro-t, Frings-et, vagy éppen Marint, mostanában elég jó ütemben küldi be őket csereként. A Bochum ellen például a félidőben pályára zavart Pizarro és az utolsó bő 10 percet megkapó Frings fordították meg/döntötték el tulajdonképpen a meccset. A Tor des Spieltags-bejegyzés egyébként a perui üzenő füzetébe került be a hétvégén.

Ciprian Marica megszerezte első dupláját a Bundesligában, így megmaradtak a stuttgarti remények az Európa Ligát illetően. Ezen kívül nagy hírrel legfeljebb a Juventus-szurkolóknak tudok szolgálni, a sportal.de oldalon ugyanis bekerült a hét csapatába Christian Molinaro. Ha mondjuk egy bajor szurker nem érti, milyen felemelő érzés lehet ez nekik, akkor gondoljunk bele, mekkora fless lenne, ha Lell-t válogatnák be egy hasonló csapatba mondjuk a Napoliból. Hehe.

Nem volt rossz meccs a kecskések és a Mönchengladbach pénteki randevúja, de a szívünk fájt volna nagyon, ha a Köln egy pontnál többet szerez – kész szerencse, hogy erre sok esélyük nem volt. Az azért kiderült, hogy Reus a Gladbach Marin-ja. Nem tudom, objektíve hogyan vannak a kereterősségek, majd mindjárt megnyitom a transfemarktot, de annyira bántóan semmilyen csapat a Köln, hogy az már büntetőjogi kategória, ha kiesnének, az meg szimpla igazságosság lenne. Ugyanez vonatkozik a Hoffenheimre is. A tökük tele van az egész bajnoksággal, nincs is miért küzdeniük, néha Novakovic, vagy Maniche lő egyet, odaát ugyanez csak Salihovic-csal, vagy a klasszisát azóta is megállás nélkül bizonyító Ibisevic-csel, meg néha elfut Carlos Eduardo. Tyű. Egyébként meg a rühes nagy semmi. Ja, a Hoff amúgy 0-0-t játszott Nürnbergben. Ugye nem baj, ha nem beszélünk róla többet? Aki rákattintott az összefoglalóra, az remélem, kénytelen lesz megnézni április 10-én a Hoffenheim-Köln rangadót.

Hétvégi jóslatocskák
Bochum – Frankfurt 1-1
Lendületet vehetett volna az Eintracht a rekordbajnok lenyilazásával, de amilyen magától értetődő volt arra a meccsre felpörögni, olyan nehéz lenne erre.
Mainz – Wolfsburg 2-3
Az eltiltott Bancé helyett továbbra is Szalai a pályán, aki a bajnokság legtöbb gólt benyelő védelme ellen igazán megmutathatná, hogy miért nem az Augsburg cserepadja és miért inkább a Mainz félkezdője.
Bayern – Stuttgart 2-1
Nem feltétlenül örömteli hír, hogy a futballvilág hentese, Boulahrouz helyettesíti várhatóan Celozzit, de azt azért megnéznénk, ahogy van Bommelel összeakaszkodva egy kis holland belháború alakul ki közöttük Robben felrúgása miatt és van Gaal vonalmenti toporzékolásával kísérve. Irgalmatlan nehéz szülés lesz ez a Bayernnek, ha egyáltalán...
Hertha – Dortmund 2-2
Még az sem kizárt, hogy Gekas megint gól lő, de a csoda alapjául szolgáló három ponthoz ez is kevés lesz.
Hannover – Köln 1-1
Annyira rossz a hannoveri védelem, hogy ne ússza meg kapott gól nélkül, még a Köln ellen se, de annyival motiváltabbak, hogy kihozzák ikszre a mérkőzést.
Werder – Nürnberg 3-0
Elmondom nektek, hogyan működik a Bremen: megvan a kupadöntő, megvan a nemzetközi kupaindulás, minden zsír, az ellenfél bekkel, a nap süt, Öziléknek van kedvük játszani, nyernek is több góllal. Egy hét múlva viszont úgy elpicsázza majd őket a BVB, mint a huzat.
Leverkusen – Schalke 1-2
Jó kérdés, hogy Heynckes vajon hisz-e még a salátástál megszerzésében, szerintem nem, de röhejessé biztos nem akar válni, márpedig, ha onnan, ahol ők voltak, mondjuk elbukják a BL-selejtezőt is, közösségileg ki fogja kacagni mindenki. Rohadtul nehéz dolguk lesz az übermotivált gelsenkircheniek ellen, Kiessling sem lesz ott a pályán. Helmes végre mutathat valamit abból, ami miatt egykoron ő volt az aktuális reménység csatárposzton. Bordon már várja a filézőkéssel. Két fejesgóllal nyer a Schalke.
Hoffenheim – Freiburg 1-1
Olyan nincs, hogy a freiburgiak ne tudjanak kicsikarni egy pontot ezen a meccsen.
Mönchengladbach – Hamburg 0-2
Itt Bradley, ott meg Aogo fog hiányozni, utóbbi következtében Jansen megint mehet hátra balbunkóba, bár ez legfeljebb Reus miatt lehet gond – szerintünk nem lesz.

Tabella, góllövőlista

Tippverseny

Nem akarjuk a végére hagyni a döntést, így már a múlt héten megnyitottuk a hosszú hajrát, melynek eredményeképp 9-8 nemoda.

Eheti kérdésünk: melyik a legkisebb németországi város, melynek csapata Bundesligát tudott nyerni? Megfejtések és tipposzlopok: heinrich.nst@gmail.com

És máris helyes megfejtő a vonalban: r_magpie (Kaiserslautern ~ 100.000 lakos) ellen készülünk visszavágni.

Bochum - Eintracht 1-1
Mainz - Wolfsburg 2-2
Bayern - Stuttgart 2-1
Hertha - Dortmund 1-1
Hannover - Köln 2-0
Werder - Nürnberg 2-0
Leverkusen - Schalke 1-1
Hoffenheim - Freiburg 1-0
Gladbach - HSV 1-2

66 komment

Címkék: német bundesliga

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr931867342

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.03.26. 08:47:23

egyrészt első, másrsézt lesz majd tippjáték is, úgyhogy tessék sűrűn, legalább hárompercenként visszanézni :)

avenger13 2010.03.26. 09:05:49

@mocsing: sajnos igazat kell, hogy adjak neked a bayernt érintő kritikák esetében. és ráadásul annyira barmok voltak, hogy csak annyit kellett volna letenni, hogy rúgunk még párat, és akkor megvan, rá lehet pihenni, és teszem azt, most az 1 helyett 4 pont előnnyel láthatnánk neki ennek a 3 igen szar hétnek. azt hiszem bommel távozásával legkésőbb schweinsteiger kapja a csk szalagot.

avenger13 2010.03.26. 09:08:37

aki meggyőződésem, hogy azért szedte össze akkor az 5. sárgát, hogy a freiburg ellen pihenhessen. okos húzás volt, bár nem tudom kinek volt az ötlete.

alaba szarul játszott, csak azt nem értettem, hogy miért nem szedte le már a félidőben. sokkal inkább altintop, vagy timo a védelembe, ha már contento nem játszhat. a meccset nem lehet a szűk keret nyakába varrni, a teljes alulmotiváltság az edző hibája volt.

mickeyknox 2010.03.26. 09:21:24

joó gáborunk már megint mekkora cikket hegesztett az indexen... nagyon nem vagyok bayernes, de engem is idegesít :) ki kellene verni a kezéből a klaviatúrát örökre. bármelyik cikkét olvasom akármiről, feláll a szőr a hátamon.

avenger13 2010.03.26. 09:47:16

@mickeyknox: engem nem idegesít, az az ember szimplán hülye. robbenen kívül 3an álltak üresen a 16oson belül, így semmi értelme a fröcsögésnek, meg a lassú német liga, nincs kinek passzolni. az a vicces, hogyha messi nyom le egy ilyen szólót a végén góllal, akkor megy a seggnyalás, itt meg a ligát fikázzák, és tkp. robben is segg, csak hát most belőtte. de engem igazából nem zavar.

Mourinho már nem a király 2010.03.26. 11:02:40

Ejj, de kár hogy odaadtuk ezt a Robben gyereket a bőrgatyásoknak :/
Lehet szezon végén majd sűrűn kell anyázni LVG-t, de jelenleg mind a 3 kiírásban állnak, és ezt azért irigylem tőlük.

mickeyknox 2010.03.26. 12:29:37

@avenger13: "robbenen kívül 3an álltak üresen a 16oson belül"
nekem is itt szakadt el a cérna, egyébként nem méltattam volna annyira sem, hogy megemlékezzek róla itt a kommentek közt :)

hmikey 2010.03.26. 12:37:32

A Juve Tuskó van Gaal helyett inkább Manolo Jimenez-re gyúrhatna.

_X_ 2010.03.26. 14:58:24

szerintem amúgy Werderre inkább az lenne jellemző, hogy Nürnbergtől kikap és Dortmund ellen nyer... ezt reálisabban el tudnám képzelni.

Bayernnél Gomez fog játszani?

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.03.26. 19:20:47

Jansennél szalagszakadás, valszeg a vb-jének is annyi

Vul-Kahn 2010.03.26. 20:27:36

@mocsing: óbazmeg, szegény srác... Hazai EL-döntő + VB, ez így kemény :S:S
Ráadásul a Hamburgnak is nagyon fog hiányozni, és szerintem a válogatottnak is sokat tudott volna segíteni, előnynél jó lett volna őt behozni mondjuk Özil helyett deffenzív csereként. Vagy akár kezdhetett is volna egy erős ellenfél ellen balközéppályán, hogy ne legyen túl offenzív a csapat.
Mindenképpen kár, azért hátha még a VB-re felépül, van rá egy egészen kicsike sansz, ahogy olvasom.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.03.26. 21:17:58

Én belátom hogy balfasz vagyok, mert annyira szimpatikus volt a Kalapács, hogy arra számítottam, a szimpátia jó játékot is fog hozni, de Bundesligások, a Lazio vezérkara mit látott benne? Mi téveszthette meg őket? Nem játszik soha, és ha játszik, akkor rosszul.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2010.03.26. 23:36:34

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: a kalapács yó :))

www.youtube.com/watch?v=_wVjzZF_aq8

fax a frank-kúrtba, nem mintha érdekelt lettem volna ..., de azért a blau wundert ne szopassák mán, monnyon le ! :D

éjjen a schalke mög a dortmund !
valamelyik csak tenyészik, höjj ! :)))

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.03.27. 10:41:05

@Vul-Kahn: löw amúgy se rajongott érte, csodálkoznék, ha lenne esélye akár elutazni is

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: a kalapács szimpi mindenkinek, nincs vele baj, csak szimpátiával még nem szerelt le soha senki senkit :)

a Lazio vezérkara, gondolom, azt látta, hogy jön egy 50szeres válogatott 1milláért. sajnos németországban manapság ezek az adatok egy leheletnyit megtévesztőek, de erről majd egyszer írok egy háromkötetes regényt Löw, te kretén! címmel

avenger13 2010.03.27. 11:32:57

az komoly, hogy a digisport az arsenal-birmingham és a manu-bolton meccseket élőben nyomja, miközben bayern stuttgart és schalke leverkusen van? ezek a legkevésbé sem normálisak.

_X_ 2010.03.27. 12:02:09

jah amúgy megint jó lett a cikk, örülök, h nem csak Bayern kap szerepet :)

Kiváncsi vagyok, h Schalke Leverkusen ellen is beáll a saját térfelére, mint tette Bayern ellen vagy most egy pickét támadnak is... Nem ártana ezt is megtanulniuk, ha már BLben nem akarnak csoportkörben kiesni...

@avenger13: én már megszoktam. myp2p.eu a megoldás...

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.03.27. 15:13:30

ha tényleg az lesz a kezdő, ami a livetickeren van, akkor van Gaal BL-t akar nyerni, de legalábbis a MU-t ki akarja verni

avenger13 2010.03.27. 15:17:58

@mocsing: az egészben az a vicces, hogy ezeknek a játékosoknak is bőven verniük lehetne a stuttgartot. ha meg nem megy, akkor jön robbery.

acdcisti 2010.03.27. 15:56:20

@mocsing: s a Köln máris vezet 2-0ra :)))

avenger13 2010.03.27. 16:02:47

mennyire szánalmas már, hogy akkor van helyzetünk, ha van buyten előre megy? pranjic küzd, de nem hazudtolja meg magát, klose olic harmatos, müller meg nem szélső. azt meg nem tudom, hogy mire lehet sárgát adni, mert úgy tűnik semmire.

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.03.27. 16:48:03

Marica, geez, talán mégis van isten :)

Harald hardrode 2010.03.27. 16:59:51

Meyer egy fasz, és az a legjobb német bíró, szégyen...

Harald hardrode 2010.03.27. 17:22:35

Ez a szar játék hihetetlen....Azt meg igen érdekesnek, találom, hogy ugyanaz a fault a stuttgart esetében mindig kifele ment, míg a Bayern esetében befelé.
Gaal meg, hogy gondolta ezt az egészet? Majd Robbery megoldja? Labda nélkül?

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.03.27. 17:39:32

@mocsing: Köszi, hasonlóra tippeltem, én bíztam benne nagyon. Bár a Stuttgartot láthatóan nem viselte meg a hiánya.

BASTi · http://www.borgatya.hu/ 2010.03.27. 18:07:29

szummáznám gondolataimat a meccsről( és a Bayernről általában):

a bü** kur@# életbe!!

értelmetlen_nevű 2010.03.27. 19:18:40

valaki magyarázza már meg, hogy miért ekkora kretén ez a leverkusen.

acdcisti 2010.03.27. 19:45:34

@értelmetlen_nevű: majd ellenünk biztos összekapják magukat.....

Amúgy van Gaal miért nem Kloset cserélte le? Miért Olicot? Nincs csatárunk. Szégyen....
Előre félek a MU elleni meccstől. Schweinsteiger nélkül + lehet Robbenről nélkül.
De legalább lesz egy védekezni nemtudó és nem akaró, formán kivül játszó Ribery... hurrá.

_X_ 2010.03.27. 20:28:39

@acdcisti: Klose pályán volt? Csak én nem láttam? :)

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.03.27. 21:47:07

a Kusent meg fogja csapni a csapat, nem azzal lesz a gond, hanem a következő hétvégével. magath simán megcsinálja a múltkori katenaccsót és most nem lesz 118 perc gólt lőni. az iksszel meg ugye az van beljebb, akinek a meccs előtt több pontja van.

az a baj, h ez a schalke nem megnyeri a bajnokságot majd, hanem elveszti körülöttük mindenki és ezt szar végignézni.ha bayernes a zemberfia, ha nem.

értelmetlen_nevű 2010.03.27. 21:59:43

@mocsing: én inkább úgy fogalmaznék, hogy a nem a Schalke nyeri a bajnokságot, hanem Magath. Hihetetlen egy ember, tényleg az az érzésem, hogy tetszőleges BuLi csapattal nyerni tudna. Persze ehhez kell a többi csapat asszisztálása is.

Nem sok jóra ( ~kettős vereség) számítok az MU ellen :(

Radio Free Aberrania · http://radiofa.blog.hu/ 2010.03.27. 22:07:31

remélem nyáron kivágjuk az összes szart elölről (gomez-klose-ribery), mennek azok, akik a kispadra se férnek fel (pranjic-timo), plusz végre eszébe jut valakinek, hogy kéne a védelembe vagy négy használható igazolás.
már szezon előtt látszott, hogy gáz lesz, @#&>$ߣ. egy bő fél csapatnyi használható emberünk van, nem több.

értelmetlen_nevű 2010.03.27. 22:13:59

@Radio Free Aberrania: túl sok jóra ne számíts, valószínűleg folytatódik a dilettáns, minden koncepciót nélkülöző költekezés. Sajnos LvG-ben sem bízom ilyen szempontból, arról nem is beszélve, hogy valószínűleg nem sok beleszólása van az igazolásokba.

JClayton · http://bumm.sk/blog/szemtanu/ 2010.03.27. 22:16:50

Nagyon nincs még ez lefutva, de történt már olyan, hogy egy edző két év alatt két különböző csapattal nyerte meg a Bundesligát? Bónusz: előzetesen mindkét csapat esélytelennek számított...

Mourinho már nem a király 2010.03.28. 10:54:23

@Radio Free Aberrania: Ez egy kissé sok igazolás lenne egy nyárra :P

Harald hardrode 2010.03.28. 12:30:45

@JClayton: A Schalke nem számított esélytelennek. Inkább outsidernek. Mondjuk, ha úgy nézzük, hogy a bajnokságot minden évben a Bayern nyeri, akkor tényleg esélytelen. A probléma az, hogy Hitzfeld éve óta nem érzem azt, hogy félnének tőlünk, megadják a tiszteletet, de nincs az, mint régen, hogy a Stuttgartnak 1-0 után Münchenben egyáltalán megfordul a fejében az, hogy gólt lőhetnek. Hol van már az a Kicker címlap, hogy Wer wird zweiter? rajta az új igazolások, mint Toni, Klose, Ribery.Nagyon tetszik Shweini játéka középen, de előrefele alig vállal valamit és úgy általában is, három éve nem volt normális támadásunk középen. Én megértem, hogy szélsőkkel játszunk, de azért erre már az ellenfelek is rájöttek és adott esetben elég sokáig ki is tudják venni a szelet a vitorlából (ld. Fio, Schalke), ráadásul a francia kurvának meg játszani sincs kedve, húzzon Madridba.

értelmetlen_nevű 2010.03.28. 13:52:20

@Harald hardrode: szerintem teljesen esélytelennek számított a Schalke. Még a Dortmund győzelme is valószínűbbnek tűnt.

JClayton · http://bumm.sk/blog/szemtanu/ 2010.03.28. 14:17:23

@Harald hardrode: Persze, nem kiesőjelölt volt a csapat, de ha jól emlékszem előzetesen bevallottan átmeneti évadnak szánták a jelenlegi szezont, Magath célja egy hosszú távon ütőképes keret kialakítása volt, nem pedig a pillanatnyi siker.

Harald hardrode 2010.03.28. 14:32:50

@JClayton: Igen, cél volt, hogy átalakuljanak, de esélytelennek nem mondtam volna őket. Esélytelennek inkább Bremen-t mondtam volna. Minden évben mostanában Bayern, HSV, Lever sorrendet szavazok a Kickeren a szezon előtt, bízva, hogy egyszer kijön nekik a lépés.
@értelmetlen_nevű: Ha jól emlékszem, a kicker és a német oldalak BVB-t EL környékére rakták, ha szerencséjük lesz. Lett.

füligjimmy77 2010.03.28. 14:37:47

Sziasztok!

Egy tipikus Bundesliga szezont láthatunk. Az lenne a meglepetés, ha nem lenne meglepetés. Minden évben az első öt hely valamelyikére 8-9 csapat pályázik, több-kevesebb eséllyel. Ennyire kiegyenlített a mezőny. Tavaly a Schalke volt az alulteljesítő, idén a Stuttgart/Wolfsburg

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2010.03.28. 18:59:27

most a hamburger-rel mi a tosz van má !?
tavaszi fáraccság ???

zsakfos 2010.03.28. 19:32:01

@ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget:
Nem tudom, de kurva rossz őket nézni.
Ezt a Brouwers gyereket meg érdemes volt van Maarwijknak figyelnie. Mondjuk igen mókás, hogy 8 góllal ő a Glabadach leggólerősebb játékosa középső védőként (ami meg kell hagyni igen szép teljesítmény), a többiek 5-5 góllal jönnek.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2010.03.28. 23:50:10

@zsakfos : m'gladbach mindég így a félős meccsekbe tartozott nálamnál, mióta flesselem a bundást, de idén ilyen sima alázós kategóriának tűnt,
mondjuk a berlinhertha is domborít már 2 meccs óta,
biztosch beszökött a tavasz 17 pillanata :)))

ezt heinrich-nek kűdőm, hehehe :)))
Stirlitz megy a folyosón, egyszercsak szembetalálkozik önmagával.
- Stirlitz - gondolja Stirlitz.
- Stirlitz - gondolja a tükör.

ezt meg a dortmund & hamburger játékosainak:

www.youtube.com/watch?v=4krOW3TEVsY

a schalke-nak nem ezt küldöm, mer a félix doctor letiltana :)

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.03.29. 00:05:51

@értelmetlen_nevű: "valószínűleg folytatódik a dilettáns, minden koncepciót nélkülöző költekezés"

azért ez így nagyon erős, timoscsukról pl. nem tudhatta senki, h ilyen szar lesz, ha feljebb lép egy szintet.

avenger13 2010.03.29. 00:13:44

nem gondoltam volna, hogy türelmetlenül fogom várni gomez visszatérését. klose annyira szar, hogy azt nem lehet leírni. gomez legalább a labdák felét jól veszi át, és meg tudja tartani 3 mp-nél tovább. klose helyében sürgősen elgondolkodnék, hogy mi a fene van. azt meg nem értem, hogy miért olicot kellett lehozni, ő legalább próbálkozott, kloseban meg már évek óta nincs benne a gól. szerintem micho becserélése is későn jött. a manu ellen majd daniel van buyten fog elöl kezdeni? mert kloset én a cserepadra nem engedném.

zsakfos 2010.03.29. 00:31:29

@avenger13:
Azért így a hétvége után ( meg úgy általában) erősen elgondolkodnék Löw helyében, hogy Kuranyit visszahívjam a válogatottba ( mondjuk sokat nem tennék rá, hogy megteszi), mert azért egy Klose, Podolski ( már a Kölnben is pados...), Cacau, Gomez, Kiessling támadósorral kimenni egy vb-re...Hát nem tudom...Kicsit röhejesnek tűnik és tegyük hozzá azért Kuranyi sem világklasszis.

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.03.29. 08:08:29

@zsakfos : a német csatárok klinsmann óta röhejesek. ettől kuranyi sem mentené meg őket. sőt.

United82 2010.03.29. 10:13:06

milyen lesz a bayern kezdője ellenünk?
Butt-Lahm,Van Buyten,Demicehlis,Badstuber-Altintop,Prnajic,Van Bommel,Ribery-Müller,Klose(ha Robben nem épül fel persze)- ez így egy várható kezdő nagyjából?
Azért az sem mindegy hogy mind a két csapatnak szombaton csúcsrangadója van, mi a Chelseavel játszunk , a Bayern a Schalkéval..
a bayern szurkolók mit várnak a United ellen?

United82 2010.03.29. 10:16:21

én egy VDS-Rafael,Rio,Vida,Evra-Fletcher,Carrick-Valencia,Park,Nani-Rooney kezdőt várok és azt hogy egyik csapat sem fog megszakadni mert félszemmel a hétvégére figyel. Végeredményre 1-1et tippelek. Bár ha abból indulok ki hogy ebben az idényben az összes BL meccsünket megnyertük idegenben akkor 2-1 a Unitednek. De mivel félszemmel a hétvégét nézzük, szerintem az 1-1 reális.

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.03.29. 10:24:24

gomez várhatóan visszatér klose helyére, valszeg olic-csal lesz elöl. altintop szerintem biztos nem fog kezdeni a középpályán, inkább müller lesz a jobb oldalon. az egy jó kérdés, h schwein-t ki helyettesíti, én timoscsukra tippelek, de a holland kiszámíthatatlan, bármikor meglep minket egy pranjic-csal. az is véleményes, hogy demichelis játszik-e majd maszkban középső védőt, inkább badstubert várom oda, contento meg balbekk.

ha nem lesz robben, én a helyében kitenném szélre olicot, a másikra meg ribéryt, előre meg müller-gomez, de ehhez töketlen lesz. müllernek semmi esélye megverni evrát. altintopnak meg vanczákot is.

horas 2010.03.29. 10:25:38

@Rooney82: Igen szerintem is,most nagyon szoros az összes bajnokság,ugyhogy a BL-meccsek relatíve háttérbe szorulak,vagy nincs akkora fókusz mint szokott lenni.

Valami hasonlóra számítok én is,München-ben X.
Csak mert tökéletes az az MU-nak az Old Trafford-on meg valami Milan-féle dara lesz a bajoroknak,én úgy érzem.

United82 2010.03.29. 11:23:03

@horas:
Azért Messi,Xavi pihent a bajnokin...Nasri,Arshavin pihent...Rio,Roo,Park,Carrick pihent...Robben,Ribery a Bayernben pihent....azért a BL nincs háttérben...csak azért félszemmel most mégiscsak hétvége...
aztán lehet egy olyan 90percet raknak elénk h 2év múlva is arról beszélünk:)

acdcisti 2010.03.29. 12:42:00

Lehet kipróbálnám Alabat másfél sorral fennebb a MU ellen... Inkább ő mint a kedvetlen Ribery, vagy a teljesen fölösleges Pranjic... Támadásban egyértelműen Ribery a nyerő a 3 közül, de védekezni is kell (tudjuk ki mellől adták be a Stuttgartiak a 2-1es labdát...) s ebben Alaba szerintem jobb...
Lassan Altintop is megérdemelné a bizalmat, ha nem is a legtehetségesebb, de legalább mindig küzd a csapatért. Inkább eltűröm Altintop fölösleges és pontatlan kapuralövéseit mint Pranjuc Südkurvehoz érkező beadásait...

r_magpie 2010.03.29. 17:17:16

látom, összejött a visszavágás a tippjátékban, de hogy enyhén fogalmazzak, öléggé alacsony színvonalú mérkőzésen:)

Rekordvizemeister · http://www.schalke04.hu 2010.03.29. 21:25:24

Tu-dum-tu-dum-tu-rummm

Szombaton elég fontos meccs lesz. Azt gondolom, aki ott nyer, nagy valószínűséggel bajnok lesz. Iksz esetén, döntés elnapolva.

De azt valahogy nem tudom elképzelni, hogy 4 meccsen ne tudjon nyerni a Bayern.

Mint ahogy minimum 4 okot tudott minden mezei Buli szurker, hogy miért nem (így) nyerünk LEV-ben.

Vul-Kahn 2010.03.29. 21:35:22

@Rekordvizemeister: Nagyon nagy gratulációt érdemeltek, nagyon jó volt a mutatott játék, a két gól pedig egy-egy mestermű.
Kíváncsi vagyok megint x-re fogtok-e játszani szombaton, szerintem ha megpróbálnátok nyerni, sikerülne - és ezzel el is dőlne a bajnokság.

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.03.29. 22:18:34

jó lenne már egy müncheni derby, meg minden, de akkor is szívmelengető, ha így elpicsázzák az albérlőket :)

és Benny Lauth még mindig csak 29 éves :))

_X_ 2010.03.30. 07:57:21

@Rooney82: én bár spec nem igazán Bayern szurkoló vagyok, hanem német foci drukker, de véleményem szerint egy kis vereség is benne van a pakliban MU ellen, főleg Eintracht és Stuttgart utáni meccset nézve és Robben esetleges sérülésével fűszerezve...

Bár Juve elleni meccs elött is azt tippeltem, h 80% Juve nyeri és csak ez az egy remény él sztem a Bayernben is, mert reálisan MU most a favorit.

avenger13 2010.03.30. 11:23:05

sajnos a mai estében megint benne van egy barca méretű zakó. pláne ha robben sem játszik, mert akkor 10 emberrel fogunk védekezni, és ribery fog elöl flangálni, hátha egyszer el tud szaladni a labdával az ellenfél alapvonaláig.

@acdcisti: az alaba-contento/alaba-badstuber bal szél katasztrofális lenne, mert nem tudnák a labdát megtartani, és támadást se tudnának vezetni. riberyben legalább benne van valami jónak a lehetősége, hátha végre ő is csinál valamit. a stuttgart elleni beadást rajta számon kérni meg nem szép dolog, akkor lahm is mondjon le, mert mellőle is adtak már be. inkább arra lennék kíváncsi, hogy butt és a gólvonalon álló védők mi a fenét műveltek.

Rekordvizemeister · http://www.schalke04.hu 2010.03.30. 12:34:22

@Vul-Kahn: ha tudnám, hogy mire készül szakmai alapon FM szombaton, akkor min. egy BL2-es csapat kispadján üldögélnék.

Bármi lehet, kiszámíthatatlan. A vereség nagyon nem kellene és ezt tudja ő is. Az iksz akár még a megváltozott célok esetében is elég lehet.

A 'Kusen a következő két meccsen végképp kiszállhat és akkor a 2. hely elég biztos. Óriási dolog lenne már az is, a többiről meg - érthető módon - még max álmodozhatok. A játékosok még azt sem. :)

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.03.30. 14:15:51

@Rekordvizemeister: igen, most hogy bőven elég neki az iksz, simán benne van pakliban, h lerohanja az ellenfelet...

BASTi · http://www.borgatya.hu/ 2010.03.30. 14:46:18

@Rooney82: max ha a Bayern javára téved a bíró :)

Rekordvizemeister · http://www.schalke04.hu 2010.03.31. 13:49:20

@mocsing: jaja :)

De visszafelé is igaz: mit várhatunk szombaton tőletek? Jó-e nekünk a tegnapi győzelem, új erőt ad, vagy éppen máson fog járni az eszetek. És ha 0:1 maradt volna, akkor az mit jelent? Teljes letargiában jöttök, vagy épp' ellenkezőleg, legalább a bajnoki címért hajtotok.

Szombaton szinte már nem lesz sérültetek, max edzés- és meccshiányosak. Robbery játszhat, ami nem sok jót sejtet a széleken. A fáradtság sem jelent semmit, lásd a leverkuseni és a wolfsburgi meccsünket, a fáradtabb csapat lemosta a papíron frissebbet.

Tippelni nem akarok, eddig is közhelytár, amit leírtam, papíron-objektíven 1-x, de én nem vagyok objektív.

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.03.31. 17:56:48

@Rekordvizemeister: így, hogy robben és schweinsteiger is pihent lesz és ribéry sincs túlhajszolva, valóban jobbak az esélyek, de a fő problémám nekem az, hogy akármi is lesz szombaton, a bayern nem fogja hozni a hátralévő meccseit mind, a s04 meg igen

avenger13 2010.04.01. 23:19:14

@mocsing: szerintem ha a következő két buli meccs megvan, akkor a maradék is meglesz. van gaalnak kéne kicsit okosan rotálni. a német kupa már nem zavar be, a bl fene tudja mennyire, majd jövő héten kiderül.
süti beállítások módosítása